Miron Cozma, a Zsil-völgyi bányászok vezére kijelentette, hogy nem hajlandó megjelenni semmiféle bíróság elôtt, mert Romániában az igazságszolgáltatás a politika szolgálatában áll.

"Cozma hadat üzent a jognak és a törvények felett állónak kiáltotta ki magát" — állapították meg a bányászvezér Petrozsényben tartott sajtóértekezletérôl szóló beszámolók.

A Zsil-völgyi bányászvezér azt követôen hívta össze az újságírókat, hogy az illetékes bíróság véglegesen törvénytelennek ítélte a bányászok januárban tartott háromhetes általános sztrájkját.

Cozma szerint a "felháborító ítélet bizonyítja, hogy az igazságszolgáltatást alávetették a politikának". Bejelentette, hogy ezért nem hajlandó semmilyen bíróság elôtt megjelenni. "Ha valakinek van mersze hozzá, próbáljon meg itt, a Zsil- völgyében letartóztatni" — tette hozzá.

A harcias Zsil-völgyi bányászvezér ellen jelenleg négy bírósági per folyik, egyebek között hatósági személy elleni erôszak és garázdaság vádjával. Cozma úgy fogalmazott, hogy mindegyik per politikai indíttatású, mert vádlói "teljesen jelentéktelen, senkiházi alakok". Az ôt ért méltánytalanságok között említette azt is, hogy a Zsil-völgyi bányászok januári menetelését követôen Valcea megye prefektusa feljelentetést tett ellene, amiért a bányászvezér megverte ôt.

— Ha Bukarest maga csinálhat törvényt, nekünk is jogunk van arra, hogy az általam vezetett Zsil-völgyében a bányászok törvénye legyen érvényben — jelentette ki Cozma. Azzal fenyegetôzött, hogy ha a bányászakció egyetlen résztvevôje, a bányászok egyetlen vezetôje ellen is eljárás indul, három nap alatt bevonul emberei élén Bukarestbe.

Az RMDSZ az új költségvetésrôl

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyetért az idei költségvetés szigorával, a kormány által benyújtott tervezet koncepciójával, de néhány területen módosításokat tart szükségesnek — hangsúlyozták az RMDSZ vezetôi és gazdaságpolitikusai csütörtöki sajtótájékoztatójukban.

Markó Béla szövetségi elnök közölte, hogy a költségvetési törvény tervezetének plenáris vitáján az RMDSZ módosító javaslataival mindenek elôtt az egészségügyi kiadások, valamint a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott támogatások növelését szeretné elérni. A szövetség nem ért egyet a helyi közigazgatási szervek költségvetésének tervezett változtatásaival és azt kéri, hogy mérsékeljék a közelmúltban rendkívül nagy mértékben megemelt ingatlanadót.

Mátis Jenô, a képviselôház pénzügyi bizottságának tagja ehhez hozzátette, hogy az RMDSZ nem ért egyet az exporttámogatás összes ösztönzôjének felfüggesztésével. A képviselô annak veszélyére is felhívta a figyelmet, hogy az az elképzelés, amely szerint az állami intézmények és állami vállalatok csak akkor vásárolhatnának külföldi árut, ha nincs hasonló román termék, nagyobb mértékben támogatná a korrupciót, mint a hazai ipart.

Puskás Bálint szenátor, a szenátus pénzügyi bizottságának tagja azt fejtette ki, hogy az RMDSZ miért nem ért egyet az ingatlanadó emelésének módjával. A kormány tavaly év végén hozott sürgôsségi rendeletet arról, hogy az épületek és földterületek adóját 10-15-szeresére emelik.

— Az ingatlanadó emelése a költségvetési bevételek növelése érdekében szükséges lépés, de ez csak fokozatosan történhet, nem lehet minden ingatlanra egyformán alkalmazni, s különösképpen nem lehet a helyi közigazgatási szervek autonómiáját megsérteni azzal, hogy a fejük felett döntenek egy helyi adóról, mondta Puskás Bálint.

A szenátor azt is hangsúlyozta, hogy szociális szempontokat is figyelembe kellene venni, mert egyes társadalmi rétegek - mindenekelôtt a nyugdíjasok és a nagycsaládosok — egyszerûen képtelenek megfizetni a megemelt ingatlanadót.

Az RMDSZ véleménye szerint a költségvetési fejezeteken belül van lehetôség bizonyos átcsoportosításokra. A szövetség emellett úgy látja, hogy az idei várható privatizációs bevételeket nagyon nagy mértékben alultervezték a bevételi források között.

Már a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD) közti koalíciós kapcsolatokat veszélyezteti az, hogy a PNTCD néhány vezetô politikusa rögeszmésen támadja Hajdú Gábor egészségügyi minisztert — hangsúlyozta a sajtóértekezletén Markó Béla.

A szövetségi elnök elsôsorban Remus Opris a PNTCD szóvivôjének és az egészségügyi minisztérium parasztpárti államtitkárának támadásait tette szóvá.

Remus Opris, aki a közelmúltban lett a PNTCD csúcsvezetôségének tagja, az elmúlt idôben sorozatosan követelte Hajdú leváltását, hozzátéve azt, hogy "szükség esetén pártja rendelkezik megfelelô szakemberekkel" az egészségügy vezetésére.

Markó emlékeztetett arra, hogy már 2 hete megegyezett Ion Diaconescuval, a PNTCD elnökével: a két koalíciós partner szakértôi tisztázzák majd, hogy milyen esetleges ellentmondások lehetnek az RMDSZ és a PNTCD között az egészségügy reformját illetôen.

— Az RMDSZ, amikor elvállalta az egészségügyi tárcát, azt vállalta, hogy teljesíti a koalíció által megfogalmazott kormányprogramot, s végrehajtja az egészségügyi reformot. Errôl a vállalásáról nem mond le, s Hajdú Gábort továbbra is megfelelô személynek tartja a feladat elvégzésére — hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.

A magyar gazdaság tavaly nyolc helyet ugrott elôre a világranglistán — írta csütörtöki számában az Adevãrul román napilap.

Az 1994 és 1998 között kormányzó szocialista- liberális koalíció következetes gazdasági reformja — amelyet a most hatalmon lévô akkori ellenzék hevesen bírált — látványos eredményeket hozott: három év egymást követô gazdasági növekedése után elérték az 1989 elôtti termelési értéket. Mindezt azután, hogy az elôzô, Antall József vezette konzervatív kormány hozzá nem értése miatt az infláció 1993-ban meghaladta a 40 százalékot, a költségvetési hiány a GDP 10 százalékára nôtt, a küladósság szédítôen növekedett és elérte a 26 milliárd dollárt — hangsúlyozta a lap.

1993-ban Magyarországot gazdasági összeomlás fenyegette, most pedig az egy fôre jutó hazai összterméke eléri a 4504 dollárt — folytatta az Adevarul. A magyar gazdasági sajtót idézve az újság arra emlékeztetett, hogy a gazdasági növekedés, a termelékenység javulása ellenére a reálbérek 15 százalékkal elmaradnak az 1989-es szinttôl.

Egyetlen évtized alatt gyökeresen megváltozott a magyar gazdaság szerkezete. Egy svájci gazdaságkutató intézet összeállítása szerint Magyarország tavaly, 1997-hez képest, nyolc helyet lépett elôre a gazdasági világranglistán. Most a 28-ik, és Csehország és Lengyelország elôtt áll. A sikeres magyar szereplés a megfelelô gazdasági és pénzügyi intézkedéseknek köszönhetô, az elôrejelzések szerint az idén a növekedés 5 százalékos lesz — írta a lap.

Összhangot kell teremteni az euroatlanti integráció gazdasági hatásai, valamint az alapvetô nemzetpolitikai célkitûzések között — jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium politikai államtitkára, aki az elmúlt hetekben öt szomszédos országban tett látogatást.

Németh Zsolt Romániában, Ukrajnában, Jugoszláviában, Horvátországban és Szlovákiában folytatott megbeszéléseket a parlamenti képviselettel rendelkezô magyar szervezetek vezetôivel, egyházi személyiségekkel, valamint a helyi közigazgatás képviselôivel.

— További mérlegeléstôl függ, melyik szervezet kap majd meghívót a magyar-magyar intézményes párbeszéd politikai fórumára, de a legitimitást, a parlamenti képviseletet figyelembe kell venni - közölte Németh Zsolt.

Az államtitkár fôképpen Erdélyben és és Kárpátalján tapasztalt fogékonyságot a Magyarországról érkezô befektetések iránt. Megfogalmazása szerint térségünk jó eséllyel pályázik arra, hogy az elkövetkezô években Európa gazdaságilag egyik legfejlettebb régiójává váljon.

A gazdasági elôrelépés az infrastrukturális fejlesztés terén lehet a leglátványosabb.

— A Külügyminisztérium koncepciót készít arról, miként lehetne tovább fejleszteni a határátkelôhelyeket, valamint megreformálni a határôrizeti rendszert — mondta Németh Zsolt.

Közölte: tapasztalatai szerint a schengei egyezménnyel kapcsolatos aggodalmak oldódni látszanak, hiszen lépések történnek az intézményes megoldás felé.

Úgy vélte, hogy Szlovénia és Szlovákia eséllyel pályázik arra, hogy — Magyarországhoz hasonlóan — az elsô körben csatlakozzon az EU-hoz. Horvátország és Románia a jövôben vízummentességi megállapodást köthet az EU-val, Jugoszlávia és Ukrajna esetében azonban mielôbb meg kell oldani, hogy a schengeni egyezményhez csatlakozásunk után ne csorbuljanak a kapcsolattartás jelenlegi lehetôségei.

Megbeszélései egyik tanulságaként említette Németh Zsolt, hogy Magyarországnak támogatást kell nyújtania a határon túli magyar közintézmények — templomok, iskolák, kultúrházak, árvaházak - felújításához.

— Az Illyés Alapítvány költségvetési forrásainak jó részét ezeknek a meglehetôsen rossz állapotban lévô épületeknek a rendbehozatalára fordítjuk — hangsúlyozta.

A politikai államtitkár kifejtette: Magyarország szeretné bôvíteni konzuli hálózatát, s ennek keretében magyar fôkonzulátus nyílhat Kassán, a Székelyföld peremén, valamint Szabadkán.

Hóhelyzet

Az elmúlt napokban kisebb megszakításokkal végig hullott a hó az egész megyében, ami az útkarbantartó vállalatoknak nem kis gondot okozott. Jóllehet a megye területén az utak járhatóak, a közlekedés a megyei és országutakon nehézkes.

