| L. évfolyam 56. (13843.) sz. |
1998. március 21. szombat |
Lefestették a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal magyar nyelvû tábláját
Vajda György
Tegnap délután a Vatra Româneascã szervezet a Nacionalista Egyetemisták Csoportjával és az Ortodox Egyetemisták Szervezetével közösen a fôtéri felsô ortodox katedrálisban megemlékezô istentiszteletet tartott az 1990-es március 20-iki marosvásárhelyi eseményekben elhunyt románokért, majd az említett szervezetek és a PUNR mindkét szárnyának nevében megkoszorúzták a Bolgárok terén felállított keresztet. Miután a fiatalabbak távoztak, az ottmaradt csoport 18 óra 10 perckor a polgármesteri hivatalhoz ment, ahol egyikük a jelenlevôk buzdítására felmászott a fôbejárat vasrácsán és szürkéskék színû festékkel bemázolta a hivatal magyar nyelvû tábláját. A mázolókat az sem zavarta, hogy a Pro TV és a Prima TV tudósítói filmezték ôket, a hivatal kapusnôje pedig fényképet készített a tettesrôl. A mázolók egy Kolozs megyei rendszámtáblájú Dacia autóval távoztak a helyszínrôl. Pár perccel ezután érkezett a helyszínre a rendôrségi ôrjárat. A festegetôk a jelenlevôknek kijelentették, hogy hétfôn délben 1 órakor a PUNR Funar-féle szárnyának székházában sajtótájékoztatót tartanak, ahol kifejtik a véleményüket az esettel kapcsolatosan. A rendôrségen szolgálatot teljesítô Madac Traian alezredes azt közölte, hogy az ügyben megindították a nyomozást. Kerekes Károly képviselô nem sokkal a táblamázolás után érkezett a polgármesteri hivatalhoz és a következôképpen kommentálta az esetet: Annak ellenére, hogy Remus Opris kormányfôtitkár megerôsítette, hogy a kétnyelvû táblák kifüggesztésére vonatkozó kormányrendelet érvényes, és Tokay György kisebbségügyi miniszter a napokban e célból látogatta meg Dorin Floreát, a prefektus és a rendôrség a várható feszültségkeltô provokáció ellenére sem tette meg a szükséges óvintézkedéseket. Az esetrôl még az este tájékoztatták a kormányt.
A Tolerancia Hete
(mózes)
A mai román társadalomban az újságíró sajátos feladatot lát el: nem csak tájékoztat, hanem a közvélemény alakításában is fontos szerepet játszik. Ezért szervezte meg a Pro Európa Liga azt a kerekasztal- beszélgetést, amelynek témája a Másság a sajtóban volt, és amelyre elsôsorban a helyi sajtó képviselôit hívták meg csütörtök délután a Maros vendéglôbe.
Szokoly Elek hangulatcsiholó felvezetôje után Fodor Imre polgármester üdvözölte az egybegyûlteket és méltatta a sajtó szerepét a közéletben.
Bartunek István, a Kisebbségi Minisztérium protokol- és sajtófelelôse, a minisztérium és a sajtó kapcsolatát részletezte, ami bevallása szerint nem volt zökkenômentes, mert üzenetük hiányosan vagy egyáltalán nem jutott el ahhoz a közönséghez, amelynek szánták. Arra kérte a megjelenteket, hogy segítsék a tárgyilagos, hiteles kommunikáció kialakítását hivatala és a nagyközönség között.
A kerekasztal másik meghívottja, Andrei Popescu szociológus a sajtó szerepérôl, a tájékoztatás és közvéleményformálás etikájának fontosságáról szólt jobbára elméleti megközelítésben.
A részben elméleti, részben konkrét tapasztalatokra alapozó bevezetôket követô capongó vita során az újságíróknak még egymás között sem sikerült tisztázniuk a másság fogalmát. Azzal azonban végülis egyetértettek a jelenlevôk, hogy az információ akkor jó, ha objektív, pontos, olyan mint egy "velencei tükör" (Szokoly Elek).
