|
LI. évfolyam 191. (14243) |
1999. augusztus 18. Szerda |
Demokrata párti erôdemonstráció
A Demokrata Párt helyi szervezetének meghívására hétfôn és kedden Petre Roman pártelnök vezetésével megyénkbe látogatott a kormánykoalíció részét képezô politikai alakulat stábja. A Szenátus elnökét Radu Berceanu ipari és kereskedelmi miniszter, Aurel Pana mezôgazdasági államtitkár, Mihai Darie, a Regionális Fejlesztési Ügynökség alelnöke, valamint Simona Marinescu a Munkaügyi és Társadalomvédelmi Minisztérium államtitkára kísérte.
Docsôszentmártonban és környékén A szociális és nem választási jellegûnek titulált látogatás az ádámosi hídon vette kezdetét, majd az árvizek által gyakran sújtott Küküllô menti település mûvelôdési házában folytatódott.
A pártelnök a továbbiakban három gazdasági egységnél állt meg, a dicsôi román—német készruhagyártó vegyes vállalatnál, a MODEX CONF Kft.-nél, majd az üveggyárban és végül a marosvásárhelyi vegyi kombinátnál. Az ipari egységekben tett látogatások során a vendéglátók elismerôen szóltak arról a könnyebbségrôl, hogy a gadasági egységeknek minden fogyasztó számára egységes áron szolgáltatják a földgázt. A vidéki látogatást követôen Petre Roman megyénkbeli üzletemberekkel, mezôgazdasági és turisztikai szakemberekkel találkozott.
A legnagyobb várakozás a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban héfô estére meghirdetett nagygyûlést elôzte meg, amelynek napirendjén az Üzenet Erdélyhez címû politikai program ismertetése szerepelt.
A pártelnököt a színház bejáratánál a hivatalosságok mellett kék ruhás lányok sorfala fogadta, s a közönségbôl ítélve Petre Romannak a gyengébbik nemre gyakorolt sármja továbbra is vonzóerôt jelent, hisz a színház széksorait 40 százalékban hölgyek foglalták el, annak ellenére, hogy a pártvezér népszerûségi mutatója vészjóslóan csökkent az utóbbi idôben. Ez viszont nem érzôdött a kék rózsákkal integetô stábot tapsoló közönség lelkesedésén.
A lenyûgözônek nevezett munkalátogatás céljáról a párt számára kedvesnek becézett megyében Fratean Alexandru, a Demokrata Párt helyi szervezetének elnöke beszélt, majd ô tette fel a kérdéseket: mire számíthatnak az ország állampolgárai, merre tart Románia, reménykedhetünk-e egy jól átgondolt, a nemzeti célokat világosan körvonalazó stratégiában? — amelyekre a továbbiakban a pártelnök válaszolt. Ezt megelôzôen a megyei elnök leszögezte, hogy a Demokrata Párt komoly, pragmatikus, építô szándékú, a jövô érdekében mûködô politikai alakulat.
Petre Roman szónoklata a megszokott témákat érintette s a pártvezér a már ismert retorikával szólt a közönséghez. Bár bevezetôjében azt hangsúlyozta, hogy a problémákat meghallgatni és megérteni jött Erdélybe, Marosvásárhelyre, a jelek szerint a szimpatizánsokkal való párbeszédet a retorikus kérdésfelvetés helyettesítette. A pártnak a nemzetiségi kérdést illetôen vallott irányvonala kapcsán Ioan Aurel Stoica nevét említette, aki a DP nemzetiségi és etnikumközi politikai irányvonalát öt évvel ezelôtt a Nagyváradi kiáltványban kidolgozta.
A következôkben a Petre Roman-féle történelmi lecke hangzott el a románok bölcsôjérôl, Erdélyrôl, amely a szónok szerint az ôslakosság mellett megtelepdtek más nemzetiségekkel gazdagodott, s amely ôsi földért a román katonák annyi véráldozatot hoztak 1916-ban és 1944-ben. A pártelnök kitért a marosvásárhelyi helyzetre, a város lakosságát jellemzô nemzetiségi érzékenységre, amit szerinte komolyan kell venni, hisz az elszenvedett évtized eleji trauma hatása még ma is érzôdik. A történtek miatt a többi erdélyi városhoz képest Marosvásárhely érezhetôen lemaradt a gazdasági fejlôdésben.
A helyzet tanulsága: mind a románok, mind a magyarok a széthúzás csapdájába kerültek, ami csak ellentéthez vezethet, szegénységet és nem egyenlôséget, szabadságot eredményezve.
A továbbiakban saját beszédébôl idézett, amely 1991 márciusában hangzott el megyeközpontunkban, amihez csak azt tehetjük hozzá, hogy szavainak egy évvel korábban, tehát 1990 márciusában valószínûleg nagyobb visszhangjuk lett volna.
Nyolc évvel ezelôtt Petre Roman a békés együttélésre biztatta e tájak lakóit az egységes román nemzetállam keretében, kiemelvén, hogy az észérveket nehezebb érvényre juttatni, mint a szélsôséges gondolkodást, hisz az igazi hazafi az egyetértést és nem a viszálykodást hirdeti. Megoldásként a nemzetiségi kédésre a multikulturalitást, az egymás mellett élés helyett az együttélést ajánlotta. Az asszimiláció helyett a politikai pluralizmus lehet a megoldás, a kölcsönös tisztelet, a nemzetiségek jogainak elismerése, akiknek azonban lojálisaknak kell lenniük ahhoz az országhoz, amelynek polgárai. A románoknak pedig ügyelniük kell arra, hogy saját országukban ne váljanak mások szolgáivá.
A DP-nek olyan pártnak kell lennie — állította —, amely kizárja politikájából a szélsôséges hangsúlyokat. Az Erdélynek tett ajánlat pedig egy olyan stratégiát jelent a nemzeti fejlôdésre, amely összhangban van a szabad világ hasonló stratégiáival, és amelynek révén "nincs miért félnünk semmitôl, mert senki sem jöhet, hogy akár egy napra is az egységes román állam biztonságát veszélyeztesse. Mivel egy egységes nemzetállam vagyunk, amely benne él a nemzetközi szövetségben, nincs miért tartanunk senkitôl" — szögezte le Petre Roman, aki elôadása során kissé sokszor emlegette az egységes román nemzetállam fogalmát, mintegy versenyre kelve más, korábban itt járt pártvezetôkkel. Nehéz kikeveredni a nacionalista retorika öngerjesztô szövevényébôl...
Mindemellett azt is elmondta, hogy az etnikai versengés, az agresszív nacionalizmus, a szélsôséges erôk súlyos veszélyt jelentenek Románia számára. A magyaroknak nem a románoktól és a románoknak nem a magyaroktól kell féniük, hanem azoktól, akit egymás ellen uszítják ôket. akik Bukarestbôl érkezvén, üres ígéreteket hangoztatnak, s a nemzetiségi veszélyre játszanak rá. petre Roman feltehetôen a PDSR-s Adrian Nastase minapi uszító megnyilvánulásaira utalt.
— A nemzeti kisebbségek problémáit csak az általános fejlôdés kertében lehet megoldani, engem pedig nem a magyaroknak tett ígéretek, hanem a többségnek 89-ben, 90-ben, 92-ben és 96-ban tett ígéretek be nem tartása aggaszt elsôsorban — mondotta Petre Roman.
A közigazgatás központosításának lebontását a DP életfontosságúnak ítéli meg, de ez nem jelentheti az állami szuverenitással járó jogosítványok átruházását is.
Az etnikai alapokon szervezett autonómia pedig csak a nemzetiségek elszigetelôdéséhez vezethet, s ha a félelmen vagy túl nagy büszkeségen alapszik, akkor enmzeti elszakadáshoz vezet, súlyosan veszélyeztetve a demokráciát.
Az Erdélynek tett javaslatok közül az elsô a szabad kezdeményezés felszabadítása, mivel a pártvezetô szerint e táj emberei nagyobb tapsztalattal rendelkeznek a magántulajdonhoz való jog, az eredményes munkához való hozzáállás s a pontosan és komolyan kiszámított kockázatok terén.
Az Erdélynek tett üzenet pedig, amely egész Romániára is vonatkozik, a következô: — egység és nem széthúzás a románok között; — egy olyan fejlôdési és a világban való érvényesülési stratégia elfogadása Románia számára, amelynek révén senki és semmi nem fenyegetheti az egységes román állam létét és biztonságát; — békés és eredményes együtt- és nem csupán egymás mellett élés a románok és más nemzetiségek között; — a holnap biztonsága a hasznos munka révén; — a szabad kezdeményezés felszabadítása, amit régen várnak az erdélyiek — szólt a Deomkrata Párt üzenete, amelyet Petre Roman a kövekezô felkiáltással zárt: hiszek Erdélyben, szeretem az egész Romániát.
