LI. évfolyam 185. (14237)

1999. augusztus 11. Szerda

Orosz kormányváltás

A moszkvai sajtó tükrében

Az orosz lapok keddi kommentárjaikban teljesen indokolatlannak tartják a Szergej Sztyepasin vezette kormányt leváltását, de emlékeztetnek arra, hogy "egy ideje várt és elkerülhetetlen" esemény történt az orosz belpolitikában.

Borisz Jelcin korábbi igéreteit teljesítve végre megnevezte azt az embert, akit utódjának szeretne látni az elnöki székben, s a "viharos hétfô" kétségtelenül pozitív eredményt is hozott: az államfô december 19-re kiírta a parlamenti választásokat.

Az Izvesztyija szerint "sokkoló" a kormányváltás, különösen azt követôen, hogy a Sztyepasin-kabinetnek sikerült megállapodnia a Párizsi Klubbal az adósságátütemezésérôl, s a volt kormányfô jól szerepelt a szarajevói konferencián is. "Jelcinnek látomása volt - felfedezte utódját" — sommázta véleményét a tekintélyes napilap.

A Szevodnya azt emelte ki, hogy a Jelcin elnök által államfônek jelölt Vlagyimir Putyin az orosz belpolitika központi szereplôjének lépett elô, de az orosz elnök népszerûtlenségének árnyéka komolyan csökkenti esélyeit. Vonatkozott ez a korábbi utódjelöltekre is, akikhez hasonlóan Putyin sem rendelkezik igazi csapattal, a hívek széles táborával. "A kormányváltásra családi okok miatt került sor - utódját megnevezve Jelcin a Családot Dinasztiává változtatta" - hangsúlyozta szalagcímében a Szevodnya, arra utalva, hogy a Kreml befolyásos személyeinek csoportját — Tatyjana Gyjacsenkóval, az elnök leányával az élen — nevezi "családnak" az orosz sajtó. A lap szerint Jelcin akár leányát, Tatyjánát is jelölhette volna kormányfônek, hiszen a választásokra készülôdô duma most bárkire rábólintana, s így a családban maradna a hatalom Jelcin mandátumának lejárta után is.

Több orosz lap párhuzamot vél felfedezni az utóbbi másfél év megszaporodott kormányváltásai, s a századeleji Oroszország 1914-1917 közötti történései között, amikor is ugyanilyen sûrûséggel adták egymásnak a kilincset a különbözô cári kabinetek. A sajtó által végzett villámfelmérések pedig azt jelzik, hogy az egyszerû orosz polgároknak egyelôre fogalmuk sincs arról, ki is az a Putyin, s milyen érdemeknek hála került a miniszterelnöki székbe. A helyi vezetôk többsége is tanácstalan — ahogy a Kommerszant Daily körkérdéseibôl kiderül -, s egyelôre kivár.

A Kreml most kijátszotta utolsó aduját, de kérdéses, hogy Jelcin "áldása" segít-e Putyinnak a duma jóváhagyásának megszerzésében, illetve az elnökválasztási kampányban — írta a Kommerszant Daily, emlékeztetve arra, hogy az orosz alsóház most vagy megszavazza az új kormányfôt, vagy szélnek eresztik a dumát, ami viszont komoly nehézségeket teremt a jelenlegi képviselôknek választási kampányuk szervezésében. Az orosz gazdasági napilap szerint a kormányváltás oka: Szergej Sztyepasin "megfutamodott a harctérrôl", amikor úgy nyilatkozott, hogy egyik politikai blokkhoz sem csatlakozik. A Kreml nem bocsátotta meg a kormányfônek a választási "hátraarcot". Sztyepasint már múlt csütörtökön meneszteni akarták a Kreml vezetôi, de Jelcin az utolsó pillanatban ingadozni kezdett, miután a még mindig befolyásos Anatolij Csubajsz védelmébe vette a kormányfôt, azt hangsúlyozva, hogy az IMF-hitelek megszerzése után "ez a Nyugat arculköpését jelentené".

A hivatalos moszkvai cáfolatok ellenére most sem kizárt a rendkívüli állapot bevezetése, s erre kitûnô ürügyet kínál a feszült kaukázusi helyzet — vélekedett a Kommerszant Daily, megjegyezve: a Kreml stratégái szerint Putyin sokkal alkalmasabb a "diktátorutód" szerepére, mint Sztyepasin.

A Novije Izvesztyija "csaknem lehetetlennek" ítéli, hogy Putyin eleget tegyen Jelcin elvárásának, s utódja legyen az államfôi poszton, mivel "Putyint — aki a felderítés és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat embere — nyilvános politikusként sehol sem ismerik, egyedül talán csak Szentpétervár kivételével".

Júliusban csökkent az infláció

A júliusi infláció 1,7 százalékos volt, a júniusi 5,1 százalékos havi drágulás után — jelentette kedden az országos statisztikai bizottság.

Tavaly júliushoz képest 48,6 százalék volt a drágulás július végéig, az elsô hét hónapban pedig összesen 33 százalékos inflációt mértek, 4,2 százalékos havi átlaggal.

Az élelmiszerárak 1,2 százalékkal csökkentek júliusban, a fogyasztási cikkek 2,6 százalékkal drágultak, a szolgáltatásokért pedig 6 százalékkal többet kellett fizetni.

A kormány az év végére 40 százalék körüli 12-havi inflációs adatot remél. A tavaly év végi adat 40,6 százalék volt.

Kolozsvári betétesek tiltakozása

Hétfôn a Bankcoop kolozsvári kirendeltségénél mintegy száz betétes tiltakozott amiatt, hogy képtelen hozzájutni pénzéhez.

A tiltakozók küldöttségét fogadta Ioan Cobârzan kirendeltségvezetô, de semmilyen konkrétumot nem tudott mondani arról, mikor vehetik fel pénzüket a betétesek.

A kirendeltségvezetô telefonon konzultált a bukaresti központtal, mert egyedül nem hozhatott döntést, eközben a jelenlévôk hangos skandálásba kezdtek: "Független Erdélyt akarunk!"

Olyan hangok is hallatszottak, amelyek szerint "már régen az Európai Unió tagjai lennénk, ha nem lennénk a dâmbovitai politikához kötve."

A tiltakozó akcióban részt vett Sabin Gherman is, aki korábban kezdeményezte Erdély közigazgatási és pénzügyi autonómiáját — írta a Transilvania Jurnal.

A szlovák ellenzék népszavazást akar

A kevés engedményt is sokkalják

Ha a szlovák államfô, Rudolf Schuster nem lesz hajlandó kiírni a kisebbségi nyelvtörvény szükségességét eldöntô népszavazást, akkor a Vladimír Meciar vezette ellenzéki erô, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) országos aláírásgyûjtést kezd az idô elôtti parlamenti választásokért — jelentette kedden a Szlovák Rádió magyar nyelvû adása.

Ezt Gustáv Krajcí, a HZDS alelnöke, Vladimír Meciar harmadik kormányának a belügyminisztere jelezte, aki ellen bûnvádi eljárás folyik, mert meghiúsított egy korábbi, az elôzô államfô, Michal Kovác által kiírt népszavazást.

Egy másik forrás, a TA SR szerint a HZDS árnyékkormányában ma is belügyminiszterként jegyzett Krajcí elmondta, hogy a mozgalom volt miniszterei "alternatív programot" készítenek elô, mely azt lesz hivatott szolgálni, hogy "az országot kivezessék a Dzurinda-kormány okozta pusztításból" és "megújítsák Szlovákiát".

Ismeretes, hogy a szlovák parlament jelenlegi ellenzékét képezô HZDS és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) mögött álló szervezetek az elmúlt hetekben 430 ezer aláírást adtak át az államfônek, mert azt szeretnék elérni, hogy Schuster referendum által szüntesse meg a kisebbségi nyelvtörvény — még életbe sem lépett — hatályát, egyszersmind akadályozza meg a stratégiai vállalatok magánosítását célzó tervek végrehajtását.

Schuster, aki a kisebbségi nyelvtörvényt már aláírta, hétfôn Kassán jelezte: hajlik a népszavazás kiírására, jóllehet jogi szakértôkkel még tovább vizsgáltatja, vajon jogszerû lenne-e ebben a kérdésben referendumot tartani.

Egyelôre azok a jogi álláspontok tûnnek helytállónak, miszerint alapvetô emberi jogi kérdésekben nem lehet népszavazással dönteni, márpedig — állítja a Magyar Koalíció Pártja is — a kisebbségek anyanyelv-használata alapvetô emberi jognak számít, s ha ezt eldöntendô az államfô mégis referendumot írna ki, az alkotmányellenes lenne.

