Radu Vasile elsô értékelése

Magyarországi látogatásom jó eredményekkel járt. Szükséges és fontos látogatás volt, még ha egyesek eltúlzott módon is reagáltak rá — jelentette ki szerdán este Aradon Radu Vasile miniszterelnök.

A kormányfô Bukarestbe hazafelé tartva szakította meg rövid idôre útját Aradon, ahol elsô alkalommal nyilatkozott budapesti tárgyalásairól.

— Akarjuk, nem akarjuk, Magyarország a NATO tagja lesz, s ennek következtében szerepe jócskán megnövekszik a térségben. A magyar miniszterelnökkel, Orbán Viktorral folytatott tárgyalásokon hangsúlyosan került szóba, hogy Magyarország felelôssége megkétszerezôdik, s határozott biztosítékokat kaptam arra, hogy Magyaroszág minden szinten támogatni fogja Romániát a NATO-ba és az európai struktúrákba való integrációjáért tett erôfeszítéseiben - mondta.

A román kormányfô szerint a kétoldalú kapcsolatok ügyében a gazdasági kérdések szerepeltek elôtérben. Elmondta, hogy a két ország mezôgazdasági minisztériuma különbizottságot hoz létre, amelynek az lesz a feladata, hogy idôben megoldást találjon a két ország eltérô mezôgazdasági politikájából adódó problémákra. "A magyar mezôgazdaságot a szubvenciók rendszere jellemzi, míg Romániában ez a rendszer nem mûködik" — hangsúlyozta.

Radu Vasile kitért arra, hogy Budapesten felvetôdött: nyíljon tiszteletbeli román konzulátus Gyulán és tiszteletbeli magyar konzulátus Csíkszeredán. "Errôl tárgyalni kell, a részleteket a külügyminisztériumoknak kell tisztázni" — mondta.

Szó volt új — ideiglenes és állandó — határátkelôhelyek megnyitásáról, a meglévôk korszerûsítésérôl, áteresztô képességük bôvítésérôl — folytatta.

"Szóba került a híres Petôfi-Schiller egyetem ügye is. Elmondtam, hogy a kérdés jelenleg a román Legfelsôbb Bíróság elôtt van, s az ott született döntés fényében a román kormány a román törvényeket betartva folytatja az egyetem alapításának procedúráját. Magunk között szólva, ha ez a terv megvalósul, azt szeretném, hogy az egyetem székhelye Arad legyen" — hangsúlyozta Radu Vasile.

A miniszterelnök hozzátette: "a tárgyalások légköre nem azt bizonyította, hogy a román-magyar kapcsolatok fejlesztése a szóban forgó egyetem alapításától függene. Kétségtelenül megfogalmazódott az, hogy a Petôfi-Schiller egyetem létrehozása fontos szerepet játszhatna a román-magyar kapcsolatok fejlôdésében. Ugyanakkor hangsúlyozom: nem abban a formában, hogy ez feltétele lenne a két ország közti kapcsolatok javulásának vagy romlásának. Ezt határozottan kijelenthetem".

Radu Vasile a rövid aradi megálló után továbbutazott Bukarestbe. A fôváros nemzetközi repületéren nem nyilatkozott az újságíróknak.

A kormány újra halasztott

Február közepétôl várhatólag huszonhárom százalékkal drágul a háztartási áram díja — közölte az Országos Energiatermelô és Szolgáltató (CONEL) vállalat vezetôje. Eugeniu Tanase, a CONEL vezérigazgatója szerint az áremelést a lej árfolyamának romlása teszi szükségessé.

A vezérigazgató emlékeztetett rá, hogy a villamosenergia árát legutóbb az elmúlt év novemberében módosították, amikor 1 dollár 9000 lejt ért. "Az új árakat az 1 dollár 11500 lej árfolyam alapján számítják, így a villamos energia ára dollárban számolva valójában csökken" — vigasztalta Tanase a fogyasztókat a lej folyamatos gyengülésére utalva.

A CONEL javaslata szerint február l5-tôl mintegy 28 százalékkal növekszik a háztartásoknak szolgáltatott hôenergia ára is.

Az üzemanyagdrágulást is kilátásba helyezték. A pénzügyminiszter néhány nappal ezelôtt kijelentette, hogy az üzemanyagár - dollárban számolva — elérheti akár a literenkénti 1 dollár 5 centet. Parlamenti forrásokból viszont az vált ismertté, hogy az áremelés mérsékeltebb lesz: a benzin litere "csak" 75 centbe fog kerülni. Jelenleg a dollárban számolt ár 43 cent.

Tegnapi ülésén a kormány nem döntött a benzináremelésrôl. A drágítás csütörtökre várt bejelentése elmaradt, Remes pénzügyminiszter visszavonta a kormányülés napirendjérôl az üzemanyagárra vonatkozó sürgôsségi rendelet-tervezetet.

Maradtak a szûk keretek

A parlament csütörtöki együttes ülésén elfogadták a költségvetés 16-os szakaszának 2. bekezdését, amely az oktatási, egészségügyi, mûvelôdési és társadalomvédelmi tárcáknak elôirányozott pénzösszegeket állapítja meg.

A döntés elôtt a parlamenti vezérszónokok abban állapodtak meg, hogy amennyiben a fô hitelutalványozókra vonatkozó 3-as melléklet megszavazásával kiegészítô pénzforrásokat találnak, újraszavazzák a szóban forgó költségvetési szakaszt a tárcák rendelkezésére álló pénzösszegek kiegészítése érdekében.

Abu Bakar Marosvásárhelyen

Tegnap röpke udvariassági látogatást tett Marosvásárhelyen Abu Bakar, Nigéria romániai nagykövetségének politikai tanácsosa. A látogatás egy erdélyi körút része volt. Marosvásárhelyen a municípium vezetôivel találkozott. A látogatás tulajdonképpeni céljáról nem tudtunk meg sokat, mert jó diplomatához méltón, a politikai tanácsos kiért a válszok elôl. Azt sem tudtuk meg, miért nem látogatta meg a prefektust, illetve a prefektúrát. Annyit azonban tudunk, hogy a prefektúra illetékesei kellôképpen zokon vették a mellôzést. A Fodor Imre polgármesterrel és Eugen Crisan alpolgármesterrel folytatott megbeszéléseket követôen Abu Bakar körbesétált a Rózsák terén, majd elutazott városunkból.

Dr. Benedek Imre, a Megyei Egészségügyi Biztosító Pénztár igazgatója hívta össze a Magángyógyszerészek Kollégiumának és Ligájának vezetôit arra a találkozóra, amelyre a tegnap délben a megyei kórház protokolltermében került sor. A meghívottak értesítették a sajtó képviselôit, akik azonban zárt ajtókra találtak. A másfél órai zárt tárgyalás eredményeirôl számolunk be olvasóinknak.

— A találkozó célja a Pénztár és a Gyógyszerészek Kollégiuma és Ligája közötti kapcsolatok javítása, mely kétség nélkül a betegek javát szolgálja — nyilatkozta Antonie Valeria, a Magángyógyszerészek Kollégiumának alelnöke. Tôle tudtuk meg, hogy a vásárhelyi gyógyszertárakkal szembeni tartozás 8,8 milliárd lej, megyei szinten ez az összeg meghaladja a 26 milliárdot, ami az októberben, novemberben, decemberben és januárban kiváltott ingyenes és ártámogatott receptek ellenértékét jelenti. Az alelnök bizakodik, hogy legkésôbb március végéig a Pénztár és a gyógyszertárak között létrejön az a szerzôdés, amelyben leszögezik a Pénztár fizetési módozatait.

— Megelégeltük, hogy pénzünkkel tartsuk fenn az államkasszát — jelentette ki Sipos Mioara, a Kollégium elnöke. Szerinte az ingyenes és ártámogatott receptek befagyasztását a Pénztár és az Egészségügyi Igazgatóság közötti konkrét szerzôdések hiánya váltotta ki.

Benedek Imre, az Egészségügyi Biztosító Pénztár igazgatója alátámasztotta sipos elnök azon értesülését, miszerint felsôbb szintrôl érkezett átiratban arra szólítják fel, hogy a Pénztárban levô pénzzel ne törlesszék a gyógyszertárakkal szembeni adósságukat. Ígéret van viszont arra, hogy az Egészségügyi Minisztériumtól legkésôbb március hónapban leosztják a költségvetést, s így megtörténhet, hogy akkor újabb ingyenes és ártámogatott gyógyszereket bocsátanak ki.

Tegnap a prefektúra európai integrációs szolgálata, valamint az Európai Bizottság küldöttsége elindította az Európai Unió által finanszírozott Emberi Erôforrások— Progres (Haladás) elnevezésû programot. Az eseményre a prefektúra gyûléstermében került sor délelôtt tíz órától. Miután Burkhardt Árpád alprefektus üdvözölte a vendégeket és az összegyûlt, fôleg kisvállalkozókból álló hallgatóságot, a két elôadó, Emilia Cernãianu és Anca Dantes ismertette a program célját: egy kompetitív gazdaság fejlesztésének támogatása a megfelelô emberi erôforráspolitika alkalmazásával a román vállalatokban.

A program — amely egyrészt vállalatokat finanszíroz a fenti célok érdekében — költségvetése 1 2000000 ECU, és egyetlen projektre 40000 ECU-t szánnak. Ez vissza nem térítendô segítséget jelet, és kb. 20 vállalat finanszírozására elegendô. Másfelôl pedig bizonyos programfeljesztések finanszírozásáról is szó van, amelyre 950000 ECU-s költségvetésük van. Egyetlen projektre 19000 ECU-t szánnak.

A program ismertetését követôen az érdeklôdôk kérdéseire válaszoltak a vandégek.

A magyarországi rendkívüli havazás a hazai vasúti forgalomra is kihatott. Lapzártakor értesültünk, hogy a tegnap 13.07 órakor Marosvásárhelyrôl Budapest irányába haladó Claudiopolis nemzetközi gyorsvonat a román—magyar határnál nem ért tovább. Mivel a vasútállomást a nemzetközi járat elindulása után egy órával értesítették a különleges helyzetrôl, nem tudni, a határnál rekedt utasok hogyan értek céljukhoz. Visszafelé sem Budapestrôl indult a Claudiopolis, hanem Nagyváradról kora este (18 óra) indítottak egy szerelvényt, ugyanis a rendkívüli idôjárási visoznyok miatt a román—magyar határon akadozott a vasúti közlekedés, Biharkeresztesrôl azt jelentették, hogy áll a forgalom.

