LI. évfolyam 12. (14065)

1999. január 16. szombat

Zsil-völgyi bányászsztrájk

Miron Cozma hétvégi pihenést rendelt el

A Zsil-völgyi bányászok, akik legutóbbi ultimátumukban péntek délelôttig adtak idôt a kormánynak követeléseik elfogadására, a határidô lejárta után úgy döntöttek, hogy mégsem indulnak meg Bukarestnek, a hétvégét inkább pihenéssel töltik.

A sztrájkoló bányászok vezetôje, Miron Cozma péntek délelôtt nem adta ki a bányavállalat elôtt összegyûlt embereknek a ,,fel Bukarestbe,, parancsot, ehelyett hazaküldte ôket, hogy pihenjék ki az e heti tiltakozás fáradalmait. A bányászok a múlt hét végét is pihenéssel töltötték. A tiltakozás hétfôn reggel hét órakor folytatódik — közölte Cozma.

Bukarestben a bányászok kérésére elhalasztották a Zsil-völgyi küldöttség és a kormány képviselôjének péntek délelôttre tervezett tárgyalását. A kormányt képviselô Nicolae Staiculescu ipari államtitkár kijelentette, hogy készek bármikor folytatni a tárgyalásokat, de a kormány nem enged a veszteséges termelés felszámolásában.

A Zsil-völgyi bányavállalat szóvivôje pénteken sajtóértekezletet tartott. Ezen egyebek között azt hangoztatta: a bányászok eddig bebizonyították, hogy senkitôl se félnek, csak az Istentôl. De - mint mondta — bízik abban, hogy van még valami, amitôl tartanak, nevezetesen a feleségek haragjától, mert ha fizetés nélkül mennek haza, nem teszik majd a kirakatba, amit az asszonyoktól kapnak.

A szóvivô arra is felhívta a figyelmet, hogy a munkabeszüntetés miatt magukra hagyott bányák egyre rosszabb mûszaki állapotba kerülnek, s emiatt anélkül is fokozatosan be kell majd zárni azokat, hogy a kormány adna rá utasítást.

Németh Zsolt és Szántó Tibor erdélyi körútja

Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetôivel, a romániai magyarság civil szervezeteinek képviselôivel, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetôivel folytat megbeszéléseket erdélyi körútja során Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium politikai államtitkára és Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke.

A csütörtökön kezdett háromnapos útról Németh Zsolt az MTI bukaresti tudósítójának úgy nyilatkozott, hogy az beleilleszkedik abba a látogatássorozatba, amelyet január és február folyamán tesznek Szabó Tiborral közösen valamennyi határon túli nagyobb magyar közösségnél.

— A romániai látogatásnak különös jelentôséget ad az a tény, hogy Radu Vasile február elején Magyarországra utazik, így mostani utunk a román kormányfôi látogatás elôkészítését is szolgálja — hangsúlyozta Németh Zsolt.

A magyar—román kétoldalú kapcsolatokat illetôen a magyar külügyi államtiktár elmondta, hogy Magyarország érdekelt a jelenlegi román kormánykoalíció sikerében, abban, hogy megvalósuljon az a reformprogram, amelyet Radu Vasile körvonalazott. "Ebben Magyarország közvetlenül is érdekelt lehet, hiszen részt szeretnénk venni Románia gazdasági fellendülésében, az itteni privatizációban, az infrastruktúra fejlesztésében, autóutak, határátkelôk építésében" — tette hozzá.

A romániai magyarság ügyével kapcsolatban alapelvünknek tekintjük, hogy az RMDSZ véleménye, álláspontja, megközelítésmódja számunkra meghatározó. Így meghatározó jelentôségûek azok a célok, amelyek az RMDSZ fogalmaz meg, különös tekintettel a jogalkotás területére — az oktatási törvényt és az önkormányzati törvényt illetôen —, illetve a magyar egyetem kérdésében — mondta Németh Zsolt.

Súlyos harcok Koszovóban

Nehézfegyverekkel vívott heves összecsapások kezdôdtek pénteken Koszovó déli részén, Suva Reka térségében. Az ingatag koszovói tûzszünetet megsértô harcokról szemtanúk számoltak be a Reuters tudósítójának, amit az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet (EBESZ) Koszovói Ellenôrzô Missziója is megerôsített saját forrásokra hivatkozva. A pristinai szerb tájékoztatási központ közleményben adta hírül, hogy a szerb biztonsági erôk péntek reggel támadást indítottak a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) "egyik terrorcsoportjának tagjai" ellen. A rendôrök körülzárták a Suva Rekától 20 kilométerre északra fekvô Racak falut, hogy letartóztassák a terrorcsoport tagjait, akik múlt vasárnap megtámadtak egy rendôrjárôrt, és megölték Svetislav Przic rendôrt. A rendôrség a racaki csoportot teszi felelôssé az Urosevac térségében, Suva Rekától keletre végrehajtott több támadásért is, amelyekben hét albánt meggyilkoltak. A közlemény hangsúlyozta, hogy a Koszovói Ellenôrzô Missziót "értesítették a rendôrségi akcióról".

Korszerûsítik a IV. páneurópai közlekedési folyosót

Mintegy 300 millió dollárt fordít az idén az állami vasúti társaság (SNCF-CFR) a IV. számú páneurópai közlekedési folyosó román szakaszának korszerûsítésére — jelentette be Viorel Simut, a társaság vezérigazgatója.

A bejelentés szerint a Bukarest-Brassó közötti vasúti szakaszon márciusban kezdik el a korszerûsítést. A Kürtös-Bukarest, illetôleg a Bukarest-Konstanca közötti szakaszon elvégzendô munkálatokra pedig külföldi finanszírozási lehetôségeket keresnek.

A IV. páneurópai közúti és vasúti folyosó nyugat-keleti irányban halad át román területen a Nagylak-Arad-Nagszeben- Pitesti/Brassó-Bukarest-Konstanca útvonalon.

A vasúti társaság költségvetésében 65 milliárd lejt irányoztak elô beruházásokra és 197 milliárd lejt nagyjavításokra.

A társaság idei beruházásainak egyik célja a saját távközlési hálózat fejlesztése. A CFR 1999-ben háromezer kilométernyi optikai szálat fektet le. Ezt a munkát két bukaresti cégre bízzák — közölte Simut.

Tervbe vették 64 vasúti híd és 18 alagút építését, valamint ötszáz kilométernyi pálya és a Kiskapus-Medgyes közötti 64 kilométeres villamosított vonal nagyjavítását is.

Tengôdô egészségügy

47 milliárd lej adóssággal továbbra is koldulnak

(mezey)

Az általános nincstelenségben az egészségügyre is rányomja bélyegét a szegénység. Hogyan is állnak ezzel az egészségügyi dolgozókat, betegeket egyaránt értintô, lesújtó ténnyel, kérdeztük Laurenþiu Petrut, a megyei egészségügyi igazgatóság gazdasági igazgatóját.

— Kissé megkönnyebbülten nyilatkozom, mert az egészségügyi minisztériumtól megérkezett az a pénz, amibôl az egészségügyi dolgozók decemberi bérét fedezni tudjuk. Bár kb. egy hetet késtünk, ma (január 15-én) megkezdjük a kifizetéseket. Megjegyzem, hogy azok, akik TBC-sekkel, fertôzô betegségekben szenvedôkkel, gyerekotthonokban dolgoznak, s akiknek a bérét kizárólag az állami költségvetésbôl fedezik, idôben megkapták azt.

— A béreken kívül a kórházaknak, poliklinikáknak, körzeteknek más jellegû kiadásaik is vannak, erre nem érkezett pénz az egészségügyi minisztérimból?