Ortodox-görög katolikus összecsapás

A templomok hovatartozásának kérdése továbbra is megoldatlan, mélyíti az ortodox és a görög katolikus közösségek közötti ellentétet.

Az elmúlt vasárnap a Brassó megyei Sárkány községben komoly incidenssé fajult a feszültség, amikor a templomban összecsaptak a két felekezet hívei.

A községben két templom található, és az egyik lelakatolt, használaton kívüli templomot birtokukba vették a görög katolikusok, amit vasárnapig nem kifogásoltak az ortodoxok sem, mert a templom 1948-ig a görög katolikusoké volt, de az akkori kommunista rezsim az ortodox egyháznak játszotta át a templom tulajdonjogát.

A vasárnapi görög katolikus szertartás ideje alatt öt ortodox pap vezetésével megjelentek az ortodox hívek, akik a templom elhagyására szólították fel a másik felekezet híveit.

A rendôri jelentés szerint általános verekedés kezdôdött, aminek csak a határozott rendôri fellépés vetett végett.

A görög katolikusok viszont másképpen emlékeznek vissza a történtekre. Elmondásuk szerint a szertartás ideje alatt 30 csendôr és 5 ortodox pap betört a templomba, gumibotokkal és gázpermettel az oltárba kényszerítették a híveket, s agyba- fôbe verték ôket — írta a lap.

A NASA igazgatója a Cotroceni palotában

Constantinescu elnök kedden a Cotroceni palotában fogadta Daniel S. Goldint, a NASA igazgatóját.

Daniel Goldin hétfôn érkezett Romániába, hogy megtekintse az augusztus 11-i teljes napfogyatkozást, lévén, hogy az ország a jelenség maximálisan látható sávjában található.

A cotroceni-i találkozón jelen volt Mircea Geoana, Románia amerikai és James Rosapepe, az USA bukaresti nagykövete.

A pápa helikopterrôl nézi

II. János Pál pápa helikopterrôl figyeli majd szerdán, amint a Hold eltakarja a Napot. A katolikus egyházfô a napfogyatkozás tetôpontján tér vissza a vatikáni általános kihallgatásról a castelgandolfói nyaralóba.

A Vatikán Nervi-termében délelôtt 10 órakor kezdôdik a pápa szokásos szerdai találkozója a zarándokokkal. 11 órakor, amikor Róma fölött is elkezdôdik a napfogyatkozás, még beszélni fog a hívekhez és várható, hogy II. János Pál, aki szenvedélyes híve az égi jelenségeknek, foglalkozik majd az ezredvég csillagászati eseményével is. A kihallgatás déli 12-kor ér véget és 12.43 perckor, amikor a Hold a legnagyobb mértékben takarja el a Napot Róma egén, a pápa az ôt Castelgandolfóba visszaszállító helikopter fedélzetén fog tartózkodni.

A castelgandolfói csillagvizsgálóban nem lesz semmiféle külön rendezvény. A pápai csillagászok magánemberként Németországból és más közép- európai országokból figyelik majd a "Fekete Napot", ahogy az olaszok nevezik e ritka természeti jelenséget. Rómában, a hajdan ismert világ központjában 84 százalékos lesz a napfogyatkozás és derült idô várható, míg északon, ahol teljesebb lesz a Fekete Nap, valószínûleg vastag felhôk borítják majd az eget.

A pápai nyaraló tetején lévô és már messzirôl az utazók szemébe ötlô castelgandolfói csillagvizsgáló tevékenysége az utóbbi években minimálisra zsugorodott. A pápai obszervatórium az Egyesült Államokba, az Arizona állambeli Graham-hegyre helyezte át operatív tevékenységét, ahol a Szentszék az elmúlt években egy igen nagy teljesítményû teleszkópot helyezett üzembe.

A levegô szennyezettsége és Róma fényei egyre jobban akadályozták a katolikus egyház asztronómusait abban, hogy történelmi központjukból fürkésszék a csillagok világát. Az arizonai Graham-hegyet egész Észak- Amerika legjobb helyének tartják az ég megfigyelésére. George Coyne atya vezetésével fôleg új csillagképzôdmények felfedezésének és leírásának szentelik tudományos munkájukat a pápai csillagászok.

Az új pápai csillagvizsgálót 1994-ben nyitották meg, azután, hogy sikerült leszerelni a helyi indiánok tiltakozását, akik szent helyként tisztelik a Graham-hegyet, valamint a környezetvédôkét, akik egy ritka vörösmókusfajtát féltettek. A castelgandolfói csillagvizsgáló idôközben elméleti elemzô központtá vált. Itt ôrzik egy kis darabját a Holdnak is — azt a holdkôzetet, amelyet még Nixon elnök adományozott VI. Pál pápának a 70-es években.

PDSR-es levél az Európa Tanácshoz

Rosszhiszemûséggel vádolják a koalíciót

Az RTDP kedden levelet intézett az Európa Tanács parlamenti közgyûlésének elnökéhez, s ebben a szervezet jogi bizottságától kéri, vizsgálja felül az 1945. március 6. után önkényesen elkobzott ingatlanok jogi rendszerére vonatkozó törvénytervezetet, összehasonlítva a többi európai ország hasonló törvénykezésével — nyilatkozta a keddi sajtóértekezleten Adrian Nastase, a párt elsô alelnöke.

Amennyiben a kormány elutasítja az eljárást, rosszhiszemûségrôl, az idevágó nemzetközi normák megszegésérôl és egy bizonyos politikai klientúra jogainak kedvezésérôl tesz tanúbizonyszágot — fûzte hozzá Nastase.

Ami a törvénytervezet képviselôházi megvitatását illeti, a jogi bizottság szabálytalanul dolgozik, mivel a minimális 14 tagból 12 van jelen. Az RTDP által beterjesztett 72 módosítás elutasításával "lefejezett mechanizmust" alkalmaznak — fûzte hozzá, közölve egyben, hogy az RTDP a viták befejeztéig nem fog részt venni a jogi bizottság munkálatain, s valószínûleg a végsô szavazaton sem.

A jogi bizottság végzett

Az államosított ingatlanok törvénytervezetének vitája

A képviselôház jogi bizottsága kedden befejezte az 1945. március 6. után önkényesen elkobzott egyes ingatlanok jogi rendszerére vonatkozó törvénytervezet vitáját.

Az ellenzéki képviselôk hiányában a bizottság úgy döntött, hogy a jogos tulajdonosok, akiknek végleges bírói határozattal elutasították az állam által önkényesen átvett javakra utaló akcióit, az új törvény alapján a bíróságon újabb akciókat indíthatnak a kiigazító intézkedések vagy természetbeni visszaszolgáltatás elnyeréséért.

A bizottsági tagok elfogadták az RTDP-képviselôk által megszövegezett módosítások egy részét, miszerint a bölcsödék, óvodák, árvaházak, társadalmi- kulturális és oktatási egységek, kórházak és beteggondozók által részben vagy teljes mértékben elfoglalt ingatlanok esetében ôrzôdjön meg az eredeti rendeltetés, s az egy négyzetméterre járó bért kormányhatározat révén jelöljék ki.

A képviselôk a szabályozó rendelkezés ama elôírásait is elfogadták, miszerint azon volt bérlôk, akik az 1995. évi 112-es számú törvény értelmében az 1999-es esztendô szintjén több mint 30 millióért vásároltak luxuslakásokat vagy villákat, kénytelenek lesznek a törvény hatályba lépésétôl két éven belül kifizetni a szakértôi vizsgálat nyomán kiszámított érték és az infláció mutatóival arányosan idôszerûsített kifizetett ár közti különbséget.

A törvénytervezet a képviselôház rendkívüli ülésszakának tárgyát képezi, amelyre augusztus 23. és szeptember 1. között kerül sor.

Végéhez közeledik a búzaaratás

Kisebb termés a vártnál

A búzával és rozzsal bevetett 1,66 millió hektárnyi termôföld 98 százalékán befejezték az aratást — derül ki a mezôgazdasági és élelmezésügyi minisztérium augusztus 9-ig összegzett adataiból.

Az említett idôpontban 4,60 millió tonnás volt a búza- és rozstermés, illetôleg a becsült 4,7 millió tonna 97 százaléka. Ennek csaknem háromnegyedét (3,45 millió tonna) a magánszektorban termelt búza és rozs teszi ki.

Az egy hektárra számolt átlagos termés 2.807 kg volt (a becsült 2.840 kg-hoz képest). Az állami ágazatban 3.313 kg-os átlagtermést érték el hektáronként, a magántermelôknél pedig 2.672 kg-ost.

