LI. évfolyam 292. (14343)

1999. december 15., szerda

Átmeneti kormány

Alexandru Athanasiu ideiglenes román miniszterelnök vezetésével kedden délelôtt tanácskozást kezdett a kormány az ország vezetésében kialakult súlyos válság megoldásáról.

A tisztükrôl lemondott, de az államfô kérésére feladatukat átmeneti jelleggel ellátó miniszterek a kormányülések szokásos színhelyén tanácskoztak. Az ülésen nem jelent meg Radu Vasile felmentett miniszterelnök, aki továbbra is az ország kormányfôjének tekinti magát.

Nem vettek részt a kormányülésen az RMDSZ miniszterei. Távollétüknek objektív oka van. Hajdu Gábor egészségügyi miniszter még nem érkezett vissza külföldrôl Bukarestbe, Eckstein- Kovács Péter kisebbségügyi miniszter pedig Temesváron a forradalmat elindító temesvári események 10. évfordulóján tartott rendezvénysorozaton vesz részt.

A kormányülés elôtt az ideiglenes miniszterelnök kijelentette, hogy megbízatása csak a folyó ügyek intézésére szól, ez a kabinet sem törvényjavaslatokat, sem kormányrendeleteket nem fogadhat el. Hozzátette, hogy ô nem pályázik a miniszterelnöki székre.

Ion Diaconescu, a kormány gerincét alkotó Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD) elnöke kedden kijelentette, hogy a koalíciós pártok megállapodása értelmében az ô pártja állít új kormányfôjelöltet. Radu Vasile leváltását azzal indokolta, hogy a miniszterelnök kapcsolata megromlott pártjával, a koalícióval és az államfôvel egyaránt.

A PNTCD elnöke annak a reményének adott hangot, hogy nem robban ki súlyos politikai válság, az új kormány rövid idôn belül, legkésôbb karácsonyig megalakul.

Az eddigi miniszterelnök felmentésérôl kiadott államfôi rendelet alkotmányos megalapozottságáról egyelôre komoly vita folyik. Radu Vasile mindenesetre még kedden hajnalban közölte, hogy nem tekinti érvényesnek a rendeletet. Azóta még nem jelent meg a nyilvánosság elôtt.

A koalíciós pártok vezetôi kedd délután, a kormányülést követôen folytatták konzultációikat az új miniszterelnök-jelölt személyérôl.

Az elnök visszahívta a kormányfôt

Emil Constantinescu román államfô keddre virradóra úgy döntött, hogy visszahívja tisztségébôl Radu Vasile kormányfôt, aki kormánya többségének lemondása ellenére sem akart megválni hivatalától - jelentette be Rasvan Popescu elnöki szóvivô.

A döntést több órán át tartó megbeszélés elôzte meg az államfô, a koalíció vezetôi, és a 17 tagú kormány tíz lemondott miniszterének részvételével. Az államelnök megállapította, hogy "a miniszterelnök képtelenné vált feladatai ellátására a kormány többségének lemondása következtében". Constantinescu megállapította, hogy "a koalíció minden pártja megvonta politikai támogatását" a kormányfôtôl.

Az államfô az ideiglenes kormányfô feladatával Alexandru Athanasiu szociáldemokrata politikust bízta meg, aki Vasile kormányában a munka- és szociális ügyek minisztere volt. A tíz lemondott miniszter (7 a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt, 3 a Nemzeti Liberális Párt soraiból) az államfô kérdésére az új kormány megalakulásáig ügyvivôként hivatalában marad.

Vasile szerint alkotmányellenes a leváltás

Radu Vasile kormányfô tiltakozott Emil Constantinescu államfô ôt visszahívó döntése ellen, alkotmányellenesnek nevezve az eljárást. Vasile az Antena 1 tv-csatornán beszélt keddre virradóra.

Kijelentette: csak a parlament határozhat a lemondatásáról. Hozzátette: hamarosan jogászokkal fog tanácskozni annak eldöntésére, hogy megtámadja-e bírói úton az államfô visszahívó rendelkezését.

Párttisztségeitôl is eltiltották

A parasztpárt vezetô, irányító és ellenôrzô bürója kedden felfüggesztette Radu Vasilét a pártban betöltött minden vezetôségi tisztségébôl, amelyhez vissza kellett volna térnie kormányfôi mandátumának lejárta után – közölte Remus Opris szóvivô. A büró egyben megtiltotta neki két évre szólóan, hogy bármely vezetôségi tisztségre pályázzon.

A parasztpárti tagság több mint fele támogatja Vasilét?

Ionut Gherasim parasztpárti képviselô kijelentette, hogy a tagságnak több mint a fele, köztük 43 honatya támogatja Radu Vasilét. A párt fôtitkári tisztségétôl senki sem foszthatja meg ôt a kongresszuson kívül. Hozzáfûzte továbbá, hogy e tisztsége által összehívhatja a párt vezetô fórumait a helyzet tisztázása végett.

A demokrata miniszterek maradtak

Radu Berceanu demokrata miniszter kedden a kormánypalotában a kabinet rendkívüli ülését megelôzôen közölte, nem mondott le s nem is szándékszik megtenni. Romániának most teljesen másra lett volna szüksége, mint ezek a változások és balkáni furcsaságok, amelyek senkinek sem használnak és azt mutatják, hogy a politikusok nem képesek megérteni a jelenlegi prioritásokat.

E játszmák csakis rosszat tehetnek. Meggyôzôdésem szerint most igen határozottan és világosan kell cselekedni a dolgok normális kerékvágásba hozataláért – így az ipari miniszter.

Traian Basescu szintén közölte, hogy egyetlen demokrata miniszter sem nyújtotta be lemondását.

A PDSR teljes körû konzultálást kér

A kormányválság megoldásának egyedüli módozata a tágabb parlamenti támogatást élvezô szolgálati kormány alakítása – nyilatkozta keddi sajtóértekezletén Ion Iliescu, az RTDP elnöke. Véleménye szerint egy ilyen kabinet megalakítását a parlamenti képviseletû összes pártokkal való konzultálás kellene megelôzze. E kormány feladata egyrészt a válság kezelése, másrészt pedig a választások korrekt elôkészítése lenne.

A parasztpárti széthúzásoktól meggyöngült koalíción belül egyetlen más elképzelés sem mutatkozik stabilnak az ország számára – mondotta. Alexandru Athanasiu munkaügyi miniszter ideiglenes kinevezése nem alkotmányos, mivel Radu Vasile nem nyújtotta be lemondását. Ôt csakis a parlament menesztheti tisztségébôl bizalmatlansági indítvány révén. Egyféleképpen Radu Vasile személyesen fizet azért, hogy sürgôsségi rendeletek kibocsátásával megkerülte a parlamentet, másrészt azonban az ellene használt módszer illegális, emberileg durva és szöges ellentétben áll az alkotmánnyal – fogalmazott Iliescu.

Adrian Nastase a maga során kifejtette, meg kell várni az államfô végsô szavát. Nem lehet új kormányt alakítani, amíg nem tisztázódik a réginek a mûködése. Az RTDP politikai, parlamenti és sajtóberkekben fog fellépni az alkotmány és a jogállam védelmében – összegezte Nastase.

A szakszervezetek beszüntették a tiltakozást

A politikai helyzet tisztázódásáig a négy nagy szakszervezeti központ – RSZSZOSZ, Alfa, OSZT, RDSZSZ – közölte, hogy beszüntet minden tiltakozási akciót – nyilatkozta Norica Nicolai, a gazdasági és szociális tanács elnöke.

Az oktatási szabad szakszervezetek szövetsége és az országos oktatási szövetség elhatározta, hogy a december 13-án kirobbant kormányválság és a jelenlegi kormány ideiglenes jellege miatt a héten felfüggeszti a kormány székháza elôtti ôrségállást. A két szövetség a június 16-i egyezményben vállalt vállalkozások megszegése miatt tiltakozott.

Az átmeneti kormány határozatai

Kölcsön az oktatási minisztériumnak

Az átmeneti kormány Athanasiu vezette elsô ülésén határozatot fogadtak el, amelynek értelmében a pénzügyi tárca 259 milliárd lejes, december 30-ig szóló kölcsönt nyújt az oktatási minisztériumnak az államkincstár számlájára, a tanárok decemberi bérének fedezésére, bentlakások és kantinok számára – közölte a szóvivôi hivatal.

Egy másik határozat a karácsonyi ünnepségek megszervezésére vonatkozik. A téli ünnepek alkalmából az árva vagy elhagyott gyerekek, valamint az aggmenházi öregek és nyugdíjasok ajándékokat kapnak, amelyre a kormány költségvetési tartalékából 12 milliárd lejt bocsát rendelkezésre.

Markó Béla szerint

Rosszul kezelt válságról van szó

Mózes Edith

Mint olvasóink értesültek róla, hétfôn a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt, a vezetô kormánypárt megvonta a bizalmat az általa kinevezett és a parlament plénuma által megerôsített miniszterelnöktôl, Radu Vasilétól. Tette ezt, miután a hét parasztpárti miniszter Cotroceni-ben bejelentette lemondását. A parasztpárti miniszterek távozását követôen a Nemzeti Liberális Párt is úgy döntött, hogy szoldarizál koalíciós partnerével, és visszahívta három miniszterét. Markó Bélát, az RMDSZ szövetségi elnökét kérdeztük, mi az RMDSZ álláspontja a kialakult politikai válsággal kapcsolatban, illetve mit szándékszik tenni a szövetség az elkövetkezendôkben?