— Semmi más kiadásra nem kaptunk pénzt, a kasszánk üres, csak adósságunk van, ami a múlt év utolsó negyedévére 47 milliárd lejre rúg. Ebbôl 25 milliárd lej a gyógyszerekért járó tartozás. Ilyen körülmények között kell biztosítani a megye egészségügyi ellátását. A betegek kórházi ellátását, a gyógyszereket, a karbantartási munkálatokat, az épületek fûtését, világítását, mindent, ami az egészségügyi ellátással összefügg, hitelekbôl fedezük. Naponta órákon át telefonálgatok, hogy megszánjanak bennünket, hol egy-egy teherautónyi rizzsel, hol gyógyszerrel. Elképeszôen nehéz ilyen körülmények között dolgozni, koldulásból élni. Nap mint nap beszélek a minisztériummal, de ott sem mondanak semmi biztosat. Ôk sem tudják, hogy mikor és mennyi pénzt tudnak átutalni nekünk. E bizonytalanságban lavirozunk, s szolgáltatóink jóakaratától függ csak, hogy meghiteleznek-e még, hisz ez egyetlen gazdasági egységnek sem kifizetôdô, ha azt számítjuk, hogy a dollár értéke október óta 3000 lejjel lett magasabb. Mi annak idején 8400 lejes árfolyamnak megfelelô áron vásároltunk tôlük, jelenleg pedig 11.400 lejes árfolyammal számolnak. S mi még az akkori árfolyamon sem tudunk fizetni. Tehát ilyen üzletekbe senki se megy bele szívesen.

— Mégis, milyen úton lehet ebbôl az ördögi körbôl kijutni? Valamiféle pénzügyi rendezés várható-e a kialakulóban levô új egészségügyi biztosítási rendszertôl?

— A minisztériumnak, valamint a most alakulófélben lévô egészségbiztosítási pénztárnak kell majd megoldást találnia, mert ez nem mehet így tovább. A tavalyi árakon számítva az egészségügynek a megyében havi 35 milliárd lejre lett volna szüksége ahhoz, hogy minimális kiadásokkal mûködôképes legyen, a minisztérium viszont csak 30 milliárdot biztosított. S az adósságok felgyülemlése innen adódik. Jelenleg az új árakhoz igazított pénzigény, ugyancsak minimális költségekkel számítva, 40 milliárd lej lenne.

Döntéshozatal a hadréviek ügyében

Könnyítések és súlyosbítások

Nagy Annamária

A marosvásárhelyi táblabíróságon a tegnap került sor döntéshozatalra a a hadréviek ügyében.

Mint ismeretes, az 1993. szeptember 20-i eseményekben a hadrévi lakosok három roma személyt öltek meg és 14 házat gyújtottak fel. Az ügyben öt személyt tartóztattak le, további hat ellen szabadlábon folytattak kivizsgálást. A megyei törvényszék 1998. július 17-i döntése ellen Bucur Petru kivételével valamennyi vádlott fellebbezett.

A bírói testület megerôsítette a rendkívüli kegyetlenséggel elkövetett emberölésért vádolt Bucur Pavelnek 5 évben megszabott börtönbüntetését, az egyes polgári jogoktól való eltiltást a korábbi 4 évrôl 2 évre csökkentette.

A táblabíróság tévesnek minôsítette a törvényszék azon döntését, hogy felmentette Bucur Petrut a rendkívüli kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádja alól. A fent említett bûntettért a táblabíróság 6 év szabadságvesztésre, a hamis tanúzásra való felbutásért további 1 év börtönbüntetésre ítéli B. Petrut. A csendháborításért kimért 3 év börtönbüntetést 1 évre csökkenti. Az egyes jogainak gyakorlásától pedig 3 évre tiltja el. A kegyelmezésre vonatkozó törvény elôírásai értelmében a vádlottat felmenti az 1 év börtönbüntetés alól.

A törvényszék által Gall Nicolaéra rendkívül kegyetlenséggel elkövetett emberölésért kiszabott 3 év börtönbüntetést 6 évre módosítja, valamint 3 évre eltiltja az egyes jogaitól való gyakorlásától.

Az ugyancsak rendkívüli kegyetlenséggel elkövetett emberölésért letartóztatott Bucur Vasile Dorel és Precup Severius Ioan 7 és fél éves szabadságvesztését 6 évre csökkenti, egyes jogaiknak gyakorlásától pedig 3 évre tiltja el.

A tárgyalás ideje alatt szabadlábon védekezô Budean Vasiléra és Furdui Simionra rombolásért 5 év szabadságvesztést rótt ki a törvényszék, ezt a táblabíróság 2 évre csökkentette. A fent említett törvény értelmében mindkét vádlottat kegyelemben részesíti.

A táblabíróság megszünteti a Bucur Vasile (Tulai) elleni bûntetôjogi eljárást, mivel a rombolással és csendháborítással vádolt férfi autóbaleset következtében múlt év december 11-én elhunyt.

Bucur Nicolaét, Bucur Iuliut és Vescan Olimpiut rombolás bûntette miatt a törvényszék által kiszabott 3 év börtönbüntetést 2 évre mérsékelte. A vádlottakat a fentebb említett törvény értelmében kegyelemben részesíti.

A szabadlábon levô vádlottak — Bucur Petru, Budean Vasile, Furdui Simion, Bucur Nicolae, Bucur Iuliu és Vescan Olimpiu — a döntéshozatalt, a letartóztatott vádlottak — Bucur Pavel, Gall Nicolae, Bucur Vasile-Dorel és Precup Severius-Ioan — a közlést követô 10 napon belül nyújthatnak be fellebbezést. Ebben az esetben a végleges döntést a Legfelsô Bíróság hozza.

Ülésezett a megyei tanács Állandó Bizottsága

Nem kecsegtetôek a kilátások

bodolai

Nehéz napok elébe néz Maros megye 1999-ben, sôt egyenesen katasztrofálisnak nevezték a kilátásokat tegnap a megyei tanács Állandó Bizottságának ülésén, ahol igen változatos tematikáról vitatkoztak, döntöttek a bizottság tagjai.

Bár utolsó elôtti napirendi pontként szerepelt, amely az elôrejelzésbôl rányomta bélyegét minden korábbi témára, kiderült, hogy még az alkalmazottak fizetése is csak az év egy bizonyos idôszakáig látszik biztosítottnak. Ennek ellenére Virág György alelnök úgy vélekedett, hogy mégsem ért egyet azzal az eljárással, hogy a szûkös anyagiak függvényében már az év kezdetétôl 60-70 százalékos fizetést szabjanak meg a tanács dolgozóinak, akik véleménye szerint az elmúlt évig igen kicsi bérért dolgoztak, s akiktôl továbbra is tisztességes, gyors, pontos munkát várnak el.

A várható büdzsé függvényében ajánlották a tanácsi alárendeltségben és támogatással mûködô Népi Mûvészeti Iskolának, amely elsônek számolt be tavalyi munkájáról, hogy nem az elképzelt, hanem a várható támogatás függvényében vonja össze tevékenységét.

Évrôl évre fogy a megye lakossága, az elmúlt évben is közel 800 személlyel csökkent, derült ki az anyakönyvi hivatal vezetôjének beszámolójából.

A megyei tanács elégedett azzal a munkával, amelyet az árvízsegélyek kiosztása érdekében végzett. Megadta a szükséges utasításokat a helyszínre kiszálló munkatársai révén, továbbá meghatározta azokat a feltételeket, amelyek alapján a helyi bizottságoknak fel kellett mérniük a kárt. A névleges listákról való döntést a helyi tanácsok hatáskörébe utalta, s így a jogosnak bizonyuló panaszokért tulajdonképpen a helyhatóságok vonhatók felelôsségre — hangzott el a segélyek elosztásáról készült beszámoló kapcsán.

Bár a 24 ore muresene szerkesztôsége kérte az épületet, a bizottság tagjai azt a változatot szavazták meg, hogy a nagyobb bevétel érdekében kereskedelmi tevékenységre adják bérbe a volt Hosszú utca elején megmaradt házat, amelyet jelenleg az Ancona használ lejárt bérleti szerzôdéssel.

Beszámoló hangzott el a tanács vezetôségének az Európai Régiók linzi tanácskozásán való részvételérôl, javaslatok hangzottak el a Kínába utazó munkacsoport összetételét illetôen, építkezési engedélyekre bólintottak rá, majd eredmény nélküli hosszas vitát váltott ki a fogyatékos gyermekeknek szánt félig kész szentkirályi létesítmény jövôje, s végül elfogadták a január 28-i ülés napirendjét.