A learatott búza- és rozstermésbôl 2,92 millió tonna még a termelôknél van. Ebbôl 76.873 tonna a magalapot teszi ki, és csaknem 1,6 millió tonna megy el fogyasztásra.

A szaktárca adatai szerint a tavaszi sörárpát a 161.372 hektárnyi beültetett összterület 78 százalékán aratták le. Az össztermés 228.317 tonnát tesz ki, illetve a becsült 72 százalékát. 79 százalékban az állami termelôk biztosították az idei sörárpa- termést, és jelen pillanatban mintegy 191.583 tonna áll a termelôk raktáraiban.

Az álláspontok nem közeledtek

Mély érdekellentétek a közszállítók között

kk

A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal városgazdálkodási igazgatóságának kezdeményezésére, a hivatal titkárának jelenlétében tegnap délben újabb találkozóra került sor a város területén mûködô, közszállítással foglalkozó cégek között. Az érintettek az elképzelés szerint kézjegyükel kellett volna tanúsítsák, hogy elfogadják a korábban egy temesvári cég által összeállított tanulmányt, és annak életbe léptetését elôsegítik. Erre nem került sor, hiszen a mintegy másfél-kétórás megbeszélésen még a sértegetések teljes skáláját sem tudták felsorakoztatni.

Az SC. Transport részérôl jelenlevô Chiorean Emil igazgató aláírta ugyan a megállapodást, de ez a másik fél szerint csak azért vált lehetôvé, mert a szóban forgó tanulmány neki kedvez. A maxi-taxis cégek, a Siletina és a Tudortrans képviselôi néhány javaslattal álltak elô, amit a közszállítás vezetôje visszakézbôl elutasított, mint ahogyan ôk is elutasították azt, a Chiorean Emil által javasolt áthidaló megoldást, hogy a vonalak 25%-át átengedi, azzal a feltétellel, hogy a maxi-taxisok bebizonyítják az eladott jegyek alapján, hogy az utazóközönség negyedét valóban ôk szállítják. Egyik fél a konkurencia- törvényt idézte, a másik a tanulmányra hivatkozott, adócsalással gyanúsítgatták egymást stb., de végül semmire sem jutottak.

Két órás vita után a városgazdálkodási igazgatóság igazgatója, Ignat Ionel azt javasolta, hogy ma délig a maxi- taxisok tegyék meg javaslataikat oly módon, hogy azok a közszállító vállalat által kiszolgált vonalakat ne érintsék és ezekrôl a javaslatokról tárgyalhatnak, de számoljanak azzal, hogy a tanulmány módosítására nincs esély. Ilyen feltételek mellett persze a maxi-taxisoknak sem igen lehet javasolnivalójuk, úgyhogy várhatóan ma semmi sem fog történni. Annál is inkább mivel ma egykor a hivatal minden alkalmazottja, tekintettel a napfogyatkozásra, hazamehet és kisebb gondjuk is nagyobb lesz a közszállításnál.

Amennyiben nem jutnak dûlôre, ideiglenesen marad minden a régiben, és a közszállítási vállalat újabb fórumokhoz fordulhat segítségért. Eredményre azonban a jelek szerint egyhamar nem számíthatunk.

Tisztelt polgártársak

Fodor Imre polgármester

A évszázad végi legfontosabb csillagászati jelenség, a teljes napfogyatkozás Románia idôszámítása szerint ma 14.05.48-kor kezdôdik és 2 perc, 23 másodpercet fog tartani, 112 kilométeres sávon érinti országunkat, s legteljesebben Râmnicu Vâlcea közelében lesz látható.

Marosvásárhely municípiumban csupán részleges napfogyatkozást láthatunk 12 óra 37 perc és 50 másodperc éa 15 óra 23 perc és 11 másodperc között. A napfogyatkozás során a napot 97,3 százalékban elfedi a hold, és a legteljesebb fedés 14.01.58-ra várható.

A napfogyatkozás megtekintése megfelelô védôszemüveg nélkül gyógyíthatatlan károkat okozhat a szemnek. Fekérjük a lakosságot, hogy a napfogyatkozás alatt kizárólag csak védôszemüveggel nézze a jelenséget.

Ezúton tájékoztatjuk a város lakóit, hogy minden elôkészületet megtettünk, hogy biztosítsuk a rendet, a közfegyelemet és a zavartalan közlekedést, s nem lesz hiány sürgôsségi esetekben beavatkozó egészségügyi személyzetben sem.

Tanácskozás a magyar egyházi magánegyetemrôl

Támogatják a marosvásárhelyi kezdeményezést is

Augusztus 6-án Kolozsváron tanácskozott a dr. Jakubinyi György római katolikus érsek kezdeményezésére létrejött Történelmi Magyar Egyházfôk Állandó Értekezlete. Az RMDSZ Sajtóirodájának Tájékoztatója szerint Tôkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke tájékoztatta a jelenlevôket a Partiumi Magyar Keresztyén Egyetem létrehozásának körülményeirôl és az intézményalapítás szándékéról.

Takács Csaba ügyvezetô elnök kifejtette az RMDSZ erre vonatkozó álláspontját, melynek értelmében az RMDSZ természetszerûleg járul hozzá minden, az anyanyelvû oktatási hálózat kiteljesítését célzó felsôoktatási intézmény létrehozásához, és a hozzá intézett igények függvényében eljér azon intézmények megalakítása érdekében. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az RMDSZ támogatja a marosvásárhelyi, ugyancsak egyházi indíttatású egyetemalapítási kezdeményezést. A megbeszélés során arra is rámutatott, hogy egy, a történelmi egyházak által létrehozandó erdélyi magánegyetem központjáúl — a realitások figyelembe vételével — csak a magyar nyelvû egyetemi oktatás tudományos és szakmai hátteret biztosítani tudó Kolozsvárt tartja megfelelônek. A tanácskozáson az ügyvezetô elnök az egyházfôk erre vonatkozó döntésének megfelelôen továbbra is felajánlotta az RMDSZ támogatását és együttmûködési készségét. Az ügyvezetô elnök egyúttal tájékoztatta az egyházfôket Markó Béla szövetségi elnöknek az államelnökhöz, a miniszterelnökhöz és a koalícios pártok elnökeihez intézett, a jogtalanúl elkobzott egyházi javak visszaadására vonatkozó levelérôl, melyet a résztvevôk rendelkezésére bocsátott.

A tanácskozáson részt vevô Szilágyi Pál, a Babes—Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese beszámolt a BBTE-n kialakult magyar nyelven folyó egyetemi oktatás helyzetérôl, kifejtve szakmai véleményét a magánegyetem alapításával kapcsolatban.

A magánegyetem létrehozásának részleteit az értekezlet szeptemberi ülésén fogja újra napirendre tûzni.

Ülésezik az Operatív Tanács

Markó Béla szövetségi elnök augusztus 12-re, csütörtökre az RMDSZ bukaresti Elnöki Hivatalába összehívta az Operatív Tanácsot. Az ülés napirendjén az Operatív Tanács mûködési szabályzatának megvitatása; az oktatási törvény alkalmazásával kapcsolatos kérdések; törvényhozási priorítások szerepelnek.

Állattenyésztôk tapasztalatcseréje Nyárádszeredában

Kilyén Attila

A megyei Mezôgazdasági Szaktanácsadói Hivatal az Alfa Laval Agri céggel közösen gépbemutatót tartott hétfôn Sármáson, a tegnap Nyárádszeredában, ahol Fábián Attila mérnök szervezésének köszönhetôen, a gépbemutató valóságos tapasztalatcserévé alakult. A gépi fejést Csizmadia György állatfarmján láthattuk. A kis farm állománya 25 szarvasmarha, ebbôl 11 fejôs, a legkevesebb tejet, 18 litert, a friss borjas adja, a legtöbbet a Viola, 34 litert naponta. Az istállóban Miclaus Sandu mérnök, az Alfa Laval Agri erdélyi képviselôje ismertette a svéd cég által gyártott fejôgépet. Fábián Attila mérnök elmondta a jelenlévô harminc állattetnyésztô gazdának, mezôgazdasági mérnöknek, hogy itthon a fejés többnyire kézzel történik. Kézi fejés esetén a baktériumok száma több millió, míg az EU-ban tejben a megengedett baktériumszám maximuma százezer. Ezt csak gépi fejés alkalmazásával lehet elérni. Azért választották a gépi bemutató színhelyéül Csizmadia György farmját, mert a tejet ez a család saját maga dolgozza fel.

