Együttes ülést tartott az RMDSZ Szövetségi Képviselôk Tanácsa és a Szövetségi Egyeztetô Tanács

Váratlan (?) fordulat pörgette fel az amúgy lagymatagon indult SZKT-ülést. A diverziós bombát az az állásfoglalás jelentette, amit a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, az Arad megyei szervezet, a bukaresti területi szervezet, a nagybányai területi szervezet, a Szociáldemokrata Tömörülés és a Demokrata Frakció nevében Kelemen Kálmán, az RMKDSZ elnöke olvasott fel. Ebben arra hívják fel Tôkés Lászlót, vonja vissza emlékezetes nyilatkozatát, miszerint az RMDSZ "kommunista jellegû párt", vezetôségét pedig "kommunista jellegû megnyilvánulás, totalitarizmus és intolerancia jellemzi." Mindez elég különÍÍösen hangzott azok után, hogy néhány perccel korábban Tôkés László forradalmi szerepének méltatását hallhattuk.

A felvetés és a felvetô nem kalkulált rosszul, nyomban heves vita bontakozott ki az eladdig szunyókáló SZKT–SZET ülésen, az RMDSZ-en belül immár hagyományos válaszyóvonalak mentén. Felszólalt Csapó József, Tokay György, Katona Ádám, Sánta Pál Vilmos, Kelemen Atilla, Makay Botond.

Csapó József szenátor szerint az RMDSZ pártszerûen mûködik, nem a magyarság érdekeit szolgálta, amikor elfogadta a Csapó szerint jogfosztónak titulált oktatási, illetve földtörvényt. Arra biztatta a testületet, ne fogadják el az állásfoglalást.

Tokay György szerint túlbonyolítják a dolgokat. Visszautasította a vádat, hogy az a szervezet, amely tíz éve a magyarságért dolgozik, kommunista vezérletû.

Tôkés László javasolta, vegyék le napirendrôl ezt a kérdést, mert "az SZKT teljesen felkészületlen erre, s nem hiszi, hogy ez évfordulói téma" volna, és szavazást kért.

Markó Béla "szövetségi elnökként" gusztustalannak nevezte, hogy a temesvári megemlékezés napján errôl beszélnek, mint ahogy ugyanakkor azt is gusztustalannak találta, hogy néhány nappal korábban az RMDSZ egyik vezetôje ilyen vádakat fogalmazott meg. Javasolta, vegyék le napirendrôl a vitát, Tôkés Lászlót pedig felkérte, vonja vissza állításait.

Az ülésvezetô elnök szavazást rendelt el. A testület 50 igen, 26 ellenszavazattal, 15 tartózkodás mellett a Tôkés László javaslatát fogadta el, levették a kérdést a napirendrôl. Ennek ellenére a purpárlé folytatódott.

Markó Béla helyeselte ugyan, hogy az együttes ülés nem kíván foglalkozni Kelemen Kálmán felvetésével, de ismételten felszólította a tiszteletbeli elnököt, vonja vissza a szövetség vezetésével kapcsolatosan megfogalmazott vádjait.

Tôkés László normálisnak tartotta, ahogy a szervezet viszonyul a kijelentéseihez, majd hozzátette: kész felelôsséget vállalni nyilatkozataiért és a mostaninál megfelelôbb idôpontban válaszolni fog az ezekkel kapcsolatos kérdésekre. A mostani megközelítés módját találta méltatlannak, tendenciózus, hamis beállításnak nevezte, s felrótta, hogy korábban, amikor ôt szekus besúgónak nevezték, sem a szövetség, sem az elnök nem védte meg ôt.

Markó Béla viszontválaszában hangoztatta, hogy igenis minden esetben megvédte Tôkés Lászlót a méltatlan vádakkal szemben, köztük azzal szemben is, amikor ôt szekus besúgónak nevezték. Ugyanakkor magát az RMDSZ-t is megvédte, amikor kívülrôl a szélsôségesség vádját fogalmazták meg a szövetséggel, egyes platformjaival vagy személyiségeivel szemben. Ezúttal szövetségi elnöki minôségében állásfoglalásként hívta fel az együttes ülést, hogy a keletkezett vitát zárja le, s fölkérte a tiszteletbeli elnököt, hogy az általa megfelelônek tartott idôpontban tisztázzák a szóban forgó kérdést. Utolsóként a személyi érintettség jogán Kelemen Kálmán kért szót újból, s arra hívta fel a testület figyelmét, hogy a tiszteletbeli elnök nyilatkozatai lényegesen befolyásolhatják az RMDSZ-nek az Európai Néppártban való mûködését, amivel ötévi kemény munka veszhet kárba.

Az SZKT és SZET az iménti vitát megelôzôen meghallgatta a szövetségi elnök politikai tájékoztatóját, vita nélkül elfogadta az ügyvezetô elnök beszámolóját s egyhangú állásfoglalásban ítélte el az igazságszolgáltatás elfogultságát az Agache- ügyben.

Aktuális

A csôdeljárással fenyegetett Bankcoop újabb közleménnyel nyugtatgatja a betéteseit. Ezek szerint felgyorsították az alaptôke-emelés ütemét, s amennyiben a mûvelet sikerrel jár – márpedig szerintük ez így lesz – megteremtôdnek a feltételek, hogy a bank ismét normális körülmények között mûködjön, s ne csak a garanciaalap 46 millió lejes maximumáig elégítse ki a betéteseit, hanem azon felül is, s a jogi személy hitelezôk se veszítsék el a pénzüket.

A közlemény kidomborítja, hogy a bank január óta 950 milliárd lej hátralékot hajtott be az adósaitól, s jelenleg 8160 peres ügye folyik a további követelések behajtása érdekében. Azt azonban nem tartalmazza a közlemény, hogy a kintlevôségek összesen nem fedik az adósságok mértékét.

Megemlítik viszont, hogy elôrehaladott állapotban vannak az angol Unistar Marketinggel a tárgyalások egy 100 millió dolláros, hároméves lejáratú kölcsön folyósítására, amellyel megoldódnának a kifizetési gondok. Konkrét dátumról viszont, amikor végre rendbejöhetnek a kisbetétesek gondjai is, egyelôre nem árulnak el határidôt.

Százmilliárdos befektetés a vidék ivóvízellátására

A csütörtöki megyei tanácsülés napirendje elôtt Borbély László, a Közmunkaügyi és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára fejtette ki a tanácsnak a minisztérium elképzeléseit a 2000. évre, különös tekintettel a Maros megyében lebonyolításra kerülô beruházásokra.

Borbély László elmondta, hogy a nagyszabású vidékfejlesztési program beindítását akkor határozták el, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a költségvetésbôl leosztott pénz nem elegendô a vidéki infrastruktúra korszerû fejlesztésére, az egész országot átfogó modern elképzelésre van szükség.

A program egyik legfontosabb része a vidék ivóvízellátása. A lebonyolításra kiírt nemzetközi tendert egy izraeli cég nyerte el, amely 340 millió dollár értékben végez az országban ilyen jellegû munkálatokat. December 10-éig nyújtják be munkatervüket, s januárig elkészül a végsô változat is. A munkálatokra csupán Maros megyében háromszor annyi pénzt fordítanak, mint a megyei tanács költségvetése.

Más témát érintve, az államtitkár elmondta, hogy bár december 1-je lett volt a települések általános város- vagy községrendezési tervének elkészítése, a megyében még mindig 80 olyan helység van, ahol ezek nem készültek el, s csupán 17 rendezési tervet véglegesítettek. Ezek a tervek pedig feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy nagyszabású beruházásokat lehessen beindítani, nélkülük meg van kötve a minisztérium keze. Az okok legtöbb esetben pénzügyiek, a helyi tanácsoknak nem volt alapjuk a terv elkészíttetéséhez, ezért Borbély László kilátásba helyezte, hogy a minisztérium 317 millió lejt mozgósít a már elvégzett munkák elmaradt számláinak kifizetésére, jövôre pedig megpróbálnak többet is szánni erre a célra.

Ugyancsak fontos szerep jutott az ismertetésben a nemrég mûködésbe lépett Országos Lakásügynökségnek. A minisztérium adatai szerint a megyébôl 476 kérvényt regisztráltak lakásvásárlásra, -építésre vagy felújításra. A felújításokon túl a kérvények zöme magánház építésére vagy vásárlására vonatkozik, ami jelzés a szakminisztérium felé, hogy az emberek – az ország ezen a részén legalábbis – elvetik a nagy társas lakótömbökben való életet, sokkal szívesebben élnének családi házakban. Szociális esetek számára azonban a minisztérium továbbra is tömbházak építését képzeli el, az Egyesülés negyedben már jó ideje épülô – és nagy késésben lévô – szociális tömbház mellé további három hasonló épület építésére írnak ki tendert a közeljövôben.

Minek köszönhetô, hogy hétfôtôl megváltozik a marosvásárhelyi áramszolgáltató fiók díjfizetô pénztárának programja? – érdeklôdtünk Dénes József energetikai és kereskedelmi igazgatónál, megjegyezve, hogy régóta tudunk a korai kasszazárás miatti lakossági panaszokról.

Beszélgetôpartnerünk elismerte, hogy már a tavaly nyáron, az új számlázási módszer bevezetésekor rájöttek, miszerint a régi pénztár-"órarend" nem megfelelô, különösen abból a szempontból, hogy az a hét folyamán csak két délután tette lehetôvé az elszámolást. De hozzátette: az új módszer megannyi más kérdést is fölvetett, amit haladéktalanul meg kellett oldani, s így háttérbe szorult a pénztár mûködésének átszervezése. A december 6- tól hatályba lépô rendelkezés szerint a lakossági áramfogyasztók munkanapokon nemcsak reggel 8- tól déli 1 óráig, hanem délután 5 és 7 között is fizethetnek a Turbinaárok hídja melletti székházban. Jó azonban tudni, hogy a reklamációs "ablaknál", ahol különbözô ügyes-bajos dolgokat lehet tisztázni és rendezni, valamivel rövidebb a félfogadási program. Oda csak 14 óra 30 percig, azaz fél háromig érdemes menni.

Arra a kérdésünkre, hogy a többi városokban is azonos programot vezetnek-e be, interjúadónk azt felelte, vidéken csak késôbb valósul meg az a tervük, hogy egész nap a fogyasztók rendelkezésére állítsák a díjfizetô pénztárakat. Ehhez ugyanis három dologra van szükség: helyiségekre, számítógépekre és személyzetre.