Az elnök a Népújságnak a következôket nyilatkozta: "Véleményem szerint nincs szó politikai válságról. Kormányválság van. Ebben a kérdésben a kormánykoalíció egységes álláspontot foglal el. Azon a véleményen van, hogy új minszterelnököt kell kinevezni minél hamarabb.

Mután a Parasztpárt, illetve a Liberális Párt miniszterei lemondtak, és a Demokrata párti Victor Babiuc nemzetvédelmi miniszter letette lemondását, az RMDSZ is kinyílvánította szolidarizálását a koalícióval. Eckstein Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszter is bejelentette lemondását Cotroceni-ben. Hajdú Gábor egészségügyi miniszter csupán azért nem tette még meg, mert szabadságról van visszatérôben, és az úton érte a hír a kormányválságról."

Markó szerint a kabinet munkája nem bénult le, Atanasiu megbízott kormányfô irányításával tovább dolgoznak a minisztériumok. Kijelentette: legfontosabb feladat mielôbb egy végleges kormány kinevezése.

Rosszul kezelt válságról van szó, mondta. A Parasztpárt nem tudta megfelelôképpen kezelni a válságot, s Radu Vasile sem értette meg, hogy nincs miért ragaszkodnia tisztéhez, mert a parlamenti többség tette azzá, ami, és ha az, illetve azok egy része megvonta a bizalmat, akkor egyértelmûen mennie kell. Errôl nincs amiért politikai vagy alkotmányjogi vitát folytatni.

Aktuális

Mózes Edith

A dilettantizmus magasiskolája, amit a hatalom birtokosai mûvelnek minálunk. Alig vették tudomásul, hogy az Európai Unió, minden nehézség ellenére, hajlandó Romániával is megkezdeni a csatlakozási tárgyalásokat, rögtön tettek valamit, hogy elrontsák a dolgot. Két nappal a helsinki bejelentés után nem azzal foglalkoznak, hogy jobbnál jobb programokat dolgozzanak ki a gazdaság fellendítésére, vigyázzanak arra, hogy semmi ne zavarja a politikai stabilitást. Nem, eszükbe sem jut összefogni, s megpróbálni úgy tolni elôre az ország szekerét, hogy bár egy homályos jövôben "megüsse" az integrációs mércét. Pedig ezt kellene tennie mindenekelôtt a vezetô kormánypártnak, a PNTCD-nek. Ehelyett mi történik? "Prioritásként" elhatározzák, hogy márpedg törik-szakad, megbuktatják a miniszterelnököt, akinek egyébb hibái mellett a legnagyobb bûne az, hogy úgymond "keresztben állt" Remus Oprissal. Emellett csak hab a tortán, hogy az államfô sem igazán kedveli a kormány elsô emberét, s nem is titkolta érzelmeit, amikor két nappal korábban, a helsinki-csúcs döntéseit méltatva arról is szólt, hogy összehangolt kormánymunkára lesz most már szükség, mert ugye a miniszterek külön-külön remekül ellátták/ellátják feladataikat, csakhogy baj van a koordinálással. Vagyis a fejétôl büdösödik a hal, és aztán értsen a szóból mindenki, akinek értenie kell.

Radu Vasile azonban megmakacsolja magát. Azért se mond le. Erre mit tesz Diaconescu pártjának szûkkörû vezetôsége: lemondtja összes miniszterét. Követi ôket a liberális koalíciós partner is, és várják a hatást. A hatás azonban elmarad, mert a demokraták és az RMDSZ-es miniszterek kivárnak, nem követik a "jó" példát, és (egyelôre) helyükön maradnak. Radu Vasile pedig továbbra is köti az ebet a karóhoz, hogy neki erkölcsi alapja van a maradásra, hiszen a funkcióból egyetlen dologgal lett gazdagabb: kapott egy infarktust.

A ki a vagányabb gyerek, ki bírja tovább játék tovább folytatódik. Hétfôn a késô esti órákban a Parasztpárt legszûkebb vezetése úgy dönt, hogy megvonják a bizalmat a renitenskedô Vasilétól. S mint ilyenkor szokás, elindul a nyilatkozatok özöne. Hatra-vakra nyilatkoznak a politikusok a koalíciós pártoktól az ellenzékig, a politikai bányászhadjárattól, a mesterségesen keltett válságon és egy esetleges bizalmatlansági indítványon át az elôrehozott választásokig mindent mondanak, ami az eszükbe jut.

Vagyis megint áll a bál a kormányban, a politikai válság egyre mélyül. Ez pedig azt jelenti, hogy áll a kormányzati tevékenység, újra lebénul az alig-alig araszolgató reform és privatizáció, Románia külföldi imázsa ismét csorbát szenved, ésatöbbi, ésatöbbi. S ki issza meg mindennek a levét? Megint csak az "utca embere", ahogy a politikusok nagy elôszeretettel bennünket neveznek. Mi leszünk szegényebbek, ha nem kapjuk meg az EU-tól a beígért vissza nem térítendô támogatást, ha a Nemzetközi Valutaalap nem adja meg vagy késlelteti a kölcsönöket, ha lebénul a reformfolyamat. Amíg "azok ott fent" marakodnak a koncon, mi, itt lenn egyre szegényebbek leszünk, egyre elkeseredettebbekké, egyre reménytelenebbekké válunk. S kiírhatnak elôrehozott választásokat is, kiben bízhatnánk? Nem lesz akire szavazzunk.

Januártól a postán is ki lehet fizetni majd a tulajdonadót

Bálint Zsombor

– Interjú Fodor Imre polgármesterrel –

A helyi autonómia egyik legfontosabb eleme a saját pénzügyi források fölötti rendelkezés joga. Hosszú várakozás után, ez csupán az utóbbi évben valósult meg, amikor jogszabállyal tették lehetôvé, hogy a helyi közigazgatási szervek a helyben begyûjtött adók és illetékek egy részével szabadon rendelkezzenek. A jogokhoz azonban a jogalkotó kötelezettségeket is fûzött, ezentúl a helyi polgármesteri hivatalok feladatkörébe tartozik majd az adók kiszabása, begyûjtése és a befizetések követése. Nem kis feladat ez egy másfélszáz ezres városban, mint amilyen Marosvásárhely is, hisz az adminisztratív szerveknek ilyen irányú tapasztalat eddig nem állt rendelkezésükre. Ráadásul az örökölt struktúrák sem úgy mûködtek-mûködnek, mint ahogy azt az állampolgár joggal elvárná. Emlékezzünk csupán az idén márciusban és júniusban lezajlott adófizetési pánikra, a szinte tömegverekedésig fajuló jelenetekre az adóbeszedô kasszáinál.

Hamarosan véget ér az idei átmeneti esztendô, és január 1-jétôl már teljes egészében a polgármesteri hivatal felelôssége lesz a helyi adók kezelésének ügye. Éppen ezért Fodor Imre polgármestert, mint a legilletékesebbet, arról faggattuk, hogy mire számíthatnak az állampolgárok 2000-ben ezen a területen.

– Polgármester úr, tudjuk, hogy a polgármesteri hivatal átvette a helyi adók kezelését, s azt is, hogy nagy hiányosságok mutatkoztak ezen a területen az elmúlt esztendôben. Hogyan készült fel az ön által vezetett apparátus, hogy a jövôben ilyesmi ne fordulhasson elô?

– Az új közpénzügyi törvény 1999. január 1-jén lépett életbe, melynek gyakorlati alkalmazását az év folyamán kezdtük meg, amikor az adóbeszedést és -nyilvántartást átvettük a pénzügyi igazgatóságtól. Hatással lesz erre a tevékenységre az összjövedelmi adó bevezetése is, ami 2000. januártól lép érvénybe. Ez utóbbi gyakorlati megvalósítási részletei minket kevésbé érintenek, de fontos észrevenni, hogy nagyon rövid idô alatt két alapvetô módosítás történt az adózás terén. Ami a közpénzügyi törvénybôl fakadó kötelezettségeinket illeti, mi erre egy teljesen külön testületet hoztunk létre. Az elsôk között voltunk az országban, akik átvettük az adók kezelését a pénzügyi igazgatóságtól, ugyanakkor — másokkal együtt — javasoltuk, hogy az új törvény tegye lehetôvé különbözô kulturális, sport-, vallási stb. egyesületek, rendezvények támogatását. Úttörô szerepünknek köszönhetô, hogy egy pályázatot is megnyertünk az USAID-nál, s ez is mutatja, hogy pozitívan ítélték meg a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal tevékenységét, amely az új közpénzügyi törvény gyakorlatba ültetésének technikai részleteire vonatkozik. A pénzügyi igazgatóságtól átvettük a tevékenység mellett a terület egy jó részét is. Abban reménykedtünk, hogy a pénzügyiek hamarosan átköltöznek az épülô új székházukba, a Gyôzelem téri aluljáró mellé. A székház azonban pénzügyi nehézségek miatt eddig nem készült el, s emiatt területszûkében vagyunk, ami a szolgáltatás minôségét is befolyásolhatja. A munkára szakembereket hoztunk, többségében fiatalokat, s elô vagyunk készülve arra, hogy az adók beszedését jobban bonyolítsuk le, mint eddig. Tárgyalásokat folytattunk a postával és a CEC-kel, s végül a postával állapodtunk meg abban, hogy ezentúl minden postahivatalnál ki lehessen fizetni az adókat. Külön ki szeretném domborítani tehát, hogy bárki kifizetheti az adóját, ahol eddig is tette, a székhelyünkön, de ha kívánja, annál a postahivatalnál is, amelyhez a lakóhelye tartozik. Úgy vélem, hogy ez is elôrelépés. Másrészt, január végén, február elején minden egyes adófizetônek levelet küldünk ki, amelyben értesítjük, hogy milyen vagyontárggyal szerepel a nyilvántartásban, s ezért mekkora adót kell fizetnie egész évben, az elsô évnegyedben, s milyen könnyítéseket élvez, ha idôben kifizeti egész évi tartozását. Egyébként már decemberben is 16.000 levelet küldtünk azoknak, akik még tartozással szerepelnek 1999-re a nyilvántartásban.