Két ôzet és három nyulat ölt meg az a 16 tagú csoport, akiket tettük elkövetése után pár órával orvvadászat vádjával vett ôrizetbe a marosludasi rendôrség. Az okozott anyagi kár 4,6 millió lej. A rendôrfelügyelôség sajtóirodájának értesítése szerint a vadorzók a ludasi vadászegyesülethez tartozó területen tíz kutyával hajszolták halálra az állatokat, azzal a céllal, hogy húsukat elfogyasszák. Erre azonban nem került sor, mivel a hajszolók hajszoltakká váltak. A rendôrök a jogsértôk közül kilencet ôrizetbe vettek, s tovább folyik a nyomozás a csoport többi tagjainak azonosítása és felelôsségre vonása érdekében. A jelenleg rendôri ôrizetben levô kilenc személy életkora 18 és 33 év között változik, nagy részük foglalkozás nélküli, mindannyian Kolozs megyei lakosok.

A Faustok érdeme

A marosvásárhelyi Ariel Gyermek- és Ifjúsági Színház magyar tagozata február 6-i bemutatóval vitte színre a D. Faust János históriája címû bábjátékot. A darabot irta és rendezte Antal Pál. A sejtelmes játékcím arra ösztökélt, hogy megkérdezzük a szerzô rendezôt: mire épül a darab, adaptáció lenne? Persze kiderült, régi álom...

— Mintegy huszonöt évvel ezelôtt már ezen spekuláltam. Emlékszem jól: a bukaresti esztéta- filozófusnak, doktor Masecnek egy konstancai fesztiválon meséltem elôször arról, hogy én egy Faustot szeretnék bábszínpadon megrendezni. Évekkel késôbb ugyanezt meséltem el Zsehránszky Istvánnak, ahhoz, hogy mindig amikor találkoztunk megkérdezze: mikor lesz már Faust?

— Idôvel. Faust lett tehát, érdekelne mibôl indult ki?

— Abból, hogy kimondottan középkori téma volt. A Faust- sztorit, különösen morva területen vásári bábszínházak hozták sokadalom elé. Tudom biztosan, hogy Goethe a Faustot életében elôször egy vásári elôadáson látta meg, az ötlet onnan ered nála. Amikor a Faustra gondoltam, Goethe jutott eszembe, aztán rájöttem, hogy ez a mûfaj nem bírja el azt, amit igényelne a goethei mû mély eszmeisége. Akkor került a kezembe a Spies-féle népkönyv, ami az én Faust-olvasatom alapját képezi, amihez hozzájárult a Marlowe meg Goethe mindkét Faustja. Nagyon sok az apokrif szöveg, morva bábelôadások töredékei.

— Élô ember és bábu mozog egyszerre a színpadon. Különös, bár megszoktuk Antal Páltól a "vegyítést". Aztán az elôadás mégis, mindig valahogy rendhagyó, legalábbis úgy tûnik...

— Eldicsekedhetem azzal, hogy ötven éve dolgozom a bábszínháznál. 1952-ben vittem színre a János vítézt, óriási bukaresti sajtóvisszhanggal, az Óriások országában élô ember volt a fizikai hatalmasság megtestesítôje. Ha visszagondolok az elmúlt ötven évre, nem találok egy olyan évadot, ahol ne jelenne meg a színpadon az élô szereplô is. Hiszek az együttélésben, van egy tüneményes hatása a nézôre, a lehetôséget kár lenne kihagyni.

— Antal Pál a felnôtteknek irt bábdarabot?

— Értem ez alatt az ifjúságot is, úgy jó tizenéves kortól felfelé. mert van a darabnak egy komolyabb mondanivalója, amit úgy fogalmazok most: az egész európai civilizációs fejlôdés a Faustoknak köszönhetô. Faust a reneszánsz ember megtestesítôje, a mindent keresô, kutató, tagadó, harcoló, aki hajlandó eladni lelkét az ördögnek is a megismerésért ( tudván úgyis, hogy sosem jöhet el az a pillanat, amikor azt fogja mondani: szép vagy pillanat, ó, maradj!)

— A díszleteket Haller József tervezte, ez már egy fél siker...

— Szerencsére. Haller József európai hírû tervezô, mindig kihangsúlyozom, hogy nem értékelik kellôképpen ennek az embernek az alkotóerejét. Haller filozófus mûveiben, grafikáiban rendkívül elmélyült.

— Hogy látja a rendezô, volt e közönségi fenntartás, vagy inkább elismerés ?

— Akikkel beszélgettem, kezdve Anca Rotescu bukaresti színikritikustól Peris Terézig, vagy Mózes Erzsébetig, mind úgy nyilatkoztak, hogy ez az elôadás. Több, minden fölösleges.

Megyeszékhelyünkön, a volt Iskola (jelenleg Aurel Filimon) utcában mûködô óvoda közel 150 éves. Történetérôl, az oda járt gyerekekrôl, az oktatókról nagyon kevés adat maradt fent. Mint Nagy Zitától, a tavaly megválasztott igazgatónôtôl értesültünk, az óvoda elsô negyven évérôl könyv jelent meg, de további fejlôdésérôl, alakulásáról hasonló dokumentum nem maradt az utókorra. A tanintézet akkori igazgatója, Bihari Sándor által 1895-ben kiadott könyvbôl kiderül: A Marosvásárhelyi Stefánia kisded-óvó intézet, özvegy Stefánia Fôherczegnô ô császári és királyi védnöksége alatt álló intézet, amit Erzsébet királynô elsô gyermeke (Zsófia) születésének emlékére hoztak létre. Az óvoda ötlete 1855. február 11-én a Petri Ádám elnöklete alatt tartott városi tanácson résztvevôkben merült fel, s megvalósítója Rácz József császári és királyi helyhatósági tanácsos és marosvásárhelyi fônök volt. Ideiglenesen székhelyül 1856 május elsején Dicsô Lajos Kövecses utcai (Avram Iancu utca) házának egy részét bérelték. A május 5- én megnyílt intézetben a 3-7 év közötti gyermekeket, havi 20 pengô krajcárért Zubecke József óvó tanította, nevelte. A könyvbôl azt is megtudhatjuk, hogy az elsô igazgatók Hegedûs János (1855-1857), Molnár János (1857-1863), valamint a könyv szerzôje — voltak, s a napjainkig használt épületet 1875-ben adták át.

Nagy Zita, a 6-os számú óvoda jelenlegi vezetôje a 2001-ben rendezendô ünnepélyen méltó módon akarja megünnepelni, megünnepeltetni az intézet létesítésének 145 éves évfordulóját. Tervek szerint fénykép- és emlékirat- kiállítást rendeznek, ha sikerül, egy kis könyvet adnak ki az óvoda másfél évszázados történetérôl, és emléktáblát is készíttetnek. Az igazgatónô ezuton felkéri az intézet egykori óvodásait, a volt nevelôket, hogy gyûjtsék össze és jutassák el a jelenlegi székhelyre (Aurel Filimon utca 32.szám, telefonszám: 135-015) az óvodával kapcsolatos fényképeiket, adataikat, emlékirataikat, hogy kellô idôben nekifoghassanak a születésnap elôkészítésének. Ugyanakkor várják az innen indulót, s híressé vált személyek, valamint az anyagi támogatást nyújtók jelentkezését is.

A Román Autóklub végrehajtó bizottsága lapunkhoz eljuttatott közleményében kijelenti:

Olyan körülmények között, amikor a nyers kôolaj piaci értékének általános csökkenése következtében az országok többségében mondhatni befagyasztották a petróleumszármazékok árát, Románia a Pénzügyminisztérium által javasolt kétségbeesett intézkedéssel egy világrekord fölállítására készül — az eladási ár megduplázására.

A tervezett fogyasztási illetékek bevezetésének az volna a szerepe, hogy helyrehozza a pénzügypolitikában elkövetett súlyos hibákat. Mindamellett, hogy nálunk 6-7 lakosra jut csupán egy személygépkocsi, s ennek okán a kevésbé motorizált országok közé tartozunk, a szándékot abszolút cinikusnak tartjuk, egy ilyen intézkedés visszavetne a fejlôdésben.

Az utóbbi években a gépjármûvezetôk számos agressziót voltak kénytelenek elviselni. Így az útadót háromszor is megfizettették velük: a jármû megvásárlásakor, az üzemanyag tankolásakor és az utak használata címén. Ugyanakkor növelték az adók, a biztosítások, a büntetések összegét, a tüzelôszerek, kenôanyagok és alkatrészek árát, kicseréltették ha kellett, ha nem a számtáblákat, a forgalmi engedélyeket és a vezetôi engedélyeket, kitaláltak újabb illetékeket a gépjármûvek homologálására, a kötelezô idôszakos mûszaki vizsgára, az adatok titkosítására és a törzskönyezésre. Aztán új típusú orvosi mentôdobozok, elakadásjelzô háromszögek megvásárlására kényszerítettek, meg arra, hogy a jármûveket az Európai Közösség elôírásai szerint módosítsuk, és folytathatnánk a fölsorolást.

A Román Autóklub vezetôsége levelet küldött a kormányfôhöz s abban arra kérte, hogy csillapítsa a pénzügyminiszter kihívó lendületét, egyben kifejezve aggodalmát a tüzelôanyagok árának lehetséges drágítása miatt. Az ACR vezetôi emlékeztetik a kormányt az Alkotmány 16. szakasza elsô bekezdésének szövegére, mely szerint az állampolgárok egyenlôek a törvény és a közigazgatási hatóságok elôtt, elôjogok és megkülönböztetés nélkül. A gépjármûvezetôk úgy vélik — olvashattuk az idézett bukaresti közleményben — hogy velük szemben diszkriminációs politikát folytatnak. Az ôket sújtó adók és illetékek akadályozzák ôket mozgásszabadságuk gyakorlásában (amit a törvények törvénye a 25. cikkelyében rögzít), valamint sérti a magántulajdonhoz való jogukat, amit viszont az alaptörvény 41. cikkelyének 2. bekezdése szentesít. A szervezet végrehajtó bizottsága végezetül arra kéri Románia Kormányát: tartsa szem elôtt azt a körülményt, hogy a lakosság elszegényedése nem kerülte el az autósokat, s hogy az alapszabályzat szellemében — minden eszközzel harcolni fog jogaik védelméért.

Utcagyermekek — hátrányos kelyzetû gyerek

Felénk nyújtott kezek. Koszosak, deformáltak. Kéregetnek. Harsányan kiabáló, beszélve énekelô, vonító gyermekemberek. Alamizsnát várnak. Ha kapnak, még hangosabb szóáradattal köszönik meg. Ha nem, ugyanaz a szóáradat becsméreli, átkozza a zsugorit. Összefüggéstelen, félig kimondott szavaikból nem tudni, mikor áld és mikor átkoz girbe-gurba lénye. Nem is fontos. Megszokott kép, a város arcához tartozik. A szegénység, a nyomorúság vitathatatlan jele.

Az ablakon kell kopogtatnom, mert a csengô néma. Bájos fiatalasszony nyit ajtót, az utcagyerekek gyámjaként emlegetett Ardeshir Vahidi felesége. Korán érkezem, a Malom utca 26. szám alatti ház egyik szobáját "bérlô" gyerekek csak késôbb zörgetik meg az ujjnyomoktól homályos ablakot, bebocsátást kérve.

