|
LI. évfolyam 302. (14353) |
1999. december 28., kedd |
A Mediafax évvégi belpolitika mérlege szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a kormánykoalíció legkisebb pártja tagadhatatlan sikereket ért el céljai megvalósításában. A hírügynökség az RMDSZ 1999. évi sikerei közé sorolta a tanügyi törvénynek, a köztisztviselôk jogállásáról szóló törvénynek, a föld- és erdôtulajdoni viszonyokat a korábbinál méltányosabban szabályozó törvénymódosításnak a szövetség számára is elfogadható formában történô becikkelyezését.
Az RMDSZ úgy tudta megôrizni kiegyensúlyozott helyzetét a koalíciós vitában, hogy nem vesztette el egyetlen szövetségesét sem, s ugyanakkor hozzá tudott járulni Románia külföldi megítélésének javításához is – állapítja meg. Úgy látja, hogy a szervezet radikálisai továbbra is lekicsinylik az RMDSZ kormányzási eredményeit, amelyeket szerinte a magyar lakosság sem értékel kellôképpen, mert "elsôsorban az életszínvonalnak és az ország gazdasági helyzetének javulását várta el". A Mediafax az állami magyar nyelvû egyetem kérdésének megoldatlanságát a szervezet passzívumai közé sorolja.
Az 1998. évi választások után Magyarországon kormányra került Fidesz-Magyar Polgári Párt inkább az RMDSZ reformtömörülésével igyekszik kapcsolatot tartani, mint a szövetség vezetôségével – írja egyebek között a Mediafax .
Az államelnöki hivatal sajtóirodájának hétfôi közlése szerint a karácsonyi ünnepek alkalmával Emil Constantinescu vasárnap a Cotroceni- palotában fogadta a három hete romániai látogatáson tartózkodó I. Mihályt, Románia volt uralkodóját és feleségét, Ana királynét.
A fogadás alkalmával I. Mihály örömének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy Romániában tölthette a karácsonyi ünnepeket. A volt uralkodó azt mondta, hogy számos román állampolgárral lezajlott tapasztalatai alapján teljes mértékben bízik az ország jövôjében.
Emil Constantinescu – aki kellemes ünnepeket kívánt a királyi párnak és ajándékokkal kedveskedett vendégeinek – meggyôzôdésének adott hangot, hogy valóra válnak az ország sorsának jó alakulásával kapcsolatos remények.
A kilencvenes évek elsô felében többször is politikai botrányba fulladt I. Mihály volt királynak az a kísérlete, hogy Romániában töltse a karácsonyt. 1996. óta azonban a volt uralkodó évente egy-két esetben zavartalanul hazalátogatott.
Szavazati súllyal rendelkezik az EurópaiUnióban minden tagország, hogy a döntések meghozatalakor garantáltan a többség akarata érvényesüljön.
A szavazati súlyok kérdése napirenden szerepel az EU úgynevezettintézményes reformjai között. A reformokat jövôre ki kell dolgozni, hogy a keleti bôvítés folyamata ne szenvedjen késedelmet az EU felkészületlensége miatt.
Az EU legfontosabb szerzôdései pontosan meghatározzák, melyesetekben milyen többségû szavazással kell dönteni. Szinte nincs olyan fontos uniós szerzôdés, amely ne foglalkozna ezzel a kérdéssel: a legutolsó – amszterdami – EU-szerzôdésnek egyik kulcspontja volt a többségi szavazás kiterjesztése, és napirenden szerepel e kérdés a szavazati súlyok mellett az újabb kormányközi konferencián is.
A jelenleg érvényes súlyozás szerint Németország, Franciaország,Olaszország és a Nagy-Britannia 10-10, Spanyolország 8, Belgium, Görögország, Hollandia és Portugália 5-5, Ausztria és Svédország 4-4, Finnország, Dánia és Írország 3-3, Luxemburg 2 szavazattal rendelkezik. A súlyokat nagy megfontoltsággal kell újraelosztani, hogy a belépô új tagországok csatlakozása ne okozzon zavart a döntéshozatalban. Várható viszont az is, hogy az egyes országok lakosságának aránya jobban érvényesül majd az új szavazási rendben. Nem kizárt a kettôs többség rendszerének bevezetése sem: ez esetben a súlyozott szavazatok mellé a tagországok népességi arányát külön vennék figyelembe.
A jelenleg érvényes rendszer szerint szavazáskor alkalmazhatóegyhangú, többségi vagy minôsített többségi voksolás. Minôsített többség a súlyokat is figyelembe 70 százaléknál alakul ki, de egy 1994-ben született kompromisszum szerint a határ közelében lévô szavazatok esetében az adott határozatot átmenetileg felfüggesztik, és az Európai Bizottság, valamint a soros elnökség valamilyen kompromisszumos megoldást keres, amely még nagyobb támogatottságot élvez.
Az EU-tagállamok nagy része szerint a minôsített többségiszavazás kiterjesztése az egyetlen járható út, hogy a tizenötnél több tagú EU-ban is megmaradjon a döntéshozatal hatékonysága. Sokan szükségesnek látják a vétójog teljes felszámolását is, ámbár bizonyosan megmarad az amszterdami szerzôdésben kidolgozott, úgynevezett konstruktív tartózkodás lehetôsége, amelynek értelmében a legtöbb területen ma már vétózni nem lehet, de ha valamely tagország nemzeti érdekeit az adott döntés súlyosan sértheti, a végrehajtásból az az ország kimaradhat.
Victor Babiuc román védelmi miniszter hétfôn kétnapos munkalátogatásra Moszkvába utazott. A védelmi minisztérium sajtóirodájának közlése szerint Babiuc megbeszéléseket folytat Igor Szergejev orosz védelmi miniszterrel és fogadja Vlagyimir Putyin miniszterelnök is.
Moszkvai vendéglátóival a román miniszter az isztambuli EBESZ-csúcstalálkozón megvitatott kérdések különbözô vetületeirôl és a román-orosz katonai együttmûködés idôszerû témáiról tárgyal.
Mint Bukarestben közölték, a román fél javaslatára a moszkvai megbeszéléseken szó lesz a délkelet- és közép-európai államok közötti katonai együttmûködésrôl is.
Mint lapunkban már jeleztük, valami nem stimmelt a marosvásárhelyi fôtéri téli vásár megszervezése körül. Valaki a polgármesteri hivatalban számíthatta el magát. Információnk szerint a fabódék kivitelezôje maradéktalanul eleget tett a megrendelésnek. Nem ô tehet róla, hogy a jószerivel mindenhol december elsejével induló karácsonyi vásárra szánt építmények bérletére szóló versenytárgyalást december 17-ére írták ki, s arról sem, hogy addig az ünnepi bevételre számító kereskedôk már réges- régen eldöntötték szerencséjük útját-módját. Így aztán a fölállított 26 bódéból mindössze 6 funkcionál rendeltetésszerûen. A többi áll emlékeztetôül: valaki melléfogott! Kérdés, ki fizeti az ünnepi melléfogás árát?!
Elsôként Romániában a bukaresti fundeni-i kórház mellett a jövô évtôl minden valószínûség szerint Marosvásárhelyen hajtanak végre csontvelô-átültetést azokon a betegeken, akik számára ez az egyetlen lehetôség, hogy meggyógyuljanak. A helyszín a marosvásárhelyi Forradalom (volt Szentgyörgy utcai) kórház, ahol a 2-es számú belgyógyászat keretén belül mûködik a 25 ágyas hematológiai klinika.
A központot a kórház udvarán levô épületben alakítják ki, amelynek felújítása most folyik, s elkészültével oda költözik át a hematológiai klinika. Vezetôjétôl, dr. Benedek István hematológus fôorvostól a szenzációs hír hátterérôl érdeklôdtünk. Mint elmondta, csontvelô- átültetést jelenleg nem végeznek sehol Romániában, s a rászoruló betegek külföldi gyógykezelése személyenként egymilliárd lejbe kerül az Egészségügyi Minisztériumnak, a család költségeirôl nem is beszélve. A romániai páciensek számából kiindulva a szakminisztérium számára is kedvezôbbnek tûnik, s ezért döntöttek úgy, hogy országos szinten öt átültetési központot hoznak létre Bukarestben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Iasi-ban és Temesváron.
– Mivel a helyi tanács, a polgármesteri hivatal valamint a Megyei Közegészségügyi Igazgatóság Marosvásárhelyen támogatta a lehetôségei szerint a leginkább ezt a kezdeményezést, a minisztérium úgy döntött, hogy a fôváros mellett megyeszékhelyünkön szerelnek fel csontvelô- átültetési központot. Ennek éredekében megtartották a versenytárgyalást, s közel 10 milliárd lejre szereznek be mûszereket, ami feltétlenül szükséges a központ beindításához. A döntést kedvezôen befolyásolta, hogy Marosvásárhelyen Regionális Transzplantációs Központ jött létre, s Deac Radu professzor és csoportja az elsô szívátültetést is elvégezte. Nagy az esélyünk, hogy a minisztérium támogatni fogja egy korszerû immunológiai laboratórium létesítését, továbbá komolyan foglalkozik egy új röntgenkészülék felszerelésével is, mivel a csontvelô- átültetés elôtt teljes besugárzásra van szükségük a betegeknek.
Decemberben részt vettünk New Orleans-ban az Egyesült Államok Hematológiai Társaságának évi kongresszusán, ahol szintén arra helyezték a hangsúlyt, hogy a hematológiai betegek valóban korszerû és eredményes kezeléséhez szükség van a csontvelô-átültetésre.
– Ez milyen betegségek esetében indokolt?
– Súlyos csontvelô-elégtelenség, thalassaemia (veleszületett hemoglobin-képzési zavar), krónikus leukémiák ( ez utóbbi gyógyítását 10-15 éve kezdték el), daganatos megbetegedések, például elôrehaladott mellkarcinóma esetén.
– Hogyan történik az átültetés, bonyolult mûtétrôl van- e szó, avagy maga a felszerelés, a mûszerek, az elôkészület a fontosabb?