A rendezvénysorozatot figyelemre méltó mozzanatának tekinthetjük bát a hallgatóságot nem tulságosan hatotta meg , hogy a Pro Európa Liga által szerevzett Tolerancia Hetet Smaranda Enache és Csíky Boldizsár társelnöknek küldött üzenetben méltatta Victor Ciorbea miniszterelnök. Ebben hangsúlyozza az etnikumközi, felekezeti tolerancia jelentôségét mai társadalmunkban és Ellie Wiesel Béke-Nobel-díjas írót, aki szerint "Az intolerancia annyit jelent, mint csökkenteni, sôt, tagadni felebarátunk emberi létét". Majd annak a véleményének ad hangot, hogy az ismert szélsôségeken túl a marosvásárhelyi "háborútól" a bányászjárásokig és házak felgyújtásáig a románok teszik a dolgukat a magyarokkal, németekkel, zsidókkal, romákkal és más etnikumokkal együtt, normálisan és civilizáltan viselkedve segítenek, hogy az ország túljusson a nehézségeken. Végezetül elmondja, hogy ô erdélyi, és tudja, hogy kik, hogyan és miért akarják azt, hogy a román földön ne legyen nyugalom.
A Tolerancia Hete rendezvénysorozat tegnap délelôtt fél tíztôl, kétnapos fórummal folytatódott a Continental Szálló zöld termében A kommunista múltunk feldolgozásának egyik adóssága: a kisebbségek címszó alatt. Errôl, valamint a Pro Európa Liga más hétvégi, illetve hétfôi rendezvényeirôl keddi lapszámunkban tudósítunk.
Intoleranciába fulladt tolerancia
(makkai)
Fiaskónak is mondhatnánk a Pro Európa Liga hagyományossá vált Tolerancia Hetének idei nyitórendezvényét. A helyi és központi médiák képviselôi nem éltek a felkínált lehetôséggel, amit a "Másság a sajtóban" kerekasztal-témának felkínáltak a szervezôk. Rendre kudarcba fulladtak Szokoly Elek, Smaranda Enache és egy-két résztvevô próbálkozásai, hogy a kitûzött irányba tereljék a parttalanul csapongó fölszólalásokat. Ezt az igyekezetet némelyek kioktatásnak érezték és amolyan mûfelháborodásuknak adtak hangot. Másokat a Cuvântul liber tegnapi lapszámában a maga részérôl befejezettnek nyilvánította a Tolerancia Hetét! az zavart, hogy a téma kapcsán "în doi timpi" máris a kétnyelvû helységnévtábláknál kötöttünk ki. Feltûnô, hogy éppen azokat irritálta, akik néhány pillanattal korábban a másságot értékként fogalmazták meg. Gesztusukkal jelét adták, hogy amolyan "elméleti" tolerancia, amelyet szívesen fölkarolnak, lehetôleg minél kevesebb közvetlen kapcsolattal a konkrét történésekkel. Ha nem így lenne, akkor ugyanez a lap nem tálalná feltûnô rendszerességgel a "román érzékenységet" sértô fejleményekként a kisebbségek közéleti nyelvhasználatát, a kisebbségek nyelvén történô oktatást, tehát mindazt, ami a másság értékétmivoltát kézzelfoghatóvá teszi.
Ismételten és meglehetôsen agresszív módon kérték aztán számon a Népújság képviselôitôl, hogy a megyei RMDSZ elnökének a sajtóértekezletek nyelvérôl ismertté vált nyilatkozata után miért nem szolidarizáltak a román nyelvû sajtóban dolgozókkal. Az indoklást, miszerint lapunkban is elmondtuk véleményünket a szóban forgó elnöki "melléfogásról", másfelôl, hogy az RMDSZ-t és a magyarságot egy pillanatig sem tévesztjük össze egyes vezetôivel, nem látszottak megérteni. Még kevésbé azt, hogy az említett megnyilatkozás nem ragadható ki a jelenlegi politikai kontextusból, amikor központi és helyi szinten magyar- és magyar nyelv ellenes sajtó- meg parlamenti offenzívát folytatnak az általános bizonytalanságban érdekelt politikai erôk.
