LI. évfolyam 96. (14149)

1999. április 28. szerda

Balkáni háború

Béketeremtô próbálkozások

A Jugoszlávia elleni NATO-légitámadások keddre virradóan Belgrádra, Újvidékre, Pristinára és Kraljevóra összpontosultak.

Az észak-atlanti szövetség harci gépei ismét eltalálták Belgrádban a 23 emeletes Usce irodaházat, amelyben korábban Slobodan Milosevic jugoszláv elnök pártja, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) irodái is mûködtek.

Az épületbe két rakéta csapódott be, és megsemmisítette a tetôn álló adótornyot, amely több belgrádi televíziós csatorna mûsorát továbbította. A Tanjug szerint a támadásnak nem voltak halálos áldozatai. A légi csapás után a szerb közszolgálati televízió mûsorai változatlanul foghatók voltak, mivel Aleksandr Vucic szerb tájékoztatási miniszter és több szerbiai magántelevízió fôszerkesztôje korábban megállapodott arról, hogy a nem állami irányítás alatti médiumok sugározni fogják a szerb közszolgálati televízió hírmûsorait.

Hétfô este a Studio B belgrádi városi televízió elsô ízben vette fel mûsorára az állami tévé esti hírösszefoglalóját, s a Pink és a BK televíziók szintén közvetítették az RTS közszolgálati televízió híreit.

A hétfôn este 23 óra 13 perckor elrendelt légiriadót kedden reggel negyed 7 után oldották fel a jugoszláv fôvárosban.

Újvidékre egy rakétát lôttek ki a NATO- repülôgépek — jelentette a Beta hírügynökség, miután szemtanúk egy nagy erejû robbanásról számoltak be.

Koszovó közigazgatási központjában, Pristinában kedden hajnalban 15 robbanást lehetett hallani — jelentette az AFP helyszíni tudósítója. A célpontok egyelôre nem ismeretesek.

Az észak-atlanti szövetség repülôgépei közelebbrôl meg nem nevezett célpontokat lôttek a nyugat-szerbiai Uzice környékén, ahol három robbanás hallatszott.

Egy rakétát lôttek ki a Palánka (Backa Palanka) és Ilok közötti hídra. A Tanjug és a Radio Beograd úgy értesült, hogy a hidat nem érte közvetlen találat, de jelentôs károk keletkeztek az építményben.

Draskovic: NATO-katonák is jöhetnének Koszovóba

Vuk Draskovic jugoszláv miniszterelnök-helyettes azt mondta hétfôn belgrádi sajtóértekezletén, hogy kormánya kész lenne elfogadni egy olyan béketervet, amelynek alapján ENSZ-erôket vezényelnének Koszovóba. Mint mondta, személy szerint azt szeretné, ha NATO-tagállamok nem vennének részt az ENSZ koszovói békefenntartó erôiben, de tiszteletben kellene tartaniuk, ha a Biztonsági Tanács ilyen értelemben határozna.

Draskovic úgy fogalmazott a belgrádi sajtótájékoztatón: reméli, hogy amit mondott, az Milosevic elnök álláspontját is tükrözi, de az AP híre szerint az, hogy kinek a nevében nyilatkozott, nem derült ki világosan.

Beszámolt róla, hogy a nap folyamán találkozott Milan Milutinoviccsal, és a szerb elnök határozottan támogatta álláspontját. Korábban tárgyalt Viktor Csernomirgyin orosz közvetítôvel is, és tôle is támogató szavakat kapott — idézett nyilatkozatából az AP.

Koszovói megfigyelôk a belgrádi szándékokról

Jugoszlávia hajlandó beleegyezni a koszovói nemzetközi jelenlétbe, ha az egy polgári ENSZ-misszió formájában valósul meg — közölte hétfôn Moszkvában Borislav Milosevic jugoszláv nagykövet.

A diplomata — Slobodan Milosevic jugoszláv államfô fivére - sajtóértekezletén hangsúlyozta: Belgrád hajlandó fogadni egy polgári ENSZ-missziót a szerbiai tartományban, de ennek a jugoszláv vezetéssel történô egyeztetés alapján kell megvalósulnia.

Borislav Milosevic aláhúzta, hogy misszióban szükség van Oroszország széles körû részvételére, s az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet (EBESZ) koszovói megfigyelô missziójára kellene "emlékeztetnie" — közölte az ITAR-TASZSZ.

Jelcin-Chirac konzultáció

A koszovói válságról tanácskozott telefonon Borisz Jelcin orosz és Jacques Chirac francia államfô. A francia politikus hangsúlyozta, hogy Oroszország "vezetô szerepet" játszik a konfliktus rendezésében, s azt, hogy fokozni kell a nyomást a belgrádi vezetésre. Ugyanakkor méltatta a Kremlnek a politikai megoldás érdekében tett erôfeszítéseit — jelentette az Eho Moszkvi orosz rádióállomás.

Jelcin az elmúlt héten kétszer is konzultált a jugoszláviai helyzetrôl Bill Clinton amerikai elnökkel — hétfôi telefonbeszélgetésük ötven percig tartott, vasárnap esti eszmecseréjük pedig csaknem másfél óráig —, csütörtökön pedig Tony Blair brit kormányfôvel tárgyalt.

Talbott moszkvai tárgyalásai

Viktor Csernomirgyin orosz különmegbízott és Strobe Talbott amerikai külügyminiszter-helyettes keddi moszkvai tárgyalása csaknem két és fél órán át tartott, de a felek nem közöltek érdemi részleteket az eszmecserérôl.

Talbott csak annyit jegyzett meg keddi moszkvai találkozói tapasztalatait összefoglalva, hogy "jól megértettük egymást" Csernomirgyinnel, és tárgyalásai "építô légkörben zajlottak", a kapcsolatot tartani fogják.

Igor Ivanov orosz külügyminiszter keddi moszkvai sajtóértekezletén ugyancsak tartózkodott attól, hogy az amerikai külügyminiszter-helyettessel folytatott tárgyalásairól részleteket áruljon el, de "fontosnak, tartalmasnak és hasznosnak" môsítette a jugoszláviai politikai rendezés elvei kidolgozásának szentelt tárgyalásokat. Az orosz diplomácia vezetôje mindenesetre hangsúlyozta elégedettségét annak kapcsán, hogy Talbott kifejezte "cselekvô érdekeltségét a politikai rendezés útjainak közös keresésében".

Ivanov viszont ismét arra figyelmeztette a NATO-t, hogy csakis az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendelhet el újabb büntetô intézkedéseket Jugoszláviával szemben, és az olajembargó csak az észak-atlanti szövetség 19 tagállamára nézve kötelezô érvényû. Vagyis Oroszország számára "nem bír semmiféle jogi erôvel", és Moszkva "ebbôl kiindulva fog cselekedni" — mondta az orosz külügyminiszter.

Magyar—román szociális és munkaügyi tárgyalások

Sok a megoldásra váró kérdés

A szociális és munkaügyi területen megvalósuló együttmûködésrôl írt kedden alá jegyzôkönyvet Bukarestben Ôry Csaba, a magyar Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára. A jegyzôkönyv azt a két magyar-román egyezményt készíti elô, amelyet a tervek szerint kora ôsszel Budapesten írnak majd alá az illetékes miniszterek a szezonális munkavállalásról és a gyakornokcserérôl.

A magyar politikai államtitkár hétfôn érkezett egyhetes látogatásra Romániába. Bukarestben a munkaügyi és szociális védelmi minisztérium vezetôivel tárgyalt, mától felkeres több erdélyi várost, ahol a helyi állami vezetôkkel, a civil szervezetek képviselôivel és vállalkozókkal találkozik.

— A mostani út célja az, hogy az új kormány megalakulását követô kormányzati struktúraátalakításnak megfelelôen felvegyük a kapcsolatokat a romániai partnerekkel és áttekintsük a tárca illetékességébe tartozó területeken korábban kötött megállapodásokat - mondta az MTI-nek adott nyilatkozatában Ôry Csaba.

Az államtitkár nagyon fontosnak nevezte azt, hogy a magyar- román alapszerzôdés szellemében a szociális és munkaügyi kapcsolatokat is konkrét együttmûködési programok jellemezzék. Eddigi bukaresti megbeszéléseit értékelve azt emelte ki, hogy a román fél "meglepôen készségesen" fogadta ezt a kezdeményezést. Megállapodás született arról, hogy a két tárca az alapszerzôdéshez kötôdôen albizottságot hoz létre.

