LI. évfolyam 296. (14347)

1999. december 20., hétfô

A közvélemény a kormányválságról

Pártok és politikusok továbbra is "szabadesésben"

Egyáltalán nem tett jót a kormánykoalíció megítélésének a múlt héten kirobbantott kormányválság. A szombaton nyilvánosságra hozott közvélemény- kutatási adatok a hatalmon lévô pártok és politikusok "szabadesését" mutatja.

Az INSOMAR nevû közvélemény-kutató intézet december 16-17-én végzett gyorsfelmérése szerint ha most tartanák a jövô évben esedékes törvényhozási és elnökválasztásokat, a jelenlegi kormánykoalíció pártjai a szavazatok alig 25 százalékát szereznék meg, a mostani államfô, Emil Constantinescu pedig jószerint bele sem tudna szólni a versenybe, a szavazók mindössze 16 százaléka adná rá a voksát.

A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártot és a Nemzeti Liberális Pártot tömörítô Demokrata Konvenció (CDR) a szavazatok 13,8 százalékára, a Demokrata Párt 5,6 százalékára, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség pedig 4,5 százalékára számíthatna.

A legnagyobb ellenzéki erô, a Szociális Demokrácia Romániai Pártja magabiztosan gyôzne: a párt a szavazatok 47,4 százalékát söpörhetné be, Ion Iliescu pártelnök pedig a szavazók 48,3 százalékának bizalmából térhetne vissza az államfôi palotába.

Biztos második Teodor Melescanu Szövetség Romániáért (ApR) nevû pártja. Az ApR a szavazatok 17,2 százalékát kapná, a pártelnök pedig a szavazatok 21 százalékával lenne Ion Iliescu vetélytársa az elnökválasztáson.

A kormányváltás csak két "visszaigazolást" kapott: egyrészt a legtöbben – a megkérdezettek 21,7 százaléka – egyetért azzal, hogy Mugur Isarescu alakítson kormányt, másrészt a válaszolók nagy többség – 63,4 százalék – nem ért egyet a választások elôrehozásával.

A Kisebbségekért-díjak átadása Budapesten

(MTI) – A Magyarországon élô kisebbségek és a határon túli magyarság sorsa össze van kötve az ország egészének sorsával – errôl Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszélt azon az ünnepségen, amelyen Göncz Árpád köztársasági elnök jelenlétében átadták az idei Kisebbségekért-díjakat, szombaton a Parlamentben.

A díjat Orbán Viktor ebben az évben az Aradi Minorita Rendháznak, Balassa Julianna dél-bánáti nyugdíjas pedagógusnak, Hegyi István székelyudvarhelyi nyugalmazott református lelkésznek, Szentandrássy István kortárs cigány festômûvésznek, a többségében horvát nemzetiségû Szentpéterfa (Petrovo Selo) községnek, valamint a fennállásának 25. esztendejét ünneplô, fôként szerb és horvát népzenét játszó Vujicsics Együttesnek ítélte.

Az ünnepségen jelen voltak az Országgyûlés, a tárcák, a Határon Túli Magyarok Hivatala, a kisebbségi hivatal, valamint az országos kisebbségi önkormányzatok vezetôi, illetve képviselôi.

Ideiglenes határátkelô

(MTI) – A karácsony elôtt megnövekedett forgalomra való tekintettel ideiglenes határátkelôhely nyílik a magyar–román határszakaszon. A Kiszombor és Csanád közötti határállomáson december 20. és 23. között reggel 7 órától délután 3 óráig, december 24-én pedig reggel 7 órától 12 óráig a két ország állampolgárai személygépkocsival is átkelhetnek.

Kihívások, integrációs esélyek

Smaranda Enache nagykövettel beszélgettek marosvásárhelyi újságírók

Lokodi Imre

Szombaton délben a Nemzeti Kisebbségek Romániai Napja alkalmából a Kultúrpalota zsúfolt kistermében Smaranda Enache ôexcellenciáját, Románia finnországi nagykövetét és a Pro Europa Liga társelnökét pódiumbeszélgetésen faggatták marosvásárhelyi újságírók: Mózes Edith, a Népújság politikai rovatvezetôje, Cornel Groza, a 24 ore Muresene publicisztája, és Ioana Roman, a Pro TT helyi adásának munkatársa. Témául, mint aktuális esemény Románia meghívása az európai uniós csatlakozás tárgyalásainak megkezdéséhez, valamint az ország reális integrációs esélyei a XXI. század Európájában kínálkozott. Miközben – tegyük hozzá máris – a palota nagytermében Ion Iliescu, a Vatra Româneasca-nak fejtegette Románia perspektíváját, s kisebbségi napon kisebbségekrôl is lévén szó, elmondta, hogy az ország nemzetiségi politikája csakis nemzetállami eszméken alapulhat. Tiszta beszéd.

Az Európai Unió - indította kérdéssel a beszélgetést Mózes Edith – hosszú idô után belátta: szélesebbre kell tárnia kapuit. Az újságíró úgy véli, hogy a román eufória nem egészen indokolt, mert egy sor, az országnak nagy kihívást jelentô követelményrendszernek kell megfelelnie. A politikusok persze a "készpénz" esetét sugallják a nép felé, miszerint, ha holnap nem is, de holnapután mindenképp bent vagyunk Európában. Szóval illúzió, vagy reális az esély? – kérdezte a nagykövetasszonyt vitaindítójában Mózes Edith.

Mintegy bevezetôül, a kérdés közelében Smaranda Enache, a hatalmon levô politikai erôk sikerének könyvelte el a koszovói válság idején tanúsított hivatalos romániai magatartást, bár, mint mondotta, ha az ellenzéki hosszas habozás, a nem egyértelmû és ingatag álláspont válik a délszláv háború idején a romániai politikai hatalom jellemzôjévé, kérdéses lenne, hol tartana Románia, s milyen lenne az európai megítélése ma. Az októberi jelentés szerint, Románia jó uton halad, csakhogy a gazdaság makrostabilizásának próbaköve ezután esedékes, ami az egyik fô kritériumot képezi.