Szó sem eshetett, sôt kimondottan értetlenséggel találkozott az a felvetés-próbálkozás, hogy a sajtóban folyó manipulációról is szóljon az eszmecsre. Különösen az elektrónikus médiákban dolgozók "csodálkoztak rá" erre és terelték a sajtóetika terepérôl szakmai útvesztôbe a kérdést. (Nem tudni, mit gondoltak, ha csütörtök este megnézték az RTV 1-es csatornán az 1990-es marosvásárhelyi márciusi eseményekrôl készült mögöttes szándékoktól terhelt összeállítást!)
Mindent egybevetve, a Pro Európa Ligának ez az elsô ilyenszerû médiapróbálkozása nem kell hogy elkedvetlenítse a szervezôket. Ellenkezôleg, újabb kísérletre kell ösztönözze azon a járatlan terepen, ahol nem a "viszonylag" egyfomán gondolkodók járnak körül valamely témát, hanem az egymással szöges ellentétben álló érvek, esetleg elôítéletek, beidegzôdöttségek találkoznak. Fontossága pedig abban áll, hogy a sajtó mindenkori szellemisége a közhangulat, jelesül itt a tolerancia fokának meghatározó eleme. A tárgyilagosabb tájékoztatás, a toleráns közgondolkodás meghonosodásának útját egyengetnék a sajtóbeliek további átgondolt tematikára hangolt találkozói. Mert ha a "másság a sajtóban" ki is siklott csütörtök délután, az összecsapásokat áthidaló kollegialitás mûködôképes maradt s ébredezni látszott a behatóbb egymásra figyelés igénye.
Mementó
(fülöp)
Március 22.
145 éve, 1853-ban hunyt el KERÉNYI FRIGYES költô, Petôfi barátja. A szabadságharcban nemzetôr volt, 1850-ben kivándorolt az Egyesült Államokba. 1847-ben Petôfi neki címezte Úti leveleit. (1822-ben született.)
130 éve, 1868-ban született ROBERT ANDREWS MILIKAN Nobel- díjas (1923) amerikai fizikus. Kísérletileg meghatározta az elemi elektromos töltés nagyságát, és a Planck- állandó értékét. (1953-ban hunyt el.)
20 éve, 1978-ban halt meg ORTUTAY GYULA néprajzkutató, az összehasonlító népmese- és balladakutatás kiváló mûvelôje. (1910-ben született.)
Március 23.
105 éve, 1893-ban született VECSEY FERENC hegedûmûvész. Elegáns játékmodorával, virtuóz készégével világhírt szerzett. (1935-ben hunyt el.)
70 éve, 1928-ban született DEÁK TAMÁS író, mûfordító, szerkesztô. A marosvásárhelyi Mûvészet és Új Élet címû lap szerkesztôje volt. Drámáiban a hatalom és emberség viszonyát elemezte. (1986-ban hunyt el.)
Március 24.
95 éve, 1903-ban született ADOLF BUTENANDT német kémikus. A nemi hormonok elkülönítéséért és szerkezetük meghatározásáért 1939-ben Nobel- díjat kapott.
60 éve, 1938-ban született ÁGH ISTVÁN (ered. Nagy) költô, író, Nagy László öccse. Verseiben mély emberi-költôi felelôsség szólal meg.
Március 25.
40 éve, 1958-ban hunyt el PAUL RIVET francia nyelvész, antropológus, az amerikai indián nyelvek kimagasló kutatója. (1876-ban született.)
Március 26.
285 éve, 1713-ban hunyt el ESTERHÁZY PÁL herceg, költô, zeneszerzô, Magyarország nádora. Részt vett Bécs védelmében, Buda visszafoglalásában. Kismartoni kastélya kulturális-zenei központ volt. Harmonia coelestis c. kantátagyûjteménye a magyar barokk zene kimagasló alkotása. (1635-ben született.)
