|
LI. évfolyam 284. (14335) |
1999. december 6., hétfô |
Templomszentelés a Kövesdombon
Mostanában kisebb-nagyobb településeinken templomok épülnek, az egyházban bízó, hitbe kapaszkodó városi és vidéki lakosság mindennapjait meghatározóan. Így van ez Marosvásárhelyen is. Városunk történetében volt idô, amikor semmi sem volt szent, parancsra semmit sem volt érdemes tisztelni – mondotta György Tibor, a kövesdombi kerület plébánosa, az újonnan épült, vasárnap déli 12 órakor felszentelt római katolikus Szent Miklós-templom plébánosa az ünnepélyes szentmise és felszentelési ceremónia elôtt.
Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, az Erdélyi Római Katolikus Egyházmegye fôpásztora celebrálta a szentmisét, prédikációjában hangsúlyozta: – Mindig szívesen jövök templomszentelésre, különösen oda, ahol a hívek komolyan veszik hitüket. Szükség volt az új templomra, hiszen számbelileg is gyarapodott Marosvásárhely római katolikus közössége, immár hat plébánia látja el a hívek szolgálatát.
Egy új templom az itthonmaradás, a jövôbe vetett remény jele – mondotta dr. Jakubinyi György érsek, hozzátéve: a templom védôszentje, Szent Miklós püspök a jótékony cselekedetek fôpásztora volt, úgy tartja ôt számon a kereszténység, s tekintettel a Mikulás-járásra, így fogalmazott a fôatya: – Nagy puttonnyal érkezett Szent Miklós Marosvásárhelyre, puttonyába belefért egy kész templom is. Miklós püspök a szeretet hôse volt, példájára intô szavakkal zárta az érsek a prédikációt: – az ószövetségi tízparancsolat ma is érvényben van...
Az érsek szent karizmával kente fel a templomot.
A szentelésen részt vett Fodor Imre polgármester is, köszöntötte az érseket, a gyulafehérvári, marosvásárhelyi és a környékbeli papságot, a székelyudvarhelyi ferences apácákat, a szentelésen részt vevô marosvásárhelyieket. Ugyancsak így György Tibor plébános, aki a mûépítészek, az építômesterek, a kövesdombiak áldozatos munkáját köszönte, Isten áldását kérve reájuk.
A vidrátszegi repülôtér vezetôi a legutóbbi tájékoztató alkalmával azzal a kéréssel fordultak a helyi sajtó képviselôihez, hogy segítsenek új nevet adni a mind ez idáig Airport Business címmel megjelent — Európa- szerte ismert — angol nyelvû kiadványnak. Ugyanakkor azt is a lelkünkre kötötték, hogy javaslataikhoz mellékeljünk egy-egy légi közlekedéssel kapcsolatos viccet is.
Pénteken délután a repülôállomás utasfogadó termében egy meglepetéssel vártak ránk a vendéglátók: tudniillik belecsöppentünk a Tiberiu Serban közgazdász, nyugalmazott banktisztviselô és megyei tanácsos alkotásaiból rendezett kiállítás megnyitó ünnepségébe. Az olaj és pasztell képek 75 éves alkotóját pezsgôvel köszöntötték a jelenlévôk.
Innen a közeli kisvendéglôbe hívtak át, ahol már nem a nevünkre, még kevésbé az igazolványunkra voltak kíváncsiak a bejáratnál, hanem arra, hogy milyen a vércsoportunk. S aszerint töltöttek poharunkba a megfelelôen fölcímkézett üvegkancsók valamelyikébôl meleg és vérpiros Angellit.
