|
LI. évfolyam 93. (14146) |
1999. április 24. szombat |
A NATO gépei péntekre virradóra támadták az RTS szerb televízió Belgrád belvárosában lévô egyik székházát, más tévéadókat, több más fôvárosi célpontot, egy szávai vasúti hidat és a szerb áramszolgáltató vállalat több létesítményét.
"Mintegy tíz" ember halt meg a szerb televízió (RTS) székháza elleni bombatámadásban — jelentette a BK jugoszláv magántelevízió egy nem hivatalos elsô információra hivatkozva. Maga az RTS a Studio B televízió hírmûsorában azt közölte, hogy a sebesültek száma 18. Korábban a Studio B képes tudósításából az derült ki, a légi csapásnak legkevesebb egy halott és egy sebesült áldozata van. A CNN amerikai hírtelevízió a jugoszláv hatóságokra hivatkozva a helyszínrôl arról számolt be, hogy legkevesebb 15 ember halt meg a tévészékház elleni támadásban. Az adó nem sugároz, és az épület "teljesen romba dôlt".
Belgrádban péntek reggel 6 óra 22 perckor lefújták a csütörtök este 10 óra 30-kor elrendelt légiriadót. A NATO gépei hajnali 3 óra 40 perc körül megrongálták a Belgrádtól 15 kilométerrel délnyugatra, Ostruznica településnél található szávai vasúti hidat.
Viktor Csernomirgyin orosz elnöki megbízott és Slobodan Milosevic jugoszláv elnök csütörtöki belgrádi tárgyalásain a jugoszláviai válság megoldásának hat pontból álló feltételrendszerében állapodott meg. Az orosz politikus közölte: megegyezésre jutott Milosevic elnökkel egy olyan közös dokumentum alapelveiben, amely "ENSZ- irányítás alatt álló, Oroszország részvételével megvalósuló nemzetközi jelenlétet" irányoz elô Koszovóban.
Milosevic csak polgári megfigyelôkbôl álló ENSZ- küldöttség Koszovóba küldésének lehetôségérôl beszélt a pénteken az orosz televízió által közvetített interjújában, és leszögezte, hogy a küldöttségben nem lehetnek jelen azoknak az országoknak a képviselôi, amelyek részt vesznek az országa elleni támadásban. A Koszovóra vonatkozó tárgyalások csak akkor kezdôdhetnek újra, ha a NATO véget vetett a bombázásoknak, és csupán az albánok és a szerbek között folyhatnak, a nemzetközi közösség beavatkozása nélkül — tette hozzá a jugoszláv elnök.
Az orosz közvetítô pénteken telefonon tárgyal a NATO vezetôivel, illetve személyesen a szövetség moszkvai képviselôjével, és ha szükséges, már szombat este kész személyesen tárgyalni a NATO-vezetôkkel — idézte az ITAR-TASZSZ Csernomirgyinnek az elutazása elôtt adott tájékoztatóját.
A NATO megalakulásának évfordulós ünnepségeire érkezett politikusok nem tekintik áttörésnek a koszovói válság megoldásában Csernomirgyin és Milosevic megállapodását — derül ki az elsô reagálásokból.
Bill Clinton amerikai elnök óvatos tartózkodással fogadta a moszkvai közvetítés eredményeit: ha csakugyan egy tényleges biztonsági erô elfogadásáról van szó (amibe Milosevic még sohasem egyezett bele), akkor ez elôrelépés lehet — mondotta azon a rögtönzött sajtóértekezleten, amelyet Javier Solana NATO-fôtitkárral a Fehér Házban tartott egyórás megbeszélése után tartottak.
Kofi Annan ENSZ-fôtitkár szóvivôje biztatónak nevezte, hogy Belgrád elfogadta az ENSZ-védnökség alatt megszervezendô koszovói nemzetközi jelenlét elvét, és kijelentette: a fôtitkár "türelmetlenül várja", hogy április 29-i moszkvai tárgyalásain megismerkedhessen az orosz elgondolás részleteivel — írta az AFP.
A magyar—román kormányközi gazdasági vegyes bizottság határozott arról, hogy a két ország pénzügyminisztériumi szakértôi a jövôben rendszeresen konzultálnak az adó-, a vámrendszer és a devizaszabályozás kérdéseirôl — közölte Chikán Attila magyar gazdasági miniszter a testület pénteki budapesti ülését követô sajtótájékoztatón.
A magyar fél célja a kereskedelem további liberalizációja - tette hozzá.
Az ülésen szó esett arról is, hogy kívánatos a két ország közötti kereskedelmi forgalom kiegyenlítése, jelenleg ugyanis igen jelentôs a magyar aktívum. Radu Berceanu román ipari és kereskedelmi miniszter jelezte: az egyensúlyt nem a magyar bevitel csökkentésével, hanem a Magyarországra irányuló export növelésével kívánják megteremteni. A megbeszélésen átadtak egy jegyzéket, amely a szóba jöhetô termékek körét tartalmazza.
Komoly lehetôségeket látnak a felek a két ország energetikai együttmûködésében. Mint elhangzott, Románia kész lenne 100 megawatt teljesítménnyel elektromos energiát szállítani, s errôl már folynak a tárgyalások az MVM Rt. és román partnere között. A Mol és a román nemzeti olajvállalat, a Petrom pedig vizsgálja a propán-bután töltésben való együttmûködés lehetôségét.
A vegyes bizottságban egyhangú volt az a vélemény, hogy Románia két évvel ezelôtti csatlakozása a CEFTA-hoz jelentôsen segítette a kereskedelmi kapcsolatok javulását. Chikán Attila elmondta: a magyar-román kétoldalú áruforgalom tavaly meghaladta a 750 millió dollárt.
A két ország közötti vitás kérdéseket, így a magyar búzára és lisztre kivetett vám, valamint a román acélszállítások ügyét sikerült a CEFTA keretein belül rendezni.
A vegyes bizottság ülésén agrár-albizottság létrehozásáról is határoztak.
A washingtoni Ronald Reagan konferenciaközpontban pénteken megkezdôdött a NATO csúcsértekezlete, melynek napirendjét elsôként Koszovó témája uralja. A tanácskozáson az atlanti szövetség 19 tagállama közös nyilatkozatot kíván elfogadni a válság további kezelésének mikéntjérôl. A rendkívüli értekezleten Magyarországot Orbán Viktor, Romániát Emil Constantinescu elnök képviseli.
Katasztrófa-elhárító kísérlet árnyékában, a március 24-én indított légiháború távoli csatazajától kísérve ült össze a NATO kibôvített jubileumi csúcsértekezlete ugyanabban a Washingtonban, ahol egy fél évszázaddal ezelôtt az elsô tizenkét aláírás került az Észak-atlanti Szerzôdésre. Pompás ünnepség helyett a résztvevôknek válságtanácskozást is kell folytatniok, a jövôkép mellett a jelen rideg realitásaira, nehéz kényszermegoldásokra is kell összpontosítaniuk.
Mi legyen a NATO szerepe a hidegháború lezárását követôen kibontakozó új világban, annak fô katonai- politikai szövetségeként, az új kihívások fényében? Követheti-e a NATO felelôsségi övezetének bôvítése a világproblémák tágulását? Gyógyír lehet-e az erô alkalmazása a politika tehetetlenségére? Igazodjon-e a hatályos, de a szükségessé váló, például emberiességi célú fellépést sok esetben bénító nemzetközi joghoz, vagy teremtsen új nemzetközi jogrendet? Ilyen és ehhez hasonló alapvetô kérdésekre kell a washingtoni csúcsértekezletnek válaszolnia, és állásfoglalását a politikai és katonai stratégia és taktika "aprópénzére" váltania, megôrízve a szövetség egységét a kritikus helyzetekben elkerülhetetlen viták közepette?
Markó Béla erélyesen elítélte a román sovinizmust
Csütörtökön döntött heves viták nyomán a parlament a légtérhasználat ügyében.
Mint várható volt (a washingtoni csúcs árnyékában), jelentôsnek mondható többséggel határoztak úgy, hogy a NATO korlátozás nélkül igénybe vehesse Románia légterét. A két ház együttes ülésén az RMDSZ álláspontját kifejtô Markó Béla kemény hangon ítélte el a román sovinizmus megnyilvánulásait, s újra hangsúyozta, hogy egyesek hiába fürdôznek Bill Clinton dicséretében, miszerint modellértékû a kisebbségi jogok kezelése Romániában. A szándék nem modell! — nyomatékosította a szövetségi elnök.
Elnök urak, hölgyeim és uraim!
Néhány hete, amikor a Parlament a NATO jugoszláviai beavatkozásáról szavazott, kijelentettem, hogy hazánk nagyon világos alternatíva elôtt áll: tovább haladhatunk Nyugat fel, meg is állhatunk ezen az úton, vagy Kelet felé irányulhatunk.
Ha csak a politikai erôk prointegrációs nyilatkozatait tekintjük, egy ilyen dilemma léte kizárólag spekuláció lehetne. De sajnos, nem így van.
Sok ellenzéki kollégánk retorikája kettôs viselkedést árul el: egyrészt a NATO-val szembeni, még a jelenlegi ellenzék kormányzása idején felvállalt köteleztettségeinkre vonatkozóan, másfelôl pedig azzal, hogy a közvélemény körében egyre inkább egy NATO-ellenes hangulatot kívánnak kelteni, szándékosan összeté-vesztve a szerb nép érdekeit Milosevic totalitárius rendszerének érdekeivel.
Hölgyeim és uraim!
Azok, akik ilyen álláspontot akarnak ránk kényszeríteni, valójában elszigetelôdésre, a gazdasági és szociális nyomor súlyosbodására akarnak kényszeríteni, pedig ideje volna kilábalni abból.
Van néhány elv, amelyet alaposan meg kell érteni. Elsôsorban a szolida-ritás elve! Kivel akarnak szolidarizálni azok, akik arra biztatnak, hogy ne avatkozzunk be? A Milosevic-rezsimmel? A Jugoszláviában jelenleg dúló fasizmussal? Az etnikai tisztogatás elvével? Azzal, hogy egy bizonyos etnikai csoportot kiirtsanak egy országból? A népirtás gondolatával? A nemzetállam elvével, amely egyetlen kultúra érdekeit védi, és minden más kultúrát tagad? Egy szomszéd országbeli etnikai diktatúrával? Ez lenne egyesek ideálja az évezred végén? Nem volt elegünk a század fasiszta és kommunista rezsimjeibôl? Ugyanúgy nem kellett volna senkinek beavatkoznia, amikor Európa testén megjelentek a koncent- rációs táboroknak nevezett fekélyek?
