Romániának az ipari és a bankszektorban fel kell pörgetnie a reformot a deficitek fedezéséért és a gazdasági növekedés fellendítéséért — mutat rá az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) jelentése.

A piacgazdaság elemeinek megszilárdításáért meg kell gyorsítani a vállalatok átszervezését és privatizálását és fellendíteni a gazdasági növekedést — hangzik az EBRD idei jelentésében. A fô állami bankok rehabilitálása és átszervezése a reform létfontosságú eleme — vélekednek a bankszakértôk, akik a "megvalósítások" fejezetében megemlítik a fizetési mérleg konvertibilitását és a két állami bank magánosítása érdekében tett lépéseket.

A jelentés nem hallgatja el azonban, hogy a nagy privatizálást megengedhetetlenül sok ideig halogatták, hogy az adókból várakozáson aluli jövedelmeket hajtottak be, a veszteséges vállalatok bezárása, akárcsak a mezôgazdasági reform, nagyon lassú, miközben a gazdaság mélyrepülése folytatódik.

A jelentés szerint a bankszektor gyengén fejlett, amit tovább súlyosbítanak a rosszul kihelyezett hitelek, a fogyatékos bank ellenôrzések.

Az EBRD több mint 1,5 milliárd dollárt folyósított Romániának, ami Kelet-Európában a legnagyobb összegnek számít. Románia után Oroszország következik. A bank jövôbeli projektjei a román bankszektor, a távközlés, az energia és vízellátás támogatására irányul.

Románia—NATO egyéni párbeszéd

Andrei Plesu külügyminiszter Peru Köztársaságból Brüsszelbe utazik, ahol november 25- én részt vesz a 16+1 formátumban lefolyó NATO és Románia közötti egyéni párbeszéden — közölte Carmen Podgorean külügyi szóvivô.

Pontosítása szerint a szóban forgó összejövetelen a román küldöttséget Emil Constantinescu elnök fogja vezetni.

Andrei Marga tanügyminiszter hétfôn elrendelte, hogy a szakmai és a mûszaki iskolák kössenek együttmûködési szerzôdéseket az azonos területû gazdasági szereplôkkel és intézményekkel. A szerzôdések megkönnyítik a tanulók gyakorlati felkészítését.

Így a megyei és a fôvárosi tanfelügyelôségeknek november 26-ig be kell küldeniük a szakminisztériumhoz javaslataikat az iskolai hálózat racionalizálása tekintetében és ötleteiket a szakmai oktatás státusának helyreállításáról a piacgazdaságra való áttérés körülményei között.

Családi átlagkiadás

Tavaly július és idén június között egy család havi átlagkiadásai mintegy 1,6 millió lejt tettek ki, 20 ezer lejjel kevesebbet a jövedelemnél — derül ki az Országos Statisztikai Bizottság adataiból.

Az összköltségek mintegy 64 százaléka, illetve 1,02 millió lej ment a fogyasztásra. Ezen belül az élelmiszerekre és italokra fordított költségek 50 százalékot tettek ki, a nem élelmiszer-termékekre fordítottak 28 százalékot, míg a szolgáltatásokra 22 százalékot adtak ki.

Egy család átlagosan 231 ezer lejt fizetett adókra és illetékekre, vagyis a fogyasztási költségek mintegy 23 százalékát.

Csáky Pál a szlovák kormányprogramról

Az új szlovák kormány programja szándéka szerint "polgárbarát program, amely legalább öt pontjában hangsúlyozza a tolerancia és a másság tiszteletének fontosságát" — jelentette ki az MTI-nek Csáky Pál, a kormány kisebbségi és emberi jogi kérdésekért felelôs miniszterelnök-helyettese a programnyilatkozat elhangzása után.

A program legfôbb erényeit firtató kérdésre Csáky kiemelte: a program érdemi hangsúlyt helyez arra, hogy Szlovákia több nép és népcsoport kultúráját hordozó ország, és ezt a tényt a kormány méltányolni kívánja. Nem kevésbé fontos, hogy a program nagy jelentôséget tulajdonít a jószomszédi viszonynak és az európai integrációnak. A kormányprogram ezen belül is kiemelten kezeli a magyar—szlovák viszonyt, amint azt a Párkány és Esztergom között csonkán álló híd felújításának szándékát is jelzi.

A kormányprogram fontos kötelezettségként elôirányozza, hogy a kabinet már a január végén esedékes bizonyítványosztásig visszaállítja a kétnyelvû bizonyítványok intézményét és a parlament elfogadja a kisebbségi nyelvek védelmét szavatoló törvényt. A kormány minden területen — anyagilag is — támogatni fogja a nemzetiségi kultúrákat, visszadja a nemzetiségi intézmények jogalanyiságát, felszámolja az elôzô kormány által létrehozott — a kisebbségi mûvelôdést hátrányos helyzetbe szorító — Nemzeti Kulturális Központokat.

Csáky nagy jelentôséget tulajdonít annak, hogy a kormány távlati tervei szerint az iskolák irányítása visszakerül a helyi önkormányzatok hatáskörébe. A szlovák kormány jelenleg a fennálló felsôoktatási intézményrendszer keretében keresi azokat a megoldásokat, amelyek lehetôséget nyitnak a magyar anyanyelvû pedagógus-és teológusképzés és a humán értelmiség egyetemi képzése elôtt. Ezen túlmenôen a kormány támogatja a magyar oktatás további lehetôségét kínáló városi egyetemek létrehozásának gondolatát, olyan formában is, hogy ezek az oktatási intézmények külföldi egyetemek Szlovákiában mûködô részlegeként mûködhessenek.

Csáky Pál az MTI kérdésére válaszolva határozottan kijelentette: az új szlovák kormány programja nagyon nagy mértékben jeleníti meg az Magyar Koalíció Pártjának politikai filozófiáját. Ez "nem csak a kormányprogram szellemében, hanem a megfogalmazásaiban is kitapintható. Azt hiszen olyan reménykeltô programot sikerült megalkotni, amelyért érdemes lesz küzdeni, akár kockáztatni is. Persze, látni kell, hogy ez egy nagyon széles, négypárti koalíció közös programja, amelynek megvalósítása nyilván kemény küzdelmekbe kerül majd" — fogalmazott Csáky.

Az Országgyûlés Külügyi Bizottsága szerdán, elsô ízben, kihelyezett ülést tart Debrecenben — jelentette be Pósán László országgyûlési képviselô, a külügyi bizottság tagja, a Fidesz helyi elnöke hétfôn a cívis városban.

A politikus elmondta: a városházán tartandó kihelyezett ülés kapcsán is szeretnék a figyelem középpontjába állítani Debrecen és a keleti régió intenzív fejlesztésének a szükségességét. Az ôsz folyamán Orbán Viktorral az élen már csaknem valamennyi kormánytag megfordult a térségben. A végrehajtó hatalom után most a törvényhozókat látják vendégül. A nyilvános tanácskozásra meghívták a kassai, a nagyváradi és az ungvári önkormányzatok vezetôit, jelezve, hogy a régiós kapcsolatok túlnyúlnak az ország határokon. Jelen lesznek a kamarák, az egyetemek, az egyházak és a tudományos testületek képviselôi, s ott lesz a Külügyminisztérium politikai államtitkára is.

Pósán László reményét fejezte ki, hogy a külügyi bizottság után más parlamenti bizottságok is tartanak kihelyezett ülést Debrecenben. Szeretnék elérni, hogy 1999 áprilisában a nemzeti függetlenség 150. évfordulóján a debreceni nagytemplomban tartson kihelyezett ülést az Országgyûlés.

Belviszályok kormánypártokban

Súlyos belsô feszültségek gyötrik a két legerôsebb kormánypártot, lehetett érzékelni a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD) és a Demokrata Párt (PD) hétvégi tanácskozásain.

A politikai elemzôk szerint a PNTCD a szakadás küszöbére jutott a kormányzás kudarcai, s fôként annak köveztében, hogy képtelen megérteni a kudarcok okait. A parasztpárt a hétvégén azzal a hivatalos céllal rendezett konferenciát Szatmárnémetiben, hogy újra felfedezze kereszténydemokrata mivoltát, de ehelyett új frontok nyíltak a párton belül: Victor Ciorbea volt kormányfô hívei rendkívüli kongresszust szeretnének összehívni, s a párt komoly hibájaként fogalmazódott meg, hogy nincs stratégiája a kormánykoalícióból való kilépésre.

A Demokrata Párt ugyanakkor kizárásokkal próbál úrrá lenni belsô gondjain. A párt országos vezetôségének bukaresti tanácskozásán kizárták a pártból Adrian Severint, a PD egykori alelnökét, volt külügyminisztert, valamint Adrian Vilãu parlamenti képviselôt. A kizárások elleni tiltakozásul bejelentette a pártból való kilépését Octavianu Stireanu, a PD egyik szenátora.

Severint azzal vádolták, hogy nyilatkozataiban, interjúiban, nyilvános állásfoglalásaiban megsértette a PD szabályzatát. Vilãut a párt vezetô testülete abban találta bûnösnek, hogy a képviselô a párt egységét, tekintélyét és képét rombolta, valamint eltitkolta, hogy a hírhedt Securitate titkosszolgálatnak dolgozott besúgóként.

Lapvélemények szerint a Demokrata Pártból történt kizárások valójában a szakadást jelentik a pártban. "A román politikai rendszer — a pártok, a kormány és az ellenzék — szétbomlik az általános válság sajátos román megoldási formájának keresésében. A kérdés nem úgy fogalmazódik meg, hogy mit tegyünk Romániával, hanem parlamenti eljárásokról, egyéni rivalizálásokról, személyes sértôdésekrôl van szó. A politikusok, ahogy ráébredtek a politika szétesésére, a pártstratégiáról áttértek az egyéni vagy csoportos stratégiára. A jelen helyzetben pedig sem az elnök, sem a kormányfô, de még a szavazók sem képesek ismét összehozni ôket" — olvasható a Curentul kommentárjában.

Kollokvium Párizsban

A közös európai védelem témájában hétfôn Párizsban széles körû kollokvium kezdôdött, elôsorban közép-és kelet-európai szakértôk részvételével.

Az École militaire-ben zajló tíznapos tanácskozást a francia Nemzeti Védelmi Tanulmányok Intézete szervezte. Francia politikusok és vezetô beosztású katonatisztek mellett meghívott kül- és katonapolitikai elemzôk, stratégiai tervezôk, magyar, lengyel, cseh, román, bolgár, szlovén, szlovák, észt, lett, litván szakértôk vesznek részt a rendezvényen elôadóként, vitapartnerként.

A megvitatandó témák között szerepelnek a közös európai védelem kérdései, így a Nyugat-európai Unió jövôje, valamint konkrét katonapolitikai feladatok, illetve olyan többnemzetiségû alakulatok, mint az Eurohadtest, az Eurofor, illetve kiegészítô tengeri ereje, az Euromarfor. A tanácskozáson szó lesz az európai fegyvergyártásról, az e téren megvalósítható-megvalósítandó együttmûködösrôl, a katonai szabványok egységesítésérôl is.