– Régebben valóban a mûtôben hajtották végre, úgy, hogy a csontvelôt termelô medencecsontot megfúrták, s mûtéti úton nyertek egy liter csontvelôt. Ma ezt sokkal elegánsabban végzik. A donor lehet maga a beteg, vagy egy szövetazonos személy, akit általában a családtagok közül választanak ki. A donornak, aki beül egy székbe, a perifériás véérbôl nyerik hat-nyolc órán keresztül az az ôssejteket. Ehhez szükséges az a nagyon drága készülék, amely ezeket a sejteket kiválasztja és egy nejlontasakba gyûjti. Ezt kapja szintén vénás úton a beteg, de a sejteket a megfelelô szervbankban három-négy évig is meg lehet ôrizni.
Az autológ transzplantáció ( az ôssejteket magától a betegtôl nyerik) bizonyos daganatos betegségek esetében indokolt. A beteg perifériás vérébôl eltávolítják az ôssejteket, ezt lefagyasztják, majd egy rendkívül agresszív terápiával elpusztítják a daganatos sejteket, ezt követôen kerül sor a csontvelô visszaültetésére, a gép ugyanis csak az ép, egészséges ôssejteket távolítja el.
Véleményünk szerint e rendkívül korszerû módszer meghonosításával jelentôsen nôni fog a gyógyulás esélye.
– Megyeszinten hány esetre lehet számítani évente az eddigi tapasztalatok alapján?
– 25-30 beteg szorulna rá évente a három megyébôl – Maros, Kovászna, Hargita – amelyeket klinikánk ellát, de valószínû az ország más részeibôl is sokan fordulnának hozzánk.
– E szükségleteknek megfelelôen újítják fel a nemrég még romos állapotban levô épületet..
– Valóban minden funkcionális lesz, a csontvelô- átültetésen átesett betegek számára alakítunk ki két steril egyágyas szobát, ahol elkülönítjük ôket, amíg a csontvelô megjelenik a perifériás vérbe beültetett ôssejtekbôl, majd két-háromágyas kórtermekben folyik a további kezelésük. Az épület másik szárnyában a hagyományos kezelési módokkal fogjuk gyógyítani a betegeket. Az átköltözést követôen szeretnénk felújítani jelenlegi kórtermeinket is, ahol a 25 ágyon ebben az évben 1000 beteget kezeltünk, ambulánsan pedig 8OO-at – tekintette át az 1999-es statisztikát dr. Benedek István fôorvos, a hematológiai klinika vezetôje.
December 23-án ez évi utolsó rendes ülését tartotta a marosvásárhelyi tanács. Számos közérdekû kérdés mellett napirenden volt a nemrégiben magántulajdonba került Salubriserv Rt.-vel kötött, a város takarítására vonatkozó szerzôdés meghosszabbítása is.
Mint ismert, a köztisztasági vállalattal a polgármesteri hivatal 2002-ig érvényes szerzôdést kötött, még 1997-ben, annak érdekében, hogy az akkori tervek szerint a cég egy francia beruházóval vegyes vállalatot hozzon létre. Ez nem történt meg, a vállalat többségi részvénycsomagját végül novemberben a magyar DDHG Kft. vásárolta meg. Az új többségi tulajdonos által a részvényekért kifizetett ár 90%-a, vagyis csaknem félmillió dollár a polgármesteri hivatal költségvetését illeti. A most napirendre tûzött tervezetben arról szándékoztak dönteni, hogy ebbôl a pénzbôl befejezik az eurokukák vásárlását, és emellett még a közismerten elavult maroskeresztúri szemétgödör jelentette szennyezés hatásának csökkentésére is jutott volna a pénzbôl. Másrészt a Salubriserv Rt. egy rövid és középtávú fejlesztési tervet terjesztett a hivatal elé, amelynek keretében rövidesen korszerû gépparkkal szerelnék fel a céget, amellyel a mostaninál sokkal hatásosabb munkát tudnának végezni. Ezt figyelembe véve a hivatal községgazdálkodási osztálya a szerzôdés meghosszabbítását javasolta a tanácsnak.
A testület a szerzôdéshosszabbítást nem hagyta jóvá. Ugyanis az ülés elôtt két nappal a segesvári Schuster Ecosal cég, amely a maga során szintén részt vett a Salubriserv részvényeinek árverésén, de nem állta a versenyt a késôbbi vásárlóval, beruházási szándéklevéllel fordult a hivatalhoz, miszerint kétmillió eurós értékû befektetést végeznének, ha a megyeközpont tisztítására velük kötne a hivatal társulási szerzôdést.
A konkurens cég jelentkezése parázs vitát váltott ki a testületben. Az egyik véleményáramlat szerint érvényét vesztette a Salubriserv és a város közti szerzôdés, mivel a vállalat jogi helyzete megváltozott, és mindkét konkurenssel tárgyalnia kell a hivatalnak. A másik véleményáramlat szerint az említett szerzôdés továbbra is érvényes, azonban a versenyhelyzetre vonatkozó törvény értelmében mindkét céggel tárgyalni kell. Errôl is született végül hosszas vita után döntés. Vagyis a tanács azt határozta el, hogy a város takarítását a jövôben a polgármesteri hivatal társulási szerzôdés formájában fogja egy cégre rábízni. Három tanácsosból és a hivatal községgazdálkodási igazgatójából egy bizottságot alakítottak, amelynek január 10-éig mindkét céggel tárgyalnia kell ezek ajánlatairól, majd a végsô döntést januárban hozzák meg.
A karácsonyt, az egymás iránti szeretet ünnepét is lehet oly módon megélni és megtartani, hogy közben ne feledkezzünk el a környezetrôl. Ez volt az alapja az ökokarácsony gondolatának, amelyet a marosvásárhelyi Fókusz Öko Központ idén negyedszer szervezett meg, múlt hét szombaton a Tudor lakótelepi 3. számú általános iskolában.
A környezetvédôk kezdeményezése gyerekekhez szólt-szól. A rendezvényen elôbb elbeszélgettek a jelenlevô mintegy félszáz gyerekkel arról, hogyan lehet a karácsonykor, és általában az ajándékok, ajándékozás hónapjának tartott december során is figyelni a környezetre. Beszélgetés közben a gyerekfejekbôl is kipattant az ötlet, hogy az ünnepi hangulattól szinte elválaszthatatlan karácsonyfaállítás nem kell feltétlenül egy fenyô pusztulásával járjon. Cserépben élô fenyôcsemetét is fel lehet pazarul díszíteni, ráadásul ez még a következô karácsonykor is megismételhetô. Tôlünk nyugatabbra egyébként helyenként már bevett szokás, hogy bérelni is lehet cserepes fenyôcsemetét a karácsonyi ünnepekre, és remélhetjük, hogy ez az ötlet nálunk is elterjed.
A másik témakör, amire kiterjedt a foglalkozás, a csomagolóanyagok problémája volt. Abban a megközelítésben, hogy az ajándékhónap során hihetetlen mennyiségû hulladék is termelôdik, ami árt a környezetnek. Viszont egy adag fantáziával, és kézügyességgel például a keménypapírból olyan karácsonyfadíszeket, csillagokat, forgókat lehet készíteni, amilyet csak el lehet gondolni. Emellett még ráadás, hogy a fán függô dísz az üzleti egyenárunál sokkal eredetibb, még pénzbe sem kerül. És abban rejlik a környezet iránti figyelem, hogy kevesebb hulladék kerül így a szeméttelepre. A beszélgetést gyakorlati foglalkozás követte, amelynek során a gyerekek saját maguk készítettek papírból díszeket, füzéreket.
Öt általános iskolából voltak jelen kisdiákok, egy részük már évek óta visszajár ezekre a rendezvényekre, melyeket hagyományosan karácsony elôtt tartanak a környezetvédôk. A kezdeményezés eredményességét pontosan nehéz lemérni, de a gondolat már több száz gyerekhez eljutott, és évente újabbak hallanak róla. Így elôbb–utóbb az eredményeknek is jelentkezniük kell.
Jobb adni, mint kapni, ezt a régi igazságot élte át a marosvásárhelyi Magányosok Klubjának kis csapata, akik Kopacz Imola pszichológus vezetésével december 21-én felkeresték az Öregek Házát, hogy az ott élôk számára is elvigyék a közelgô karácsony melegét.
Immár hatéves hagyományt követtünk, amikor az evangéliumi szegény asszony példákára a kevésbôl adunk azoknak, akiknek még kevesebb jutott.
Imával, énekekkel és szavalatokkal igyekeztünk ünnepi hangulatot lopni a szívekbe. Mûsorunk három nyelvû volt, magyar, román és német. Közremûködtek: Kúti Irén, Kiss Sándor, Nagy Zoltán, Máté Károly, Péter Loránd, Széjkely Árpád, Péterfi Rozália, Bartok Ferencz, Német Ibolya, Fazekas Mária, Magyarosi Éva és Antal József. Utána karácsonyi finomságok kerültek a tányérokra.
Baba Mária doktornô megköszönte látogatásunkat, de kedves szavainál többet mondtak a hálás tekintetek melyek elkísértek bennünket és lángra lobbantották szívünkben a karácsony fényét.
Szép volt ez a délután.
A pontos szabályozások késése és a felgyûlt munka miatt még a novemberre esedékes hôenergia-támogatás igényléseket sem rendezték a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban.
A vonatkozó sürgôsségi kormányrendeletet ugyan október végén keltezték, a lebonyolításra vonatkozó utasítások azonban egy hónapot késtek, és a formanyomtatványokat csak december elején kezdték el kiadni a lakótársulásoknak, ahonnan a támogatásra jogosultak ezeket beszerezhették.
A polgármesteri hivatal illetékes irodájában tegnap tudtuk meg, hogy bár a lakótársulásoktól december 23-áig kérték a novemberi támogatást igénylô kérvények visszajuttatását, csak mintegy 90%- uktól érkeztek vissza, így a feldolgozásuk sem fejezôdhetett be. Most úgy látják, hogy a lakótársulások január 10-éig megkaphatják a novemberi kérvények alapján összeállított fizetési jegyzékeket. Ezeken pontosan feltüntetik majd a támogatásra jogosultakat. A novemberi kérvényeket az ellenôrzés után számítógépes adatbankba foglalják, így a távfûtési idény következô hónapjaiban várhatóan gyorsabban halad majd az ügyintézés.
A társulások egy részénél gördülékenyen dolgoznak, néhol a lakók már a decemberre esedékes támogatásra is kitöltötték a kérvényeket, amiket szintén eljuttattak a hivatalba, és ezek feldolgozása is folyamatban van.
