|
LI. évfolyam 199. (14251) |
1999. augusztus 27. Péntek |
Szerdától Románia rendelkezésére áll a PSAL-program elsô része, pontosabban 150 millió dollár, amelyet a magánszektor átszervezésére és az állami vállalatok privatizálására fordítanak — közölte Vasile miniszterelnök.
Romána a Világbankkal 325 millió dollár értékû kölcsönt szerzôdött le, amely két részbôl áll és 20 év múlva törlesztendô, öt évi mentelmi idôvel.
Ioan Muresan mezôgazdasági miniszter a Világbanktól kérni szándékszik, hogy küldjön mielôbb egy szakértôi csoportot a román mezôgazdaság jelenlegi helyzetének elemzéséért.
— Meggyôzôdésem, hogy a Világbank reprezentánsai az 1996—1997-es adatokkal rendelkeznek, s ezek már érvénytelenek — mondotta a miniszter.
A mezôgazdasági minisztérium által kezdeményezett intézkedések összhangban állnak az ASAL-program szellemével — fûzte hozzá Muresan, meggyôzôdésének adva hangot, hogy a kezdeményezéseket a mezôgazdaság fellendítését célzó szükségletekhez kell igazítani. A Világbank részérôl ezidáig egyetlen módosítás sem érkezett a Vasile miniszterelnök által zárolt 15 rendeletre.
A mezôgazdaság jelenlegi helyzete katasztrofális és az államnak közbe kellene lépnie. Világszerte ez így történik, amikor bizonyos gazdasági szektor válságban van — hangsúlyozta a miniszter.
— Kikérem az Európai Unió delegáció véleményét a mezôgazdasági minisztérium kezdeményezte rendeletekrôl, olyan értelemben, hogy ezek kompatibilisek-e az európai törvénykezésekkel, s ha esetleg kimaradt valami e rendeletekbôl, a kellôképpen intézkedek — nyilatkozta Muresan, reményét fejezve ki, hogy augusztus végéig a rendeletek zárolása nyomán kialakult helyzet megoldódik és a szabályozó rendelkezéseket közlik a Hivatalos Közlönyben.
Magyarország számára az EU-csatlakozás kérdésében a menetrend a lényeges, az, hogy 2000 második félévében — amikor Franciaország lesz az integráció soros elnöke — a fejezetenkénti tárgyalásokat lezárva sor kerüljön a "belépési csomag" áttekintésére, az utolsó tárgyalási szakaszra — hangoztatta Martonyi János csütörtökön Párizsban.
A francia partnerek megértésükrôl, támogatásukról biztosították e magyar törekvést. Mint Martonyi János hangoztatta, nemcsak az Unió, de Magyarország szempontjából is sorsdöntô lesz a francia EU-elnökség idôszaka, amikor megtartják a Tizenötök lényegi döntéseit véglegesítô kormányközi konferenciát. Idôben egybeesnének ezzel a bôvítésrôl szóló végsô, immár a komplex kérdésekrôl folytatandó érdemi tárgyalások, amelyeket viszonylag gyorsan le lehet majd zárni. Ez a legfôbb magyar szempont, s nem valamiféle "végsô dátum" elérése — hangoztatta a miniszter. Addig is még idén el kell érni minden csatlakozási témakör tárgyalását.
Magyar részrôl támogatják, hogy Helsinkiben Romániával és Bulgáriával is megkezdjék az EU-tárgyalásokat, amelyek az adottságok miatt nyilván más idôrendben folynak majd, mondotta Martonyi János. A miniszter felvetette partnereinek, hogy e két ország állampolgárai esetében töröljék el a vízumkötelezettséget, s rámutatott, hogy az érintettek számára ez az európai befogadási szándék megerôsítését jelentené.
A külügyminiszteri tárgyalásokon ugyancsak szó volt a balkáni helyzet alakulásáról. Koszovóban veszélybe került a soknemzetiségû, multikulturális jelleg fennmaradása, ami a nyugati akció egyik fô célja volt. A jugoszláviai demokratizálódás még várat magára, s Belgrád magatartása nem könnyít a helyzeten. A fô feladat az ottani demokratikus erôk támogatása, amelynek része lenne magyar vélemény szerint a szankciók enyhítése, de a nagyarányú újjáépítési segélyeket továbbra is a politikai átalakuláshoz kell kötni, mondotta Martonyi János.
Xavier de Villepin, a francia szenátus kül- és védelmi bizottságának elnöke kijelentette: az európai uniós csatlakozás kérdésében Magyarországot Párizsban abszulút élenjárónak, "az európai családhoz tartoztónak" tekintik, s szorgalmazta, hogy a viszony elmélyítése érdekében mind kormány-, mind parlamenti szinten növeljék a kölcsönös látogatások számát.
A The New York Times csütörtöki számában közölt, pristinai keltezésû beszámoló szerint könnyen elképzelhetô, hogy az ENSZ kénytelen lesz feladni a többnemzetiségû Koszovó koncepcióját, amihez mindeddig ragaszkodott.
A cikk utalt arra a szerdai találkozóra, amely Bernard Kouchner különleges ENSZ-megbízott és a koszovói albánok, illetve szerbek képviselôi között zajlott le, és amelyen a szerbek olyan körzetek kijelölését követelték, ahol biztonságban érezhetik magukat a Koszovóban maradt szerbek.
A The New York Times szerint a háború elôtti 200 ezer koszovói szerb közül 180 ezer már elmenekült a tartományból. A maradék 20 ezer zöme egyre inkább a nagyobb kelet-koszovói falvakban koncentrálódik. Pristinában már csak mintegy ezer szerb maradt. Júniusi bevonulása óta, maga a KFOR is áttelepített már biztonságosabb helyre mintegy 400 koszovói szerbet.
Kouchner azonban ellenáll a kantonosításra irányuló szerb követeléseknek (bár a lap szerint a szerbek most már vegyes ENSZ-szerb igazgatású, gettószerû szigetekkel is beérnék), és fogadkozik, hogy a nemzetközi erôk a szükség szerinti mértékben megerôsítik a szerb lakosok védelmét, "még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy egyenként kell ôrizni a házaikat".
A lap szerint valóban vannak helyek, ahol már most minden egyes szerb ház elé páncélos védelmet kell kivezényelni. Pristinában a szerbeket a panelházak legfelsô emeletén helyezik el, hogy könnyebb legyen megszervezni védelmüket. A szerbek által lakott részeken rendszeresen járôröznek a KFOR-osok — ezeket a szolgálatokat "nagymama-ôrjáratnak" nvezik, utalván arra, hogy többnyire csak a már nehezen mozgó, idôsebb szerbek maradtak koszovói lakhelyükön.
A The New York Times utalt arra: az amerikai Koszovó-politika — Madeleine Albright külügyminiszter által sûrûn hangoztatott — sarokköve az az állítás, hogy az albánok és a szerbek képesek együtt élni. Ha viszont Kouchner szükségesnek látja, hogy saját területükön vonja össze a szerbeket, akkor ez az amerikai politika bukásának beismerése. James Dobbins amerikai nagykövet ezért kapta feladatul, hogy csütörtökön Pristinában közölje Kouchnerrel: a washingtoni kormányzat ellenzi az átköltöztetéseket.
A lap megítélése szerint a helyzet egyre inkább azt mutatja, hogy kudarcba fulladnak az albán-szerb együttélés kierôltetését célzó törekvések, és a csupán átmenetinek szánt átköltöztetések is a szerb területi beékelôdések de facto elkülönítéséhez vezetnek.
(MTI) — Egy nagystílû amerikai szélhámos megpróbálta belekeverni sötét üzelmeibe a Vatikánt. A nagyobb botrányt sikerült kivédeni, de folt esett két egyházi személyiség hírnevén, és a Szentszék kínos magyarázkodásra kényszerült — írták olasz hetilapok, a vatikáni szóvivô egy korábbi nyilatkozatának hátterérôl cikkezve.
Martin Frankel volt tôzsdemágus a Vatikán tekintélyével és hitelképességével takarózva próbálta meg rátenni a kezét további pénzekre, miután elsikkasztotta számos kisebb amerikai biztosítótársaság vagyonát. Ügyvédje a máltai lovag Thomas Bolan, Reagan elnök korábbi jogi tanácsadója volt. Az ô révén lépett kapcsolatba a jó üzleti szellemérôl ismert Peter Jacobs New York-i pappal, és milliókat ígért a katolikus egyház karitatív tevékenységéhez való hozzájárulásként.
Az amerikai csaló "Dávid király egyenesági leszármazottjának" mondta magát, és fejbôl idézett hosszú részleteket II. János Pál enciklikáiból. Jacobs atya közbenjárására aztán Bolan elôtt megnyíltak befolyásos vatikáni személyiségek ajtai.
A L,Espresso címû hetilap szerint Frankel az üzleti vállalkozásokból származó bevétel 10 százalékát ígérte az egyháznak azért, hogy a Vatikánra hivatkozhasson. A Szentszék azonban óvatos volt, és nem engedélyezte, hogy Frankel a Vatikánnal közvetlen kapcsolatban álló társaságot létesítsen.
Végül az adóparadicsom Virgin-szigeteken jegyezték be egy évvel ezelôtt a Szent Ferenc Alapítványt, amelyen keresztül Frankel a remélt további nagy pénzeket kívánta megkaparintani. Egy vatikáni jogi személyiségként mûködô egyházi alapítvány, a Monitor Ecclesiasticus vezetôje, a Szent Törvényszék volt bírája, Emilio Colagiovanni kezesleveleket bocsátott ki az üzletembernek hitt szélhámos részére.
A botrány ez év májusában robbant ki, amikor az amerikai szövetségi nyomozóiroda, az FBI nemzetközi elfogatóparanccsal kezdte köröztetni Frankelt. A szélhámos ugyanis kereket oldott legalább 350 millió dollárral, de az is lehet, hogy kétmilliárddal. Fôleg temetkezési költségek fedezésére szakosodott kis vidéki biztosítótársaságok kasszáinak kiûrítésével alapozta meg kolosszális csalássorozatot. Az bizonyos, hogy az elsikkasztott pénzbôl egyetlen fillér sem került a Vatikánhoz.
A Joaquin Navarro Valls, a Vatikán szóvivôje közölte, hogy a Szentszéket semmiféle kapcsolat nem fûzi Jacobs atyához és a Szent Ferenc Alapítványhoz. Colagiovannitól, a Monitor Ecclesiasticus vezetôjétôl pedig megtévesztéssel csalták ki az írásos igazolást az állítólagos vatikáni pénzügyi fedezetrôl. Navarro Valls azt is hangsúlyozta, hogy a Monitor Ecclesiasticus önálló vállalkozása a nápolyi egyházmegyének.