Egy bejelentésbôl kiindulva fölvetettük, hogy aki havi 50 kilowattóra körül fogyaszt, azt szerintünk nem kellene hivatalból a standard díjszabás kategóriába sorolni. Vendéglátónk ezzel kapcsolatban elmondta, hogy még mindig elég sokan elégedetlenkednek, nem értik, hogy miért kell annyit fizetni, amennyit kiszámláztak nekik. De éppen amiatt, hogy nem nyilatkoztak, milyen tarifa alapján kérik a számítás elvégzését, egyes spórlós elôfizetôket szándékosan írtak be a standard osztályba, hogy kényszerítsék ôket a jelentkezésre. Még nem késô, az elkövetkezô évre díjszabáscsoportot választani, de ehhez még most, decemberben be kell menni a pénztár mellett mûködô ügyfélfogadási reszorthoz, ahol aláíratnak az elôfizetôvel egy szerzôdés erejével bíró formanyomtatványt.

Végül, azok megnyugtatására, akik október, november vagy december folyamán részletes számlát kaptak a korábbi idôszakban följegyzett fogyasztásaikról, az alkalmazott tarifákról, illetve a befizetésekrôl és a papíron nem szerepelt egy bizonyos havi (pl. a P9 jelzésû, szeptemberi) "elôleg", a Dénes József mérnöktôl hallottak alapján továbbmondjuk: januártól újabb olyan számlákat visznek ki az elôfizetôkhöz, amelyeken visszamenôleg is rendezik a dolgokat. Így megtalálhatják majd ezeken a számlákon azoknak az összegeknek a levonását, amelyek lemaradtak (P jelzéssel) a mostani utolsó évnegyedben kikézbesített gyûjtôszámláról, holott a prezumtív számlával bizonyítható, hogy befizették azokat.

Minden idôk egyik legnagyobb szabású rendezvényének szánták a szervezôk a Kereskedelmi Világszervezet seattle-i értekezletét, de aligha ilyennek: a felháborodott tízezrek vad demonstrációja, a szerdára virradó éjszaka elrendelt könnygázos, csípôspaprika-permetes és gumilövedékes roham a nekivadult tüntetôk ellen, a kirakatok csörömpölése, a megnyitó lefújása nem szerepelt az ünnepi tervekben.

Miért a düh, miért e szenvedélyek? – kérdezik most a nyakkendôs urak (és az elegáns hölgyek), akik korántsem ilyen csataterekhez szoktak. Ôk az éveken át tartó és a tárgyalási fordulók idején hajnalokba nyúló csendes és titkos alkudozások szakértôi, nem a kirakatverô dorong, az ököl és a gumibot, hanem az egyeztetések, az árulisták, a kompromisszumok kifinomult mesterei.

A vámok, a kvóták, a kivételek világa csak a beavatottak számára érthetô (ez is növeli a kívülállók ellenérzését): nincs az a vámegyezmény, amelyet "hétköznapi halandó" végigolvasva külön tanfolyam nélkül megérthet.

Mindazonáltal a seattle-i tüntetôknek, akik a világ számos tájáról sereglettek egybe, annyiban igazuk volt, hogy a tárgyalásokon róluk is szó van, de nem pusztán elônyükre. Az utcákon betört kirakatüveg a globalizáció újfajta gondjait csörömpöli. Nem éppen megfelelô hangkeltô eszköz, de olyan szempontokra is felhívhatja a figyelmet, amely a tárgyalóknak mellékes lehet, vagy éppen értelmezhetetlen.

A Világkereskedelmi Szervezet tanácskozására ugyanis történelmi korszakváltáskor kerül sor, amelyet politikailag a "létezô szocializmus" világának elenyészése, gazdaságilag pedig a globalizáció helyez új koordináták közé.

Ami a szocializmust illeti, nem vitatható, hogy a tôkés, vagy fogalmazzunk korszerûbben, a piacgazdasági rendszer ellentmondásaira megkísérelt válaszként jött létre. A válasz, tudjuk, sikertelen volt és gulágokhoz vezetett, a termelés és elosztás központi és hatalmi szabályozása nem megoldja, hanem súlyosbítja a társadalom gondjait, az egyenlôsdi különbözô formái másfajta, szörnyûbb egyenlôtlenségeket szülnek. Nem a kapitalizmus, hanem a létezô szocializmus ásta meg sikeresen a saját sírját, a piacgazdaság virgoncabb és megújulásra képesebb, mint valaha – de ettôl még távolról sem hibátlan.

Nem csupán a szocializmus különbözô változatai vitatták és vonják kétségbe sokféle megközelítésbôl az "eladó az egész világ" elvének moralitását vagy mindenek fölött álló célszerûségét: a katolikus egyház és más vallások, a környezetvédô mozgalmak, a szakszervezetek, a Római Klub és seregnyi szervezet, mozgalom, gondolkodók sora is. A helyzetben azonban feltétlenül új, hogy míg a világrendszerek versenyében ideig- óráig a piacgazdaság politikai meggondolásból is beépítette az ellenlábas különbözô vívmányait a maga szisztémájába, addig a fenyegetô versenytárs kiesésével azonnal érezhetô e szociális nyomás csökkenése és az is, hogy a versenyben a gazdaságosság szempontjának egyedülvalósága erôsödik.

Mindezt csak fokozza a kormányokra az életszínvonal folyamatos emelése érdekében nehezedô nyomás (a világ nagyrészén ez több mint drámai gondok megoldása végett sürgetô, de nincs olyan fejlett sarka a földnek, ahol ne lenne igény a további elôrelépésre). Ezért a többi szempontok – a környezet, a flóra és fauna, az erôforrások megôrzése, a hagyományok ápolása, az emberi jogok védelme stb. - súlya csökken. Nem a legmérvadóbb, de a legjellemzôbb példa erre, hogy milyen presszió nehezedik az Európai Unióra annak érdekében, hogy adja fel a nemzeti filmiparok védelmére megôrizni kívánt kvótarendszerét – és ne próbáljon gazdasági kritériumon túl mást érvényesíteni egy olyan területen, amely pedig nem csak gazdasági.

Mindazonáltal a gazdasági fejlôdés gyorsítása az elôzô világkereskedelmi tanácskozássorozatok – a Kennedy Forduló, az Uruguayi Forduló – idején is meghatározó cél volt, legfeljebb más világpolitikai helyzetben. Ám a globalizáció, az elektronika, a távközlés, az internet, a folyamatos tôzsde, az "új gazdaság" mindehhez új technikai eszközvilágot teremt, olyan mennyiségi változást, amely, mint mondani szokás, minôségibe csap át.

A WTO-tanácskozás eredményességére ilyen körülmények között még nagyobb szükség van – de a "kereskedelemellenes" tüntetôk aggodalmai nem alaptalanok. Ugyanabban a világban fogunk, ha sikeresek lesznek a tárgyalások, egyre gyorsabban, akadálytalanabbul fejlôdni, kereskedni,

venni és eladni, árut, szellemi terméket, élelmet, élôlényt, kultúrát, múltat, jelent, jövôt. Nem mindegy tehát, milyen feltételek között, milyen pályán, milyen szabályok mellett. Nem mindegy, ki és milyen módon tekinthet be a nagy alkuba, kinek az egyetértését kérik hozzá és hogyan.

A seattle-i csörömpölésnek jó oka volt. Más kérdés, hogy üvegcserepekkel és csípôs permettel nem lehet megoldani olyan kérdéseket, amelyeknek kulcsával csak a szakértô, nyakkendôs tárgyalók rendelkeznek. És a tüntetôk sem feledhetik: a kudarc Seattle-ben már nem az amerikai város központját borítaná zûrzavarba, hanem az egész glóbuszt.

Holnap este minden gyerek szívrepesve várja a Mikulás eljöttét. Kipucolt, kifényesített csizmákat, bakancsokat helyeznek az ablakba, a minél gazdagabb ajándék reményében. Milyen meglepetéseket készítettek a különbözô intézmények vezetôi a kevésbé szerencsés gyerekeknek?

152 fiúnak és lánynak állított össze édességekbôl és déligyümölcsökbôl álló csomagot a vásárhelyi gyerekek házának vezetôsége. Hasonló csomagokat hoz hétfôn hajnalban a segesvári intézményben élô 77 gyereknek a Mikulás, aki a mezôzáhi gyerekek házában élô 102, 3 és 18 év közötti kislányt sem felejti el.

A nyárádszeredai árvaházban 52 gyerekhez megy a nagyszakállú a csomagokban üdítô, narancs, csokoládé, szaloncukor, karamella lesz. Az egyenként 20.000 lej értékû ajándékot vasárnap délután 5 órakor adja át az intézet egyik, Mikulás-ruhába öltözött alkalmazottja.

A megyeszékhelyi 1-es számú fertôzô betegségek kórházában jelenleg 46, nyolc és tizennégy év közötti AIDS-beteget kezelnek. Annak ellenére, hogy még egyetlen magánvállalkozó sem jelentette segítô szándékát, a kórház vezetôsége reméli, az elôzô évekhez hasonlóan, idén sem maradnak üresen a kis lábbelik.

A marosvécsi kórházotthon 330 beutalják állami költségvetésbôl és norvég hozzájárulással készített meglepetés- csomagokat az intézet vezetôsége.

Ardeshir Vahidi Mikulásnak öltözve járja végig vasárnap este Vásárhelyt. A város adakozó lakossága által összállított csomagokat viszik a szegény családokhoz a Mikulást kísérô utcagyerekek.

A Mondo-taxi idén is autóval viszi házhoz a szülôk által megrendelt csomagokat. A hat Mikulás a megyeszékhelyen és a környezô falvakban vállal szállítást. A rendeléseket ma délig lehet leadni a Mondo-taxi székhelyén.

Marosvásárhelyen a Kultúrpalota nagytermében A reménység kólindája címmel tartanak elôadást. A vasárnap, december 5-én délután 6 órakor kezdôdô mûsoron begyûlô összeget nélkölözôk megsegítésére fordítják.

A kulisszák közül kiszivárgott hírek szerint színházi botrányra számíthatott a sajtó, ami aztán – mintegy elôzményként – felszínre is tört a Liviu Rebreanu tagozat csütörtök esti elôadása elôtt, amikor a tagozat vezetôsége kínos körülmények és sûrû elnézés- kérések közepette volt kénytelen bejelenteni a tisztelt nagyérdemûnek, hogy az elôadás, vagyis a Macbeth soros bemutatása "objektív" okok miatt elmarad. Az objektív okok mögött valójában a drámában szereplô Dan Glasu színmûvész "egyszemélyes" távolmaradása áll, aki egyszerûen nem jelent meg elôadás elôtt, így a közönség vagy hazament, vagy a kisteremben "rögtönzött" elôadásra "váltotta" a jegyét — számolt be a kínos esetrôl Nicu Mihoc társulatigazgató a Liviu Rebreanu tagozat tegnap délelôtti sajtótájékoztatóján.