— A csôd szélén áll a Rasszizmus Ellen Harcoló Egyetemista Egyesület (ASLIR) — panaszolja Ardeshir doktor. Az 1994. szeptember 9-én hivatalosan iktatott szervezet tevékenységére évente 8010 ECU-t szavaztak meg. Az utóbbi négy hónapban semmit nem kaptunk. Pedig csak a gyerekek mindennapi étkeztetése 100.000 lejbe kerül. Ehhez adódik hozzá különbözô számlák egyenlítése, tanszerek, felszerelések vásárlása. Az önfenntartás miatt nemsokára levelezôlapokat nyomtatunk. A tízezres példányszámú színes kartonok darabját 2500 lejért árulják majd a csoport gyerekei. A fônyeremény egy színes tévé lesz.

— Tulajdonképpen nem húzhatunk éles vonalat a hátrányos helyezetû családokból származó gyerekek és az utcagyerekek társadalmi helyzete között. Az elsô kategóriába tartozó gyerek szinte észrevétlenül sodróthatnak a társadalom peremére. Az utcára kerülve pedig rövid idôn belül hozzányúlnak az italhoz, "prenádeszes" zacskóhoz, elszakadnak családjaiktól. Ez pedig a vég. Ezt próbáljuk kiküszöbölni az ASLIR által szervezett programokkal. Naponta két órát, délután 5 és 7 óra között pszichológusok, tanárok, egyetemisták foglalkoznak velük. A tanítónô írni, olvasni, számolni tanítja az írástudatlan gyerekeket, a gyengén tanulókat pedig segíti a felkészülésben.

A tágas teremben tábla, asztalok, székek. A csempekályha néhány óra alatt képtelen kimelegíteni a helyiséget. A színes tévében akciófilm. Idegenkedve fogadnak, bizalmatlanságuk fokozatosan közvetlenségre vált. Percek múlva már nem az újságírót látják bennem, hanem egy olyan személyt, aki valamiképpen — de leginkább anyagilag — segítené ôket. Hiszen azért járnak ôk ide: apró anyagi támasz után kunyerálni.

A héttagú Moldovan család a Cãlãrasilor utcai egyszobás lakásában húzza meg magát. Az öt gyerek közül három egy alkalmat sem hagy ki, hogy át ne jöjjön egy kis tereferére. Florentina 14, Andrea 11, Dorelut 10 éves. Az utca gyerekei.

— Hétéves koromban szívtam elôször a prenádeszes zacskóból. Szédültem. Aztán abbahagytam. Most inkább csak cigarettázom, nagybácsimtól kapom a cigit. A nagyobbik testvérem becsületesem szipózik a Grand elôtt — sorolja Florentina. Szerinte a koldulás mesterségét el kell lopni a másiktól. "Egyik szomszédasszonyunk a Luxor téren koldult. Mi, utcabeli gyerekek néztük, volt idônk naphosszat figyelni. Aztán egy nap fogtam a testvéreimet, s kiálltunk az utcára. Hatéves voltam. 13 évesen hagytam abba, szégyelltem. Inkább otthon ülök, vagy szomszédolni járok."

— És minket küldesz koldulni — szól közbe a beesett arcú, csupa csont és bôr Andrea. Azonnal arra gondolok, szipózik. Nem tagadja. "Egyet húzok a zacskóból, s esek el" — magyarázza. Nôvérével egyetértenek abban, hogy csakis délután éri meg koldulni. Akkor jönnek a vásárlók a Luxor áruházakba, s így a lépcsôfordulókban is csörren valami. "Van, aki csak egy százast, más egy ezrest ad. Egyszer egy asszony egy tízezrest adott. Azt mondta, osszam el testvéreimmel. Csokoládét, üdítôt, kekszet vettünk." Mikor a napi bevételrôl faggatom, nôvére cigányul szól hozzá. 10-20.000 lej — válaszolja, de látszik rajta, hogy ez már a "megadózott" összeg. Mások szerint ennek tízszerese gyûl be. Dorelut, a legkisebb, éjjel két óráig is kinn kóborol a városban. Ilyenkor veri el a napközben szerzett alamizsnát.

— Szüleink alkoholisták. Verekednek, kibékülnek, csókoloznak, majd minket vernek. Szeretnék, hogy nekik adjuk az összekoldult pénzt, de mi inkább elköltjük. Egyikük sem dolgozik, mégis van pénzük italra. A nagybácsink velünk lakik az udvarban, néha ô veszi meg a páleszt. Telik rá, van munkahelye — folytatja Florentina. Az egy osztályt végzett lányt verekedésért zárták ki az iskolából. Testvérei sem jutottak tovább az egy év betûvetésnél. Valamennyien írástudatlanok. "Három évvel ezelôtt a fôtéren fogott el a rendôrség. A kistestvéreimmel voltam. Egy furgonba tuszkoltak, s meg sem álltunk a kiskorúak központjáig. Azt hittem, iskola, s tanítanak. De nem. Az egyik fiú elkapta az öcsémet, s perverzióra kényszerítette. Egy hét múlva értünk jött édesanyám, s hazavitt" — meséli a lány.

— A Rovinari negyedbeli kétszobás lakásban heten vagyunk — mondja a 15 éves Ráduly Jolán. — Hárman vagyunk testvérek, a nagyobbik nôvérem férjhez ment, gyerekük van. Mi, fiatalok lakunk az egyik szobában, a másik a szüleinké. Csak apánk dolgozik, anya háztartásbeli.

Nagy István beszélgetésünk napján (január 26.) töltötte 13. életévét. — Kétszobás tömbházlakásban lakunk. Öten vagyunk testvérek. Szüleim munkanélküliek. A közköltségnél 14 millió az adósságunk. Karácsonyfánk sem volt, ajándékot sem akkor, sem születésnapomra nem kaptam. Megmondta édesanyám, semmit sem fog hozni a Mikulás, sem az Angyal, mert nincs pénzünk. A cipômet nagybátyámtól kaptam. Neki van pénze, Németországban dolgozik. Nem szeretem az iskolát, évet kellett ismételnem. A focit imádom. Az edzéseken, kiszállásokon hamarabb eltelik az idô.

István húga, Rózsika, 10 éves. Vörös hajú, nagy, ôszinte szemû kislány. Ô szerencsésebb helyzetben van, nagymamájánál ebédelt. Szeret tanulni, kedvenc tantárgyai a matematika és a magyar. Az ASLIR- székházból való kijövetkor tenyerembe csúsztatja kezét. "Engedje, hogy így menjünk" — kérlel. Majd megdöbbentô párbeszédnek vagyok fültanúja. "Mit mondott édesanya, mi lesz vacsorára?" — kérdi a fiú. "Semmi" — válaszolja a lány. A sarki boltban kenyeret, párizsit, tejet vásárolok. István születésnapi ajándéka. A család vacsorája.

— Mint minden gyerek, ôk is az otthon látottakkal indulnak az életbe. Csakhogy sokuk számára ez a dobbantó minôségileg gyenge: apuka, anyuka iszik, semmi pozitívat nem tanulhatnak tôlük. Ezért választják a csatangolást, s élnek úgy, mint akinek nincs szülôje, otthona — véli Csibi Erika pszichológus. Megítélése szerint a társadalom szélére került gyerekek gondolkodásmódja nagyon kaotikus, nehéz valamivel is lekötni a figyelmüket. Mivel azonnali eredményekre várnak, nagy az esélyük a bûnözôvé válásra. Fontos számukra, hogy valami történjen, beleélhessék magukat veszélyes dolgokba. Ilyenek a törvénybe ütközô cselekedetek, majd a menekülés az igazságszolgáltatás elôl. A pszichológus azt sem tartja kizártnak, hogy a késôbb javítóintézetbe, börtönbe kerülô gyerekek már régóta loptak, nagyrészük kedvtelésbôl. Az pedig, hogy nem érik tetten ôket, ösztönzôleg hat rájuk újabb törvénytelenségek elkövetésére.

A Pro Biciclo Urbo egyesület nemrégiben kampányt indított a hétköznapi kerékpáros forgalom engedélyezéséért Marosvásárhely fôterén. Ennek érdekében tanácskozást kezdeményezett a polgármesteri hivatal, valamint a közúti rendôrség illetékes szakembereivel és különféle felméréseket végzett.

Mint ismeretes, jelenleg a kerékpárforgalom ki va tiltva a Rózsák terérôl, a Gyôzelem térrôl és a becsatlakozó utcákból. Emiatt a kerékpárosok a Cuza Vodã utcán kénytelenek a legrövidebb úton kikerülni a fôteret. Ezen szabályozás tükrözi a marosvásárhelyi helyi hatóságok jelenlegi hozzáállását, melyben a kerékpárt többnyire alacsonyabb rangú jármûnek tekintik az autóhoz képest.

A Pro Biciclo Urbo egy nemkormányzati, nonprofit jellegû, marosvásárhelyi székhelyû szervezet, mely a városi kerékpározást mozdítja elô mint zajtalan és szennyezésmentes közlekedési válaszlehetôséget. Jogi személyiséggel rendelkezik 1994 áprilisától. Jelen pillanatig egyebek között tiltakozó megmozdulásokat szervezett a közúti levegôszennyezés, valamint az autóhasználat egyéb ártalmai ellen, kezdeményezte a gépjármûforgalom eltérését vasárnapokon Marosvásárhely fôterérôl, késôbb pedig aláírásgyûjtéssel és nyilvános megmozdulással támogatta ezt a javaslatot.

— Bodor Pál egyik nemrég Budapesten megjelent elemzésében önt a megmaradás menedzserének nevezte.

— Amikor lapot szerkesztettem, a Kriterion Könyvkiadót igazgattam, majd három évet a politika szinterén töltöttem, mindig a programom alapja volt. Nem értek egyet azzal, hogy lépten-nyomon végveszélyt kiáltsunk, újra és újra szinte hisztériásan a megmaradásról beszéljünk. A kétmilliós romániai magyar közösség egy szám, valós tény, esetleges felszívódásunk évszázadokba kerülhet, a modern Európa nem ismer ilyenszerû eltûnéseket...

— Bár a század elejétôl volt erre precedens. Elsôsorban a dobrudzsai törökökre gondolok, de európai térségekben, Normandiában, Irországban, Baszkföldön is voltak hasonlatos példák, sajnos...

— Romániában elsôsorban a Duna-deltai lipovánokat említhetjük, de felszívódóban vannak a tatárok és törökök, elmentek a szászok, el a zsidók nagyrészt, de voltak etnikai közösségek, amelyek elveszítették nyelvi önazonosságukat. A veszély valóban fennáll, ha egy közösség lemond önmagáról, nem tartja érdemesnek lenni ami, nincs szinkronban az idô múlásával, változásával, a társadalmi fejlôdés trendjeinek alakulásával.