Kedden a város és a megye elôljáróival való találkozással folytatódott a DP stábjának marosvásárhelyi látogatása, majd igen nagy csalódást keltett, hogy a szociális témakörben összehívott intézetvezetôk végülis csak Simona Marinescu államtitkárnak mondhatták el problémáikat. A pártelnök ezalatt a megyeközpontban állomásozó 6-os hadtest vezetôivel tárgyalt, ahonnan a sajtót kizárták.
A déli órákban a Continentalban tartott sajtótájékoztatóval ért véget Petre Roman marosvásárhelyi látogatása, ahol lényegében a hétfôn este már hallottakat foglalta össze.
A Népújság kérdésére, miszerint a Demokrata Párt Erdély-üzenete a magyarság szempontjából egyoldalú, és elsôsorban az erdélyi román lakosságnak szól, Petre Roman a következôképpen válaszolt:
— Sajnálom, hogy így tûnik, holott azokat a hangsúlyokat kerestem, amelyek megfelelnek az én demokratikus hitemnek. Remélem, hogy üzenetem eljut a magyar lakossághoz, s ha mindnyájunknak ilyen politikai elképzelése lenne, akkor ez hasznos lenne mind a többség, mind pedig a kisebbség számára is.
Általános elégedetlenséget váltott ki az Energomur döntése, miszerint a lakóbizottságok óriási tartozása miatt augusztus 16-án megszüntették a melegvíz-szolgáltatást. Lapunk szúrópróbaként kiválasztott néhány lakóbizottságot, ahol az ott elôforduló adósságok, a lakók fizetôképessége felôl érdeklôdtünk.
Annak ellenére, hogy a meleg víz újraindítása az adósságok törlesztésétól függ, egyes lakótársulásoknál még hétfôn délután sem mutatkozott az adminisztrátor, hogy a fizetni szándékozóktól átvehesse az összeget. Nem mintha az emberek özönlöttek volna...
A Tudor lakótelep 199-es lakóbizottságánál is gondok vannak, itt az adósságok meghaladják a 260 millió lejt, és az adminisztrátor szerint a hétfôi pénzbevétel egy átlagos fogadónap bevetelének felel meg. A gondok ott kezdôdnek, hogy azok a családok fizetnek, akik legfeljebb egy hónappal vannak elmaradva, vagy napirenden vannak a fizetéssel, míg azok, akiknek az adósságaik meghaladják a 8 millió lejt, már több mint egy fél éve nem jelentkeztek. Egy megoldás a pénz begyûjtésére még az lenne, hogy az adminisztrátorok házról házra járjanak, azonban már több esteben is elôfordult, hogy a lakók nem nyitottak ajtót. Ami aggasztja a lakóbizottságok vezetôségét, hogy ezután azok a lakók sem fognak fizetni, akik eddig napirenden voltak. Erre jó példa volt a hétfô délutáni incidens, amikor egy lakó — aki három éve nem szerepelt az adósok listáján — kezében a pénzzel visszautasította a közköltség kifizetését mindaddig, míg nem lesz újra meleg víz. És nem ez volt az egyedüli ilyen jellegû eset. Két óra leforgása alatt közel 15 panaszos érkezett a lakóbizottság székhelyére, akik mind azzal fenyegetôztek, hogy ezentúl nem fizetnek, vagy véglegesen lemondanak errôl a szolgáltatásról.
A megkérdezett adminisztrátorok szerint az Energomur jelen döntése az egydüli lehetôség arra, hogy a csillagászati méretû adósságokat törleszthessék, ám ugyanakkor azt is elmondták, hogy amennyiben nem fogadnak el hamarosan egy törvényt, amely az eladósodottak szigorú büntetését szabályozná, addig nagyon kevés az esély, hogy számottevôen csökkenjen a nem fizetôk száma.
Eugen Crisan, alpolgármester: Más megoldás nem volt Ioan Toganel, megyei tanácselnök: Elhamarkodott lépés
Lapunk kérdésére válaszolva Eugen Criïan alpolgármester elmondta, hogy a meleg víz megvonása valóban drasztikus intézkedés, de az adósságok magas mértéke miatt az Energomurral és a gázszolgáltató vállalattal folytatott tárgyalások után nem mutatkozott más megoldás. A földgáz nélkül maradt 15 hôközpont fogyasztóinak adóssága 7,43 milliárd lej. Ebbôl majd 6 milliárd lejjel tartozik a lakosság, 418 millió lejjel a kereskedelmi társaságok, és több mint 1 milliárddal a költségvetési intézmények, vagyis iskolák, óvodák és a marosvásárhelyi kórház. Látható, hogy a legtöbb pénzzel a lakók tartoznak, ezért egyetlen megoldás a helyzetre, hogy mindenki törlessze tartozásait.
Ilyen intézkedésre még nem volt példa Marosvásárhelyen, annak ellenére, hogy az adósságok problémája nem most került napirendre. A tartozások már hosszabb ideje halmozódnak, és az Energomur már az eddigiekben is vonta meg szolgáltatásait az adósoktól. Például csak májusban 106 lakrészben, hat tömbházban és 24 egyéb fogyasztónál szakították meg a melegvíz-szolgáltatást. Ám ez a módszer nem vezetett eredményre, mint ahogy nagyon kevesen értették meg azt a figyelmeztetést is, hogy ha az adósságok tovább halmozódnak, akkor a gázszolgáltató vállalat ugyancsak megszünteti a földgázszállítást az Energomurnak, mint ahogy ez be is következett. Így sajnos olyan fogyasztóktól is megvonták a meleg vizet, akik rendszeresen, naprakészen fizették a szolgáltatás ellenértékét, de a probléma annyira súlyossá vált, hogy ez volt az egyetlen megoldási lehetôség — vélte az alpolgármester, aki szerint a fogyasztóknak nagyobb felelôsségérzetet kellene tanúsítaniuk amikor a szolgáltatások ellenértékének megtérítésérôl van szó. Az alpolgármester véleménye szerint olyan jól indokolt esetekben, amikor egyes családok gyenge anyagi helyzetük miatt képtelenek kiegyenlíteni tartozásukat, a tanács is segíthetne a probléma megoldásában. És nem utolsósorban, a kormány is tehetne szociális célzatú lépéseket, mondotta, mert, mint a sajtóból értesült róla, a vegyipari kombinát például leszállított áron kap földgázt. A nagyvállalat sorsa egyáltalán nem érdektelen a város szempontjából, de ha egy magánkézben levô kereskedelmi társaság kaphat a földgázra ártámogatást, akkor a tanintézmények vagy kórházak fûtésére szükséges gáz árát is leszállíthatnák — vélekedett.
Eugen Criïantól azt is megtudtuk, hogy az Energomur 16,4 milliárd lejre rúgó kintlevôségeibôl 9,49 milliárd lej a költségvetési támogatás hátraléka. Ez utóbbi összegbôl 3,84 milliárd lej az idei esztendôre még esedékes támogatás, 5,65 milliárd lej pedig még 1998 novemberébôl és decemberébôl elmaradt összeg. Ez az 5,65 milliárd lej vita tárgya a maroasvásárhelyi és a megyei tanács között. Ugyanis idénig a költségvetési támogatást az államkasszából folyósították, a megyei tanácson keresztül. Idéntôl, az új helyi közpénzügyi törvény rendelkezései szerint a költségvetési támogatást a város helyi költségvetésébôl fizetik. A tavalyról elmaradt pénzt tehát az alpolgármester szerint még a megyei tanács kellene kifizesse, de az e körül folyó vitában a két intézmény még nem jutott közös nevezôre. Az általános fizetésképtelenség miatt esetleg nem is sietnek a kiegyezéssel?
Toganel Ioan megyei tanácselnöktôl a vitatott 5,65 milliárdos összeggel kapcsolatos álláspontját kérdeztük meg. Mint elmondotta, a novemberi elmaradás azért keletkezett, mert a pénzügyminisztérium nem folyósított pénzt. A decemberi összeg elmaradásának már körülményesebb oka van. Ugyanis a tanácselnök szerint a költségvetési támogatások decemberi összegét rendszerint mindig a következô év januárjában fizették. Azonban januártól lépett életbe az új közpénzügyi törvény, amelyik elôírja, hogy januártól ilyen címen csak a helyi költségvetésekbôl lehet fizetni. A tanácselnök szerint e jogszabály megjelentével a megyei tanácsnak már jogi lehetôsége sincs arra, hogy ezt a pénzt kifizesse, tehát szerinte a város kasszájából kell az 5,65 milliárd lejt törleszteni.