Befejezésképpen Suciu Victor egységpárti tanácsos kollégiálisnak nevezett kifogásai hangzottak el, aki azt tette szóvá, hogy Borbély László államtitkár — állítása szerint — csak a magyar polgármesterekkel találkozott az ívóvízhálózat kiépítésének ügyében, továbbá, hogy Markó Béla ugyanazon az összejövetelen hogyan jelenthette ki, hogy a 22-es kormányrendelet érvényben van. A válaszok természetesen nem gyôzték meg a hozzászólót.

A részletekre visszatérünk.

Sorbanállás nélkül!

Az autóklub az éj évben is segít minden olyan gépjármûvezetôn, akinek ki kell cserélnie a hajtási engedélyét, de nincs ideje a rendôrségre járni és ott órákat elveszíteni. Azt, aki új típusú vezetôi engedélyt akar szerezni és még nem tartozik az ACR-hez, 32.000 lej fejében szimpatizáns taggá avatják, s ezt követôen megszerzik számára a szóban forgó okiratot. Csak arra kérik, hogy egy boríték típusú dossziéban vigye be a marosvásárhelyi Színház téri irodájukba a szükséges két fényképet, a régi-jelenlegi jogosítványt és annak fénymásolatát, a gépjármûvezetésre való alkalmasságát igazoló orvosi papírt (amennyiben a vezetôi engedély orvosi láttamozása óta nem telt el egy év, ez szükségtelen) és a bankba vagy a CEC-hez befizetett 80.500 lejrôl kiadott nyugtát. A dosszié átadásáért nem kell a klubnál sorbaállni s egy-két héten belül ugyanott és megintcsak idôveszteség nélkül vehetô át az új engedély.

Lakosság-tájékoztató és tanácsadó iroda

(nagy a.)

Csütörtökön tartotta hivatalos megnyitóját a hét elejétôl mûködô lakosság-tájékoztató iroda, amelyet PHARE- támogatásból a vásárhelyi Egyetemisták Kulturális Kezdeményezô-csoportja (ICS) hozott létre a megyeszékhelyi Liliom utcában.

A rendezvényen Marius Ichim, az ICS elnöke elmondta, hogy véleménye szerint addig nem beszélhetünk tényleges közigazgatási reformról, amíg a köztisztviselôben nem tudatosul az a tény, hogy tulajdonképpen a közt szolgálja. Elsôsorban a fiatalság jogainak védelmét vállalják fel, eligazításukat az ügyintézés útvesztôiben. Az iroda ingyenes szolgáltatásait igénybe vevôk megtudhatják, hogyan kell kérést, panaszt és egyéb beadványokat megfogalmazniuk, jobban megismerhetik állampolgári jogaikat és kötelességeiket. Fogarassy Attila jogtanácsos díjmentesen igazítja útba a tôle segítséget kérôket. Munkájában a vásárhelyi Petru Maior Egyetem közigazgatási fakultánsának 12 diákja is segíti.

Bár a hivatalos megnyitóra meghívták a hatóságokat, mindössze a megyei tanács küldte el képviselôjét. Bârsan Mrioara, a közigazgatási iroda igazgatóhelyettese abbeli reményét fejezte ki, hogy az iroda és az általa képviselt intézmény között jó együttmûködés alakult ki. "Biztatónak találom, hogy az iroda mûködése révén a jövendôbeli hivatalnokok nem csak elméletileg sajátíthatják el a közigazgatás módját, s így remény van arra, hogy a közintézményekhez forduló lakosok a közeljövôben már nem ideges, kapkodó, modortalan hivatalnokokkal találják magukat szemben".

A Liliom utcai lakosság-eligazító iroda naponta 9 és 14 óra között tart nyitva, telefonszáma 165-139, e-mail: ics@orizontnet.ro.

Mementó

(fülöp)

Január 17.

365 éve, 1634-ben hunyt el SZENCZI MOLNÁR ALBERT református prédikátor, egyházi író, fordító, nyelvtudós, a kálvinista irodalom kiemelkedô alakja. Lefordította Dávid zsoltárait, Kálvin Institutióját, latin—magyar szótárt adott ki, s Magyar nyelvtanában elsôként tett kísérletet a magyar nyelv teljes nyelvtani rendszerezésére. (1574-ben született.)

105 éve, 1894-ben született SZÔNYI ISTVÁN festô, grafikus. A zebegényi táj ihlette lírai hangulatú képeit. Kiváló rézkarcokat is készített. (1960-ban halt meg.)

Január 18.

480 éve, 1519-ben született IZABELLA királyné, Jagello Zsigmond lengyel király leánya, Szapolyai János király felesége. Ennek halála után 1540-tôl fia, János Zsigmond gyámjaként társuralkodó volt. 556-ban, Fráter György halála után bevonult Kolozsvárra s fia nevében átvette az uralmat. Ekkor vált véglegessé Erdély függetlensége. (1559-ben hunyt el.)

130 éve, 1869-ben hunyt el SZEMERE BERTALAN publicista, politikus, az elsô független magyar kormány belügyminisztere, majd miniszterelnöke. 1849-ben emigrált, távollétében halálra ítélték. (1812-ben született.)

65 éve, 1934-ben hunyt el BRÜLL ADÉL, Diósy Ödönné, Ady Endre szerelme, Léda-verseinek ihletôje. (1872-ben született.)

Január 19.

190 éve, 1809-ben született EDGAR ALLAN POE amerikai költô, író, kritikus. Közel állt a szimbolizmus költészetéhez, visszatérô témája a halál, a szeretett lény elvesztése. A dedektívnovella megteremtôje. (1849-ben halt meg.)

80 éve, 1919-ben hunyt el WAGNER SÁNDOR festômûvés, a müncheni akadémia tanára. Zsánerképeket, történelmi kompozíciókat festett. (1838-ban született.)

Január 20.

110 éve, 1889-ben született SÍK SÁNDOR piarista szerzetes, költô, mûfordító, esztéta. Neves egyházi szónok, a katolikus líran jelentôs képviselôje volt. Színmûveket is írt. (1963-ban hunyt el.)

Január 21.

75 éve, 1924-ben halt meg VLAGYIMIR ILJICS LENIN orosz politikus, az orosz forradalom teoretikusa, a szovjet állam megteremtôje.

Január 22.

495 éve hunyt el TEMESVÁRI PELBÁRT prédikátor, író, a kései kolostori irodalom legnagyobb európai hírû alakja. (1435 körül született.)

270 éve, 1729-ben született GOTTHOLD EPHRAIM LESSING német esztéta, író, költô. A német felvilágosodás egyik legjelentôsebb teoretikusa volt. Úttörô jelentôségû drámaíró, a polgári dráma különbözô mûfajainak megteremtôje. (1781-ben hunyt el.)

100 éve, 1899-ben született SÁRKÖZI GYÖRGY író, költô, mûfordító, a népi írók mozgalmának egyik vezetô egyénisége. Költészete a háború tragikus elôérzetét fejezi ki. (1945-ben halt meg.)

Január 23.

255 éve, 1734-ben született KEMPELEN FARKAS mechanikus, építész, feltaláló. Sokoldalú tehetség volt, különösen mechanikai alkotásai, találmányai révén vált híressé (sakkozógép stb.). (1804-ben halt meg.)

70 éve, 1929-ben született JOHN CHARLES POLANYI magyar származású amerikai kémikus, a kémiai reakciók dinamikájának kutatásában elért eredményeiért 1986-ban Nobel-díjat kapott.

10 éve, 1989-ben hunyt el SALVADOR DALI spanyol festô, grafikus, a szürrealizmus képviselôje. (1904-ben született.)

Részben megváltozott postaköltségek

Ajtay László

Az Országos Versenyhivatal beleegyezésével január 4-tôl 1,073-as szorzószámmal átkalkulálták a Compania Naþionalã Posta Românã S.A., azaz a Román Posta részvénytársaság által alkalmazott belföldi szolgáltatási díjak többségét:

Ennek megfelelôen pillanatnyilag az egyszerû, legfönnebb 20 grammos levél borítékjára 1100, a maximum 50 grammos levél kovertájára 1600 lejes bélyeget szükséges ragasztani, de ha annak súlya megközelíti vagy eléri a 100 grammot, akkor 2100, amennyiben még nagyobb a tömege, egészen fél kilóig 7050 lej a viteldíj, továbbá 500 gramm és 1000 gramm között 13.300 és 2 kilóig — ez a felsô határ — 23.400 lej.