Szekeres Árpádtól, a Megyei Mezôgazdasági Szaktanácsadói Hivatal igazgatójától tudtuk meg, hogy Sármásról a tejet a Napolact (Kolozsvári volt tejfeldolgozó üzem) szállítja és dolgozza fel. A szaktanácsadói hivatal igazgatója Sármáson felvetette, hogy az állattenyésztôk megsegítésére, fejôgép- vásárlás esetén, mi lenne, ha a feldolgozó cég a fejôgép árából fizessen 40%-ot, az Alfa Laval Agri, 30%-ot, így az állattenyésztônek csak 30%-ot kellene fizetnie termékben, vagyis tejben. A kolozsvári cég, és az Alfa Laval Agri képviselôi is kivitelezhetônek vélték a javaslatot.

Szekeres Árpád eltökélt terve, hogy még ebben a hónapban megszervezze a megyénkben mûködô összes tejfeldolgozó cég vezetôjének fontosabb állattenyésztôkkel való találkozását.

Félévi beszámoló a polgármesteri hivatalban

Nem elég gyors a megvalósítás

Korondi Kinga

Tegnap Fodor Imre polgármester sajtóértekeleten is bemutatta a hivatal elsô félévi jelentését.

Bevezetô néhány mondatában hangsúlyozta: bár a tervek jól elô voltak készítve, azok kivitelezésében helyenként nehézségek is adódtak, így a hatékonyságot el kell választani magától a tervtôl. Ez utóbbiról szólva elmondta, a lehetôségekhez mérten arra törekedtek, hogy a különbözô tevékenységek és programok tervezete megfelelô részterületekre osztva, egyetlen személy felelôssége alá tartozzanak, de így is számos egymásra tevôdés fordult elô. Amúgy véleménye szerint a legfontosabb az, hogy amelyik tevékenységet hasznosnak és fontosnak ítélték, azt elindították. Az a baj, hogy nem mindig sikerült a kívánt sebességet elérni.

— Esetenként, például a kereskedelmi helyiségek ügyében — ismerte be Fodor Imre — határozottabb magatartással hamarabb lehetett volna döntést hozni és továbblépni.

Maga a beszámoló, amelyre a késôbbiekben még visszatérünk, a jelenlegi gazdasági helyzet bemutatásán túl tartalmazza a megvalósításokat illetve a folyamatban levô tevékenységek leírását, illetve a második félévre vagy hosszabb távra javasolt, esetleg már el is fogadott fôbb tevékenységek leírását.

Az eredmények sorában kiemelt helyet foglal el a Helyi Közpénzügyi Törvény elôírásainak megvalósítása, amelynek nyomán a bevételek 316,9%-kal növekedtek tavalyhoz képest (24557 mllió lejrôl 77825 lejre), de ugyanakkor a kiadások is lényegesen megnôttek. A polgármester beismerte, hogy a törvény pozitív oldalát is megtapasztalták, de nehézségeket is bôségesen okozott.

Az elsô félévi tevékenységek mellett természetesen a beszámolóban megtaláljuk a helyi költségvetés leírását is. Ebbôl kiderül, hogy az elsô félévi bevételek 79283 millió lejre rúgnak, míg a költségek nem érik el a 78000 millió lejt. A tervek szerint az év végi mérleg a költségvetés módosítása nyomán egyensúlyban lesz.

Ami pedig a további terveket illeti, hiány nincs belôlük. Hiszen kezdve az öregek házának a befejezésétôl és a víkendtelep felújításától a Dózsa György utca modernizálásáig minden megtalálható. Csak pénz legyen rá...

Viharos vizek a vízórák frontján

(bálint)

A városi tanács tevékenységi idôszakának egyik legvitatottabb határozata a vízórákra és a vízfogyasztás mérésére vonatkozó 28-as számú tanácsi határozat. Az elfogadott szabályzatot részletesen, a Népújságban is közzé tett cikksorozatban ismertette az Aquaserv ÖV vezetôsége, ám hogy az új szabályozás nem arat osztatlan elismerést minden fogyasztó, illetve lakóközösség körében, bizonyítják a már megjelent tiltakozó levelek, illetve az a szerkesztôségünkbe eljuttatott panasz, amelyet 17 lakóközösség képviselôje írt alá.

A panaszosok leginkább a megállapított átalányfogyasztás nagyságát kifogásolják. Véleményük szerint a 6,3 köbméter hideg- és a 4,6 köbméter meleg víz személyenként jócskán eltúlzott mennyiség, csak arra hivatott, hogy az Aquaserv csökkenô bevételeit kiegyenlítse, s ráadásul azokon a fogyasztókon akarják behajtani, akik egyébként sem engedhetik meg maguknak másodlagos vízórák felszerelését. Ha a hideg víz fogyasztásának mérése minden tömbházban megoldott, mi szükség van a 6,3 köbméterben megállapított átalányfogyasztásra? — teszik fel a levél aláírói a kérdést. Ugyanakkor a melegvíz-fogyasztás mérése továbbra is megoldatlan. A melegvíz-órákat pénzhiányra hivatkozva nem szerelték fel — állítják a lakók —, így ôk is pénzhiányra hivatkozva nem fogják kifizetni az el nem fogyasztott mennyiséget, hisz — állítják — a megállapított átalány jóval több, mint amennyit egy normális háztartásban fogyasztanak. Állításukat levelükben konkrét példákkal is alátámasztják, melyek a javasolt számlázási redszer fonákságait próbálják igazolni.

Mit tehet hozzá a fentiekhez az újságíró? Addig, amíg a víz ára csupán banikra rúgott, senkinek sem jutott eszébe, hogy fontos lenne alaposabban odafigyelni, hogy hol folyik el ilyen rengeteg vízmennyiség. Ez a nemtörôdömség — mely mind a lakók, mind a vízmûvek részérôl megnyilvánult — vezetett oda, hogy több száz köbméter víz tûnik el valahol ellenôrizhetetlenül a rendszerben. Végsô megoldást csak valamennyi fogyasztó külön kontorizálása jelenthet majd, erre azonban — míg mindenki pénzhiányra panaszkodik — alighanem még nagyon hosszú ideig várni kell.

Millenniumi sajtótábor

Jánosi Melánia

Már lassan hagyománnyá válik a Millenniumi sajtótábor évenkénti megrendezése. Az idén is, augusztus 2—9. között a kolozsvári Tinivár Kiadó megrendezte harmadik újságírói táborát. A Millennium Alapítvány jóvoltából 14 diák ismerhette meg az újságírás csinját- binját és dönthette el, hogy alkalmas-e erre a pályára.

A napi programban szerepelt egy-egy expoze, melyet a lap baráti körébe tartozó felnôttek tartottak. Pl. Dáné Tibor Kálmán, a Géniusz fôszerkesztôje, Dávid Gyula irodalomkritikus, Zilahi Csaba a kolozsvári állami rádiótól stb.

Szállást az inaktelki református lelkésztôl, Bálint Ferenc tiszteletes úrtól kaptunk. Ô és családja szépítették meg ottlétünk hét napját. Tehát hét csodálatos napot töltöttünk az Egeres melletti Inaktelkén. Táborunk programjából nem maradt ki a szórakozás az inaktelki néphagyomány megismerése, de a karaoke és a tábortûz sem. Kirándulásunk során feltérképeztük a tájat, szórakozhattunk, ugyanakkor büszkén említhetjük munkánk gyümölcseként az októberi Diákabrakot és a harmadik tábori lapot, a Pösköt.

Végül a vásárhelyi diákokhoz szólok: ha tehetséges vagy és úgy érzed, hogy alkalmas erre a pályára, mindössze annyit kell tenned, hogy írj arról, ami neked (és úgy általában a diákságnak) tetszik, majd küld el a következô címre:

Tinivár Kiadó Kft. 3400 Kolozsvár, December 21 u. 21. sz.

Ha hûséges vagy a laphoz, akár te is részt vehetsz a következô újságírói táborban.

Halszemû csönd

(lokodi)

Halálos baleset ért a napokban egy halászó férfit, aki elektromos áramot vezetett a Nyárád vizébe. (Újsághír)

Volt már bosszantó a víz eleget. Hol teljes egzisztenciát sodort felszegrôl alszegre, hol iszappal töltött fel minden gyepût, hol elvetett csecsemôt hozott, volt, amikor libasorban vonuló zsiványok lábnyomait mosta el szép tisztára, hol szép szerelmekrôl szólt a fûzfasor, régvolt vízimalom cölöpein akadtak fenn habos asszonysztorik, és így tovább. Szentiváni Mihályra már nem muszáj emlékezni...

A folyócska szürke vize egészen jól megtisztult a flaskában nyáridôn, tova délig mellényzsebben volt ereje- hidege, mondták a kánikulában csepûgatyában szökdösô szénázók: bátran iható, mert átfolyik hét kövön.