A tanácselnök úgy véli, a melegvíz- szolgáltatás megszakítása elhamarkodott lépés volt, amit az illetékesek nem gondoltak át eléggé. Szerinte a költségvetési támogatás hátralékainak kifizetése után az adósságokat fel lehetne osztani, tekintettel arra, hogy az adósok egy része nehéz anyagi helyzetben van. Mint elmondotta, további tárgyalásokat kezdeményeznek a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, az Energomur és a gázszolgáltató vállalat között, annak érdekében, hogy az adósságokat hosszabb távra felosszák.
Néhány fizetni nem akaró vagy nem tudó lakó miatt ártatlanok tízezrei maradtak meleg víz nélkül
Kriza Jánosról, a hírneves néprajzkutatóról és unitárius püspökrôl maradt fenn az alábbi anekdota: Miután meghallgatta egy falubeli panaszát, a fôpap rábólintott a hallottakra.
— Magának — mondta — igaza van. Ezután a bepanaszolt fél következett. Kriza türelmesen végighallgatta, majd a legnagyobb nyugalommal kijelentette:
— Magának is igaza van. A beszélgetésnél jelen lévô titkár, miután a panaszosok elmentek, nem tudta megállni, hogy meg ne jegyezze:
— De püspök úr! Mindkettejüknek csak nem lehet igaza!
— Na látja! — válaszolta Kriza. — Magának is igaza van.
Ez a történet juthat eszünkbe, ha a Marosvásárhelyen kirobbant hôenergia-krízist alaposabban megvizsgáljuk. A melegvíz-szogáltató Energomur sajtókonferencián számolt be a kialakult helyzetrôl. Ezek szerint a vállalat 15,9 milliárd lejjel tartozik a Romgaz földgázszolgáltatónak, de amennyiben a júliusi fogyasztást is figyelembe vesszük, akkor 17,5 milliárddal. Az összegbôl 9 milliárd a polgármesteri hivatal tartozása a hôenergia ártámogatása fejében, míg 5,6 milliárd a rosszul vagy nem fizetô lakók miatt gyûlt össze. Ilyen körülmények között a vállalat kénytelen volt felfüggeszteni a szolgáltatást azokban a hôközpontokban, amelyekhez a nagy adósságokkal rendelkezô lakóközösségek tartoznak. Az intézkedés 15 hôközpontot érint és teljesen jogszerû, hisz csak a nem fizetô lakóközösségek maradtak e szolgáltatás nélkül. Az Energomurnak nincs mibôl fedeznie az elfogyasztott gáz értékét, s javításokra, modernizálásra sem jut pénze, ezért volt kénytelen ehhez a megoldáshoz folyamodni. Az Energomurnak tehát kétségtelenül igaza van.
X. Y. naprakészen kifizeti minden számláját. Nyugdíjas, nehezen szedi össze a pénzt, ám ô még úgy nevelkedett, hogy a tartozást ki kell fizetni. Most meg ennek ellenére ottmarad meleg víz nélkül, s az egész eljárást etikátlannak, felháborítónak, úgy egészében véve nagy disznóságnak érzi. Határozottan állítható, hogy neki is igaza van.
Patthelyzet? A látszólagos ellentmondás a lakóközösségek idejétmúlt rendszerében keresendô. Bár a II. világháború óta a kollektív bûnösség intézménye a történelem szemétládájába került, nem túlzás kimondani, hogy most Romániában ezt alkalmazzák! Ezt Marian Mircea, az Energomur mûszaki igazgatója is készségesen elismerte, ám hozzátette: a vállalatnak szerzôdése a lakóközösségekkel van, így ezeknek a belügye a díj beszedése és a számlák kifizetése. Együttérez az érintett 64.700 lakóval — akiknek nagy része becsületesen törleszti számláit —, de nincs egyéb törvény adta lehetôsége jogai érvényesítésére. Mi a megoldás? A Népújság kérdésére, hogy egyáltalán megvizsgálták-e annak a lehetôségét, hogy csak a nem fizetô lakóknál zárják el a csapot, a válasz nemleges volt. Az 1989 elôtti tömbházakban ez mûszakilag nem lehetséges — mondták. Mit tesznek, ha bepereli valaki ôket? — kérdeztünk tovább. Mivel nekik csak a közösségekkel van szerzôdésük, a pernek nincs tárgya — állították —, de a lakóközösség viszont beperelhetô. (Csak zárójelben: a lakó bepereli azt a lakóközösséget, amelynek tagja, tehát önmagát!?) Végül arra voltunk kíváncsiak, hogy lehetséges-e más módon megoldani — egyénileg — a hôenergia-szolgáltatást. A válasz erre egyértelmû igen volt, a lakás — kérésre — bármikor kiköthetô. Miért nem lehet akkor a nem fizetô lakókat is kikötni? Mert nem engedik be ôket a lakásba még rendôrséggel sem, s a magánlakás sérthetetlenségét az Alkotmány garantálja. Meglobogtattak egy vaskos dossziét is: olyan adósok, akiket a lakóközösség megkeresése, és a lakó aláírásos hozzájárulása után próbáltak kiiktatni a rendszerbôl, ám a vállalat munkatársait nem engedték be a lakásba, sôt agresszíven fogadták.
A vállalat képviselôi még elmondták azt is, hogy nincs semmiféle szabályszerûség, hogy honnan kerülnek ki az adós közösségek. A legszegényebb negyedekben is vannak, akik pontosan fizetnek, míg ismernek olyan eseteket, ahol 8-10 milliós tartozás gyûlt össze, pedig az illetônek halomra áll a pénze. Nagyon sok függ az adminisztrátor személyétôl, a hozzáállásától, s talán megoldás lenne, ha a hatalmas lakóközösségekbôl kisebbek — csak egy tömbházra vagy egy lépcsôházra kiterjedô — jöhetnének létre, ez megkönnyítené a pénz begyûjtését. Mellesleg, a kisebb lakótársulások létrejöttét éppen a polgármesteri hivatal nem szorgalmazta valamiféle ellenérdekeltség nevében. Felmerült annak is a lehetôsége, hogy lakásonként kössenek szerzôdéseket, s talán ez lehetne a legjobb megoldás.
Addig is azonban több mint 20.000 lakrész maradt meleg víz nélkül, s addig úgy is marad, míg a számlákat az adósok ki nem egyenlítik. Nyáron talán elviselhetô, de mi lesz, ha jön a tél? A tavalyig a törvény nem engedte meg, hogy télen leállítsák a fûtést, ám most az Energomurt valamennyi hatóság támogatja. Ez örvendetes, bár arról is hallani szeretnénk, hogy a 15 lakótársulás tartozósának duplájával adós polgármesteri hivatal mikor egyenlíti ki a számláját?! Vagy csak az állampolgárt lehet szorongatni? Az energia ára pedig nem fog csökkenni. Ha a kormány — mint ahogy tervezi — megszünteti a hôenergia ártámogatását, egy kétszobás, háromszemélyes lakás havi rezsiköltségét a télen 700.000 lejre saccolják a szakemberek. Akkor pedig ugyancsak nehéz lesz az elmaradásokat pótolni.
Hogy ne keserítsünk el senkit, végszóként még annyit: az elmúlt évtizedek hatására az emberekbe mélyen belevésôdött az a szellem, ami mindent fentrôl, az állam bácsitól vár el. Talán nem ártana jobban odafigyelni az adminisztrátorok választásánál, netán fiatalabbak is elvállalhatják a munkát. Nem ártana jobban összefogni a közösséget a semmibe vevô szomszédok ellen sem. Félreértés ne essék: ez nem menti a hatóságok bûnös nemtörôdömségét, amellyel a gondot hosszú ideig a szônyeg alá seperték, s amely miatt most ártatlanok szenvednek. Ám ôk is azt a társadalmat képviselik, amely ôket megválasztotta. Nem árt hát elgondolkodni azon, hogy a civil szellem tette a nyugati országokat is virágzóvá.