Amit ugyan megfegyelmezendô, ám mellékes esetként kezelt, mert a sajtóval közlendô, a nyilvánosságnak szánt és célegyenesbe törô mondanivalójában kifejtette azt, hogy a társulati többség s az ô meglátása szerint Zeno Fodor alkalmatlan vezérigazgatói beosztásában, mert úgyszólván egy lejt sem készített ez idáig a színháznak, nem hozta egyensúlyba a színház két társulatának költségvetését, hogy az európai színjátszással összeegyeztethetetlen, káros színházpolitikát folytat, színvonal alatti, népszínházi minôséget ajánl a publikumnak, a repertoár összeállítása során nem konzultál a társulattal, önkényeskedik és így tovább.

Nicu Mihoc az egyre élénkebb társulati feszültségrôl beszélt a sajtónak, de megoldást is javasol nyíltan Zeno Fodornak: tekintettel a nyugdíjkorhatárt meghaladó korára, ajánlja hát, a vezérigazgató vonuljon nyugalomba. Csakhogy a sajtó ezt úgy fogta fel: mindez "szalonképes menesztés". Nincs arról szó, állítja Mihoc, ugyanis neves mesterek mennek nyugdíjba, ezt szokás tenni – jelenti –, ha eljön az idô. A vezérigazgató nyugdíjaztatását pedig felterjeszti a minisztériumba, ha Zeno Fodor nem tér jobb belátásra. A nyugdíjtörvény Zeno Fodorra is érvényes — mondotta.

Tekintettel arra, hogy egy esetleges vezérigazgató- váltás nyilvánvalóan a magyar társulatot is érinti, a Népújság arról érdeklôdött, mi a Tompa Miklós Társulat vezetôségének álláspontja ez ügyben. Nicu Mihoc szerint: a Tompa Miklós Társulat vezetôsége is támogatja a mûvészeti igazgató óhaját, vagyis nem marasztalja Zeno Fodort vezérigazgatói székében...

– Márpedig maradok mindaddig, amíg a miniszter nem dönt másként — nyilatkozta a sajtónak Zeno Fodor majd hozzátette: – ugyanis érvényes munkaszerzôdésem van a kultúrminisztériummal, amit a megnyert vezérigazgatói versenyvizsga után írtunk alá, amikor pedig nézeteltérés támad köztem és egy mûvészeti igazgató között, akkor az én döntésem számít...

Zeno Fodor a beosztottja ellen hozandó vezérigazgatói szigort fontolgatja.

Az idén a szokásosnál korábban sorra kerülô egyházzene-fesztivál immár kilencedik alkalommal örvendezteti meg a vallásos és kórusmuzsika kedvelôit Marosvásárhelyen. A helyi filharmonikusokat ugyanis az "angyaljárás" útban találja idén. 26-án már Düsseldorfban hangversenyeznek — tudtuk meg Vasile Cazan mûvészeti igazgató.

– Valóban, december 6. és l0-e között tartjuk, érdekes és értékes fesztiválanyaggal illetve ajánlattal. Tekintettel arra, hogy a vallásos szerzemények mintegy 80%-a kórusmû, mûsorunk összeállításában erre alapoztunk, de az egyházakkal tavaly annyira eredményesnek bizonyult együttmûködésünkre is. Az egyházzene- hangversenyeink sorát egy olyan kórushangversennyel kezdjük, melyen nemcsak a vegyes kórus lép fel, hanem filharmóniánk rézfúvós, sôt harsonaegyüttese is. Adott pillanatban mindkét együttes.

– A harsonaegyüttes szereplése ôsbemutatónak tekinthetô.

– Teljes mértékben, és reméljük, hogy a preklasszikusoktól a XX. sz. muzsikájáig ki-ki talál majd kedvére valót a mûsoron. És ha már említettük az egyházakkal való sikeres együttmûködésünket, a fesztivál második napján, az ortodox nagykatedrálisban hangversenyez a vadászkürt-négyes, olyan szerzemények csendülnek majd fel, melyeket vadászkürtre írtak át.

– És kire gondoljon ennek hallatán a nagyérdemû?

– Radu Gavrilra, a fúvós szólamvezetôre. Különben, szerdán, a Kultúrpalota nagytermében — mivel egyházzenét orgona nélkül el sem tud az ember képzelni — Molnár Tünde hangversenyez. Ütôs hangszerek és szólószoprán — Sövér Márton és Marton Irén közremûködésével. Csütörtökön, a cserealji római katolikus plébánián zárul az idei egyházzene-fesztivál...

–... és, természetesen, vokálszimfonikus muzsikával.

– Valóban. Elhangzik Mozart Ave verum Corpus címû motettája, valamint Haydn Terézia miséje, a közelmúltban számunkra akkora élményt nyújtó Szalman mester vezényletével.

Bár a marosvásárhelyi Traian Vuia Iskolaközpont diákjai arra készültek, hogy pénteken délelôtt a polgármesteri hivatal elôtt nyomatékosítják azon kérésüket, hogy az osztálytermekben legyen melegebb, vagyis elfogadható körülmények között tanulhassanak, az igazgató kérésére ezt elhalasztották.

– Meggyôztük ôket, vegyenek részt az órákon , hiszen a mulasztásokat szombaton kell majd pótolniuk. Ezen felül a tegnap nem volt olyan hideg, mint csütörtökön, így a tanulók bementek a termekbe. Azt azonban nem tudom garantálni, hogy hétfôn esetleg nem vonulnak a polgármesteri hivatal elé, jogaikat követelve – nyilatkozta lapunknak Moldovan Vasile igazgató. Elmondta, a polgármesteri hivatal kéttagú küldöttségével közösen a tegnap a hôszolgáltató Prodcomplex vezetôségével tárgyalt. Nem sok sikerrel, mivel azok közölték, a jelenlegi helyzetben kizárólag a minimális hôfokon szolgáltatnak vizet, hogy a vezetékek ne fagyjanak le. Ez kétségtelenül az jelenti: a diákok és tanárok az idén télen is fagyoskodni fognak.

Hétfôn a hivatal soros ülésén terítékre kerül a Traian Vuia Iskolaközpont fûtési problémája.

Hétfô reggel 7 órakor meghatározatlan idôre általános sztrájkba lép a vasút — közölte Gabriel Craciun, a Solidaritatea szakszervezeti konvenció elnöke.

Ilyen körülmények között hétfôn az áru- és személyszállító vasúti park egyharmada fog közlekedni. A menetrenden kívül helyezett vonatokat az RVOT-bôl kivált öt társaság vezetôivel fogják meghatározni. Amennyiben hétfôig az igazgatótanácsok nem válaszolnak e kérésre, elôfordulhat, hogy a vasútnál megszegik a kollektív munkakonfliktusokat szabályozó törvényt — nyilatkozta Voicu Sala, a konvenció fôtitkára.

A szakszervezetiek elégedetlensége amiatt robbant ki, hogy meghiúsult a békéltetô közbelépés; amit Radu Vasile kormányfôtôl kértek a Traian Basescu szállítási miniszterrel való kapcsolatukban.

Templomaink 38.

A falu ma közigazgatásilag Régenhez tartozó helység.

A templom alaprajzát tekintve Árpád-kori, a román és a gótikus építészeti stílus átmeneti korszakának emléke. A XIII.–XIV. században épülhetett, melyet rövid idôn belül hozzáépítéssel hosszabbítottak meg s nyerte el teljes hosszát.

Az Árpád-korra utaló része két szoba nagyságú volt, melyhez félköríves diadalívvel kapcsolódott a félköríves záródású szentélye, melynek területét egy keresztboltozatos szakasszal növelték meg. Hasonló szentélyû templom látható a közelben lévô Marosfelfalun, ahol az Árpád-kori kis templom romos állapotban áll. Abafáján a vastag terméskô fallal épített régi rész falait kétlépcsôs támpillérekkel erôsítették meg, de késôbb az északi oldalához a sekrestye került. A szentély északi falában, a belsôben lévô szentségtartó fülke kôbôl faragott és a gótika jegyét tükrözi. Fôoltára az íves részben áll, festménye régi, ismeretlen mester alkotása. A hajó keleti végében a diadalívhez illesztve két kis mellékoltárt is állítottak. A templomhajó északi oldalához késôbb egy bûvöleti részt is építettek, ahol a nagy mellékoltárt kiemelten helyezték el. A templom hajójának keresztboltozatos, lapos mennyezetét egy boltívvel két egyenlô részre osztva falazták. A déli oldalán a régi bejárati ajtót befalazták.

A régi templom bôvítése a nyugati irányban történt, s vastag falai (110 cm, valamint a nyugati végében emelt torony 150 cm castag falai téglából és részben kôbôl készültek. A hajórész tulajdonképpen az orgonakarzat területével lett hosszabb, de arányosan illeszkedik a régi templomrészhez. A templom szélességével közel azonos méretû torony, a hajó méretéhez viszonyítva, túlzottan nagyméretû, ugyanakkor a magassága nem nagy. A háromszintes tornyot a nyolcsíkú sisakja magasítja. Az alsó szintjén félköríves szabad nyílások vannak, a templom bejárati ajtaja kôkeretes, egyenes záródású emelt kiváltó gerendával a gótikára emlékeztet. A torony harmadik szintijének ablaknyílásai, mind a négy oldalon félkôríves záródású ikerablakok, s fölöttük egyik sarkára állított négyszögû nyílást is készítettek, mely a román építészet hatását mutatja.

Az abafáji római katolikus plébánia 1332-ben már fizette a pápai tizedet s a bejegyzés szerint a falu neve ABAFAYA formájában volt írva (Cristianus de Abafaya solvit X banales antiquos).

Egy 1419-es okirat szerint a templom és a falu a kolozsmonostori bencés apátság birtoka volt.

Egy 1435-ös keltezésû okirat említi a Maros folyó melletti kolostort, Boldog Mária néven. Léstyán Ferenc Megszentelt kövek címû könyvében (I.k. 108.) említi, hogy egy 1790-ben (május 18.) keltezett feljegyzés szerint Abafáján egy bencés apátság is volt, melynek alapfal- maradványai az említett feljegyzés szerint még láthatóak voltak.

A reformáció után (a XVI. század közepe táján) a templom a református hitre tért hívek használatába került.