— Hetven éve folyton reménykedik valamiben az erdélyi, romániai magyarság. A fordulat után eltelt kilenc fárasztó esztendô. A történelemben egy évtized szinte semmit sem jelent, ám úgy látszik, egy nemzeti közösség felépülésére sem elegendô. Az okok nyilvánvalóak. Mit gondol, meddig tarthat még az átmenet, ezen belül a romániai magyarság sorsának jobbrafordulása meddig tolódhat még el? Miközben az átmenet malomkövei élesen és biztosan ôrölnek.

— Kezdjük azzal, hogy a problémák akkumulálódtak ide s tova kétszáz esztendeje. Szerintem amíg nem lesz olyan hatalom Romániában, amely szembenéz ezzel a múlttal és hangulatgerjesztés helyett nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy a kedélyek csillapodjanak, a problémák megoldást nyerjenek, addig reménytelen eset. Mentalitásváltásra van szükség a román társadalomban. Roppant érzékeny pontja ez a hazai közgondolkodásnak, így a változás is lassú ütemben halad. Lassúbb, mint ahogy azt én 1989 végén reméltem. Az elôbb említettem, hogy szinkronban kell lenni a változással, az európai politikai-gazdasági jelenségekkel új helyzetek teremtôdnek és újra kell gondolni sok mindent. A nemzetállam átminôsül, megváltozik. Az állam egyik-másik funkciója átkerül nemzetközi szervek kezelésébe, a másik döntô dolog pedig a gazdasági érdekek által meghatározott régiók szerepe, ami a mi értelmezésünkben nem jelent veszélyt a nemzeti nyelvekre, kultúrára, hanem újrateremtôdnek a viszonyok. Az egységes nemzetben való gondolkodásban a kisebbség nyilvánvalóan zavaró tényezôként van jelen. Kiiktatása három módon lehetséges: asszimilálni, elüldözni, esetleg elpusztítani. Egy új helyzetben ez már nem lesz olyan akut kérdés.

— Vajon miért nem hisszük, hogy így lesz?

— Amikor bizonytalanságot látok, amikor ezek a múlt századi értelmezô kövületek: féltékenységek, szupremációra való törekvések itt is ott is feltûnnek, elbizonytalanodunk mi is, akik a jelenségeket figyelemmel kísérjük.

— A délszláv válságot mondanám példának, bizonyára arra gondol ön is. Mikor és hogyan lesz garancia a fentebb említett demokratikus átalakulásokra, hiszen az ígéretek igen divatosak voltak és ma is azok Kelet- Európában...

— Akkor, amikor kellôképpen megerôsödnek a nemzetközi szervek és rendet tudnak teremteni ott, ahol az indokolt. A NATO például. A világ által elfogadott egyezményekben, nemzetközi szerzôdésekben konstituált valóság lesz, ha kell kényszerítô eszközökhöz is lehet nemzetközileg folyamodni.

— Magyarország köztudottan NATO-tagállammá válik rövidesen. Jó alkalom nálunk egy újabb nacionalista hisztériára...

— Már az elmúlt két hétben felkorbácsolódott a román nacionalizmus. Addig, amíg csak szavak, amíg a nacionalista publicisták túllicitálják egymást, addig nincs baj. Addig, amíg mi nem a România Mareból és az Adevãrulból tudjuk meg, hogy kik vagyunk és mit akarunk, amíg ingyencirkuszt, politikai kabarét látunk, nincs baj...

— Már számtalanszor megfogalmazódott, hogy jó lenne egy RMDSZ által kiadott, többséghez szóló lap, amely tájékoztatná a tájékozatlanabb többséget arról, hogy kik vagyunk, mit akarunk. Talán ma már elkésett ügy, ezt kezdetben, a váltás után kellett volna igen fontolóra venni. A Domokos Géza vezette érdekvédelmi szervezet ezt elmulasztotta, ilyen kiadvány ma sincs, elôreláthatólag nem is lesz. A 22-t, a Dilemat egy igen szûk értelmiségi réteg olvassa, a magas eszmefuttatások pedig nem a köznéphez szólnak.

— Hogy nem tudtunk egy többséghez szóló lapot beindítani, annak elsôsorban anyagi okai voltak. Az RMDSZ nemhogy a többséggel nem folytat párbeszédet, mert nincs ilyen szócsöve, nem folytat párbeszédet a romániai magyarsággal sem. Oda sem tudja eljuttatni híreit, elképzeléseit, nem tud saját munkájáról beszámolni. Ami pedig a többséghez való fordulást illeti, ismerek néhány romániai magyar közírót, akik eléggé rendszeresen megszólalnak román nyelvû lapokban, még akkor is, ha nincsenek kimondottan a szerkesztôségek ínyére. Nemcsak a 22 vagy a Dilema közöl beszélgetést Markó Bélával, Frunda Györggyel, más magyar közéleti személyiséggel, hanem látok interjúkat olyan lapokban is, amelyek nem felénk áradó nyitottságuk miatt híresek. Mindezeket jobban kellene követni, monitorizálni, kikhez jutott el, milyen volt a befogadása. A politikai harcok nemcsak a parlamenetben folynak, a döntések a kormányban születnek, vagyis a politika magasabb szféráiban, de nekünk oda kell figyelnünk arra, ami lent, a civil társadalomban történik. Ott kellene a párbeszédet újrafolytatni, elkezdeni, el kell jutni végre a közéleti véleménycseréhez.

— Igen errôl beszélni kell, mert tagadhatatlan, hogy az RMDSZ- vezetés elszakadt a tagságtól. A romániai magyarság is olyan, mint más társadalmi közösség. Vannak benne a politika iránt fogékony emberek, sokan szenvedélyesen gyûjtik az információkat, fel is dolgozzák, vannak, akik kevésbé érdeklôdnek, vannak, akiket egyáltalán nem érdekel az RMDSZ politizálása. Az sosem lesz, legalábbis belátható idôn belül nem, hogy a közösség egyformán gondolkozzon. Nem is kell. Van egy pillanat, amikor ez mégis megtörténik: a választások idején. Nem mondhatjuk ezidáig, hogy a magyarság ilyen tekintetben rosszul vizsgázott volna. Mivel magyarázza ezt a jelenséget?

— Az RMDSZ felépítésének jelenlegi formájával magyarázom. Brassóban született meg az önkormányzati formának az elfogadása. Mit jelent ez? Azt, hogy felkészültünk az önkormányzati életre, autonómiára, hogy mi rendezzük saját dolgainkat. Van parlamentünk, az SZKT, van egy "kormányunK" amelyik a gyakorlati ügyeket rendezi, az ügyvezetô elnökség, van egy kvázi 'felsôházunk", amit érdekegyeztetô tanácsnak hívnak, kialakult a szabályzatfelügyelô testület és így tovább. Eléggé bonyolult, már-már bürokratikuis jelleget is ölthet, de mindenképpen, amennyire kívülrôl látom, ez nagyjából mûködik.

— Akkor mégis honnan adódnak az ellenfeszülések, viták?

— Onnan, hogy probléma van a legitimitással. Ezek jórészt önjelölt testületek, nem demokratikusan alulról felfelé megválasztott testületek. És van még egy negatív jelensége, az hogy illúzióra épül, tudniillik ez az önkormányzati helyzet nem alakult ki, önrendelkezési jog még nincs, az autonómia különbözô fázisai nem mûködnek. Rég felhívtam a figyelmet arra, hogy óvatosabban az önkormányzati beszélyekkel, mert nálunk az önkormányzati rendszer nem alakult ki, a múlt rendszerbôl átvett tipikus tanácsi rendszer mûködik ma is. Tehát megvan a csúcsvezetés kialakult rendszere, de az RMDSZ-nek tulajdonképpen nincs tagsága. De ilyen a szervezeti szabályzata is. Az RMDSZ a testületek konstrukciója, anélkül, hogy jelen lenne kisebb-nagyobb településeken, ahol kiemelkedhetnének olyan egyének, akik meghatározóan megszólaltatják az illetô közösség érdekeit. Ennek hátránya mutatkozik akkor, amikor a helyi választások elôtt polgármestereket kell jelölni, a tanácstagok listáját kell összeállítani, satöbbi. Mindezek nem mûködnek, ezért a kongresszusok tulajdonképpeni legitimitása is megkérdôjelezhetô. Ezekben a napokban választások voltak több helyen is. Érdemes odafigyelni, mi történik itt, mi történik a körzetekben, kik aktívak, kik mozgatják a dolgokat, milyen célok, ismétlem, milyen célok állnak az erôfeszítések mögött. Világos, mindenki azon van, hogy a maga lobbyját megszervezze, a maga érdekkörét minél jobb helyzetbe juttassa. Ezért az RMDSZ-ben, sajnos, látszatdemokrácia mûködik és nem jó a lelkiismerete, valami hibádzik. A kongresszus módosíthatna ezen valamit persze, de nagyon nehéz lesz, és az az érzésem, hogy ez senkinek nem jut eszébe.

— Hogy képzelné el Domokos Géza a kiutat ebbôl az áldatlan helyzetbôl? És persze, kongresszus elôtt áll az RMDSZ...

— Megpróbálnám meggyôzni azokat, akikkel együtt dolgozom, hogy változtassunk ezen a helyzeten, mert nem jó, etnikai bezárkózáshoz vezet elôbb-utóbb. A másik veszély az, hogy az RMDSZ-ben eluralkodhat a középszer. Amikor nincs normális szelekció, mûködik tovább a kommunista rendszerbôl megörökölt kontraszelekció. Szóba került valahol a minap, hogy sok jól felkészült, a társadalomban tekintéllyel bíró ember áll ki az RMDSZ mozgalmi életébôl, elmegy és a helyüket mindig gyengébb képzettségû emberek foglalják el. Ha ez az állapot általánossá válik — mindjárt úgy áll —, akkor valóban nagy lesz a veszély. Akkor már nem álljuk a versenyt, visszautasítják majd a legjobb törvénykezdeményezéseinket. Igaz, a mi szakembereink jó szakemberek, attól még Frunda György szenátor Frunda György marad, Borbély László pedig ha tetszik, ha nem, jó államtitkár. Hogyha eltûnnek majd az ilyen típusú és kapacitású emberek akkor jön a baj, nem fognak törôdni velünk sehol. Tehát az önleépítésnek valós veszélye van. Ha továbbra is megmarad a listás választás, akkor az elôbb említett cselekvési szabályzat szerint megkönnyítik a középszer munkáját. Vissza kellene térni, fel kellene oldani az 1991-es marosvásárhelyi kongresszus óta feszítô ellentmondást, hogy az RMDSZ párt-e vagy érdekvédelmi szervezet. Persze most ez is, az is. Ezzel szembe kell nézni. A megoldást a következôképpen látnám: a romániai politizáló magyarságnak meg kellene adni azt a lehetôséget, hogy létrehozza a maga pártját. Mégpedig a következôkért: így érvényesül legjobban a platformelképzelés, mert a platformok ideológiák alapján szervezôdnek, lenne kereszténydemokrata, szabadelvû, szociáldemokrata vonulat, folyhatna köztük konszenzusos párbeszéd, mindezeknek meglenne a fegyelme, az ellenôrzés módozata, és úgy viselkedne, mint ahogy egy párt viselkedik általában. Külön fórumként képzelném el a közigazgatásban jelenlévôknek a szerepét. Harmadik dolog a civil fórumok megszervezése lenne, így a tömény politika nem színezne át mindent. Iskola és egyetemalapítási ügyben nem azt keresnék, hogy hol itt a politika, és mit akarnak a magyarok politikaként.