A magyar—román kulturális kapcsolatok fejlesztésérôl, a mûemlékvédelem területén való együttmûködésrôl és közös kulturális programok megvalósításáról kezdett hétfôn tárgyalásokat Temesváron Hámori József, a magyar nemzeti kulturális örökség minisztere Ion Caramitru román kulturális miniszterrel.

Hámori József romániai látogatása során felkeresi a Temesvár közelében fekvô Bánlakot, ahol a román kulturális tárca egy regionális kulturális központot szeretne létrehozni. A román elképzelések szerint több közép- és kelet-európai ország — köztük Ausztria, Magyarország, Szlovénia, Jugoszlávia és Bulgária — közösen venne részt az 1991-es földrengésben megrongálódott Karátsonyi-kastély helyreállításában, majd kulturális központként történô üzemeltetésében.

Kedden Bukarestben folytatódnak a két miniszter megbeszélései. A román fôvárosban Hámori József és Ion Caramitru aláírja a két ország mûemlékvédelmi megállapodását.

A magyar miniszter kiséretében van Entz Géza, az Országos Mûemlékvédelmi Hivatal elnöke is.

Magyarországot komolyan érdekli az a terv, amely a romániai Bánlakot, az ottani kastélyt regionális központtá kivánja fejleszteni, és szívesen részt vesz a terv megvalósításában, mivel az elképzelés a régiók Európája számára szolgálhat mintaként — hangsúlyozta Hámori József hétfôn az MTI tudósítójának adott nyilatkozatában.

— A tervek szerint a három szomszédos ország néhány megyéjének közvetlen részvételével fejlesztenék regionális központtá a kastély épületegyüttesét. Ez elsôsorban kulturális központot jelentene, de foglalkozna informatikával, konferenciák szervezésével is. Lényege az, hogy a környezô országok megyéi közvetlenül kapcsolódnának be, s egy olyan régiót hoznának létre, amely szinte modellje lehet annak, amit Brüsszelben úgy fogalmaznak meg, hogy a régiók Európája. Egy ilyen bánlaki program emellett talán elôsegítheti a gyorsabb csatlakozást az Európai Unióhoz mind Románia, mind Magyarország számára — hangsúlyozta Hámori József.

A miniszter elmondta, hogy a mostani romániai tanácskozások fontos része a magyar-román kulturális munkatervnek a kidolgozása is, amelynek nagyon sok alpontja van: színházcserék, zenei programok, kulturális hetek megrendezése Bukarestben és Budapesten, esetleg Kolozsváron és Budapesten. A találkozó harmadik napirendi pontja a kisebbségek, a magyarországi román és a romániai magyar kisebbség helyzete, kulturális lehetôségeik kölcsönös elismerése és támogatása.

EBRD-jelentés az átalakuló gazdaságokról

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) szerint a nemzetközi piacok felfordulása, az oroszországi válság és a növekedés általános méretû lelassulása rontotta a közép-kelet-európai térség növekedési kilátásáit is.

Az átalakuló gazdaságokról hétfôn Londonban közzétett éves jelentésében a bank úgy vélekedett, hogy számos országban a növekedés továbbra is pozitív lesz, de átlagosan egy százalékkal kisebb a korábbinál. Az átlagon belül Közép- és Kelet-Európában, valamint a balti térségben idén 3 százalékos, jövôre 3,5 százálékos növekedéssel számol a bank. Oroszországban viszont a visszaesés idén öt, 1999-ben pedig hét százalékos lesz a jelentés szerint. A mély intézményi refomokkal párosuló, kiegyensúlyozott privatizációt és liberalizációt megvalósító kelet-európai országok rugalmasan reagáltak a közelmúlt általános gazdasági kihívásaira — állapította meg az EBRD jelentése.

Nicolas Stern, az EBRD vezetô közgazdásza a jelentést bemutató londoni sajtóértekezletén hangsúlyozta: az átmeneti gazdaságok nem érhetik el teljes potenciáljukat egyenlôtlenül súlyozott reformokkal. A térségben uralkodó szembeötlô ellentétek azt mutatják, hogy a stabilitás és a növekedés megköveteli a versenyszellemmel és a pénzügyi fegyelemmel párosult piacot, a magántulajdont hatékony vállalatirányítási rendszerrel és jogrenddel együtt.

— Az olyan országok, mint Magyarország és Lengyelország, ahol az intézményi reformok — a jogrend, a pénzügyi és vállalatirányítási rendszer és a kormányzat — terén jelentôs fejlôdés és elkötelezettség jellemzô, a globális kihívásoknak sokal inkább meg tudtak felelni — hangsúlyozta Stern. Hozzátette: Magyarország és Lengyelország immár a piacgazdasági átalkulás egy újabb, magasabb szakaszába jutott.

Azon államok viszont, ahol kiegyensúlyozatlanok a refomok, torz a piacgazdaság, sokkal inkább sebezhetôk az általános világgazdasági kihívásoktól. Ezen országokban, leginkább Oroszországban a nemzetközi piacok közelmúltbeli felfordulása nyomán a piacgazdasági átalakulásban jelentôs visszalépés történt. Fehérorszországban és Üzbegisztánban pedig a kormányok gyenge reformelkötelezettsége erdményezte az elfordulást a piacgazdaságba vezetô útról — állapítja meg az EBRD jelentése.

A makrogazdasági stabilizáció terén történô visszafordulás miatt Oroszországban, Ukrajnában, Moldovában jelentôsen nô az infláció.

Az átalakulóban lévô piacgazdaságok pénzügyi szektoráról az EBRD általában megállapítja: a bankok még mindig inkább a kormányoknak nyújtanak hitelt és nem a magánszektornak. Jelentôs haladás tapasztalható a banki és értékpapírpiaci szabályozó rendszer kialakításában, de a FÁK-tagállamokban ez is késik. Nicolas Stern külön hangsúlyozta: az oroszországi fejlemények rámutattak a megfelelô bankreform hiányának makrogazdasági kockázataira.

Oroszországról szólva kiemelte: az EBRD az orosz központi bankkal hasznos tárgyalásokat folytat az ország pénzügyi nehézségeinek felszámolására, az összomlott bankrendszer taplraállításra. Az EBRD azonban csak akkor vállalhat további szerepet, további befektetéseket az IMF-fel és a Világbankkal karöltve, ha elkészül az új kormány kiegyensúlyozott programja a pénzügyek, a bankrendszer átalakítására és megkezdôdik annak megvalósítása.

Dejeu a nemzeti kisebbségekrôl

A Romániában élô nemzeti kisebbségek számára biztosítani kell a kisebbségekrôl szóló keretegyezményben foglalt jogokat, de óvakodni kell az olyan túlzásoktól, amelyek veszélyeztetnék a román állam egységét és integritását — hangsúlyozta Gavril Dejeu belügyminiszter.

A belügyminiszter pártja, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD) Szatmárnémetiben rendezett hétvégi tanácskozásán szólalt fel.

— A nemzeti kisebbségekrôl szóló keretegyezmény kimondja, hogy a kisebbségeknek joguk van saját erôbôl bármilyen oktatási formát létrehozni maguknak. Semmi sem írja elô, hogy egy államnak kötelezô lenne állami oktatási intézményeket létrehoznia a kisebbségeknek. Minden kisebbségnek joga van, hogy saját nyelvén tanuljon, de annak az államnak a nyelvén is, amelynek részét képezi — fogalmazott a belügyminiszter.

Dejeu szerint a kisebbségi kérdés másik oldala az, hogy a románokat asszimiláció fenyegeti az országnak azokban a térségeiben, ahol ôk alkotnak kisebbséget. "Itt a románok már alig tudnak románul. A templomban nehezen válaszolnak románul a szertartást végzô papnak, és aztán ahogy kilépnek a templomból, ismét magyarul beszélnek" — panaszolta.

A miniszter szerint a keretegyezmény azt mondja ki, hogy "ha egy adott helyen a nemzeti kisebbség alkotja az ott élôk többségét, tiszteletben kell tartani az (ország) többségéhez tartozók jogait.

"Semmilyen esetben nem tûrhetjük el, hogy az ország egyes részein a románok elnemzetietlenítése történjen. El kell ismerni a kisebbségek önazonossághoz való jogát, de ez nem érintheti annak az államnak az alapvetô értékeit, amelyben élnek. Ezeket az értékeket pedig az állam szuverenitása, egysége és területi integritása jelenti" — mondotta a belügyminiszter.

Ünnepélyes keretek között felavatták hétfôn a felújított nagylaki határátkelôt.

A három ütemre tervezett rekonstrukció elsô két szakaszában a teherforgalmi terminál készült el. Az utolsó fázisban a határátkelô épületeit, valamint a személyforgalmat bonyolító részt korszerûsítették az európai normáknak megfelelôen.

A határátkelô teljes rekonstrukciójára PHARE- segélyprogram részeként került sor. A nagylaki munkálatokra Magyarország 400 millió ECU támogatást kapott, s csaknem ugyanennyi pénzzel járult hozzá a magyar kormány.

Az avatóünnepségen Arnold Mihály altábornagy, a Vám- és Pénzügyôrség országos parancsnoka elmondta: az Európai Unió külsô határainak elôkészítése folyamatosan halad, sorra újítják fel a magyarországi határátkelôket a schengeni egyezmény normáinak megfelelôen.

Hangoztatta: a nagylaki határátkelônél különválasztották a teher- és személyforgalmat, az átkelô alkalmassá vált arra, hogy a vámigazgatás világszerte korszerûnek számító ellenôrzési normáit, a folyamatos áthaladást biztosítsa.

Az európai közúti vámhivatalok között elsô helyen szerepel a nagylaki a kábítószer-, különösen a heroincsempészet felderítésében. Az ottani tapsztalatokat az ország többi határátkelôhelyén is hasznosítani kívánják — mondta Arnold Mihály.

Michael Lake, az Európai Unió magyarországi delegációjának nagykövete beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Nagylak hamarosan az EU külsô határa lesz, és a csatlakozási tervben a határátkelôk rendkívül fontos szerepet kapnak.

Rámutatott továbbá, hogy az uniós országokban szabad közlekedést biztosít ugyan a schengeni egyezmény, de a külsô határokat védeni kell.

Elismeréssel szólt a nagylaki felújítási munkálatokról, valamint arról, hogy Magyarország nem késlekedik határátkelôinek korszerûsítésével.

Csökkenô GDP

A pénzügyminisztérium számításai szerint az idén 5 százalékkal csökken a bruttó hazai össztermék (GDP) értéke, s mivel jövôre is hasonló folyamat várható, a jövô évi költségvetésben minden kiadást mintegy 2 százalékkal vissza kell fogni.

