LI. évfolyam 290. (14341)

1999. december 13., hétfô

Évfordulós megemlékezések Temesváron

Anno Mirabile

Anno Mirabile (A csodálatos esztendô) címmel nemzetközi tudományos konferenciát tartottak Temesváron a forradalom kirobbanásának 10. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi rendezvénysorozat keretében.

A szombaton befejezôdött kétnapos szimpóziumon neves romániai és magyarországi történészek, szociológusok a kommunizmus bukásának történelmi elôzményeivel és hatalmi következményeivel, a térségbeli nemzeti kisebbségek sorsának alakulásával foglalkoztak.

Tellér Gyula történész és Molnár Gusztáv szociológus azt vizsgálta, milyen hasonlóságok, illetve különbségek jellemezték a kommunizmusból a demokratikus rendszerbe való átmenetet Európa középsô és keleti térségében.

Nagy érdeklôdést és vitát keltett Szarka László történész elôadása, aki a magyar nemzet fogalmának meghatározásakor felvetette a szerzôdéses nemzet fogalmát annak leírására, hogy intézményes kapcsolatrendszer alakul ki az anyaország és a határon túli kisebbségek között.

A tanácskozás végén jelen volt Dávid Ibolya magyar igazságügyi miniszter, aki Tôkés László református püspök meghívására érkezett a temesvári megemlékezésekre. A tanácskozás résztvevôit köszöntve Dávid Ibolya az elmúlt tíz év egyik legjelentôsebb eredményének nevezte, hogy a Magyar Állandó Értekezlet megteremtette azt az intézményes fórumot, ahol nemzetben gondolkodhatnak a határon belül és azon túl élô magyarok. A tudományos tanácskozás munkájához hozzászólva Dávid Ibolya vitatta a szerzôdéses nemzet fogalmát, amelybôl szerinte teljesen hiányzik a kulturális, érzelmi összetartozás eleme.

A magyar igazságügyi miniszter volt az ünnepi szónoka a temesvári operaházban tartott szombat esti gálamûsornak is.

A temesvári Magyar Ház kérdésérôl és a csanád-kiszombori határátkelô megnyitásának lehetôségérôl tárgyalt Dávid Ibolya Viorel Coifan Temes megyei tanácselnökkel.

A magyar miniszterasszony az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a megyei tanácselnök segítségét kérte, hogy a temesvári magyar közösség pénzébôl épült ház visszakerülhessen e közösség tulajdonába.

Dávid Ibolya egyúttal megígérte, minden tôle telhetôt megtesz, hogy a temesváriak által igényelt határátkelô megnyílhasson.

A 30-as években épült temesvári Magyar Házat a második világháború után államosították. 1990 óta a város magyar közössége jogi úton próbálja visszaszerezni, de az illetékes bíróságok álláspontja szerint a kérdés alapvetôen a történelmi igazságtétel keretében igényel politikai megoldást.

A magyar igazságügyi miniszter nem kívánt találgatásokba bocsátkozni arról, hogy a temesvári megemlékezések során létrejön- e Orbán Viktor magyar és Radu Vasile román kormányfô találkozója. Mint mondta, tudomása szerint a találkozó megvalósulását kizárólag a két miniszterelnök rendkívül zsúfolt munkaprogramja nehezíti.

A temesvári rendezvénysorozat keretében vasárnap az Új Ezredév nevû épülô református központ munkaterületén tartottak ünnepi istentiszteletet. Tôkés István nyugalmazott teológiai tanár és Tôkés László református püspök hirdetett igét. A szabadtéri istentiszteleten Dinnyés József magyarországi énekes énekelt zsoltárokat.

Záródokumentum Helsinkiben

Csatlakozási menetrend jövôre

Az Európai Unió állam- és kormányfôi szombaton kora délután a zárónyilatkozat elfogadásával befejezték helsinki csúcsértekezletüket.

A helsinki csúcson az EU kinyilvánította: minden erôfeszítést megtesz azért, hogy 2002 végén készen álljon új tagok felvételére. Az EU egyben hat újabb ország számára nyitotta meg az utat a csatlakozáshoz vezetô tárgyalásokhoz, és ami talán a legnagyobb figyelmet keltette, tagjelöltnek ismerte el Törökországot is. Törökország még nem kezdheti meg a csatlakozási tárgyalásokat, mert nem tesz eleget teljesen a felvétel politikai feltételeinek. A csúcs kinyilvánította, hogy az EU a NATO-val összehangolva, de autonóm válságkezelô képességet hoz létre és 2003-ra kiállítja az ehhez szükséges gyorsan bevethetô katonai erôt is.

A záródokumentum a többi ponton is jóváhagyta a tervezetet, néhány kisebb módosítással és kiegészítéssel. Az EU 500 millió eurós segélyt ígért Koszovó újjáépítéséhez, de nyomatékkal hozzáfûzte, hogy ha az ENSZ ottani missziójának mandátuma nem teljesül, vagyis, ha az államok nem teljesítik anyagi vállalásaikat, akkor ez megkérdôjelezheti az EU hasonló elkötelezettségét is.

A dokumentumot kiegészítették egy olyan szakasszal, amelyben sajnálkoznak a seattle-i világkereskedelmi értekezlet kudarca miatt. Az EU kinyilvánította, hogy tartja magát a fennálló multilaterális kereskedelmi szabályokhoz és arra törekszik, hogy létrejöjjön egy újabb világkereskedelmi forduló. Makao kínai fennhatóság alá kerülése elôtt a csúcsértekezlet kijelentette, hogy az EU fontosnak tartja megôrízni a terület sajátos jellegét, lakói szabadságjogait, amit státusa (Kína különleges közigazgatási térsége) kilátásba is helyez. Üdvözölték az észak-írországi megbékélés eddigi eredményeit, a helyi önkormányzat helyreállítását.

Gyász Horvátországban

Horvátországban szombattól háromnapos országos gyászt rendelt el a kormány Franjo Tudjman elnök halála miatt.

A Zlatko Matesa vezette kabinet szombati ülésén döntöttek arról, hogy december 13-át, a gyász utolsó napját munkaszüneti nappá nyilvánítják. A kormány döntése értelmében a három nap alatt nem tartanak kulturális, szórakoztató vagy sportrendezvényeket, a középületeken félárbocra eresztik a horvát nemzeti zászlót.