– Ez hatalmas munka. Van önöknek erre megfelelô kapacitásuk?

– Igen, van kapacitásunk. Minden egyes adófizetô adatait számítógépen tároljuk, s erre szakosodott programok segítségével állítjuk ki a leveleket.

– Az adónyilvántartással és - beszedéssel kapcsolatos munkát ugyanaz a személyzet végzi, mint eddig? Átvették a pénzügy igazgatóság személyzetét?

– A személyzetnek mintegy 25%-a jött át, olyan szakemberek, akik már régóta végzik ezt a munkát, értenek hozzá, s akik összehangolják az osztály tevékenységét.

– Azok, akik közvetlen kapcsolatba kerülnek az adófizetôkkel, azok a régiek? Azért kérdem, mert sok a panasz, hogy a hivatalnokok udvariatlanok, hiányzik, vagy nem megfelelô a felvilágosítás, félvállról kezelik az adófizetô állampolgárokat.

– Én csak azt mondhatom, hogy udvariasak kell hogy legyenek, s ha panaszok vannak, akkor azokat orvosoljuk. Amióta átvettük a tevékenységet, csupán két panasz érkezett, hogy udvariatlanok az adót beszedô hivatalnokok. A panaszokat igyekeztünk azonnal megoldani, a személyzetben pedig tudatosítani, hogy most, a polgármesteri hivatal alkalmazottjaiként, az udvariasság talán még fontosabb, mint eddig.

– Vehetjük tehát ígéretnek, hogy jobban meg fogják szervezni a felvilágosítást, a tisztviselôket pedig rábírják, hogy sokkal készségesebbek legyenek az ügyféllel?

– Pontosan.

– Említette, polgármester úr, hogy az adók kifizetésére lehetôség nyílik a postán is. Ez azt jelenti, hogy az adófizetôkrôl készült teljes adatbázist a posta rendelkezésére bocsátják? Hisz az emberek nem fogják tudni maguktól, hogy mennyit fizessenek.

– A postán a mindenkinek személyesen kiküldött értesítés alapján lehet fizetni. Ezen az értesítésen pontosan szerepel majd, hogy mennyit és milyen dátumig kell az állampolgárnak kifizetnie. A posta tehát nem fog saját adatbázissal rendelkezni.

– A posta beiktatásával remélik azt, hogy a kifizetési határidôk idején szokásos torlódást elkerülhetik?

– Pontosan így van. Reméljük, hogy az adófizetôk 30-40%-a a postára megy kifizetni az adóját, s ezzel elkerülhetôk lesznek a torlódások. Beszéltem olyan emberekkel, akik már nagyon régóta dolgoznak ebben a szakmában, s ôk úgy látják, hogy ezzel az intézkedéssel részben kivédhetô a torlódások veszélye. Lehet, hogy egészen nem, majd meglátjuk. Ez attól is függ, hogy az adófizetôk közül hányan óhajtják egyszerre kifizetni az adójukat.

– Mint állampolgár az a tapasztalatom, hogy a postán a szervezettség rossz, általában egyébként is sor van, sokszor egyetlen bélyegért perceket kénytelen várakozni az ember, nem gondolja ön, hogy ez az új feladat akadályozni fogja a postahivatalokban a normális tevékenységet?

– Ha ôk egy ilyen ajánlatot tettek, akkor valószínûleg ezt átgondolták. Mindenesetre, még mielôtt gyakorlatba ültetnénk az elképzelést, egyeztetni kívánok a postával, hogy ôk hogyan képzelték el ezt a tevékenységet.

– Szükség van-e az idén bármilyen bevallás benyújtására, mint amilyent az év elején kértek például a lakásokról, s amelyet esetleg postán is beküldhetnek az állampolgárok, vagy mindenki, a kiküldött értesítés alapján, csupán eljön és kifizeti az adóját?

– A törvény szerint újabb bevallásra nincs szükség, ám a mindenkinek kikézbesített értesítésben van egy mondat, amelyben arra kérjük a lakosságot, hogy amennyiben valami nem világos, vagy valaki úgy érzi, hogy a megállapított adó túl magas, illetve minden egyéb tisztázandó esetben keresse fel a hivatalt, ahol aztán minden kérdést tisztázhatnak. Egyébként valamennyi vállalattól, amely tömbházat épített, elkértük a tömbházak adatait, hogy a házadó megállapításánál a tévedés lehetôségét a minimálisra csökkentsük.

– A polgármesteri hivatal milyen könnyítések bevezetésével próbál az adók terén segíteni a rászorulóknak?

– Sajnos az utóbbi idôben a tendencia az, hogy a város jövedelme, ahelyett, hogy nône, csökken. Az összjövedelmi adó bevezetése után úgy érzékeljük — bár az alkalmazási normákat még nem kaptuk meg —, hogy mintegy 18 milliárd lejjel lesz kevesebb a bevétel. Az új költségvetésben, amelyet a tanácsnak bemutattunk, a deficit mintegy 140 milliárd lej — amibôl természetesen szeretnénk még lefaragni —, 200 milliárd lej saját jövedelem mellett. A költségvetési nehézségek ellenére — szociális meggondolásból — mégis könnyítéseket vezetünk be. Az elsô, hogy a területre kiszabható maximális adónak csak kb. a felét igényeljük az állampolgároktól. A másik, hogy esetrôl esetre, szociális ankét alapján, a rászorulók adójának a felét, esetleg az egészet (ha a jogszabály lehetôvé teszi) elengedjük. A harmadik, hogy a frissen privatizált vállalatok esetében, amelyek bizonyítják, hogy új technológiát vezetnek be, hogy nem csökkentik jelentôsen a munkavállalók számát, átcsoportosítjuk azt a tartozáscsomagot, amelyeket a vásárláskor a vállalattal együtt a befektetôk megvettek. Ennek a jelentôs része a helyi költségvetést illeti meg. Ezt a hányadot pedig jogunk van — indokolt esetben — átcsoportosítani.

– Polgármester úr, az elkövetkezô esztendô, 2000 választási év. Amennyiben ismét elôfordulnak ugyanazok a hiányosságok az adófizetés terén, mint amilyenek az idén elôfordultak, nem gondolja, hogy az emberek ezúttal a polgármestert fogják hibáztatni, s a választásokkor ez negatív következményekkel járhat?

– Nagyon jó kérdés. Ezt csak úgy tudjuk kivédeni, ha februárban újra és újra felszólítjuk a lakosságot, hogy jöjjön, fizesse ki az adóját, hogy a tumultus elkerülhetô legyen. Eddig három fontos intézkedést hoztunk. Az egyik, hogy a hivatal keretében megszerveztük a tevékenységet, a másik, hogy a postával aláírtuk a szerzôdést, mely lehetôséget ad az állampolgárnak az adó postán való kifizetésére, a harmadik, hogy mindenkit külön értesítünk a tartozásáról és a határidôkrôl.

– Tehát ön szerint 2000-ben nem fog elôfordulni, ami 1999-ben elôfordult...

– Remélem, hogy nem. Az azonban egyértelmû, hogy ha lesz is torlódás, az mindenképpen kisebb lesz, mint az idén volt.

Szaporodó bürokrácia, fogyó ingyenesség

(bodolai)

A valamikor ígéretekkel ellentétben egyre több az a szolgáltatás, amiért a páciensnek fizetnie kell – derült ki a családorvosok tegnap délben tartott közgyûlésén. Ez alkalommal a dr. Sántha Dóra vezette egyesület tagjai a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár képviselôivel folytattak párbeszédet.

A családorvosok egy része megszervezte az állandó szolgálatot, mint ismeretes, ennek érdekében három orvosnak kellett társulnia, s a benyújtott kérvényekre tegnap délben közölték a választ. Ennek értelmében a paniti, karácsonfalvi, sármási, segesvári, valamint a marosvásárhelyi EMPATIA rendelôben dolgozó orvosok szombat és vasárnap, valamint az ünnepnapokon is a betegek rendelkezésére állnak. Nem tisztázott még a gyermek járóbeteg-rendelôbôl benyújtott igénylés megoldása – közölte dr. Popa Rodica, a pénztár felügyelôje. Egy orvos legtöbb kétnaponként vállalhat ügyeletet, s ahol egyedül van a családorvos, nem kap engedélyt erre a szolgáltatásra.

A felügyelônô beszámolt arról is, hogy egyes családorvosok novemberre nagyon magas pontszámot közöltek a pénztárral, az ellenôrzések szerint nem egy esetben indokolatlanul. Elhangzott továbbá, hogy a 18 éven fölüli biztosítottak kétévente jogosultak ingyenes kivizsgálásra, amelynek során a különbözô betegségek kockázatát kell felmérnie a háziorvosnak.

A továbbiakban a mindinkább szaporodó jelentések elkészítésérôl kaptak utasítást, majd Kacsó Márton vezérigazgató-helyettes tisztázott egy sor pénzügyi kérdést. A 313-as kormányrendelet értelmében a családorvos a jövedelmébôl leírhatja azokat a költségeket, amit a rendelôre fordít. Ezzel korábban a pénzügyi szakemberek nem értettek egyet.