Az MKP a szlovákiai magyar oktatásról
A szlovák oktatási tárcának a Magyar Koalíció Pártjához (MKP) tartózó államtitkára úgy látja, hogy a szlovákiai oktatáspolitikában a jelenlegi kormány intézkedéseinek köszönhetô változások az MKP szempontjai alapján pozitívak és méltánylandók, de vannak még tennivalók.
Az MKP sajtótájékoztatóján Szigeti László elismerôen szólt a kétnyelvû bizonyítványok intézményének visszaállításáról és arról, hogy a szlovákiai magyar iskolákban újra kétnyelvû lehet az iskolai ügyrendtartás is.
— Pozitívumként könyvelhetô az is, hogy a szlovák oktatási minisztériumban a kormányváltás után ismét létrejött a nemzetiségi fôosztály és elkészült az oktatásügy állami igazgatását szabályozó törvény módosításának tervezete. A kormány által már jóváhagyott és a parlamenti szentesítés elôtt álló módosítás után az iskolatanácsok visszakapják az iskolaigazgatók kinevezésével és leváltásával összefüggô jogköreiket — mondta az államtitkár. Jelezte: a módosítás után így már nem tehetôk olyan intézkedések, mint az elôzô kormány idején, amikor is önkényesen, az iskolatanácsok véleményét figyelmen kívül hagyva, önkényesen leválthatták a kétnyelvû bizonyítványok kiadását vállaló magyar iskolaigazgatókat.
Szigeti szerint nagyon fontos, hogy a kormány jóváhagyta a közigazgatási reform koncepciós tervét, amelynek megvalósulása során döntô jelentôségû jogkörök kerülnek majd az önkormányzatok kezébe.
Az államtitkár sajnálatosnak nevezte, hogy bár a szlovák kormány programjában szerepelnek a kisebbségi felsôoktatást érintô tervek, ezen a téren mégsem sikerült kézzelfogható eredményt elérni.
Történt viszont némi elôrelépés a magyarországi egyetemi diplomák szlovákiai honosításában. A diplomák ügyével foglalkozó kétoldalú vegyes bizottság reményei szerint az év végéig sikerül tetô alá hozni a magyar—szlovák diploma- honosítások elôtt utat nyitó egyezményt. (Erre egyébként az érintett feleket az általuk is aláírt lisszaboni egyezmény kötelezi.)
Tegnap délután tartotta rendkívüli ülését a marosvásárhelyi tanács. A testület jóváhagyta az Energomur ÖV bekapcsolódását egy, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (BERD) kezdeményezte programba, amelynek végsô célja a helyi hôenergia-elôállító és - szállító rendszer felújítása. A hosszabb távon futó program szeptemberben induló elsô részében egy nemzetközi tanácsadó cég bevonásával kidolgozzák a nálunk adott körülmények között legelônyösebb felújítási változatot. Ez az elsô programrész 350.000 euróba kerül. Az összeg egytizedét állja a tanács, a többi a BERD-tôl érkezô támogatás.
Hasonlóan jelentôs volt a marosvásárhelyi hulladékkezelés ügyét tárgyaló határozat. A tegnap hozott döntés értelmében a rövidesen megtelô keresztúri szemétgödör helyett a jövôben olyan hulladékkezelô rendszert létesítenek, amely feldolgozza a hulladékokat. A határozat az elôtanulmányt hagyta jóvá, valamint felhatalmazta a polgármesteri hivatalt, hogy megszervezze a megvalósíthatósági tanulmány versenytárgyalását.
Ezek mellett a tanács jóváhagyta a város közvagyonának leltárát, azzal a kitétellel, hogy a még nem végleges iratcsomón további változtatásokat is eszközölhessenek.
Jókora vitát váltott ki az a két határozattervezet, amelyeket a gazdasági célzatú szegedi kapcsolatok ügyében tûztek napirendre, de végül mindkét tervezetet elfogadták a tanácsosok. Arról is döntöttek, hogy a helyi görög katolikus egyházközség ezentúl bérmentesen használhatja a tanácstól kiutalt két helyiséget, majd egy határozattal székhelyet utaltak ki a Romák Pártjának, és a Jobboldali Erôk Szövetségének (UFD). Továbbá meghatározták a város területén reklámtáblák elhelyezésére esedékes versenytárgyalások induló árait, majd ismét élénk vita után jóváhagyták egy-egy küldöttség angliai, illetve hollandiai kiutazását.
Pinocchio lesz a neve a római katolikusok Regnum Christi Alapítványa által létrehozott keresztyén kreatív óvodának, amely szeptembertôl kezdi mûködését. Az ötletrôl, a kezdetrôl és a beiratkozási feltételekrôl Bereczki Margit programvezetôvel és Bereczki Béla alapítványi elnökkel, valamint Cziriák Izabella szakképzett óvónôvel beszélgettünk.
— A Regnum Christi Alapítvány mindeddig a nevelôk és hitoktatók továbbképzésével, a kiskorúaknak szóló ökumenikus foglalkozások szervezésével, a fiatalok és felnôttek keresztény öntudatra való nevelésével foglalkozott. A keresztyén óvoda ötlete 1996-ban született. Egy misszionárius elôadása nyomán tudatosult, mennyire fontos nyíltan beszélni a kis gyerekekkel Istenrôl és a hitrôl, a gyermek életében a felnôtté váláshoz mennyire meghatározó a 3-7 éves korban kapott nevelés. Az ötletet, az anyagi háttér hiánya miatt, csak idéntôl tudtuk megvalósítani — mesélte a Bereczki házaspár, egymást kiegészítve. — A mesék színes figurái közül kerestük az óvoda nevét, s azért esett Pinocchióra a választás, mert ô volt az, akit a kalandvágy elvitt otthonról, és akit a nehézségekben az "édesapja" szeretete és segítôkészsége mentett meg. Célunk hozzásegíteni a gyerekeket személyiségük kibontakozásához, a helyes istenkép kialakításához, megtanítani ôket arra, hogy nyitottak legyenek az ôket körülvevô világra. Azt szeretnénk, hogy lélekben, érzelmekben és ismeretekben gazdagabban kezdjék az iskolát, hogy többet tudjanak adni a közösségnek. Az óvodában ökumenikus keresztény szellemben folyna a tanítás napi öt órán át, reggel fél nyolctól fél egyig. Idéntôl 15, 3-6 év közötti gyerekkel szeretnénk indulni.
Cziriák Izabella óvónô elmondta, hogy a gyerekeket az állami óvodákban is alkalmazott oktatási program szerint fogja tanítani. A hangsúlyt a nevelésre, a gyakorlati tevékenységekre, a gyakorlati megtapasztalásokra és a játékra fogja fektetni. Ezenkívül heti két alkalommal Bereczki Margit — akinek katolikus hitoktatói és németnyelv-szakos oklevele van — hittanórát és a nagyobbaknak igény szerint nyelvórát is tart. A szülôk egy gyerek után havi 100 ezer lejt, testvérpár után havi 170 ezer lejt kell hogy fizessenek. Az érdekeltek szeptember 5-ig, naponta 10-20 óra között a 148.660-os telefonszámon (Bereczki család) írathatják fel gyerekeiket és kérhetnek bôvebb felvilágosítást.
Több festményt kellett berámáztatnom. Mivel Marosvásárhelyen nem sok ilyen mûhely van, örömmel fedeztem fel egyet a Dózsa György u. 81. szám alatt. Be is rámáztak kettôt. Amikor a harmadikért mentem egy kézi szekérrel (a múlt hét péntekén), azt mondták, hogy nincs kész, mert az a nô, aki a fát szerzi be, esküvôre készül. Ez nagyon kellemes dolog. Csakhogy nem kellemes szekeret tolni a nagy melegben, fôleg akkor, amikor el is rontják a programodat. Azt mondták, hogy jöjjek vissza kedden, mert addig biztos meglesz. Amikor beléptem a mûhelybe (kedden, augusztus 24-én), ott láttam a festményt ráma nélkül. Megkérdeztem a tulajdonost: — De uram, arról volt szó, hogy kedden meglesz a ráma (megjegyzem, elég drágán dolgoznak). Nem válaszolt. A kliens egy senki, aki rá van utalva, ha akarja, kiszolgálja, ha nem...
Még egyszer megkérdeztem: — Nem arról volt szó, hogy kedden jövök érte?
— Mondja meg anyukámnak, nekem nincs idôm ilyesmivel foglalkozni!
Nem tudtam szóhoz jutni. Vajon mivel foglalkoznak a vállalkozók ebben a csodálatos átmeneti korszakban?
A szóban forgó Bolyai utcai turkáló elég jól el van látva, persze, mint mindenhol, gyengébb dolgok is vannak, az árak elég magasak. Vagy három ruhanemût választottam ki. Kettô nem volt jó. Végül választottam. Megveszem a szoknyát. Igaz, egy kicsit drága volt (59.000 lej). Mivel nem volt elég pénz nálam, kifizettem a felét és visszarohantam a többivel zárás elôtt. Amikor beléptem az üzletbe (augusztus 23-án, kb. este 8 óra elôtt), ott többen voltak (kb. a tulajdonos és családja), az elárusítónô gyanakvóan megkérdezte:
— Hova tette a fürdôdresszet? Észrevettem, hogy a többiek is úgy néztek, mint egy utolsó rongytolvajt.
— Hát a dressz nem volt jó, és nem vettem meg...
— Itt nem volt senki azóta — következett a könyörtelen szemrehányás. (Hazugság, mert amikor ott voltam, néhányan voltak, és több mint egy órát hiányoztam.) Ingerülten válaszoltam:
— Asszonyom, azonnal jöjjön haza velem, hogy gyôgyôdjön meg, nem loptam el a fürdôdresszet (egy kopott, ócska holmi). Máskülönben, ha elhatározom, hogy lopjak, akkor nagystílû tolvaj leszek, egy bankot fogok kirabolni.
Nem szabad vitatkozni az ellopott holmiról, csak akkor, amikor rajtakapta a tolvajt. Ha nem sikerült rajtakapni, hiába beszél, mert a tolvaj (én) nem ismeri el. Gyanakvóan megnézett és kiment. Hogy ki lopta vagy vette el azt a dresszet, titok. S aki korpa közé keveredik (illetve rongyok közé), megeszik...