Szombaton délben zágrábiak tízezreinek tisztelgô sorfala között lefüggönyözött gépkocsin szállították át a 78. életévében elhunyt államfô holttestét a horvát fôváros keleti részén található Dubrava kórházból az észak- nyugati városrészben levô elnöki rezidenciába, ahol a felravatalozott koporsó elôtt hétfôn reggelig róhatták le kegyeletüket a gyászolók. Franjo Tudjmant ma 14 órakor temetik el a Mirogoj központi zágrábi temetôben.

Kós Károly-emléknap

Csak Fodor Imre volt "rövid és velôs"

(lokodi)

A Szózatból vett "Itt élned, halnod kell" mottóval ellátott, a Bernády Házban tartott szombati egész napos rendezvénynek legkevesebb köze volt Kós Károlyhoz, noha a nagy erdélyi építészrôl nevet választott alapítvány a Budai Nagy Antal drámai megörökítôjének, a Kiáltó Szó egyik markáns megfogalmazójának szellemi örökségét hivatott éltetni, továbbvinni. Persze az is igaz, a Kós Károlyra vonatkozó, évente elhangzó, az unalomig ismétlôdô ugyanazon megállapítások sem tartogatnak már semmiféle újdonságot. Noha Kós az erdélyiség, a maradás egyik következetes szószólója és az ilyen fogantatású mûvészi formanyelv vitathatatlan megalkotója, a Vörösmarty Szózatából vett idézethez a halált, elmúlást, sorsunk romlását idézô képkiállítást "csatoltak" a rendezôk, ami inkább halottak napi hangulatot keltett, nemzetünk gyászos, tragédiákkal tele korszakát idézte. Persze ez is a miénk.

Kós Károly köztudottan kiûzetett a Ceausescu- féle, vele azonosult nemzeti történelmi és irodalmi parnasszusokról, ám semmi okunk Kós Károly erdélyi szellemét, a nagy építész példáját tragikus történelmi korokra újfent alkalmazni. Sôt, ellenkezôleg. Mindezek ellenére a Török Gáspár, Kovács György és Bach Loránd fotómûvészek anyagából nyílt kiállítást érdemes megtekinteni.

Mészáros József, a fotókiállítás beajánlója mondta is a megnyitón: bizonyára meglepôdünk, hogy Kós Károly születésének 116. évfordulóján jobbára az 1848-as eseményekrôl fogunk hallani. Igaza volt, meglepôdtünk bizony. Oltyán Csaba történelemtanárnak a 48-as forradalmi eszme kibontakozásáról tartott elôadása is mondhatni untig ismert tényeket érintett az ilyen jellegû rendezvényekre bejáratos közönség elôtt. Ha Kós Károly- emléknapról volt szó, illendô lett volna egy- két irodalomtörténészt, esetleg mûvészettörténészt is meghívni, hogy a közönség Kósra vonatkozó, vagy vele összefüggô irodalomtörténeti, mûvészettörténeti, építészeti élménnyel távozzon a Házból. Az is igaz, hogy Biró Gábor középkori templomokról és az erdélyi népi építészetrôl tartott elôadást. Délelôtt Bartis Ildikó színmûvésznô Petôfi Sándor-, Tóth Bálint- és Bodolai Gyöngyi-verseket mondott.

Csupán Fodor Imre polgármester – bár tudtunkkal nem volt meghívott elôadó – érintette Kós Károlyt, mint mondani szokás, röviden és velôsen: Nem igaz Mikó azon állítása hogy Brassai Sámuel lenne az utolsó erdélyi polihisztor: Kós Károly az.

A rendezvényen Zoltán Aladár-, Bartók Béla-, Dvorák-mûveket a Dr. Bernády György Kamarakórus énekelt Csíky Ágnes vezényletével, Kálmán Imre Csárdáskirálynôjébôl(!...), Kacsh Pongrácz János vitézébôl, Lehár Ferenc Víg özvegyébôl részleteket adott elô Aszalos Enikô énektanár, zongorán kísérte Nemes Ildikó. (Bántó dolog, hogy a mûsorlapon Kacsóh Kacsok lett, a Víg özvegy szerzôje pedig Lahár Ferenc...) Mûvészi teljesítményt és élményt Farkas Ibolya és Kilyén Ilka színmûvésznôk nyújtottak. Elôbbi Sütô András Engedjétek hozzám jönni a szavakat címû írásával, utóbbi Fáy Ferenc Jeremiás Síralmai címû versével. Bach-mûveket a Mûvészeti Líceum növendéke, Haáz Bence játszott oboán.

A léle gyantaillata

Székelyvásárhelyi körmagyar

B.D.

Most már külön néptáncszínházat érdemelne Maros megye Vásárhelyen: annyi a jól táncoló, szépen forgó fiatalja, hogy példa "statuálható" akár határon kívül is. Jézusváró Adventben nem a mulatozás jegyében gyülekeztek a szebbnél szebb lányok és a feszes gerincû legények a Kultúrpalotába, hanem talán megfogalmazatlanul is a Születés jegyében megszentelôdött legdrágább fogalmaink, a tisztességes, hiteles élet és a halál utáni feltámadás valósága és ígérete hívta egybe aa EMKE ajándékaként (polgármesterünk által is szépen méltatott és bevezetett) pazarra sikerült szombati táncparádét, melynek legkiemelkedôbb jegye minden bizonnyal a méltóság volt, a vallási különbözôség nem a különválást, hanem a nemzeti ökumeniát tette "szervezôelvvé", és így tapsolhattunk egészen felszabadultan magyaróiaknak, jobbágytelkieknek, erdôcsinádiaknak, holtmarosiaknak, a a gernyeszegis "sebeseknek", a "vidékiek" pálmáját elragadó mezôpanitiaknak, a kibédi és más falvakból jövô egészen ifiknek, a frisskarézósok zseniális rajkó zenészeinek, a vámosgálfalviak, sárpatakiak, besenyôiek zsenge vagy érett csapatának, a minden színhelyen otthonosan mozgó vajdaszentiványiaknak, akik a Horváth Elek varázsvonója alól szálló "vármegyei"-je dallamára a Mount Everesten is ugyanolyan háziasan forgolódnának, mint a megyeszékhely legrangosabb színpadán; a marokra fogott mûsorukkal tiszteletet parancsoló friss marosszentgyörgyieknek, a bándi "komlódosoknak", a kántortanítók muzsikusainak és a kitûnô Antal Tibornak, Sinkó András kis muzsikusainak, a hegedû fölött megôszült zenészeknek, akik közül itt csak a "dékán", Gondos János Zsidó nevét emelhetem ki – nehéz felsorolni mindet, bocsánatot is kérek, ha valaki véletlenül kimarad. Kevesebb volt a szólóénekes, de üdítô volt hallani ôket, számomra Parajdi Mária mûsora jelentett revelációt. De az összekötô kapocs a jézusváró ünnep csöndje és az év- meg évadzáró boldogság között a Szabó Éva nemrég díjazott pedagógus Gyöngyharmat nevû népdalkörénak adventi dalcsokra volt, megteremtvén az "átmenetet" a világi és az egyházi énekköltészet között a színpadon is. Nyolc gyönyörûen éneklô lány, akik, akárcsak a mostani félprofi együttesek vagy a szakmailag már bizonyítottan (tanításban is) tehetséges táncosok – azt a fajta folytonosságot biztosítják, amelyrôl ezidáig inkább csak álmodoztunk.