— Kölcsönös a szándék az elôrelépésre, de elég sok a megoldásra váró kérdés is — hangsúlyozta, példaként említve az 1961-ben kötött szociális egyezmény felülvizsgálatának megkezdését, ahol is a társadalombiztosítást illetôen várható vita. Magyar részrôl szeretnék a gyámügyi problémák rendezésének felgyorsítását.

Ôry Csaba szerint a két minisztérium kapcsolataiban új elem a regionális együttmûködés megjelenése. Ennek keretében konkrét lehetôségként a szociális képzés terén megvalósuló konkrét együttmûködési programokat említette a Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára.

Hámori József a Varadinum nyitóünnepségén

Nyitottak a nemzet kulturális határai

A jelenlegi magyar kormány számára alapelv az, hogy az ország határai nem esnek egybe a nemzet kulturális határaival. Nagyvárad a magyar kultúra egyik központja volt, s ma is az — hangsúlyozta vasárnap Nagyváradon Hámori József, a nemzeti kulturális örökség minisztere, aki részt vett a 8. Varadinum megnyitásán.

A magyar miniszter beszédet mondott azon az ökumenikus nagygyûlésen, amelyet a Királyhágómelléki Református Püspökségen rendeztek abból az alkalomból, hogy az egyházkerület kilenc évi pereskedés után visszakapta székházát.

— Ha a magyar kultúráról beszélünk, Nagyváradról is beszélnünk kell, nemcsak a múltban, hanem a jövôben is. Készülnünk kell arra, hogy milyen lesz annak a történelemnek a folytatása, amely ezer évvel ezelôtt István király megkoronázásával kezdôdött — mondta.

Hámori szerint három dolog jelent megtartó erôt: az anyanyelv, a kultúra és a hit. A határ két oldalán élô magyarok a hitet tudják adni egymásnak. "A magyarság és a kereszténységben való hit elválaszthatatlan, aki azt mondja, hogy létezik magyar kultúra kereszténység nélkül, az nem ismeri a magyar kultúrát" — szögezte le.

A miniszter kitért arra, hogy a mûemlékvédelem terén a két ország között együttmûködési megállapodás született. Ennek fontosságát az adja, hogy "az erdélyi, illetve a partiumi mûemlékek részét képezik a magyar nemzet örökségének". Szorosabbra kell fûzni a kapcsolatot a szellemi élet területén is. A romániai magyar színházaknak lehetôvé kell tenni, hogy produkcióikat bemutathassák Magyarországon, erre külön forrásokat kíván elkülöníteni a minisztérium.

Hámori szerint a nagyváradi katolikus püspöki palota visszaadása akkor válik lehetôvé, ha a palotában jelenleg mûkôdô múzeum új helyre költözhet. Emlékeztetett arra, hogy Radu Vasile román kormányfô februári budapesti látogatása során Orbán Viktor magyar miniszterelnök felajánlotta: a két ország közösen építsen új otthont a múzeumnak.

A miniszter az MTI érdeklôdésére elmondta, hogy a magyar-román kétoldalú kulturális együttmûködés munkatervét elôreláthatólag a bukaresti magyar hét idején, május 31-én, vagy június 1-jén fogják aláírni.

Mûszaki hiba a cernavodai atomerûmûben

A Cernavoda atomerômûve hétfôn este a vízellátási rendszerben fellépett mechanikai meghibásodás miatt leállt — jelentették be kedden. Az atomerômû irányítóinak közleménye szerint a kialakult helyzetnek nem volt semmilyen hatása a térség lakosságára és természeti környezetére. Az erômû szakemberei nekiláttak a hiba elhárításának, és elôreláthatólag ma délelôtt újraindítják az atomerômûvet.

Csángókrónika

Mi magunkról

(lokodi)

Hosszú és körülményes a moldvai Klézsérôl az Erdélybe vezetô út. Most — jobb késôbb, mint soha — érkezett el hozzánk közvetett módon a klézsei csángómagyarok szövetsége helyi szervezetének havi kiadványa, a Mi magunkról februári száma. Igen, a moldvai csángómagyar községben lapot írnak. Kik és hogyan? Olyan egyszerû emberek, amilyenek a klézsei csángók lehetnek, írják-szerkesztik két nyelven. A hol kérdésre megadtuk a választ, de pontosítás végett a helyi sajátosságot, a fertályi megnevezést is figyelembe véve, a lapot a klézsei "Tyúk Szeren" szerkesztik.

A lap februári számában cikket közöl Duma István M. András és Csicsó Antal, a lapkészítésbe besegít a sepsiszentgyörgyi publicista, Sylvester Lajos. Duma István Miért az RMDSZ? címû írásából ragadtunk ki részletet az alábbiakban: "...Kulturális programok vannak, az állam nyelvén különöst tanolhassák a saját nyelveiket és ami a legfontosabb: jól értekeznek a magyarok és a románok és együtt nevelkednek, ellenire azoknak amik halasztódnak. Új rendeletek születtek, amelyikek voltak és a földi törvényt be tartották teljesen úgy, hogy a nagyobb része még az erdôket is visszakapták.

A legnagyobb része ramányoknak jó hiszemû de azért köztük es vannak olyan nácionalista érzelmiek, akik egy része a jobb oldalra fordulnak. Elérhetô, hogy az elsô sorba mindenki a maga érdekeit kell kikeresse, de figyelembe kell venni, hogy ne lépjenek az extrémizmushoz. Így mi is meg kell értsük, hogy kell saját magunkra ügyelni."

"Csángókrónikánkhoz tartozóan még annyit, hogy a marosvásárhelyi Csángóbizottság az idén is szeretné újra megszervezni a csángó gyermekek nyári táboroztatását Régenben, a marosszentgyörgyi és maroskeresztúri plébániákon, valamint Erdôcsinádon, ahová Klézsérôl, Lészpedrôl, Pusztináról érkeznének a fiatal táborozók. 1990 óta ugyanis anyagiak függvényében hol több, hol kevesebb sikerrel mindig megrendezték fent nevezett helyeken a csángó gyermekek táboroztatását. Az igen korlátolt anyagi lehetôségek miatt a Csángóbizottság elsôsorban autóbusztulajdonosok támogatását várja, akik önköltségi áron szállítást vállalnának. Ha volnának vállalkozók, a fent említett helységek plébániáin és parókiáin jelezhetik támogatási szándékukat.

Remények teljesülése

Dr. Ágoston Albert fôgondnok

A Nyárádnak ezen az alsó szakaszán, a hajdani Luka—Ilencfalvával, ma Dózsa Györggyel szemben van egy falu, melynek neve Teremeújfalu. Ebben a faluban csaknem hatszáz lelket számláló református hitközösség él, akik 1995-ig a tôlük délnyugatra levô Nagytereme egyházközségéhez tartoztak mint leányegyházközség. A különös és furcsa az volt benne, hogy míg a nagyteremei, mely kb. 200 lelkes gyülekezet, anyaegyházközség volt, addig az újfalusi leányegyházközség. Hogy miért? Mert amíg Nagyteremének temploma, parókiája, papilakja volt és van, addig Teremeújfalunak csak temploma, de lelkészi lakása és gyülekezeti háza nem volt. A lelkészi teendôket a nagyteremei lelkipásztor végezte. Ilyen körülmények között nem lehetett megvalósítani egy rég óhajtott álmot, tervet, vagyis, hogy önálló anyaegyházközségként, saját lelkésszel éljék a maguk egyházi életét. Már többen kezdték szégyellni, hogy a kétszáztagú gyülekezetnek van saját papja, parókiája, lelkészi lakása, és nekik, a hatszázat számlálónak nincsen. Szándékukban volt már régóta az önállósulás, hiszen egy lelkész eltartása nem okozott gondot, de az önállósulásnak egyik döntô feltétele az, hogy legyen lelkészi lakás, hogy a lelkész ott lakhassék.