Hamarosan sor került a feladat teljesítésének számonkérésére is, nevezetesen az angol lapcím-változatok és a magunkkal hozott tréfák, anekdoták elôadására. Aztán a megterített svéd—román asztalhoz invitáltak, olyan pánkóval kínáltak, melynek mindegyikébe egy-egy papírszalagra írt bölcseletet rejtettek és nemsokára kezdetét vette az év legsikeresebb sajtótevékenységéért járó oklevelek kiosztása. Nem dicsekvésképpen mondjuk, de a Népújság szerepelt a lista élén. Rejtunk kívül a Recurs, a 24 Ore muresene , a Cuvântul liber, a România libera, a Radio Contact, a Krónika, a Ziua, az Antena 1, a Ga-ga Radio, a pro TV, a Prima TV, az Uniplus Radio, a Marosvásárhelyi Területi Rádióstudió, a Radio Mix FM szerkesztôség és a Minciuna címû lap képviselôjét hívták a mikrofonhoz. S hogy ne lankadjon a jókedv, kinek-kinek valamilyen ajándéktárgyat is a kezébe adtak. Volt ott elemlámpa és csergôóra, kötél és ecsetkészlet, zsebszámítógépet is tartalmazó noteszes kistáska, visszapillantótükör, balta meg sok egyéb. A "kitüntetések" osztogatói természetesen minden "prémiumhoz" humoros indoklást is fûztek, ami aztán újabb élénk kommentárként visszhangzott tovább a teremben.
A röptér fôigazgatója a maga részérôl különös módon összegezte a médiák 1999. évi munkásságát: akár jót, akár rosszat írtak, mondtak, mutattak róluk vagy velük kapcsolatban, szerinte mindenképpen segítettek, mert felhívták a figyelmet rájuk, gondjaikra, amelyek valójában Marosvásárhelynek, a megyének, sôt egy kiterjedtebb földrajzi övezetnek is a gondjai — vagy legalábbis azokká kellene hogy váljanak.
A felcímet Szabó György Pál, az EMKE megyei elnöke szavaiból idéztük. Szombaton délután a marosvásárhelyi Bernády Házban szólalt fel, miután a jelenlevôk a Petôfi-szoborpályázat ünnepélyes eredményhirdetésén megismerhették a szakzsûri döntését. Kétségeinek adott hangot, miszerint a legmegfelelôbb helyre került-e a Petôfi-szobor. Belsô vívódások nyomán kért szót, mondotta, de úgy érzi, el kell mondania, nem a legméltóbb környezetbe szánják az emlékmûvet. A városközpontban öt olyan szobor áll, amelyet a román történelem és irodalom ihletett, magyar egy sincs. Kiszorultunk Marosvásárhely központjából, s ez méltánytalan, hangsúlyozta a beszélô. Újra kellene gondolni, tárgyalni, hova helyezik a szabadság költôjének bronzmását.
Szabó György Pál felszólalásáig persze az volt a nagy kérdés, kinek az alkotása fejezi majd ki az utókor tisztelgését Petôfi emléke elôtt. A döntés ismertetése elôtt Ábrám Noémi városi tanácsos, az RMDSZ ügyvezetô alelnöke (?) vázolta a szoborállítási folyamat eddigi fontosabb állomásait. A tanács április 29-én bólintott rá a kezdeményezésre, az EMKE égisze alatt júniusban hirdették meg a nyilvános pályázatot, augusztus végén megszületett a városrendészeti jóváhagyás, majd szeptemberben megtörtént a pályázatok kivitelezése, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma kedvezôen bírálta el ezeket. 11 mûvész nevezett be: Suba László (Torda), Petrovits István (Sepsiszentgyörgy), Szilágyi László, Szôcs Zoltán, Miholcsa József, Bálint Károly, Hunyadi László, Pokorny Attila, Kolozsvári Puskás Sándor Marosvásárhelyrôl, Lednitzky Tamás (Kolozsvár) és Székely János Jenô (Székesfehérvár). Terveiket kicsinyített gipszváltozatban december elsô napjaiban állították ki a Bernády Házban, szavazott rájuk a közönség is. A Bocskay Vince szobrászmûvész elnökölte zsûri (Ábrám Noémi, Gyarmathy János, Jakobovits Miklós, Keresztes Géza, Kolozsi Tibor és Spielmann Mihály) úgy határozott, hogy az I. díjat nem osztja ki, mert jelenlegi állapotában egyik pályamunkát se tartja kivitelezhetônek. A II. díjat Hunyadi Lászlónak ítélte, mert úgy látja, hogy az ô mûve kisebb módosításokkal elfogadhatóvá fejleszthetô. Tehát ôt bízták meg a szobor elkészítésével. Bálint Károly III. díjat kapott, egyben a közönségszavazat nyertese. Közel félezer marosvásárhelyi lakos adta le voksát valamelyik szoborra.