A szimpla levelezôlap bélyegilletéke 500, a képeslapé, üdvözlôlapé 700, míg a sakkozók és rádióamatôrök közötti kapcsolattartást szolgáló levelezôlapé 250 lej.

Ugyancsak kedvezményes a nyomtatványok szállítása (naptárak, évkönyvek, didaktikai rendeltetésû katalógusok, könyvek, térképek, atlaszok, kották). Az ilyen tartalmú küldemények elszállításának "ára" 50 grammig mindössze 350 lej, 50 és 100 gramm között 550, 100-tól 250 grammig 1550, 250-tôl 500 grammig 3050, 500 és 1000 gramm között 6200 és végül 1000-tôl 2000 grammig 12.450 lej. Kivételes esetben 3 kiló egyetlen kötet felsô súlyhatára.

Igazságügyi eljárással kapcsolatos okiratok (idézés, értesítés, határozat stb.) egységes viteldíja 2600 lej.

A Román Posta 300 lejt kér minden olyan, a levél kategóriába sorolt tárgy után, amely értéknyilatkozat nélkül volt feladva és a hiányos vagy téves címzés miatt vissza kellett vinni a feladás helyére, illetve ott (max. 6 hónapig) meg kellett ôrizni.

Ami kivételesen ingyenes: a Braille írásos nyomtatványok célbajuttatása — 7 kg összsúlyig.

Azt is jó tudni, hogy amennyiben kevésnek bizonyul a küldeményre ragasztott postabélyeg vagy az azt helyettesítô nyomtatás- bélyegzés értéke, úgy a hiányzó summa kétszeresét hajtják be a címzettôl, de sohasem kevesebbet a legkisebb levél-súlycsoport tarifájánál.

Ami a szokványos, egyszerû pénzutalványokat illeti, a feladott összeg nagyságától függetlenül 200 lejt kell fizetni a bejegyzésért. Ezen túlmenôen 200.000 lejig minden 100(!) lej után 5 lejt számítanak fel a továbbításért. 200.000 és 1 millió lej között már minden, a 200.000 lejt meghaladó 1000(!) lej után további 10 lejjel (5+10 egyenlô 15) növelik a viteldíjat. Egymillió lej fölött pedig megintcsak 1000 lejenként újabb 8 lejjel (5+10+8 egyenlô 23) pótolják meg a kézbesítés költségét.

A max. 30 napig "megôrzött" egyszerû pénzutalványok és távirati pénzutalványok visszakérésekor 1600 lejt kell fizetni.

Sürgöny formájában történô pénzfeladás esetében 1370 lejt kell fizetni, hogyha a címzett ugyanabban a helységben van és 2840 lejt, ha más helységben található. Az ez alakalommal továbbított szöveget szintén a távolság függvényében díjazzák, szavanként. A távirati pénzküldeményre és a távirat szövegére vonatkozó utasítás minden esetben azonos. A feladó kérheti, hogy csak személyesen a címzettnek, vagy az általa meghatalmazott személynek, egy megadott órában, illetve meghatározott napon adják át a küldeményt. Hasonlóképpen arra is van mód, hogy igényeljük a távirat átvételének az igazolását. A "konfirmálás" helyben 1370, más helységek esetében 2840 lejt kóstál.

Fókusz

Buszpánik

(máthé)

Majdnem vidéken, ahol élek, Vásárhely peremén, a Csere erdô alatt, nagy az újdonság: busz megy innen a klinikákhoz. Ilyen még nem volt. Úgy hívják, hogy 19 B. Nagyritkán, amikor a fôtéren már majdnem elalélok a témabeszerzô út fáradalmaitól, a Színház téri megállóban konok elhatározással lecövekelek buszt várni. Jó hely, jó foglalkozás. Ráérôs, tanulságos. Mert arra jöhetnek régi ismerôsök, évtizedek óta nem látott osztálytársak... Aztán ha begurul a 19 B Pandúrok- különjárat, mert ez most már az én egyre forgalmasabb sugárutamon döcög végig, akkor jön csak a valódi szórakozás. A minap amikor a járgány lefordult a Hosszú utcáról a Budai Nagy Antalra, az utasok körében kitört a pánik: mi ez? Hova megy? Megôrült ez a sofôr? A félreértés nyitja egyszerû: a 19-es szám mellett alig látszik a bolhányi B betû. Az utasok abban a hiszemben szállnak fel, hogy "hagyományos" 19-es. Érthetetlen, hogy minek kellett a közszállításiak megismételjenek egy számot, mikor annyi más számot választottak volna. Mikor mondtam: ne ájuldozzanak, mert ez 19 B, ennek itt kell járnia, egy atyafi feltette nekem a keresztkérdést: de miért B? Van 19 A is? Ja kérem, az nincs. Különben is tôlem ilyeneket ne kérdezzenek.

A Pandúr sétányon egyébként Crisan-járatnak hívják a 19 B-t. Merthogy az alpolgármester is itt lakik, valahol a környéken. Biztosan szomszédai rágták a fülét, hogy nincs járat, amivel látogatóba mehetnek az új kórházba, beteg rokonaikhoz. De akkor legalább ésszerûen! A buszmegállókban még véletlenül sincs feltûntetve, hogy az új járat merrefelé kódorog a városban.

S ha már a járatoknál tartunk, csodálkozom — egy ismerôs panaszkodása nyomán —, hogy a buzgó szervezésben a közszállításiak és a polgármesteri hivatal csaknem busz nélkül hagyták a patakon túli Cutezantei és Înfrãtirii utcákat és egész környéküket. Logika ebben sincs, akárcsak az említett számozásban. Avagy az elôbbinél kevesebb, hiszen az említett utcákat éppen a közszállításra gondolva tervezték tágasra. Dehát, ez van. Talán ebbe is belegondolunk újra, ha majd oda költözik egy eléggé súlyos köztisztviselô...

Ha nincs szponzorod, keress magadnak!

b.d.

Pénteken, délután háromkor osztották ki az Április 11 Irodalmi Kreativitás verseny díjait. Órák után kevés diákot érdekel az ilyesmi, azok sem jöttek-jöhettek mind oda, akiket csomag várt, így Simon Emôke szervezôtôl vehetik majd át azokat. Az ügyet egyébként, úgy tûnik, maga a DUMA is ejti, holott a megjelentek fôleg arra lettek volna kíváncsiak, miként szervezik meg az IKÁVÉ országos szakaszát a tavaszon. Errôl viszont senki sem tudott érdemlegeset mondani. Kár pedig, mert az a csapat, amely — helyezéstôl, díjtól függetlenül — részt vett a versenyen, képesnek mutatkozik arra, hogy diáklapot írjon, hogy irodalmi próbálkozásaival hívja fel magára a figyelmet, ifi-oldalt állítson össze akármelyik megyei vagy országos lapban. Volt egy másik verseny is, annak pályázati felhívását lapunk is közölte, a pályamunkákat Simon György magyartanár címére kellett beküldeni. Errôl a tanár úr annyit mond, hogy az egész paksamétát felmarkolta és magával vitte Székelyudvarhelyre Zilahi Imre ifjúsági sajtóvezetô.

Nem túl rokonszenves a biztatás: magatok keressetek támogatót, hajtsátok fel a szponzort, ha ott akartok lenni az IKÁVÉ országos szakaszán Szovátán. A diáknak a könyökén jön ki az ilyen szpíccs. A magunk részérôl annyit tehetünk, hogy felajánlunk lapterünkbôl egy parcellányit azoknak, akik érdekes, kérdésfelvetô, továbbgondolásra késztetô írásokkal jelentkeznek; irodalmi mellékletünk pedig továbbra is nyitva áll a fiatal tehetségek elôtt.

Belkovics Kata, Domokos Csaba, Kulcsár Zoltán, Kelemen Zoltán, Miholcsa Tamás, Nagy Zsuzsanna, Szabadi Zsolt, Tarcsafalvi Kinga, Tompa Eszter, Orbán István László — íme néhány figyelemre méltó teljesítményû diák neve a huszonháromból, akik tavaly decemberben mérték össze tehetségüket, akikrôl minden bizonnyal hallani, akiktôl olvasni fogunk még.