Mindeközben, tekintet nélkül az az ügyintézés lassúságának okaira, már idôszerûvé vált a novemberi hôenergia-számlák térítése. A hivatal illetékesei nem adtak arra vonatkozó utasítást a lakótársulásoknak, hogy mennyi pénzt vegyenek el a támogatásra jogosult fogyasztóktól. Így a társulások egy részénél az ügyvezetôk letudták az illetôk tartozásából a támogatás összegét, más társulásoknál viszont csak a következô hónapokban kapják meg a lakók ezt a kedvezményt. Mint tudott, a jogosultak nem készpénzt kapnak támogatásként, hanem a konkrét összegek elszámolása a polgármesteri hivatal és az Energomur között történik majd.
A polgármesteri hivatalban december elején havi négy- ötmilliárd lejre becsülték a kisjövedelmû családok hôenergia-fogyasztásának támogatására szükséges összeget. Bár egész pontos helyzetképet az adatok hiánya miatt még nem ismernek, a jelek szerint kevesebben igénylik a támogatást, mint a két évvel ezelôtti "fûtéskuponok" idején. Akkor mintegy huszonötezer családot támogattak Marosvásárhelyen, idén harmincezer igénylôre számítottak, de eddig csak mintegy 22 ezer kérvény jutott el a hivatalba, amiben már decemberi kérvények is vannak.
Döntöttem, tatikám – tört rám a konyhámban szükségmegoldásként berendezett elefántcsont-tornyomba régi barátom, Egon, a legidôsebb Walter fiú." Tekintettel arra, hogy a nyilvánosság elôtt már néhány ízben megnyugtatóan képviseltél, szájam íze szerint közvetítetted gondolataimat, szóvivômmé fogadlak. Divatos mesterség ez manapság, és kvalitásaidat ismerve, messzemenôen megfelelsz a feladatnak. Dumád van, s ha az nem is minden esetben közérthetô, direkt hasznodra válik a mesterségben. Ködösítési képességed, ha nem is tökéletes, de fejleszthetô, fanyelv-szókészleted meglehetôs, és hála filoszi elôképzettségednek, veled született génjeidbe passzírozott nyelvkészségednek és a virágzó szakma nagyjai által napról napra bizonyított altruizmusnak, rövid idô alatt kikecmereghetsz az ismeretlenségbôl. Az anyagiak miatt ne fôjön a fejed, ha a földhözragadtságukat állandôan kirakatba tartó pártoknak és pártocskáknak, a büdzsé kóros alultápláltságát úton-útfélen sirató intézményeknek telik a státusra, az én mellényzsebem sem feleslegesen birizgálja a köldököm tájékát. Kiteremtem én a szárazra pirított rozskenyér-szeletkéid számára a német licenc szerint készített alpesi vajat, meg leszel velem elégedve. Huszonnégy órán belül várlak, hogy megkössük az együttmûködési szerzôdést." És ezzel a seggreejtés nagymestereihez illô magabiztossággal faképnél hagyott. Reám testálta a következô lépés jogát.
Jómagam, aki a következô évtizedet, államelnökünk biztató noszogatására, az alagút végén garantáltan felbukkanó fényecske heurékával üdvözölt felfedésére szántam, reflektálni kezdtem az ajánlaton. Erôm teljében, megújulásra mindhalálig nyitott lélekkel, miért ne nyergelhetnék át egy stresszhatásoktól mentes, semminemû felelôsséggel nem járó pályára? Miért ne lehetnék szóvivô, bárki szóvivôje? A munkafeltételek rendkívül elônyösek. Ad 1: igenlô válaszom esetén agytekervényeimet nyugdíjba küldhetem. Egyre sokasodó számú honpolgártársaimhoz hasonlóan leszokhatok az önálló gondolkodásról, hisz mások éceszeit közvetítem csupán tovább. Nem tehetek én róla, hogy nem lettem én rózsa! mint a nótában.. Ad 2: mondandómért senki nem fricskázhat orron, javadalmazott orgánumomon keresztül, jegyzett notabilitások szavait kürtölöm világgá. Ha befut a ló, barátságos vállveregetéseket gyömöszölhetek tarsolyomba, ha elbukik, je m'en fiche!, már hadarom is a következô kommünikét. Ad 3: imidzset teremtek magamnak, ha elkésve is, felfedezik fotogéniámat, kifejezô szemeimet, férfias arcélemet, kellemes baritonomat. Ad 4: felhagyhatok haszontalan intellektuális foglalatosságaimmal, idômilliómosi mivoltomban akár másod- vagy harmadállást is vállalhatok. Hisz annyian vannak, akik hallatnák szavukat, a vírusos szószátyárság befészkelte magát a Kárpátok, Duna és Fekete-tenger által behatárolt területre. Ad 5: a mikrofonrögzítô kábelek mentén bóklászva hasznos ismeretségekre, felhasználható kapcsolatokra tehetnék szert. Ha nem is buktatnának fel a Tisztelt Házban, egy állandó bizottsági tagságot, egy protokollfônökséget, egy euróval táplált alapítvány kurátori tisztjét, de legalább egy szenátori iroda egyszemélyes irányítását csak rám bíznák. Mekkorát nône az ázsióm hû pedagógus társaim, egyenlô számban megoszló barátaim és ellenlábasaim körében. Meg aztán dolgos ôseim évek óta nyújtott restitúciós jóvátételéhez is hátha akadna nyomokat eltüntetô zsebkendô.
Eddig a pontig eljutva nem is keresgéltem tovább az argumentumokat, sietôsen tárcsáztam megbízómat: Egon, rendelkezzél velem. Csak annyit ígérj meg, hogy a nemzetgazdaságban dívó átlagjövedelemmel egyenértékû fizetésem meglesz!
– Gilt tatikám, még meg is pótolom egy huszassal. Nem vagy te alábbvaló egy kisnyugdíjasnál. És akkor holnaptól a jelszó: Helyettem, mákvirág!
Az idei esztendô volt az idôskorúak nemzetközi éve. A román társadalom nemhogy jobban odafigyelt volna e generáció életfeltételeinek javítására, hanem a kis nyugdíjak fokozatos értéktelenedése folytán hagyta, hogy a létminimum alá sodródjon. A helyzet súlyosságára való tekintettel, az RMDSZ javaslatára több éves késlekedés után a törvényhozás napirendre tûzte az idôskorúak szociális ellátására vonatkozó törvénytervezetet. A törvénytervezet elôkészítésében részt vevô Kerekes Károly parlamenti képviselôt kérdeztük, mi újat hoz a törvény az öregek számára.
– A demográfiai mutatók Európa-szerte a lakosság átlagéletkorának növekedését jelzik. A fejlett társadalmakban is gondot jelent az idôsek ellátása, de hazai viszonylatban ez a gond az általános szegénység miatt sokkal hangsúlyozottabbá vált, lévén, hogy az öregek nem engedhetik meg maguknak, hogy otthoni ápolót fogadjanak, vagy hogy kényelmet és orvosi ellátást biztosító otthonba vonuljanak.
A román társadalom nem viszonyul kellô megértéssel az idôsek iránt. Mondhatni, nincs rá hagyomány, mert a szocializmus állami nyugdíjat biztosított ugyan, de "feloldotta" a család erkölcsi kötelékeit és kötelességét. Az idôs korosztálynak nemcsak anyagi és egészségi gondjai vannak, hanem problémát jelent a nyugdíjba vonulás utáni élethez való alkalmazkodás, az, hogy ki hogyan találja meg a helyét a társadalomban nyugdíjasként is.
A rendszerváltás elôtt az idôsellátás szinte kizárólag az öregotthonokban való ellátást jelentette. Ezek ma is léteznek, de túlzsúfoltak és szegényesek. Néhány egyházi és karitatív szervezet mûködését leszámítva, az elhagyatott idôsek ellátása ma is állami intézményekben történik.
– Milyen kategóriák élvezik majd a törvény elôírásait?
– A Képviselôházban megvitatásra kerülô törvénytervezet elôírásait a szociális ellátásra jogosult nyugdíjas korú személyek élvezik majd, akik egyedül élnek, nincs családjuk, vagy törvényes eltartójuk, nincs lakásuk, de még lakásvásárlási lehetôségük sem, nincs jövedelmük, vagy ha van, az nagyon alacsony, s nem fedezi az eltartás és ápolás költségeit, betegek, fogyatékosak, tehát nem gondoskodhatnak saját eltartásukról.
A törvénytervezetet úgy dolgoztuk ki, hogy az intézményesített idôsápolás helyett elôtérbe kerüljön az idôskorúak otthoni gondozása, ápolása. Ezzel nem csupán azt szeretnénk elérni, hogy az állam válláról levegyük a gondot, hanem azt, hogy az idôseket ne szakítsák ki saját környezetükbôl. Az otthoni szociális ellátásba tartozna az egészségügyi ellátás, az étkezés, a házi segítségnyújtás, a hivatalos ügyek intézése stb.
– Egyre több olyan esetrôl hallani, amikor a családtagok, szomszédok, vagy "jóakarók" kijátszanak idôs személyeket. Eltartás fejében átiratják a lakást, vagyont, s végül az idôs személy az utcán köt ki lakás, vagyon nélkül.
– A törvény kiterjed az idôskorúak vagyoni biztonságának felügyeletére is, éppen azért, mert sokan szélhámosok, csalók áldozatává váltak akkor, amikor életjáradék ellenében beleegyeztek lakásuk átiratásába. A törvénytervezet elôírja, hogy az ingatlaneladási szerzôdést csak a helyhatósági megbízott jelenlétében lehet megkötni, aki bármikor megkereshetô, ha az idôs személyt jogsérelem éri a szerzôdés be nem tartása miatt.
Javaslatomra a törvénytervezet azzal egészítették ki, hogy a helyhatóság köteles gondoskodni annak az idôs személynek az eltemetésérôl, akinek nincs eltartója vagy eltartójának anyagi helyzete lehetetlenné teszi a termetésrôl való gondoskodást.
– Ki kérheti az idôs személyek szociális ellátását, és mibôl finanszírozzák ezt?