Mint a bevezetôben jeleztük, egyre több az a szolgáltatás, amit a pénztár nem fizet a családorvosnak, következésképpen ezek térítése a páciensre hárul. A családorvosnál tehát fizetni kell a munkahelyi alkalmazás esetén kért vizsgálatért és igazolásért, a beteglap nyilvántartásba vételéért, a munkanélküli személyek nyilvántartásba vételekor szükséges egészségügyi igazolásért, a házasságkötéskor, valamint a törvényszékre kért igazolásokért, hogy csak néhányat soroljunk a leggyakrabban igényelt bizonylatokból.

Dr. Kristály Dóra, a II-es poliklinika laborvezetôje arról tájékoztatta a részvevôket, hogy a járóbeteg-rendelô laboratóriumában csak bizonyos fajta vizsgálatokat végeznek el a családorvos kérésére ingyenesen a betegnek, a vizsgálatok többi részét a szakorvosnak kell javasolnia, ellenkezô esetben a térítés a betegre hárul.

A közgyûlésen megtudtuk még, hogy a Megyei Orvosi Kollégium keretében megalakult a Családorvosi Szakbizottság, amelynek dr. Gliga Virgil gyermeksebész fôorvos az elnöke, tagjai pedig dr. Finna Judit, dr. Juncu Delia és dr. Papp György családorvosok.

Változások a közszállításban

Újabb maxi-taxi járatok

Benedek István

Hétfôn, többszöri halasztás után, végre döntöttek a marosvásárhelyi közszállítás november közepi átszervezését megalapozó Veltona-tanulmány módosításáról. Mint ismert, a tanács novemberi ülésén elnöklô dr. Kolozsvári Zoltán szólalt fel a testület elôtt, és az általa vezetett költségvetési szakbizottság címére érkezett nagyszámú lakossági panaszra hivatkozva, a tanács nevében a tanulmány módosítására szólította fel a hivatalt, tíznapi határidôn belül.

Többszöri tárgyalás után végül tegnapelôtt döntöttek a szakbizottság és a polgármesteri hivatal képviselôi. Dr. Kolozsvári Zoltán a változásokkal kapcsolatosan a következôket nyilatkozta lapunknak: – A polgármesteri hivatal a Veltona-tanulmányt is elfogadó 66. számú, április 29-i határozat végrehajtásánál tévesen járt el. A tanács úgy döntött, hogy a járatoknak 25%-át a közszállítási vállalat és a maxi-taxis magánszállítók közösen szolgálják ki, a hivatal pedig egy félreértés folytán ezt úgy értelmezte, hogy a járatok számának legalább egynegyedét kell a magánszállítóknak ellátniuk. Egyébként a tanulmány jó, rengeteg hasznos adatot tartalmaz, de ezekbôl rossz következtetéseket vontak le. Ezeket próbáltuk korrigálni, elsôsorban a lakossági jelzéseket figyelembe véve, tekintet nélkül az ügyben érintett szolgáltatók üzleti érdekeire. A járatok útvonalain változtattunk, és még valószínûleg további változások is lesznek, az idôközben felmerülô igények szerint. Vitás kérdés a városközpont, mert tény, hogy ennek a forgalmát tehermentesíteni kell, de ugyanakkor sokan akarnak ide utazni, akiknek az igényeire figyelni kell.

Mint megtudtuk, öt új maxi-taxis járat létesítésérôl döntöttek, amelyek fôleg a Tudor lakóteleprôl vezetnek a város többi részeibe, emellett lesz az Azomureït az Egyesülés lakóteleppel összekötô járat. Fontos változás, hogy a járatok egyike áthalad a Rózsák terén, az eddig kerülôutakra terelt járatokat pedig bevezetik a Kövesdomb, illetve a Tudor lakótelep forgalmas utcáira.

A magánszállítókkal kapcsolatos változások mellett arról is döntöttek, hogy az 1- es, 3-as, 7-es számú autóbuszjáratok számára ezentúl ismét az Állomás téren, a vasútállomás elôtt is létesítsenek megállóhelyet.

Nem kevésbé fontos fejlemény, hogy a most elhatározottak szerint a közszállítási vállalat autóbuszait kötelezni fogják a menetrend pontos betartására. – Ha a világ legnagyobb városaiban meg lehet szervezni a pontos közszállítást, akkor Marosvásárhely nem lehet annyira zsúfolt, hogy itt ne sikerüljön. A szakbizottság elrendelte, hogy az összes szolgáltató munkáját szigorúan ellenôrizzék, a szigor ne csak az egyik vagy másik félre vonatkozzék. Bizottságunk, és személyem is a szabad és civilizált konkurencia híve, ami alatt azt értjük, hogy a szabályokat mindenkinek szigorúan be kell tartania – összegzett dr. Kolozsvári Zoltán.

Mikortól lépnek életbe a változások? Mint megtudtuk, nem szükséges a 66. számú tanácsi határozat módosítása, tehát a változtatások azonnal alkalmazhatók. Értesüléseink szerint tegnap délutánig e döntésekrôl még az érintett szolgáltatók egyikét sem értesítette a polgármesteri hivatal.

Készülés a karácsonyra

(nagy a.)

Alig két hét választ el a karácsonyi ünnepektôl. Az üzletek, utcai standok tulajdonosai idôben beszerezték az alkalomhoz illô holmikat. Az árak azonban igencsak borsosak. Hogy mennyire mélyen kell a zsebbe nyúlniuk az idei "angyaloknak", ennek néztünk utána a megyeszékhely üzleteiben, piacain.

Az év újdonsága a "csokoládégömb". Valószínûleg nem sokan engedhetik meg maguknak, hiszen a színes sztaniolba burkolt édesség ára – hatos és kilences csomagolásban kapható – 24.000 és 30.000 lej között mozog. A szaloncukor sem adja alább az árlistán: az Extrában a fél kilós hazai 28.000 lejbe, ill. 34.700 lejbe kerül. A Mercurban a kimérôs szaloncukor kilóját 60.000 lejért, a kilós Stolwercket 89.000 lejért kínálják, míg az elegáns csomagolású, különbözô ízekkel töltött Nestlé 50-53.000 lejbe kerül. A Gyümölcs-Zöldség fôtéri üzletében a 350 grammos Excelent csokit 28.000, az 500 grammosat 31.000 lejért árulják, a fél kilós Amicii termék 29.900 lejbe kerül. A Silvana-cukorkák ára 9900 lej. Csokiból készült télapót is árulnak, nagyságtól függôen 19.300 és 24.400 lejért. Nagybani üzletekbe is ellátogattunk. Elvárásainkkal ellentétben, miszerint itt olcsóbban szerezhetjük be a termékeket, az árak meglehetôsen magasak voltak. A 2–2-ben a 400 grammos Nestlé 80.000, az ugyanolyan súly Nesquik 90.000, a 400 grammos José 28.500 lej. A Meggyesfalvi negyedben levô Centrum áruházban a csokoládégömbök csomagjának ára 38.500 lej, a 700 grammos szaloncukor 37.500, a fél kilós belföldi termék pedig 17.500 lejbe kerül.

Díszgömböket elsôsorban játékboltokban láttunk. Darabja – nagyságtól függôen – 2900 és 15.000 lej között volt. Kapható viszont csengettyûsor "potom" 83.000 lejért, fára aggatható dobok 7-23.000, trombita 10.000, csengettyû 15.000, Mikulások 9000-tôl 19.000 lejért. A szépen feldíszített karácsonyfáról természetesen nem hiányozhat az angyalhaj sem, amelyet 15.000- 30.000 lejért szerezhetünk be. A százégôs lámpafüzér 28.000-37.000, a 140 égôs pedig 52.000 lejbe kerül.

Az üzletekben megvásárolható mûfenyôfák ára 300.000 lejtôl kezdôdik, kapható 440.000 és 895.000 lejes mûfenyô is. A virágüzletekben adventi koszorúkat vásárolhatunk, áruk 25.000 és 80.000 lej között mozog.

Figyelem, trichinózisveszély!

(mezey)

A trichinózis heveny betegség, a Trichinella spiralis lárva okozza. A parazita fertôzött hús- vagy hústermék fogyasztása révén jut az emberi szervezetbe.

Tájainkon az élôsködônek az állatról emberre való terjedését a háztáji sertés, a vaddisznó és a medve fôtlen vagy sültelen húsának fogyasztása okozza. A sózás és füstölés nem öli meg a parazitát.

A trichinózis kialakulásának lappangási ideje 5- 28 nap (de általában 10-20 nap), miután megjelennek a betegség elsô jelei, éspedig: hastáji fájdalom, hasmenés, magas láz. Két héttel a fertôzött hús elfogyasztása után a betegnek 39- 40 fokos láza van, a szemhéjon és az arcon megjelennek az ödémák és duzzanatok, a beteg izomfájdalmakra, fejfájásra, szívmûködés- rendellenességre, bôrkiütésre és levertségre panaszkodik. A szívmûködés és légzési zavarok a beteg halálát okozhatják. A trichinózist gyakran az influenzával tévesztik össze, mert a kezdeti tünetek hasonlóak (láz, izomfájdalom, ízületi fájdalom, fejfájás, fáradtság).

Az elsô tünetek megjelenésekor a betegnek a családorvosnál kell jelentkeznie, mert ha a betegséget elhanyagolják, olyan komplikációk is adódhatnak, amelyek a beteg halálát okozzák.

Megelôzési mód:

– csak engedéllyel mûködô egységbôl szerezzék be a húst és húskészítményeket;

– a háztáji gazdaságokban vágott sertések húsát csak azután fogyasszák, miután elvégezték a trichinoszkopikus vizsgálatot. A hús trichinella-vizsgálatát a megye minden állategészségügyi ellenôrzô pontjánál elvégzik. Marosvásárhelyen valamennyi piacon mûködik állategészségügyi pont, így a kövesdombi, a tudori, a Cuza Voda utcai, és az 1989. December 22. utcai (volt November 7) piacon. A falusi disznóvágóknak a tichinella-vizsgálatot az községi állategészségügyi rendelôkben végzik el. A hús vizsgálata ingyenes,

– a parazitával fertôzött állatok húsának fogyasztása tilos. A fertôzött húst elégetik, vagy vegyszerrel semmisítik meg.

