LI. évfolyam 186. (14238)

1999. augusztus 12. Csütörtök

A NASA igazgatója a Victoria- palotában

Körvonalazódó együttmûködés

Vasile miniszterelnök szerdán a Victoria-palotában fogadta Daniel Goldint, a NASA igazgatóját. Jelen volt Dumitru Prunariu és Victor Chiujdea államtanácsos — olvasható a Rompreshez közlés végett eljuttatott közleményben.

Daniel Goldin tájékoztatta a román kormányfôt arról, hogy a NASA érdeklôdést tanúsít a Romániával való állandó együttmûködés iránt, amely az elsô lenne egy kelet-európai országgal. A NASA hamarosan szakértôket küld az országba a román szakemberekkel folytatandó elôzetes tárgyalásokra a NASA és a román kormány közti együttmûködési memorandum foganatosításáért. A dokumentum a jövô év elején kerülne aláírásra.

Vasile kormányfô üdvözölte e jelentôs együttmûködési lehetôséget, rámutatva, hogy a kormány támogatja a kooperáció megvalósulását, inkluzíve egy személy kinevezését a kormány részérôl a NASA-val való állandó kapcsolat fenntartására.

Daniel Goldin meghívta Vasile miniszterelnököt, hogy októberben látogasson el a NASA-hoz, s a meghívást a kormány elfogadta — áll a közleményben.

Pénzt szeretne a védelmi miniszter

Az NVA-hitelben bízik

Az Egyiptomból hazatérô Victor Babiuc nemzetvédelmi miniszter a Rompresnek adott nyilatkozatában abbeli reményének adott hangot, hogy a Nemzetközi Valutaalappal (NVA) kötött egyezmény lehetôséget nyújt a védelmi költségvetés kiegészítésére.

Emlékeztetett arra, hogy idén tavasszal a kormány határozatban 3.600 milliárd lej kiutalását hagyta jóvá a védelmi tárcának, a hadsereg reformjának megvalósítása érdekében. A határozatban leszögezett összeget a költségvetés kiigazítása után kapná meg a tárca, amennyiben finanszírozási forrást talál.

Babiuc miniszter nyilatkozata szerint sikerült e pénzforrást megtalálni.

Adatok az elsô félévrôl

kk

Mint azt a tegnapi lapszámban jeleztük, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal befejezte elsô félévi jelentését.

A társadalmi segélyek mértéke természetesen a költségvetéshez igazodik. A 3.180 kisjövedelmû vagy jövedelem nélküli család, illetve egyedülálló személy kérvényébôl 2251 kedvezô elbírálásban részesült és ezek alapján átlagban havi 250.000 lej jut családonként. 220 esetben adtak a második gyerek szüléséért járó jutalékot, összesen 73,2 millió lej értékben.A tavalyihoz viszonyítva idén 28-cal több esetet tartanak nyilván. 330 kérést hagytak jóvá, két- vagy annál többgyerekes rászoruló családok részére. 80 millió lej értékben napi átlag 42 személynek biztosított ebédet a polgármesteri hivatal által mûködtetett szegénykonyha. A nyugdíjasok autóbuszjegy-támogatására 450 millió lejt fordított a hivatal, 4420 ingyenes és támogatott bérletre az elsô félévben és 6200-ra a második félévben.

A jelentés részletesen kitér a municípium gazdasági jellemzôinek bemutatására, kiemelve, hogy az ipari termelés folyamatos növekedése 1999 elsô felében sem tört meg és a tavalyi év hasonló idôszakához képest 12,9%-os növekedést könyvelhettek el. A Maros megyei ipar hozzájárulása a nemzetihez 2,8%-os. A fent említett növekedés a mûtrágya és bútorgyártás fokozódásának köszönhetô. Nem meglepetés az sem, hogy a kereskedelmi mérleg az ország más részeivel ellentétben pozitív. Ez a tény fôként a készruhakivitelnek köszönhetô.

Nem ilyen elragadtatóak a privatizálás eredményei városunkban. Bár a magánosított 13 vállalat jó helyezést érne el országos szinten, a folyamat inkább pszeudoprivatizálásnak nevezhetô, mivel közülük 9-et a dolgozók szövetsége vásárolt meg, tehát nem jelentett közvetlen tôkeinfúziót. A privatizált vállalatok közül említést érdemelnek a Romcab Rt., a Transcorind Rt., a Prodcomplex és a Comcereal. A fent említett egységek nagy többsége komoly anyagi nehézségekkel küszködik, még akkor is ha némelyiknek pozitív az évi/félévi mérlege. Mivel a dolgozók szövetsége vásárolta fel, nem növekedett a törzstôke és nem termetôdtek meg a fellendítéshez szükséges anyagi alapok.

A közszolgáltatók kérdése talán a legizgalmasabb témák egyike volt. A jelentésbôl kiderült, hogy az egy éve alakult Aquaserv 14,5 milliárdos profittal zárta az elsô félévet, annak ellenére, hogy csökkent az átlagos vízfogyasztás. A BERD által finanszírozott programnak köszönhetôen nagyszabású munkálatok vannak folyamatban, amelynek során felújítják a felszereléseket, szeptemberig a vízórák szerelésével is végeznek. Már készen van a felújított víztisztító állomás, egy 10.000 köbméteres víztároló, a víznyomásmérôk szerelése és a kanalizálás felújítása.

Nem áll ennyire jól a hôenergiát szolgáltató Energomur. Nehézségeik fôként a ki nem fizetett számlák miatt adódnak, következésképpen ôk is 21,6 milliárd lejnyi földgázat kell kifizessenek. Kinnlevôségeik csak a polgármesteri hivatal fele meghaladják a 4 milliárd lejt. Ezt az összeget a hivatal a hôenergia támogatására kellene fordítsa. Itt is felújítási és szerelési munkálatok egész sorozata van folyamatban. Az Energomur jelenleg 43 hôközpontot és a hozzátartozó hálózatot javítja.

A polgármester véleménye szerint könnyen elképzelhetô, hogy jobb lett volna meghagyni a közszolgáltatókat korábbi formájukban, mert így állandóan gond van velük, míg korábban jól-rosszul, de mûködtek.

Hasonló a helyzet a Salubriservvel is, amelynek veszteségei már elérik az egymilliárd lejt.

A polgármester által tartott tájékoztatón azt is hallhattuk, hogy Radu Vasile miniszterelnök ittjártakor két problémát tárgyaltak meg. Ezek közül a legfontosabb a Dózsa György utca modernizálásának kérdése volt. A polgármesteri hivatal a miniszterelnökkel folytatott megbeszélések nyomán azt reméli, hogy hamarosan hozzáfoghat az útjavításhoz, mivel az országos Útügynökség ígéretet tett arra , hogy folyósít a megyei tanácshoz 1,6 milliárd lejt, amit az útalapból különítene el. A megyei tanács a polgármesteri hivatal rendelkezésére bocsátja ezt az összeget, amennyiben ez utóbi ugyanennyivel megpótolja. Ami a munkálatok teljes egészét illeti, a szükséges 7 milliárdig hiányzó összegrôl még semmit sem lehet tudni, de Fodor Imrét idézve, elkezdik, aztán lesz valami.

Ami a jelentés jövôre vonatkozó részét illeti, lehetne részletezni a terveket és a folyamatban levô munkálatokat, de ameddig a szükséges pénz nem áll rendelkezésre, addig ezek az álmodozások kategóriájába tartoznak.

Iskolatatarozás Nyárádszeredában

(kilyén)

A líceum falának omlása már júniusban veszélyeztette az iskola épületét. Adorjáni Árpád iskolaigazgató azt nyilatkozta akkor, hogy: "Az épületet 1896-ban építették. A községközpont szennyvize itt folyik el. A vezetékek megsérültek, a földet kimosta a víz. Szinte mindennap küldtem egy átiratot a helyi tanácsnak, mert pénzre van szükségünk..."