Az Országos Útkezelôség részlegvezetôje, Ispas Gheorghe arról tájékoztatta lapunkat, hogy a hozzájuk tartozó 350 kilométernyi országúton nem volt fennakadás. Hótorlaszok ugyan keletkeztek, de a munkások éjjel- nappal kint voltak terepen, hogy a hóakadályokat eltakarítsák, s csúszásgátló anyagokat szórjanak. Ami a marosvásárhelyi országútkarbantartó részleg mûszaki adottságát illeti, Ispas mérnök elmondta, hogy 50 útkarbantartó, illetve hóeltakarító berendezéssel rendelkeznek, s ezzel a parkkal, valamint 160 fôs munkaerôvel kell megbirkózniuk a téli idôjárás kihívásaival november 15-tôl március 15-ig. Orbán Márton a megyei utak igazgatóságának mûszaki igazgatója szünet nélkül készenlétben áll, és irányítja a hóeltakarítási munkálatokat. A munkások tegnap éjszaka megállás nélkül dolgoztak. A szentkirályi, vámosgálfalvi, mezôsályi, gernyeszegi, nyárádszeredai, szászrégeni és segesvári részlegen összesen 14 traktor által vontatott hóekét, illetve önjáró földgyalut (autogréder) vetettek be. Legnagyobb gond a Szabédi tetônél volt, mert tegnap éjszaka olyan sûrûn hullott a hó, és olyan hirtelen rakódott le, hogy miután a gyalu elhaladt, rá egy órára az út ismét járhatatlan. Ez történt Rücs és Mezôfele, valamint Ákosfalva és Nyárádtô között is.

Tegnap délben állandóan szóltak a telefonok az igazgató irodájában. Percenként kapta a helyzetjelentéseket az utak állapotáról, miközben újra elkezdôdött a havazás. Erdôszentgyörgy és Bözöd között az utászoknak 40 centiméteres, Véckén pedig 30 centiméteres hóréteggel kellett megküzdeniük. A mûszaki igazgató szerint a nyárádszeredai részleg nem állt a helyzet magaslatán, mert a Tompa és Ákosfalva közötti szakaszt nem takarították le becsületesen, ugyanis az történt, hogy a hóeke megkopott és az út közepén maradt egy 3-4 centiméteres réteg. A szentkirályi részleg viszont, amely az egyik legforgalmasabb, a Nyárádtô—Ákosfalva közötti útszakaszt takarítja, tisztességesebb munkát végzett. A Marosvásárhely utcáinak karbantartásáért felelôs Citadin Prest hat munkagépe állandó jelleggel kint van a város utcáin, szórják a homokot — tájékoztatottak a cég diszpécser- szolgálatától. Azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy a marosvásárhelyi utak, utcák járhatóságába a déli órákban az enyhe idôjárás is besegíti.

A kevésbé forgalmas utak állapota mellett a lakosság körében a járdák állapota váltja ki a legnagyobb felháborodástû, amelyek továbbra is síkosak, jégréteg és a jégrétegre hullott hó borítja legnagyobb részüket. Az illetékesek felszólították a lakosságot, hogy házuk, tömbházuk elôtt tisztítsák le a havat, de ez nem mindenütt történt meg. S az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy még a polgármesteri hivatal épülete mellett, az Ifjúsági utcában is bokáig ér a hó, miközben a hivatal községgazdálkodási osztályának ellenôrei a "járdahelyzetrôl" tájékozódnak, s ha kell, büntetnek is.

Tegnap a gépkocsivezetôk országos szakszervezetének végrehajtó elnöke által aláírt közlemény érkezett szerkesztôségünkbe, amelyben a szervezet tiltakozik Decebal Traian Remes pénzügyminiszternek az Adevãrul címû lapban közölt állítása ellen, amely szerint azért van szükség a benzin és a gázolaj árának emelésére, mert ezeknek a hajtóanyagoknak a jelenlegi, alacsony árszintje veszteségeket okoz a nemzetgazdaságnak. A szakszervezet emlékeztet közleményében arra, hogy tavalyi november 12-i fôvárosi tiltakozó demonstrációjuk során hangoztatott egyik követelésükben pontosan az üzemanyagok árának csökkentését kérték.

A szakszervezet szerint az üzemanyag-áremelést összhangba kellene hozni a bérek és az életszínvonal növekedésével, és a kormány értésére kellene hogy adja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselôinek, hogy az üzemanyagok árának emelése általános árrobbanáshoz vezetne. Ezért a szakszervezet arra kéri a kormányt, hogy vizsgálja felül a pénzügyminiszter kijelentését.

A novemberi demonstráció alkalmával a kormánnyal aláírt egyezmény értelmében a gépkocsivezetôk szakszervezete tárgyalásokat folytatott a kormány képviselôivel. Bár a pénzügyminiszter az egyezmény aláírói között volt, nem fogadta a szakszervezet képviselôit. A gépkocsivezetôk szakszervezete a novemberi tiltakozás eredményeit felmérve úgy döntött, hogy Radu Vasile miniszterelnökhöz fordul a követelések megoldásáért. Mindeközben a szakszervezet közleménye arra is fölhívja a figyelmet — arrogánsnak és kétszínûnek minôsítve a pénzügyminiszternek a szakszervezet iránt tanúsított magatartását —, hogy folytatni fogják a november 12-én félbeszakadt tiltakozó akcióikat, közösen a Frãtia RSZSZOSZ megmozdulásaival, amelyeket ebben a hónapban szerveznek.

Közlemény

Újból eltelt egy év, ismét közeleg március, és ezzel egyidôben a hagyományos Kós-vetélkedô napja is.

Tisztelettel meghívjuk a középiskolás diákságot e vetélkedôre, amelyet március 6-án tartunk. A programban Kós Károly élete és munkássága, terepvetélkedô, tôzsdejáték és ügyességi verseny szerepel.

A két legjobb négytagú csapat részt vesz a budapesti Kós Károly Kárpát-medencei vetélkedôn.

Az érdeklôdôket a tartalmi és szervezési kédésekrôl 1999. március 4-ig Marosvásárhelyen a Forradalom (Revolutiei) u. 32. szám alatt, illetve a 217.442-es telefonszámon tájékoztatjuk.

Lapszemle

A város megyei rangúvá nyilvánítása alkalmából Dicsôszentmárton történetérôl ír a rapszodikusan megjelenô, négyoldalas kiadvány elsô oldalán (1999. VIII. évfolyam, 1.szám) Bereczki Ferenc. Elsô írásos dokumentuma 1278- ból való, 1631-ben oppidum és Küküllô megye székhelye. Híres fôispánjai: Sándor János (nevét hegy ôrzi a magyarul tudók körében), Gál Domokos, Kemény Ákos, Gyárfás Elemér. Az utóbbi székének várományosa Sipos Domokos író volt 1918-ban, kinevezése elmaradt. Dicsôszentmárton 1912. április 23-án lett város. 1850-ben 1207 lakosa volt, 1900-ban 3360, 1920-ban 4.709, 1930-ban 6.567, 1941-ben 8.099, 1956-ban 14.883, 1966-ban 17.136, 1977-ben 23.694, 1992-ben pedig 28.634. A város az RMDSZ képviseletének köszönheti elôrelépését a municípiumi rangra — olvassuk egy másik cikkben. — De a város lakosságának húsz százaléka enélkül is — demokratikus, európai államban — elvárná, hogy kétnyelvû táblák jelöljék lakhelyét, a polgármesteri hivatalnak legyenek magyar nemzetiségû alkalmazottai is, egy vagy két utcanevet a város híres magyarjairól nevezzenek el.

A második oldalon a lapelôd, a Küküllô egykori beszámolóját találjuk az 1936-os Magyar Bálról, melyen "megjelentek a hatóságok képviselôi, a román és zsidó társadalom számos vezetô egyénisége és sok kis ember". További témák az újságban: hétéves a dicsôszentmártoni Sipos Domokos Mûvelôdési Egyesület Vegyes Kórusa, a kórus idei fellépéseinek terve, a Petôfi Sándor vers- és prózamondó verseny iskolai szakaszának díjazottjai, látogatóban Durugy Pál naiv mûvésznél, részlet Bölöni Domokos Dégi Gyurka pontozója címû kisregényébôl és a regény recenziója Gábor Attila tollából, a Küküllômenti kislexikonban Fogarasi Sámuel életérôl olvashatunk, majd emlékezést Török János igazgató-tanítóra. A Lelátóban elemzés a helyi B-osztályos labdarúgó-együttes, a Kémia ôszi szereplésérôl.

Három fiatal elhatározta, hogy 110 évvel az Afrika-kutató Teleki Samu hazatérése után, tisztelgésként, június—július folyamán bejárja a sáromberki gróf által megtett utat. (Teleki Samu 1889. május 16-án ért haza.) A fiatalok: Bölöni László, Forró- Bathó László és Kölcsey Nándor. Anyagi hátterük biztosítására támogatásért folyamodnak. Aki segíthet, a 441—127, 448—483-as telefonszámon léphet kapcsolatba velük, vagy a Kisküküllô Alapítvány közvetítésével, amely a lapot is kiadja (Dicsôszentmárton, pf. 12.)

Találj ki egy hangzatos címet, pl. ezt: Boldog Jövônkért, ne zavarjon, hogy "tudományos szocializmusos" a hangulati töltete, a mai neo-naivak részben ugyanazok, részben szûz lelkû fertôzendôk, beetetni sem kell ôket — hirdess irodalmi pályázatot ilyen izék, barátság, szeretet, szerelem, humor témában, aztán egy svédcsavarral írd oda: nevezési díj ennyi meg ennyi, mondjuk 500 forint, 10 dollár, 15 német márka, százezer lej, ötmilliárd hrivnya. Legyen egy számlaszámod, amelyre a halhatatlanság e szent balgái poztázzák a pénzt, legyen egy postafiók, ahová elküldik "versenymunkáikat", novellát, egy/és/vagy két verset, terjedelmi megkötés nincs, elvégre úgysem fogod elolvasni, a papírért pedig megint jó pénzt adnak; kizárólag géppel írott szövegeket várj, erre a sok cirkalomra azért van szükség, nehogy már gyanút fogjon a gyanútlanok tömkelege. Adj beküldési határidôt, ez olyan legyen, hogy maximum három hét alatt még éppen megírhassa élete opuszát az eltájolt grafomán, a pénzt amúgyis összekaparja, akkor is, ha garast rabolni kényszerül, mert a dicsvágynál nincs erôsebb szenvedély széles e világon.

Továbbá helyezd kilátásba, hogy nyerhet Pentium számítógépet (I. díj), hûtôládát (II. díj), hûtôszekrényt (III. díj), négy színes tévét (dicséretek) és mindhez oklevelet is, melyben tanúsítod (alapítványod nevében), hogy az illetôk igenis koszorús költôk, bejegyzett írók, törzskönyvezett alkotók, körforgalmi mûvészek.

A díjazás ekkor meg ekkor lesz, itt és itt. Mondjuk Budapesten, a Mûcsarnokban, de lehet Ópusztaszeren is, esetleg Rigómezôn vagy Kerlésen.

Utóbbi kettô esetében kempingsátor biztosítva.

Aztán ellovansz a summával (a nevezési díjjal), mint az idô.