Ismételten, trichinella-vizsgálat elôtt a hús fogyasztása tilos! – figyelmeztet dr. Edith Belgun és dr. Liana David, a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság Egészségnevelô Osztályától.

A Megyei Állategészségügyi Igazgatóság adatai szerint megyében eddig 28 esetben fedeztek fel trichinellával fertôzött húst. Ezek java része Mezôzáhról, Radnótról, Iklandról, Dicsôszentmártonból, Maroscsapóról és Csíkfalváról származik – közölte dr. Cucoran Dragos aligazgató.

Siemens-telefonközpont Marosszentgyörgyön

(nagy a.)

1200 vonalas Siemens-telefonközpontot adtak át a tegnap délben Marosszentgyörgyön. A rendezvényen jelen volt Ioan Echim, a Romtelecom megyei kirendeltségének igazgatója, Burkhárdt Árpád alprefektus, Alexandru- Petru Fratean, a megyei tanács alelnöke, Vízi József, Marosszentgyörgy polgármestere, a csendôrség, rendôrség, katonaság, a polgármesteri hivatal és a Romtelecom képviselôi.

– Eddig 350 elôfizetônk volt a községben, ez a szám bôvült 1200-ra – nyilatkozta az egybegyûltek elôtt Ioan Echim. Tôle tudtuk meg, a szentgyörgyi telefonközpont átadását nem az idénre tervezték, az csak a véletlen mûve. A megyeközponti Tudor lakónegyedbe egy 2000 vonalas központot szánták, de csak 800 kérés érkezett. Így választották ketté a központot, s a fennmaradó 1200 vonalast hozták a már 1995 májusában átadott Romtelecom épületébe. A munkálatok közel 6 milliárd lejbe kerültek. "Egyelôre nem lehetséges, hogy Csejdet is saját telefonközponttal lássuk el, de holnap (sz.m. szerda) egy újabb köztelefont szerelünk fel a faluban a már meglévô mellé" – taglalta az igazgató. Elmondta, a Romtelecomnak a megyében 100.000 elôfizetôje van, ezzel országos szinten a nyolcadik helyet foglalják el. A 31.000 vidéki elôfizetô közül 17 ezren még mindig a kézi kapcsolású telefonközpontokhoz tartoznak. A megyei kirendeltség bevételeit tekintve országos szinten a 14. helyen van. Eddig Nyárádszeredában, Nagysármáson, Görgényszentimrén, Mezôbándon, Mezôrücsön, Vámosgálfalván és Uzdiszentpéteren adtak át digitális telefonközpontokat. Az év végéig Mezôkirályfalva, Mezôgerebenes, Mezôsámsond, Mezôpagocsa és Valeni (Mezôpagocsa község) kapcsolódhat a nemzetközi hálózathoz. A tervek szerint jövôben újabb 40.000 vonalat létesítenek, elsôsorban a falvakban és községekben. "Az idén a fejlesztésre fordított összeg a megyében 60 milliárd lej volt, 2000-ben a beruházást 200-300 milliárd lejre tervezzük" – összegzett az igazgató. A jelenlegi díjszabásokról szólva kifejtette: nem az árak magasak, csak a lakosság vásárlóereje kicsi.

Tilos, mégis petárdáznak

(mezey)

Több mint egy hete a város lakónegyedeinek csendjét a petárdarobbanások háborgatják. Játszótereken, tömbházak elôtt, lépcsôházakban robbannak a fülsíketítô, veszélyes "játékok".

A fogyasztóvédôk eddig nem szimatolták ki, hol kapható petárda

Elsôként Leah Emiliát, a Maros Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal igazgatóját kérdeztük, kaptak-e jelzést arról, hogy petárdákat forgalmaz a kereskedelem. Kérdésünkre az igazgató elmondta, hogy december folyamán, s fokozottabban, az ünnepek elôtt állandóan ellenôrzik a kereskedelmi egységeket, de sehol sem találtak petárdát. Hogy mégis van, és használják is, azzal magyarázható, hogy az ócskapiacon, a napipiacokon, s az utcasarkon feketén árulják. Utoljára 1993-ban a dicsôszentmártoni piacon bukkantak petárdára.

Törvény szabályozza

Pescarii Valentin, a municípiumi rendôrség parancsnokhelyettese a 126/1995-ös, a fegyver, lôszer és toxikus anyagok használatára vonatkozó törvény idevágó részét idézi, amely kimondja, hogy a három grammon felüli töltettel rendelkezô pirotechnikai tárgyak (I. csoport) nem forgalmazhatók a kereskedelemben. A nulla és 3 gramm közötti töltetû tárgyak (II. csoport) csak december 27-31-e között forgalmazhatók, ide tartoznak a petárdák, amelyek csak Szilveszter napján és január elsején használhatók. A III. és IV. csoportba nagyobb töltetû tûzszerészeti tárgyak tartoznak, ezeket csak piotechnikusok, engedéllyel rendelkezô szakemberek használhatják.

Azok, akik a 126-os törvény elôírásait nem tartják be, a 31. cikkely 1-es bekezdése, valamint a büntetô törvénykönyv 280. szakasza elsô bekezdése értelmében bûncselekményt követnek el. Akik december 27. elôtt petárdát robbantanak, a 29. cikkely elsô és második bekezdése értelmében, 6 millió lejjel büntethetik..

A petárdák robbantóival szemben az 1991. évi 61- es, a közrendre és -tisztaságra vonatkozó törvény 22-es szakaszát is alkalmazhatják. Mivel egyre több bejelentés a rendôrfelügyelôségtôl kapott tájékoztatás szerint fokozták az ellenôrzéseket, azonban még mindig nem annyira, hogy megszüntesse a jelenséget.

Petôfit nem lehet lecserélni!

Zolcsák Sándor festômûvész

"Oh, ti szegények" (Székely János költô-filozófus mondása)

1

Marosvásárhely újabbkori történetében állítottak Sztálin-, Lenin-szobrot, ilyen-olyan felszabadító katonát.

Most végre eljött az idô, hogy a rég megálmodott Petôfi-szobor elkészülhet. Örömmel tölti el szívünket, hogy vágyunk teljesül.

Reméltük, hogy a pályázó szobrászok tervei sugározzák majd a huszonéves, a világszabadságért a halállal is szembemenetelô költôzseni alakját.

Ehelyett láthattunk tébláboló, lemerevedett ábrázolásokat, maketteket. Talán egy kivétel mégis volt, de írásomnak nem ez a tárgya. Mintha a Lenin-, Sztálin-, Ceausescu- és Elena- ábrázolásokban kicsorbult vésôkkel az elfáradt mesterek álltak volna neki egy muszájfeladat teljesítésének.

A zsûri (bírálóbizottság) tagjai felkészült szobrászokból, egy kultúrtörténészbôl, EMKE- és RMDSZ- tisztségviselôbôl, a Barabás Miklós Céh elnökébôl állítódott össze.

A bizottság bármelyik meghatározó szereplôjét nézve sem értelmezhetem, miképpen jött létre egy döntés, amelynek eredménye nyilvánosságra került: a második helyen megnevezett makett alkotója kapott megbízást a Petôfi-szobor kivitelezésére.

2

Megállapíttatott: a szoborterv nem éri el az óhajtott színvonalát, de felvitaminozva, imitt-amott felpumpálva jó lesz. Legyen bátor kiállású, eltökélt, kifejezô, arca tükrözze a zsûri vágyait.

Fadrusz János, a kolozsvári Mátyás-szobor alkotója, amikor a Megváltó-szobor kivitelezésére kapott megbízást, feszületet ácsolt, arra magát felkötöztette. Órákig szenvedett, közben el is ájult. Így fotóztatta magát a mûvész, hogy nemcsak elképzelje, átélje, de a krisztusi szenvedést is hitelesen megmintázhassa.

Kérdezném, van-e joga bárkinek is olyan Petôfit mesterelni, aki társszerzôje volt a fent említett kommunista bálványoknak? Ez csupán szakmai aggály, ezt ki kell mondani, mert Sztálint le lehetett cserélni (az Etruszk anyafarkassal), de hol vannak a Leninek? Hol van Ceausescu és Elena szobra, 1989. dec. 23-án láttam utoljára a diktátor mellszobrát sárban, szemétben húzatva.

Nem támad-e fel bennünk a düh, a lelkiismeret furdalás, ha nekünk Petôfi ugyanolyan kényszerfeladat, mint az átkosban – állítólag kényszerbôl, de megrendelésre elkészített otrombaságok?!

Petôfi forradalmár volt, akinek a kezéhez nem tapadt vér, ahogyan Jézus is szembement a halállal, szintén gyermeki ártatlansággal.

El kellett volna érni, hogy Gyarmathy János, Kolozsi Tibor, Székely János Jenô éppen a fiatalságuk, beérett tehetségük okán vegyenek részt a pályázaton, akár közös alkotásban egyesítvén készségüket.

3

Tóth István költôt, a legmûveltebb magyar embert, az európai szellemet, aki Arany (János) ágon Petôfivel kötne minket össze, vajon miért nem hívták a zsûribe, miért nincs szüksége a városnak bölcs tanácsra, eligazításra egy ideális Petôfi kultuszhely megteremtéséhez?