Késôbb a szapuló asszonyok kimosták szemükbôl a lúgot és elmentek a remetei vasashoz. Ha részletre nem ment a bolt, akkor bázás szerzôdéssel ábrándjaikban megszomorított tarka bikák árából nagyzolták ki a mosógépet, lett Albalux világ, a masina átmosott egy szocializmust. Ettôl tovafelé centrifugálva lett a kapitalizálódó táj minden szennyese, és pukkannak szép színes szappanbuborékok az asszony homlokán — nagymosás idején.

Ám a folyócskát nem lehet árvaságra szólni, mint rüh az ebhez, mind közelébb húz a faluhoz, vészes széjjel, erotikus-alakos nagy köveket és szép rémmeséket gurít nesztelen Kiskacától, Nagykacától lefelé. Vízisellôkrôl nincs hír, ahhoz kevés a hozadék.

Hanem ami igaz, ágaskodnak televénykötô gyökerek, nagyvizet elvetô erôvel, zsörtölödtek eleget a partvédô öregek, ha szekercét fent valaki a senkiföldjén.

Az ollós rákok már jó ideje kipusztultak, partra vetve rémüldöztek volt a pattanásos lányok, takargatván minden elevent... Bolondos, balindos nyári vasárnap délutánok.

A balindok — keszegek közt a királyok — s a paducok még horogra kapnak alkalomtájt. Napnyugtával, napkeltével lehet dicsérni a napot. Van halászmese is pogány fohászokkal, ha valahol a Zakotán a buldózeres vízbe rondít néhány flaskányi motorint. De a halászok elmentek, felszívódtak a búzaházi ködben. Otthon fügét mutattak az asszonynak.

Szóval nincsenek már szapulóasszonyok. A fertályozó öregek is elmentek a búsba. A nyesegetôk kezébôl kivették a szekercét és csapást vágtak maguknak az örök árnyékba.

Halászmeséken felnövô kölykök idônként visszajárnak a siringôhöz és újabb mûszálas halászmeséket költenek szárítkozva a régvolt vízimalom cölöpein, lengetik szárnyaikat a kezdô gúnárok. Száritkoznak, csörtetnek végig, ösvényt taposnak a parlagfûben.

Volt már bosszantó a víz eleget.

Hol teljes egzisztenciát sodor felszegrôl alszegre, hol iszappal tölt fel minden gyepût, hol elvetett csecsemôt hoz, van, amikor libasorban vonuló zsiványok lábnyomait mossa ki szép tisztára, hol szép szerelmekrôl szól a fûzfasor, régvolt vízimalom cölöpein akadnak fönn habos asszonysztorik, és van, amikor épp hogy a kölykök elcsörtetnek, serceg a folyó, füstölôdik zöld fûz, huzalon jön a vízihalál: szivárványos halakkal. Zuhanás.

Mégis, nem kellene emlékezni Szentiváni Mihályra, s a hol volt, hol nem volt szapuló asszonyokra?

Vízben halszemû csönd, hétkövön napfogyatkozás.

Hol és mi épüljön az országos lakáshivatal pénzébôl?

(zs)

Hamarosan gyakorlatba ültetik a kormány lakásépítésekre vonatkozó programját, amelynek az a célja — a jelzálogkölcsönre vonatkozó, egyelôre tervezetben szereplô jogszabállyal egyetemben —, hogy csökkentsen a lakáséhségen, lehetôvé tegye kisebb jövedelemmel rendelkezôk számára is, hogy elviselhetô részletterhek mellett vásárolhassanak maguknak lakást.

Dorin Florea prefektus kifejezte azon véleményét, hogy a megyei igények nagyban különbözhetnek az országos igényektôl, s ezért némely kérdésekben eltérô álláspontot képvisel, mint Noica közmunkaügyi és területfejlesztési miniszter. Míg a minisztérium elsôsorban tömbházlakások építését szorgalmazza, Florea prefektus inkább egyéni lakóházakat építtetne. Véleményét a következô érvekkel támasztja alá: A tömbházlakás és az (esetleg két-három lakrésszel rendelkezô) magánház építési ára között 100 millió lej alatti az árkülönbözet. Ugyanakkor a jelenlegi megyei lakáspiac telített eladásra váró lakrészekkel, amelyek átlagára egy új tömbházlakás árának alig a fele. A prefektus véleménye szerint sokkal egyszerûbb lenne az állami lakásügynökségnek felvásárolni a piacon kínált lakásokat, s ezen a csökkentett áron kínálni azoknak, akik nem engedhetik meg maguknak a magánház árát, míg a jelenleg tömbházlakásban élôknek a lakásuk árát beszámíthatnák egy esetleges magánház vásárlásakor. Ezt az álláspontot azonban a prefektúrának komoly érvekkel alátámasztva kell a minisztériumban bemutatnia — mondta Florea prefektus —, ezért felkéri a lakosságot, mondaná el ezzel kapcsolatos véleményét egy, a prefektúra címére küldött egyszerû postai levelezôlapon. A következô kérdésekre keresik a választ: Mit óhajtanak a lakásigénylôk: tömbházat 250 millió, vagy magánházat 5-7 ár kerttel, 400 millió lejes áron (mindkét esetben 20 éves lejáratú jelzálogkölcsönnel)? Inkább a központban, vagy az elôvárosi részben szeretnének lakást? (ez utóbbi esetben legalább 15%- kal csökkennek az árak). Magánházak esetén egyedül, vagy két-három családdal közös házat szeretnének? (eme utóbbi esetben lényegesen csökkentett költségekkel).

Florea prefektus véleménye szerint a minisztériumnak nem kellene csupán egyetlen réteg igényeinek a kielégítését célul tûznie, hanem minél szélesebb körû lakásvásárlási programot kellene életbe léptetnie. Az Unirii negyedben épülô tömbház esetét hozza fel érvként igazára, ahonnan egyre több feliratkozott vonja vissza kérvényét, ugyanis az árat túl magasnak találják egy tömbházlakáshoz. A magánházakat, amelyeket ennek a programnak a keretében építenének, a létesítendô tranzitforgalmi út mentén helyeznék el, amely a Segesvár-Szászrégen országutakat kötné össze, valahol a Somostetô mögött. A Népújság kérdésére, hogy van-e erre az elképzelésre pénz, Florea prefektus látható ingerültséggel azt válaszolta, hogy pénz az mindig van, csak meg kell keresni, s hogy a polgármesteri hivatallal már több vitája volt ebben a témában. Konkrétumot azonban csupán annyit tudtunk meg, hogy az út terve létezik, s az erdészeknek sincs kifogásuk a felajánlott területcsere ellen, de a pénzforrás megnevezése elmaradt.

Görögország — Gyakorolni a semmittevést

Korondi Kinga

Aki arra, számít, hogy egy hagyományos útleírást olvashat, nem jól választott. Az alábbiak nem tartalmazzák az Akropolisz, a Meteorák, és egyetlen görög sziget leírását sem. Egy hónapos görögországi tanulmányutam alatt amúgy sem volt idôm bejárni az egész országot, így csak pillanatképeket tudok bemutatni, többnyire az észak-görögországi életbôl.

Metá

A metá, egyszerûen azt jelenti, hogy késôbb, és ellentétben más nyelvekkel a görög szókincs igencsak fontos eleme. Minden bizonnyal a legtöbbször használt szavak listáján az elsô 10 közé kerülne. Bármire jó mentség, akármikor felhasználható. Késôbb..., bármikor... csak ne most. Nem csoda hát, ha a pontosság fogalma szinte nem is létezik.

Igen nehéz konkrét idôpontban megegyezni, inkább a "ma délután" illetve "ma este"-szerû fogalmakat szeretik. Egyébként minden fáradozás hiábavaló lenne, mivel a találkozó megbeszélt idôpontját szinte soha nem tartják be. Számukra sokkal fontosabb dolgok is léteznek: például egy kis terefere, az élet élvezete stb.

"They have a strange relation with time" (Nekik furcsa az idôhöz való viszonyuk) - mondják az angolokról. És valóban csak nézôpont kérdése, ki is viszonyul furcsán az idôhöz. Mindenestre Görögországban nem látni sietô embereket. Ha semmijük sincs is, idejük az rengeteg van.

Tesszaloniki, — ahol a "fôhadiszállásunk" volt — 1912-ben leégett és az Annopoli-nak nevezett régi részen kívül az épületek többsége megsemmisült. Azóta eltelt 87 év, de még mindig lehet olyan utcarészeket találni, ahol semmit sem tettek a házak helyrehozatala érdekében. Pedig a szóban forgó telkek ha nem is központiak, semmiképpen sem városszéliek. Dehát "metá, ráérünk mi arra még..." . Egyébként is, ami három nap alatt magától nem oldódik meg, — mondják — arra nem érdemes energiát pazarolni.