A mûsorvezetô Veress Kálmán ezt mondta: a mûsor tulajdonképpen "egy nemzet sóhajtása és kiáltása a világ felé" – ezt hozták elénk látványban, mozgásban, hangban, érzelemben a fiatalok. Ennél többrôl volna szó, kedves Kálmán. Itt egy nemzetrész ereje, mûvelôdési szilárdsága és méltósággal párosuló fegyelmezettsége, hagyománytisztelete, és nem utolsósorban: páratlanul pompás szépsége – lelki, testi, öltözeti, mûvészeti tisztaságából fakadó ragyogása vitte az igazi csillogást a Közmûvelôdési Palota délutáni sápadtságába.

Ebbe bele lehet pirulni, sápadni, szürkülni, és bele lehet ôszülni is. De mi hajnalodni, virradni akarunk. Mert leginkább pirkadásra, napfényre születtünk. Mi másról gyôzött volna meg a Füzesi Albert, Domokos Zsuzsánna, Kovács Anna irányította és annyi szülô és támogató által segített "aprókák" (legszíveseben Pirkadatnak hívnám ôket!) fellépése, no meg a teljes színpadot betöltô, az erôteljes, fiatal nemzedéket képviselô Napsugár (mára gyönyörûen táncra érett) együttese, amely – mintegy a negyedik adventi gyertyát lobbantotta lángra a lelkünkben?!...És ott voltak a lelkesek, Moldován István, Bôr Gyula, Sinkó András, a csak "villanásra" megjelenô Koszorús Kálmán, és persze a többiek, a Bíró Endrék, a Lunka Józsefek, a Lovászok, a Böjthe Jutkák: a húrok szerelmetes gyantázói.

A szellem fegyvertára: a lélek hadakozása. Magyarói magyar(ó)ság, jobbágytelki végtelen körmagyar, paniti idôtlenség, mezôcsávási kürtrivallás, küküllôi gazdatempós talpasmagyar, kibédi pattanó, gatyarázó bolhaperdítô, sárpataki polgáros, gyimesi jajgatós, mezôségi panaszoló, nyárádmenti virtuspárizs, magyarói katonázós, csinádi búcsúzkodós, jobbágytelki aratós, mezôbándi csavarintós, besenyôi beszökôs – az efféléktôl lesznek a Balla Antalok "évetlenek" ("Hány éves, Antal bátyám? Nem tudom, mert évente változik.")

*

Köszönjük a fiataloknak a szép délutánt, az EMKE megyei vezetésének, Szabó György Páléknak a páratlan lehetôséget a szemlére. (Akik pedig fanyalogva "gyöngyharmatozósdiznak", még e lap hasábjain is: üzenet, szerettel, fûzfára.)

Véget értek az Egyházzene Napjai

Ismét Haydn-mise

Járay Fekete Katalin

Haydn, valamint Mozart egy-egy gyönyörû alkotásával zárult az adventi hangversenysorozat. Közremûködött a filharmónia szimfonikus zenekara, illetve vegyes kara – karigazgató Vasile Cazan – valamint az énekszólisták, Carmen Gurban szoprán, Ana Rusu mezzo, Szilágyi Zsolt tenor és György Levente basszus személyében. Vezényelt Szalman Lóránt.

E két nagy alkotómûvész hazai jelenlétével kapcsolatban hadd mondjuk el, hogy Haydnt a múlt század közepe óta játsszák rendszeresen a román fôvárosban. Nagy hívének, Eduard Wachmannak, a bukaresti konzervatórium összhangzattan tanárának köszönhetôen. Aki 1866-ban szervezi meg és vezeti az elsô román szimfonikus nagyzenekart. 1868-ban pedig az elsô Román Filharmóniai Társaság megalakulásakor a december 15-én tartott elsô nyilvános hangversenyen mûsoron szintén egy Haydn-mû: a III. szimfónia szerepelt. Mozart muzsikájának meghonosodását illetôen azonban kevésbé bôkezû a zenetörténelem. Annyi bizonyos, hogy Mozart zenéjét Erdélybe és a Bánátba, feltételezhetôen a XVIII. század végén származtatták egyrészt azok a fônemesek, akik gyakran utaztak az osztrák és cseh városokba, megismerték ée megszerették a bécsi mestert, másrészt olyan elôkelô erdélyi családok, akik gyerekeik zenei neveltetéséhez Bécsbôl és Prágából hoztak tanárokat. Akik népszerûsítették Mozart alkotásait. Nem utolsósorban – mint olvashatjuk egyébként Lakatos Imre Zenetörténeti írások címû kötetében ezzel kapcsolatban – azok a mágnáscsaládok is, amelyeknek köszönhetôen Erdélyben és a Bánátban elôször csendülhetett fel zeneestélyeiken Mozart-muzsika.

Nos, ilyenszerû "elôélet" ismeretében érthetô, hogy az idôk folyamán mindkét német zeneszerzô iránt a marosvásárhelyi Nagyérdemûben is beérett az érdeklôdés, a vonzalom, annyira, hogy e hangversenyen is csaknem telt házat látott a hatalmas templomhajó. Igaz, garanciát jelentett erre nézve Szalman-mester közremûködése is.

Az idôk során jelentôs zenei mûfajjá fejlôdött motettával kezdôdött a koncert. Pontosabban a Mozart által több szólamú kórusra és vonószenekarra – latin egyházi szövegre írt – Ave verum corpus, címû darabjával. Melyet vastaps követett a hangversenysorozaton másik két alkalommal is a nyitóhangversenyen, illetve a Cserealji kápolnában. Vokálszimfonikus mû következett, mindannyiunk örömére, hiszen a nemrég zajlott Silvestri- fesztiválon is Haydn-misét hallhattunk, szintén Szalman Lóránt vezényletével.