Decebal Traian Remes pénzügyminiszter ennek megfelelôen a jövô évi költségvetés tervezetének összeállításakor már minden minisztérium számára az ideinél két százalékkal kevesebb összeget biztosított. A pénzügyminiszter elképzelését a kormány múlt heti ülésén szerette volna elôterjeszteni, de akkor ez nem került napirendre, ezért a most csütörtöki ülésen vitatják majd meg.

A Ziarul Financiar úgy tudja, hogy az ülés elôtt minden miniszter találkozni szeretne Remessel, hogy a pénzügyminisztertôl minél nagyobb költségvetésre csikarjon ki igéretet tárcájának.

Traian Bãsescu közlekedési miniszter megerôsítette a két százalékos általános elvonás tervét, de az elképzelést egyszerû tréfának nevezte. Mint mondta, a közlekedési minisztériumnak már most is mindössze a szükséges összeg fele áll rendelkezésére. "Ha nem kapok pénzt, benyújtom lemondásomat" — fenyegetôdzött.

Bãsescu a hét végén a Demokrata Párt legharciasabb alelnökeként rendkivüli szigort, pénzügyi fegyelmet kért számon a kormányon. Mint mondta, a súlyos recesszióval küszködô gazdaság csak akkor kerülheti el a fenyegetô válságot, ha a kormány azonnal lép: felgyorsítja a privatizációt, bezárja a veszteséges vállalatokat és nem enged a fiskális terhek enyhítését követelôknek.

A pénzmegvonás miatt lemondani szándékozó miniszter azt is kijelentette, hogy a kormány semmiképpen nem fizetheti ki a közalkalmazottak kérdésessé vált 13. havi munkabérét. Emellett sürgette, hogy a Román Nemzeti Bank ne lépjen fel a nemzeti valuta védelmében, engedje, hogy az árfolyam 11000 lej/dollár legyen. Bãsescu szerint azt is meg kellene tiltani, hogy a román bankok a munkabérek kifizetésére nyújtsanak hitelt a hozzájuk fordulóknak.

Havazott? Nahát

Mifelénk már hagyomány, hogy a tél érkezése meglepi az illetékeseket. Az utakon az elsô havas napokon gyakori látvány a csúszkáló, megpördülô jármû, és ugrásszerûen megnô a koccanások száma. Így van ez, függetlenül attól, hogy az elsô hópelyhek novemberben, vagy akár januárban érkeznek — a meglepetés mindig biztos.

Idén sem volt ez másképp. Múlt hét közepén jött az elsô hó, ami még nem okozott ugyan különösebb galibát, alighanem azért, mert gyorsan olvadt, de a hét végére a tél "bekeményített". A Román Vizek ÖV marosvásárhelyi kirendeltségétôl kapott, csütörtökig szóló meteorológiai elôrejelzés szerint a minimális hômérsékleti értékek egy-két fokot emelkednek, de az enyhe fölmelegedés ellenére -6 fok körüli hidegre számíthatunk reggelente. A napközbeni legmagasabb értékek sem fogják meghaladni a -3, —2 fokot. Holnap és holnapután havasesô, a domb- és hegyvidéken inkább havazás várható. Tegnap a hóréteg vastagsága Marosvásárhelyen 10, a megye városaiban pedig: Segesváron ugyancsak 10, Dicsôszentmártonban és Ludason 6 - 6, Szovátán 5, Régenben pedig 3 centiméter volt.

Visszatérve a meglepetésre, ez megyénk utászainál úgymond teljes volt. Szombaton volt alkalmunk tapasztalni, hogy Bihar és Kolozs megyében az E60-as utat szinte taplószárazzá tették, néhány rövid, de jól leszórt szakaszt kivéve, Maros megyébe érkezvén viszont inkább kétsávos korcsolyapályához hasonlított az európai aszfaltcsík. Homok volt, de inkább csak mutatóban helyenként. Hogy nem láttunk súlyos baleseteket, az szerintünk csak a gondviselésnek volt köszönhetô. Az országútügyi igazgatóság marosvásárhelyi diszpécserszolgálata szerint szombaton az E60-as Hadrévtôl Marosvásárhelyig terjedô szakaszára 11 tonna homokot szórtak. Azt tudtuk, hogy a hó olvad, de hogy a homok párolog, arról eleddig nem hallottunk, márpedig 11 tonnából valamit találhattunk volna az úton is... Tegnapra ugyanezen szolgálat szerint felszáradtak a felügyeletük alá tartozó útszakaszok, kérdés, ha a hét közepén újra lehavaz, a "meglepetés-effektus" ezúttal is mûködik-e?

A megyei utak karbantartói szerint, hóekével és csúszásgátló anyagokkal azonnal közbeléptek, amint a helyzet megkívánta, s szerintük nagyobb gondok nem voltak a forgalommal. Tegnap reggel az erdôszentgyörgyi polgármestertôl tudtuk meg, hogy Bözöd felé nagyon nehezen közlekedik az autóbusz. Kérdésünkre rögvest kiderült, hogy ezen az úton se hóeke, se homok nem járt. Egyszóval elmélet és gyakorlat közt a különbséget hétmérföldes csizmával lehet mérni...

Marosvásárhelyen a Citadin Prest Rt.-tôl kapott információink szerint "relatíve jók" a közlekedési viszonyok, a karbantartók péntektôl dolgoznak az utakon. Egyetlen sürgôsségi hívásról számoltak be, amelyet a Bánát utcából kapott a cég, ennek nyomán közbeléptek a helyszínen. Mint elmondották, az útkarbantartás a városházával kötött szerzôdés alapján folyik. A megegyezés a város úthálózatának mintegy 70%-ára vonatkozik, ezek rendszeres téli takarítását a szerzôdés alapján fizeti a polgármesteri hivatal. A fennmaradó szinte egyharmad "amúgy sem nagyforgalmú, nem jelentôs útszakasz" a diszpécser szerint, aki azt is tudni vélte, hogy a városházának véges összegû pénz áll rendelkezésére a hóeltakarításra. Vajon az ottlakók másodrendû adófizetôk a város többi polgárához képest? Vagy netán, ha komolyabban lefagy, majd ingyen adnak nekik korcsolyát, esetleg sífelszerelést...

Tegnapi adataink szerint a távolsági autóbuszok és a vasúti járatok rendben, komolyabb késések nélkül közlekedtek. A segesvári vasúti csomóponton áthaladó nemzetközi vonatok sem késtek számottevôen. A Tarom légitársaság helyi kirendeltségének tájékoztatása szerint a röptér nyitva volt, a légijáratok problémák nélkül közlekedhetnek.

Mint látható, az utak tekintetében a helyzet korántsem rózsás. Az útkarbantartók álláspontja nem mindig fedi a valóságot, aki tehát autóba ül, legjobb útitársa az óvatosság. A zimankós napokban ajánlatos finoman bánni a pedálokkal és a kormánnyal, legalább ameddig a tél majd "bejáratja" az utászokat is...

Székelyföld — a negyedik emeleten

Mottó: Nem akarok ünneprontó lenni, de lehet, hogy a Székelyföldbôl ez marad. Ez a lap...(Lôrincz György)

November elején találkozott csíkszeredai közönségével az egyéves folyóirat, a Székelyföld. A lap helyét, melynek létrejötténél ott bábáskodott Kolumbán Gábor, a Hargita megyei tanács elnöke és máig támogatója maradt törekvéseinek, a fôszerkesztô Ferenczes István "az erdélyi magyar folyóirat-prérin valahol a Látó és a Korunk között" jelölte meg. Ez a beszélgetés-részlet is a lap céljaival, a régió jellegzetességeivel kapcsolatos, szereplôi Kolumbán Gábor, Farkas Árpád, Lôrincz György és Bogdán László. — Hargita megye ezzel a lappal példát mutatott az erdélyi magyar társadalomnak: nem igaz, hogy kilátástalan a helyzetünk! — írja a Hargita Népének egészoldalas köszöntôjében Szatmári László. Itt azt a részt emeltük ki a beszélgetésbôl, amelyik arra a kérdésre próbál választ keresni, hogy fel kell-e, fel lehet-e nézni a Székelyföldre — a többi régió magyarjainak... illetve a régiónk többi magyarjának.

Kolumbán Gábor: Létezik egy Székelyföld, mint régió. Ez a régió nagyon fragmentált, mozaikszerkezetû, ez a történelem során így alakult, szerves fejlôdés eredménye. Ilyen ez a föld, több rétegû identitás tud rá építkezni. A Székelyföld mint régió hogyha összeáll mint szervesen mûködô entitás, akkor ennek elôször mindenképpen kulturálisan kell megtörténnie. Nem lehet adminisztratív és politikai eszközökkel létrehozni ezt a régiót. Mert ezek elôtt olyan csaták megvívása áll, amelyek miatt eleve esélytelen a próbálkozás. Az emberi szabadság egyetlen területe, ahol ez még lehetséges, a kultúra. Mert a kultúra még elég szabad ahhoz, hogy ilyen regionális identitást meg tudjon jeleníteni. Vannak olyan országok, ahol a kultúra sem szabad ennyire. A kultúrának megvan az a szerencsés állapota, hogy integrálni tud nagyon széles palettán mozgó sajátosságokat, identitásokat, másságokat. Amikor a kultúránál keményebb struktúrát próbálunk létrehozni, akkor azonnal meg fognak jelenni ezek a villongások, az erôforrások elosztása a centrumok között. Tehát én még erôsen kétlem, hogy ha lenne politikai akarat, akkor is adminisztratíve vissza lehessen csinálni egy Székelyföldet mint egy autonóm tartományt. Hogy erre mi képesek lennénk-e, van-e elég empátia és együttmûködési készség a székelyföldi székekben, hogy leüljenek egy ilyen tusnádi kongresszuson, és azt mondják, hogy na most mi közös akaratunkból, senki által nem késztetve létrehozzuk ezt a régiót. De ha nincs? Akkor éppen olyan rosszul fog mûködni, mint amilyen rosszul mûködött a magyar autonóm tartomány. Azt a nagy problémát, hogy a Székelyföld modernizációja és fejlesztése 300 éve megoldatlan kérdés, azt a magyar autonóm tartomány sem tudta megoldani.

Lôrincz György: Ezt meg is lehetne fordítani. Meg kell legyenek azok a rugalmas kis egységek, amiket nevezhetünk Keresztúrszéknek vagy Háromszéknek, vagy kisebb székeknek, amelyek, mikor lebontódtak s tisztázták a hatalmi pozícióikat, akkor újraszervezôdnek egy nagyobb egységbe.