Ahol a vonat ritkaságnak számít

Az idôt ennek megfelelôen módfelett rugalmasan kezelik. A helyi járatok 15 perccel korábban érkezhetnek, vagy fél órát késhetnek attól függôen, hogy az autóbuszvezetônek éppen milyen az egyéni idôbeosztása. Mindenestre minden buszban legelöl, jól látható helyen, legalább egy, esetenként két- három falióra is látható. Ezek nagyrésze vagy siet, vagy késik, vagy egyáltalán nem mûködik. Hasonlóképpen minden busz elengedhetetlen kelléke a rádió, ami természetesen maximumon szól, ugyanis a buszsofôr számára ez létszükséglet. De ez nem üt el különösképpen a Görögországban mindenhol tapasztalható hangzavartól. Az összevisszaság és rendszertelenség, avagy egy igen sajátos rendszer jó példája a buszjegyek árusítása. A városközi járatok egy részén automatát találunk és ez a szokásos módon a megfelelô érme bedobása után kiad egy lekezelt jegyet. Az automaták mellett azonban van hagyományos jegykezelô is, amely a buszmegállókban levô butikokban beszerezhetô jegy kezelésére alkalmas és ugyanolyan rendszer szerint mûködik, mint a marosvásárhelyi járatokon. Sok jármûvön a változatosság kedvéért azonban nincs automata. Ezeken a hátsó ajtótól nem messze egy jegyeladó ül. Azt gondolnánk, hogy miután már mindhárom jegyvásárlási móddal tisztában vagyunk könnyedén elboldogulunk. Hát nem. A távolsági buszokra is hagyományos módon a buszállomásban lehet jegyeket venni, de ha az éppen zárva van — és ez bármikor megtörténhet —, vagy nem végállomásban ül fel az utas a jármûre, akkor további lehetôségek nyílnak meg elôtte. Egyrészt az út folyamán valahol felül egy ellenôr, aki egyben jegyeket is árusít és körülbelül 10-20 km megtétele után leszáll. (Felülési és leszállási rendszerük teljesen véletlenszerûnek tûnt, de lehetséges, hogy létezik valamiféle sajátos, csak általuk ismert szabály). Másrészt esetenként a buszsofôr látja el az ellenôr szerepét is. Hogy mikor melyik jegybeszerzést kell alkalmazni, az mindig a helyszínen dôl el és megköveteli mindenkitôl a rugalmasságot.

A vonat nagyon olcsó, csak éppen teljesen bizonytalan. Mikor elôször elhatároztuk, hogy vasúton közlekedünk, már tudtuk, hogy mindent meg kell kérdeznünk, amikor információkat kérünk, így utazás elôtti nap a vasútállomás információs irodájában érdeklôdtünk. Van-e vonat, ha igen hánykor, hétköznap is indulnak-e stb. Az igenlô válaszok után másnap hajnalban útra készen állunk sorban a jegyirodánál. Ott már gyanús összevisszaságot találtunk, de ezt még könnyedén a görög életvitel sajátosságának tulajdonítottuk. Sajnos, ezúttal csalódnunk kellett. A pénztárnál a hölgy görögül közölte, hogy nem, nem adhat jegyet. Az ott lézengô honfitársai közül végül találtunk angolul is beszélôt, aki felvilágosított: a vonatok két napja sztrájkolnak... Csak egy Balkántól távol élô kérdezheti magában, netán hangosan is, hogy elôzô nap az információs irodában errôl miért nem szóltak egy szót sem. Igaz, nem tettük fel a kérdést: nem sztrájkolnak-e véletlenül a vonatok...? Akkor talán elárulták volna.

Mindenesetre bármennyire is gyér a vasúthálózat Görögországban, arra nem számítottam, hogy egy hónapos ottlétem alatt mindössze egy vonatot lássak és azt is az állomásban vesztegelve.

A szigetek és a szárazföld között többé-kevésbé rendszeres hajójáratok bonyolítják le az utas- és áruforgalmat. Ez pontosság és jegybeszerzés szempontjából nagymértékben hasonlít a buszozáshoz. Akár azt is mondhatnánk, hogy mindig késve indulnak, de ha erre az utas számít, és néhány percet késik, azt tapasztalhatja, hogy kivételesen pontosan indult a hajó. Nem ritka az sem, hogy a kikötôben 10 perccel a hajó hivatalos indulási ideje elôtt a célállomás nevét kiabálják, ami azt jelenti: "tessék beszállni, egy perc múlva indul a hajó". Persze ezt csak a megfelelô találékonysággal megáldott, szerencsés turista tudhatja.

Ami meg a repülôket illeti... A recepciós fiú a szállodában nevetve mondja: "én sohasem repülök a görög légitársasággal..., mert azok a gépek sohasem szállnak fel."

Ücsörgés vagy üzletkötés?

A görög életmód talán legjellemzôbb vonása, hogy a tavernának nevezett vendéglôk a nap bármely szakában tele vannak görög férfiakkal. Ücsörögnek, beszélgetnek, vitatkoznak, kávéznak, sörözgetnek vagy tábláznak. Hasonló a helyzet az üzletek elôtt, a piacon és a parkokban is. Egyszóval a nap bármely szakában, bárhol lehet találni ücsörgô embereket. Vendéglátónk szerint a vendéglôkben üldögélô honfitársai üzleteket kötnek, de ezt igen nehéz elhinni, mivel a megkötött üzleteknek alig-alig lehet a nyomára akadni. Kis szerencsével azonban megeshet, hogy kiderül, a sztoikus nyugalommal üldögélô valójában igazi kapitalista, aki az ártatlan ücsörgésbôl is képes némi pénzt facsarni. A tesszaloniki vár egyik kapujában, ahol mellesleg a helyi autóbuszok megfordulnak, lencsevégre kaptam egy tétlenül üldögélô középkorú úriembert. Kaján örömmel gondoltam: ez lesz az én "vérbeli" görög naplopóm. Az illetô viszont úgy tûnik, egyáltalán nem így gondolta, mert másodszori ottjártamkor nem kis meglepetésemre, a " munka hevében és sodrában" találtam, amint éppen "verejtékes" munkával, arcán fontosságának teljes öntudatával segédkezett a – megközelítôleg húszpercenként — arrajáró autóbuszoknak, a megfordulás fáradságos mûveletének végrehajtásában. Bár az óváros utcái valóban igen szûkek, talán más (nem balkáni) tájakon az ilyen természetû gondokat mégiscsak másképpen orvosolják. Viszont a növekvô munkanélküliségi mutatókat figyelembe véve, szerényebb kishazánk mezsgyéjén is megfontolhatná némely tömegközlekedés-menedzser az efféle "hatékony" módszer kipróbálását. (Gondoljunk csak a hamarosan megnyíló transzfogarasi útra. Hát nem lenne jó oda egy sziklagördülést figyelô, netán irányító szakember?) Ha egyéb nem is, de a balesetek száma minden bizonnyal csökkenne.

Ücsörgés közben teljesen természetesen — leplezés nélkül — nézik (hogy ne használjam a bámulják kifejezést) az éppen arra járókat. Így egy forgalmasabb utcán séta közben az egyszerû turista filmszínésznek érezheti magát, annyi figyelmes szempár követi.

(Folytatjuk)

Talány

Dr. Ágoston Albert

A talány helyett lehetne rejtélyes, titokzatos szavainkat is használni. Mivel a magyar nyelv gazdag szókészletébôl az árnyalati különbségekre is telik, azért választottam a talány szót elmélkedésem címéül.

Létezik Marosvásárhelyen két gyönyörû épület. Az igazságszolgáltatás céljára, a magyar állam által 1895 és 1897 között építtetett Igazságügyi Palota és az ún. Kendeffy ház, mely 1789-ben épült.

Az épületeket, melyek a Justitiei (Bíróság) utca 1. sz. és a Bolyai u. 30. sz. alatt találhatók, 1995- ben, mivel kívül-belül eléggé rossz állapotban voltak, renoválták és külsejük régi pompáját öltötték újból magukra.

A törvényszék épületének elôcsarnokában négy freskóra találtak, melyeket elôzôleg, valamikor, láthatatlanná tettek a belépô ügyfelek számára.

A négy freskó, az épület lévén az igazságszolgáltatás céljára építve, négy, a magyar joggal, jogalkotással kapcsolatos fontos személy arcképét (képét) ábrázolja.

I-II. András magyar királyt, aki 1222-ben kiadta az Aranybullát, mely a nemesi szabadságjogok alapjául szolgált.