A továbbiakban a Petôfi-szobrot kezdeményezô megyei RMDSZ nevében Kincses Elôd köszönte meg mindazok igyekezetét, akik valamilyen módon hozzájárultak a pályázat sikeréhez. Reményét fejezte ki, hogy a terv valóra válik, és az elképzelések szerint 2000. július 29-én, a millenniumi rendezvények jelentôs eseményeként a Petôfi-szobrot fel lehet majd avatni.
Fodor Imre polgármester a szobor helyének kérdésére reflektált. Elmondta, hogy minden ilyen döntés mögött komoly küzdelem áll. E határozatokat a városi tanácsban kétharmados döntéssel hozzák meg, ha most változtatni akarnak, azt írásban alaposan meg kell indokolni, egy újabb helyért érvelni kell. A fôtéri parksétány közepére, amely mint lehetséges új helyszín szóba jött, Bodor Péter kútjának mását szánná a tanács.
Minderrôl bizonyára lesznek még viták, a lényeg, hogy lesz Petôfi-szobor és ismét szükség lesz az emberek adakozókedvére. Rövidesen bejelentik, hol és mikor lehet majd a felajánlásokkal jelentkezni.
Szombaton igen sokan jöttek el, olvasók, egykori és mostani munkatársak, irodalomkedvelôk a tízéves LÁTÓ estjére.
—Lapot alapítottunk, abból, ami volt, miközben folytattuk a régi folyóirat legjobb hagyományait. Emellé olyan kiadót alapítottunk, a Mentort, amely mára Erdély egyik legtartalmasabb és legjobb szépirodalmi kiadója. És erre méltán lehetnek büszkék a "hûségesek". Ez a lap, melynek születésnapját ünnepeljük, tíz esztendôn át minden hónapban megjelent, soha ki nem maradt, soha meg nem szakadt, soha meg nem állt, és azt gondolom, hogy része van az erdélyi magyar kultúra és az erdélyi magyar irodalom folyamatosságában. Ezt szeretném megköszönni kollégáimnak, Gálfalvi Györgynek, a LÁTÓ volt és jelenlegi szerkesztôinek, mondotta Markó Béla fôszerkesztô. Gálfalvi György bevezetôjében a lapindulásról beszélt, aztán sorra szólította ki a lap munkatársait, szerkesztôit, akikrôl lapunk munkatársa, Szász Károly készített csoportképet.
Az irodalmi felolvasás jelzi a folyóirat magas színvonalát, a nagyszámú közönség voltaképpen jólismert, népszerû szerzôit ünnepelte Vida Gábor, Markó Béla, Láng Zsolt, Kovács András Ferenc és Gálfalvi György személyében.
Az Országos Családegyesület Ügyvezetôsége 2000 júliusában l6-l8 év közötti fiatalokat utaztat ki Angliába, pontosabban Swindonba, a Románia missziómeghívásának köszönhetôen létrejött ifjúsági cserekapcsolatok során. Pályázhatnak olyan fiatalok, akiknek szülei tagjai mindazon családi egyesületnek, melyek csatlakoztak már az Országos Családegyesülethez. Azt is tudni kell, hogy az angol nyelvet olyan szinten kell ismerniük már a jelentkezés pillanatában, hogy a kiutazást feltételezô, 2000 márciusban megrendezendô írásbeli nyelvellenôrzôn a legjobb eredményt érhessék el, mert csak ôk utazhatnak majd Angliába. Jelentkezni l999. december 28-ig lehet írásban azon egyesületnél, melynek az illetô család tagja. A benyújtott kéréseket a továbbiakban az illetékes családegyesületek jóváhagyásával és láttamozásával 2000. január l0-ig az alábbi címre kell elküldeni: Országos Családok és Nagycsaládok Egyesülete, 4300, Marosvásárhely, Selimbar utca 2/2. A jelzett határidôn túl kéréseket nem fogadnak el - tudtuk meg az egyesület ügyvezetôségétôl.
