|
L. évfolyam 242. (14029) |
1998. november 28. szombat |
Leváltották a mezôgazdasági minisztert!
Radu Vasile kormányfô pénteken kezdeményezte az államfônél Dinu Gavrilescu mezôgazdasági és élelmiszeripari miniszter menesztését. Ezzel egyidôben kérte Ioan Muresan reformügyi miniszter felmentését is jelentette be.
A miniszterelnök szerint a mezôgazdasági minisztert felelôsség terheli az ágazat reformjának késlekedéséért, a privatizáció megakadásáért és különösen azért, hogy Románia lemaradt a mezôgazdasági szerkezetátalakítást szolgáló világbanki ASAL- program alkalmazásában.
Radu Vasile a mezôgazdasági tárca élére Ioan Muresant kivánja állítani. A kormány karcsúsítása során a reformügyi minisztérium megszünik, helyén a miniszterelnök alá rendelt két fôosztály alakul.
Dinu Gavrilescu pénteken délelôtt Torgyán József magyar földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel tárgyalt. A leváltását kezdeményezô dokumentumot Radu Vasile akkor írta alá, amikor a két miniszter megkezdte közös sajtóértekezletét.
Az ilyenformán máshol furcsa, nálunk megszokott körülmények között tartott közös sajtóértekezleten a két miniszter azt hangsúlyozta, hogy a Közép-európai Szabadkereskedelmi Egyezmény (CEFTA) kivételével minden szóba került kérdésben egyetértés volt közöttük.
Egyetértettek abban, hogy a két ország kölcsönösen segíti egymást az európai integráció folyamatában. Torgyán úgy fogalmazott, hogy "tárgyalásaink ahhoz hasonlítottak, amikor két hegymászó segíti egymást: nem arra figyelnek, hogy ki halad elôl, hanem arra vigyáznak, hogy ha valamelyik rosszul lép, az lezuhan". Gavrilescu rendkivül fontosnak tartotta, hogy a Románia elôtt haladó Magyarország integrációs tapasztalatai átadásával járul hozzá a román szakemberek felkészítéséhez.
A tárgyaláson a magyar fél számos konkrét együttmûködési javaslatot terjesztett elô. A magyar miniszter külön kiemelte, hogy ha a határmenti térségéket érintô tervek megvalósulnak, az új dimenziót adhat a két ország együttmûködésének. Magyarország Ukrajna bevonásával a határokon átnyúló beruházásokat szorgalmazza. Közös érdek lenne a belvizes, árvizes területeken környezetvédô erdôket ültetni, vizeket felfogó tározókat építeni, és ezekre faipari, illetve halfeldolgozó kombinátokat telepíteni.
Mindkét fél eredményesnek tartotta a két tárca között tavaly aláírt nagyszalontai megállapodást, és egyetértettek a megállapodás konkretizálásának, bôvítésének szükségességében.
Egyedül a CEFTÁ-n belüli ellentéteket illetôen nem közeledtek az álláspontok. Torgyán József azt hangsúlyozta, hogy sajnálatos módon a szabadkereskedelmi egyezményben megfogalmazott elveket már csak egyedül Magyarország tartja teljesen tiszteletben, a többiek nem képesek erre. Gavrilescu szerint Románia a szerzôdés biztosította "önvédelmi lehetôséggel élt", amikor pótvámot vetett ki a magyar búzára és lisztre. Rendkivüli körülmények szülte rendkivül intézkedésrôl van szó mondta.
Gavrilescu elmondta, hogy a két magyar termékre december 31-ig vonatkozik a pótvám. Hozzátette: aggodalomra ad okot, hogy a határidô letelte után ismét megjelenik az olcsó magyar búza.
Kérdés most már, hogy mit kezd a tárgyalások eredményeivel az új miniszter!
Stancu Ioan, a craiovai autógyár eladási igazgatója nem kis büszkeséggel hangoztatta tegnap délben a Mondo Trade cég marosvásárhelyi bemutató ünnepségén, hogy látványosan bôvül a termékajánlatuk. A világ egyik legbiztonságosabb személygépkocsiját, a Leganzát követôen immár városunkba is eljutott a Romániában gyártott Nubira, amely a Daewoo Esperót váltja fel tudniillik annak a gyártását a közelmúltban beszüntették. Ugyanitt a Dózsa utcai telephelyen megcsodálhattuk a Ssang-Yong üzemek védjegyével ellátott luxus terepjárót is, amelynek Musso a neve, és a vendéglátók elôrebocsátották, hogy a jövô év elején a Tico kisautó után szintén egy újabb következik: a gömbölydedebb Matiz.
Dorin Florea, a prefektus, aki nem titkolja autós szenvedélyét, olyannyira szépnek és jónak találta a kiállított példányok egyikét-másikát, hogy megígérte, javaslatot tesz a kormány felé: cseréljék ki új típusúra a megyei közigazgatási szervek vezetôinek szolgálati kocsijait...
355 éve, 1643-ban hunyt el CLAUDIO MONTEVERDI itáliai zeneszerzô, énekes, karnagy. Az operamûfaj elsô nagy mestere volt, aki arra törekedett, hogy a zene a szöveg tartalmát fejezze ki. (1567-ben született.)
55 éve, 1943-ban hunyt el HARSÁNYI ZSOLT író. A két világháború között igen népszerûek voltak szórakoztató, rutinos technikával megírt életrajzi regényei, színmûvei. (1887-ben született.)
395 éve, 1603-ban szöletett WILLIAM GILBERT angol fizikus, orvos. Ô volt a mágneses és elektromos jelenségek elsô módszeres kísérletezô kutatója. (1540-ben halt meg.)
155 éve, 1843-ban született KISS JÓZSEF költô, szerkesztô. Pályája elején Petôfi és Arany hatása alatt állt. Balladái a falusi zsidóság életébôl merítik témájukat. A Hét c. lapja a modern magyar irodalom bölcsôje volt. (1921-ben hunyt el.)
105 éve, 1893-ban született ERNST TOLLER német költô, drámaíró, a német expresszionizmus egyik legjelentôsebb képviselôje. (1939-ben halt meg.)
45 éve, 1953-ban hunyt el LACZKÓ GÉZA költô, író, mûfordító. Regényeit intellektualizmus, a lélektani problémák iránti érzékenység jellemzi. (1884-ben született.)
25 éve, 1973-ban hunyt el TÖRÖK ERZSI Kossuth-díjas énekesnô, a magyar népdalok, s fôleg az erdélyi népdalkincs ihletett tolmácsolója. (1912-ben született.)
130 éve, 1868-ban született FRANCIS JAMMES francia író, költô. Eredeti hangvételû versei meghitt hangulatokat, a vidék, a természet szeretetét tükrözik. (1938-ban halt meg.)
75 éve, 1923-ban született MARIA CALLAS (ered. Kalogeropoulos) görög drámai szoprán operaénekesnô. Páratlan zenei és színészi kifejezôerôvel énekelte fôleg az olasz operákat. (1977-ben hunyt el.)
115 éve, 1883-ban született ANTON WEBEWRN osztrák zeneszerzô. A dodekafónia továbbterjesztésével kialakította a szeriális technikát, amelyet azután a 20. sz. második felében alkalmaztak a zeneszerzôk. (1945-ben halt meg.)
45 éve, 1953-ban hunyt el WALDBAUER IMRE hegedûmûvész. 1946-tól az USA-ban élt. 1909-ben megalapította a két háború közötti korszak világhírû magyar kamarazene-együttesét. (1892-ben született.)
200 éve hunyt el LUIGI GALVANI olasz fizikus, orvos. Az elektromos jelenségeket kutatta, s számos fontos felfedezést tett. Nevét ôrzi a galvánelem. (1737-ben született.)
390 éve, 1608-ban hunyt el RÁKÓCZI ZSIGMOND erdélyi fejedelem (16071608). Egri fôkapitány volt, 1604-ben Bocskaihoz csatlakozott, aki Erdély kormányzójává nevezte ki. 1606- ban fejedelemmé választották, de 1608-ban Báthory Gábor javára lemondott. Az ô támogatásával jelent meg Károli Gáspár bibliafordítása. (1544 körül született.)
Történeti tartószerkezetek felújításának elméleti és gyakorlati kérdései címmel november 26-a és 29-e között nemzetközi mûemlékvédelmi konferenciának ad otthont Kolozsvár. A másodszor megrendezett szakmai fórum szervezôi a Transsylvania Trust Alapítvány, az Erdélyi Mûemlék-Restaurátorok Egyesülete, a Mûvelôdési Minisztérium, valamint a Kolozsvári Mûszaki Egyetem építészmérnöki kara.
A tíz elôadás, valamint a szakmai kiállítás egyedi és általánosítható példák bemutatásával igyekszik megközelíteni a kérdést, a kerekasztal-bszélgetések elsôsorban a szakemberek felelôsségét, valamint a tartószerkezeti szakvélemények felépítésének egységesítését vitatják meg.
A szombati szakmai kirándulás során a részvevôk többek között ellátogatnak a bonchidai Bánffy és szentbenedeki Kornis-kastélyhoz, valamint megtekintik a besztercei evangélikus templom és parókia helyreállítási munkálatait.
Örök lámpagyújtóként indul az adventi követ egy ünnepi ösvényen. Minden ösvény vezet valahova; az adventi ösvény Betlehembe vezet. Minél közelebb érünk, annál több a fény.
Német szokást átvéve, és egy meghonosodó erdélyi gyakorlattal élve, vasárnaponként elég egy-egy gyertya az adventi koszorún és az advent adta gyertyafényben megérkezik az ünnepvágyó, szépségre váró lélek a betlehemi csillag világosságához.
