|
L. évfolyam 231. (14018) |
1998. november 16. hétfô |
Szombaton késô délután a megyei szervezet vezetôinek kérésére találkozott Valeriu Stoica, a Nemzeti Liberális Párt /NLP/ elsô alelnöke a párt helyi képviselôivel. A találkozón, amelyre a Continental Szálló fehér termében került sor, részt vett Mona Muscã képviselô is.
Vasile Macarie megyei elnök, miután kijelentette, hogy az NLP a Demokratikus Konvencióban megyeszinten nulla, egy új demokrata konvenciós protokollum megkötését sürgette, amelyben, mint mondta, az országos szinten megváltozott erôviszonyoknak a megyében is érvényt kell szerezni. Mind a megyei elnök, mind a hozzászólók szavaiból kiderült, hogy a központtól várják a tanácsot, a segítséget, amivel sem Valeriu Stoica, sem a képviselôasszony nem értett egyet. Véleményük szerint a liberálisok erôre kaptak Maros megyében. Arra figyelmeztették a megyei vezetést, ne úgy próbáljanak megerôsödni, hogy másokat, nevezetesen a Parasztpártot lejáratják, hanem azzal, hogy ôk lesznek jobbak, szervezettebbek, erôsebbek. Mona Muscã képviselô felrótta, hogy majdnem semmiféle kezdeményezôkészséget nem érzékelt a Maros megyei szervezet részérôl, azt várják, hogy a központ döntsön helyettük. Ideje volna a saját lábukra állni, mondta, mert ha meguktól nem képesek megszerezni a hatalmat, akkor abból semmi sem lesz.
Végül Valeriu Stoica arra figyelmeztette a megyei vezetést, hogy elsôsorban megyei politikát folytassanak. Felrótta, hogy nagyon kevés szervezetük van falvakon. Kijelentette: állítsanak össze egy problémalistát, a megoldásokat is vezessék rá, és az év végéig készítsék el a helyi tanácsosok és a polgármesterjelöltek lajstromát is. Egyáltalán nem liberális hozzáállásnak minôsítette a beszélgetés során elhangzottakat. Nem lehet csak várni a segítséget, mondta. Segíts magadon, s az Isten is megsegít, hangsúlyozta távozóban.
Péntek délután, az Alsó-Küküllô menti kerületi szervezet kezdeményezésére RMDSZ-fórumra került sor a dicsôszentmártoni mûvelôdési házban. Részt vettek: Markó Béla szövetségi elnök, Frunda György szenátor, dr. Kelemen Atilla és dr. Kakassy Sándor képviselôk, Virág György, a megyei tanács alelnöke, dr. Benedek Imre, az egészségügyi igazgatóság aligazgatója, Nagy Zsolt ügyvezetô alelnök és Veress Ádám megyei tanácsos.
Indítóként, még a beszélgetések elôtt, a "Szövetség az árvízkárosultakért" akció segélyezési menetrendjének megfelelôen, az RMDSZ országos vezetése nevében Nagy Zsolt, a szövetség ügyvezetô alelnöke adta át a közösség választott képviselôinek az RMDSZ 15 millió lejes adományát. A Népújság kérdésére Kakassy Sándor területi elnök elmondta, hogy ezt az adományt, illetve azt, amit a helyi közösségben sikerült összegyûjteni, a napokban kiosztják a rászorulók között.
Az ünnepélyes átadást követôen Markó Béla szövetségi elnök szólt a nagypolitika legfrissebb fejleményeirôl, majd a résztvevôk kérdéseket intéztek az RMDSZ-tisztségviselôkhöz. A találkozó végén Kakassy Sándor bejelentette, beindult a megyei RMDSZ tisztújító mozgalma, és felkérte a kerület összes helyi szervezetét, tartsák meg a jelölôgyûléseket. Részletes tudósításunkat keddi lapszámunkban olvashatják.
Ma délután 6 órakor az ákosfalvi református parókián a község és a környezô falvak olvasói a Helikoni arcképcsarnok címû kötet szerzôivel, Hunyadi Lászlóval és Nagy Miklós Kunddal találkozhatnak. A vendégek az emlékkönyv II. kötetét mutatják be, illetve a készülô III. kötetrôl beszélnek az érdeklôdôknek.