A hetvenéves Kedei Zoltán tárlatának megnyitóján elsônek dr. Zeno Ghitulescu költô köszöntötte a mûvészt, akit barátjaként üdvözölt. Goethét idézte, aki szerint a mûvész életmûve többé- kevésbé életrajz is. E gondolat mentén értelmezte és értékelte Kedei Zoltán életútját, és mindazt a szépet és értéket, ami ennek mûvészi párlataként megjelenik festészetében. Egy mûvész karaktere tükrözôdik ezekben az alkotásokban, a külsô történések egybefonódása a belsô harccal, a kifejezés küzdelme, az alkotó örök vívódása anyagával, mely maga az élet, az élete.
Életmûvének több aspektusára is kitért Nagy Miklós Kund. Kedei Zoltán számára a festészet: szent. Valami szent dolog, valami rendkívül fontos, ami nélkül bizonyára nem is tudna élni, talán nem is tartaná érdemesnek azt. Egyik mûvének elemzésébôl kiindulva így folytatta: az a triptichon egyfajta ablak a világra, ablak felénk: amelyben mindazt nyíltan és erôs érzésekkel telve mintegy kihelyezi a mûvész, ami ôt foglalkoztatja, amit tovább akar adni a nézôközönségnek. Ezeken az "ablakszemeken", melyeken egy-egy festmény jelentkezik, tulajdonképpen minden olyan témáját, motívumát, jelrendszerét, színét, mozgásvilágát megtaláljuk, amely a többi képeken külön-külön vagy másfajta szimbiózisban ott él.
Kedei Zoltán hetvenéves korára mûvészeti szintézisre törekszik. Ennek gyümölcseit ízlelhette a rendkívül érdeklôdô és érzékeny marosvásárhelyi közönség, amely szombaton délben ritkán tapasztalt számban jött el a megnyitóra. Az esemény fényét külön emelte Székely Levente mûvészeti líceumi tanár és tanítványa, Roxana Oprea kedves Mozart-muzsikája (melyhez külön alkalmat kínálhatott talán az is, hogy vasárnap volt a nagy zeneszerzô halálának 208. évfordulója).
WTO-kudarc a seattle-i értekezleten
Kudarccal zárult péntek éjjel az amerikai Seattle-ben a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) miniszteri értekezlete, amelynek az lett volna célja, hogy kidolgozza az új, átfogó kereskedelemliberalizálási tárgyalások tematikáját.
A leküzdhetetlennek bizonyult nehézségeket az okozta, hogy Észak-Amerika, Európa, Japán, illetve a fejlôdô országok nem egyformán ítélik meg, milyen gazdasági területekre kell összpontosítani, hol a legégetôbb a kereskedelmi akadályok felszámolásának szükségessége.
Az Egyesült Államok és a nagy agrárexport- kapacitással rendelkezô más országok (például Kanada, Ausztrália) elsôsorban a mezôgazdasági termékek szabad forgalmának megteremtését tartanák fontosnak.
Az Európai Unió országai azonban – más államokkal, köztük Japánnal együtt – vonakodnak felszámolni agrárexportjuk szubvencionálását. Ezek az országok szélesebb napirendet szorgalmaztak a "millenniumi fordulónak" elnevezett, több évesnek ígérkezô tárgyalási sorozathoz.
Ez utóbbi országok Seattle-ben a gazdagabb tartalmú témacsomag részeként belementek volna ugyan a mezôgazdasági problémák megvitatásába, de emellett az iparcikkek és szolgáltatások vámtételeinek további csökkentéséhez, a beruházások és a versenyelôírások nemzetközi szabályozásához, a szellemi tulajdon védelmének ügyéhez is ragaszkodnak. Emellett többen – fôként a japánok – sérelmezik az amerikai dömpingellenes eljárások gyakorlatát (az önköltsági ár alatt kínált külföldi cikkek Amerikába történô bevitelének megtiltását), például az acéltermékek vonatkozásában.
Nem csupán az elmaradott munkafeltételek között termelô "fejlôdô" országok, hanem az európaiak is ellenezték emellett azt az amerikai elgondolást, hogy a munkaügyi elôírások és általában a munkavállalói oldalon felmerülô "szociális dimenziók" kérdéskörét be kellene építeni a WTO normaalkotó tevékenységébe.