A nyárádszeredai helyi tanács végül is július 26-án versenytárgyalást hirdetett a líceum falának újjáépítésére. A versenytárgyalást Szabó László helybeli vállalkozó nyerte. 37 millió lejért vállalta a fal lebontását, az új alapozást, és a fal visszarakását. A vállalkozó 25 millió lej elôleget kapott a helyi tanácstól, amikor a munkálatokat befejezik (határidô augusztus 23.) a tartozást törlesztik. Adorjáni Árpád, a líceum igazgatója elégedett, annak ellenére, hogy a tantermek meszelésére nem jutott pénz. Elégedett, mert a fal újrarakását a versenytárgyaláson egy másik cég képviselôje 60 millió lejért vállalta volna.

Egyházalapítónk szellemében

Az 1568-as vallásszabadság törvényének kimondásával Erdély az európai szellemtörténet olyan magaslatára jutott, amellyel emberöltôkkel megelôzte a nyugat-európai államokat. Álljon itt a tordai országgyûlés határozata, mely Erdélynek nemcsak büszkesége, de lényegi meghatározója és erôforrása is:

"Urunk ôfelsége miképpen ennek elôtte való gyûlésibe országával közönséggel az religió dolgáról végezött, azonképpen mostan és ez jelen való gyûlésébe azont erôsíti, tudniillik, hogy midôn helyökön a prédikátorok az evangeliumot prédikálják, hirdessék, kiki az ô értelme szerint és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki az superintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassák senki az religioért senkitôl, az elébbi costitutiok szerént, és nem engedtetik ezt senkinek, hogy senki fogsággal, avagy helyébôl való priválással fenyögessön az tanításáért, mert a hit Isten ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek igéje által vagyon."

"Dávid Ferenc legfôbb izgalma Isten szellemi megközelítése és Isten szellemi megfogalmazása volt... Ô fogalmazta meg Magyarországon elôször a maga teljes tisztaságában a "lelki ember" mivoltát...

Megízlelte a szellem alkotó szabadságának gyönyörét, s azonosította a protestantizmussal. Élete: ballada, balladai idômértékû út Isten arca felé. Dávid Ferenc istenélménye az emberi szellem mestermûve, s e remekmûvön folyton újabb és újabb alakítanivalót talált; a fejlôdés útjának tehát sohasem lehetett vége. A protestantizmus alapítóinak hôsiességét a protestantizmus örök ritmusává akarta tenni. Ez a visszafojthatatlan fejlôdési láz, az örök teremtés édes belsô gyönyöre okozta, hogy korának indulatait le tudta vetni, s az emberiességnek, a szellemi és a lelkiismereti szabadságnak egyedülálló hôsévé nôtt a XVI-ik század Európájában."

(Féja Géza: Régi magyarság)

Meghívó

Az Unitárius Egyház Képviselô Tanácsa a székelyudvarhelyi Belvárosi Egyházközséggel együtt rendezi az unitáriusok világtalálkozóját f. év augusztus 14- én, a Székelyudvarhely melletti Szejke-fürdôn. Ezzel a kezdeményezéssel régi hagyományt újítunk fel, ugyanis a két világháború közötti idôszakban rendszeresen tartották az unitárius találkozót, vagy ahogyan népünk elnevezte, az "unitárius búcsút" a hargitai Homoród-fürdôn.

Olyan korban élünk, amikor létszükséglet az összetartozás tudatának ébrentartása és ápolása, s a találkozó, amely egyben nemzetközi seregszemle is, ezt a célt szolgálja. A Szejke-fürdôi helyszín pedig, amelyet Orbán Balázs sírja avat számunkra szent földdé, a szülôföld szeretetének és népünk áldozatos szolgálatának a lelkületét sugározza. Mindezt isteni dimenzióba fogja unitárius hitünk, amelynek történelmi folytonosságát éppen Udvarhely- anyaszék, s annak részeként a két Homoród mente példázza.

Ezért szeretettel hívjuk és várjuk unitárius testvéreinket, mint anyaszntegyházunk hûséges híveit, jöjjenek e találkozóra, hogy együtt adjunk hálát a mi egy Istenünknek a megtartásért, és kérjük segítségét megmaradásunkért. De hívjuk határainkon túl élô unitárius testvéreinket az anyaországból, Európából és Észak-Amerikából, hogy csatlakozzanak hozzánk e találkozóra, közös hitünk és együvé tartozásunk kifejezéseként és annak megerôsítéseként.

A találkozót a délelôtt 11 órakor kezdôdô istentisztelet nyitja meg, amelyet mûsoros elôadások követnek.

Az Egyházi Képviselô Tanács

Életerôs kisvállalkozások

Érdemes volt szakmát váltani

Kilyén Attila

A mezôfelei pékségrôl eddig csak hírben hallottunk. A kisvállalkozást Ábrám Dénes testnevelôtanár és Kerekes Csaba szûcs hozta létre öt évvel ezelôtt. Ottjártunkkor csupán Ábrám Dénes társtulajdonos nyilatkozott:

— A kenyérgabona részbeni feldolgozásában és a végtermék értékesítésére vállalkoztunk. Kollegám ötlete volt a szülôi ház átalakítása pékséggé. Csabának, ahogy mi mondjuk, "fut az esze", 1994-ben alapos érvekkel gyôzött meg: a pékség menni fog, sôt felfejlôdik. Annak idején nyitott szemmel járt a környezô falvakban, Marosvásárhelyen. Annyira hittünk a vállalkozásban, hogy három hónap alatt alakítottuk át a családi házat. Egyik jó ismerôsünktôl kértünk tanácsot, miként is kezdjük el a termelôi tevékenységet. Szívesen segített, így 1994. július 31-én megsütöttük az elsô kenyereket, a régi téglakemencében. Abban az idôszakban 3-400 db. kenyér sült átlagban havonta, ma 20.000 (90 dkg. ára 3.800 lej, a 1,5 kg-os 5.500 lej). Ma már a mákoskiflibôl nem bírunk annyit sütni, amennyit rendelnek.

Az elmúlt öt év alatt fejlesztettük kis pékségünket. Német Matador kemencét helyeztünk üzembe. A beruházás értéke 150 millió lej volt. Ennek köszönhettük a termékbôvítést és a mennyiség növelését. Emellett öt munkahelyet létesítettünk. Az emberek két váltásban dolgoznak.

— Az utóbbi években egyre csökken a kenyérgabona hozama megyénkben....

— Ez valóban igaz, de délen túltermelés van, lesz amibôl kenyeret sütni. A gabonát elsô pillanattól felvásároltuk, ezért is említettem, hogy csupán a feldolgozásban vállalkoztunk, és nem bántuk meg.

— Mi a titka sikeres vállalkozásuknak?

— A jó liszt, a jó élesztô, a jó kemence és a jó pék, mondom is neveiket: Kiss Enikô, Bondár Vilmos, Szombat István, Péterfi Géza. Az elmúlt évek alatt egyszer sem történt meg túlkelés, vagy túldagasztás. Mi már gondoltunk a jövôre is. Egy dagasztógépet szeretnénk üzembe helyezni, ezzel párhuzamosan még egy szállító gépkocsit szeretnénk vásárolni, jelenleg kettôvel rendelkezünk.

— Ne hallgassuk el, hogy savanyúságot is gyártanak forgalmazásra.

— Igen, a Veczesi-recept szerint dolgozunk. A múlt évben 12 különféle savanyúságot forgalmaztunk. Idén uborka, paprika, káposzta stb. zöldségbôl készült savanyúságot, káposztával töltött paprikát, csalamádét állítunk elô. A savanyúság kilogrammonkénti ára, a zöldségtôl függôen 9-11 ezer lej. Ezen a téren még nem szándékozunk alapvetô fejlesztéseket eszközölni.

Ellopott pénztárca

Ki felel a nemzetközi járatokon eltûnt javakért?

Simon Virág

Kétszázmillió lejen felüli összeget tulajdonítottak el egy marosvásárhelyi nemzetközi járaton közlekedô autóbuszról Budapesten. A károsult mellett a jármûvön tartózkodott a két sofôr is. A felelôsséget senki nem vállalja. A hazai rendôrség tehetetlen, a magyarországi úgyszintén.