Ami az ország külpolitikáját illeti, a nagykövet asszony pozitívnak látta és ítéli meg Andrei Plesu külügyi ténykedését, nem volt oka a román diplomáciának, nevezetesen a helsinki román követségnek semmiféle röstelkedésre, a volt külügyminiszter vitathatatlan nemzetközi tekintélynek örvend. Meghökkentô, mondta a nagykövet, hogy Petre Roman lett a román diplomácia vezetôje. Ami pedig a kisebbségi jogokat illeti, mindenképpen jól ítéli meg a nemzetközi politika az RMDSZ kormányzati szerepét, de azt is elmondta a hazatért román diplomata, hogy noha a kisebbségek kezelésére még nincs világos európai modell, Románia "már" a nem problémás országok közé soroltatik.

Az újságírók kérdéseire adott válaszokból a politikában járatlan embernek is könnyen egyértelmûvé vált, hogy az út bizony hosszú és fáradságos lesz, ha minden az európai normák szerint történik, akkor is még egy évtized áll csatlakozásig elôttünk, Románia európai uniós tagsága, tán 2010-ben valósággá válhat.

Esélyünk egyelôre van, mondta Smaranda Enache. A többi a román politika kezében.

Ahogy tetszik – kinek?

(zs)

Az ünnepekre készülôdô fôtérre tévedve, elsô benyomásként már-már megörvendtem, hogy egész rövid idô alatt sikerült megoldani a város egyik régóta halogatott kérdését: Van már közvécé, amennyi kell! Igaz, kissé rusztikusnak találtam az alkalmatosságokat, ám ha eleinknek megtette, szükség esetén nekünk is megfelel majd – véltem. Annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor néhány nálam sokkal jobban tájékozott polgártársam felvilágosított: a fabu..., akarom mondani faházikók egyáltalán nem az általam vélt prózai szükséglet kielégítésére szolgálnak, hanem az ünneplésre összegyûlt néptömegek hangulatát hivatottak emelni az esztétikai eszményt ostromló külalakjukkal.

Hurrá! Ezentúl már minden népünnepélyre sokkal vidámabban készülôdöm, ha az ennyire csodálatos díszletben zajlik. Még a pezsgô is jobban esik majd, ha ennyire szemet gyönyörködtetô ööö... izébôl vásárolhatom!

Ugyancsak a rendkívül jól informált ismerôseim tájékoztattak, hogy azért esett a választás ezekre az ideiglenes árusító pontokra (nohát, milyen csodálatos nevet találtam!), mert – olcsók. Nyilván! Hogy erre nem gondoltam! Van a városnak pénze, teljesen mindegy, hogy mire. Hogy megoldja becsületesen a közszállítást, talán nem. Arra sem igen jut bizonyára, hogy az utakat arra használhassuk, amire kitalálták ôket: közlekedésre. Ünnepi egyenbódénk azonban már van. Kit érdekel, hogy ronda?

Lemezbemutató

Csillag születik?

Vajda György

Dancs Annamari pályafutása igazi erdélyi pop- sikertörténet. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium népdalénekeseként fedezik fel. Így több mint száz alkalommal lép színpadra itthon, Magyarországon, Szlovákiában és Ukrajnában. Tehetségét a Sepsiszentgyörgyi Mûvészeti Líceum canto szakán csiszolgatja. Popénekesként 1998-ban a Szentgyörgy-napokon debütál, azóta több rendezvény elôadójaként szerepel. Meghívják Budapestre, felkarolja a Román Televízió magyar adása és a Marosvásárhelyi Rádió is. Édesapja menedzseli, s hamarosan lemeze is megjelenik. 1996-ban kiadják a Karácsony van, 1998-ban pedig a Dacsissomo címû válogatást. Az idén nagyot dobbant a pop világában. Az ismert magyarországi UFO együttes producere, Varga Zsolt szerzôdést kínál egy magyarországi album elkészítésére, amelynek elsô dala hamarosan sláger lesz. Harmadik lemezének bemutatóján már Zoltán Erika társaságában énekel. Több, a mûfajban élenjáró magyarországi elôadómûvész segítségével képezi hangját. A Friderikusz show sztárja, Szatmári Orsi veszi pártfogásába. Az ô mûvészeti gondozásában jelentetik meg a magyarországi Soho Party együttes Oxigén stúdiójában készült A felhôkön is túl címû szólólemezt, amelyet sorozatnyitó rendezvényen mutattak be pénteken délután a marosvásárhelyi Zebra hanglemez és CD-boltban. A diszkó és rap mûfajú dalokat tartalmazó hangkazettán és CD-n megjelent album 12 dalát a magyar diszkózene legismertebb alkotói írták, hangszerelték. Dancs Annamari pedig elôadói stílusával bármely, a slágerlisták élén lévô anyaországi elôadómûvésszel vetekedik. Dancs Annamari befutott. Több lemezbemutató, magyarországi fellépés után Tamás Gábor, aki jelen volt a bemutatón, a svédországi és norvégiai turnéra invitálja. Új erdélyi popcsillag született.

Adventi-karácsonyi rendezvénysorozat Marosszentgyörgyön

Járay Fekete Katalin

Csütörtökön, dec. 16-án Marosszentgyörgyön adventi-karácsonyi verses-zenés rendezvény színhelye volt a plébánia.

Az adventi áhítaton Baricz Lajos plébános féltô figyelmeztetésként idézte Ézsaiás próféta szavait: Szükségünk van a fényre, hogy nyitottá tehessük életünket, s így beléphessen oda az, aki Betlehemben megszületett.

