|
LI. évfolyam 41. (14094) |
1999. február 19. péntek |
Körülményes az elnöki kegyelem útja
Emil Constantinescu elnök úgy nyilatkozott a Miron Cozma ügyvédje által benyújtott kegyelmi kérésrôl szerdán, hogy ez a szokványos procedúrát fogja követni, a törvény szigorú tiszteletben tartásával. Az államfô fenti nyilatkozata a bányász-szakszervezetek reprezentánsaival történt találkozón hangzott el — közli az elnökség sajtóhivatala.
A bányászok, akik az utolsó két napban nem szálltak le a bányákba, nem kapnak kifezést eme idôszakra — közölte Valeriu Butulescu, a kôszénkifejtô országos társaság szóvívôje.
Nyilatkozata szerint a fôvárosi utazásra használt jármûvek károsodását a társaság nem fogja fedezni.
Közölte továbbá, hogy Radu Berceanu ipari miniszter látogatását elhalasztották, míg a bányász- szakszervezeti liga kinevezi tárgyalócsoportját.
A kifejtsek veszteségeinek csökkentését célzó programot illetôen elmondta, hogy ennek elsô megszövegezését ismertették az ipari tárcával. a program 11 pontból áll, amelybôl kilencet már elfogadtak, a hátramaradó kettôt pedig Berceanu miniszterrel fogják megtárgyalni — közölte.
A kormánynak március elsejéig kell ismertetnie a parlamenttel a Zsil-völgyét illetô gazdasági és átképzési programokat.
A parlament idei elsô határozata értelmében a kormánynak feburár 15-ig kellett volna eredetileg ismertetnie e terveket, a kabinet azonban haladékot kért március elsejéig, tekintettel, hogy a bányászokkal való tárgyalások még nem értek véget.
Az Olt megyei kórházakban csötörtökön már csak 15, a Stoenesti-i konfrontációban megsebesült személy feködt. A slatina megyei kórház intenzív terápia osztályára szállított két bányász egészségi állapota ma reggelre állandósult, de további 14 napos orvosi megfigyelés szükséges.
A caracali kórház különbözô osztályán nyolc bányász tartózkodik, jó egészségi állapotban, a drãgãnesti-i kórházba utalt három páciens úgyszintén.
A craiovai egyetemi kórházban ma reggel már csak három sebesült feküdt, mindhárom jó állapotban.
Petre Roman, a szenátus elnöke bejelentette, hogy kezdeményezi: törvény biztosítson büntetlenséget a januári bányászakció résztvevôinek. Roman hozzátette, hogy az amnesztia csak a bányászokra vonatkozna, vezetôikre nem, akiknek felelniük kell tetteikért. Tegnap a Demokrata Párt be is nyújtotta a törvénykezdeményezést.
A szenátus elnökének tervét melegen támogatta Valeriu Stoica igazságügyi miniszter. Az elsôk között kommentálta az elképzelést Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata szövetség elnöke, aki azt hangsúlyozta: "hiba lenne bûnösnek kikiáltani a bányászakció minden részvevôjét, de azokat a felbújtókat, akik egy szociális követelést politikai akcióvá változtattak, felelôsségre kell vonni".
Markó Béla egyébként úgy értékelte, hogy a Bukarest ellen támadó bányászokkal szembeni mostani kemény fellépéssel "lezárult az a korszak, amelyet a jogállam, a demokrácia elleni büntetlen támadások, megnyilatkozások sora jellemzett".
Ezt a véleményt Remus Opris, a kormánykoalíció vezetô erejét adó Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt szóvivôje úgy fogalmazta meg, hogy "Romániában véget ért a bányászjárások korszaka". A Románia Alternativája Párt a rendfenntartó erôk határozott fellépését üdvözölve leszögezte: "végre a Zsil-völgye sem számít igazságszolgáltatás-mentes övezetnek".
A dévai Forestierul társaság és az erdôkitermelés, az elsôdleges fafeldolgozás szászvárosi fiókvállalatának dolgozói csütörtökön tiltakozó mítinget tartottak — küzülte a faipari szabad szakszervezetek szövetsége.
A két társaság alkalmazottai elégedetlenek, mivel másfél hónapja nem kaptak fizetést, és nyersanyag hiány miatt a Forestierul egységet a felszámolás fenyegeti.
A faipari szabad szakszervezetek szövetsége által szervezett tiltakozó akció, szakszervezeti jellegû és nem az egyedüli, mivel ezt megelôzôen másokra is sor került, amelyek nem zárultak azonban a faipariak számára kedvezô eredménnyel.
Ha ebben az esetben sem oldódnak meg a faipar súlyos problémái a szövetség folytatja akcióit, el egészen az általános sztrájk kirobbantásáig — jegyzi meg a közlemény.
A kormány csütörtöki ülésén sürgôsségi rendelet-projektet fogadtak el a hozzáadott értékadóra vonatkozó kormányrendelet módosítására. Így az újságok — reklámok és hirdetések esetében az HÉA 22 százalékról 11 százalékra csökken.
Ion Caramitru mûvelôdési miniszter javaslatára a kormány jóváhagyta, hogy a kulturális kiadványok és folyóiratok mentesüljenek a HÉÁ-tól.
A Hellene Telecomunication Organization (OTE) görög távközlési társaság a következô öt évben mintegy 2,7 milliárd dollárt ruház be — közölte csütörtökön Vassziliosz Rapanosz, az OTE társaság elnöke.
Az összeget a telefonhálózat digitalizálási fokának növelésére, a falusi, illetve a mobil telefonálás fejlesztésére fordítják.
A megközött szerzôdéshez híven az OTE mintegy 1,5 millió telefonvonal felszerelését vállalja.
A telefondíjakat három hónaponként a Romtelecom által gyakorolt formában emelik, éspedig a lej/dollár árfolyam és az inflációs ráta függvényében.
Régiós értekezlet a megyei tanácsnál
Tegnap délelôtt a megyei önkormányzat székhelyén értekezletet tartott az országban létezô nyolc régióból a hetes számú ilyen jellegû szervezôdés regionális fejlesztési tanácsa. A házigazdákon kívül Brassó, Fehér, Hargita, Kovászna és Szeben megye küldöttsége volt jelen, valamint az Országos Regionális Fejlesztési Ügynökség alelnöke, a PHARE európai uniós program Romániába delegált képviselôje, a felsorolt megyék egyes városainak és községeinek polgármesterei, meghívottak. A tanácskozás ismertetésére egy késôbbi lapszámunkban visszatérünk.
Magyarország és a határon túli magyarság 1999
A Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) szervezésében kerül sor holnap a budapesti magyar—magyar konferenciára Magyarország és a határon túli magyarok 1999 címszó alatt, amelyen a magyar Országgyûlés pártjai mellett nyolc szervezet tizennégy vezetôje képviseli majd a Magyarország határain túl élô magyarságot.
Az alábbiakban a magyar Országgyûlés pártjainak az eseménnyel kapcsolatos véleményét olvashatják.
Bánk Attila, FKGP-frakcióvezetô: Martonyi János külügyminiszterrel ellentétben én nem utasítom el eleve a kettôs állampolgárság megadásának lehetôségét a határon túl élô magyarok számára. A NATO-hoz és az Európai Unióhoz való magyar csatlakozás után bizonyos szigorítások bevezetésére kerül majd sor az országhatárokon. Kötelességünk, hogy ezzel egyidôben keressük a lehetôséget arra, hogy megoldást biztosítsunk a határokon túli magyaroknak az anyaországgal való folyamatos kapcsolattartásra.
Kelemen András országgyûlési képviselô (MDF): A szomszédos országok európai integrációját elôsegítô speciális eszköznek tekintem a szombati magyar—magyar konferenciát. A Dávid Ibolya pártelnök által vezetett Demokrata Fórum delegációjának magam is tagja leszek. A határon túli magyar legitim képviseletek támogatják hazánk törekvéseit az integrációs folyamatban, hiszen ez az egész térség számára hasznos. Nincs szó valamiféle magyar szeparációról, önelvûség megjelenésérôl, olyan átfogó megbeszélésre lehet számítani, amely a részleteket illetôen szakértôi szinten folytatódik majd a késôbbiekben.
Kovács László, az MSZP elnöke: Helytelenítem azt a kormányzati elképzelést, hogy a határon túli magyar szervezetek közül csak azok kapjanak meghívást a szombati magyar—magyar konferenciára, amelyek parlamenti képviselettel rendelkeznek. Az 1996-os magyar—magyar csúcsra a szomszédos országokban élô magyarság minden legitim szervezete meghívást kapott. Minden határon túli magyar szervezetnek hasonló a politkai felelôssége, míg a parlamenti részvétel választásról választásra változik. Egy ilyen találkozón nem szabad, hogy a belpolitikai fogyasztásra szánt retotika domináljon, a meghatározó szerepet a határon túl élô magyarság sorsa iránti felelôsség kell hogy játssza. Figyelmet kell fordítani arra, nehogy olyan megnyilatkozások kapjanak hangot a tanácskozáson, amelyek alkalmat adhatnak a félreértésre vagy félremagyarázásra.
Szent-Iványi István, az országgyûlés külügyi bizottságának elnöke, SZDSZ: A szabaddemokraták örömmel nyugtázták, hogy a magyar—magyar csúcs okmánytervezeteiben nem szerepelnek azok a követelések, amelyeket a Fidesz hihetetlen erôvel hangoztatott ellenzékben. Bár mindenki egyetért a határokon túli magyarság autonómia-törekvéseivel és kollektív kisebbségi jogaik biztosításával, szerepeltetésük a tanácskozás dokumentumaiban konfliktusokat gerjesztett volna, mivel ezek az igények rendkívüli mértékben bosszantják a szomszédos országok kormányait. Irreális lenne a kettôs állampolgárság, mert néhány problémát ugyan kiküszöbölne, de számos újat vetne föl.
Csurka István, a MIÉP elnöke: Elsôsorban a kormány és a részt vevô szervezetek magyar—magyar kapcsolatok terén elfoglalt álláspontjára kíváncsi a Magyar Igazság és Élet Pártja. Fontos, hogy nagy figyelem vetüljön a veszélyeztetett vajdasági és kárpátaljai magyarságra és az erdélyi magyarokat is érintô romániai politikai fejlôdésre. Lényeges az is, hogy tárgyszerû és folyamatos egyeztetés alakuljon ki a határon túli magyarsággal.