– A szociális ellátás kérésére történik majd, amelyet az érintett személy, vagy ennek megbízottja nyújt be. Ha ez nem lehetséges, akkor a helyhatóság, a rendôrség, a bíróság, a nyugdíjasok érdekvédelmi szervezete is megteheti. A szociális gondozásra való jogosultságot környezettanulmány elôzi meg, majd a polgármesteri hivatal vagy a megyei munkaügyi igazgatóság hagyja jóvá. A szociális ellátásban részesülô idôs személyek hozzájárulást kell majd fizessenek. Kivételt képeznek a jövedelem nélküliek és azok, akiknek a jövedelmük a meghatározott szint alatt van.A házi gondozói tevékenységet a házastárs vagy rokon is gyakorolhatja alkalmazotti minôségben.
Kétségkívül az idôskorúak szociális ellátása nem kis teher ebben a gazdasági helyzetben. A helyi erôforrások nem lesznek elegendôek, tehát a központi költségvetésbôl is kell majd pénzt áldozni erre a célra. De komoly segítséget nyújthatnak az egyházak, karitatív szervezetek. Végül is társadalmi összefogásra van szükség, hogy a magára hagyatott és kiszolgáltatott idôs személyek súlyos helyzetét érdemben kezeljük.
A közelmúltban Budapesten vendégszerepelt a Vártemplom Psalmus vegyes kara. A fárasztó, ám számukra is emlékezetes hangverseny-sorozatról nem volt alkalmunk beszélgetni Birtalan Judit karnaggyal, ugyanis meg sem pihenhettek, máris újabb meghívásnak téve eleget, ezúttal Temesvárra utaztak a kórus tagjai. Így tehát, kedves Judit asszony, a szó a "budapesti" karnagyé.
– Csodálatos, számunkra is ritka sikerélménynek bizonyult a turné. Három református templomban hangversenyeztünk. Érkezésünk napján az újpesti Szent István téri templomban, az áhítat során, másnap Budakeszin, a Határon Túli Magyarok Templomában, kimondottan egyházi mûsorral. A kezdeti fohászt követôen Merétey Sándor lelkipásztor bemutatott minket a gyülekezetnek, hangsúlyozva, hogy e különös jelentôséggel bíró templomban mi vagyunk az elsô, az anyaország határain kívülrôl érkezô kórus. Mondanunk sem kell, hatott bizony ennek tudata a kórustagokra is... Egyébként két énekszólistánk is volt: Antal Tibor, a kántortanítóképzô III. éves növendéke, akit Vass Annamária kísért orgonán, valamint Nagy Zoltán, aki az alsóvárosi református templomban kántorizált volt és aki letette a nagykántori vizsgát Kolozsváron.
– Mielôtt a mûsorról kérdeznénk, errôl a templomról is szeretnénk hallani néhány szót.
– Nagyon szép, új építmény! Korszerû, valóban modern templom, Makovecz-stílusban, ám nem ô tervezte. Nagyszerû az akusztikája és csodálatos az orgonája! Még csak annyit róla, hogy nemrég szentelte fel Tôkés László püspök úr.
Ami pedig a hangversenyt illeti, mamut-mûsorral mentünk, olyan húsz darabbal készülve, melybôl, két mûtôl eltekintve, 18 kimondottan egyházi jellegû szerzemény és adventi ének. Hangversenyünk elsô felében elhangzott – többek között – egy-egy Halmos László-, Zoltán Aladár-, Draskóczy László-mû, néhány Birtalan József- szerzemény, a második részében pedig Bartók-, Kodály-, Visky J.-mû. Betétként aztán a Budapesti Mûegyetem Karmarazenekara játszott, melynek tagjai Bach IV. Brandenburgi versenyét adták elô Pechán Rudolf vezényletével, furulyán, illetve hegedûn közremûködött Hajósi Ida és Mintál Borbála, valamint Hoós Andrea.
Óriási volt a hatás! Nem is tudom, hogy – amint mondani szokás – a szentlélek szállta-e meg a kórustagokat, az alkalom, a helyszín különleges volta, a gyönyörû kivitelezésû templom hatására-e, de nagyszerûen szólt, énekelt a kórus! Jelen volt a Duna TV, a Rádió, hangfelvételt, interjút készítettek a hangverseny végén... A turné harmadik napján a Pozsonyi úti református templomban a liturgia részeként szolgáltunk teljes mûsorunkkal, a mûegyetem kamarazenekarával, illetve említett számával.
A három budapesti szolgálatunk során kifejezetten az egyházi jellegû kórusmûveket kívántuk terjeszteni, illetve megismertetni és népszerûsíteni az erdélyi magyar zeneszerzôk ilyen jellegû alkotásait. Elôadtuk pl. Csíky Boldizsárnak egyik nagyon szép, ám rendkívül igényes szerzeményét – Harangoznak Monostoron –, melyet, mert nehéz, kevesen szólaltatnak meg. Állíthatom, hogy kórusunk nagyszerûen énekelte. Csupán annyit még, hogy a mûegyetem szervezôi, élen Boros Andrással, a kamaraegyüttes tagjával és kedves feleségével mindent megtettek azért, hogy jól érezhessük magunkat Budapesten.
Vasárnap reggel 7 óra elôtt 10 perccel óriási erejû robbanás történt a gyulakuti Csorgó utca 306. szám alatt, amelynek következtében a négyszobás ház teljesen tönkrement. Lakói, Máté Domokos (67 éves) súlyos égési sebekkel a marosvásárhelyi kórház égettek osztályán fekszik, feleségét, Margitot (63 éves) otthon kezelik.
A balesetrôl a család hozzátartozója, László Jolán tájékoztatott, aki elmondta, reggel, amikor Máté Domokos felébredt, felgyújtotta a hálószobában a villanyt, majd kiment a konyhába, hogy az aragáztûzhely lángját meggyújtsa. Ebben a pillanatban következett be robbanás. A ház falai kidôltek, az ajtók, ablakok kiszakadtak, a tetôt az óriási nyomás körülbelül 5 centiméterrel emelte meg, amelyet az igen megrongált tartószerkezet tart ugyan, de a legkisebb mozgásra bármelyik pillanatban összeomolhat. Szerencsére, Máté Domokos és neje életben maradtak. Az elôbbi testfelületének 35 százaléka szenvedett égési sérülést. Feleségének karja, lába, szeme sérült. Haja elégett és teljesen megsüketült.
A robbanást követôen tûz ütött ki, elégtek a függönyök, a bútorok. Ami menthetô volt, a szomszédokhoz vitték.
A balesetrôl körülményeirôl László Csaba gyulakutai polgármestert kérdeztük, aki elmondta, hogy a ház lakhatatlan, a két idôs személy tulajdonképpen az utcán maradt. A baleset színhelyére kiszállt a rendôrség, a marosvásárhelyi Distrigaz Nord képviselôi, valamint az erdôszentgyörgyi gázelosztó vállalat fônöke, Tarr Béla.
Az idôs házapárnak érvényes biztosítása van az Asirommal, de a befizetett évi 32 ezer lejes biztosítás csupán 8 millió lej körüli kártérítést biztosít. A helyi tanácsnak pedig nincs segélynyújtási pénzalapja – nyilatkozta a polgármester.
Tiberiu Petris, a Distrigaz Nord igazgatója a baleset kapcsán elmondta, hogy a balesetet egyértelmûen az engedély és terv nélkül beszerelt aragázkályhánál keletkezett gázszivárgás okozta és semmi esetre sem a gáznyomásnövekedés, amirôl a szomszédok beszélnek.
Már sok éve ígérgetnek kolbászból kerítést, fenékig tejfelt, sült galambot és még sok egyebet. Hétköznapjaink pedig oly messze vannak az ígérgetésektôl.
A Központi Statisztikai Hivatal szerint honfitársaink között 1995-ben 5,7 millió, '97-ben 7 millió, az idén pedig 7,6 millió szegény él. Ma a román állampolgárok egyharmada hivatalosan is szegény, akikhez még hozzá kell számolni azt a kb. 20%-ot, akik a "szerény jövedelmûek" kategóriájában szerepelnek. Ugyanezt a helyzetet mutatta ki az ENSZ fejlesztési programja is. Eszerint Románia az életszínvonal tekintetében a 150 vizsgált ország között a 74.-ként próbálkozik a kapaszkodással. A mai napig felvonultatott politikusok és fiskálisok ezen eddig sem tudtak jobbítani, és a jövôre sem rózsásabb a kilátás. Marad a szónoki nagyzolás, a hivatalosan kovácsolt ámítás.
A társadalom szegény rétege egyre duzzad, mert a polgár anyagi helyzetét az ország gazdasági teljesítménye, a jövedelemelosztás piaci törvénye és a mindkét feltételt döntôen befolyásoló politikai hatalom határozza meg. A tények: az ország gazdasági teljesítménye évrôl évre csökken, a legnagyobb fizetés pedig már a 26-szorosa a legkisebb jövedelemnek.
Valaha a szegények közé azokat sorolták, akiknek a havi keresete nem érte el a 150 dollárt. A mai megfogalmazás szerint szegény az, aki a létfenntartásához minimálisan szükséges javakat nem tudja önállóan megszerezni. Ez a meghatározás feltételezi, hogy a létminimum szintje változó, régiók, országok, sôt még azon belül is, mivel a lakosság különbözô rétegeinek más és más a kiszolgáltatottsága.
A szegények tábora elsôsorban a munkanélküliek, a nyugdíjasok, a nagycsaládosok és a csonka családok körébôl verbuválódik. Az sem titok, hogy a szegények között a kisebbségiek száma nagyobb, mint azt az országos arányok indokolnák. Ez utóbbiaknak az iskolázottságuk alacsonyabb (lásd az iskoláztatási rendszert), az alkalmazásnál hátrányos elbírálásban részesülnek (lásd a bankok, a gáz- és villamossági, és még sok jól fizetô vállalat személyzetét). A munkanélküliek között mindig több a kisebbségi, bár nagy a dicsekvés a nagylelkû demokráciával.
A szegénység tûrhetôvé tétele végett a kormányok meghatározzák a kötelezô legkisebb bért. A baj csak ott van, hogy ez mindig a létminimum alatt van, és túl szerény fogyasztási szintet jelent.
Felvetôdik a kérdés, hogy egy társadalmon belül mi osztja meg az embereket szegényekre és gazdagokra?
Elsôsorban az anyagi háttér, ami induláskor minden ember mögött van. Ez lehet nagyobb vagy kisebb, esetleg zéró. A gazdag szülôk gyermekei megelôzik a szegényebbekét, még akkor is, ha ez utóbbiak tehetségesebbek.