Székely Irma nemrég kereste fel szerkesztôségünket, s kérte, hogy segítsünk ügyében, ha mással nem, az eset közlésével. A Marosvásárhelyrôl Floridába kiszármazott hölgy elmesélte, hogy olvasta az újságban az Intertours utazási iroda hirdetését, miszerint az beszerzi a repülôjegyeket, s autóbuszt is biztosít Budapestig és vissza. Náluk vette meg a jegyet az Amerikai Egyesült Államokba s vissza. A jegyek kifizetésekor panaszosunk kiszámította, hogy melyik nap melyik autóbuszra kell helyet biztosítania, de az idôeltolódást nem véve figyelembe, rossz napra jegyezte elô a Budapest—Marosvásárhely között közlekedô autóbuszon a helyfoglalást. De a panasz oka nem ez, hiszen végül a hölgy Marosvásárhelyen levô férjének közbenjárásával minden megoldódott. Reklamációja a rablással kapcsolatos.

— Korán reggel érkeztem Budapestre, a mikrobusz rögtön a Népstadionhoz vitt, hiszen tudtam, hogy ott kell várjon rám az autóbusz — meséli. Nagyon nagy csomagjaim voltak, így amikor egy román férfi odajött mellém segíteni, hagytam, hogy vigye el az autóbuszig a két bôröndöt. S mivel azt hittem, hogy egy szegény hordár, aki ebbôl él, kivettem a pénztárcámat, hogy adjak neki pár forintot. Ez — mint utóbb kiderült, nagy hiba volt, hiszen a férfi meglátta, hogy dollár van nálam. S megkért, hogy váltsak neki forintot vagy lejt dollárra, de én határozottan elutasítottam kérését. Majd sétáltam, beszélgettem egyik ismerôsömmel, s felültem az autóbuszra. Már több utas feltette a táskáját a buszra, s a két sofôr vigyázott ezekre. Amikor én felültem, a csomagjaimat cipelô férfi két másik emberrel fellépett utánam, s ismét erôltették, hogy váltsak dollárt. A táskámat a hátam mögött levô ülésre tettem, s kértem a sofôrt, hogy küldje le ôket, mert én nem akarok váltani. De a gépkocsivezetô hallgatott, nem szólt semmit, míg társa az ajtó elôtt állt. Miközben igyekeztem lerázni a nemkívánatos személyeket, egyikük fogta a táskámat és kivette belôle a pénztárcát, majd ketten leszálltak az autóbuszról. Én könyörögtem a sofôröknek, hogy állítsák meg ôket, s kiabáltam, hogy segítsen valaki, mert ellopták a pénztárcámat, de ahelyett, hogy segítettek volna még azt a férfit sem fogták meg, aki fennmaradva a buszon és elállta az utamat, hogy ne tudjak leszállni. Miután a tettesek eltûntek, kértem a gépkocsivezetôt, hogy legalább hívjon rendôrt, de azt sem tette, s a mobiltelefonját sem adta ide, hogy én hívhassam a rendôröket. Valahogy nagy nehezen eljutottam a rendôrségre, ahol jelentettem, hogy ellopták a pénztárcámat, s a benne levô 15 ezer dollár értékû hitelkártyámat, 11.200 dollár készpénzt, 20 márkát, 7 kanadai dollárt, 13.000 forintot. Miután visszajöttem a rendôrségrôl a sofôr ide adta a telefonkártyát, hogy hívjam fel a férjemet, s kérjem meg, zárattassa le a hitelkártyát, hogy ne tudják használni. Miután hazajöttünk, a férjem kihívta a helybéli rendôrséget is, azok lejegyezték a történteket, vallomást vettek a két sofôrtôl is, ôk nem tagadták a történteket, azt mondták, hogy féltek, s azért nem segítettek. Mondtuk az utazási cég vezetôjének, hogy legalább egy részét fizesse vissza a kárnak, de ô kijelentette, hogy a legtöbb amit tehet, az, hogy elbocsátja a gépkocsivezetôket, de kártérítést nincs mibôl fizetnie. Én azt kérdem, milyen cég az, amelyiknek az autóbuszán ilyen egyszerûen kirabolnak egy személyt? Hogy utazhassunk nyugodtan, ha tudjuk, hogy a sofôrök nem védnek meg, sôt lehet, hogy együttmûködnek a tolvajokkal? — tette fel vádló kérdéseit a károsult.

Márkos József, az Intertours utazási iroda vezetôje elmondta, hogy a cég és alkalmazottai a gépkocsiban levô, felügyelet nélkül hagyott csomagokért felelôsek, s ezek eltûnésekor kártérítést is fizetnek azokért a javakért, amik bizonyíthatóan a buszból tûntek el. Ez esetben a hölgy mellett volt a táska a pénztárcával, s a benne levô összegekrôl is több változat elhangzott, így a cég nem tud kártérítést fizetni. Azonkívül a menedzser határozottan elutasította a szervezett lopás gondolatát, arra hivatkozott, hogy autóbuszaikkal majdnem naponta utazik külföldi, amerikai állampolgár, s az ô javaikból soha nem tûnt el semmi.

Szabó Ferenc és Miklós gépkocsivezetôk elmondták, hogy amikor ôk elôször meglátták a hölgyet, az már a három személy társaságában volt, azok már akkor igyekeztek meggyôzni ôt, hogy váltson be nekik dollárt. Az autóbuszra is így engedték fel ôket, mert nem tudták biztosan, hogy a hölgy ismerôsei-e vagy sem, s az utas akar-e váltani vagy sem.

— Mi nem igazoltatjuk az utasokkal feljövô személyeket, mert lehet, hogy rokon vagy jó barát. Ugyanakkor a hölgy csak akkor szólt, hogy ellopták a pénztárcáját, amikor a szóban forgó három személy már rég elsétált. Nem értette meg, hogy a mobiltelefon a rajta levô egységekkel az összes utas biztonságáért van, s csak szélsôséges, sürgôsségi esetekben használhatjuk. Amikor odaadtuk neki, nem vette mindezt figyelembe, elhasználta az egységeket, s egy egész telefonkártyát is. Ugyanakkor mindenkinek más összeget mondott, amikor az eltûnt pénzrôl volt szó. Ilyesmi buszon még nem fordult elô. Megtörtént az, hogy jóhiszemû embereket becsapott a Népstadionnál tevékenykedô csaló üzletelôk egyike, de azt senki nem verte dobra, belátta, hogy ô is hibás, hogy nem hivatalos helyen akart váltani, s hallgatott vele — mondották.

Rus Pop Nicolae, a megyei rendôrség sajtószóvivôje kérdésünkre elmondta, hogy ez esetben a helyi rendôrség tehetetlen, mivel az ügy az ország határain kívül történt, s a magyarországi, budapesti és a helyi rendôrség között hivatalos együttmûködés nincs.

Napfogyatkozás '99 — összeállítás

A Maros megyeieknek leglátványosabb a tévében

Európa-szerte óriási várakozás elôzte meg az évezred utolsó napfogyatkozását, amely azért is számított kiemelkedônek, mert árnyékkúpja a Föld legsûrûbben lakott vidékeinek egyikén haladt végig, többnyire Európán, ahol a lakosságnak minden lehetôsége megvan — anyagilag is —, hogy megfelelô módon tudjon értékelni és megfigyelni egy ilyen ritka természeti jelenséget. Jelentôségét megnövelte az évezredvég rendkívüli közelsége, amely számos babonás hiedelemnek nyújtott táptalajt.

Nos, a mi vidékünkön sajnos ugyancsak mostohán bánt el velünk a természet, hisz szinte az elsô kontaktussal (a Holdnak a Nap pereméhez érésével) egyidôben felhôssé vált az ég, s csupán egy rövid idôre lehetett még megfigyelni, ahogy a Hold lassan elfedi a napkorongot. Más választásunk tehát nem lehetett, mint a televízió jóvoltából kísérni végig Európában az árnyékkúp útját.