30 év után újra van bírósága Marosludasnak. Az új igazságügyi épületek ünnepélyes avatására szombat délben került sor. Az eseményen jelen volt Valeriu Stoica igazságügyminiszter, Mircea Criste, Románia fôügyésze, valamint helyi és megyei elöljáróságok, a csendôrség, rendôrség, különbözô politikai pártok képviselôi, Maros és a környezô megyék bíróságainak, ügyészségeinek vezetôi. A Köztársaság utca 59. szám alatt levô százéves épületet a nyárádtôi Premur Rt. javította fel. Az egyszintes, parkettel, padlócsempével és süppedôs szônyegekkel komfortossá tett bíróságon mától hat bíró kezdi meg tevékenységét. Maria Neamtu, a bíróság elnöke elmondta, egyelôre csak a dossziékat iktatják, tárgyalásokat január elsejétôl tartanak. A Vadász utca 4. szám alatti ügyészségre 4 ügyészt alkalmaztak, elnök Varga Elena fôügyész.
Iuliu Bacali ludasi esperes szentelô miséjét Andrea Ciucã, a Maros Megyei Törvényszék Melletti Ügyészség fôügyésze üdvözlô beszéde követte. Valeriu Stoica igazságügyminiszter rámutatott, hogy a bírónak nyitottnak kell lennie az emberek szenvedéseire, át kell élnie azokat ahhoz, hogy döntése, melynek a törvények alapján kell állnia, igazságos legyen. "Az avatás egy új út kezdete, az igazságba vetett új remény születése" hangoztatta felszólalásában Mircea Criste fôügyész. Sorin Teognosti, Marosludas polgármesterének véleménye szerint a bíróság és ügyészség épületének használatba adásával évtizedes ûrt töltenek ki.
Az igazságügyminiszter szombat délelôtt Marosvásárhelyen az ügyvédekkel és közjegyzôkkel, délután Ludason az ügyészekkel és bírókkal folytatott szakmai megbeszélést. Ezek eredményeirôl kérdezte a Népújság Valeriu Stoicát.
Kötelezettségeikrôl beszéltünk. Véleményem szerint a bírók az esetek többségében jól végzik feladatukat. Azonban a bíróság elé kerülô esetek nagy számát is figyelembe kellene vennünk. A tavaly országos szinten 1.700.000 ügyet tárgyaltak, idén ez valószínûleg eléri a kétmilliót. Annak ellenére, hogy általában törvényes és megalapozott döntéseket hoznak, elég néhány megalapozatlan döntés ahhoz, hogy a közvélemény nyugtalankodjon. Ezt a nyugtalanságot csak növeli, ha ezen igazságtalan döntések nagy horderejû, súlyos korrupciós ügyek esetében születnek. Ezért hívtam fel a bírók figyelmét, hogy nekik egy esetben sem szabad tévedniük.
Azon kérdésre, hogy megítélése szerint merre tart a román társadalom, az igazságügyi miniszter a következôt válaszolta: "Az összes tétovázás és nehézség ellenére, egyetlen út létezik: az amelyik a demokrácia, a nyugat és a fellendülés felé vezet."
A tegnap esti eseményekrôl lapzárta miatt nem szólhatunk, arról viszont már értesülhettünk, hogy a szervezôk csalódottan vették tudomásul, más elfoglaltságára hivatkozva a kulturális miniszter lemondta elôre beharangozott vásárhelyi látogatását. Így a Stefãnescu- centenáriumi megemlékezés nélküle zajlott le. A rendezvény azonban enélkül is nagyjából azzá lett, amire kezdeményezôi számítottak: több jeles kritikus, színházi szakember láthatta az évad elsô hat elôadását, eszmét is válthatott róluk, s ami még fontosabb, az elkövetkezô hetekben írhat a produkciókról lapokban, folyóiratokban, a médiában kifejtheti, milyennek véli azt a mûvészi teljesítményt, amelyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház két társulata jelenleg nyújt közönségének. A budapesti meghívottak, akikkel a vendéglátók elôzetesen joggal számoltak, nem jöttek el ugyan, és Bukarestbôl meg más hazai városokból is több tekintélyes szakmabeli lehetett volna jelen, az elôadásokat követô vitákon mégis jónéhány megszívlelendô észrevétel elhangzott, a társulatvezetôk és munkatársaik érzékelhették, milyen kép alakult ki az itteni produkciókról.