Vízumpolitikai engedmények?

Az Európai Parlament szerdán jóváhagyta azt a határozati javaslatot, hogy Romániát és Bulgáriát vegyék le az Európai Unió országaiban vízum kiváltására kötelezettek listájáról.

Az EU összesen 90 országgal szemben tart fenn vízumkötelezettséget. Ezek közé a tagjelöltek közül csupán Románia és Bulgária tartozik: mindkét állam többször jelezte már, hogy az intézkedés nehezíti felkészülését a tagságra. Az uniós tagországok egy része azonban semmilyen változtatást nem kíván a vízumrendszeren, mert nem bíznak az említett tagjelöltek saját ellenôrzési rendszerében. Ugyanezen ok miatt az EU azt várja el társult tagjaitól, hogy fokozza a szigort határain, és lehetôség szerint alkalmazkodjék az unió vízumpolitikájához.

A parlamenti szavazás nem jelenti automatikusan a vízumkötelezettség megszûnését, ahhoz a tagországok jóváhagyása kell a belügyminiszterek rendszeresen ülésezô tanácsán keresztül.

A német kereszténydemokrata Klaus-Heiner Lehne elfogadott javaslata a lista megrövidítése mellett az eddiginél nagyobb mértékû harmonizációt lát szükségesnek az EU-tagországok vízumpolitikájában. A jelenlegi nemzeti rendszerek ugyanis nagy mértékben különböznek egymástól, aminek például az az egyik következménye, hogy a balti államok lakóinak is idônként korlátozásokkal kell szembenézniük, ha az EU területére utaznak — mutatott rá Lehne.

Az Európai Bizottság elképzelhetônek tartja újabb kölcsönös kereskedelmi engedményekrôl szóló tárgyalások indítását a kelet-európai országokkal, de meg kívánja várni az európai uniós reformokról folyó megbeszélések befejezését és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) keretében sorra kerülô tárgyalások alakulását.

Az EU-val tárgyaló öt kelet-európai ország pénzügyminiszterei szerdán jelentették be: azt kérik Brüsszeltôl, fogja vissza a térségbe irányuló export támogatását. A cseh, az észt, a lengyel, a szlovén és a magyar pénzügyminiszter olyan politikát vár el Brüsszeltôl, amely elôsegíti a tagjelöltek fejlôdését.

Az EU központjába csütörtökig nem érkezett hivatalos kérés az említett államok részérôl — jelentette ki a bizottság egyik szóvivôje. Az unió az érvényben lévô társulási szerzôdéseket tekinti alapnak a társult országokkal folytatott együttmûködéshez — tette hozzá, emlékeztetve arra is, hogy több tagjelölt országgal egyszer már módosították a társulási megállapodásban szereplô kölcsönös kedvezményeket, éppen a leginkább vitatott területen, a mezôgazdaságban.

A szóvivô szavaiból az derült ki, hogy az unió ragaszkodik a kölcsönösséghez bármiféle újabb engedmény meghirdetése esetén. E feltétel mellett azonban hajlandó lehet további tárgyalások folytatására.

Az Európai Unió tagországai között most folynak az egyeztetések a mezôgazdasági politika, a belsô támogatási rendszer átalakításáról és a következô hét év költségvetésérôl. Az EU-tagok március végére kívánják befejezni ezeket a megbeszéléseket, és bármilyen további tárgyalás külsô országokkal azoknak a kimenetelétôl függ. Az unió komolyabb kereskedelmi engedményekrôl nem szívesen tárgyal a WTO-ban a közeljövôben kezdôdô átfogó egyeztetések alakulása elôtt sem — derült ki az Európai Bizottság tájékoztatásából.

Washingtoni tanácskozás a NATO-bôvítés távlatairól

A NATO további bôvítésének esélyeirôl rendezett szerdai washingtoni tanácskozáson Zoe Petre, az államfô nemzetbiztonsági tanácsadója szenvedélyes hangon érvelt amellett, hogy Románia mielôbb kapjon meghívást az atlanti szövetségbe.

A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjában rendezett eszmecserén kelet-európai biztonságpolitikai illetékesek és amerikai szaktekintélyek vettek részt. Lengyelországot Przemyslaw Grudzinski külügyminiszter- helyettes, Litvániát és Romániát pedig Albinas Januska, illetve Zoe Petre, Constantinescu elnök nemzetbiztonsági tanácsadója képviselte. Az amerikai résztvevôk közt van Zbigniew Brzezinski és Brent Scowcroft volt nemzetbiztonsági tanácsadó, William Perry és Harold Brown volt védelmi miniszter, valamint Robert Hunter, egykori NATO-nagykövet.

Az eszmecsere jelentôségét az adta, hogy Magyarország, Lengyelország és Csehország NATO-taggá válásának küszöbén, az atlanti szövetség 50. évfordulós csúcstalálkozójának közeledtével a NATO-nak el kell döntenie, az áprilisi csúcson milyen konkrét formában adja tanújelét sûrûn hangoztatott állításának, miszerint a szövetség ajtaja nyitva áll a további tagjelöltek elôtt. E politika kialakítását segítik elô a különbözô "agytrösztök", amelyek némelyikének képviselôi találkoztak egymással — és a szövetségbe már de facto bejutott, illetve csak bejutni vágyó egyes államok hivatalos személyiségeivel — a szerdai tanácskozáson.

Zoe Petre kételyét hangoztatta azzal kapcsolatban, hogy akár hosszú évekig el lehet halasztani a NATO-bôvítési folyamat további lépéseit. Œgy vélekedett, hogy károkat okozott a NATO Madridban hozott döntése, amelynek értelmében Románia — bár erôs jelölt volt - nem kapott meghívást az elsô bôvítési körbe. Ezt ugyanis szerinte ógy lehetett értelmezni, hogy a NATO nem hajlandó kötelezettségeket vállalni Délkelet-Európában, holott — miként most Koszovó is mutatja - ez a térség továbbra is veszélyekkel terhes.

"Harcmezôn élünk" — fogalmazott Zoe Petre, és kifejezésre juttatta Bukarest azon vágyát, hogy — ha esetleg az áprilisi washingtoni NATO-csúcson nem is kap közvetlen meghívást a szövetségbe — legalább világos menetrendet vázoljon fel a nyugati szövetség, olyan menetrendet, amely az együttmûködés elmélyítésével párhuzamosan megragadható közelségbe hozza a csatlakozás lehetôségét.

"Az idô nem feltétlenül nekünk dolgozik" — mondta a román biztonságpolitikai illetékes, aki szerint a NATO-nak az általános stratégiai tervezés jegyében azért is be kellene vennie Romániát a nyugati klubba, mert a szövetség északi és déli szárnya között egyensúlyhiány keletkezett, a déli szárny kárára, és ezt ki kellene egyensúlyozni.

A tanácskozáson William Perry úgy vélekedett, hogy Románia kielégítô eredményeket ért ugyan el a haderô polgári ellenôrzése, a szomszédokkal való viszony rendezése és a közös védelemhez való hozzájárulási képesség fejlesztése terén, ám a két legelsô kritérium vonatkozásában — vagyis a demokratikus intézmények mûködtetésében és a piacgazdasági viszonyok érvényesítésében — még további eredményekre van szükség.

Zoe Petre elismerte a piacgazdasággal kapcsolatban elhangzott bírálat jogosságát, de azt vitatta, hogy a demokratikus intézményrendszer nem mûködik kielégítôen Romániában.

Zbigniew Brzezinski, hozzászólásában úgy vélekedett, hogy nem lenne szükség a NATO további bôvítésére, ha az a szövetség Oroszországgal szembeni biztonságát célozná. E tekintetben ugyanis már kellô "mélységi" területnyereséget könyvelhet el a szövetség. A bôvítésre azonban — folytatta Brzezinski — az egész euroatlanti térség biztonságának átfogó kiterjesztése érdekében van szükség.

Brzezinski olyan menetrendet javasol, hogy az áprilisi washingtoni csúcson — a nyitott ajtó politikájának hitelessé tétele jegyében — meg kellene bízni a külügy- és a védelmi minisztereket: idén decemberre vagy jövô tavaszra tekintsék át a jelentkezô országok felkészültségét, majd tegyenek javaslatot az újabb bôvítési hullámra. A jövô ôsszel sorra kerülô NATO-csúcson lehetne csatlakozásra meghívni az új államokat, és így ezek belépése 2001-re vagy 2002-re történhet meg.

A volt nemzetbiztonsági tanácsadó úgy véli: a dolgok jelenlegi állása szerint Szlovénia tekintendô az egyes számú jelöltnek, és rajta kívül leginkább Litvánia kerülhet szóba.

Vélemény

Érdeklôdéssel követem azt a vitát, amely a Népújság hasábjain zajlik és amelynek tárgya az RMDSZ megyei szintû tevékenysége. Még örülök is neki, nem azért, mert a káröröm a legszebb öröm, hanem azért, mert remélem, ez a vita is elôsegíti néhány kérdés tisztázását.

Persze most az lenne a stílszerû, ha elpanaszolnám, mennyire sajog szegény magyar szívem, látván, hogy vezetô atyámfiai egymást csépelik. Pont most, amikor olyan nehéz az RMDSZ szekerét vezetni az eredeti román demokrácia gödrös útjain.

Nos, öröm az ürömben, hogy ezzel a vitával a dolgok részben a helyükre kerülnek. Igaz, a vitázók néha bevisznek egy-egy oldalvágást is, de ez már hozzá tartozik a dolog természetéhez, mint ahogy az is, hogy lassan két tábor alakul ki, vagy egyszerûen élesebbé válik a határ a már meglévô két tábor között. Nem tisztem az RMDSZ-vezetés és vezetôk munkájának értékelése, még kevésbé az, hogy netán osztályzatokat adjak. (Ez a Brucan úr privilégiuma!) Azt viszont látom, hogy vannak emberek, akiknek tevékenysége nagyjából a nyilatkozatokban merül ki, míg mások alig nyilatkoznak, de ha utána nézünk, komoly munka áll mögöttük. Ez utóbbiakhoz sorolnám például a Bernády Ház vezetését-adminisztrációját, vagy az RMDSZ szürke eminenciását, Szepessy Lászlót. Az is kitûnik, hogy vezetôink gyakran használnak bíráló szavakat. Ez rendben is volna, csak a dolog ott hibádzik, hogy az önbírálatban sokkal mérsékeltebbek!