Amiben mindenki egyetértett volna, az az elektronikus kereskedelem vámmentességének megôrzése, mert ezt a területet az "információs kor" hajnalának nagy gazdasági húzóágazataként tartják számon. Mivel azonban a 135 ország képviselôi úgy fejezték be a munkát, hogy nincs közösen elfogadott csomag, voltaképpen semmiben nem jött létre megállapodás. Elképzelhetô, hogy az elektronikus kereskedelem ügyében – a vámmentesség fenntartásában – külön fórumon megállapodnak, de Seattle-ben ez nem történt meg.
"A papír halott, de a gondolat nem" – mondta Pascal Lamy, az Európai Unió kereskedelmi biztosa, arra utalva, hogy a Seattle-ben elôterjesztett, de a teljes csomag híján végül el nem fogadott EU-engedményeket, amelyek a legutolsó, "csaknem sikeres" záróközlemény-tervezet szerint kiterjedtek az agrárexport szubvenciójának fokozatos felszámolására is, újra lehet majd tárgyalni, de az ajánlat most mindenesetre lekerült a napirendrôl.
A kudarc egyben jelentôs politikai vereséget jelent Bill Clinton amerikai elnöknek, aki erôteljesen szorgalmazta az értekezletet, és kormányzata bizakodó nyilatkozatok sorát tette, miszerint el fogják fogadtatni a világgal az amerikai tárgyalási tematikai elképzelést. Eszerint a fô cél a világpiac megnyitása lenne az amerikai farmerek számára. Eközben az amerikai megítélés szerint elégtelen munkavállalói javadalmazást nyújtó – és így túl olcsó termékeket kínáló – országokat meg kellene fosztani árelônyüktôl, azokat pedig, amelyek önköltségi ár alatt is exportálnának, a dömpingellenes eljárás jegyében kell ebben megakadályozni.
Bill Clinton, kevesebb mint egy évvel az amerikai elnökválasztás elôtt, nem engedhette meg magának, hogy magára haragítsa a szakszervezeteket az olcsó külföldi cikkek behozatala, így a hazai ipar nehéz helyzet elé állítása miatt. Így viszont a farmereknek nem tudja nyújtani az ígért elônyöket. A seattle-i kudarc után - éppenséggel az amerikai elnökválasztási kampányidôszakra is tekintettel – általános vélekedés szerint legalább másfél évig nincs remény érdemi elôrelépésre a WTO (egyre kevésbé "millenniumi") új fordulójának ügyében. Az egyeztetéteseket most alacsonyabb hivatali szinten Genfbe "viszik vissza", és határidô kitûzése nélkül igyekeznek újabb miniszteri találkozót tetô alá hozni.
A seattle-i értekezlet – amellett, hogy a világkereskedelem liberalizálási folyamatában az utóbbi évtizedek legsúlyosabb visszaesését jelenti – "a seattle-i csata"-ként is emlékezetes marad.
Az amerikai nyugati part ezen esemény kapcsán "fedezte fel" ismét a hatvanas-hetvenes évek utcai tömegmegmozdulásainak érzését, hangulatát. A tüntetôk különbözô vádakkal illették a WTO-t, és e vádak egy része (a munkásjogok, valamint a környezet- és a fogyasztóvédelem elhanyagolását illetôen) egybecsengett a hivatalos Amerika tárgyalási stratégiájával. A demonstrációk azonban olyan erôszakos jelenetekhez vezettek, hogy Clinton – tekintélyes amerikai belpolitikai elemzôk szerint – alaposan lejáratta magát a hazai közvélemény jelentôs része elôtt, amikor azt bizonygatta, hogy a zömmel békés tüntetôk véleménynyilvánítását üdvözölni kell.
A tanácskozás kudarcának hírére a WTO-ban az eddig megzabolázhatatlannak vélt nagytôke megtestesülését látó "alternatív" mozgalmak aktivistái önfeledt ünneplésbe kezdtek, a megfáradt küldöttek pedig hazautazás elôtt, a hangszórókból áradó Csendes éj dallamára, rövid idôre átadhatták magukat a karácsonyi ajándékvásárlás örömeinek a konferenciaközpont éjjel is nyitva tartó butikjaiban.