Be kell avatkoznunk, hölgyeim és uraim, mert a mi felelôsségünk is óriási. Tétovázás nélkül igennel kell válaszolnunk a NATO felhívására, és nemcsak azért, mert ennek a szövetségnek a tagjává szeretnénk válni, hanem mert ily módon hozzájárulhatunk a háború befejezéséhez.
Végezetül engedjék meg, szóljak néhány szót a háború okairól, amelyekrôl sokan nem akarnak beszélni: a nemzeti kérdésrôl, illetve a kisebbségi kérdésrôl.
Hölgyeim és uraim!
Azt ismétlem meg, amirôl mi, romániai magyarok sokszor nyilatkoztunk, hogy a parlamentben, illetve a kormányban való részvételünk ajánlat volt. Felajánlottuk hozzájárulásunkat az ország összes problémáinak a megoldásához, beleértve a kisebbségi kérdést is. A keserû tapasztalatok ellenére, újból és újból kinyújtottuk a kezünket. Önök közül egyesek megütik ezt a kinyújtott kezet, önök közül egyesek készek feláldozni az etnikumok közötti együttélést a sovén demagógia oltárán. Legutóbb tegnapelôtt volt egy ilyen tapasztalatom, az anyanyelvhasználatra vonatkozó cikkelyek vitája során.
Hölgyeim és uraim!
Nem tudjuk elfogadni azt, hogy miközben az Egyesült Államok elnöke modellértékûnek nevezi azt, ahogy Romániában a kisebbségi kérdést kezelik, a valóságban nemcsak hisztérikus parlamenti kirohanásokkal kell szembenéznünk, hanem ráadásul leszavaznak a legelemibb nyelvi, oktatási vagy mûvelôdési jogot biztosító kérdésekben.
Engedjék meg, hogy nagyon ôszinte legyek: mindaddig, amíg önök közül egyesek elégedetten fogadják a Nyugat dicséreteit az RMDSZ-szel való együttmûködés okán, de a valóságban ugyanazok a politikusok visszautasítják a kisebbségekre vonatkozó jogi keret javítását, mi is visszautasítjuk azt, hogy ezen problémák modellértékû megoldásáról beszél-jünk, mert ez egyelôre nem igaz.
Legalább most, amikor válaszút elôtt állunk, szükség lenne egy világos elemzésre az összes felelôs politikai erôk részérôl.
Vannak pillanatok, amikor együtt kell döntenünk: Kelet vagy Nyugat felé haladunk? Egy etnikai exkluzivizmus vagy kulturális pluralizmus felé? Az intolerancia középkora felé, vagy a jogegyenlôségre alapozó Európa felé? A döntés a mi kezünkben van!
Az RMDSZ megszavazza Románia elnökének felkérését. Véleményünk szerint a két szövegjavaslat közül a Védelmi Tanács szövege a megfelelôbb.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Budapesti mûvészek hangversenye
A Máltai Szeretetszolgálat és a Bethlen Alapítvány szervezésében péntek este a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bartók Béla énekkara és egyetemi koncertzenekara tartott jótékonysági hangversenyt dr. Baross Gábor Liszt-díjas, érdemes mûvész vezényletével. A háromórás hangverseny mûsorán olyan kiváló zeneszerzôk mûvei szerepeltek, mint Bach, Kodály, Bartók, Daróczi-Bárdos, Weiner szerzeményei, de különleges élmény volt a városunkból elszármazott Orbán György Passióját újra hallani. "Orbán révén egy kicsit vásárhelyivé lettem" — mondta a karmester. Nyilván nem hagyhattuk ki a kínálkozó alkalmat, a Népújság tudósítója hangverseny végén említette a karmesternek: Marosvásárhelyen is volt egykoron Baross Gábor utca... A karmester elmondta, valóban a történelmi Baross család leszármazottja, de Marosvásárhelyen, Erdélyben elsô ízben jár, akárcsak a 75 tagot számláló együttese.
Külön érdemes szólni a marosvásárhelyi görög katolikus vegyes kar fellépésérôl Maria Sabãu vezényletével, mindenképpen szép gesztus volt a román kórus részérôl, ugyanis, miként mondta Baross Gábor, a zene a legjobb híd az emberek között. Ezt tudta már jóval korábban Bartók Béla is, a hangversenyre beköltözött a szelleme, a közönség nagy tetszéssel fogadta az amúgy valóban gyönyörû és megkapó népdalfeldolgozásait, élményszámba menô volt hallani Román népi táncait a budapestiek elôadásában. A zenei kapcsolatokról faggatva Baross Gábor elmondta: —, az Europa Cantathoz érkezett az erdélyi Seprôdi János Kórusszövetség csatlakozási kérése, ezt ô támogatni fogom, mert lényegében egy önálló kisebbségnek létezô kórusmozgalmát mindenképpen egy európai szemlélet mellett támogatni fogja, külügyi vonatkozásban megtették a lépéseket. Nagy szeretettel várjuk a Seprôdi Kórusszövetséget, mint a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének leendô tagját. Ami pedig Marosvásárhelyt illeti, az elsô benyomások arra késztetik, hogy feleségével, aki szintén zenemûvész, visszatérjen, és megirmerje Erdélynek ezt az igen szép vidékét.
A hangverseny után tombolajátékon vett részt a közönség, ugyanis az alkalomra marosvásárhelyi képzômûvészek - Hunyadi László, Szép György, Józsa Nemes Irén, Nyilka Róbert, Novák József, Gyarmathy János, Lukácsy Ildikó, Horváth Ödön, Haller József, Major Gizella, Albert László, Simon Endre, Kórodi Szász Albert, Molnár Ilona, Nagy Dalma, Szotyori Anna, Miholcsa József, Sándor László - ajánlottak fel értékes alkotásaikból, Baross Gábor pedig Orbán György három CD-kazettáját.
A hangverseny után a Bethlen Alapítvány elnöke, gróf Bethlen Anikó mondta el lapunknak: — Olyan emberek kerültek a hangverseny idején egy tetô alá, akik gyakorlatilag sohasem találkoztak. A budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bartók Béla énekkara és egyetemi koncertzenekara úgy jött, hogy a bevételt a szervezôknek adományozza. Persze, komolyzenérôl lévén szó, lazább az érdeklôdés, ám a hangverseny elérte célját, köszönet a lelkes együttesnek, kiváló minôséggel jött el hozzánk.
A grafika gondolkodásra késztetô alkotás, ezt bizonyítja a a marosvásárhelyi Kultúrpalota kiállítótermében csütörtök este megnyílt tárlat, ahol a temesvári képzômûvészeti fôiskola tiz tanára és hallgatója: Ciprian Chirileanu, Adriana Lucaciu, Marcel Breilean, Vera Adorian, Tilã Vicã Adorian, Cristian Sida, Dana Acea, Dacian Andoni Bajkó Attila és Ion Gherman állította ki mûveit. A látvány különleges, hiszen a fiatal képzômûvészek egy iskolában nevelkedtek-nevelkednek, egy irányzat, a modern és posztmodern követôi. A fekete-fehér grafikákon gondolatérbresztô, misztikus elemek és a szimbolumok jelentkeznek. Pandora szelencéjének többféle ábrázolása mellett láthatunk harsányan hivalkodó mûveket, de vannak lágy tónusú, harmonikus jeleneteket ábrázoló alkotások is. Mindezek a szerzôk gazdag gondolatiságáról, alkotó készségérôl vall, egységes egészbe, a temesvári iskola irányzatába kovácsolva — mondta a tárlatot megnyitó Budea Beatrice, a marosvásárhelyi Mûvészeti Liceum mûvészettörténeti tanára.
Háromnapos rendezvény vette kezdetét a tegnap Marosvásárhelyen. A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség TDK-szakosztálya immár hatodik alkalommal szervezte meg a Tudományos Diákköri Konferenciát. A rangos rendezvény, amelyre elsô alkalommal más városokban tanuló diákok is beneveztek, valamint határon túli egyetemi tanárokat hívtak meg, a tegnap a Teleki Tékában kezdôdött, ahol Spielmann Mihály a megyeközpont nevezetességeirôl, történetérôl tartott elôadást. A városnézést követôen az érdeklôdôk dr. Barta Tibor orgonahangversenyét hallgathatták meg a Vártemplomban. Ugyancsak a tegnap került sor dr. Pestessy József: Törések címû szakkönyvének bemutatójára, amelyet dr. Klein György, a stockholmi Karolinska Institute tanárával folytatott kerekasztal-beszélgetés követett. Szombaton, azaz ma, közel 9 órán keresztül zajlanak a tudományos ülésszakok. A napi programot a Kultúrpalota nagytermében sorra kerülô hangverseny zárja. Vasárnap tovább folytatódik a tudományos dolgozatok bemutatása, majd este, ugyancsak a mûvelôdési palota nagytermében tartják a díjkiosztással egybekötött záróünnepséget.
Pénteken a marosvásárhelyi Építészeti Iskolaközpontban tartották a környezetvédelmi neveléssel foglalkozó, holland — román együttmûködésben zajló Pacsirta Program konferenciáját. Az egynapos kerekasztalon a nevelésnek a környezeti erôforrásokkal való gazdálkodásban játszott szerepérôl a program elméleti és gyakorlati résézben érdekelt szervezetek, cégek, intézmények képviselôi, szakértôk fejtették ki véleményüket. A program Maros, Brassó, Kovászna és Kolozs megyékben összesen 12 általános iskola III. — IV. osztályos tanulóihoz szól. Marosvásárhelyen öt általános iskolában mûködnek Pacsirta-klubok, csaknem kétszáz kisdiák részvételével.
A szárazföldi alakulatok napja
Fegyverropogás, harckocsik robaja töltötte be tegnap délután a marosszentgyörgyi lôteret. Mint ismeretes, április 23-án Szent György, a katonaság védôszentjének tiszteletére a szárazföldi alakulatok napját ünneplik melyrôl a marosvásárhelyi helyôrségi parancsnokság rendezvénysorozattal emlékezett meg.
Az ünnepség a fôtéri ortodox templomban kezdôdött, majd a hôsök temetôjében a megyei és városi elöljáróságok, politikai pártok, rendôrség, polgárôrség, csendôrség képviselôi stb. helyezték el a koszorúikat. A rendezvény a marosszentgyörgyi gyakorlótéren folytatódott, ahol Mosneag Gheorghe ôrnagy, a 166-os zászlóalj parancsnokának vezényletével két látványos katonai gyakorlat zajlott le, majd fegyverpárbaj következett. Ugyanitt került sor a szárazföldi alakulatok napja alkalmából szervezett sportvetélkedôk nyerteseinek díjazására is.