Legtöbb esetben az egyéni higiéné hiánya miatt ütik fel fejüket az emésztôkészülék útján terjedô fertôzô betegségek. Ugyanakkor a fent említett betegségek a használatra egészségügyileg nem engedélyezett vízforrások használatával is terjednek. Ezért gyakoriak bô esôzések után a víz okozta járványok. A tengeri élôlények nyers fogyasztása is ilyen megbetegedéshez vezethet. A meleg idôszakokban a betegségeket a legyek is terjesztik, amelyek a székletben levô fertôzô elemeket könnyedén eljuttattják azokra az élelmiszerekre, amelyek nincsenek megfelelô helyen tárolva. A virózis a nem megfelelôen klórozott, fertôtlenített vízzel is terjed.
A tápcsatorna útján terjedô betegségek száma nagyon nagy. Közülük megemlíthetjük a Polio, Coxackie és Echo vírusok által okozott megbetegedéseket. Ezek a vírusok megtámadhatják a légzôszerveket, az emésztôrendszert, a húgyúti és nemi-szerveket, a központi idegrendszert, a szív-, érrendszert. Ugyanakkor jelentkezhetnek gyermekkori kiütéses megbetegedések formájában is. A felsorolt betegségek általában nyáron-ôsszel fordulnak elô, de bármelyik évszakban felüthetik fejüket.
Egy másik, ugyancsak a tápcsatorna útján terjedô betegség az A-típusú vírusos hepatitisz, a gyerekek és fiatal felnôttek betegsége. Ez megjelenhet betegségként és fertôzésként is, a 60 év feletti lakosság 80 százalékánál kimutatták az antitesteket. A betegség lappangási ideje 3-6 hét, elsô tünetei: láz, izomfájdalmak, légzési nehézségek, alhasi fájdalmak. Súlyosabb formában az alkoholista, cukorbeteg, tüdôbeteg személyek esetében fordul elô.
Az emésztôcsatorna útján terjedô betegségek közül megemlíthetjük a hasmenést, ami lázzal, hányingerrel, hasmenéssel jelentkezik. Veszélyes a csecsemôk és az idôs személyek számára, mert ôket a kiszáradás fenyegeti. Terjedhet vírusok és élôsködôk útján is, egyiket sem szabad elhanyagolni.
Az élemiszermérgezés is a tápcsatorna útján terjed, fôképpen a nem megfelelôen elkészített és tárolt konzervek, a Clostridium botulinummal fertôzött füstölt hús, házi kolbász által. Egyes esetekben a botulizmus nevû súlyos élelmiszermérgezés, ha nem kezelik megfelelôen, halált okozhat.
A felsoroltakat figyelembe véve elmondhatjuk, hogy a tápcsatorna útján terjedô fertôzô betegségek száma nagyon nagy, a megelôzésükhöz szükséges betartani az egyéni higiénét. Legfontosabb a kézmosás, a friss élelmiszerek alapos leöblítése, az egészségügyi engedéllyel nem rendelkezô vízforrások elkerülése, a házi konzervek megfelelô elkészítése, az élelmiszerek megfelelô tárolása, a legyek irtása, a zsúfolt helyek, a fertôzött vizekben való fürdés elkerülése, a szemétládák rendszeres ürítése és a háztartási szemét megfelelô tárolása.
Rövid idôre vendégünk volt James Rosapepe, az Amerikai Egyesült Államok romániai nagykövete, aki székelyföldi körútjának kiindulópontjául választotta Vásárhelyt. Bár egészen nyilvánvaló volt, hogy a látogatás tulajdonképpen nem városunknak szól, hanem kizárólag azért üdvözölhetjük a vidrátszegi repülôtéren a magas rangú vendéget, mert egyáltalán csak itt található a környéken repülôtér, Fodor Imre polgármester — jó városgazda módjára — mégis megpróbálta kiugrasztani a nyulat a bokorból, és ôexcellenciájának egy Marosvásárhelyet — leginkább gazdasági szempontból — bemutató levelet adott át, amelyben arra kéri a nagykövet urat, segítene abbéli fáradozásunkban, hogy az amerikai befektetôket idevonzzuk.
A szándék persze dicséretes, ám aligha elegendô, ha efféle diplomáciai eszközök bevetésére szorítkozunk. Az amerikai üzletembernek ugyanis nem diplomáciai cirkalmakra, mézes-mázas csalogató szavakra van szüksége — persze ezek sem ártanak — hanem olyan konkrétumokra, amelyek biztosítják számára, hogy igenis érdemes befektetnie pénzét nálunk, hisz a bürokrácia a minimális (elfogadható) szinten van, az adószint nem haladja meg a nemzetközi mértéket, a szakszervezetek csakis indokolt esetben sztrájkolnak, az emberek mentalitása a magas színvonalú munkának kedvez, s a profittal pedig azt csinál amit akar, uram bocsá’, még talán Ámerikába is elviheti.
Nos, a fenti kritériumokat figyelembe véve, aligha csodálkozhatunk, hogy a jenkik széles ívben elkerülik — no nemcsak kies városunkat, hanem az egész országot. Igazán nem lehet a városháza mostani vezetôségére kenni, de egyáltalán nem kényeztettek amúgy el a tengerentúli üzletemberek ami a megyei befektetéseket illeti. A jelenlévôk, a McDonald’s és a Shell olyan cégek, amelyek rendkívüli gazdasági erôvel rendelkeznek, azaz képesek kivárni, amíg Romániában is más szelek fognak fújdogálni, s akkor már lépéselônyben lesznek azokkal szemben, akik majd csak akkor érkeznek. Egyébként pedig senki nem tülekedik befektetni hozzánk. A nagy csinnadrattával várt tengerentúli delegáció, amely a múlt hónapban felkeresett, mindössze hatvan percet tartózkodott nálunk, miután a megye szinte teljes vezetôségét négy órát várakoztatta. Mondanunk sem kell, hogy a találka teljes csôddel végzôdött.
Naivitás lenne tehát azt hinni, hogy egy nagykövetnek átnyújtott levél bármit is megold. Próbálkozni persze lehet — és kell is. De ennél jóval több szükséges. Városi szinten nem oldható meg ugyan az országosan uralkodó, a hozzá nem értô kormányzás okozta káosz, ám ami minket illet, talán mi is többet tehetnénk azért, hogy vonzóbbak legyünk a külföldiek számára. Íme néhány tipp: keressünk konkrét befektetôket konkrétan, és alaposan elôkésy0tett üzleti ajánlattal; legalább helyi szinten készítsünk el idôben minden dokumentációt, úgy, hogy abban ne próbáljuk átverni a potenciális befektetôt; tartsunk tisztaságot és rendet városunkban és vállalatainkban; ha már az engedélyek beszerzésének fázisában vagyunk, ne húzzuk ezt hónapokig, évekig; ne próbáljunk kedvezôbb színben feltûnni, mint amilyenek valójában vagyunk; dolgozzunk — a helyhatóságok szintjén is — szervezettebben; hassunk oda, hogy választott képviselôink hatékonyabban lobbizzanak mind a megye, mind az országosan fontos jogszabályok megalkotása érdekében, és elsôsorban a hazai reform hétfejû sárkánya, a bürokrácia megfékezésében.
A lista még nagyon hosszan folytatódhatna, de meggyôzôdésünk, hogy mindenki hozzáteheti a maga észrevételét. Tehetünk tehát mi is valamit — magunkért. Vagy — várhatunk, míg a sültgalamb a szánkba repül.
Annak érdekében, hogy az ügyfelek jobban megértsék, miként állítják ki az elôfizetésrôl és a beszélgetésekrôl az augusztus havi számlát, olyan körülmények között, amikor már alkalmazzák a július elsejétôl hatályba lépett tarifákat, a Maros megyei Távközlési Igazgatóság szükségesnek találja közölni az alábbi pontosításokat:
1. Az 1999 augusztusi számla tartalmazza az elôfizetôk által júliusban választott elôfizetési értéket, valamint az új körülmények között megváltozott elôleget — ami az elszámolás garanciája.
2. A választott elôfizetés-típustól függetlenül ezen a számlán minden elôfizetônél 100 ingyenes impulzus fog szerepelni, arra való tekintettel, hogy az elôfizetési díjat elôre leszámlázzák, a beszélgetések árát pedig utólag.
3. A telefonbeszélgetések során fölhasznált impulzusokat a szeptemberi számlával számolják majd el — a ki-ki által választott elôfizetési típus szerint.
4. Azok részére, akik nem kérték az elôfizetési típus megváltoztatását, a legtöbb impulzust magába foglaló elôfizetés értéke alapján végzik el a számítást.