85 éve, 1913-ban született ERDÔS PÁL matematikus. Alapvetô eredményeket ért el a valószínûségszámítás, a számelmélet, a halmazelmélet területén. (1996-ban hunyt el.)
Március 27.
385 éve, 1613-ban halt meg BÁTHORY ZSIGMOND, Erdély fejedelme. (15811602). Sikeres hadjáratokat vezetett a török ellen. Többször lemondott, majd visszafoglalta a trónt. 1601-ben Goroszlónál Basta és Mihai Viteazul seregeitôl elszenvedett veresége után végleg elhagyta Erdélyt. (1572-ben született.)
145 éve, 1853-ban született MÁRKI SÁNDOR történész. 1892-1918 között a kolozsvári egyetemen tanított. A magyarországi parasztmozgalmak és függetlenségi harcok történetével foglalkozott. (1925-ben halt meg.)
30 éve, 1968-ban halt meg JURIJ GAGARIN orosz ûrhajós, az elsô ember, aki ûrrepülést hajtott végre. Repülôgép-szerencsétlenség áldozata lett. (1934-ben született.)
Március 28.
40 éve, 1958-ban hunyt el RÁCZ ALADÁR cimbalommûvész. A cimbalmot koncerthangszerré emelte. (1886-ban született.)
Könyvbemutató a Bernády Házban
Szívgyógyászok, orvostanhallgatók kézikönyve lehet
(máthé)
"Dr. Benedek Imrének kötelessége megírni a megjelent munka után azt a kötetet is, mely csak az angioplasztikáról, az endoszkópiás szívmûtétekrôl szól, mert ô ért igazán e témához" mondotta dr. Bárányi Ferenc azon a csütörtök esti rendezvényen, amelyen Benedek doktornak a kolozsvári Gloria Kiadónál megjelent kötetét mutatták be a perifériás érbetegségek aktuális problémáiról.
A találkozó jelentôs eseménye volt a marosvásárhelyi orvosi életnek, hiszen igen illusztris személyiségek méltatták a hallgatóságnak Benedek doktort és kötetét. Dr. Simion Cotoi professzor igen aktív, majdhogynem durva embernek mutatta be a szerzôt, aki általában eléri, megvalósítja azt, amit célul tûz ki maga elé. Dr. Mircea Cintezã elôadótanár, a Romániai Orvosok Kollégiumának elnöke, és a Romániai Kardiológusok Társaságának alelnöke Bukarestbôl érkezett Marosvásárhelyre, akárcsak dr. Serban Brãdisteanu szívsebész, aki közismert, kalandos úton Temesvár után végül Bukarestbe került, a Floreasca sürgôsségi kórházban a szívsebészeti klinika vezetôje. Cintezã doktor világosan szerkesztett, igen hasznos kézikönyvnek nevezte a kötetet. Brãdisteanu doktor elmondotta: Benedek doktorral együtt kezdték a pályát, majd útjaik szétváltak, egyikbôl sebész, másikból szívgyógyász lett. Elmondta: habár sok vita volt közöttük, nagyra becsüli Benedek doktort fôleg amiatt, amiért "a mostoha körülmények és a sok gáncsoskodás ellenére itthon maradt, nem adta fel a harcot, és eredményeket ért el."
Dr. Bárányi Ferenc, a Romániai Orvosok Kollégiumának alelnöke, a képviselôház egészségügyi szakbizottságának titkára a kötet stílusát, hasznosságát méltatta. Mint mondotta: a könyv 200 oldalából 50 foglalkozik az angioplasztikával, endoszkópiás mûtétekkel, viszont Benedek doktornak kötelessége megírnia a téma tankönyvét. A most megjelent kötetet ô az általános orvosok és szakorvosok számára kötelezô olvasmánnyá tenné.
A közvetlen pályatárs, Incze Sándor doktor a szerzônek azt a tulajdonságát emelte ki, hogy mindig az új megoldásokat keresi.