Segesvári utam során a VES Rt.-t is meglátogattam, bár elôzô nap a titkárnô mondta: csak a kereskedelmi igazgatót találom majd a gyárban, mivel a vezérigazgató szabadságon van. Mégis szerencsém volt Ioan Ciotlos igazgató éppen valami sürgôs ügyet elintézendô pihenését megszakítva a gyárban volt. Tôle tudtam meg, hogy a VES Rt. gôzerôvel készül a szeptember 20—25-e között Eforie-n megrendezett vásárra. A mintegy száz résztvevô cég számára az évente kétszer is megrendezésre kerülô vásár igen fontos esemény, hiszen májusban a második félévre, szeptemberben pedig a következô év elsô félévére kötik meg az elôszerzôdéseket. Ugyanakkor a rendezvény alkalmas hely a megmérettetésre és esély a minôségi termékek bemutatására.
A VES Rt. most 2 új termékcsaláddal jelentkezik Eforién. Az inox edényskála 5 darabból áll: fazék, lábas, serpenyô és két fedô. Emellett Romániában újdonságnak számít az a két különbözô méretû kisfazék típus, amelyek nikkelezett karimájuknak, speciálisan elkészített fedôjüknek köszönhetôen esztétikailag és minôségileg is jobbak elôdeiknél. Mivel maga az edény is különleges technológiával készül, jobb a hôszigetelése, a hôt felhalmozza és elosztja oly módon, hogy az étel nem ég oda benne.
A VES egyébként már a következô vásárra is készül, és év végéig egy új festômûhelyt állítanak üzembe, ahol a festés elektrosztatikus mezôben történik, emelve a festés minôségét és szélesítve a színskálát.
Az igazi újdonság azonban az, hogy jövô év elejére új üzletházat nyitnak meg Segesváron. A háromszintesre tervezett, nem túl nagy üzletház földszintjén élelmiszerrészleget rendeznek be, de a különbözô termékek mellett a polcok közt olyan edényeket is fognak kínálni, amelyek szükségesek azok elkészítéséhez. Az elsô emelet háztartási és elektronikai cikkeknek lesz fenntartva. A tervek szerint a második emeleten egy étterem kap helyet, ugyanakkor itt néhány vendégszobát is berendeznek a VES protokollvendégei számára. Szintén újdonságnak számítana, ha megvalósulna a nyugati üzletházak mintájára az a gyerekek számára berendezett rész, ahol azalatt, míg a mamák vásárolnak, ôk felügyelet alatt játszhatnának.
Nem csak az üzletház mutatja, hogy a VES-nek megvannak a fejlôdéshez szükséges erôforrásai. A jugoszláv határ környékén megnövekedett kereslet miatt fogy ki a készletük, ezért ha továbbra is úgy tûnik, lesz elegendô megrendelésük, mintegy 50 személy alkalmazását kezdeményezhetik a közeljövôben.
Kibéd írásos említésének 500. évfordulójára jelent meg Péterfy László nyugalmazott református lelkész szép könyve: Kibéd és egyháza. "E kiadványnak kettôs célja van – írja a szerzô a Bevezetô gondolatokban. – Egyik: rögzíteni a múltat. Megmenteni, amit még meg lehet az ôsökkel kapcsolatosan, amíg mindent el nem mos a múlt emlékeibôl az egyre nagyobb gyorsasággal robogó új élet árja. De célunk nemcsak a történelmi múltunk eseményeinek, harcainak, sikereinek és kudarcainak a konzerválása, hanem fôleg az építés. Lelki és szellemi gazdagítás, mert múltunk drága erôforrás és ôseink hite, helytállása építôleg hat (…) Tanulságunkra, épülésünkre, áldásunkra van a múltismeret."
A szerzô családja is Kibédrôl származik, Péterfy László kutatási területe pedig az erdélyi református egyházközségek története. Kéziratban levô könyvei tulajdonképpen a kibédihez hasonló felépítésû falumonográfiák: Balavásár, Héderfája, Bonyha, Nyárárdselye, Gyulakuta, Kis- és Nagykend, Siklód megírt története várja az olyan nagylelkû támogatókat, mint dr. Mátyus András, dr. Mátyus Gyula és Bálint Mózes, közremûködésük nélkül aligha lehetne fölmutatni augusztus 28—29-én, a falu ünnepén ezt az aprólékos, pontos és szép munkát, melynek szerkesztését, nyomdai elôkészítését a Szász család végezte, a gyönyörû fedôlap Dávid Sándort dicséri, és ha ebbôl mégsem derül ki a könyv "udvarhelyisége", akkor álljon itt, hogy készült az Infopress Rt.-nél, Székelyudvarhelyen.
Címekben felsorolni is sok, ami ebbe a falutörténetbe belefér. Kezdôdik mindjárt egy Általános ismertetéssel, a település eredetével (recenzens még egyszer megkockáztatja: úgy tudja, a helynév gepida eredetû, jó volna, ha tudós szakemberek nyilatkoznának róla, a szerzô szerint neve "idegen eredetû és etimológiája tisztázatlan"), aztán következik a földrajzi leírás, közigazgatási helyzetkép, a földtulajdon helyzetének áttekintése, a gazdálkodás formái az idôk során, majd a társadalom- és családtörténet, a néprajzi leírás, a népi kultúra sajátosságai, az építkezés, faragás, utána a nyelvjárási jellegzetességek, a népszokások taglalása, és ízelítô köszöntôkbôl, mondókákból, népi hiedelmek, babonák leírása. Kibéd reformációja több fejezetre tagoltan jelenik meg a könyvben: Egyház a viharban (1562 – 17o9), Egyházi élet a két szabadságharc között (1711 – 1848), Egyházi élet a második világháborúig (1849 – 1944), Egyház a II. világháború után. Minden felhasználható és elérhetô forrást hasznosít Péterfy László, az egyház szervezeti élete, a belsô építés, a lelki élet, a fegyelem, az áldozatosság, az igeszolgálat, az ünnepszentelés, a gyermek- és ifjúságnevelés, iskola, erkölcsi élet, fegyelmezés, az anyagi gondok, épületek, földbirtokok, templomi felszerelések, az egyházi szolgák munkája és fizetése, a természeti csapások – semmi sem kerüli el a figyelmét, hiszen maga is pásztora volt magyar népének, lelkésze és tanítója is egyben: Erdôszádán nevelô, Nyárádselyén és Nagykenden pap, tanár Makfalván (1942 – 1944), tanár és igazgató Bonyhán (1946 –1948), mert nemcsak teológiai végzettséggel rendelkezik, hanem földrajz – magyar szakos tanári oklavéllel is (1933). Csak csodálni tudom az 1910-ben született Mestert, aki hivatását gyakorolva pennájával is képes volt életmûvet alkotni. (Kendi Kalendáriuma az ígéretes indulás és két szám megjelenése után, anyagiak hiányában, sajnos, már nem jelenhet meg.)
Könyvének Függelékében találjuk a Kibéden szolgált lelkészek, rektorok, kántorok rövid életrajzát, a falu kiváló nevelôit, Kibéd helyneveit, a falu címerét, a Mátyus, a Péterfy és a két Madaras család címereit, és – a kétszáz oldalnyi terjedelemhez képest gazdag – fényképanyagot. Igen tanulságos a mai, átmenetinek csúfolt korszak gyakran célt tévesztô, értéket és mértéket nem ismerô embere számára egy idézet Keményfi Katinka dolgozatából, melyet a múlt század végén írt. A részegeskedésrôl szólva ezt emeli át kötetébe Péterfy László: " Ha étkezés tekintetében túlzásba is mennek a takarékossággal, viszont bôkezûek, könnyelmûek, ha italról van szó. Egyebet képes mindent megtagadni magától (ti. a kibédi ember, sz.m.), de a pálinkát nem, ez fô kellék a háznál. Húst nem vesz, gabonáját eladja, de jövedelme jó részét italra pazarolja. Gyermekeit télen át, lábbeli, meleg ruha hiányában alig járatja iskolába, tankönyvre, füzetre csak huzavona után, kellemetlenségek árán lehet kicsikarni a pénzt, de a legkisebb gyermek is pálinkaszagot lehel, s az a legvisszataszítóbb, hogy asszonyok, leányok versenyt isznak a férfiakkal…" (Keményfi Katinka: A Kibéd-vidéki táplálkozása. Egészség címû folyóirat, 19oo.)
Az évi fogyasztást ötvenezer liter pálinkára becsüli Keményfi Katinka. Milyen szép dolog, hogy már ma… – sóhajthatnánk mi is a költôt parafrazálva; de azért kíváncsi volnék a mai "teljesítményre", tekintettel a bögrecsárdák és kiskocsmák felettébb sûrû számára…Milyen szép dolog…volna; ha nem látnánk nap mint nap, miként süllyed ismét a nyomorba a falvak népének legsebezhetôbb, legszegényebb rétege, az anyagi romlással pedig együtt jár az erkölcsi hanyatlás, az elzüllés, a bûnözés.
Ami viszont Kibéd mai iskoláját illeti, le az összes kalapokkal. Ott rosszat a gyermek nem tanulhat, ahol a pedagógus elôdök ilyen nevekre hallgattak, mint: Kibédi Mátyus István (1725 – 18o2), Ôsz János (1884 – 19o1), Seprôdi János (1874 – 1923), Imreh Zsigmond (19o6 – 1934). Jártam ott, láttam és tapasztaltam, és tanúsíthatom, hogy a falu mai értelmisége méltó a neves elôdökhöz, azok szellemi örökségét nemcsak felvállalja, hanem örvendetesen gyarapítja is. Elég, ha csupán két pedagógus nevét írom ide (bár írhatnék tucatnyit is bátran): a Ferencz Ernô tanítóét és a Ráduly János tanárét. (Ó idôk. Mindketten nyugdíjasok már.)
A könyv forrásai: Kibéd egyházközségi levéltára, iskolai levéltára, az egyházmegyei levéltár, a Kerületi Gyûjtô levéltár, magánosok levéltára, a felsorolt, nyomtatásban megjelent munkák száma pedig 24. Megjelenését a korábban felsoroltak mellett számos magánszemélt is támogatta, bizonyára elszármazottak, hiszen lakóhelyük München, Zalaegerszeg, Szeged, Temesvár, Kolozsvár, Székelyudvarhely, illetve néhányuké Kibéd. A megjelenéshez hozzájárult a református egyház gyülekezete is, perselypénzzel. Szép ünnepe ennek a falunak, hogy egyszerre két kiadvánnyal tiszteleg múltja elôtt, és a megmaradás mellett a továbblépés, a kiteljesedés távlatát is szeme elôtt tartva mutatja fel jelenét nemzetének az ezredfordulón. Ez az igazi ünnep: a tartalmas, munkás, céltudatos, építô élet megszentelése – nem a mulatozás. Nyár végén, Újkenyér után, ôszi betakarítás, számvetés elôtt, a bûvös Órát figyelve. Hogy – mintha csak úrvacsorára várva – készen, tisztán, szívünkig ünneplôben legyünk, amikor elüti majd a kétezret.