5. A Hátrányos Helyzetû Személyek Államtitkársága által a Romtelecom Rt. országos távközlési társasághoz megküldött átirat szerint (1467/1999. július 30.) az 1999. évi 102-es sürgôsségi kormányrendelet hatálya alá esô egyének telefonszámláit a következôképpen fizetik ki:
— az I-es kategóriába tartozó olyan egyéni telefonvonal esetében, amelyik közvetlen nemzetközi kimenetellel rendelkezô digitális központhoz tartozik:
— 34.000 lej (az impulzusokat magába nem foglaló elôfizetés) plusz 100, a törvény által biztosított impulzus;
— látásssérülteknek 34.000 + 400, a törvény alapján ingyenes impulzus
— II-es kategória — közvetlen nemzetközi kimenetellel nem rendelkezô analóg központhoz tartozó egyéni telefonvonal:
— 34.000 lej + 100, a törvénynek megfelelôen járó impulzus;
— 2 elôfizetô közös (kapcsolt) vonala esetében 37.000 lej (az elôfizetési díj magába foglalja a 100 impulzust);
— egyéni vonal: 34.000 + 400 törvény biztosította impulzus;
— kapcsolt vonal: 37.000 lej (100 impulzusra kiterjedô elôfizetés) + 400, a törvény alapján megadott impulzus;
— a III-as kategóriába sorolt permanens mûködésû kezelôszemélyzetes telefonközpont esetében:
— a IV-es kategóriába tartozó, korlátolt program alapján mûködô kezelôszemélyzetes telefonközpont esetében:
6. Az 5-ös pontnál leírtak értelmében megjegyezzük, hogy az érdekeltek más típusú elôfizetést is választhatnak, annak tudatában, hogy kötelesek megfizetni a törvény által nyújtott ingyenesség levonása következtében jelentkezô értékkülönbözetet.
Sehol senki nem emlegette, nemrégiben Fehéregyházán, a költô ünnepén, a svédországi magyarok is képviseltették magukat. Nem is az a kérdés, hogy miért: lehet, voltak fontosabbak. Pedig aki ilyen messzirôl érkezett annak neve ismerôs. Nemcsak a kíváncsiskodónak, hanem azoknak föltétlenül, akik emlékeznek arra, hogy mirôl írtak az újságok Marosvásárhely fekete márciusa után. Molnár Gergely akkor megjegyzett ember volt, szemet vetettek rá azok, akik mindenáron büntetni akarták a magyart. Hivatták, kesergették, de ô nem hagyta magát. Maradásra biztatott mindenkit, akit szemérmetlenül megvádoltak. Akor még hitte, igazság csak egy van, amit immár a hatalom nem forgathat ki kénye-kedvére...
— Lehet a kérdezô túl nagy jelentôséget tulajdonít neki, de meglepetését nem titkolhatja. Hát mégis elment?
— Gyáva lettem volna, ha maradok. Ha hagyom magam, hogy azt tegyenek velem, amit akarnak. Nézze, engem a munkahelyemen akartak ellehetetleníteni. Onnan küldözgették a listákat a rendôrségre. Hogy kit kell megszorongatni. Söpörték akkor a magyarokat az IMATEX-bôl és nem csak onnan, csak errôl még félnek az emberek beszélni: szabadulni akartak azoktól, akik tizenkilencedikén háromnapos sztrájkot hirdettek. Az igaz, hogy kivittük a magyart az utcára, hogy megvédjük magunkat, tudom, aznap dulakodás történt a gyárkapunál. Megállítottak volna minket, de tehetetlenek voltak. És miuttán elcsendesedett minden, a bosszújuktól nem szabadulhattunk, a megtorlástól.
— Beidézték a rendôrségre hamarosan.
— Ötünket hívtak, de csak én jelentkeztem egyedül. A többiek felültek az esti gyorsra és irány a nagyvilág. Ez persze kitervelt dolog volt, csapda, hogy húzzuk el a csíkot. Hiszen azok voltak meglepôdve, akik hívtak. Ahányszor megjelentem, mindig megijesztettek. Egy darabig nem volt kit. Makacs voltam még azért is, nem akartam eltakarodni.
— Azt nem mondhatom, hogy az RMDSZ minket magunkra hagyott. Sokan kiálltak mellettünk, ott, ahol kellett; tanácsokat is kaptunk, de a tehetetlenség legalább akkora volt, mint a segítôszándék. Rosszul is esett, amikor arról beszéltek, hogy abból lehet baj, ha olyasmit tettünk, amire megbízást nem kaptunk. Mert akkor a felelôsséget mi magunk kell vállaljuk. De hát nekem felelôsségem csak annyiban volt, mint minden magyarnak. És mégis bizonyítani akarták, hogy több is van... Azokról a napokról sokan sokat írtak az újságban, könyvben, csak arról szól ritkán a krónika, ami utána következett. Pedig a történelmi teljességhez hozzátartozna az is, ha egyszer kiderülne, hány magyarnak mutattak kaput akkoriban a gyárakban. Én egyet tudok, mi kilencvenes menekültek Svédországban meg Dániában vagyunk vagy kétszázan.
— Talán pontosítsunk: mi elôl menekült?
— Egyre pocsékabbul éreztem magam. Négy gyermekem volt, nagy családom, gondolom, érthetô, hogy jobban féltem a kudarctól, hogy az utcára kerülhetek. A gyárban raktárfônök voltam, abban nem kételkedtem, megrendezhetnek nekem akkora hiányt, hogy abból koldulok, amíg élek. Mondták is a rendôrségen, tudomásuk van arról, hogy amíg a "jogaimat kerestem a fôtéren" eltûnt ez-az, amibôl baj lehet. Ez már fenyegetés volt. Biztos voltam benne, nem hiányozhat semmi. Még nem. De, ha kivetették rám a hálójukat és felbíztatják valamelyik üzemi szarkát... Ahányszor végiggondoltam nem volt nyugodt nappalom, éjszakám. Csak az bántott, azok erôsebbek, s nem én. Viszont errôl hiába panaszkodtam volna bárkinek is. Még azt mondták volna, rémeket látok. Inkább csomagoltam. Nem akartam messzire menni, csak a szomszédba, gondoltam, rendbe tesszük magunkat lelkileg, aztán majd meglátjuk.
— Hívtak a rokonok, legalább volt kihez menjünk. Volt kapaszkodó. Csak éppen arra nem gondoltunk, milyen nehéz lesz letelepedni. A svédek sokat hisznek a kelet-európai változásokról, úgyhogy a politikai menedékjogra kár is hivatkozni. Kilenc hónapig vándoroltunk városról városra, hosszabbítgattuk a tartózkodást, ahogyan lehetett. Persze magyarázhattam, hogy miféle üldözött vagyok én, az nem volt elég, láthatták a hiteles rendôrségi idézôket, mégis valami más volt a perdöntô. Akkoriban értesült a világ a márciusi eseményeket kivizsgáló bizottság jelentésérôl, amelyben bizony a magyarok nyakába varrnak sok mindent. Én név szerint szerepelek benne, mint holmi fôkolompos. Hát evvel volt szerencsém. Mert a svédek sem most jöttek le a falvédôrôl, tudják ôk nagyon jól milyen szerep jutott akkor egy kisebbséginek.
— Itt az alkalom, tisztázzuk végre, huszadikán éjszaka mi lehetett a bûne?
— Csak annyi, hogy ha megütöttek visszaütöttem, különben többedmagammal fehérkarszalagosan inkább rendet teremtettünk volna a nagy rendetlenségben, még a Vatra irodáját is védtük a tömeg haragjától, amíg tudtuk. Ott volttam, ahol a sebesülteket bekötözték és feljegyzéseket készítettek, ki honnan és miért jött Marosvásárhelyre verekedni.
— Az összeírt adatok sorsáról, a videofelvételekrôl akkor tudnia kell.
— Fogalmam nincs, kinek a birtokában lehetnek. Nekem csak az a gyanús, hogy minderrôl olyan ritkán beszélnek, akik tehetnék, mintha módszeresen felejtenénk...
— Svédország messze van, miféle magyarok élnek ott?
