LI. évfolyam 190. (14242)

1999. augusztus 17. Kedd

Jött, tárgyalt és elhajtatott a Székelyföldre

A sajtóval nem kívánt találkozni

A magunk részérôl igyekeztünk pontosak lenni, a TAROM légitársaság utasgépe azonban már a kiadott menetrendben szereplô idôpont elôtt földet ért Vidrátszegen — fedélzetén az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetével. Emiatt maga Fodor Imre, Marosvásárhely polgármestere és a vele tartó Kolozsvári Zoltán városi tanácsos is csak az illusztris vednég után érkezett a helyszínre, pedig a protokoll úgy kívánta volna meg, hogy a hívó fél várja az érkezôt és nem fordítva. James Rosapepet a médiák képviselôi csak jó száz méter távolságból láthatták néhány pillanatra, amint a röptér épületébôl kilépve beült egy fehér mikrobuszba, majd elhajtatott. Annyira sem méltatta az újságírókat, rádiósokat és tévéseket, hogy jó napot kívánjon nekik, mielôtt átszelte volna városunkat és vidékünket — útban a Székelyföld felé.

Fodor Imrétôl, aki a sorompónál hivatali kocsijából kilépve pár percig idôzött, kérdésre válaszolva azt nyilatkozta: nem tudja, hogy ki és milyen céllal hívta meg az amerikai diplomáciai kirendeltség vezetôjét Hargita és Kovászna megyébe, csak az bizonyos, hogy Maros megyében nem tesz látogatást. Ez a repülôtéri találkozás pedig a polgármester személyes kezdeményezésére és kérésére jött létre, abban a reményben, hogy James Rosapepe úr, ígéretéhez híven konkrétan is elôsegíti a román—amerikai gazdasági kapcsolatok kiépítését, illetve fejlesztését. Most, egyebek között, szó esett a kaloforniai központú Flextronics International cég lehetséges itteni tôkeberuházásáról, valamint a helybeli Plazmatherm és az óceánon túli Securitech vállalat kooperációjának távlatairól. Ezen túlmenôen Fodor Imre polgármester gondoskodott arról, hogy a sietôs vendégnek átadja az összes olyan helybeli vállalat listáját, (a lajstromot a hivatal marketing irodája állította össze), amely egyáltalán szóba jöhet, mint potenciális partner az amerikai üzletemberek számára.

Ez "szervesen" illeszkedett a nagykövet programjába, hiszen, mint a hírügynökségek közölték, augusztus 16 és 19. között Hargita és Kovászna megyébe látogat az üzleti lehetôségek felkutatásáért. Ugyanakkor a helyi hatóságokkal és üzletemberekkel találkozik és megtekinti az amerikai szponzorálással kibontakozóban levô néhány projektet — mutat rá az amerikai bukaresti nagykövetség sajtóhivatalának közleménye.

— A romániai nagyköveti tisztségében való kinevezésemtôl elsô ízben látogatok el az említett megyékbe — mondotta Rosapepe.

A nagykövet augusztus 16-án a Hargita megyei Gyergyószentmiklóson a helyi hivatalosságok kíséretében ellátogatott a Bucin állami vállalathoz és megtekintette a várost.

Ma részt vesz a Peace Corps szponzorálásában a közösségi tudat témával szervezendô Gyilkos-tói konferencián. Ugyanaznap Marosfôn a hargitai és kovásznai ortodox püspökkel találkozik és ellátogat a gyergyóújfalui Hamerock vállalathoz.

Csíkszeredai látogatása kedden, déli órában, a municípiumi és megyei hivatalosságok kíséretében történô városnézéssel kezdôdik, majd megtekinti a helybéli Bank Post székházát. Rosapepe úgyszintén ellátogat a tüdôkórházhoz, a Hart traktorgyárhoz és az amerkai tôkével rendelkezô, ásványvizet palackozó Kraiten egységhez. Kedd este Tusnád- fürdôn a Harvest Hope projekt amerikai tagjaival, valamint a Hargita megyében élô amerikai állampolgárokkal találkozik.

Szerdán Kézdivásárhelyen a helyi hivatalosságok kíséretében megtekinti az Amylum és a New Fashion egységeket, majd Sepsiszentgyörgyön a municípiumi és helyi hatóságokkal együtt ellátogat néhány élelmiszeripari, valamint gépjármûalkatrészeket gyártó céghez.

Augusztus 19-én Székelyudvarhelyen petrokémiai és húsfeldolgozó egységeket tekint meg.

Korondon a júniusi washingtoni Smithsonian fesztiválon részt vett kézmûvesekkel találkozik.

A kormány idei célkitûzései

A kormány idei gazdasági programjának célkitûzései a folyószámla deficitjének leszûkítése, az infláció folyamatos csökkentése, a tartós növekedési körülmények kijelölése a megfelelô makroökónómiai és strukturális politikák alapján — mutat rá a kabinet augusztus 12-i ülésén a gazdasági politikákra vonatkozóan elfogadott memorandum.

A makroökonómiai politikák a pénzügyi konszolidálásra és bérkorlátozásokra összpontosulnak, a bérek túlzott növekedésétôl terhelt monetáris politika felszabadításáért.

A program célja a folyószámla deficitjének 0,8 milliárd dollárral (7,5 százalék a GDP-bôl) való csökkentse és a Román Nemzeti Bank valutakészletének 0,5 milliárd dollárral való emelése.

Az elôrejelzések szerint az év végéig az infláció mintegy 38 százalékos lesz.

A jövedelmi politika a névleges bérek felsô határának szigorú bevezetésére törekszk az állami adminisztráció, az önálló ügyvitelû egységek és országos társaságok terén.

A költségvetési szektorban a bruttó ninimális béralap 28 százalékra korlátozódik, ami kilencszázalékos csökkentést jelent.)

A közszektor veszteségeit 40 kereskedelmi társaság felszámolásával lényegesen csökkentik, ami az állami szektor veszteségeinek öt százalékát teszi ki, valamint egyes vállalatok magánosításával, ami az állami szektor veszteségeinek 7,7 százalékát jelenti.

Úgyszintén csökkentik a bányaiparban, szénkitermelésben és a kohászatban felhalmozódott veszteségeket, amelyek összesen az állami szektor veszteségeinek mintegy egyharmadát teszik ki. Ennek eléréséért 45 bányát bezárnak, nyolcezer személlyel csökkentik a munkaerôt.

A társadalomvédelem fejezetében a memorandum elôirányozza a munkanélküli segélyek szintjének megôrzését, 0,7 százalékos kompenzálásokat a GDP-bôl.

Petre Roman Maros megyében

Az idei állami költségvetés kiigazításakor szem elôtt tartják ama javaslatot, miszerint a béradó egy részét átutalják a megyei tanácsokhoz, s ezek az alapokat átirányítják a nehéz helyzetben levô falusi polgármesteri hivataloknak — nyilatkozta Petre Roman demokrata vezetô a Maros megyei Ádámos községben tett látogatásakor.