A XVII. században a Habsburg- uralom kezdeményezte és segítette a rekatolizálást, az erôszakos valláspolitikát, és megkezdték az egykori római katolikus templomok visszafoglalását. Az abafáji templom 1752-ben, a helybeli fôúri család segítségével, ismételten a római katolikusok tulajdonába és használatába került. A szentély csúcsíves tabernakuluma sértetlenül maradt fenn, a fôoltár nagy képe régi, ismeretlen mester festménye. A sekrestye szekrényén az 1719-es évszám, a szentélyben lévô padon az 1771-es évszám s az oltárképen az 1796-os évszámok a készítések idejét jelzik. A szentély falán egy ember nagyságú feszület, Corpus látható, fakeresztre feszített Krisztus. Hasonló feszületeket a ferencesek rendeltek a XVI-XVII. században és állítottak fel templomaikban. Ez a feszület az abafáji római katolikus templom szép mûértéke.

Igazságügyi orvosi észlelések (23.)

Marcona emberek a favágók, elkülönülve élnek a környék lakosságától, alkalmi szállásokon. Régebben fenyôháncsból meg csapokból összetákolt kalibákat építettek, de a mostani "modernebb idôkben" gyakorta kivontatott pótkocsikban laknak, melyek tetejébe a jól bevált lombtetôt teszik még, jobb hôizolálás céljából, csak a nagyobb kitermelések esetén építenek gerendaházakat, ahol azután évekig kint laknak.

Jó pár éve már, hogy a Galonya mögötti Kelemen-havasok aljában egy ilyen faházat építettek, mintegy tíz km távolban, az emberek innen jártak ki fadönteni, rönkölni. Közelebb a faluhoz szénégetôk dolgoztak, hogy a bükkfákról lekerülô ágakat hasznosítsák. Itt akadt egyszer dolgunk, a boksák körül, mert egy eltûnt favágó maradványai után kutattunk, felmerült ugyanis annak gyanúja, hogy esetleg elégették a holttestet. Az történt, hogy szombaton a favágók "leszivárogtak" a Maros-parti vendéglôhöz (mely valamikor a Kemény család üdülôje volt), azután egyikük nem tért vissza a vágtéri telepre. Az eltûnést jelezték a helyi rendôrségnek és azt is, hogy a szénégetô kemencék környékén gyanús égett hússzagot éreztek volna a kamionosok.

A rendôrkutyákkal versenyt szaglászva, egyik még le nem földelt boksa szagát magunk is gyanúsnak véltük, emiatt elrendelték annak kioltását vízpermettel. Másnapra maradt a szétbontás. A szénégetôk váltig hajtogatták, hogy pár napja ôk egy killánt vágtak hét végére, annak csontjait, meg egyéb hulladékait takarították el a kemencében. Meg is mugatták a kifeszített, száradó bôrt.

A füstölgô, félig égett faágak között, a szélebbi részeken találtunk is némi csontmaradványt, csöves csontok szélsô részeit, ami esetleg karcsont maradványa lehetett volna, de olyan ép darab, amely az anatómiai felépítés alapján azonosítható lett volna – nem került elô. A gyanú megmaradt, bizonyíték viszont elégtelen. Következett a laboratóriumi bizonyítás.

Kiválasztottuk a legépebbnek tetszô darabkákat, azokból lombfûrésszel vékony szeletkéket vágtunk, porát dörzscsészében porítottuk, majd Uhlehut módszerének egy itt kidolgozott mikrováltozata szerint finom géllemez közepébe oltottuk és köré egy cm távolságra immunsavókat oltottunk be: ember-, juh-, sertés-, marha-, kutya-, baromfi-fehérjék ellen. Azután két napra hôlégszekrényben tartottuk. Ilyen körülmények között, ha a csontporban legalább tizedezreléknyi fehérje van, a megfelelô fajta immunsavó mellett a gélben finom kicsapódás jelzi a fehérje jelenlétét. Meg is jelent esetünkben egy alig érzékelhetô füstszerû vonal az emberfehérje helyzetében, de alig értékelhetô erôsségben.

Párhuzamosan a csontlemezkéket finom szemcséjû csillópapír, majd csiszolópor segítségével finom, áttetszô mikroszkópos készítménnyé alakítottuk. Egyúttal ismert állatcsontokból is készültek összehasonlító minták. Úgy találtuk, hogy a mintadarab finom szerkezetében a Haversz- féle tápláló csatornák sokkal tágabbak, a körülöttük lévô 7-9 csontlemezlegyûrû és a beléjük ágyazódó sejtek üregei az állati csontoktól elütôek, azoknál sokkal nagyobbak, más szóval az emberi eredet valószínûsíthetô volt.

Természetesen a szenesek (és "bekormozottak") nem ismerték el a felmerülô hullaégetést. A mi leletünk azután bejárta a szakértôi bizottságokat, de kellô tapasztalat híján, no meg a leletek "valószínû" jellege miatt bizonyíték gyanánt kevésnek tartották, emiatt végül is az ügy a nyomozati fázisban megrekedt.

Autók és egyebek

1897-et írt a naptár, amikor a világ elsô motoros szánjainak egyikérôl elkészült a fénykép. A prémkabátos, bundasapkás férfi jobbján ülô úriasszony muffban melegíti kezét, míg lába elôtt egy kutyus didereg. Apró érdekesség, hogy az acélsodrony- kapaszkodókkal kiképzett egyetlen hajtókerék fölé "hóhányó" (nem "sárhányó"!) lemezt rögzítettek. A francia dr. E. Gasgrain nevéhez fûzôdô újítás minden bizonnyal feltûnést keltett annak idején.

A következô képet már az Autó-motor 1997 decemberi számából vettük át annak szemléltetése végett, hogy milyen nagy utat tett meg száz év alatt a technika ezen a kis részterületen is. Az örök hó országaiban, ahol sem autó, sem motorkerékpár nem boldogul, napjainkban ilyenszerû jármûvekkel helyettesítik a hajdani kutyafalka vontatta szánokat. Van közöttük egyszerû helyváltoztatásra szánt járgány, de létezik munkaszán, meg sportolásra alkalmas "hóhányó" is. A közlekedôszánok általában – a közúti motorkerékpárokhoz, robogókhoz hasonlóan – kétülésesek és kis csomagtartóval rendelkeznek. A sportszánok ezeknek tuningolt, könnyített változatai, sokszor csak együlésesek. A munkagépek kisebb teljesítményû, nyugodtabb járású motorjaikkal, több rakodóhelyükkel és vontatási képességükkel ütnek el a többiektôl. Közös jellemzôjük az egyszerûség – az üzembiztonság növelése és a hibajavítás megkönnyítése érdekében. A motorok csaknem kizárólag kétütemûek. Kipufogásvezérlés nincs, szívásvezérlésre is csak egy membrán szolgál, s az üzemanyagellátásért sem befecskendezô, hanem porlasztó felel.

Az egyszerûség részeként kerülik az akkumulátorok alkalmazását, így az elektromos indítómotor sem általános. Helyette berántózsinórral lehet életre kelteni az erôforrást. A sebességváltó variomatic rendszerû ékszíjas, alig igényel karbantartást.

A motoros szánnak motorkerékpár-kormánya van, de a gázadás nem a markolat elcsavarásával, hanem egy úgynevezett szektor elfordításával történik. Ha valaki azt hinné, hogy a síkos havon nem lehet fékezni, nagyon téved. A szíjas áttétel kihajtó tengelyére ugyanis (egyetlen) tárcsaféket szerelnek. Így amilyen gyorsan mozgásba lendíthetô a mûanyag lánctalp közvetítésével a jármû (pl. 0-100 km/h között 8 s), olyan könnyen meg is állítható. Persze a motoros szánoknál is vannak különféle lökettérfogat- kategóriák. A legkisebbek a 250-esek, aztán léteznek négy-, öt-, hatszázasok, a legnagyobbak pedig 800 köbcentiméter körüliek. De talán nincs is szükség ennyi energiára, hiszen a 600-as Yamahával 160-as csúcssebességet lehet elérni. Kell ennél több? Esetleg ha a rendôrök üldözôbe vesznek...

Az Erdélyben, Marosvásárhelyen élô Tóth István sokoldalú alkotó- egyéniség: elsôdlegesen költô, a Színmûvészeti és a Tanárképzô Fôiskola tanára. Különlegesen jelentôs mûfordító, a latin nyelvû humanisták és a francia (s más) költôk tolmácsolója. És közben még drámát és kritikát is ír. Tanári munkájának része irodalomtörténeti munkái, melyeket valószínûleg fôleg tanítványainak szánt. Utóbbi verskötete, a Herbárium – ez a füvészenciklopédia versekben – egy eredeti vállalkozás, a Lírai enciklopédia része, amelyben csak nem egyedülálló felfedezôútra indult kis- és nagyvilágunkban. Ez a költôi búvárkodás talán összefüggésbe hozható saját ókori-középkori mûfordításaival, vagy a reneszánsz világ ihletésével, vagy a magyar felvilágosodás erôteljes természetvonzásával, Csokonai Vitéz Mihály és Fazekas Mihály botanizáló, füvészkedô költôi világával.

Tóth István ebben a verskötetében is valamiféle teljességre törekszik: vállalva a tudomány felé hajló "herbárium"-jelleget, a természeti világ rendszeres és tudományos feltérképezését, határozottan "kiírta" más típusú, témájú, vonatkozású verseit. Ez a verskötet egységes, mint a szaktudományban pl. a növényrendszertan, ô is csak a fák és a bokrok közt jár, amennyire lehet kizárja a társadalmi zajokat és bajokat, s ebben mintha kicsit Csokonai természeti világában, költôi ösvényein járna. De Tóth István Herbáriuma – lírai verseket tartalmaz, nem "tudományos leírásokat", hanem a valóságos növény bemutatásához mindig hozzáteszi a maga látását, észrevételeit, megfigyeléseit, emlékeit, bölcsességeit. Így válik költôi- lírai vallomássá minden vers a maga költôi herbáriumában: minden levél sorsát, mely a földön fekszik, a magáénak érzi, s ez "legalább olyan súlyos, mint egy ország ügyét védni egy vészes várfalon." (Elôhang) Itt árul el sok mindent a költô a szeretett herbáriumának eredeti líraiságáról, látszólagosan csak leíró-növénytani álrendszerezésérôl. Természetes az, hogy a költô szívesen hajol le egy-egy virághoz, ôszi falevélhez mint az öreg Arany János, a zajos Pestrôl kimenekülve a csendesebb városligeti világba, közelebb mindig Nagyszalontához. De Tóth István egy-egy elrejtôzô virágban "számûzöttet" lát, melynek sorsát vállalja, észreveszi egy-egy növény elfelejtett sorsát, magányát, elhagyatottságát, és természetesen az emberi világban gyakori magányt stb. azonosítja azzal. Így egységes Tóth István számára az emberi és a természeti világ. "Egyirányú úton" megyünk. És az sem meglepô, ha a természetben meglévô örök körforgás, állandó változás, a tavasz, nyár, ôsz, tél áradása, egymásutánja, újraéledése és elmúlása – önkéntelenül a maga hangulatát is érzékelteti.