A DUMA — a diákújságírók szervezete — azt mondják, nem is adott be pályázatot az irodalmi kreativitás verseny támogatására, ilyen-olyan játszi haragszomrádok okán. Ha ez igaz, akkor felelôtlen emberek labdáznak ott. Kár volna éppen ezt — a tehetséges fiatalok felkarolásának dolgát — csak így- úgy, eldumálgatni.

Mindenkinek ki kell töltenie az adóbevallási formanyomtatványt

(simon)

Az adófizetô lakosoknak a napokban legfontosabb kérdése az volt: kell- e vagy sem adóbevallási formanyomtatványt benyújtania, mehet-e egyenesen fizetni? Sokan attól tartottak, hogy a január 31-i határidô után büntetést kell fizetniük. A bizonytalanságok tisztázása végett Daniluc Gheorghe, a Megyei Közpénzügyi és Állami Ellenôrzési Vezérigazgatóság igazgatójától kértünk tájékoztatást. Mint elmondta, minden adófizetô személy ki kell hogy töltse az adóbevallási formanyomtatványt, amit hétfôtôl péntekig 8-12, 14-17 óra, míg szombaton-vasárnap 8-14 óra között díjmentesen lehet átvenni a polgármesteri hivatal 5-ös irodájában, majd ugyanazon idôk között beadni az 1-es irodába, ahol az adókat is beszedik.A nyomtatványon fel kell tüntetni: az épület, telek pontos címét, megvásárlásának idôpontját, az adásvételi szerzôdés számát, kibocsátásának idôpontját és kibocsátóját, az épület által elfoglalt terólet, illetve telek nagyságát, a lakás építésének idôpontját, építôanyagát, a falak vastagságát, az épületben található szereléseket, az épület magasságát (emeletben), van-e benne lift, padlás, manzárd, pince, garázs. Január 31-ig csak azok a lakosok kell személyesen leadják, vagy ajánlott levélben postán elküldjék, akik az elmúlt évben módosításokat végeztek a tulajdonukban levô épületben, telket, vagy újabb lakást vásároltak. A lakosság másik része március 15-ig nyújthatja be adóbevallási nyilatkozatát.

Tegnap délelôtt a fent említett irodában mintegy szobában 10- 15 személy állt sorban, hogy átvegye a formanyomtatványt.

Tudnivalók a rendezvény- szervezésrôl, pályázatírásról

(Tini)

1999. január 8-án az Állampolgár Menedzser Egylet Marosvásárhelyi Tagcsoportja (ÁME-MT) megtartotta elsô idei képzését. A tréning célcsoportját a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban mûködô diákszervezet kilencedikes tagjai képezték, a meghívott elôadó pedig Gál Sándor egyetemista, ÁME-szakértô volt. A képzés témája a projektstratégia volt. Ez az elmélet tizenegy pontban ismerteti a legfontosabb elemeket, amelyek egy bármekkora rendezvény megszervezéséhez feltétlenül szükségesek. Ezek között az elméleti kérdésektôl elkezdve (a szervezô csoport erôsségei, gyengeségei, külsô lehetôségek és veszélyek) a konkrét, lebontott ütemtervig ( ki-mit-mikorra táblázat) és a tételeire bontott költségvetés-tervezetig mindent megtalálhatunk. Az elmélet azért hasznos, mert ennek alapján könnyen és rövid idô alatt bárki el tudja készíteni egy rendezvény projektjét, ami a szervezés hatékonyságát növeli.

Mivel az év eme elsô hónapja a középiskolások vizsgáinak idôszaka, újabb képzésre csak január 28-29- én kerül sor. Ennek neve: Interaktív Pályázatírási Tréning. Ennek keretén belül a résztvevôk egy pályázat megírásának titkait és finomságait tanulhatják meg. A konkrét eredmény az lesz, hogy minden egyes diák összeállítja saját pályázatát, amelyet a romániai Nyílt Társadalomért Alapítvány ûrlapjának mintájára készítenek el.

Országos hírek

A Bãsescu-adó március elsejéig változatlan marad

Traian Bãsescu szállítási miniszter csütörtökön bejelentette, hogy a "Bãsescu-adó" néven ismert közúti adó március 1-ig nem változik. Március 1-jétôl az adót az 1999-es infláció szintjének függvényében módosítják — fúzte hozzá a miniszter. Az országos statisztikai bizottság szerint az idén az ifláció 40,6 százalékos lesz.

Érvénybe lépett a hátrányos helyzetû térségekre vonatkozó törvényt

Emil Constantinescu elnök kihirdette a hátrányos helyzetû térségek rendszerét szabályozó törvényt — közli az elnökség sajtóhivatala. A jogszabály célja jelentôs kedvezményeket nyújtani a hátrányos helyzetû társaságokban mûködô, többségében magántôkével rendelkezô kereskedelmi ársaságok, román jogi személyek valamint a hátrányos helyzetû térségbe fktetô magán- és családi vállalkozások számára. Hátrányos helyzetû térségnek minôsülnek azok a területileg körülhatárolt övezetek, amelyek az elôbbiekbôl bár egy feltételt teljesítenek: bányavidék, ahol a tömeges menesztések során az alkalmazottak 25%-a elvesztette munkahelyét: monoindusztriális övezet, amely az alkalmazott lakosság több mint 50%-nak nyújt megélhetési lehetôséget: az övezetben tömeges menesztésekre került sor egyes gazdasági szereplôk likvidálása, átszervezése vagy magánosítása során, és e menesztések az övezet alkalmazott lakosságának több mint 25%-át érintette: a munkanélküliségi arány 30%-kal meghaladja az országos átlagot, elszigetelt kezdetleges infrastruktúrával, kommunikációs eszközökkel pedig egyáltalán nem rendelkezô vidék.

Maradnak a fôbiztosok

Az Európai Parlament csütörtökön délelôtt elvetette azt a határozati javaslatot, amely pénzügyi szabálytalanságok ürügyén lemondásra szólította volna fel az Európai Bizottság két tagját, Manuel Marín alelnököt és Edith Cresson volt francia kormányfôt. Az Európai Unió tagországainak választott képviselôibôl álló testület egyes frakciói azért kívánták meneszteni a két fôbiztost, mert az azok felelôssége alatt álló költségvetési területeken feltûnôen sok pénzügyi szabálytalanság — egyes megítélések szerint csalás is — történt. Ugyanezen oknál fogva a testület fontolgatta a teljes bizottság menesztését is. A szavazáson a jelenlévô majdnem hatszáz képviselô több mint kétharmada Cressonék mellett foglalt állást. Jelentôs többséggel elfogadták viszont azt a határozatot, amely a szabálytalanságok és visszaélések kivizsgálására és az ellenük folytatott harcra hivatott független szakértôi bizottság felállítását követeli.

Petôfi-mellszobrot loptak Ukrajnában

A dél-ukrajnai Herszonban ismeretlen tettesek ellopták talapzatáról Petôfi Sándor mellszobrát. A magyar költôt ábrázoló emlékmûvet, amelyet Herszonnak egykor magyarországi testvárvárosa, Zalaegerszeg adományozott, a város textilgyárának egészségügyi központja elôtti parkban állt. A Petôfi-mellszobrot bronzból öntötték, súlya kétszáz kilogramm volt. Helyi sajtóvélemények szerint épp ez lehetett az emlékmû nyomtalan eltûnésének az oka, a városban ugyanis tavaly több színesfémbôl készült köztéri dombormûvet, síremléket loptak el. A herszoni Petôfi- szobor vasárnapról hétfôre virradóra tûnt el, de az esetrôl csak csütörtökön számolt a kijevi Szevodnya napilap. A szoborlopás kapcsán az újság herszoni rendôrségi vélemenyeket idéz, amelyek szerint "nem kétséges, hogy a bûncselekmény tettesei hamarosan kézre kerülnek".