— Háború után bevándorolt magyarok, ötvenhatosok, hetvenesek, kilencvenesek. Aszerint ki mikor érkezett. Csak Kristianstadt körzetében, ahol élek ezer magyarról tudunk, ebbôl 230 fizetô tagja egyesületünknek, azért nem több, mert az emberekben még él az elôítélet, hogy otthon maradt rokonaikra visszaüt, ha ôk magyarkodnak. Vér vízzé azért nem válik, rendezvényeinkre rendesen eljön mindenki. Ott vannak a bevándorlók napján, amit mások is velünk együtt ünnepelnek, ott vannak a magyar bálokban, színházi elôadásokon, bátran mondhatom, százával. Ha látná hogyan adogatjuk városról városra, kézrôl kézre az írókat, színészeket. Soha senkit nem tudunk annyira marasztalni, hogy az elszállásolásra, ellátásra jelentkezônek jusson is a vendégszereplôkbôl. Hozzánk barátként jön, aki jön és mi is úgy viselkedünk. Errôl sokat mesélhetnének azok a vásárhelyi mûvészek, akik gyakran megfordulnak nálunk, jövôre egy egész nagy csapat érkezik, az István királlyal. Utaztatásról, pénzrôl mi gondoskodunk. A svédországi magyar nem felejti, hogy honnan származik. Az elhagyott haza emlékei elevenednek meg újra a feledés homályából, ha otthoniakkal találkozhatunk. Nekem a szervezônek az már elégtétel ha összegyûlhetünk és sokan, a színházban, a hagyományos táncmulatságainkban és jól kibeszélhetjük magunkat. Ennyi a fizetségem, ennél több nem is kell, jó érzés, hogy tehettem valamit magunkért.
— Molnár Gergely ott is nyughatatlan.
— Szakmunkás vagyok, egy automata présgépen nyomogatom a gombokat a francia érdekeltségû gyárban, ennyi nekem nem elég s munkaidô után gyakorolom milyen svédországi magyarnak lenni, a körzetben vezetem az egyesületünket, de az országos szövetségben is van feladatom.
— Akkor elsô kézbôl megtudhatjuk, hogy az állam hogyan bánik a kisebbséggel.
— Pillanatig se higgye, hogy mi ott le vagyunk sajnálva, mint jött-ment bevándorlók. Annyi bizonyos, ügyködésünk senkit nem zavar. Tevékenységünkkel is csak azért számolunk el a hivatalnak, hogy megtéríthessék költségeinket, bármennyit, még bérelt irodánk költségeit is. Az anyagiakban nincs hiány, a többi meg rajtunk múlik. Annál jobban törôdnek velünk, minél inkább foglalkozunk magunkkal, ami természetesen nem valamiféle elkülönülés akar lenni, hanem önazonosságunk ápolása. A svédek elégedett emberek: és annak akarnak látni minket is, minden szempontból. Ôk alább nem adják.
— Akkor a beilleszkedésrôl nem is érdemes szólni.
— A gyermekeim és a feleségem is nagyon hamar megtanultak svédül és angolul, mert ott ez is fontos, hiszen ha a svéddel nehezebben boldogulsz, az angolt váltig mindenki beszéli.
— Milyen a svéd iskola, a gyermek elfelejti anyanyelvét?
— Teljesen nyilvánvaló, otthon magyarul beszélünk. Gyermekeinknek magyar nyelvet, helyesírást, olvasást, történelmet tanítanak az iskolában. A tanrend kötelezôen elôírja minden kisebbség nyelvének tanítását. Magyart heti egy órában, ahol erre igény van. A mi körzetünkben három fizetett magyar tanár járja az iskolákat, ahol mindig összegyûl legalább tíz gyermek, hogy anyanyelvét hallja. Elôfordul, hogy nehéz megszerezni a tanárt, akinek képesítése megfelel. A tavaly olyan elsô osztály indult, ahová beiratkozott tizenhat magyar gyermek. Sokáig gondban voltunk, mert nem akadt tanító, aki ennyit elvállalt volna. Hirdettünk újságban, rádióban, megmozdult egész közösségünk és nem hiába, költözött hozzánk más városból valaki.
— Az összefogást ki ne értené, de bizonyosan van szülô, aki nem tud vagy netán nem kíván élni ezzel a lehetôséggel.
— Elképzelhetô, hogy van ilyen szülô, aki nem tartja fontosnak, hogy ilyesmivel gyötörje gyermekét, mert másként jobbnak látja, mert felejteni akarja megelôzô hazáját is. Neki elég annyi, hogy Svédország még azt is megfizette, hogy szorgalmasan tanulta az állam nyelvét. Pedig ugyanolyan támogatásban részesül mások nyelve is. Az albán, a görög, a magyar gyermek akárhová felvételizik, tizenkét osztály után szigorúan figyelembe veszik az anyanyelv tanulásában szerzett pontokat. Nekünk alapítványunk van, amely csak az anyanyelv ápolását szolgálja. A tanárok, tanítók továbbképzésétôl a gyermekek nyári táborozásáig és a kisebbek vasárnapi óvodájának megszervezéséig mindenben szerepet vállal, aki erre alkalmas. Senkinek el nem engedjük a kezét ki magyar akar maradni.
— Mi lesz azzal a nemzedékkel, aki ott születik, aki már svédnek születik?
— Magyar marad, ha akar: svéd—magyar. Még akkor is, ha az asszimilálódás szinte elkerülhetetlen. Az én gyermekeim már iskolába jártak amikor kivándoroltunk. Kivéve a legkisebbiket. Ô volt a legérzékenyebb az elsvédesedésben, a legtöbb hatás ôt érte, mert a szülôk dolgoztak, testvérei iskolába jártak, s neki csak a többség gyermektársadalma maradt napközben. Féltem is, hogy vele elvész valami abból, ami velünk született. Ezért mintegy megelôzésképpen már az iskola elôtt megtanítottuk írni, olvasni magyarul. Mondogattam neki, hogy édesanyánk nyelve mindig a legfontosabb, az elsô helyen van az ember életében s minden, amit azután még elsajátít valaki csak második lehet, hasznos és jó, de második. Hát ez a legkisebb fiam most a legnagyobb magyar a családban. Nemzeti ünnepen szaval, úgy ahogyan senki más, szépen fogalmaz, ô az én titkárom, segít a levelezésben, hiszen neki már a komputer nem holmi csoda, mint apjának.
— Úgy tartják, szívet cseréljen, aki hazát cserél.
— Lehet, úgy volna jó, annak, aki meg tudja tenni. Az ember azért a szívével csínján bánjon. Nekünk a mostoha sors hozta magával, hogy más hazát választhattunk. Már nem haragszunk miatta. Ezért nincs is visszaút, egyelôre. Lányom Párizsban tanul, módunk és lehetôségünk van erre is. De nem folytatom, még megszólallnak, hogy festem rózsaszínûre, ami nem az.
— Mégis nem csábítja semmi a visszatérésre?
— Örömmel elkerülném ezt a kérdést. Az ember szülôföldjét meg nem tagadhatja soha, történjen akármi. Az életem felét itt töltöttem Marosvásárhelyen, itt jártam iskolába, itt voltam fiatal, házam volt és hazám, olyan amilyen, de hazám, ami megmarad bennünk. A kivándorló elégedetlen valamivel, valakivel. Én magammal voltam az. Mert éreztem, nem tudom megvédeni családomat. Nem a kalandvágy vitt ilyen messzire. Hanem a muszáj. Ma vissza-visszajövök, mert tehetem, hoz a kíváncsiság. És nem az, hogy számonkérjek valamit. Ahogyan múlik az idô az ember felejti a rosszat, még akkor is, ha ma sem látni egyebet, nem változott semmi. Itt a szellô sem rezdül, úgy van minden ahogyan hagytam, vagy még úgy sem. Reggelente, amikor felébredek bátyám házában és kinézek az ablakon, csak turkálókat számolgathatok a kukák között a külvárosi betonrengetegben: a szomszédasszony panaszkodik, hazaküldték a fiát a katonaságtól, hadd gyógyítgassa itthon sebeit, amit gyakorlatozás közben szerzett, de a gyógyszer drága, elviszi havi nyugdíját, mert a zsold semmire nem elég, mert a katona az országnak egészségesen jó. Gyulakutáról utaztam Dicsôszentmártonba zsúfolt vonattal, hát gondolja, hogy valaki vásárolt jegyet? A romokban heverô állomás zárva volt, és a kalauzzal csak én akadékoskodtam, hogy pénzemért jegy is járna, mire visszadobott néhány ezrest, hátha elégedett leszek. De mondok mást. Elôször jöttem haza öt esztendô után, a stockholmi román követségen ígéretet kaptunk, menjünk csak bátran, a határon adják a vízumot, ingyenest, mert az jár annak, aki innen elszármazott. Mégis háromszáz márkát vájtak ki belôlem, mert a rendelkezés csak románnak kedvezett: a határôrtiszt még mutatta is a papírt és nem szégyellte, hogy aki magyar származású, magára vessen. Hát milyen haza az ilyen? Válaszra nincs szükségem. Engem Svédországban megpártolnak, mert magyar vagyok. Ott hisznek abban, hogy annál gazdagabb az ország kultúrában, hagyományban, minél több a nemzetiség, ott a bevándorlók akkor ünnepelnek, amikor akarnak, lobogtathatod zászlódat, senkit nem irritál, nem tépik ki kezedbôl. Fizetésemnek harminc százaléka adóba megy. Lehet ez sok. Attól függ mihez képest. Aki ott él, tudja, megtérül. Nincs ember aki a kukáig süllyedhetne, mert olyan a szociális rendszer, a diák teljes ellátásban részesül míg elvégzi a tizenkettedik osztályt, nem listázzák a gyógyszereket, hogy mi lehet ingyenes és mi nem, azt kapod amire szükséged van; ha megoperálnak, nem kell borítékot dugdosni az orvos zsebébe, az lenne csak a sértés, hiszen ott elképzelni is nehéz, hogy valaki a pénzét, koronáit nem tisztességesen szerzi; az öregeknek közös házat építenek, nem hagynák semmiért magukra azokat, akik egy életen át dolgoztak. Természetesen, mikor ezeket mondom, nem doppingolni akarom magam. Dicsekedni sem akarok, csak a tényeket mondom, a hétköznapiakat. A svéd demokrácia tényleg alapvetôen ilyen.