Ez a trükk mûveltebb államokban méltányosan mûködik. Meghirdetsz valamit, kérsz valamit (25 $-t), lesz belôle valami. Ha nem, akkor az a horgot bekapó hal kockázata. A tied csellengô csellenzserként pedig az adóhivatal.

(Széfestôl.)

Vállalkozz, barátom.

Kibújt a szög a zsákból!

Marosvásárhelyen egyre gyakrabban lehet hallani azt a pletykát, hogy a fôtéri Maros vendéglô helyén valami egészen más lesz. Például cipôüzlet... A vagyonkezelôk azt mondják: szó sincs róla. Bár... Nos, fôleg errôl a "bár"-ról szól az alábbi történet.

Néhány nappal ezelôtt felkerestük az UNIC részvénytársaság vezetôségét, és a marketing-igazgatótól megtudtuk, hogy a vendéglô marad. Azért zárták be, mert felújítják. Akárcsak az Aranykakast és a Somostetôn levô éttermet. És még csak nem is szóltak a lakosságnak, bár egy újsághír erejéig. A vásárhelyiek meg zsörtölôdnek, hogy ha felmennek a gyerekkel a Somostetôre szánkózni, a tikkadt torkú apukák nincs ahol bedobjanak egy fél decit... Sok részletet nemigen tudtunk meg akkor az ügyletrôl, de érdeklôdésünk arra jó volt, hogy kibújt a szög a zsákból, vagyis: sajtóértekezletet tartott az UNIC ügyvezetô igazgatója, Narcis Gorea képünkön. Ez a tájékoztató már érdekesebbnek bizonyult. Bár még vannak homályos foltok. Próbáltuk megtudni: ki a tulajdonosa a vendéglôk mellett kávézókat, bárokat, cukrászdákat kezelô társaságnak? Nos, a fôrészvényes holmi Broadhurst Investment cég, melyet Bukarestben jegyeztek be, de (meg nem erôsített hírek szerint) állítólag ciprusi meg egyéb tulajdon is van benne, köztük magyar. Gorea igazgató úr azt mondja: veszteséges a vállalkozás. Fél órával késôbb már arról tájékoztatta a sajtót, hogy a tavaly 80 millió lejes profitot valósítottak meg (ami persze bagatell), de ebbôl 40 millió egy telek eladásából származott. Tehát mindent egybevéve... nem megy az üzlet. A tavalyi bajokhoz hozzáadódtak az idei adó-mennykövek: a luxusadók, a székadók, a terület- és épületadók növekedése. Ettôl aztán már csôdszag kezdett terjengeni a cég háza táján. Az UNIC januári közgyûlésén a részvényesek, s fôleg a fô beruházó elhatározta és kihirdette, hogy mintegy 11 milliárd lejes tôkeemelés lesz, amibôl 5,5 milliárdot a fôrészvényes tesz le. Tehát egyelôre a mostoha körülmények között és ellenére beruház. Viszont azt követôen jó lenne, ha nyereséges üzletet folytathatna, és ez az igény teljesen érthetô. Itt jövünk be a képbe mi, marosvásárhelyiek. Gorea igazgató úr azt mondja: ha a felújítás után sem járunk majd a Maros vendéglôbe, akkor azt bizony senki nem fogja fenntartani. Ez tiszta beszéd! Tehát a lakosság kellene saját magának megmentse — mintegy lokálpatriotizmusból — a város legjellegzetesebb vendéglôjét. Bizony, e piacgazdaság már csak ilyen könyörtelen. Ha valami nem megy, nem lehet erôltetni. Ha kell nekünk vendéglô, tessék mulatérozni!

Narcis Gorea úr bevallása szerint nem vásárhelyi és nem vendéglôs. Nem dolgozott a közétkeztetésben, hanem pénzügyi szakember. Mindez talán azért nem szerencsés dolog, mert mondjuk a vállalkozást saját menedzsere kellene felfuttassa. Lehet, hogy nem pont Gorea úr. De akkor valaki más. Viszont e véleményünk nem akadálya annak, hogy az UNIC cég felhívását közzétegyük. Tehát azt remélik, hogy városunkban vannak ötletes emberek, akik szeretnék segíteni a Maros vendéglôt abban, hogy megtalálja saját arcélét, hogy átvészelje ezt a vendéglôk számára igen mostoha idôszakot, amikor a lakosságnak nincs pénze, az adók meg az égig szöktek. A vezetôség a vendéglô bezárása elôtt kereste a megoldásokat. Felájanlotta intézményeknek, jól menô cégeknek, hogy szerzôdéses alapon étkeztessék náluk alkalmazottaikat. De nem találtak partnereket. Így a Maros vendéglô az utóbbi idôben évente körülbelül négy hónapig, akkor is hetente mindössze két napon át népesült be, amikor esküvôket, banketteket szerveztnek nagytermében. Ebbôl pedig nem lehet fenntartani. Tehát továbbra is marad a kérdés: milyen jövô vár a Maros vendéglôre? Várják a jó ötleteket! A legjobbakért bizonyára fizetnének is...

A hatályos 1977. évi 3-as számú törvény értelmében utódnyugdíjra csak az elhunyt férfi felesége és gyermeke számíthat. Tehát egyenjogúság ide vagy oda, nem jár utódnyugdíj az elözvegyült férjnek.

E jog megadását feltételhez kötik: az a személy, aki után a járandóságra igényt tartanak, vagy szerepeljen a nyugdíjasok listáján, vagy feleljen meg a nyugdíjazás követelményeinek. Abban az esetben is segítenek az utódnyugdíj-kérelmezôn, hogyha az elhunyt halála bekövetkezésekor éppen nem volt sem alkalmazott, sem nyugdíjas, de rendelkezett a nyugdíjazáshoz szükséges minimális szolgálati idôvel.

A gyermekek alapvetôen 16 éves korig kaphatnak utódnyugdíjat, de amennyiben folytatják tanulmányaikat, akkor azok elvégzéséig részesülnek állami támogatásban, anélkül, hogy túlhaladnák a 25., illetve a 26. évet — amennyiben a fôiskolai vagy egyetemi oktatás hivatalos idôtartama több mint 5 év. Ha egy gyereket bármilyen fokozatú rokkantnak minôsítettek a fent említett életkorok betöltése elôtt, úgy mindaddig megkapja az utódnyugdíjat, amíg fönnáll a rokkantsága.

A feleség 55 éves korától és legkevesebb 15 évi házasság után egész hátralévô életére megkaphatja a teljes értékû utódnyugdíjat. Ha ennél kevesebbet, de legalább 10 évet éltek együtt, akkor arányosan kisebb lesz a járandósága. Hasonlóképpen az az asszony is számíthat az utódnyugdíjra, aki betöltötte az 50. évet és férje haláláig 4-nél több gyereket hozott a világra — a legkevesebb 10 évig tartó házasságuk alatt. Úgyszintén minden olyan feleség számíthat, korától és az együtt töltött évek számától függetlenül az utódnyugdíjra, aki I-es vagy II-es fokozatú rokkant, illetve férje halálának bekövetkeztekor nincs alkalmazásban, viszont hat éven aluli gyereket vagy gyerekeket nevel.

A nyugdíjas feleség választhat a saját nyugdíja és az elhunyt férje után járó nyugdíj közül. Amennyiben állást vállalt, elveszíti az utódnyugdíjat.

Az utódnyugdíjat az elhunyt tényleges nyugdíja alapján számítják ki, vagy azt figyelembe véve, hogy milyen nyugdíj járt volna neki tevékenysége, életkora, rokkantsága szerint. Egyetlen utódnyugdíjra jogosult személy esetében az elhunyt alapnyugdíjának 50%-át ítélik meg, ha ketten vannak, akkor a 75%-át adják ki, megosztva, s végül, ha többen jogosultak, úgy együttesen százszázalékosan átvehetik a korábbi nyugdíj összegét. Ezenkívül az elhunyt pótnyugdíjának az 50%-át is megkapják az utódnyugdíjra jogosultak.

A törvény külön fejezetben foglalkozik a mindkét szülejüket elveszített árvák helyzetével. Maximum három árva esetében annak a szülônek a nyugdíjából számítják ki az utódnyugdíjat, amelyik elônyösebb. Négy árva esetében a nagyobbik szülôi nyugdíjat veszik alapul, amelyhez hozzáadják a másik elhunyt szülô nyugdíjának felét. Végül olyan körülmények között, amikor öten vagy még többen maradtak szülôk nélkül, a kalkulushoz összeadják a két egykori nyugdíjat.

Az utódnyugdíj folyósítását felfüggesztik arra az idôre, amikor az átvételére egyébként jogosult nyugdíjas állást tölt be, illetve szabadfoglalkozásúként vagy kisiparosként a saját mûhelyében kifejtett állandó tevékenységbôl jövedelemre tesz szert. Szintén megszûnik az utódnyugdíjhoz való joga annak a feleségnek, aki újból férjhez megy. Valahányszor egy családon belül nô vagy csökken az utódnyugdíjra jogosultak száma, azt át kell számíttatni.

A törvényes rendelkezés értelmében a feleség alkalmazásáig élvezheti az utódnyugdíjat, de két megjegyzéssel. Az egyik az, hogy általában csak hat hónapig kaphat ilyen formában támogatást az állam részérôl, utána munkába kell állnia. A másik pedig úgy szól, hogy bizonyos körülmények között fél évnél tovább is folyósíthatják számára az utódnyugdíjat, a fentebb már leírt körülmények között. Emlékeztetôül: az özvegynek élete végéig jár ez a pénz, amennyiben betöltötte az 55 évet és legkevesebb 10 esztendeig voltak házasságban, vagy 50 éves és e tíz év alatt legalább öt gyermeket szült, vagy pedig korától és házasságának idôtartamától eltekintve annak okán érdemli meg a társadalmi segítséget, hogy súlyos rokkant, illetve férje elhunytakor nincs munkaviszonyban és legalább egy kisgyermeke van.

Általános tanulságként hadd jegyezzük még meg, hogy valahányszor személyesen keressük fel a nyugdíjhivatalt, elegendô, ha az eredeti aktákkal együtt egyszerû fémymásolatokat hozunk be azokról. Viszont valahányszor postázzuk a kért iratokat, azoknak xeroxkópiáit hitelesíttetni kell a polgármesteri hivatalnál vagy egy közjegyzônél.

Hasonlóképpen, a nem egyenes ágú rokonoknak csak a temetkezési segélyt adhatják ki — a halotti bizonyítvány alapján. Az elhunyt személy utolsó nyugdíjához ôk úgy juthatnak hozzá, hogy közjegyzô elôtt nyilatkozatot tesznek, miszerint gondozták az illetôt, s ennek igazolásaképpen két tanút is magukkal visznek.