Szlovákia egyeztetni akarja vízumpolitikáját

Mikulas Dzurinda szlovák kormányfô és Jan Figel külügyminiszter-helyettes csütörtökön Pozsonyban kijelentette, hogy országa a vízumpolitika egyeztetését óhajtja Csehországgal, Lengyelországgal és Magyarországgal. Figel azt is elmondta, hogy Csehországnak rendeznie kell kapcsolatait szomszédaival, ha nem akarja, hogy a schengeni határ a Morva folyó mentén húzódjon — idézte a miniszterhelyettest a CTK cseh hírügynökség. Dzurinda szerint a visegrádi négyeknek közös vízumpolitikát kell megbeszélniük a kívülálló országokkal szemben egy két-három hónap múlva esedékes szlovákiai találkozón. "Együtt akarunk tovább haladni a visegrádi négyek keretében" — mondta a miniszterelnök. Szólt arról is, hogy Szlovákia "érdekelt a mielôbbi csatlakozásban a schengeni egyezményekhez", és hozzátette: országának el kell fogadnia azt az 1995-ös EU-ajánlást, amely 101, vízumkötelezettség alá esô ország listáját tartalmazza.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Benedek István

Szakszervezeti munkaülés a Bolyaiban

Kedden, január 19-én 17 órától a marosvásárhelyi Bolyai líceumban tartják az egyetem elôtti oktatás Preuniversitaria szakszervezetének munkaülését.

Nem Tamási-, Bolyai-bérlet!

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának helyesbítése szerint, a holnap 11 órától mûsorra tûzött, Milan Kundera Jacques és gazdája címû elôadásra nem a Tamási Áron-, hanem a Bolyai-bérlet érvényes.

Iskolaközi mesemondó verseny

Ma délelôtt 10 órától a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban a 9. és 4. számú általános iskolák, valamint az Unirea és a Mûvészeti líceum tanulói mérik össze mesemondó készségüket. A mesemondó verseny megyei szakaszára készülve ma délelôtt több marosvásárhelyi iskolában is tartanak hasonló versenyt.

A Háromszék együttes vendégszereplése

Kedden, január 19-én 16.30 és 19 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében vendégszerepel a sepsiszentgyörgyi Háromszék együttes Égbenyúló fa címû kétrészes táncjátékával. Jegyek a Nemzeti Színház jegypénztáránál kaphatók.

Visszaesô bûnözô a fogdában

A megyei rendôrfelügyelôség közlése szerint kedden este beltörtek az erdôszentgyörgyi Consum Com vegyesüzletbe, ahonnan 1,8 millió lej értékben tulajdonítottak el árut. Szintén kedden ugyanezen egység egy gépkocsiját törték fel, amelybôl egy rádiómagnót loptak el. Még akkor éjszaka a gyulakutai rendôrôrs járôre tartóztatta fel a szovátai illetôségû 18 éves B. L.-t, aki nem tudta igazolni a nála található javak eredetét. A fiatalember bevallotta a fent említett tettek elkövetését. B. L. ellen, akit lopásért kiszabott börtönbüntetésébôl december 22-én feltételesen helyeztek szabadlábra, elôzetes letartóztatásban folyik a bûnvádi eljárás.

Hahota-kabaré a Kultúrpalotában

A Hahota színtársulat január 18-án, hétfôn este hét órakor Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében viszi újra színre a Csak az ne jöjjön aki nem bírja címû újévi kabarémûsorát. Jegyek a Kultúrpalota jegypénztáránál kaphatók.

Sóvidéki Nap Szovátán

A szovátai Bernády Közmûvelôdési Egylet szervezésében Sóvidéki Napot tartottak csütörtökön 17 órától a Teleki Oktatási Központban. Kiállítás nyílt Bálint Zsigmond etnofotóiból, a mûvész munkásságáról és a képekrôl Barabás László beszélt. Nagy Pál szerkesztô bemutatta Barabás László Forog az esztendô kereke címû, a sóvidéki népszokásokról szóló kötetét. A vidék népdalaiból a parajdi Kelemen Magdolna adott elô. Verset szavalt Kovács Katalin és Mester Zoltán. Közremûködött a Fülöp Judit vezette Intermezzo énekcsoport.

Petárdaárusok elleni vizsgálat

A megyei rendôrfelügyelôség közlése szerint az illetékes osztály nyomozói folytatnak vizsgálatot T. A. V. 26 éves, valamint Cs. J. 32 éves marosvásárhelyi lakosok ellen. Elôbbi 1998 decembere végén 200 darab petárdát vásárolt, amelyeket a Hadsereg téri piacon forgalmazott, engedély nélkül. Hasonlóképpen, Cs. J. a meggyesfalvi lakótelepen árusított 100 darab petárdát, ugyancsak engedély nélkül. A robbanóanyagok használatáról rendelkezô 1995. évi 126-os törvény értelmében az említett cselekmények tetteseit 6 hónaptól akár 5 évig terjedô szabadságvesztéssel is sújthatják.

Szieszta — melléklet

Zsebfilozófia

Gherasim Emil

Az aforizma a szellem szabadságának szülötte

A korona nem helyettesítheti a kalapot.

Neveljünk szófogadó gyermekeket, de ne szolgákat.

Cserépen érték a máz, emberen nem.

Könnyen állhatatos, akit senki nem csábít.

Tettek bûnét szavakkal jóvátenni nem lehet.

Az alamizsna nem segítség. Állandósítja a koldulást.

A beteg ember csodákban is kész hinni.

Nem vall jó ízlésre, ha szebb a keret a képnél.

A mártírhalálnál is keservesebb a mártír élet.

A nagyváros úgy idegeníti el egymástól az embereket, hogy összezsúfolja ôket betonkalitkáiba.

Kannibál ante portas!

Öntsünk végre tiszta vizet a pohárba! De honnan?

"Gyakorlat teszi a mestert". Mesterek, gyakoroljatok.

Nem mind okos is a ravasz.

Több szülôt hallottam gyermekeivel kérkedni, mint ahány gyermeket a szüleivel.

Szamárnak elôléptetés, ha lóvá teszik.

Nincsen védtelenebb a mi állig felfegyverzett világunknál.

Olykor nehezebb ítélkezni, mint elviselni azt.

A naivság a hazudozás vendégfogadója.

A társadalmi tolerancia foka akár civilizációs mutató is lehetne.

A forgószél a szelek csapodárja.

Talmi ékszer nem engedheti meg magának, hogy ne csillogjon.

Ôrizzétek a kutak tisztaságát!

Tudást még lopni sem bûn.

Mérlegnek pontosság az erénye.

Falun született a város.

Ne ôseidnek, utódaidnak legyél kortársa!

Hûséget próbára sose tégy.

A divat a következetlenség magasiskolája.

Ne a betût hibáztasd, ha nem értesz egyet a szóval.

Templomaink 21.

Szentháromság templomainak sorsa

Keresztes Gyula

Erdély magyar és székely népe mindig ragaszkodott hitbeli sajátságaihoz, egyházi életéhez, templomához. Szentháromság népe erre példát mutatott és mutat ma is.

Szentháromság római katolikusainak a XIV. században már a gótika idejére tehetô templomuk állt. Plébánosa fizette a pápai tizedet, melyet a Szentföld visszafoglalása költségeinek fedezésére fordítottak, mégpedig a plébánia jövedelmének egytizedét. Ilyen alapon "Pertus sacerdos de Trinitate" 12 dénárt fizetett.