Az utolsó kéthetes tavaszi szûnidô
Simon Virág
A tegnap megkezdôdött tavaszi vakációnak tanár és diák egyaránt örvend. Az elmúlt hetek során valószínûleg sok kis és nagy terv született, amelyeket a vakáció alatt lehet és kell megvalósítani. Néhány ezekbôl bizonyára valóra válik, a többi elmarad a követezô szünidôre.
Amint a Maros Megyei Tanfelügyelôségtôl megtudtuk, a vakáció elsô napjaiban megyénk 160 diákja vesz részt az ország különbözô városaiban rendezett tantárgyversenyek országos döntôjén. Megyénkben az Ipari, kémia szakmai verseny országos döntôjét tartják a Papiu Ilarian illetve a kémiai líceumban. A szünidôt kihasználva megyénkbôl körülbelül kétszáz diák pihen a Nevelésügyi Minisztérium által szervezett táborokban, ahol a napi díj szállítás nélkül 35 ezer lej. A fent említett kivételeket és a végzôs diákokat leszámítva akik minden szabadidejüket tanulásra kellene hogy fordítsák a vakációzók nagy többsége valószínûleg a tévé elôtt fogja tölteni ideje jó részét. Ha jó lesz az idô, akkor kirándulni is lehet, és segíteni a szülôknek, nagyszülôknek a kerti munkában. És vakáció közben talán eszükbe jut, hogy ez volt az utolsó második évharmad zárás és az utolsó kéthetes tavaszi vakáció, hisz jövôtôl a Nevelésügyi Minisztérium javaslata alapján két félévbôl áll majd a tanév. Remélhetôleg véget ér majd a megfeszített iram, a rohanás, a rögtönzésözön, a gyors jegyadás reményében s kényelmesebben telnek majd el az iskolai napok egyik szünidôtôl a másikig. Igaz, a tavaszi csak egyhetes lesz majd. Ki kell hát használni az ideit! Kívánunk hozzá kellemes, szép tavaszi idôjárást. Ennek hiányában pedig tartalmas napokat, felejthetetlen olvasmányélményeket. Akik versenyre, vizsgára készülnek, azoknak pedig eredményes tanulást. A pedagógusoknak kellemes lazítást, kikapcsolódást, egy jobb tanévszerkezet reményében.
Hibaigazítás
Tegnapi lapszámunkban adtuk közre 36 marosvásárhelyi ügyvédnek a Magisztratúra Legfelsôbb Tanácsához intézett beadványát, amelyben többrendbéli figyelmetlenség miatt két évszám is hibásan szerepel. Természetesen a 24 ore muresenenak az 1998. március 11-i és az Adevãrul 1998 március 13-i számáról van szó, mivel 1989-ben még nem is létezhettek. Minden érintett elnézését kérjük az önmagában ártatlan és téves voltában nyilvánvaló, de bosszantó hibáért.
Országos hírek
Hírszerkesztô: Bodolai Gyöngyi
Magyarromán közös zászlóalj
Keleti György magyar honvédelmi miniszter és a csütörtökön hivatalos magyarországi látogatásra érkezett Constantin Dudu Ionescu román védelmi miniszter pénteken írta alá a magyarromán közös békefenntartó zászlóalj felállításáról szóló kormányközi megállapodást. A két miniszter véleményt cserélt a regionális biztonságpolitika aktuális kérdéseirôl, értékelték a NATO- csatlakozás során eddig elért eredményeket, valamint áttekintették a további kölcsönös együttmûködés formáit.
További tíz százalék emelés
A SANITAS szövetség méltatja, hogy a szenátus munkaügyi bizottsága módosította a 34. rendeletet, s az egészségügyiek bérét a kezdetben javasolt 25 százalékhoz képest további tíz százalékkal emelték meg közölte a sajtóval a szövetség vezetôsége.