Másodsorban az olyan személyes képességek, mint ambíció, ravaszság, ösztön, energia stb. Ezeket a tulajdonságokat az a környezet határozza meg, amiben az egyén felnô és a karaktere kialakul. A vagyonszerzés szempontjából pedig legalább olyan fontos, mint a képzettség.
A képzettség meghatározója az oktatás. A szocializmus az ingyenes oktatással feloldotta a vagyoni helyzetbôl adódó kiváltságokat és elônyöket, de helyettesítette az osztályharcból és a nemzeti hovatartozásból eredô kiváltságokat.
A piacgazdaság a vagyoni egyenlôtlenségeket mindenkor fenntartja, de a magasabb gazdasági teljesítmény biztosításával emeli az általános jövedelmi szintet és a társadalom szociális védelmét, esetleg bizonyos privilégiumokat kiegyenlít.
Fel kell vetni azt a kérdést, hogy a jövedelem igazságos elosztása mennyire hatásos.
A politika elsôsorban az adózás révén tud beleszólni az elosztásba, akár úgy, mint jövedelemelvonás, akár úgy, mint kiegészítés. Mindkét esetben felvetôdik a hatékonyság problémája is.
Az igazságosság jelszava érvényesítésével ma a progresszív adózás dominál. A dilemma pedig az, hogy az adók révén a jövedelem mekkora részét vonhatják el, hogy ne csökkenjen sem a munka-, sem a vállalkozói (beruházói) kedv. Nem hiszem, hogy a nálunk érvényes adózási rendszert ilyen szempontból meggondolták volna.
A jövedelemkiegészítést az állam különbözô programokkal igyekszik megoldani. Legismertebbek a munkanélküliségi, a családi, a fûtési, a lakásépítési segélyek, de ezeket még tovább lehetne sorolni. A hatékonyság kérdése ezekben az esetekben is felvetôdik. Példaként vehetjük azt a munkanélkülit, akinek nem éri meg 700 ezer lejért dolgozni, mikor 500 ezer lej segélyt kap. Vagy ott vannak azok a segélyek, amelyek a család vagy az egyén jövedelmétôl függnek. Egy adott szinten már nem érdemes teljesítenie, illetve keresnie, mert akkor elesik a segélytôl. De a segély hatása felvetôdik más szempont okán is. A diákok felsôfokú oktatására kiutalt összeg nem annak hoz hasznot, aki a pénzét belefektette, azaz az adófizetô polgárnak, hanem az egyénnek. Ez az igazságosság szempontjából ideig-óráig még tûrhetô lenne, de sajnos a mai politikai manipuláció eszköztárában igen jelentôs szerepet tölt be, és ennek kettôs hátránya van a társadalomra nézve.
A szegénység az anyagi nyomoron felül egyéb társadalmi hatással is párosul. Minden rendôri igyekezet ellenére nô a rablások, a lopások, a gyilkosságok száma. Vagy ott van az alkoholizmus, az öngyilkosság, a gyûlölködés és egyebek. A szegénységnek olyan közegészségügyi velejárói vannak, mint a járványok, a szívbetegségek vagy a korai halál.
Néhány nap és nyakunkon a 2000. év, a soros választásokkal és az azzal járó furfangos ígéretekkel. De ennyi év után már ki törôdik ezekkel és a kincstári mosolyokkal?
A Kis- és Közepes Befektetôk Országos Tanácsa (CNIPMMR), amelynek az ország összes megyéjében több mint 50.000 tagja van, december 16-án Brassóban ült össze országos értekezletre. A rendezvényen megyénkbôl a marosvásárhelyi és a segesvári fiókok képviselôi vettek részt.
A részt vevô küldöttek megállapították, hogy a kis- és középvállalatok helyzete rendkívül nehéz, sokan a csôd szélére sodródtak a kedvezôtlen gazdasági közeg miatt. Megállapították, hogy a túlzottan magas adók és illetékek, a hitelekhez való hozzáférés bonyolult, szinte lehetetlen volta, az export ösztönzésének hiánya, a rendkívül magas inflációs ráta, a széles körben elharapózó korrupció, a bürokrácia virágzása mind-mind a kisvállalkozók ellehetetlenítéséhez vezetnek. Mindezeket semmi sem ellensúlyozza. A kisvállalatoknak nem engedik meg, hogy hozzáférjenek az állami mamutok kihasználatlanul álló termelô kapacitásaihoz, s a realizmust nélkülözô gazdaságpolitika a bel- és külföldi piacok további szûkülését eredményezi. Az egész gazdaságban elharapózott fizetésképtelenségi lánc leginkább a kisvállalkozókat sújtja, ráadásul az ellenôrzô szervek is elsôsorban ôket ellenôrzik.
A felsorolt panaszok orvoslása érdekében a CNIPMMR megfogalmazta követeléseit a feltétlenül meghozandó intézkedéseket illetôen. Az értekezlet résztvevôi elfogadhatatlannak tartják, hogy a júliusban közzétett, a kisvállalkozások segítését elôirányzó törvényt még ma sem alkalmazzák, pedig 60 napos határidôn belül meg kellett volna jelenjenek az alkalmazási normák. Az értekezlet ezt a tényt alkotmány- és nemzetellenesnek tartja. A törvény maradéktalan alkalmazása máris sokat segítene – vélték a résztvevôk.
Az értekezlet további konkrét követelményeket fogalmazott meg: a kormány dolgozzon ki egy távlati stratégiát a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére vonatkozóan. A 2000. évi állami költségvetés 3%-át fordítsák a kis- és közepes vállalkozások által benyújtott programok támogatására. Kérjék meg a CNIPMMR véleményét a profitadót és más pénzügyi szabályozásokat tartalmazó jogszabályok módosításakor.
Amennyiben a kormányzat december 24-éig nem válaszol a követelésekre, a kisvállalkozók eltökélt szándéka a pénzügyi sztrájk kirobbantása. Ugyanakkor felkértek más patronátusi szervezeteket is, hogy vállaljanak szolidaritást ezzel a mozgalmukkal.
Az elfogadott dokumentumokat eljuttatják az elnöki hivatalhoz, a kormányhoz, a parlamenthez, valamennyi parlamenti párthoz, illetve nemzetközi pénzügyi szervezetek bukaresti képviseleteihez. További példányokat kapnak a Bukarestben diplomáciai képviselettel rendelkezô államok nagykövetségei, valamint a kis- és középvállakozókat képviselô nemzetközi szervezetek is.
• 27 tetten ért bûnözô, 71 razzia; • konfliktusok megfékezése; • újabb árvíz fenyeget
A Maros Megyei Csendôrparancsnokság marosszentgyörgyi székhelyén a tegnap tartották azt a találkozót, amelyen a csendôrség ez évi tevékenységét mérlegelték. A tanácskozáson részt vett dr. Dorin Florea prefektus, Toganel Ioan, a megyei tanács elnöke, valamint a megyei és városi rendôrfelügyelôség, a polgári védelem, az országos levéltár, a vásárhelyi és marosszentgyörgyi polgármesteri hivatal, a 6-os Hadtest, a törvényszék, valamint a Román Hírszerzô Szolgálat vezetôi, képviselôi.
– A rendôrséggel együttmûködve az év folyamán 27 bûnözôt értünk tetten, ami számottevô növekedést jelent a tavalyi nyolccal szemben. A fent említett idôszakban 49 országos körözött személy elfogásában segédkeztünk – derült ki Bonteanu Marius alezredes, egységparancsnok beszámolójából. A csendôrök 71 razzián és 47, a megye piacain és vásárain tartott ellenôrzésen vettek részt. Kilenc tiszthelyettes 2635 bankszállítmány biztonságos célba jutását biztosította, hat sorkatona pedig a Román Hírszerzô Szolgálat titkos levelezésére ügyelt fel. Az alezredes a csendôrség feladatkörének bôvítésérôl is szólt: két éve vették át a rendôrségtôl a nyilvános gyûlések és rendezvények felügyeletét, s ennek értelmében 94 sport-, 44 kulturális és 57 egyéb rendezvényen vettek részt.
Az elemzett idôszakban a Manpel Rt-nél, a megyeszékhelyi Hidegvölgyben, Hadrév és Mezôsámsond községekben bekövetkezett incidensek alkalmával a rendôrség mellett részt vállaltak a közrend visszaállításában. A bôrgyár vezetôsége két alkalommal kérte a csendôrök segítségét, a tömeges elbocsátások, illetve munkabeszüntetés kiváltotta nézeteltérés miatt. November elején a hadrévi kocsmában verte meg két roma lakos az ôket csendesebb vigadásra intô fôtörzsôrmestert, akit az incidenst követôen ütés okozta sérülésekkel, a bal lábszárán nyílt töréssel szállítottak a marosludasi kórházba. Ugyancsak kocsmában kezdôdött Mezôsámsondon a nézeteltérés, amely a csendôralakulatok kivezénylésével és bevetésével ért véget. Ezenkívül a csendôrök jelen voltak a Zsil völgyében, Gorj és Vâlcea megyékben, eljutottak egészen Calimanesti-ig, ám a bevetésre nem került sor. Májusban négy tiszt, húsz alkalmazott csendôr és ötven sorkatona segédkezett a lôrincfalvi és Dózsa György-i árvízkárosultak javainak mentésében, valamint a Nyárád gátjainak megerôsítésében.
– 2000 a megyei csendôrparancsnokság nagykorúsodásának éve lesz – zárta felszólalását Bonteanu ezredes.
Dorin Florea prefektus rámutatott: elsôdleges egy jobb kapcsolat kialakítása a csendôrség és a lakosság között. Jinga Sandu ezredes, a megyei polgári védelem parancsnoka elmondta, az idôjárási elôjelzések szerint hamarosan hirtelen felmelegedés várható, ami nagymérvû olvadást és árvizeket idézhet elô. Sajnos, a csendôrség, katonaság, tûzoltóság és polgári védelem nincs megfelelôképpen felkészülve a természeti csapás elhárítására, mi több, a lakosok is inkább várják a segítséget, minthogy önmaguk intézkedjenek – összegzett az ezredes.