Cotutiu Ioan, a PUNR (Román Nemzeti Egységpárt) Maros megyei elnöke levelet írt fônökének, Valeriu Tabãrãnak, amelyben pártja vesszôparipájára pattanva, a legolcsóbb demagógiával, állítólagos, a nemzetbiztonságot, az ország integritását fenyegetô "eseményre" hívja fel elnöke figyelmét. Tudniillik így minôsíti azt, ami Tôkés László patronálásával Alsócsernátonban, Érmihályfalván, s legutóbb pedig Nyárádszeredában történt.
Felkéri elnökét, figyelmeztesse a kormányfôt, az ügyészséget, és mindenkit, akit csak lehet, "ne menjenek el könnyedén" az ilyen súlyos problémák mellett, hanem hozzák meg a szükséges intézkedéseket "a jogállam intézményei, a román nép, az ország szuverenitása és integritása" megôrzésének érdekében. Végül felteszi a költôi kérdést:"Vajon mennyivel súlyosabbak Miron Cozmának a kormány megbuktatására irányuló törekvései, mint a 'magyaroknak a szülôfölddel együtt való elvándorlással' való fenyegetése"? Dátum, pecsét, aláírás.
Cotutiu úr levelében mindenfélére hivatkozik, inkluzíve az alkotmányra, anélkül, hogy azt ténylegesen ismerné. Mert ha ismerné, tudhatná, hogy éppen a szóban forgó dokumentum rögzíti minden állampolgár jogát a szóláshoz és a szabad véleménynyilvánításhoz. Nyárádszeredában sem több, sem kevesebb nem történt, mint ez. Tôkés László és köre kifejtette a véleményét arról, amirôl úgy gondolták, hogy véleményt kell mondaniuk.
Cotutiu úr sajnos azt sem tudja, hogy szabad országban, szabad állampolgárnak bármirôl lehet bármilyen véleménye. Elégedetlen lehet saját pártjával, s annak politikájával, ugyanúgy akármilyen kormánnyal, mert egyszerûen joga, hogy véleménye legyen, akár egyetértünk ezzel, akár nem.
Cotutiu úr logikája azonban akkor áll teljességgel tótágast, amikor felteszi a kérdést: melyik súlyosabb, a Miron Cozma terrorakciója, vagy pedig a Nyárádszeredában elhangzott vélemények?
Ha Cotutiu úr nem érzékeli a véleménynyilvánítás szabadsága és a terrorizmus közötti különbséget, igen sajnálatos következtetésekre kell jutnunk arra vonatkozóan, hogy a PUNR helyi szervezete és vezetôi milyen komolysággal és milyen szellemi tôkével vannak jelen a megye közéletében. Minthogy a Valeriu Tabãrãnak írt levél esetében nem lehet szó meggondolatlan helyzetértékelôrôl, azt kell mondanunk, hogy aláírója és szerzôi egyenesen uszításnak és provokációnak szánták. Feltehetôen nem nyugodhatnak bele abba, hogy a PUNR országos és helyi tekintélye, befolyása már régesrég a múlté, csupán árnyéka a valamikorinak. Ez pedig azt jelenti, hogy a jövôtôl azok sem remélhetnek sokat, akik PUNR-színt öltve próbálták bebiztosítani magukat funkcióik, befolyásuk megôrzésére. Azóta más falánk "eszkimók" kaptak kedvet a helyi "fókákra".
A párt pillanatnyi állapotáról meglehetôsen siralmas képet nyújt az a tény, hogy — a levél tanúsága szerint is — érvényesülésükre, egyáltalán arra, hogy a közvélemény figyelmében maradjanak, ma, 1999-ben sem találnak más eszközt, mint az etnikai ellentétek szítását. S ezt annak ellenére teszik: hogy éppen ezzel szerepeltek le korábban a választók elôtt — helyi és országos szinten egyaránt.
Cotutiu úr logikája tehát "aktualizálásra" szorul. Akkor tenne jót magának és pártjának, ha a törékeny vesszôparipák helyett a közvéleményt tényleg érdeklô és foglalkoztató kérdésekre irányítaná aggódó tekintetét.
Mûcsonttal nem lehet jóllakni!
Tegnap négy óránál is hosszabbra sikeredett ülést tartott a marosvásárhelyi tanács. Mint emlékezetes, decemberben a tanács, az Aquaserv és az Energomur vállalatok kidolgozta szabályzatok határozatként való elfogadásával igyekezett rendezni a a vízórák problémakörét. Akkor egy kérdés maradt nyitva, a másodlagos vízóra nélküli lakások átalányfogyasztásának értéke, ami szükséges az elôbbi szabályzatok alkalmazásához. Tegnap elfogadták ezen értékeket egy újabb határozatban.
A testület következô ülésén fogják megvitatni Fodor Imre polgármesternek a város tavalyi gazdasági- társadalmi helyzetére vonatkozó jelentését. Újból elhalasztották a hivatal személyzeti felépítésérôl szóló tervezet lényegi vitáját, ám egy kisebb változtatást azért jóváhagytak. Támogatták, hogy Marosvásárhely több mint 82 millió lejjel járuljon hozzá a regionális fejlesztési ügynökség mûködési költségeihez. Egy másik határozat folytán együttmûködési szerzôdést kötött a tanács a Citadin Prest Rt.-vel útügyi munkák és téli útkarbantartás végzésére. Döntöttek Borsos Tamás mellszobrának a vár mellett való elhelyezésérôl, majd jóváhagyták az Aquaserv saját forrásokból végrehajtandó idei beruházásainak jegyzékét. Újabb két határozattal további, közterületre épített garázsok sorsáról döntöttek. Végül jóváhagyták a Kecskemét városával kötött együttmûködési szándéknyilatkozatot, majd két külföldi kiutazás anyagi költségeinek a helyi költségvetésbôl való fedezésérôl határoztak.
Szerda délután szerkesztôk ültek egy asztalnál a Kulturpalota kistermében: Kuti Márta, Rózsa Mária és Nagy Miklós Kund. A fôkönyvtáros Fülöp Mária mutatta be a szerkesztôket, ha egyáltalán be kellett mutatni a Látó szépirodalmi folyóirat munkatársát és a Zord Idô antológia szerkesztôjét, Kuti Mártát, a Népújság irodalmi mellékletének szerkesztôjét, N.M.K.-t és a tankönyvkiadótól nyugdíjba vonult Rózsa Máriát.
A Könyvtári délután témája a két világháború közti erdélyi magyar irodalom egyik vezéregyénisége, Berde Mária írónô irodalomtörténeti szerepe volt, több megközelítésben. Jó, ha közvetlenül vagy közvetve vannak kötôdések nagy erdélyi irodalmi személyiségekhez, jó lehet, ha ilyen vagy olyan évi események valamiképpen kapcsolódnak régi történelmi- közmûvelôdési eseményekhez. Egyik vagy másik elôadás visszautalt például Nagyenyedhez. A nagyenyedi professzorok temetôje erdélyi panteon. Itt nyugodnak Berde Mária szülei is. Avagy ott a híres Szász Károly. Egyszóval, jó, ha van kire emlékezni valakire való emlékezésünk folytán.
Nagy Miklós Kund a Helikoni arcképcsarnokban is kirajzolódó Berde Mária-arcról, az írónô által megálmodott marosvécsi írói parlamentrôl, a késôbbi marosvécsi helikoni találkozók körülményeirôl, Kuti Márta a nemrég megjelent "sorsos könyvrôl", a Szentségvivôk korabeli megjelenésének viszontagságairól, irodalmi intrikákról, míg Rózsa Mária a kor irodalomtörténeti vonatkozásairól, a Baumgarten-díjas írónô kapcsolatairól. A hajnal emberei címû regényrôl tartott elôadást Csíki Csengele, a színmûvészeti egyetem hallgatója Berde verseket mondott megkapó egyszerûséggel, és a Szentségvivôkbôl olvasott fel drámai részletet.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulata szombaton, február 20-án este 7 órakor újabb produkcióval lép közönség elé. Mona Chirilã Pãtania lui Arlecchino (Arlecchino kalandjai) címû maszkos commedia dell'arte elôadását mutatja be a szerzô rendezésében, Carmencita Brojboiu díszletevel. A mûfaj jól ismert figuráit felvonultató darab zenéjét Cristian Misievici jegyzi. Elôadás elôtt 18 órától a színház elôcsarnokában Liviu Bora szobraiból nyílik kiállítás.
Tegnapi lapszámunkban beszámoltunk róla, hogy Beresztelkén holmi személyi torzsalkodások, nézeteltérések, tisztázatlan ügyek miatt a farsangbúcsúztató ünnepség nem sikerült olyanra, mint más esztendôkben. Este telefonon érdeklôdtünk Demeter Aranka tanítónôtôl, hogy miként végzôdött a nap. Fôként azért, hogy nem volt-e valamiféle rendbontás a bálon. Hál'istennek reggel hatkor békében véget ért a mulatság, ahol jól szórakoztak a fiatalok. Ezzel nem is lett volna semmi baj, hanem az is kiderült, hogy délután, amikor mi már azt hittük, hogy az esti bálig semmi néven nevezendô nem történik majd Beresztelkén, jóval a "bányászok" és "csendôrök" vidám jelenete után, némi ráadás is volt. Egy szamár húzta szekér és néhány más látványosság csábította az utcára a község népét.
Amikor mi a délután közepén eljöttünk Beresztelkérôl, már ugyancsak csendes, kihalt volt a falu. És mivel gazdája, fô szervezôje nem volt a mulatságnak, hát megkérdezni sem volt kitôl azt, hogy vége van-e a menetnek, vagy lesz-e folytatás. Így aztán kissé csonkára sikerült a tegnapi beszámoló, de a leírtak megfelelnek a valóságnak.
Lyukasóra. Beszélgetés a tanáriban. Sorsok. Ott van például Kerekes Judit, aki matektanár, Passaicban él (New Jerseyben). Több iskolában s az egyetemen tanít, naponta majd' 100 kilométert utazik autón. (Ezt Hajdu Géza, a nagyváradi rendezô írja úti jegyzeteiben.) A tanárnô mesélte el, hogy az amerikai fiatalok nem jegyekért tanulnak, hanem a tudásért. Neki úgy kell tanítania, hogy a hallgató jövôre is ôt válassza. Ha a tanár nem tudja elfogadtatni magát, mehet másfelé. Naponta meg kell küzdenie a diákjaiért. Készületlenül sohasem állíthat be az órára. Vasárnaponként magyar irodalmat és nyelvtant oktat, néha fellép irodalmi, színházi mûsorokban.