Az intézkedés lehetôvé teszi legalább a polgármesteri hivatalok mûködését, amelyeket a bezárás fenyeget — mondotta Petre Roman.

A Demokrata Párt vezetôje, a Szenátus elnöke Radu Berceanu ipari miniszter kíséretében tett tegnap látogatást megyénkben. A programjában szerepelt egy dicsôszentmártoni és a már említett ádámosi kitérô is. A vendégek tájékozódtak a Bicapa és a Carbidfox helyzetérôl, majd a Conel és a Romgaz-egységek vezetôivel folytattak eszmecserét az eladósodott cégek energiaellátásáról. Tegnap este 7 órától a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban ismertették az Üzenet Erdélyhez címet viselô politikai programot. Ez utóbbiról holnapi lapszámunkban szólunk bôvebben.

Gyöngykoszorú Holtmaroson

A vigadalom völgyében

Lokodi Imre

Kútra menet

Mindenféle meteorológiai borúlátást kiigazított keleten a Kelemen, legalábbis a Felsô-Maros völgyében nem volt kánikulai zivatar, ôszt hozott a folyó, kellemes szép napot augusztus 15-én Holtmarosra: az érkezônek írásos ponyvát lengetett az ájer: Isten hozott Gyöngykoszorú.

Ki vonattal, ki hétfogattal jött, a határ menti érmihályfalviak megelôzték a karácsonyi karavánt: mindennél korábban hangulatot vertek székiesen: fekete-piros jóreggelre táncot járt, volt szatmári legényes, gerinceken áthalló mezôségi pattogó, mindezt nekünk: kútra menet.

Elvégre nagy ünnep, Csôsz Irma és Balla Antal már megint népiben, katolikusok református faluban, unitáriusok népi búcsújárásban: csodajel a zenei anyanyelv.

— Életünk mindennapjai életünk apró honfoglalásai — szólt Bartha József református lelkész szabadtéri prédikációjának üzenete, imádkozott a jónép Miatyánkkal, hallott Pál apostolos papi szót: mi nem vagyunk a meghátrálás gyermekei. Csakugyan, a negyedik Gyöngykoszorú-találkozó. A szabad tér betelt délire: az üzenetet vették Disznajótól Érmihályfalváig, onnan Nyárádmagyarósig, jó visszhanggal, vízfolyással ellentétben Tordatúrtól Üvegcsûrig.

Táncba forgók, tapossátok!

Bartók kis nemzetközi békessége Holtmaroson: táncot látni jött a német, angolul is szóltak jónéhányan, fényképezett szaporán a párizsi etnográfus: bonjour Holtmaros. A füves terepen népi csokrokban leányok- legények. Táncpróba szerteszét, kisrégiók gyûrûi, középrôl a parancs kiadva: karikába legények!

A lacikonyha is jó szimattal felvert a sarokban, sercegett a hús a rostélyon: szittya-füst hasalt el a korai avaron.

Ahogy köszönteni illik s kell a vigadalmi népességet, azt a fôszervezô Papp György meg is tette, együttesekhez szóló nagy-nagy tisztelettel, az EMKE részérôl Szabó György Pál, megyei magyar közmûvelôdési elnök hozta az üdvözletet:...Minden szép volt ez ideig, de át kell adnunk a stafétabotot. Jön az ideje. Örülünk annak, hogy jó lélegzettel él ez a hagyomány, Erdély-szerte, ország-szerte s a világban.

A lelkész írásából rögzítettünk magnószalagra részletet: "...Örvendek, hogy öregedô fejjel pihenhetek a Kelemen lejtôin... Táncba forgók, piros arcú gyermek- lányok, csizmátokkal ezt a földet tapossátok, tapossátok!

Színpadot kémlel a jobbágytelki leány, s izgulva mondja a szavaló után szabadon: hát akkor én fentrôl biztosan leforgok... Balla Anti bácsi csípôre tett kézzel jár legényei között, s költi ôket, mert árnyékba dôltek arcra kalappal, mint kalangyában otthon. De hát nem múlik el a kalákás jobbágytelki arató: a helység kévés szelleme.

Emelnek bokrétás kalapot Zsigmond Dezsô bejelentésére: kezdôdik a tánc. Az érkezettek földre döntik a táblákat, a magyarósiak a cséphadarót. Olvasom is, írom is sorba valamennyit: a mezôcsávási Székely Jánosék, a régi fuvószenekar áll színpadra elôször. Aztán a gernyeszegiek következnek és a sárpatakiak, de ki tudna sorrendbe tenni valamennyi kalákást: jelezzük, hogy ott voltak a magyaróiak, a szászrégeniek, disznajóiak, körtvélyfájiak, a gernyeszegiek és jobbágytelkiek, marosszentkirályiak, és üveges tánccal az üvegcsûri gyermektáncosok, külön élmény már a táncuk, ott voltak továbbá a marosszentgyörgyiek, az erdôcsinádiak, a marosfelfalusiak, miként mondtuk, határszélrôl jöttek az érmihályfalviak, szatmári és mezôségi táncokkal két csoportban. A Mezôség és a Maros mente táncai között "átmeneti" rendet hoztak a vajdaszentiványiak, ott volt a marosvásárhelyi Boróka együttes, magas tánckultúrával, és marosszékit jártak virtussal a vendégfogadó holtmarosiak.

"E se tánc? mégse tánc?"

Tizennyolc falu — köztük város és városka is — volt tehát képviselve a holtmarosi Gyöngykoszorú-találkozón. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy nem szándékunk rangsorolni. Egyrészt nem a versenyszellem jellemzô a gyöngytalálkozókra, másrészt mindenféle minôsítés vagy kiértékelés természetességgel a szakemberre hárul, azon innen és túl minden jelentôséget a szó szoros értelemben vett találkozó jelleg hordoz, a kizárólag kulturális közösségi kapcsolatok megôrzése, a népi kúltúra és hagyomány ápolása a fontos. Mindenféle elterelô, félremagyarázó szándékok ellenére is: addig megvagyunk, amíg táncolni, dalolni, rigmusokat szólni anyanyelven tudunk.

Visszaforgatva a holtmarosi gyöngykoszorús vigadalmat, szóljon a költô Páll Lajos: E se tánc?/ Még se tánc?/ Gatyakorcán tetûvirág,/ fejére fordított világ,/ mégse tánc?/e se tánc.

Bizony az volt, jó táncú vigadalom. És táncház, tûzijáték, bál hajnalig. Mondják, hogy M. Horváth István nagybôgôs vonója majdhogy kigyúlt. Az érmihályfalviak ropták a széki forgatóst, "mintájukra" mások is, csattogott a gatyaszár, korcán az esti harmat meg sem ült.

A Gyöngykoszorú-találkozót minden szervezônek és támogatónak jó szívvel meg lehet köszönni!

Munkából sok, idôbôl kevés!