Abban az adventi fényben, ott, akkor Izraelben, nagy csend utáni remény gyúl fel. Már vagy hétszáz év is eltelt azóta, hogy egy Márésában lakó Mikeás nevû próféta belekiáltotta Izrael váró világába:
"Te pedig, efrátai Betlehem,
bár a legkisebb vagy
Júda nemzetségei között,
mégis belôled származik az,
aki uralkodni fog Izráelen...
A nyáj elé áll, és legelteti
az Úr hatalmával...
Ez lesz a békesség!" (Mikeás 5,1-4.)
Rabigát hordozó zsidók éltetô ígérete ez a prófécia, békességvágy tápláló ereje, a szebb és igazabb jövô várása. Hét évszázad alatt az a nép, ott keleten, ott, a Jordán folyó mellett átélt asszír meg babiloni önkényt, Makkabeus-féle szabadságharcot, volt elnyomottságban, élt szabadon, de állandóan hallotta a SZÓT: ez lesz a békesség! És várt. Megtanult várni és a várakozásban megtanult megmaradni. Ez volt az advent egyik nagy felfedezése: a lent-fent bizonytalan létben felismerni a jövô békességét. Micsoda erô volt az akkor ott, igazi adventi erô!
Advent a várakozás ideje. Ebben az idôben lassan körvonalazódik a nagy Király alakja, aki az adventi gyertyafények kialvása után kilép a betlehemi csillagfénybôl és ott áll elôtted, mert Ô lett a békesség.
Sok évszázados várakozás után egy angyal köszön rá a megrettent Zakariás papra a jeruzsálemi templom belsô szentélyében, és ott felzúg az advent nagy zsoltára: "örülni fogsz, boldog leszel" (Lukács 1,14.).
Gábriel angyal ezután küldetése tovább- szállásában megérkezik Názáretbe, egy Szûz Élethordozó szolgálatának hírüladásához. Az ott elzengett angyal-prófécia meggyújtotta az örök advent fényét. Az angyal továbbszállt, és Mária elindult átölelni annak az öreg Zakariás papnak a feleségét, akivel együtt élték át a világ csodáját. Találkozásukból, egymásra találásukból kipattant egy ének, az evangéliumi Mária-ének máig ható üzenete:
"... mostantól fogva
boldognak mond engem minden
nemzedék,
Mert nagy dolgot tett velem a
Hatalmas,
és szent az Ô neve" (Lukács 1,48-49.).
Azóta hangzik az ígéret-beteljesedés boldog felismerésének psalmusa.
Advent az ünnepes félév kezdete, indulás a BölcsôKeresztÜres sír csodálatos titkához. Ezen az úton ott van a könny és a kacagás, a fájdalom és az öröm, a kereszt és az élet diadala. Ezen az úton ott jártak elôdeink, mi lépünk nyomukba, és majd elindulnak gyermekeink. Ennek az útnak kezdetén kigyúl négy adventi gyertyafény, hogy világítson a Bölcsô felé Betlehemig, a Kereszt alá Jeruzsálemig és a Feltámadás örömútjához. Adventi fényben fogjuk meg egymás kezét, és induljunk együtt a betlehemi csillag mutatta úton szép karácsony Jézusához!
Elôreláthatóan december elsején a marosvásárhelyi Romsat kábeltelevíziós hálózatban megkezdik a Nickelodeon csatorna adásának közvetítését. A 14-éig kiadott program szerint a hét elsô öt napján reggel 6 órától másnap reggel 5.30-ig ugyanazokat a mûsorszámokat láthatjuk, szám szerint 48- at, majd hasonlóan gazdag, de imitt-amott eltérô mûsort sugároznak szombaton és vasárnap változatlanul kis híján 24 órán át.
Amit tudni kell a Romániában premiernek számító "kanálisról": 1. állítólag már több mint százmillió lakásban örvend népszerûségnek olyan országokban és térségekben, mint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Ausztrália, Latin-Amerika, Közép-Ázsia, Japán, Fülöp-szigetek, Észak-Európa és Törökország; 2. a Nickelodeon-filozófiának megfelelôen a családban a legfontosabbak a gyerekek, nekik készül, hozzájuk szól ez a mûsor, s hogy valóban jó legyen, úgy mint más országokban tették, Romániában is felmérést fognak végezni a gyerekek, a szülôk megkérdezésével, valamint pszichológusok és más szakértôk bevonásával arról, hogy milyennek tûnik; 3. a Nickelodeon nem egyszerûen rajzfilmeket sugároz "futószalagon", úgy, mint a Cartoon Network, hanem oly módon igyekszik összeállítani a mûsort, hogy szórakoztatva neveljék a gyerekeket, összekapcsolva ôket az egész világgal. Ennek a törekvésnek megfelelôen a rajz-, és bábfilmekben, meg az élô szereplôkkel lejátszott filmekben nincs helye az erôszaknak; 4. a Nickelodeon adásai a 2-14 éves gyerekekhez szólnak, mintegy 30 nyelven közvetítve a vígjáték, a dráma, egyéb mûfajok szövegét. A szerkesztôk jól tudják, hogyan kell az írni-olvasni még nem tudó kicsinyek értelmére és érzelmeire hatni, de azt is, hogy a játék és a zene minden korú gyereket érdekel, s a nagyobbakat már a sport is; 5. a Nickelodeon filmezôcsoportokat küld a szélrózsa minden irányába, hogy helyszíni, eredeti kép- és hangfelvételeket készítsenek a gyerekekrôl. Azaz egy az egyben mutatja be, hogyan élnek, mivel foglalkoznak, mit tudnak, hogyan szórakoznak stb. Ez az egyetlen tévécsatorna, amelyik rendszeresen meg is kérdezi a gyerekeket gondolataikról és vágyaikról, végsô soron pedig arról, hogy mit szeretnének látni, viszontlátni a képernyôn.
A Romsat Cable-Tv & Radiótársaságtól kapott tájékoztatás szerint a vevôkészülékkel az MTV (zenemûsoros Music TV) és a magyar MTV2 között (S 4 csatorna) kell keresni az új gyermekadást.
Rendkívüli közgyûlés az IFET- nél
Csütörtökön a szászrégeni IFET képviselôi újra Marosvásárhelyen jártak, hogy az Állami Vagyonalap képviselôivel folytatott tárgyalások során döntsenek a fakitermelô vállalat sorsáról. A felmerülô két alternatíva közül az igazgatóság által eddig támogatot
t átszervezés helyett a felszámolás mellett döntöttek. Ennek érdekében már meg is tették az elsô lépéseket, vagyis tegnapra hívtak össze rendkívüli közgyûlést.
A törvény értelmében a közgyûlés akkor döntésképes, ha a részvényesek 75%-a megjelenik, így a tegnap összegyûltek akik megközelítôleg egy százalékát teszik ki a részvényeseknek ma 10 órától újra kénytelenek megjelenni. A ma tartandó közgyûlésen a döntsek elfogadásához, már a jelenlevôk felének plusz egynek a szavazata is elégséges.
A tegnap mindenestre a munkásokkal ismertették az ÁVA-val folytatott tárgyalások eredményeit és az esetleges felszámolás tényét. Az alkalmazottak pedig most már a szakszervezet irányítása nélkül is az utak lezárásával fenyegetôznek.
A ma tartandó közgyûlésre a késôbbiekben még visszatérünk.
A Vajdasági Magyar Szövetség követeli, hogy a koszovói rendezéssel párhuzamosan tûzzék napirendre a többi szerbiai kisebbség, így mindenekelôtt a vajdasági magyarság, illetve magának a Vajdaságnak a megoldatlan problémáit is. Ezek rendezését az sem hátráltathatja, ha megoldásuk alkotmány- vagy törvénymódosítást igényelne tudatta a VMSZ szerdán közleményben.
A dokumentum szerint a VMSZ Elnöksége kedden megvitatta a Christopher Hill amerikai közvetítô segítségével kidolgozott koszovói átmeneti autonómiatervezetet, és "támogat minden olyan dokumentumot, amely a kisebbségek érdemi jogegyenlôségének gyakorlati megvalósulását szavatolja".
Józsa László, a VMSZ alelnöke az MTI-nek elmondta: ez lényegében a Hill-terv, de egyben minden olyan erôfeszítés támogatását is jelenti, amelyet a nemzetközi közösség tesz a koszovói válság rendezése érdekében. A koszovói rendezés irányadó lehet más problémák megoldásában, de számunkra az az igazán fontos, hogy a Vajdaság és a vajdasági magyarság problémáit a koszovói rendezéssel egyidejûleg tûzzék napirendre mondta az alelnök.
A VMSZ közleménye szerint a Hill-terv egyértelmûen bizonyította, hogy személyi elvû autonómia nem mûködhet olyan jogi garanciák nélkül, amelyek egy nemzeti közösségnek a társadalmi, gazdasági és politikai életbôl való kirekesztését hivatottak meggátolni.
A VMSZ a vajdasági magyarságot ért jogsérelmek felmérésére az ilyen esetek bejelentését kéri az érintettektôl fûzte hozzá a közlemény.
Gerhard Jellasitz burgenlandi tartományi fônök helyettes csütörtökön felszólította Viktor Klima kancellárt, hogy végre hozzon rendeletet kétnyelvû helységnévtáblák felállításáról Ausztriában.