Telt házakkal zajlik Marosszentgyörgyön a mûvelôdési hét. Csütörtökön a református egyház égisze alatt mûködô csoportoknak tapsolhatott a rendkívül nagy számú közönség. Elôször lépett színpadra Szilágyi Barna vezényletével a mintegy félszáz tagot számláló Reménység felnôtt vegyes kar, reményteljes az indulása, hiszen tizenegy igényes mûvet adott elô az egyetemes és ezen belül a református egyházi zeneirodalom szépen zengô kórusmûveit. Az ifjak Jóreménység nevû dalkarát Szabó Hilda vezeti. Róla egyébként azonnal el kell mondanunk, hogy nemcsak jó versmondó, elôadó — a Magyarsároson gyûjtött, Szívtelen anya címû népballadát, Szilágyi Barna gitárkíséretével modern felfogásban jelenítette meg —, hanem kitûnô szervezô, és rendezôként is bemutatkozott, Méhes György Ha nincs kilincs-ének mára kisé avítt, áthallásaiban idegen üzenetét próbálta törekvô ifjakkal tolmácsolni. Üde színfolt volt a képzett énekesek ötöse, a Cantuale, melyet Nyilas Szabolcs vezet, igényes, magas színvonalú mûsorukat már-már áhítattal figyelte a közönség.
Az est hátralevô része a néptáncé volt, második alkalommal lépett színpadra a Szöllôsi Zsigmond vezette szentgyörgyi csoport, amelyet március elején hívtak életre, s amelynek megvan minden adottsága rá, hogy együttessé nôje ki magát, ha kellô anyagi és szakmai támogatásban részesül. Jó alapokról indulhattak, a szerdai elôadáson tapasztalhatta a falu: a kisikolások is kedvvel táncolnak, hadd írjuk ide a mûsorfüzetbôl méltatlanul kifelejtett tanítónôk, Jakab Ilona, Pethô Gabriella és Cseke Tünde, valamint a táncokat megtanító Molnár József, Molnár Katalin, Végh Csaba és Jakab Melinda nevét.
Két tánc között hallottunk hat szép bukovinai székely népdalt, amelyeket nyolc lány énekelt igen szépen. Vendégként fellépett az ugyancsak gyerekcipôben járó gernyeszegi tánccsoport, Bocskai József vezetésével. Legnagyobb sikert, mondanunk sem kell, a cigánytáncok aratták. Vízi József polgármester köszönô szavait követôen emléklapot vehettek át: Adorjáni László református lelkipásztor és a karvezetôk, rendezôk, irányítók: Szilágyi Barna, Szabó Hilda, Bocskai József, Nyilas Szabolcs, Szöllôsi Zsigmond. A tiszteletes úr anekdotába illô szavait nem hagyhatom ki e tudósításból. Ezt mondta ugyanis: — Életemben most csináltam olyasmit, amiért megtapsoltak. Az én "kategóriámban" ez nem szokás.
Erre tört csak ki igazán a tapsvihar.
A marosvásárhelyi környezetvédelmi szervezetek csütörtöki Föld-napi rendezvényeinek közös jellemzôje volt, hogy felhívja a lakosság figyelmét, többet
kell törôdni a környezetünkkel. A Fókusz Öko Központ olyan fényképekbôl összeállított pannókat helyezett el a polgármesteri hivatal elôcsarnokában, amelyen bemutatják a város kellemes és szemetes, ronda elhanyagolt környezetét. Mintegy 50 személy, fiatal és nyugdíjas javaslatait vették figyelembe, a fotókat is a környezet iránt érdeklôdôk bocsátották a szervezet rendelkezésére. Azt szeretnék elérni, hogy a lakosság véleményét vegyék figyelembe az idén elkészítendô városrendezési tervnél.
Hasonló céllal rendezett vetélkedôt a Rhododendron is a Ligetben, ahol a 2-es, 16-as Számú Általános Iskola VII. - VIII osztályos tanulóinak öt értékes fát ( tölgy, bükk, juhar és platán) kellett felismerniük, leírniuk. E rendezvény célja: egy olyan tanácsi határozattervezet elkészítése, amely a ligetet védett övezetté nyilvánítja, s így e helyen megakadályozzák majd a gondatlan fakivágást. A gyerekeknek fogalmazást kellett írniuk Az öreg fa titka címmel, hasonló témával rajzot is készítettek. A környezetvédelmi szervezet tagjaiból álló zsûri a következô tanulóknak adott át díjakat: fogalmazás, I. hely. Vincze Mária 2-es Számú Általános Iskola, II. Lakatos Katalin (16-os iskola),III. Salat Zsuzsanna; rajz, I. Márton Judit, II. Danguly Kinga Timea, III. Máthé Annamária — mindhárman a 16-os számú iskola tanulói.
A leglátványosabb és legtöbb résztvevôt vonzó megmozdulás a Pro Biciclo Urbo szervezeté volt. 17 órakor mintegy kétszáz bringázó gyûlt össze a virágóránál. A szervezôk elmondták, azt szeretnék, hogy a polgármesteri hivatal jelöljön ki biciklis sávot a fôtéren, ezáltal csökkenne a gépkocsiforgalom, a zaj és kevesebb kipufogógáz kerülne a levegôbe. Az errôl szóló tanácsi határozattervezet támogatásáért eddig 1300 aláírást gyûjtöttek, nagyon sokan a helyszínen is csatlakoztak ehhez.
Az este a Milvus Madarászcsoport tagjai a Talentum Alapítvány székhelyén a madarakról és élôhelyeikrôl tartottak tartalmas elôadást, míg aki fél nyolctól elért a Fókusz Öko Központ székhelyére, felejthetetlen diaporáma vetítést láthatott. A természetszeretet énekese Kerekes Péter Pál volt, aki Illyés Gyula és Szabó Lôrinc verseit illusztrálta fényképeivel.
Április 25.
785 éve, 1214-ben született IX. LAJOS (SZENT) francia király (1226—70). Sikertelen keresztes hadjáratot vezetett Egyiptomba. Nagy érdemeket szerzett az igazságszolgáltatás rendezésével. Felállította a párizsi parlamentet, megszervezte a központi közigazgatást. (1270-ben halt meg.)
400 éve, 1599-ben született OLIVER CROMWELL angol államférfi, hadvezér, az angol polgári forradalom vezetôje. 1649-ben vette kezébe a hatalmat. Elfoglalta Írországot, Skóciát, fejlesztette Anglia tengeri kereskedelmét. 1653-ban katonai diktatúrát vezetett be. (1658-ban halt meg.)
230 éve, 1769-ben született MARC ISAMBARD BRUNEL francia származású angol mérnök, feltaláló. Gépesítette a hajóépítést, textil-, nyomda- és faipari gépeket szerkesztett. A Temze-alagút építéséhez alagútpajzsos módszert alkalmazott. (1849-ben halt meg.)
Április 26.
435 éve, 1564-ben született WILLIAM SHAKESPEARE angol drámaíró, költô, a világirodalom legnagyobb drámaírója.
110 éve, 1889-ben született LUDWIG WITTGENSTEIN osztrák filozófus. Az analitikus filozófia legjelentôsebb képviselôje volt, a nyelv logikai elemzése útján fogalmazta meg elméleteit. (1951-ben hunyt el.)
85 éve, 1914-ben született BERNARD MALAMUD amerikai író. Meleg humánumtól áthatott mûveiben a szegény zsidó rétegek sorscsapásoknak kiszolgáltatott életét mutatta be. (1986-ban hunyt el.)
Április 27.
80 éve, 1919-ben született LUKÁCS PÁL Kossuth- díjas brácsamûvész. Mûvészi és pedagógusi tevékenységével sokat tett a brácsa népszerûsítéséért. (1981-ben hunyt el.)
40 éve, 1959-ben hunyt el WILLIAM FIELDING OGBURN amerikai szociológus. Elsôsorban a technikai fejlôdés és a társadalmi-kulturális változások közötti összefüggést tanulmányozta. (1886-ban született.)
30 éve, 1969-ben hunyt el MEDVECZKY JENÔ festômûvész. A neoklasszicizmus képviselôje volt, fôleg mitológiai és bibliai tárgyú falfestményeket festett. (1902-ben született.)
Április 28.
205 éve, 1794-ben született br. JÓSIKA MIKLÓS író, politikus. Abafi címû regénye volt az elsô európai szintû magyar regény. Romantikus történelmi regényei nagy hatással voltak a magyar regényirodalom fejlôdésére. Politikusként Kossuth híve volt, részt vett a politikai harcokban, a szabadságharc alatt a Honvédelmi Bizottság tagja volt. Világos után menekülnie kellett (távollétében halálra ítélték), Brüsszelben telepedett le. (1865-ben halt meg.)
105 éve, 1894-ben született MOLNÁR C. PÁL festômûvész. A neoklasszicista irányzatot képviselte. Monumentális egyházi mûveket, portrékat, illusztrációkat készített. (1981-ben hunyt el.)
Április 29.
145 éve, 1854-ben született JULES HENRI POINCARÉ francia matematikus, fizikus, filozófus. Függvényelmélettel, analízissel, topológiával, égi mechanikával, elméleti fizikával foglalkozott. (1912-ben halt meg.)
120 éve, 1879-ben született Sir THOMAS BEECHAM angol karmester, a londoni Royal Philharmonic Orchestra alapítója. (1961-ben halt meg.)
Április 30.
495 éve, 1504-ben született FRANCESCO PRIMATICCIO itáliai festô. Franciaországban mûködött. Ô vezette a fontainebleau-i kastély díszítését. A Fontainebleau-i Iskola alapítója. (1570-ben halt meg.)
90 éve, 1909-ben született JULIANNA, 1948-1980 között Hollandia királynôje. Leánya, Beatrix javára lemondott a trónról.
Május 1.
230 éve, 1769-ben született ARTHUR WELLESLEY WELLINGTON brit hadvezér, politikus. 1808—1814 között leverte a portugáliai és spanyolországi francia seregeket, majd waterlooi gyôzelmével véget vetett Napóleon uralmának. Késôbb miniszterelnök, majd külügyminiszter volt. (1852-ben halt meg.)
110 éve, 1889-ben született LAMBRECHT KÁLMÁN paleontológus, ornitológus, az ôsmadártan kiemelkedô tudósa. Jelentôs tudománynépszerûsítô munkája. (1936-ban halt meg.)
90 éve, 1909-ben született JANNISZ RITSZOSZ görög költô. Mûveit a modern szürrealista stílust a görög nemzeti hagyománykinccsel ötvözô formanyelv jellemzi.