— Ja, ja. Hát ott is van Megéneklünk, Amerika? — kérdezi megrökönyödve E.T., a körvezetô.
Nálunk ez a világ lejárt, mondja, és hátradôl a széken. Aztán hirtelen felugrik, kifut, és villámgyorsan két pofont kever le egy legénykének, aki a folyosón trappolt végig.
— Hol is hagytuk abba? — gyújt ismét rá, majd megvetôen legyint. — Ne haragudj, szolgálatos vagyok. Aknavetô kellene ezeknek. Koszovó. Szemét banda.
Csürhe.
Kedden délután a megyeszékhelyi untárius templomban ökumenikus istentisztelettel kezdôdött a Marosvásárhelyi Magányosok Klubja 8. születésnapja tiszteletére tartott ünnepi mûsor. A rövid istentiszteletet tartó unitárius, adventista és katolikus lelkészek a szeretet himnuszáról beszéltek, kiemelve az együvétartozás, a szeretet és a hit fontosságát. Majd Kopacz Imola, a klub vezetôje köszöntötte az egybegyûlteket, s elmondta, hogy az együtt töltött években sok szeretetet és örömet osztottak meg a tagok, de volt részük gyûlöletben és bánatban is. Felszólalását Kilyén Ilka, Puskás Gyôzô, Bartalis Ildikó és Kozsik József szavalata követte. A klub kórusa énekekkel és szavalatokkal szórakoztatta az egybegyûlteket, majd a megyei tanács alelnöke szólt a jelenlevôkhöz. Többek között a köztisztségviselôk döntés elôtti magányáról beszélt, majd elismerését fejezte ki a klubnak, amelynek sikerült összefogni a szeretetet adó és szeretetre vágyó egyedülálló személyeket, s közösséggé tudta kovácsolni ôket. Az alelnök felszólalása után Novák Gyula új klubtag egy fa- dombormûvet adott át Kopacz Imolának, amelyre a klub jelképét, egy tálkán ülô galambot faragtak. Mûsorzárásként a Tudor negyedbeli IV-es plebánia Árpád-házi Szent Margit Nôegylete köszöntötte a Magányosok Klubját. A születésnapi mûsor után a tagok és meghívottjaik a tanácsteremben felállított svédasztalhoz vonultak "bulizni".
Tegnap a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban Eugen Crisan alpolgármester tartott sajtótájékoztatót, amelynek fô témája a hótakarítás volt. Miután az alpolgármester röviden kifejtette, elégedetlen ennek menetével, különösen a járdák takarításával, elmondotta, mától városi szintû hótakarítási akció kezdôdik. Ma reggeltôl tehát a Mihai Viteazul, Gheorghe Marinescu, 1989. December 22., Köztársaság és Forradalom utcák határolta övezetben takarítanak. Az akcióban részt vesznek a városháza községgazdálkodási felügyelôi, a polgárôrség, valamint a Salubriserv. Ebben a körzetben holnap is folyik majd a hótakarítás. Összesen tíz részre osztották föl a várost, és a terv szerint az akció március 9-ig tartana. Mint elhangzott, a felügyelôk és a polgárôrök ennek keretében ellenôrzik, ki hogyan tett eleget a rá háruló kötelességnek, hiszen, mint tudott, mindenkinek gondoskodnia kell a tulajdonában, vagy ügykezelésében levô ingatlan elôtt elvezetô járda letakarításáról. Az alpolgármester szerint a mulasztásért büntetéseket fognak kiróni az illetékesek.
Emelkedett a villamos energia ára
A Conel javasolta, a versenytanács jóváhagyta, így a villamos energia ára február 15-étôl megemelkedik.
Okairól alig-alig lehet tudni valamit, ugyanis az illetékesek a lej értékvesztése mögé húzódnak, bizonygatva, hogy az utolsó tarifát 9000 lejes dollárárfolyamon számították ki.
A megyei Conel kirendeltségének gazdasági igazgatója, Dénes József sem sokkal többet mond:
— Az ipari fogyasztók esetében valóban csak a dollárhoz igazítottuk az árakat. Ugyanakkor senki ne gondolja, hogy a nagy adósságokkal rendelkezô vállalatok által okozott veszteségeinket próbáljuk ezúton csökkenteni. Az adósságok miatt veszteségeink nônek ugyan, de áraink nem. A mostani tarifanövekedés a nyersanyagok árának növekedésébôl adódik.
Hasonlóképpen a lakosságnak szolgáltatott villamos energia árában is fontos szerepet játszik a nyersanyagok ára, de azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a lakossági villamos energia önköltsége magasabb a karbantartási, számlázási és díjbeszedési költségek miatt. Az 50 kWh alatti fogyasztásért fizetett 295 lej túlságosan kicsi. Ezzel persze nem állítom azt, hogy a Conel emiatt veszteséges volna, hiszen a gazdasági egységek közvetve kifizetik a hiányzó összeget. Az már más kérdés, hogy ez gazdasági szempontból helyes-e vagy sem és a politikusok hivatottak ennek megválaszolására. Az 50 kWh fölötti lakossági fogyasztásra vonatkozó mostani áremelkedés folytán a villamos energia ára közelíti a reális árakat.
Azért mondom, hogy közelíti, mert a lakossági villamos energia ára Nyugat-Európában mindenhol megközelítôleg kétszerese az iparinak, nem beszélve arról, hogy mindkettô jóval meghaladja a hazai árakat. Romániában azonban az ipari áram még mindig drágább, mint a kisfogyasztók által fogyasztott, és ez nem tükrözi a reális költségeket.
Sajnos, arra a kérdésre, hogy mennyi a villamos energia elôállításának önköltsége, Dénes József nem tudott vagy nem akart válaszolni. A Conel belsô kiadványának egy mondatából azonban arra lehet következtetni, hogy a villamos energia árának 70%-a a felhasznált nyersanyag kifizetésére fordítódik, függetlenül attól, hogy ez utóbbi importból származik-e vagy sem. Hogy a többi 30%-ot mire használják, azt mindenki tehetsége és fantáziája arányában találgathatja, figyelembe véve olyan nyilvánvaló költségeket, mint az elôállítás és forgalmazás.
Idén az Állami Vagyonalap nagy bevételekre számít. Olyannyira, hogy elnöke, Radu Sârbu a költségvetési tervezet erre vonatkozó számításait is túl óvatosnak tartja. Hasonló bizakodással kezdte a megyei kirendeltség is munkáját, de a magánosítás hol itt, hol ott akad el.
Nem sikerült például Bukarestben eladni a Prodcomplexet. Többszöri meghirdetés után, vevô hiányában a központi ÁVA levette a kezét a vállalatról és a megyei kirendeltség hatáskörébe utalta. Ez utóbbi majd április, május táján újra megpróbálkozik eladásával, csak azt nem tudni, hogy ha Bukarestben nem került rá vevô, miért reménykednek abban, hogy majd itt, a megyében elkel.
A fent leírt érdektelenséggel szemben nagy a harc a marosvásárhelyi Aesculap gyógyszerlerakat körül. A hosszasan elhúzódó tárgyalások után megszületett a döntés, de egyelôre még nem teszik nyilvánossá az eredményt, mivel a tárgyalás résztvevôi közül valaki(k) élt(ek) a fellebbezés adta lehetôséggel. Egyszóval várni kell az ügy végleges rendezéséig.
Közben folynak a tárgyalások az Avicola eladásáról. A szóbeszéd szerint amerikai befektetô akadt, de a szerzôdés megkötése elôtt bizonyosat nem lehet tudni róla. Ugyanakkor a héten még két érdeklôdésre számot tartó versenytárgyalás zajlik majd. A segesvári Comsig és a marosvásárhelyi Apcom Select kerülnek ezúttal terítékre. Az a tény, hogy mindkét kereskedelmi vállalat esetében négy-négy feladatfüzet kelt el, mutatja: még mindig akadnak érdekelt és tôkeerôs vevôk.
Persze az már más kérdés, hogy ha az eladó lehetetlen feltételeket támaszt vagy értéktelen portékát kínál túl magas áron, akkor a leendô vásárló veszi a kalapját és odébb áll. Így történhet meg, hogy egyes vállalkozók szívesebben kivárják, míg a csôd szélén álló vállalatok ingó és ingatlan javait vissza nem fizetett kölcsöneik folytán a bankok árverezik el, minthogy hosszadalmas és bizonytalan kimenetelû tárgyalásba kezdjenek az ÁVA- val. Csakhogy ebbôl a pénzbôl az állami költségvetésbe semmi sem kerül. Jogos tehát a kérdés: mire alapozza a "biztos privatizációs bevételekre" vonatkozó állításait az ÁVA elnöke?
Az elmúlt évek során mostohává lett illetve azzá tett mezôgazdaságunk külön elbánást érdemelne az állam részérôl. Ismeretes, a termelés mai szintje, szerkezete abnormális körülmények között alakult ki, ezt meghaladni alapvetô gazdasági és társadalmi érdek. A mindenkori kormányok kisebb-nagyobb mértékben támogatták a mezôgazdaságot, az erre vonatkozó kormányrendeletek minden év végén, elején látnak napvilágot a tavaszi kampány kezdete elôtt. Mielôtt az újabb határozatokról szólnánk, adatokkal érzékeltetjük, hogy megyénkben a múlt évben a gazdálkodók milyen állami támogatásban részesültek: mezôgazdasági gépeket, felszereléseket 28 személy és öt egység vásárolt, 70 százalékos kamattámogatással, amelynek összege 156685000 lej volt; új kultúrák létrehozására egy személy és két egység folyamodott kamattámogatott hitelekért, a kamatok 70 százalékát az állam fizette, 48729000 lejt; a búza tárolására támogatás révén 326882000 lejt folyósítottak; a sütôipar által felvásárolt búza árából kilónként 200 lejt az állam biztosított, összesen 725518000 lejt (az még ma sem tisztázott, hogy miért a sütôipari egységek kapták a pénzt és nem a termesztôk); az állattenyésztôk "borjúpénzként" a múlt évben összesen 684435000 lejt vehettek át. Az összegek önmagukban magasaknak tûnnek, ám a gazdálkodók gazdasági, pénzügyi nehézségein minimálisan segítenek.