Az egyenetlen színvonalú elôadások az értékelést is hasonlóvá tették, nem lelkendeztek, de nem is fanyalogtak a vendégek, akik kritikai megjegyzéseiket is inkább áttételesen, szép köntösbe öltöztetve közölték. És a biztató jelekre helyezték a súlyt, arra tértek ki, ami a megújulás reményét élteti, a Tompa Miklós Társulat esetében például a fiatalokkal erôsödött mûvészi potenciál növekedésére, a színészegyéniségek, a tehetségek szabad kibontakozásának lehetôségeire. Nyilván a szakmai átvilágítás írásban majd árnyaltabb, kíméletlenebb lesz, de éppen erre van szüksége egy olyan társulatnak, amely valóban szembe akar nézni a realitásokkal és úgy próbál továbblépni. Ezt Béres András mûvészeti aligazgató is kiemelte a Népújság munkatársának. Azt is elmondotta, hogy a miniévadok szervezését folytatni kívánják, tavasszal, amikor újabb produkciókat tudnak csokorba gyûjteni, megismétlik, akkor talán számottevôbb lesz a kritikusi jelenlét. Hogy akad majd bemutatni való, arra garancia a folyamatos és igényes munka. Hiszen máris elôkészületben van a következô premier, Goldoni vígjátéka, a Chioggiai csetepaté, amelyet budapesti vendégrendezô, Novák Eszter állít színpadra.
Drámakötet bemutatójára gyûlt össze a közönség a marosvásárhelyi Bernády Házban péntek este, majd a Magyar Házba szombaton Dicsôszenmártonban, de mint már annyiszor az évek folyamán, bármilyen színvonalas és hatásos legyen is a szépirodalom, a valós élet, a folyamatosan megélt, átvészelt sors, a realitás drámája, tragédiája ezúttal is erôteljesebbnek bizonyult. A drámaszerzô, akinek kötetét ismertették a rendezvényeken, három színmûve helyett inkább azokról az emberekrôl és szenvedéseikrôl beszélt, akik a napokban nyomorúságuk mellett az árral, a sorscsapással is meg kellett hogy küzdjenek. György Horváth László ugyanis az utóbbi idôben református lelkészként Kárpátalján szolgált, azon a vidéken, ahol a Tisza és a többi folyó olyan hatalmas pusztításokat végzett, könyvét is az ottani református egyház jelentette meg. Nem tudott tehát szabadulni az onnan érkezô hírek nyomásától, magyarországi egyházközségében is a segélyek gyûjtése, továbbítása foglalja le jelenleg is ideje nagy részét.
Új kötete premierjének elégtételét azért jólesôen könyvelte el. Lázok János drámatörténész értékelô szavait, Kardos Katalin ihletett versmondását, Bartis Ildikó érzelemteljes, érzékletes drámatolmácsolását a színmûvek Sziklabörtön, Claudia és A bibliafordító születésének körülményeirôl, indíttatásáról vallomásos mondatokkal egészítette ki. Úgy érzi, folyamatos tartozása van a szülôföldnek, Erdélynek mondotta , bizonyára nem tévedünk tehát, ha arra számítunk, a jövôben még elôrukkol itteni fogantatású versekkel, esetleg újabb monográfiával.
Irak az ENSZ fegyverzetellenôrei számára lehetôvé teszi, hogy bármikor visszatérjenek az országba, és újrakezdjék normális munkájukat áll az iraki vezetés által Kofi Annan ENSZ-fôtitkárhoz intézett levelében. Annan szerint Szaddám Huszeinnek ez a válasza eleget tesz az együttmûködés felújítására irányuló ENSZ-követeléseknek. A fôtitkár még a szombati nap folyamán tájékoztatta minderrôl az ismét összeülô Biztonsági Tanácsot.
Bagdad azonban egy függeléket is csatolt az együttmûködési nyilatkozathoz. E függelékben megfogalmazza azon elvárásait, hogy a világszervezet milyen menetrend szerint értékelje az iraki tömegpusztító kapacitás felszámolását ellenôrzô ENSZ-illetékesek megállapításait, illetve ennek fényében miként vizsgálja felül az Irak ellen nyolc évvel ezelôtt elrendelt gazdasági büntetô szankciók érvényét.
A CNN értesülése szerint az amerikai haderô kijelölt egységei szombaton már megkapták az Irak elleni légi csapások megkezdésére vonatkozó parancsot, amikor azt villámgyorsan vissza kellett vonni, mert az utolsó pillanatban megérkezett a hír arról, hogy Bagdad közölte: hajlandó együttmûködni az ENSZ ellenôreivel.
Sajtóértesülések szerint a kormány következô ülésén várhatóan döntés születik a benzinre és a gázolajra kivetett illeték jelentôs emelésérôl. A lapok számításai szerint ennek következtében 60 százalékkal emelkedne a benzinkutaknál az üzemanyag ára január 1-jétôl: a normál benzin a jelenlegi literenkénti 4700 helyett 7500 lejbe, az ólommentes benzin 4600 helyett 7365 lejbe, a gázolaj pedig 3500 helyett 5000 lejbe kerül majd.
Az üzemanyagra kivetett illeték növelését a pénzügyminiszter sürgeti, az ipari miniszter viszont határozottan ellenzi. Radu Berceanu ipari miniszter azt vallja, hogy a költségvetési bevételeket elsôsorban a már meglévô adók és illetékek hatékonyabb beszedésével kellene gyarapítani, nem pedig újak kivetésével.