Tavaly a Kanadai Királyi Pénzverde pályázatot hirdetett 25 centes millenniumi ezüst emlékérmék megtervezésére. A mintegy 33.000 pályamunkából 1999 tizenkét hónapjára egy-egy modellt fogadtak el és díjaztak. A júliusban kiadásra kerülô nyertes mû alkotója Marosvásárhely szülötte, Sárkány Nagy Mária Hortenzia, aki a hetvenes években vándorolt ki Bécsbe, majd Kanadában települt le, ahol hosszú ideig illusztrátorként dolgozott — és közben alkotott. Nem kiállítótermek számára, hisz az ifjúkori itthoni mellôzöttség és elismerés hiányának az emlékével feltarisznyálva valószínûleg nem is volt bátorsága kapukat döngetni. Észak-burlingtoni otthonának falaira viszont kitartóan sorakoztatta fel a mûveit, amelyekben a világnak szánt mondanivalója fogalmazódott meg. Amikor a pályázatról értesült, úgy érezte, neki is jelentkeznie kell, valami olyan munkával, amelyben tárgyiasul mindaz a szeretet és hála, amelyet választott hazája, polgártársai iránt érez. És így született meg az a remekmû, amely meghozta számára a sikert, az elismerést, a hírnevet.
A rajz közepén a Kanadát jelképezô juharlevél áll, körben pedig különbözô, ugyancsak szimbólumértékû alakzatok: a lovasrendôr a törvényesség és a rend, a könyvre figyelô tanár és diák a tanítás és tanulás, a totemoszlop a mûvészet, az innuit eszkimó a hallal nemcsak a bennszülött lakosság, hanem a természet iránti szeretet és megbecsülés, a védôsisakos jégkorongozó a sport és felfrissülés jelképe. Az egész kompozíció úgy van megrajzolva, hogy alkotója nem emelte fel a tustollat, egyik ábráról átsiklik a másikra, ez a kanadai nép egységét fejezi ki a mûvésznô felfogásában.
Bármennyire szereti észak-amerikai hazáját, Sárkány Nagy Mária soha nem feledkezett meg Marosvásárhelyrôl. 1990-ben az elsôk között volt, aki hazagondolt, hozzájárult a kiváló képességû diákokat felkaroló Hegyi Lajos Alapítvány gazdagításához.
A hitetlenek hitét is tisztelni kell.
Nem mind szín ész, aki színész.
Patkánynak ne szóld le a szemétdombot.
Az önzetlenség a szülôvé válással kezdôdik.
Tanulhatna a természettôl. A lassú víz türelmesebben ássa alá a partot.
Könnyen bôkezû, ki mit sem ad magából.
Egy életen át versenyt futott a vágyaival. És lemaradt.
A szobrásznak a kezét dicsérik, pedig a szeme alkot.
Bukott nagyságok az ûrhajósoknál is nehezebben viselik el a súlytalanság állapotát.
A káromnkodó haragostól ne félj, de óvakodj a mosolygóstól.
A legmocskosabb háborúkat is magasztos eszmék göngyölegébe szokták csomagolni.
De jól hangzik, hogy "hála". Ha ellenszolgáltatásnak mondjuk, már kevésbé tetszetôs, pedig ugyanazt jelenti.
Sokféle elmarasztalás érheti az embert. Legsúlyosabb számára az, amely a gyermekétôl jön.
Gyalázat is kapott már tapsot, de attól még gyalázat maradt.
Mákszem és kókuszdió között nem lehet egyenlôségrôl beszélni.
A rossz ötletnek nincs felelôssége?
Bölcs az, aki mindig tudja, mikor kell igent és mikor kell nemet mondani.
A tyúknak is van magához való esze. De csak annyi.
Az önjelölt mindig egyetért a javaslattal.
Veri a harkály a fát, de nem ô az ellensége.
Hosszával mérik az utat.
Nem az édes az ízek királya.
Van, aki a fejét hordja magasan. Van, aki csak az orrát.
Megérteni valamit egy. El is fogadni, kettô.
Fáradhatatlan feketítgetô. Micsoda cipôtisztító lehetett volna!
Több a jó kalap a jó fejnél.
A Magyar Autóklub lapjának legfrissebb (áprilisi) száma 24 színes képpel számol be a 69. tavaszi genfi szalonról. Szerinte az idei seregszemle sem okozott csalódást — 35 ország közel 300 kiállítója vett részt rajta, összesen 900 terméket, javarészt autót téve közszemlére. Az elôzetes sajtóhíreknek "köszönhetôen" még a világpremierként beharangozott autók sem váltottak ki bomba meglepetést — ám akadt néhány különleges csemege, amelyre tényleg csak a helyszínen derült fény. Ezekbôl adunk némi ízelítôt.
1. A Bogár-mániából a Volkswagen nemcsak a sorozat újjáélesztésével vette ki részét, hanem RSI néven egy speciális, VR6 motoros, összkerékhajtással és 6 fokozatú tiptronic váltóval (!) felvadított tuning géppel is.
2. Az egykori legendás Le Mans-i versenyautó mellett (közelképben, 5-ös rajtszámmal) az Aston Martin a Vantage 600 lóerôs (!) változatát és az új DB 7 modelleket sorakoztatta fel.
3. A Franciaországban (!) készülô Toyota kiasutó, a Yaris, szinte még el sem startolt az európai piacokon, a japánok a jobb kihasználhatóság érdekében Verso néven máris (nem yaris!) megalkották az egyterû változatot.
A Maros bal partján lévô falu nevét írott emlék 1339-ben Kugfalwa, és 1587-ben Kwttyfalva formában jegyezte fel.
Az 1339-es írott emlék szerint a falu káptalani birtok volt, s a Ferenc- rendiek már kolostorban mûködtek. Késôbb minden bizonnyal templomot is emeltek. Kolostoruk nyomtalanul eltûnt, templomuk a reformáció után elôbb a reformátusok használatába jutott, majd az unitáriusoké lett a XVII. század végéig, mikor ismételten a többségben levô reformátusok tulajdonába került. A XVIII. században már anyaegyházként ismeretes.
A régi templom a gótikus építészet jegyében készült, alaprajzilag a kor divatjának megfelelôen. Téglalap alaprajzú hajóval és sokszög záródású szentéllyel, a falazatok sarkain támaszpillérekkel készült. A templomot alkotó két rész diadalívvel kapcsolódik egymáshoz. A hajó stukkódíszes síkmennyezettel, a szentélye gótikus boltozattal van lefedve. A tornyot késôbb, 1838-ban építették, melynek szabad kapunyílása kôkeretes, reneszánsz stílusú. A magas toronyfalazat fôpárkánya fölé állították a nyolcszögû, gúla alakú toronysisakot bádogfedésével. A hajó és a szentély eredetileg zsindellyel volt befedve, 1938-tól cserépfedése van.
A torony földszintjén lévô helyiségbôl a bejárat a hajóba gótikus keretû ajtón át történik. Az oldalbejárata is gótikus, mely elé egy portikust építettek. A templom ablakai részben félkörívesek, részben nyomottívûek. A támpilléreket kétszintesnek falazták. Az orgona karzata késôbbi eredetû, azt téglapillérek, illetve a falazatra támaszkodó dongaboltozat hordja. A karzat mellvédje enyhén íves vonalú, a barokk építészet hatását mutatja. A szentély alatti kripta bejárata be van falazva. A szószék a diadalív bal oldalán téglával falazva, vakolt tulipános díszítéssel, 1771-ben készült.
A legénykarzaton levô latin nyelvû felirat az 1771. évi javítás idejét tudatja. A torony bejárati nyílása feletti márványtábla magyar nyelvû felirata örökíti meg a torony elkészültének idejét (1835) és az adakozó br. Daniel István és Zeyk János, valamint Mátyás Sámuel lelkész és Balog Sándor, Török Márton egyházközségi gondnokok nevét. A portikusban lévô bejárati ajtó feletti kôbe vésett bibliai szöveg (Psalm. XXXII. 10): "Sok a bûnös ostroma, de az Úrban könyörül, veszi az irgalmat".
(Folytatjuk)
"A népi gyógyászat magába foglalja a nép betegségképzeteinek és gyógyeljárásainak összességét". (E. S.) A népi gyógyászatra sok egyéb mellett jellemzô, hogy gyakoriak a misztikumok, babonák. A népi gyógyítás az idôk során a néphit hangsúlyos területévé vált, mivel a betegségektôl való menekülés vágya a beteget a képtelen gyógymódok alkalmazására is rávette. A gyógyító eljárások két csoportra oszthatók: empirikus (tapasztalati) és babonás, varázslásos gyógyításra. A kígyóval való gyógyítás minden esetben babonás. A gyógyítás történhet élô vagy megölt kígyóval, kígyóbôrrel, kígyózsírral, a kígyó levével, fôve, szárítva, vagy por alapban történô elfogyasztásával stb. A középkori orvosok sült és fôtt viperát írtak elô betegeiknek. A szeszben feloldott viperával himlôt, lázas betegséget, epilepsziát, bénulást, gutaütést stb. kezeltek. Valódi csúszómászó-patikák mûködtek. Ezeknek a gyógymódoknak, mint minden babonás eljárásnak, nagy volt az érzelmi töltésük és szubjektív valóságértékük, nem egy esetben kedvezô pszichoszomatikus (lelki okok következtében beálló testi tünet) hatása is volt (és van!), mert hittek, hisznek benne. "Apóék monták vót, hogy a kégyót agyonverték, szeszbe vaj jó erôs pálinkába tették, s osztán ittak rólla. Ez erôst jó orvosság vót" (As). Az állatgyógyászatban is felhasználták. "A ló folyókehéjének (tüdôgyulladásának) a kezelésire a keszkenyôskégyót megôték, napon megszárították, s abrakba belétették s megetették a lóva, a kehét osztán az el es mulasztotta vátig" (K).
Kígyómarás gyógyítása
A keresztes vipera (vidékünk egyetlen mérgeskígyója) marása veszélyes, halálos is lejet, s bár nagyon ritkán történik meg, hogy valakit megharap, erre is van példa. A kígyómarásra többféle gyógymódot ismernek. "Mikó valakit a viperakégyó megharapott, bagót köttek réja. Méheket es szoktak a marásra réjakötni, hogy a marásná csípjék jól meg, s ettô helyrejött az illetô, de e csak egésséges embernek vót jó" (Fs). "Mikó valakinek a lábát marta meg, ásott égy gödröt, osztán a lábát fôdbe bétemette, s a fôd kiszípta a mérget" (K). A viperamarás veszélyességét nagyon jól ismerik, közvetlen, személyes tapasztalataik is vannak. "Écce a mezôn a szénáva férakták a viperakégyót es a szekérre, az asszon réjaüt, a kégyó megmarta s az asszon azon nap meghótt" (Pp). Pálpatakán mesélték el azt is, hogy a régi öregek a poloskás lakás gerendájába egy agyonütött kígyót tettek, s a poloskák mind eltûntek.