A nyolcvanas évek elején új sportlétesítményt adtak át Marosvásárhelyen. Régóta áhított mûjégpálya került a Muresul klub birtokába, amelyet építôje állítása szerint úgy képzeltek el, hogy a közeli jövôben befedhetô legyen. Az ötvenes években kétszer is országos bajnokságot nyert marosvásárhelyi jégkorong újjáéledni látszott, felnôtt és ifjúsági csapatok alakultak, s még ha csak a második osztály szintjén is, de izgalmas hokicsatáknak lehettünk néhány évig szemtanúi az öreg ligetben. Ugyanakkor az évek óta országos bajnokságot adó vásárhelyi gyorskorcsolyának is némileg javultak a felkészülési lehetôségei.
Nem elhanyagolható az a szempont sem, hogy a számos amatôr korcsolyabarát végre megvalósulni látta álmát, hogy nem kizárólag a fagyos napokon hódolhat szenvedélyének, hanem akkor is, amikor természetes jégfelület létrehozását az enyhébb idôjárás nem teszi lehetôvé. Néhány év kellett csupán, hogy minden álom szertefoszoljon...
Vajon hányan kukkantottak be az utóbbi években kíváncsian a jégpályára, amikor labdarúgó-mérkôzésre sietve, vagy csupán egyéb okból a ligetben jártak? Akik megtették, azokat az enyészet szomorú látványa fogadta. A hét éve nem mûködô létesítmény állapota több mint siralmas. Vajon hogy engedhettük meg, hogy a dolog idáig fajuljon?
Coros Vasile, a Muresul klub alelnöke ismerteti a jégpálya helyzetét. A közhiedelemmel ellentétben — mondja — a pályát nem lehet a szó szoros értelmében mûjégpályának tekinteni. Hiányzik ugyanis a saját hûtôberendezés, az építéskor a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom jegyében úgy képzelték el, hogy a turbinaárok túlsó partján üzemelô húsfeldolgozó üzem hûtôberendezése szolgáltatja majd a jégképzéshez szolgáló hûtôfolyadékot. Abban a pillanatban, amikor a húsüzem gazdasági helyzete már nem tette lehetôvé a hûtôberendezések mûködtetését, a jégpályának is befellegzett. 1992 óta nem folyik semmiféle tevékenység a létesítményben, s a megmaradt épületet, lelátókat kikezdte az idô vasfoga.
Hogy a jégpálya építése mennyibe került annak idején a városnak, nem tudjuk. Csak felbecsülni lehet, hogy mai értéken több tízmilliárd lejes befektetésrôl volt szó. Nem oly kevés pénz ez, hogy csak amúgy hagyjuk a rozsda és a szú martalékául. Ám ha azt akarjuk, hogy ismét mûködô mûjégpályánk legyen, alaposan ki kell valakinek nyitnia a pénztárcáját. A Muresul klub becslése szerint mintegy 4-4,5 milliárd lejre volna szükség a létesítmény felújításához. Ez magába foglalná a saját kompresszorállomás létesítését is, hisz a húsüzemtôl várni a hûtôfolyadékot mára nonszensszé vált. Ugyanakkor szükség van a csövek teljes cseréjére is, hisz a több tíz km-nyi hosszú rendszert teljesen megette a rozsda. A csöveket egyébként, normális mûködési körülmények közt is, tízévenként cserélni kell — állítja Coros alelnök. Minden egyéb — palánk, öltözôk stb. — már részletkérdés. Igaz ugyan, hogy fából a világon már sehol nem készítenek jégkorongpalánkot, de ha modern plexiüveg palánk beszerzésére nem lesz lehetôség, talán az is megteszi.