Kolumbán Gábor: A Székelyföld-állam — csak konföderációként képzelhetô el, én Hargita megyét is konföderációnak nevezem. Mert a Székelyföld, mint a székek "konföderációja", most is így mûködik. Hát ha valami olyan kérdés van, akkor megvannak a vezetôk, megvannak, akiket meg kell keresni, és így tovább. Én tudom ezt a megyét vezetni úgy, hogy ennek három régiója van (Csík, Gyergyó és Udvarhely székekkel, sz.m.), és ez jól mûködik. Az erdélyi probléma sokkal bonyolultabb, mert ott két nemzet között kell a kiegyezésnek megtörténnie. Amíg a románok a magyarokkal nem egyeznek ki, mint nemzet, addig Erdélyben a magyarokkal nem lehet megcsinálni az autonómiát. Ez a helyzet, mert ilyenek az etnikai viszonyok. Itt egyszerûbb a dolog, ti. a Székelyföldön csak regionális identitásokat kell egyeztetni. Míg Erdélyben nemzetieket.

Értéket kell képviseljen a Székelyföld c. folyóirat. A Székelyfölddel szemben rengeteg elôítélet van a magyar kultúr- és nyelvterületen. Ez az elôítélet bizonyos provincializmusból fakad vagy táplálkozik, amirôl el kell mondanom, hogy nem alaptalan. Nekem is erôs klétségeim vannak, hogy most ha minden székely városban van egy színház, akkor ez olyan színház lesz- é, amit el lehet "adni".

Bogdán László: Az RMDSZ hitbizományának tekinti a Székelyföldet. Az elmúlt nyolc év harcaiból világosan látszott, hogy mindig hivatkoznak az RMDSZ-re, az RMDSZ mindig hivatkozik a Székelyföldre, de soha nem konkrétan, a székely problémákkal foglalkoznak, hanem van egy kettôs szándék: egyfelôl mindig hivatkozási alap a Székelyföld, másfelôl van egy dekretáció, hogy hát azért nemcsak a Székelyföld létezik, hát ott vannak a szórványok. Ott van egész Erdély.

Tehát ha mi azt akarjuk, hogy ránk felnézzenek, akkor fel kéne vinni a Székelyföldet a negyedik emeletre. A kérdésem azokhoz, akik jobban ismerik ezt a problémát az, hogy van-e ilyen emelet, és fel lehet-e vinni a Székelyföldet a negyedik emeletre?

Kolumbán Gábor: A probléma az, hogy az RMDSZ etnikai alapon létrejött politikai szervezet, hogy ne mondjam: párt. Tehát elsôsorban nemzeti érdekek védelmére szervezôdött, amit utána "lefordított" bizonyos személyi csoportok, satöbbi érdekeire, és ezeket képviseli ott, ahol megengedik neki, hogy képviselje. De ha visszatérünk az eredeti missziójához, küldetéséhez az RMDSZ-nek, akkor kiderül, hogy az az emelet, amelyen az RMDSZ dolgozik, az a negyedik emelet: az a nemzeti identitás, a nemzeti közösség szintje, ahol együtt van a román kormány, a magyar kormány és az RMDSZ. Ezek a játékosok ezen a szinten. Emögött egy bizonyos fajta nacionalizmus van, a szónak a pozitív értelmében, hogyha nevezhetnénk így, tehát nemzetállamok hozták létre, és nemzetállami logikában van helye az RMDSZ-nek. Sajnálatos eredménye ennek a mûködésnek az, hogy a szubnacionális identitások, amilyenek lehetnek pl. a kulturális identitások és a regionális identitás is, amelyek úgymond a nemzetállamok szintje alatt vannak megszervezve, ezek az identitások nem jelennek meg az RMDSZ retorikájában. Ezért az RMDSZ nem igazán tud foglalkozni önkormányzati kérdésekkel, mert nem érti, mit jelent az, hogy helyi autonómia. Az, ami benne van a programban, az retorika, az ki van másolva az európai dokumentumokból.

Azért valósul meg csak szólamokban a decentralizáció, mert azok a politikai alakzatok, amelyek ezzel foglalkoznak, nem értenek hozzá. Tehát azért nem csinálunk reformot, mert nem értünk hozzá. És az RMDSZ eddig elért sikerei, azok mind a nagypolitika, tehát a nemzetpolitika szintjén elért sikerek, és az alá nem tudott jönni. Én úgy látom, hogy amíg a nemzeti diszkurzusban, a nemzeti kultúra és az intézményrendszerek szintjén nem erôsödik meg a regionalizmusok legitimitása, tehát amíg nem ismerik el azt, hogy vannak legitim identitások, kultúrák, amik nem feltétlenül a nemzeti szinten szervezôdnek, addig nekünk nem nagyon van lehetôségünk egy ilyen széles elfogadottsághoz, az RMDSZ és társai részérôl.

A gyakorlat ellenben pont azt igazolja, hogy a lapot elolvassák az emberek, tehát azt jelenti, hogy az emberek érzik, számukra létezik a regionális identitás. Meg vagyok gyôzôdve, hogy nem az emberekkel és nem a lappal, hanem a nemzetpolitikát csinálókkal van a baj. Nem elég széles a látókörük, nem tudják beintegrálni a regionális és szubnacionális szinteket a nemzetpolitikába. Nem tudják beintegrálni az európai integrációs folyamatba sem. Románia például ma sokkal elôbbre van szubnacionális szinten az európai integrációban, mint nacionális szinten. Ha nézzük, hogy mit csinálnak a városok és a megyék nemzetközi porondon, akkor a román állam messze le van maradva ehhez képest, de nem hajlandó vagy nem képes ezt feldolgozni.

Farkas Árpád: Amikor a Csík megyei tanácstól rábólintás történt, (Ferenczes) Istvánnak a kéglijén itt a város végén egy kicsit boroztunk és álmodoztunk, s én azt mondtam, hogy — hát nyilván nem én fogom azt Sepsiszentgyörgyrôl meghatározni, de — ne legyen egy lábszagú Székelyföld.(A folyóirat, sz.m.) Ne legyen a "Lépteink nyomán fenn a Hargitán", nemcsak azért, mert nemzedékek nôtték ki ezt a betegséget már, s a XX. század végén élünk; legyen karakterhordozó, legyen régiókarakterhordozó, de valami több, valami plusz, valami levegôsebb. Tehát ne csak a köldöknézô, hogy a lajtorjával hogy mentünk át az erdôn, keresztbe'...és hozzánk csatolták ismét Romániát.

Bogdán László: De azért mi vagyunk a magyar nyelvterület egyetlen olyan közössége, amelynek van tengere, például...

Farkas Árpád: Nem kell útlevéllel menni, annyiban. És azt hiszem, hogy egy kis erôltetettség érzôdik ezen a szándékon, de sikerült. Úgyhogy jelentem a mélybôl, jelentem az életemet, a múltamat is, mert...nemzedékek nôttek fel, akik nem szeretik már "a templomot s az iskolát" — állandóan szavalni. Már egy kicsit templomtoronyra nézô, templomtoronygombra nézô nemzedékek is nôttek, tehát készenlét van, képesség van: de azért a mélybôl jelenteni kell. Köszönjük szépen, a kalapunkat nem emelgetjük naponta semmi elôtt, de alatta haj nô, és serkenünk is, vagyunk is, lélegzünk is, és humorunk van, kedélyünk van, nem bárgyú és nem közönséges — és máris ott van a régió hangulata. Mert meg tudunk szólítani még élô képzômûvészeket (fôleg), de más élôlényeket is, Kovács András Ferenc bármikor ad a kedélyébôl verset a lapnak, angol költôket is szállít nekünk, nem érzem, hogy szoronganunk kellene, hogy a rossz kedély az eltelepedjék rajtunk, fiatalunk több van, mint vénünk, hála Istennek, és van...van nyersanyag. Önmaga fogja megfogalmazni önmagát ez a lap.

Bogdán László: Rá kell szoktatni az embereket, hogy a lábszagot sprékkel nem lehet orvosolni, rá kell szoktatni az embereket a lábmosásra. Arról akarok beszélni, hogy egy ilyen lap is, mint a Székelyföld nem elégedhet meg azzal, hogy csak irodalmat vagy csak képzômûvészeket vagy csak történelmet közöl, hanem a nevelésnek ebben a Németh László-i vagy Kemény Zsigmond-i értelmében is fontos részt kell vállalnia. Másképp nem megy egész egyszerûen. Mi ábrándozhatunk arról, hogy a mi régiónk...tehát én elmondhatom azt Kolumbán úr, hogy ennél kisebb országok vannak az ENSZ-ben, mint Székelyföld, de ahhoz, hogy egy valamilyen "habókos izére" épülô konföderáció létrejöjjön, ahhoz a nevelés, gondolom, a Széchenyi István-i értelemben: elkerülhetetlen.

Egyébként ugyanezt a dolgot bármilyen szellemi lábszagra lehet alkalmazni. Itt vannak ellenpéldák, van logika. Tehát egy olyan világba kell eljutni, ahol lehet érvelni. Mi egy olyan világban éltünk mindig, ahol érvek nem voltak. Ahol megjelent Drakula, és azt mondta, hogy a hegyre kell építeni a vízi erômûvet, s akkor az elvtársak, ugye Pacepa leírja, megmagyarázták neki, hogy hegyre nem lehet, mert nem lehet felvinni a vizet...Hát egy vízi erômûvet nem lehet hegytetôre építeni. Tehát egy olyan világba kell eljussunk, ahol az érvek számítanak, ahol a logika számít, ahol a racionális érvelésnek lehet létjogosultsága. Ameddig egy ilyen világba nem jutunk el, addig csak azt énekelhetjük, hogy "Édes Erdély, itt vagyunk..." De még meddig? Ez a kérdés.

— Meddig vagyunk itt, vagy meddig énekelhetünk?

— Hát ez az.

A mai marosvásárhelyi ifjak, kik hangos rock-koncerteken lázas révületet átélni, vagy netán sportviadalt látni, "egyet jót üvölteni" járnak az amúgy nem túl nagyvárosias sportcsarnokba, bizonyára pillantást sem vetnek a csarnok mellett bár magasba nyúló, de az enyészet által jócskán kikezdett, a tájba csüggedten beleszürkült vízi erômûre. Talán eszükbe sem jut valakitôl megkérdezni: mi a csudáért létesült valamikor (és egyáltalán mikor) a csatorna, melyet turbinaároknak nevezünk. Kit érdekel ma már, hogy eleink mi végre építették az erômûvet? E kérdések az utóbbi napokban többünkben felmerültek, most, amikor annak a centenáriumát ünnepeltük az energetikusokkal együtt, hogy villanyfény gyúlt ki Marosvásárhely utcáin. A századelô eseményeit idézni Ávéd János nyugalmazott gépészmérnökkel indultunk a régi erômûbe. Ô harminc évet töltött el az energiatermelés szolgálatában. 1965-ben fôgépészként került az egykori IREM-hez. 1995-ben nyugdíjazták.

A turbinák házában teremtett lélek sem kérdi, hova megyünk, mit óhajtunk. Nyugodtan beszélgethetünk. A díszlet megvan hozzá.