Sajnálom, hogy egy elôzetes felkérés ellenére az én segítôkészségemre sem tartott igényt a szervezô. Továbbá meglepô, hogy csupán egy festményadományozás ügyében hívott fel az RMDSZ-tisztségviselô. Ezúton felajánlom egy festményemet, de csak ha lesz egy számomra is elfogadható szoborterv. Ajánlanám, hogy akik majd képeket, grafikát, textilt, szobrot adományoznának, az a Petôfi-kultusz témakörbôl legyen. Ez egy képárverés- aukció lenne, a befolyó pénzösszegek a szobor felállításához járulnának hozzá, ugyanúgy, mint a temesvári protestáns egyházi központhoz is eljuttattukadományainkat.

A város lakossága bizonyította, hogy érzelmileg is érdekelt egy szép, ihletett szobor felállításában, ezért tiszteljük meg ôket a szobor leleplezése-avatása idején Petôfi-kiállítással. Ez a marosvásárhelyi mûvészek kötelessége, tessenek minket használni és megbecsülni. Véleményünket igényelni.

Újabb kiskalauz Szovátáról

B.D.

Hölgyeknek, uraknak, kisasszonyoknak, úrfiknak — vagy tán mégis: úrfiaknak? — a festôi fürdôvárosról, Szovátáról, egy nagyon tetszetôs, kivitelezésében csaknem hibátlan és fôleg rövid, magunkkal hurcolható, kisbédekker-szerû kiadvány, melyet frissen hoztak ki a szerzôk: a lapunkból és más erdélyi lapokból, folyóiratokból oly ismerôs Józsa András tanár, dr. Bartha András fôorvos, a fényképész ifjú Portik Antal és a szerkesztés, grafika reményteljes próbálgatója, ifjabb Józsa András. Lássunk egy részletet a szövegbôl: "1875 tavaszán a mai Medve-tó helyén egy hatalmas polje terült el, a bemélyedést Pálné-gödre néven ismerték a helybéliek. A polje alját dús fû borította, a mezô a Fórika kaszálója nevet viselte. A réten a Köröstoplica- patak folyt keresztül, a rét közepén egy hatalmas ponor tátongott, elnyelve a patakocskát. A patak vizétôl táplált karsztforrás a Sótetô déli részén bukkant újból elô, immár tömény sós víz formájában, annyira sóssá téve a Szováta vizét, hogy azt a szovátai asszonyok sózás nélkül használhatták fôzésre. (Hogy tiszta vízhez jussanak, a szovátaiaknak a XVIII. század végén a Sóárok beömlési helye fölött el kellett vezetniük a Szováta vizének egy részét a ma is meglévô Malomárokba.) A mostani napozó és kezelôrészleg helyén egy hatalmas sószikla emelkedett, tetején kis sóôrkunyhóval. A szikla mögött folyt az Aranybánya-pataka, a mai fürdôtelep fôutcájának irányában. 1875. május 27- én, Úrnapján, két sóôr, Kiss Sándor és Simon András szénát gyûjtöttek össze a poljén. Délelôtt 11 órakor hatalmas zápor keletkezett. A víz felkapta az összegyûjtött szénát, bevitte a ponorba, eldugva azt. A ponor eldugásával kezdetét vette a Medve-tó kialakulási folyamata. Az új tó mohón oldotta fel a környezô sósziklákat, köztük azt is, mely elválasztotta az Aranybánya-patakának medrét a poljétól. 1879-ben hatalmas robajjal, kisebb földrengést idézve elô, zuhant a sószikla a mélybe. A sziklaomlás után az Aranybánya-pataka is a Pálné gödrébe folyt, hatalmassá duzzasztva az egyre inkább kiterített medvebôrre emlékeztetô új tavat."

Itt megállhatunk, olvasóm. Jókai irigykedik örökkévalóságában. A ponorok és poljék tekintetében se tessék idegeskedni, mert kissé fentebb minden szakszerûen meg van magyarázva. A térkép is jó, legfennebb a makfalviaktól kaphat készítôje egy barackot a fölös k-ért. (A képaláírások suta nyomdai vagy számítós "leárnyékolása" sem tetszik.) Van egy nagyon mulatságos mondata, mely kizárólag a (fel nem tüntetett nevû) szerkesztôt és (ugyanolyan azonosságú) korrektorát dicséri ("Erdélyben ma is fejik a juhokat"). Megtudható továbbá Szováta negyedik világrekordja (a többi hármat tessék csak megkeresni a füzetben): "kevés kisváros lehet a planétánkon, ahol ennyi neves, határokon túlmutató hírû képzômûvész él." Uraim, ez így tömény provincz. A planétáról ily keveset tudni — Szovátához képest is! — szegénységi bizonyítvány. Egyébiránt az eddigi hasonló kiadványok közül talán ez képviseli a leginkább azt, amit Szováta valójában jelent(het/ne) Európában nekünk és Európának miáltalunk. (A telep téli- nyári szomorú valósága éles ellentétben áll a szép füzet szivárványos pisztráng-távlatával.)

De ettôl én még "Szovi-párti" maradok, és csak üdvözölni tudom a szakszerûséget, amely mégis a lényegét adja az ilyen jellegû nyomtatványoknak, a Portant Kft. kezdeményezését, az Infoprint munkáját, a nagyszámú támogató önzetlen segítségét.

A SZOVÁTA címû füzet bemutatóját december 16-án, csütörtökön tartja a szovátai Városi Könyvtárban Domokos Edit könyvtáros, a Bernády Közmûvelôdési Egylet közremûködésével. Jó alkalom kínálkozik ezúttal arra is, hogy a város, a fürdôtelep felelôsen gondolkodó elöljárói, tulajdonosai és értelmiségijei a harmadik évezred távlatában is elbeszélgessenek errôl "a világon egyedülálló természeti ritkaságról" és népének jövôjérôl. A kiadványt pedig remélem, olcsón és még szebb "köntösben" látom viszont a Der Medve partján, majd, a nyáron!

II. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia

Kósa András

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség, az Országos Magyar Diákszövetség, a Max Weber Társadalomtudományi Szakkollégium és a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar oktatói közösségének közös szervezésében került sor december 10-11 között Kolozsváron a II. Tudományos Diákköri Konferenciára (TDK). 1992 óta a kolozsvári diákok évente megszervezték helyi jellegû diákkonferenciájukat, 1998 óta ez a rendezvény országossá nôtte ki magát.

A jelentkezési feltételeknek megfelelôen (a dolgozat tudományos kritériumok szerint legyen elkészítve, legyen valamilyen eredeti vonatkozása, megközelítési módja, önálló empirikus alapja) 113 dolgozat versenyzett. A beérkezett dolgozatokat, tudományos munkákat a következô szekciókban bírálta el a tanárokból álló zsûri: biológia, építészet, filológia-néprajz, filozófia, fizika, földrajz, geológia, informatika, jogtudomány, kémia, közgazdaságtudomány, matematika, pedagógia, média-politológia, pszichológia, szociológia-szociális gondozás, teológia, történelem. A versenyzô TDK dolgozatok több egyetemrôl érkeztek, így képviselve volt a Babes-Bolyai Tudományegyetem (Kolozsvár), a George Baritiu Egyetem (Brassó), a Dimitrie Cantemir Keresztény Egyetem, a Nyugati Tudományegyetem (Temesvár), a Partiumi Keresztény Egyetem (Nagyvárad), a Közgazdaságtudományi Egyetem (Temesvár), a Közgazdaságtudományi Akadémia (Bukarest), valamint a Protestáns Teológiai Intézet (Kolozsvár).

A legjobb munkák szerzôit pénzjutalomban részesítették a szervezôk, illetve a Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége (RODOSZ), a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT), a kolozsvári földrajz szakos diákok szövetsége és a Maros megyei MADISZ különdíjakat ajánlott fel.

A szervezôk, elbírálok és résztvevôk egyöntetû véleménye, hogy sikeres rendezvény volt, amely folytatásra vár. Az záróünnepségen Szilágyi Pál professzor, a Babes-Bolyai Tudmányegyetem ideiglenes rektora rámutatott, hogy ez a rendezvény egy olyan hiányosságot igyekszik pótolni, amelyet a hazai egyetemek az elmúlt évtizedben elhanyagoltak. A felsôfokú oktatási intézmények oktatási funkciója mellett ki kell emelkedjen a kutatási funkciója is. Szilágyi Pál összegzésként kijelentette, hogy ezzel a rendezvénnyel bebizonyosodott, hogy vannak probálkozások tudományos munka, kutatás végzésére, és rendkívül fontos, hogy ebben éppen a diákok járnak az élen.

Kincses Elôd, az RMDSZ Maros megyei szervezete elnökének figyelmébe

Tisztelt elnök úr !

A Maros megyei MADISZ nem kívánt beavatkozni a Maros megyei TKT november 26-i ülése után kialakult újabb "nyilatkozatháborúba". Sajnos az ön felszólalásai az említett TKT-ülésen, az SZKT december 3-4-i ülésén, valamint a Maros megyei TET december 10-i tanácskozásán – amelyeknek egy része a sajtóban is nyilvánosságot kapott – arra utalnak, hogy az önt legjobban foglalkoztató gondok egyike a Maros megyei MADISZ és szervezetünk képviselete a különbözô testületekben. Ez arra késztet bennünket, hogy önt és az RMDSZ-tagságot tájékoztassuk a következôkrôl:

– a Maros megyei MADISZ független és demokratikus ifjúsági szervezet, amelynek alapszabályzatában a tagok életkorára vonatkozóan csak alsó korhatárt állapítottunk meg. Felsô korhatár csak a vezetôségi tagok esetében létezik és ez 35 év. Ezen döntésünket az indokolta, hogy szervezetünk tevékenységében részt vehessen minden olyan értékes ember, akit érdekelnek az ifjúság problémái és munkálkodni akar ezek megoldásában. Ugyanakkor mi is azt valljuk, amit rajtunk kívül még sokan, hogy fiatalnak lenni nem életkor kérdése;

– szervezetünk képviselôi a különbözô testületekben mind MADISZ-tagok. Kiválasztásukban nem személyes szimpátiák vagy antipátiák, nem politikai meggondolások vezetnek, hanem az a cél, hogy a szervezet érdekeit a lehetô legjobban képviseljék és munkájukkal hozzájáruljanak az illetô testület tevékenységének javításához.