Az áhítatot követôen Hajdó Károly karnagy a mûvészetekrôl beszélt, Kún Szabó Ferenc, a Hunnia folyóirat munkatársa néhány gondolatát idézve. Kodály véleményére építve, mely szerint zene nélkül is lehet ugyan élni, bár nem érdemes! – kézenfekvô volt a megállapítás: a mûvészetek nélkül sem. A hittanteremben került sor Hadnagy Gabriella marosvásárhelyi képzômûvész immár harmadik alkalommal itt megrendezett egyéni tárlatának megnyitására. Kozsik Ildikó és József, Vásárhelyi-, Szilágyi Domokos- és Csoóri-verseket adott elô. A Simon Kinga kántornô vezette Jubilate ifjúsági együttes adventi-karácsonyi dalokból összeállított szép hangversenyével zárult a kiállításmegnyitó.

Pénteken, 17-én, Marosszentgyörgyön, a mûvelôdési otthonban az említett Jubilate alapozta meg mûsorával a Soli Deo Gloria ökumenikus vegyes kar hagyományossá vált kórushangversenyét. A Hajdó Károly vezényletével megszólaló vegyes kar hallatán harang csendült, ének zendült – amint Ady gyönyörû versében (Karácsony) vallotta. E költeménybôl válogatott részletekbôl állították össze egyébként a hangverseny összekötô szövegét is. Sorjáztak a neves magyar, román, francia, német, amerikai egyházi énekek, kolindák, népi énekek. Tiszta, csengô hangon zengett a zsoltáros, imádságos ének. Ezen élkórusaink közé sorolandó vegyes kar teljesítménye is jelezte, a mûvészi színvonal a lelki rend, a világosság vonzata is.

Szombaton, december 18-án este az unitárius templomban a Nagy László lelkész szavai által a szeretet dicséretében lehettünk együtt Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írott I. levele 13. fejezetének néhány versében.

Az évek során külhoni hangversenytermekben is magának és az erdélyi magyar kóruséneklésnek is rangot, nevet szerzett Nagy István ifjúsági vegyes kar közvetlen, változatos, fiatalos, ám nagyon igényes összeállításában, angol, francia karácsonyi énekek, spirituálék, karácsonyi játékok szerepeltek.

Sivár gyermekváros, borostás, napszemüveges Télapó

Simon Virág

Közel kétszáz gyerek és szülô gyûlt össze tegnap délelôtt a marosvásárhelyi Színház téren, hogy részt vegyen a polgármesteri hivatal által berendezett gyermekváros megnyitóján. Az érkezôk csalódottan tapasztalták, hogy a tér üres, csupán két mikulás és egy hóemberfigurára, s a román nyelvû "gyermekváros" feliratra futotta.

A színház elé rögtönzött kis színpadra félórás késés után kiszaladt a két télapónak öltözött mûsorvezetô: Kozsik József, és a borostás, napszemüveges Liviu Pancu, s igyekeztek vidámágra hangolni a megfázott gyerekeket, s türelmetlen szüleiket. Majd Fodor Imre polgármester és Orbán Dezsô alpolgármester köszöntötte az évezredforduló gyerekeit, s kísérôiket. A mûvészi mûsor modern és népi táncotból, divat- és karatébemutatóból, könnyûzene- és etno- pop gyermekkoncertbôl – a 13 éves bukaresti Aura Sorescu és a Talentum Alapítvány képviselôi elôadásában – állt.

Ciugudeanu Marina szervezô, a polgármesteri hivatal illetékes osztályának vezetôje abban reménykedik, hogy a Színház téri gyermekvárost többen felkeresik, mint az elözô években a várban felállítottakat, s az elkövetkezô napokban fellépô iskolák, intézetek kórusainak elôadását is többen meg fogják hallgatni. A megnyitót a 24-i pantomim- elôadás, majd a január 9-i karnevál követi. A szûkös anyagi keret miatt a hivatal télapója csak a mûsorban fellépô gyerekeknek oszt ajándékot.

Az egybegyûltek nemcsak az ajándékcsomagról maradtak le, hanem a beígért szórakozásról is. Hiszen az elôadások a színpad elôtt zajlottak, így a harmadik, negyedik sorban álló, fôleg kisebb gyerekek semmit nem láttak. S a rossz szervezés, a hiányzó díszletek még a kisgyerekeknek is feltûnhet, a hinták, a vattacukros bódék, s az állatfigurák holléte felôl érdeklôdtek, amelyek képe a gyermekváros egykoron szerves részeiként él emlékezetükben.

Utcagyerekek öröme

Tegnap délelôtt mintegy kéttucat utcagyereknek játszottak az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház színészei. A Télapó álma címû román nyelvû darabot díjmentesen mutatták be az Ardeshir Vahidi által összegyûjtött és támogatott, többnyire roma kiskorúaknak. Az elôadás után a Maros Megyei Nôk Fórumának télapója ajándékcsomagokat osztott szét a gyerekek között. S a meglepetések sora az ajándékozással nem ért véget, hiszen a nehéz anyagi körülmények között élôket a bábszínház elôcsarnokában feldíszített karácsonyfaágak, s inyencfalatokkal megrakott ünnepi asztalok várták. A Maros Megyei Nôk Fóruma és a bábszínház közös rendezvénye igazi örömöt szerzett a jelen levô gyerekeknek.

Sport + 4

Szerkeszti: Bálint Zsombor

Anyagi támogatás hiánya miatt sokan a felnôttkor elérése elôtt abbahagyják az élsportolást

Kósa András

Év végéhez közeledve a Megyei Tanács Ifjúsági, Sport és Turisztikai Bizottságának titkárát, Tatár Bélát kérdeztük az elmúlt három év eredményeirôl, kudarcairól.

Az elmúlt években a megyei sportélet egyre inkább visszalépést mutat. Csapatok, sôt egész sportágak megszûnését kellett bejelenteni, ugyanakkor országos szinten többen mondják, hogy átalakuló társadalmunk egyetlen jól mûködô része a sport. Mivel magyarázható ez a látszólagos ellentmondás?