Kehely fölé hajló kígyó
Aszklépiosz, a gyógyítás istenének jelvénye a botra csavarodott kígyó, a vedlés által megújuló élet jelképe, amely ma is látható a gyógyszertárak cégtábláján. A gyógyítás istene a görög mitológiában (hitregékben) lehetséges, hogy eredetileg történeti személy volt a Homérosz elôtti idôben: gyógyító pásztor, aki késôbb istenné lett, Zeuszhoz hasonló alakot öltve. Kr. e. a 3. századtól Aesculapius (Észkulápiusz) néven a rómaiai is tisztelték. Gyógyforrások, gyógyító barlangok köré épült szentélye, az aszklépieion, amelyben az aszklépiádok végezték a szertartást, ami a varázslás, kuruzslás és gyógyítás keveréke volt. A kígyót az egészség és tisztaság istennôje, Hygiena nyaka köré fonódva is ábrázolják. Egyesek szerint Közép-Európában a kígyótisztelet, kígyókultusz a római hódításokkal került be, és a római fürdôk létesítésével terjedt el (?).
A házi kígyó és a fehér kígyó
A magyarság hiedelemvilágában kétféle kígyókô szerepel, a kígyófújta kô és a kígyó fejében termô kô. A kétféle kôhöz más és más hiedelmek fûzôdnek, de vidékünkön ezekkel kapcsolatos történeteket nem hallottam. Annál inkább meséltek a házi kígyóról és a fehér kígyóról. "Tuggya, a fejérkégyó a ház falába van, de a küszöb alá es bétanyászik" (A-Atyha). "A falba ketyeg mind égy óra, de nem szabad bántani, me elég a ház" (Sz). "Van olyan, aki monta, hogy sokáig élt nállok égy fejérkégyó a falba, tettek le nekije mindennap tejet, kijött s megitta, osztán ment vissza rendesen a falba" (Sz). "Écce- máccó a kútba is van kígyó, de e jó, me az ijen kútnak a vize fájin" (Sv). "Amék kútba van kégyó, a vize jó rontás ellen es" (I). "A fejérkégyó szerencsét hoz, csak nem szabad bántani" (K). "Aki a fejérkégyót báncsa, bizonyoson valamilyen szerencsétlenség éri, apó monta, hogy még olyan es vót, hogy égy ember agyonütötte, s nemsokára az ember meghótt" (B). "Ha a kégyónak az ember tejed ád, nem es báncsa, mehet tôlle" (A). "Kibéden égy tehent megszípott égy órijási kégyó, a pásztor megleste s látta, mikó szopta. A régi öregek monták, hogy ha a tehen tôgyit békenték fokhagymával, a kégyó akkor békin hagyta" (Sv).
Álomfejtés, jóslás kígyóval
A világhíres Laokon szoborcsoport a trójai fôpapot és fiait ábrázolja a kígyókkal való halálos küzdelem pillanataiban. Laokon megjövendölte Trója pusztulását, s meg akarta akadályozni a faló bevitelét a várba, de Pallasz Athéné bosszúból, a fiaival együtt, két óriáskígyóval megölette. Az álmoskönyvekben a kígyó rossz idôt, betegséget jelent, csak a döglött kígyó jelent jót, a veszedelembôl való menekvést.
(Folytatjuk)
Ellopott utak
Botosani megyében az egész úthálózatot újra kell mérni, mivel az utak karbantartásával és javításával megbízott társaság az utak kilométereinek sajátos "ellopásával" tett szert jelentôs mellékjövedelemre. Az útkurtítás gyakorlatának a véletlen vetett véget: egy helybeli tanácstagnak feltûnt, hogy egy fényképen a számára nagyon is ismerôs útszakaszon nincs ott a kilométerkô, ahol egyébként állnia kellene. Amikor utánajárt, hogy mi történhetett, kiderült: a szóban forgó úton ma nem egy kilométerenként, hanem 900 méterenként állnak a kilométerkövek. A rejtély megoldására nem kellett sokat várni: a megyei utak és hidak karbantartásával, javításával megbízott társaságnál felfigyeltek arra, hogy az elvégzett munka átvételénél a megyei illetékesek nem bíbelôdtek a kijavított útszakaszok hosszának lemérésével, hanem az út mentén álló kilométerkövek alapján állapították azt meg. A karbantartók így azután a kilométerkövek áthelyezésével tekintélyes mennyiségû építô- és üzemanyagot tudtak eltulajdonítani, ráadásul a munka díját is több mint 10 százalékkal túlszámlázhatták.
A kormány felelôsséget vállal
A kormány májusban felelôsséget vállal a parlament elôtt a gazdasági reform meggyorsítására vonatkozó törvénytervezetért — közölte csütörtökön Adriana Sãftoiu kormányszóvivô. A többi dokumentum módosításáról és kiegészítésérôl szóló projektet a csütörtöki kormányülésen tárgyalják meg. A projektet a szakminisztériumok észrevételeivel egészítik ki és a következô kormányülésen terjesztik elô.
Partnerségi bemutató — Székesfehérvárott
Féléves elôkészítô munka után kezdôdött pénteken Székesfehérvárott a Magyar Honvédség Szárazföldi Vezérkarához települt többnemzetiségû szárazföldi parancsnokságon a tizennégy ország részvételével megrendezendô partnerségi szimulációs bemutató. A washingtoni NATO csúcstalálkozóhoz kapcsolódó programra az Amerikai Egyesült Államok és Svédország közös kezdeményezésére kerül sor; az több helyszínen zajlik, s az egész világra kiterjed. A szimulációs gyakorlaton — öt NATO tagország (az Amerikai Egyesült Államok, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Törökország), valamint kilenc békepartner (Ausztria, Azerbajdzsán, Bulgária, Észtország, Finnország, Litvánia, Svédország, Románia és — elsô alkalommal — Svájc) huszonkét katonája vesz részt — mondta el az MTI érdeklôdésére Juhász György alezredes, a bemutató tervezô tisztje. A program szerint — mondta el Juhász alezredes — a résztvevôknek egy fiktív országban béketeremtô akciót kell modellezniük. A feladat, hogy szétválasszák az egymással szemben álló erôket, biztosítsák a tûzszünetet és az utakat, létrehozzák az elválasztó zónát, megszervezzék és lebonyolítsák a lakosság evakuálását, az aknamentesítést.
Román és magyar gyermekszívsebészek megbeszélése
A román és magyar gyermekszívsebészek elsô alkalommal találkoznak szakmai megbeszélésen május 4- én Budapesten, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben — közölte Kalmár László, a Segítô Jobb Egészségügyi-Humanitárius Alapítvány elnöke az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a tanácskozás létrejöttét a határon túli magyarok gyógyítását segítô alapítvány és a kardiológiai intézet kezdeményezte a két ország orvosai közötti szakmai együttmûködés javításának szándékával. A megbeszélésen párhuzamos elôadások hangzanak el a magyar és a román gyermek- kardiológiai gondozóhálózat felépítésérôl, a szívgyógyászati centrumok szerepérôl a szívbetegségek diagnosztikájában, valamint terápiájában, illetve a csecsemô- és szívsebészeti ellátás helyzetérôl.
Román kórusfesztivál Gyulán
Hét magyarországi és romániai énekkar majdnem háromszáz énekesének a részvételével rendezik meg ma Gyulán a negyedik alkalommal sorrakerülô Viva la Musica nemzetközi kórusfesztivált, melyet vasárnap Szegeden és Gyulán az együttesek ortodox templomi liturgián való közremûködése követ — tudta meg az MTI békéscsabai munkatársa a Magyarországi Románok Kulturális Szövetségének gyulai székházában. A magyarországi románság legjelentôsebb énekkara, a gyulai Pro Musica vegyeskar és a szövetség közösen szervezi az immár negyedik énekkari találkozót, amely minden második évben a görögkeleti román egyházi zene fóruma. A szombaton délután kezdôdô fesztivál-hangversenyt a Gyulai Várszínház kamaratermében élvezheti majd a közönség.
Együttérzés a vajdasági magyarokkal
Tôkés László királyhágómelléki református püspök együttérzésérôl biztosította a délvidéki magyarságot Kasza Józsefhez, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökéhez írott levelében — közölte a szövetség az MTI-vel. Tôkés László a királyhágómelléki református egyházkerület közgyûlése nevében írt levélben többek között hangsúlyozta, hogy együtt éreznek "a szerb-albán etnikai ellentétek kereszttüzébe vétlenül belekeveredett" délvidéki magyarokkal, és aggodalommal gondolnak a magyar (nemzetiségû) sorkatonákra, hadköteles férfiakra. A VMSZ tájékoztatása szerint Tôkés László április 7-én írta a levelet, ám azt "a posta lassúsága miatt" Kasza József csak kedden kapta kézhez.
Visszakapta székházát a nagyváradi református püspökség
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület kilencévi pereskedés után végre jogerôsen és végérvényesen birtokba veheti a három évtizeden át illektéktelenek által bitorolt székházát — közölte csütörtökön az MTI bukaresti irodájával az egyházkerület vezetôsége. Az MTI irodájába eljuttatott közlemény szerint a ploiesti-i ítélôtábla elutasította a székházért folytatott perben a Bihar megyei tanács által benyújtott fellebbezést. Ezzel jogerôre emelkedett a nagyváradi bíróságnak az ügyben 1996-ban hozott végzése. Az egyházkerület közleménye örömmel nyugtázta a fellebbezés elutasítását, de leszögezte: a restitutio in integrum elvét vallva a többi ingatlanáról sem mond le és folytatja ezirányú küzdelmét abban a reményben, hogy valamennyi testvéregyház a közeljövôben visszakapja majd minden jogtalanul elbitorolt ingatlanát.
Budapesti vendégjátékon a Tompa Miklós Társulat
A magyar fôváros meghívására Budapestre utazik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A Vendégségben Budapesten — Határon túli színházi esték elnevezésû rendezvénysorozat keretében vasárnap délután és este két elôadáson a Thália Színházban lépnek színre a vásárhelyi színészek. Sikeres produkciójukat, Goldoni Chioggiai csetepaté címû vígjátékának Novák Eszter rendezte színpadi változatát adják elô.