Az úgynevezett felszabadulás után, a ’90-es évek elején, önállósulási álmaik, vágyaik, reményeik valóra váltásának lehetôsége tettekre késztette a gyülekezet presbitériumát és lelkes gondnokát, Hôgyes Andrást. Gondjaikat, szándékukat felvetették Farkas Gábor, akkori Dózsa Györgyi lelkésznek, aki tanácsokkal látta el ôket, hogy mit kell tenniük, ha önállósulni akarnak. Kérésüket az egyházmegye, egyházkerület jóváhagyta. Lelkészt kellett keríteni, de ahhoz az kellett, hogy lakást biztosítsanak számára, mert lakás nélkül nem vállalta senki az állást. Ezt is megoldották. A templom mellett lévô államosított és nagyon elhanyagolt állapotban levô épületet kibérelték a községtôl, rendbe hozták, felújították és lakhatóvá tették. A Dózsa György-i lelkésznek az öccsét, a frissen végzett Szövérffy Zoltánt sikerült meggyôzniük, hogy kérje kinevezését a Püspökségtôl Teremeújfaluba. Ez a vágyuk is sikerült, és a fiatal lelkész fáradtságot nem ismerô munkája folytán svájci összeköttetésre, egyházmegyei és egyházkerületi támogatásra tettek szert, és hozzáláttak álmaik valóra váltásához. A templom mellett telket vettek, elkészíttették egy korszerû papilak és gyülekezeti terem tervrajzát, majd hozzáláttak az építkezés megalapozásához. A lelkész, a presbitérium és gyülekezeti tagok lelkes közremûködésével ezt is befejezték az ôsz folyamán, és most tavasztól kezdve hozzákezdhetnek a szép épület felépítéséhez.

Akaratuk, összefogásuk és a jó Isten segedelme folytán, reményeik beteljesedése elé nézve választották elsô önálló lelkészükké az elôzôleg már kinevezett és közben megnôsült Szövérffy Zoltánt. Hátravolt még a hivatalos lelkészbeiktatás, melyre ez év április 11-én, vasárnap délelôtt került sor. A beiktatást Sárpataki János Maros megyei református esperes végezte. Teremeújfalunak ezen a szép, nevezetes egyházi ünnepélyén képviseltette magát az egyházmegye vezetôsége és református közössége dr. Ágoston Albert fôgondnok által, Dózsa György községet Virág István polgármester, aki Teremeújfalu szülötte, Káposztásszentmiklós református népének jókívánságát Szakáts Géza, a karácsonfalviakét Gazda Benedek, a lôrincfalviakét Kövecsi Attila, a Dózsa György- iekét Szövérffy István, a somosdiakét Botos Csaba, a Nagyteremiekét Genda Attila lelkipásztorok tolmácsolták szép, meleghangú beszédekkel. Jelen volt az ünnepségen Farkas Gábor, jelenleg fogarasi lelkipásztor, aki elôzôleg Dózsa György-i lelkész volt, és jól ismeri az újfalusi gyülekezetet. Örömének adott kifejezést, hogy ennek a dolgos, szorgalmas, istenfélô népnek régi vágya, reménye teljesedett be a mai nappal.

Ezen szép, egyháztörténeti jelentôségû ünnepséget a gyermek- és ifjúsági kórus éneke és az új lelkipásztor édesapjának, Szövérffy István nyug. lelkipásztornak két szép szavalata tette emelkedettebbé. Nevetô arcok, örömtôl csillogó szemek jelezték, hogy Teremeújfalu népe elérte, megtalálta a régóta várt lelki békéjét.

Újból halasztottak a hadréviek polgári perében

(nagy a.)

A megyei törvényszéken a tegnap folytatódott a hadréviek ügyében indított polgári per, melynek célja az 1993. szeptember 20-i események sértett feleinek anyagi és erkölcsi kártalanítása. Moldovan Iuliusnakm, akinek a háztáji gazdaságában esett kár, két tanúját hallgatták meg, akik a szóban forgó háztájiról (az eseményeket megelôzô idôpontban) szolgáltattak nem túl pontos adatokat. Vitathatatlan, hogy szakember által végzett helyszíni felméréssel véget vethetnének a végeláthatatlan tanúmeghallgatásoknak és tárgyalásoknak, a károsult pénztelensége miatt erre nem kerülhet sor, ugyanis a becslés értéke 6 és fél millió lej. Gall Nicolae elítélt azt nehezményezte, hogy két év és három hónap alatt, mióta a börtönben van, nem bocsátották rendelkezésére a vádiratot, s így tulajdonképpen nem tudja, ki mivel vádolja. A bíró a következô tárgyalást május 25-re halasztotta, amikoris újabb két tanút idéznek be, a maroskecei polgármesteri hivatalnak pedig le kell küldenie azt az okiratot, melyben feltüntetik a Moldovan Iulius sértett fél 1992. és 1993. évi jövedelmét.

Ajtóstól jön Amerika ?!

Benedek István

Lapunkban is beszámoltunk, hogy érkezik a McDonald's Marosvásárhelyre. Az amerikai életforma egyik jelképeként is ismert cég meglehetôs kálváriát járt, amíg a Mûvész (Arta) mozi elôterében hozzáfoghattak a száz férôhelyes vendéglô kialakításához.

A munkát a hónap elején kezdték el. Ez az információ elsô hallásra "szürke", de attól már érdekessé válik, hogy a municípiumi tanács holnapi ülésén két, közvetlenül idevágó határozattervezetet tárgyal. Az egyik a McDonald's vendéglô elhelyezésére vonatkozó városrendészeti iratcsomó és a multicégnek a várossal kötendô keretszerzôdése, a másik pedig a cég és a polgármesteri hivatal közti társulási szerzôdés jóváhagyása. Megfordult volna a folyamat?

Logikus, hogy az illetékeseknél az építkezési engedély felôl érdeklôdtünk. A Közmunkaügyi és Területrendezési Minisztérium helyi kirendeltségénél tudtuk meg, hogy ez az intézmény beleegyezését adta az építkezésre, és tudtukkal volt városrendészeti bizonylat is a munka elkezdéséhez. A polgármesteri hivatal építkezéseket engedélyezô irodájában pedig úgy értesültünk, hogy a mozivállalatnak adtak ki építkezési engedélyt az elôcsarnok átalakítására. Ugyanitt úgy vélték, a tanácsnak csak a moziépület elôtti fedett elôtérbôl elkerített telekrészt kell koncesszióba adnia az amerikai cégnek, mivel ez számít közterületnek.

Igaz, hogy a tanács elvileg már beleegyezését adta erre, de mi történik, ha mégsem hagyják jóvá a koncessziót? Erre az illetô irodavezetô úgy vélekedett, jóvá kell hagynia a tanácsnak ezt a dokumentumot, mert elvi beleegyezés már van, és a város érdeke fogadni a külföldi befektetôket.

Félreértés ne essék, nem a kákán keressük a csomót. Kétségtelen, hogy a McDonald's súlycsoportjába tartozó befektetôkre szüksége van a városnak, hiszen egy ilyen cég jelenléte az üzleti jövedelem mellett presztízst is jelent. Azonban a választókat, tehát a várost képviselô tanácsot mégsem kellene ilyen, vagy ehhez hasonló kész helyzetek elé állítani, még ha "elvileg" egyet is értettek a dolgokkal. Ilyen tekintetben is fordítva mûködik a dolgok menete, ugyanis a hivatalnak kell végrehajtania a tanács döntéseit, nem fordítva. És kifogásolnivaló még mindig akad. Különbözô alkalmakkor elhangzott a hivatalban is, hogy az építkezések területén a fegyelemmel (finoman szólva) gondok vannak. Ezek után azt várná az emberfia, hogy legalább a városháza makulátlanul kezelje hasonló természetû dolgait, és lám- lám mégsem így történik. Mi történt volna, ha minden szükséges mozzanatot betartva adnak rajtjelet a "mekdönci" építésére? Legtöbb egy hónapot tolódott volna a munka. És a város polgára elkönyvelhette volna magában, hogy legalább a városházán, amely ôérte mûködik, az ô pénzén, rend van, még ha úgy is fest körülöttünk a világ, hogy a törvények és szabályok rendszerét eredeti átmeneti rendszerünk "élelmesebbjei" nem igazán tisztelik.

Még egyszer a hívásletiltásról (1.)