Pénteken este a Terézia Mise "bízatott" a Mester kezére... Tételrôl tételrôl haladva, az énekes és zenekari résznek különválása, illetve egybeolvadása során e kórusmise percrôl percre emelkedettebbé tette hangulatunkat. Az elôadók valóban javát nyújtották képességeiknek ahhoz, hogy színvonalas, mûvészi elôadásban gyönyörködhessünk.

Befejezésként hadd idézzünk néhány gondolatot abból a beszélgetésbôl, melyet Szalman Lóránttal folytattunk és a Silvestri-fesztiválkor rögzítettünk hangszalagra: "Valahányszor templomban hallhattam, mindannyiszor különleges érzés, elérzékenyülés vett erôt rajtam. És ezt tapasztaltam, valahányszor magam is vezényeltem egy-egy misét... Megvallom, nagyon szeretnék még a közönségnek ilyen estékkel örömöt szerezni! Mert... ezt a különleges hangulatot, áhítatos megélést sikerült valamiképpen zenekarra, és ami ennél is fontosabb, a kórusra is átszármaztatni..."

Tiltakoznak a fogorvosi kar hallgatói

Ma dôl el, lesz-e sztrájk

(na)

A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fogász szakon hallgatóinak egyesülete pénteken találkozóra hívta az OGYE érdekelt diákjait. Korábban jegyzéket juttattak a Közoktatási Minisztériumba, melyben megfogalmazták követeléseiket. Az erre kapott választ ismertette az egyesület vezetôsége az évfolyamok képviselôivel.

Bónis Csaba, az egyesület alelnöke lapunknak nyilatkozva elmondta, válaszában a minisztérium olyan megfogalmazásokat használ, mint: "majd megbeszéljük", "majd megpróbáljuk orvosolni". Ezzel nem értenek egyet a fogorvosisok, s ezért szerveztek megbeszélést tegnap este Kolozsváron. Részt vettek a Fogorvostanhallgatók Országos Egyesületéhez tartozó temesvári, iasi-i, kolozsvári, bukaresti és vásárhelyi egyesületek vezetôi. "Alaposan át kell gondolnunk, mit nyerünk, illetve mit veszítünk azzal, ha általános sztrájkba lépünk" – összegzett Bónis Csaba. Érdembeni válasz a tiltakozó akció további lépéseirôl valószínûleg ma délben születik.

III. Hegyi Lajos matematikai verseny

Simon Virág

Hegyi Lajos a Bolyai Farkas Líceum kiemelkedô diákja volt, számos matematikaverseny díjazottja, a kolozsvári egyetem matematika szakának végzettje, 1989. december 21-én egyike volt a hat marosvásárhelyi áldozatnak. Emlékére harmadik alkalommal szerveztek középiskolások számára matematikai versenyt. Szombaton délelôtt a megyeszékhelyi Bolyai Farkas Líceumban tartott versenyen közel 200 baróti, csíkszeredai, kolozsvári, nagybányai, nagyváradi, segesvári, székelyudvarhelyi, székelykeresztúri és marosvásárhelyi (Bolyai Farkas Líceum, Al. Papiu Ilarian Kollégium) középiskolás vett részt. A díjkiosztáson Fodor Imre, Marosvásárhely polgármestere és Bálint István, a rendezvényt vendégül látó líceum igazgatója köszöntötte az egybegyûlteket, majd Dr. Kiss Elemér – Bolyai-kutató – a verseny elnöke különdíjakat adott át Szilágyi Mártának (IX. oszt.), Buksa Szilárdnak (X.oszt), Dávid Lászlónak (XI.oszt.) és Demeter Albertnek (XII.oszt.). A további eredményeket Dáné Károly, matematikatanfelügyelô, a verseny szervezôje osztotta ki. A IX.-esek közül a legjobb matematikusnak a bolyais Dáné Andrea bizonyult, ôt követte a kolozsvári Báthory István Gimnáziumban tanuló Szilágyi Márta, harmadik a szintén báthorys Sebe Attila lett. A X. osztályosoknál elsô díjat nyert Buksa Szilárd (Baróti Szabó Dávid Líceum), második Petiu Daria (Al. Papiu Ilarian Kollégium), míg harmadik Pol Marius (Papiu) lett. A XI.-esek közül a szimbolikus pódium elsô fokára Dávid László (Bolyai) léphetett, utána a papius Alexandru Mascasan és a szintén bolyais Csibi Attila következett. A XII. osztályosok közül a legügyesebbnek Stoica Emanuel (Papiu) és Demeter Albert (székelykeresztúri Orbán Balázs Líceum) bizonyult, mindketten maximális pontszámmal elsô helyezettek lettek. Harmadik helyre a kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium diákja, Mátis István és a papius Popa Daniel került.

Dáné Károly a versenyrôl beszámolva két dolgot tartott fontosnak: a bolyais diákok a tavalyi versenyhez képest elôreléptek, felkészültebbek voltak, s jobb eredményeket értek el, s igen erôs volt a Papiu csapata is. Ugyanakkor örvendetes dolognak tartotta, hogy a bukaresti Humanitas könyvkiadó fontos szakkönyvekkel támogatta a versenyt, s a helyi szponzorok sem utasították el a segítséget.

Fekete hétvége

(na)

Két súlyos és egy könnyebb kimenetelû közlekedési baleset történt a hétvégén a megye területén, melyekhez a vásárhelyi rohammentôszolgálat szállt ki.

Dr. Raed Arafat, a szolgálat vezetôje lapunknak nyilatkozva elmondta, pénteken késô délután Körtvélyfájára hívták ôket, ahol egy személygépkocsi gázolt el egy gyalogost. A baleset áldozatát azonnal az elsôsegélynyújtó- helyre szállították, sérülései nem súlyosak. Ugyanabban az idôpontban Ákosfalván, a katolikus templom elôtti útkeresztezôdésben ütközött egy mentôautó és egy személygépkocsi. Ez utóbbi figyelmetlenül kanyarodott a fôútra, s nekihajtott a Szovátáról érkezô mentônek. A vétkes kiskocsiban a vezetô mellett helyet foglaló 50 év körüli férfi a helyszínen életét vesztette, felesége súlyos mellkasi sérülésekkel kórházi kezelésre szorult. A kiskocsi vezetôje és másik utasa könnyebb sérüléssel úszta meg a balesetet. Szombaton délelôtt ugyancsak Ákosfalván, az elôzô nap történt tragédia színhelyétôl néhány méterre újabb közúti baleset történt. A személygépkocsi vezetôje elvesztette uralmát a jármû fölött, amely felborult. A sofôrt súlyos sérülésekkel kezelik.