Dan Culcer a meghívott
A Kemény Zsigmond Társaság április 27-én, kedden délután 6 órakor tartja következô összejövetelét a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében. A számûzetés és az emigráció szociográfiája címmel a jelenleg Párizsban élô volt marosvásárhelyi író, Dan Culcer tart elôadást, magyar nyelven. Az est keretében Farkas Ibolya Márai Sándor Halotti beszéd címû versét szavalja, Haydn utolsó vonósnégyesét az Elégia-kvartett adja elô.
A nyomelemek biológiai szerepérôl
Az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztálya elôadást szervez április 28-án, szerdán délután 17 órakor a marosvásárhelyi Unitárius templom tanácstermében. Meghívott elôadó: dr. Pais István, a budapesti Kertészeti Egyetem biokémiai tanszékének professzora. Az elôadás címe: Az esszenciális nyomelemek biológiai szerepe.
Halálos baleset
Április 23-án 4 órakor Ákosfalva községben a 25 éves marosvásárhelyi Pataki Albert, 2-MS-7267 rendszámú gépkocsijában elaludt a kormánynál. A jármû átment az úttest másik oldalára, ahol összeütközött a Bagoly Botond Adorján által szabályosan vezetett teherautóval. Az ütközésben életét vesztette az 52 éves Irimia Florin Gheorghe, aki a személygépkocsi utasa volt.
Fotókiállítás
Ma délután 5 órakor nyílik meg a megyeszékhelyi Várgalériában Bartha László és Fóris Zoltán fotókiállítása.
Szünetel az áramszolgáltatás
A Conel marosvásárhelyi kirendeltsége értesíti a lakosságot, hogy április 27-én, kedden 8-18 óra között szüntel az áramszolgáltatás Maroskeresztúron az Iskola, Templom utcákban, valamint a Kis utcában a 201—208. számok között.
Ifjúsági istentisztelet
Ma délután 4 órától a marosvásárhelyi Gecse utcai Kistemplom tanácstermében Enyedi Csaba ifjúsági lelkész tart istentiszteletet fiataloknak.
Véndiákok Gödöllôn
A kolozsvári Bolyai Egyetem Baráti Körének Egyesülete ez év július 3-án tartja világtalálkozóját a magyarországi Gödöllôn, melyre tulajdonképpen a Bolyai Egyetem véndiákjait várják. Részvételi díj 1500 forint, jelentkezni lehet május 1-jéig az alábbi címen: Katona Szabó István, 2100 Gödöllô, Palotakert sétány 11. szám/VII. kerület, Magyarország.
Azonosított tettesek
A szászrégeni bûnügyi rendôrség alkalmazottai azonosították a szászrégeni 18 éves Nica Franco és a 39 éves marosfelfalui Gábor Rudolf büntetett elôéletû személyeket, akik április 19-én éjszaka behatoltak a helybéli Lipscani Kft. üzletébe és hatmillió lej értékû ruhanemût loptak el. A kárt megtérítették, a fent említett személyek ellen — más bûncselekmények miatt is — folyik a kivizsgálás.
Környezetvédelmi tájékoztató
Április 15—21. között a marosvásárhelyi Környezetvédelmi Kirendeltség felügyelôi, a levegô minôségét ellenôrízve, 56 pillanatnyi és 72 napos mintát gyûjtöttek be. Határérték- túllépést nem észleltek. A felszíni vizek minôségét vizsgálva a Maros három ellenôrzô szelvényébôl 21 mintát vettek, ezeknél határérték-túllépést észleltek a szerves anyagok esetében: Marosvásárhely felett négy, Marosvásárhely alatt egy, Csapónál két alkalommal. Csapónál az ammónium — 1 esetben, míg a nitrát- ion egy esetben lépte át a megengedett értéket. A szerves anyagok, nitrát- és ammónium-ion- túllépéseket a gyakori esôzések okozták.
Piaci árak
Tegnap délben a marosvásárhelyi Cuza Vodã utcai napipiacon a következô árakon kínálták a termékeket: egy kötés retek 2000 lej, ugyanannyi hagyma 1000 lej, egy fej saláta 2500 lej, egy kilogramm burgonya 3000 lej, egy kilogramm spenót 6000, ugyanannyi hagyma 4000-5000 lej, a puliszkaliszt kilója 2800, míg a fehér liszt kilója 3500 lej. Egy kilogramm murokért 6000-t, ugyanannyi petrezselyemért nyolc ezret, a zeller kilójáért 10 ezret, egy házi tojásért 800 lejt, egy liter tejért 3500 lejt, egy kilogramm sajtért 20-24.000 lejt, az ordáért 20-24 ezer lejt kértek.
Tegnap nyílt, holnap zárul Budapesten a hagyományos Nemzetközi Könyvfesztivál. A rendezvényen, amelynek indulásától a Kongresszusi Központ ad otthont, a Patria teremben jelen van 12 négyzetméteres standjával a Romániai Magyar Könyves Céh is. Legjelentôsebb kiadóink képviseltetik ott magukat a múlt év áprilisa óta megjelentetett kiadványaikkal, mintegy száz címmel, így többek közt a Kriterion, a Mentor, a Polis, a Pallas-Akadémia, a Pro Print és mások. Egyik-másik igen termékenynek bizonyult a mai körülmények között, csupán a marosvásárhelyi Mentor 40 új kötettel lepheti meg az érdeklôdôket. Természetesen tudva azt, hogy a fesztivál hangsúlyozottan vásár jellegû, a kiadók joggal számítanak arra, hogy szerzôdéseket is sikerül kötniük köteteikre. A jelenlegi nagy pénzválságban úgy kell ez, mint a falat kenyér.
Nyilván a szakmai megbeszélések, tapasztalatcserék se maradnak el. Káli Király István, az RMKC elnöke elmondta mielôtt Budapestre utazott, hogy a fesztivál fontos eseménye a fesztiváligazgató, a magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztôk Egyesületének elnöke, Zentai Péter László kezdeményezte kerekasztal, amelyen négy fô témát vitatnak meg, így a határon túli magyar könyvkiadás pályázati kérdéseit, a könyvkereskedelem támogatásának problémáit, az egyetemi és közkönyvtárak állományának gazdagítási lehetôségeit, az általános könyvtámogatás vetületeit. Külön figyelmet érdemel az a nemzetközi konferencia, amelyet a Nemzeti Tankönyvkiadó szervezett. Ezen is képviselteti magát a romániai magyar könyves szakma Káli Király István személyében. Reméljük, mindebbôl több dolog hasznosítható majd a hazai könyvkiadás és olvasóközönség számára.
— Markó Béla gondolatai legfrissebb kötetérôl —
A kötet a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó legújabb kiadványa. Markó Béla 1978—1994 között született prózájából tesz közzé reprezentatív válogatást. A könyv nyilvános bemutatója szerda délután zajlott le Hargita megye székhelyén, a polgármesteri hivatal dísztermében. A költô, esszéíró és politikus szerzô a két jelentôs politikai szereplése közti rövid idôt használta fel arra, hogy megjelenjen a város közönsége elôtt, és készségesen válaszoljon a kiadó fôszerkesztôje, Kozma Mária írónô, valamint a közönség kérdéseire. A mûsorvezetô elôször tömören vázolta Markó Béla szépirodalmi pályáját, írásmûvészetét nemzedéki vonatkozásban is beágyazta a hazai szépírói univerzumba.
Az erdélyi macska címû kötetet, melynek anyagát az író felesége, Markó Enikô válogatta és szerkesztette tetszetôs, értékes könyvvé, május elején Marosvásárhelyen is közönség elôtt indítják útjára. Addig is érdekes lehet néhány gondolat mindabból, amit Markó Béla a sikeres csíkszeredai esten elmondott.
— A mai különös korban sok politikusnak támadt írhatnéka — jegyeztük le a mindvégig jó hangulatban nyilatkozó szerzô ironikus töltetû szavait. — Nálam ez fordítva van. Nem írok, mert a politikus státusz mást kíván. Ne tévesszen meg tehát senkit a könyv, régi írásokat tartalmaz. Sem idôm, sem energiám nem lett volna újakra. Furcsa is egy ilyen könyvbemutató, olyan, mintha kívülrôl csöppennék vissza az irodalomba. Egyébként általában is elmondható, hogy az írók 1989 után mintha nem találnák a helyüket társadalmunkban. Zavarban van ma az író, mert korábban, még rendszerváltás elôtt tôle várták, hogy kimondjon bizonyos dolgokat, s olyakor félmondatok is rendkívül sokat jelentettek neki is, olvasótáborának is. Jelenleg, amikor tényleg szólásszabadság van, a kényes kérdéseket kimondja helyette más. Pedig az író most is tud fontos dolgokat mondani, csak nem figyelnek rá. Az új rend szerepváltást hozott, más végletekbe estünk, s ezt az író süllyedésként éli meg. Az irodalom már nem sok minden más szimbóluma, mint egykoron. A korábbi értékrendek felborultak, s errôl nekem sincs jó véleményem — hallhattuk.
— A politikusi egyenruha, amit a helyzet és a feladat rámkényszerít, hol bô, hol szûk, de sosem testre szabott. A politikus sose önmagát adja, visszafogja egyéniségét, nem önmaga, hanem egy közösség nevében beszél, az éleket lekerekíti, elsimítja, olykor semmitmondásra kényszerül. Én rossz szerepjátszó vagyok, nem szeretek alakoskodni, ezért nekem az írói szerep rokonszenvesebb. Az író mindig a saját egyéniségét kell adja, érvényesítse — válaszolta Markó Béla egy másik felvetésre. — Mostani szerepemben a könyv címe, Az erdélyi macska egyeseknek meghökkentô lehet, de mint szimbólum fontos. Két háziállatunk van: a kutya és a macska. Ez kétféle magatartást is jelképez. A kutya a gazdájához hû, a macska a házhoz. A hûség fogalmát mindannyian ehhez viszonyítva választhatjuk meg.
— Igazi mûfajom a vers. Számomra az igazán izgalmas, mert rövid, a végét még nem ismerem, amikor leülök írni. Írás, gondolkodás közben születik a költemény. Sajnos, 1995 elején írtam verset utoljára, azóta legfennebb nyilatkozatokat. Írni viszont jó, s bízom benne, hogy a költôi véna nem halhat el. Amikor eljön az ideje, vissza lehet térni az íróasztalhoz, sôt vannak, akik már most szorgalmazzák, hogy mihamarabb így legyen.