Ajtay László

A Romtelecom részvénytársaság díjmentessé tette azt a szolgáltatást, amit mi egyetlen szóval hivásletiltásnak vagy kettôvel jelszavas letiltásnak mondunk, és amit a hivatalos államnyelven valamivel bonyolultabban fejeznek ki: restrictionarea cu parola a apelurilor de plecare. Úgy hallottuk, hogy az újdonság megismertetése végett egy-egy szórólapot tesznek majd minden elôfizetô borítékjába — a havi telefonszámla mellé. Ezzel kapcsolatosan javasolnánk a cég vezetôségének, hogy a magyar lakosság megyénkbeli jelentôs számarányára, ezen belül pedig az idôsebb korosztályhoz tartozó, a modern távközlési technikában járatlan és a szakkifejezéseket nem ismerô elôfizetôkre való tekintettel magyar nyelven is nyomtassák ki a szórólapot. Amíg erre sor kerül, megkíséreljük elmagyarázni, hogy mirôl van szó.

Számos lehetôség

A Romtelecom, ahova nagyon sok panasz futott be azt illetôen, hogy "megmagyarázhatatlanul" nagy összegek jelentek meg egyes telefonszámlákon és feltételezik, hogy valakik "rászálltak" a vonalra vagy titokban használják a készüléket, most azt ajánlja, hogy aki teheti, vegye igénybe ezt az ingyenes szolgáltatást. Az, aki teheti megfogalmazás arra utal, hogy csak a digitális, azaz elektronikus Siemens és Goldstar telefonközponthoz bekötött elôfizetôk biztosíthatják be magukat ilyenformán, védhetik ki a telefonkészülékük illetéktelen használatát. Magasabb percdíjjal számolt "helyközi", pontosabban megyeközi (interurbán) és nemzetközi beszélgetésekre. A telefonos társaság most már a védôintézkedés megtételét jobbára az elôfizetôre bízza és azt állítja a közleményében, meg a szórólapokon, hogy még a Romtelecom alkalmazottai sem képesek megfejteni, ki, milyen jelszóval, parolával (románul parola), kulcs- vagy kódszámmal zárta el a lehetôséget mások elôl, hogy az ô kontójára szórakozzanak. De a fentiektôl eltérô esetek is léteznek. A Topex telefonközpontok például nem reagálnak automatikusan a hívásletiltó jelzésre, ezért a hozzájuk tartozó elôfizetôknek kérvényezniük kell a szolgáltatás igénybevételét. A kérelemben dátum szerint meg kell jelölni azt az idôszakot, amelyre a hívásletiltás vonatkozik, vagy ha meghatározatlan hosszúságú idôre szól a letiltás, akkor ezt kell beírni a kérvénybe.

EWSD, DTMF, PULSE, TONE

A nemzetközileg elfogadott kifejezésekkel vagy rövidítésekkel megszokott szakember gondolkodás nélkül leírja, kimondja a címben szereplô mozaik- és angol szavakat. Mi azonban úgy véljük, illô megmagyarázni jelentésüket az olvasók ezreinek. Vegyük hát sorra, mi micsoda.

Az EWSD betûsor a német Siemens cég által gyártott központok "nevéhez" kapcsolódik és az Elektronische Wähle Sistem Digital szavak kezdôbetûibôl áll. Fordítása: elektronikus digitális kapcsolási (választási) rendszer.

A DTMF a Dual Tone Multi Frequency angol szavak rövidítése. Ha telefonhíváskor a billentyûket (gombokat) lenyomva különbözô magasságú (valójában kettôs) hangot hallunk, akkor úgynevezett tónusos (TONE), a hívószámot a telefonközpont felé frekvenciában továbbító készülékkel van dolgunk. Ez a román nyelvû ismertetésben Aparat telefonic cu trimiterea numarului în frecventa — TONE, DMTF-ként szerepel.

Ettôl eltérôen a klasszikus forgótárcsás és a billentyûs (nyomógombos) készülékek bizonyos modelljei hurokszakítást végeznek (10 Hz-es frekvenciával). Ha ilyennel rendelkezünk, akkor tárcsázáskor halk percegést hallunk a kagylóban. Ahányas számot tárcsázunk vagy billentyûzünk, annyiszor szakad meg ugyanis az áramkör a telefonközpont felé. A világszerte használt PULSE szó tehát ebben az összefüggésben áramköri vonalszakítást jelent. A román szakszöveg Aparat telefonic cu impulsuri-t (PULS) említ, amikor ilyen típusú készülékre utal.

Üzemmódok és eljárások

Valamennyi tárcsás telefonkészülék csak pulzusos üzemmódban mûködik, viszont a nyomógombos vagy másként billentyûs telefonok 99%-a mindkét üzemmódban használható. Ha az ilyen (utóbb említett) készülék Goldstar központhoz van csatlakoztatva, akkor az elôfizetô maga is átállíthatja a telefonját gyorshívásos mûködésre. Ehhez csak a készüléknek rendszerint az oldalsó vagy alsó részén lévô gombot szükséges elmozdítani a Pulse (P) jelzéstôl a Tone(T) jelzés felé. A mûvelet eredményeként most már a billentyûk vagy gombok megnyomásakor különbözô hangmagasságú hangokat hallunk — szemben a korábbi pulzusos üzemmóddal, amikor valahány gomb lenyomásának pillanatában azonos magasságú kísérô hang szólalt meg. De nem is ez a lényeges, hanem az, hogy "tárcsázáskor" nem kell megvárnunk a beütött számoknak megfelelô (halk percegéssel járó) áramkörmegszakítások végét. A tónusos üzemmód mellett ugyanis, amint híváskor az utolsó billentyût lenyomtuk, a központ azonnal kapcsol. Nem sokat, de néhány másodpercet nyerhetünk ezáltal és ki tudja, mikor, milyen körülmények között, ennyi is számíthat. Azt azonban jó tudni, hogy a Siemens központ esetében az átállításhoz kérvényt szükséges elôzetesen beadni a távközlési társaság hivatalába, mert a központban is meg kell változtatni az üzemmódot.

Sok zöld disznót gyôz?

Tizedik éve létezik Marosvásárhelyen polgári környezetvédelmi mozgalom.

Az önkéntes zöldek sokat harcoltak azért, hogy Marosvásárhelynek több parkja legyen, sok fája, tisztább levegôje és folyója, kevesebb szemete és a zöldövezetet rondító garázstákolmánya, több kerékpárosa és énekesmadara valamint érzékenyebb, környezetbarát szemléltetû lakosa.

A Marosvásárhelyi Rádió környezetvédô mûsora, a Nefelejcs rádiós klubdélutánt szervez, melyen fölsorakoztatja a helyi polgári környezetvédelmi szervezeteket.

Meghívottak: a Rhododendron, a Fókusz Öko Központ, a Pro Biciclo-Urbo, a Milvus madarászok és a Biokertészek, valamint mindazok, akik kíváncsiak a helyi zöld szervezetek tagjaira. A klubmûsorra április 30-án, pénteken kerül sor 16 és 18 óra között a Marosvásárhelyi Rádió 3-as stúdiójában.

A mûsor telefonszáma: 120-244. A rendkívüli Nefelejcset Kiss Dénes és Szabó Emese szerkeszti.

Ki a valódi kéményseprô?

(m.s.)

Tesszük fel a kérdést, miután egy bejelentett panasz tisztázásába belebonyolódtunk.

A bejelentés arról szólt, hogy "bizonyos", inkább cigány nemzetiségû egyének kéményseprônek adták ki magukat, s a szolgáltatásukért 150 ezer lejt kértek el Ambrus Ilonától, a Vulkány utcában. A háziak, miután az úgynevezett kéményseprôket felengedték a padlásra, hogy elvégezzék a munkát, a kért összeget ki is fizették. Azonban felmerült bennük a kérdés, hogy miért nem a régi kéményseprô jár idén, s miért ilyen sok a kémények kitisztításának az ellenértéke. Mert legutóbb csak 45 ezer lejt kellett fizetniük. Az idegen "kéményseprôk" a kárvallottak szerint falcs nyugtát is adtak, természetesen falcs pecséttel.

A bejelentésben arra is felhívták a figyelmünket, hogy ezek az egyének több idôs embert vertek át, s hívjuk fel a lakosság figyelmét, hogy csak igazolvánnyal rendelkezô kéményseprôket engedjenek be a lakásba.