A kisebbik koalíciós erô, az Osztrák Néppárt (ÖVP) politikusa bírálta a kormányzó Osztrák Szociáldemokrata Pártot (SPÖ) azért, mert népszavazás kiírását kezdeményezi a kétnyelvû helységnévtáblák szükségességérôl. Ezt a kezdeményezést egyébként üdvözölte Wolfgnag Rauter, a Jörg Haider vezette Osztrák Szabadságpárt burgenlandi elnöke. Szerint a népszavazás nyomán a törvényes elôírásokat is meglehetne változtatni.
Jellasitz szerint viszont teljesen világos a jogi helyzet, alkotmányos jogról van szó. Mint csütörtöki kismartoni (Eisenstadt) nyilatkozatában hangsúlyozta: a szociáldemokraták politikailag igen aggasztó módon érzelmeket szítanak a kisebbségek ellen. Mint mondta: az ügy hamarosan lekerülne a politika porondjáról, ha a kancellár és a kormány világosan megfogalmazott rendeletet hozna a kétnyelvû helységnévtáblákról. Megítélése szerint a burgenlandban élô népcsoportok között eddig megvolt az egyetértés. Az SPÖ kezdeményezése révén ez az egyensúly azonban felborulhat, és a légkör is károsodhat.
Az osztrák alkotmány elôírja, hogy minden olyan településen, ahol a valamilyen népcsoporthoz tartozó lakosság aránya eléri a 30 százalékot, kétnyelvû helységnévtáblákat kell felállítani. Ez a gyakorlatban azonban sehol nem valósul meg.
Elôször az osztrák Zöldek tiltakoztak a szociáldemokraták népszavazási tervei ellen. Véleményük szerint ugyanis súlyosan sérülnének a kisebbségek jogai, ha a többség bármilyen módon akár népszavazással rákényszerítené az akaratát. Jellasitz szerint pedig azért is felesleges a népszavazás, mert az eredménye nem érvényes, hiszen alkotmányos elôírást népszavazással nem lehet megváltoztatni.
Házi készítésû pokolgépet találtak pénteken Bukarestben, a Dãmbovita folyót a belügyminisztérium magasságában átívelô híd közelében jelentette a rádió.
A rádió szerint járókelôk figyeltek fel a robbanószerkezetet rejtô nagy dobozra. Az elôzetes tervek szerint éppen akkor kellett volna a december elsejei díszszemlére készülô egyik katonai menetoszlopnak ebben a térségben elvonulnia, amikor a gyanús doboz miatt riasztott tûzszerészeknek sikerült a pokolgépet hatástalanítaniuk.
Csoportosan és a köznyugalmat súlyosan megzavaró garázdaság bûntette miatt a Budapesti XIV. és XVI. kerületi Ügyészség a Pesti Központi Kerületi Bíróságon vádat emelt N. Bálint és társai ellen, akik október 14-én, a Magyarország-Románia labdarúgó EB-selejtezô mérkôzést követôen a román szurkolók buszát kövekkel és üvegekkel dobálták meg - tájékoztatta a budapesti Fôügyészség pénteken közleményben az MTI-t.
A randalírozók a Budapest Sportcsarnok melletti parkolóban támadták meg a román szurkolók autóbuszait, a jármûvek ablakait és lámpáit betörték, miközben hangosan kiabáltak és szidalmazták a szomszédos országból érkezetteket.
Cselekményük alkalmas volt arra, hogy a buszokon tartózkodó és a jármûvekre éppen felszállni készülô román állampolgárokban, valamint a helyszínen lévôkben félelmet, illetve riadalmat keltsen tartalmazza a közlemény.
A rendszer rendellenességei tarthatatlanok
A korhatáros, teljes munkaidôvel rendelkezô nyugdíjasok decembertôl már kiigazított nyugdíjat kapnak kézhez. A nyugdíjak kiigazítására már régen vár az idôs generáció, hiszen azok a nyugdíjasok, akik korábban kerültek ebbe a státusba, anyagilag hátrányosabb helyzetben vannak, mint azok, akiket a közelmúltban nyugdíjaztak.
A munkaügyi miniszter szerint az új nyugdíjtörvény tervezete június óta a Parlament asztalán van, s ennek nagy részét a szakbizottságban már megvitatták. A jogszabállyal azt szeretnék elérni, hogy méltányos nyugdíjban részesüljön valamennyi érintett kategória. A fordulat után ugyanis eltelt már 9 év, de az 1977. évi 3-as számú nyugdíjtörvény, valamint az ezt kiegészítô 1996. évi 565-ös kormányhatározat alapján nyugdíjaznak ma is. Ez az oka a már korábban említett elégedetlenségnek! Bár az infláció évrôl évre nôtt, az újonnan nyugdíjazottak nagyobb összegekhez jutottak, még akkor is, ha az elôbbi években kiszámított nyugdíjakat is idôrôl idôre indexálták. Továbbá visszásság, hogy a az említett 3-as törvény a nettó , míg az 565-ös kormányhatározat a bruttó jövedelmet veszi alapul a nyugdíj kiszámításánál. Tulajdonképpen innen adódnak a nagy eltérések a nyugdíjaknál, mert aki 1990- 1996 között lépett nyugállományba annak a megadózott bére után, míg a '96 után nyugdíjba vonulóknak a bruttó bérük után számították ki a nyugdíjat. Ez méltánytalan azokkal szemben, akik 1996 elôtt lettek nyugdíjasok, s a nyugdíjazási rendszer egyensúlya teljesen felborult. A miniszter szerint ebbôl adódóan van olyan nyugdíj Romániában, amely meghaladja az egyén utolsó fizetését, s ez gyakran a 2 millió lejt is eléri. Egyedülálló jelenség a világon! A nagy eltérések áthidalásáért a minisztérium adatai szerint decembertôl 1 millió 200 ezer nyugdíjat fognak kiigazítani, azoknak, akik teljes munkaidôvel rendelkeznek (férfiak 30, nôk 25 évvel) és a munkaévek alatt teljes összeget fizettek be a társadalmi alapba.
Országosan 13 dolgozóra jut 10 nyugdíjas. Maros megyében ennél sokkal rosszabb a helyzet, mert úgymond 9 dolgozó tart el 10 nyugdíjast. S hamár a munkanélküliség, ezek az arányok még aggasztóbbá válnak. Felvetôdik a kérdés: az amúgy is szûkös költségvetési keretbôl lesz-e pénz a nyugdíjak folyósítására?
Ezzel a kijelentéssel fogadott a megyei nyugdíjhivatal fônöknôje, Olteanu Felicia. Csak azt, amit a miniszter mondott ország-világ elôtt, hogy nyugdíjkiigazítás lesz decembertôl, de errôl sem írásbeli értesítést, sem írott dokumentumot nem kaptunk kézhez, sôt a Bukarestbe felutazó szakemberünket sem tájékoztatták. A szegénységtôl meggyötört öreg emberek pedig egymás után kilincselnek kérdéseikkel a hivatalban, hogy mikortól és mennyit kapnak. S ez az, amire mi választ nem adhatunk, a legjobb indulat mellett sem. Gyakorlatilag kivitelezhetetlen az, hogy december elején minden dossziét kézbe vegyünk, átfésüljünk, s az itteni adatokat felterjesszük, s december 12-tôl megkezdhessük a kifizetéseket. Ez óriási munka, hiszen a megyében 112 ezer nyugdíjas van! (A miniszter szerint 12, 14, sôt 16 órai munkával kell ezt megoldani!).
Mivel megyei szinten tanácstalanságból idegességbe átcsapó hangulat uralkodik, telefonon megkerestük Bara Gyulát, a Munkaügyi Minisztérium államtitkárát, aki megerôsítette a miniszter azon nyilatkozatát, hogy igenis, december folyamán a jogosultak kiigazított nyugdíjat kapnak. Kérdésünkre, hogy miért nem küldtek eddig semmi írott dokumentumot ezzel kapcsolatban, az államtitkár elmondta, hogy ez csak december elején érkezhet meg, mivel az összegek kiszámításánál az 1990. mint elmondta októberi és 1998. novemberi nyugdíjakat veszik alapul, tehát november hónapnak le kell telnie. De nyugodt lelkiismerettel leírhatjuk az olvasónak, hogy a kiigazításhoz szükséges pénzösszegeket (s a nyugdíjak teljes összegét, 2000 milliárd lejt) már letétbe helyezték a Postabankban. Így nincs ok az aggodalomra, a pénz megérkezik, hiszen a kezelési díjért postának is érdeke azt kézbesíteni. Ezek után ellentmond valaki a miniszternek és államtitkárnak?! marad az, hogy a nyugdíjhivatal valóban munkához lásson és úgy szervezze meg a munkáját, hogy mindenki határidôre hozzájusson a nyugdíjához.
Most, a román nép nagy ünnepén, mikor 1918. december 1- jén Gyulafehérváron találkozott a történelem és az ország, Maros megye polgárainak azt a gondolatot szeretném tolmácsolni, hogy ünnepeljük meg együtt Románia nemzeti napját. Évezredek kötnek össze bennünket, és bármily nehéz is a pillanat, nem szórhat szét minket. Föl kell építenünk a Jövôt. Kívánom, hogy a Nagy Egyesülés 80. évfordulója békében, nyugalomban és az együtt kiépítendô közös jövôbe vetett bizalomban találjon mindnyájunkat.
Nyilatkozta Frunda György szenátor a Népújság kérdésére: igaz-e a hír, mely szerint saját rádióadót indít Marosvásárhelyen?
A pénteki Evenimentul Zilei röppentette fel a hírt, hogy 1999- tôl Frunda György szenátornak saját rádióadója lesz. A hír arról is szól, hogy a stúdió Marosvásárhely fôterének egyik "történelmi mûemlék épületében" fog mûködni, és román, illetve magyar nyelven sugároz majd. Tudni vélik továbbá, hogy a stúdió felszerelése 80 ezer dollárba került, a neve Non Stop, és komoly konkurenciát jelent majd a már két mûködô rádióstúdiónak.