Bizonyára sokan kifogásolják, hogy ez a vita a nagy nyilvánosság elôtt zajlik. Ne feledjük, hogy a megye magyarságának joga van tudni, kik a vezetôi, hogyan dolgoztak, egyáltalán milyen tevékenység folyik abban a szervezetben, amely az ô érdekeit hivatott védeni. Túl sok minden történt a kulisszák mögött, lássuk tehát a szereplôket a színpadon. A mûsor legyen igazi díszelôadás. Még akkor is, ha bohózattá vagy tragikomédiává válik.

Midôn e sorokat írom, székvárosunkban folyik a megyei tisztújító közgyûlés. A tisztújítás, vezetésváltás önmagában nem old meg semmit! Egyrészt a fent említett vitában egy sor kérdés maradt megválaszolatlan, másrészt az RMDSZ súlyos gondjainak egy része nem személyekhez kötött. Újra kell értékelni a szervezet vezetési módszereit, stílusát. Újra kell értékelni a vezetés (megyei és országos) és a megye magyarságának kapcsolatát, az RMDSZ és az ifjúság viszonyát. Meg kell vizsgálni, mi okozza a szervezet iránti közönyt a lakosság bizonyos rétegeinél. Például hogyan dolgoznak azok az emberek, akik a különbözô magyar szervezetek, szervezôdések, szövetségek, alapítványok és egyéb gittegyletek vezetôi. Meg kell vizsgálni, hogyan használják fel a különbözô alapítványi pénzeket, kik osztogatják és kik kapják. Itt nem pénzügyi- könyvviteli vizsgálatra gondolok. E téren, úgy hiszem, rendben vannak a dolgok, különben sem vádolok senkit sikkasztással vagy hûtlen kezeléssel. Másfajta vizsgálatra van itt szükség: tudniillik, ami törvényes és a szabályoknak megfelelô, az még nem biztos, hogy etikus is. Konkrét példával élve: ha ugyanazt a húsz gyereket harmadszor viszem el kirándulni alapítványi pénzen, az lehet szabályos és törvényes. Csak éppenséggel nem tisztességes, nem etikus! Az RMDSZ-vezetés szélárnyékában kialakult egy olyan csoport, amely ezeknek a juttatásoknak, elônyöknek a haszonélvezôje. Nem mindig megérdemelten! Tanulságos volt ilyen szempontból az az eset, ami tavaly novemberben történt: egy vetélkedôt hirdettek meg, amelynek tétje egy magyarországi kirándulás volt. Szépen be is gyûltek az emberek, sajnálom, hogy a sajtó képviselôi nem voltak jelen (pedig meghívták ôket). Érezni lehetett az ellenséges hangulatot, amely a két szervezôt körülvette. Bûnük az volt, hogy nem tartoznak kies városunk "ismert közéleti személyiségei" közé, illetve nem tartoznak a fent említett csoporthoz. Benne volt a tekintetekben és a kérdésekben: kik ezek? Hogy merészelnek ilyet szervezni a mi tudtunk nélkül? Majd ráncba szedjük mi ôket!

Ha az RMDSZ komolyan veszi hivatását, akkor ezen a téren is rendet kell teremtenie. Nem lehet kifogás az, hogy nem ellenôrizhet civil szervezôdéseket. Szerezze meg az ehhez való jogot, már csak azért is, mert az átlagember minden magyar jellegû szervezôdést az RMDSZ-hez kapcsol. Nem ok nélkül, hisz a szervezet maga vállalta fel és hirdette fennen, hogy ernyô kíván lenni a romániai magyarság feje fölött. Az emberek nagy része megérti azt, hogy a jelenlegi gazdasági-politikai helyzetben a nagy célkitûzésekbôl keveset valósított meg. Azt viszont elvárja — és joggal —, hogy legalább saját sorainkban felszámolja a bizantinizmust.

"Ha nem lesz folyamatos és magas szintû pedagógusképzés magyar nyelven, elsorvad a magyar oktatás, nem lesznek tanárok-tanítók, akik a nagyszámú magyar jelentkezôt az iskolákban fogadják. Ezenkívül a pedagógusok lassan-lassan mind pályaelhagyókká válnak. A gazdasági bajok lépfenéje a korrupció, amelyet, ha nem fékeznek meg, akkor a gazdaság élete ellanyhul, fölbomlik a társadalom szokott rendje." Ezt nem mai tanulmányrészlet, hanem egy Emlékiratból való: "írta és 1920. május hó 25-én Sepsiszentgyörgyön Alexandru Averescu miniszterelnök úrnak átnyújtotta dr. Bernády György." Sebestyén Mihály izgalmas tanulmányának befejezô részét (Másnap. Adalékok Bernády György 1919—1920-as pályaképéhez) a februári LÁTÓ 86.—106. oldalán olvashatjuk. Az Ady- kikötôben a költô Én nem vagyok magyar? címû, sokat emlegetett és idézett verse. A szám kortárs költôi Szepesi Attila, Balázs Imre József, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán. Novellát, naplót találunk György Attila, Papp Sándor Zsigmond, Szakács István Péter, Tóth Mária és Kukorelly Endre tollából, elolvashatjuk Bogdán László Barbara c. kisregényének második részét. A Disputában Balázs Imre József és Demény Péter levélváltása. Deák-Sárosi László verseskötetét Szabó László elemzi, Barabás László Forog az esztendô kereke címû könyvét Szabó Á. Töhötöm méltatja.

Glossza

Nem a Komunikát, hanem a Panácea címû szózatom hangzott el a Bernády Házban szerdán: ahogy mondani szokás, önhibámon kívül, és a Bálint Hajnika grippéjén belül. De ez inkább csak a majdani bibliográfusaink meg a filoszi pontosság kedvéért fontos, más következik itt. A Démol Klub ugyanis, úgy tetszik, sikeres. Nem annyira a humor jegyében áll össze mûsora, inkább a mûvészetrôl folyik tartalmas, korszerû diskurzus, amit nem szabad "könnyû" dolgokkal, humorizálással lelôni, legfeljebb oldani lehet. Molnár Dénes és Kuti Dénes — a mûvész-druszák — szerda esti magvas beszélgetése a bizonyíték rá, mennyire hiányzik a megye mûvészeinek az izgalmas kibeszélés, gondjaik, mûvészi problémáik megvitatása. Kuti Dénesben a hallgatóság, amelynek itt üzenem, hogy szabadon, belépô nélkül jöhet, kisebbségi érzéseit az ajtón kívül hagyva, mert nem szanszkritok posztmodern hadovája az, ami elhangzik, hanem közérthetô párbeszéd, a jelenlevôk bekapcsolódásával —, a szovátaivá lett vásárhelyi festôben tehát élénk fantáziájú, eredeti gondolkodású, éles szemû, okos világszemlélôt ismerhetett meg.

A nagyszerû élmény ellenére úgy érzem azonban, hogy a Démol Klub mellett, illetve attól függetlenül életre kell hívni végre a Humor Klubot. Jobb híján használom ezt a megnevezést, lehet Molter Klub is, a nagy író szellemét remélhetôleg nem éri bántás ezzel, de lehetne egyéb nevet is találni neki; a lényege az volna, hogy ezeken a klubesteken a humor, a szatíra legyen a tárgy, függetlenül attól, hogy a meghívott milyen társadalmi réteghez tartozik, mi a foglalkozása, hányas az alibije, miben guru, stb.

Dédelgetett vágyam: humor-klub vándorestek szervezése. Marosvásárhelyen elképzelek pl. egy olyan vendéglôt, amelynek tulajdonosa fel tudja mérni, mit jelent cégének a reklám, és zsíros kenyérrel, teával (ezek metaforák) várja a vendégeit. Ezeken az esteken a város, a környék, a szûkebb és tágabb pátria többé-kevésbé szellemes emberei ülnének szerre szembe a kíváncsiakkal, és állnák a "megszólítók" kereszttüzét, vagy, ami még üdvösebb a show szempontjából: vissza is lônének. Közben lenne vers, zene, komoly muzsika és hepaj, divatbemutató, fotókiállítás és bejátszás, rövidfilm-parádé és videó- mozzanat, amit csak elbír a homunculus rángóizma.

Végül kialakulna egy állandó fészek, ahol ez a klub huzamosabb idôre lecövekelhetne, ott a mûvészetkedvelôk és a mûvészek, a humoros és humortalan egyének otthon éreznék magukat.

Eljárnánk a megye és az ország (az anya-, az anyák) úri korcsomáiba (elôadótermeibe) is, de persze nem ez lenne az egyedüli üdvözítô létezési mód, hanem minden jó, amit még kitalálunk.

Kedves olvasók, humor- és találkozáskedvelôk, mecénások, vendéglôsök, pincefelelôsök, kérem, írják meg, jelezzék, ha érdembeli véleményük, ötletük, ajánlatuk van! Akkor is, ha ezúttal sem lesz belôle semmi.

Önálló közpénzgazdálkodás

Mint ismeretes, nemrég érvénybe lépett az új közpénzgazdálkodási törvény, mely az eddiginél nagyobb pénzügyi önállóságot biztosít a városi, községi önkormányzatoknak. A demokratikus erôk, beleértve az RMDSZ-t is, éveken át foggal és körömmel harcoltak azért, hogy az önrendelkezés fontos lépéseként a települések pénzügyi önállósága megvalósuljon. De most, hogy immár törvény írja elô azt, hogy a jövedelemadó tetemes része a helyi adminisztratív hatóságok réndelkezésére áll majd, kiderült, hogy mint minden éremnek, ennek is két oldala van. Virág Györgytôl, a Maros megyei tanács alelnökétôl érdeklôdtünk a részletekrôl.

— Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával ön azt mondotta: Maros megye sok községe képtelen lesz arra, hogy önellátó legyen. Mi lesz ezeknek a sorsa?

— Az eredeti elképzelések talán némileg módosulni fognak. A közpénzgazdálkodási törvény nagy újdonsága az, hogy a jövedelemadó 50 százaléka menne a központi költségvetésbe, 10 százalék kerülne a megyéhez, 40 % állna a helységek önkormányzata rendelkezésére. Talán a költségvetéssel kapcsolatos parlamenti vita során változás lesz ilyen téren. Én személy szerint a fentebbi változat híve lennék. De személyemtôl különválik a funkcióm, s mint megyei alelnök, azt mondom: jelen pillanatban még ez így mûködésképtelen. Nem beszélek a nagy városok ellen. Negyven százalékkal sem dúskálnának, és hosszú évek fejlôdésbeli lemaradását kellene behozniuk, amikor a jövedelemadó 3-7 százalékával rendelkeztek. De vannak a megyében olyan községek, melyek saját adóbevételükbôl egy évben 3-4 hónapig tudnak megélni. Ugyanakkor van hat olyan község, ahol szociális intézmények mûködnek, ezek fenntartása milliárdokba kerül. Ezeket is a helyi erôforrásokból kellene fenntartani, márpedig 20-30-szor kevesebb pénzük van a településeknek, mint amennyibe ezek fenntartása kerül. Tehát a parlamentnek megoldást kell erre találnia.