A középkor idején épített templom csak Orbán Balázs leírása alapján (IV. k., 61-62) ismert, mert azt a XIX-XX. századfordulón lebontották, a torony kivételével. Orbán Balázs leírása alapján, a templom építési idejének megfelelô elrendezéssel és formával épült. A templom hajójához kapcsolódott a megszokott szentély, nyugati fala elôtt állt a magas torony. Szentélye sokszögzáródású és csillagboltozatos volt, a diadalíve és ablakai csúcsívesek, mérmûves kialakítással. A reformáció után a reformált hitûek már készen kapták a templomok nagy részét, melyeket zsinati határozat értelmében vettek használatba, a templomhoz tartozó javakkal együtt. A szentháromsági templomot az unitáriusok vehették birtokukba és a kis lélekszámú római katolikusok a templom szomszédságában egy kis kápolnát építettek maguknak. Azonban a lélekszámban megnövekedett római katolikusoknak a kápolna kicsinek bizonyult s 1752. március 30-án a római katolikus ifjak, a szomszédos falvak ifjúságával közösen a templomot az unitáriusoktól erôhatalommal visszafoglalták. Az unitárius egyház jogorvoslásért a kormányszékhez kérést adott be, de arra kedvezô választ nem kapván, az év április 7-én, minden erôszak és vérengzés nélkül a templomot visszavették. Az oltárt és a templom bútorzatát átadták a római katolikusoknak. Mindezek után a kormányszék, 1764-ben, február 29-i határozatával, a templomot a már többségben levô római katolikusoknak ítélte, akik ismét birtokukba vették azt. Sajnos, az ódon középkori eredetû templomot a XIX-XX. századfordulón lebontották, a torony kivételével, és a katolikusok egy új, hasonló elrendezéssel, de félköríves záródású szentéllyel építették templomukat. A szentély félkörzáródása megtévesztô, mivel annak idején az Árpád-kori templomokat építették ilyen záródású szentéllyel. A régi toronyra barokkos sisakot helyeztek, barokkos jelleget adva a templom külsô képének. A régi templom keresztelômedencéjét és harangját megôrizték. A kôbôl faragott keresztelômedence alakja és díszítése a román építészeti stílus jegyeit viseli, a harangon lévô felirat szerint azt 1484-ben öntötték.

Az unitáriusok a múlt század közepén a faluban levô magaslaton egy kis kôtemplomot építettek, majd egy nagyobbat. A reformátusok száma és anyagi helyzete is megengedte egy imaház építését.

A vadasdi rovásírásos porszaru

Ráduly János

1. Legelsô rovásírás-cikkem a Népújságban jelent meg 1992. február 1-jén, A kibédi rovásjegyes porszaru címmel. Írásomban a lôportartó fényképét is közöltem. A vadasdi (Maros megye) származású, de jelenleg Marosvásárhelyen (is) lakó Kovács Gyula nyugalmazott tanító már akkor arra gondolt, milyen jó lenne, ha eme sorok írója látná az ô birtokában levô puskaportartót is, hátha találna rajta közlésre érdemes rovásjeleket.

Aztán teltek a hónapok, évek, s a porszaru 1998 végén a Vadasdon élô néprajzkutatóhoz, Székely Ferenchez került, akitôl 1998. december 3-án elhozhattam, tanulmányozás végett. Sôt, Székely barátom azon is munkálkodott, hogy összehozzon az értékes tárgy tulajdonosával. Ügybuzgalmát itt külön is megköszönöm.

1998. december 18-án az "ôsi" vadasdi tanítói lakásban fogadott a házigazda, a 90 éves Kovács Gyula, valamint a fia, Kovács Zsombor, aki mellesleg annak idején (milyen rég!) bolyais iskolatársam volt. Mindketten készséggel álltak a rendelkezésemre.

— Édesapám fiatalon, 1917-ben halt meg — mondja Kovács Gyula —, de amíg élt, községi bíró volt, Kovács Józsefnek hívták. Ô is vadászni szokott, nagy vadászatok voltak ezelôtt, Vásárhelyrôl is jöttek s a szomszéd falvakból, nyolc-tíz szánnal. Mikor vége lett a vadászatnak, itt, ebben a lakásban nagy-nagy dínomdánom volt. Apám halálakor a lôportartó az íróasztal fiókjában maradt. Azt, hogy ô kitôl örökölte, nem tudom biztosan. Gyanítok valamit: Bodoni Elek nagyanyámnak volt a nagybátyja, részt vett az agyagfalvi népgyûlésen s az 1848-as harcokban is. A forradalom után gondozásba vette az én nagyanyámat, aki Madaras Amáli névre hallgatott. Meglehet, hogy a puskaportartó ezen az ágon öröklôdött reánk, az utódokra.

2. A porszaru magassága — a kiöntôcsôvel együtt — 14 cm, szárköztávolsága 9,5, nagyátmérôje 5, kisátmérôje pedig 4,5 cm. Teljesen ép példány, fedôlemeze és kiöntôcsöve is megvan. Most is puskapor- maradványokat tartalmaz. Sárgítva van. A közepes porszaruk fajtájából való. Jobb felôli (szembôl nézve a bal) szára jóval vastagabb, mint a másik. Mind az elôlapja, mind az oldalai díszítettek, félkörívek, körök, spirálvonalak, embert utánzó stilizált rajzok maradványai, valamint más geometrikus vonaldíszek láthatók rajta. Sok a kopott felület. A fedôlemez alatti részt mintegy 2,3-2,5 cm-es szélességû bôr borítja.

3. A jobb felôli szár alsó dugaszán, egészen a szélén, az oldalfelülettel egyirányban, különleges jelcsoportot találtam. A gondos tisztítás után a jelek egy része láthatóvá vált. Elkülönítésük azonban roppant nehéz volt, mivel a betûk aprók: nagyságuk fél és három mm között ingadozik. Segítségemre volt Szilágyi Zoltán erdôszentgyörgyi fényképész, aki egész lencserendszert bocsátott a rendelkezésemre, hogy a reflektorok fényében szemügyre vehessem a mélyített jeleket, amelyeket a tárgy sárgítása elôtt róttak a felületre.

Nos, elsô ábránk a legterjedelmesebb, évszámozott jelcsoportot mutatja. A rajz készítésekor "levegôsen" helyeztük el a betûket, és nagyított formájukat adjuk; további vizsgálásunk csak így lehetséges. Az eredeti felirat a száron mindössze két és fél cm-es szélességet foglal el.

A jelek hang-, illetve számértékének vizsgálatakor jobbról balra haladunk. Az elsô négy jel (ezeket kivételesen balról jobbra nézzük) mindenképpen évszámot jelent: 1573. A lôportartó készítési ideje lehet, vagyis a 16. század második fele. Az egyes és az ötös között elég nagy a távolság, a porszarun ugyanis az 1-es után széles bemélyedés látható.

Az évszám elôtti két aprócska vonal Sz és R, a kis félkörív pedig rovásírásunk N betûje lehet. Valamivel magasabb a következô két betû. Az elsô mindenképpen O hangértékû, mindkét vége ponttal lezárt, az utána való jel pedig talán az S-sel azonos. Bonyolultabb megformálású a következô függôleges vonal. Elsô látszatra Sz betût jelentene, de alul jobbra induló vonalacska látható, a fenti, erôteljesebben mélyített pont — meglehet — szóelválasztó jel.

A következô kis félkörív N hangértékû, ezt az R, illetve az úgynevezett száras S (fordított Y) és az Sz követi. A két utóbbi jel alatt szaggatott vonallal jelzett félkörív látható, érinti is a két betût, de bizonyára utólagos karcolással állunk szemben. A pontozott vonalak azt jelzik, hogy a betû tovább folytatódik; itt egy szélesedô bemélyedés látható, amely túlhajlik a peremen. Nincs jelértéke. A következô két betû ismeretlen, az utánuk látható, D- szerû jel a rovásírásban Ny betût jelent, három kis mellékvonala azonban összetett jellé (ligatúrává) "avatja". Utána két ismeretlen jel következik, a felsô a kéziratos emlékanyagban itt-ott Sz-ként szerepel. Nagyon világosan megformált a következô betû: a rovásírás S jele, de egyben ligatúra is, hiszen jobb felôli szárát mellékvonal keresztezi, így az I betût is jelentheti. Szintén S hangértékû az utána való jel, a jobb felôli vonal néhol bizonytalan, ezt a vonal megszakításával jelöltük. Az utolsó két vonalacska R és Sz betûk lehetnek. Hangérték voltuk eléggé bizonytalan.

A betûk összeolvasására egyelôre nem vállalkozunk. Rendhagyó jellegû jelcsoporttal van dolgunk, nagy-nagy talánnyal, akárcsak a berekeresztúri "írott" kô (harmadik helyi emlék) esetében.

4. A második ábrán levô két különálló, pontosvesszôvel elválasztott jelcsoport minden bizonnyal monogramokat jelenthet. A szárközív bal felületén találhatók. A jobb felôli két betû: T és Sz. A T nagyon mélyített, ezt vastagítással jelöltük. Az alatta levô mellékjelek (három összetartó vonal és egy pont) szerepét nem tudjuk. A betûcsoport kora azonos lehet a porszaru készítési idejével: 1573. A bal felôli két jegy a Zs, illetve az Sz betûvel azonos. A pont hangcsoport-lezáró funkciót tölthet be. Bevésésüket 160-180 évvel késôbbinek gondoljuk, tehát a 18. század közepén kerülhettek a felületre. A jobbra dûlt függôleges vonal (Sz) Bél Mátyás 1718-ban megjelent könyve után vált "divatossá".