Kérdésünkre Frunda György szenátor kijelentette: A hírt cáfolom. Ügyvédi minôségemben képviseltem az Alamo Kft.-t, a rádióadó tulajdonosát az Országos Audiovizuális Tanács elôtt, a licenc megszerzése végett.
A szenátor azonban nem zárta ki annak a lehetôségét, hogy a késôbbiekben részvényessé válik ennél a cégnél.
A Maros megyei tanács elnöke az 1991. évi 69-es számú újraközölt helyhatósági, törvény 65(1) és 72-es cikkelyei értelmében elrendeli:
Egyetlen szakasz: 1998. december 10-én déli 12 órára összehívja a Maros megyei tanács rendes ülését a tanács nagytermébe az alábbi napirendi pontokkal:
1). Jelentés a Gyermekek Jogait Védô Maros Megyei Igazgatóság tevékenységérôl létrehozásától napjainkig. (Határozattervezet a jövôbeni stratégiáról ezen a területen).
2). Jelentés a Maros megyei tanács 1998-ra tervezett beruházásainak helyzetérôl:
3). Beszámoló az összesített megyei költségvetés valamint a megyei tanács saját költségvetésének végrehajtásáról 1998. szeptember 30-ig.
4). Határozattervezet a Polgárôrség 1998-as évi költségvetésének kiigazításáról.
5). Határozattervezet a Marosvásárhelyi Repülôtér ÖV 1998-as évi költségvetésének kiigazításáról.
6. Határozattervezet a saját bevételbôl szórmazó tervezetten felüli összegek felhasználásából.
7). Határozattervezet a Marosvásárhelyi Filharmónia szervezési és mûködési szabályzatának jóváhagyásáról.
8. Határozattervezet a Maros Megyei Tanács részvételérôl a Maros Fejlesztési Alapítvány létrehozásában.
9). Tájékoztatás a Maros Megyei Tanács által koordonált önálló vállalkozások kereskedelmi társaságokká való újjászervezésének helyzetérôl.
10). Határozattervezet a segesvári Zaharia Boiu utca 10-16. számok közötti terület városrendészeti részlettervének jóváhagyásáról.
11). Határozattervezet a segesvári Horea Teculescu utca az 1-11. számok közötti terület városrendészeti részlettervének jóváhagyásáról.
12). Határozattervezet a segesvári Alsóváros városrendészeti részlettervének jóváhagyásáról.
13). Határozattervezet három személy kinevezésérôl a Maros megyei egészségbiztosítási pénztár vezetôtanácsába.
Egyetlen részvényes minôségében:
14). Határozattervezet a Maros megyei Községfejlesztési Vállalat költségvetésének kiigazításáról az 1998-as évre; 15). Határozattervezet a Maros megyei Út- és Hídügyi Vállalat költségvetésének kiigazításáról az 1998-as évre; 16). Határozattervezet versenyvizsga megszervezésére a Maros Megyei Községfejleszési Vállalat menedzseri állásának betöltésére; 17). Határozattervezet versenyvizsga megszervezésére a Maros Megyei Út- és Hídügyi Vállalat menedzseri állásának betöltésére; 18). Határozattervezet a Maros Megyei Községfejlesztési Vállalat adminisztrátorai garanciájának, a vezetôtanács, valamint a cenzori bizottság tagjai javadalmazásának jóváhagyásáról; 19). Határozattervezet a Maros megyei Út- és Hídügyi KT. adminisztrátorai garanciájának és a vezetôtanács, valamint a cenzori bizottság tagjai javadalmazásának jóváhagyásáról; 20). Határozattervezet jóváhagyása a Maros megyei Községfejlesztési Vállalatban a cenzori bizottság egy tagjának cseréjérôl. 21). Határozattervezet jóváhagyása a cenzori bizottság egy tagjának cseréjérôl a Maros megyei Út és Hídügyi KT-nál.
Ioan Togãnel elnök
"A hatalom jobban szereti az RMDSZ-t, mint Romániát" állapította meg Lazãr Lãdariu képviselô a párt pénteki sajtótájékoztatóján, amelyen mindenekelôtt a PUNR december 1-je alkalmából szervezett rendezvényeit sorolta fel Ioan Cotutiu megyei elnök. Utána magyarázták a párt parlamenti képviselôi, hogy mi is az oka az ellenzék parlamenti sztrájkjának, amelyet ôk kizárólag "politikai tiltakozásnak" avanzsáltak, mert ugye, amit az ellenzék tesz, az nem meríti ki a sztrájk fogalmát. Mármint alkotmányosan. Miután felsorolták, hogy mit miért tettek/tesznek, az is kiderült, hogy az említett politikai aktust az váltotta ki, hogy a kisebbségek nyelvén való, felsôfokú oktatásról szóló rendelet 123. cikkelyét "nem golyókkal szavazták" meg. Ezek után jutottak arra a velôs megállapításra, miszerint a hatalom az RMDSZ-t szereti, s nem a "szabadesésben levô" Romániát. A vétkesek között találhattunk az államfôtôl kezdve, a koalíción keresztül, el Dorin Florea prefektusig mindenkit, s megtudtuk azt is, hogy a városi és megyei tanácsban is marginalizálják a PUNR-tanácsosokat.
Népújság: A parlamenti sztrájk összes motivációit, a különbözô magyarázatokat figyelve, nem értem az összefüggést e gesztus és az önök által sûrûn emlegetett "nemzeti érdek" között. A parlamenti sztrájk célja világos: elôrehozott választásokat akarnak kiprovokálni, ami szintén nem azonos az ország érdkeivel. Hogyan magyarázzák ezt?
Válaszában Lazãr Lãdariu kijelentette, hogy nem kapcsolja össze a politikai tiltakozást a nemzeti méltósággal. Csak annyit mondott, aki nem az ország javát akarja, az nem jó román. Kiderült, hogy azokra haragszik, akik az országot a jelenlegi siralmas helyzetbe juttatták. Nem is mehetnek jól a dolgok, mondta, mert a keddi interpellációknál sose látni bár egy minisztert, viszont amikor a hatalomnak tetszô törvényeket kell megszavazni, úgy "gyúródnak mint a rögbisek". Végül is sokat beszélt, de a kérdésre nem válaszolt.
Népújság: Értesüléseim szerint a megyében a PUNR-tagság, de választórétegének többsége is Gheorghe Funart követi és a Nagy-Románia Párthoz akar csatlakozni. Ilyen körülmények között mennyi befolyása marad az önök pártjának?
Ioan Cotutiu: A kérdést, hogy mennyit vesz el tôlünk a PRM, mások is feltették nekem. Véleményem szerint ez majd a szavazáson dôl el, addig mondhat bárki bármit. Akadnak máris olyanok, akik visszajönnének a pártba. Mi nem hívunk senkit, aki úgy érzi, szívesen látjuk.
November 30-át, hétfôt, a kormány sürgôsségi rendelettel munkaszüneti nappá nyílvánította, s így a legtöbb gazdasági egységben, az iskolákban, egyetemeken négynaposra kerekedett a nemzeti ünnepre járó vakáció. A kormány szóvivôje szerint a hétfôi szabadnapot december 5-én pótolják majd be gyárakban, iskolákban stb.
Lapzártáig a következô információk birtokába jutottunk, ami az "állandó üzemû" marosvásárhelyi egységek mûködését illeti:
A városi autóbuszok hétfôn (nov. 30.) és kedden (dec. 1.) hétvégi program szerint közlekednek, ami azt jelenti, hogy a megszokott munkanapokon közlekedô buszoknak csak a fele jár majd.
A távolsági buszok hétfôn rendes program szerint, kedden hétvégi program szerint közlekednek, annyi eltéréssel, hogy még három járatot iktatnak be a vajdaszentiványi, vármezôi és sámsondi útvonalakra.
A vonatok menetrendjében semmi változás nem lesz.
Kenyérben nem lesz hiány a város területén, ugyanis a Mopan-üzletek hétvégi program szerint nyitnak 14 óráig, de ha a rendelés és a forgalom megköveteli a nyitvatartást, meghosszabbítják. Továbbá a Göktaslar kenyérgyár és -üzlet éjjel-nappal üzemel.
Az élelmiszerüzletek közül az Extra kereskedelmi társaságét kérdeztük meg, ahol teljes, munkanapi program szerint tartanak nyitva.
A magán élelmiszerboltok a vásárlók igényeit szem elôtt tartva, saját belátásuk szerint nyitnak.
A gyógyszertárak nyitvatartásánál is hasonló a helyzet, lévén, hogy ki-ki maga szabja meg a nyitvatartási programot. Az AESCULAP gyógyszertára hétfôn nyit, kedden zárva van. Kedden az éjszakai ügyeletet az Europharm gyógyszertár látja el.
A város egyik legnagyobb autószervize, a jeddi úti Dacia szerviz hétfôn és kedden is (akárcsak minden ünnepnap) teljes "gôzzel" üzemel.
A megyei rendôrfelügyelôség közlése szerint, mivel a Románia nemzeti ünnepének tiszteletére szervezett rendezvények a marosvásárhelyi Rózsák terén kapnak helyet, ezért hétfôn, november 30-án 15.30-17.30 óra között, és kedden, december 1-jén 9-14 óra között a központnak a telefonpalota és a felsô ortodox katedrális közötti részét lezárják. A gépjármûforgalom elterelését rendôrök irányítják.