Vasárnap 13.30 órakor Marosvásárhely fôterén, lakásában felakasztotta magát egy 22 éves fiatalember. Szülei riasztották a rohammentôsöket, akik azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Sport + 4 – melléklet

Szerkeszti: Bálint Zsombor

Itt az óra, hol az óra?

Szombaton, az oly szerencsétlen körülmények között elveszített kosárlabda- mérkôzésen nagyon sokan jutottak a szurkolók közül a türelmük határáig. Most, hogy a csapat sem ment igazán úgy, ahogy elvárták volna, annál bosszantóbb részletté vált, hogy a tabella régóta gyengélkedô órája végleg felmondta a szolgálatot, s ezért a mérkôzés követése – elsôsorban a félidôk vége felé – nehézkes lett. Túlzás talán azt állítani, hogy a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat már a második mérkôzését veszíti el az óra miatt? Aki látta ezeket a meccseket, az tudja, hogy aligha. A szombati találkozón az asztaltól bejelentett 2 perc tíz másodperc hátralévô játékidôt a Herlitz-Mobex padján félreértették, egy perccel kevesebbre dolgozták ki a végjáték taktikáját. Ha az óra mûködik, mindez nem fordulhatott volna elô. Szinte bizonyosra vehetô, hogy a lefutó másodperceket látva, az utolsó másodpercek történései is másként alakulnak, mint ahogy másként alakultak volna a Piteïti ellen az utolsó másodpercben elveszített mérkôzésen is.

Ki tehát a hibás, hogy a Sportcsarnok órája nem mûködik? Erre a kérdésre nagyon nehéz egyértelmû választ adni, noha vannak, akik szívesen mutogatnának valakire, vagy valakikre. Tény, hogy a tabella a Sportcsarnokkal egyidôs, s alaposan eljárt felette az idô, mind fizikailag, mind erkölcsileg. Annyira, hogy amennyiben új lenne, akkor sem lehetne ezzel a tabellával már nemzetközi mérkôzéseket játszani Marosvásárhelyen. Ha tehát meg lehetne az órát javítani – s ez ugyancsak kérdéses az elkopott mûanyag alkatrészek helyettesítésének lehetetlensége miatt –, akkor is felvetôdik a kérdés: érdemes-e?

Talán ha nem lenne kilátásban egy vadonatúj tabella beszerzése, igenlô is lehetne a válasz, mert ilyen körülmények között valóban csak kínlódás mérkôzések szervezése, de nagyon sokan reménykednek abban, hogy hamarosan megváltozik a helyzet.

Köztudott, hogy a Sportcsarnokot a megyei sportigazgatóság adminisztrálja, miután a Mureïul nem volt képes állagának fenntartásáról gondoskodni. Elméletben tehát a sportigazgatóságnak kellene új tabella megvásárlásáról gondoskodnia, amely valamennyi sportág céljait szolgálja. A sportigazgatóságnak erre természetesen csak akkora pénzkerete van, amennyit a minisztérium a rendelkezésére bocsát. Gyakorlatilag pedig az a helyzet, hogy a defektes tabella miatt a kosárlabda szenved a legjobban, hát nem kevesen a csapatot menedzselô Altius sportalapítványtól követelik az új tabella beszerzéséhez szükséges pénz elôteremtését.

Kolozsváron a közelmúltban szereltek fel egymilliárd lej értékû elektronikus tabellát. Hogy Marosvásárhelyre is jusson egy hasonló, minden érdekelt félnek az összefogására, a saját kézben tartott ászok közös kijátszására van szükség a megfelelô helyen és idôben. Különben az építészeti ritkaságszámba menô vásárhelyi sportcsarnok hosszú idôre elvesztôdik a nemzetközi rendezvények számára, a helyi sport veszteségérôl nem is beszélve.

Szurkoló

Saját magát verte meg a vásárhelyi csapat

Herlitz-Mobex – Soced Bukarest 81-89 (76-76; 35-36)

Kiábrándító teljesítmény után veszítette el a mérkôzést szombaton a Sportcsarnokban a Herlitz-Mobex férfi kosárlabda együttese. A vereség tényén túl a legbosszantóbb az, hogy nem egy jobb csapat verte meg a hazaiakat, hanem – a tévedés veszélye nélkül állíthatjuk – saját magát verte meg a vásárhelyi együttes. Érthetetlen és felfoghatatlan, hogy nagy tapasztalattal rendelkezô játékosok ne legyenek képesek hárompontos elônyt megôrizni, amikor csak alig tizenegynéhány másodperc maradt hátra a mérkôzésbôl. Egy egész terem kiabálása sem döbbentette rá a csapat öt játékosa közül egyiket sem a rém egyszerû feladatra. Csupán szabálytalankodni kellett volna, s ezzel az ellenfelet két büntetôdobásra kényszeríteni, amibôl legfeljebb két pontot érhetett volna el. Az semmiképpen sem megengedhetô, hogy lehetôséget kaptak három pontot érô kísérletre, amellyel kiegyenlítettek.

Az utolsó perc drámai eseményei elôtt azonban – amelyek végül hosszabbításhoz, majd vereséghez vezettek – még nagyon sok esetben játszott nagyon gyengén, néha egyenesen gyalázatosan a vásárhelyi legénység. Nem lehet elfogadni és megengedni, hogy a kosár alatt egyedül két-három próbálkozásból se tudják bedobni a labdát, s a rengeteg rossz passz, játékirányítási hiba is hozzájárult ahhoz, hogy egy lényegesen gyengébb képességû vendégegyüttesnek sikerült gyôztesen elhagyni a játékteret. A két játékirányító, Nagy Zoltán és Szászgáspár kritikán aluli teljesítményére az tette fel a "koronát", amikor a hosszabbításban Nagy Zoltán képtelen volt kivezetni tíz másodpercen belül saját térfelérôl a labdát. Viciu még mindig nem épült fel teljesen sérülésébôl, Cristescu hárompontos dobásai rendre lepattantak a gyûrûrôl, Pintea többször vétett ziccerben, a csapat csupán két vendégjátékosra Ilicre és Kosaninra alapozott, akik bár ôk szerezték a legtöbb pontot, idegesen, sokszor gyerekes hibákat vétve játszottak.