Régebben is, most is ott találjuk néhány vers alatt az évszám mellett a színhelyet is: "Somostetô". A szeretett erdélyi táj, a marosvásárhelyi-somostetôi környezet mindig ott lappang a költô verseiben. A filozofikus szemlélet sem idegen tôle: a rész és az egész problémája, az egyén és a világegyetem egysége, a felszín és a mélység elválasztása, a látszat és a valóság elkülönítése, a születés és a halál szorító pántja, a megváltozhatatlan és a változó világ, a harc és a béke stb. Színek, szagok, illatok, zajok, csendek, mozgás, mozdulatlanság stb. van együtt a Herbáriumban: "Ki közelít e nehéz szaghoz? / Ki látja benne a havazó csendet, / mely sejtjeiden átszövôdve, / illatszárnyán bocsát a levegôbe?" (Bodza). Az egész világra lát a költô a virágok, fák láttán: volt kedvesek búcsúzó ujjai (Aranyesô), tétovázó falusi asszony (Bodza), álcázott ellenség (Bogáncs), ôseinek harca (Búza) stb. Amikor a Csengôfû vagy Krisztusvére (Hypericum perforatum) címû versében édesanyja hangját hallja meg: "Nézd, folyik a Jézuska vére... / S látom, hogy horzsolt leveled / mint izzad véres cseppeket; / tört vérének dôl a sötétje." S mily különös ez a természeti és egyben nagyon emberi világ. Elkülönül itt a menny és a pokol, a négy elem (föld, víz, ég, tûz), a múlt és a jelen, a lent és fent. A virágok és fák sohasem tudják elrejteni a lírai költô arcát: szívesen tûnôdik el az elôtte változó lombokon, szeretettel veszi észre a gyöngyvesszô szerénységét, ôsi hitregék titkát hallja a hársfa suttogásában, a hittel élô ember idézi a Krisztus-arcot és a templom tágas boltívét, fehérségét.

A versek tudományos hátterét azzal is érzékelteti a költô, hogy a versek címe, a növény neve alá mindig odaírja azok latin nevét is. Pl. a Madárcseresznye – Celtis occidentalis, a Nefelejcs – Myosotis silvatica, a Szilfa – Ulmus campestris. Ez a költôi törekvés jelzi a magyar és a latin név egymásmellettiségét, a maga szabályos és egyszerre szabálytalan költôi növényrendszertanát. A pontosság is hozzátartozik ehhez a költôi herbáriumhoz: a juhar levelének ötágú csillaga van, lángcsavarszerû, súlytalan a termése. A lósóska fémeszöld levelei ott izzadnak a kaszálónál. Az ördögszekeret kis, kékszínû gömbként – mint gonosz szellemet – üldözik a szelek. A nyári viola fehér, piros izzású csillagokként fordul felénk. S közben a legtöbb növényleírás személyes emléket ôriz: a nyári violához fûzi édesanyja régi üzenetét, vagy: a szilfa rajzához illeszti a "sokévezredes törvényt" és apja kaszát kalapáló gyerekkori emlékképét.

A mûfordító – mint régóta tudjuk Kosztolányitól – mindig "guzsbakötötten táncol", hiszen ezernyi követelménynek kell (vagy kellene) megfelelnie. Tóth István rengeteget fordított, így "befolyásolták" rejtetten a régi latin mesterek és modern francia költôk. Ez a formai sokszínûség érzôdik ebben a verskötetben is. Itt lappang a klasszikus forma, amott a szonett fegyelme, a harmadiknál pedig "belemagyarázhatunk valamilyen franciás moderneskedést". Valójában inkább a klasszikus formát, a fegyelmezettséget szereti a legjobban. S milyen Tóth István stílusa, milyenek a nyelvi eszközei? A Nyugat-nemzedék hû követôjeként igényesen rímel, szívesen él az impresszionista stílus jelzôhasználatával (pl. kéklô csillag), szereti az egymáshoz illeszkedô szavak különös ellentétét, távolságát (pl. havazó csend, sápadó sikoly). A természeti világ ábrázolása készteti a gyakori megszemélyesítésekre, hiszen neki szól a virág, válaszol a falevél. Beszélgetnek, s a költô hozzájuk fordul, válaszuk várja. A monológszerû versek után "párbeszédeket" ír, pl. a bokor és a hóvirág vagy a kökörcsin és a csillag beszélgetését.

Juhász Ferencnek, kedves költôtársának ajánlja az Utóhang címû kötetzáró versét: "Hajlongjatok agyamban, / lombok: mélybôl nôtt, zöld, eleven / csendek; / kísérjetek el völgyön és hegyen, / hal a szó vére: a mélység remegtet."

Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1998

ÉLETÜNK (Szombathely), 1999/10.

Takács Pál festômûvész több évtizede Washingtonban él. Fest, rajzol, a képzômûvészet megannyi válfajával próbálkozik. Mûveit az Amerikai Egyesült Államok jó pár metropolisának középületeiben is felfedezhetjük, így például a fôváros világhírû repülési és ûrhajózási múzeumában, ahol naponta több ezren megfordulnak. A Kulturális Alapítvány Erdélyért kuratóriumának tagjaként is folyamatosan ténykedik. Életérôl, pályájáról, alkotói terveirôl, foglalatosságairól washingtoni szép otthonában, mûtermében beszélgettünk.

– Két kép közé kerültünk, az egyik egy nagyon szomorú festmény, a másik már életkedvrôl, vidámságról beszél. A kettô között hány év telt el?

– Körülbelül húsz év. Az elsô 56-os, Segélykiáltás a címe, a Nyugatnak akartam elmondani, hogy milyen volt a magyar forradalom, mi váltotta ki, hogy fojtották vérbe. A honvágy is benne van. Onnan ide, innen oda vágyódtam egyszerre.

– Magatehetetlen, kiszolgáltatott figurák vannak a kép központjában. Azt akartad, hogy kiordítsák a világba a fájdalmukat? Egyáltalán, volt aki meghallja? Hogy fogadták a képet?

– Nagyon jól, a forradalom elsô évfordulóján ki volt állítva. Jött egy kurátor a Phillips Galériától, ez egy világhíres magángyûjtemény, és ez a kurátor azt mondta, ez az a kép, amelyet akármelyik múzeumban, akármelyik kép mellé oda lehet állítani. Persze, akik ott magyarok ezt hallották, mondták, hogy na, Takács Pali befutott.

Jólesô érzés volt, de azt mondtam akkor, hogy én akkor leszek igazán elégedett, ha ez Magyarországon is ki lesz állítva.

– Megérhetted?

– Igen. ’89-ben vagy ’90-ben volt egy nagy gyûjteményes kiállítás a Nemzeti Galériában, még 135 más kép mellett bemutatták. Ez a festmény egyébként egy különálló valami, nem az, amit a magam stílusának mondanék. Abban az idôben viszont az volt a lelkem, a tusám, az volt az uralkodó érzésem.

– Az, amit a magad stílusának mondanál, mikor alakult ki?

– Nem tudom, hogy van-e ilyen egyéni stílusom, de van bennem egyfajta törekvés, bizonyos kompozíciós érzés vagy színhatás után. Azt sem tudom, eljutok-e oda, hogy azt mondhatnám, na, ez az enyém, de csinálom. A gyötrô lelkivilágból, ami 57-ben ránk szakadt, megmaradt az, hogy a vonalakkal még mindig azt akarom érzékeltetni, hogy valami nincs rendben, itt valami szenvedés, küszködés van.

– Érdekes, hogy ezt a dinamizmust, a feszítô erôt olyan színvilággal hozod össze, ami kimondottan optimista.

– Te azt mondod, optimista, más úgy mondja, hogy ordító színek. Úgy is lehet nézni, hogy kiáltó szín, nem egy délutáni nyugodt szín, nyugodt hangulat. Feltûnhet a színek és vonalak ellentmondása, külön a vonalak és a kompozíció ellentmondása, látszólag nincsenek balanszban, mégis abban vannak.

– A magyar népmûvészet néhány, de legalább két jellegzetes színét, a pirosat meg a kéket vélem a képeiden felfedezni. Tudatos ez nálad?

– Így indult. Törtem a fejemet, mit is szeretnék mondani, hogy ne legyek amerikai festô Amerikában, hanem maradjak magyar festô Amerikában. Bartók volt a jó példa, ahogy ô próbálta, fantasztikusan modern lett, de egy magyar fül hallja, hogy ott a mûben el van dugva egy népdal. Ezt szeretném én csinálni festékkel. Ahogy mondod, a népmûvészetbôl ezek az uralkodó színek, egy idôben másoltam is a népmûvészeti könyvekbôl rajzokat, a mézeskalács szív vonalrajzait, bakonyi fafaragást, kendôket, aztán átfestettem ôket. Egyesek szerint ez szentségtörés volt, vakító, fluoreszkáló színekkel dolgoztam.

– Döbbenetes hatása lehet, festményként másként érvényesül, mint a mézeskalácson.

– Igen, felnagyítva más. Ki is volt állítva New Yorkban, érdekes volt. Ez elég korán történt, elvittek a tv-hez, egy szót nem értettem, hogy mirôl van szó, nagyon kínos volt, de megtörtént. A megnyitón ott volt Szalay Lajos grafikusmûvész, megdicsért, megveregette a vállam, Dudás Juli néni, aki a népmûvészet nagymestere volt, egyszer itt járt Amerikában egy csoporttal, eljött hozzám, s amikor meglátta ezeket a színeket a magyar népmûvészettel, felkiáltott: Ha én ilyen színekkel tudnék festeni! Elkért egypár élénk piros és kék színt, s én azóta is rosszul érzem magam, amikor otthon látom ezeket a vad színeket a magyar népmûvészeti terítôkön. Arra gondolok, hogy én rontottam el a magyar népmûvészetet.

– Persze, abból, amit mi itt beszélgetünk, a gyanútlan olvasó tévedésbe is eshet, hogy a mûvészeted erôsen népi ihletésû, közben neked olyan sorozataid, ciklusaid vannak, amelyek egy teljesen külön világot képeznek.