Legelsônek a La Manche-csatornában található Alderney-szigeten figyelhették meg a nagy számban idesereglett — fôleg brit — turisták a jelenséget. Az égbolt — akárcsak egész Nyugat-Európában — itt is többnyire borongós volt, de azért a Discovery Channel helyszíni tudósítása szerint jól látható, amint lassan teljesen eltûnik a Nap sarlója a Hold árnyéka mögött, elôször megjelenik az ún. Bailly-gyöngysor, mely a holdfelszíni domborzat fénytörésének köszönhetô, majd ahogy elôtûnik a napkorona, miközben a földfelszínen teljes sötétség lesz úrrá, csak a láthatár dereng halványsárga fényben. Az árnyék 2800 km/h-ás sebességgel haladt kelet felé, ezért gyors egymásutánban követhettük Franciaországban, Németországban a fogyatkozás útját. Stuttgartban az esô ellenére több millióan gyûltek össze, s a helyszíni tudósítók közlekedési torlódásokról, autókban éjszakázó turistákról is beszámoltak. Lényegesen szerencsésebbnek mondhatják magukat a nyugat- európaiaknál azok, akik a Balaton partján figyelték meg a napfogyatkozást, hisz itt már tiszta égbolt mellett volt kísérhetô a jelenség.

Romániában Temesvár és a Bánság lakói nevezhetôk balszerencséseknek a felhôs, csapadékos ég miatt, ám a fogyatkozás világközpontjában, Râmnicu-Vâlceán, valamint Bukarestben és a Fekete-tenger partján is jól látható volt a jelenség.

Különösen érdekes felvételeket láthattak, akik a Román Televízió 1-es csatornájára kapcsoltak, hisz élô közvetítésben követhették a Mir ûrállomás fedélzetérôl a Földön végigsuhanó árnyékkúpot. A világpremiernek számító felvételek nyújtották talán a televízió elé kényszerült marosvásárhelyiek számára a legérdekesebb momentumot.

Két óra után tizenöt perccel êEurópa újra csendes volt, az árnyék Ázsia felé vette útját, hogy majd a Bengál-öbölben végleg elenyésszen.

Marosvásárhelyen, a két óra és két perc körüli helyi maximum után — amely sokak várakozása ellenére egy kis szürkület híján semmi látványosat nem hozott —, az eleredô esôben lassan ismét a rendes kerékvágásba került az élet. A délben tapasztalható hétvégi szintûre csökkent forgalom fokozatosan újraindult a városban. Bár — számunkra, átlagos vásárhelyi polgárok számára — ez a napfogyatkozás inkább csak a kánikulának valószínûleg véget vetô hidegfront hûsítô érkezését jelentette.

(bálint)

Marosvásárhelyen viharfelhôk takarták el a napot

Kevesebb látvány, nagyobb várakozás

A megyeszékhelyiek védôszemüvegekkel felszerelkezve ültek ki az erkélyekre, vagy a sörözôk teraszára, s várták a csodát. Egy órakor az autóbuszok is tele voltak, hiszen nagyon sok mûhelybôl és gyárból hazaengedték a munkásokat. A szélvihar elôtt mindenki bemenekült a házba, egyesek talán kissé féltek is az elkövetkezendôktôl. S közben reménykedtünk, hogy minden zavartalan lesz, hogy a Nap és a Hold egymásra találása új kezdetet és nem pusztulást hoz. S mint utólag kiderült, a remény nem volt hiábavaló.

Zavartalanul közlekedtek a vonatok

Nem volt a megszokottnál több utas a vonatokon az elmúlt napokban — nyilatkozta Nistor Ioan állomásfônök, aki azt is elmondta, hogy a napfogyatkozás idején a vonatok a megszokott menetrend szerint közlekedtek, s sebességcsökkentés sem volt. Egyedüli intézkedés: a fülkékben és a vonatállomásokon a fogyatkozás csúcsperceiben felgyújtották az égôket. A napfogyatkozás ideje alatt a vonatokon a megszokott hétköznapi utazóközönség csupán egynegyede utazott.

Megfigyelték az állatokat

Befolyásolja-e az égi jelenség, a hirtelen bekövetkezô "sötétség" az állatok viselkedését, s szükséges-e óvintézkedéseket hozni — kérdeztük az állatkert igazgatójától.

— Szerintem nincs szükség a meglevôkön felüli óvintézkedéseket hozni, hiszen az állatkertben levô állatok már megszokták a bezártságot, kaptivitási stressz alatt vannak, így nagy viselkedésbeli változásokat nem okozhat náluk a napfogyatkozás. Ma a kifutókra csak a fiatalabb párducokat, oroszlánokat, medvéket engedtük ki, s az állatgondozókkal megbeszéltük, hogy a napfogyatkozás ideje alatt megfigyelik a fajok viselkedését, s jelzik, ha változást észlelnek — tájékoztatott dr. Bereczki Boldizsár igazgató az égi jelenség bekövetkezte elôtt, majd utána elmondta, hogy az állatok viselkedésén semmi különöst nem tapasztaltak. Az mégis megemlíthetô — mesélte az igazgató —, hogy a 25 éves tibeti medve kicsit érzékenyebb volt, fel s alá járkált ketrecében, míg a bölények, bivalyok és tehenek sziesztázás helyett legelésztek, de mindez a zajos és nagyszámban jelenlevô közönségnek is tulajdonítható. Összegezve, inkább az állatoktól és természettôl is többet váró közönséggel voltak gondok.

A szemek épek maradtak

A megyei járóbetegrendelôtôl kapott értesüléseink szerint senki nem jelezte a szemészeten, hogy a napfogyatkozás miatt károsodott látása. A szemészeti klinikán egy óra körül jelentkezett egy személy, aki a déli órákban, a napfogyatkozás kezdete elôtt pár másodpercig a napba nézett, s meg volt ijedve, nem lesz-e ennek súlyos következménye, de mint a szolgálatos orvosnô tájékoztatott, a vizsgálatok kimutatták, szeme, látása nem károsodott.

Kislány született

Ugyancsak a régi szülészeten 12,55 órakor a 31 éves marosvásárhelyi Morar Lucia világra hozta harmadik kisgyerekét. A 4150 grammos, 54 centiméteres kislánynak Bianca Laura nevet adták. Mint az ügyeletes orvostól megtudtuk, mindketten egészségesek.

Egy óra villanyáram nélkül

Hölgyolvasónk jelezte, hogy a napfogyatkozás ideje alatt a Saguna utcában nem volt villanyáram. Mint a Coneltôl megtudtuk, a fent említett utca elején van egy nagy diófa, aminek ágai a szélvész alatt zavarták a villanyvezetékeket, s többek között kiégett egy biztosíték is. Az áramkiesést 13,50-kor jelezték, s a helyszínre kiszállt szerelôcsoport 14,40-kor befejezte a munkálatokat.

Simon Virág

Meghiúsult "naplesô" az erdôszélen

Közel százan telepedtek le déli 1 órakor a vásárhelyi cserealji erdô szélén. Többségük autóval érkezett napfogyatkozást szemlélni, mások gyalogoson jöttek a zöldbe. Mindannyiuk bánatára azonban percek alatt elsötétült az ég, a keletkezô heves széltôl több fa törzse is kettétört. Fél 2-kor már csak néhányan gubbasztottak a jármûveikben, az ég kiderülésében bízva. Nemsokára ôk is hazamentek, a várva-várt eseménybôl semmit sem láttak.

Élelmes "vállalkozók"

Egy-két nappal a nagy esemény elôtt a postáról, illetve különbözô lapterjesztô-standokról eltûntek a szemvédô fóliával ellátott szemüvegek és képeslapok. Néhány órával a napfogyatkozás elôtt újra megjelentek, élelmes személyek kezében. Szerdán déli 1 órakor a 2- es számú poliklinikánál ült fel az autóbuszra a mellén "Napfogyatkozás nézésére alkalmas képeslapok — 15.000 lej" feliratú papírlappal egy férfi. Számításai nem váltak be, a következô megállóig mindössze egyet sikerült eladnia. (Ugyanazon képeslapokat nem sokkal azelôtt a boltokban 10.000 lejért árusították.) Értesüléseink szerint a hirtelen elôkerült szemvédô képeslapokat tegnap délben a lapárusok is 15.000 lejért kínálták.