A kéményseprôk jelenlegi vállalatáról, státusáról próbáltunk információkat szerezni, de mint kiderült, a volt lakásgazdálkodási vállalatból alakult Energomurnak egyetlenegy alkalmazott kéményseprôje van. Ô az évi egyszeri kéményseprést 25.200 lejért végzi el. A vállalat a többi alkalmazottjától megvált, s jelenleg a volt munkások magánszemélyekként vagy családi vállalkozásban végzik e szolgáltatást. Az Energomurtól Osváth Gyöngyi tájékoztatott, hogy tudomása szerint jelenleg a város területén hat személy végzi a kéményseprést, de ôket a lakosság évek óta ismeri, tehát bizalommal be is engedheti a lakásba.

Ha esetleg más gyanús személyek jelentkeznek, akkor ôrizkedni kell tôlük, mert csalókkal állhatnak szemben. Ugyanazért a szolgáltatásért nagy az árkülönbség a 25 ezer lejtôl a 150 ezer lejig!

A panaszosok azt is tudomásunkra hozták, hogy a hamis nyugtákat összegyûjtötték, lefénymásolták, s a rendôrségre juttatták, s arra várnak, hogy az álkéményseprôk lebukjanak. Ami még nem jelenti azt, hogy a kárvallottaknak a kárát valaki megtéríti.

A gyulafehérvári Fôegyházmegye memoranduma

A Szentatya romániai látogatása alkalom arra, hogy a gyulafehérvári római katolikus érsekség papi szenátusa, egységben a gyulafehérvári római katolikus érsekkel újból kifejezze akaratát:

— visszaigényli a román kommunista hatalom által jogtalanul elvett javait: középületek, iskolahálózat, szolgálati lakások, kórházak, árvaházak, szerzetesek javai, könyvtárak, erdôk, földbirtokok, okmányok, mûkincsek stb.;

— visszaköveteli felsorolt javait, azokról soha nem mond le.

A román kormány az egyházi javak visszaadásával tegye jóvá a kommunista hatalom egyházunk mûködését akadályozó, létét támadó, igazságtalan intézkedését, és bizonyítsa európaiságát, vagyis, hogy véglegesen szakított a kommunista múlttal, és az európai jogrend útjára lépett.

II. János Pál pápa, — aki Románia számára európai ajtókat nyitogat –, az egyházak, és a hazai közvélemény is megelégedéssel fogadná a várt jogorvoslást.

Memorandumunkat megküldjük Románia elnökének, kormányának, az Európai Nemzetek Parlamentjének, és a Szentszéknek. Bízunk az isteni gondviselés segítségében, az emberi igazságosságban és jóakaratban.

A Gyulafehérvári Fôegyházmegye papi szenátusának aláírása

ft. dr. Jakubinyi György érsek, ft. Tamás József püspök, ft. dr. Czirják Árpád érseki helynök, ft. Potyó Ferenc általános helynök, ft. dr. Ágoston Ferenc, ft. Kovács Gábor, ft. dr. Székely Dénes, ft. Oláh Dénes, ft. Máthé Vilmos, ft. Szilágyi Lôrinc, ft. dr. Marton József, ft. Szász János, ft. Kádár István, ft. Böjte Csaba, ft. Kosza Vilmos, ft. Pakó Benedek, ft. Csató Béla, ft. Darvas - Kozma József, ft. Csiszér Albert, ft. Boros Károly, ft. Barth Ottó, ft. Nagy László

Nem számíthatunk a postás jóindulatára?

(mezey)

Nagy József marosvásárhelyi olvasónk azzal a panasszal fordult hozzánk, hogy a szabédi postás önkényeskedése miatt nem vehette át a mezôgazdasági gazdajegyeket a helyi postahivatalban. Igaz ugyan, hogy szombaton déli fél kettôkor kérte a postást, hogy szíveskedjen kiadni a kuponokat, lévén, hogy Marosvásárhelyrôl utazott ki falura. A postással való beszélgetés a postaépület közelében történt, s csak a jóindulatán múlott, hogy kiadja-e vagy sem a gazdajegyeket. Különben a postahivatalban sehol sincs feltüntetve a nyitvatartási idô. Panaszosunknak azért is fáj ez az eljárás, mert tudvalevôleg a kuponokat késve küldte ki a mezôgazdasági minisztérium, s a munkálatokkal úgy is nagyon megkéstek már a gazdák.

Az üggyel kapcsolatban Oroian Gheorghe postafônököt kerestük meg, aki igazat ad alkalmazottjának abban, hogy csak munkaidôben köteles eleget tenni a szolgálati kötelezettségeknek, de ha már csupán a jóindulaton múlott a kiszolgálás, akkor a postás vehetett volna annyi fáradságot, hogy a kuponokat kiadja. A nyitvatartási program pedig kivétel nélkül minden postahivatalra ki kell legyen függesztve!

Nem abortusszal kell szabályozni a terhességek és születések számát

Április 19-én országos szinten megkezdôdött az Egészséges Szaporodásért szervezett kampány, amely hat hetet tart. Célja felhívni a lakosság figyelmét az abortusszal járó veszélyekre, megismertetni a korszerû fogamzásgátló módszereket, a szexuális úton terjedô betegségek elkerülésének módját (többek között a HIV vírussal való fertôzést is), tudatosítani az egészséges utódok születésének fontosságát.

Az 1994-ben Kairóban tartott nemzetközi népesedési konferencián határozták meg az egészséges szaporodás feltételeit: szellemi, lelki és fizikai jólét, ami nemcsak a betegség vagy a fogyatékosság hiányát jelenti, hanem a termékenység fontosságának ismeretét is. Az élet folyamán az egyéneknek kerülniük kell azokat a betegségeket, amelyek kihatással lehetnek az utodok egészségére.

Az egészséges szapporodás érdekében mûködô orvosi szolgáltatásoknak támogatniuk kell a párokat abban, hogy minden megszületendô gyeremek óhajtott és egészséges legyen.

Bár Romániában is már évek óta mûködnek a családtervezési rendelôk, még mindig nagyon sok nô az abortuszt tartja születés- szabályozás egytelen módjának.

Holott tudni kell, hogy az abortusz miatt a fiatal nôk 20 százalékának nem lehet gyermeke, ugyanakkor a mûvi vetélés vérzéseket, fertôzéseket, és pszichikai sérüléseket okozhatnak.

A családtervezô rendelôk az abortusz helyett a korszerû fogamzásgátló szereket ajánlják, amelyek lehetôvé teszik a nôk számára, hogy megfelelô szexuális életet éljenek, ugyanakkor lehetôséget teremtenek a születések megtervezésére, a gyermekek számának meghatározására. A rendelôban az érdeklôdôket felvilágosítják a fogamzásgátló szerek elônyeirôl, hátrányairól és a párkapcsolatban való használatukról.

Marosvásárhelyen a megyei kórházban mûködô Felnôtt Járóbetegrendelô épületében, a 4029-es szobában mûködik a rendelô, amely 211-292-es telefonszám 241-es mellékállomásán hívható. Megyénkben a segesvári, szászrégeni, dicsôszentmártoni és marosludasi poliklinikákon is mûködnek hasonló rendelôk.

A rendelôkben ingyen megvizsgálják a jelentkezôket, s fogamzásgátló szerket is kínálnak nekik elônyös áron.

Felvilágosítást nyújtanak a hormonális fogamzásgátlók szedésének módjáról, felhelyezik a spirált, tájékoztatnak a helyi fogamzásgátlók használatáról, tanácsot adnak a természetes és a sebészeti úton megvalósítható fogamzásgátlásra, a házasulandóknak a szexuális életrôl, a HIV-vírussal való fertôzés veszélyérôl és elkerülésérôl, továbbá a szexuális élet zavarainak kiküszöbölésérôl.