– Igen, ezt csak azért mondtam el, mert szóba hoztad, hogy a népmûvészet színeit használom. Ez a ’60-as években volt, festettem vagy 25 ilyen képet, utána komolyan nekikezdtem, hogy kihozzak valamit magamból, ami egészen más. Attól kezdve már csak kis helyeken csúszott be a képbe a magyar népmûvészeti motívum vagy a szín, de felszínre jött belôlem egy bizonyos expresszionista stílus, nem teljesen geometrikusan absztrakt, nem tudnám minek nevezni, de azt mondják, nagyon emocionális.

– Mindenik képen fontos szerepe van a mozgásnak.

– Igen. Az a nagy feszítô harc, a düh, ami bennem volt, megmaradt.

– Eleinte egész más módon közelítetted meg a festészetet, néha egy-egy sorozatodból is látszik, hogy honnan indultál, és absztraktizálva hogyan jutottál el a végsô megoldásig.

– Így van. Ha van egy ötlet, nem egy képet festek, hanem egy sorozatot. Egy ötletet variálok, nem vagyok megelégedve, és mint a zenében, még hozzáteszek valamit. Amikor már nem lehet tovább fejleszteni, variálni, akkor megállok.

– Ezt a folyamatot a portréidnál is fel lehet fedezni. Van a Kossuth-sorozatod, ami itt, Washingtonban nem is véletlenszerû, ma láttam a Kossuth-házban a plakettjét; a portrénál elfogadják az emberek ezt az elvonatkozást?

– Ha emlékmûnek szánják, akkor nem. Viszont azt elfogadják, hogy egy mûvész kalandozik, egy és más érzelmet akar kihozni, és Kossuthnak hívja azt a kompozíciót. De úgy gondolom, hogy az ilyesmit inkább magamnak készítem. Valaki megkért, hogy csináljak egy Kossuth-portrét, akkor elkezdtem variálni, a végén eljutottam egy olyan absztrakcióhoz, hogy abban csak a szem él, egy erôsen szuggeráló szempár néz ki egy dinamikus kompozícióból, s arra is azt mondod, Kossuth, mert abból indultál ki.

– Ott már, ha nem lenne odaírva, hogy Kossuth, senki nem tudná, hogy róla van szó.

– Persze, így van, meg is szidnak, hogy miként lehet ezt aszép magyar államférfit így ábrázolni.

– Mondtad, hogy meg akartál maradni Amerikában is magyar festônek, azóta sok kiállításod volt, középületeken is vannak monumentális hatású kompozícióid. Az amerikaiak hogy határoznak meg, amerikai festônek vagy másnak?

– Még mindig mondják, hogy magyar festô és inkább megróvóan. De úgy van, mint otthon. Van, aki szereti, amit csinálok, van, aki nem. Nekem azért nem volt soha agentem, mert mindig azt monták, hogy "én mondom meg, milyen stílusban kell festeni", hogy menjen az üzlet. Én olyankor azt válaszoltam, hogy inkább ne csináljunk üzletet. A hivatalos körökben azt mondják rám, hogy európai, ha a mûvészet iránt érdeklôdôket nézed, akkor kiderül, sokan szeretik, amit csinálok.

– Végignéztük fényképeken az eddigi alkotásaidat, azt a következtetést vontam le, hogy folyamatosan volt munkád, mindig voltak megbízatásaid. Ez szerencse kérdése is, vagy tényleg elismerik, amit csinálsz?

– Szerencse is. Amikor kijöttünk ide, Amerikába, egy olyan hozzáállást alakítottunk ki az életben, hogy ha magyar vagy, mindent tudsz csinálni, soha nem mondod, hogy valamit nem tudsz. Bekerültem egy nagy lakberendezô vállalathoz, terveztem, festettem nekik az akvarelleket, és ott fölmerültek ilyen dolgok, hogy szobor, falfestmény. Kérdezték, ki fogja ezt megcsinálni. Mondtam, én. Soha életemben nem csináltam ilyesmit, de nekiálltam és megcsináltam. Egy darabig sikeresen ment ez a dolog, sok megrendelésem volt, de aki ezt felkarolta, meghalt és akkor úgy elhalt az egész. Illetve nem ment olyan jól és simán, de még akkor is voltak megrendelések.

– Bátran belefogtál mindenbe, van egy hatalmas fémkompozíciód.

– Ige, mindenre kész voltam. Teli voltam energiával, és csináltam.

– Hol van ilyen, középületen?

– Van itt, Washingtonban, New Yorkban egy nagy falfestmény, Floridában is. Most már megöregedtem, a nagy munkák nem mennek.

– De igazából mindig jobban izgatott a festés?

– Igen, csakis, de ha mondták, hogy kéne egy szobor, megcsináltam. A rajzaimban is van valami szoborkompozíció- szerû, nem esik nehezemre, hogy térben komponáljak.

– A festészetben is egy kicsit a harmadik dimenzió felé irányulsz.

– Igen, nincs ez nálam mereven elhatárolva. Fontos elem a textúra. De a mozgás, a szín legalább olyan lényeges. Mindez együtt a festészet.

– Egy egészen más dolgot kérdezek. Sajnos, úgy alakult a sorsunk, hogy mi, erdélyiek, nehezen tájékozódhattunk, a nyugati, pláne az amerikai magyarokról keveset hallottunk, tehát rólad sem igen tudtak ott nálunk. Milyen kapcsolatod van Erdéllyel?

– Kapcsolat és tudás, az két különbözô dolog. Édesanyám háromszéki, 1918-ban menekültek el nagyapámmal Szekszárdra, ott telepedtek le. Ennek folytán Erdély a családon belül téma volt, gyerekkoromban sok székely dalt tanultam, róluk szólót.

– Lehet, génjeidben onnan is hoztad a tehetséget. Volt még festô a családban?

– Voltak festôk, mûvészek, édesanyám ágán. Édesapám ágán nem, ô orvos volt, de jól rajzolt, láttam a bonctani rajzait, jók voltak. Édesanyám révén rokonok voltak a Vaszaryak, színmûvésztôl írókig, festôkig minden van. Domanovszky Endre is rokon, erôteljes a mûvészete. Egy érdekesség: otthon volt olyan tanárunk, aki Párizsban tanult és mondta, hogy itt lehet másképp is nézni a dolgokat, absztrakttól kezdve a fordított perspektíváig. Volt egy rajzom ilyen fordított perspektívával, annak idején ki szoktam tenni a rajzaimat, festményeimet a zongorára, s egy ilyen rajzomat látta meg egy este édesapám, s mondta, hogy "Palkónak rossz a szeme, ez a szék fordítva van rajzolva, én kijavítom és meglátjátok, észre sem fogja venni". Amikor megláttam, persze egy pillantásra rájöttem, hogy valami nem stimmel, erre kinevettek. Amikor Erdélyt visszacsatolták, azt mondta apám, hogy meg kell ismernünk Erdélyt; felpakolt minket és elmentünk. Jártam Szovátán, a Gyilkos- tónál, a Békás-szorosnál, Marosvásárhelyen a Súrlott Grádicsban vacsoráztam.

– Azok a tájak gyakran és erôteljesen ihletik a mi festôinket, téged ez a washingtoni környezet inspirál?

– Ez a környezet gyönyörû, de nem tud elég szép lenni ahhoz, hogy az embert inspirálja, lelki kapcsolat is kell, az itt nincs meg. Nézem, mint egy turista. Washington természeti adottsága fantasztikus, meleg, párás a nyár, olyan dúsan nô minden, virágözön mindenütt. Rendben is tartják, ez szép, de nem az, amit festeni szeretnék, nem ihlet arra, hogy megfessem.

– Pedig már igazán kötôdhetnél ezekhez a tájakhoz is, láttuk a fákat a házatok elôtt, a fenyôt, amit te ültettél.

– Persze, de ez nem az én témavilágom, nem szabadultunk meg mi még 56-tól, én legalábbis nem.

– Ilyen nagy hatással van ez az emberekre?

– Óriási. Megdöbbentô, hogy mennyire megmaradt az emberekben ez az érzés. Most, az évfordulón volt a követségen fogadás, néztem, hogy kik jönnek el, figyeltem, ahogy beszélgetnek, mintha tegnap történt volna.

– Pedig több mint harminc éve.

– Igen, itt már sokkal többet éltem, mint Magyarországon, 25 éves voltam, amikor eljöttem, de teljesen ez az alapja az itteni életünknek. Az az ’56-os élmény valami csodálatos volt, egy vallás volt!

– De vajon nem a távolság játszik rá még valamit? Nem hiszem, hogy az otthoniak így élik át.

– Egyáltalán. Sôt, az otthoniaknak ez óriási teher volt. A terror annyira megfélemlítette ôket, olyan volt, mint amikor a macska ráugrik a forró kályhára, akkor már a hidegtôl is fél. Ez történt otthon.

– Azután a kezdeti festmény után, amelyrôl az elején beszéltünk, valami hasonló témájú képed született-e?

– Sok rajzot készítettem. Krisztus keresztre feszítve, meg másokat. Abban az idôben dolgoztam a vállalatnál is, hagyták, hogy ott rajzoljak, ahol akarok. Nem volt idôbeosztásom, mert minden rajzom megvolt jóval elôbb, mint ahogy kérték. Akkor sok mindent csináltam, ilyen 56-os témájú dolgokat is.

– Ennek ellenére az a benyomásom, hogy te egy életigenlô, elôretekintô ember vagy, aki ezt vetíted ki magadból.

– Az bent él valahol, eltemetve, és nem zárta ki azt, hogy humorosan is nézzem az életet. A család néha gúnyolt is, hogy a "Palkónak megint szürke látásai vannak, borongós hangulata". Az tartott életben, hogy találtam egy magyar társaságot, akikkel itt futballoztunk is, nyertünk is itteni, állami bajnokságot. Érdekes élményeim voltak abból az idôbôl.

– Igen, meglepô ezt hallani, mert amikor az ember amerikai magyarokra gondol, nem feltétlenül Washington jut eszébe.

– Ez nem egy nagyszámú magyar központ, közel 2000 él itt, a kiterjedt geográfiai területen, nem úgy, mint Clevelandban vagy New Yorkban, vagy a Nyugati-parton, ahol még vannak magyar települések, de mégis vagyunk néhányan. Sok most az új magyar itt, Washingtonban. A Nemzeti Egészségügyi Intézményben számosan vannak ösztöndíjjal.

– A fiatalkori önarcképed néz itt velünk szembe. Egyfajta konokságot nézek ki belôle. Szigorú voltál önmagadhoz?