A felsorolt állami támogatások formái ebben az évben sem változtak, kivéve a gépvásárlást. Egy januári kormányrendelet szerint, ha valaki mezôgazdasági gépet, például traktort óhajt vásárolni, a forgalmazási ár 15%-át kell kifizetnie. Ha a traktor mûszaki kihasználásának ideje 10 év, akkor a további részleteket a vásárlónak 9 év alatt kell törlesztenie, a kamatot ez esetben is 70%-ban támogatja az állam. Ily módon gépeket csak azok vásárolhatnak, akik megfelelô iratokkal bizonyítják, hogy gazdálkodók és csak a mezôgazdaságból élnek meg.
A mezôgazdasági értékjegyek (kuponok) rendszerén át juttat az állam a legtöbb pénzt a mezôgazdaságba, a múlt évben csupán Maros megyében 75 milliárd lej értékben osztottak ki mezôgazdasági jegyeket.
Az ebben az évben kibocsátandó gazdajegyek ugyancsak a tavaszi és nyári mezôgazdasági kampány költségeire használhatók, értékük 175000 lej. Az elosztás március közepén kezdôdik, és azokat november 30-ig kell hasznosítani, beváltani. Ioan Muresan mezôgazdasági és élelmezésügyi miniszter szerint gázolajat a gazdajegyekkel idén sem lehet vásárolni, mivel az üzemanyag ára az elvártnál magasabb lett alakult és emellett a múlt év tapasztalatai bizonyítják, hogy a gazdajegyekre vásárolt gázolaj nagy részét nem a mezôgazdaságban használták fel. Az idén az értékjegyekre jogosultak minôsített vetômagot, különbözô ültetôanyagokat (gyümölcs-, szôlô stb.) növényvédô gomba-, rovarirtó szereket, az állattartók állati gyógyszereket, takarmányokat vásárolhatnak. A szóban lévô gazdajegyekkel bizonyos földmûvelési munkálatok elvégzése is kifizethetô.
A mezôgazdasági és élelmezésügyi miniszter a tavaszi-nyári kampánymunkálatok elvégzésének támogatására 9600 milliárd lejt igényelt, ám a költségvetési tervezet kidolgozása során ez leapadt 5400 milliárd lejre. Az értékjegyek egy hektár gabonavetés 10%-át fedezik, a megyénkbeli szakemberek számításai szerint ez az arány alig éri el az 5-6%-ot.
A gazdajegyek (kuponok) kiosztásának elkezdésérôl, a folyamat lebonyolításáról idejében tájékoztatjuk olvasóinkat.
Ha valaki a hazánkban szokásos ügyintézési stílustól türelmetlenné válik, az jobban teszi, ha kivándorol a Kis-Szunda-szigetekre. Aki bírja ezt a féktelen csigatempót, az maradjon nyugodtan.
Hét (sapte, sieben) évvel ezelôtt írtam a Népújságban az elsô olvasói levelet a kóbor kutyákról. Elôttem és utánam még húszan cikkeztek errôl. A város lakossága három táborra oszlott: a kóbor kutyák Ellen, Mellett, Közömbös. (A megharapott emberek számát a tisztiorvosi szolgálat bizalmas adatként kezeli.)
1997 tavaszán különösen éles hangon folytatódott a vita a lap hasábjain, s úgy nézett ki: mozdul valami. Ôszire eljutottunk (mi — a város adófizetô közönsége és az ügyben eljárni köteles Hatóság) odáig, hogy a Népújság közölhette:
"Tegnap megnyílt a kutyamenhely — áprilisban született tanácsi határozat Marosvásárhelyen a sintérség újbóli bevezetésérôl. A Bãnesasa utcai volt juhhizlaldában a polgármesteri hivatal helyiséget pályázott meg, ahol az OGYE-val, az Állategészségügyi Igazgatósággal és a Primacom Kft.-vel együttmûködve beindult a kutyamenhely. Az elfogott ebet itt fertôtlenítik, beoltják veszettség ellen, s ha a gazdi nem jelentkezik érte, akkor ivartalanítják is, majd ismét szabadon engedik." (1997. szept. 5.)
Persze, én már rég tudtam, hogy mire megy a játék: a Hatóság ígérget, mert idôt akar nyerni. A kutyák pedig zavartalanul haraptak és szaporodtak...
Pontosan két hónap telt el, megjelent a következô adalék. Máthé Éva Elkerülô hadmozdulat c. írásában olvashattuk: a municípiumi tanács "végre megszervezi a sintérszolgálatot, vagyis a Bãneasa utcában november 9-tôl lesz egy iroda és egyelôre egy alkalmazott, aki azzal foglalkozik majd, hogy humánus módon megszabaduljunk a kóbor kutyáktól." (1997. nov. 5.)
Az ügyben legfrissebb értesülést az 1999. febr. 13-i újság közölte. Aláírja Fodor Imre polgármester.
Idézem: "... a polgármesteri hivatal úgy döntött, hogy Marosvásárhely területén felvállalja a kóborkutya-kérdést.
Ez kétféleképpen lehetséges:
1. Egy sürgôsségi osztályt hoz létre, amelyhez a lakosság bármikor fordulhat, ha a kóbor kutyákkal nagyobb gondok adódnak. Javaslatokat várunk ilyen tekintetben.
2. Magánszemélyeknek minden elfogott, sértetlen, élô kóbor kutyáért, amelyet a Bãneasa utca 8. szám alatti menhelyre beadnak, 18.000 lejt fizetnek. (...) Az állatokat naponta 13-15 óra között veszik át a menhelyen. (...)"
A fenti adatok alapján ellenôrízhetô: a döntés megszületésétôl (1997. április), a végrehajtás szándékáig (1999. február) nem telt el sok idô, mert mi az a 22 hónap? A baj az, hogy a Végrehajtó Hatóság még mindig tanácstalan.
Megjegyzéseim a fenti közleményhez:
Fodor úr! — jobb, ha tôlem tudja: "a kóbor kutyákkal nagyobb gondok adódnak". Az utóbbi nyolc-kilenc évben különösen. Javasolom (ha már úgyis várja): a másfél-két éve fölvett sintérek végezzék el azt a munkát, amiért eddig csak fizették ôket. (Ha pedig az 1997-ben közölt hírek valótlanok, akkor járjanak el az újság ellen, álhírek közlése miatt. Különben ezzel elkéstek, akkor kellett volna.)
Kérdés a második ponthoz: mit jelent a "sértetlen" jelzô, a kóbor kutyák viszonylatában? A környéken rövidlátó, sánta, rühös kutyák napok óta Bálint-napot ünnepelnek. Velük mi lesz?
Ui.: Kérem, hogy a választ ne kapkodják el, ráér azonnal.
Tisztelettel és köszönettel
Kuszálik Péter, a polgármesteri hivatal örök híve, hûséges adófizetô
Kétnapos tájékoztató kezdôdött tegnap törvényszéki jegyzôk számára a marosvásárhelyi Continental Szállóban. A programot az Amerikai Egyesült Államok Fejlesztési Ügynöksége (USAID) finanszírozza, a rendezô a Carana Corporation nevû szervezet.
A Carana Corporationt 1984-ben alapították, menedzseri szaktanácsadással foglalkozik, kliensei között magáncégek, kormányok és nemzetközi ügynökségek vannak. A projekt a román igazságügyminisztérium és az USAID által aláírt egyezmény eredménye, célja ismertetni a csôdeljárással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat az érintett személyekkel. A tegnap kezdôdött kétnapos rendezvényre azért hívtak amerikai elôadókat, mert a román csôdtörvény az egyesült államokbeli alapján készült, így az itteni jegyzôk számára az amerikai tapasztalatok ismertetése a leghasznosabb.
Dragos Barbu szervezô elmondta: húsz megyébôl érkeztek meghívottak, Maros megyébôl a szakma legfontosabb személyei vesznek részt, köztük Szabó András táblabírósági fôjegyzô, Gergely Ádám és Marius Suciu törvényszéki csôdbiztos, valamint Floarea Grosu, a törvényszék alelnöke. Ez a második ilyen jellegû rendezvényük. Az elsôre, amelyet tavaly januárban tartottak meg Nagyszebenben, másik húsz megyébôl hívtak résztvevôket. A Carana két állandó amerikai tanácsadót fizet, akik ügyvédi és mérlegképes könyvelôi végzettségûek, az ô tevékenységük a csôdtörvény megjavítására és az ilyen jellegû rendezvények elôkészítésére irányul. A tegnapi találkozót Jon Ceretto, az Amerikai Egyesült Államok Csôdbíróságánák végrehajtó elnöke vezette, aki a marosvásárhelyi rendezvény miatt utazott Romániába, de emellett meglátogatja a kolozsvári, szlatinai, bukaresti és brãilai törvényszékeket is.
A januári bányászjárás miatt a tervezettnél közel egy hónappal késôbb tartotta a megyei rendôrfelügyelôség 1998-as évi tevékenységének kiértékelôjét.
A bemutatott adatok szerint a múlt évben 9125 bûncselekményre derült fény (1082-vel többre a múlt év ugyanezen idôszakához képest), ami 13,46 százalékos növekedést jelent. Nem érdektelen megemlítenünk, hogy megyénk területén 1990-ben mindössze 2050 bûncselekményt követtek el. A kriminalitást taglalva, megyénkben a százezer lakosra esô bûncselekmények száma 1510. Városonként elemezve, a feketelistán Segesvár vezet (ahol a 100.000 lakosra esô bûntettek száma 2165), amelyet Szászrégen (2148), Radnót (1780), Szováta (1759), Marosvásárhely (1629), Marosludas (1533) és Dicsôszentmárton (1376) követ.
A rendôri vizsgálatok során 6096 személyt hallgattak ki, 11 százalékkal többet, mint a múlt év ugyanezen idôszakában. Az elôállított gyanúsítottak 54,42 százaléka kis- és fiatalkorú volt.
Növekedés észlelhetô a gazdasági- pénzügyi bûnözés terén, hiszen 1998-ban 2888 ügyet oldottak meg, 18,23 %-kal többet az elôzô évhez képest. Csökkentek viszont az ismertté vált hûtlen kezeléses esetek (56). Ezzel szemben 172-vel több volt a szolgálati visszaélés. Szaporodtak a sikkasztások (105). Az adócsalások száma elérte a 196-ot (—33), hamis csôdöt 32 esetben jelentettek (—5), könyveléskor 88 esetben (—11) követtek el visszaélést.