II. Hunyadi Mátyást, aki 1458—1490-ig magyar király volt és akinek nevéhez az igazságos jelzôt ragasztották, mert uralkodása alatt az igazság érvényesítésére nagy súlyt fektetett.

III. Verbôczy Istvánt (1458—1541), aki jogtudós, politikus, diplomata, országbírói ítélômester, nádor, kancellár és a Tripartitum (Hármaskönyv) alkotója, mely a feudális jogrendszer köznemesi szempontú összefoglalása.

IV. Deák Ferencet (1803—1876), aki jogtudós, politikus, ellenzéki vezér, igazságügyminiszter, az 1867-es kiegyezés elindítója és támogatója. Ezért a haza bölcsének nevezték.

A négy freskó a palota építésekor valóban megérdemelten került az elôcsarnok falára, mert a jogalkotás, igazságszolgáltatás nagy mesterei voltak a freskókon ábrázolt személyek.

A törvényszék épülete s mellette a felsôbbfokú bíróság, az ún. Királyi Ítélôtábla (Kúria) épülete most igazán szépen renovált állapotban uralja, díszíti a Bolyai és Bíróság utcák területét, térségét, teszi színesebbé, gazdagabbá, európaibbá a városképet.

Egyetlen hibája mindkét épületnek az, hogy fôkapuikat a közönség, a peres felek nem használhatják. Hogy miért nem, az talány. Éveken át, amíg a renoválás folyt, érthetô volt a forgalomból való kivonásuk, de azóta eltelt már vagy 3-4 év. Miért nem nyitják meg, hogy azok, akikért az épületek léteznek, vagyis a polgárok, a peres felek ott járhassanak?

Talány az ügyfelek részére, akiknek száma naponta nem lebecsülendô, de talány az elôttük, az utcán járó közönség részére is.

Talán rejtegetni való az elôcsarnokban vagy kapualjban található freskók, illetve márványtáblák renoválatlan állapota, amelyeket a javítások idején kellett volna szintén felújított állapotba hozni?

Talány, hogy mi a célja ezzel az idôhúzással az épület birtokosainak. Nem hiszem, hogy ne került volna ennyi idô alatt restaurátor, aki a freskókat eredeti állapotukba visszaállítja, vagy a tudatlanságból, esetleg indulati hevületbôl, múlt iránti gyûlöletbôl megcsonkított márványtáblákat kijavítja.

Jó lenne már a két épület elôcsarnokát, illetve kapualját is rendbe tetetni, mûemlékhez illô módon eredeti állapotába visszaállítani, és az ügyfelek, a turisták számára is láthatóvá, átjárhatóvá tenni.

Vagy illetékeseknek más céljaik, gondjaik vannak felôlük?

Mi lehet az? Talány.

Országos hírek

Luciano Pavarotti Bukarestben

Hétfôn Bukarestbe érkezett Luciano Pavarotti, az ismert olasz tenor, aki ma, a teljes napfogyatkozás estéjén a fôvárosban ad koncertet.Pavarotti érkezésénél jelen volt Ion Caramitru kulturális miniszter. A neves énekes az Intercontinental Szálló vendége, melynek vezetôi különleges óvintézkedéseket léptettek életbe arra az idôszakra, míg Pavarotti a szálló vendégszeretetét élvezi. Bukarestben nagy társadalmi eseményt jelent a mûvész fellépése; tiszteletére színpompás fogadást adnak, ahol megjelenik a fôváros színe-java. A belépôjegyekért 50 és 100 dollárnak megfelelô lejt kértek az est szervezôi.

Helyreállt a vasúti forgalom

Újból közlekednek a vonatok Arad-Déva között, miután helyrehozták a pénteki vasúti szerencsétlenség következtében megrongálódott vasúti pálya Aradhoz közeli szakaszát. Még nem tudják megállapítani az okozott kár mértékét, mert az illetékesek nem ismerik a kisiklott négy magyar tulajdonban lévô MÁV- kocsik értékét, ezért azt várják, hogy a MÁV ismertesse a román hatóságokkal az alkatrészárakat, valamint a javítási munkálatok becsült értékét. Csak ennek az ismeretében lehet megállapítani a kár valós nagyságát, azt követôen pedig a MÁV képviselôi döntenek arról, hogy Romániában vagy Magyarországon végeztetik el a szükséges munkálatokat.

Elkészült a gyulai román központ

Gyulán, a Nicolae Balcescu Gimnázium mellett elkészült a román mûvelôdési központ. A 120 személyes diákotthonból, 300 adagos konyhából, vendégszárnyból és nagyterembôl álló épület avatása várhatóan a tanévkezdetkor lesz — tudta meg az MTI Budai Jánostól, a gyulai román gimnázium igazgatójától. A magyarországi románság középiskolájának szomszédságában álló új épülettel az országos román kultúrközpont tervének elsô üteme valósul meg. A továbbiakban — az ország terherbíró képességétôl függôen — a könyvtárnak, a románság kutatóintézetének, valamint lap- és könyvkiadójának helyet adó szárnnyal gyarapszik az intézmény. A most elkészült, 420 millió forint értékû beruházás a magyar oktatási minisztérium jóvoltából valósult meg. A berendezésre további 30 millióra van szükség.

Anyanyelvi tábor Csongrádon

Csongrádon hétfôn nyitotta meg kapuit a sorrendben hetedik alkalomal megrendezett országos ifjúsági anyanyelvi tábor. Az ország minden részébôl, valamint Erdélybôl és a Vajdaságból 51 középiskolás és egyetemista érkezett az alföldi városba, hogy neves nyelvészek segítségével mélyítse tudását az anyanyelvi kultúra témakörében. A szombaton záruló táborban az anyanyelvvel kapcsolatos elôadások mellett gyakorlati foglalkozások is lesznek, amelyeken a többi között az országos versenyekre való felkészüléshez és az ifjúsági anyanyelvi körök mûködtetéséhez kapnak tanácsot a fiatalok. Szerepel a programban szövegelemzés, nyelvmûvelési gyakorlat, valamint szituációs játék, amelyen a nyelvi illemtan tudnivalóit sajátíthatják el a résztvevôk.

Eszperantó Ifjúsági Világkongresszus

Idén Veszprémben augusztus 9. és 16. között adnak találkozót egymásnak a világ különbözô tájain élô eszperantisták. Az idei Eszperantó Ifjúsági Világkongresszus "A kommunikáció az információs társadalomban" címet viseli. A rendezvény fôvédnöke Göncz Árpád köztársasági elnök. Védnökei Demszky Gábor, Budapest fôpolgármestere, valamint Dióssy László, Veszprém polgármestere. Kaszás Attila, a szervezôbizottság elnöke közölte: eddig 45 országból, csaknem 600 fiatal jelentkezett a kongresszusra. A nyelvtanfolyamok, a tudományos elôadások mellett koncertek, színházi elôadások, kézmûves foglalkozások, kiállítások és irodalmi kávéház várja az érdeklôdôket. A tájékoztatás szerint a világon öt- tízmillióra tehetô azok száma, akik valamilyen szinten elsajátították e mesterséges nyelvet.

Rekordmeleg Máltán

Máltán hétfôn 43,6 Celsius fokos rekordhôséget mértek, ami 12 fokkal haladja meg az ilyenkor szokásos hômérsékletet — közölte a máltai meteorológiai szolgálat. A hôséget az Észak-Afrika felôl érkezô forró légáramlatok okozzák. A szigetország egészségügyi minisztériuma azt javasolja az embereknek, hogy öltözzenek könnyedén, inkább hideg élelmet egyenek és naponta legalább két liter folyadékot vegyenek magukhoz.

Újra ítéletidô Ausztriában

Kedden újabb ítéletidô sújtotta Ausztriát, ezúttal Felsô-Ausztria tartományt: hajnal óta mintegy 900 tûzoltó fáradozott az elöntött pincék és aluljárók kiszivattyúzásán, Bécsben pedig egy idôre a földalatti egyik vonalát is le kellett zárni. Az egyre romló idôjárásban most úgy néz ki, hogy csak Burgenland déli részén lesz felhôtlen az ég és Ausztria keleti részén szakadozik fel eléggé a felhôzet a napfogyatkozáskor. A bécsi U4 földalattivonal mellett eltört egy föld alatti vízelvezetô csatorna, s a kiáramló víz hajnali 3 óra körül elöntötte a vágányokat, de 6 órakor már újra megindulhatott a forgalom. Az éjszakai vihar Bad Ischl környékén fákat csavart ki, s három parasztgazdaságban, továbbá egy Bécs melletti településen egy istállóban ütött ki tûz villámcsapás miatt.