Elôkészületek az új tanévre

Járay Fekete Katalin

Küszöbön a tanévkezdés. Ami —jobbik esetben! azt jelenti, hogy a Marosvásárhely területén mûködô tanintézetek egy része letudta a különbözô tatarozási, javítási, karbantartási, korszerûsítési stb. munkálatokat. Esetleg hátravan még a nagytakarítás. Ha azonban nem ez a helyzet, akkor a továbbiakban is dolgoznak még itt-ott a szakemberek. Helyzetnézôbe mentünk hát a városi tanács beruházási hivatalába, érdeklôdni a dolgok mikéntje felôl, Csomor László mérnökkel beszélgettünk.

— Óvoda- és iskolajavításra, az l999-re jóváhagyott költségvetésben három és fél milliárd lejt irányoztak elô, ami, nyilván, kevésnek bizonyult. Ezért, a költségkiigazítás alkalmával ezt az összeget két és fél milliárddal megemelték, tehát, mintegy 5,7 milliárd lej áll rendelkezésünkre erre a célra. Átfogó programot készítettünk a városi óvodákban és a különbözô iskolákban elvégzendô munkálatokat illetôen, feladatokra, kiadásokra nézve egyaránt.

— Mielôtt ezekrôl a munkálatokról szólnánk, megemlíteném azt, hogy az elmúlt tanévben elég sok tanintézmény mûködött közegészségügyi mûködési engedély nélkül. Ezt azért jó szóba hozni, mert ezekben az oktatási intézményekben a higiénia, a munkaegészség szempontjából a körülmények valóban meg kellene hogy feleljenek a kívánalmaknak... Bár nemcsak ott!!

— Mindez tulajdonképpen nem tôlünk függ. Bár tényleg össze kellene hangolnunk a különbözô karbantartási munkálatokat a közegészségügyi szakértôk által végzettekkel. Tény, hogy a tavalyi költségvetés is túl szûknek bizonyult ilyen szempontból. Idén, bizonyos iskoláknál, az ilyen vonatkozású dolgokat is orvosoltuk, bár, egyazon költségvetési évben valamennyi intézmény minden gondját rendezni nem tudjuk. Pl. a Bolyai líceum esetében is akadnak olyan tennivalók, amelyeket a közegészségügyiek írtak elô. Olyasmik, amik az említett mûködési engedély megszerzéséhez szükségesek.

— Milyen jellegû munkálatokról volt-van-lesz szó, városi viszonylatban? Mert eltekintve a Bolyai líceumban "befektetendô" csaknem kilencszáz millió lejnyi munkától, ezt követôen az Unirea líceumtól és a 6-os számú óvodától, ahol négyszáz- négyszáz milliós ráfordításról van szó, a sort valószínûleg folytathatnánk még sok költséges munkálattal....

— Tetôzetjavítást-szigetelést kell elvégezni a 2-es, 4-es, 6-os,l6-os óvodában, az l-4-5-6-os általános iskolákban, valamint az Elektromaros szakközépiskola étkezdéjében és az Unirea líceumban. Besében az egész iskolát tatarozni kell. Fûtôberendezés vár javításra a 3- as, l2-es, l7-es általános iskolákban, továbbá a l3-l5-ösben, a Mihai Eminescu Tanítóképzôben, a Traian Vuia, az építészeti, valamint a gazdasági iskolacsoportban. A 2-es óvodában, a 3-5-l7-es általános iskolában , valamint a mûvészeti líceumban, ahol a kazánházat is javítani kell, az Avram Iancu és a Traian Vuia szakközépiskolában festés- mázolás van napirenden, ugyanakkor fertôtleníteni kell több óvodában is, a többi kööztt a 3-6-9- lo-l3-l4-esben, az 5-ös általánosban, a Mûvészeti Líceumban, valamint a Gh.Sincai, a Traian Vuia és a Faipari szakközépsikolákban. Rengeteg óvoda, iskola WC-je, mosdója vár rendbetételre, az Unireának fel kell újítani a tornatermét, a Papiuban a kazánházat kell korszerûsíteni, a Bolyaiban elvégzendôket már nem is részletezem, a villamos hálózaton kell dolgozni a többi között a 6-l4-l9 óvodában, a lo-es általános iskolában, az Avram Iancu és a Traian Vuia iskolacsoportban. Gáz- és vízvezeték dolgában négy vagy öt óvodába is ki kell szállniuk a szakembereknek, épülettatarozás-módosítást kell megoldani például a 2-3-as óvodában, valamint az Egészségügyi és a vegyipari szakközépiskolákban.

Az említett munkaprogramról — természetesen nem a teljesség igényével szóltam — jegyezte meg a mérnök —, majd mintegy összegezésként ezzel zárta mondandóját: az elvégzendô munkálatok összértéke 5.69l.000.000 lej. Amibôl, július 6-ig, kb. 2.000.000.000 lejnyi volt a ráfordítás értéke. A "nagyja" az ábra szerint, még hátra van! Az ehhez szükséges idô viszont kevés!

Lerágott csontok boltja...

A miniszter... össze-vissza lép

Klósz Bálint

Mindjárt, indulásból, meg kell nyugtatnom Béres András barátomat: nem ötlött ki, nyárvégre, Ray Conney-folytatást az egész világon végigtapsolt vígjátékához és ergo, nem kell emiatt változtatni a Tompa Miklós Társulat nagy körülményességgel összeállított ôszi-tavaszi mûsorrendjén, a címként kiemelt kijelentés, ez idô tájt a lázas pótcselekvések (pót- kis és nagyérettségi) idôszakában, csupán egy szerény, elemzésre érett, egyszerû bôvített mondat. Semmivel sem több. Nyelvtani elemei habkönnyûen felfedhetôk és fájdalommentesen skatulyázhatók (alany, állítmány + módhatározónak álcázott bôvítmény). A megoldást a legigényesebb vizsgabizottság sem vitathatja. Jó esetben. Rossz esetben, szellemi perverziókra késztetheti a többé- kevésbé remegô jelöltet: Bôvitsd tovább, ha lehet! (ha tudod!)

Jelölt I. (maturára menendô) bátran kivágja: A miniszterelnök össze-vissza lép. A komisszió tagjai összenéznek, megkönnyebbülnek: szerkezeti bôvítés tökéletes, tízes. Csak az undok, házsárt nyelvész szúr közbe: "Kedves, fiatal barátom, túl pongyolán fogalmazott." Jelölt I. megrökönyödik: "Tisztelt nagybecsûek, én mindent meggondoltam, mindent megfontoltam." És folynak belôle az argumentumok, Radu Vasilét idézi: "a törvényes keretek között, bármikor lehetôség lesz egy önálló magyar egyetem létrehozására" (Marosvásárhely, 1999. július 23., délebédkor); "a mostani törvényhozási ciklusban már nem lehetséges az önálló állami magyar egyetem létrehozása" (Kolozsvár, 1999. július 23., szürküledéskor). Apelláta nincs, cigarettaszünet.