Reményünket fejezzük ki, hogy ezen tájékoztatás elegendô önnek ahhoz, hogy a továbbiakban ne kelljen értékes idejét a Maros megyei MADISZ képviselôi legitimitásának vizsgálatára pazarolnia. Reméljük, hogy ha kissé késve is, de tartani fogja magát ahhoz a kijelentéséhez, amely a bukaresti rádió november 17- i magyar adásában a nagy nyilvánosság elôtt elhangzott és mely szerint ön nyilatkozataiban nem támadja a Maros megyei MADISZ szervezetét.

Mi ígéretet teszünk arra, hogy tôlünk telhetôen többet nem fordulunk ilyen kérdésekben a sajtónyilvánossághoz, és a Maros megyei RMDSZ körül kialakult helyzettel kapcsolatos álláspontunknak – eddigi gyakorlatunknak megfelelôen – az RMDSZ alapszabályzatának tiszteletben tartásával a megfelelô testületekben fogunk hangot adni.

Tisztelettel

Sipos Levente elnök, Kósa András László alelnök

Eltûnt lányt keresnek

Folyó év október 21-én eltûnt otthonról a gezsei 17 éves Nicoara Cristina Ionela.

Ismertetôjelei: 168 cm magas, atléta alkatú, barna hajú, ovális arcú, barna szemû, kerek állú.

Eltûnésekor szürke velúrdzsekit, sötétkék nadrágot, fekete, vastag talpú cipôt viselt. Nála volt a személyazonossági igazolványa és az egészségügyi könyvecskéje.

Aki tud róla, értesítse a Maros Megyei Rendôrparancsnokságot. Telefon: 133-326, 206-os és 253-as mellék.

A nap hírei

A legdrágább szolgáltatások

A víz- köztisztaság (6 százalék) és városi szállítás (4,7 százalék) a novemberben megdrágított szolgáltatások ranglistájának élén állnak az elôzô hónaphoz mérten — mutatnak rá az országos statisztikai bizottság adatai. A szolgáltatások novemberben 2,5 százalékkal drágultak októberhez képest.

Információcsere kölcsön-ügyben

Egyelôre nem jutott elôbbre a Romániának szánt IMF-kölcsön újabb részletének utalása. A nyáron megítélt 546 millió dollárból 450 millió akkor kerül folyósításra, ha Románia a külföldi pénzpiacokon hasonló összeget tudott szerezni magának. Errôl a hét végén is folytak tárgyalások a fôvárosban az IMF illetékeseivel. Traian Remes pénzügyminiszter hétfôn nem fedte fel, mi volt a hétvégi tájékozódások témája az IMF-fel, de tudatta, hogy további "információcserére lesz szükség, a román fél tárgyalóküldöttségének szintje alapján nem is születhetett volna most határozat a kölcsönügyben.

Magánegyetemek akkreditálása

Az oktatási minisztérium megküldte a törvényelôkészítô tanácsnak törvénytervezetét 14 magánegyetem intézményes akkreditálásra. 1989 után elsô ízben fordult elô, hogy a tárca magánegyetemek hitelesítését kéri. Amennyiben a parlament elfogadja a törvényt, ez korlátlan hozzáférést biztosít a nemzetközi programokhoz az illetô egyetemeknek, saját szabályzat szerint szervezhetnek diploma-vizsgát, masterátust, doktorátust és távoktatást. A listán az alábbi egyetemek szerepelnek. Apollónia-Iasi, George Bacovia—Bákó, Emanuel Biblikus Intézet Nagyvárad; I.C. Dragan Európai egyetem—Lugos: Vasile Goldis Arad; Constantin Brâncoveanu—Braila; Román Katolikus Teológiai Intézet, valamint a román—amerikai Bioterra, Hyparion, Ökológiai, Nicolae Titulescu, Dimitrie Cantemir és Titu Maiorescu egyetem valamennyi a fôvárosból. A jövô héten további négy egyetem hitelesítését fogja javasolni az oktatási tárca. Romániába összesen 69 magánegyetem mûködik.

Baleset a zaporozsjei atomerômûben

A vészhûtôrendszer meghibásodása miatt le kellett állítani egy reaktort a dél-ukrajnai zaporozsjei atomerômûben, Európa legnagyobb atomerômûvében – jelentette be hétfôn az erômû egyik szóvivôje. Az erômû vezetôsége helyi idô szerint vasárnap fél hétkor rendelte el az egyes reaktor leállítását. A szóvivô elmondta, hogy a hét végi incidens a nemzetközi nukleáris eseményskálán (INES) nullás fokozatú volt, és a baleset következtében nem emelkedett a radioaktív sugárzás mértéke. Hozzátette: a reaktor újraindítása szerdára várható. Az AFP jelentése szerint az Ukrajna áramellátásának húsz százalékát biztosító zaporozsjei atomerômû hármas és négyes reaktora felújítás alatt áll; a tervek szerint januárban indítják újra ôket.

Hárommilló éves elôemberlelet

A legrégebbi emberelôdök eddigi legteljesebb csontvázának megtalálója, Donald Johanson újabb elôemberpéldányok csontmaradványait fedezte fel ugyanabban a térségben, amelyben 25 évvel azelôtt rábukkant az immár világhírû "Lucy" maradványaira – jelentették be Etiópiában. Az 1974-es lelet negyedszázados évfordulója alkalmából az etióp fôvárosban rendezett ünepségen Johanson elmondta: a közelmúltban ugyanabban a térségben újabb elôember-példányok maradványait, többek között arckoponya-csontjait fedezte fel. A tudós az újabb lelettôl elsôsorban azt várja, hogy egyértelmûvé válnak az Australopithecus afarensis arc- és agykoponyája felépítésérôl eddig felvázolt ismeretek – írta az AP.

Elhunyt Joseph Heller

Vasárnap éjjel szívrohamban, 76 éves korában elhunyt Joseph Heller amerikai író, akinek számos sikeres mûve látott napvilágot magyarul is, de akinek legismertebb könyve kétségkívül élete elsô regénye, az 1953-ban megkezdett és 1961- ben megjelent, késôbb megfilmesített, A 22-es csapdája címû alkotás volt. A "22-es" címe szállóige lett világszerte – és feloldhatatlan dilemmára utal. Utolsó nagy mûvében, a Zárórában Heller visszahozta a "22-es" fôhôsét, Yossariant, aki idôközben jómódóvá és elégedetté vált, de akire a szerzô – mint maga fogalmazott – immár nem mint anarchiában, hanem inkább mint légüres térben élô emberre tekintett.

Értékes mez

Jelentôs, mintegy 20 millió márkás mezreklámszerzôdés megkötése elôtt áll – a vesztfáliai rádió értesülései szerint – a német Borussia Dortmund. A befektetô a Deutsche Post lehet, amely egy teljes bajnoki szezonra kívánja megkötni az üzletet a dortmundi fekete- sárgákkal. Jelenleg a német élvonalban a Bayern München bajnokcsapata büszkélkedhet a legjelentôsebb, közel 20 millió márkás mezreklámmal. A Borussia korábbi szponzora nem tudta meghosszabbítani a nyáron lejárt kontraktust, mivel csak 12 millió márkát ajánlott a szolgáltatásért.

Tarol a Viagra

A kelet-európai régióban Magyarországon fogy a legtöbb Viagra - mondta a Világgazdaságnak a gyártó cég ottani képviselôje. Az országban mintegy 5-6 ezer beteg használja a gyógyszert, amibôl egy tabletta kétezer forintba kerül. Átlagosan heti egy tablettával számolva ez havonta legalább 40 millió forintos bevétel a vállalatnak. A lap úgy tudja, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nem zárkózott el azelôl, hogy esetleg támogassa a készítményt. A gyártó szerint Magyarországon 350 ezerre tehetô azoknak a száma, kiknek szükségük lenne a gyógyszerre.

200 ezer font Dorothy ruhájáért

Nyolc amerikai gyûjtô valóságos licitháborúja folyt a Christie,s londoni székhelyén Judy Garland ruhájáért, amelyet az ¼z, a csodák csodája címû filmben viselt. Az 1939-ben készült, kék-fehér aprókockás, batiszt kötényruhácska végül 199 500 fontért talált gazdára a filmereklyéket gyûjtô New York-i Michael Bensonnál, aki Judy Garland egyik legnagyobb hódolójának vallja magát, és már egy múzeumra való anyagot gyûjtött össze a filmszínésznôhoz kötôdô tárgyakból. A Christie, s szóvivôje szerint ez a legmagasabb ár, amelyet valaha is filmjelmezért kifizettek.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Vajda György

Utcai takarítógépek kiállítása

A marosvásárhelyi Salubriserv Rt. utcai takarítógépeket helyez közszemlére december 20- án 10 órától, az Ifjúsági Ház elôtti parkolóban. Az eseményen jelen lesz Fodor Imre polgármester és a céget privatizáló magyarországi vállalkozók: Stier István és Püspök Rudolf, akik a Salubriserv üzleti stratégiájáról tartanak elôadást. A kiállítás gyakorlati bemutatóval zárul.