A korrupció ellenes iroda munkatársai 256 korrupciós ügyet fedtek fel, 91 alkalommal az ôrizetbe vettek csúszópénzt adtak, 76- szor fogadtak el. A rendôri vizsgálat során 132 személyt hallgattak ki. A nagyméretû gazdasági bûnözés letörése érdekében a közelmúltban megegyezés született az Igazság-, a Belügy-, a Pénzügyminisztérium és a Román Hírszerzô Szolgálat között, melynek értelmében antikorrupciós bizottságok létesültek központi és területi szinten. Valamennyi intézmény képviselteti magát a megyei bizottságban, a tevékenységüket a táblabíróságok ügyészei hangolják egybe.
Az ismertté vált bûnügyi jellegû törvénysértések száma 3,19 százalékkal növekedett az elôzô évhez képest, elérve a 4088-es számot. 16 alkalommal követtek el emberölést (-1), nagy részüket ittas állapotban. Emberölési kísérletet az elôzô évinél kettôvel többet, tízet követtek el. Több volt a nemi erôszak (36), kevesebb a súlyos testi sértés (17). 4394 lopás vizsgálatát zárták sikerrel, közülük 309 lakás-, 73 személyautó-fosztogatás, az eltulajdonított jármûvek száma 666 volt. A nyomozás során 1850 elkövetôt azonosítottak és vettek ôrizetbe, valamint 96 országos körözött kezén kattant a bilincs.
Megyei szinten igen kedvezôtlenül alakult a közlekedési bûncselekmények mutatója. A közlekedési szabályok megszegése miatt 101.582 büntetést róttak ki, a felfüggesztett 1089 hajtási jogosítvány közül 977-et ittas vezetésért vontak vissza. A 198 súlyos karambol során 67-en (-1) vesztették életüket és 162-en (-15) súlyosan sérültek.
A rendôrfelügyelôség állományának fegyelmi helyzetét illetôen négy tiszt és 21 altiszt munkaszerzôdését bontották fel. A menesztett tíz rendôr által elkövetett kihágások között a parancsnok megemlítette az ittas állapotban való vezetést, valamint a közlekedési baleset elkövetésében való bûnrészességet. A nemrég alkalmazott 51 altiszt közül 21 önszántából kérte más település rendôrségére való áthelyezését, illetve igazolt át jobb jövedelmezést ajánló magáncégekhez.
A Spiru Haret tanügyi szakszervezeti szövetség végrehajtó bürója szerkesztôségünkbe eljuttatott közleményében a szövetség nevében támogatja a Temes megyei tanügyi alkalmazottak általános sztrájkját. Az említettek a tavaly októberi általános tanügyi sztrájkot felfüggesztô, a kormánnyal megkötött egyezménynek ez utóbbi által való megszegése ellen tiltakoznak.
A közleménybôl kiderül, hogy a szövetség végrehajtó bürója legutóbbi ülésén arra a meggyôzôdésre jutott, hogy az oktatásnak szánt idei költségvetési keret a hatalomnak az oktatással és ezen keresztül az ország jövôjével szembeni felelôtlenségérôl tanúskodik. A szövetség a sorozatos sztrájkok kirobbantásáról döntött, a közlemény szerint következôként a szövetség Brãila megyei szervezete fog általános sztrájkba lépni.
Szintén a közleménybôl derül ki, hogy a reprezentatív oktatási szakszervezeti szövetségek február 22-ére tervezett találkozójukon döntenek tiltakozó akcióik összehangolásáról. A Spiru Haret szövetség álláspontja szerint az oktatási rendszer túléléséhez kevés a leosztott költségvetési keret, és ha a végrehajtó hatalom, valamint a parlament a rendszer feláldozásáról döntött, egyetlen megoldásként a tanintézetek bezárása marad.
Végül a közlemény felhívja a figyelmet, hogy 1998 ôszéhez hasonlóan a tanügyi szakszervezetek csak a törvények tiszteletben tartását követelik, és meggyôzôdésük szerint az alkotmány megsértését, amely a maga során leszögezi, hogy senki sem áll a törvény felett, nem lehet tovább tolerálni.
Az RMDSZ marosvásárhelyi tisztújító konferenciáján "az aggódóknak" titulált néhányunkat Kolcsár Sándor, mert két évvel ezelôtt megpróbáltuk felhívni a figyelmet a helyi szervezet elsekélyesedésére, szétesésére. Ebben az egyben igaza volt! Valóban aggódom és valóban aggódunk — meggyôzôdésem szerint az erdélyi magyarság jelentôs többségével együtt. A Tôkés László köré csoportosult "radikálisok" egyre hangosabban és egyre türelmetlenebbül olyan irányt próbálnak ráerôszakolni az RMDSZ-re, amely óhatatlanul a valós veszély felé sodor. És ha ez nem megy magyar honfitársaink általános hozzáállásával, akkor jöhetnek az utcafelelôsök, furcsa, vagy a hangzatos szólamoktól zengô, de semmi gondunkra választ nem adó minifórumok, meghirdetve az RMDSZ — úgymond — megújhodásáért mozgalmat.
Az emberiség évezredek alatt megtanult védekezni ellenségei ellen, de nem tanulta meg megvédeni magát saját "megváltói" ellenében. Stefan Zweigot idézve (szabadon) semmi sem hozott annyi vért és könnyet az emberiségnek, mint megváltói. (Talán szükségtelen mondanom, hogy itt nem a vallási fogalomról, a megváltó Krisztusról van szó!) Ez talán hangsúlyozottan igaz nemzetünkre nézve, amelynek legnagyobb ártói nem külsô ellenségei voltak, hanem saját soraiból kerültek ki. Úgy tûnik, mindegyre hajlandóak vagyunk elfelejteni, hogy a türelmetlen, hangzatos, de háttér nélküli radikalizmus történelmünk során csak vereséget hozott, vagy szerény eredményeit csak hosszú idô után és sok szenvedés árán produkálta. A radikalizmus meghirdetése mindig magában hordja a diktatúra csíráját, amely aztán csak az alkalomra vár, hogy különbözô szinten kiterebélyesedhessék. A türelmetlenség mással, más véleménnyel szemben, a saját nézetek, elvek egyedüli üdvössé való kikiáltása minden lehet, csak eredményes nem!
Senki sem kérdôjelezheti meg Kossuth nagyságát egy olyan idôszakban, mikor Európa forrongott. De az sem lehet kétséges, hogy Széchenyi alkotott maradandót országépítésével. Akkor azt hitték eleink, hogy a Nyugat majd segít kivívni jogos szabadságunkat. Tévedtünk, mint már annyiszor! Ezért meglepô és egyben megdöbbentô számomra ma olyan délibábok vagy éppen sejtelmes álmok feltüntetése valóságnak, amelyek sokkal kevésbé megalapozottak, mint voltak 1848-ban. Egyértelmû, hogy a radikális csoport egy olyan "szózatot" hirdetett meg, mely érdekvédelmi szövetségünk felszámolásához vezet. A baj csak az, hogy ez a mi bôrünkre menô játék, annak a jelentôs többségnek a bôrére, aki építeni akar szívós kitartással, ha kell, fogcsikorgatva, de ésszerû türelemmel. Hangzatos jelszavakkal, kenetteljes vagy demagóg szövegekkel sem a bort, sem a búzát, sem a békességet nem lehet megteremteni.
És most kissé konkrétabban: gondolom, mindannyiunk számára világos, hogy a játék arra megy ki, hogy a Markó Béla által fémjelzett és pragmatikusnak mondott vonalat mindenáron szétzúzzák, még azon az áron is, ha ez egyértelmûen káros romániai magyarságunknak. Nem ártana pedig néhány vitathatatlan tényt megfontolni:
— ma egész Európa viszolyog a radikalizmustól és semmiképp sem támogat egyetlen ilyen irányvonalat sem;
— Románia gazdasági és erkölcsi helyzete mélyponton van. Ilyen idôszakban meghirdetni egy radikális politikát, az annyira ellenséges, vagy legalábbis gyanakvó légkörben, egyértelmûen a bûnbak szerepére, minden rossz okozójára kárhoztatja magyarságunkat, határon innen és túl. Ha a teljes lakosságot érintô, nagy gondokból csak a magunk jelképnek kikiáltott kérdéseinek megoldása érdekel, akkor talán érthetô, hogy nehezen találhatunk szövetségeseket;
— az általánosan nehéz gazdasági helyzeten belül is, talán legnehezebb a magyar falunak. Úgy tûnik, ez senkit sem érdekel! Vajon tényleg csak az egyetem fontos, és nem számít, hogy a föld elúszik vagy parlagon marad, hogy a gázt, villanyt, adót megfizetni egyre kevesebben tudják?
— fiataljaink, fôleg az értelmiségiek és ezek közül is a legjobban képzettek külföldön keresnek érvényesülést, egy nagyobb darab kenyeret, mert itthon mindent kilátástalannak kiáltanak ki. Negatív üzenetre nem lehet sorsokat építeni. Mivé lesz egy nemzet, egy nép, ha értelmisége elhagyja?
Sokáig lehetne még tényeket és kérdéseket sorolni, de gondolom, ennyi elég. Ezekre a kérdésekre még a leghalványabb árnyalatokban sem hallottam választ, nemcsak Tôkés Lászlótól, de mondjuk, a Kincses Elôd által meghirdetett "radikális pragmatizmus vagy pragmatikus radikalizmus?"-tól sem. (Egy kicsit úgy hangzik, mint annak idején Pinochet "demokratikus diktatúrája".) Könnyû mondani, hogy a jelenlegi vezetés nem eredményes, de az eredményesebb munkára csak zászlólengetéssel hívni és nem az út hogyanjának realitásokhoz igazodó felvázolásával, mindenképp elfogadhatatlan. Biztos, hogy hasznos része lenni a kormányzásnak, míg ha az következetlen, bukdácsoló és megbízhatatlan is. Ha egy valós felmérést végzünk, nem kétséges, sokkal több a kevéssé látható, de életünket döntôen meghatározó eredmény, mint a néhány látványos pillanatnyi sikertelenség.
Nem nagyon értem, miért kell ez év tavaszán tisztújítás, amikor tudhatjuk, hogy bármiféle irányváltás érzékenyen érintheti az egész romániai politikai életet is, egy igen kritikus idôszakban, és ennek kihatásait ránk még elemezni is szükségtelen. És ha már ezt akarjuk, nem volna-e fontos valamilyen módon megkérdeznünk országunk magyar lakosságát, és nem csak egy hangoskodó kisebbséget? Van-e joga bárkinek — kihasználva a demokrácia hiányosságait — közel kétmillió magyarnak sorsával játszani, személyes ambíciókból, meggondolatlan és megalapozatlan vágyakból, vagy éppen a realitások naiv vagy szándékos figyelmen kívül hagyásával?