Jelölt II., elôdjét konzultálva, már óvatosabban indít: A pénzügyminiszter össze- vissza lép. Érdemjegy, mint fent. A közfelháborodás (csak a bizottságban!) elhanyagolható szinten: az inkriminált tárca mindig kiadó, csak teljen el ez a menses. Jelölt II. ráken mindent a papára, aki népnevelô, ô szajkózza: létezik az 1998. évi 154-es számú, a tanügyiek inflációette jövedelemkiegészítését szabályozó törvény, csak a Remes elfeledtette, hogy mikortól alkalmazandó; létezik egy, a dászkelek szabadságjogait pontosan meghatározó 103-as számú artikulus az 1997. évi 128-as törvényben, ami 62 nap fizetett szabadságot garantál minden racionálisan éhezettnek, de azt, állítólag a szakszervezetekkel lefolytatott hetye-petye következményeként 44, nyáron beváltható "gürcre" redukálták. A többit elherdálhatod, akkor és ott, ahol éred. Tanévközben is!? Erre már elmegy egy szendvics. Tehát hám-hám szünet.

Jelölt III., nagyot gondolva, egyszerûen többes számba tesz: A miniszterek össze-vissza lépnek és elkezd összehordani hetet s havat, hogy Berceanu meg Muresan, meg CEFTA- szerzôdés, a régión belüli, elônyös vámfeltételek mellett lebonyolítaandó kereskedelemre, puszi jobbra, puszi balra, jatt ide, jatt oda, hogy aztán eszünkbe jusson saját, gyengébb minôségû árut drágában elôállító termelôink érdeke és Ce P... mea! felkiáltással helyettesítsük az eredeti iniciálékat. Kormoz még valamit Radu Sârburól is, hogy nem ugyanazon itcével méri a Daciát a Renaultnak mint a Petromidiát az Akmayának, egyszóvel keveri az italokat... de a "külhonból" hozott elnök megelégeli a blablát s rászól Jelölt III.-ra: "Egyszerûsítsen!" erre az: A kormány össze- visza lép. Néma csend, jelölt ki, orrok össze, gondolatok cikáznak a piros ronggyal leterített asztal fölött. Áramszünet.

A jócskán megvárakoztatott Jelölt IV.-re kurtán ráförmednek: Egyszerûsítsen! Tômondatosítson! Tiszta beszédet nehéz félremagyarázni. Jelölt IV. nehezen emészti az újfajta csalit. Nem erre készítették fel elôdei a folyosón. Koncentrál, gyûri a homlokát, aztán elereszti a bikát, nem lehet leállítani, mint a szomszéd kanját, ha az én szukacockerem tüzel: A miniszter jó. A miniszterek jók. A kormány eszményi. A kormányfô zseni. A bizottság kielégülten elernyed. Lábak nyugszanak az asztal alatt, szempillák rebegnek. Álomszünet.

Kacskaringós háromszéki ésszel megáldott, néhai apósom mondogatta sûrûn, optimista rezignációval: Ilyen népnek ilyen kell, különb népnek különb kell!

Nem csak fene tudja, mit mire értett.

A sajtó a hibás

Vállakozók és elöljárók találkozója

KK

Dr. Ovidiu Nicolaescu egyetemi elôadótanár, a Kis- és Középvállalkozók Országos Bizottságának elnöke, tegnap egész napos látogatás tett Marosvásárhelyen. A nap folyamán találkozott a polgármesteri hivatal és városi tanács képvselôivel, ezt követôen a megyei tanács és a prefektúra képviselôivel, késôbb a Kereskedelmi, Ipari ls Mezôgazdasági Kamara vezetôivel, majd délután magukkal a vállalkozókkal és a sajtóval.

Bár a bizottság Maros megyei kirendeltségének kezdeményezésére szervezett esemény indítékai között a legfontosabb gyaníthatóan az említett bizottság nemrégiben kiadott havilapjának a népszerûsítése volt, a megbeszélés-sorozatnak ezen túlmenôen hasznosnak bizonyult. A beszélgetések mindannyiszor a tervezett témakört járták körül: hazai és külföldi támogatási programok és az azokra való pályázási módok, a nemrégiben kiadott kis- és középvállalkozók törvénye által biztosított kedvezmények és a kis- és középvállalkozók általános problémái.

Ovidiu Nicolaescu a polgármesteri hivatalban mondott bevezetô beszédében hangsúlyozta: Maros megye Bukarest és körzete után — a cégek számát és forgalmát illetôen — további négy megyével a második helyet foglalja el. Véleménye szerint megyénk jó talaja a befektetéseknek, és ezért számukra is fontos. A kis- és középvállalkozók, akik adatai szerint az országos szintû adók 57%-át adják, tulajdonjog szempontjából csak a javak 20%-át tudhatják magukénak. Ezért volna szükséges most, az elsô lépés megtétele után (tudniillik, a rájuk vonatkozó törvény megjelenése után) továbbmenni és biztosítani a törvény gyakorlatba ültetését. Ezenkívül egész Románia gazdaságára nézve elsôdleges fontosságú és hasznos volna a bankrendszer egészének a reformja, és ezzel párhuzamosan egy olyan állami bank létrehozása, vagy egy létezônek a bôvítése amely a vállalkozók érdekeit tartaná szem elôtt. Ezzel megszûnne mostani áldatlan állapot, hogy a vállalkozók a kereskedelmi bankoktól kénytelenek hitelt felvenni.

Abban egyébként mindannyian egyetértettek, hogy ez a réteg támogatásra szorul, nézeteltérések csak azon kijelentés körül adódnak, melyben azt állította: a hazai vállalkozókat nagymértékben hátráltatja a sajtó, amely "csak azokat a vállalkozókat muatatja be, akik lopnak és csalnak, vagy rosszul gazdálkodnak, és nem szentelnek teret a sikeres, jól mûködô vállakozásoknak". (Természetesen kivételt képez az általuk kiadott havilap.)

Sörfesztivál másodszorra

Kétszer több sör és mititej

Mezey Sarolta

A második sörfesztivál szervezôi, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a Bere Mures a rendezvény végleges programját ismertették tegnap a sajtóval. Eszerint az augusztus 19. és 22. között zajló sörivók fesztiváljának színhelyéül szolgáló marosvásárhelyi ligetben tíz hazai sörgyártó cég: a besztercei Bere Malt, a brassói Aurora, a csíki sörgyár, az onesti-i, a ploiesti-i Efes, a szászrégeni Silva és Regina, a Timisoreana, a zilahi Dam Imperial és a szervezô Bere Mures lesz jelen, amelyeknek kereskedelmi érdekeltségük van Maros megyében. Az Ursus idén távolmarad, így e sörfajta kedvelôi nem olthatják szomjukat a cég által gyártott folyékony kenyérrel. Ôk elpártoltak a sörfesztiváloktól, lévén, hogy nagyobb lóra tettek a labdarúgó-válogatott szponzorizálásával.