Szombaton tíz órától ünnepi istentisztelet a református templomban, igét hirdet ifj. Geréb Attila. Seprôdi János emlékének adózik a falu nevében, munkásságát, jelentôségét méltatja Ráduly János. Megkoszorúzzák az elsô világháborúban elesett hôsök emlékére állított táblát a templomban. Kijövetelkor koszorúznak Seprôdi János emléktáblájánál és a második világégés áldozatainak emlékmûvénél is. Emléktáblát avatnak az újonnan berendezett kibédi tájház udvarán (333. házszám), köszöntô beszédek hangzanak el. Az ünnep felkért szónokai: Kutasi Zoltán polgármester, dr. Kelemen Atilla országgyûlési képviselô, dr. Imreh Ernô jogász. Felavatják továbbá a falu elsô írásos említésének 500. évfordulójára készült emlékoszlopot, amelyre felkerültek a falu szellemi nagyjainak a nevei. Alkotója ifj. Bódi László.
A "csengôs iskolában" kiállítás nyílik: kibédi vagy elszármazott képzômûvészek és faragók köszöntik munkáikkal az eseményt. Ugyanott tekinthetôk meg a falu múltját, jelenét tanúsító dokumentumok. A tájház és az iskolai kiállítás vasárnap is nyitva tart. A mûvelôdési házban négyórás kultúrmûsor keretében "vonul fel" Kibéd apraja-nagyja, a dalkarok és a hagyományôrzô csoportok, egyéni elôadók. Utána közös mulatság, bál. Vasárnap a 11 órakor istentisztelet. Ebédszünet után sportdélután a labdarúgópályán; este tábortûz.
Ma már bármiféle jelesebb rendezvényt sajtótájékoztatóval szokás kezdeni, az esemény úgynevezett mediatizálása beláthatóan fontos követelmény, hiszen az információszerzéssel egy idôben a személyiségekkel élôben találkozik a sajtó, ami az értesülés továbbításában mindenképpen meghatározó. Ez így van "még" olyan fejlett országban is, mint Japán, ahol elképesztôen magas fokon jár a sajtómodernizáció, ahol egyébként "még a csapból is" információ folyik — mondják, akik csak megfordultak a Felkelô Nap Országában.
A Marosvásárhelyi Filharmónia kamarazenekara nemrég tért haza távol-keleti turnéjáról, így hát a fentieket Vasile Cazan, a filharmónia igazgatója is megerôsíthette pénteken délután, miután bemutatta a sajtónak Mayo Nishiike úrhölgyet, Japán bukaresti nagykövetségének kulturális attaséját, Shinya Ozakit, a Marosvásárhelyi Filharmónia állandó karmesterét (ha még egyáltalán ôt be kellett mutatni), akinek kezdeményezésére a japán kormány közel félmillió dollár (49,9 millió yen) értékben adományozott minôségi hangszereket — hangversenyzongorát, igényes fúvós- és ütôshangszereket — a Marosvásárhelyi Filharmóniának. A sajtótájékoztatón jelen volt továbbá Mamiko Ohtani zongoratanár, a filharmónia volt igazgatója, Csíky Boldizsár zeneszerzô, akinek itt abbeli érdemét sem lehet elhallgatni, hogy egyik külföldi turnéja során hívta meg Ozakit Marosvásárhelyre, aki végül is még Andrei Plesu kultúrminisztersége idején lett filharmóniánk állandó karmestere, szintén az ô közbenjárására koncerteztek a marosvásárhelyi filharmonikusok japán városokban, a Távol- Kelet metropolisában, Tokióban is.
Mayo Nishiike attasé, Shinya Ozaki karmester, a zongorista Mamiko Ohtani, mindhárman a két, alapjában eltérô kultúra közeledésének fontosságát hangsúlyozták.
Csíky Boldizsár zeneszerzô elmondta, hogy romániai viszonylatban is Marosvásárhely tette meg az elsô kulturális nyitást a világ felé, amikor a japán kultúra irányába, japán mûvészember révén tett lépéseket. A marosvásárhelyi rendezvénysorozat nyilván szerény viszonzása kíván lenni a japán kormány nagyvonalú megnyilvánulásának, de mit adhatunk, ajánlhatunk fel mégis — mi is — cserébe? Ipart? Legyünk komolyak. Irodalmat? Más világ. Képzômûvészetet? Más színvilág, más esztétika. Akkor mi marad? A muzsika, mondotta a zeneszerzô. És még marad valami: a mentalitás, a hozzáállás kérdése — tette hozzá kritikai hangvétellel Csíky Boldizsár, emlékezve a Japánban tett turnéra, ahol a román követség arra sem méltatta a romániai vendégszereplést, hogy hangversenyüket szerény jelenléttel legalább megtisztelje. Kommentár nélkül.
Pénteken este a Kultúrpalota nagytermében a nyitóhangverseny elôtt Burkhárdt Árpád alispán mondott köszöntôt és köszönetet Marosvásárhely nevében. Mayo Nishiike attasé elmondotta román nyelven — amelyet marosvásárhelyi, vagyis többkultúrájú helység szelleméhez méltóan Vasile Cazan magyarra fordított —, hogy a japán kultúra napjai megrendezésének ötlete még a nyár elején Marosvásárhelyen megnyitott kortárs japán építészeti kiállításon merült fel, mely rendezvénysorozatnak szándéka minél többet felfedni a számunkra egzotikus világból, a távol- keleti kultúrából, nyitást, tehát ablakot a felkelô Nap felé. Az attasé reméli, hogy a közeledés további, hasonló színvonalú rendezvénnyel folytatódik majd Marosvásárhelyen.
A rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitója után hangversenyt tartottak fiatal japán és romániai szólisták. Marosvásárhely polgárai ráébredhetnének végre, miféle értéket hordoz egy ilyenszerû rendezvény. Mindezt csak a gyér részvételre reflektálva mondjuk...
Ma kamaraest japán és romániai zenetanárok részvételével: Mamiko Ohtani (zongora), Codruta Codrut (zongora), Sándor László (klarinét), Soós Orsolya (zongora), Ávéd Silló Éva (zongora), Ávéd K. Éva (zongora), Kovács Zsuzsanna (zongora), Carmen Mihaescu (zongora); Sato, Beethoven, Brahms, Lutoslavski, Scarlatti, Rahmanyinov, Chopin, Szkrjabin mûveibôl.
Közgondolkodásunk olyan amilyen, sok jót nem tartok róla. Dehát nem csodálkozom; rögtön adódik a következtetés, hogy balkáni szokásaink okán más nem is lehet. S még azt sem mondhatjuk, hogy az idô nem fogott rajta. Itt valamikor jó talajba hintették el a türelmetlen nacionalizmus magvait. Ebben váltig sikeres az ország...
Ma hetven százaléka a románnak nem bízik a magyarban. Ha hinni lehet a kolozsvári Metro Media Transsilvania kíváncsiskodásának. Kit kérdezhettek, nem tudhatom, s azt sem, hogy mi célból és miféle kérdésekre kellett válaszolni. A bizalom hiányát emlegetni finom fogalmazást sejtet; de vajon mi van mögötte? A kegyetlen szavakat nem mondják. Pedig nem kétséges, mi, kisebbségiek ma így vagyunk kitalálva: gyanakszanak ránk, lenéznek, utálnak. És rangsorolnak. Legmegvetettebbek a cigányok, ôket majdnem mindenki nehezen viseli, aztán következnek a magyarok majd a zsidók és a németek. Hogy kivel mi baja a többségnek, azt firtatni nem érdemes, hiszen ürügyet az elutasításra mindig könnyebb találni, mint türelmesnek lenni. A gazdasági lemaradást, a szegénységet, a korrupciót alighanem valamivel helyettesíteni kell(ene). Ami teljesen indokolt. Kézügyben úgy tûnik, semmi nincs, csak a zavaros kollektív nemzettudat. Hát abból csinálnak politikát. Mert azt hiszik, ez az a lottószelvény, amivel nyerni lehet, alkalomadtán. És rájátszanak. Fônyeremény, persze nincs; van viszont hangulatkeltés holmi olyan veszély miatt, ami nem létezik. Érdemes odafigyelni, hogy az a hetven százalék, amely tart a magyaroktól, igyekszik erényt kovácsolni abból, hogy ilyen.Ôk elégedettek önmagukkal. Bizony. Jól érzik magukat attól, hogy akadékoskodhatnak azzal, aki közösségének jogaira igényt tartana. Önelégeltségük nekik megfelel arra, amire kell. Pedig hamis. Nem is jutnak vele messzire; legfeljebb sehova. Azzal annyi. Fontos, hogy csak érezze a magyar egységes nemzetállamban, hol a helye. És nem árt, ha számon tartja, százból hetven román nem szereti. Egyébként nézôpont kérdése ki hogyan viseli állapotját az ilyen együttélésnek. Hasonlítás kérdése az egész. Születhettünk voilna három medencével arrább és akkor minden valószínûség szerint, nem kellene ilyesmin fennakadni. A tény könyörtelen mindig. Nem tagadható, hogy van, aki már attól is meghatódik, ha a fennmaradó harminc megtûri.