Nemzetközi személyszállítók nemzetközi tanácskoztak Szovátán
Szerdán kezdôdött és tegnap ért véget a szovátai Brãdet Szállóban a marosvásárhelyi Impex Eurotour Kft. által kezdeményezett és szervezett, a hazai és magyarországi, nemzetközi utasforgalmat lebonyolító személyszállító cégek tanácskozása. A rendezvénynek nyolcvan meghívottja volt, akik az érdekelt vállalkozókat, a hazai közlekedésügyi minisztériumot és a magyarországi Volán Szövetséget képviselték.
Legutóbb két éve volt hasonló találkozó. A mostani tanácskozáson a résztvevôk a két ország viszonylatában a személyszállítók nehézségeirôl, ezenbelül fôleg az idei év során tapasztalt gondokról, majd a jövôben megoldandó problémákról, a szolgáltatások fejlesztésének lehetôségérôl tárgyaltak.
Mick Jagger személyesen és szóvivôje útján is cáfolta, hogy ô és felesége, Jerry Hall válni készülne. A Rolling Stones frontemberének magánélete ennek ellenére továbbra is téma a londoni bulvársajtóban. A lapok változatlanul arról cikkeznek, hogy válságban van házasságuk.
Jagger szóvivôje egyenesen nevetségesnek mondotta a válásukról szétkürtölt híradásokat. Jerry Hall jelenleg valóban New Yorkban van, Mick pedig Párizsban idôzik, ám hamarosan megint együtt lesznek jelentette ki.
A család egyik barátja viszont egyértelmûen arról nyilatkozott, hogy a jó húsz éve együtt, és állandó reflektorfényben élô pár közös élete szakadozóban van. A mostani vita nem arról szól, hogy legyen-e modell a 14 éves Elizabethbôl, vagy sem. Mick állítólag azért kapálózik a modell életforma ellen, mert visszavetné lányát a tanulásban. A The Sun-nek nyilatkozó "barát" szerint Jaggerék a jövô héten tartanak "válságtanácskozást", de gyermekeik érdekében igyekeznek kettejük ügyét kulturáltan intézni.
A Daily Mail viszont éppen Jaggeréket idézi, akik azt mondják: mindent megoldanak. Mick egyszerûen sajtóblöffnek nevezte a 31 éves Carla Bruni és közte lévô gyengéd szálak kiteregetését.
Szemérmessége rendkívülinek számít még egy olyan országban is, amely tartózkodásáról híres. A svédországi Storsjö-tóban lakozó szörny úgy hírlik 400 év alatt mindössze 175-ször mutatkozott meg. Visszavonultságát nem adta fel akkor sem, amikor a közelmúltban a Loch Ness-i szörny ismert kutatója, Adrian Shine vezetésével átfésülték a hatalmas tó egy részét, nyomravezetô jelek után kutatva. A hajtóvadászat eredményét Shine biztatónak nevezte: a hanglokátorokon egy tucat érdekes visszaverôdést láttak.
Pozitív gondolkodás jellemzô azokra, akik nagy vizekben rejtôzô, félelmetes teremtmények után kutatnak világszerte. Még senki nem bukkant rá a híres Nessie-re, még kevésbé Chessie-re vagy Besse-re, (amelyek állítólag Chesapeake-öbölben, illetve az Erie-tó déli öblében lakoznak), de akik hisznek bennük, azoknak meggyôzôdésük, hogy valami van ott lenn a mélyben e helyeken.
Svédország viziszörnye nem annyira híres, mint Nessie. Egyrészt sokkal ritkábban látták Nessie állítólag négyezerszer mutatkozott emberek elôtt -, de számít a neve is: Storsjö-odjuret. Az idegennek beletörik a nyelve, de még a svédül tudóknak is nehézkes a név, amely annyit tesz: "a nagy tó szörnye".
A Stockholmtól 400 kilométernyire északnyugatra fekvô 465 négyzetkilométeres tó környékén sokan hisznek a szörny létezésében. "Hinni akarok benne, és hiszek azoknak, akik mondják, hogy látták ôt" mondta az AP tudósítójának a helyi történeti múzeum igazgatója, Olle Mattsson, aki részt vett az expedíció megszervezésében. Akik látták, mind eltérôen festik le a viziszörnyet: 5-15 méter hosszú, kígyószerû vagy vaskos, szürkészöld vagy vörös, és a feje kutyáéhoz vagy haléhoz hasonlít. Egyesek szerint bömböl, mások szerint hörög. Vannak akik úgy látták, hogy forgószélhez hasonlóan kavarja a vizet, mások viszont azt mondják, simán úszik, orrá a víz felett tartva.
A helyi serfôzde cimkéjén látható szörny olyan, mint egy beatnik dinoszaurusz. Adrian Shine szerint viszont a szörny, ha létezik, ennél prózaibb külsejû. "Egyáltalán nem valószínû, hogy ez a tó lenne a Jurassic Park", jelentette ki az expedíció után mintegy 100 ember elôtt, akik a kutatás kiértékelésére gyûltek össze. De Shine szerint az ésszerû magyarázat sem oszlatja el a szörnylegenda romatikáját. "A következtetés a szórakoztató", mondta.
Jelezte azonban, hogy az alkalmazott módszer problémás: tizenöt kishajó járt be egy vonalban haladva öt négyzetkilométernyi területet. A stratégia az volt, hogy ahol a mûszerek valami nagy kiterjedésû dolgot észlelnek, azt bójával megjelölik. Ezután Adrian Shine vízalatti kamerával felszerelt hajója siet oda, hogy tovább kutatásson. Ha a rejtélyes dolog nem mozdítja el a bóját, akkor ez nem a szörny, jegyezte meg Adrian Shine. "Ha a bója ott van, amikor odaérek, akkor már nem is túl érdekes az egész" tette hozzá.
Mi köti össze Amerikával a világ minden részében élô fiatalokat? A válasz évtizedeken át kézenfekvô volt: a Coca-Cola és a farmernadrág. Természetesen nem akármilyen farmer, hanem a Levis jeans. A New York-i Szabadságszobornál és a Fehér Háznál népszerûbb, ötzsebes vászonnandrág amolyan jelképe lett az Egyesült Államoknak a függetlenség és az establishmenttel szembeni lázadás jelképe. Most azonban a Levis-re rosszabb idôk járnak.
Tokiótól Londonig törték magukat mindenekelôtt a tinik a Levis farmerért, és a Szovjetunióban ez a "Made in USA" nadrág volt a feketepiacok legkelendôbb áruja. Fakult, koptatott, kirojtosodott, más szóval minél öregebb, annál jobb: ez vonatkozott fôleg a klasszikus Levis 501-es változatára. Bolhapiacokon, árveréseken és használtruha boltokban még ma is csillagászati összegeket fizetnek az elhordott 501- esekért. Nem ritka, hogy többszáz dollárért cserél gazdát egy-egy ilyen "oldie".
Ennek ellenére a jelek szerint a Levi-farmerre is áll a mondás: más idôk más szokások. Kerek 150 évvel azután, hogy a kaliforniai San franciscoban Levi Strauss megalapította a céget, halványulni látszik a jó öreg jeans híre. A cég hét amerikai gyárában 60 napra leáll a gyártás decembertôl, hogy csökkentsék az eladatlan farmerek alaposan megnövekedett hegyeit.
A cég egy éve már kénytelen volt meghúzni az övet és bejelenteni tizenegy gyárának bezárását. Az eladások csökkenô voltát elsôsorban arra vezetik vissza, hogy megcsappant a kereslet a blue jeans iránt. Piackutatók azonban másként látják ezt. Míg ugyanis az idén a Levi bevétele csaknem 700 millió dollárral csökkent, például a rivális GAP 18 százalékkal növelte eladásait. A jeans tehát ma is "cikk" - mondják.
Kiskereskedôk szerint a Levi cég túl soká pihent babérain. Más gyártók mint Tommy Hilfiger vagy Ralph Lauren nem tétlenkedtek ezalatt. Az egykor a kaliforniai aranyásóknak tervezett Levis farmerrel szemben nadrágjaik lágyabbak, divatosabbak, változatosabb a szabásuk és a színûk.
Fôleg az évek során nem kevés kilót felszedett babyboom-nemzedék keresi a lazább, kevésbé testhez símuló farmereket, a nôk pedig azt szeretnék, hogy a nadrág szûkebb legyen térdben és lazább a bokánál. Elhibázottnak tûnik tehát a Levis legújabb ajánlata, amelyet úgy reklámoz, hogy a farmer "merevsége újra megtanít majd járni". Az ilyen farmerek rendre raktáron maradnak.
A cég vezetôsége ezért most új stratégián dolgozik és új jeans-sorozatot tervez 1999-re. Reméli, hogy akkor már nem a bevétel fog zsugorodni, hanem csak a farmer amint illik, az elsô mosáskor.
Az Egyesült Államokban vizsgálják, hogy nem a Viagra potencianövelô tabletta fogyasztása okozta-e William Gardner Knight amerikai filmszínész halálos légiszerencsétlenségét.
Az 56 éves Knight szombaton lezuhant maga vezette magán- repülôgépével és meghalt. A boncolásnak kell megállapítania, bevett-e Viagrát a felszállás elôtt közölte az illetékes hatóság Maryland államban, ahol a szerencsétlenség történt, de nem volt hajlandó elárulni, miért merült fel egyáltalán ennek a gyanúja.