Sajtótájékoztató a városházán

A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal tegnapi sajtótájékoztatóján ismertették azt az együttmûködési szándéknyilatkozatot, amelyet Marosvásárhely és Kecskemét polgármesterei hétfôn, a magyarországi városból érkezett, megyénkbeli árvízkárosultaknak szánt segélyszállítmány átvételekor írtak alá. A két város tervbe vett testvérkapcsolatának alapkövéül szánt dokumentum szerint a fôbb együttmûködési területeket a kölcsönös szakembercsere, a két városban befektetni szándékozó cégek kapcsolatának támogatása, közös kulturális és sporttevékenységek, a nemkormányzati szervezetek kapcsolatainak ösztönzése jelentené. Az együttmûködés feltételeit majd azt követôen határozzák meg, hogy a helyi önkormányzatok jóváhagyják a dokumentumot.

A tegnapi tájékoztatón Valentina Lucian, a hivatal szóvivôje hivatalosan is elnézést kért a sajtótól a hétfôi polgármesteri találkozón történt tolmácsolási melléfogásért. Az történt ugyanis, hogy a magyarul levezetett rendezvényen nem volt hangos román tolmácsolás, minek okán a helyi román nyelvû média munkatársai joggal háborodtak fel. A hasonló rendezvényeken a fordítást a külkapcsolati és protokoll-iroda kell biztosítsa. Ennek vezetôjét, aki éppen a hivatal szóvivôje, a találkozó után szóban megrótták, további elmarasztaló intézkedést egyelôre nem hoztak ellene. Azonban nemhivatalos értesülésünk van róla, hogy a fordítási baklövés egy mûhiba következménye volt. A találkozó elején a marosvásárhelyi polgármester utasított két tolmácsot, hogy a két jelenlévô román tanácsosnak közvetlenül fordítsanak, holott az illetékes iroda munkatársai fölkészültek a hangos fordításra.

A tájékoztatón szó esett a hivatal személyzeti felépítésérôl. Mint ismeretes, ez a kérdés a helyi tanács januári rendes ülésén is napirenden volt, azonban elhalasztották a megtárgyalását. A tanácsosok rendkívüli ülést kértek erre, amelyet február 18- án megtartanak. Jelenleg 210 alkalmazottja van a hivatal végrehajtó testületének, az új felépítésben ez a szám 199-re csökkenne. Szintén nemhivatalos információk szerint jócskán akadnak gondok a személyzettel, és nincsen a városháza távlati tevékenységi tervéhez igazított személyzeti elképzelés. Ezt igazolni látszik, hogy 1997 végétôl, amikor a jelenlegi felépítést jóváhagyták, most újra napirenden van a kérdés, másrészt a tanácsosok nagy része a januári ülésen elégedetlenségének adott hangot a személyzet munkájával kapcsolatban — ez váltotta ki a tervezet elhalasztását.

A kisipari szövetkezetek képviselôi a prefekturán

Ügyes-bajos gondjaikat ismertetni, hangjukat hallatni, ez volt a célja annak a találkozónak, amelyre a tegnap a déli órákban, a prefektúra kistermében Dorin Florea prefektus és a Kisipari Szövetkezetek Területi Egyesülete (ATCOM) képviselôi között zajlott.

— A találkozóra már rég sor kellett volna kerüljön, én magam is már jó ideje készülök rá — mondta Dorin Florea megnyitóbeszédében, felkérve Mariana Munteant, az egyesület elnöknôjét, mutassa be a szervezet 5200 tagját képviselô mintegy 20 szövetkezeti elnököt.

Már a bemutatáskor kiderült, jelentôs, termelékeny szövetkezetek elnökei ülnek az asztal körül, akik pontosan tudják, hogy mit szeretnének.

Elsôsorban a direkt beruházásokra vonatkozó törvény és a kisipari szövetkezetek megszervezésére és mûködésére vonatkozó törvény sürgetését kérték, hangsúlyozva, hogy biztonságos létük alapeleme hiányzik. ( Ez utóbbi egyébként már fél éve a képviselôházban vesztegel, miután többé- kevésbé elfogadhatóan átment a szenátuson.) Ahhoz, hogy tudják, mire számíthatnak, ismerniük kell a mûködésükre vonatkozó törvényes lehetôségeket és kereteket. További kérdések forrása, hogy nem világos: a szövetkezetek kis- és középvállakozások-e vagy sem. Ha nem, akkor hova sorolhatók? Ha igen, számíthatnak-e a megígért kormányzati segítségekre?

A magas illetékek és adók mellett az adminisztráció csak tovább nehezíti a dolgukat, pedig a tavaly 7.700.000 dollárra exportáltak, ami 10,55%-os növekedést jelent az elôzô évhez képest. Jogosnak éreznék tehát, hogy ha már nem segíti ôket az állam, legalább ne akadályozza a mûködésüket.

— Nap mint nap meg kell küzdenünk a nem törvényesen elôállított termékekkel, a feketepiac által kínált szolgáltatásokkal, és persze ez illojális konkurenciát jelent. Ez vezet oda — többek közt —, hogy alkalmazottaink átlagfizetése alig 700.000-900.000 lej. Ezenkívül a pénzügyi ellenôrök büntetéseit is kötelesek vagyunk kifizetni, bármilyen kis kihágás esetén, míg a nagy állami vállalatok és egyes kivételezett magáncégek minden támogatás ellenére állandóan késlekednek az illetékek és adók kifizetésével; súlyos milliókkal tartoznak az államkasszának. Kérésünk nem alamizsna, nem is valamiféle kiváltság, azt szeretnénk, ha a törvény mindenkire ugyanolyan mértékben vonatkozna, sôt az is kívánatos lenne, ha egyáltalán betartanák a törvényeket. Ahhoz kevesen vagyunk, hogy az utcára vonulva érjük el amit akarunk, de az illetékeseknek be kell látniuk, hogy annyi hasznot hajtunk az államnak, hogy nem lehet létünket figyelmen kívül hagyni — mondták többen a felszólalók közül.

A találkozón számtalan más gond mellett az is kiderült, hogy több szövetkezet alkalmazna például varrónôket és más szakképzett munkásokat, de vagy nincsenek megfelelô képzettségû szakemberek, vagy szívesebben ülnek otthon. Mindenképpen jelzi, hogy a tanfelügyelôség, a munkaügyi hivatal, az ellenôrzô szervek között nem minden mûködik tökéletesen.

Dorin Florea válaszában elmondta: minden felmerülô kérdésben igyekszik segítséget nyújtani, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy további hasonló jellegû találkozókra fog sor kerülni a közeljövôben, amikor meghívják a polgármesteri hivatal, az Állami Vagyonalap, a Kereskedelmi, Ipar- és Mezôgazdasági Kamara képviselôit is, mivel a szövetkezetek által kifejtett munka fontossága ezt megkívánja.

Merre tartasz, Maros megyei RMDSZ? — kérdezik egyesek türelmetlenül, mások keserûbben. Mert itt a számvetés ideje. Merre tartson hát a rövidesen hivatalba lépô új vezetôség? és merre az országos szervezet rövidesen felújítandó tiszti kara és közössége?

Eredetileg kitûzött céljaink némelyest módosultak. Még mindig nem tudni, lesz-e gyümölcse reményeinknek. Mert környezetünk tér és idô dolgában fölöttébb tájékozatlan. Vagy talán nagyonis tájékozott, és csak teszi magát, hogy — mint annyiszor — a döntést a legkedvezôbb pillanatra tudja halasztani?

Helyünk Európában, cselekvésünk ideje az ezredforduló. Jelen vagyunk a kormányban teljes erôbedobással, amelyet inkább gyanakvással és irigykedéssel kezelnek, mint bizalommal vagy pláne, elismerésel. Néha "lekezelnek". A demokratikus erôk oldalán állunk, de mennyire lehetnek demokratikusak azok a bizonyos erôk? Hiszen ötödfél évtizedet töltöttünk egyvégtében az azt megelôzött parancsuralom leszereplése óta.

A honi demokrácia vérszegény. A történtek után milyen is lehetne? Velünk kárhoztatott — nélkülünk tehetetlen. Ha támogatásunkat meg találnánk vonni, könnyen végveszélybe kerülhetne.

A gazdasági életben többre is képesek lehetnénk. Ott viszont nagy a tülekedés. Nem kellünk. Azzal kell beérnünk, amit sajá erônkbôl képesek vagyunk összehozni. Tevékenységünk a magánkezdeményezésre korlátozódik. Az ipar a privatizációtól egyszeri, meg nem ismétlôdô csodát vár. Holott elôkészület, tanulás, fejlôdés, beruházás, jó szervezés nélkül a csoda önerejébôl nem születik meg. A kisipar több gánccsal találja magát szemben, mint amennyinek a leküzdésére képes.

A nevelés meg az oktatás félig állami monopólium. Úgy is mûködik: nehézkesen, kezdetlegesen, hogy ne mondjunk primitívet. Költségvetési támogatása siralmas, akárcsak az egészségügyé, a mûvelôdésé meg a szociális gondoskodásé. És az elavult szabványból nincs kitörés. Az iskolákban nem az egyenruha viselése kötelezô, hanem az "egyengondolkodásé", az "egy kaptafára" szabott anyag és módszer világáé.

Noha a lakosság majd fele a mezôgazdaságból tengôdik, a csôdös földesurakénál is rosszabbul mûködô állami nagybirtok, ahelyett, hogy legalább önmagát tartaná el, még mindig a költségvetés nagy tehertétele.

Az ipari munkásság jövôje sem kilátásos. A grandomániás iparfejlesztés nem nevelt ki valóban számottevô szakembergárdát. Az óhatatlanul szükséges átképzésrôl csak a jószándékú, támogatásra kész külföldiek ejtettek szót. Nincs rá fedezet.

A tudomány, a technikai haladás, a fejlôdés lekezelt ágazatok: a bankokkal, a katonasággal, a karhatalommal nem versenyezhetnek. A mûszaki értelmiség nagy számban vándorolt ki. Itthon a fejlôdés, a tanulás és az elôrelépés kilátásai kimerülnek a szürke középszernél.

Tagságunk csalódottan méri fel helyzetét. Minthogy az RMDSZ politikai- és érdekvédelmünk egyetlen elismert intézménye, attól várja a kezdeményezést. És kesereg, valahányszor ellentétekrôl, eldöntetlen vitákról, hírlapokban folytatott személyi küzdelemrôl, elvszerûtlen vádaskodásról hall, becsületsértô kijelentésekrôl olvas idelent és odafent egyaránt.

Ragadjuk ki magunkat napi gondjaink közül és próbáljunk valamelyest elôre tekinteni.