– Sajnos az Ifjúsági és Sportminisztérium stratégiája kiemelten nemzetközi rendezvényeken való részvételt támogatja, ezzel emelve a román sport hírnevét és elismerését. Azonban az út, amin eddig el lehet jutni, sokkal hosszabb, hiszen meg kell nyerni az országos versenyeket is. Ehhez pedig a támogatást helyi szinten kell megoldani. Sajnos, az elmúlt tíz évben a Megyei Tanács sem tudta, vagy nem akarta támogatni a megyei, városi sportéletet. Mint megyei tanácsos, csak errôl az intézményrôl beszélhetek, nem vagyok hivatott a többi költségvetési intézmény támogatásának hiányáról beszélni, amelyek ugyancsak befolyásolhatják a sport virágzását.

Az Ifjúsági, Sport és Turisztikai Bizottság titkáraként mit tart legnagyobb eredménynek, amit e bizottság elért az elmúlt három évben?

– Túlzottan sok eredményt nem értünk el, hiszen az érvényben lévô törvények nem tették lehetôvé. Éppen ezért a bizottság felszámolását is kértem. A törvényi háttér most már az 1998. októberi 189. törvény megjelenésével és annak 11. pontjának alkalmazásával adott. Így ebben az évben elôször az ifjúsági, sport és turisztikai programok külön költségvetési keretbe kerültek. Bár ez még nem jelenti a megyei sportélet magától értetôdô fellendülését, de az elmúlt tíz évhez képest elôrelépést jelent.

Mit jelent konkrétan, hogy a Megyei Tanács költségvetésébôl pénzt különítenek el ifjúsági, sport és turisztikai programokra?

– Mindenekelôtt azt, hogy országos és megyei méretû programok Maros megyei szervezéséhez a megye is részt vállal belôle. Nem jelenti azt, hogy maga a tanács, vagy a bizottság fog programokat szervezni, sôt azt sem, hogy hatalmas összegekkel tudja az ilyen kezdeményezéseket támogatni, de lehetôség van néhány kiemelkedô nemzetközi részvételre, vagy nemzetközi megmérettetések szervezésére.

Tud-e olyan eredményt felsorolni, amit megyei sportolóink értek el, és ehhez a Megyei Tanács is valamilyen formában hozzájárult?

– Októberben az Elektromaros SE nôi tekecsapata a Megyei Tanács támogatásával vett részt Pozsonyban a teke-világkupán, ahol 14 európai bajnokcsapat vett részt. Városunk csapata, mint országos bajnok vett részt a küzdelmekben és arany éremmel tért haza. Ez a részvétel a tanács támogatása nélkül nem jöhetett volna létre. A kiszállás rész költségeit, pontosabban a szállítási költségeket a Megyei Tanács állta. A tanács plénumának kérésére a kiszálláson részt vett Suciu Mircea tanácsos és jómagam. Ugyanakkor a küldöttség tagja volt Bidiga Tiberiu, az Ifjúsági és Sportminisztérium megyei igazgatója.

Milyen partnerséget, kapcsolatot tud felmutatni? Kik segítették az Ön munkáját, illetve kivel tudott együttmûködni a Maros megyei sport érdekében?

– Nagyon jó kapcsolatunk van az Ifjúsági és Sportminisztérium megyei igazgatóságával. Hasonlóan jó kapcsolatban állunk a megyében és országban mûködô ifjúsági szervezetekkel, itt személy szerint kiemelten a magyar szervezetekkel, de elmondhatom, hogy jó kapcsolatunk van az ICS nevû marosvásárhelyi diákszervezettel, az Ifjúsági Alapítvánnyal, az OTER nevû ifjúsági szervezettel, a Liberális Párt ifjúsági szárnyával.

– A Megyei Tanács részérôl a tanács elnöke, Toganel Ioan minden alkalommal nyitott volt a bizottság kezdeményezéseire. Ugyanakkor Kopacz Miklós szakreferenst és Chirpelean Ioant, a tanács fôkönyvelôjét is meg kell említenem.

Köztudott, hogy az RMDSZ cselekvési programjában a sport nem jelenik meg (fel sem merült, hogy az Ifjúság és Sport Minisztériumban talán a magyar fiatalok és sportolók érdekében egy igazgatói tisztséget megszerezzen az RMDSZ). Ugyanakkor az ifjúsági kérdésekrôl országos szinten kiemelten beszélnek. Hogyan jelenik meg az Ön bizottsága és megyei RMDSZ kapcsolata?

– Sajnos, nem volt felhôtlen a megyei RMDSZ-vezetés és Megyei Tanács kapcsolata sem (köztudott, a Megyei Tanács Állandó Bizottságába való jelölésemmel szembeni negatív viszonyulás az RMDSZ részérôl). Az Ifjúsági, Sport és Turisztikai Bizottság úgy tûnt, hogy nem RMDSZ- prioritás, hiszen a többi évekhez hasonlóan most sem került elôtérbe. Holott egy olyan területrôl van szó, ahol reális esély lett volna politikai gyôzelmek felmutatására. Sajnálatos ez a hozzáállás, mivel a megye folyamatosan "termeli" az élsportolókat, kiemelten magyar és ifjú sportolókról beszélek. Sokan közülük azonban anyagi támogatás hiánya miatt a felnôtt kor elérése elôtt abbahagyják az élsportolást.

A következô évre milyen tervei vannak a bizottságnak?

– Ezúton szeretném felkérni a megyében mûködô ifjúsági, sport és környezetvédelmi, turisztikai szervezeteket, hogy nyújtsák be a Megyei Tanácshoz a következô évi országos és megyei érdekeltségû programjaikat. Ezek megfelelô anyagi támogatásban részesülhetnek. A programokkal a szervezetek képviselôi a Megyei Tanács épületében lévô 76-os szobában Kopacz Miklóst kell felkeressék, vagy a MADISZ székhelyét naponta 10-14 óra között.

Álszemérem, vagy irigység?