Megyeszékhelyünkön mûködik egy magán családtervezô rendelô is, a Tudor negyedbeli SECS, székhely: Aleea Hateg sétány 12. szám, 1-es ajtó.

dr. Mihaela Ionescu, a marosvásárhelyi családtervezési rendelô szakorvosa

Tanítóképzô Fôiskola a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban

Tanítóképzô Fôiskola indul az 1999—200- es iskolai évben Nagyenyeden. Az intézet, amely a kolozsvári Babes—Bolyai Tudományegyetem keretében szervezôdik, arra hivatott, hogy a középiskolát elvégzett és leérettségizett fiatalokat 3 éves tanító—francia nyelv képzésben részesítse. Az oktatás magyar nyelven történik.

Részletes tájékoztatást a beiratkozás, illetve a vizsga lezajlásával kapcsolatban a Közoktatásból vagy telefonon a 058/861-947 számon kaphatnak.

*

Az 1999—2000-es iskolai évben a Bethlen Gábor Kollégiumban a következô líceumi osztályokba lehet beiratkozni:

1. Matematika-informatika szakosztály — 25 hely

2. Természetrajz szakosztály — 25 hely

3. Pedagógiai szakosztály (pedagógus- népmûvelô) — 25 hely

— Képességpróba: beszédkészség, zene, testnevelés

4. Református líceumi szeminárium — 25 hely

— Képességpróba: egyházi ének, bibliaismeret.

Felhívjuk a jelentkezôk figyelmét arra, hogy ha a jelentkezôk létszáma meghaladja a 25-öt, felvételi vizsgára kerül sor.

Érdeklôdni lehet a 058/861-947-es telefonszámon.

Az igénylôk számára a kollégium szállást és kosztot biztosít.

Középiskolások tantárgyversenye

Körültekintôbb elôkészítést, megindokolt eredményhirdetést

(b.)

Sepsiszentgyörgyön szervezték meg az idén a középiskolás diákok számára a tantárgyversenyt magyar irodalomból. Mint már hírt adtunk róla, az elért pontszámok alapján Maros megye a harmadik helyre került egy elsô (XI. oszt.) és egy harmadik (XIII. osztály) díj, valamint két dicséret alapján. A tartalmas program keretében nagyon sok vetélkedôt szerveztek, amelyen a Maros megyei résztvevôk sokkal több babért arattak, mint a hivatalos versenyen.

Bár a vetélkedô már lejárt, s közöltük az eredményeket is, azért térünk vissza az olimpiára, mivel bizonyos általános szervezési problémák, valamint a tételek közül azóta is folyik a vita. Ezzel kapcsolatosan fejtette ki véleményét Gergely Erzsébet, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas líceum világirodalom- magyar szakos tanárnôje, aki egyike volt a három tanárnak, akik a 20 Maros megyei diákkal részt vettek a tantárgyversenyen.

— Közismert, hogy szemléletváltásról, reformról beszélünk a tanügyben, s a tételeket az új szemlélet szellemében állították össze. Az sem ismeretlen, hogy az utóbbi években a tantárgyversenyeken nagy a tét, hisz az a középiskolás diák, aki az utolsó két évben eléri a 85 pontot és díjat kap, hivatalból megkapja a tízes jegyet magyar irodalomból, ha olyan szakra felvételizik, ahol a magyar irodalom is szerepel a felvételi tantárgyak között.

Ezért kell véleményem szerint szóba hoznunk azokat a kifogásokat, amelyek a verseny kapcsán felmerültek bennünk.

Az egyik például az, hogy a XII-es tanulóknak kortárs romániai szerzôk mûvérôl kellett egy bemutató esszét írniok. Ezt a tételt nem tartottam a legszerencsésebbnek, hisz a javító tanárnak nincs honnan ismernie az összes kiadványokat, még akkor sem, ha csak az utolsó tíz évet tekintjük át. Egyik javító tanár nyilatkozta, hogy a dolgozatok annyira érdekesek voltak, hogy aki olvasta az esszét, kedvet kapott arra, hogy kézbe vegye a bemutatott könyvet. De ha a dolgozat javítása elôtt nem vette kézbe, kérdés, hogy tárgyilagosan tudta-e értékelni az írásokat, amelyet a diákok otthonról vittek magukkal. Ezért a dolgozatért 20 pont járt a 100-ból, ami sokat nyomott a latban.

A Maros megyei tanítóképzôs diákok hátrányos helyzetbe kerültek amiatt is, hogy márciusban, amikor korrigálták a februárban leküldött tételeket, a Maros megyének küldött átiratban nem szerepelt, hogy a XIII. osztályos tanítóképzôs diákoknak egy Babits Mihály-tételrôl (Jónás arcai) kellett volna esszét írni, amire véleményem szerint könnyebb volt 20 pontot kapni, mint a könyvbemutatóra.

Hiányoltuk továbbá, hogy eredményhirdetéskor elmaradt a kiértékelô, s díjak és dicséretek mellett sok volt az olyan különdíj is, amelyeket nem indokoltak meg.

Úgy gondolom, hogy mind a tételek közlésekor, mind a kiértékelés során körültekintôbben kellene eljárni, hogy a tantárgyverseny biztosította elônyökbôl tudása alapján minden diák egyformán részesüljön — vélekedett Gergely Erzsébet.

A nemzet újjáépíti magát

Szabó Éva munkái Bécsben

b.d.

Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége és a Kaláka-Club szervezésében mutatkozott be Szabó Éva marosvásárhelyi hímzô, népi iparmûvész a szövetség Invalidenstrasse 11/2a alatti kiállítótermében. Az ünnepélyes megnyitón közremûködött az ifj. Csoóri Sándor vezette Ifjú Muzsikás Együttes. Ez volt április 21-én 19 órakor. A kiállítást május 7-éig tekinthetik meg az osztrák fôváros lakói, látogatói. A rendezvény szónoka, Szabó Éva munkásságának méltatója a budapesti Borbély Jolán, az ismert és tisztelt etnográfus, Martin György özvegye volt. "Mikor egy ledöntött nemzet újjá akarja magát építeni, szükség van, inkább mint valaha, a hagyomány minden porszemecskéjére. Hogy tudja, mi vagyok, honnan jöttem" — idézte Kodály Zoltánt. Szabó Éva 1937-ben született, 1973-tól 1984-ig a népmûvészeti iskolában néptáncot tanított a magyar fiataloknak. Az erdélyi táncmozgalom egyik energikus mozgatója, kapcsolata az anyaországi szakemberekkel mindvégig tartós, a hatóságok gyanúja csakhamar felébred, és zaklatják, ellehetetlenítik. A munkát azonban senki sem tilthatja meg. "Elsôként Kalotaszeg reneszánsz szerkezetû hímzéseit tette újra lakáskultúránk részévé, azt a kultúrát, amit 1873-ban már Bécs közönsége is megcsodálhatott a világkiállításon, Párizs és London után."

Elôször csak önmagának lett ez lelki terápia, folytatta Borbély Jolán. — Mikor rájött, hogy másoknak is lelki vigaszt adhatnának a megfejtett üzenetek — továbbadta, terjesztette felfedezését. Kiállításának legtöbb darabja ebbôl az idôszakból származik. De eljut Erdély más tájainak kultúrájához is, az udvarhelyszéki, torockói, a mezôségi, marosvölgyi, széki varrottasokhoz, sôt a református templomok féltett kincseit, a történeti textíliákat — az úrihímzést — is feldolgozza, azokat a mustrákat fogalmazza újra, amik a magyar reneszánszban az udvarházakban születtek, amikbôl a paraszti hímzôkultúra is táplálkozott, hiszen a nemes kisasszonyokkal együtt a jobbágy leánykák is készítették a gazdag stafírungot...A repertoár egyre bôvült, az anyaország hagyatékát is alkotásra érdemesnek tartja.

Szabó Éva nevéhez fûzôdik a Gyöngykoszorú néptánctalálkozók elindítása és éltetése, férje, Szabó György Pál megyei EMKE-elnök oldalán. A táncházmozgalom újjáélesztésének méltatásakor megkerülhetetlen "Éva néni" szerepe.

1992-ben itthon rendeztek alkotásaiból kiállítást, egy évvel késôbb már a magyar fôvárosban, a Budavári Palotában. 1996-ban az országos élô népmûvészeti pályázat kiállításán lép fel a Néprajzi Múzeumban — díjat nyert, az ô munkái képviselik Erdélyt. 1998-ban a Magyarok Házában nyílt nagyszabású kiállítása Budapesten. Elnyerte a megtisztelô népi iparmûvész címet is.