Víz a kerelôszentpáliaknak

Az angol Gipsies for Christ alapítvány jóvoltából Kerelôszentpálon félmilliárd lejes befektetésre kerülhet sor. Az építendô két víztárolót eredetileg a roma lakosság vízellátásának megoldására tervezték, ám késôbb a terveket az egész falura kiterjesztették. A kezdeményezés egyebek mellett azért is kiemelkedôen fontos, mert a korábbi években ebben a faluban kolerás megbetegedések is elôfordultak.

Felkészítô a közalkalmazottaknak

Hétfôtôl kétnapos felkészítô szemináriumot szervezett székhelyén a megyei tanács, amelyre meghívták a megye polgármesteri hivtalainak a könyvelôit és titkárait. A szeminárium célja az állami költségvetésbôl fizetett alkalmazottakra vonatkozó 154-es törvény, illetve egyéb törvénykezési újdonságok ismertetése volt.

Pénzügyi ellenôrzés

A napokban elemezték a Megyei Pénzügyi Igazgatóság ellenôrzô testületének tevékenységét. Novemberben a testület 308 ellenôrzést végzett, amelynek során kivizsgálták, hogy az érintett cégek hogyan folyósítják az állami adókat és az illetékeket. A fináncok 272 magántôkéjû társaságot és 36 magánszemélyt, illetve családi vállalkozót kerestek fel. Ennek alapján 1.390.700.000 lejt sikerült behajtaniuk. Novemberben megyénkben 1.654.504. 839 ezer lejt utaltak át az állami költségvetésbe.

Elfogyott a pénz

A Munkaügyi Minisztérium elônyös kamatú hiteleket folyósít azon magánvállalkozóknak, akik munkanélkülieket alkalmaznak. Megyénkbôl többen juttattak el dossziét a Munkaerôelosztó és Foglalkoztatási Ügynökséghez. Ezek közül 8-at talált a bizottság finanszírozásra alkalmasnak. Egyesek a Banc Poston keresztül pénzt is kaptak. Amint a minisztérium illetékes osztályáról megtudtuk, az e célra szánt pénzösszeg elfogyott, újabb hitelt csak a jövô évi költségvetés elfogadása után folyósíthatnak. Erre valószínûleg csak 2000 márciusában kerül sor.

Emelkedtek a nyugdíjak

December elsejétôl emelkedtek az állami és a mezôgazdasági nyugdíjak. A legkisebb állami nyugdíj, korhatárral és összrégiséggel együtt, e hónaptól 635.044 lej. Az I. fokozatú betegnyugdíjasok 541.513, a II. fokú 469.766, míg a III. fokú betegnyugdíjasok 343.914 lejt kapnak. A legkisebb mezôgazdasági nyugdíj 53.764 lej.

Elfogadják a tervet

Csütörtökön Kolozsváron találkoznak Észak-Nyugat-Erdély megyei tanácsainak vezetôi, hogy megvitassák és elfogadják a kolozsvári Babes-Bolyai egyetem földrajz tanszéke által elkészített, 7 megyét magába foglaló vidékfejlesztési tervet. Az elképzelés olyan konkrét megoldásokat ajánl majd, amelyekkel a megyehatáron átlépô vízhálózatot, utakat, iskolarendszert lehet a lakosság érdekének megfelelôen fejleszteni. Megyénket Virág György alelnök és Doru Dunca, a tanács területrendezési igazgatóságának vezetôje képviseli.

Átadták a mosoni iskolát

A Nyárádszeredához tartozó mosoni általános iskola épületét több hónapos munka után teljes egészében felújították. Az épület, amelyben már lehetetlenné vált a tanítás, néhány hónappal ezelôtt került a figyelem központjába, amikor a sajtó nyilvánosságra hozta a tarthatatlan állapotokat. Egy magáncég újraépítette a falakat, a tetôt, ablakokat cseréltek ki. A tegnap Dászkel László községi polgármester jelenlétében átadták az iskolát használóinak.

Csütörtökön garázsbontás

Újabb 48 órás felszólítást helyeztek ki a marosvásárhelyi Tudor negyedben levô Sarguintei utcában illegálisan felépített garázsok ajtajára. Amennyiben a tulajdonosok két nap alatt nem bontják le az építményeket, a polgármesteri hivatal alkalmazottai, munkagépei döntik majd le a falakat. Az érintetteknek büntetést és a bontási költségeket is meg kell fizetniük.

Áramszünet

December 15-én, szerdán 9 - 11 óra között Marosvásárhelyen, a Pandúrok útján az 1, A,B,C tömbházban, valamint a 3 - 9., 13 - 23., illetve a 27 - 29. szám között, ugyanakkor a Legelô utca 2 - 8. szám alatt levô házakban nem lesz villanyáram. Aznap szünetel az áramszolgáltatás a Budai Nagy Antal, a Vulturilor, a Bucegi, a Dâmbovita, a Zarnesti, az Amurgului, a Teilor, a Nirajului utcákban, valamint a Panselutelor utca 18, 24A tömbházaiban. December 16-án, csütörtökön 9 - 11 óra között a Depozitelor 2 - 8., 1 - 7., és a Cukorgyár utca 1 - 7., 11 és 13 óra között a Ciucas utca 7-es számú tömbházában, 13 - 17 óra között az Aurel Filimon 18 - 34. számai között levô házakban nem lesz áram. 17-én, pénteken 9- 11 óra között a Zsidó Vértanuk és a Sârguintei 20 - 34., valamint a 33 - 35. szám alatt levô épületekben lesz áramszünet.

A nagy Romulus

A marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata ma, 19 órától elôadja Friedrich Dürrenmatt: A nagy Romulus címû színmûvét. A Székely János bérletek érvényesek.

Hahota-kabaré bemutató

A Hahota színtársulat december 22-én, szerdán este 7 órakor Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében tartja az 1999-es szilveszteri kabaréjának bemutató elôadását. A Mohácsi vész címû Rejtô Jenô-est rendezôje Szélyes Ferenc színmûvész. Jegyek a Kultúrpalota jegypénztáránal kaphatók.

10 éves születésnapi ünnepély

Az RMDSZ 8-as számú körzete december 17-én, pénteken 18 órai kezdettel a Kövesdombon levô Unirea moziteremben megtartja a megyei RMDSZ megalakulásának 10. évfordulójára szervezett mûsoros ünnepségét. A belépés díjtalan.

A kisbíró meg a telegráncs

Ambrus Lajos fenti címû mesekönyvét ma 11 órától a gernyeszegi, 12 órától a nagyernyei, délután 5 órától pedig a marosszentgyörgyi iskolában mutatja be lapunk munkatársa, Bölöni Domokos.

Tóth Ferenc kiállítása

"Nem mi jöttünk Európába, Európa lett általunk" – ez a mottója (Badiny Jós Ferenctôl) annak a kiállításnak, amely a Szovátán élô alkotó, Tóth Ferenc mûveibôl nyílik december 23-án, a székelyudvarhelyi mûvelôdési házban.

Karácsonyi hangverseny

A Nagy István vegyes kar december 18-án, este 6 órai kezdettel a marosvásárhelyi unitárius templomban tartja karácsonyi hangversenyét. Orgonán közremûködik Molnár Tünde, szólót énekel Gyárfás Katalin, Fülöp Csongor, Májer András, Saracoveanu János és Butta Szilárd. Vezényel Kordos András.

Versmondók találkozója

December 17-én, péntken délelôtt 10 órától a Szabadi úti református templomban kerül sor a versmondó iskolások vetélkedôjének elsô fordulójára, melyre Haza a magasban címmel a Duna Tv mûsorában Nemeskürty István, Sára Sándor, a Duna TV elnöke tett közzé felhívást.

Búcsú a három 9-tôl

A Marosvásárhelyi Rádió kilencedik kabarémûsorának nyilvános hangfelvételére kerül sor december 25-én és 26- án a marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében este 7 órai kezdettel. Címe: Jön 2000... Közremûködnek: Biluska Annamária, Fülöp Erzsébet, Fodor Piroska, Henn János, Kárp György, Kilyén László, Somody Hajnal és Szélyes Ferenc. Énekel és táncol Dancs Annamari. A jeleneteket Nagy István, a dalbetétek szövegét Nagy Miklós Kund írta, kísér az Autostop együttes. Rendezte Nagy István, szerkesztette Jászberényi Emese. Jegyek elôvételben a Kultúrpalóta jegypénztáránál.

Átvehetik a nyugdíjas segélyt

Felkérik azokat a nyugdíjasokat, akik írásbeli kéréssel fordultak a Bukarestben székelô országos szövetséghez pénzbeli segélyért, hogy jelentkezzenek 5 napon belül a megyei nyugdíjszervezetnél. Marosvásárhelyen, a Bolyai utca 36. szám alatt kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken 9 - 12 óra között vehetik át a 80 ezer lejes segélyt. Jelentkezni az utolsó nyugdíjszelvénnyel és a személyazonossági igazolvánnyal kell.

Karácsonyi mûsor Székelykálban

December 18-án 15 órai kezdettel a székelykáli Kultúrotthonban a Jöjj el, szép karácsony címû mûsorral kedveskednek a falu lakóinak. Az elôadást az általános iskola tanulói és óvodásai tartják. A mûsor végén a gyerekek a FES, a Mahagon, a Pany Toya, az Estir Kft.-k, valamint Zima Ferenc magánvállalkozónak és a helybéli Györfy- bár tulajdonosának köszönhetôen ajándékokat is kapnak.

Copyright © Népújság - 1999