De tényleg, az az igazság, ha engem is megkérdeznének, hogy mit gondolok errôl az országról, ahol élnem muszáj, amíg ideköt minden, ha szólni kellene arról, mit gondolok magunkról, róluk, románokról, nehezen tudnék akármilyen közvélemény-kutatónak nagy hirtelenjében válaszolni. Kicsit várnék, elszámolnék tízig, s csak úgy mondanám: hogy nem szeretnek, azt még megértem; emberrel ilyesmi elôfordulhat, hogy haragszik a másikra, mert olyan a természete. Elképzelhetô, ha rajtam múlna, nem így volna, és nem is utálnának. De ritkán szokott rajtunk múlni; és megy minden a maga útján. A népszerûséget hajkurászó demagógoknak a magyar irtóztató veszély forrása ebben az országban; a magyar, ha magyarul beszél, sérelem esik a román nyelven; a szent nemzetállam egységét féltik miattunk, ami csak azért züllik, mert mi akarjuk és nem másért. Bizonyítani sem kell semmit. A kisebbség létezik s az már elég mindenféle és -fajta ellenszenv kikeverésére. Mindenki Erdélyben akarja fitogtatni, hogy mekkora hazafi. Itt igazán semmi akadálya a nacionalistát megjátszani; sem a felvilágosultat, sem a fanatikust. És idejön minket megrekcumozni. Mintha az valódi biztonságot adna annak, akit bénító élményeibe belesavanyított a hétköznapi politika. Mintha nélkülünk jobban boldogulhatnának. Mi vagyunk a számba jöhetô közellenség. A mumus. Elméleteket gyártanak arról, hogy az egységes nemzetállam függetlenségét (szuverenitását) hogyan teheti fogyatékossá a kisebbségek igénye. Válogatnak, hogy mit kell belôle betartani és abból is mi is esik nehezükre. Holott a nemzetiségi és emberi jog oszthatatlan s annak gyakorlása lényeges eleme a demokráciának. Ha nem követelménye. És nem ajándékba kapja valaki. Annak garantálása semmiképpen sem vezet(ne) a többség önbecsülésének feladásához. Ellenkezôleg. Akik nemzetük félrevezetésén fáradoznak és hamiskodnak, jól tudják, hogy mások tisztelete miért nem kaphat helyet abban, amit elôszeretettel meghirdetnek. Nekik addig jó, míg az állam(politika) úgy tekint a kisebbségre, mint akire leselkedni kell. Másként nem léteznének, csak ha ôrködnek és állandóan vétkeseket keresnek.
Mutogathatnak rám, hogy félnivalóm csak nekem legyen. Ha már magát az államot is szemberakhatják velem. Ezért aztán amondó volnék, hogy a magyartól inkább ne kérdezzen, aki a köznek véleményére kíváncsi. megismerszik az magától...
Az a huszárvágás, amellyel a kormány megoldotta a Román Külkereskedelmi Bank (Bancorex) kényes kérdését, újabb, nehezen áthidalható bonyodalmakat okoz. Hogy teljesítse a nemzetközi egyezményekben vállalat kötelezettségeit, mely szerint a Bancorexet július 30-áig átalakítja, két nappal a határidô lejárta elôtt a kormány eldöntötte ennek a Román Kereskedelmi Bankba való beolvasztását. Megtehette, hisz mindkét pénzintézményben az államé a többségi tulajdonhányad, így a közgyûlésekben az Állami Vagyonalap (ÁVA) képviselôi szó nélkül megszavazták az egyesülést.
Annál nagyobb meglepetést okozott a lépés a két bank vezetôségének. Megfogalmazódott az a félelem is, hogy a Bancorex csôdhalmaza a viszonylag stabil BCR-t is veszélyeztetheti, ám a figyelmeztetést senki nem vette komolyan. Persze a Bancorex vezetôsége hazabeszél, hisz félelmük, hogy bársonyszék nélkül maradnak, beigazolódni látszik. Tény az, hogy az egyesülés — illetve a mûködési engedély visszavonása — elôtt a Bancorexnak 5.374 milliárd lej negatív tôkéje volt, azaz ekkora hiányt mutatott ki a könyvelési mérleg. Ebbôl az következik, hogy a Bancorex-részvényesek az egyesülés után semmiféle joggal nem rendelkeznek, annak ellenére, hogy az eredeti kormányhatározatban a beolvasztással létrejövô pénzintézet részvényeinek elosztásáról is szó esett. Mégis, azt kell mondanunk, hogy ôk járnak jól, mert a hiányt most már a BCR-nek kell betömnie.
Az egyesülés után tehát nem lehet szó tôkeemelésrôl, a BCR tulajdonosi struktúrája sem változik. Az egyesült banknak ölébe hullott azonban több mint 2200 új alkalmazott, akikkel nincs mit kezdenie. Az alkalmazottak kérdése pedig alaposan kiélezte a vitát. Az ÁVA vezetô testülete döntésének értelmében a BCR-nek joga van eldönteni, hogy a Bancorex alkalmazottai közül hányat vesz át, márpedig a bank vezetôsége csak 500 ember átvételére hajlandó. A papíron már nem, de gyakorlatban még mindig létezô Bancorex irányítóinak azonban más a véleménye. Alexandru Puscariuc, a pénzintézet fôtitkára szerint a nemzetközi gyakorlat ilyen esetekben azt írja elô, hogy a bekebelezô intézmény szôröstôl- bôröstôl átveszi a bekebelezettet, s csak majd azután végzi el a megfelelô átalakításokat, akár a személyzetcsökkentés terén is. A két megoldás között csak látszólag nincs különbség, a gyakorlatban egy létezô bank (BCR) elbocsátott munkatársai más jogállást élveznek, mint egy már nem létezôé (Bancorex). Az BCR-tôl elbocsátott alkalmazottak például megóvhatják az elbocsátás jogosságát, míg a Bancorex munka nélkül maradt hivatalnokainak nem lenne kihez fordulniuk. Puscariuc szerint az ÁVA vezetô testületének döntése nincs összhangban a törvényes elôírásokkal, s úgy tûnik, hogy a Világbank álláspontja is ôt támogatja, amikor a Román Nemzeti Banknak és a Pénzügyminisztériumnak címzett levélben 60 napos határidôt jelöl meg az áthelyezés után, mely idôszak alatt a BCR eldöntheti az átvett személyzet sorsát.
A vita eldöntése érdekében a Bancorex adminisztrátora, Nicolae Danila és a BCR vezérigazgatója, Ion Ghica, megállapodást kötöttek a kormány elé terjesztendô végsô egyesülési egyezmény szövegét illetôen. A megállapodás ellenére a szövegtervezet a BCR álláspontja szerint kerül a miniszterek asztalára. Ilyen körülmények között a Bancorex ellenjavaslatot kíván beterjeszteni. A döntés most a kormány kezében van, s szakértôk szerint az a BCR álláspontját fogja támogatni.
A két bank helyi fiókjaiban szintén nagy a tájékozatlanság. Lucretia Tudose, a megyei BCR marketingosztályának fônöknôje elmondta, hogy ôk is minden információt a központi sajtóból szereznek be, ezért nem tudják, hogy helyi szinten az egyesülés miként fog lezajlani, és hány alkalmazottat vesznek át. Negovan fiókigazgató Bukarestbe fog látogatni a napokban, hogy útmutatást kapjon ebben az ügyben. Még nagyobb a bizonytalanság a Bancorex fiókjában. Victor Surdea igazgatótól megtudhattuk, hogy ôk szintén a központi sajtóból tájékozódnak, amióta a folyamat beindult, szinte teljesen megszakadt a kommunikáció a központtal. Ráadásul nekik a várakozást tetézi a jövôjük bizonytalansága miatt érzett aggodalom. A fióknak jelenleg 25 alkalmazottja van, és senki nem tudja, hogy hányan, és kik maradnak alkalmazásban a beolvadás után is.
Tényként könyvelhetjük el tehát, hogy az elôkészületlenül hozott döntés még tovább rontotta a román bankrendszer amúgy sem túl jó hírnevét. Görcsös igyekezetében, hogy a Nemzetközi Valutaalappal és a Világbankkal kötött egyezmények részletkérdéseiben megfeleljen, a kormány figyelmen kívül hagyja a nagy egészet, s kicsinyes vitakozásokkal, burkolt választási kampányocskákkal tovább rontja Románia régen rossz hírnevét. A Bancorex csôdtömegét persze meg kellett szüntetni. De kinek szolgál, ha ezt elôkészületlenül, botrányokkal tarkítottan, új gyanakvásokat elindító módon teszik?
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban tegnap tartott sajtótájékoztató fô pontjaként a város közvagyonának felleltározásáról számoltak be.
Angela Rosca, a köz és magánterület-kezelô igazgatóság vezetôje számolt be errôl a munkáról. Tavaly novemberben lépett életbe a 213-as. számú köztulajdonjogi törvény, ennek értelmében kellett minden helységben elkészíteni ezt a leltárt. Az említett törvény módszertani rendelkezései viszont csak július közepén jelentek meg, az 548-as számú kormányhatározatban, amely augusztus végére rögzítette e számvételek elkészítésének határidejét.
A város köztulajdonába tartoznak az utcák, a járdákat is beleértve, a közmûhálózatok, a hulladékfeldolgozó létesítmények, a piacok, közparkok, szabadidôközpontok, zöldövezetek, játszóterek, sportpályák, temetôk, azok az ingatlanok, amelyekben a helyi tanács és a helyi érdekeltségû közintézmények mûködnek, a szociális lakások, azok az emlékmûvek, amelyek nem minôsülnek nemzeti kincsnek.
A módszertani rendelkezések késése miatt a munkára nagyon kevés idô maradt. Vitás kérdések is vannak, például még nem tisztázott, hogy a város köztulajdonába tartoznak-e a földgázvezetékek, vagy különbözô ingatlanok kapcsán folynak még tulajdonjogi viták. Példaként elég említeni a régi városházát, amelyben jelenleg a prefektúra és a megyei tanács mûködik. Ez a törvény értelmében a prefektúra tulajdona, mert ez az intézmény mûködik benne, de a hallottak szerint a jogszabály egy másik kitétele alapján ha bebizonyítható hogy eredetileg a városé volt, akkor ennek tulajdonába tartozik. Tehát a leltár még nem teljes, várhatóan október közepén kormányhatározatban szögezik le, mi is tartozik a város közvagyonába. Az eddigi, még nem végleges adatok és becslések alapján Marosvásárhely köztulajdonának értéke megközelíti a kétszázmilliárd lejt.
Hova lett, nem tudom. Talán mert nem az én karácsonyfám alá lopta be tyúkszemein járó nagyanyám? Régi volt, szakadozott és agyonnyálazott, hétfejû sárkányokat sem szítt tüdôre nagyapám. Odalett. Hiába kerestem a padláson a szuszékban, a kormos kakasülôn. Ha pedig a boralmafa hasadékába rejtettem volna, azóta a tündéreket felfalták az ecetszagú hangyák, a sárkányok és banyák elrepültek huhogva.
Nehéz lesz majd ezt a gyerekeinknek elmagyaráznunk. Így hát mit is...? Kopott szivarzsebbôl nagyvonalúan elô lehet venni majd a tegnapot? Csak egy kis mesére figyelj jól, fiam. Hagyd a géemkás szemüveggel olvasott sztoridat, apu! Rambót néznek és nem kubai balettet a "kölykök", nem ámulnak már vándorcirkuszisták kunsztjain, vietnami harcmodorokkal pofozzák fel a poklos-parti délutánt. Az eszterlánc is elvirágzott, hoz a patak világmárkás szappanbuborékot.