Vajda György

A napokban a hazai sajtóban egy nálunk még újdonságnak számító botrány kapott szárnyra. Corina Ungureanu, volt válogatott tornászlány meztelenül fotóztatta magát a nemrég megjelent romániai Playboy számára. A föderáció tagjai, csapattársai, de még az Amerikában élô Nadia Comaneci is, megszólta a vétkezôt.Persze ô nagykorú, azt tehet, amit akar, de ne hozzon szégyent a sportágra.

A sötét középkor erénycsôszei, a másként gondolkodókat máglyára küldô inkvizítorok jutnak eszembe, közelebbrôl pedig a Ceausescu-korszak szelleme kísért. Tisztelt álszemérmeskedô, vagy a honoráriumot talán irigylô honpolgárok, egy dologról megfeledkeznek: az aktfotó nem szex, nem pornó. Amikor az emberi jogok betartásáról, a szólásszabadságról nyilatkozunk fennkölten, az Európai Únió küszöbén, megjelenik egy hölgy, aki nem szégyelli kisportolt alakját – az e fotókat világszerte közlô, a nôi nem szépségét hirdetô – lap oldalain nyilvánosságra hozni, és akkor kígyót, békát kiáltunk rá. Elvtársak, sportemberek, elfelejtették, hogy az olimpiát kitaláló ógörögök, mûvészien kivitelezett vázákon meztelenül ábrázolt sportolókat örökítettek meg? Jelszóval hirdették az egészséges testben az ép lelket, szégyenre, irigységre senki sem gondolt. Miért árthat a sport imázsának a szép, formás meztelen test? Sajnos Corina Ungureanu esete arra is rávilágított, hogy nálunk tíz évvel a rendszerváltás után sem tisztult meg eléggé a lélek, az eszme. Hirdetjük a nyitottságot, valljuk európaiságunkat, de a lepel mögötti valóságban még a sötétben élünk. Corina egy tornász világbajnokságot megnyert, de a hazai farizeusokkal szemben nem gyôzött. Úttörô magatartása azonban elôre mutat: Brávó, Corina!

Idényzárás a tornasportban

A 9-es számú általános iskola ifjú tornászai – miután a közelmúltban Miskolcon elkápráztatták a közönséget – az idény utolsó megmérettetésén Kiskunhalason és Kiskunfélegyházán a 25. Tulit Péter- kupán vettek részt.

Oláh János edzô vezetésével négy gyerek utazott Magyarországra erre a versenyre, amelyen nem kevesebb, mint 23 ország képviseltette magát, még Indiából és az Egyesült Államokból, Kanadából is neveztek be tornászok. Azért utaztak csak négyen, mert a költségeket mindenki maga állta, s több szülô nem tudta a miskolci kiszállás után ismét vállalni egy újabb kiszállás anyagi terhét. Ebben a helyzetben volt például Gáll László is, a csapat egyik legtehetségesebb tornásza. Szintén itthon maradt Bucur Adrian, a válogatott keret tagja, amely külön felkészítô programot folytat.

A 11-12 évesek korosztályában hárman indultak, mindannyian kezdôk. Ennek ellenére Bataga Cristian a 4., Bálint Barna a 7., Vass Zsolt a 9. helyet szerezte meg egyéni összetett. Ebben a korosztályban nem rendeztek szerenkénti döntôket.

A 14 évesek között induló Kovásznai István az összetettben a 4. lett, valamennyi szerenkénti döntôbe bejutott, talajon 3., lólengésben 8. lett. Ugyancsak ô megkapta a legeredményesebb versenyzônek járó kupát.

A marosvásárhelyi ISK – 9-es általános iskolában mûködô – torna szakosztálya elkészítette az év végi mérleget is. Az ifjú tornászok az idén összesen 29 érmet szerztek a sportiskolák bajnokságain és az országos bajnokságokon. A 29 érem között pedig nem kevesebb, mint 16 aranyérem található.

Kosárlabda A-osztály

A Herlitz-Mobex sereghajtóként fejezte be az idényt

Dinamo – Herlitz-Mobex 95-67 (56-27)

Mint a végeredménybôl látható, a Herlitz- Mobex kosárlabda-együttese Bukarestben sem talált rá rég elveszített formájára. Az újabb nagyarányú vereség azt is jelenti, hogy a marosvásárhelyi csapat êmegerôsítette sereghajtó helyét az A-osztály elsô értékcsoportjában. Az ünnepek miatt rövid szünet következik a bajnokságban, január közepétôl a csapatok a visszavágókkal folytatják. Mivel az elsô két mérkôzését a Herlitz-Mobex idegenben vívja, sajnos nagy az esély arra, hogy még jobban leszakadjon a mezônytôl.

Ami a bukaresti találkozót illeti, elsô látásra észre lehet venni, hogy két teljesen különbözô félidôt láthattak a nézôk. Az elsô játékrész volt az, amelyben tulajdonképpen eldôlt a mérkôzés sorsa, s hiába nyerte meg a vásárhelyi csapat a második félidôt, fordítani már szinte lehetetlen feladat lett volna. Sajnos a saját gyenge teljesítmény által okozott keserûségre még Butuc konstancai és Rocianu bukaresti játékvezetôk is rátettek egy lapáttal, akik akkor is segítettek a házigazdákon, amikor egyáltalán nem voltak rászorulva. Valószínûleg játékvezetôi segítség nélkül is a Dinamo nyer, hisz jobban játszott, ám a pontkülönbség szinte biztos, hogy nem lett volna ekkora.

A marosvásárhelyi csapat legtöbb pontját Ilic 25, Pintea 15, Cristescu 11 (3 hárompontos) és Corui 8 (2) szerezték. A Dinamo legeredményesebb játékosai Markovic 27 (2), Simic 13 és Caraiani 13 (3) voltak.

A forduló további mérkôzésein zsinórban hazai gyôzelmek születtek. A nagyszebeni CSU Petrom a CSU ISA Pitesti második vereségét okozta, a Soced a Iasi együttesét fektette két vállra, míg Aradon a kolozsváriak szenvedtek vereséget. A tabellán továbbra is Pitesti vezet, a második helyet Nagyszeben foglalja el, míg a Herlitz-Mobex a nyolcadik.