50 hívás

Ennyit jegyeztek a vásárhelyi mentôállomáson. A szakemberek segítségét kérôk közül 16-an 12 és 15 óra között tárcsázták a 961- es telefonszámot. A napfogyatkozást megelôzô órákban leginkább görcsökkel, idegreakciós panaszokkal, valamint asztmás krízisekkel kellett kezelniük a betegeket. Több esetben szívbántalmakról volt szó. A teljes napfogyatkozás idején, azaz 14.02 órakor egy 23 éves vásárhelyi illetôségû fiatalember fordult a mentôkhöz. A kora reggel óta hasgörcsökben szenvedô férfi a sötétség beálltakor pánikba esett, attól félt, meghal. Délután 5 óra elôtt húsz perccel a Maroskeresztúron történt balesetben ketten megsebesültek. Egyiküket Arafat doktor csapatának újra kellett élesztenie. Információink szerint egy autóbusz ütött el egy motorbiciklist.

Vírusos légúti fertôzések

A megyei kórház betegelosztójában egész nap szokatlan csend honolt, tudtuk meg az ügyeletes orvosnôtôl. Néhány személy hátgerinc-bántalmakkal, asztmás krízissel fordult hozzájuk. Több betegnél légúti vírus okozott panaszt, a szakember véleménye szerint a megyében járvány van.

Egy koccanás

A megyei rendôrfelügyelôség szolgálatos tisztje nyugalmas délutánról számolt be. 12.55 órakor azonban a vásárhelyi Pandúrok és Szorgalom (Sârguintei) utcák keresztezôdésében koccanásnak voltunk szemtanúi. Egy szemeteskocsi és egy duba szaladt össze. Komolyabb kár nem keletkezett.

Szórakoztak a tûzoltókkal

A tûzoltókhoz a szokásos hamis bejelentéseken kívül segélyhívás nem érkezett. Ennek ellenére a megyeközponti alakulatnál három, a megye többi városa tûzoltócsoportjainál pedig egy-egy jármû várt bevetésre. A szolgálatos tiszt elmondta, már megszokottá vált, hogy naponta 100-150-en tárcsázzák a tûzoltóság számát, az esetek többségében kitalált tûzesetrôl számolva be. Beszélgetésünk pillanatában (15.30 óra) két hamis bejelentés érkezett, egy személy pedig csak azért hívta fel ôket, hogy megkérdezze: hány óra.

Nagy Annamária

Szovátán is tombolt a szél

Mindenki igyekezett csodát látni

A szovátai napfogyatkozás igen furcsán alakult. 12.30 és 13.30 óra között bárányfelhôkkel vattázott égbolt és a kék ég biztatott a nagyszerû látványra. Láttuk is a kisebbedô Napot egy órán keresztül. Fél 2 után azonban mind sûrûbb fellegek gyülekeztek és 14 órára "kemény", esôtôl terhes felhôk vágtattak minden elképzelhetô irányba a magasban. Nagy szél kerekedett a szürkületben, de emberfia nem tudta eldönteni, hogy a súlyos, de ritka esôcseppekkel beállt égiháború — dörgés és villámlás nélkül — a napfogyatkozás következménye-e, vagy egyébként is "elromlott" az idô.

A várva várt égi jelenséget a földön levôk, emberek és állatok, enyhe izgalommal élték meg. Talán éppen a nagyfokú beborulásért. A készülôdés volt a nagyobb: munkahelyeken hagyták abba tevékenységüket, reggelre úgy a postán, mint a nyári újságstandokon elfogyott a több száz "szem elé tartható" képeslap, szemüveg. A fürdôtelep központjában, a tó teraszán mintegy száz napfogyatkozás-váró állt, ült, sörözött, kólázott.

A szovátai napfogyatkozás itt "találta" Lászlóffy Csaba költôt, aki rokoni látogatása közben élte át a nem mindennapi perceket, s adta át nekem (a lapnak) ekkor fogant verseit. Íme az egyik, a rövidebb:

Lászlóffy Csaba

Üzenet a fôvárosiakhoz

Mi csak fogyatkozunk,

ti napfogyatkoztok;

nálunk sok egykét látni,

nálatok nem látni meg a prosztot.

(Szováta, 1999. augusztus 11. )

Egyébként a város központjában levô gólyafészekben a gólyák — igazoltan, igazolatlanul? — hiányoztak.

Mester Zoltán

Bukarest ünnepelt

A sors kegyes volt a fôváros lakosságához és a több ezer turistához, akik igen jó látási viszonyok között, üdvrivalgással köszöntötték a 14 óra 5 perc 48 másodperckor bekövetkezett teljes napfogyatkozást - tapasztalta az MTI különtudósítója.

Két perc 22 másodpercig teljesen elsötétült az ég, gyenge szél kerekedett, és kellemesen enyhült a hômérséklet. Ez idô alatt leálltak a tömegközlekedési jármûvek, és rendôrök vigyáztak arra, hogy ne történjen rendbontás.

A fiatalok a Forradalom terén gyûltek össze, de rengetegen voltak az Egyetem téren is.

A Cismigiu parkban fôleg nyugdíjasok gyûltek össze.

Emil Constantinescu államfô a teljes napfogyatkozást megelôzô percekben a Falumúzeumba látogatott, s megtekintette a kiállító kézmûvesek és népmûvészek alkotásait.

A napfogyatkozás ideje alatt két kislány született Bukarestben, mindketten jó egészségnek örvendenek.

A bukaresti Szabad Sajtó épülete elôtt, a volt Lenin-szobor talapzatánál egy szalmából és rongyokból készített "kísértetet" égettek el, mert a népi hiedelem szerint napfogyatkozáskor a kísértet megeszi a napot. A "kísértetet", amelybe robbanóanyagot töltöttek, a teljes napfogyatkozás ideje alatt felrobbantották.

A törvényhozás épületének tetejérôl kétszáz politikus nézte végig a tüneményt.

Az elsô jelentések szerint rendbontás sehol nem történt a fôvárosban, az emberek hangosan ünnepelték a ritka égi eseményt.

Mágikus hangulatban Siófokon

Siófokon Pontosan 12.49 órakor, magyar idô szerint, sötétedett be az égbolt. A Naptól balra megjelent a Vénusz — Esthajnalcsillag — jobbra a Merkur, kissé odébb pedig a Szûz csillagkép volt látható.

Éppen egyidejüleg azzal, hogy dübörögni kezdtek a kísérô programhoz tartozó sámándobok, láthatóvá vált a naplégkör külsô része. A sötétedés utolsó másodperceiben a Holdfelszín bemélyedéseibôl visszaverôdô, áttörô napsugarak "megrajzolták" a tüneményes szépségû gyémántgyûrût is. A legközelebb csak 82 év múlva megismétlôdô jelenséget hatalmas üdvrivalgással kísérte a szinte mágikus hangulatba került nemzetközi vendégsereg.

Miután, program szerinti tisztének megfelelôen, a sámán újraélesztette és a karibi táncosok csapata köszöntötte a Napot, fellobbantak a közelben felállított napmáglya lángjai.

A siófoki Napünnep fesztivál keretében rendezett Napköszöntô shaw négy születésnapját ünneplô vendég megajándékozásával, majd látványos szórakoztató mûsorokkal folytatódott.

Külföldi összefoglaló

A XX. század utolsó teljes napfogyatkozását láthatták szerdán Európa és a Közel- Kelet sok országában: a természeti jelenséget százmilliók figyelték Nagy-Britanniától egészen Indiáig.

A napfogyatkozás az Atlanti-óceán felett kezdôdött: a Hold elôször Kanada partjainak közelében takarta el teljesen a Napot (12 óra 31 perckor), majd a jelenség 2400 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott Európa felé. A természeti tüneményt Európában elsôként a Nagy-Britanniához tartozó Scilly- szigeteken lehetett látni (13 óra 10 perckor), majd egy perccel késôbb már a kontinens szárazföldi részén, a délnyugat-angliai Cornwall grófságban is beköszöntött a teljes napfogyatkozás. Bár a jelenséget sokfelé felhôk takarták el, aki teljes pompájában láthatta, azt lenyûgözte a fantasztikus látvány. "Képzeljék csak, mit érezhettek ôseink kétezer évvel ezelôtt e jelenség láttán" — tolmácsolta sokak véleményét egy brit csillagász...