A letûnt rendszer ahhoz szoktatott, hogy az intézményeket az élükön álló vezetôikkel azonosítsuk. Szerény véleményem, hogy le kell vetkôznünk ezt, a személyi kultusz idejébôl ránkragadt szemléletet. A feladatokhoz kell embert keresni, nem pedig fordítva. Helyesebben: meg kell mondanunk azoknak, akiket bizalmunkkal tüntetünk ki, hogy mit várunk el tôlük. Szükséges, hogy az RMDSZ-nek legyen politikai tevékenysége, azt viszont olyannak kell ellátnia, aki erre felkészült és adottságai alkalmassá teszik teendôinek ellátására. Nem dilettantizmusra és nem improvizációra van szükségünk. Végezze ô, maradéktalanul a rá háruló feladatokat, de illetéktelenek ne kontárkodjanak munkájába. Ha erejébôl nem telik mindenre, legyenek segítségei, akik hivatásszerû alapossággal képesek dolgozni. Csapatban, de soha nem nélküle vagy tudomása nélkül. Segítségre van szükség, nem pedig helyettesre. Sajnos, az ilyenfajta kezdeti munkacsoportok elsorvadtak. Emlékezzünk csak, hány ember vette hasznát a hadifoglyok kártalanításával, a politikai üldözöttek jogsérelmének orvoslásával kapcsolatos eljárások során. Most ne azt firtassuk, miért nincs hasonló munkacsoport. Azt igyekezzünk megoldani, hogy hasonló tevékenység — legyen. Mert szükség és igény rá — van.

Szükséges a gazdasági vonal kiépítése. Külön a megyei szervezet saját gazdálkodásának vitelére, és külön a tagság érdekeit elômozdító tevékenység irányítására, felkarolására. A több mint félszázados lemaradás részbeni kiegyenlítésére. Ezen belül, szakosítva a mezôgazdasági és állattenyésztési, a kisipari, a fürdô- és turisztikai, az ellátó, értékesítô meg hasonló ágazatoknak. Nem kell az avatott szakembereknél többet tudnia, de: föltétlenül nyomon követni a kereslet és a kínálat ajánlatait. Ha úgy tetszik, adatbankra van szükség, mert számolnunk kell azzal, hogy a megye sajátosan nacionalista kezelése miatt a kínálkozó munkaerô foglalkoztatására itthon kevésbé számíthatunk. Kilátásunk csak a magánkezdeményezés vonatkozásában ígéretes. Ha nem akarjuk, hogy a jobbra és többre vágyó fiatalok kivándoroljanak, ebben kell versenyképesnek lennünk. Körülnézhetünk. Alig van olyan család, amelybôl ne járna ki, vagy ne telepedett volna át egy-két tag.

Be kell avatni a fiatalokat a nyugati igényû vállalkozásba. A turistaház hamutartóinak kiürítésétôl az idegennyelvû udvariassági kifejezések elsajátításáig. A kiszolgáló személyzet gyakori kézmosásáig, az autószerelô másodperces pontosságáig, a kapott levél megválaszolásának kötelezettségére. Ha netán eddig nem tanulták volna meg. Barátságosan, nem tolakodó módon. Távolról sem a nagyképû hivatalnok leereszkedô stílusában. A Magyarországról importált fölényeskedéssel.

Nagy gondunk a falu. Mert hagyományôrzô természetét most a gazdálkodás korszerûsítésével kell összehangolni. Talajvizsgálat, meteorológiai adottságok, a mûvelési terület fekvése, a munkaerô szakismerete, képzettsége és megannyi más tényezô helyes megítélése nagymértékben segítheti a gazdatársadalmat. Azt is el tudom képzelni, hogy a községi vagy kerületi RMDSZ-szervezet mezôgazdasági vagy állattenyésztési mérnök tanácsát vehetné igénybe, illô javadalmazásért, saját költségére. Mert van a megyében, akihez fordulni. Az RMDSZ pedig aligha tehetne jobb szolgálatot tagjainak, s szerezne megbecsülést a közvélemény elôtt — önmagának.

Teljesen gazdátlan maradt, helyesebben kezeletlen a szélnek eresztett ipari munkásság. Elsôsorban a szakmunkások, de a betanított segédmunkások szélesebb rétegei is. Átképzésükre az állam nem költ. Ôk meg igényeiket leszállították és tengôdnek. Mégsem a leszállított igények okoznak igazi gondot: munkátlanságukra berendezkedésük. Nem azt várjuk el a megyei szervezettôl, hogy inas- vagy átképzô iskolát tartson fenn. Az iskolán kívüli oktatás kezdeményezését. Elôadó bizonyára akadna. Terem is, ahova egy-egy tanfolyam hallgatóit befogadnák. És látom, a fiatalok között is akadnak bôven, akik hajlandók tanfolyamokra járni, hogy érvényesülésüket biztosítani tudják. Még ha azok a tanfolyamok nem is nyújtanak kellô biztonságot. A mienk viszont csak olyan lehet, amilyen, ha okiratot nem is, de föltétlenül tudást nyújt. Mert a technikai nyargalás korában a versenyt az dönti el: "ki mit tud".

Az RMDSZ senkire sem háríthatja a gyenge keresetre utalt gazdatársadalom és munkásság ügyét, azért érdekképviseleti szövetség, hogy a lehetôségek végsô határáig törôdjék vele. Senki sem hivatkozhat arra, hogy eddig nem foglalkozott ezzel. Elég baj, hogy a valamikor volt kapcsolatok is elenyésztek. A mulasztás nem jogcím a tétlenségre.

Semmivel sem alábbvaló gondunk az oktatás és a nevelés kérdése. Nem észleltük, vagy csak nem akarunk tudni a meg nem tartott órákról? Az alkohol meg a kábítószer-fogyasztásról? A számon nem kért tanulmányi eredményrôl? Ne soroljuk a tudatosan elkövetett vétségeket. Említsük inkább a felületességet. A nem kielégítô felkészítést. A minôségi engedményeket. A diák ôszinte felvilágosításának elmulasztását arról, hogy felkészültsége, kitartása nem elégséges az egyetemi tanulmányok elvégzéséhez. Hogy mit tehet ilyen vonatkozásban az RMDSZ? kérdezhetik sokan. Nos, megmozgathatja a közvéleményt. Társadalmi összefogást kezdeményezhet. Mert az oktató esetleges mulasztása nem a tanévre: a növendék egész életére hat ki. És az egész társadalmat károsítja.

Ugyancsak súlyos gond az iskolák felszereletlensége. Tananyaggal, segédlettel. Tudhatjuk, hogy az állami támogatásra ilyen vonatkozásban sem számíthatunk. Nos, itt van helye az alapos gondoskodásnak. Vannak lelkes tanerôk, akik hajlandók szabadidejükbôl ingyen áldozni, hogy a jobb képességû gyermekekkel foglalkozhassanak. Az ilyeneknek 20-30 ív xerox-papír is nagy segítség, hogy a könyvben nem szereplô példákat tanítványaikhoz is eljuttassák. Biztos vagyok benne, kisebb cégek is hajlandók volnának adott esetben segítséget nyújtani. Ha — és ezt emeljük ki a szürke szövegrészbôl —, ha azt látják, hogy segítségüket megbecsülik. Ha a papírt nem gyûrik össze, a golyóstoll-betétet nem dobálják számolatlanul egy rendetlen fiókba. Ha akad gazdája a nemes ügynek. Miért ne lehetne az RMDSZ a gazda?

Tanszer-ügyben lehet pályázni is. Fel lehet használni a testvérvárosi, testvérközségi kapcsolatokat. Igaz, csak akkor, amikor már megtanultuk, hogy a kapott levélre illik 10 napon belül válaszolni.

A szigorú elszámolás belsô életünk legfontosabbika. Hogyan bízzon a szervezetben a díjfizetô tag, ha nem látja a hozzájáruló pontos elszámolását? Nemhiába tartja a török közmondás, hogy a pénz az a tükör, amelyben nemcsak saját magunk igazi mását láthatjuk meg, hanem benne azt másoknak is megmutatjuk.

Van hát bôségesen, amit elvárunk a hivatalba lépô vezetéstôl. De önmagunktól is. Mert egymás nélkül még a legszükségesebbek töredékének beváltására is képtelenek volnánk. Nem szabadkozhatunk azzal, hogy "de nem értek hozzá". Ha nem ért, legalább legyen jólnevelt és kérdezzen. Ne öltse magára idônap elôtt a bírói talárt. Aki pedig a közügyben szerepet hajlandó vállalni, ne "elvárjon", hanem: "kérjen". Tapasztalatunk szerint "aki kér, az mind kap, és aki keres, az talál". Mert ugyan kire számíthatunk önmagunk erején kívül?

Ez a szervezet képes volt gyertyával és könyvvel igényét tudatni. Elfogyott volna a kanóc? A mécsben az olaj? Lankadt a szikra? Hát nem: a kanócból van, és az olaj is kitart. Mert bármennyire is pislákoljon, a fénynek Európa felé kell bennünket kalauzolnia. Legalábbis Erdély népét, a maga színes, sok mindenben közös világával.

Tekintettel a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mûvészeti vezetôjének önkényességére és az ô beleegyezésével történô szakmai fejlôdésem minden ároni visszaszorítására, ez év február 5- tôl nem tartozom többé a Nemzeti Színházhoz. A benyújtott felmondásomat a színház vezetôsége elfogadta. Ennek ellenére úgy érzem, hogy annak a közönségnek, aki szeretettel fogadott ideszerzôdésem pillanatától, és mindmáig mellettem van, köszönettel tartozom. Meggyôzôdésem, hogy a köztem és a marosvásárhelyi közönség között — de nem csupán — kialakult kapcsolatot semmiféle munkaszerzôdés megszûnése nem tudja megszakítani.

Hiszem és vallom, hogy a színész a közönségért van, általa él igazán, és sem Béres András, sem senki más, bármennyire diktatórikusan tevékenykedik, ezt nem tudja másfajta értékrendbe szorítani.

A Népújság múlt pénteki számában megjelent Milyennek értékelik a megyei RMDSZ helyzetét? címû ankétban elhangzottakra, mint az várható volt, tényfeltárás-tisztázás helyett beindult a ködösítés. Ez természetesen azoknak használ, akik tényszerûen és tárgyszerûen nem tudnak elszámolni tevékenységükrôl a tagság elôtt. Céljuk éppen az, hogy erre most se kerüljön sor, akárcsak két esztendôvel ezelôtt, amikor körömszakadtáig ragaszkodtak tisztségeikhez, nehogy kiderüljön, hogyan sáfárkodtak a rájuk bízottakkal. Ma azonban ez már jóval nehezebb, mint két éve, hiszen — lásd például az elnökjelöltek programjait — általános a vélemény, hogy tarthatatlan helyzetbe sodródott a megyei RMDSZ a politikai szerepvállalás, a belsô szervezettség és az anyagi állapot tekintetében egyaránt. Márpedig, ha tarthatatlan, akkor kilábalni ebbôl nem a tények tagadásával, meghamisításával lehet, hanem a helyzettel való egyenes szembenézéssel. A ködösítés merénylet a tagság bizalma ellen, a küldöttgyûlés megtévesztésére szolgál.

Az elôbbiek fényében nagyon tanulságos például Czellecz Jenô vitairata a Népújság február 3-i számában. Egyszerû RMDSZ-tagnak nevezi magát, miközben kiderül róla, hogy az RMDSZ Megyei Ellenôrzô Bizottságának tagja, ez pedig felelôsséggel járó megbízatás, az "egyszerû tag" erkölcsi, politikai és szervezeti felelôssége nem azonos az Ellenôrzô Bizottság tagjának felelôsségével.