– Nem, sajnos. Egy kicsit engedékeny voltam, s lehet, más irányba ment volna a dolog, ha szigorúbb vagyok. De azért volt olyan eset, hogy megkértek, fessek meg valami olyant, amit Magyarországon szûk festôi körben úgy neveztek volna, hogy prostituálja magát, mert pénzért fest. Visszautasítottam, de van, aki azt mondja, hogy ha azt csináltam volna, most milliomos lennék...

– Boldogabb lettél volna milliomosként?

– Ez az, hogy akkor viszont elmondhattam volna, hogy eladtam a lelkemet, elvesztegettem az idômet. De az is igaz, hogy a mûvészetben úgy van, hogy nem voltam biztos abban, hogy amit csinálok, az jó. Amit tudok csinálni, azt ôszintén próbálom, igyekszem a maximumot kihozni, hogy amikor meghalok, ne azt mondják, hogy jaj, istenem, azt kellett volna csinálnia.

– Mennyiségileg is maximumot adtál. Hiszen nagyok sok munkád van. Vagy azért is van itt ennyi, mert ragaszkodsz hozzájuk, és nem akarsz tôlük megválni?

– Igen, egyrészt ragaszkodom is, de a lányaim rengeteget elvisznek. De hát 43 éve vagyok itt, és mindig komolyan dolgoztam. Nálam nincs úgy, hogy nem csinálok semmit. Itt komoly munkafegyelem volt. Reggel elkezdtem rajzolni, és tovább rajzoltam, amikor a feleségem elment dolgozni, kivéve, amikor kertészkedtem. Szombat, vasárnap is dolgoztam, rajzoltam.

– Van olyan munkád, amit még otthonról hoztál el. Haza jutottak a képeidbôl?

– Kevés, a családnál van. Felajánlottam a budapesti Nemzeti Galériának, hogy válasszon ki akármit, reméltem, hogy kiválasztják ezt a nagy forradalmi képet, de egy kisebb akvarellt választottak.

– Ez már a rendszerváltás után volt?

– Igen, ’89–90-ben. Bécsben több képem van, mint otthon.

– Elôször oda mentetek ki ’56-ban?

– Igen. És a segítôkész osztrákok mellém álltak, volt, aki nagyon hitt bennem. Az Albertina múzeum megvette egy karcomat, ami nagy dolog volt. Volt is, aki azt mondta, hogy "Pali, te már itt megélnél, ha az Albertina megvette egy képedet".

– Itt, Amerikában mi a nagy dolog, ha melyik múzeum veszi meg a képedet?

– Akármelyik. Kisebb múzeumok vettek meg képet, ez is ilyen hullámszerûen volt, 4-5 múzeumba bejutottam itt a környéken, meg Philadelphiában, de azt is megutáltam. Megutáltam, hogy azért kell dolgozz, hogy bekerülj egy múzeumba, mert akkor bizonyos százalékkal többet érsz.

Ne ez döntse el egy mûvész, egy mûalkotás értékét. Persze a pénz jól fog, hiszen abból élünk, de mit érne az életünk igazi mûvészet nélkül!

A kritikai köznyelv általában a darab hôsének nevezte a színmû középponti alakját. Régi beidegzôdéssel — és több-kevesebb joggal. A kortárs drámairodalom alkotásai ritkán adnak erre alkalmat. A Dürrenmattéi soha. Hiszen egész életmûve arra a gondolatra, arra a felismerésre épül, hogy mai világunkban nincs, mert nem lehet többé igazi hôs, nincs tragikus nagyság, csak groteszk felemásság, a tragikum szükségképpen komédiába fúl. Keserû komédiába persze — hiszen minden nagy komédia valamelyest az —, de mégiscsak komédiába.

Dürremmatt Romulusának hôsiessége abban áll, hogy elutasít magától minden hôsi pózt, azáltal cselekszik, hogy nem tesz semmit. Ellentmondásnak tûnik ez, de cselekvés erejû az a passzivitás, amely elôsegíti egy önmagát túlélt, bûnös rendszer felszámolását. Erkölcsi hôsiesség kell annak belátásához, hogy az emberiesség természetes parancsai fölötte állnak a hazafiasság nevében megfogalmazott zsarnoki követelményeknek. A tisztánlátás bátorsága ösztönzi Romulust, hogy tétlenségével meggyorsítsa egy olyan haza összeomlását, amely népek elnyomásából és kiszipolyozásából kovácsolta a maga jólétét és dicsôségét. Nagy emberi érettség, gazdag tapasztalat kell — az örökölt elôítéletekkel való józan szembenézés oly ritka bátorságán kívül — ahhoz, hogy valaki eljusson ennek vállalásáig, ezért érezte szükségesnek a szerzô, hogy a történelem kamasz- császárát az érett férfikorba emelje.

Ilyen hôsietlen, passzív hôssel kell megbirkóznia Ferenczy Istvánnak a marosvásárhelyi színpadon most bemutatott Dürrenmatt-komédiában, A nagy Romulusban. A szó szoros értelmében megbirkóznia, mert egy hosszú és mozgalmas színészi pálya során egészen más vágású hôsöket — igazi, cselekvô hôsöket — kellett megjelenítenie. Sajátos, érdekes új színnel gyarapította most alakításainak gazdag skáláját, egy olyan császárral, akiben a fanyar humorral és öniróniával párosult hétköznapi egyszerûség és a megjátszott nemtörôdöm könnyelmûségbe burkolt szilárd elszántság hozza felszínre egy-egy pillanatra a rejtett emberi nagyságot. Példás mértéktartással, önfegyelemmel vigyáz, hogy meg ne nyerje rokonszenvünket, amíg erre a harmadik felvonás végén — az elôadásban a második rész derekán — elôször sor kerül. Évtizedek mûvészi/emberi – és itt mifelénk: kisebbségi — tapasztalata kellett, hogy ô maga is elérje a dürrenmatti Romulus bölcsességét; Ferenczy saját többletéveit adta a figuráéhoz, hogy korával még hitelesebbé tegye ezt a bölcsességet, amely egy értelmetlennek tûnô élet vállalásán túl derûsen tudja fogadni a várt, remélt halál helyett nyert nyárspolgári véget, a nyugdíjaztatást: "A császári nyomorúság évei véget értek".

Ezért hiba volt Viola Gábor személyében nyilvánvalóan fiatal embert állítani szembe vele Odoakerként. Nem azért, mintha Viola tehetsége nem bírná el a diadalmas germán fejedelem szerepét. De a darabnak ebben a legfontosabb, mondhatni kulcsjelenetében a szerzô szándéka szerint két, egyformán bölcs és minden illúziót levetkezett, tapasztalt férfi, két hasonszôrû és nyilván hasonló korú tyúktenyésztô találkozik és cserél véleményt. Csak így jöhet meggyôzôen érvényre az író gondolata, hogy szíve szerint Odoaker épp olyan békés, hétköznapi ember, aki szívesebben adná meg magát, mint hogy a gyôztes pózában tetszelegjen, mert utálja ezt az egész véres hôsködést — csak hát egy magát még ki nem élt, fiatal nemzet szédült becsvágya kényszeríti elôre, a lármás dicsôségbe.

Az egész együttesre nagy feladatot rótt a sok színészt megmozgató elôadás. Nem mintha minden egyes szerep megoldása különösen nehéz volna, de az együttes évek óta egyre érezhetôbb szervezetlensége — foghíjassága, belsô aránytalansága és mûvészi egyenetlensége — folytán egy nagyobb szereplôgárdát kívánó, akár csak közepesen igényes darab kiosztása is súlyos problémát jelenthet. A rendezô és a szereplôk jól egybehangolt munkája ezúttal szerencsésen áthidalta ezt a nehézséget, és stílusát, színvonalát tekintve egységes, összefogott, töretlen hangulatú elôadást eredményezett — amiben tetemes része van Labancz Klára szûkszavúságában sokatmondó díszletének és merész, de fegyelmezett fantáziával, biztos ízléssel megtervezett, kiváló jelmezeinek is. A fekete körfüggöny elôtt meredezô sötét oszlopok és végkiárusításra váró kacattá vált, levitézlett szobrok szuggesztíven érzékeltetik a lezüllött birodalom anyagi és erkölcsi romlását, végnapjainak sivár kilátástalanságát, az ötletesen karakterizáló jelmezek a maguk hangsúlyozott áltörténelmiségével remekül szolgálják a harsányan kacagtató és ugyanakkor titokban szívszorítóan komor dürrenmatti komédia sajátos légkörének kialakítását.

De a megérdemelt siker kivívásában természetesen Kincses Elemér rendezôé az oroszlánrész. Régóta nem láttunk tôle ilyen szerves egységben és minden kis részletében mélyen átgondolt, ilyen körültekintô gonddal kidolgozott és ennyire az írói gondolat érvényesítésére összpontosított produkciót. És hadd tegyem hozzá: ilyen harmonikusan összeálló, jól kiegyensúlyozott elôadást. Nagy segítségére volt ebben az egész együttes — az egyes alakítások elkerülhetetlen kisebb-nagyobb minôségi különbségeivel, de bántó színvonalhullámzások nélkül.

Nem lehet megkívánni a kritikustól ennyi színészi munka értékelését ilyen szûk térben: éppen csak jelezni lehet a szereplô mûvészek hozzájárulását a jó ütemû, hangulatos és egyben dürrenmattian gondolatébresztô elôadás megteremtéséhez. Külön dicséretet érdemel Szélyes Ferenc, a belügyminiszter, és Makra Lajos, a mûkereskedô figurájának kitûnô komikai érzékkel megoldott, ízlésesen parodisztikus megelevenítéséért, de jól megállja a helyét Balázs Éva is mint Júlia császárné, Kárp György mint hadügyminiszter, Kilyén László mint kelet-római császár, Bocskor salló Lóránt mint a lovasság prefektusa, Kátai István a germán fogságból hazatérô Aemilianus szerepében, Gáspárik Attila mint nadrággyáros, és nem utolsósorban a két ôsöreg komornyik alakítói: Tatai Sándor és Henn János.

Kincses Elemér néhány régebbi rendezését juttatja eszünkbe ez a bemutató, amelyek nagy várakozást keltettek színpadi jövôje iránt. Örülnénk, ha gyakrabban szánná rá magát ilyen komoly mûvészi munkára, és ôszintén sajnáljuk, hogy a színház idei mûsortervében egyetlen darab színrevitelével szerepel, miközben, amint az elôzôleg bemutatott operett bizonyítja, nem mindig elsôrangú vendégrendezôk viszik el a színház egyre kevesebb pénzét.