Nemcsak tanárok és diákok jöttek el szombaton a tízéves Hitel ünneplésére, a Bolyaiak iskolájának dísztermét zsúfolásig töltötte a város értelmisége, irodalomkedvelô közönsége, a megye távolabbi részeirôl is érkezettek tömege. A találkozás keretét az irodalomtanárok nyílt módszertani ülése adta, a tanfelügyelôségnek dicséretére válik a szervezés. A vásárhelyi mentalitást leginkább a szecesszió jellemzi, egy kényszerûen megszakadt, mert megszakítottt párbeszéd folytatása ez, itt, Marosvásárhely szecessziós terében, jegyezte meg bevezetô kisesszéjében Farkas Ernô tanfelügyelô, Bálint István igazgató üdvözlô szavainak elhangzását követôen.
Az illusztris vendégeket, Görömbei András irodalomtörténészt, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tanárát, a Hitel címû folyóirat fôszerkesztô- helyettesét és Nagy Gáspár költôt, a szerkesztôség tagját egy-egy Ady- és egy-egy Nagy Gáspár-verssel köszöntötték a fiatalok, Tisza Katalin, Novák Erzsébet, Bodolai Balázs és Gidró Katalin, a nagy hírû skóla korábbi és mai diákjai.
A vendégeket Nagy Pál irodalomtörténész mutatta be a közönségnek.
Németh László szerint akkora önismereti leckét egy nemzetnek még költô nem adott, mint Ady Endre így indította értekezését a kitûnô professzor, akinek debreceni elôadásai alkalmával "még a csilláron is diákok csüngenek" (Nagy Gáspár tréfás elszólása). Egy tágas világ óriási küzdelemben megélt harmóniája, a századelô világának paradoxona, magány és szeretetvágy, "önkínzás, ének" költészete motívumainak összeszikráztatásával új összefüggéseket tárt fel az elôadó, amikor Ady lírai univerzumát, mint egy csillagkupolát, az esszéstílus közvetlenségével, egyben a tárgyilagos, megalapozott érvelés kristálytiszta logikájával elôttünk és fölöttünk fölmutatta.
Görömbei professzor elôadása tulajdonképpen mûalkotás volt. Végül felolvasta azt az Ady-verset, amely a legkedvesebb a számára, az Új s új lovat címût, e tudósítás címét innen vettem.
Nagy Gáspár az ötvenhatos magyarok szívéhez oly közel álló nagy lengyel költôt, Zbigniew Herbertet idézte: "A tehetség semmi, elrontható, elpazarolható. / Ami az egész életben számít, az a jellem." Ez határozza meg Nagy Gáspár költészetét is, vagyis, ami egyébként a Hitel világos jellemzôje: a gerinc esztétikai kategória (Szávai Géza egykori kifejezése). Felolvasása után, melyet, akár a Görömbeiét, hatalmas tapsviharral honorált a közönség, Nagy Pál a Hitelrôl beszélgetett el a vendégekkel a Széchenyi alakját és szellemét idézô lapról, mely Illyés Gyula Magyar Csillagát tekinti elôdjének, és bár korábban, 1982 novemberében már "megalapították", amint arról az idei 11-es (ünnepi és emlékezô) szám egyik dokumentuma a 67. oldalon tanúskodik, az elsô példány csak 1988. november 2-ára, az Illyés Gyula a születésnapjára jelenhetett meg; akit Sütô András ugyanebben a számban "A HITEL halhatatlan fôvédnökének" nevez.
A folyóiratot ismerik, olvassák Marosvásárhelyen, már bemutatkozása is nagy siker volt. A Hitelnek, bízvást mondhatjuk, igencsak hosszú távú hitele van itt, Erdélyben, volt már az elsô évfolyam nagy alakú füzetének is, és van 1992 szeptemberétôl az újabb, a mai "zöld" Hitelnek, a magas mércéjû, rangos, kelet- közép-európai kitekintéséért is nagyra becsült kiadványnak; amit egyébként az is bizonyít, hogy friss "mutatványszámait" úgy szétkapkodták, mint a cukrot.
Segesvári HC Buzãui ASA Rotec 30-25 (18-8)
Az A-osztályos férfi kézilabda-bajnokság Keleti- csoportjának 10. fordulójában a Segesvári HC magabiztos gyôzelmet aratott a Buzãui ASA Rotec csapata ellen tájékoztatta lapunkat Bíró Mária, a Segesvári ISK titkára. A házigazdák már az elsô félidôben megnyugtató elônyt szereztek, s bár a második játékrészben valamennyire visszavettek az iramból, a szünet elôtt beállított tízgólos különbség csak ötgólosra olvadt, a gyôzelemért járó három pont tehát megérdemelt.