Számítások tehát vannak, elképzelés is létezik, csupán az a kérdés, hogy ki ad pénzt a megvalósításra. A klub az Ifjúsági és Sportminisztérium fennhatósága alá tartozik, amely a hét szakosztálynak 1999-ben költségvetésileg — írd és mondd! — mindössze 400 millió lejt biztosított. Ez nevetséges összeg, szinte semmire sem elég. Arra meg végképp nem gondolhatnak, hogy saját erôbôl újítsák fel a korcsolyapályát. Bukarest egyértelmûen jelezte, hogy erre a beruházásra nem nyújthatnak pénzt a központi forrásból. A másik lehetôség pedig csakis a városi költségvetés lehet. A városháza és a klub között folytak tapogatózó megbeszélések, ám ígéreteken túl semmi konkrétum nem hangzott el. Négymilliárd lej sok pénz, s a városatyák jelentôs része — lásd például az ASA labdarúgócsapatának esetét — nem lelkesedik a sportért. Ugyanakkor a tulajdonjog problémájának tisztázása elôtt sem igen lépnének. Miért fizessünk egy olyan létesítményért, amely a végén nem is a miénk, hanem minisztériumi tulajdon — hangzik az uralkodó vélemény a Gyôzelem tér 3. szám alatti épületben.
Így aztán a jégpálya állaga tovább romlik, Coros alelnök csupán arról tud beszélni, hogy amint az idô megengedi, természetes jeget vonnak a betonalapra a korcsolyázni vágyóknak. Ez azonban távolról sem biztos. Ha mégis, akkor számolniuk kell a víkendtelepi konkurenciával, ahol a közelben mûködô lokálok talán nagyobb vonzerôt jelentenek majd. Mûjégre, jégkorongcsapatra a város sportrajongói pedig továbbra is csak álmukban mernek gondolni. A fedett jégcsarnok pedig végleg a fantasztikum birodalmába számûzetett.
Az elmúlt hét végén rendezték meg Miskolcon az ifjúsági és junior karate világkupát, amely a világ legjobb katartekáinak volt a seregszemléje az ifjúságiak korosztályában. A versenyen 35 ország indult, több mint 2000 versenyzôvel, ami izelítôt nyújt a színvonalról és a nehézségi fokról. A marosvásárhelyi Sorinsan SE hat versenyzôt küldött ki a megmérettetésre, s nagy örömmel számolhatunk be arról, hogy Soós István bronzérmet szerzett a shotokan karate kumite próbájában a 17 évesek korosztályában. A remek eredményhez csak gratulálni tudunk. Ugyancsak döntôbe jutottak Matei Razvan és Nemes Katalin, mindketten a 10 évesek korcsoportjának kata versenyében. A végén Matei Razvan a 7., míg Nemes Katalin a 8. helyet érdemelte ki.
A versenyzôket a világkupára Botos Sorin és Moldovan Thomas edzôk készítették fel és kísérték el, az elôbbinek Safe Invest nevû cége biztosította a kiszállás költségeit.
Több mint 200 gyermek és ifjúsági birkózó részvételével rendezték meg szombaton a marosvásárhelyi sportcsarnokban a György István emlékversenyt szabadfogású birkózásban. A versenyre nem csupán az ország több központjából, Székelyudvarhelyrôl, Sepsiszentgyörgyrôl, Kolozsvárról, Szászrégenbôl és természetesen Marosvásárhelyrôl neveztek, de eljött az UTE NBI 11 sportolója, illetve a Kecskeméti TE 9 fiatal birkózóreménysége is.
A versenyt három korosztályban, egyenként tíz súlycsoportban szervezték, a fiúkon kívül pedig a legfiatalabb gyermekek kategóriájában két súlycsoportban lányok is indultak. A megyei sportigazgatóság és a Muresul sportklub a BS Guarding, a Ponderosa és Niklos Biztonsági Iroda anyagi segítségével tudta az idén is megszervezni a versenyt.