A nevelésrôl elég sokat írtam ebben a sorozatban. Befejezésül tájékoztatnám a kedves olvasót arról, hogy az épületegyüttes, amelyben tanultunk-étkeztünk -aludtunk, számos más programnak is helyt adott egy idôben. Fiatalok és idôsek, rokkantak és (látszólag?) egészségesek éltünk egymás mellett anélkül, hogy zavartuk volna egymás köreit. Az étkezde, amelyben önkiszolgáló rendszerben költöttük el fô étkezéseinket, egyfajta vendéglôként is mûködött, tehát ha valaki a mindenféle jóval megrakott ételeken, italokon kívül egyebet is kívánt (fôleg szeszes italt), egyszerûen betette egy kis mûanyag tálba az áru ellenértékét és elvette a kifizetett nedût. A tálka mindenki szeme elôtt, ôrizetlenül árválkodott az egyik tálalón és senkinek meg sem fordult a fejében, hogy valaki kevesebb pénzt tett volna bele, mint a kívánt portéka ellenértéke, netán valaki kivett volna néhány bankjegyet a tálból ! Pedig említettem, senki senkit nem ismert a többi csoportból, többnyire alig egy-két hetet töltöttek ott a "diákok" és legfennebb néhány nap után, arcról felismerve egymást, barátságosan mosolyogtunk és biccentettünk egymásnak.
Ezzel összefüggésben és egyfajta következtetés megfogalmazásaként illik megemlékezni Nikolai Frederik Severin GRUNDTVIG-ról, dán protestáns hittudósról (1783-1872). Élete legnagyobb megvalósítása az úgynevezett " magasabb népiskolák" megszervezése volt. Ezen intézményrendszer alapvetô filozófiája a mindennapi életben hasznosítható ismeretek minél egyszerûbb úton minél tökéletesebb elsajátítása volt, szemben a lexikális, túlzottan elméleti tudással. A gondolat abból született, a múlt század elsô harmadában, hogy a dán lakosság mintegy 90 %-a évente 7-8 hónapon át a mezôgazdasággal volt elfoglalva, reggeltôl estig, hogy megélhetését biztosítani tudja. A további hónapokban maradt idô arra, hogy az emberek fejlesszék tudásukat és az igények elsôsorban a gyakorlati ismeretek megszerzése terén jelentkeztek. Grundtvig követôi széles hálózatot alakítottak ki egész Dániában. Ezekben az intézetekben nincsenek vizsgák, tesztelések, a hozzájuk tartozó stresszel. Igaz, rendszerint nem is adnak képesítô elismervényt, ezen tanfolyamok elvégzése nem jogosít fel senkit egy jobb besorolás elérésére. Egyszerûen arról van szó, hogy valaki egy bizonyos területen több ismeretre vágyik és akkor befizet egy ilyen tanfolyamra és megtanul néhány újdonságot, technikát, amit a gyakorlatban majd hasznosít. Vagy nyugdíjasként kíváncsi a számítógépre és ebbôl a kíváncsiságból tovább lépve, megismerkedik az alapfogalmakkal. Igen lényeges, hogy mindennek megfizethetô ára van a társadalom bármely rétegébôl származó személy számára és ugyancsak fontos, hogy a tanfolyam kötetlen, nemcsak és talán nem is elsôsorban az elôadó beszél, hanem közös "alkotás" a lecke elsajátítása, folytonos a párbeszéd a tanuló és a tanár között.
Házigazda intézményünkben ott- tartózkodásunk során leginkább pedagógiai, számítógépes, sportoktatói ismereteket, matematikát és idegen nyelveket tanuló csoportokkal találkoztunk. Feltûnô volt, hogy milyen felszabadult hangulatban jöttek-mentek a különbözô korú és érdeklôdésû "diákok" az épületegyüttesben anélkül, hogy egyik a másikat zavarta volna. Szó sem lehetett arról, hogy egy harsány, jókedvû, fiatal társaság a többiek nyugalmát az illendô, pihenésre szánt idôben zavarta volna. És ezt nem valami szigorú ellenôrzés, egyszerûen a jóérzés szabályozta. Mindenki teljesen szabadon mozoghatott az összes helyiségekben, természetesen a tanfolyamokra nem mehetett be, csak esetleg elôzetes bejelentés és befizetés után! Mindez erôsítette bennem azt a meggyôzôdést, hogy az ember mégiscsak értelmes lény, képes elsajátítani a társadalmi együttélés szabályait. Remélem, nemcsak Dániában...
Megkerülhetetlen a kérdés: milyen gyakorlati haszna van az ilyen és hasonló kiszállásoknak a helyi közösségek számára? Polgármestereinkkel, akik részt vettek ezen a tanfolyamon, ezt taglaltuk a hazafelé tartó autóbuszban és arra a következtetésre jutottunk, hogy nem minden pénzkérdés. Azt is teljes egyetértésben állapítottuk meg, hogy a mindennapos kapcsolat hivatal és állampolgár között a sikeres tevékenység alapja. Fontosnak tartottuk kiemelni azt is, hogy tanácsosaink-képviselôink tevékenysége sokkal inkább a közösség szeme elôtt kell(ene) legyen, tisztségviselôink még adósak a kezdeményezésekkel, amelyek a helyi közösségek valós és nem feltétlen látványos igényeibôl kellene táplálkozzanak. Ilyen értelemben fogadkoztak, hogy alapos összefoglalót készítenek a választások közeledtével az egész tanács mûködésérôl, személyekre lebontva az eredményeket, de a kudarcokat is. Ezzel összefüggésben megvalósíthatónak tartják egy-egy kiadvány megjelentetését, amely egy választási ciklusban tevékenykedôk tevékenysége mellett meg is örökíti a testületet az utókor számára, ezt minden polgármesteri hivatalban láthatták Viborg megyében. Megelégedéssel nyugtáztuk, hogy a másság tisztelete is élénken foglalkoztatta polgármestereinket, különös hangsúllyal ennek természetes, nem propagandisztikus módozata.Elgondolkodtató volt a szövetkezeti rendszer virágzása Dániában és önmagukat ostorozták az elmúlt évek gyakran erôszakolt "újat, mást, mindenáron" mozgalmáért.
Meggyôzôdésem, hogy utunk hasznos volt valamennyiünk számára és ôszintén remélem, hogy ezt tettekkel is bizonyítani tudjuk az elkövetkezendôkben, hiszen meghívóink, a kecskeméti székhelyû Dán Kulturális Intézet és a Viborg megyei önkormányzatok, akik anyagilag biztosították kiutazásunkat, ezért vállalták utunk megszervezését. Biztos vagyok abban is, hogy Bács-Kiskun megye településeivel is szorosabb kapcsolatok fognak kialakulni az együtt töltött kellemes napok folyományaként, hiszen Marosvásárhely és Kecskemét, a két székváros már elhelyezte az "alapkövet".
Kötelességemnek érzem válaszolni a készülô Petôfi-szoborral kapcsolatos írásokra, amelyek a Népújság hasábjain jelentek meg. A vita akörül bontakozott ki, hogy a Petôfi- szobrot a marosvásárhelyi tanács által áprilisban megszavazott, idôközben városrendészeti engedélyt kapott helyszíntôl eltérôen más helyen kellene felállítani. Ugyanakkor egyesek megkérdôjelezik a szoborpályázat eredményét, sôt a szobor elkészítésével megbízott mûvészt is molesztálják.
Valószínûleg – az írások hatására is – sokakban sokféle kérdés fogalmazódhat meg. Ezekre a feltett vagy fel nem tett kérdésekre szeretnék válaszolni a teljesség igénye nélkül.
Remélhetôleg nem adok vitára okot, amikor kijelentem: Petôfi Sándor szobra számára a legmegfelelôbb hely a Teleki-ház elôtt lenne, pontosan a Bernády-szobor helyén. Ez viszont kivitelezhetetlen, mivel városépítô polgármesterünk szobra nem került az általa építtetett remekmûvek, a Kultúrpalota és az egykori városháza elé. Halkan megjegyzem: öt évvel ezelôtt Marosvásárhely polgárai, magyar polgármestere, magyar alispánja stb. nem folytattak különösebb sajtókampányt annak érdekében, hogy "márpedig Bernádynak a fôtéren van a helye". Pedig ha …
Amikor a Petôfi-szobor megvalósításának a kérdése végre konkrétummá vált, három helyszínt javasoltak a szakemberek, amelyek közül városi tanácsunk kétharmados többséggel elfogadta az Arany János és egykori Kossuth Lajos utca keresztezôdésénél levô parkot. Az április 29-i határozat megjelent a városháza közlönyében, és tudósított róla a Népújság (1999. május 4.).
Két nap múlva (május 6.) máris (-sa) aláírású bíráló cikk jelent meg a helyszínnel kapcsolatosan, amely olyan hatalmas pontatlanságokat tartalmaz, mint: "Petôfi 1849. július 30-án érkezett Marosvásárhelyre", "szobra is állt már városunkban", "blaszfémia oda állítani a világszabadság harcos dalnokát, ahol annakelôtte közvécé bûzlött". A cikkíró – sajnos, de számára szerencsés módon nem merte vállalni a kilétét – közvetett módon a Szentgyörgy teret javasolta a Petôfi- szobor helyszínének.
Újabb két nap múlva Nagy Pál tollából olvashattuk: "De hol áll majd ez a szobor? Bizonyosnak látszik: nem a Petôfi téren." (A Petôfi tér néhány négyzetméterének kb. a fele közvécé.)
A május 11-i Népújságban Keresztes Gyula igazította ki a pontatlanságokat, és az elôbbi írásokban javasolt mindkét helyszínt elvetette. Leszögezte: "A választott hely minden szempontból nagyon alkalmas a szobor elhelyezésére."
A témáról megjelent még egy glossza – fényképkiigazítással (május 12.), majd "a marosvásárhelyi választópolgárok egy csoportjának" rövid állásfoglalása (május 15.), melyben a Színház tér mellett foglaltak állást. (De lenne a marosvásárhelyi választópolgároknak egy olyan csoportja is, amely a Színház tér ellen foglalna állást. A tanácsülésen szakmai, városrendészeti okokból eleve elvetették ezt a javaslatot.) Névtelen felhívás helyett sokkal szerencsésebb lett volna konkrét javaslattal állni a tanács elé a döntést ellenzôknek.
Ezután féléves szünet következett.