Nemzetközi mûemlékvédelmi tanácskozás Tusnádfürdôn
A mûemlékvédelem elméleti és gyakorlati kérdései címmel árcius 22-29. között Tusnádon hetedszer rendezik meg a térség legjelentôsebb mûemlékvédelmi konferenciáját, amelynek idei témaköre a történelmi városok védelme. Fô szervezôk: az Erdélyi Mûemlék-restaurátorok Egyesülete, a Transylvania Trust Alapítvány, valamint a Keöpeczi Sebestyén József Mûemlékvédô Társaság. Az immár hagyományossá vált nemzetközi találkozóra a világ 20 országból 250 résztvevô (105 elôadó) jelentkezett. A tudományos ülésszak, amelynek elsôdleges célja a hazai mûemlékvédelmi tevékenység szakszerûségének növelése, a szakemberek közötti interdiszciplináris párbeszéd mellett tájékozódó jellegû munkatalálkozóra nyújt lehetôséget kormányzati mûemlékvédelmi szervezetek vezetôi között.
Hatásvizsgálatok szükségesek
Horn Gyula kormányfô csütörtökön levelet intézett a Hágai Nemzetközi Bíróság elnökéhez a magyar kormány döntésérôl, miszerint csak a szükséges hatásvizsgálatok elvégzése után kerülhet sor a vitás kérdések végleges lezárására. A miniszterelnök levelében leszögezi: a vizsgálatok elvégzése megfelel a Hágai Nemzetközi Bíróságon hozott ítélet szellemének, másrészt a magyar jogrend is erre kötelezi a kormányt. Egy harmadik fél bevonása "hasznos hozzájárulás lehet az államközi szerzôdésben rendezendô bonyolult, esetleg vitás kérdések megoldásához". A levél másolatát megkapta Vladimir Meciar kormányfô.
Második kör Pozsonyban
A szlovák parlamentben csütörtökön sem sikerült megválasztani az új köztársasági elnököt. A második forduló második körében a korábbi két jelöltrôl, Ladislav Ballek íróról, a baloldali SDL jelöltjérôl szavaztak. A 150 tagú parlament 103 jelen levô képviselôje közül ötvenen köztük a magyar koalíció képviselôi szavaztak Ballekre, akinek háromötödös többségre, 90 szavazatra lett volna szüksége. Ellenfele, Milan Fogas vasúti váltókezelô, az elsô fordulóban elszenvedett kudarc után már meg sem jelent a szavazáson. Levélben közölte a házelnökkel, hogy lemond a jelöltségrôl. Az elnökválasztás harmadik körét április 19-re írta ki a házelnök, érdekes módon már néhány nappal a szavazás elôtt.
Történelmi konferencia Rómában
A magyar és az olasz nép szabadságának tavaszát jelentô szabadságharcok kezdetének 150. évfordulója alkalmából olaszmagyar történelmi konferenciát tartottak Rómában. A tegnap zárult háromnapos tudományos tanácskozást a Római Magyar Akadémia keretében mûködô Franknói Történelmi Intézet rendezte az olasz Risorgimento (felkelés) Történelmi Intézetével, valamint az olasz egyetemek közötti magyar tanulmányok központjával közösen. Az Olaszország és Magyarország: 1848-'49 elnevezésû konferencia fô célja az volt, hogy a két ország történészei az események közös vonatkozásait együtt vizsgálják meg.
Szakszervezeti követelések
Az Alfa Kartell Országos Tanácsa szem elôtt tartva az utóbbi hónapokban észlelt pénzromlást, a bérpótlékok és nyugdíjak 18 százalékos kiegészítését követeli a kormánytól, továbbá azt, hogy a közalkalmazottak bérkiegészítése az adócsökkentésben nyilvánuljon meg. Kérik még az áremelkedések 75 százalékos fedezését és egy fogyasztóvédelmi mechanizmus létrehozását, mivel a bérkiegészítés újabb áremelkedésekhez vezet nyilatkozta Bogdan Ilie Hossu, az Alfa Kartell elnöke.