Sajnos, az RMDSZ egy olyan bonyolult és kuszált szerkezetet alakított ki, amely már szinte a tagság nélkül mûködik, de manipulálható és egész biztos lehetetlenné teszi a magyar lakosság valós véleményének megismerését!
Hát ezért aggódunk!
Végül néhány javaslat:
Meg kell ismerni a lakosság többségének véleményét, és ennek meg kell elôznie a tisztújítást, mert az RMDSZ csak így tarthatja meg érdekvédelmi jellegét és egységét, amely szükségesebb, mint bármikor is volt. Erre alkalmas lehet néhány jól szervezett fórum, ha már egy referendumot nem tudunk szervezni, pedig biztosan megérné!
Ismertetni kell az RMDSZ saját gazdasági stratégiáját az általános román helyzet ismeretében, hogy ne csak szimbólumokról beszéljünk, bármilyen fontosak is azok, hanem a földhözragadt hétköznapok bajaira is próbáljunk választ adni.
Át kellene alakítani az RMDSZ szervezeti kereteit egy hatékonyabb, egyszerûbb, áttekinthetôbb és fôleg kevésbé manipulálható módon, hogy valóban a tagság vagy még inkább a romániai magyarság véleménye, elvárásai legyenek mérvadóak.
"Ha nem lesz folyamatos és magas szintû pedagógusképzés magyar nyelven, elsorvad a magyar oktatás, nem lesznek tanárok-tanítók, akik a nagyszámú magyar jelentkezôt az iskolákban fogadják. Ezenkívül a pedagógusok lassan-lassan mind pályaelhagyókká válnak. A gazdasági bajok lépfenéje a korrupció, amelyet, ha nem fékeznek meg, akkor a gazdaság élete ellanyhul, fölbomlik a társadalom szokott rendje." Ezt nem mai tanulmányrészlet, hanem egy Emlékiratból való: "írta és 1920. május hó 25-én Sepsiszentgyörgyön Alexandru Averescu miniszterelnök úrnak átnyújtotta dr. Bernády György." Sebestyén Mihály izgalmas tanulmányának befejezô részét (Másnap. Adalékok Bernády György 1919—1920-as pályaképéhez) a februári LÁTÓ 86.—106. oldalán olvashatjuk. Az Ady- kikötôben a költô Én nem vagyok magyar? címû, sokat emlegetett és idézett verse. A szám kortárs költôi Szepesi Attila, Balázs Imre József, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán. Novellát, naplót találunk György Attila, Papp Sándor Zsigmond, Szakács István Péter, Tóth Mária és Kukorelly Endre tollából, elolvashatjuk Bogdán László Barbara c. kisregényének második részét. A Disputában Balázs Imre József és Demény Péter levélváltása. Deák-Sárosi László verseskötetét Szabó László elemzi, Barabás László Forog az esztendô kereke címû könyvét Szabó Á. Töhötöm méltatja.
Jégtörô Mátyás napjának (február 24.) közeledtével ki ne várná az enyhülést, azt, hogy mielôbb véget érjen a mindnyájunkat kegyetlenül próbára tevô tél. És bizonyára lesznek amolyan tavaszi szellôs, verôfényes szép napjaink, melyekre nagyon de nagyon vágyunk. De a fagyveszéllyel még jó darabig számolnunk kell, a havazás lehetôségével március- áprilisban úgyszintén és közben-közben sok hideg esôvel, havas esôvel, sárral, nyirkossággal, köddel.
Mindezt csak azért mondjuk el, hogy ne hagyjuk lankadni a közúti közlekedés résztvevôinek figyelmét. Azokét, akik hajlamosak lennének máris elfeledni a hideg hónapokra érvényes biztonsági elôírások, ajánlások egész sorát és átmenet, alkalmazkodás nélkül fölvenni a "nyári" vezetési stílust, illetve közlekedési magatartást. Mert a hideg és meleg, száraz és csapadékos vagy legalábbis nagy páratartalmú légköri frontok birkózása még számos kellemetlen meglepetést okozhat nekünk az elkövetkezôkben. Ne hanyagoljuk el tehát a szükséges ellenôrzések, beállítások, javítások és karbantartási mûveletek elvégzését, hogy jármûveink bármikor megfeleljenek a követelményeknek. Nem utolsósorban vigyázzunk arra, hogy kifogástalanul mûködjenek a világító és fényjelzô berendezések. Ami persze csak úgy képzelhetô el, hogy valahányszor szükséges, megtisztítjuk a lámpákat a rájuk rakódott hótól, jégtôl és sárpermettôl.
Kedvezô körülmények között a katalizátorok 100.000 kilométer futásteljesítményig is megôrizhetik mûködôképességüket. A hatékonyság romlása a gépkocsi menettulajdonságait gyakorlatilag nem befolyásolja (kivéve azt az esetet, amikor a kipufogógáz- járatok eltömôdnek), csak a szennyezô anyagok kibocsátása növekszik.
A katalizátor jó hatásfokú mûködéséhez szükséges légviszony (=1) az üzemanyag-fogyasztás szempontjából nem a legkedvezôbb. Ilyen tekintetben a benzinszegény keverékek a kedvezôbbek. Az sem elônyös továbbá, hogy a katalizátor bizonyos ellenállást fejt ki a kipufogórendszerben. A környezetszennyezés csökkentése érdekében azonban ezeket a kompromisszumokat el kell fogadnunk.
A motor bizonyos üzemállapotaiban (például hidegindítás, bemelegedés, gyorsítás, teljes gázadás) a katalizátoros gépkocsik esetében is szükség van arra, hogy a motor sztöchio-metrikusnál dúsabb keveréket kapjon. Ilyen körülmények között a katalizátor vagy nem üzemképes (mivel még nem melegedett fel), vagy csak kisebb hatásfokkal mûködik (pl. teljes gáz esetén). Ezek is kompromisszumok.
A hidegindítást követôen a katalizátor felmelegedésének meggyorsítására egyes esetekben olyan megoldást alkalmaznak, hogy levegôt fújnak a kipufogórendszerbe — a katalizátor elé. Hidegüzemben a motor mindig dús keveréket igényel, ezért a kipufogógázban viszonylag sok a szénhidrogén (hajtóanyag), amihez levegôt juttatva az tovább éghet a kipufogócsôben. Ezáltal a katalizátor is gyorsabban felmelegszik, és kevesebb el nem égett üzemanyag jut a szabad levegôbe.
A gyorsításkor vagy a teljes gázadással együtt járó dúsításkor bejuttatott többlet tüzelôanyag is semlegesíthetô úgy, hogy ha ilyen üzemállapotokban is levegôt (pontosabban oxigént) juttatunk impulzusszerûen vagy más módon a kipufogórendszerbe.
A túlhevülésbôl származó károsodások megelôzésére egyes gépkocsikban hôérzékelôt építenek a katalizátorba. Kritikus hômérséklet elérésekor a motor vezérlôrendszere figyelmeztetô jelzést ad (például egy jelzôlámpa felvillantásával). Ilyen esetben a gáz visszavételével csökkenteni kell a motor terhelését, vagy rövid idôre le kell állni az autóval. Hosszasabb nagy hôterhelés miatt a vezérlôrendszer önmûködôen le is tilthatja a motor mûködését.
Nagy vívmány volt 1921-ben, hogy Thomas Midgeley, az amerikai General Motors (GM) vegyésze felfedezte az ólom-tetraetilt, hiszen ezzel megoldotta a benzinmotorok "kopogásának" kérdését, s így jelentôsen meghosszabbította a gépek élettartamát. A tudóst késôbb sokan elátkozták, hiszen a motorizáció tömegessé válásával a gépkocsik ólomkibocsátása súlyos környezeti és egészségi károkat okozott. Ezért számos nyugati országban betiltották az ólmozott benzin használatát.
Az is nagy mutatvány volt Midgeley részérôl, hogy az Amerikai Kémiai Társaság 1930-as ülésén teleszívta a tüdejét egy új anyaggal, majd — óvatosan kilélegezve azt — eloltott vele egy gyertyát. A rejtélyes gáz nem volt más, mint a mostani köznyelvben csak freonként emlegetett diklór-fluormetán, amelynek kifejlesztésével a GM azért bízta meg a vegyészt, hogy az egészségre ártalmatlan és nem gyúlékony anyaggal válthassa ki a hûtôiparban akkoriban használt ammóniát, metil-kloridot és kén-dioxidot. Midgeley-t e találmányáért is sokan elátkozták, hiszen a háztartási hûtôszekrényekben (és nem csak), illetve a hajtógázas sprayként használt freon jókora lyukat vágott a Föld ózonrétegén.
Amint Midgeley és kortársai nem lehettek tisztában azzal, hogy az ismert kockázatok kiküszöbölésére irányuló erôfeszítések milyen új kockázatokat teremtenek, ugyanúgy nem tudhatjuk, milyen — ma még ismeretlen — környezeti hatásai lehetnek az elmúlt években sebtében kifejlesztett és "piacra dobott" freonhelyettesítô anyagoknak. Annyi mindenesetre ismert már, hogy egyik csoportjukkal továbbra is kerül klór a felsô légkörbe, igaz, a korábbinál kevesebb, s hogy a másik, klórt egyáltalán nem tartalmazó típus valóban "ózonbarát", de — a szén-dioxidhoz hasonlóan — hozzájárul a Föld felmelegedéséért felelôs üvegházhatáshoz.
A Közlekedési Minisztérium, illetve a Letéti és Takarékpénztár között létrejött megállapodás értelmében
a gépjármû- és pótkocsi-tulajdonosoknak, meg az olyan gépjármûvek, pótkocsik üzembentartóinak, amelyeket lízing rendszerben történô hasznosítás céljával hoztak be az országba vagy külföldrôl vettek bérbe. A fentiek egyaránt vonatkoznak a természetes és a jogi személyekre, s minden gépjármûre.