Mailat Virgil, a Bere Mures vezér-, és Ioan Harpa gazdasági igazgató, valamint Ercsei Ferenc, a polgármesteri hivatalt képviselô kommunikációs iroda igazgatója elmondták, hogy idén jobban odafigyeltek a szervezési kérdésekre, hogy a tavalyi negatív tapasztalatokat kiküszöböljék. Így nem csak a megfelelô mennyiségû sört biztosítják — kb. húszezer liter naponta — hanem jóval nagyobb mennyiségû - kb. két tonna - mititejt, flekkent sütnek majd. A mititejt csupán egy cég, a Select "szállítja", hogy kizárják a minôségileg ellenôrizetlen hústermékek fogyasztását.

A járványveszélyt is számításba vették

A fesztivál idejére felszerelt elektromos hálózat, színpad, illemhelyek mûködtetése — amelyek az agyhártyagyulladási járványra való tekintettel — szigorúbb ellenôrzés mellett fognak üzemelni, 500 millió lejt emésztenek fel — mondták a szervezôk. Fokozottabban ügyelnek majd a tisztaságra, amelyet a Salubriservvel közösen oldanak meg. A csapolt sört csupán egyszer használatos poharakban szolgálják fel, amelybôl elegendô lesz minden standnál. Továbbá leszögezték, hogy nappal a zene hangerôssége a környezô lakóházak mellett nem haladhatja meg az 50 decibelt, este 10 óra után pedig a 40 decibelt. A rendfenntartást a rendôrség, csendôrség és a polgári védelem biztosítja.

Sör mellé szórakoztató mûsor

A sörösszekér csütörtökön 14 órakor indul útjára: a volt Kossuth utca—Fôtér—Kövesdomb—Pandúrok útja—Fortuna—1918. December 1 út- Fôtér—Calarasilor—Liget útvonalon. Ezt követi a hivatalos megnyitó. Minden délutántól éjfélig népi, könnyû-, folk-, rock-, pop- és táncegyüttesek szórakoztatják a közönséget. Csütörtökön fellép a Maros Mûvészegyüttes, Dancs Annamária, a Tanagra együttes, Vasile Seicaru, és a Schimbul 3, pénteken délután 6 órától a maroshévízi Rapsodia Calimanilor, a Szemafor, az Oh-Mama, Andre, Mircea Rusu Band szórakoztatja a közönséget. 20 órától a Diamant vendéglôben szervezik meg a sörgyártók bálját.

A szombati mûsort 17 órakor kezdik az Aven Amenta Romale fellépésével. Zenél még a Téglagyári Megálló, a Defender, a Talisman, a Night Loosers. A záró napra a Sireagul népi együttest, az Edmond, a De Alto, a Blues Spirits és az Irist hívták meg. Esténként mûsor után a Contact Rádió rendez diszkót.

A sörfesztivál folyamán sportrendezvényekre is sor kerül. Lesz minifoci-bajnokság, kosárra dobás, erôpróba, utcai labdajáték. Vasárnap délelôtt 9 órától játsszák a minifoci-döntôt, 11-tôl pedig a Street-Ball döntôt. Délután 4 órától a szórakoztató sportok döntôje, majd 6 órától sörivóverseny.

Kiemelkedô sportesemény vasárnap 11 órakor az ASA—Steaua old-boys mérkôzés — tájékoztatott Kiss István, a sportrendezvényekért felelôs szervezô.

A sörgyártók szerint a fesztivál célja ez alkalommal sem a nyereségvágy, hiszen a rendezvények általában anyagi veszteséggel zárulnak, hanem a hagyományteremtés, a lakosság ilyen jellegû igényeire való reagálás, s nem utolsósorban a reklám.

Dózsa György Makfalván

Bodolai Gyöngyi

Vasárnaptól a Wesselényi-iskola mellett újabb látványossága van Makfalvának. A falu központjában, a polgármesteri hivatal elôtti parkban álló mellszobor azt hirdeti, hogy a nemes vitézbôl lett parasztvezér, Dózsa György családjának bölcsôje e Küküllô menti székely településen ringott.

Alakjának, életének bizonyos momentumait, ahogy születési helyét és idejét is, homály fedi. Ami azonban biztos: Makfalva nevének elsô írásos említése, egy 1507-ben kelt körözôlevélben éppen az ô személye kapcsán történik, amint azt a szobor talapzatára került szövegrészlet is bizonyítja: Georgius Dosa Sycullus de Makfalva.

Természetesen ez már elegendô ok lenne arra, hogy a faluhoz mindenképpen kötôdô székely hadvezérnek emléket állítsanak, de Makfalva elöljáróit nem csupán ennyi ösztökélte. A falu tárgyi és néprajzi történetét felelevenítô múzeum egyik sarkában évekig kushadt, "porosodott" a szobor, amely negyed évszázad után augusztus 15-én tartalmas, szép, de kicsit hosszúra nyúlt ünnepségen az e célból emelt talapzatra került. Az alkotómûvész, a Tordán élô és dolgozó Suba László maga is helybeli születésû. Általa és az ügyet felkaroló helybeli elöljárók révén érkezett tehát otthonról végre az ôt megilletô helyre, haza a falura komoran pillantó székely nemes, akibôl parasztvezért faragott a történelem.

A vasárnapi ünnepség a református templomban kezdôdött, ahol Kiss Károly helybeli lelkész mondott az alkalomhoz illô prédikációt a szabadságról, errôl a mindig vágyott és teljességében soha el nem érhetô élményrôl, amely az igehirdetés szerint a külsô és belsô szabadság összhangjában teljesedhet ki, és sohasem lehetünk elégedettek, sohasem lehetünk igazán szabadok a legszabadabb társadalomban sem, ha a saját belsô szabadságunkat nem sikerül megteremtenünk és közös nevezôre hoznunk a kivívott külsô szabadsággal.

Az ünnepségen részt vettek a Szent István-napokra érkezett szövetség tagjai is, polgármesterek, alpolgármesterek és képviselôk, a szent király nevét viselô Kárpát-medencei településekrôl, akiket Kiss Dénes székelyszentistváni lelkipásztor köszöntött. Szavaiból ismerhette meg a gyülekezet a szobor történetét, s ô vezette be azt a két elôadást, amelynek során egy erdélyi, illetve egy anyaországi történész fogalmazta meg a történelem során sokszor és sokféleképpen, a különbözô korok szellemének megfelelôen "elôrángatott" Dózsa György helyét a magyar történelemben.

Ami nem könnyû feladat, hisz alakját hol pokolba kívánták, azt állítván, hogy a mohácsi vészt az általa vezetett lázadás idézte elô, hol dicsôítették, égig magasztalták, mivel a nemesség ellen vezetett harcot. Történelmi szerepét a kor eseményeinek tükrében érthetjük meg — mondotta Egyed Ákos történész, akdémikus, aki a keresztes hadjáratnak induló, de a nemesség ellenszenvétôl kísért és a nemesi csapatok támadása folytán parasztlázadássá átalakult 1514-es eseményket és azok következményét tekintette át. Amíg társadalmi igazságtalanság lesz, amíg harcolni kell egy jobb egyensúlyért, hogy ne csak szegényekre és gazdagokra polarizálódjék a társadalom, Dózsa György példája idôszerû marad — vélekedett az akadémikus, akit Szigethy Gábor anyaországi mûvelôdéstörténész követett a szónokok sorában.