Magyarország az Eucomedben
Az Egészségügyi Termékek Gyártóinak Szövetsége (ETGYSZ) felvételt nyert a gyógyászati és egészségügyi termékek gyártóit és forgalmazóit tömörítô európai szervezetbe, az Eucomedbe jelentette be a nemzetközi szervezet illetékese Budapesten tartott sajtóértekezletén. Az Eucomed közremûködik az egészségügyi termékek forgalmazásának európai szabályozásában. A magyarországi szövetség feladatul tûzte ki, hogy a mintegy 300 milliós forgalmat bonyolító egészségügyi termékeket gyártó magyar cégek érdekeit képviselje, és felzárkózásukat segítse az uniós országok cégeihez. Nagy figyelemet fordítanak a tisztességes piaci magatartás követelményeinek érvényesítésére is.
Újra látogatható a Régi képtár
Új rendezésben nyitotta meg kapuját a budapesti Szépmûvészeti Múzeum Régi képtár gyûjteménye. A csütörtöki bemutatón Marton László, a Vígszínház igazgatója ajánlotta az állandó kiállítást a népes publikum figyelmébe. A múzeum hatalmas épülettömbjének felújítása tavaly kezdôdött meg a Régi képtár korábbi állandó kiállításának egyik részlegén, amelynek anyagát a munkálatok miatt kellett kiköltöztetni onnan. A gyûjtemény a felújított Dózsa György úti szárnyban várhatóan hat-nyolc évig vendégeskedik majd.
110.000 gépkocsi vámmentesen
Az Autógyártók és Importôrök Szövetségének adatai szerint 1995-97 között jogi, illetve magánszemélyek 212.000 gépkocsit hoztak be másodkézbôl az országba. A jármûveknek több mint a feléhez vámmentesen jutottak a tulajdonosok, címzettként ugyanis egy alapítvány neve szerepelt. A Romániába behozott gépkocsik közül több mint 80.000 nyolcévesnél sokkal idôsebb. A gépkocsik többször gazdát cseréltek, s így az importôrök kilétének kiderítése mára már szinte lehetetlen vélekednek a szövetség szakemberei.
Megyei hírek
Hírszerkesztô: Benedek István
A költségvetésrôl tárgyaltak
Tegnap délelôtt a Maros Megyei Tanács székhelyén tartottak gyûlést a megye városainak polgármestereivel és az önkormányzatok pénzügyi vezetôivel. Virág György, a megyei tanács alelnöke lapunknak elmondta, hogy a gyûlésen az idei költségvetésrôl tárgyaltak. Mivel konkrét adatok a várható összegekrôl még a megyei önkormányzatnak sem állnak rendelkezésére, ezért a tanácskozás inkább elvi szinten zajlott. A megyei vezetôk figyelmeztették a városok elöljáróit, hogy az idén is a tavalyihoz hasonló szûkmarkú költségvetés várható, ezért arra kérték a városi önkormányzatokat, hogy a legsürgetôbb problémáikra összpontosítsanak költségvetés-tervezeteik összeállításánál.
Viszontlátogatás Szegedre
Tavaly decemberben a szegedi önkormányzat részérôl egy huszonöt tagú küldöttség érkezett Marosvásárhelyre, a két testvérváros közötti kapcsolatok elmélyítése érdekében. Eme látogatás nyomán a szegedi önkormányzat meghívására március 26-29. között egy tizenöt tagú küldöttség látogat a magyarországi testvérvárosba. A küldöttségben Orbán Dezsô és Eugen Crisan alpolgármesterek mellett municípiumi tanácsosok és a polgármesteri hivatal több igazgatóságának és ügyosztályának vezetôi, alkalmazottai vesznek részt. A látogatás mintegy negyvenmillió lejes költségét a város állja, a résztvevôk hazatértük után beszámolót kell a tanács elé tárjanak a látogatás alatt kezdeményezett kapcsolatokról, a tapasztalatcserék tanulságairól.
Országos döntô
Idén Marosvásárhely lesz a házigazdája az ipari kémiai szakmai verseny országos döntôjének. A verseny megnyitóját hétfôn reggel tíz órától tartják a marosvásárhelyi Papiu líceum dísztermében.