Remélem, ezt felismeri majd a tagság, amelynek nem elég a becsületszó, nem elég a könnyed kijelentés. Czellecz Jenô, az Ellenôrzô Bizottság tagja nem bizonyít, hanem kijelent: "szeretném e minôségemben is megnyugtatni a megyei tagságot, hogy az RMDSZ vagyona megvan és "kézen- közön" nem tûnt el semmi."

Ha fogalma lenne a megbízatásával járó felelôsségrôl, tudhatná, hogy komoly anyagi kérdéseket így nem lehet tisztázni, legkevésbé vállveregetô nyilatkozat formájában. Azért választhatta a "tisztázás" utóbbi változatát, hogy ki ne derüljön, miként sikerül önmagának ellentmondania.

Továbbá ezt írja: "... miután gyerekeim Magyarországra telepedtek, nem tartottam erkölcsileg elfogadhatónak, hogy a megyei szervezet vezetôségében bármilyen felelôs tisztséget elvállaljak." Ha így, akkor — kérdem tôle — ki az a Czellecz Jenô, aki 1994. december 17-étôl 1997- ig a megyei RMDSZ-szervezet legmagasabb döntéshozó fórumának (TKT) volt rendes tagja?

Azt állítja, hogy én 1994-ben a szervezet "vagyonából" átadtam valamilyen "alapeszközöket" — valakinek, valamilyen céllal, mert ô nem tudja, hogy milyen céllal. Holott tudhatná, azaz jól tudja, mit, miért és kinek adtam át. Íme: az 1994/11 havi 1117-es iktatószámú átadási jegyzôkönyv alapján irodai használati eszközöket adtam át ideiglenes használatra a Bernády György Alapítványnak. És ha csúsztatási buzgalmában rövid is a memóriája, arra mégis emlékeznie kellene, hogy fent említett eszközöket 1995. március 6-án az RMDSZ újból tulajdonába vette, méghozzá az ô jelenlétében, aki akkor kuratóriumi titkárként mûködött !

Komolyan gondolja továbbá, hogy a '94-ben megválasztott vezetôség felelôsségteljesen járt el, mikor elhanyagolta az új székház megszerzését? Nem csupán abszurd, hanem nevetséges is az az utólagos követelménye, miszerint az új vezetôség számára már évekkel korábban kellett volna az elôzô vezetésnek új székházat szereznie.

Zavaros politikai magyarázataira fölösleges kitérni. Ha ô képtelen különbséget tenni két politikai korszak között, akkor valóságismereti hiányait nem pótolhatjuk.

További, elnagyolt ködösítéseinek cáfolatával nem fárasztom az olvasót. A Népújság tegnapi számában Kiss István idôzik el korábbi nyilatkozatommal és próbál "helyreigazítani". Talán neki van a legtöbb takargatnivalója. Ezért is merészkedik állításaival ingoványos talajra. Mert valótlanság azt állítani, hogy használható tagnyilvántartása van a megyei szervezetnek, miután az 1998 novemberi TKT-n kiderült, hogy ezzel nem rendelkeznek, sôt, november 24-én Kolcsár Sándor elnök tesz közzé felhívást a kerületi, illetve körzeti szervezetek felé, hogy közöljék a taglétszámot. Ami pedig a belépési nyilatkozatok sorsát illeti, a tagságnak és a küldöttgyûlésnek tudnia kell, hogy az 1990-es márciusi események alatt egyetlen ilyen okmány sem tûnt el, tehát valamiféle "maradékról" beszélni újra csak megtévesztés. Ha azonban azok a megyei szervezet vezetésének birtokában vannak, egyszerû a kételyek eloszlatása: be kell mutatni azokat!

A székház-üggyel kapcsolatban csupán annyit jegyeznék meg, hogy ha az 1994 végén megválasztott vezetés tiszteletben tartotta volna a korábbi testületi döntést, és ragaszkodott volna annak feltételeihez, akkor a megye legnagyobb politikai szervezetét megilletô és ahhoz méltó székháza lenne. Sajnos sem ebben, sem más kérdésekben nem a legerôsebb és legbefolyásosabb szervezet pozíciójából politizáltak, vettek részt a közéletben, hanem önkéntesen vállalták az alárendelt szerepet, ami a folyamatos tekintélyvesztéshez vezetett. Ezen az sem változtat, ha K. I. újra elôveszi a választási "gyôzelem" mítoszát. Amennyiben gyôzelem, egyértelmûen a tagság, a magyarság érdeme és nem a vezetés szervezô munkájáé. Csak emlékeztetôül: a korábbi megyei tanácsban 18 RMDSZ- tanácsos volt, a "gyôzelem" után lett 17, a marosvásárhelyi tanácsban a korábbi 14-bôl 13, amivel elveszítették a "fele plusz egy" erôpozíciót, s tegyük hozzá, hogy több községben független polgármesterjelöltek kerekedtek az RMDSZ-jelöltek fölé. Errôl ennyit.

A Tulipán Kft. ügyérôl regényt lehetne írni, annyi hivatkozás, vita zajlott körülötte. Semmilyen ködösítés nem változtat azonban azon a tényen, hogy tönkrement. Az 1997. évi februári ellenôrzô bizottsági beszámolóból idézek egyetlen passzust: "A fenti kft.-t (Tulipán) megalakulásától fogva hat intézô is vezette, de minden egyes vezetôje egyéni kft.-t alapított és a saját hasznát igyekezett kikaparni belôle, utoljára nagy veszteséggel zárt és a megmaradt árukészlet 770.000 lej értékben (1995-ös árakon) az RMDSZ pincéjében talált helyet, hol lassanként felszívódott, elpárolgott." Egyetlen adalék ehhez, hogy Kiss István az 1993. szeptember 13-án készült jegyzôkönyv tanúsága szerint 6.145.000 lejes vagyont vett át. Ennél beszédesebb érvre nincs szükség K. I. ködösítésére.

Az olvasó szíves elnézését kérem, hogy a tisztújítás kapcsán másodszor is a nyilvánossághoz fordulok, de elkerülhetetlen, ha azt kívánjuk, hogy a holnapi küldöttgyûlés tisztán lásson és a tények pontos ismeretében döntsön a szervezet jövôjérôl.

Magáncivódásaim

Érdekképviseleti szervezetünkrôl soha nem ejtettem megbánható szavakat. Adok magamra. Mégis, évekkel ezelôtt K. azt hitte, elveheti véleményemet. Mert kritizálni merészeltem a bálványokat. Lesenkizett, s fölötte csodálkozott, hogy jövök én ahhoz, hogy kedvemre nyilvánosan magáncivódom arról, ami nem rám tartozik. Furcsa, szabad akaratomban korlátoztak volna. Akkoriban C. társaságban rámpirított és közölte: nem hajlandó velem bármit is elosztani, mert nekem nincsenek szentjeim, nincs senkim, akire felnézhetnék, csak ártani tudok, bajt szerezni az RMDSZ-nek, mert mást nem is igen akarok.

Persze, az igazaimból (már amit én annak tartok) azóta sem engedek. Hiszen élni kell; hazudni nem kell. Csak a talpnyalóknak. A fenti urakat messze elkerültem mindegyre, tartom magam ahhoz, hogy sok közöm nincs hozzájuk. Minek is vitatkoznék? Fanyalgott más éppen eleget miattuk. Én kíméletes voltam. Ma is az vagyok. Pedig róluk semmi jót nem ôriz emlékezetem. Csak a valósághoz leszek kíméletlen.

Ma a marosvásárhelyi magyar közérzete szinte semmilyen. Nem feltétlenül tudja (szomorú, nem is óhajtja tudni), mi történik az RMDSZ-ben. Nem kíváncsi. Nagyon téved, aki elhiszi, hogy képvisel valakit a körzetekben az a tíz-húsz okoskodó, aki mindig ott ólálkodik és osztogatja egymás között a szerepeket. Önmagukat képviselik és nem azokat, akik szemérmesen félrehúzódnak, odébb állnak az önjelöltek láttán. A szakadék szinte áthidalhatatlan. Akik tülekednek, azoknak nem kell a tagság, sem annak kicsiny pénze, nem kell a más véleménye. És az RMDSZ is csak önmaguknak kell. Kár lenne tagadni. Már elég régen volt, elhívtak, hogy gyôzôdjem meg, micsoda szervezeti élet folyik városnegyedünkben Dícsérnem kellett volna a semmit, a nagyképûséget, de nem tettem, mert kibicsaklana a stílusom; többé nem is számítottak rám; idegen lettem, megvetett. A házban, ahol lakom,Z-nek szoktunk nevezni. Nincs meg a régi szolidaritás, eltûnt; oda az igény. De vajon miért?

Aki válaszolhatna, nyilvánvalóan nagyon ideges. Van is miért. bebújtak valamiféle sértôdékeny politizálás mögé, miközben a setét szegénység takarója mindent belepett. Elnézést, idejének ideje volna látni, hogy kik azok, akik lejárattak minket, s akiknek szava bizony elkerüli a tagság fülét. Ennyire arctalan, jellegtelen RMDSZ nem volt Marosvásárhelyen. Tetszik, nem tetszik, nem számolnak velünk. (Kivétel egy-két városi, megyei tanácsos, aki teszi a dolgát, sajnos, megfelelô háttér nélkül, szélmalomharcra ítélve.) Aki ellenfél, mosolyog rajtunk. Nem szépítem, röhög a markába. Mert kisemmizhettek. De kisemmizni csak azokat lehet, akik hagyják magukat. Az RMDSZ megyei vezetése pedig hagyta, hogy mások azt tegyenek, amit kedvük tart. Elhalásztak mindent elôlünk, vagyonban, pozícióban. Magyar fontos helyre nemigen kerülhetett. S ha igen, csak szemszúrásból. Pedig módunkban állott. Amíg az RMDSZ ott van a kormányhivatalokban, addig csak kilincselni kellett volna, érvelni és nem hagyni semmit, ami nekünk kijár. Persze jobban tetszett azon morfondírozni állandóan, hogy a kormányba lépéssel beadtuk a derekunkat, mintsem kihasználni az adódó lehetôséget. Én elhiszem, hogy valaki érzelmileg nem tud azonosulni evvel. Sokszor magam is leírtam: jobb lenne hagyni csapot-papot. Könnyen lehetséges oktalanság lenne döngetni a mellünket és olyasmit mondani, hogy választottaink mindent kijártak nekünk. Csak amit lehetett és ahogyan lehetett. Ami nem sok, s lehet kritizálni. A megyei vezetést viszont ennyi nem mentesíti. Sajnos, kényelmesebbnek látták nem is próbálkozni. Inkább agyonszerveztek mindent, maszatoltak, hogy ne jusson idô semmire. S észre sem vették, hogy a döntéshozó szervek elôtt egyáltalán nem számítanak, nem ér a nevük, tisztségük az égvilágon semmit.