Mint az AP emlékeztetett rá, a múlt hónapban az amerikai légügyi hatóság figyelmeztette a pilótákat, hogy a Viagra egyes embereknél színtévesztést okozhat. Kivált a kék és a zöld összetévesztésére vannak példák. Ez a két szín gyakran elôfordul a pilótafülkében, a mûszerfalon, és a repülôtéri jelzôfények között is. Összetévesztésük végzetes hibák forrása lehet intette a hatóság a pilótákat, de a mostani eset elôtt még egyszer sem jött szóba a Viagra megtörtént légi szerencsétlenség lehetséges okaként.
Az olaszok elképzelhetetlenül sokféle körítéssel eszik a spagettit, de még az ô gyomrukat is megfeküdte, ahogy a törökök tálalják az olasz nemzeti eledelt.
A Telsim török mobiltelefon-társaság által pénzelt reklámfilmben, amelyet szünet nélkül sugároznak a török tévéállomások, egy tányér, étvágygerjesztôen gôzölgô spagetti tûnik fel. Ám bolognai mártás helyett váratlanul a kurd "terroristák" egy vélt áldozatának vére csurog a tésztára. "Olaszok, ne hagyjátok vérrel beszennyezni a tésztátokat!" - hangzik a talján nyelvû kísérôszöveg.
Olasz kommentátorok úgy találják, hogy az ötlet nagyon ízléstelen és nem is eredeti: a Der Spiegel címû német hetilap az úgynevezett ólomévek idején, az olaszországi terrorizmus csúcspontján egy P-38-as revolverrel "körítette" címlapján a német turisták kedvenc célországát, Itáliát jelképezô spagettit.
A szôrszálhasogatóbbak szerint a gyomorfelforgatónak szánt török tv-hirdetésben látható köret nem is igazi vérnek, inkább közönséges paradicsomszósznak tûnik. Az olasz tévétársaságok nem is vették át sugárzásra a felkínált politikai propagandafilmecskét, bár az olaszellenes hisztéria szemléltetéséül azért a híradóban bemutatták.
Törökországban nullára csökkent Olaszország másik szimbólumának, a pizzának a fogyasztása is. A törökországi olaszellenes "tízparancsolat" tiltja még a Pavarotti-lemezek, Armani- és Versace-divatáruk, Olivetti fénymásolók, Pirelli gumiabroncsok vásárlását és az olasz líra beváltását.
olykor egészen groteszk helyzeteket szül: azok a török cégek, amelyek eddig olaszosan hangzó márkaneveket bitorolva próbálták jobban eladhatóvá tenni portékájukat, most egész oldalas újsághirdetésekben tesznek töredelmes vallomást, hogy valójában semmi közük Olaszországhoz...
Az egészségesebb étkezési szokások miatt súlyos Mikuláshiány mutatkozik Nagy-Britanniában. A szigetország egyik legfôbb "Mikulásellátója" az idén csak mintegy 30 olyan színészt tudott verbuválni, akik alkalmasak a szerepre, jóval kevesebbet, mint a korábbi esztendôkben.
A londoni cég a Mókaügyi Minisztérium nevet viseli (Ministry of Fun), és nem hajlandó engedni a hitelesség követelményébôl. Elvárásai szerint egy Mikulásnak pocakosnak kell lennie, méghozzá saját hájnak kell biztosítania a "bájt", mert a gyerekek könnyen észreveszik a mû-zsírpárnával, azaz valódi párnával elkövetett csalást. Csakhogy az utóbbi években bealkonyult a zsíros ételeknek, így egyre kevesebb olyan színész akad, aki eleget tud tenni a "hájbáj" követelménynek. A Mókaügyi Minisztérium azt már el sem várja, hogy a Mikulás aspiránsnak lehetôleg a sajátja legyen az ôsz szakáll, de elônyben részesíti az ilyen arcszôr "extrával" bíró jelentkezôket.
Julian Pearson, a cég igazgatója a salátákat hibáztatja a Mikulás "fogyásért". Mint mondja, fel kellene hízlalni az "állományt".
Mégsem lesz óvszerkarácsonyfa a New York-i Central Parkban, a szervezôk törölték a programot.
Az eredeti tervek szerint december 1-én Nemzetközi AIDS Napot tartottak volna a parkban, és egyebek között egy 11 méter magas fenyôfát gumióvszerekkel díszítettek volna fel az "Élet Fája" jelképeként. A rendezvény támogatója a Levi Strauss cég lett volna. A Katolikus Liga a Hitért és az Emberi Jogokért elnevezésû szervezet azonban kifogásolta a szokatlan karácsonyfát, és azzal fenyegetôzött, hogy bojkottot hirdet a vállalat termékei ellen.
Rudolph Giuliani, New York polgármestere üdvözölte a rendezvény lemondását. Mint mondotta: a karácsonyfáknak bizonyos szimbolikus jelentôségük van sokak számára, amibe nem biztos, hogy beleillik egy óvszerfa.
Hatvanadik születésnapjához érkezett Tina Turner. Ha valamelyik életrajzírója el-el csíp egy esztendôt a szép kerek számból, akkor is csak a csodálat hangján lehet beszélni rock és a soul e rendkívüli egyéniségérôl. Korának fittyet hányva a ritmusnak megfelelôen teszi-veszi magát a publikum elôtt, s ma sem sokat takar még mindig formás lábából.
Rocknagyi közhellyé vált ez az állandó jelzô, miközben az Anna Mae Bullock néven 1938 november 26-án született énekesnô csöppet sem foglalkozik életkorával. Azaz: dehogyisnem, rendszeresen mondja: ô nem öreg. Jó másfél évtizeddel ezelôtt, a róla szóló könyvben így fakadt ki: negyvenhat éves vagyok, sok ember azt hiszi, ebben a korban már elhúzódhat az ember egy csendes helyre és meghalhat. Akkor sem fogadta el, s ma sem fogadja el az öregséget, s ha netán rossz passzban van, arra törekszik, hogy kimásszon a gödörbôl.
S most a makacs tények: Tennesse államban, Brownswille-ban látta meg a napvilágot. A szüleit nem ismerte, fekete társnôihez hasonlóan ô is templomi kórusokban szedte magára a zene alapjait, ám amikor egyéb lehetôség adódott, továbbállt: éjszakai mulatókat keresett és talált. Egy ilyen helyen fedezte fel ôt Ike Turner, a kitûnô blueszenész 1956- ban. Magával vitte, s ma már tudjuk, hogy e különös, vad fickó nélkül valószínûleg örökre Anna Mae Bullock maradt volna és csak álmodozhatott volna a sikerrôl. Az idôközben frigyre lépett páros Ike and Tina Turner jó másfél évtizeden át uralta a rhythm and blues és a soulzene mezônyét. A Fool In Love, az I Idolize You, a Love Like Yours, a River Deep Mountain High, a Nutbush City Limits és még ki tudja hány közös nótájukhoz nem szükséges sok magyarázat.
A hetvenes évekre fôként emberi okok miatt eltávolodtak egymástól és a házasságuk szétbomlott. Ekkor jelentek meg Tina nyilatkozatai, amelyekben beszámolt mindazon borzalmakról, amelyek férje mellett érték. Ike ezt soha nem ismerte el. Külön folytatták: Tina a soul-pop-funky vonalon, Ike visszatért a blueshoz. Tina diadalútját egyebek között a Love Explosions, a Rough, a Private Dancer, a Live In Europe címû lemezei jelzik bár ennél jóval több korongja volt, de ezek pályájának fontos állomásai. Legutóbbi albuma - a válogatás- lemezeket nem számítva a két éve megjelent Wildest Dreams (Legvadabb álmok) címéhez képest szelíd, de a lemez így is sikeres volt.
Nagyon sok zenésszel dolgozott: Mick Jagger, David Bowie, Eric Clapton, Sting mellett jöttek a fekete zenészek számolatlanul. Több lemezének Grammy-díj a garanciajegye. Energiájából ítélve még jópár évig nem fog eltûnni a zenés színpadokról, s kiérdemelheti akár a rockdédi címet is.
Monica Lewinsky, a Clinton-féle szexbotrányban elhíresült fehér házi alkalmazott is feltûnt a nápolyi jászolkészítôk idei karacsányi kínálatában.
A világhírû nápolyi betlehemesek mindenkori kínálata az ismertség és a népszerûség legprecízebb barométere Olaszországban. Fôleg az elôzô év során elhunyt hírességekrôl, de az éppen népszerû olasz személyiségekrôl, politikusokról is mintázzák figuráikat az Örményországi Szent Gergelyrôl elnevezett utca jászolfaragó mesterei. Magára vethet az a politikus, akit számûznek a betlehemes figurák patinás panteonjából.
A tavalyi adventi kínálat középpontjában a frissen elhunyt Diana hercegnô és Kalkuttai Teréz anya állt. Clinton szexpartnerének valószínûleg a bûnbánó Magdolna szerepét szánták a Krisztus eljövetelét köszöntô jámbor seregletben.
A konjunktúra ingadozásának megfelelôen átmenetileg a betlehemes figurák toplistáján állt Silvio Berlusconi volt miniszterelnök és Antonio di Pietro államügyész, a korrupcióellenes harc szimbóluma. További "sláger" a szeptemberben elhunyt olasz énekes-dalszerzô, a külföldön kevéssé ismert Lucio Battisti, aki mindenki másnál hosszabb ideig állt az olasz slágerlisták élén.
Ha régiek, kincset érnek a fából faragott, terrakottából vagy porcelánból készült nápolyi betlehemes jászolok, , amelyek között nem ritka az életnagyságú sem.
Advent idején szerte Olaszországban versenyt hirdetnek, hogy ki tud szebb, eredetibb betlehemes jászolt fabrikálni. Vannak tó vagy tenger mélyén elhelyezett betlehemes "vizijászolok" is, amelyeket csak búvárfelszerelésben vagy üvegfenekû csónakból lehet megtekinteni.