— A megyei tanács kell leosszon erre a célra összegeket. Maros megye 90 községébôl 25 esetleg fedezni tudná saját költségeit, de 65 erre képtelen.— A megyei tanács nem jelezte, hogy a szociális intézmények finanszírozása megoldatlan, ha életbe lép az új közpénzgazdálkodási törvény?

— Szóban, írásban nemegyszer jeleztük, de nem vették figyelembe. Sajnos, a beruházások sorsa is teljesen kilátástalan. Marosszentgyörgyön, Marosszentkirályon kezelôbázisokat akartunk építeni, Mezôbodonban pedig kultúrotthont, de azokat sem tudjuk befejezni. Porladnak a megkezdett épületek. Persze, lehet helyi adókat kivetni, de a lakosság ezt nem bírná el. Tehát lehet, hogy némi módosítás következik az elosztásban. A legutolsó változat úgy néz ki, hogy a jövedelemadó 35 %-a marad a helységeknek, és a megyei tanács nem 10, hanem 15 százalékot kapna belôle. Létezik egy olyan változat is, hogy csak 25 % marad a helységekben. Nem akarok panaszkodni, de ha az önkormányzat 40 százalékot tart meg a jövedelemadóból, akkor a megyei tanács körülbelül augusztusig tudna mûködni. Nekünk sztrájkolni nem szabad. Viszont ingyen négy hónapig nem fognak dolgozni azok a köztisztviselôk, kiknek évekig kevesebb volt a fizetése, mint az orvosoké, tanároké. Most valóban rendezték valamennyire ezt a problémát, de arról szó sincs, hogy az állam túlfizet minket.

Életemben ennyi embert nem láttam még a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A páholyok, balkonok roskadoztak a sok néptôl. Ezúttal nem tartalmatlan szólásmondásként írom, hanem valóban egy gombostût sem lehetett leejteni... Nem is tudom, hogy szabad-e ennyi embert beengedni e csodálatos, század eleji épület nagytermébe. Ilyen körülmények között biztonságosak a karzatok? Emlékszem, egyszer még szó volt errôl, amikor Sütô András születésnapját ünnepeltük...

Tegnap délelôtt 11 óra körül arra lettem figyelmes, hogy valósággal áradnak az emberek a Palota bejárata felé. Ami feltûnt: nem lehetett egy kategóriába sorolni ôket. Falusiak, városiak, fiatalok, idôsek öntudatosan sorjáztak befele. Ez már igencsak kíváncsivá tett, s fôleg az, hogy sok kalapos Gábor, és rokolyás Máriskó, a cigány nemzetiség legjavának képviselôi szintén arrafelé igyekeztek. Volt köztük, aki elôször járt a Palota nagytermében. Tôlem is kérdezgették: merre kell menni? Mert ôk még itt nem jártak. Mi lehet az a rendezvény, ahol ôk is megszólítottnak érzik magukat?

A teremben a fegyelmezett tömeg türelmesen kivárta a kezdô idôpont utáni akadémiai negyedórát, és elkezdôdött az evangélizáció. Elôbb rengeteg torokból magyarul, románul (cigányul?) áradt a gyönyörû vallásos ének Jézusról... Már ez sem kevés éppen Marosvásárhelyen. Hogy egymás mellett teli torokból ugyanazt éneklik magyar és román emberek. Aztán következett a Miatyánk... szintén egyszerre több nyelven, és az amerikai evangélisták... Két házaspár. Ilyent már hallottam, láttam az égi csatornákon hozzánk érkezô televíziómûsorokban is.

Nem ártana elgondolkozni azon, hogy e rengeteg ember mit vár egy ilyen rendezvénytôl? Mi az, amit nem kap meg a hagyományos egyházaktól, a hétköznapok más intézményeitôl? Mi gyûjti ôket együvé, olyanokat, akik amúgy az élet más területein igencsak távol állnak egymástól?

A röpke egy óra alatt, amit az evangelizációs rendezvényen eltöltöttem, egyetlen rossz szót sem hallottam senki ellen. Tehát semmilyen ellenségkép fel sem merült a Palota nagytermében. Hanem szó volt egy most induló, világméretû Tettek—2000 elnevezésû mozgalomról, melynek során csupa jót kell cselekedni.

Ha a jelen levô sok-sok embertôl egyenként megkérdeztem volna, hogy miért jöttek el a valószínûleg adventista rendezvényre, talán nem tudták volna pontosan megmondani. De egy biztos: ott együtt — magyarok, románok, cigányok — nagyon jól érezték magukat. Számomra ez volt a nem mindennapi találkozó legpozitívabb üzenete.

Egyszínû, más színû, sokszínû! Én ezt arra újítom, hogy: egy magyar, több magyar, magyarság. Kérdeztük-e egymástól '89 decemberében, '90 márciusában, hogy: milyen színû vagy én édes egykomám? Ha igen, akkor állj ide, ha olyan, akkor amoda. Bizony, hogy nem! Akkor egy vagy néhány "színtelen" magyar elindított valamit (talán éppen Temesváron), amit a sokszínû magyarság is akart. És egy vagy néhány színtelen magyar sugallatára, a 70-ezernyi sokszínû magyarság könyvvel és gyertyával... nem pedig furkósbottal és capinával... Nem fehér és fekete magyarok haltak meg, kerültek börtönbe vagy iramodtak neki tömegesen a nyugati határnak ugyanakkor. Kilenc év alatt elfeledtük, hogy a színek így is keveredhetnek. Mekkora kell legyen a veszteség, hogy ne a színünk legyen fontos, hanem az, hogy nemzetiségünk megtalálja helyét végre a saját hazájában? Nézetem szerint, most sem kisebb mint akkor volt.

Elôször azt gondoltam kajánul, hogy nézd csak, ez a kínpadra húzott Népújság (amelyet csak azért olvasnak, mert "más nincsen", mondja K.S.) tendenciózusan válogatott a választási gyûlés hozzászólói közül (febr. 9-i sz.), de rájöttem, hogy az ellentábor hozzászólásait tk. megkapta már az olvasó a választások elôtti egymásra mutogatásokból és acsarkodásokkal teli hírdömpingbôl. Mert én abból azt olvastam ki, hogy néhány egymagyar érdekei elôbbrevalóak az összmagyarságéinál.

Nem tudom, hogy a közgyûlésen esett-e szó róla, én megkérdeztem volna a leköszönôktôl, hogy mit tettek és meddig jutottak el a marosvásárhelyi magyar iskola ügyében, amiért azokban a márciusi napokban az orrunkra koppintottak. Tabu lett-e nálunk a magyar iskola ügye?

Mert itt, az érzelmekre való hivatkozással, mint ahogy R.V. is teszi egyetem-ügyben, a végtelenségig lehet távolítani, lehetetlenné tenni a megoldást. Különösen akkor, ha az érzelmek tiszteletben tartása nem kölcsönös. Tapasztalhattuk többször, hogy országkormányzóink akkor veszik elô az érzelmi ütôkártyát, ha nincs ínyükre a javunkra hozandó megoldás. Ezt pedig csak az egyik fél érzelmeire hivatkozva tologatni a végtelenbe, már nem kompromisszum, az már diktátum.

Legyünk bármilyen színûek polgártársaim, csak kétszínûek ne!!

Ismét Távol-Nyugaton, Kanadában

A magyar nyelvnek gazdag a szókincse. Jókai Mór a verekedésre kb. 100 szót használt. A járásra- kelésre több mint 120 szavunk van, a részeg emberre pedig egy nyelvész 3000 szót írt össze. Az illemhelyet jelentô szavunknak is rengeteg megfelelôjét találni — az árnyékszéktôl a latrináig. Még a diákhumor is teremtett egy olyan kifejezést, hogy megkönnyebbülészeti körguggolda. Az angolban az illemhely szónak a "washroom" (vasrum) felel meg, de csak a szótár szerint, mert különbség jócskán van. Mint az alábbiakban kiderül, ha a mienk illemhely, az ott illemszalon.

Egy hozzávetôleges hasonlat: annak idején a felszabadító hadsereg katonáiról elég sok adoma forgott közszájon. Nem tudták — többek között —, hogy a fürdôszobában lévô fajanszcsésze mire való. Ha egy magunkfajta nyugatra kerül és egy ilyen fülke technikai furfangjaival találkozik, akkor jön rá arra, mit értett szovjet barátunk azon, hogy "nyet kultúra".

Az egyik fülke ajtaja csak akkor nyílik, ha lehúztad a vizet, de hogy hol azt meg kell találni. A másik fülkében akkor indul meg a víz, ha kinyitod az ajtót. Ilyen viccelôdôsök azok a nyugatiak.

Arra, hogy mi hogyan mûködik, egy kis fejtöréssel rájön az ember, legfeljebb hümmög hozzá. De, hogy egy idegen városban miként igazodik el ebben a szükségügyben, az már egy másik kérdés. Itthon nagyon egyszerû. Szag után kell menni, és az ember rátalál arra, amit keres, már ha nem finnyás.

Kanadában a természeti népek eme módszerével kicsit bajos felfedezô útra kelni. Ennek ellenére mindig sikerült rátalálnom. Nagyon egyszerûen lehet ebben az ügyben is tájékozódni. Ki van írva: "washroom", vagy oda van pingálva valami, és ha kell, nyilak is mutatják az irányt. Van ilyen a metró állomáson, a bevásárlóközpontban, a nagyobb üzletekben, a benzinkutaknál, a városházán, ott, ahol sokan megfordulnak.

Szinte naponta jártam teniszezni az egyik városi pályára. A szomszédságban, ugyancsak mûkedvelôk részére, volt egy baseball-pálya. A két pályától tisztes távolságra egy mûanyagból készült fülkét helyeztek el. Eddig semmi különös, de a folytatásra talán érdemes odafigyelni. A fülke belsô falára egy nyomtatvány van kifüggesztve, amit ötnaponként valaki aláír. Ezzel igazolva, hogy járt ellenôrizni és a felügyeletet elintézte. Nem is lehet rá panasz, mert mindig tiszta volt, s volt benne papír. Érdekes, nem lopta el senki, még a papírt sem. Lehet, más égtájak felé még a fülkét is ellopnák.

Lakásunkhoz elég közel építkezéshez kezdtek. A vállalkozó elsô dolga az volt, hogy a munkásai részére a mûanyag fülkét felállíttassa. Ne kelljen nekik a természet lágy ölén a nyugodalmas helyet megkeresniök.