Mai életünk botrányosságában az RMDSZ sem mentes konfliktusaitól. Lehet, a megtisztuláshoz ez is kell. Utolért minket is a zûrzavar. Elanyátlanodtunk s megállíthatatlan a siránkozás. Szakadozik a háttérország, több az elöljáró, mint a népség, katonaság. Ezért nem lenne jó innen folytatni. Ne futtassuk tovább a szomorújátékot, uraim! Tudjuk, kinek kellenék elmenni, leköszönni. Neveket nem mondok. Tudjuk, kinek kellenék jönni. Hogy változzon is valami. Kell valaki, aki ráncbaszedi a dolgokat, aki tudja, mit akar és a sarkára áll. Kellemetlenkedem, ha az jön, aki csak ugrani akar nagyobb fazekak mellé akkor nincsen rendben semmi. Az nekem eleve gyanús.

A marosvásárhelyi Zamur Rt. részvénytöbbségét a múlt évben a Marquanter, a Francia Cukorgyárak Országos Társasága vásárolta meg. Január 21-én Xavier Fortin, a nevezett társaság mûszaki vezérigazgatója, aki a társaság részérôl a marosvásárhelyi cukorgyárért felelôs részt vett a Zamurnál megszervezett országos szimpóziumon. Az alkalom adott lehetôséget arra, hogy Xavier Fortin nyilatkozzon a Népújságnak.

— Milyen stratégiai, avagy taktikai meggondolások alapján vásárolta fel a társaság a Zamur cukorgyárat?

— Amikor megvásároltuk a marosvásárhelyi cukorgyár részvénycsomagját, a következô szempontok szerint döntöttünk: Maros megye mezôgazdasági területeinek talaja szerkezeti szempontból alkalmas a cukorrépa/termesztésre. (Itt említjük meg, hogy a francia küldöttség egyik tagja évekkel ezelôtt, amikor a felméréseket végezték, szabályosan megízlelte a földet a Mezôség egyik településének határában.) A másik lényeges szempont: a kedvezô agrometeorológiai viszonyok, amelyek biztosítják a növényzet számára oly fontos nedvességet. Az ország déli részén, gondolok itt a Bãrãganra, a talajok nagyon szárazak, aszottak, nem megfelelôk a termesztésre. Mi azt is figyelembe vettük, hogy ez a cukorgyár már százvalahány éves, s annak ellenére, hogy nem ismerjük a térségben részletesen a termesztési hagyományokat, bízunk a földmûvelôkben. Meggyôzôdésünk, hogy a gyárnak lesz nyersanyaga, elég, ha vesszük figyelembe a konszolidáltabb mezôgazdasági egységek termelési kapacításait, azokat, (nagyobb mezôgazdasági területeken dolgoznak).

— Ön szerint szükség van-e a kis- és egyéni termesztôkre, akik alig pár hektáron termesztenek édesgyökeret?

— Franciaországban nincs különbség a kis-, és egyéni termesztôk között, mert nálunk a cukorrépa- termesztôk együtt dolgoznak. Kisebb egyesületeket — nem szövetkezeteket! — alakítottak. Négy-öt termesztô összeállt és a tízhektáros vagy nagyobb földjeiket közösen mûvelik. Ennek köszönhetô, hogy Franciaországban cukorrépát árakon, vagy 1-2 hektáron nem termesztenek. Különben a technológiát nem is lehet alkalmazni kis területeken, már a Romániában használt termesztési technológiát sem. Összegezve: a tevékenység akkor jövedelmezô, ha biztosított a legkevesebb 5 hektáros összevont terület.

— A gyökerek cukortartalmának megállapítása lényeges tényezô hiszen az befolyásolja a cukorrépa árát, nem beszélve arról, hogy ettôl függ a "cukorhozam" is. Ez önöknél miképpen történik?

— A francia gyárak mindenikét nagy és bonyolult felszerelésekkel, géprendszerekkel látták el, amelyek hatalmas beruházási alapokat igényeltek. Ezek alkalmasak arra, hogy a répával megrakott tehergépkocsit milligrammnyi pontossággal megmérjék, a rendszer ugyanakkor megállapítja az ásványi anyagok, a szennyezôdés mennyiségét is, ezzel párhuzamosan egy másik felszerelés egy gépkocsi után vett mintamennyiségbôl megállapítja a cukortartalmat is.

A romániai cukorrépa-termesztôknek jó tudni, hogy a francia gyárak a gyökerekben lévô cukrot vásárolják meg, és nem a cukorrépát.

— Ez a modern technika behozható a marosvásárhelyi cukorgyárba is?

— A gépek azok beszerelése az üzemeltetése hatalmas pénzösszeget emésztenek fel. Ez az alapvetô oka annak, hogy ilyen beruházásokat egyelôre nem végzünk Marosvásárhelyen. A gondolatot nem vetettük el, arra a megállapításra jutottunk, hogy talán tíz évnek is el kell telnie, amíg elkezdhetjük a fokozatos, lépcsôzetes beruházások megindítását. Végül is legközelebbi célunk a cukortartalom valósághû megállapítása a jelenlegi mûszaki adottságok közepette, és a tartalom függvényében való fizetés. A mûszaki bôvítés progresszív módon történik majd.

— Idei terveik?

— Kisebb beruházásokat eszközlünk a gyárban. A legideálisabb az lenne, ha az üzemet is tudnánk fejleszteni, de termesztôk számára is biztosíthatnánk beruházási alapokat. Ez lehetetlen, de azt sem szabad megtenni, hogy beruházunk a termesztésbe és nem az üzembe. Végül is az üzem az elsôdleges cél a beruházások szempontjából.

—Ön miként látja a román mezôgazdaságot összképében?

— A román mezôgazdaságot a mindenkori hatalomnaktörvényes alapokon kell támogatnia, gondolok az elônyös adórendszerek kidolgozására, a termékvédelemre. S hogy érdekszféránkban maradjunk, itt van a cukor. Románia jelenleg tele van hazai feldolgozásból származó termékkel. A gyárak nem tudják értékesíteni, mert Moldovából például idén vámmentesen jön az országba hatalmas mennyiségû cukor. Ha arra a kormány vámot írna ki, akkor a vámból származó pénzösszegeket vissza lehetne fordítani a mezôgazdaságba, fejlesztés céljából. Az már közhely: ha a cukorgyárak életképesek, akkor a termesztôk is azokká válnak. A cukor nagy mennyiségû behozatala nem ajánlatos még akkor sem, ha olcsóbb a hazainál, mert ebben az ez esetben a cukorrépa- termesztôk egyszerûen munka nélkül maradhatnak. A szükséges intézkedés életbe ültetése a kormánynak semmibe sem kerül, legfeljebb politikai akaratba. A marosvásárhelyi cukorgyárnál mi is felfüggesztettük a szerzôdéskötés egy meghatározatlan idôpontra. A többi magánosított gyár vezetôtanácsa is ezt tette. Így próbálunk hatni a kormányra, hogy megváltoztassa a cukorrépa-termesztéssel, -feldolgozással, cukorértékesítéssel kapcsolatos politikáját.

— Édesebb lesz-e a cukor a Zamurnál?

— Idén fejlesztjük az üzemet, de ahhoz, hogy a cukor és az életünk is édesebb legyen a kormánynak kell megváltoztatnia a mezôgazdasági politikáját. A társaság nem azért vásárolta meg a gyárat, hogy cukrot termeljen azt eladja, és aztán elmenjen. Nem! Amint már említettem, a Zamurnak jövedelmet kell biztosítania az itt élôk számára és számunkra, ezt csak fejlesztések révén lehet elérni. Habár a gazdasági közülmények mostohák, nekünk van bátorságunk elindulni a fejlesztések útján is.

Kontrasztok

Már az érkezésem másnapján feltûnt a fürdôszobában a vízóra. Mivelhogy a téma egészen friss, mondhatnám, még meleg mifelénk, nyomban kérdezôsködni kezdtem.

Egy órájuk van, a melegvíz-fogyasztást mérik vele. Esztétikus, beépítették a falba, évente egyszer olvassák le. Felírják, mennyi az egész éves fogyasztás, majd ennek a tizenkettedét fizettetik ki havi fogyasztás gyanánt. Ha pedig véletlenül az illetô többet találna fogyasztani, a pluszmennyiséget a következô évben kell kifizetnie.

Emellett természetesen nem is kellene említenem, hogy a melegvíz- csapból éjjel-nappal forró víz folyik. Nem langymeleg, nem meleg: forró; égetôn forró (mosakodáshoz muszáj hozzákeverni egy adag hideget is). Erre gondolok azóta minden reggel, amikor negyed nyolc, fél nyolc körül mosakodni, netán fürödni próbálok: akkor ugyanis engedném a meleg vizet, csak nincs honnan; a meleg csapból is hideg folyik, hiába állítják egyesek, hogy reggel 5 órától már van meleg víz. Ámítás: mert nincs.

A hidegvíz-fogyasztást lépcsôházanként mérik, ugyanis a tömbházban még van hidegvíz-csap a lakásokon kívül is.

A hôenergiafogyasztás mérésével hasonló a helyzet. Egy évben egyszer olvassák le, hogy mennyi fogyott, és tizenkétfelé osztják. A fogyasztást a lakásban szabályozni lehet, a radiátoron több fokozat, eszerint lehet beállítani a hômérsékletet és egyben irányítani a fogyasztást is. A hôenergia-szolgáltatás idôben elkezdôdik, aki nem tart igényt rá, nullára állítja a radiátort, és nem fogyaszt. Így mindenki maga döntheti el, mikor kezd fûteni a lakásban.

A másik nagy élmény az IMAX mozi volt. Tavaly nyitották meg Düsseldorfban, Németországban mindössze három mûködik belôlük. A szenzáció ebben a moziban az, hogy a filmet három dimenzióban látja az ember. Évekkel ezelôtt olvastam egy könyvet, Arthur C. Clarke-tól, A gyermekkor vége címût. Azt írja benne (1956-ban!), hogy "elôbb a hang, aztán a szín, majd a sztereoszkópia, s végül a cinerama tette, hogy a jó ôreg "mozi" maga is egyre inkább hasonlított a valóságra. Hogy hol a történet vége? Nyilván ott következik be a végsô stádium, ahol a közönség elfelejti, hogy ô most közönség, és részévé válik a cselekménynek. Hogy ez bekövetkezzék, célba kell venni minden érzékszervet — sokan még a hipnotizálást is célszerûnek tartották. Ha sikerült elérni a célt, az ember tapasztalati világa rendkívül kiszélesedett. Az illetô — legalábbis egy idôre — egy másik emberré válva vehetett részt minden elképzelhetô, valóságos vagy képzeletbeli kalandban. De lehetett akár növény vagy állat is, ha sikerült elkapni és rögzíteni más élôlények érzékszervi benyomásait. És ha véget ért a "program", az emberben olyan eleven emlék maradt róla, mint minden más élményérôl, amit a valóságos életben szerzett — tulajdonképpen meg sem tudta különböztetni a valóságtól." Ez a részlet abban a pillanatban eszembe jutott, ahogy elkezdôdött a film. Háromszáznegyven négyzetméteres a filmvászon az IMAX-teremben, mindenki speciális szemüveget kap, amikor belép a terembe. Az elsô képsor maradandó élmény; arra készültem, hogy olyasmit fogok kapni, mint a kétdimenziós képernyôre készített ún. háromdimenziós számítógépes játékok, és... tátva maradt a szám.