Kodállyal kezdte, Kodállyal zárta méltató szavait Borbély Jolán Bécsben. — "A hagyomány formái változhatnak, de lényege ugyanaz marad, amíg él a nép, amelynek lelkét kifejezi. "

Cukrászati bemutatkozó

KK

A Diamant (Gyémánt) vendéglô tegnap megnyitott kiállításán fôként hagyományos nyersanyagokból készült termékeket állítottak ki, a reklámozás és a vevôhálózat bôvítésének nem titkolt szándékával. A jelen levô cégek az Agroind Mureseni Rt., az Apevin Rt., a Pepsi-Cola marosvásárhelyi kirendeltsége és a radnóti Nutrimur Rt. mind a házigazgda Apcom Select Rt. szállítói. Így a látogatók nemcsak az Apcom Select vendéglô- és cukrászdahálózatának süteményeit és cukrászipari termékeit tekinthetik meg, hanem azokat az alapanyagokat, amelyekbôl ezek és a vendéglôkben felszolgált egyéb ételek készülnek, illetve a melléjük felszolgált italok egy részét is. Amint Nagy Ferenc ügyvezetô igazgató elmondta, csak természetes alapanyagokból dolgoznak és ebbôl készítik Marosvásárhelyen — szerinte egyedüliekként — a hagyományos házi süteményeket, majd hozzáfûzte:

— Mint ismeretes, egy kiállításhoz pénz kell és ötlet, ami eddig is megvolt. Az új tulajdonosok hozzájárulására azonban mindenképpen szükség volt ahhoz, hogy ez a mai rendezvény megvalósuljon.

Az Apcom Select Rt.-nek ez az elsô közönség elé lépése,

mióta többségi részvénycsomagja állami tulajdonból magánkézbe került, ám errôl részletek nemigen derültek ki.

Így, nem hivatalos forrásokból csak annyit lehet tudni, hogy megyénkbeli üzletemberek közül kilencen fogtak össze és együtt vásárolták meg a részvényeket. Néhányuk neve már-már nyílt titok, de közülük a kiállítás hivatalos megnyitóján csak Boldean Simion vezérigazgató volt jelen, ami különbözô találgatásokra adhatott és adott okot.

Országos hírek

Hírszerkesztô Mózes Edith

A Petrom szerzôdést kötött az ABN-AMRO Rothschild bankkal

A Petrom Országos Kôolajtársaság hétfôn szerzôdést írt alá az ABN-AMRO Rothschild bankkonzorciummal a társaság privatizálásának elôkészítésére. A román fél részérôl Radu Berceanu ipari és kereskedelmi miniszter, valamint Ioan Popa Petrom-elnök írta alá a szerzôdést. A bank pénzügyi konzultációt fog nyújtani a kôolajtársaság tôkebôvítéséhez és a privatizációs ajánlat kidolgozásához.

Kiváltságos helyzetben a Selyem útján

A Selyem útja fellendítése témával az amerikai szenátusnak sorra került összejövetelén Románia pozíciója privilegizált kapuként körvonalazódott Közép-Ázsia és a kaukázusi övezet, valamint Közép-Európa és a Nyugat közti kapcsolat szempontjából, nyilatkozta Constantinescu elnök az Otopeni repülôtéren Washingtonból való hazaérkezésekor. Az összejövetelen részt vettek az amerikai politikai élet egyes fontos tényezôi, valamint az összes közép- ázsiai, a kaukázusi övezet országai, Törökország és Románia államfôi, fûzte hozzá. Constantinescu elnök nyolc amerikai cég képviselôivel együtt New Yorkban részt vett a Kelet- Nyugat Tanulmányi Intézet szervezte konferencián.

A MIÉP elnökségének állásfoglalása

Akár Magyarországhoz kerülnek a most vagy korábban túlnyomórészt magyarok lakta vajdasági területek, akár széles körû és nemzetközileg szavatolt autonómiát kapnak, egyvalaminek nem szabad megtörténnie: hogy a magyarság kimaradjon a rendezésbôl, hangoztatja állásfoglalásában a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) elnöksége. A magyar érdek érvényesülése elôtt most két akadály áll. Az egyik az elmúlt évtizedek szovjet internacionalizmusa és a nemzeti érdekérvényesítést jóformán nem is ismerô közönye, a másik a globalizmus, a neoliberális nemzetellenesség, a pénz közönye, áll a Csurka István pártelnök- frakcióvezetô által aláírt dokumentumban. A NATO-ba belépni, most már láthatja akárki, hiba volt. De most már nem a kihátrálás, hanem a határozott magyar érdekérvényesítés az egyetlen lehetôségünk, olvasható az állásfoglalásban.

Újból meghívták a pápát a Szentföldre

Az izraeli külügyminiszter megújította a pápa szentföldi látogatására vonatkozó meghívást, közölte Joquin Navarro Valls, a Vatikán szóvivôje. Ariel Saron izraeli külügyminisztert hétfôn félórás magánkiahallgatáson fogadta II. János Pál pápa. Az izraeli politikus ezt követôen találkozott Angelo Sodano bíborossal, a Vatikán kormányfôjével, és munkamegbeszélést tartott Jean-Louis Tauran külügyminiszterrel. A találkozókon a "gyötrelmes közel-keleti békefolyamatról, a katolikus egyház izraeli jelenlétének és mûködésének feltételeirôl, valamint a jubileumi év ünnepségeivel kapcsolatban szükséges együttmûködésrôl folyt eszmecsere".

A legesélyesebb elnökjelölt Rudolf Schuster

A május 15-én esedékes szlovákiai elnökválasztás legnagyobb esélyese továbbra is Rudolf Schuster, a négy koalíciós kormánypárt közös jelöltje, derült ki hétfôn egy közvélemény-kutató intézet, az MVK legújabb felmérésébôl. A 618 megkérdezett véleménye alapján kialakult sorrend szerint Schuster, a kormányhoz tartozó Polgári Egyetértés Pártja (SOP) elnöke a közvetlen elnökválasztáson a szavazatok 36,1 százalékát kapná. Utána 24 százalékkal Vladimír Meciar volt kormányfô, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) elnöke következik. A rendszerváltás után politikussá, majd diplomatává avanzsált ismert színésznô, Magda Vásáryová 18 százalékkal a harmadik. A szavazatok 9,7 százalékát Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke kapná. Utána a volt államfô, Michal Kovác következik 6,7 százalékkal.

Bartók-szobor Nagyszôlôsön

Bartók Béla-szobrot avatnak május 1-jén, szombaton 14 órakor a kárpátaljai Nagyszôlôs Perényi Zsigmond Középiskolájában. A szobrot, amely Borbás Tibor szobrászmûvész alkotása, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával annak emlékére állítja, hogy a nagy magyar zeneszerzô százhuszonhét évvel ezelôtt tízévesen, e napon adta a helyi polgári iskolában — a szájhagyomány szerint — elsô koncertjét, amelynek bevételét szegény sorsú diáktársainak megsegítésére ajánlotta fel. A szoboravatáson a tervek szerint részt vesz és beszédet mond Hámori József kultuszminiszter. Az esemény tiszteletére emlékkonferenciát és ünnepi koncertet tartanak.

Woody Allen ismét apa

A 63 esztendôs Woody Allen ismét apa lett: kislányának neve Bechet Dumaine Allen, és már öt hónapos. Az AP amerikai hírügynökség egyelôre arra nem tudott fényt deríteni, hogy a kislányt örökbe fogadta-e Woody Allen és 28 éves felesége, Soon-Yi Orevin. Errôl a pár mélységes egyetértésben hallgat. A feleség mindenesetre nem látszott állapotosnak a "gyanús" idôszakban készült fényképeken. Allen felesége egyébként szintén örökbe fogadott gyermek volt: Woody Allen volt élettársa, Mia Farrow színésznô adoptálta. Allen 1997. december 23- án vette feleségül nevelt lányát, nagy családi és médiabotrányok után. A kis Bechet amúgy a swing korszak nagy klarinétosa, Sidney Bechet elôtti tisztelgésül kapta keresztnevét. Woody Allen maga is imád klarinéton játszani.