A mérkôzés legeredményesebb játékosai: Segesvár: Marian Raul (9 gól), Vertes Florin (6), Budescu Dan (6), Palló Imre (6); Buzãu: Mocanu Daniel (14), Mihai Stefan (4).
A mérkôzést a Coroian (Beszterce) Tîrc (Nagyvárad) bírókettôs vezette.
Múlt hét végén Brassó-Pojánán rendezték az országos mountain bike bajnokság döntôjét, ahol a vásárhelyi Robike-Interbike versenyzôi jeles eredményeket értek el. A Robike-Interbike színeiben Mircea Ottó, Mircea Gusztáv, Máthé Zsolt és Jakabffy Sándor utóbbi az ifik között álltak rajthoz. Mircea Ottó megnyerte a döntôt és a bajnoki sorozatversenyt, a dual szlalom versenyszám bajnoki címét (megosztva) és a szövetség által kiírt "Az év legjobb versenyzôje" címet. Mircea Gusztáv a cross-country versenyszám bajnoki sorozatának összetett harmadik helyét szerezte meg, a döntô futamban a negyedik helyen végzett. A dual-szlalom versenyszám megosztott bajnoki címe és a down-hill versenyszám bajnoki második helyezése is a vásárhelyi versenyzô birtokába került.
Máthé Zsolt az amatôrök bajnokságában másodikként végzett, Jakabffy Sándor pedig az ifik down-hill bajnoki címét szerezte meg. A Robike-Interbike csapata az év legjobbja lett.
Öregfiú-csapatok mérték össze erejüket a hét végén a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum tornacsarnokában. A házigazda BITT a Zilahi Öregfiúk és a Kolozsvári Phoenix Öregfiúk együttesét hívta meg, és le is gyôzte mindkettôt, akárcsak az októberben Zilahon megrendezett tornán. A vásárhelyi mérkôzések nagy küzdelem után dôltek el, a már említett két vendéglátói gyôzelmen kívül a zilahiak is megnyertek egy meccset (egy hónappal ezelôtt a kolozsváriak gyôztek).
A hétvégi torna ranglistája: 1. Marosvásárhelyi BITT, 2. Zilahi Öregfiúk, 3. Kolozsvári Phoenix Öregfiúk.
A BITT december elejére meghívást kapott Galacra, ahol emlékversenyt rendeznek.
A hét végén a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség szervezésében elôször rendeztek diákolimpiát. A kétnapos rendezvénynek az OGYE sportterme adott otthont. A versenyt csapatoknak írták ki, nevezési feltétel volt, hogy egy csapat tagjai egyazon városból kellett származzanak.
Hét együttes nevezett be a nyúlfarknyi olimpiára. Három marosvásárhelyi együttes, a Nemm baj, a Somi Beer, és a Mûszaki védte a házigazdák becsületét, ezek mellett még versenybe szállt Háromszék, Udvarhelyszék, Szatmár-Nagybánya és Csíkszereda is. A versenyzô csapatok az MMDSZ péntek esti bálján mutatkoztak be, ahol hivatalosan is megnyitották a rendezvényt. A csíkszeredai csapat eddig jutott el, ugyanis a versenyen már nem jelent meg.
Szombat reggel kellett volna elkezdôdjenek a mérkôzések, azonban a teremben ifi röplabdameccset szerveztek, az olimpikonok tudta nélkül, így az olimpia menetrendje is "elszállt". Labdarúgásban, kosárlabdában, tollaslabdában, sakkban, lábteniszben és asztaliteniszben, valamint atlétikában mérkôztek meg a csapatok. Szombaton elôször az asztalitenisz és az atlétika volt mûsoron. Késôbb foci és tollaslabda-kergetés következett, majd lábtenisz. A futball és a kosárlabda versenyszámokban két csoportra osztották a mezônyt, a többi sportágban kiesôs rendben zajlottak a mérkôzések.