Mentesülnek az évi útadó fizetésének kötelezettsége alól a rendôrségi nyilvántartásból törölt jármûvek és azok, amelyeket egy év leforgása alatt 3 hónapig nem használnak az építkezésben vagy a mezôgazdaságban a termelôtevékenység idényjellege, megszakítása, illetve valamilyen szerencsétlenség miatt. Hasonlóképpen nem hajtanak be ilyen illetéket a turista-lakókocsik, sátorponyvás utánfutók, motorkerékpárok, kismotorok, valamint az erre az idôszakra ideiglenesen (provizoriu) engedélyezett gépkocsik és pótkocsik használóitól. Fölmentették a "Bãsescu-adó" fizetési obligáció alól mindazokat a hátrányos helyzetû személyeket, akiknek egyetlen, rokkantjármûnek kiképzett személygépkocsijuk vagy szintén ilyen jellegû, legfönnebb 3,5 tonnás haszonjármûvük van. Ezt a tényt azonban igazolniuk kell szükség esetén a törzskönyvi bejegyzéssel és további feltétel, hogy a különleges felszereltségû jármûvet kimondottan a mozgássérült használja — amint arról a saját felelôsségére tett nyilatkozatot adott be az Országos Útkezelôség megyei kirendeltségéhez. Végül, átmenetileg mentesülnek az ilyenfajta kiadástól a gépjármûvek és pótkocsik elsô bejegyzésétôl számított 12 hónapon át e jármûvek birtokosai (az új autók, traktorok stb. tulajdonosai), továbbá azok, akik lízing rendszerben való kihasználás szándékával hozták be a jármûveket az országba, illetôleg bérbe vették azokat külföldön. Ez azt jelenti, hogy a fölmentés határideje nem járt-jár le az év végével, tehát, ha valaki például tavaly augusztusban szerzett egy új autót, akkor idén augusztusig nem kötelezik úthasználati illeték fizetésére s az 1999-bôl hátra levô hónapokra (a CEC-nél megtekinthetô táblázatnak megfelelôen) arányosan kisebb "Bãsescu-adót" kérnek tôle.
A Román Autóklub tiszteletbeli tagja címet adományozták (az ACR alapszabályával összhangban) Radu Vasile miniszterelnöknek a romániai autós mozgalomnak nyújtott közvetlen támogatásért. Az errôl tanúskodó díszoklevelet és az emlékplakettet február 15-én, a Victoria palotában lezajlott ceremónia keretében személyesen a kormányfônek adta át Constantin Niculescu, a Román Autóklub elnöke. A gépkocsizók szervezetének vezetôje milliók nevében köszönte meg Radu Vasilenak, hogy visszautasította a motorhajtóanyagok árának megkétszerezésére tett javaslatot, amelynek elfogadása újból megnehezítette volna a közlekedést. Az alkalmat kihasználva a klub küldöttsége tájékoztatta a kormányfôt a hazai autózás, a közúti közlekedés és az autós turizmus fejlôdését pillanatnyilag fékezô tényezôkrôl.
Mint ismeretes, néhány más jármûvel együtt a kerékpároknak is tilos behajtaniuk jelenleg Marosvásárhely fôterére és a betorkolló utcákba. Ez a szabályozás legalább 25 éve van érvényben, és eddig nem sikerült kideríteni az akkori döntés megokolását.
Tény az, hogy e szabályozás hátrányosan érinti a kerékpárral közlekedôket, akiknek ugyanúgy van elintéznivalójuk a Rózsák tere vagy ugyanúgy áthaladnának a fôtéren úticéljukat követve mint az autóval vagy egyéb módon közlekedôk. A kerékpárosnak így két törvényes választási lehetôsége marad: végigtolja jármûvét a fôtéren gyalogosan (kb. 10 perc idôigény alkalmanként) vagy pedig kikerüli a mellékelt térkép szerinti útvonalak valamelyikén.
A legrövidebb kerülôúton a kerékpáros a Cuza Vodã utcára kényszerül, melyet joggal lehet a város legzsúfoltabb és legveszélyesebb útjának tekinteni forgalomsûrûsége és mindössze kétsávnyi szélessége alapján. Itt a kerékpárost megelôzni egy gépjármûnek különösen kockázatos vállalkozás, mert ehhez át kell térnie a szembejövô forgalom sávjára.
A kerülôutak hátrányaira és veszélyhelyzeteire a mellékelt térképrészlet megjegyzései utalnak. Ezek jószerivel csökkenthetôk, egyszersmind az út rövidebb lehetne, ha végig lehetne kerékpározni a fôtéren és ehhez a parkok szélein levô járdákat lehetne használni, amelyeken amúgy is ritkán közlekednek járókelôk.
A Pro Biciclo-Urbo egyesület ez év januárjában végzett közvélemény-kutatása szerint a kérdôívekre választ adó városi kerékpározók 93%-a egyetértett azzal, hogy a fôtérre kerékpárral is be lehessen hajtani. Igény tehát van erre. Természetesen minden kerékpárral közlekedô kizárólag a saját felelôsségére döntené el, hogy él-e ezzel a lehetôséggel, amint ez más útvonalak esetében is történni szokott.
Érdemes felfigyelni arra, hogy a marosvásárhelyi önkormányzat jelenlegi közlekedéspolitikája a gépjármûforgalmat részesíti abszolút elônyben: szélesebb utak, több parkolóhely, körforgalom létesítése stb. van tervbe véve, pedig ez nem hoz tartós megoldást. Amint az úgymond fejlettebb országok tapasztalata igazolja, a jobb autó-infrastruktúra építése az autózási kedvet növeli, így a gépjármûforgalom odáig sûrûsödik hogy ‘kinövi’ a jobbított feltételeket is, amihez még több helyet kell csinálni neki és így tovább, nincs megállás. Ez a közlekedéspolitika sehova sem vezet. A városi gépjármûforgalom feltételeinek javítása itteni környezetünk pusztítását vonja maga után: az autózás túlburjánzása mindnyájunk ellen fordul, zajossága, levegôszennyezése, balesetveszélye és parkolóhely-igénye által. Hosszútávú alternatívát a tömegközlekedés fejlesztése és a városi kerékpározás jelenthet.
Azt mondták, nem mehetek haza addig, amíg egy éjszaka el nem megyek kocsmázni Düsseldorfba.
Mindenekelôtt annyit kell tudni, hogy a város központjában, az ún. Óvárosban egymást érik az ivók, sörözôk, vendéglôk. Megélhetésüket annak köszönhetik, hogy itt naponta hihetetlen mennyiségû ital fogy el. Az ivókedvet pedig az a máshol nem látott hangulat biztosítja, amellyel életemben elôször itt találkoztam.
Düsseldorf központját keresztül-kasul szelik az utcák, mindegyik sétáló, egyiken sem közlekednek autók. Itt- ott áthalad a villamos, de igencsak csendben jár; akár azt is mondhatnám, lopakodik (szinte nem is hallani, hogy jön).
Este érkeztünk. Az ôrület már akkor kezdett a tetôfokára hágni. Gomolygott az embertömeg, utcák, terek mind tele voltak; pedig még nem is volt olyan késô. Bevágódtunk egy helyre, a nevét ne kérdezzék, mert már nem emlékszem rá, mindenesetre annyian voltak odabenn, mint nálunk egykor a 23-ason, reggeli gyúródáskor. Félre kellett lökni az embereket, hogy bennebb kerüljünk; kerestünk valakit, hát felmentünk az emeletre. Hely nem volt, az sem volt ott, akit kerestünk, le a lépcsôn, s éppen akkor álltak fel az egyik asztaltól. Nosza, lecsaptunk az üres helyekre. Pillanatok múlva jött a pincér, kikértük a düsseldorfi sört. Érkezett is, a söralávalóval (azzal a kemény, kerek alakú kartonnal), amelyre ceruzával annyi vonalat húzott, ahány sört kihozott. Vendéglátóim azt mondták, ez a vonalazás németországi sajátosság (találmány?), máshol a pincérek felírják, mennyit fogyasztottál.
(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Düsseldorf és Köln között nagy a versengés, két szinte egyforma nagyságú város annyi különbséggel, hogy Düsseldorf számít "fôvárosnak". A kölniek azonban soha nem nyugodtak bele abba, hogy Düsseldorf elôbb van, és mindig azon voltak, hogy megelôzzék ôket. Így verseny van a düsseldorfi és a kölni sörgyártók között is. Van, aki a düsseldorfi, és van, aki a kölni sörre esküszik, de sok helyen mind a kétféle nedût árulják, már csak azért is, mert a két város nagyon közel van egymáshoz, s nem kerülhet sokba a szállítás.)
Ablak mellett ültünk, bámultam kifelé. Szédítôen sok volt az ember az utcán, nagy a zaj. És még csak tizenegy óra volt, fél tizenkettô. Fiatalok jelentek meg, reklámlapokat osztogattak. A feladat úgy hajtogatni a lapot, hogy a négy különbözô darabra "vágott" autó fényképébôl, amelynek részeit négy különbözô helyen helyezték el, összeálljon az egy egész. Nosza, rajta, hajtogatás. Nem mindenkinek sikerült, nekem igen. Büszke is voltam magamra, mert a díj egy féléves ingyenes bérlet: megkaphatnám az autót, ha... német állampolgár lennék. Ja, meg ha kisorsolnának.
Megittuk a söreinket (mert rendeltünk még egy kört), aztán szedtük magunkat, és továbbálltunk. Nem kellett messze mennünk, ugyanis szinte átellenben volt egy punk-kocsma. Ez következett a sorban. Itt nem voltak annyian, mint az elôbbi helyen (oda mindenféle fiatalok jártak, mert olyan zenéjük volt, amely szinte mindenkinek tetszett), de érdekesebb (extrém!) embereket láttam, mint az elôbbi helyen. Itt is ittunk egy rend sört, s bámészkodtunk. Ennek a kocsmának még az volt az érdekessége, hogy a bároslány jogot tanult az egyetemen, s itt kereste meg a pénzét. Elég fárasztó lehet, gondoltam, de bizonyosan megéri; elég elgondolni, hogy nem ugyanolyan mércével mérik a munkát és az érte járó fizetséget, mint nálunk. Egy-egy hétvégi munkáért is már akkora pénzeket fizetnek, hogy az az én fizetésemnek a többszöröse. És igaz ugyan, hogy nagy a béradó, és róluk is hét bôrt lehúznak, de még akkor is százszorta jobban jönnek ki (azt hiszem, nem túlzok), mint mi (a kaja hihetetlenül olcsó, az édességekrôl nem is beszélve: a Milka csokoládénak 1 márkában mérték darabját az Intersparban, a múlt héten pedig, ha jól emlékszem, egy olcsónak tartott marosvásárhelyi üzletben tizennégyezerért láttam; hát...).