Nem kétséges, hogy ezzel a vereséggel rendkívül nehézzé válik a célkitûzés teljesítése, hogy legkevesebb a negyedik helyrôl kerüljön a csapat a rájátszásba. Annál is inkább, mert a következô három fordulóban sorozatban idegenben játszik a csapat, s ha onnan legalább két gyôzelmet nem sikerül hozni, akkor a célkitûzés teljesítése szinte lehetetlenné válik.

(Ide kívánkozik egy megjegyzés: nevetséges és megengedhetetlen a Román Kosárlabda- szövetség részérôl egy olyan program összeállítása, amely egy együttest arra kényszerít, hogy háromszor egymás után játsszon idegenben. Egy bajnoki szezon összeállításának elveit minden sportvezetô az alapfokon tanulja meg. A hazai kosárlabda irányítói errôl a leckérôl úgy tûnik, hiányoztak.)

A mérkôzést Viorel Constantinescu (Kolozsvár) és Marius Udrica (Craiova) apróbb hibákkal vezették, ám a vereségért nem okolhatók.

A vásárhelyi csapat pontszerzôi: Ilic 24 (két hárompontos), Kosanin 19, Corui 11 (1), Cristescu 10 (2), Pintea 7, Viciu 4, Szászgáspár 3 (1), Dénes 3 (1).

A vendégek részérôl a legeredményesebbek Dan Dacian 28 (4) és Fometescu 23 (5) voltak.

Mint már említettük, a következô három fordulóban idegenben játszik a csapat, december 18-án a Dinamo vendége lesz, majd a téli szünet után január 22-én Pitesti-re, a CSU otthonába látogat, 29-én pedig Iasi-ban játszik. Legközelebb a Sportcsarnokban február 5-én láthatunk újra mérkôzést, amikor az U Carbochim Kolozsvár lesz a vendég.

*

Az A-osztályos mérkôzés elôtt a Herlitz- Mobex II B-osztályos csapata játszott bajnoki mérkôzést az aradi West Petrom II gárdájával. Mintha az utána következô A- osztályos találkozót akarták volna felvezetni, az ifjú együttes 64-69 arányú vereséget szenvedett. A legtöbb pontot a hazaiaknak Feleki 23 és Muresan 14 szerezték.

Elsô alkalommal Marosvásárhelyen: nôk a szorítóban

A Mobex SE és a '89 December Egyesület szervezésében sikeres ökölvívógála zajlott szombat délután a marosvásárhelyi Sportcsarnokban. A gála érdekessége elsôsorban abban rejlett, hogy vidékünkön elôször tapsolhattak az ökölvívás kedvelôi hölgyeknek a szorítóban. Palecian Judit, aki hat hónapja kezdte el az ökölvívó-edzéseket a marosvásárhelyi ASA klubnál, Kontz László irányítása alatt, a szamosújvári Ecaterina Miresteannal vívott egy háromszor egyperces csatát. Ha valaki azt várta volna, hogy amolyan "nôi simogatásokra" lehet számítani, tévedett, ugyanis tetszetôs, mondhatni technikás öklözésnek lehetett szemtanúja a mintegy 200 fônyi közönség, amelyet nagy tapssal jutalmazott. A pontozásos gyôzelmet Palecian Judit szerezte meg, aki külön dicséretet érdemel azért is, mert úttörô szerepet vállalt, nem törôdve egyesek rosszallásával.

Természetesen a fiú- és férfimérkôzések voltak túlsúlyban, ezeket a Mobex és az ASA öklözôi uralták. Többek között szorítóba lépett a Mobex ifjúsagi II országos ezüstérmese, Gyarmati Sándor is (edzô Iacob Stoica), aki biztosan gyôzte le Rîmnicu Vîlcea-i ellenfelét, Gheorghe Danielt. A leglátványosabb mérkôzésen, az ifjúsági II 75 kg-ban Beleanu Romulus (ASA), a tordai Ciobanu Andreijel mérkôzött. A számolatlanul kiosztott pofonok következtében mindkét küzdô véres orral fejezte be a találkozót, amely végül vásárhelyi gyôzelmet hozott. A látott öklözôk közül dicséretet érdemel még a tordai Farkas Zoltán (ifjúsági II, 45 kg), aki ügyes lábjátékot és technikát mutatott be.

Eredmények:

Gyerek I (14 évesek), 37 kg: Suceava Ciprian (Mobex) pontozással gyôz Maracina Florin (Chimia Rm. Vîlcea) ellen.

Ifjúsági II (16 évesek), 45 kg: Farkas Zoltán (CIG Torda) p. gy. Motoi Marian (Rm. Vîlcea) ellen.

51 kg: Siminea Ion (Rm. Vîlcea) p. gy. Salánky Sándor (Rapid Gyergyószentmiklós) ellen.

57 kg: Varga Adrian (ASA) p. gy. Zotica Ionut (Rm. Vîlcea) ellen.

63 kg: Gyarmati Sándor (Mobex) p. gy. Gheorghe Daniel (Rm. Vîlcea) ellen.

75 kg: Beleanu Romulus (ASA) p. gy. Ciobanu Andrei (Torda) ellen.

81 kg: Popovici Sebastian (Mobex) p. gy. Pitea Ciprian (Soda Szamosújvár) ellen.

Ifjúsági I, 57 kg: Gramada Catalin (Rm. Vîlcea) p. gy. Goanga Florin (Szamosújvár) ellen.

Felnôttek, nôk, 54 kg: Palecian Judit (ASA) p. gy. Mirestean Ecaterina (Szamosújvár) ellen.

Férfiak, 71 kg: Pop Adrian Cosmin (ASA) p. gy. Bolovan Sorin (Rîmnicu Vîlcea) ellen.

Marosvásárhelyi motorsport: volt; van; lesz?