— A század elején a turbinaárok helyén még malomárok volt — kezdi az emlékezést Ávéd mérnök. — A város és a katolikus egyház malmát látta el. A Maroson fagát, úgynevezett rôzsegát volt... 1912-ben a nagy árvizek ezt elmosták. Az akkori két villanytelep — a bútorgyári és a közüzemi —, s a sörgyár víz nélkül maradt. Az árokban az iszap poshadni, bûzleni kezdett. Akkor határozta el az akkori városi törvényhatósági bizottság, hogy a rôzsegát helyett betonépítmény lesz. A partvédelmet is meg kellett erôsíteni. 1912. júliusában határozták el a vízi erômû építését is. 1914 júniusában helyezték üzembe a villanytelepet, mely három Francis típusú turbinával mûködött. A Ganz- Danubius cég szállította ezeket. Mindegyik turbinát egy 600 kilovoltamperes generátor hajtotta. A turbina és a generátor közötti áttételt kúp alakú fogaskerekek végezték, a fogak fából készültek... Annak idején volt egy olyan elképzelés is, hogy Marosbogát térségében épüljön erômû, s onnan lássák el árammal, de a terv meghiúsult. Ehelyett épült a közüzemi villanytelep, melyet két villany- és egy gázmotorral szereltek fel. A közgyûlés keretében Bernády György polgármester vitte keresztül az erômû ügyét. Késôbb ez nagy szerepet játszott a város villanyellátásában. 1915 után Erdélyben itt volt talán a legolcsóbb az áram, míg az erômû léte elôtt azon városok közt szerepelt Vásárhely, ahol a legdrágább az áram. A gát és a kanális Lenarduzzi János vezetésével készült. A turbinavásárláskor az egykori iratok szerint Bernádynak a Ganz- Danubiusnál hat százalékos árkedvezményt sikerült kiharcolnia. A turbinaház épületét Radó Sándor, az akkori városi fôépítész tervezte. A gátat eredetileg 65 méteresre tervezték, de végül 75 méteres lett, mert kiderült, hogy áradáskor nem elég az áteresztôképessége. Az építkezés a tervek szerint 1,6 millió koronába került volna, de a végelszámolás 2,3 millió korona volt. A vízi erômû a maximális termelést 1921-ben érte el, ekkor 3,5 millió kilowattórát termelt, és a város akkori fogyasztásának 90 százalékát fedezte!

1944-ben a visszavonuló német hadsereg felrobbantotta mind a gátat, mind a vizi erômûvet, mind a közüzemi villanytelepet. A város sötétben maradt. Egy évig ideiglenesen a cukorgyártól látták el — úgy ahogy. Majd felszereltek két Diesel-motort, amit a háború idején a visszavonuló csapatok Körtvélyfáján hagytak. 1945 ôszén ezekkel beindították a közüzemi villanytelepet. 1949-ben újjáépítették a gátat, és a vízi erômûvet. A régi turbinák teljesen tönkrementek. A Temesvári Politechnika tervezett új turbinákat, ezek voltak a Romániában tervezett és gyártott elsô Kaplan- típusú turbinák. Resicán gyártották le ôket. Ma is ezek mûköd(hetné)nek a marosvásárhelyi erômûben.

1965-ben regisztrálták a maximális teljesítményt: 3,9 millió kilowattóra/év.

Ettôl kezdve lassan fogyott a teljesítmény. Ennek oka az volt, hogy létrejött a vegyipari kombinát. Ezért megépült egy kanális, és ezen át ment a víz a kombináthoz. Innen, az erômûtôl indult. Ennek a vize a kombinátnak létszükséglet volt. Azelôtt évente leengedték a vizet a kanálisból, de többet ezt nem lehetett megtenni, mert akkor leállt volna a kombinát. Tehát a turbinaárok feltelt iszappal. A vízi erômû jelentôsége is csökkent. Ma már a kanális áteresztôképessége maximum 10-14 köbméter másodpercenként. Tehát az eredeti fele. Ezért nem lehet ma mûködtetni a turbinákat, melyek több mint ötvenévesek, szavatossági idejük maximum negyven év. Ma már a két turbina egyidejû mûködtetéséhez nem hoz elég vizet a turbinaárok. 1997-ben 942 ezer kilowattórát termelt az erômû. Ha mûködne, jelenleg kb. 400—500 marosvásárhelyi családot tudna ellátni. A teljes városi szükségletnek a 0,2 százalékát tudná megtermelni, ha a víz elegendô lenne.

Ávéd János mérnöktôl azt is megtudakoltuk: szerinte mi lesz a sorsa ennek a kissé divatjamúlt erômûnek, egyáltalán érdemes-e mûködtetni?

— Mindenképpen nyereséges lenne. 1992-ben készítettünk egy tanulmányt. A svéd Flyght cég felajánlotta, hogy mûszakilag felújítja az erômûvet. Minden szükséges tárgyalást lefolytattunk. Kevesebb mint öt év alatt teljesen megtérült volna a beruházás, utána ingyen termelt volna. Meg vagyok gyôzôdve, hogy az akkori bizonytalan belpolitikai helyzet miatt vonultak vissza a svédek, akik Maros megyében még három kisebb erômûvet szándékoztak felszerelni. Svéd bank kölcsönözte volna a pénzt, de visszalépett. Szerintem ez ma is egy életképes elképzelés. Az alapprobléma az lenne, hogy a Vízügyi Igazgatóság elég vizet szolgáltasson az erômûnek, persze fizetség ellenében. Most már nagyon sokba kerülne a csatorna kitisztítása.

Ma — ha mûködne a vizi erômû — négy ember látná el felügyeletét: Szotyori Sándor, fia, Szotyori Zoltán, Rózsa Albert és Kovács Lajos. Ôk pontosan nem tudják, miért nem üzemel az erômû. Ilyenkor a négy ember mással foglalkozik: fûtést, meleg vizet állítanak elô az áramszolgáltató vállalat irodáinak, mûhelyeinek. Úgy tûnik tehát, hogy az erômû immár csak helytörténeti kuriózum, s a jövôben esetleg enegiatörténeti múzeum színhelye lehetne.

— Fülöp Máriát a bibliográfiai szakirodalomban kifejtett értékes munkájáért az Erdélyi Magyar Közmûvelôdési Egyesület Monoki István-díjjal jutalmazza. A díjátadásra szombaton kerül sor Kolozsváron.

— Nagy meglepetés számomra, valószínûleg meg sem érdemlem meg, mert azok, akik elôdeink voltak, sokkal többet tudtak felmutatni. Egy magyarázata lehet a díjnak:talán megérezték azt az ügyszeretetet, amivel a könyvtári munka felé fordultam. Egyébként nagyon rég óta dolgozom itt, 1959 augusztus elsejétôl, szinte egy emberi életnek is elég...

— Visszanézve, nem tûnik hosszúnak a negyvenéves csend, ami a könyvtárosi-olvasótermi munkával jár?

— Úgy érzem, hogy elég aktív csend volt, de visszagondolva, valamennyiünk csendje nem volt elég aktív. Többször kellett volna felemelnünk hangunkat. Korral járóan a félelem szûnik egy kicsit az emberben, hogy szókimondásával esetleg mit veszíthet. Nem olyasmit mondok el vagy írok le, amiért mondjuk valakit be kellene zárni, a félelem nem hat odáig. Ha azon gondolkozom el, hogy mi mindent kellett volna jobban csinálni ebben a könyvtárban, akkor fenti "megállapításom" valamennyiünkre érvényes.

— Mire gondol?

— Arra, hogy az 1945-ös változások után ennek a könyvtárnak volt már egy tekintélyes állománya. Gyarapítottuk mi is, de nem a megfelelô összetételben. Itt van egy 50 százalékos magyarság, de könyvállományunk nem felel meg az 50 százalékos elvárásnak, olvasói igényeknek. Mentségünk bôségesen van. Például annak idején mindent megvettünk, ami Romániában megjelent. Vagy ami bejött az országba. De ugyanakkor az állomány összetétele is teljesen megváltozott. A rendszerváltás után a könyvtár ellátórendszere, mondhatni, darabjaira hullt, mindamellett, hogy az ellátó állítja, hogy mindent megvesz. Bizonyítani tudom, mennyi értékes kiadvány nem kerül be a megyei könyvtár állományába. Ha megyei közkönyvtárról beszélünk, akkor az meg kellene feleljen a megyei köz elvárásának, amitôl igen távol állunk. Svédországban például 30-40 nyelven jelenik meg könyvhasználati útmutató. Nekünk, ötven százalékban itt élô magyarságnak, jelen pillanatban nincsenek magyar nyelven kiállított katalógusaink. 1959-ben, amikor ide kerültem, egészen más volt a munkaközösség összetétele. Könyvkölcsönzô részlegeinken, ahová bárki bejöhet, ma nincs a mi nyelvünkön beszélô könyvtáros...

— A bibliográfia mint szakmakör, nem egy közismert foglalatosság, legalábbis azoknál, akiknek nincs idejük könyvet venni kezükbe.

— A mûvelt olvasó tudja: a könyvtár nemcsak kiad és bevesz könyveket. Hogy mennyi többletet tud adni, minôségünktôl függ. A bibliográfus nem tudja megállni, hogy ne készítsen segédeszközöket, amivel ezt a minôséget próbálja szolgálni. Ezért volt az, hogy a mûszaki könyvtárban központi katalógusokat állítottunk össze, tehát segítettük az olvasót tájékozódásában .19 59-ben engem bibliográfusként alkalmaztak. Ez a beosztás megszûnt, lassan mindenki könyvtáros lett. Adott pillanatban, '92 és '93 között nem volt bibliográfus és ezt én felháborítónak tartottam. Ma a könyvészeti osztályon hárman dolgozunk. Megvalósításaink vannak. Próbáljuk a jelenkort gyönyörûen megcsinálni, amibôl szép retrospektív bibliográfia lesz. Amit ma nem mulasztunk el, az a jövônek kincs. A változások után megjelentek a lapok, folyóiratok, periódikák. Ha valaki ezeket összegyûjtötte, merem állítani, azok mi vagyunk. A Maros megyei kiadványok, folyóiratok, periódikák bibliográfiája meg is van napra készen. Megjelentek a megyében a könyvkiadók és nyomdák, sajnos, nagyon sok esetben nehezen tudjuk rávenni ôket, hogy a köteles példányokat megküldjék a megyei könyvtárnak. Az 1995. évi 111-es törvény kötelezné elsôsorban a nyomdákat, hogy minden információt tartalmazó nyomtatványból 1 példányt küldjenek a könyvtárnak. Saját érdekükben történik vagy történne ez, hiszen ma már azt sem tudják felmutatni, hogy mit nyomtattak az elmúlt években. Így nem kerülnek be a nemzeti és nemzetközi forgalomba, nem kerülnek be, hogyha mi nem adjuk le a Nemzeti Könyvtárnak, a nemzeti bibliográfiájába De érdekünk ez persze nekünk is, hadd lássuk, mire mentünk, mit írtunk, tudományt, szépirodalmat, mûvészetet? Vagy csak könnyû értéktelen dolgokat?