A nagy ipari fogyasztók továbbra is zavartalanul fogyaszthatnak hitelre

A CONEL országos villamossági társaság legfrisebb kimutatásai szerint az ipari nagyfogyasztók továbbra is zavartalanul fogyaszthatják az elektromos energiát hitelre, anélkül, hogy a CONEL tehetne valamit ez ellen. Mi több, e társaságok hátralékos tartozási ahelyett, hogy csökkennének, hónapról hónapra egyre nagyobbak lesznek, ami a villamossági társaság behajtási politikájának csôdbejuttató mívoltára vall, amely továbbra is csak a kisfogyasztókat sújtja. Hasonló helyzet Bukarest-szinten is. A fôvárosi szétosztási kirendeltség beéri azzal, hogy a társaságok törlesztik folyószámlájukat, és újraütemezik a tartozásokat, melyek grafikonját ezek legtöbbször amúgy sem tartják tiszteletben. Alexandru Simhas, a bukaresti szétosztási fiók vezérigazgatójának nemrégi nyilatkozata szerint a CONEL nehéz helyzete nem engedi meg a durvább lépéseket az adósok ellen. Ebbôl az következtethetô, hogy az ipari nagyfogyasztókat nem kapcsolják le a hálózatról. E helyzetet kiaknázva a gazdasági szereplôk továbbra is hitelre fogják fogyasztani a villamos energiát, anélkül, hogy intézkedni lehetne ez ellen.

Úgy nôtt, hogy csökkent

Az ipari termelés októberben 2,9 százalékkal nôtt havi szinten a szeptemberi 8,6 százalékos bôvülést követôen, ugyanakkor 7,6 százalékkal elmaradt tavaly októberhez viszonyítva. A statisztikai hivatal csütörtöki jelentése szerint az októberi növekedés elsôsorban az energiaágazat 23,9 százalékos termelésbôvülésére vezethetô vissza. A január-október közötti ipari termelés 4,2 százalékkal marad el a tavalyi év azonos idôszakához képest – közölte a Reuters.

Szeptemberben külkereskedelmi többlet

Románia a szeptembert 1,3 millió dolláros kereskedelmi többlettel zárta. Az augusztusi aktívum 23,7 millió dollárt tett ki. Tavaly szeptemberben az országnak 345,5 millió dolláros kereskedelmi passzívuma volt. Románia az idei év elsô kilenc hónapját 637,7 millió dolláros külkereskedelmi hiánnyal zárta. Ez a passzívum a legalacsonyabb az utóbbi öt évben. Szakértôk az év végéig az import bôvülésével számolnak, de a folyó fizetési mérleg remények szerint nem mutat majd 1,2 milliárd dollárnál nagyobb hiányt. A tavalyi deficit 3 milliárd dollár volt.

Ikertestvére helyett került börtönbe

Szokatlan módon jutott 150 000 dolláros kártérítéshez a 43 éves Ray Nugent – ugyanis téves bírói ítélet következtében 13 napot töltött börtönben ikertestvére helyett. "Mindenki láthatja, hogy nem hasonlítunk egymásra" – mondta a Daily News tudósítójának Ray, akit a Louisiana államban elkövetett bankrablásért körözött ikertestvére, Jay helyett dugtak rács mögé. Ray különben azzal fenyegetôzött, hogy minden napért, amelyet bûnözôk közt kell eltöltenie, egy millió dollár kártérítést fog követelni. Végül azonban beérte a 150 000 dollárral és visszavonta kártérítési keresetét. Mint mondotta, a pénz egy részét arra költi, hogy kiadja nemrég írt könyvét. A fennmaradó összegen pedig házat vásárol az édesanyjának. Egyébként nem tudja, hogy hol lehet az ikertestvére – jelentette az AFP.

A stressz és a nemek aránya

Régóta ismert, bár egyelôre megmagyarázhatatlan tény, hogy a természeti katasztrófák (például földrengések, áradások) nyomán megváltozik az emberi fajon belüli, hagyományos férfi-nô arány, vagyis átlagosan valamivel több fiú születik, mint lány. (Az arány 105 a 100-hoz.) A természeti katasztrófák idején fogant gyerekeknél az arány eltolódik a lányok javára, ekkor kevesebb a fiúk száma. Egy dán tudóscsoport megvizsgálta, hogy vajon ez a jelenség észlelhetô-e más típusú katasztrófáknál is? A Science et Vie címû francia tudományos folyóirat szerint a kutatók a szülés után kifaggattak 3072 nôt, akik a fogantatás pillanatában súlyos stresszhelyzetbe kerültek (például partnerük szívinfarktust kapott), s kiderült: az ô esetükben is megfordult az arány, s 100 lányra mindössze 96 fiú jutott. Az ok egyelôre nem ismert: lehet, hogy stresszes pillanatokban módosul a nôi hormonszint, avagy a férfipartner spermájának minôsége, de az is lehet, hogy ilyenkor megnô a fiúmagzatoknál a spontán vetélés esélye.

Jöttem, néztem, repültem – Stallonétôl

Pert indított Sylvester Stallone ellen az az öt szakács és takarító, akiket azért rúgtak ki állásukból, mert egyenesen a sztár szemébe néztek, jóllehet elôzetesen közölte velük Stallone felesége, hogy a "házszabályok" alapján ez tilos. Feljelentésük szerint ugyancsak tiltott volt – és az elbocsájtottak bûnlajstromát gyarapította –, hogy beszélni mertek Stallone anyjával. Az öt volt alkalmazott 1,3 millió dollár kártérítést követel a filmsztártól, mert – még 1995-ben – 15 napra vették fel ôket, ám idô elôtt távozniuk kellett. Hogy miként számolták ki tetemes veszteségüket, arra nem tért ki az AP jelentése, és arra sem, hogy miért vártak négy évet a perlekedéssel.

"Business class" gyóntatófülkék

Tökéletesen hangszigetelt, légkondicionált, high- tech gyóntatófülkékkel rukkolt elô egy velencei cég. A fülkékbôl a tökéletes hangszigetelésnek köszönhetôen nem szivároghat ki semmi. A "rányitások" ellen jelzôlámpával szerelték fel: a piros fény foglaltat jelez, a zöld viszont szabad utat enged a gyónni vágyónak. A tágas légterû fülke ülését bôrhuzattal borították be. A lelkésztôl a gyónni vágyót – tetszése szerint – átlátszó üveg vagy higiénikus szûrô választja el. A – mondhatni – elsô osztályú gyóntatófülke ára 12 millió líra, azaz 6250 amerikai dollár - jelentette a Reuters.

Foglalkozása – Télapó

Nem mindennapi munkaerôt képeznek a közép-ukrajnai Kirovográdban: a Szevodnya címû ukrán lap jelentése szerint nemrégiben megnyílt Télapó- tanfolyamra számos jelentkezô akadt. A tanfolyamot a Nô, Család, Könyörületesség nevû jótékonysági alapítvány szervezte. A jelentkezôknek elôbb "felvételi vizsgát" kell tenniük, ugyanis csak az lehet Télapó, aki képes gyerekekkel dolgozni. A tanfolyam hallgatóinak hivatásos színészek adnak órákat, ôk tanítják meg ôket, hogyan éljék bele magukat szerepükbe. A jótékonysági alapítvány finanszírozza a Télapók számára – akik között a fényképes illusztráció szerint bôven akad "Télanyó" is – a fehér prémgalléros piros "munkaruhát" és a közlekedési eszközöket.

Halálra égett a hóviharban fûnyírójától

Hóviharban halálra égett egy kanadai férfi, mert beindította fûnyíróját, jóllehet kertjét hó borította. A 34 éves David Campbell halálának körülményei kissé rejtélyesek. Nem tudni, ugyan miért akart füvet nyírni, hiszen a gyepet vastag hótakaró fedte, és azt sem, hogy fûnyírója elôször csak kigyulladt vagy rögtön felrobbant. Mindenesetre csakis a gépbôl származó benzin belobbanása miatt éghetett meg testfelületének 95 százaléka. A lángoló férfi segélykiáltásait meghallotta a szomszédnô, telefonált a mentôknek, majd pedig kirohant az égô emberhez és plédet borított rá, ám már túl késôn. A férfi a kórházban meghalt.

Országos versenypályázat

Az Ifjúsági és Sportminisztérium decembertôl kezdôdôen országos versenypályázatot szervez az ifjúsági tevékenységek területén felmerülô tervek támogatására. Az érdekelt ifjúsági nemkormányzati szervezetek január 20-áig küldhetik el pályázataikat a szakminisztérium Bukarest, 2. kerület, Vasile Conta utca 16. szám alatti címére, zárt borítékban, a versenyben való részvétel feltüntetésével. A versenypályázat eredményeit 2000. február elsején függesztik ki a minisztérium székhelyén – tájékoztat a megyei ifjúsági és sporthivatal.

Kerekasztal a városfejlesztésrôl

A marosvásárhelyi Fókusz Öko Központ szervezésében tegnap este a segesvári Steaua hotelben kezdôdött meg az elsô Fenntartható város – Zöld jegyzôkönyv/Feladatok a 21. századra címû konferencia. A háromnapos kerekasztal célja három környezetvédelmi szervezetnek – a Fókusz Öko Központ, a kolozsvári Clubul Ecologic Transilvania és a galaci Prietenii Pamântului – a fenntartható várospolitikák alakítása terén szerzett tapasztalatainak bemutatása. A résztvevô nagyváradi, kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyszebeni, galaci, konstancai, bukaresti környezetvédelmi szervezetek, valamint a meghívott marosvásárhelyi, kolozsvári és galaci helyhatósági képviselôk megismerkedhetnek az országos fenntartható fejlôdési stratégiával, melyet a bukaresti Fenntartható Fejlôdésért Intézet mutat be, ennek helyi alkalmazási lehetôségeivel együtt. Emellett bemutatnak nemzetközi példákat is, melyeket a Milieukontakt Oost Europa képviselôje ismertet.

Lassan gyûlnek az adók

Jövô hét folyamán a marosvásárhelyi adófizetôknek, magán- és jogi személyeknek egyaránt, értesítôket küld a polgármesteri hivatal, amelyeken feltüntetik az érintettek idei, még kifizetésre váró adóhátralékát. November 15-éig a jogi személyeknek 57, a magánszemélyeknek 56,6%-a fizette ki helyi adóit. Az intézkedéstôl az adófizetés felgyorsulását remélik az illetékesek. December 15.-e a helyi, vagyis az ingatlan, telek és jármûadók kifizetésének u