A napfogyatkozást több százezer párizsi nézte a francia fôváros utcáiról, s a jelenséget tömegek várták Londonban is — holott a Hold egyik fôvárosból nézve sem takarta el teljesen a Napot. Németország déli része viszont a teljes napfogyatkozás sávjába esett — itt ellenben sokfelé a felhôk rontották el az élvezetet, így Stuttgartban a nap ünnepe helyett a sör ünnepét tartották meg. (Friedrich Merz CDU-CSU frakcióvezetô- helyettes rögtön párhuzamot vont a rossz idôjárás miatti csalódottság és a német kormány tevékenysége között, mondván, a nagy bejelentéseket kis eredmények követték...)

Svájcban a szövetségi kormány felfüggesztette ülését, hogy a miniszterek megnézhessék a napfogyatkozást, s ugyanígy tett a pozsonyi kabinet is. Bülent Ecevit török miniszterelnök viszont úgy nyilatkozott: túl elfoglalt ahhoz, hogy figyelemmel kísérje a természeti jelenséget. (Pedig Törökország a teljes napfogyatkozás sávjába tartozott, s az ország felett — sok európai államtól eltérôen — teljesen tiszta, felhôtlen volt az égbolt.) A pápa lerövidítette szokásos heti kihallgatását, hogy ô maga, s a kihallgatás résztvevôi is tanúi lehessenek a jelenségnek.

A napfogyatkozás sokfelé megzavarta az állatok életritmusát: a berlini állatkertben pedig a rózsaszín flamingók el is aludtak. A természeti jelenség hatalmas dugókat okozott egyes útvonalakon Európa-szerte, mert az autósok megálltak, hogy megcsodálják az eseményt. Ausztriában, Feldbach városában pontosan a teljes napfogyatkozás idôpontjában egy "napfogyatkozás-gyerek" született. Egy német fiatalembernél viszont veszélyes sérülést okozott a kíváncsiság: áramütést kapott, mikor a "jobb kilátás" miatt felmászott egy távvezetékoszlopra.

A bolgár televízió technikai problémák miatt nem tudta közvetíteni az ország északkeleti részén megfigyelhetô teljes napfogyatkozást, így azután archív, 1961-es képeket sugárzott.

A Mir orosz ûrállomás legénysége a Föld körül keringve szerdán kétszer is átélhette a természeti jelenséget. A Mirrel nem történt semmilyen probléma, s ez megcáfolta Paco Rabanne francia divatdiktátor jóslatát, aki szerint a teljes napfogyatkozás napján az ûrállomáés katasztrófát okoz majd, mert lezuhan Párizsra...

A Közel-Keleten egyedül Irakban és Iránban lehetett látni a teljes napfogyatkozást, a térség többi országában a Hold csak 60-82 százalékban takarta el a Napot. Ennek ellenére az általában forgalmas kairói, damaszkuszi, bejrúti utcák szokatlanul csendesek, néptelenek voltak a természeti jelenség idején. Jordániában és Szíriában munkaszüneti nappá nyilvánították a szerdát, de felkérték a lakosságot, hogy szemük épsége érdekében maradjon otthon. Ugyanerre buzdították a híveket a vallási vezetôk Egyiptomban és Libanonban. Egyiptomban, Iránban és Irakban imákkal köszöntötték a napfogyatkozást, s az eseményt megelôzô órákban megteltek a mecsetek. A bagdadi kérelem ellenére az amerikai és a brit harci gépek szerdán is folytatták ellenôrzô repüléseiket Irak északi része felett.

Indiában milliók figyelték a természeti jelenséget, melynek fontosságát csak fokozta számukra, hogy az a hindu mitológiában is helyet kapott: a napfogyatkozás tisztátalan jelenség, de ha ilyenkor a hívô megmerítkezik valamelyik szent helyen, akkor ettôl megtisztul...

A napfogyatkozás jelensége a Bengál-öböl felett ért véget román idô szerint 15 óra 30 perckor, amikor ott leszállt az este. A következô teljes napfogyatkozás 2001-ben lesz Afrika déli rész felett.

Öngyilkosjelölt a szállótetôn

Öngyilkossággal fenyegetôzött az a fiatal férfi, aki a bukaresti napfogyatkozás idején az Intercontinental Szálló 20. emelete egyik szobájának ablakából kicsüngve tiltakozott a "romániai árva gyerekek nehéz anyagi helyzete" miatt.

A craiovai Roman Constantin papírdarabokat eregetett a magasból, arra szólítva fel a románokat, hogy valamennyien 1000 lejjel járuljanak hozzá a szerencsétlen gyerekek megsegítéséhez.

A helyszínre érkezett tûzoltók segítségével az öngyilkosjelöltet sikerült behúzni a 20. emeleti szobába.

Anyanyelvünk

Már — még

Bartha János

Két határozószó nyelvhelyességi vonatkozásaival kapcsolatban szeretnék foglalkozni rovatunkban. Az egyik a már, a másik a még. A már sokallást, belefoglalást kifejezô határozószó gyakran a múltra, illetve az áttekintett, számbavett mennyiségre vonatkozik. Utána általában egyenes (összefoglaló) szórendû az állítmány: már elment; már tavasz lesz (eddig ugyanis tél volt). A még szintén erôsítést fejez ki, de a jövôre, az ezután következôkre értve. Utána az állítmány szintén egyenes szórendû: még visszajöhet; még meleg volt (de utána már nem sokáig volt az).

Van olyan helyzet, amelyben a már és a még majdnem azonos jelentésû, ezért fölcserélhetô, ha viszonylag korai idôt jelent. Mondhatjuk tehát: már ma vagy még ma; már az idén vagy még az idén; már öt órakor fölkel vagy még öt órakor fölkel. Ha a már és az is, illetve még és az is közrefog egy kiemelt mondatrészt, akkor a már és a még szintén könnyen felcserélhetô, bár a cserével néha egy kis jelentéskülönbség áll elô. Pl. A már a neve is félelmet kelt majdnem ugyanazt jelenti, mint az, hogy: még a neve is félelmet kelt (vagyis nemcsak a személyes megjelenése). Némi jelentéskülönbség van ebben: már büszkeségbôl is megteszi — még büszkeségbôl is megteszi. Az elôbbi inkább annyit jelent, hogy mindenképpen megteszi, ha másért nem, legalább büszkeségbôl. Az utóbbi pedig annyit, hogy talán megteszi, mégpedig valószínûleg büszkeségbôl.

A már és a még rendszerint az elôtt a hangsúlyos mondatrész elôtt áll, amelyre vonatkozik. Ezt a feszes szórendet azonban fellazíthatjuk azzal, hogy a már vagy a még szót, ha idôhatározói értelmû, toldásszerûen a hangsúlyos szó után tesszük: tavasz volt már; visszajöhet még; ötkor fölkelt már; még ötkor fölkelt. A még-nek és a már-nak ilyen hátravetése az élôbeszédre jellemzô, írásban valami érzelmi többletet fejez ki, de ha túlságosan gyakran használjuk ezt a lazább szórendet, modorossá válik. A már és a még csak kivételesen hangsúlyosak, ha szembeállításról van szó: azt mondtad, hogy még nem volt a helyén, pedig már nem volt ott.

Bûncselekmények, balesetek

(nagy a.)

A bûncselekmény neve: Maradona

Egyre több lopás, rablás és közhivatal bitorlása bûncselekményét követik el az ország nagyvárosaiban, illetve a fôútvonalak mentén épült szállodákban. Az áldozatok kül- és belföldi turisták egyaránt. Annak ellenére, hogy megyénk területén egyelôre nem érkezett bejelentés hasonló bûncselekményrôl, a következôkben ismertetjük olvasóinkkal a rendôrség köreiben egyszerûen Maradona néven ismert elkövetési módozatot.