Szerzôdéskötés a jövô héten
Már említettük lapunkban, hogy nemrég szerveztek versenytárgyalást a marosvásárhelyi Dózsa György utca nagyjavítási tervének elkészítésére. A szerzôdéskötést megelôzô óvási idôszak véget ért, tegnapig senki sem nyújtott be kifogást a pályázat eredménye ellen a versenytárgyalás résztvevôi közül. A városháza pályázati irodájától szerzett értesüléseink szerint a jövô héten megkötik a tervkészítésre vonatkozó szerzôdést a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal és a kivitelezô csíkszeredai Contur Kft. között.
Shakespeare-dráma Vásárhelyen
Újra Marosvásárhelyre látogat a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata. Nagy visszhangú elôadásukat, a Tompa Gábor rendezte Shakespeare-drámát, a Troilus és Cressida címû színmûvet adják elô. A produkciót, a barcelonai nemzetközi színházi fesztivál meghívottját, március 27-én, pénteken este hét órától lehet megnézni a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. Jegyek már vásárolhatók a színházi jegyirodánál.
Münchentôl Marosvásárhelyig
A Látó Irodalmi Színpadán ma este hat órától a marosvásárhelyi Mûvelôdési Palota kistermében Borbándi Gyula, a Münchenben megjelent Látóhatár és Új Látóhatár szerkesztôje, a Szabad Európa Rádió munkatársa tart elôadást A nyugati magyarság múltja, jelene és jövôje címmel.
Szociális tervek Dicsôben
Tegnapelôtt ülésezett a dicsôszentmártoni városi tanács. A gyûlésen újabb döntések születtek a Küküllô menti város két nagyobb szabású szociális tervének ügyében. Jóváhagyták két egykori munkásszálló átalakítását szociális lakástömbökké, és nemsokára nekifognak az összesen mintegy kilencven szobát magukba foglaló épületek átalakítására vonatkozó elôtanulmányoknak. Úgyszintén arról is döntést hoztak, hogy májustól megnyílik Dicsôszentmártonban is a népkonyha. A korábban iskolai étteremként szolgáló helyiségben még mintegy kétmillió lej értékû átalakítást kell elvégezni. Jelentôsen csökkentheti a leendô dicsôi népkonyha fenntartási költségeit, egy hollandiai segélyszervezettel való társulási szerzôdés megkötése...
Idegenforgalmi remények európai támogatással
Ma reggel tíz órától avatják fel Segesváron a középkori turizmus fejlesztési és támogatási központját, amelyet az Európai Unió PHARE programjának támogatásával hoztak létre. A központ célja Segesvár idegenforgalmi potenciáljának kihasználása, oly módon hogy az jövedelmet hozzon a városnak, ugyanakkor azt közepes idôtartamon belül európai rangú idegenforgalmi központtá emelje. A tervek szerint az új központ feladatai közé tartozik a turisták eligazítása, a segesvári középkori vár idegenforgalmi lehetôségeinek felhasználása, kapcsolatépítés, és anyagi források azonosítása a város történelmi mûemlékeinek karbantartására és helyreállítására.
Idegenben a C-osztályosok
A harmadik ligás labdarúgó-bajnokság elsô szériájának 23. fordulójában mindkét marosvásárhelyi csapat idegenben lép pályára. A dicsôszentmártoni Chimica a csíkszeredai Rapid vendége lesz, a régeni Avântul Silva az adjudi Vrancart ellen lép pályára.
Ügyintézés Segesváron is
A jövô héttôl kezdve minden hónap elsô és harmadik keddjén 8-11 óra között a segesvári tûzoltólaktanyában is átveszik a tûzvédelmi engedély és láttamozás céljából összeállított iratcsomókat, amelyeket eddig csak a megyei tûzoltócsoport marosvásárhelyi székhelyén lehetett ügyintézés céljából beadni.
Copyright © Népújság - 1998