Az olimpia tegnapi mûsorát is felborította egy ifi röplabdamérkôzés. Délután három körül még hátra voltak a foci- és kosárlabda- elôdöntôk és természetesen a finálék is, a szervezôk este kilencre tervezték a gyôztesek díjazását. Ha az eredményeknél tartunk, mondjuk el, hogy minden sportágban pontozták a csapatokat. Összesítve és sportáganként külön-külön díjazták a gyôzteseket és a dobogós helyezetteket. A legtöbb pontot a csapatjátékokban, azaz a fociban és a kosárlabdában lehetett szerezni, e versenyszámok gyôztes csapatainak 300 pont dagasztotta a számláját, míg a második 250, a harmadik csapat pedig 200 pont birtokosa lett. Az egyéni sportágakban az elsô hat helyet pontozták, szám szerint 100, 70, 50, 30, 20, 10 ponttal. A verseny ugyan lapzártánk után ért véget, de az elsô nap végén Udvarhelyszék csapata vezetett 720 ponttal, ôket a Somi Beer követte 520 pont birtokosaként, harmadik a Nemm baj volt, 480 ponttal. Az olimpia végeredményérôl egy késôbbi lapszámunkban számolunk be.
* A minifutball-bajnokságokban a hét végén az alábbi eredmények születtek: Marosvásárhely, A- osztály (12. forduló): Voiajor Bastia Hidroterm 2-1, Mobex Hertz Herlitz 0-3, Real Armedica Derby 1-5, Ajax Camping 0-0, Nike Como 0-1, Bari More B. 2-1. Az élcsoport: 1. Como 27 pont, 2. Nike 25, 3. Voiajor 25, 4. Eindhoven 21.
Víkendtelep, B-osztály (12. forduló): Roberto Autostop 0-2, Fradi Domb 0-3, Mezon Dinamo 5-3, Unio Barcelona 1-10, Budai Team Torpi Star 5-0. Az élcsoport: 1. Autostop 25 pont, 2. Barcelona 21, 3. Mezon 20.
Kövesdomb (1. forduló): Muresul Valencia 2-1, Vicenza Parîngul 2-3, Brazilia Palermo 1-4, Craiova Arsenal 5-2, Luceafãrul Como 1-2, Eintracht Iseco Viitorul 0-3. Az élcsoport: 1. Craiova 3 pont, 2. Palermo 3, 3. Iseco Viitorul 3, 4. Parîngul 3, 5. Muresul 3, 6. Como 3.
Tudor I-II. (7. forduló): Pandurii Mobex 4-2, Real Steaua 1-1, Poli Lazio 3-0, Telecom Oldboys 3-1, Super Fortuna 6-3. Az élcsoport: 1. Telecom 19 pont, 2. Pandurii 16, 3. Mobex 13.
Tudor III. (9. forduló): Azmoures Otelul 1-7, Milan Rangers 1-0, Oldboys Venus 0-4, Juventus Manchester 3-0, Banat ABC Brescia 4-2, Vointa Craiova 3-7. Az élcsoport: 1. Juventus 22 pont, 2. Banat ABC 25, 3. Craiova 19.
Sportiskola (11. forduló): Steaua Inter 0-2, Dinamo Bastia 1-1, Arsenal Novartis 2-3, Parma Hipocrate 3-0, Medicina Feyenoord 1-0, Pik-Nik Fortuna 5-2. Az élcsoport: 1. Inter 22 pont, 2. Pik-Nik 22, 3. Bastia 19, 4. Parma 19, 5. Steaua 18.
Marosszentgyörgy (2. forduló): Bastia Barcelona 2-2, Juventus Fepa 1-2, Cornisa Steaua 0-1, Inter Valencia 7-0, Fortuna Milan 0-1. Az élcsoport: 1. Milan 6 pont, 2. Inter 3, 3. Juventus 3.
Maroskeresztúr (2. forduló): Porto Ajax 1-2, Luceafãrul Speranta 2-1, Dinamo Juventus 3-2, Flamengo Bastia 5-2, Valencia Roma 3-1. Az élcsoport: 1. Luceafãrul 6 pont, 2. Flamengo 4, 3. Dinamo 4, 4. Ajax 4. (Ioan Pãus)
* A megyei labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának eredményei: Északi csoport: Szováta Bútorgyár Marosfelfalu 6-4, Körtvélyfája Görgényorsova 1-2, Sáromberke Lövér 4-2, Gernyeszeg Nagyernye 2-1, Szászrégeni Testvériség Mezôrücs 3-2 (a 81. percben félbeszakadt), az élcsoport: 1. Mezôrücs 30 pont, 2. Szováta 25, 3. Gernyeszeg 25; Déli csoport: Újfalu Vámosgálfalva 3-1, Segesvári Küküllô Sármás 9-1, Ákosfalva Marosgezse 2-1, Mezôgerebenes Nyárádszereda 5-1, az élcsoport: 1. Segesvár 19 pont, 2. Mezôgerebenes 18, 3. Nyárádszereda 16.