Egy vagy két személy leszólítja a kiszemelt áldozatot, elônyös valutavásárt ajánlva fel. A visszautasítást követôen megjelenik 2-4 személy, aki rendôrnek, kormányôrnek esetleg a Román Hírszerzô Szolgálat alkalmazottjának adja ki magát. A hitelesség kedvéért igazolványokat (természetesen hamisítottakat) mutatnak fel, majd ellenôrzésre kérik az ártatlan turisták iratait, valamint a pénzösszegeket. Ez utóbbiakat azonnal hamisítottnak nyilvánítják. Kihasználva az áldozat zavartságát és figyelmetlenségét, az "ellenôrzés" ideje alatt — gyakran erôszakot alkalmazva — elveszik a pénzt, majd eltûnnek a közelben leparkolt személygépkocsikkal. Nem egy olyan esetrôl érkezett bejelentés, amikor az áldozat megtagadta iratainak felmutatását. Ilyenkor a szélhámosok lôfegyvert használva bírták jobb belátásra áldozatukat. Nem érdektelen megjegyeznünk, hogy a bûncselekmény elkövetésekor a tettesek nagyerejû jármûveket (BMW, Audi, Renault stb.) használnak, s felszereléseik közül nem hiányzik az adóvevô állomás, a mobiltelefonok, világító botok, hamisított igazolványok és a rendôregyenruhák.

A megye területén ilyen jellegû bûncselekmények elkövetésének megfékezésére és elkerülésére egyen- és civil ruhás rendôrök tevékenykednek.

Az áldozatok: gyalogosok

A rendôrfelügyelôség sajtóirodájának tájékoztatása szerint augusztus 10-én két olyan közlekedési baleset történt a megye területén, amelyeknek áldozatai gyalogosok voltak.

Szabálytalanul haladt az úttest szélén a 18 éves koronkai illetôségû T. Csaba, akit 3-MS-3223 forgalmi rendszámú személygépkocsijával a 23 éves vásárhelyi Gy. József gázolt el. A kedden késô délután a jeddi községi úton történt balesetben a gyalogos súlyosan megsérült.

Alig másfél órával késôbb Szovátán történt súlyos kimenetelû baleset. A fôúton szabályszerûen (gyalogátjárón) áthaladó 5 éves vásárhelyi O. Andreit ütötte el a MS-02-YRK forgalmi jelzésû személyautójával a 41 éves radnóti N. Liviu. A kisfiú súlyosan sérült.

Országos hírek

Hírszerkesztô: Lokodi Imre

Késlekedô követségi számlák

Amennyiben a külügyminisztérium az idei költségvetési kiigazításkor nem jut 185 milliárd lejhez, nem folytathatja tovább tevékenységét, mi több, kénytelen lesz nagykövetségeket bezárni. A GDP-bôl az évre kiutalt 0,069%-os költségvetéssel a minisztérium egyes nagykövetségek számláit nagy késéssel és büntetéssel fizeti ki, és az illetô diplomáciai képviseletek alkalmazottai 3-4 hónapja nem kaptak fizetést. Úgyszintén május 15-tôl a minisztérium kénytelen volt felfüggeszteni a kötelezô külföldi utakat.

Sütô-dráma Gyulán

Sütô András Balkáni gerle címû darabját tekintheti meg ma és holnap este a Gyulai Várszínház közönsége. A budapesti Nemzeti Színház vendégjátékán a Gyulán házi szerzônek számító erdélyi író színmûvét parádés szereposztásban láthatja a publikum. A fôbb szerepekben Sinkovits Imre, Agárdy Gábvor, Moór Marianna, Varga Mária, Bede Fazekas Szabolcs és Fülöp Zsigmond játszik. Az Iglódi István által színre állított mû gyulai bemutatása a Várszínház idei évadjának zárása lesz.

OMDSZ-mûhelytábor

Augusztus 11-15. között kerül sor Homoródfürdôn az Országos Magyar Diákszövetség elsô mûhelytáborára. A rendezvény célja azoknak az OMDSZ tanügyi, karrier- tanácsadói és érdekképviseleti munkacsoportoknak az összeállítása, amelyek a szervezet stratégiáját és feladatkörét egy évre kidolgozzák és végrehajtják. A szövetség jelenlegi struktúrájának megfelelôen a munkacsoportok a brassói, bukaresti, kolozsvári, nagyváradi, marosvásárhelyi és temesvári diákszervezetek aktív tagjaiból tevôdnek össze, a tagszervezetek infrastruktúrájára támaszkodva valósítják meg az országos szervezet terveit. A tevékenységi területeknek megfelelôen a munkacsoportokak az RMDSZ Oktatási és Ifjúsági Fôosztálya, valamint a Magyarországi Tanácsadók Országos Szövetségének képviselôi vezetik.

Balti—fekete-tengeri együttmûködés

Több mint húsz ország állam- és kormányfôi, valamint négy nemzetközi szervezet vezetôi jelezték részvételüket azon a nemzetközi értekezleten, amelyet szeptember 10-11-én Jaltában tartanak Balti—fekete-tengeri együttmûködés — a XXI. század integrált, választóvonalak nélküli Európája felé címmel. A nemzetközi csúcstalálkozóval párhuzamosan politikusok, politológusok és szakértôk vitatják meg a balti-, illetve a fekete-tengeri térség államai együttmûködésének kérdéseit.

Spielbergé a Pentagon érdemrendje

William Cohen amerikai védelmi miniszter szerdán a Pentagon közszolgálati érdemrendjét adta át Steven Spielberg filmrendezônek, a Ryan közlegény megmentése címû filmjéért. Ez a kitüntetés a legmagasabb hivatalos elismerés, amelyben a minisztérium polgári személyeket részesíthet. Az indoklás szerint az Oscar-díjas alkotás mozilátogatók millióit segítette hozzá ahhoz, hogy jobban megértsék és átérezzék az amerikai fegyveres erôk második világháborús áldozatvállalásait.

Motiváció: a gyûlölet

Egy fehér bôrû férfi kedden géppisztollyal válogatás nélkül tüzet nyitott Los Angeles Granada Hills nevû elôvárosában egy napköziotthonnal egybeépített zsidó közösségi központ elôcsarnokában tartózkodókra. Öt személyt, köztük négy gyermeket megsebesített. A tettesnek sikerült elmenekülnie, a bûncselekmény elkövetésének pontos indítékait még nem tudni, de ha beigazolódik a feltételezés, hogy úgynevezett "gyûlölet- bûncselekményrôl" van szó, vagyis valamilyen társadalmi csoport elleni gyûlölet volt a fô motiváció, akkor elmondható, hogy kevesebb mint két hónap leforgása alatt ez volt a második ilyen jellegû véres támadás az Egyesült Államokban. Bill Clinton elnök elítélte az újabb értelmetlen erôszakmegnyilvánulást.

Esterházy-ünnepek Tatán

A magyarországi Tatán ünnepséggel emlékeznek meg a város és környéke egykori tulajdonosáról, a gróf Esterházy családról. Szombaton délelôtt a vár lovagtermében tudományost tanácskozást rendeznek Mûvészeti tevékenység az Esterházy családban címmel. Délután ugyanott barokk udvari muzsikával és versekkel szórakoztatják a vendégeket. Az augusztus 21-i zárónapon a Magyar Honvédség székesfehérvári, kaposvári és veszprémi zenekara lesz Tata város vendége. Az idei Esterházy-ünnepek éjszakai vitorlásversennyel fejezôdnek be az öreg tatai tavakon.

Holland törvényjavaslat az eutanáziáról

A holland kormány a világon elsôként olyan törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé, amely lehetôvé tenné az eutanáziát, a kegyes halált még 12 éves kiskorúak részére is. A tervezet szerint a súlyos betegeket saját kérésükre halálba segítô orvosokat nem terhelné semmilyen büntetôjogi felelôsség. A kegyes halálban közremûködô orvosoknak azonban a legszigorúbban be kellene tartaniuk a végrehajtással kapcsolatos elôírásokat. Hollandiában bizonyos feltételek között már ma is végrehajthatnak orvosok eutanáziát, mert a statisztikák enyhe jogalkalmazásról tanúskodnak. A törvényjavaslat legfôbb ellenzôi a kereszténydemokraták és a kisebb protestáns pártok közül kerülhetnek ki. A törvényjavaslatot a parlament biztosan elfogadja, ha mindhárom kormánypárt mögé áll.