— Fontosabb a politika, mint az irodalom? — kérdezte valaki. — Keserves dolog választani irodalom és politika között — jött a vallomás. — Politikus kollégám, Iorgulescu úr, aki kiváló zeneszerzô, a minap egy tévényilatkozatában egy félmondatával odavetette a kérdezônek, hogy csak volt zeneszerzô, amit most tesz, az fontosabb. Véleményem szerint nem lehet, nem szabad ilyen értékrendet felállítani. Szomorú, de ez a mai társadalom nem becsüli meg eléggé a mûvészeit, viszont a kelleténél jobban a politikusokat. Igaz, hogy ’89 elôtt az irodalom több volt, mint önmaga, talán többet is vállalt magára annál, ami a hivatása lenne, de annyira se lett volna szabad veszítenie jelentôségébôl, mint amit ma tapasztalhatunk. Nem hiszem, hogy a szépirodalomnak politikai, publicisztikai töltete kellene hogy legyen, nem hiszek a csasztuskákban, de hiszek a közösségi irodalomban. Közösség, közönség nélkül nincs író.
— Ami ezt a kötetet illeti, vegyes mûfajú. 1976-tól szerkesztôként sok kritikát, verselemzést, esszét, tanulmányt írtam, ezekbôl olvasható itt néhány, és az egypercesekbôl. Van benne néhány fontos írás olyan értelemben, hogy egy szemléletmód tanúsága. Ismerve az akkori korszakot, nem jelentéktelen jelezni, hogy ezek az írások húsz év teltével is vállalhatók, egyetlen szót se kellett változtatni bennük. Kikerekíthetô belôlük a szerzô szellemi fejlôdéstörténete. Egyébként hasonló elégtételem, hogy az a magyar irodalom tankönyv, amit Izsák Józseffel együtt írtunk — én a XX. századi magyar irodalomról, ô az erdélyi magyar irodalomról —, s amit két-három évi használat után 1983-ban kivontak az iskolákból, '90 után újból aktuálissá vált, a XI-esek ma is ebbôl tanulnak, s abból se kellett kihúzni semmit. Szóval ezért is örülük, hogy a kiadó kierôltette belôlem ezt a válogatást.
Egyre ritkábban fordul elô, annál inkább szót érdemel: úgy érezhettük néhány nappal ezelôtt, mint valamikor, a sajnos oly rövid életû vásárhelyi színházi fesztivál idején, hogy Marosvásárhely a színházi kultúra fontos központja, ahol egymást érik a rangos rendezvények.
A Nemzeti Színház Giraudoux-bemutatóját megelôzô napokban egymásután két ígéretes kamara-produkció jutott ki közönségünknek: a Németországban élô M. Szabó Ildikó tetszéssel emlegetett pódiummûsora a Bernády Házban, és a temesvári magyar társulat vendégjátéka színházunk kistermében.
Ez az együttes — kiváltképpen az emlékezetes Lorenzaccio óta — jó hírnévnek örvend Vásárhelyen, minden látogatását ôszinte érdeklôdés elôzi meg. A kisterem (nem elôször) kissé szûknek is bizonyult az érdeklôdôk befogadására, akik — örömmel láthattuk — legnagyobb részt fiatalokból kerültek ki, ami arra vall, hogy nemcsak a kritika: közvéleményünk is valóban érdekesnek, korszerûnek ítéli a temesváriak mûsorát, mûvészi törekvéseit.
A mostani vendégjáték mûsora is ezt igazolja. Mrozek ugyan már az abszurd klasszikusa, a divat azóta számos másfelé tapogatózó, újabb szerzô nevét vetette fel, de nemcsak minôségben közelítették meg kevesen ezek közül: bármennyire megváltozott is közben a világ képe, világlátása, mondanivalója — legalábbis itt, ama kelet-európai ég alatt, ahol élnünk adatott — lényegében szinte változatlanul idôszerû. Jelentéktelen korrekciókkal.
Nemcsak mestermûvére, a Tangóra áll ez, amelyet már több sikerült, sôt kitûnô elôadásban láthatott Vásárhely közönsége: ugyanolyan mértékben egy-egy bizarr ötletre épült, maróan csúfondáros egyfelvonásosaira is. Ezekbôl hoztak el most kettôt a kisterembe a temesváriak.
A második, a Sztriptíz, alapötletének eredetisége és kidolgozásának kegyetlen szellemessége révén Mrozek írói pályájának egyik csúcsa. Meglepô módon mégsem ez aratta a várt, nagyobb sikert. Egyik oka ennek a koncepciótlan, gyenge rendezés, amely nem tudta kellôképpen érvényesíteni a darab szimbolikáját, a sztriptízt irányító titokzatos kezek félelmetes, nyomasztó uralmát a riadt, tehetetlen polgárok fölött.
Az íróilag lényegesen gyengébb A nyílt tengeren megérdemelten nagyobb sikerét azonban mindenekelôtt — ôszinte szóval: egyesegyedül — Hunyadi Lászlónak tulajdoníthatjuk. A vérbeli színészek, aki minden szavával, mozdulatával, még hallgatásával is megmozgat bennünk valamit, puszta jelenlétének is súlya van. Nem földinket, az egykori — sokáig! — vásárhelyi színészt ünnepelte benne tapsaival a közönség, hanem az igazi mûvészt, aki megremegteti maga körül a levegôt, betölti a színpadot, villamos feszültséget gerjeszt a teremben.
Nagy elôadások jutnak eszembe, híres külföldi színpadokon is, amelyeket voltaképpen egyetlen nagy színészegyéniség vitt sikerre, vitt a hátán, ahogy színházi zsargonban szokás mondani. Csak a legkiválóbb tehetségeknek jut ki ez. És minden józan elmében felvetôdik a kérdés: miért kellett egy ilyen mûvésznek saját városából, amelyhez ezer szál kötötte, több száz kilométeres távolba, idegen város színházához szerzôdnie? Nem ô az egyetlen rangos mûvész, aki az elmúlt évek során elmenekült innen, és akit színházunk könnyû szívvel — úgy is mondhatnám: felelôtlenül — elengedett. Elég itt — a szintén vásárhelyi! — Boér Ferenc nevét említenem, akit azóta jó néhányszor láthattunk a kolozsvári együttes vendégjátékain remekül megoldott, jelentôs szerepekben. Csodálattal... és értetlenül, hogy egy ilyen színész nem maradhatott meg Vásárhelyen, hogy ez a mi színházunk nem tartotta fontosnak itt tartani — mintha a jó színháznak nem a tehetséges, tapasztalt és megbecsült színész volna az elsôrendû feltétele.
Mint a néhai Székely Színház lassan feledésbe merülô, vagy legalábbis legendák ködébe veszô idejében.
Úgy ismerem Vásárhelyt, mint a tenyeremet. Hosszúra nyúlt albérletes sorsomban a város minden pontján megfordultam, ami — a megismerés tág fogalmát boncolgatva — mégsem jelenti azt, hogy valóban ismerem. Mert legelsô kvártélyomon még szinte gyerekfejjel döbbentem rá, hogy ôszinte falumból kiszakadva, nagyon is idegen emberek közé, egészen más világba csöppentem, amiben még ma sem ismerem ki magam.
A Roosewelt téren laktunk, a Kisállomás mellett, két szoba konyha-fészeres lakásban, teljes ellátással. A reggelire és a vacsorára tisztán emlékszem, kizárólag zsíros kenyérbôl és teából állott. A konyha- fészeres megnevezés is találó, itt aludtunk harmadosztályon, két széles ágyon — hogy ne priccset írjak — három társammal. A felsô szobában volt még három sorstárs, míg a térre nézô fronton volt a luxusosztály, csakis nôk számára fenntartva — itt volt Lujzi is, az unokanôvérem.
A konyhának becézett fészerben, gazdasági eszközök mellett, priccs-szomszédom egy sofôr volt, míg lábtól aludt egy sánta, elvált férfi, egy folyton mosolygó vénlegénnyel, aki úgy tûnt, még a légynek sem tud ártani, s aki éppen a rendôrségen dolgozott. Ezen tulajdonságok köztudottan nem tartoznak szorosan a rendôri munkához, de ami a szerencséjét illeti, ma legalább tábornok lehet, mert odakerülésem után röpke egy hónapra már a megüresedett másodosztályra avanzsált. Szalonunkban a sofôr volt a hangadó, s a könnyû vacsora elfogyasztása után humoros monológjaival így megkacagtatott, hogy el is felejtettük, hogy éhesek maradtunk. Nekem mindig volt élelemtartalékom otthonról, s a mészáros unokabátyám, Pista is szokott hozni töpörtyût, ezt-azt, de minden esetben szigorúan ki is oktatott: nehogy elosztogassam, legjobb az lenne, ha nem is tudnának róla. Próbáltam betartani az utasítást, nem akkor ettem, amikor éhes voltam, hanem amikor a "körülmények" megengedték.
A másodosztályon ugyancsak négy férfi volt, a házi bácsit is beleszámítva, jobban egy idôsebb fiúra emlékszem, aki eleinte egy vaslerakatnál dolgozott, de sehogysem tetszett a szakma, s inkább versírásra adta a fejét. S még nyomdafestéket nem látott szerzeményeivel (vagy mivel?) annyira elbûvölte a ház asszonyát, hogy az általa kiutalt pénzbôl minden este valamelyik vendéglôben kereshette az ihletet. A házi bácsi alacsony termetû, nyugalmazott mészáros, józan állapotában gyerekes kék szemeibôl naivan áradt a jóság. De egy-két deci felöntésével teljesen átváltozott, s fejsze meg kapa után nézve, irodalom- barbárságában direkt a költôket kereste felaprítás végett. Mert megesett, hogy heccbôl a fiúk pótoltak össze, de erre a néni is éberen vigyázott, s a provokálókat azonnali felmondással fenyegette.
... Meleg volt, nyár közepe, s helyszûkében egyéni futballbemutatót tartottunk az udvaron: dekáztunk, fejeltünk, sarokkal rúgtunk vészkapura. A bácsi volt az egyszemélyes publikum, lábát lógatva ült a lépcsôfeljárón, s jóízûen nevetett egy-egy sikerültebb produkció láttán. Hiába voltam én a gyermek, minden kategóriában gyôztem. A legboldogabb mégis a sofôr volt, aki rendszerint utolsóként végzett (még a sánta is megelôzte), de a benzinkútig is elhallatszott a kacagása, ha véletlenül eltalálta a földobott labdát, amit aztán heten kerestünk a téri bokrok alatt.
S egy ilyen olcsó idôtöltéskor lép ki Lujzi, városi, kimenô ruhában.
— Ferike! — s csak szemével jelezve indul a fészerbe.