Hétköznapi életünkben a kegyosztókat szeretjük, Dózsa György azonban tudta, hogy gyôzni olykor csak a kegyetlenség árán lehet. A vezért és a mellén keresztet viselô lázadó sereget, (a latin keresztesbôl alakult ki kuruc szavunk) nem a nyomor késztette lázadásra, hisz nem csak kenyeret, jogot is lehet éhezni. Akik ezt nem tudták, azok számára nehéz volt megérteni, hogy egy nemes ember miért fordult osztályostársai ellen. Dózsa Györgynek legendája van, s ez a legenda többek között abból született, hogy nem az egyetlen, nekünk megfelelô igazságot képviseli — mondotta többek között Szigethy Gábor, aki Nagy Imre és Dózsa György alakja között vont érdekes párhuzamot, majd azzal zárta beszédét, hogy mit csodál Dózsa Györgyben: keresztes vitézként rájött, hogy a jogfosztottak oldalára állni fontosabb, mint hadba indulni a határokon túli törökök ellen, s bár tudta, hogy a hadi dicsôség megszerzése helyett kockázatot vállal, mégis elindult Temesvár felé.

Az istentiszteletet követôen Kutasi Zoltán polgármester köszöntötte a részvevôket, az ünnepségre hazatért elszármazottakat, s Kerekes Károly parlamenti képviselô szerepét említette a szoborállítás elômozdításában.

Kincses Elôd, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke annak következményeire utalva, hogy mi történik, ha a magyarság egymást támadja, az összefogás fontosságát hangsúlyozta. László János tanár Székely János Dózsa poémájából adott elô részletet.

Az istentiszteletet követôen a helyi Ifjúsági Keresztény Egyesület, a mûvelôdési házban a makfalvi és kibédi iskolások mutatták be mûsorukat.

A szobornál egyházak, az RMDSZ megyei és helyi szervezetei, közületek, egyesületek és magánszemélyek koszorúztak.

Véget ért az országos fotó- és filmtábor

Jól szerepeltek a Maros megyeiek

(n. a.)

A fényképészet és filmezés iránt érdeklôdô, közel száz fiatal vett részt az augusztus 2—9-e között lezajlott országos fotó- és filmtáborban, amelyet Marosvásárhelyen tartottak meg és amelynek programjában tanácskozások, kirándulások szerepeltek. Az egyhetes rendezvény a bemutatott munkák elbírálásával zárult.

A marosvásárhelyi és a szászrégeni klubok tanulói szinte valamennyi kategóriában jól szerepeltek. Elsô helyezettek lettek: a Hajnaltól napnyugtáig nevet viselô diapozitívért — Szôcs István és Emil Buzan; Afrodita arcképéért — Stroe Anamaria; a Halott táj címû fekete- fehér fényképért — Szôke Barna Zsolt (Bolyai Farkas Líceum); A legfelsôbb ígéret címû esszéért — Szôcs István; a Vad szív címû színes makrofotóért — Henning Amalia. A zsûri különdíját a Csermely címû színes fényképért Szôcs István tanuló kapta. A díjazott fiatalok tanárjai Hankó Attila és Molnár Zoltán. A fa zenéje címû dokumentumfilmért Gliga Adriana és Uta Calin régeni diákok az elsô helyezésért járó jutalom mellett a kép- és rendezésért odaítélt különdíjat is átvehették.

Szeptemberben a máramarosi Izasópatakon újabb országos táborra kerül sor, amelyen a vásárhelyi kiállításon nyertes népmûvészeti témájú fényképeket mutatják be.

Két évig engedély nélkül adták bérbe

Rugalmasan alkalmazzák a törvényt

Simon Virág

A Kornisa sétányon lakó Kerekes Éva jelezte, hogy a Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem éttermében szombatonként és vasárnaponként tartandó esküvôk miatt a környéken lakóknak nincs nyugalmuk.

— Panaszlevéllel — amit több lakó aláírt — fordultam a polgármesteri hivatalhoz, a környezetvédelmi felügyelôséghez, a rendôrséghez, beszéltem az étterem ügykezelôjével is, mindhiába. A környezetvédelmi felügyelôségtôl kiküldtek egy szakembert, aki megmérte a hang erôsségét, s megállapította, hogy a zajártalom sokkal nagyobb a megengedettnél. Emiatt az étterem adminisztrátorát megbüntették kétmillió lejjel, s felszólították a zenekart, hogy kisebb hangerôvel zenéljen. Ugyanakkor a felügyelôk megengedék, hogy augusztus 22-ig esküvôket tartsanak, holott, mint a kivizsgálás alatt kiderült — bár már két éve kiadják a teremet — mûködési engedélyük sincs. A rendôrségtôl semmi választ nem kaptunk, s a polgármesteri hivatal sem méltatott válaszra. Amikor felkerestem az étterem adminisztrátorát, hogy megkérjem, szóljon a zenekarnak, kissé csendesebben zenéljenek, udvariatlanul kitessékelt, s szóba sem állt velem.

Szeretném tudni, hogy hogyan bérelhettek két évig egy olyan éttermet, aminek még mûködési engedélye sincs? S ha már rájöttek erre, miért engedik, hogy augusztus végéig minden hét végén zavarják a környéken lakók nyugalmát? — tette fel vádló kérdéseit a szerkesztôségünket felkeresô hölgy.

Mint a Marosvásárhelyi Környezetvédelmi Felügyelôség fôfelügyelôjétôl Danut Stefanescutól megtudtuk, az étterem nem rendelkezett környezetvédelmi engedélllyel, így esküvôket, egyéb, zajjal járó rendezvényeket nem tarthattak benne. S az elhelyezkedése miatt ezután sem kaphatja meg a szóban forgó engedélyt. Mindezen kihágásokért 2 millió lejes büntetést róttak ki.

— Igaz, hogy megengedtük, hogy az augusztus 22-ig leszerzôdtetett esküvôket megtartsák, hiszen meg kellett értenünk, s a panaszos hölgy is meg kell, hogy értse, hogy utolsó héten nem lehet azt mondani az esküvôre készülô fiatal párnak, hogy sajnálom, keressetek más helyet, ez többé nem alkalmas. De felszólítottuk a zenekart, hogy csökkentse a hangerôsséget. Úgy vélem, ha a környék lakói két évig kibírták a zajt, még néhány alkalmat "túlélnek" — mondotta a fôfelügyelô.

Az OGYE-n Jude Zaharie gazdasági igazgatótól érdeklôdtünk, hogyan bérelhették két évig környezetvédelmi engedély nélkül a helyiséget, s mi a szándékuk az elkövetkezôkben..