A súlycsoportonkénti gyôztesek mellett a csapatok között is gyôztest hirdettek, a György István kupát a házigazda Muresul érdemelte ki 51 ponttal. A 2-3. helyen az UTE és a marosvásárhelyi ISK osztoztak 20-20 ponttal, míg a 4. a Kecskeméti TE lett 19 ponttal. A Fair-play kupát a kolozsvári ISK vihette haza, a legtechnikásabb birkózónak járó elismerést Maki Levente, a Muresul ifjúsági országos bajnok és vb- résztvevô érdemelte ki. Súlycsoportonként és korosztályonként az alábbiak lettek a gyôztesek:
Gyermek II (1987-ben születettek és fiatalabbak)
32 kg: Gherendi Virginica (Muresul)
Gyermek II (1987-ben születettek és fiatalabbak)
26 kg: Lucaci Lucian (Sepsiszentgyörgyi ISK)
29 kg: Chertes Marius (Muresul)
32 kg: Nagy Szilárd (Sepsiszentgyörgyi ISK)
35 kg: Hatos Szilárd (Sepsiszentgyörgyi ISK)
38 kg: Gergely Barna (Szászrégeni ISK)
42 kg: Oltean Adrian (Muresul)
53 kg: Dajka Richard (Kecskeméti TE)
59 kg: Fancsali Károly (Székelyudvarhelyi ISK)
Gyermek I (1985-ben születettek és fiatalabbak)
32 kg: Duma Ionut (Kolozsvári ISK)
35 kg: Dárosi Cristian (Muresul)
38 kg: Zaki Gábor (Kecskeméti TE)
42 kg: Boieriu Vlad (Marosvásárhelyi ISK)
47 kg: Mihály Csaba (Marosvásárhelyi ISK)
53 kg: Groza Marius (Kolozsvári ISK)
59 kg: Dajka Zsolt (Kecskeméti TE)
66 kg: Strajan Sergiu (Kolozsvári ISK)
73 kg: Róna Krisztián (Kecskeméti TE)
85 kg: Gorun Lucian (Kolozsvári ISK)
Ifjúsági II (1983-ban születettek és fiatalabbak)
46 kg: Trifan Florin (Marosvásárhelyi ISK)
50 kg: Márkus Róbert (Muresul)
54 kg: Zelei István (Kecskeméti TE)
76 kg: László Zsolt (Marosvásárhelyi ISK)
Az ország legjobb 16-16 versenyzôjét hívták meg a marosvásáhelyi Sportcsarnokba, a 11-12 évesek IV. Verzár Séndor emlékversenyére. A marosvásárhelyi asztalitenisz jelzése volt ez a világ felé, hogy íme még létezünk, még nem tüntünk el teljesen, bár az Iskolás Sportklub asztalitenisz szakosztálya felbomlóban van, miután április óta nincs terem, ahol edzzenek. A mostoha anyagi feltételek miatt a versenyen induló marosvásárhelyiek úgy álltak asztalhoz, hogy hónapokig nem volt felkészülési lehetôségük egy megfelelô asztalnál. Az most kevésbvé lényeges, hogy a tegnapi versenyen elért eredményeik ezért picit gyengébbek, inkább az lenne a fontos, hogy ezután már másként legyen. Van-e valaki aki meghallgatja a jajkiáltást, aki az évtizedes hagyományokkal rendelkezô vásárhelyi asztaliteniszt felkarolja, hisz olyan sportág került végveszélybe, amely nagy hagyományokkal rendelkezik nálunk.
A versenyre visszatérve, az kieséses, többszörös vigaszágas rendszerben zajlott, s tizenhárom városból érkeztek versenyzôk. Marosvásárhelyt, az Iskolás Sportklubot két lány és egy fiú képviselte, Kont Cristina az 1., testvére Alexandra a 9. helyet foglalta el a rangsorban. Kari István a 3. helyrôl jutott a turnéra.
A versenyben a felkészülés nélkül asztalhoz álló Alexandra a 16. helyen végzett, míg Cristina a 3. lett. Kari István nagy csatában maradt alul a bronzéremért folyó küzdelemben, végül a 4. helyet foglalta el.
A végeredmény: Fiúk: 1. Cioran Sorin (Unirea Tricolor Bukarest) 2. Ionescu Ovidiu (CSM Buzau) 3. Mihalca Mihai (Besztercei ISK) 4. Kari István (Marosvásárhelyi ISK). Lányok: 1. Andreea Mamaliga (Unirea Tricolor Bukarest) 2. Eliza Samara (Konstancai ISK) 3. Kont Cristina (Marosvásárhelyi ISK) 4. Georgina Buta (Slatinai ISK).
Copyright © Népújság - 1999