Ha itthon motorsport kerül szóba, a marosvásárhelyieknek rögtön az ISECO (idôsebbeknek IRA néven ismerôsebben hangzik) ötlik eszébe. Nem véletlenül, hiszen a klub színeiben versenyzô vásárhelyi motorosok több tucatnyi bajnoki címet hódítottak el, gyorsasági és terepmotorozásban egyaránt. Csak a legfiatalabbak nem emlékezhetnek még a város utcáin rendezett gyorsasági versenyekre, ahol vastag embergyûrû keretezte a pályát. Tízezrek is szurkoltak járdaszegélyen szorongva az egykori IRA, majd ISECO gyorsaságizóinak. Vagy ki nem emlékszik még például a Hidegvölgyi krosszversenyekre, amelyek szintén több ezer nézôt vonzottak? Ezek mára kihaltak városunkból, a gyorsasági versenyek pedig a röptérre költöztek. Ez sem volt elég messze ahhoz, hogy párezer ember ellátogasson a versenyekre. Idén pedig már ilyen sem volt Marosvásárhelyen, prózaian egyszerû okból: nem volt pénz megszervezni, pedig az év elején benne volt a versenynaptárban.

A múlt

Egy kicsit idôzhetünk az elôbbi évtizedekben elért eredményeknél: 1957-ben Szabó Lajos egy NSU nyergében (hol van már ez az egykor nagynevû német márka?) megnyerte a mai enduró-világbajnokság elôdjének számító, annak idejében évente egyszer megrendezett Hatnapos versenyt. A terepmotorozásnál maradva, Pop Florian több mint tíz bajnoki címet szerzett. Még szintén az 50-es években, Tóth Lajos, Macarie Traian, Szabó Lajos, Szabó László, Olariu Ioan, Balló Albert voltak az akkori IRA-tól elindult nagy nevek a hazai motorsportban. A közelebbi múltban, a mai közönség elôtt már jóval ismertebb Tóth testvérek zsinórban tíz bajnoki címet szereztek az oldalkocsis kategóriában. Birtalan Kálmán, Szövérfi Sándor, vagy a Csorvássi testvérek ugyancsak bajnoki címeket hoztak Marosvásárhelyre. És nem mellékesen, az utóbbi években a marosvásárhelyi illetôségû, de fôvárosi csapatok színeiben küzdô versenyzôk is bajnoki címeket szereztek, Pákai György és ifj. Gagyi Péter. Pákai György, Pop Florian és a Tóth testvérek sportmesteri címet is szereztek. A csapat az évek során két alkalommal Románia- kupát nyert, háromszor pedig a szakszövetség serlegét is megszerezték.

A jelen

Az Iseco csapatának jelenérôl, ezévi idényérôl nemrégiben Barabás Béla edzôvel, valamint Laczkó Lászlóval és Balázs Csabával beszélgettünk, akik a 125 cm3-es géposztályban gyorsasági versenyzôk.

Elkényeztetni a múltban sem kényeztették el a motorosokat. A versenyzôk gyakran saját zsebük és szakmai tudásuk terhére tartották formában gépeiket. Ámde ilyen helyzetre, amiben a csapat jelenleg van, példa még nem volt.

A motorsportok terén támogatók nélkül sehol a világon nem lehet eredményre jutni. Márpedig az Iseco motorosainak az idei szezonban nem jutott szinte semmilyen támogatás. Elnézést, de szinte nevetséges leírni, 74 ezer lejt kapott a csapat az évadra, ezenkívül a Ballótrans segítette a motorosokat egy kiszállásban. Pedig voltak ígéretek ennél szélesebb körû támogatásra, de az aránylag biztató kilátások nem váltak valóra. A MOL ígért például olajat és a versenyhelyszíneken a motorok tárolására szolgáló sátrat, de ezekért a cég aradi kirendeltségéhez kellett volna leutazni, amire már nem volt lehetôség.

Így adódott, hogy a versenyzôk teljes mértékben a saját zsebükbôl állták a versenyzés költségeit. A motorossport pedig nem tartozik az olcsó sportágak közé. Futamonként egy versenyzônek egymillió lejre van szüksége, emellett pedig a "pacit" is jól karban kell tartani, ami ugyancsak szép összegeket emészt fel. Egy liternyi, versenyeken használatos olaj például 300 ezer lejbe kerül, de ennek többszörösét teszik ki a komolyabb alkatrészek költségei. Ideális helyzetben a motor legnagyobb kopásnak kitett alkatrészeit szinte versenyenként cserélni kellene ahhoz, hogy a gép versenyképes legyen, de a marosvásárhelyi klub motorosai számára ez csak álom. Marad valós lehetôségnek évente egyszer a legfontosabb alkatrészeknek szerencsés esetben a beszerzése vagy a felújítása: ez is legalább ezer német márkába kerül egy idényben.

A siralmasnak sem nevezhetô körülmények ismeretében a klub nagy sikerrel versenyzett az idei évadban. A 125 cm3-es géposztályban Laczkó László összesített harmadikként zárta a szezont. Itt azt is el kell mondani, hogy ehhez a teljesítményhez egy hétéves (!) Honda versenymotor segítette hozzá. Ezt azért fontos említeni, mert csak a motorsporthoz értôk tudják, hogy ebben a "kis" géposztályban nagyon sokat számít a motor, hiszen a kis hengerûrtartalmú gépeknek minden erôtartalékát fel kell használni, és elvileg nem nagy a motorok közti különbség. Elvileg, ha mindenki egyenlô gépen versenyzik. A fôvárosi klubok motorosainak azonban egy-két évente új gépeket szereznek be a tehetôs csapatok. A hozzáértôk szintén betéve tudják azt is, hogy a versenytechnika évrôl-évre jókora lépteket halad elôre, így bizony nem túlzás kijelenteni, hogy egy "friss" versenymotornak ez a Honda a nagypapája is lehetne. Laczkó mégis három futamon végzett a második helyen, és mindössze egy versenyt kellett feladnia. Ha ez a balszerencs nem éri, másodikként zárhatta volna az évet. A teljesítménye viszont így is tiszteletreméltó.

Balázs Csaba szintén ebben a géposztályban, negyedikként zárta a bajnokságot. Pedig egy futamra egyszerûen el sem tudott jutni, ugyanis Csaba az anyaországban dolgozik, és egy versenyért minden egyéb mellett még sok száz kilométeres utat is meg kell tennie. Kétszer végzett dobogós helyen, egy 12 (!) éves Rotax versenymotor nyergében. Ez is dicséretes teljesítmény, hiszen azokban az országokban, ahol a motorsport szervezettsége profi szintû, ezt a gépet bizony már múzeumban állítanák ki, a "régi" versenytechnika iránt érdeklôdô ifjak számára, annál is inkább, mivel az osztrák Rotax cég már nem épít motorkerékpárokat, csak erôforrásokat szállít, többek között a jólismert olasz Aprilia gyárnak.