— A bibliográfia tehát kultúránk tükre?

— Pontosan. Ötévenként tudjuk tükrözni a Maros megyében megjelent kiadványokat. Nem kevésbé fontos a Maros megyei szerzôk mûveinek összegyûjtése, függetlenül attól, hogy hol jelent meg a könyv. Miért ne lenne fontos Sütô András Budapesten kiadott könyve, miért ne lenne fontos Kovács András Ferenc a pécsi Jelenkornál megjelent könyve, ugyanakkor a vásárhelyi román értelmiségnek Bukarestben vagy bárhol megjelent, kiadott könyvei? Vagy hogy más példával éljek, ki tudja ma már, mit nyilatkozott Iliescu a marosvásárhelyi eseményekrôl, ki tudja, hol, mikor és milyen kiadványban jelent meg? Mi ezt is tudjuk, példának okáért. A következô nagyobb bibliográfia, amit jövôben szeretnénk kiadni, arról szól, hogy mit írnak Maros megyérôl.

— Nem áll távol a valóságtól, ha azt mondom, hogy nyomorognak ilyen munka mellett amíg mások három teremmel is rendelkeznek a szomszédban. A Vatra Româneascãra gondolok...

— A VR-nek adott kultúrpalotai termekhez nem tudunk hozzáférni. Nem tud hozzáférni a közhasznú információtár. A kérdés, amire vissza kell térnünk: a megyei könyvtár mit szolgáltat? Dokumentumokat és közhasznú információkat. Munkánkhoz hely, számítógép, szakember kell. Kérdésre, hogy mégis ki kapta meg ezeket a szóbanforgó termeket, a kulturpalota igazgatója azt mondja, nem tôle függ, Marosvásárhely polgármesteri hivatala azt mondja nem tôle függ, mert megyei intézmény vagyunk, a megyei intézmény meg nem adja. Ennyi, így állunk. Az Alkotások Házát a kultúrpalotából ki lehetett költöztetni. Nem vitatom, a VR-nek is kell székhely, de harcoljanak ki egy székhelyet maguknak. A könyvtárat hagyják meg a könyvtárnak!

Patricia Feola asszony évtizedekkel ezelôtt tanulta el a fodrászat és kozmetika titkait. Ma Rómában ebbôl él, cégének nincs szüksége reklámra. Ismerik és naponta felkeresik szalonját, mert ô mindig az új "hajvonalakat" tanulmányozza. Miután körvonalazódik az új nôi frizura, kidolgozza annak kivitelezési technológiáját, beszerzi az újabb szerszámokat, (ma már az olló és fésû nem elég a divatos frizurákhoz). Haj-, és arctípus szerint vágja, festi, dauerezia frizurákat. Azt vallja: a haj a nôi szépség egyik leglényegesebb tartozéka. Az arc esetleges hibáit a haj mindig helyrehozhatja.

Patricia asszonnyal Marosvásárhelyen a Malom utcai Ledio fodrászüzletben találkoztunk a napokban. Rómából miért éppen Marosvásárhelyre jött? A kérdésre a mesterfodrász egyszerûen válaszolt, itt dolgozik a testvére. Egyébként már tartott egy hasonló bemutatót a megyeszékhelyen, a színházban. Sikere volt. Érdemesnek tartotta visszatérni. Elmondta, hogy Olaszországban egyre nagyobb sikere van a növényi alapanyagú hajápoló szereknek, amelyeket mind szélesebb körökben kedvelnek. Ezen szerekrôl beszélt, az új hajvágási, dauerezési, festési módszerekrôl. A tanácsadás többnyire a szalontulajdonosok, szakembereik, és a kliensek elôtt történik, úgymond "egyenesben", térítésmentesen. Most éppen az Olaszországban divatos Gold-line fodrásztermékekkel dolgozott a bemutatón.

Mi az új divat a nôi hajviseletben Olaszországban? A vendégfodrász szerint: vágásban a rövid, színben a szôke, a vörös és a fekete, sötétszürke tincsekkel.

A 6%-os importadó következményei

Nemrégiben életbe lépett a kormány 22-es számú rendelete, amely alapján néhány kivételtôl eltekintve az importált javakra 6%-os többletadót rónak ki. A rendelet tárgyalásakor két indok is felmerült, de csak az export—import mérleg helyrebillentését fogadták el, annak ellenére, hogy a valódi ok a Pénzügyminisztérium költségvetési hiányaiban keresendô. A többletadóról Rusu Horia, a Területi Vámhivatal igazgatója a következôket mondta:

— Elôbb vagy utóbb mindenhol érezhetô lesz a hatása. Most még csak a vásárlók érzik, mivel az importból származó áruk a többletadónak megfelelôen drágulnak, de késôbb azok a termékek is követni fogják, amelyek alapanyaga importból származik. Sajnos ezzel a negatív hatások sora nem zárul le, hiszen a határozat figyelmen kívül hagyta a Románia és más országok között kötött egyezményeket, a CEFTA-t és egyebeket. A válasz meg nem fog késlekedni. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a határozat az elôbbiek mellett céljának megfelelôen még az import mennyiségét is csökkenti és pozitív hatása a Pénzügyminisztériumban is érezhetô lesz. A határozat nagy elônye, hogy szemben az egyéb adókkal ennek kifizetését nem lehet halogatni vagy esetleg elfelejteni, mivel a vámolás nem történik meg kifizetése nélkül. A fentiek bizonyítékául hadd álljon itt két adat. A területi vámhivatal idén júniusban 24,8 milliárd lejt utalt az állam kasszájába, míg októberben a rendelet életbe lépése után 33 milliárd lejt. Mivel a 6%-os többletadót leszámítva semmi sem változott, a különbség durván a többletadóból származó bevételeket jelenti.

Számtalan vállalkozót közelrôl érint az új rendelkezés, közülük egyet, a Mobila Sovata Kft. igazgatóját, Man Aurelt kerestük meg:

— Nem értem, hogy miért vezették be a 6%-os adót, mint ahogy azt sem, hogy a korábbi rendelkezéseknek megfelelôen a külföldi befektetôknek miért nincs kedvezmény. A cég, amelyet vezetek, teljes mértékben külföldi tôkével mûködik. Az Ilefor 1978-ban alakult szovátai székkészítô részlege, aktívumként került eladásra 1996-ban, a vásárló pedig a francia Pariseaux csoport volt. Akkor 210 alkalmazottunk volt, számuk azóta 440-re nôtt és kialakult egy gyümölcsözô kapcsolat. 100%-ban exportra dolgozunk, év elején megkötjük a szerzôdéseket, így az ilyen típusú rendelkezések komoly érvágást jelentenek nekünk. Nem azt mondom, hogy a csôd szélén kell a továbbiakban dolgoznunk, de mivel az árakat év elején határozzuk meg és azokat évközben nem lehet módosítani, a profitból veszítünk. A 22-es kormányhatározat egy nagyszabású befektetés közben ért minket és a veszteségeink is ehhez igazodnak. Csak annyit kell mondanom, hogy októberben 2,2 milliárd lejre importáltunk gépeket és ebbôl mindenki ki tudja számítani, hogy mennyi került az államkasszába többletadóként, és mennyivel csökkentek bevételeink. Hangsúlyozom, nem az a baj, hogy ez a hat százalék tönkretesz minket, hanem az, hogy megváltozhat a befektetô viszonya az országhoz, sôt megeshet, hogy ha emiatt és a hasonló jellegû határozatok miatt a termékeink már nem lesznek nyereségesek, akkor leállítja a szovátai gyárba irányuló befektetéseit — összegez az igazgató. Köztudott hogy az állam pénzügypolitikájának megszilárdítása által képes a makroökonómiai stabilitást biztosítani. Ehhez pedig hatékony adóbegyûjtés és az államkasszából kiadott pénzek megfelelô ellenôrzése szükséges. Az adók növelése azonban esetenként több kárral jár, mint haszonnal, hiszen az aktív termelés helyett a vállalkozók energiájukat adócsalásra vagy a törvény megengedte egérutak keresésére pazarolják. Ugyanakkor az adópolitika reformjánál elengedhetetlen a megtakarítások és a befektetések bátorítása. További lehetôség lenne a feketegazdaság bevonása az adórendszerbe vagy a korrupció megszüntetése. Ezt azonban Románia döntéshozó szervei vagy nem tudják, vagy nem akarják tudni.

Meghozzák a határozatot a többletadóról, aztán pillanatnyilag valamivel több pénz folyik be a Pénzügyminisztérium kasszájába, de meglepetésszerûen megnövekedik az illegális élelmiszerbehozatal Magyarországról, ennek megakadályozására növelni kell a vámhivatalnokok fizetését stb. és a kör sohasem zárul be. A külföldi befektetô meg gondol egyet, és továbbáll.

Csütörtökön délután a Jo klubban Marosvásárhelyen is bemutatta legújabb nagylemezét az Iris. A rock "öregebb" híveinek, akik idônként itthoni csapatok anyagaira is szemet vetnek, szükségtelen bemutatni ezt a 21 esztendôs fôvárosi zenekart.

Miként az a koncert elôtti sajtótájékoztatón kiderült, a zenészek nagy örömére a fiatalok, tinédzserek is nyitottak zenéjük iránt. A Mirage címet viselô korong nagyon frissen jutott el Vásárhelyre, hivatalosan ugyanis mintegy három hete került a zenepiacra az album. Irisék szerint a 47 perces zenei anyag nagyon gyorsan és könnyedén készült el. Stílusában újat hoz az eddigi nyolc nagylemezhez képest, és a szövegvilága is másabb az eddigi albumokénál, közvetlenebbül, egyenesebb hangvételben közelít a hallgatóhoz. A hangzásvilág is az eddig megszokottnál nyersebb, nincs billentyûs hangszer az "étlapon". Igazi kemény rock.

Sok dologról esett szó az óránál is hosszabbra nyúlt tájékoztatón. Egy ekkora tapasztalattal rendelkezô zenekarnak ekhósszekérnyi élménye lehet, de jó volt látni hogy az itthoni rockban mértékadó csapat tagjai egyszerû, közvetlen emberként szemlélik a világot. Nem sztárolnak, mint néhány fiatal zenekar (akik viszont zeneileg finoman szólva halványak mellettük), hanem a zenei pálya alatt kitartást, és sok munkát értenek. Vitán felüli, hogy nálunk még gyerekcipôben jár a zeneipar, ami azt jelenti hogy a zenészek korántsem olyan fellegekben, tenyéren hordozott bálványok mint nyugati, vagy tengerentúli pályatársaik. A hiedelmekkel ellentétben a mindennapokban alig különböznek az átlagembertôl. Az Iris tagjai elsôsorban zenét, nem üzletet értenek a zene alatt. Ebben is különböznek sok, fôleg fiatal zenekartól, amelyeknek szerintük elôször a lemezszerzôdés fordul meg a fejében, csak azután a szó szerinti hangszeres teljesítmény. Ami azt illeti, a rock hôskorában alakult együttesekre általában ez jellemzô. Ezért, ettôl maradt fenn évtizedekig jónéhány csapat, azonban Nyugaton mindeközben rengeteg pénz forog a neves zenekarok háza táján. Mifelénk nem.