A Ferrarinál már Irvine-t szeretik

Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke hivatalosan is bejelentette, hogy a szezon hátralévô részében az ír Eddie Irvine-t tekintik az istálló elsô számú pilótájának, és a lábtörést szenvedett német Michael Schumacherre, várható szeptemberi visszatérése után, csak egy feladat vár: Irvine-t a világbajnoki címhez segíteni — jelentette hétfôn a dpa német hírügynökség az olasz RAI rádióadására hivatkozva. A 31 éves kétszeres világbajnok német pilóta, aki július 11-én a silverstone-i futamon szenvedett lábtörést, szombaton pedig korrekciós mûtétet hajtottak végre rajta, hiába is térne vissza szeptember 12-én az Olasz Nagydíjon, már esélytelen lenne a világbajnoki cím megszerzésére. A Ferrari ezért is jelentette be a csapaton belüli jövôbeni hivatalos rangsort, mely szerint Irvine már elsô számú pilóta.

A Mir ûrállomáson kétszer is

A Mir ûrállomáson dolgozó ûrhajósok két alkalommal is látni fogják a napfogyatkozást — mondta hétfôn Jean Pierre Haigneré francia ûrhajós, aki az állomáson teljesít szolgálatot. A Moselle folyó völgyében, Chamblayben rendezett nemzetközi hôlégballonos biennálé szervezôi teremtettek rádiókapcsolatot az ûrállomással. A 7-8 perces beszélgetés során Jean Pierre Haigneré elmondta, hogy a Mirrôl déli 12 óra tájban a La Manche csatorna francia partvidéke fölött, 15 óra tájban pedig Calcutta fölött repülve tekinthetik majd meg a napfogyatkozást. A francia ûrhajóssal egyébként a most 70 éves Georgij Grecsko egykori orosz ûrhajós, a hôlégballonos találkozó egyik díszvendége is beszélt.

Jokohamában lesz a döntô

Hivatalossá vált, hogy Jokohama nemzetközi stadionja ad otthont a 2002-ben Japán és a Koreai Köztársaság által közösen rendezendô labdarúgó-világbajnokság döntôjének — jelentette a KYODO japán hírügynökség. Az elsô Ázsiában sorra kerülô világbajnoki döntôt 70718 szurkoló tekintheti majd meg a helyszínen. Az utóbbi vb- döntôkhöz képest ez mindenképpen csökkenést jelent, ugyanakkor a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség csupán 60000-es stadiont ír elô. A dél-koreaiak és a japánok között meglévô megállapodás szerint elôbbiek rendezhetik a nyitómérkôzést, utóbbiak pedig a döntôt. Az elôdöntôk közül mindkét országban egyre kerül sor. A szigetországiak kijelölték a rájuk esô elôdöntô helyszínét is. A Tokió északi részén lévô Saitama Prefectural stadionra esett a választásuk.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Simon Virág

Befejezôdött a forgatás

Már jeleztük, hogy magyarországi filmesek hetek óta Hargita és Maros megyében készítenek elô egy érdekesnek ígérkezô új produkciót. A budapesti Pilot Stúdió Nagy Gábor producer irányításával erdélyi novellafüzér megfilmesítésével hoz létre öt önálló darabból álló játékfilm-láncot. Elképzülésüket Szônyi G. Sándor rendezô valósítja meg marosvásárhelyi színészek, színházi emberek, tévések közremûködésével. A forgatások két fô színhelye Atyha és Nyárádszentsimon volt, esetenként a vásárhelyi Videoklip stúdió is bekapcsolódott a munkába. Az utolsó felvételek tegnap zárultak szentsimoni éjszakai forgatással. A kész filmek várhatóan az év vége felé kerülhetnek a nézôk elé.

Gyöngykoszorú-találkozó Holtmaroson

Augusztus 15-én vasárnap, 10 órai kezdettel tartják meg Holtmaroson az idei Gyöngykoszorú néptánc, népdal, népzene és viselet találkozót. A rendezôk és a falu népe szeretettel vár minden szórakozni vágyó kedves vendéget erre a színes, egész napos és jó idô esetén szabadtéri népi vigadalomra. Holtmaroson (Lunca Muresului), amelynek vasúti állomása halta Alunis egyébként — a vasúti menetrendtôl eltérôen — minden személyvonat megáll.

Elkerül a járvány?

Bár hétfôn 33 vírusos agyhártyagyulladásos betegrôl tájékoztattak a Közegészségügyi Igazgatóság Járványmegelôzési Osztályáról, mint tegnap pontosítottak hétfôn csak 31, kedden 32 beteg feküdt a járványkórházban. Igaz, hogy a hét végén még két beteget beutaltak a fertôzô betegséggel járó tünetekkel: fejfájás, émelygés, láz — de mint utobb kiderült, nem agyhártyagyulladásban szenvednek, hanem mumpszosak.

Nemzetközi klasszikus zene fesztivál

A segesvári polgármesteri hivatal, a bukaresti Elan és a helybélei Pro-Helvetia Alapítványok augusztus 12-14. között hatodik alkalommal szerveznek nemzetközi Klasszikus zene fesztivált. A koncerteket a polgármesteri hivatal dísztermében tartják a következô program szerint: csütörtökön 19 órától Hiroko Sakagamit (Japán) és Alexandru Gavriloviciot (Svájc) hallgathatják a jelenlevôk, pénteken ugyanattól az idôponttól a nyári zenetanfolyam díjazott zongoristái és hegedûsei mutatkoznak be. Szombaton, augusztus 14-én, a kolozsvári Arioso kvartettet játékát élvezhetik az érdeklôdôk.

ASA-közgyûlés

Ma 14 órától tartják a marosvásárhelyi ASA közgyûlését, amelyen a résztvevôk megvitatják az elsô két forduló gyenge teljesítményeit, s eldöntik George Ciorceri edzô menesztését vagy marasztását is. Egyelôre csak találgatások vannak az új edzôrôl, de mindenki úgy véli, hogy csak az kerülhet szóba, aki régebb a csapat játékosa volt.

Fények — árnyak

A fenti címmel gyûjtötte egybe mintegy húsz képét Plájás István és állította ki a marosvásárhelyi Santa Pro Sanitas székhelyén. A helybéli fotómûvész színes és fehér-fekete felvételekkel mutatkozik be a közönségnek egyéni tárlatán.

Irodalmi tábor Szovátán

A Teleki Oktatási Központban és a helyi kempingben szállásolták el azt a közel félszáz fiatalt, akik a vasárnap kezdôdôtt irodalmi táborba jelentkeztek. A kolozsvári Babes Bolyai Tudományegyetem és a szegedi József Attila Tudományegyetem diákjainak az egyetemek tanárai, jeles irodalmárok tartanak elôadásokat.

Kaszálnak az utászok

Az Országút és Hídügyigazgatóság megyei kirendeltsége alkalmazottainak nagy része szabadságon van. Ezért, s az anyagi háttér hiánya miatt megyénkben az országutakon csak karbantartási munkálatokat végeznek, festik az utakat vagy a korlátokat, s kaszálják az út menti gazt. Hétfôn a sáromberki hídnál festették a korlátot, míg tegnap a Marosvásárhely-Segesvár közötti útszakasz mentét tisztították meg az oda nem illô növényzettôl.

Felkészítô és felvételi

A marosvásárhelyi Népi Egyetem augusztus 16-20. között felkészítôket tart, majd e hónap 23- 30. között fogadja korhatár nélkül a felvételizôket a zene, táncmûvészet, képzômûvészet, fényképezés, ruhatervezés, táncmûvészet, színmûvészet szakokra. Az érdeklôdôknek a Rózsák tere 5. szám alatt vagy a 136-970-es telefonszámokon nyújtanak bôvebb felvilágosítást munkanapokon 9-14 óra között. Az iskola felkéri felsôbb éves diákjait jelentkezzenek székhelyén, ha folytatni szeretnék tanulmányaikat.

Tanintézmény-javítások

Dózsa György községben tavaly fôjavításokat végeztek a teremei és a lukafalvi iskolákban, így jelenleg az újfalusi iskolát és óvodát valamint a lôrincfalvi iskolát javítják — tájékoztatott Virág István polgármester, akitôl azt is megtudtuk, hogy a munkálatok 26 millió lejbe kerülnek, s a helyi költségvetésbôl oldják meg.

Meggyulladt egy gépkocsi

Hétfôn a nyárádszeredai katonai tûzoltóság beavatkozását igényelték a helybéliek, hiszen a Radu Mihai tulajdonában levô ARO márkájú személygépkocsi villamos berendezésének rövidzárlata miatt meggyúlt a kocsi belseje. A tûz károkat okozott az ARO motorházában, két kerekében, s a kocsi belsejében.

Copyright © Népújság - 1999