Eljött az idô, amikor szívünkben egyre többször csendül meg a karácsony közeledtét jelzô öröm. Nézzük, hogyan gyúlnak meg a gyertyák vasárnapról vasárnapra az adventi koszorúban és szeretnénk szívünkben is melegíteni a helyet a kis Jézus számára. Gondoljunk ebben az évben is a Karácsonyi Gyermekre és arra a sok ajándékra, amit ô a mennybôl hozott nekünk.
Idén az Adventi vetélkedônek más formája van, mint amit már három évig megszoktatok: kérünk óvodások, elsôosztályosok, rajzoljatok, II-III. osztályosok, írjatok verset, IV-V. osztályosok fogalmazást, a nagyobbak pedig riportot ezzel a címmel: Láttam az adventi csodát.
Ajánljuk, hogy mielôtt belefognátok, olvassátok el a Bibliából Máté evangéliumának 2. részét és Lukács evangéliumának 2. részét.
Leveleiteket rajzaitokkal, adventi gondolataitokkal küldjétek a Népújság szerkesztôségébe Adventi vetélkedô jeligére, december 19-ig.
Ne felejtsétek el címeteket, neveteket, életkorotokat megírni, valamint az iskolát, ahol tanultok. A legügyesebbek jutalomban részesülnek.
Isten áldását kérjük munkátokra!
A horgászatnak befellegzett, a vizek lehûltek, a halak nagy része hibernál, de a vizek még nem fagytak be annyira, hogy lékelni lehessen (csukára vagy sügérre). A pisztrángokra már rég beállt a tilalom. Viszont a piacon folyamatosan lehet kapni halat, 2-3 helyen is. Pontyot, busát, kárászt. A minap felhívott egy horgász- kolléga és panaszkodott, hogy már nagyon unja a sok sült halat, prézlisen, paprikás lisztben, málélisztben sütve. Ha tudok valami más elkészítési módot, mert a hûtôszekrénybôl már folyik ki a sok hal. Ez alkalommal olyan recepteket írok le, amelyek teljesen eltérnek a szokványostól.
Hozzávalók: 1 kiló ponty (lehet két félkilós is vagy busa, balin, márna, paduc) 10 dk vaj vagy margarin, vagy fél deci olaj, 2 ek. liszt, 3 dl tejföl, 1 ek. tárkony, 1 deci tárkony-ecet, 1 kk. cukor, só.
Elkészítés: a pontyot megtisztítjuk és irdaljuk (lásd jan. 10-i és 17-i cikk). Fejét-farkát levágjuk egy kevés hússal, az értékes belsôségekkel félretesszük halászlének. A halat 2-3 centis szeletekre vágjuk, besózzuk, egy félórát pihentetjük. Egy edénybe behelyezzük a halszeleteket és tárkonyecetes vizet a szeletekre öntünk. 15 percig fôzzük lassú tûzön. Rázogassuk idônként. A szeleteket kiemeljük és egy tûzálló tálba tesszük. Egy másik edényben felhevítjük a zsiradékot és beleszórjuk a lisztet. Miután rózsaszínûre pirult a hal, levével felöntjük. Az apróra vágott tárkonyt, cukrot, 2 dl tejfölt belekeverjük. Összerotyogtatjuk, megkóstoljuk, majd ízlés szerint sózzuk. A mártást a halra öntjük, és a maradék tejfölt. Nagyobb hasábokra vágott hámozott krumplit megfôzünk, majd leszûrjük. 2-3 deka vajat teszünk rá, óvatosan összkeverjük, hogy a hasábok épen maradjanak, a halat még 10 percre a sütôbe tesszük, majd forrón tálaljuk a párolt vajas krumplival.
Hozzávalók: 1 kiló ponty (busa, balin, márna, paduc), 2 dl fehér bor, 25 dkg gomba (konzerv is lehet), 1 fej hagyma, 5 dkg füstölt szalonna, 2 ek. liszt, 5 dkg vaj, 3 dl tejföl, 1 csokor petrezselyem zöldje, 1 csapott kk. bors, 15 dkg rizs, só.
Elkészítés: a halakat megtisztítjuk, irdaljuk. Fejét, farkát levágjuk, tejét, ikráját, máját eltesszük halászlének, sózzuk, pihentetjük egy félórát. Egy lapos edénybe helyezzük a szeleteket és a bort ráöntjük. Annyi vizet töltünk rá, hogy elepje. Lassú tûzön fôzzük. Egy másik edényben az apróra vágott szalonnát fehérre pirítjuk, a kevés hagymát reszelve hozzáadjuk, még sütjük, majd a gombát is rászórjuk, 10 percig pároljuk, Ha zsírjára sült, megszórjuk liszttel és a hallével feleresztjük. Tejföllel leöntjük és összerottyantjuk. A halszeleteket egy tûzálló tálba helyezzük és a mártást mellé öntjük, kissé borsozhatjuk és apróra vágott petrezselyemzöldet szórhatunk rá. Elômelegített sütôben 10-15 percig átsütjük. Párolt vajas rizzsel kínáljuk.
Hozzávalók: 1 kg ponty (vagy két félkilós), 1 dl citromlé (vagy egy fél deci ecet), 10 dkg vaj vagy margarin, 1 fej hagyma, 1 ek. liszt, 3 babérlevél, 1 ek. mustár, 1 kk. cukor, 3 dl tejföl, só, 80 dkg krumpli, 1 csokor petrezselyemzöldje.
Elkészítés: a halakat megpucoljuk, irdaljuk. Sózzuk, félórát pihentetjük. Ecetes, babérleveles vízben fôni tesszük, 15 percig lassú tûzön fôzzük. Egy másik edénybe vajat teszünk, ha forró, hozzáadjuk a lisztet. Miután megpirult, beletesszük a reszelt hagymát, a hal levével feleresztjük. Beletesszük a cukrot, mustárt és 2 dl tejfölt. Megkóstoljuk, sózzuk, kicsit fôzzük, majd a halszeletekre öntjük a mártást és összerottyantjuk. Utána a maradék tejfölt is ráöntjük. A nyers krumplit meghámozzuk, hasábokra vágjuk, sós vízben megfôzzük, leszûrjük, egy kevés vajat teszünk rá, az apróra vágott petrezselymet rászórjuk és a hal mellé tálaljuk. Félszáraz bor illik utána.
Egészségükre!
Segélyszállítmány Oroszkôre
A Maros Megyei Prefektúra a megyei polgári védelmi felügyelôséggel és a Vöröskereszt megyei kirendeltségével közösen a múlt héten segélyszállítmányt juttatott az árvíz sújtotta Máramaros megyei Oroszkô községébe tájékoztatta lapunkat tegnap a megyei kormányhivatal sajtóirodája. Az ötvenmillió lej értékû szállítmány ágynemût, ruhanemût, vegyi mérgezés elleni védôruhákat és mosószert tartalmazott.
Szerzôdés a jövô héten
Mint lapunkban említettük, a marosvásárhelyi Sincron Kft. nyerte meg a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal által kiírt, a köztisztasági illetékbôl beszerzendô mûanyag szeméttárolók beszerzési pályázatát. A szerzôdést a jövô hét folyamán véglegesítik a városházán, a pályázat feladatfüzetének értelmében a cégnek december 15-ig kell leszállítania a magyar Pannonplast Rt. gyártotta 1500 darab, egyenként 240 literes mûanyag szeméttárolót.
Készruhagyár nyílik Gyulakután
A bukaresti Elan International Trading Production Kft. fiókrészleget nyit a Küküllô-parti településen. Az ünnepélyes felavatás holnap délben 12 órakor lesz. Az új üzem egyik részlegében egyelôre ingek gyártását kezdik el. A vegyes, németromán pénzügyi háttérrel rendelkezô vállalkozásnak köszönhetôen kétszáz új munkahely létesül Gyulakután, a munkanélküliség által érzékenyebben érintett réteg, a nôk részére.
Elmarad az elôadás
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színháztól kapott tájékoztatás szerint a Tompa Miklós Társulat pénteken, december 4-én este hét órára meghírdetett elôadása elmarad. A nagyteremben, Milan Kundera Jacques és gazdája címû színmûvét adták volna elô.
Fûtésgondok az éterben
A Marosvásárhelyi Rádió Szerda délelôtti terefere címû mûsorában december másodikán a panaszosok mikrofonja elôtt a marosvásárhelyi Energomur távfûtô és melegvíz-szolgáltató cég részlegvezetôje, Bota Zoltán mérnök válaszol a város lakóinak kérdéseire, panaszaira a melegvíz- és fûtésszolgáltatással kapcsolatban. Az adás közben hívható telefonszám: 120-244. Mûsorvezetô Toth Béla.
Gázolás az átjárón
Tegnap reggel negyed nyolc tájban a Gyôzelem téren, a marosvásárhelyi városháza elôtti gyalogátjárónál az MS 03 KAE személygépkocsit vezetô 56 éves helybéli K. A., nem adott elsôbbséget a gyalogátjárón szabályosan áthaladó, szintén marosvásárhelyi 50 éves P. D. gyalogosnak. A gázolás nyomán a gyalogost a SMURD rohammentôsei könnyû testi sérülésekkel szállították kórházba.