A D-osztályos labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának eredményei: Sóvárad Marosvásárhelyi ZAMUR 2-1, Radnót Marosvásárhelyi Matricon 2-0, Marosludas Disznajó 4-0, Havad- Erdôszentgyörgy Marosszentanna 2-2, Marosvécs Szováta 2-1, Nyárádtô Segesvár 1-0, Marosvásárhelyi Elektromaros Mezôméhes 2-1, Marosvásárhelyi Gaz metan Szászrégen 0-2.
Ranglista: 1. Szászrégen 37 pont, 2. Marosludas 35, 3. Nyárádtô 31, 4. Elektromaros 29, 5. Szováta 25, 6. Marosvásárhelyi Gaz metan 23, 7. Radnót 22, 8. Sóvárad 18, 9. Marosszentanna 17, 10. Marosvécs 14, 11. ZAMUR 13, 12. Mezôméhes 12, 13. Disznajó 12, 14. Havad-Erdôszentgyörgy 11, 15. Segesvár 10, 16. Matricon 8.
A következô fordulóban (november 21-én, szombaton): Szászrégen Sóvárad, Mezôméhes Gaz metan, Segesvár Elektromaros, Szováta Nyárádtô, Marosszentanna Marosvécs, Disznajó Havad-Erdôszentgyörgy, Matricon Marosludas, ZAMUR Radnót.
Szombaton került sor a B-osztályos labdarúgó- bajnokság ôszi, utolsó elôtti (16.) fordulójára. A Marosvásárhelyi ASA csapata ezúttal Petrozsényban, a volt A- osztályos Jiul ellen lépett pályára. Nem sikerült pontot rabolni, még csak gólt szerezni sem a hajdanán szebb napokat is megért bányászcsapat ellen. A hazaiak már a mérkôzés elsô perceitôl megkezdték támadásaik sorozatát, sikerült is gólt szerezniük már a 36. percben. Ekkor ugyanis egy bal oldali támadás során a vásárhelyi védôk kibekkelték ugyan a beadást, de a hátulról érkezô Neiconi hibásan rúgott a labdába, a bôrgolyó Rotaru kapujának felsô sarkában kötött ki: 1-0. A katonacsapat játékosai próbálkoztak ugyan a gólszerzéssel, de a hazaiak védôsora rendre tisztázott.
A második játékrészben, az 54. percben, egy szöglet után a bányászcsapat egyik játékosa fejérôl a labda a hálóba pattant: 2-0.
George Ciorceri, az ASA vezetôedzôje elmondta: csapata játékosai gyengén futballoztak, kevés helyzetük volt, a hazaiak jobb helyzetkihasználásukkal nyerték meg a találkozót.
Az utolsó fordulóban az ASA hazai pályán a Dési Unirea együttesét látja vendégül.
Az ASA felállítása a következô volt: RotaruPorav, Kovács, Miclea D., Török, Lup csk., Pâslaru, Petelean, Stanciu, Gábor, Rosca. Játszott még Cernãtescu és Fl. Moldovan. Sárga lap: Rosca. A mérkôzést a Z. Cier (Temesvár), Fl. Hâncu (Brassó), C. Avram (Temesvár) alkotta bírói hármas jól vezette. A megfigyelô a pitesti-i Ad. Nicolescu volt.
Az A-osztályos férfi kézilabda-bajnokság Nyugati csoportjának 10. fordulójában a Marosvásárhelyi ASA Proxima mindössze 14 gólt tudott dobni a turnu severiniek kapujába, s nyolcgólos vereséget szenvedett a helybeli Drobetától. A forduló rangadóján Resicabánya legyôzte Aradot. Eredmények: Nagyszentmiklós Beszterce 29-38, Kolozsvár Temesvár 27-24, Nagybánya Vajdahunyad 36-25, T. Severin Marosvásárhely 22-14, Resicabánya Arad 27-20, Nagyvárad Aranyosgyéres 38-19. Ranglista: 1. Resicabánya 25 pont, 2. Arad 24, 3. Nagyvárad 23, 4. Marosvásárhely 23, 5. Kolozsvár 21, 6. Nagybánya 21, 7. Beszterce 21, 8. Temesvár 21, 9. T. Severin 21, 10. Vajdahunyad 15, 11. Aranyosgyéres 13, 12. Nagyszentmiklós 12. A következô fordulóban (november 21-én, szombaton): Aranyosgyéres Nagyszentmiklós, Arad Nagyvárad, Marosvásárhely Resicabánya, Vajdahunyad T. Severin, Temesvár Nagybánya, Beszterce Kolozsvár.
A Keleti-csoportban érdekelt Segesvári HC 30-25-re legyôzte a Buzãui ASA Rotec együttesét (tudósítás a 4. oldalon).