Rövidebben mondta, mint ahogy leírom, a hangja után inkább lehetett volna rendôr, mint a mosolygós igazi; kisgyerek koromban is jobban féltem a szájától, mint a bátyáim kezétôl. A fészerbe érve, Lujzi még egyszer kiles, s csak aztán tárt föl jobb kezében egy gyûrût, s a helyzet komolyságát aláhúzandó, bal keze mutatóujjával is ráirányít.
— Ide figyelj, itt van ez a gyûrû! Én most el kell menjek, de fog jönni Tercsi, neki adod oda, az övé. De né! — ujját kissé feljebb emelve — a szemed s a gyûrû!
Tercsi a testvérhúga volt, s pár hónapos korában anyjától árván maradva, szinte egy bölcsôben nevelt édesanyám. Áldottam a percet, hogy ilyen nagy szerencse szakadt a nyakamba, s ritka magányomban elô is vettem a töpörtyût. A gyûrût letettem az asztalra, kontrasztban villogott az elbarnult deszkán, s arra spekuláltam: bárcsak a sofôr lenne a mûsoron, mert mire megkeresik a labdát, egy kicsit törleszthetek az éhségembôl.
De a szerencsével már akkor hadilábon álltam; vélt szerencsémnek sohasem tudtam huzamosabban örülni, törvényszerûen következett legalább kétszeresen a bánat, olyannyira, hogy ezeket elkerülendô, már csak azt kívánom: ne is érjen többé ilyen szerencse, mert a relativitás szerint is ezután boldognak tudhatnám magam — nem fog érni csalódás.
A sofôr volt "szerepben", de botlábáról nem a tér felé, éppen hátra, a fészerbe pattogott be a labda, s jött is utána lelkiismeretesen. Rajtakapottan, teleszájjal mutattam a töpörtyûre, amire rá sem hederítve, felkapta a gyûrût.
— Te, ez gyûrû? Fantasztikus!
S ha az elsô csalódást a fránya labda hátrapörgése jelentette, a néni személyében jött mindjárt a második, akkor ment el az ajtó elôtt, de a fantasztikus szóra belépett, s a még hüledezô sofôr kezébôl kikapta a gyûrût.
— Lássam!
Nem is lett volna baj, ha mindjárt meglátta volna, de gyenge szemével inkább napvilágnál nézte meg, s ô is annyira rácsodálkozott, hogy a sportolók is félredobták a labdát, s mind jöttek gyûrût nézni. Ízetlenné vált a töpörtyû, s rosszat sejtve hamar a papírosba zörgettem, s mentem ki az ajtóba; a gyûrût már nem is láttam, csak izgatottan kapkodó embereket, egyedül a bácsi maradt a helyén, s kerekded szemével valahová messze merengett. Csak akkor rezzent föl, mikor a néni a lépcsôn felmenve megcirógatta vattahaját.
S hogy a többiek is a labda után kezdtek nézni, hirtelen nem kaptam levegôt, s dermedten néztem hol a szobaajtóra, hol rájuk.
— Hát a gyûrû? — szaladt ki a számon.
Hökkenten néztek rám s aztán egymásra.
— Mi van vele?
— Hol van? — szorítottam még ki, s ugrottam fel a néni után.
— Hogyhogy nincs meg? Nem is létezik! — s rettentô szigorral indult ki, én a nyomában.
— Elég legyen a viccbôl, adjátok vissza! Miféle dolog?
Azok csak felhúzott vállal s feltartott karokkal állnak, akárcsak a fronton a magukat megadó katonák.
— Nekem rögtön megkeressétek! Tiszta szégyen — s fejét fogva visszamegy a szobába.
S nekiálltunk mi is a keresésnek, térdre ereszkedve számoltuk a fûszálakat, a nem is lebukott már, mikor a mosolygósból kiszól a rendôr.
— Álljunk meg egy kicsit. Hol volt elôször a gyûrû?
Csak így visszagondolva, mégsem lehet most tábornok. De akkor mind bementünk a fészerbe, félre húztuk az asztalt is, gyufával s gyertyával világítottunk a sötétségnek — a gyûrû sehol. A végén már csak négyen maradtunk, s olyan részvéttel néztek rám, jóformán csak akkor eszméltem rá, miben vagyok. Nemlétezô gombócokat nyeltem, s mikor végre megjött Tercsi, sírva fakadtam.
A többiek mondták el helyettem, de sokkal erôsebb lélekkel áldotta meg a természet, nem sírta el magát, katonás hangon kérdezte.
— Ki vitte ki innen a gyûrût? .... Ne bôgj már!
A sofôr csendesen mondta, hogy a néni, s Tercsi, mint a forgószél rohant fel a szobába, s röviden hallottuk a néni emeltebb hangját. De a Tercsiét is!
Kis idô múlva ezt kérdi Tercsi:
— Hol van a költô?
— Nemrég ment el.
— Gyere Feri, megkeressük.
Szótlanul jöttünk fel a Szent-György utcán; Tercsi elöl, s én hûségesen követtem, furcsa gondolatok közt ôrlôdve: gyere Tercsi, induljunk, menjünk az igazunk után, akár a föld végéig is. S ha ott sem adnák vissza, akkor nagyon hosszú út elôtt állunk, más dimenzióban kell keresnünk az igazunkat. Ott biztosam megtalálnánk, de hogyan juthatunk el oda? Mert most a földön kényelmesebb hamis tükörbôl nézni az életet, így könnyebb is leélni. Az ôszinte, durva igazság húrjai mélyebben rejlenek, s akiben csak egy kicsit is megrezdülnek, talán már hiába is keresi a boldogságot...
Körbejártuk a fôteret, míg végül a Muskátliban rátaláltunk. Elkomorult arccal, kezét oldalt kitárva terelgetett ki az elôcsarnokba, hátramenetemben már- már beleléptem a virágárus kosarába.
S hamar kifizetett.
— Tercsi, nekem itt ne izélj, kérlek szépen, én itt komoly társasággal... Igen, ott voltam én is, s még van heten. Feri is ott volt, s ha ô olyan tátott szájú, mért tôlem kéred számon?
Gyorsfénykép sem igazolhatta volna jobban ezt az állítást, s még bánatosabban fordultunk vissza, immár teljes reménytelenségben. Késôre járt már, szomorú magányunkban csak az (akkor még divatos) porta elôti járdasöprögetôkkel találkoztunk, s szekereikkel hazatérô városszéli gazdákkal; a lópaták monoton klappolásába akkor még ritkán durvult bele egy-egy köhécselô motorzaj.
A fészerben mind a hárman aludtak. Erôsen aludtak, s hogy ne zavarjak, csendben ereszkedtem le az ágyrámára, s néztem az asztalt. Ott volt az én vacsoraadagom is, de nem voltam éhes. A gyûrût próbáltam odaképzelni, sokáig néztem, s nem tudtam eldönteni, hogy a csuporhoz volt közelebb, vagy inkább a sótartóhoz. Oda tettem le a délután, ahol most már csak szétszórt kenyérmorzsák árválkodnak. S olyan érzéssel bújtam takaró alá, mint aki csalán közé fekszik.
... Hetek elteltével mondta nagyanyám: hadd el, fiam, ne búsulj, a gyûrû árát odaadtam Tercsinek, csak ezután vigyázz jobban, mert látod, hogy milyenek az emberek.
Hosszú évek elteltével is mardos a kétely: mely gazember bérét bogozta ki zsebkendôjébôl Ágnes nagyanyám?
Az irodalmi színház, amelyen egy még élô nemzedék valaha felnôtt, az utóbbi évtizedekben kézenközön kikopott a divatból. Nyilván a világháború megrázkódtatása okozta tömeglélektani fordulat, gyökeres szemléletváltozás magyarázza, hogy például Giraudoux alig valamivel elôbb írt darabjait kevéssel a háború után újabb francia szerzôk már stílusukban, szellemükben túlhaladottaknak ítélték, magyarán mondva: irodalmi kvalitásaik elismerése mellett, elegánsan eltemették.
Méltán meglephette hát a vásárhelyi nézôt, amikor színházának legfrissebb plakátján Jean Giraudoux nevét fedezte fel. Méghozzá talán legirodalmibb darabjának, az Elektrának címe fölött. A Tompa Miklós nevét kölcsönzött társulat vissza akarna térni Tompa Miklós hajdani, irodalomközpontú színházának hagyományaihoz? Ez ma már aligha volna lehetséges... és célszerû (bár jól fogna néha egy kis irodalmi színház, annak az ántivilágbeli rétegnek a számára, legalább a kisteremben).
De nincs is errôl szó. És hogy a nézônek egy pillanatig se lehessenek kétségei, Anca Bradu rendezô az elôadást a három Eumenisz (Béres Günther Attila, Domokos László és Kátai István) akrobatikus némajelenetével kezdi, amely már jelzi, hogy látványosságra, mozgásra, akcióra épült produkcióra számíthatunk. Szöget üthet a nézô fejébe: miért választotta ehhez Giraudoux par excellence irodalmi jellegû, gondolati töltésû drámáját? Könnyûszerrel választhatott volna erre a célra alkalmasabb darabot, akár a számtalan Elektra közül is, ha valamilyen különös szándéka fûzôdött ehhez a történethez — amire egyébként semmi sem enged következtetni.
Lehet, hogy a Kolozsvárról jött fiatal rendezô(nô) a költôi szöveget a kar táncával és énekével párosító antik görög tragédia szöveg—mozgás—zene hármasát kívánta mai színpadon, mai áttételben feltámasztani — csakhogy ez a Giraudoux-dráma esetében határozottan az egyeduralkodónak szánt szöveg háttérbe szorulását jelentette, vagyis pontosan annak a károsodását, aminek a kedvéért az elôtte már annyiszor feldolgozott, közismert történetet újra megírta a szerzô, hogy költôi szubjektivitással elmondathassa gondolatait szeretetrôl, gyûlöletrôl, bûnrôl, bosszúról, igazságról. Ami a mû irodalmiságából megmaradt, azt — furcsa ellentmondás! — néha fennakadásnak érezhetjük, kizökkenésnek az elôadás stílusából és ritmusából. Jellemzô, hogy egy ifjabb korosztály képviselôje egy olasz együttes elképzelt töretlen lendületét hiányolta a szünetben.
A nézô figyelmének középpontjában a látvány- és akciószínház szellemében fogant rendezôi ötletek állnak. A kikosarazott Kertész (Gáspárik Attila) öngyilkossága, aki monológja során elkeseredésében felköti magát (milyen idegen ez Giraudoux mûfaji érzékétôl, aki az ilyesmit görög módra színfalak mögött intézné el!), a Narszisszának átkeresztelt Narszeszné (Fazakas Júlia) epizódfigurából — nem tudni, miért — drámaméretûvé növesztett alakjának sürgése és érzelmi kitörései, L