Szintén dobogós helyen zárta az évadot a Cruceriu-Blasiu kettôs, az oldalkocsis géposztályban, egy Wartburg-motoros géppel. A hat futamból csak háromra tudtak eljutni, de ezeken helyt álltak, harmadikként zárták az évet. Az 50 cm3-es géposztályban Dán József zárta negyedikként az évadot a vásárhelyi színekben, de ô is csak a versenyek felén tudott rajthoz állni. A 250 cm3-es géposztályban Baschi Csaba az ötödik helyen zárta az évet. Ezt a helyezést egy 17 (!!) éves motor nyergében érte el, három futamon. A Superbike géposztályban Molomfalean Emil versenyzett a vásárhelyi színekben, a MOL-tól két éve kapott 600 cm3-es Honda nyergében. Hetedikként végzett a bajnokságban, ugyanis három verseny után kezét törte, és a hátralevô futamokon már nem vehetett részt.

Ezek volnának tehát az eredmények. Még egyszer ismételjük, szerénynek tûnhetnek a helyezések, mégis tiszteletreméltóak, hiszen az ellenfelek jó része ezekhez képest professzionális feltételeket tudhat maga mögött. Hogy lehet mégis az élmezônyben lenni? Sok kockázattal, mert a gyengébb motorokat állandóan a fizikai lehetôségek határán kell hajtani. Olyan körülmények között, hogy még edzéslehetôsége sincs a versenyzôknek. A motorokkal csak a versenypályákon hajthatnak, a futamokat megelôzô edzések alkalmával. Fel merült ugyan olyan kilátás, hogy lehetne például a vásárhelyi röptéren edzeni, azonban ilyen anyagi háttér mellett még ez is lehetetlen. Hiszen a motoroknak csak a legszükségesebbekre futja a versenyzôk zsebébôl, és a pluszhajtás további alkatrészkopást is jelent. Így könnyen elôfordulhatott volna, hogy az edzôkilométerek alatt elkopott alkatrész, aminek a lecseréléséhez nincs pénz, a versenyen mondja fel a szolgálatot. Ez pedig túl nagy kockázatot jelentett volna, így maradt az, hogy a versenyzôk csak tûzközelben használják a gépeket. A hozzáértôk könnyen felmérhetik, mekkora kockázatot jelent ilyen feltételek között versenyezni. A gyors pályákon az erôs konkurensek utolérhetetlenek, de ahol már technikásan kell motorozni, ott a versenyzôk harcolni akarása pótolja az ellenfelekkel szembeni lóerôhátrányt. Ebbôl válnak az eredmények, de kérdés, mire mennének ezek a versenyzôk, ha egyenlô feltételekkel vehetnék fel a harcot ellenfeleikkel?

Mit hoz a jövô?

És itt érünk el a kérdésig, mi válik a csapatból, a vásárhelyi motorsportból? Meddig lehet ilyen körülmények között vegetálni? Mert ezekre az állapotokra ez a megfelelô kifejezés. A versenyzôk a saját pénzükön tartják a lehetô legjobb állapotban a motorokat. Molomfalean Emil és Balázs Csaba autóival jutnak el a versenyekre. Zárójelben említsük meg, az utolsó futamra készült el az egyesület autóbusza, ezen Dán József, Baschi Csaba és Barabás Béla edzô dolgoztak. Szállásra már nem telik, tehát a versenyhelyszíneken autóban szállnak meg a versenyzôk. Ilyen hányódás után szállnak motorra, amit természetesen szintén ôk tartanak karban, és veszik fel a versenyt olyan versenyzôkkel, akiknek csak föl kell ülniük a gépre, és menniük kell, a többi a csapat dolga. És mindezek ellenére állják a versenyt.

De nem a végtelenségig. Ne feledjük, nem kivételezett emberekrôl van szó, hanem ugyanúgy munkahelyeken dolgozó, és családot fenntartó személyekrôl, akik ugyanazokban a hétköznapokban élnek, ugyanazokkal a nehézségekkel néznek szembe, mint bárki más a hétköznapi emberek soraiból. Az kétségtelen, hogy csak a szenvedély hajtja ôket, hiszen a versenyzésre költenek, nem nyernek belôle, mint a hivatásos sportolók. De bárki a bôrén tapasztalhatja manapság, hogy az élet egyre nehezebb, ezért ezt így nem folytathatják sokáig.

Van-e jövôje a marosvásárhelyi motorsportnak? Van. De ehhez támogatókra van szükség. Ebben a sportágban Vásárhely fellegvárnak számított. Sokadrendben annak számít ma is, hiszen a bukaresti klubok színeiben is több itthoni versenyzô szerzett bajnoki címeket a legutóbbi idôben. De mindeközben ha nem kerül támogató, az egykori fellegvár csak emlékké válik. Az, hogy a vásárhelyi színekben motorozó versenyzôk viszik még tarsolyukban a marsallbotot, az kizárólag nekik és segítôiknek köszönhetô, maroknyi szenvedélyes embernek. Minden tisztelet megilleti ôket az eredményeikért, amiket a maguk erejébôl szereztek. A lehetséges támogatókhoz szól itt a kérdés: megvárjuk, amíg a vásárhelyi motorsport kileheli a lelkét, mert azok az emberek, akik saját erôbôl tartják még fenn a mai színvonalat, szenvedélyük ellenére is csak emberek, így erejük sem végtelen? Mi, ennek a sportágnak a rajongói, reméljük, hogy nem. De a szurkoló reménye kevés. Pénzre van szükség. A fociért már megmozdult valami e városban. A futballhoz százmilliók kevesek, milliárdok kellenének. Ahhoz, hogy a motorozás, amiben a focinál sokkal több sikert értek el a vásárhelyi versenyzôk, ismét régi rangjára emelkedjen, nem kellenek nyolc-kilencnullás összegek. De fel kell karolnia valakinek-valakiknek ezt a maroknyi embert. Nehéz elhinni, hogy ne lenne olyan tehetôs vállalkozó, intézmény, ahol a vásárhelyi motorsport sorsa nem közömbös. Mert a múlt fényes, a jelen is az, ha figyelembe vesszük a körülményeket. A jövô...?

Benedek István

Copyright © Népújság - 1999