Nem kizárt, hogy a bajnokság újrakezdéséig maradó néhány hétben személyi változások történnek a vásárhelyi kosárlabda-együttes keretében. Egyes kulcsjátékosok – neveket még nem árultak el – valószínûleg itthagyják az csapatot, helyettük pedig a vezetôség mások szerzôdtetésére kényszerül. Amikor konkrétumokról esik szó, természetesen tájékoztatjuk majd olvasóinkat.

Toyota: mezônyváltás egy éves szünettel

Benedek István

A japán autóipar legnagyobb konszernje az utóbbi évtizedekben nem csak a nemzetközi autópiacon egyike a nagy neveknek, hanem az autósportban is meghatározó szerepet játszott. A cég gyári támogatású ralicsapata számtalan kényelmetlen pillanatot okozott a konkurenseknek, de az utóbbi esztendôkben a leghíresebb megbízhatósági autóversenyen, a 24 órás Le Mans-i száguldáson is alaposan megizzasztották a konkurenciát, csak a balszerencse fosztotta meg csapatukat a gyôzelemtôl.

Még az idei esztendô elején felröppentették a hírt, hogy a Toyota a raliversenyeken szerzett temérdek babér mellé a jövôben a Formula1-ben szeretne hasonló sikereket elérni. Az elsô tervek szerint 2003-ban állították volna rajthoz teljes egészében saját építésû aszfaltrakétájukat. E bejelentések óta alig néhány hónap telt el, és a japán óriáskonszern már azzal a gondolattal kacérkodik, hogy 2001-ben a száguldó cirkusz színpadára lépjen.

Az eredeti elképzelések megváltoztatása mögött minden bizonnyal rengeteg pénz, és nem kevesebb ambíció rejlik. A Toyota szándékai mellett azt se feledjük el, hogy a szigetországon belüli nagy konkurrens Honda is vissza akar térni a száguldó cirkuszba. A hondások a hatvanas években már versenyeztek saját építésû autóval az F1-ben, mérsékelt sikerekkel. Aztán a nyolcvanas években verhetetlen motorokkal tértek vissza, de már ez is csak történelem.

Jövôtôl a Honda ismét gyári motorokat szállít a Jordan és a BAR csapatainak. Pedig terveik szerint ôk is egész saját csapattal akartak visszadobbantani, és nagyravágyó terveik mellé megnyerték a néhai zseniális konstruktôr, dr. Harvey Posthlewaite támogatását, aki a hetvenes években verhetetlen autókat tervezett a cirkusz világából azóta már kikopott Tyrrell csapatnak. A Honda autója már túl volt az idei szezon közepén az elsô teszteken, de a fejlesztés talán leglényegesebb szakaszában egy szívroham az örök versenypályák mellé szólította a brit konstruktôrt, és ezzel egyelôre a Honda autójának sorsa is kérdésessé vált.

A Honda terveinek ismeretében már rögtön jobban érthetô, miért oly sürgôs a Toyotának az F1-es betörés. A Toyota is már tervezi saját autóját, és ha 2001-ben ezzel már versenyezni is akarnak, akkor a fejlesztômunka óriási iramban kell haladjon. Persze ha a 2001-es ígéret komoly. Az idei évad során a Toyota vezérei az F1 több nagynevû tervezômérnökét is megpróbálták mesés pénzekért magukhoz csábítani, de arról nincs hivatalos értesülés, hogy ki áll az F1-es Toyota csapat kormányrúdjánál.

A rali áldozat a cirkusz oltárán

A Toyota annyira nekilendült az F1-es elôkészületeknek, hogy megszüntette a ralivilágbajnokságban szereplô gyári versenycsapatát. Amikor ezt bejelentették, a konkurensek szívérôl biztosan nagy kövek hullottak le, de ugyanakkor az autósport világát meg is döbbentette ez a hír. A rali vb-n néhány évvel ezelôtt nagyon lényeges szabályváltoztatások történtek, megjelentek a WRC (World Rally Car) szabványú versenyautók. A versenyág nagyágyúi, köztük a Toyota is, óriási pénzeket öltek a WRC-k kifejlesztésébe. A Toyota a Corolla kiskocsiját "gyúrta át" ralirakétának. Az izomdagasztó recept annyira bevált, hogy a Corolla már 1998-ban, a színrelépés elsô szezonjában favoritként indult a világbajnokságnak. Mégsem nyertek vele. Pedig a rali vb két nagynevû versenyzôjét ültették volánhoz, a francia Didier Auriolt (1994-ben világbajnok, Toyotával), és a spanyol Carlos Sainzot (1990-ben és 1992-ben világbajnok Toyotával, hazája legnépszerûbb sportembere). Az évad utolsó futamán vesztette el Sainz a biztosnak vélt világbajnoki címet, amikor 500 méterrel a befutó elôtt a Corolla motorja lángra lobbant.

Idén Auriol került abba a helyzetbe, hogy az évad utolsó versenyéig harcban állt a világbajnoki címért. A Corollák nem voltak gyorsabbak a konkurencia gépeinél, de megbízhatóságukkal pótolták az ellenfelek ereje jelentette elônyt. Auriol például egyetlen versenyt nyert meg a tizennégybôl, az idén elôször világbajnoki szintû kínai futamot. Csakhogy egy versennyel a szezonzáró elôtt, a San Remoi ralin egy fának ütközött autójával, és kénytelen volt feladni a versenyt. Így éppen elég elônyt adott a finn Tommi Makinennek, aki a raliversenyzés történetében példátlan rekordot felállítva, sorozatban négyszer lett világbajnok. A színpadról lelépô Toyota pedig a konstruktôrök világbajnoki címével vigasztalódhatott. Tehát a csapat bajnokként zárta karrierjét, és a Corolla bizonyult a legjobb autónak. Bár a Toyota hivatalosan visszavonul, azért több, magánkézben levô versenycsapat számára a továbbiakban is nyújtanak támogatást, vagyis a Corollák tovább versenyeznek, de kérdés hogy a lényegesen kevesebb pénzzel rendelkezô csapatok mennyit tudnak fejleszteni az autón, amely tovább élteti a márkát a ralik világában. Ahol a Toyota meghatározó szerepet játszott, hozzájárulva a sportág felfejlesztéséhez. És ahova reméljük, az F1-es bemutatkozás után ismét visszatérnek, mert a rali vb nélkülük szegényebb lesz.