Két súlyos közlekedési baleset
történt tegnapelôtt Marosvásárhelyen. A rendôrség közlése szerint délután hat óra tájban a Nicolae Bãlcescu utcában a 47 éves marosvásárhelyi A. E. az MS 02 UAU személygépkocsival az utcán szabálytalanul átkelô 15 éves L. A. marosvásárhelyi tanulót gázolta el, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Fél hét körül a Dózsa György utcában M. A. 56 éves marosvásárhelyi nyugdíjas a 4 MS 6877 rendszámú személygépkocsival közlekedve nem vette figyelembe a keskeny útra és a szembejövô forgalomra figyelmeztetô közlekedési jelzéseket, és frontálisan ütközött az F. I. vezette MS 03 JRC rendszámú személygépkocsival. A baleset során M. A. súlyos sérüléseket szenvedett.
Téli OB-táborok
December 18-23., illetve január 4-9. között a marosvásárhelyi Outward Bound ifjúsági társaság téli táborokat szervez Szovátán és a Görgényi-havasokban. A résztvevôknek kezdô sítanfolyamot, sítúrát, tájékozódási versenyt, interaktív játékokat rendeznek. Jelentkezni lehet a szervezet Rózsák tere 55. szám alatti székhelyén, vagy a 210-905-ös telefonszámon.
Elmaradt forduló a sportcsarnokban
Ma reggel tíz órától a marosvásárhelyi Sportcsarnokban a marosvásárhelyi ASA Proxima a Resicabányai MSK csapatát fogadja az A-osztályos férfi kézilabdabajnokság nyugati csoportjának utolsó bajnoki fordulója részét képezô mérkôzésen, amelyet a múlt hétrôl, egy birkózóverseny idôpontjával való ütközés miatt halasztottak el.
Taroltak a tekézôk
A napokban az Elektromaros marosvásárhelyi tekearénájában szervezték az országos ifi és felnôtt tekebajnokság utolsó fordulóját, amelyen az Elektromaros nôi ificsapata négy érmet szerzett. A nôi ifi párosok versenyében arany és ezüstérem, illetve bajnoki cím és bajnoki második hely, az egyéniben pedig ezüst és bronzérmeket, illetve bajnoki második és harmadik helyeket szereztek a Seres Sándor edzette csapat tagjai.
Nyílik a menhely
Hétfôn, november 30-án délben avatják fel a hajléktalanok marosvásárhelyi menhelyét a Rozmaring utca 36. szám alatt.
Új postai szolgáltatások
November folyamán vezette be a Román Posta a Total Expres szolgáltatását, amely iratok továbbítását vállalja az Egyesült Államokba 5 nap leforgása alatt. Ez a szolgáltatás Marosvásárhelyen, az 1. számú postahivatalban igényelhetô munkanapokon hétfôtôl péntekig. December 1-jétôl indítja be a posta a Post Data szolgáltatást, amely iratokat és árukat továbbít. E szolgáltatással a küldeményt a címzett a feladó által kért idôpontban kapja kézhez. Ha a küldeményt területi postahivatalokkal rendelkezô városokban lévô címzetteknek küldik, úgy ezt a kért átadási idôpont elôtt legkevesebb öt nappal kell feladni.
San Gennaro vére
Holnap, november 29-én délután öt órától a maroskeresztúri római katolikus templomban Illyés Kinga színmûvésznô Márai Sándor San Gennaro vére címû mûvét adja elô.
Tovább csökken az élelmiszerfogyasztás
Országos szinten az 19901997-es idôszakban több mezôgazdasági élelmiszertermék fogyasztása mutatott zuhanó tendenciát, amivel a többi közép-kelet- európai ország szintje alá süllyedt derül ki a Gazdasági Együttmûködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) az átmeneti gazdaságok agrárpolitikájáról szóló jelentésbôl. A tej és tejtermékek évi fogyasztása számottevôen, vagyis 18 százalékkal csökkent (a tavaly fejenként 158 liter volt). Ezzel szemben a burgonyafogyasztás 1996-hoz képest 7 százalékkal nôtt, az idén elérve az 53 kg/fô mennyiséget. A hús és hústermékek esetében a fogyasztás konstans, azaz 46 kg/fô volt.
A romák oktatásának támogatása
Andrei Marga tanügyminiszter rendeletének megfelelôen az 19992000 tanévben a roma tanulókat szakiskolák és pedagógiai líceumok felé irányítják, s az egyetemi kollégiumokban öt-öt szubvencionált helyet biztosítanak ezen etnikum ifjainak. A iasi-i és a kolozsvári egyetemen külön helyekre felvételizhetnek a roma ifjak a szociális gondozói tagozatokon. A kiutalt helyekre pályázó roma ifjak írásos ajánlást kell bemutassanak egy hivatalosan bejegyzett polgári, kulturális vagy politikai roma szervezet elnöke részérôl.
Dánia támogatja a telekkönyvi nyilvántartást valamint az ingatlan-hirdetést illetô projektet
Az igazságügyi tárca székházában szerdán a telekkönyvi nyilvántartás, valamint az ingatlan- hirdetés területén való mûszaki támogatásról szóló szerzôdést írt alá a kormány az igazságügyi minisztérium, valamint az Országos Katasztere, Geodéziai és Kartográfiai Ügynökség képviseletében és a dán Kamsax Geoplan tanácsadási szolgáltatásokat biztosító cég. A közleményben rámutatnak, hogy az öt évre aláírt szerzôdés célja támogatni az EUFB által finanszírozott kataszteri és ingatlan-hirdetési projekt országunkban való kivitelezését.
Több költségvetési támogatás a Világszövetségnek
A magyar országgyûlés külügyi bizottsága csütörtöki ülésén támogatta azokat a módosító indítványokat, amelyek szerint a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) a törvényjavaslatban elôirányzott 166,8 millió forintnál 50 millió forinttal több költségvetési támogatást kapjon. Az MVSZ összesen 216,8 millió forinttal gazdálkodhatna 1999-ben.
Arafat elsô ízben szállt le a gázai repülôtéren
Jasszer Arafat csütörtökön elsô ízben érkezett meg külföldrôl az új gázai nemzetközi repülôtérre. A Palesztin Hatóság franciaországi látogatásról hazatérô elnöke a földetérés után örömmel jelentette be, hogy Jacques Chirac francia államfô, Lionel Jospin kormányfô és Laurent Fabius parlamenti elnök megbeszéléseiken támogatta a független palesztin állam létrehozására vonatkozó tervét. Arafat repülôgépe szerdán szállt fel elôször a nemzetközi forgalomnak kedden átadott gázai repülôtérrôl, amelynek megnyitását az Izraellel októberben megkötött Wye Plantation-i megállapodás tette lehetôvé, s amelyet a palesztinok nemzeti szuverenitásuk egyik fontos megnyilvánulásának tartanak.
A sepsiszentgyörgyi színház vendégjátéka Budapesten
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Állami Magyar Színház december 1-jétôl 3-ig a Thália Színház Stúdiójában lép fel Euripidész: Alkésztisz címû szatírájával. Az együttes a Vendégségben Budapesten határon túli magyar színházi esték keretében mutatkozik be a kassai és a szatmárnémeti társulat vendégjátékát követôen. Az elôadáson színpadra lép Szakács László, Váta Loránd, Molnár Gizella, Albu Annamária, Bartha Boróka, Nemes Levente, Pálffy Tibor, B. Angi Gabriella és Veress László. A darabot Devecseri Gábor fordította. Az elôadást Bocsárdi László állította színre.
Kisfiút harapott ketté egy cápa
Florida amerikai állam partjainál óriáscápa támadott meg egy kilencéves fürdôzô kisfiút, és valósággal kettéharapta áldozatát. A tragédia mintegy száz méterre a parttól történt, az áldozatnak csak az alsótestét találták meg. Szakértôk szerint a floridai partok közelében élô, gyakran 3,6 méteres cápák általában nem támadják meg a fürdôzôket, és döghússal táplálkoznak. Az elmúlt tíz évben mindössze három fürdôzô halálát okozták cápák. Az öbölben pedig, ahol most a 9 éves fiút harapta ketté a tengeri ragadozó, eddig még sohasem észleltek cápát.
Izraeli alakulat zsenikbôl
Az izraeli hadsereg olyan egységet akar létrehozni, amelyben csak "zseniknek" számító fiatalok vesznek majd részt, s akiknek az lesz a feladatuk, hogy új fegyverrendszereket dolgozzanak ki közli keddi számában a Jediót Ahronót címû izraeli napilap. A tervezett egység feladatkörei olyan területekre terjednének ki, mint a hadtáp, az ûrkutatás és a repülésügy. Az alakulat tagjai három éven át államköltségen folytathatnának tanulmányokat a haifai egyetemen, ám kötelezettséget kell vállalniuk, hogy ezt követôen nem pusztán a hároméves kötelezô katonai szolgálatot teljesítik, hanem még három éven át maradnak az izraeli hadseregben írja az AFP.
Miss World 1998 - izraeli gyôztes
Linor Abargil 19 éves, barna hajú, barna szemû izraeli lányt koronázták szépségkirálynôvé csütörtökön a Miss World nemzetközi szépségversenyen, amelyet az idén a Seychelle-szigetek fôszigetén, Mahén rendeztek meg. A Miss World a Miss Universum és a Queen of the World mellett a három legjelentôsebb világszépe-verseny közé tartozik. Az izraeli szépségkirálynô manökenként dolgozik és újságírást tanul. Kedvenc idôtöltése a tánc. A Martinique-ról származó francia Véronique Caloc (23 éves) lett a második, Pick Lim Lina Teoh 22 éves malajziai szépség pedig a harmadik. A zsûri, a Miss World verseny hagyományait némileg módosítva, a szépségen kívül a mûveltséget, értelmességet is számításba vette az idén. A verseny televíziós közvetítését több mint egymillióan nézhették a világ 130 országában.
Copyright © Népújság - 1998