A király, képekben

Harmincöt, zömében az államalapító szent királyt megörökítô olajkép látható Schéner Mihály Kossuth-díjas képzômûvész augusztus 13-án, a magyarországi mezôhegyesi Szent György templomban megnyíló, "Jöjj, István király!" címû tárlatán. A fent nevezett római katolikus egyházközség ötödik éve szervez évente két-három képzômûvészeti kiállítást. Schéner Mihályt követôen Udvardi Erzsébet Kossuth-díjas festô állít ki az ôsz folyamán.

Az Egyesült Királyságról

Wales, Nagy-Britannia egyik jelentôs területe reneszánszát éli. 600 év óta ismét saját parlamentje lett, a kiteljesedô kisebbségi és regionális autonómia szellemében. A kétnyelvû feliratok és az iskolák hatására egyre többen beszélik az ôsi, kelta eredetû nyelvet. Wales történelmi fôvárosa, néhány romantikus, lakott vagy elhanyagolt kastély, a világ leghosszabb nevû helysége, egy ezeréves kelta falu, Nagy- Britannia legkisebb lakóháza és sok egyéb érdekesség látható augusztus 21-én a Duna televízió Minoritates Mundi c. mûsorában, amelyet román felirattal augusztus 27-én, szlovák felirattal pedig szeptember 11-én ismételnek meg. Szerkesztô-rendezô: Cselényi László.

Labdarúgók mint vízimentôk

Thomas Ravelli és Tomas Brolin, egykori válogatott labdarúgók mentették meg Louise Karlsson svéd úszónô életét. A rövidpályás világ- és Európa-bajnok versenyzô egy malmöi úszógálán szívrohamot kapott, a futballisták azonban szakszerû elsôsegélyben részesítették.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Nagy Annamária

Terjed az agyhártyagyulladás

Kedden további hét személyt utaltak be a vásárhelyi fertôzô betegségek kórházába. Ezzel az agyhártyagyulladásban megbetegedettek száma 39-re emelkedett, tájékoztattak a Közegészségügyi Igazgatóság Járványmegelôzési Osztályán. Mivel a betegeket a járványkórházban kezelik, az ország több más kórházától eltérôen a megyében sehol nem rendeltek el karantént.

Nagysármás 670 éves

Az elsô okleveles említésének 670. évfordulóját ünnepli augusztus 14-15-én Nagysármás. Az elsô írásos dokumentum, amelyben a mezôségi nagyközség neve szerepel, a települést Pogány Istvánnak adományozó birtoklevél, 1329. április 10-én kelt. A megemlékezô ünnepségsorozatot a helyi polgármesteri hivatal, a megyei és a helyi kulturális intézmények karöltve szervezik.

Egy héttel késôbb

A Marosvásárhelyre tegnapra várt kínai küldöttség néhány nappal késôbb, augusztus 16-18-án tartózkodik a megyeközpontban. A testvértartomány, Sanhszi üzletembereibôl álló csoportja látogatásának célja feltérképezni a kölcsönös üzleti kapcsolatok kiépítésének lehetôségeit. Szó esik egy marosvásárhelyi kínai étterem megnyitásáról is.

Mától nemzetközi klasszikuszene-fesztivál

Hatodik alkalommal szervezik meg Segesváron a nemzetközi klasszikus zene-fesztivált. A háromnapos rendezvényt a segesvári polgármesteri hivatal szervezte. Ma 19 órakor Hiroko Sakagami (Japán) zongorán, Alexandru Gavrilovici (Svájc) hegedûn játszik a polgármesteri hivatal dísztermében.

Tánc- és zenetábor Vajdaszentiványon

Augusztus 15-22. között immár harmadik alkalommal tartják a tánctábort — tájékoztatott Mózsi Sándor vajdaszentiványi polgármester. Vendégeket várnak Magyar-, Francia-, Svéd- és Németországból, illetve Svájcból, Angliából, Kanadából. Az öreg táncosok az idén vajdaszentiványi és marossárpataki táncokat tanítanak, a talpalávalót a helybeli zenekar, valamint a Hargita Állami Székely Néptáncegyüttes és a szombathelyi Jurta együttes zenészei szolgáltatják. Nem hiányoznak majd a szórakoztató programok, valamint a hetet záró tábortûz sem.

Anna-, Mária-, Ilona-bál

A radnóti RMDSZ negyedik alkalommal szervezi meg a hagyományos Anna-, Mária-, Ilona-bált. Augusztus 14-én, szombaton este 8 órakor a helybeli Energetikai Líceum éttermében sorra kerülô mulatságra a belépô ára (amely egyben tombola is) 25.000 lej.

Mozgásfejlesztési tanfolyam

Augusztus 23-29. között mozgásterápiai tanfolyamot szervez a megyei tanfelügyelôség. A fáradékony, örökmozgó, figyelem- és tanulási zavarokkal, olvasási, számolási nehézségekkel küzdô, valamint megkésett mozgásfejlôdésû óvodás és kisiskolás gyermekek tanítói, szülei, logopédusai számára szervezett felkészítôt a magyarországi Kulcsár Mihályné tartja a vásárhelyi Iskola utcai 6-os óvodában. Jelentkezni a 146-511-es telefonszámon lehet.

Az ösztöndíjakról tárgyalnak

Az 1990-es évi 42-es számú törvény értelmében a '89 decemberi eseményekben elhunyt vagy megsebesült forradalmárok leszármazottai, gyerekei tanulmányi idejük alatt ösztöndíjra jogosultak. A vásárhelyi kisegítô iskola erre jogosult tanulói január óta nem kapták meg a nekik járó összeget. A helyzet tisztázása valamint orvoslása érdekében a gyerekek szüleit ma délben a megyei tanfelügyelôségen fogadják.

Új könyvtár Ludason

Tizenkét milliárd lejbe kerül Marosludason egy új városi könyvtár felépítése. A szükséges összeg egy részét a helyi költségvetésbôl, a fennmaradó részt egyéb alapokból biztosítják. Eddig a megvalósíthatósági tanulmány és a technikai terv készült el, tájékoztatott Teognosti Sorin polgármester.

Korszerûsítik az alsóidecsi strandot

Ötvenmillió lejt fordított a helyi polgármesteri hivatal az alsóidecsi sósfürdô modernizálási és karbantartási munkálataira. Ebbôl az összegbôl javították meg a kerítést, fúrtak kutat a Maros folyó mellé, s oldották meg a zuhanyozók édesvízzel való ellátását. További 35 millióból cserélik ki és az iszaptároló edényeket az öltözôk tetôzetét.

Keresettek a varrónôk

A marosludasi Bercas Kft. kérésére 35 fiatal számára szervezett varrótanfolyamot a helybeli mûvelôdési ház vezetôsége. A hathetes képzés augusztus 31-én zárul, a sikeresen vizsgázókat a cég alkalmazza, s visszatéríti a kurzus 300.000 lejes ellenértékét is.

Tûzoltókocsi és számítógépek

Szeptemberben egy tûzoltóautóval és öt számítógéppel gyarapodik a mikefalvi közvagyon. A testvértelepülés, Pilisvörösvár önkormányzata nyújtotta segítséggel újraszervezik a helybeli civil tûzoltóalakulatot, az iskolában pedig számítógépkezelôi- tanfolyamot indítanak. A jelentôs adomány átvételére a tanács küldöttsége Pilisvörösvárra utazik a jövô hónapban.

IV. Földvári Ifjúsági Találkozó

A bihari Pro Juventus Alapítvány negyedik alkalommal szervezi meg a Földvári Ifjúsági Találkozót (FIT). Az augusztus 13-15-e között sorra kerülô rendezvény programjában diszkók, gyermekmûsorok, kispályás focibajnokságok és mountain bike-versenyek szerepelnek. Sztárvendégek fellépését is ígérik a szervezôk. A rendezvény ideje alatt megtekinthetô Puskás Lenke Róza kiállítása. Helyszín: a bihari földvár. Belépôdíj: 10.000 lej/nap. Sátorozási lehetôség biztosítva.

Kövezik az utat

15 kilométer összhosszúságú községi út lekövezéséhez fogott hozzá a kutyfalvi polgármesteri hivatal. Mivel a helyi költségvetésbôl szakosodott cég fogadására nem futja, a munkálatokat önerôbôl végzik. A lefolyósáncokat is a község lakói teszik rendbe.

Copyright © Népújság - 1999