A Marosvásárhelyi ASA ôsszel

A keret. Az edzôk, George Ciorceri (15 forduló) és a Petru Varodi-Kanyaró Attila edzôpáros (4 forduló) az ôszi idényben 23 játékossal gazdálkodhattak: Gabriel Rotaru (17), Farkas Lóránt (2) – kapusok; Alecu Laurentiu Dumitrascu (11), Ovidiu Cornel Kovács (16), Virgil Alexandru Lup (16), Darius Viorel Miclea (17), Nicolae Adrian Mihu (9), Flavius Lucian Moldovan (3), Cristian Ovidiu Porav (13) – hátvédek; Andrei Ciprian Enyedi (14), Gábor Tibor (13), Vasile Florin Luca (7), Ovidiu Petelean (2), Teodor Marcel Rosca (16), Török István Csaba (18), Zsigmond Dénes (19), V. Stoica (7), Tímár (3) – középpályások; Horatiu Daniel Cioloboc (18), Florin Dâmbian (14), Cristian Viorel Ignat (3), Florin Miclea (15), Romulus Daniel Miclea (5) – csatárok.

Rúgott gólok. A 19 fordulóban az ASA csatárai 28 gólt szereztek, 18-at hazai környezetben, tízet idegenben. A gólokat Cioloboc (10), Florin Miclea (6), Dâmbian és Rosca (3-3), Darius Miclea (2), Török, Luca, Gábor és Zsigmond lôtték.

Kapott gólok. A védelem 18 alkalommal ingott meg, hétszer itthon, 11 esetben idegenben.

Sárga és piros lapok. A csapat 17 játékosát büntették a játékvezetôk sárga vagy piros lappal, összesen 50 alkalommal. Az 50-bôl 45 sárga lapos figyelmeztetés volt. ötször piros lapot mutattak fel a bírók. A legtöbb lapot Lup könyvelhette el, hat sárga és két piros lappal, D. Miclea szintén négy sárgát, ám csak egy pirosat kapott. Cioloboc ötször kapott sárga lapot, Kovács négyszer. Egy-egy piros lappal Dumitrascut és Poravot büntették még.

Nézôk. Az ASA 19 mérkôzését 59.200 nézô követte figyelemmel. 35.000-en a ligetbe látogattak ki, míg 24.200-an idegenben nézték meg a csapatot.

A B-osztályos labdarúgó- bajnokság ôszi idénye a számok tükrében

Az ôszi idényben 19 fordulót bonyolítottak le a B- osztályos labdarúgó-bajnokságban. A II. csoport, amelyben a marosvásárhelyi ASA és a dicsôszentmártoni Chimica is szerepel, az alábbi módon fest a számok tükrében.

Gólok. A 171 mérkôzésen összesen 446 gól esett, a házigazdák 306 gólt szereztek, míg a vendégek 140-et. A gólokban a leggazdagabb a 7. forduló volt, amikor 39 gól esett (24-15 a vendéglátók javára), míg a leggólszegényebb a 11. forduló, amikor alig 11-szer zörgött a háló (9–2). A bajnokság legeredményesebb támadósorával a temesvári UM rendelkezik, összesen 36 gólt rúgtak, a leggyengébb csatársora az FC Bihornak volt, alig 12 találattal. A legbiztosabb védelme a câmpulungi ARO-nak és az aradi UT-nak volt, 13-13 kapott góllal, míg a legingatagabb a motrui legénység volt, 41 kapott góllal. Hazai környezetben a temesvári UM szerezte a legtöbb gólt, szám szerint 24- et, a legkevesebbet az FC Bihor, 6-ot. A legkevesebb gólt, kettôt, otthon az ARO kapta, a legtöbbet a saját nézôi elôtt (14-et) a craiovai Electro Bere inkasszált. Idegenben a legeredményesebb az UTA volt 14 góllal, míg a legkevesebbet, egyetlen gólocskát a Jiul rúgott. A legkevesebb idegenben kapott góllal az UTA és a medgyesi Gaz Metan büszkélkedhet, 8-8-cal. A legtöbb gólt idegen pályán szintén a motrui Minerul kapta, 20-at.

Góllövôk. 15 gólos: Vaczkó (UM Temesvár); 10 gólos: Cioloboc (ASA), Pusztai (Chimica); 9 gólos: Decu (Apulum); 8 gólos: Balaban (Inter); 7 gólos: Axinte (Tr. Severin), Pasarica (Rm. Vâlcea), Dragan (UTA), Chiru (Electro Bere), Mitrica (Corvinul).

Öngólok. A 19 forduló alatt összesen 7 öngólt vétettek a 18 csapat játékosai, név szerint a következôk: Stefan (Gaz Metan), Stanicescu (Inter), Balan (Motru), Luput (Olimpia), Frunza (Poli Temesvár), Samargi (UMT), Gaman (UTA).

Eredmények. A 171 mérkôzése 17-féle eredmény született. az 1-0 30-szor fordult elô, a 2-0 26-szor. Ezt követi a 2-1, amelyet 21-szer jegyeztek fel, a 3-0 20-szori alkalommal, a 0-0 15-ször. Tizenháromszor volt 3-1, tizenegyszer 1-1, s öt- öt alkalommal 3-2-t, vagy 4-1-et mutatott a tabella. a 2-2 és a 4-2 négy-négyszer fordult elô, a 4-0 és az 5-1 három-háromszor. Végül kétszer volt 5-2, s egyszer-egyszer 4-3, 5-0 és 7-0.