Megszerezte elsô gyôzelmét az elsô értékcsoportban a Herlitz Mobex férfi kosárlabdacsapata. A vásárhelyi fiúk izgalmas zárómérkôzés után két ponttal legyôzték a múlt héten még bajnokverô fôvárosiakat.
A TakácsMãgurean edzôpáros tanítványai ugyanolyan gyengén kezdték a találkozót, mint ahogy befejezték. Az elsô percekbeli 6-4-es állás után elôször a 18. percben jutottak újra vezetéshez (31-29). A második félidô elsô része a hazaiaknak kedvezett, a vásárhelyiek a 30. percig 18 pontra (57-39) növelték elônyüket. Ezután egy totális káosz jelentkezett a csapat játékában, a Herlitznek a találkozó végéig csak 12 pontot sikerült szereznie. Ki is használták ezt a fiatal, de tehetséges bukaresti játékosok, akiknek az utolsó percben sikerült egyenlíteniük (64-64). Ezután ádáz harc következett minden pontocskáért, ebbôl végül nem kis szerencsével a vásárhelyiek kerültek ki gyôztesen.
Meglepôen kevés embert érdekelt az egyetlen elsô osztályos csapat hazai játéka, ami egyrészt a belépô magas árával, másrészt a csapat egyáltalán nem meggyôzô eredményeivel magyarázható.
Érdekes, ahogy a lelkességérôl híres marosvásárhelyi szurkolótábor átment az egyik végletbôl a másikba. A piros-fehérek drukkerei egy adott pillanatban azt kezdték kiáltani, hogy "szégyelljétek magatokat", aztán az utolsó pillanatban megszerzett gyôzelem után mintha mi sem történt volna felállva tapsolták kedvenceiket.
Igen nagyok az elvárások ettôl az egyáltalán nem összeszokott vásárhelyi csapattól. A tavalyi felállításhoz képest, amikor a két szerb, Zivkovic és Ilic a hátán vitte a csapatot, most nincs egy igazi vezéregyéniség sem, aki pontosságával meg tudná nyugtatni a játékot a kedvezôtlen pillanatokban. Ezt a másik szerbtôl, Sinisa Zindovictól várják, de ô nem adja azt a formáját, amivel tavaly megszoktatott, így ezt a szerepkört sem vállalhatja fel.
A találkozó pontszerzôi: Herlitz: Pintea 20, Pãlii 16, Zindovic 11 (1x3), Cristescu 10 (2x3), Corui 10 (2x3), Szászgáspár 2; Soced: Toader 17 (1x3), Fometescu 15 (2x3), Radu 10 (1x3), Ghisoi 10 (1x3), Iheadindu 7, Dan 4, Sáfár 3, Fortunã 1.
A válogatott mérkôzései miatt december 9-ig félbeszakad a bajnokság, akkor a Herlitz Mobex Temesvárra látogat az U Elbához.
Constantin Ioan, a Soced vezetôedzôje: Gyenge színvonalú volt a találkozó, ezt a terem alacsony hômérsékletével magyarázom. Szabályosan megfagytam a mérkôzés alatt.
Mi a véleménye a bíráskodásról?
Voltak hibák, de nem mondhatom, hogy a játékvezetôk rosszindulatból tévedtek volna.
Mi a Soced célkitûzése?
A Soced céljai mindig is ugyanazok voltak: hogy neveljük a fiatalokat, hogy promováljuk ôket a válogatottba.
Takács Károly, a Herlitz Mobex vezetôedzôje: Szerencsére az utolsó másodpercekben megnyertük ezt a mérkôzést, azonban nem szabadott volna ide jutnunk, 19 pontos vezetés után nem lett volna szabad ennyire "leesnünk".
Mivel magyarázza ezt az "esést"?
Az összpontosítás hiányával és azzal, hogy a védekezôjátékunk túl laza volt. A támadásban sem végeztük úgy a dolgunk, ahogy kellett volna és ennek meg is lett az eredménye. Igan hamar gyôztesnek hittük magunkat.
A szurkolók elvárásai nagyok, de sajnos, a játék nem megy úgy, ahogyan kellene.
Két alapemberünk sajnos továbbra is hiányzik, a bajnokság elején pedig rájuk építettük játékunkat. Most teljesen másként kell játszanunk. Azonban sok van még a bajnokság végéig, semmi nincs elveszve.
Mikorra várható Ilic visszatérése?
Remélem, hogy Temesváron már játszani fog, ha nem, akkor januártól biztos, akárcsak Takács.
A célkitûzés ugyanaz, vagyis a bajnoki címet Vásárhelyre akarják?
Természetesen. Bajnokok akarunk lenni, legrosszabb esetben az elsô négy között végezni.
Copyright © Népújság - 1998