— Nem tudtuk, hogy az étterem esküvôkre való bérléséhez szükségünk van engedélyre a környezetvédelmi felügyelôségtôl, egyébként egészségügyi mûködési engedéllyel rendelkezünk. A panasz és a büntetés után összeült az egyetem szenátusa, és eldöntötte, hogy többé nem adja bérbe ilyen tevékenységre az éttermet. Bár novemberig voltak szerzôdéseink, nagy részüket visszamondtuk, s csak a szeptember 11-ig bejegyzetteket engedjük meg — nyilatkozta az igazgató.

A rendôrség sajtószóvivôje, Rus Pop Nicolae elmondta, hogy a panaszt beiktatták, s kivizsgálták. Mivel a szakfelügyelôség — a könyvezetvédelmi felügyelôség — büntetett, a rendôrség megoldottnak tartja a felmerült problémát, s az érintettet írásban értesítették.

Országos hírek

Hírszerkesztô: Korondi Kinga

Újraindul a Petromidia

Az ipari és kereskedelmi minisztérium úgy határozott, hogy újraindítja a Petromidia olajfinomítót, ezért a Petrom révén havi 50.000 tonna nyersolajat szállít a társaságnak a fekete tengeri olajteleprôl, valamint importból. — Mindvégig tartottam álláspontomat, miszerint egy mûködô olajfinomító könnyebben privatizálható és jobb a nem mûködônél — nyilatkozta Radu Berceanu miniszter. A kôolajfinomító újraindítása az állami költségvetésre nézve is elônyös, mert bár kezdetben a társaság nem fogja minden költségvetési kötelezettségét kifizetni, a társadalombiztosítást és a termékekre számított HÉA-t fizetni fogja, ugyanakkor az állam mentesül a munkanélküli segély fizetésének kötelezettsége alól.

Határokon túli románok tábora

Magyarországi román nemzetiségû diákokat is meghívtak a héten kezdôdött, Szeben melletti falusi táborozásra, ahol az Ukrajnából, Moldovából és Jugoszláviából érkezô mintegy száz diáktársukkal együtt a román kultúráról hallhatnak elôadásokat. A múlt hét végén fejezôdött be Bukarestben a határokon túli román tanároknak a Román Kultúra Alapítvány által szervezett kéthetes nyári egyeteme, amelyen több magyarországi pedagógus is részt vett.

Fokozott ellenôrzés a bolgár—román határon

A romániai megyékben tapasztalt agyhártyagyulladásos megbetegedések nagy száma miatt a bolgár hatóságok fokozott ellenôrzést rendeltek el — közölte a Mediafax. A bolgár egészségügyi miniszter a fertôzés terjedésének megakadályozásáért elrendelte, hogy a dobrudzsai határátkelôhelyeken fokozott orvosi ellenôrzés során próbálják idôben felismerni a betegség tüneteit. Az intézkedésre azért került sor, mert a bolgár—román határátkelôhelyeknél áprilisban megszüntették az egészségügyi ellenôrzô állomásokat. Ha agyhártyagyulladásos megbetegedést jeleznek a közeljövôben a Bolgár Köztársaság dobrudzsai részén, akkor a betegeknek nyilatkozniuk kell, hogy tartózkodtak-e Romániában, vagy fogadtak-e román vendéget.

II. János Pál pápa ôsszel Grúziába látogat

Errôl a Tbilisziben tartózkodó Giovanni Battista Re érsek, vatikáni helyettes államtitkár állapodott meg II. Ilia grúz katolikosszal. A grúz pravoszláv egyház egyelôre nem hozta nyilvánosságra a római katolikus egyházfô utazásának pontos idôpontját. Az ITAR-TASZSZ emlékeztetett arra, hogy júliusban a grúz parlament elnöke olaszországi látogatása során a Vatikánban is járt, ahol fogadta II. János Pál pápa. A megbeszéléseik után bejelentették: az év végéig Grúziába látogat a katolikus egyházfô. Giovanni Battista Re vasárnap Tbilisziben részt vett egy katolikus templom felszentelésén. Tbilisziben ez a második katolikus templom, amelybôl az országban összesen 8 található.

Szobor Pathó Pállnak

A község egykori jegyzôjének állítottak életnagyságú szobrot a hét végén az Érsekújvárhoz közeli Szôgyénben. A hiedelem szerint a szôgyéni temetôben eltemetett Pathó Pállról mintázta Petôfi Sándor annak a bizonyos Pató Pál Úrnak az alakját, aki minden teendôre azt mondta: "Ej, ráérünk arra még!". A versbeli Pató Pál azonban nem azonos a jegyzôvel, mert ô a helybeliek emlékezete szerint a múlt század derekán a községet felvirágoztatta. Nagy János, a közeli Hetényben élô magyar szobrász kôbôl készítette el Pathó Páll szobrát, amelynek felavatásán a falunapon a budapesti Pató Pál Párt és a Pató Pál Asztaltársaság is képviseltette magát.

Még nem kártalanítanak

Az eredeti tervvel ellentétben mégsem kezdôdhet meg szeptember 1-jén a náci korszak egykori kényszermunkásainak kártalanítása - közölte egy vasárnapi interjúban a német kancellár e kérdésben illetékes megbízottja. Otto Lambsdorff a berlini Der Tagesspiegelnek adott nyilatkozatában bírálóan szólt arról, hogy túl kevés német cég jelezte eddig részvételét a kártalanításban. Lambsdorff "ütemes tárgyalásokat" ígért, mondván: "az a célunk, hogy a kártérítés élô emberekhez, ne pedig sírhantokhoz jusson el".

Gyorsul a népességcsökkenés Magyarországon

Kedvezôtlenül alakultak a népesedési folyamatok Magyarországon 1999 elsô hat hónapjában. Az idén június végén a magyarországi népesség lélekszáma 10 millió 65 ezer fô volt. Ez 48 ezer fôvel kevesebb, mint a múlt évben június végén - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatójából. A jelentés szerint az elôzô év azonos idôszakához viszonyítva csökkent a házasságkötések és a születések száma, a halálozásoké viszont emelkedett. Így a népesség természetes fogyása 5,3 ezreléket tett ki, ami 21 százalékkal magasabb az elmúlt év elsô hat hónapjában mért 4,4 ezreléknél.

Lengyel nyelvi verseny, magyar gyôztes

Magyar lány, Fábri Ágnes nyerte el a "Lengyel helyesírás külföldi mestere" címet Cieszynben, a Lengyel Nyelv és Kultúra IX. Nyári Iskolája keretében rendezett versenyen. A tollbamondásos vetélkedôn száznál többen vettek részt csaknem 30 országból - jelentette a PAP. A gyôztes mindössze három hibát követett el dolgozatában. Fábri Ágnes díja kéthetes, kétszemélyes üdülés a sziléziai Beszkidekben, Wislában, illetve a Lengyel Helyesírási Szótár új kiadása. A tollbamondás szövegét dr. Aldona Skudrzyk, a szótár egyik szerzôje állította össze. A múlt évi gyôztes egyébként egy litván lány volt.