— Hetven éve halt meg Elek apó, mondják, hogy belehalt Erdélybe. 1929 augusztusában jöttek érte. Pedig úgy emlékszik vissza Szentimrei Jenô, hogy mondta volt a falu egyszerû harisnyás embere, Benedek Éfi János a nagy mesemondó kisbaconi sírjánál: Ne féljenek, ôk nem haltak meg, mert nincsen is halál". Bár írja egyszer Marcell fiának: Írói pályám ötvenéves fordulóján szereztem az Öreg Jézus mellé egy újabb hivatalt: Erdély ingyen napszámosa vagyok. Mindenkit irigyelek már régóta, akiért leszáll a Halál angyala".
A tündéreket felfalták az ecetszagú hangyák, a sárkányok és banyák elrepültek huhogva.
Ült eleget fagyban-télben Tamási Áron és Kacsó Sándor mellett a Székelyföldön. Maradva mentek háromágba: Kisbacon-Farkaslaka-Házsongárd felé. Apó helyét azóta senki sem tudta betölteni.
Álla alatt fehér pettyes lila csokornyakkendô. Préselt ôszi kikerics a könyvespolcon.
Hova lett, nem tudom. Nehéz lesz majd ezt...
Benczúr Gyula nyugdíjas olvasónk a szerkesztôségben keresett fel panaszával. A panasz címzettje a Bankcoop, az a bank, amely az utóbbi hónapokban oly sokat szerepelt — és nem éppen kedvezô összefüggésben — az újságok címoldalain. Benczúr úr azt kifogásolta, hogy a pénzintézetben méltánytalanul jártak el vele szemben. Konkrétan azt panaszolta, hogy míg személyenként 500.000 lejben maximálták a kamatokért járó, egyszerre felvehetô összeget, július 26-án a saját szemével látta, hogy az egyik ügyfél 5.000.000 lejt vett fel kamat címén, 10 db kifizetési utalványon. Ugyanakkor neki — bár 1.450.000 lej járt volna — csak 1.000.000 lejt fizettek ki, azt is két részletben, veszekedések árán.
Augusztus 23-án, amikor az újabb havi kamatot szerette volna felvenni, azt mondták neki, hogy elkésett, mert már a 27.- ieket fizetik, elôtte és utána pedig többeket is kiszolgáltak, az egyik ügyfél 800.000 lejt vehetett fel egy tételben. Bebocsátást kért a kirendeltség igazgatónôjéhez, aki azt tanácsolta neki, hogy amennyiben nagyobb összegeket akar felvenni, ossza fel a folyószámláját több kisebb számlára. Az ablaknál azonban ezt csak úgy voltak hajlandóak megtenni, ha valamennyi folyószámlának más tulajdonosa lesz. Tehát — összegezte Benczúr Gyula a véleményét — a Bankcoopnál az ügyfeleket szubjektív alapokon megkülönböztetik.
A panasszal Floare Daniela igazgatónôt kerestük fel, aki válaszában elmondta, hogy napi öt órát azzal tölt el, hogy meghallgatja a panaszosokat, s megpróbál segíteni mindenikükön, ahogy tud, illetve ahogy a törvényes és pénzügyi keretek megengedik. Ez történt a panaszos esetében is, aki, úgy tûnt, hogy megértette, mi lehetséges és mi nem, panaszával mégis az újsághoz fordult. Határozottan tagadta, hogy létezhetett olyan eset, amikor egyetlen személy egyszerre 5 milliót vett volna fel. Nem tudja, hogy a panaszos mit látott, de állítását nem tudta már akkor, személyesen neki sem bebizonyítani, különben is, ha az iratokból kiderült volna, hogy valamelyik alkalmazott ilyet csinált, annak azonnal felbontották volna a munkaszerzôdését.
Floare Daniela elmondta, hogy valóban javasolta a folyószámla több felé osztását, hisz a törvény megengedi, hogy egy személy több felhatalmazás birtokában legyen, de több folyószámla ugyanannak a személynek a birtokában súlyosan megsérti a pénzügyi rendelkezéseket, a panaszos pedig ezt nem tudta megérteni.
Végszóként az igazgatónô hozzátette, hogy kár egy ilyen ügybôl sajtószenzációt fabrikálni, hisz remélhetôleg hamarosan ismét rendbe jön a bank szénája, mint a központi vezetôség közleményeibôl is kiderül, októberig újra teljes mértékben eleget tudnak majd tenni kifizetési kötelezettségeiknek, s akkor mindenki rendben megkaphatja a pénzét.
Úgy legyen.
"Veszélyes fenevadak vagyunk. A ló szebb, mint az ember, a madár bájosabb, a macska kecsesebb, a kutya hûbb, a kígyó kitartóbb, az oroszlán bátrabb, a termesz okosabb. Mivel vesztegettük meg a természetet, hogy nekünk adta mégis a legveszedelmesebb fegyvert, az aljasságot, amely lehetôvé teszi, hogy a többi állat fölé kerüljünk?"
Ott botladozunk a végtelenül Hosszú utcánk lávaszerû aszfaltján, mindegy, hogy merre, aztán nemsokára vissza. Feldúlt külsejû, nyakkendôs fekete fiatalember ront ránk, mindannyiunkra, és izzadt tenyerünkbe csap egy színes röpiratot (mely piros és fekete, mint valami visszataszító Stendhal- mû, és különféle sokszarvú lényeket tartalmaz) és ránk ordít, hogy még meddig halogatjuk a megtérésünket, mert itt a világ vége a küszöbön! Bágyadtan utánamosolygunk az indulatos prófétának. Egy alig pár napja befejezôdött 97,3 %-os világvége után engem senki ne etessen ilyen hiú reménnyel. Ilyen nagyszerû esemény szerintem nincs is.
Azt mégsem mondhatom, hogy a verekedôs tempójú jövendômondó intelme teljesen hidegen hagyott, no nem, csak a 40 fokos hôség miatt, hiszen a kísértés jelen van karácsonykor is ugyanúgy, mint a kánikulában. Meg tudom érteni azokat az elôrelátó embereket (többnyire nôket), akik fordítva veszik fel némely alsónemûjüket, hogy a férjük hûsége nehogy megrendüljön egy óvatlan ágybabújáskor. Egy zseniális találmány van kísérleti fázisban itt, valamelyik balkáni országban, mely lehetôvé teszi az említett fehérnemûk garantált bûnmegelôzô használatát. Az alsónemûk kivitelezésének egy meghökkentôen egyszerû és hatásos módja: a kis ruhadarab mindkét felülete fonák lesz!
Besárgultunk, mint a kínaiak. Nehéz lenne megmondani, hogy ez nekünk bók vagy csak nekik szégyen. Mert sárgulni szoktunk mi az irigységtôl már évezredek óta, de ez más besárgulás. Ez a mostani a rettegés besárgulása. Hogy valaki olyannal megyünk szembe, akivel nem kéne. Épp ennek elkerüléséért egy bizonyos ideje minden reggel feltérképeztük aznapi útvonalunkat, kihasználva minden Palás-közt, Avas-közt meg Etelközt, de ma már felesleges minden térkép. Minden egyes ember, akibe belebotlunk, besárgít minket, mi pedig természetesen ôt.
Néha rájövünk, hogy fiatalok vagyunk, ambiciózusak, nem elég a keresetünk, éppen ezért szabadidônkben szép pénzt szeretnénk keresni. Ilyenkor összegyûlünk valahol, hogy a pénzszerzés biztos módjára rávezessenek. Nemrégiben megint összegyûltünk néhányan. Leesik az ember álla, hogy amíg mi a mindennapi kenyerünket könyörögjük ki a jó Istentôl, azalatt a tudomány elszabadult, mint valami féktelen, tudathasadásos paripa. Kérem, a szemüvegekrôl tartottak elôadást. No nem ilyen meg olyan dipotriákról vagy más effélékrôl. S a napfogyatkozásra orvosilag elôírt szemüvegekrôl is még csak alig rebesgettek. Ez a szemüveg, uraim, nem volt más, mint egy szemtréner. Ugyanaz, amint mondták, mint az izmoknak az expander. Arra kényszeríti az ellustult szemizmokat, hogy dolgozzanak. Odateszi ôket melózni, keményen megdolgozni a tiszta látásért. Mondom, ez is egy szemüveg, olyan, mint egy véznább napszemüveg, melynek szemtengely- távolsága állítható, és a lényeg az egészben az a két darab kis lyukacska, ami szabad szemmel alig látszik, és amin át kell a szemnek kinézni, és ez, kérem, tényleg munka neki. Ráadásul a kancsal, fél- vagy teljesen vak páciens saját kezûleg állítja be magának a két darab kis gödröt. És ez biztosan sikerül neki, ha nagyon akarja, nem úgy, mint a szemészten most megjelenô lézergépeknek. Eszerint a ravasz gépek nem igazán akarják a beteg szemének fókuszpontját pontosan beállítani. Milliót érô szemüveg. Mert kereken ennyi az ára. Nyilván ebbôl származik majd az eladó "komiszionja" is, ami természetesen lényeges lehet 15-20 szemexpander eladása után.
Mi, Csaba népe, mindig ott álltunk, ahol a part szakadt. A vízügyieknek csak el kellett volna indítani közülünk egyet a parton, és ahol az illetô megállt volna, hogy na, itt aztán biztonságos a part, azt a szakaszt sürgôsen meg kellett volna erôsíteni.
Most már mindegy. Mindenki, nem csak a Csabáié, ott áll, ahol a part szakad. A legnagyobb baj az, hogy a titkos tartalékhoz kellett nyúlni, ahhoz a kevéshez, amely a halálos veszélyre van félretéve: a becsülethez. A mindennapi betevô elôteremtéséhez már egy kis hazugság is szükséges. A holnapi betevôhöz már nem lesz elég ennyi hazugság. Már valamivel több kell. Így válik lassan ennek a veszélyes ajzószernek a rabjává az ember, teljesen hazugságfüggôvé, amibôl aztán többé nincs gyógyulás.
A 110 évvel ezelôtt Marosvásárhelyen rendezett iparkiállítás megnyitójára 1889. szeptember elsején került sor. Kovács Ferenc apátplébános ünnepi beszédében rámutatott a helyi érdekû ipari cikkek hiányára, ugyanakkor a külföldi ipari cikkek árubôségére, minek következtében a hazai lakosság kiszolgáltatottjai a külföld ipartermékeinek és kereskedelmének. Beszédében rámutatott a helyi ipar megteremtésének szükségességére, annak fejlesztésére még akkor is, ha ez nehézséget jelent az idegen iparfejlettségi fokával és termékeik nagy keresettségével szemben. Kihangsúlyozta a hazai (helyi) ipar pártolásának szükségességét a fogyasztó közönség részérôl.