Ez óriási! Egy dinoszauruszos filmet reklámoztak, az egyik állat csak jött, jött, megállt (úgy tûnt, az orrunk elôtt), majd kitátotta a száját és egy bôdületeset ordított. Az egész sor, ahol ültem, hátrahôkölt. Nem beszélve arról, hogy amikor a filmet néztük (New Yorkról szólt), és a fôszereplô hullámvasúton ment, a gyomromban ugyanazt az ürességet éreztem, mintha én is ott lettem volna rajta.

Csak javasolni tudom: ha egy lehetôségük van, nézzenek meg egy ilyen háromdimenziós filmet. Olyan, mintha ott lennének, és a filmben szerepelnének.

Japán — erdélyi szemmel (4.)

A világ híreit megpróbáltam Japánban is ugyanúgy követni, mint itthon. Ez nem ütközött akadályba, mivel angol nyelvû híreket nemcsak mûholdas televízióadások vagy helyi rádióállomások sugároztak, hanem helyben megjelenô angol nyelvû újságok is vannak Japánban.

Erre nagy az igény, viszonylag sok a Japánban tartózkodó külföldi és ezek nagy része az angolterülerôl való. Állandó tartózkodásra, letelepedésre azonban csak nagyon kevés külföldi vállalkozik — bár ilyenekkel is találkoztam a késôbbiekben. A legtöbb külföldi átmenetileg tartózkodik ebben az országban páréves munkaszerzôdéssel, de bármilyen régen is érkezett az országba, mindig felcsillan a szeme, ha más — nem ázsiai — arccal találkozik. Én is mindig megörültem, ha Tokió nagy forgatagában európai arcokkal találkoztam. Sokukkal még üdvözöltük is egymást, mintha barátok lennénk. Akikkel még szóba is elegyedtem, azokról gyakran kiderült, hogy még csak nem is európaiak, hanem például Kanada vagy Új-Zéland a hazájuk. Mégis úgy örültünk egymásnak, mintha ugyanabban az utcában nôttünk volna fel. Ez valószínûleg azzal magyarázható, hogy minketten egy kicsit eltévedtnek, kiszolgáltatottnak éreztük magunkat Japánban, mivel nehéz egy olyan helyen feltalálni magát az embernek, ahol nehezen tud eligazodni.

Az ilyen embereken próbál meg segíteni a Furoshiki szervezet. A "furoshiki" tulajdonképpen egy szép mintázatú, négyszögletes japán kendô, utazáskor a japánok ebbe csomagolják a holmijaikat. A különbözô színû kendôcskékbe különbözô ruhanemûk kerülnek, majd így teszik be ôket sorba, egymás után a bôröndbe. A kendôcske nevét viselô szervezet tulajdonképpen egy furoshikibe csomagolt batyut ad át a Japánba újonnan érkezett idegeneknek, ami tele van hasznos információkat tartalmazó könyvecskékkel, füzetecskékkel, és ez természetesen mind ingyenes.

Engem egy Brigitte nevû német származású amerikai hölgy keresett fel a furoshiki csomagocskával. Elmagyarázta, hogy mi a teendô földrengés esetén, hová fordulhatok angolul tudó fogorvoshoz és fodrászhoz, mit kell tennem, ha költözködni, vízcsapot szereltetni szeretnék és még sok-sok apróságot. Földrengésben már megérkezésem elsô napjaiban volt részem. Enyhe földmozgás volt estefelé, amikor otthon tartózkodtam. A mosogatókagyló melletti edényszárítón megcsörrentek az edények. Megrémültem, de már alábbhagyott a rengés, mire végiggondoltam, hogy mit is kellene tenni. Késôbb japán ismerôseim és Brigitte is elmondták, hogy az elsô lökés a legerôsebb, ezután már nem lesz nagyobb baj, és ne essek pánikba. Japánban olyan gyakori a földrengés (átlagosan heti 2-3), hogy a helyiek ügyet sem vetnek rá. Legtöbbjük a Richter-skálán mért 3-as erôsségû vagy ennél is kisebb erejû, és gyakran még a rádió sem jelenti ôket. A tájékoztatás szerint földrengés észlelésekor a gáztûzhelyen a gázt azonnal el kell oltani, az ajtót résnyire nyitni, nehogy beszoruljon, elzárva a menekülés esélyét, majd hamar az asztal alá kell bújni. Szerintem ez olyan hosszadalmas, hogy nem is lehet végigcsinálni pár másodperc alatt, de fô a bátorság. A rádióhoz mindig kell tartalékelemet tartani, hogy a villanyvezeték meghibásodásakor is hallgatni lehessen az angolul is elhangzó óvintézkedéseket, információkat földrengés esetén.

Miután Brigitte mindenrôl tájékoztatott, én kérdezhettem, és mindenre igyekezett pontosan, világosan válaszolni. Az is érdekelt, hogyan alakult ez a Furoshiki szervezet és kik dolgoznak itt. Ezenkívûl természetesen rákérdeztem arra is, hogy tudnak-e még Tokióban tartózkodó magyarokról, rajtam kívül. Elmondta, hogy ô és csapata önkéntes dolgozók, ideiglenesen ott tartózkodó külföldiek, akikhez bárki csatlakozhat, akiben segítô szándék van és jól beszél angolul. Ezután pedig megígérte, hogy utánanéz, hátha valamelyik csapattársa ismer magyarokat, és ha igen, akkor kapcsolatba léphetek velük. Betartotta a szavát, pár nappal késôbb egy angolul beszélô nôi hang érdeklôdött felôlem telefonon és izgatottan szólalt meg magyarul, miután kiderült, hogy én vagyok a keresett személy. Egy Budapestrôl elszármazott kardiológus hölgy mutatkozott be és elmondta, hogy holland férjével 4 évre érkezett Japánba, és én vagyok az elsô ember, akivel fél év óta magyarul beszélhet Japánban. Egykettôre találtunk közös témát és pár nappal késôbb már együtt jártuk a felhôkarcolókat Tokió szívében.

A felhôkarcolók nagy része Tokió Shinjuku (ejtsd: sindzsuku) nevû kerületében van. A legmagasabb ezek közül a 235 méter magas, 52 emeletes Shinjuku Park Tower. Egy másik épület, a Shinjuku Mitsui Building ugyan 55 emeletes, de csak 210 méteres. Összehasonlításképpen: a világ legmagasabb épülete, a Chicagóban található Sears Tower, 443 méter magas és 110 emeletes.

Mindig is kíváncsi voltam arra, hogy milyen is lehet egy felhôkarcoló egész közelrôl, illetve belülrôl. Elôször kicsit félelmetesnek tûnik és az épület elôtt állva rögtön arra gondoltam, hogy mi lesz, ha most tör ki az évek óta várt nagy erejû földrengés. Az engem egyáltalán nem tudott megnyugtatni, hogy Shinjuku a legbiztonságosabb technikával épített kerülete Tokiónak és hogy ezek az épületmonstrumok a Richter-skálán mért 7-es erôsségû földrengést is kibírják. A sok-sok üvegablak összetört halmaza is végzetes veszélyt jelenthet az arra járónak, ha a föld megmozdul, hiába mesélték nekem, hogy az az üveg nem tud senkit sem megsebesíteni, mert apró, kerek darabokra hullana szét. Erôt vettem magamon és beléptem az épületbe: félelmem fölött a kíváncsiságom gyôzedelmeskedett.

A Shinjuku Sumitomo épület tetején ingyenes kilátó van, az 52. emeleten, 212 méter magasan. Irodaházak, üzletek, kávéházak, éttermek, szórakoztató központok költöztek ebbe az épületbe. A felhôkarcolókban — a hiedelemmel ellentétben — nincsenek magánlakások, legfeljebb "csak" magánuszodák. Legalább 10-14 lift mûködik egy-egy ilyen felhôkarcolóban. A liftek mellett megtaláljuk, hogy hányadik emeletig visznek fel. A Sumitomo felhôkarcolóban az elsô lift például csak az elsô és tizedik emelet között közlekedik, a két legutolsó pedig kizárólag a 48. és 52. emeletek között áll meg. A lift sebessége 240 méter percenként és kiszámoltam, hogy az 52. emeletre 53 másodperc után érkeztem meg. A nagy sebességet a légnyomásból lehet érezni. A lift utasai szinte kivétel nélkül a fülükhöz kaptak az "utazás" pár másodperce alatt. Az udvarias, öltönyös, fehér kesztyûs liftesfiú ilyenkor mindig mosolyoghat magában, ô már hozzászokhatott ehhez a "munkahelyi ártalomhoz".

Felülrôl lélegzetelállító a látvány. Sok látogató még nem járt ilyen magasan és ugyanolyan elragadtatással, lelkesedéssel figyeli az elôtte elterülô látványt, mint egy kisgyerek. A hatás fokozásáról természetesen a helyben található panorámás vendéglôk és kávézók is gondoskodnak. Én inkább a fényképezôgépemet kaptam elô, hogy maradandóvá tegyem az élményt. Tiszta idôben állítólag a Fuji hegyet is látni ilyen magasról, ehhez azonban ezúttal nem volt szerencsém.

Ma délután 17 órától a megyeszékhelyi Mihai Eminescu könyvesüzletben a Pro Európa Liga és a PER (Project on Ethnic Relations) szervezésében bemutatják Dan Pavel Leviathanul bizantin címû, politikai tanulmányokat, elemzéseket, véleményeket tartalmazó könyvét.

A munkaügyi minisztérium hajlandó eltekinteni az adósok büntetésétôl

A munkaügyi tárca hajlandó eltekinteni a társadalombiztosításnál tartozók büntetésétôl, amennyiben hajlandóak kifizetni hátralékos adósságaikat — nyilatkozta a Rompresnek Alexandru Athanasiu miniszter. Amennyiben az eljárás nem jár sikerrel, a tartozásokat kényszervégrehajtás útján próbálják meg behajtani, bár maga a miniszter elismeri, hogy ez roppant nehéz a nagyvállalatok és társaságok esetében. A jövôbeli megoldást a miniszter az igazgatói felelôsség törvényes szabályozásában látja, hangsúlyozva a társadalombiztosítási járulék ki nem fizetése esetén az alkalmazottaknak nem ismerik el a munkarégiséget arra az idôszakra, amivel a cég tartozik.

A vízumrendszer az Európa Parlament figyelmében

Az Európa Parlament megvizsgálja annak lehetôségét, hogy Romániát és Bulgáriát töröljék az EU-államokba való