A kiégés egyelôre nem fenyegeti az Irist. 21 év után is új lemezekben mérik az idôt, és közönségükkel együtt szeretnék tölteni 25, sôt 30 éves jubileumukat is. Mint elmondották, stílusváltás náluk nem jöhet szóba, a csapat továbbra is a kemény rock útját akarja kövezni. Az itthoni rockzenére is figyelô mûfajkedvelôknek ez csak jó hírt jelenthet.

Novemberben az ember hajlamos a rossz közérzetre, és egyéb gyönge dolgokra is. A sovány ôsz a gyatra nyár után szinte kötelezô módon a bajokra irányítja a figyelmet, divatos kifejezéssel: bajcentrikussá válunk. Én például már nem tudok elmenni egy kiásott sánc mellett, hogy valamiképp bele ne essem. Ha el tudom kerülni a valóságos történést, mert hiszen senki se mondhatja el magáról, hogy naponta kész a sáncmérgezésre, akkor képletesen, virtuálisan. Lám, a letargiához hasonló nevû cég éppen a kedvenc, azaz favorit megállómban ásat már hetek óta. Elôbb arra gyanakodtam, hogy csak a gázvezetéket cserélik ki, de aztán a hosszúra nyúlt munkálat meggyôzött: itt valami fontosabbról lehet szó. Nem trák vagy dák leletek kerültek programszerû tudatossággal a politika szajhája, a történetírás kerevetére, még csak tömegsírt sem találtak Felsô-Sásvárinak ezen a tájékán. Itt a cég lélektani kísérlet örvén a közérzetünket manipulálja. Azt vizsgálják tudományos gázvezetékes módszerrel, hogy meddig lehet cimbalmot csinálni az idegeinkbôl. A hangszerek húrjait a régiségben juhbélbôl sirítették, most, a modern világban, gázidegeket állítanak elô bonyolult eljárások viszonylag háziasított technikájával. Kiásnak például egy sáncot, elorozzák a tömeg elôl a felszállási lehetôséget kedvenc közlekedési eszközeire. Az újnál is újabb sáncot ásnak: keresztül a város egyik legforgalmasabb útján, és úgy tesznek, mintha merô feledékenységbôl nem földelnék vissza, miután egy régi csô helyett egy új csövet raktak oda. Ez azonban nem memóriakiesés, hanem teszt.

Mert megindul a kora reggeli forgalom, és a mûvi árkon át csak hintázó manôverrel haladhatnak át a jármûvek, ami ebben a kereszthuzatban, melyet a négy égtáj felé nyíló sávpászmák elôidéznek, hatalmas torlódást, rettenetes káoszt okoz, aminek a koccanások, dudálások, tülkölések, kiabálás, káromkodás és más gyónnivaló meg magas vérnyomás, szívrohamok mellett az is egyenes következménye, hogy még véletlenül sem terem ott egy derék, sôt mondhatnám, hiszen úgysincs, nyalka forgalomirányító rendôr, aki teljessé tenné a zûrzavart.

Erról az intézményrôl ugyanis az a hamis kép alakult ki az emberekben, hogy rendet teremt, holott azt csak megôrizné, ha megôrizhetné. Ha volna. A forgalomirányító mint egyszemélyes intézmény már az ókorban is létezett egyébként, Nagy Sándor (hogy Makedónt ne mondjak, a koszovói válság miatt) egy ilyennel nyerte meg a perzsák elleni hadjáratot, amikoris elterelte ôket a halál felé.

A gépkocsikavalkád egyébként nem tart soká. Nincs is értelme. Hiszen mi a varázs abban, ha a reggeli és déli csúcsforgalom között szép csöndesen, óvatosan, lassan áthalad minden egyes autó a sáncon, mely esztétikumát tekintve sem akármi: valóságos mûalkotás. Csak csúcsforgalomban érdemes tetézni az emberek baját, mert akkor nyilvánul meg, micsoda türelmes baromi természetük van. Holott a tesztet megrendelô nonpolitikai pártonkívüli szervezet elôzetes számításai alapján legalábbis ki kellett volna törnie a forradalomnak.

Ez lett volna a gázsáncos forradalom Marosvásárhelyen.

De sajnos, a nép már annyira bajcentrikus, hogy egy ilyen buli meg se kottyant neki. Jöttek valami emberek, röpke félóra—óra alatt betömték, vagyis felszínelték a sáncot, aztán már megint ment minden, mint a karikacsapás az oroszpiacon. Sütött a szégyen, de olyan sûrû vizes hó szakadt le az égbôl, hogy az arcunk végül is a hidegtôl lett piros.

A cimbalom kész, mûködik, a veregetô pálcák jó kezekben vannak.

Ha most ez a legújabb technika az elhülyítésre, akkor mágia. A legújabb technikák ugyanis megkülönböztethetetlenek a mágiától.

Ha csak a régi tömegbambásítás, akkor még nagyobb a baj, centrikusan is, mint különben volna. Ha ez egy elavult technika. Hajlok pedig arra, hogy annak tudjam.

Tüntetôjogi felelôtlenségem teljes tudatában. Vagy dugulatában.

Az elavult technikáknak ugyanis az a rendkívüli természete, hogy hajlamosak fennmaradni — a legújabb technikák ellenére is. Akárcsak a hideg és a nyomor, az újabb és újabb havak ellenére.

Ismét Távol-Nyugaton, Kanadában (5.)

Kevéssel Constantinescu elnök kanadai látogatása után egy csupa üzletemberekbôl álló társaságba csöppentem bele. Érkezésemkor már bele voltak melegedve a vitába. Az állítások és tagadások úgy sorjáztak egymás után, hogy abból akár egy közgazdasági szakkönyvre valót is össze lehetett volna gyûjteni.

A sok vitatéma közül csak kettôt próbálok bemutatni. Viszont azért, hogy az olvasót késôbb ne érje meglepetés, két szólásmondást egymás mellé téve igyekszem jellemezni a vitát. Ezek közül az egyik: "a bölcsesség talpköve a hallgatás", a másik pedig: "a hallgatás a tudatlanok menedéke". Mind a két állítás igaz. Így van ez a társaságbeliek érveivel és állításaival is. Minden érv külön-külön megállja a helyét, bár egymásnak ellentmondanak.

Az egyik vitatéma arról szólt, hogy érdemes-e vállalkozni vagy sem. A két fô vitázó közül az egyik valaha alkalazaott volt, majd munkanélküli maradt és a kényszer rávitte, hogy vállalkozzon. Erre mondaná Mark Twain, hogy a szükség szüli a kockázatot. A másik vitázó valaha vállalkozó volt, és a recesszió idején tönkrement, majd alkalmazottként beállt az egyik vállalathoz. Bár nem tartozik a tárgyhoz, annyit még hozzáteszek, hogy az alkalmazásnál a volt vállalkozóknak mindig elônyük van azokkal szemben, akik világéletükben csak fizetésért dolgoztak.

A vitatkozókról még annyit érdemes tudni, hogy az elsô, míg alkalmazott volt, elvégezte a közgazdasági egyetem egyik szakát. Így már elméleti tudással a tarsolyában vágott neki a vállalkozásnak. A másik, akinek a vállalkozása tönkrement, minden gazdasági képzettség nélkül próbálkozott talpon maradni az üzleti életben. A bajt tetôzte, hogy még menet közben sem igyekezett pótolni a hiányzó tudást. A végeredmény — amint az szokott lenni —: elúszott a tôkéje. Ide illik az az aforizma, amit nemrég olvastam és így szól: A pénz nem ad tudást, de a tudásból pénzt lehet csinálni.

Ebben a kétpólusú vitában a mai vállalkozó azt állította, hogy az alkalmazott a tulajdonos rabszolgája, míg a másik — aki ma alkalmazott — amellett tartott ki, hogy a vállalkozó a piac rabszolgája. Mind a két állítás igaz.

A vitába többen is bekapcsolódtak. Elhangzott egy szólásmondás, ami ellentéte annak, amit mi itthon igencsak emlegetünk. Mi úgy tudjuk, hogy nem kell pénz a boldogsághoz. Az egyik üzletember viszont így fogalmazott: csak az nem tudja, hogy pénzzel boldogságot is lehet vásárolni, aki nem tudja, hol árulják. Még egy elmés megállapítás egy másik üzletembertôl: munkával kenyeret, pénzt csak pénzzel lehet keresni. Ez is igaz.

A másik vitatéma, bár közvetve, de az üzleti erkölcs normáiról szólt. Az egyik vállalkozó amellett érvelt, hogy aminek birtokában van, azt eladhatja. Az ellenkezô véleményt egy menedzer képviselte. Szerinte csak az adható el, aminek a tulajdonosa vagyok, amibe pénzt fektettem.

Az elméleten túlmenôen a vita kézzel fogható tárgya az volt, hogy ha az a menedzser, aki egy egész sor gyártási vagy üzleti titok ismerôje, ezeket eladhatja-e vagy sem. Az egyik fél azzal érvelt, hogy ha azt a bizonyos gyártási vagy üzleti titokká vált dolgot a menedzser produkálta, akkor az az övé és eladhatja. A másik vitázó pedig amellett állt ki, hogy mindent a vállalkozó pénzével állítottak elô, tehát a tulajdonjog is az övé. Annak az eldöntése, hogy ki melyik regió üzleti erkölcseit képviselte, az olvasóra marad, ugyanúgy, mint az is, kinek van igaza.

Annyit azért megjegyzek, hogy a kanadai törvények súlyosan büntetik az iparilopást, a kuncsaft elcsábítását, az üzleti titkok kifecsegését és a hasonlókat. Ha egy kisebb- nagyobb, vezetô beosztású alkalmazott átmegy egy másik céghez és magával viszi a technológiát, az újításokat, esetleg találmányokat, vagy maga után csábítja a vásárlókat, büntetôjogilag felelôsségre vonható, és emiatt a vállalatot kártérítés illeti.

Ez az üzleti tízparancsolat abban az Európában is érvényes, amelyhez talán csatlakozni szándékszunk.

Úgy látszik, már ô is tudja: hol kell az üres kezet kinyújtani. Naná, hogy tudja. Hiszen a piacról él. Nagyon jól ismeri annak törvényeit. Ott kérj, ahol másnak van. Márpedig ki tér be ide? Aki ad és vesz. Pénzzel kereskedik. Csak azt csodálom, hogy a nehéz fiúk eltûrik jelenlétét. Ilyen helyeken másmilyen figurák szoktak csellengeni.