A szárközíven más bekarcolások is láthatók. Azonosítani lehet a latin A és Sz betûket (monogram), a virágdísz (?) melletti többi vonalacska írástörténeti szempontból funkciótlan.

5. A harmadik ábra a jobb szár alján levô két "ember" stilizált rajza. A bal felôli "alak" egy részét pontozott vonalakkal jelöltük, ezek elkoptak, egykori létüket csak a nagyítós vizsgálat tudta megerôsíteni. A jobb felôli "ember" jobb szárát egy ferde vonalacska metszi. Szerintünk tulajdonjegy (tamga) lehet, márpedig köztudott, hogy írásrendszereink kialakulásakor az egykori tamgáknak igen fontos szerepük volt. Tehát a keresztvonalnak itt írástörténeti vonatkozása van.

Zárásképpen feltétlenül hangsúlyoznunk kell, hogy a vadasdi "írott" lôportartó elôkerülése rovásírás-kutatásunk legfrissebb szenzációja. Egyrészt régisége, másrészt a hangcsoportok rendhagyó jellege teszi indokolttá szenzációs voltának nyomatékosítását. Ha jól számolom, az erdélyi feliratos (epigráfiai) emlékanyagban ez a "lelet" a harminchetedik. Közeledünk tehát a negyvenhez. 1990-ben még csak 14 rovásemlékrôl volt tudomásunk.

A porszaru további ôrzôje, Kovács Gyula néptanító méltán lehet büszke erre az értékes családi ereklyére.

Varázspálcám — fakanál

Kolozsvári Puskás Sándor

Székely hazámfiának csalódást fogok okozni, mikor kijelentem, hogy a székelygulyáshoz semmi köze nincs a székelységnek, hacsak annyi nem, hogy igen kedvelt ételünk Erdély- szerte. Az úgy volt, hogy Pesten egy Székely nevû színész elôadás után betért vacsorázni a megszokott vendéglôjébe. Mivelhogy az elôadás kissé késôig tartott, a pincér sajnálattal közölte, hogy a konyha bezárt és már nem tudnak frissen készített ételre rendelést felvenni. Székely úr viszont igen éhes volt és kérte a pincért, hogy nézzen körül a konyhában valami maradék után. Kisvártatva megjelent a pincér két tányérral. Egy kis pörkölt volt az egyikben és párolt káposzta gôzölgött a másikban. Székely úr nem sokat teketóriázott, a két tányér tartalmát összekeverte és tejföllel nyakon öntötte. Azóta is így készítik a székelygulyást az egész magyarlakta területen, talán még azon túl is. Ugyanennek a történetnek ismerem egy másik változatát is, ami Nagyváradon történt a múlt században egy Székely nevû levéltárossal. Végül is teljesen mindegy, hogy hol született a történet, Pesten vagy Váradon, fô, hogy van egy igen finom ételünk.

Székelygulyás

Hozzávalók, négy személyre: 1 kg disznóhús (comb- és lapockahús), lehet fele borjú is, 2 közepes fej hagyma, 1 ek. porpaprika, 1 kk. bors, 10 deka zsír vagy 2 deci olaj, só, 1 kg (hordós) savanyúkáposzta vagy egy kiló sarvalt káposzta, 2-3 deci tejföl, 1-2 kanál liszt (ez el is maradhat).

Elkészítés: A hagymát felaprítjuk és 5 deka zsírban vagy 1 deci olajban rózsaszínûre pirítjuk és rászórjuk a paprikát. A húsokat kockára vágjuk és a pirított hagymához keverjük. Kicsit pároljuk fedô alatt, majd kevés vizet öntünk rá és tovább pároljuk, amíg megpuhul, majd zsírjára sütjük. A káposztát levelenként lefejtjük (az ereit kivágjuk), felcsavarjuk és vékony csíkokra vágjuk. A maradék zsírban vagy olajban fedô alatt megpároljuk. Végül a pörkölthöz keverjük és borsozzuk, tejfölözzük. Készíthetjük úgy is, hogy a tejfölbe beleszórunk 1-2 ek. lisztet és így is összerotyogtatjuk. Így kissé testesebb lesz. Forrón tálaljuk, a tányérokban is tejfölözhetjük még. Erre is csúszik egy-két pohár küküllômenti leányka vagy szürkebarát.

Egészségükre.

E mókás történettel kívánok minden olvasómnak boldog új évet.

Autók és egyebek

Hondák és "lovagjaik"

(ajtay)

Mi tagadás, a tavaly ôszi bukaresti autószalon látógatójaként nagy örömmel fedeztem fel, hogy a japán Honda cég kiállítási részlegén és az Aral standon állványra emelt versenygépek mindegyikét a mi viszonylag kicsi- és vidékiessége címén olykor lenézett városunk fiai ülték meg és vezették gyôzelemre. Senki más! De az sem lebecsülendô dolog, hogy a többségi nemzet és a magyar kisebbség országos számarányát megcáfolva, ebben az összehasonlításban fordított viszony alakult ki, ami motoros sportolóink rátermettségét, felkészültségét, hozzáértését, ügyességét és bátorságát egyaránt igazolja. Egyben megerôsíteni látszik azt, hogy nem illet meg bennünket a másod-harmad-tizedrendû állampolgárként való kezelés, hiszen azonos feltételek mellett mi is ugyanolyan teljesítményt nyújthatunk, mint mások.

E kis bevezetô után idézzünk a SAB ’98 keretében lefotózott motorbicikliken elhelyezett feliratokból — a lökettérfogatok növekvô sorrendjében.

1 — Honda RS 125 R. 124 köbcentiméteres, egyhengeres, vízhûtésû Grand Prix motorkerékpár. Teljesítménye 43 lóerô 12.000-es percenkénti fordulatszámnál, kapcsolószekrénye 6 fokozatú, önsúlya 71 kilogramm, hatküllôs duralumínium kerekeivel 249 km/óra végsebességet érhet el. Pákay György — a jelenlegi bajnok —, a Steaua-General Turbo sportegyesület versenyzôjeként kategóriagyôzelmet aratott ezzel a géppel.

2 — Honda CR 250 R. Egyhengeres, folyadékhûtéses, 249,3 köbcentiméteres, 58,2 lóerôs motor (8000-es fordulaton), elektronikus gyújtás, 5 sebességfokozat, huzalküllôs, alumíniumötvözet felnik, PRO-LINK hátsó lengôkar felfüggesztés gáztöltésû lengéscsillapítókkal, elöl-hátul tárcsafék, a jármû súlya 97 kilogramm. "Pilótája" a többszörös nemzeti és Balkán-bajnok Pop Florian, a Steaua-General Turbo csapat tagja.

3 — Honda RS 250 R. 2 henger V alakban, 249 cm3, 82 LE, 12.000-es fordulaton, elektronikus gyújtóberendezés, 6 fokozatú váltó, 6 küllôs alumínium kerekek, gáztöltésû teleszkópokkal szerelt PRO-LINK típusú hátsó felfüggesztés, elöl kétdugattyús dupla, hátul szimpla féktárcsa, a motorkerékpár üres súlya 186 kiló, maximális sebessége 321 km/h. Weisz Sándor, a Steaua General Turbo versenyzôjeként 1997-ben bajnoki címet szerzett a Superbike kategóriában.

4 — Honda CBR 600 F. 4 hengeres, négyütemû soros motor 16 szeleppel. Folyadékhûtés, 599 cm, sûrítési viszony 12:1, 105 LE, 12.000 ford./perc, elektronikus gyújtás, 6 sebességfokozat, súlya 186 kg, csúcssebessége 320 km/óra, alumínium keréktárcsa, PRO- LINK felfüggesztés, elöl kettôs tárcsafék. Gagyi Péter, a Steaua-General Turbo csapat versenyzôje 1997-ben országos bajnokságot nyert a Superbike kategóriában.

Copyright © Népújság - 1999