Nemzeti Emlékhely Székesfehérváron

Fogadalmi mise keretében avatták fel és áldották meg a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely elsô elkészült részletét szombaton, a Boldogasszony vigíliáján. Az emlékhely felépítését erkölcsi kötelességének tartotta, s tartja Székesfehérvár — hangsúlyozta Warvasovszky Tihamér, a város polgármestere. A Szent István által alapított királyi bazilika maradványait ôrzô terület ugyanis nemzeti önazonosságunk nélkülözhetetlen, pótolhatatlan és elválaszthatatlan színhelye. Hozzá kötôdik a magyar államiság elsô fél évezredének sok jelentôs történelmi eseménye: ott koronázták királyainkat, temették el számos uralkodónkat. A történelmi kutatások szerint államalapító királyunk halálának közeledtét érezve, ott helyezte koronáját és népét Szûz Mária oltalmába, s ott került sor szenté avatására. A Nemzeti Emlékhely felépítésére nemzeti önbecsülésünk kötelez bennünket. Egyetlen nemzet sem engedheti meg önmagának — fejtette ki a város polgármestere — hogy múltjának ilyen kincses darabját ne tartsa becsben. A Nemzeti Emlékhely — az úgynevezett Pipo torony fölé emelt — elsô részletét Takács Nándor székesfehérvári megyés püspök áldotta meg.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Simon Virág

Nincs halálos áldozat

Megyénkben tegnap délelôtt 57 vírusos agyhártyagyulladásos esetet tartottak számon. Mint dr. Márialaki Ella, a Közegészségügyi Igazgatóság járványmegelôzési osztályáról tájékoztatott, a betegség lefolyása enyhe és közepes, a vírus egyelôre halálos áldozatot nem követelt. A járvány megállításában fontos szerepe van az egyéni higiénének, a friss zöldségek, gyümölcsök alapos megtisztításának valamint az egészségügyi jóváhagyással nem rendelkezô fürdôhelyek elkerülésének.

Küldöttség utazott Kecskemétre

A Kecskeméti Hírös Napokra kapott meghívást a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, így tegnap reggel Orbán Dezsô alpolgármester, Valicsek Éva piackutatási felügyelô és Moldovan Nicolae tanácsos az alföldi városba utazott. A helyi hivatalos küldöttség augusztus 19-ig tartózkodik a magyarországi településen, így viszonozva a Marosvásárhelyi Napok rendezvényein részt vett kecskemétiek érdeklôdését.

Jogi tanácsadót

tartunk szerkesztôségünkben (Dózsa György utca 9. szám, II. emelet, 76-os szoba) csütörtökön, augusztus 19-én 3 órakor. Az érdekeltek ne feledjék magukkal hozni elôfizetési nyugtájukat, valamint az összes iratot azzal az üggyel kapcsolatban, amelyben a szakember tanácsát kérik.

Lejár a szavatossági idô

Hat évvel ezelôtt véfezték a marosludasi mûvelôdési ház tetôzetének szigetelését kivitelezô szászrégeni Hidrosalt Kft. hat év garanciát vállalt. Azonban alig egy év után a 8 millió lejes szigetelés megrepedt, s azóta folyamatosan ázik az épület, s hull a vakolat. Andreica Iosif igazgató több ízben értesítette a kivitelezô céget, az azonban csak ígéreteket tett. Szeptemberben jár le a szavatossági idô addig kellene elvégezniük a díjmentes javítást. Mint a mûvelôdési ház igazgatója tájékoztatott, a legutóbbi ígéretek szerint a héten nekifognak a javításoknak.

Tanulmányi tábor

A Marosvásárhelyi Keresztyén Minôség Iskoláinkért (KMI) Alapítvány augusztus 23-a és szeptember 1-je között IV. alkalommal szervez Erdôcsinádon tanulmányi tábort VII- VIII-os tanulóknak. A kisérettségire és felvételire felkészítô táborba fôképpen vidéki iskolákban, szaktanárok nélkül tanuló diákok jelentkezését várják. Az érdeklôdôk a 211-407-es marosvásárhelyi telefonszámon kapnak bôvebb felvilágosítást.

Napirenden a javítások

Kétmillió lejt fordít a költségvetésbôl a nagysármási tanács a Báld—Csehtelke közti 4 kilométernyi útszakasz javítására, újrakövezésére. A bôséges esôzések miatt járhatatlanná vált a Lárga-telepen levô 3 kilométernyi földút, a helyzet orvoslására egyelôre nem találtak megoldást. Amennyiben az idén nem javítják meg a Nagysármás— Kissármás közti egy kilométeres útszakaszt, jövôtôl lehetetlenné válik a közlekedés. A helyi polgármesteri hivatalban azt is megtudtuk, hogy szeptemberben a mezôsályi utászok nekifognak a Marosludas—Beszterce megyei út javításához.

Próbafelvételi az OGYE-re

A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség próbafelvételit szervez a megyeszékhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre készülôk számára. A fizika, biológia, szerves és szervetlen kémia, botanika tantárgyakból szerzett ismereteiket a diákok augusztus 18-19-én 9 órától a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban szervezett próbavizsgán mérhetik fel.

Korszerûsödô hivatal

A jeddi tanács nemrégiben egy 24 millió lejes korszerû számítógépet kapott a megyei tanácstól. Mint Nagy Márton polgármester tájékoztatott, a hivatal még egy hárommillió lej értékû modemmel bôvítette a gépet, amibe jelenleg a hivatal nyilvántartásában szereplô adatokat vezetik be.

Környezetvédelmi tájékoztató

A marosvásárhelyi Környezetvédelmi Kirendeltség felügyelôi az elmúlt héten a levegô minôségét ellenôrizve 56 pillanatnyi és 72 napos levegômintát gyûjtöttek be, határérték-túllépést nem észleltek. A felszíni vizek minôségét 21 vízmintából vizsgálták. Míg Marosvásárhely felett és alatt nem találtak határéték-túllépést, addig Csapónál az ammónium-ion 2 esetben, a nitrát-ion 2 esetben, míg a nitrition-koncentráció 4 esetben lépte túl a megengedett határértéket. Mint a kirendeltségtôl kapott közleménybôl kitûnik, a túllépést az Azomures vegyikombinát és a városi szennyvíztisztító okozzák.

Nem mindenkire vonatkozik a szemvizsgálat

Három németországi szakember — Helge Rothaupt, Jürgen Maier és Ulrich Schäffert — augusztus 19- 25. között a marosvásárhelyi szemészeti klinikán (Lupény utca 26. szám) díjmentesen megvizsgálja a szemprotézises személyeket, s szükség esetén elvégzik a protézis cseréjét is. Elôjegyzés a szemészeti klinika 160-885-ös vagy a 162-239-es telefonszámain.

Copyright © Népújság - 1999