"Ahogy telnek, múlnak az évek, gyerek- és diákkori emlékeink hatványozottan megszépülnek."
Ekkor kerültem, mint zöldfülû nebuló, a gimnázium alsó tagozatának tanulójaként (ötödikesként) az akkor a Ranghet Iosif névre hallgató (egykori Református Kollégium, ma Bolyai Farkas líceum) iskola bentlakásába. Mindössze ketten úsztunk ebben a hajóban, vagyis mindketten külön minisztériumi jóváhagyással jutottunk be, hiszen csak hetedik osztálytól vettek fel tanulókat.
Hát, szó ami szó, sok öröm nem is várt ránk, mert, mint az az életben lenni szokott, a kemény, katonás fegyelem ostora legtöbbször a mi hátunkon csattant.
És mégis, mindezek dacára rengeteg feledhetetlenül kedves emlék kapcsolódik az itt eltöltött évekhez — 1963-ig voltam bentlakó —, megannyi diákcsíny, humoros — antológiákba illô — esetek, történetek.
Ezek közül szeretnék most feleleveníteni egyet.
Sokszor hallottuk, amikor a nagyobb fiúk, egy-egy esti kalandjuk felemlegetése közben — miközben jó nagyokat hahotáztak — a "késdobáló" nevet hangoztatták. Elôször — s bizony jó ideig — úgy hittük, hogy netán valamelyik western-filmbôl, esetleg Rejtô Jenô kalandregényeibôl kölcsönözték a megnevezést. Aztán, ahogy teltek az évek, lassan, de biztosan mi is felcseperedtünk, s a boldog, de nem mindig felhôtlen kamaszkor éveit éltük, hamarosan fény derült, nyilvánvalóvá vált, hogy mit is hordoz magában az annyiszor emlegetett "késdobáló" megnevezés.
Hogy az nem más, mint a Borsos Tamás utca iskolánk felôli sarkán található, Oroszlán névre keresztelt kocsma (hiszen a vendéglôi titulust aligha érdemelte ki).
Nos, ide lógtak, szöktek ki a nagyobb fiúk, fôleg esténként, az itt átélt, megélt kalandok voltak azok, melyrôl oly színes, rendkívüli diákpátosszal fûszerezett, elôadott történetek születtek.
De miért is kaphatta a "késdobáló" nevet, hiszen ezen a néven vonult be nemcsak a diák, de az általános köztudatba is?
Nos, nem másért, mint azért, hogy sok esetben kisebb- nagyobb csetepaték, duhajkodások — olykor késdobálások is — hadszíntere volt.
Mi is szolgáltathatott megfelelô táptalajt erre, ha nem az az ismert tény, hogy vendégei, kliensei túlnyomó többségét a közeli szomszédos épületbôl, a Törvényszékrôl — perek, tárgyalások végeztével — ide betérô al- és felperesek (köztük igencsak szép számú roma nemzetiségû is) képezték.
Mindezt már mi is, a nagyfiú státusba lépve, megtapasztalhattuk, hiszen a hagyományok maradtak, és jómagunk is meg-megszöktünk egy-egy sörre, nagy kalandnak tekintettünk egy-egy esti kiruccanást a "késdobálóba". Nem beszélve arról, hogy itt mennyivel jobban esett a kézrôl kézre adott Marosmenti (Marasesti cigaretta), mint a bentlakási illemhelyen, ahol mindig kellett számítani a lefülelésre...
Nemrég, amikor ismét felkerestem alma materem városát, több napig tartózkodtam Marosvásárhelyen, miután meglátogattam régi iskolámat, kis ideig elidôztem a Bolyaiak szobránál, a Borsos Tamás utca felé vettem az irányt. Gyermekkorom "késdobálója" helyén most is vendéglô áll, ám a Nyugathoz való közeledés — legalábbis kereskedelmi, vendéglátóipari szinten — egyik beszédes példájaként.
Hol van már a tavalyi hó? — tehetném fel a kérdést. Itt benn, a szívemben. Igen, ott ma is elevenen élnek azok a felejthetetlen évek, diákkorom megszépült emlékeiként.
A felhalmozott óriási energiatartozások miatt megtörténhet, hogy még ezen a héten leállítják a galaci SIDEX acélkombinátban a termelést — közölték kedden. Az Electrica Rt. áramszolgáltató társaság már megkezdte a technikai elôkészületeket a villamos áram kikapcsolására, mert szeretnék elkerülni, hogy a váratlan árammegszakítás komolyabb anyagi károkat okozzon az acélkombinátnak. A közelmúltban már egyszer leállt a termelés négy órára, és akkor több tízmilliárd lej kár érte a kombinátot. A SIDEX 772 milliárd lejjel tartozik az Electrica Rt. kereskedelmi társaságnak.
Az Egészségügyi Minisztérium által közreadott kimutatások szerint a június 1-jétôl számított agyhártyagyulladásos megbetegedések száma a következôképpen alakult a moldovai városokban: 540 személy Iasi-ban, 208-an Suceaván, 217 beteget jelentettek Botosani-ban, míg Bákóban 138 személyt, Piatra Neamton 222 agyhártyagyulladásos beteget kezelnek a kórházban. A kimutatások a krónikus megbetegedések lassan csökkenô tendenciáját mutatják, szakorvosok szerint a sok embert érintô vírusos hullám októberig megszûnik.
Az ENSZ Világélelmezési programjának a következô fél év folyamán 74.137 tonna élelmiszert kell biztosítania 825 ezer jugoszláviai lakos számára — állapította meg a WFP hétfôn Belgrádban nyilvánosságra hozott jelentése. A szám a koszovói lakosokat nem foglalja magába, csak a Szerbiában és Montenegróban élôket. A jugoszláv mezôgazdasági minisztérium azt javasolta, hogy a római székhelyû szervezet lehetôség szerint a helyszínen vásárolja meg az élelmiszert, "lévén Jugoszlávia hagyományos élelmiszer- exportôr". Ezt a WFP ésszerûnek tartja, ezért kérte a segélyprogramban részt vevô országokat: járuljanak hozzá a helyszíni vásárláshoz, amennyiben az gazdaságossági szempontból igazolt, s ösztönzi a helyi termelést és kereskedelmet.
A legutóbbi összesítések szerint már közel ötszáz ember vesztette életét a kedd hajnali földrengés nyomán Törökország nyugati részén. Többségük az összeomló házak alatt lelte halálát. A rengés idején Törökországban tartózkodó amerikai energiaügyi miniszter, Bill Richardson a CNN-nek kaotikus állapotokról számolt be, ô maga a földmozgás idején szállodájában tartózkodott, s mint elmondta, az épület mintegy 45 másodpercig drámaian rázkódott, a fények kialudtak, az emberek az utcára tódultak. Washington mûszaki segítséget ajánlott fel a török kormánynak, a német Vöröskereszt már úton van Törökország felé mentôfelszereléssel és különleges mentôkutyákkal.