Bár nem tartozik a tárgyhoz, megemlítek valamit, amit a "sántiernél" láttam. Az egyik kotrógép, miután végzett az ásással, kiment az úttestre, nyilván sárosan. Ott megállt, és a gépész egy slaggal lemosta a kerekeket. Az érdekesség az egészben az, hogy a gépen volt a víztartály és abból jött a víz. Miután a kerekek tiszták lettek, a gép csak azután ment el. Ilyen szabály nálunk is van. A különbség annyi, hogy míg ott normálisnak tartják, addig nálunk számba sem veszik.

Érdemes egy kis tanulság végett visszatérni az eredeti témához. Az, hogy ezeken a helyeken tisztaság van, senki sem köp a földre, nem dobják le a cigarettacsikket, nem olyan különös. Ami nekem hiányzott, az a WC-irodalom. Sehol a falon egy versike, esetleg egy üzenet vagy egy óhaj. Hiába "nyet kultura". Ami viszont mindenütt létezik, az a mozgássérültek részére a külön fülke. Ritka kivétellel, mindenütt nem csak kezet mosni, hanem tisztálkodni is lehet. Van hozzá szappan, meleg víz és papírtörülközô.

Ennyi tisztaság láttán az ember felteszi a kérdést, hogy ki tartja tisztán az illemhelyeket. Személyzetet sehol sem látni, senki sem tartja a markát a díjért, már csak azért sem, mert ez a szolgáltatás ingyenes. Az egyik feltételezésem, hogy akik használják, elsôsorban azok ügyelnek a tisztaságra. A módszer egyszerû: nem mocskolják be. Emellett biztosan valaki valamikor bemegy fertôtleníteni, esetleg valamilyen karbantartást elvégezni, papírt tenni. Lehet, hogy mindezt titokban csinálják. Nálunk, sajnos, még titokban sem.

Miközben azon töprengtem, miként érték el a tisztaságnak ezt a szintjét, talán rájöttem a dolog nyitjára. Az egyik alkalommal hivatalosak voltunk egy iskolai ünnepségre. Kihasználtuk az alkalmat, és mindenütt szétnéztünk. A legnagyobb tisztaság és rend ott volt, ahova "washroom" volt kiírva. Megkértem a feleségemet, hogy menjen be a lányokéba. Kijövet meséli, hogy van ott egy automata, ami 25 centért ad egy betétet, amire a lányoknak néha szükségük van.

Végül, mint a fentiek ellentéte, hadd mondjam el, hogy az Otopeni reptéren, az ország légikapujában mit tapasztaltam. Érkezésemkor a valamire felügyelô hölgytôl megkérdeztem, hogy merre van a "washroom", nagyképûsködvén az angol szó használatával. Mutatta, meg is találtam. Mikor visszatértem, a hölgy valakivel beszélgetett. Szívesen megmondtam volna neki, hogy míg csatlakozunk Európához, addig a cégtáblát kiírthatják hivatalos formában.

Japán — erdélyi szemmel (5)

Amikor még nem voltak japán barátaim, meglehetôsen egyedül éreztem magam Japánban. Még a szomszédokkal sem tudtam kommunikálni, mert nem tudtak angolul. Szerettem volna megtanulni pár hasznos szót, kifejezést japánul, hogy könnyebben boldoguljak a mindennapi életben és hogy élvezetesebbé tegyem a három hónapos tartózkodásomat ebben az országban. De honnan szerezzek könyveket, ki ad felvilágosítást, merre induljak? A házigazdám rengeteget dolgozott, nem is várhattam el, hogy állandóan szórakoztasson. Eltökéltem, hogy a helyzetemen sürgôsen változtatok.

Az angol nyelvû újságokat figyelve, egy hirdetésre bukkantam: nemzetközi baráti klub várja Tokió környékén tartózkodó külföldiek jelentkezését. A jelentkezôk közös szabadidôs programokon vehetnek részt japán fiatalokkal, ahol nemcsak baráti kapcsolatok kötése lehetséges, hanem egymás nyelvének gyakorlása, kultúrájának megismerése és megértése is. Azonnal tárcsáztam a megadott telefonszámot. Kyoko vette fel a telefont, egy negyvenes japán nô, a klub vezetôje. Meglepôen jól beszélt angolul. Személyes találkozóra hívott és azután már sok programot csináltunk együtt, rengeteget tanultam tôle.

Elmesélte, hogy 16 éve vezeti a klubját, sok a "törzstag", akik közül egy-két külföldi is évek óta visszajár, köztük húsz éve Japánban élô francia férje is aktív tag. Minden évben van karácsonyi és újévi ünneplés és néhány más, hagyományos ünnep, japánok és külföldiek részvételével. A japánok közül sokan nem tudják megfizetni a drága magán-nyelvórákat, de a baráti klub keretén belül kitûnôen gyakorolhatják az óhajtott idegen nyelvet a külföldiekkel, egy-egy hétvégi teniszpartin, zenés összejövetelen, vagy éppen magyar partin! Igaz ugyan, hogy a legutolsó magyar témájú összejövetel 11 éve volt, egy ott dolgozó magyar mérnök túrós csúszás vacsorájával — mesélte Kyoko — de azért programötletekben sosem volt hiány. A klub tagjai azóta sem találkoztak magyarokkal, inkább angol ajkú külföldiek bukkantak fel, vagy esetleg egy-egy vietnami, kínai vagy koreai diák.

Megígértem Kyokónak, hogy megszervezek egy magyar ételkóstolót. Az ô feladata a kihirdetés, propaganda volt. Bár nagyon szeretek fôzni, kicsit aggódtam, hogy hogyan is fogok többfogásos ételt készíteni egy 10-12 fôs japán társaságnak. Mégis, mire Kyoko bejelentette, hogy huszonhét (!) jelentkezô van és nagy murit csapunk, már el is párolgott félelmem és elhatároztam, hogy lesz, ami lesz, de sikerülni fog!

Lázasan tervezgettem, készülôdtem. Idôközben megérkezett Tokióba Csaba Marosvásárhelyrôl és Erika Budapestrôl. Csaba informatikát tanul és négy hónapos ösztöndíjat kapott Japánba. Erika vegyészmérnök és ô egy hónapra érkezett a japán fôvárosba, kutatói ösztöndíjjal. Véletlenül szereztem róluk tudomást, barátaim említették meg nekem ôket, akikkel levelezést folytattam az Interneten keresztül. Telefonáltam a Tokióba csöppent két magyarnak és miután már személyesen is találkoztunk, megkérdeztem tôlük, hogy vállalná-e a segédszakácsok szerepét a magyar ételkóstolón? Igent mondtak. A nevezetes napon, november 14-én, Kyoko vezényletével bevásároltunk, majd ô magunkra hagyott a konyhában. Mivel közel harminc vendégre kellett fôzni, keményen dolgoztunk, de jól is szórakoztunk és Csaba videokamerával fel is vett pár részletet. Csináltunk barackos gombócot (szilvát nem találtunk), csirkepaprikást, meggylevest és kolozsvári rakott káposztát. Elôételnek, úgy gondoltuk jó lesz néhány salátaféle: uborkasaláta, káposztasaláta és krumplisaláta. Szerettünk volna almáspitét is csinálni, de nem bíztam az ismeretlen sütôben, így kekszszalámi készült.

Megérkeztek a vendégek. Mind a huszonheten. Tizenkilenc japán és 8 más országbéli volt: két német, két amerikai, egy ausztrál, egy kanadai, egy mexikói és egy koreai látogató. Ott volt még Kyoko, a házigazda és francia férje is. Az ételek felszolgálása elôtt Kyoko csendet kért. Ekkor mi hárman, magyarok leültünk egy díványra és bemutatkoztunk, meséltünk a magyarokról, Erdélyrôl, Magyarországról, az ételekrôl és szokásokról. Kyoko azt tanácsolta, hogy majd mindenki mutatkozzon be egyenként, az ételek felszolgálása és a desszert kóstolása elôtt. Ekkor kerülhet sor a kérdésekre is.

Az ételek kóstolgatásakor elôször csak úgy ámultak a gombócon, forgatták, szagolták. Mind elfogyott! Különlegesnek találták a meggylevest is. A csirkepaprikás is nagyon ízlett a vendégeknek. A kekszszalámi is sikert aratott, nagyon ötletesnek találták és csak ámultak, hogy milyen egyszerû elkészíteni. A legnagyobb sikere azonban a rakott káposztának volt. Mi úgy okoskodtunk, hogy bizonyára azért, mert rizs van benne, a japánok kedvenc eledele. Sokan elkérték a receptjét.

A japánok égtek a kíváncsiságtól, hogy igazi kelet-európaival is találkozhassanak és mi voltunk az est fénypontjai. Alig várták, hogy végre elsô kézbôl halljanak a kommunista rendszerrôl. A japánok meglepôen tájékozottak a világ dolgairól és még csak nem is tévesztik össze Bukarestet Budapesttel, mint olyan sokan a "tanult" nyugatiak közül, nem beszélve az amerikaiakról. Az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy azon az összejövetelen a többi külföldi is elég tájékozott volt és ha nem is tudtak mindent pontosan, kíváncsiak voltak ránk és ôk is elárasztottak kérdéseikkel.

Nagy sikere volt az összejövetelnek, sok barátot szereztünk. Egzotikumnak számítottunk, mert nagyon kevés kelet-európai jut ki Japánba és keveset tudnak rólunk.

Ezen az estén ismerkedtem meg Chisae-val, egy 29 éves lánnyal, akivel elhatározuk, hogy rendszeresen találkozunk és tanítgatjuk egymást. A közelemben lakott és hetente kétszer csengetett be hozzám tankönyvvel a kezében. Minden alkalommal megtanított nekem valamit japánul. Házi feladat is volt! Kérésemre eljött velem a közeli üzletbe és türelmesen elmagyarázta mi hol található, melyik csomag mit rejt magában, mert a feliratok alapján én még azt sem tudtam kisilabizálni, hogy az illetô tubusban fogkrém, hajzselé vagy netalán cipôpaszta van. Megtanította az étkezéshez használt pálcikák helyes használatát, elmagyarázta, hogyan mûködik az újonnan vásárolt fûtôberendezés és más hasznos dolgokban is segített.

Cserében én angoltudása javításában segítettem. Ez nekem nem okozott gondot, mert nemcsak friss angoltanári, egyetemi végzettségem, hanem nagy tapasztalatom is van az angoltanítás területén. Angoltudásomat még másként is kamatoztattam Japánban: egyszer egy nyelviskolában beugrottam egy kanadai angoltanár helyébe tanítani, heti 9 órára, három héten keresztül, amíg ô kórházban volt. Kyoko kért meg erre a szívességre. Örömmel segítettem, pedig még nem is tudtam, hogy mennyi fizetség jár: órabérem 3.000 jen, azaz 45 német márkának megfelelô összeg volt.

Januári infláció

A januári havi infláció 3 százalék volt a decemberben mért 2,2 százalék után — közölte a bukaresti statisztikai hivatal. Az ismertetett adatok szerint az éves szinten számított drágulás az esztendô elsô hónapjában 38,1 százalék volt. Tavaly az infláció év