Közben nyilvános szoborpályázat meghirdetésérôl értesülhetett a város polgársága. "Az RMDSZ Maros megyei szervezete nyílt pályázatot hirdet Petôfi Sándort ábrázoló egész alakos köztéri szobor megalkotására. A bronzba öntött alkotás Marosvásárhelyen a Kossuth u. és Arany János u. találkozásánál lévô parkban kerül felállításra 2000. július 29-én" – írta a Népújság június 4-i száma. A közvélemény minderrôl értesülhetett, következésképpen a helyszínnel egyet nem értôk számára jócskán akadt idô beadvány megfogalmazására.
"Június 4-én nyilvános pályázatot hirdettünk a szobor elkészítésére" – jegyezte Ábrám Noémi, "az RMDSZ Maros megyei szervezete mûvelôdési alelnöke" az RMDSZ- Hírmondóban (1999. november 25.) Azért idéztem pontosan, mert a sajtó tévedése folytán december 6- án mind a Népújság, mind a Krónika tudósítója arról számolt be, hogy az EMKE égisze alatt folyt a szoborpályázat. Az EMKE csupán jogi személyiségét adta két támogatási pályázathoz, mivel az RMDSZ politikai szervezetként ezt nem tehette.
A szoborpályázatra 11 mû érkezett, bármelyik szobrász tudása legjavát adhatta. Érdeklôdésük nemigen bírálható, egyes munkák minôsége viszont igen. A vélemények megoszlottak (így van ez rendjén), a közönségszavazat egy szavazatnak számított. Ezt figyelembe véve, a héttagú zsûri titkos szavazása után az alábbi eredmény született: öt szavazatot kapott a 7-es, két szavazatot a 6-os és egy szavazatot a 11-es pályamû. Tehát a 6-os alkotás egy szavazatot a közönségtôl kapott, és a közönségszavazatnak köszönhetôen lett III. díjas. Ezért nem helytálló Sipos Sándor azon állítása, miszerint a közvéleményt nem veszik figyelembe. A közvéleményt igenis figyelembe vették, de a "kevés szakértô" véleménye volt a döntô. A demokrácia jobb helyeken is így mûködik. Egyáltalán mikor reprezentatív a közvélemény? És mi történne például, ha a közvélemény ízlésének engedve Picasso helyét valamelyik amatôr tájfestô foglalná el a Louvre-ban? Vagy a nép akarata alapján Hagi lenne az új miniszterelnökünk?
Nevezett cikkíró azt is nehezményezi, hogy a szobor helyének a kiválasztásakor sem kérték ki a nagyközönség véleményét. Ugyanaz a helyzet, annyival kiegészítve, hogy az elmúlt hét hónapban igazán volt idô a kérdésfeltevésre, hiszen semmi sem zajlott titokban. A sajtó teljes mértékben biztosította a véleménynyilvánítás szabadságát és polgármesterünk sohasem zárkózott el az építô javaslatok elôl. Csakhogy beszélni mindig könnyebb, mint cselekedni.
Nos, ha Marosvásárhely polgárainak egy csoportja (nagyközönségrôl csak akkor beszélhetnénk, ha népszavazást írna ki szoborügyben valaki, akinek erre elegendô pénze van, vagy legalább negyvenezer aláírás gyûlne össze) úgy gondolja, hogy egy újabb változat szerint Petôfinek a fôtéren a helye, a sétálóflaszteren, vagy valahol másutt, akkor mihamarabb adjanak be a polgármesteri hivatalba egy megfelelôképpen dokumentált kérvényt az új helyszínre. Legkésôbb a januári tanácsülésig, azaz elôtte két héttel, hogy a javaslat napirendre kerülhessen. Mert utána vajon ki vállalja azt a felelôsséget, hogy bár a nyertes mûvész dolgozik, a szoboröntô a millenniumi túlzsúfoltság ellenére idôre várja a mintákat, a pénzalapok egy része már biztosított, a városrendészeti engedélyt kibocsátották már, szóval minden sínen lenne, de mégsem… Nos, az esetleges eredménytelenségért ki vállalja majd a felelôsséget?
A demokrácia szabad véleménynyilvánítást, más véleményének az elfogadását jelenti. Lehetôleg a legalkalmasabb helyen és idôben. Ennek a kérvénynek a beadására hat hónap állt rendelkezésre a szoborpályázat elbírálása elôtt. Aki most kérvényezi, annak az új városrendészeti engedély beszerzéséhez is hozzá kell járulnia, és az immár nyertes mûvésszel is kell egyeztetnie.
Nyilvánvaló, hogy az emberek véleménye életkor, nem, foglalkozás stb. szerint megoszlik. Nemcsak szoborügyben. Ha valaki esetleg a saját véleményemre is kíváncsi, akkor annyit mondhatok: szívesen gyönyörködnék a fôtér bármely pontján felállított Petôfiben, aki lehetôleg Kossuth-tal szemezne (vagy Bemmel), de ennek hiányában inkább egy "Petôfi-park" mellett voksolnék, ami a miénk, ahol egyedül Petôfit koszorúznánk meg március 15-én. És szeretném, ha megvalósulna Bodor kútja, ha nemsokára "Teleki-parkkal" gazdagodnánk a Téka elôtt és "Aranka- parkkal" egy kicsit odébb, ha Borsos Tamás szobra mellé Rákóczi sorakozna a vár alatt és "Szent György-szobrot" is avatnánk. Szeretném, ha – a sakk nyelvén szólva – a királynôért cserébe bástyát és lovat nyernénk, és így kerülnénk ki a jelenlegi sekk-helyzetbôl.
Hogy miért kerüljön Petôfi éppen az Arany és Kossuth utcák közötti parkba? Néhány érv (az ellenérveket már ismerhetjük): 1. A park jól ismert része városunknak, itt már szobor is állt (II. Rákóczi Ferenc mellszobra); 2. Közel van a fôtérhez, amelynek a folytatásaként fogható fel; 3. A perspektivikus városrendészeti elképzelések alapján városunk sétálóutcája ide nyílna; 4. Amennyiben Petôfi már nem kerülhet a Bernády-szobor helyére, évek múlva ne kelljen pl. Telekit elköltöztetni miatta; 5. A jelenlegi park elhanyagolt, a város szégyenfoltja, tehát mindenképpen rendezni kellene; 6. A teret határoló épületek megfelelôek, a rálátás kedvezô; 7. Ha a teret majdan Kossuth térnek vagy Bem térnek neveznék el a város elöljáróságai, akkor a Petôfi–Arany barátság mellett a forradalom eszméje is kiteljesedne ezen a helyen.
Ez egy vélemény. Pontosabban Marosvásárhely polgárai egy csoportjának az a véleménye, hogy jó lesz ott Petôfinek, ahova a városatyák már megszavazták.
A véleménykülönbségek végül is természetesek. Amint az is természetes, hogy Marosvásárhely polgárainak örülniük kell, hogy végre lesz Petôfi-szobor városunkban. És még egy dologban egyet kell érteniük: a szavak ideje lejárt, elérkezett a tettek órája.
Ezért érthetetlen, hogy amikor a mûvészt legjobban buzdítani kellene, hogy a lehetô legjobb Petôfi-szoborral örvendeztesse meg városunkat (persze, a "nagyközönség" véleménye itt is eltérhet a "közvéleményétôl" a már említett objektív tényezôk miatt), akkor Zolcsák Sándor festômûvész csupán hiúságból, mert önjelölt módon szeretett volna zsûritag lenni (és legalább annyi badarságot összehordani, mint legutóbb Kolozsváron az EMKE- díjazáson), méltatlanul bírálja Hunyadi Lászlót. Aki ismeri a bírálót, szavait szóra sem méltatja. Aki nem ismeri, annak csak annyit róla, hogy városi RMDSZ-elnökként is csak a szavak embere – de egyáltalán nem mûvésze – volt. Írásában a 11-es pályázat szerzôjérôl, Székely János Jenôrôl úgy beszél, mint aki nem vett részt a szoborpályázaton. Arról pedig mûvészemberként illene tudnia, hogy Kolozsi Tibor éppen a nagyszalontai Bocskay-szobron dolgozik, ezért nem pályázott. Innen kiindulva már megbocsátható neki, hogy Hunyadit összetéveszti a Lenin-Sztálin-Ceausescu- szobrok szerzôjével. A festômûvész úr ismereteinek bôvítése érdekében csak annyit: a szoborpályázatot az a mûvész nyerte el, aki az ispánkúti Petôfit mintázta meg. Nem a másik, aki valóban kifaragta Sztálint és társait (vajon Ön ezalatt mit tett kényszerbôl vagy anélkül?), de közben ô alkotta a két Bolyai szobrát. Legutolsó mûve, Márton Áron püspök mellszobra felavatásra vár, amiért dicséret a katolikus egyháznak és dicséret a mûvésznek is.
Most, amikor bíztatnunk kellene egymást az eredményesség érdekében, teljesen felesleges és káros az ilyenfajta "magyarkodás".
Még egy dolog. A netán irigykedôknek (is) mondom: szobrot állítani elsôsorban nem dicsôség, hanem rengeteg munka és nagy felelôsség. Mert vajon a bírálók névtelen vagy névvel leközölt véleményükön túl a munkát és a felelôsséget is vállalják? Ha igen, akkor ôk is bírálat tárgyává lesznek.
Helytálló és méltatlan kritikákon túl mégis bíztató: vannak segítôkész emberek. Olyanok, akiknek helyén van a szívük és az eszük. Létrejött a szobor kivitelezését felvállaló bizottság, karácsonyi teendôit félretéve dolgozik a mûvész (hagyjuk ôt alkotni!), az aukciót – és ezáltal Hunyadi Lászlót – dicséretesen támogatták a helybeli mûvészek, közadományokat várnak az egyházak és az RMDSZ. Bíztató jelek ezek karácsony és újév küszöbén: ha összefogunk, ha áldozni tudunk a közösségért, ha vállaljuk a munkát, akkor nemsokára valósággá válhat egy álom, megszülethet Marosvásárhely Petôfi-szobra. Amelyet mihamarabb kövessenek a többiek!
Írom mindezt marosvásárhelyi polgárként (aki sajnos nem itt született), valamint feleségem oldalán közügyekben is kitartó férjként, a Petôfi- szobor kivitelezésének egyik napszámosaként. Abban a reményben, hogyha én itthon maradtam, gyermekeim sem fognak elvándorolni, hogy évrôl évre virágot helyezhessenek Petôfi lábaihoz.