A helyi Székely Mûvelôdési és Közgazdasági Egylet vezetôsége a kiállítás tiszta jövedelmét a tervbe vett iparmûvészeti múzeum építésére fordította. A kiállításon jelen levô Baross Gábor és Wekerle Sándor miniszterek e célra 6-6.000 forintot ajánlottak fel. A város és további adományozók segítségével 1891-93 között fel is épült a neoklasszikus homlokzatú, szabadon álló múzeumi épület (ma Természetrajzi Múzeum), Kiss István budapesti építész terve szerint. A kiemelkedô épület fôpárkánya feletti timpanon mezejében elhelyezett többalakos szoborcsoport Róna József budapesti szobrászmûvész alkotása.
Az 1889-ben rendezett elsô ipari kiállítás emlékére a társaság emlékérmet veretett, melynek körirata az elôlapon: SZÉKELY MÛVELÔDÉSI ÉS KÖZGAZDASÁGI EGYLET, a hátlapján pedig: HELYI ÉRDEKÛ IPARKIÁLLÍTÁS MAROSVÁSÁRHELYTT 1889.
Megjegyzésként: a kiállításon elhangzott beszéd napjainkban is idôszerû, hiszen ma is nagy többségben külföldi árut kínálnak az ugyancsak külföldi érdekeltségû kereskedlemi egységek.
Keresztes Gyula
Hetven éve történt
1929 augusztusának elején, a negyedik marosvécsi találkozón elsônek Bánffy gróf (írói nevén Kisbán Miklós) számolt be a Helikon pesti vendégszereplésérôl és nagy sikerérôl. Aztán a jövô évad fellépési helyeit állapították meg, úgy döntve, hogy Bukarestet, Brassót, Szegedet és Kecskemétet látogatja meg a Helikon. A szegedi Dugonics Társaság meghívását Berde Mária tolmácsolta.
— Nagyon kíváncsiak ott az emberek a Helikonra – mondotta –, ottjártamban még azt is megkérdezték, hogy mit esznek az írók Vécsen.
— Egymást! – kiáltott közbe Kós Károly, általános derültséget keltve.
Heinrich Zillich a német nyelvû magyar antológia tervét adta elô. Úgy határoztak, hogy a Németországban megjelenô gyûjtemény lefordított anyagát elküldik Thomas Mann-nak, a Buddenbrook- ház híres szerzôjének, elôzetes válogatásra. Berde Mária egy francia antológia tervérôl számolt be, melyben az erdélyi írók és költôk mutatnák be termésük javát. A könyv kiadására a párizsi Massoni cég tett ajánlatot, az anyagot bizonyos Lebourg fordítja le "Fleurs Transsylvaniennes", azaz Erdélyi virágok címmel. – Egzotikum kell a jó franciáknak – fejezte be elôadását a jeles íróasszony.
Molter Károly, a társaság örök-eleven tréfacsinálója ezt sem állhatta meg közbeszólás nélkül. – Pennsylvániára fognak gondolni, de az nem baj.
Mellékeljük Tamási Áront tomahawkkal.
(A Pásztortûz 1919. augusztus 11-i száma alapján közli: Bölöni Domokos)
Bûnözôt nem övezett annyi érzés és ellenérzés, mint Ambrus Attilát, a whiskys rablót. Kalandos szökése a Gyorskocsi utcai fogdából több, mint hír, akadtak, akik hôsként tisztelik ezért. Már könyv is van róla, saját szöveggel: Én, a whiskys. A társszerzô P. Gál Judit.
Én, a whiskys fegyveres rablásait ilyen egyéni módon követte el. Kíváncsi voltam az útra is, amely a gyerekkorától a rablásokig vezetett — mondja a Mai Nap fômunkatársa. — Több interjút készítettem vele a fogdán, ahol is kiderült: emlékiratait írja a zárkában. Aztán ô kért fel:
— Mint újságírót, érdekelt, hogy milyen lehet az az ember, aki a írjuk meg együtt a könyvet. Igent mondtam azzal a feltétellel, hogy megszólaltathatom a "másik oldalt" is. Rendôröket, sértetteket, tehát azokat, akik nem az ô oldalán állnak, hiszen az olvasó számára csak így mutatkozhat meg teljes árnyaltságában a valódi történet. Azonnal beleegyezett. Meglepôdtem, milyen színesen, olvasmányosan ír. Megkockáztatom: megélhetett volna az írásaiból is. Bár a tervezett közös munkát végül meghiúsította a szökése, a könyv elkészült. Elsô része a whiskys emlékiratait tartalmazza, megszakítva sértettek elbeszéléseivel, vagy dokumentumjellegûen adatokat ismertetve a szóban forgó bûnesetrôl. A második részben inerjúk kaptak helyet. A könyvet Ambrus Attila 74 családi fotója illusztrálja, ezeket ô bocsátotta rendelkezésemre, még a szökése elôtt.
— Kik nyilatkoznak a könyvben?
— Több mint harminc emberrel készítettem interjút. Megszólalnak rendôrök, Ambrus Attila ügyvédje, a kriminálpszichológus, aki vizsgálta, rokonok, ismerôsök, hokistársai. Az ügyész, aki a szökés körülményeit vizsgálja, ugyanis a könyv részletesen ismerteti a szökés történetét. Több barátnôje leleplezi magát a könyvben.
— Ôk nem. Ambrus Attilának nagyon rossz élményei voltak a gyerekkorából, amelyeket visszaigazoltak a rokonok, ismerôsök. Tiszteletben tartottam azt az akaratát, hogy a szülei ne szerepeljenek a könyvében.
— Milyen benyomást tett Önre a whiskys?
Alcím: Szeretné, ha megismernék
— Ambrus Attila összetett, rendkívül érdekes egyéniség. Intelligens, önmagát jól ismerô ember. Többre hivatott annál, minthogy fegyveres rablóként tegyen szert hírnévre. A könyvben meg is írja, hogy mikor következett el az a pont az életében, amikor döntött: rablással javít az életkörülményein. Velem mindvégig nyílt volt, ôszinte, udvarias. Nem magasztalom, de nem is az én dolgom ítélkezni felette. A könyv írásakor mindvégig arra törekedtem, hogy ne a saját véleményemet kényszerítsem az olvasóra, hanem egyéni vélemény alakuljon ki Ambrus Attiláról azáltal, amiket elolvasnak róla.
— Említette, hogy Ambrus Attila belekezdett a könyv írásába. Miért? Talán így remélt felmentést a tetteire?
— Egy helyütt írja, hogy nem felmenteni és mentegetni akarja magát. Azt tartja fontosnak, hogy az emberek megismerjék ôt és így magyarázza tetteinek okát.
— Tartott tôle a beszélgetések során? Végtére is bûnözôvel beszélt.
— Soha nem volt félelemérzetem. Semmi olyat nem tett vagy mondott, ami miatt tartanom kellett volna tôle. Udvarias volt, minden kérdésemre válaszolt, nem volt olyan téma, amirôl ne beszélt volna készségesen.
— Azt mondta megszökött, mielôtt elkezdhették volna a közös munkát. Nem érzi úgy, hogy cserben hagyta?
— Nem. Úgy gondolom, ha valaki be van zárva, akkor természetes, hogy töri a fejét, hogyan szökhet el. Velem nem osztotta meg, hogy szökést tervez. Erre egyébként módja sem volt, hiszen mindvégig rendôri felügyelet mellett beszélgettünk.
— Nincsenek bennem ilyen jellegû érzelmek. Az bizonyos, hogy borzalmas lehet üldözöttnek lenni és ezt az állapotot épp olyan nehezen viselheti, mint amikor fogva tartották.
— Elképzelhetônek tartja, hogy föladja magát?
— Ôt ismerve biztosan nem. Ám az is igaz, hogy az ember, ha üldözötté válik, kiszámíthatatlan, hogy mikor, mi alapján dönt.
Albert Melinda
Szenzációs régészeti leletre bukkantak Romániában a Gyulafehérvári Nemzeti Múzeum kutatói Kisompolyban, (Ampoita) amelyet az angliai Stonehenge-hez hasonlítanak — adták hírül a lapok.
— Miért szenzáció ez, mit találtak a régészek? — Kérdeztük Bánffy Esztertôl, az MTA Régészeti Intézetének tudományos fômunkatársától.
— Számomra nem az a megdöbbentô, hogy az erdélyi lelet a Stonehenge-nél majdnem ezer évvel korábbi, hiszen ennél sokkal régebbi megalitok — magyarul nagy követ jelent — vannak másutt is. Hanem az, hogy a szárazföld belsejében mindeddig hasonló kô- körre, dolmenra (kôkapu) vagy egyenes sorban felállított kô oszlopokra nem találtak. Azt gondoltuk, hogy a megalitok, amelyeken karcolással ember alakok, spirál minták díszlenek, kizárólag az atlanti partvidékre jellemzôek. Ezek ugyanis fellelhetôk Angliában, Írországban, Dél-Franciaországban, Portugáliában, Németország északi részén, a Balti tenger vidékén, Dániában, Svédországban. Az Erdélyben felszínre került lelet, amely igen hasonlatos a stonehenge-ihez, engem mégis arra késztet, hogy a kapcsolatait ne nyugaton, hanem keleten, a sztyepp-vidéken keressem. A keleti kurgánokkal (sírokkal) véljem összevetni. Ukrajnában és még távolabb is elôfordulnak halomsírok, hatalmas kôjelekkel. De még nálunk Mezôcsáton és Dél-Budapesten is ismerünk kô sírjeleket a késô rézkorból.
— Mint ismeretes, Stonehenge kôtömbjeit száz méter átmérôjû, árokkal határolt kör közepén állíthatták fel négyezer évvel ezelôtt. Mindkét kör harminc oszlopból állt, középen az oltárkôvel. Azt mondják, a kisompolyi is harminc tonnás kôtömbökbôl áll. Ilyen méretû kôemlékek elôfordulnak a sztyepp-vidéken?
— Ez a most feltalált megalit mindenképpen különlegesség. A helyszíne és méretei miatt is. Ilyen méretû kôjel a szárazföld belsejében nem ismeretes. Véleményem szerint nomád jelenségrôl van szó, amely jól kapcsolható a kelet emlékeihez, azonban mindenképpen hiba volna Stonehenge-hez kapcsolódónak tartani.