Sárga lapos figyelmeztetések. A 19 fordulóban a játékvezetôk 675 játékost figyelmeztettek sárga lappal. A legtöbb figyelmeztetést a kolozsvári U játékosai kapták, 53-at. Az UTA játékosai 50- szer, míg a Motru játékosai 46-szor látták meg a sárga lapot. A legsportszerûbbek az Apulum játékosai voltak, akik csak 27 figyelmeztetést könyvelhettek el, ôket követi a temesvári Poli 29, az Electro Bere és az ARO 31-31 sárga lappal. A dicsôszentmártoni Chimica 33 lappal a 7., míg az ASA 45 sárga lappal a 14. ebben a sorrendben.

Kiállítások. Az ôszi idényben 45 játékos jutott a kiállítás sorsára. A legtöbbet – az Olimpiával közösen – éppen az ASA kapott, öt-ötöt. Az Electro Bere játékosai közül senkit sem állítottak ki az ôsszel, míg az UMT és a Tr. Severin soraiból csak egy-egy játékos látta meg a piros lapot.

Nézôk. A 171 mérkôzést hozzávetôleg 368.750 nézô látta, a legtöbben az UTA-ra (75.500-an, amelybôl 36.500 otthon, 39.000 idegenben) voltak kíváncsiak. Ôt követi a Corvinul 63.300 (39.500–23.800) és az ASA 59.200 (35.000–24.200) nézôvel. A legkevesebben a motrui Minerul mérkôzéseire voltak kíváncsiak, összesen 26.000-en (10.000–16.000), míg az Olimpiát 26.100-an (6800–19.300), az Apulumot 29.550-en (11.100–18.450) tekintették meg. A dicsôszentmártoni Chimica ebbôl a szempontból a 13. helyen áll 32.650 fôs (18.450–14.200) össznézôszámmal.

A szovátai labdarúgás az idény végén

Szabó András

Ha visszatekintünk a szovátai Fások labdarúgócsapatának ôszi szereplésére, akkor joggal elmondhatjuk, hogy a szovátai együttes a meglepetések csapata volt. A Fások a bajnokság elsô felvonásában 18 mérkôzésbôl kilencet megnyertek, három döntetlent értek el és hat alkalommal szenvedtek vereséget. Harminchat gólt szereztek és harmincat kaptak, összesen harminc pontot gyûjtöttek össze.

Aki a D-osztályban az ötödik helyen várja a tavaszi folytatást, az a mérlegét viszonylag jónak mondhatja, s ha nagyítón keresztül nézzük a dolgokat, akkor az idôs Fülöp János és Madaras Zoltán által irányított együttest a meglepetések csapatának nevezhetjük. Erre csak két végletes példát említenénk. Mindjárt a 2. fordulóban, Marosvásárhelyen a szovátai fiúk könnyûszerrel, 3-1-re legyôzték a bajnokság egyik legjobb együttesét, a helyi Gaz Metant, amely jelenleg a 2. helyezett, 47 ponttal, hogy aztán a 9. fordulóban, hazai közönség elôtt vereséget szenvedjenek a mezôrücsi legénységtôl 3-0-ra! Példának ennyi elég is. A szovátai fiúk, ha akartak játszani, legyen hazai pályán, vagy idegen környezetben, nem egy esetben remekül szerepeltek, ami végül megnyilvánult a bajnoki tabellán.

A csapat kitûnô (újrafüvesített) pályával rendelkezik, megfelelô öltözôk és egy miniszálloda várják a vendégeket, valamint egy jól felszerelt tornaterem, a téli felkészüléshez is rendelkezésre áll. Úgy tûnik, hogy a nyáron átadják a felújított lelátót is, amit a késôbbiekben más kulturális vagy sportrendezvényekre is fel lehet használni. Tervbe vették, hogy tavasszal átadnak egy villanyfényes megvilágítású mini- labdarúgópályát is, tájékoztatott Székely Béla, a Mobila SE labdarúgó szakosztály elnöke, mi több, a közeljövôben a nagypályát is szeretnék villanyfényes megvilágítással ellátni (!). Szándékuk szerint villanyfényben szeretnének focizni a bajnoki találkozókon is, és nemzetközi és belföldi barátságos találkozókat szerveznének majd esti megvilágítás mellett.

A bajnokságban a szovátai csapat nagyjából az alábbi felállításban lépett pályára: Péter Árpád kapus, Györfi Árpád (Gáll Ferenc), Nagy József (Takács Levente), Molnár Zoltán, Csoma Ferenc, Suciu Dumitru (ifj. Fülöp Lajos), Jeremiás Zoltán, Fazakas Tibor, Sacelean Ciprian (Kénes Lajos), György János csapatkapitány, Pop Florian. A legtöbb gólt az együttesnek Sacelean Ciprian (8), György János és Takács Levente (5-5) szerezték. A legtöbb sárga lapot a játékvezetôk Csoma Ferencnek (5), Illetve Gáll Ferencnek, valamint György Jánosnak (4-4) mutatták fel. Sajnos 8 esetben piros lapot is kaptak a szovátaiak, éspedig Györfi Árpád, György János (kétszer), Fazakas Tibor, Jeremiás Csaba, Zsombori Róbert és Tófalvi Levente. Ez összesen 14 forduló eltiltásnak felelt meg. Nem ártana javítani a tavaszi idényben ezen a mérlegen!

*

A megyei bajnokság déli csoportjában szereplô szovátai Bútor labdarúgócsapata az ôszi idényben 10 mérkôzésbôl 19 pontot gyûjtött össze (17-9-es gólarány, hat gyôzelem, egy döntetlen, három vereség a mérleg), s ôk is az 5. helyen várják a tavaszi folytatást. Ehhez Székely Béla klubelnök hozzáfûzi: 2000-ben ennél jobban szeretnének szerepelni, és a labdarúgás terén is hírnevet szerezni Szovátának.

Copyright © Népújság - 1999