Az RMDSZ és az EMKE Maros megyei szervezete köszönetét fejezi ki azon mûvészeknek, akik adományaikkal hozzájárultak a karácsonyi képzômûvészeti aukcióhoz. Az árverésen megmaradt mûvek továbbra is megtekinthetôk és kikiáltási árukon megvásárolhatók az unittárius egyház tanácstermében.
A kocsit dugig töltötték ugyan, valahol Törökszentmiklós környékén, de aztán jövet "feldolgozták" a javát, a gyerek meg a Nagykegyed, minden finomságnak. Ezért még egyszer markettoztak, ekkor viszont jelentkezett a gyakor hányinger, sôt a jóléti ts. által fogyasztásra szánt anyagi javak egy részét jobbára az út szélén kellett hagyni. Nem tudom, ildomos-e megemlíteni, de Honoráta egy sírkövet is lehányt, történetesen épp temetô mellett kellett megállni. Apa hallgatott, Anya fél kézzel a lány fejét fogta, a másikkal lopva keresztet vetett. Utána maga is könnyített a gyomrán.
Váradon is vásároltak, Kolozsváron, sôt Marosvásárhelyen is. Az indok: nagy a rokonság, kell ám a mindenféle, ide is, meg amoda is.
Aztán valahogy nem akaródzott kimozdulni a sógoréktól. A sógor – török vállalkozó – rendelkezésükre bocsátotta egyik tömbházlakását (berendését tekintve alig valamivel maradt el a vendégek budapesti otthonától, csakhát az mégis otthon; idestova immár tíz esztendeje, ugye), és ott ugyanúgy hódolhatott ki-ki kedvenc szórakozásának: az anyu egész nap soppingolt a húgával (a török feleségével), apa a tévéket nézte és román nyelvtudását élesztgette – jólesôen tapasztalta: jobban beszéli, mint a sógora! –, aztán a gyakorlatban is kipróbálta ezt a tudást, jobb kocsmákban (a régi randa kricsmik helyére privatizált szupercsehókban), Honoráta pedig számítózott, néha nagyokat csavargott unokatesójával, a török–magyar legénykével, Zánival, akit egy "óvatlan pillanatban" – beavatott...
De a Nagyit mégsem lehetett elkerülni. Nem azért, mintha, de mégis. A Nagyi a család legidôsebb tagja, kilencvenkét éves, ötven hektár föld járna neki és egy egész erdô meg másfél legelô. És még mindenre tökéletesen emlékszik: arra is, milyen szaros gyerek volt Apa kiskorában; sajnos, ezt hangosan el is mondja, sôt kikiabálja (nagyot hall szegény).
Nagyihoz tehát karácsony szombatjának délutánján megy el a család. A sógort kivéve, mert ôt nem állhatja a Nagyi. Nem volt elég százötven év, megint itt vagytok, harsogja, de azért Zánit titokban imádja, mert "olyan áldott szép barna katona" lesz belôle, mint a megfakult képen a huszárfejû Nagyapa, káundkás korában, Ferencz Jóska császár társaságában.
A Nagyi nézi a sok ripegôs, ropogós papírosú "jándékot" meg a sok cuccot. Odaadom a cigányoknak, gondolkodik hangosan, hogy Apa és Anya belesápad, Honoráta kuncog, Záni udvariasan mosolyog – vele az a baj, hogy nem tud magyarul, csak törökül meg románul, de azért, mint mondani szokás: ért mindent –; aztán megszagolja a citromot, a narancsokat is, egyenként, ide-oda rakosgatja a cukorkákat, csokikat, majd váratlanul a banánnál állapodik meg.
Menjetek át, ott a pálinka a kasztenben, küldi tova a társaságot, az unokákat pedig ügybe sem véve tanulmányozni kezdi a gerezdet. Erôs, gyomtépô körmével hamar megy a hámozás, szinte jól csinálja, ámulják a gyermekek; csak éppen fordítva. A tövétôl kezdi enni.
Honoráta meghallja a kutyát; erre igazán kíváncsi. A török fiú vele megy, hiszen ôk most már majdnem olyanok, mint a férj és a feleség. Sôt. Ez az ô nôje. Kizárólag.
A Nagyi elmajkolja a banánt, illatos, lágy, eteti magát, mint az ordás palacsinta, és a lélegzete sem fúl el tôle az embernek. Egyedül van, mint általában mindig, és jól érzi magát.
Egy másik gerezdet is feldolgoz, ugyanúgy. A középsô szobából szóváltás hallatszik, a fia most is a rövidebbet húzza, amiért meg merte kóstolni a deményházi gabonapálinkát. "Élesztô íze van!" Ezt a finnyás menyecske mondja. Valami doktornô, de hogy bár egyszer is megmérje legalább a vérnyomását, azt nem. Ezért nincsen is becsülete a Nagyi szemében. (Hiába magyarázzák neki: ügyvéd a menye, nem orvos.)
Hát csak marakodjatok, gondolja, de azok észbekapnak, hogy bár nagyot hall, mégsem töksüket a vénasszony. Meg aztán hazafelé Ilici is elvezetheti a kocsit, úgysem maradnak fél óránál tovább.
A férfi visszatér az édesanyja szobájába, voltaképpen a csikókályha melegétôl túlfûtött konyhába, ahol nemzedékek nôttek fel, de nem jut ideje nosztalgiázni. Mert mit lát.
A Nagyi élvezettel szopogatja a banánhéjat. Ne vesszen semmi kárba. Elrágicsálná, de nem tudja. Egyrészt nincs már foga, másrészt penészes.
Végül apróra vagdalja egy vékony lapítón, és beönti a moslékos vederbe. A hízónak. Amelyiket csak a farsang idejére kell levágni, mert a mostaniból, a száznegyven kilósból jut elég mindenkinek. Puliszkalisztet is pakoltatott a pestieknek.
Itt semmi sem vész kárba.
Részben az MTI, részben olvasóink írásaiból készült összeállításunkat szórakoztató olvasmánynak szántuk. Adalékként az ezredvég vitához, ami legalább is eldöntetlennek látszik, s idôzavaraink jelenként immár a logika meg a matematika követhetô (?) síkjáról a hit világáig terjed. Maradjunk annyiban, hogy új esztendô kezdôdik, s rajtunk is múlik, hogy milyen lesz. Hogy aztán a remélt jó a második évezred utolsó évében, avagy a harmadik elsô évében esik meg velünk – egyre megy.
Olvasom volt tanítványom, Csizmadi Ernô Domokos replikáját az évezredváltás sokat vitatott problémájáról. Aki lapozgatott 100 évvel ezelôtt megjelent újságokat, meglepetve tapasztalhatta, hogy akkor arról vitatkoztak, hogy mikor kezdôdik a XX. század.
Talán én is hibás vagyok – morfondírozom magamban –, nem magyaráztam meg elég érthetôen annak idején a leckét, vagy adjam vissza az "iskolapénzt", de hiszen lehet, hogy Domokos lógott arról az egy óráról az V. osztályban, amikor errôl szó esett, vagy nem szerette a történelmet, hiszen a cikket is csak azért olvasta el, mert egy Domokoshoz szólt.
Na, de térjünk rá a "vádpontokra". Valóban azt írom, hogy a 2000. év 1999. január 1- jén kezdôdött és 1999. december 31-én 24 órakor végzôdik. Egy másodperc múlva már 2000-et írunk. Ekkor már nyugodtan oszthat 2-vel, 4- gyel stb. és kezdôdik a III. évezred. Nekem semmi érdekem nem fûzôdik ehhez a számításhoz. Nem én állítom ezt, hanem mindenki, aki képes a logikus gondolkodásra.
Bárkinek a kora nem akkor kezdôdik, amikor elérte az egyéves idôt, hanem amikor megszületett, a 0 évkor. Amikor betölti az egy évet, már eltelt egy év. Ha ön, Domokoska 1980. január 1-jén született, akkor 2000. január 1-jén lesz 20 éves. Így van Krisztussal is, aki 0000 év január 1-jén született és 2000. január 1-jén lesz 2000 éves.
Az idôt jelzô szám nem egy közönséges sorszám, mert egy távolságot, egy idôtartamot jelent, senki se állítja, hogy 2 évezred = 1999 év. Ha valaki csak a sorszámot látja maga elôtt és nem fogja fel, hogy az a szám 365 napot jelent, és nem tudja, hogyan számítják az idôt, valóban úgy tûnhet, mintha csak 1999 év telt volna el. Egy kis koncentrálással, gondolkodással fel lehet fogni.
Nem tartja furcsának, hogy az egész világ 2000. január 1-jén ünnepli az évezred kezdetét? Az egész világ tévedne? Csak ön tudna jól számolni?
A PRO TV már az év közepén megkezdte a visszaszámlálást. Kb. egy hónapja abbahagyta, mert az ország déli részein lakó polgártársaink pánikba estek, azt hitték, a világ végét várjuk. Majd külön mûsorban magyarázták, nincs mitôl félni. Vajon nem ezért akarja – biztos, ami biztos jelszóval – még egy évvel kitolni az idôt? A világvéget Földünk nem kerülheti el, de addig még 5 milliárd év fog eltelni, nincs miért aggódni.
Kádár Lajos
(Lásd Népújság, 1999. december 16., Mikor is ér véget...)
Mottó: Nem tévesztendô össze a mennyiséget jelölô szám a sorszámmal (mennyi?, hányadik?).
Vizsgáljuk meg a következô példát:
– Azon a napon, amikor Domokos (a továbbiakban D.) született, 0 (zéró) éves volt (mennyiség), de életének 1. (elsô) évét élte (hányadik?). Egy év múlva, tehát a 2. évében (hányadik?) 1(egy) éves (mennyi?) volt. Nézzük meg az alábbi táblázatot:
Hány éves? Hányadik évében van?
Látható, hogy D. 10 évesen a 11. életévét tapossa, tehát megkezdte a második dekádját.
Most tételezzük fel, hogy D. pont idôszámításunk kezdetén, január 1- jén született. Abban az évben 0 (zéró) éves volt, de elsô életévében járt. A következô év január 1-jén (i.sz. második évében, amikor a helybéliek így írhatták a dátumot: 1. jan. 1.) D. második életévében egyéves volt. Ezek szerint az idén, jan. 1-jén D. egészségesen betöltötte az 1999. évét (mennyiség) és belépett a 2000.-be. Jövô év január 1-jén betölti a 2000.-et, és belép élete 2001.-ik évébe. (Ez mennyi évezred?)
Ezek után D. most má