Az ipse a váltóház elôtt fura jelenség, másrészt az is nyilvánvaló, hogy teljesen belesimul a városi tájba. Mert a magasban ugyan ott virít az "Exchange", meg az Adriatica, mintha éppenséggel az azúrkék tengervíz közelében készült volna a pillanatkép. De vegyük csak szemügyre a vedlett falat, a repedt járdaaszfaltot, az egyáltalán nem eurokonform szemétládát, alatta a láda irányába, de nem belé hajított konzervdobozt, a hányavetien felerôsített reklámtáblát... Balkán ez kérem, még ha csak a széle is a tartománynak.

A kéz üres, a pufajka kopott, mocskos, gyûrött, a cipô szakadozott. A jövô? Bizonytalan. Nemcsak a koldusé...

Mûkedvelôk mûkedv(t)elése

A helybeliek Kisküküllô menti színjátszók találkozójának tartják a SZÍNPAD elnevezésû téli találkozót, de nem az. Parajdtól Balázsfalváig ugyanis legalább tucatnyi magyar színjátszó csoport mûködik, ezek azonban nem voltak ott vasárnap Erdôszentgyörgyön. (A dicsôszentmártoni Népszínház haláleset miatt maradt távol.) Ezért aztán a cél már startból el lett tévesztve, és valójában ugyanazok a "jádzó személyek" jelentek meg a déli órákban még nagyon gyér közönség elôtt, akiket Marosszentgyörgyön is látni lehet évente a Mindent Tháliáért! — igényes címû — rendezvényen. Holott az egyik lehetne a Maros mentiek, a másik valóban a küküllôiek színpadi seregszemléje, ha ügyesebben szervezik.

Újdonságot a gyergyószentmiklósi Fábián Ferenc Színjátszó Csoport fellépése jelentett...volna, ha egy fatális melléfogás következtében nem elsônek iktatják ôket a mûsorba. (Mert feltételezésünkkel ellentétben nem siettek haza.) Így aztán Tamási Boldog nyárfalevél címû szép tanjátékát jobbára éretlen fiatalokból álló alkalmi közönség látta, és inkább csak a jobb bemondásokat reagálta le (a késôbbiekben igen sajátos módon, belefüttyögetve a triviálisabb részeknél a "mondanivalóba".) Rágta is a körmét Danaliszyn József szervezô-rendezô, hiszen ôk azért jöttek, hogy egyrészt a többi csoport elôtt bemutatkozzanak, amolyan tapasztalatcsere szándékkal is, másfelôl az erdôszentgyörgyi komoly, felnôtt közönség elôtt akartak bizonyítani. Hát ez nem jött be. Szó szerint sem.

A "komoly közönség" úgy este hét óra felé áradt volna a Házba, ha addigra az egész buli véget nem ér.

Lejárt pedig, mégpedig a dicsôiek kimaradása miatt. Ezt az idôt is ki lehetett volna aknázni — beszélgetésre, mint nem is olyan rég valamelyik esztendôben. De erre a fehér asztal mellett sem került sor. Egyszerûen mert nem volt olyan színházi szakember, aki, mint Marosszentgyörgyön Kovács Levente, okosan, értôn, kellô tapintattal, mégsem hallgatva el semmit, elemezte volna a látottakat, javallatokkal állt volna elô a továbbiakra nézve.

Ezért a krónikás csupán az alábbiakra szorítkozhat: láttunk Erdôszentgyörgyön két kisvárosi csoportot (a gyergyóiakat és a szászrégenieket) és négy falusi csoportot (a helyiek mellett a beresztelkieket, a körtvélyfáiakat és a maroszentgyörgyieket), amelyek (a gyergyóiakat kivéve) kizárólag olyan tematikát választottak, amelynek világa egyrészt elavult, sôt avítt, mert bármennyire is felkapták az utóbbi években "a nagyok", már rég lecsengett, másrészt annyira idegen mind a közönségnek, mind a mûkedvelôknek, hogy abból csakis katasztrófa lehet. Mert Tomcsa Sándor csavargójának trükkje mégcsak meg sem mosolyogtatja a szappanfilmek, thrillerek bonyolult cseleihez szoktatott fiatal nézôt, az alaphelyzetet (ha van ilyen) maguk a szereplôk sem értik. Rejtô és Karinthy világa legfeljebb az irodalmukon nevelkedett vájtabb fülûeknek szerez esztétikai élvezetet, a századelô világának mind szellemi, mind dramaturgiai rekvizituma patinásabb kabarékban csillog csupán igazán. És így esik meg, hogy színjátszás ürügyén jobbára vidám jeleneteknek nevezett, többnyire sután, mûvészietlen eszközökkel "kihozott" kínlódásokat láttunk, a stílusparódiák akaratlan stílusparódiáit.

Mintha a klasszikus és kortárs magyar és világirodalom nem kínálna a ma emberének címzett s címezhetô üzenetû, igazi drámát, melyben uram bocsá' tán még konfliktus is van, és a végén egy kis görögös katarzis, lelki megtisztulás vagy legalább megrendülés — részünkrôl, vastapsunk közben.

No, a hideg ugyan citerázott a hátgerincünkön, de nem attól.

Mi volna az üdvös? Az irányítók, rendezôk sejtik, tudják; s a fiatalok is. Kovrig Magdolna, Demeter Aranka, Tamás Ibolya el is mondták: keresgélnek, kutatnak, gondoskodnak az utánpótlásról is, fiatal értelmiségiek segítségét veszik igénybe, akik új, friss szellemiséget hoznak a mûkedvelô színjátszásba. Szerre csôdöt mondanak azonban azok a gyér próbálkozások, amelyek a mûkedvelôk irányítóinak szeretnének szakmai támogatást nyújtani. (Anyagit a jóistenen kívül alig valaki.) Nincs a megye szintjén olyan jegyzék, amelybôl kiderülne, kik és hol és mit játszanak vidéken. Az EMKE vezetôjét szinte elfelejtették meghívni a rendezvényre. Az irányítók vízzel fôznek, nem ismerik a kortárs magyar drámairodalmat, jobban mondva nem jutnak hozzá. Egyesek idegenkednek tôle. Úgy érzik, kinôtték már a népszínmûvet, de a kabaréjeleneteknél nem tudnak tovább jutni. Közben kitartóan álmodoznak, például egy olyan Fügedesrôl, aki a mai világban botladozik.

Karinthy bûvös székével nem tudnak mit kezdeni, holott ezzel a truovaille-jal ma is igazi játékot lehetne produkálni. Legnagyobb tévedésük az, hogy azt hiszik, a könnyû mûfaj tényleg az, pedig hát köztudomásúlag az a legnehezebb. S ekként sétálnak be a csapdába, mint az egyszeri mûkedvelô, aki a szerzôi utasítást is bemondja, hihihi, hahaha, nevetve jobbra el.

Itt a karácsony, az újév, jobb helyeken falusi premierek születnek, melyeket aztán vagy követ még elôdás vagy sem.Idén nem tudunk olyan nagyközségrôl a megyében, ahol valami jobb produkcióval rukkolnának elô az ünnepekre.

Eldiszkósodott falusi mûvelôdésünk csak rusnya pörsenéseit mutogatja. Ki segít annak a helyén maradó maroknyi pedagógusnak, mérnöknek, technikusnak, orvosnak, aki még hisz a "világot jelentô deszkák" szívmelengetô, léleképítô varázsában, aki még reménykedik az "ezerfejû szörnyeteg", a közönség "megszelídíthetôségében" —, ki segít ezeknek a kishercegeknek megmenteni bolygóikat?!

Ti segíthettek, fiatalok. Akik ott voltatok Erdôszentgyörgyön, és akik ott lesztek az idegbolondító próbákon, amikor újra és újra kell játszani ezredikszer is ugyanazt a jelenetet.

Jesszus, tatus! Hát ez az élet.

Tudják-e, hogy a Marosszentgyörgyi Sósfürdô nagyon hatásos a reumás-, légzôszervi-, idegi- és nôgyógyászati betegségek kezelésében? Ugyanakkor nagyon jó az izomfájdalmak, ízületficamok, izomszalagnyúlás, csonttörések, begyógyult felületi sérülések gyógykúrájaként is! Persze, ha kikérjük az orvos véleményét...

Például jómagam, a jobb vállam kificamodása után egy hónap alatt (június 1-jétôl) tizenkét alkalommal részesültem iszappakolásban, zuhanyozásban és meleg kádfürdôben. És mondhatom, hogy 99 százalékban gyógyultnak érzem magam!

Szerintem kevesen ismerik és így az emberek nem nagyon igénylik. Pedig a szállást is biztosítani lehet az Apolló szállodában! A személyzet nagyon kedves,szolgálatkész. És itt megemlíteném Tãtar Margareta fürdôkádkezelô, Szakács Emma iszappakoló, a fiatal Simon Gyöngyike masszôr, valamint a bár dolgozóinek nevét, akik szakértelemmel, hozzáállással végzik munkájukat. Na, meg Opris Ilarian igazgató urat, a munkálatok irányítóját, aki a beteg vendégek érkezésekor fogadja a belépôket. Szerintem nagyon jó pszichológus, személyesen kikérdezi a betegeket a kúra eredményességérôl.

Talán ennek tulajdoníthatom, hogy az én karom (is) idejekorán meggyógyult!

Kozma János, Marossárpatak

Sajnálom, hogy a marosvásárhelyi közszállításiak a múltkori "sztrájknak" nevezett, Chiorean úr által szervezett tüntetése után Fodor Imre polgármester engedett a zsarolásnak és kötelezte a maxi- taxisokat, hogy emeljék a viteldíjat, hogy ne jelentsenek konkurenciát a közszállításiaknak. Pedig készen kaptak mindent, jármûparkot, telepet, garázsokat, javító-karbantartó mûhelyeket. Milyen gazda az aki nem képes úgy gazdálkodni, hogy versenyképes legyen olyanokkal, akik maguk teremtették elô mindezeket és mégis képesek 30%-kal olcsóbban szállítani? Erre csak egy magyarázatot találok: alkalmatlan és jobb volna, ha korábbi ígéretéhez híven lemondana.

Javaslatom az volna, hogy a polgármesteri hivatal a maxi-taxisokkal kössön egyezményt kedvezményes, illetve ingyenes szállításra. Ez utóbbiak a nyugdíjasoktól kapott jegyeket el tudnák számolni, a közszállításiak pedig a különbözetet kapnák. Így a polgármesteri hivatal is pontosan tudná, hogy mennyit fizessen, nem egy becsült átalányt utalna át. Ezzel lehetne elkerülni, hogy igazságtalanul jussanak pénzhez általam — aki jóval elm&ua