Nyilvános lefejezés Szaúd-Arábiában

Szaúd-Arábiában nyilvánosan lefejeztek egy férfit, akit gyilkosság vádjával ítéltek halálra, jelentette vasárnap az AP hírügynökség a rijádi belügyminisztériumra hivatkozva. A szaúdi férfit azért ítélték el, mert egy heves szóváltás után lelôtte vitapartnerét. Az ítéletet Mekkában, az iszlám szent városában hajtották végre. A szaúdi iszlám törvényszékek szerint halálbüntetés jár gyilkosságért, nemi erôszakért, kábítószer-kereskedelemért és fegyveres rablásért. Idén ezidáig tizenhárom személyt fejeztek le az arab országban, tavaly összesen huszonkilencet.

StudFest '99, Temesvár

A Temesvári Egyetemi Diákszövetség (OSUT) idén április 25 — május 2. között tartja a VIII. Nemzetközi Egyetemista Mûvészeti Fesztivált, StudFest '99 címmel. E fesztivál képzômûvészetek, film, zene, színház és arhitektúra szekciókat tartalmaz. A rendezvényt a Román Miniszterelnöki Hivatal és az UNESCO támogatja. A szervezôk idén mintegy 500 egyetemista és tiszteletbeli meghívott részvételére számítanak.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Vajda György

Megyei küldettség járt Kínában

Hétfôn érkezett vissza Kínából az a megyei küldöttség, amelyet Virág György, a megyei tanács alelnöke vezetett Shan-Xi tartomány székhelyén, Tai-Yuaban fogadta ôket a kormányzó, valamint a tartományi tanács alelnöke és a Románia—Kína vegyes bizottság vezetôje. A küldöttek között volt a megyei egészségügyi igazgatóság igazgatója, dr. Ileana Panturu, valamint dr. Copotoiu Constantin, akik felkeresték a helyi orvosi egyetemet, kórházat és poliklinikát. Ezenkívül a marosvásárhelyiek meglátogattak egy olyan gazdasági övezetet, ahol a külföldi befektetôknek elôjogokat biztosítanak. A felek aláírtak egy egyezményt, miszerint a vásárhelyi OGYE-n létesítenek egy hagyományos kínai gyógymódot oktató katedrát, a kórházban pedig lehetôvé teszik, hogy kínai orvosok dolgozzanak és ugyanígy a vásárhelyiek is munkát vállalhatnak a kínai klinikán, továbbá Kínában szerveznek egy gazdasági termékbemutatót, ahova meghívnak Maros megyei vállalkozókat is, ugyanígy az egyetemisták is részt vehetnek csere-tanulmányúton.

Élénkülô gazdasági kapcsolatok

Alig tért vissza a múlt hét végén a megyei kereskedelmi kamara küldöttsége Budapestrôl, máris szervezik a kiutazást a május 14. és 24. között tartandó Budapesti Nemzetközi Vásárra. A kamara, a BNV-ra benevezô cégek vezetôivel együtt üzleti tárgyalásokat folytat a pozsonyi, a krakkói és a katowicei kereskedelmi kamarákkal, üzletemberekkel, az árubehozatal, kivitel lehetôségeit mérlegelve.

Csütörtökön is koncert

A Marosvásárhelyi Filharmónia ismert filmzenékbôl összeállított mûsorát mutatja be csütörtökön este 7 órakor a Kultúrpalota nagytermében. A koncertet pénteken ugyancsak 7 órától megismétlik. Karmester: Shinya Ozaki Japánból.

Országos önkormányzati találkozó

Az RMDSZ országos önkormányzati tanácsa április 30-án, pénteken ül össze Nagyenyeden. A munkálatokon részt vett Virág György, a megyei tanács alelnöke és Fodor Imre polgármester.

Nagykôrösi tanítóképzôsök Nyárádszeredában

A nagykôrösi Károli Gáspár Református Egyetem tanítóképzôs hallgatói április 30-án, pénteken este 8 órakor a nyárádszeredai mûvelôdési házban bemutatják Debreczeni Tibor: A kiválasztott (Petôfi Sándor-misztérium és passió) címû szertartásjátékát. A belépés díjtalan, de önkéntes adományokat a szervezôk elfogadnak.

Versenytárgyaláson a kereskedelmi helyiségek

Hétfôn és a tegnap nyolc, nem lakás rendeltetetésû helyiséget adtak bérbe nyilvános árverés útján a Locativ ÖV székhelyén. A tegnap egy Bernády téri garázst, a Tisztviselôtelepen (Bradului utca) egy üzletet, a fôtéri vegetáriánus vendéglô egy részét és a Grivica utcában egy kereskedelmi helyiséget ítéltek oda. A helyiségek nagy része az eddigi bérlôk tulajdonában maradt.

Lakásépítésrôl lesz szó

Ma 16.55 perctôl az Antena 1 marosvásárhelyi stúdiójának Actualitatea mureseana címû mûsorában Gabriel Gedô a fiataloknak és az átlagkeresetûeknek megépítendô házakról beszélget a terv kezdeményezôjével, Remus Bentával, a marosvásárhelyi Contrascom Benta cég vezetôjével. Az adás ideje alatt hívható telefonszám: 168-957.

Pulzus-pódium

A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség Pulzus lapjának szerkesztôsége Pulzus-pódiumot szervez Elôadás a Kôrösi Csoma Sándor emlékexpedícióról címmel. Három kolozsvári diák este negyed kilenctôl indiai útjukról tart diavetítéses, zenés élménybeszámolót, az unitárius templom tanácstermében.

Új pénzügyi szabályrend

A bukaresti üzletemberek stratégiai szövetségének kezdeményezésére április 22-én és 23-án Déván került sor az új cégjegyzék (Cod fiscal) tervezetének a vitájára, amelynek bevezetését a Világbank követeli. Részt vettek több megye kereskedelmi kamarájának és munkáltatói egyesületének a képviselôi, akik arra a következtetésre jutottak, hogy az amerikai cégjegyzéket kellene bevezetni nálunk is, mivel ez egyszerû, áttekinthetô és hatékony. A Romániai Munkáltatók Szövetségének Maros megyei fiókja felkéri a megyénkbeli szakembereket, hogy tegyenek javaslatot a tervezet kiegészítésére. A tervezet a munkáltatók szövetségének Bolyai utca 18. szám (telefon: 168-299) alatti székhelyén tanulmányozható.

A héten kétszer Elektra

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának mûsorán ezen a héten két ízben szerepel Jean Giraudoux Elektra címû drámája. Ma este 7 órától a Molter Károly-bérlet, 30-án, pénteken este 7 órakor a Delly Ferenc-bérlet érvényes.

Áramszünet

Ma 8-15 óra között szünetel az áramszolgáltatás a marosvásárhelyi Negoiului utcában.

Jogi tanácsadó

Április 29-én 4 órakor szerkesztôségünkben (Dózsa György utca 9. szám, II. emelet) jogi tanácsadót tartunk. Az érdekeltek ne feledják el magukkal hozni az elôfizetési nyugtájukat, valamint az összes iratot azzal az üggyel kapcsolatban, amelyben a szakember tanácsát kérik.

Megszûnik Segesvár egyetlen mozija

Május elsejétôl bezárják Segesvár egyetlen moziját. Az épület javításra szorul, azonban pénzhiány miatt még nem lehet tudni mikor kezdik meg a munkálatokat. A felújítási terv 36 millió, a beruházás pedig 1 milliárd lejbe kerül. Az elképzelés szerint, többek között, kicserélik a bútorzatot, alacsonyabb mennyezetet építenek és új elôcsarnokot létesítenek. A kolozsvári mozivállalat, ahova furcsa mód tartozik az egység, egyelôre támogatókat keres és a polgármesteri hivatallal is felvette a kapcsolatot e célból, ám még nem tudni, milyen eredménnyel.

Tanácsülés Szászrégenben

Ma 13 órától ülésezik a szászrégeni tanács. A napirenden szerepel az általános városrendezési terv vitája, a tavalyi költségvetési mérleg elfogadása. A tanácsosok továbbá döntenek arról, hogy az unitárius egyháznak templom építése céljából bérbe adjanak egy területet, a kataszteri és területnyilvántartási iroda ismerteti eddigi tevékenységét és elszámolnak a tavaly érkezett külföldi segélyekrôl.

Copyright © Népújság - 1999