Megszületett az elsô két pozitív doppingvizsgálati eredmény az idei világbajnokságon. A nigériai sprinter, Davidson Ezinwa szervezetében Chorionic Gonadotropint találtak, s ezért két év eltiltásra számíthat. A szomáliai Mohamed Ibrahim Adennél Ephedrin használatát mutatták ki, s valószínûleg megússza egy megrovással.
Az Egyesült Államok küldöttsége hivatalos tiltakozást nyújtott be a rajtgépek használata ellen. Szerintük a rengeteg kiugrás tulajdonképpen ezeknek köszönhetô. A tiltakozást elutasították.
A nap döntôi
Újabb orosz siker született a hosszabb férfi- gyaloglótávon is. 25 km után az élen haladó Aidars Fadejevs lett versenyzôt szabálytalan gyaloglás miatt kizárták, így megnyílt az út az orosz German Szkurugyinnek az aranyérem felé. Idôeredménye 3:44:23 óra, több mint három perccel jobb a második helyezett olasz Ivano Brugnettiénél. A harmadik helyre Szkurigyin honfitársa, Nyikolaj Matyukin érkezett be. Dudás Gyula 4:05:58 órával a 21., míg a másik magyar indulót, Czukor Zoltánt kizárták.
Az elsô versenynap után is elsô helyen álló cseh Tomás Dvorák már nem engedte ki kezébôl az aranyérmet, 8744 pontos teljesítménye önmagáért beszél. Annál nagyobb volt a tülekedés a dobogó második és harmadik fokáért, amelyeken a brit Dean Macey, az amerikai Chris Huffins és az orosz Lev Lobogyin váltogatták egymást. Az elsô nap után még versenyben lévô észt Erkki Nool már nem volt érvényes magasúgró eredménye, ezért elnyelte a középmezôny. Végül az ezüstérmet Dean Macey 8556 ponttal nyerte, míg a bronz Huffins birtokába jutott, 8547 pontos eredménnyel. Zsivóczky Attila remek 1500 méterével a 10. helyre jött fel, végsô eredménye 8019 pont.
Végig esélyeshez méltóan versenyezve, a német Astrid Kumbernuss magabiztosan nyerte a nôi súlylökés döntôjét. Teljesítményei folyamatosan javultak, legjobb dobását az 5. sorozatban érte el 19,85 méterrel. Csapattársa, Nadine Kleinert, 5. kísérletével szorította le a 2. helyrôl az orosz Szvetlana Kriveljovát. Kleinert eredménye 19,61 méter, az ezüstéremre volt elegendô, míg Kriveljova 19,43 méterrel a bronz birtokába jutott. A mezôny legfiatalabb versenyzônôje, a román Elena Hila, 17,88 méterrel a 12. helyen végzett.
Már az elsô sorozatban a bolgár Rasztiszlav Dimitrov a teljesítményével elôrevetítette, hogy ezt a világbajnokságot csak egy ragyogó eredménnyel lehet majd megnyerni. 17,49 méteres ugrása — amely a legjobbja is maradt — végül az ezüstéremre volt elegendô. A brit Jonathan Edwards, a szám esélyese, úgy tûnt, képes lesz ezt túlszárnyalni, amikor a második sorozatban mért ugrása csak 1 cm-rel maradt el a bolgár versenyzôétôl. Aki azonban jobbat tudott teljesíteni, az nem Edwards volt, hanem a német színekben versenyzô Charles Michael Friedek, 17,59 méterrel a 4. sorozatban. Ez az ugrás jelentette az aranyérmet, míg Dimitrov és Edwards az ezüst és bronz birtokába jutottak.
Szinte a könnyekig meghatódva vette tudomásul a brit Colin Jackson, hogy ismét ô lett a legjobb gátfutó a világon. Ehhez azonban minden tudását latba kellett vetnie, hisz nagyon erôs ellenfelei voltak. Miután az egyik elôfutamban a legfôbb vetélytársát, az amerikai Creart kizárták, ezúttal a kubai Anier Garcia szorongatta meg erôsen a brit versenyzôt. Jackson idôeredménye 13,04 mp, míg Garcia 13,07-et futott. A bronzérmet az amerikai Duane Ross érdemelte ki, 13,12 mp-cel.
Óriási meglepetés született a nôi 400 m gátfutás döntôjében. Mindenki a marokkói Nezsa Biduane vagy a jamaicai Deon Hemmings gyôzelmére számított, ám kettejük párharcából az idei évig ismeretlen kubai Daimi Pernia került ki gyôztesen. A célegyenesbe forduláskor még Hemmings vezetett, amikor Biduane hajrázásba kezdett. Vele tartott Pernia is, s már jó méteres elônye volt, amikor az utolsó gátba belebotlott és kiesett a ritmusából. Ekkor úgy nézett ki, hogy Biduanétól senki nem tudja elvenni az aranyérmet, ám Perniának volt ereje visszerôsíteni, és célfotóval megnyerni az aranyat, kiváló, 52,89 mp-es idôvel. Biduanénak 52,90-et mértek, míg a bronzérmes Deon Hemmings 53,16 mp-et teljesített.
Csütörtök este, lapzárta után négy aranyérem sorsa dôlt el: férfi-rúdugrás, férfi és nôi 400 méter, nôi 10 000 méter. Pénteken a következô számokban hirdetnek világbajnokokat: nôi 20 km gyaloglás (Urbanikné Rosza Mária, Szebenszky Anikó, Pesti Mónika), nôi és férfi 200 m, férfi 400 m gát, nôi 5000 m (Szabó Gabriella).
A kosárlabda szerelmesei a hét végén három egymást követô napon követhetik figyelemmel a marosvásárhelyi sportcsarnokban a Herlitz-Mobex kupa második kiadásának küzdelmeit. A házigazdák mellett az ugyancsak elsô osztályban játszó további három erdélyi együttes vesz részt a tornán, köztük a legjobb játékerôt a nagyszebeni együttes képviseli. Az új bajnoki idényre készülôdô Herlitz-Mobex ISK számára remek alkalmat nyújt a három mérkôzés, hogy összerázódjon a gárda, különösen az új szerb idegenlégiós, Goran Kosanin beilleszkedése a csapatba jelent nagyon fontos feladatot. A 212 cm magas beállóst alig egy hete sikerült leigazolni a Galacra távozó Constantin Palii helyébe.
Péntek, 17 óra: Petrom Nagyszeben — U Carbochim Kolozsvár; 18.30 óra: Herlitz-Mobex ISK Marosvásárhely — West Petrom Arad.
Szombat, 17 óra: Nagyszeben — Arad; 18.30 óra: Herlitz- Mobex — Kolozsvár.
Vasárnap, 10 óra: Arad — Kolozsvár; 11.30 óra: Herlitz-Mobex — Nagyszeben.
Az országot "fenyegetô" kockázatokhoz, valamint a gazdaság nyújtotta eltartási lehetôségekhez mérten a román hadsereg túlméretezett, nyilatkozta Victor Babiuc védelmi miniszter, demokrata alelnök a párt techirgioli fórumán. A hadsereg átszervezési tervében szerepel az állomány csökkentése, hogy a katonaságot jobban fel lehessen szerelni és kiképezni válsághelyzetekre. Ennek jegyében az állomány a 2003. évre a mostani 180 ezerhez képest 140 ezer fôre csökken.
A magyar-moldovai gazdasági kapcsolatok fejlesztésérôl, az együttmûködés konkrét formáiról folytatott megbeszélést szerdán Kisinyovban Torgyán József magyar földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Petru Lucinschi moldovai államfôvel. Torgyán szerint a rendkívül szívélyes, baráti légkörû találkozón mindkét részrôl az együttmûködésre való nyitottságot hangsúlyozták. A moldovai államfô komoly lehetôséget lát a két ország közös fellépésében az orosz és az ukrán piacon, ahol Moldova jól kiépített kapcsolatrendszerrel, helyismerettel rendelkezik.
II. János Pál pápa személyesen avatja fel szeptember 30-án a római Szent Péter székesegyház frissen felújított homlokzatát. Krisztus születésének 2000. évfordulója alkalmából adták vissza hajdani fényét a kereszténység leghíresebb és legnagyobb temploma megkopott homlokzatának, amelyet 1606-ra fejeztek be Carlo Maderno tervei alapján olyan lángelmék, mint Michelangelo, Raffaello vagy Bramante. A restaurálás során kijavították azokat a károkat, amelyek a légköri szennyezôdés, a szeizmikus rezgések, a hômérsékletingadozás és a késôbbi, nem mindig helyi beavatkozások okoztak. A helyreállítás költségei forintra átszámítva 1,2 milliárdra rúgnak.
Lakolnia kell kíméletlen kíváncsiságáért annak a helikopterpilótának, aki megzavarta a neves amerikai színésznô, Barbra Streisand esküvôjét. Tavaly Barbra és James Brolin házasságkötése a sztár birtokán tizenöt, paparazzókkal zsúfolt helikoptert vonzott a helyszínre. Ez a Butler nevû pilóta azonban a megengedettnél alacsonyabbra ereszkedett gépével, hogy minél több "zugfelvételt" készíthessen a szertartásról. Ezzel veszélyeztette a vendégek testi épségét. Ezek soraiban ott volt többek között John Travolta és felesége: Kelly Preston, továbbá Tom Hanks és Rita Wilson, Sidney Pollack és Quincy Jones rendezôk, valamint Donna Karan divattervezô is. Egy malibui bíróság 500 dollár pénzbüntetésre ítélte a pilótát, és harminc napra eltiltotta a repüléstôl.
Lady Di száz szíve és húsz rózsája
Egy kerek éven át dolgozott a 68 esztendôs német nyugdíjas, Adalbert Selinger sandhatteni lakos, amíg elkészült Diana hercegnô 1,60 méter magas "mauzóleumával". Az egykori bányász otthonában állította fel az aranyszínben fénylô, faoszlopokon nyugvó masszív betonkupolát a walesi hercegnô emlékére, aki 1977. augusztus 31-én tragikus körülmények között vesztette életét. A "szívek királynôje" iránti tisztelete jeléül Selinger száz szívvel és húsz rózsával díszítette a "mauzóleumot". A kupola alatt cigarettásdoboz nagyságú, aranyból készült "koporsó", rajta parányi angol nemzeti zászló és aranyozott kézírásos imádság látható. A német bányász Károly herceggel való házasságkötée óta követte nyomon a hercegnô életútját, aki királynô volt a számára. Különben úgy véli: a Windsor- ház meg sem érdemelte ezt a királynôt...
Húsz év után ismét szabad lottózni Iránban. Az 1979-es iszlám forradalom gyôzelmekor tiltottak be mindenféle szerencsejátékot az ázsiai orsz&a