Amikor a punk-kocsmát is meguntuk, nyomás újra ki az utcára. A sörök után eléggé megéheztünk, de ez nem gond. Akárhol lehet enni, egyik gyorsétkezde a másik mellett, a vendéglôket pedig még be sem számítottuk. Egy holland specialitásokat kínáló büfénél álltunk meg, szalmakrumplit ettünk majonézzel. Bevallom, ebben a párosításban még nem kóstoltam, de jólesett. Aztán bementünk egy török étkezdébe, ettünk egy kebabot (ezt már ismertem). De ha akartam volna, mehettünk volna líbiai étterembe is, vagy ehettünk volna sült kolbászt is. Ezzel csak egy baj volt: annyi sült kolbászt ettem a két hét alatt, mint azelôtt még soha, s nem mintha meguntam volna, mert nagyon szeretem, és azok aztán tényleg különösen finomak voltak, csak éppen most valami mást kívántam volna.
A sült kolbászról annyit, hogy úton-útfélen árulják, kis zsemlébe teszik, és aztán egyed. Nem vagyok kenyeres (már olyan értelemben, hogy nem eszem sok kenyeret), de sokan, akik nagy hívei az erdélyi (és fôleg román) étkezési szokásoknak, biztos, nem nagyon szerették volna. Mindenesetre, már december elejétôl beindult a "karácsonyi vásár szezonja", a nagyvárosokban állandó, a kisebbekben vándorsátrakból kínálták az árut. Minden ötödik sátorban kaja, aztán forralt bor. A németek télen kizárólag csak forralt bort isznak az utcán, egyebet nem is nagyon árulnak, ami a hidegre való tekintettel nem furcsállható. Kis bögrékben mérik, a csészéért természetesen garancia fizetendô, de ha a vásárlónak megtetszik, akár el is viheti. Így tettünk Kölnben, amikor a dómot látogattuk meg, a dóm melletti vásárban vettünk "emlékbögrét": én azt hoztam el, amelyikbôl ittam.
Visszatérve a nagy éjszakai rumlira: minden éjszaka lehet bulizni, és mulatnak is az emberek. A különbség csak annyi, hogy hétvégéken nyilvánvalóan többen vannak. Pénteken, szombaton óriási a tömeg, hét közben nem annyira (hogy milyen hét közben, nem láttam, de így mondták).
Hajnali fél három körül szántuk magunkat a távozásra, akkor indult ugyanis az utolsó vonatunk, másként reggelig várnunk kellett volna. Sokan utaztak az U- Bahnnal, egész tömeg, de az az érdekes, hogy éjszaka is vannak tömgeközlekedési eszközök, nem kell taxira költeni.
Az utcákon nagy szemét maradt, de másnapra mindent eltakarítottak.
Most már tudom, mit éreznek azok a nyugati állampolgárok, akik Kelet-Európába jönnek látogatóba és mindenki körülrajongja ôket. Én is állandóan a figyelem középpontjában voltam Japánban, mindenki beszélni akart velem. Az emberek azonban sosem voltak agresszívek, ôszinte kíváncsiság hajtotta ôket, hogy félénkségüket legyôzve megszólítsanak. Olyan voltam a kicsi japánoknak, mint egy csodabogár. Akárhol jelentem meg, azonnal messzirôl látszott, hogy külföldi vagyok. Sokszor annyira meglepôdtek, hogy zavarukban meghajoltak és köszöntek, olyan helyen is, ahol egyébként nem köszöntik egymást az emberek (kihalt utca, uszoda öltözôje vagy a helyi közlekedési eszközök). Volt olyan eset, hogy a metróban három, tíz év körüli kislány ült velem szemben és sugdosódtak, nevetgéltek, miközben le nem vették a szemüket rólam. Ezután pedig komoly képpel elôhalászták az iskolatáskájukból az angol tankönyveiket és figyelték, hogy hogyan reagálok, amikor észreveszem a könyveik angol feliratát. Természetesen amerikainak képzeltek, hiszen a külföldiek nagy része az Egyesült Államokból kerül Japánba. Mielôtt kiszálltam volna a metrókocsiból, odaléptem hozzájuk és barátságosan bemutatkoztam japánul, közölve, hogy magyar vagyok, Európából. Mandulavágású szemük elkerekedett a meglepetéstôl, majd elpirultak és szólni se tudtak.
Az is elôfordult, hogy egy uszodában szólított meg egy félénk nôi hang, tört angolsággal, miközben a hajamat szárítottam. Miután tisztáztuk, hogy nem amerikai vagyok, még kíváncsibb volt és pár perces beszélgetés után megkérdezte, hogy megérintheti-e a hajamat. Természetesen nem ellenkeztem és vártam a fejleményeket. Ülô helyzetben voltam, egy nagy tükör elôtt. Újdonsült "barátnôm" a hátam mögött állva nézegette a hajamat és hirtelen arra lettem figyelmes, hogy már három japán nô áll a hátam mögött és vizsgálják természetes, szôkés hajamat, eközben pedig egymást túlharsogva csodálkozó hangokat hallatnak. Ezen én magamban nagyon derültem , de a világért sem mutattam volna, nehogy megtörjem a "varázst". Ugyanis azt szinte csak varázslattal lehet elérni, hogy ilyen közvetlen és ôszinte arcát lehessen látni a japánoknak. Általában udvariasak, visszafogottak és szertartásosak. De hát akárhogyan is van, ôk is emberek, méghozzá ôszinte, kíváncsi emberek, erényekkel és hibákkal, ugyanúgy, mint bárki más.
Ennek ellenére alábecsülik magukat és meg vannak gyôzôdve arról, hogy az európai típusú emberek náluk különbek. Ezt nem csak egy-egy elszólásból, a velünk éreztetett túlméretezett tiszteletbôl lehet lemérni. A legjobb bizonyíték arra, hogy magukat alacsonyabb rendûnek képzelik — a reklámok. Még a kimondottan japán eredetû termékeket népszerûsítô reklámok szereplôi is nem ritkán európai típusú modellek. Ezzel nemcsak az elektronikai cikkekre gondolok, amit széles e világon forgalmaznak és amiket valóban sok európai külsejû ember is nap mint nap használ. Japán szerzôtôl megjelent könyveket is sokszor európai típusú arcok reklámoznak, csakúgy mint híres japán ételféleségeket, sôt lakóhelyemhez közeli, sarki fodrászüzletet reklámozó szórólapon is "egyenesszemû", fehér nô volt látható. (Ennek ellenére tévedés lenne azt hinni, hogy az üzletvezetô esetleg beszél angolul). Kicsit elszomorító és elgondolkodtató, hogy egy-egy gyerekruhaüzlet plakátjáról is szöszi kisfiú tekint a járókelôkre, akik közül sokan valószínûleg "élôben" még sosem láttak szôke hajú kisgyereket. De lehet, hogy ez a figyelemfelkeltô, jó reklám, mert különleges. Gyanítom azonban, hogy az üzenet így szól: "Ha fehér ember gyereke is ilyet hord, akkor nekünk, japánoknak is ilyenben kell járatni csemetéinket".
Megkérdeztem japán ismerôseimet, mit szólnak mindehhez. Nem kaptam egyértelmû válszokat, azt azonban elárulta egy japán barátnôm, hogy a japánok közül sokan státus-szimbólumnak tartják, ha európoid barátokkal dicsekedhetnek. Ezt azután még többször megerôsítették más, Japánban élô ismerôseim. A megkérdezettek közül szinte mindenki elmondta, hogy az általános vélemény a japánok között az, hogy Ázsiában a koreai nôk és férfiak a legszebbek. Azért — állítják —, mert nekik szebb vágású a szemük és jobb az alakjuk. A napbarnított arcú filippinók sem maradnak el a szépségversenyben — hallottam többfelôl —, csakhogy nekik általában rövidebb a lábuk és kerekebb az orrlyukuk, ami ront az esélyeiken. Magukról elég megvetôen nyilatkoztak — pedig rengeteg a finom bôrû, szép arcú, törékeny alkatú japán nô, akikért viszont az amerikai látogatók rajonganak. Elég sok behemót, azonban szôke és kék szemû amerikai fiatalembert láttam csinos, vékony japán nôk oldalán. A "nemzetközi" házasságokra késôbb még visszatérek.
Hamar kiderült, hogy bár nincs kifogásuk az ázsiai típusú arcokkal szemben, azért a kék szem és szôke haj felülmúlhatatlan és nagyon kedvelik — valószínûleg azért, mert nekik ilyen nem lehet. Igaz ugyan, hogy hajfestéssel lehet változtatni a dolgon, kék színû kontaktlencse is van, de ha ilyenné alakítják át magukat, az nevetségesen hat. Tokió hippinegyedében, a Harajukuban láttam is rikítóra mázolt, szôke vagy éppen lila loboncos japánokat, fiúkat, lányokat egyaránt. Egyébként viszont csak elvétve találkozni a szôkére, vagy akár világosbarnára festett hajú japánokkal, pedig a kozmetikai cikkeket árusító üzletekben széles választék áll rendelkezésre a hajukat festeni óhajtóknak is.
Errôl akkor gyôzôdhettem meg igazán, amikor egyszerû samponért indultam egy nagy üzletközpontba. Azt reméltem, hogy majd nagy választék lesz és talán lesz olyan elárusító, aki segíteni tud, ért angolul is, hogy a megfelelô sampont kiválasszam. Tévedtem. Pedig indulás elôtt kiszótáraztam a nekem kellô japán szavakat, sôt, a híres L’Oréal termékeket is felfedeztem a polcon. Természetesen ezen a márkaneven kívûl minden más japánul volt a termékre írva és akkor még — hogy is mondjam? — nem igazán tudtam boldogulni a japán feliratokkal. Ezért szorultam az elárusítók segítségére. Azonban hiába a nagy választék és az óriási türelem és segítôkészség az elárusítók részérôl, nem jártam sikerrel. Késôbb, amikor egy nemhivatalos tolmáccsal érkeztem a helyszínre, kiderült, hogy még csak nem is nyelvzavar volt a baj, hanem az, hogy Japánban egyszerûen nem ismerik azt, a fogalmat, hogy "sampon zsíros hajra". Még az Ausztráliában élt japán "tolmácsom" is csodálkozott, hogy miféle igényeim vannak. Közösen derítettük ki, majd késôbb egy szakavatott japán fodrász is elmesélte nekem,