Nem emelnek vádat a paparazzók ellen
A párizsi ügyészség kedden jelentette be, hogy megszüntetik a vizsgálatot a Diana walesi hercegnô 1997 augusztusi halálos balesetével összefüggésben eljárás alá vont kilenc sajtófotós és egy motoros ellen. Az ügyészség szerint nincs elegendô alap a vádemeléshez. A kilenc paparazzó és a motoros esetében "gondatlanságból okozott emberölés és testi sérülés" valamint "veszélyben lévô személynek való segítségnyújtás elmulasztása" címen kívántak vádat emelni. A Diana-ügyet júliusban terjesztették az ügyészség elé végleges állásfoglalás kimondása céljával.
3,5 négyzetméteres cukormáz-képet mutattak be kedden Egerben, az Offi Ház Hotelben. A török miniatúrák alapján készített mû Herczeg István grafikus és Kopcsik Lajos Oscár-díjas mestercukrász, 11-szeres gasztronómiai olimpiai bajnok alkotása. Kopcsik Lajos elmondta: a kép alapját képezô akvarellt Herczeg István, Fehér Géza Török miniatúrák címû könyvének felhasználásával készítette. Az akvarellrôl készült diát egy hungarocell lemezre vetítették, erre került aprólékos munkával a "Megbékélés" címû cukorkép, amely a törökök és a magyarság megbékélését ábrázolja, továbbá néhány jelenetet az Egri csillagok címû regénybôl. A kép, keretével együtt, mintegy 150 kilogrammot nyom, készítése csaknem egy évet vett igénybe — mondta a mester.
12 millió olasz hisz a jósoknak
Csaknem minden negyedik olasz hisz a javasasszonyokban, az asztrológiában, a mágiában és egyéb varázslatos dologban — derült ki egy felmérésbôl. A Reuters ismertetése szerint az olasz lakosság 22 százaléka, több mint tizenkét millió fô évente 1 milliárd lírát (547 ezer dollárt) költ "misztikus szolgáltatásokra". Fôleg szerelmi, egészségügyi és munkahelyi problémák ügyében keresik fel a természetfölötti erôkkel "cimborálókat". Itáliában 70 ezer varázsló, asztrológus, jövendômondó él. Szolgáltatásukkal azonban nem mindenki elégedett: az ügyfelek 2,5 százaléka becsapottnak érzi magát. A 97,5 százalékos elégedetlenségi arány azonban jó jóseredmény.
"Automata tûzoltósör" mentett meg egy cseh kocsmát attól, hogy porig égjen. Az ostravai kocsmában a zárás után egy ott felejtett cigarettavégtôl keletkezett a tûz két ötvenliteres söröshordó közelében. A lángok megolvasztották a hordókat összekötô gumicsövet, aminek köszönhetôen elegendô sör ömlött ki a tûz eloltásához. A kocsma tulajdonosai csak másnap reggel vették észre, hogy tûz volt az ivóban, s hogy miként mentette meg a kocsmát a tûzhaláltól "önfeláldozóan" a sör.
A Munkaerôelosztó és -Fejlesztô Ügynökség jelenleg 29.600 munkanélkülit tart számon, ezek közül csupán 19.867 személy részesül munkanélküli-segélyben. A megyében 9,6 százalékos a munkanélküliségi ráta. Július folyamán a marosvásárhelyi Matriconból 174, a Maros Megyei Út- és Hídjavító Rt.-tôl 98, a Prodcomplexbôl 100 alkalmazottat bocsátottak el. Szászrégenben az Agrozoo Forest Calimani, az Aspenreg 15, illetve 11 munkástól vált meg, míg a dicsôszentmártoni Tehnolemntôl 11-en kerültek ki.
A megyében jelenleg 708 helyet ajánlanak a munkát keresôknek. Így 311 textilipari munkást, 34 eladót, 19 mezôgépészt, 102 árurakodót, 20 ügyvezetési tanácsadót, 27 reklám- és 10 biztosítási ügynököt alkalmaznak állami, magán és vegyes tôkével mûködô cégek.
Hatvankét agyhártyagyulladásos megbetegedést tart nyilván (augusztus 16-ig) a Közegészségügyi Igazgatóság járványmegelôzô osztálya. Márialaki Ella fôorvosnô arról tájékoztatott, hogy a legtöbb esetet Marosvásárhelyen és a környezô falvakban jegyezték, a megye többi településein csak szórványosan jelentkeztek betegek. A szakorvos felhívja a figyelmet: a lakosság tartsa be a személyi higiénia szabályait, ne fogyasszon, csak felforralt vagy ásványvizet, ne vásároljanak utcai árusoktól, a zöldséget, gyümölcsöt jól mossák meg, s csak olyan helyen fürdôzzenek, ahol erre engedélyt bocsátottak ki.
Szerkesztôségünk (Dózsa György utca 9. szám, II. emelet, 76-os szoba) csütörtökön, augusztus 19-én délután 3 órakor jogi tanácsadót tart. Az érdekeltek ne feledjék magukkal hozni elôfizetési nyugtájukat, valamint az összes iratot azzal az üggyel kapcsolatban, amelyben a szakember tanácsát kérik.
Az Országos Nagycsaládok Egyesülete Görgényüvegcsûrön augusztus 22-én délután 4 órakor alakuló közgyûlést tart a helybeli szervezet létrehozására, amelybe eddig 31 család iratkozott be. Az eseményre a helyi mûvelôdési házban kerül sor, ahová meghívják a családokat a gyerekekkel együtt. Az ülés végén kosaras mulatságot tartanak.
Szöllösi Lajos marosvásárhelyi képzômûvész 30 szobrából és 30 grafikájából álló kiállításának megnyitójára augusztus 24-én délután 5 órakor kerül sor Nyíregyházán a Bessenyei téri kiállítóteremben (a múzeummal szemben). A kiállítás szeptember 7-ig tekinthetô meg.
A marosvásárhelyi Unirea galériában (Köztársaság tér 9. szám) augusztus 16- tól 30-ig látogatható V. Szász István rézdombormû-kiállítása. A galéria naponta 13-17, szerdán és szombaton 11-13 óra között tart nyitva.
A marosvásárhelyi RMDSZ I., VII. és VIII. körzete augusztus 18-21-e között berettyóújfalusi vendégeket fogad. Tiszteletükre augusztus 20-án este 8 órai kezdettel Szent István-napi bált szerveznek a kövesdombi Olimp vendéglôben. A fiatalok táncversenyen vehetnek részt. A Magnolia bár zenekara muzsikál. A vacsoráról mindenki saját maga gondoskodik.
A segesvári tûzoltók gyorsaságán múlott, hogy a Fehéregyháza községhez tartozó Nagybún faluban hétfôn este 8 óra körül nem kapott lángra Pop Ioan háza és gazdasága. A lángokban csupán egy tonna szálas takarmány égett el. A tûzoltók ismételten figyelmeztetnek, hogy a falusi gazdák ne raktározzanak nedvesen szálas takarmányt, mert az könnyen felhevül és meggyullad.
Marosvásárhelyen rendezik a gyerekek számára kiírt országos ökölvívó-bajnokság döntô tornáját, a sporttalálkozó ma az elôdöntô mérkôzéseivel folytatódik. A várban felállított szorítóban 89 bokszoló kapott bemutatkozási lehetôséget. Hétfôn 27 mérkôzést rendeztek, ma már csak a 13 súlycsoport legjobbjai folytathatják. Az elôdöntô mérkôzései 15 órakor kezdôdnek. Holnap szünnap lesz, a döntôket pénteken, szintén 15 órai kezdettel rendezik meg.
A csütörtökön kezdôdô második marosvásárhelyi sörfesztivál sportrendezvényeire a fesztivál idején a sportcsarnok mögötti ligetben felállított sörsátraknál található plakátokon jelzett program szerint lehet majd benevezni — tájékoztatott Kiss István szervezô.
Cigányok árulják a szemétdombra kidobott fagyit
A maroskeresztúri szeméttelepre nagy mennyiségû lejárt szavatosságú, egy-másfél kilogrammos csomagokban ostyás fagyit dobtak ki. A Dealului utcai cigányok azonnal összeszedték és dobozonként 10.000 lejért árulni kezdték. A fogyasztóvédô hivatal felhívja a lakosság figyelmét, hogy ne vásároljanak a romlott termékbôl, vagy ha vásároltak, s eddig nem fogyasztották el, ezután se tegyék, mert káros az egészségre.
Copyright © Népújság - 1999