• Németország és az Egyesült Államok "gyors beavatkozással" akarja megelôzni a koszovói helyzet elfajulását... — eléggé furcsa itt gyorsaságról beszélni, hiszen csak aki nem akarta, az nem tudta, hogy Jugoszlávia szétesésének folyamatában elkerülhetetlenül bekövetkezik a Koszovó-felvonás! • A jelek szerint Milosevics olyan rendet teremt, hogy kô kövön nem marad! — de Koszovóba akkor is beletörik a foga... • A benzináremelés dominóhatását Mircea Ciumara ipari és kereskedelmi miniszter azzal ígéri lefékezni, hogy ráijeszt a kereskedôkre: az ellenôrzô szervek majd mindenkinek a körmére néznek... — azt nem mondja el, hogy ez az árak liberalizálása közepette lehetetlen! • Az azonban nem, hogy a kormány bukása után a miniszter tv-sztárként folytassa pályafutását! — az alkalmi locsogómûsorokban továbbra is elszórakoztathat bennünket... • Ezt is megértük: Gh. Funart PUNR-s fegyvertársai nevezik a "Caritas szimbólumának"! — biztosan éppen eleget tudnak a maholnap feledésbe merülô nagy rablásról, hiszen ôk nyüzsögtek a legbuzgóbban a Caritas-húsosfazék körül... • Ion Iliescu némi kiigazítást "eszközöl" korábbi — "Emil Constantinescu hülye" — kijelentésén, miszerint nem volt szándékában megsérteni az elnököt, "csupán egy megállapítást" tett! — mi is megállapíthatjuk, hogy a nyugdíj-érett volt elnök sehogyan sem képes kiheverni 1996-os vereségét, pedig a korhoz illô méltósággal is vissza lehet vonulni... • Az Adevãrul címû "független" és természetesen "objektív" lap is elidôz a szegedi román konzulátus névtáblájának eltûnésénél emígyen"a bárdolatlan mágikus-primitív gondolkodás — amely szerint az ellenfelet jelképeinek megsemmisítésével lehet felszámolni, ellentmond Plesu úr szóképeinek"... — ez bizony így van, de még "ígyebben" lenne, ha az újságírói tisztesség okán ugyanezt már leírták volna a sokrendbeli honi táblamázolásokról és táblamázolókról! • Rám mordul egy olvasó: miért hallgattuk el, hogy a megyei RMDSZ sajtóértekezletén "eredeti" követelményt támasztottak: aki sajtós oda megy, tudjon magyarul... — elhallgatni tapintatból hallgattuk el, hiszen ilyen naivságot csak az mond, aki elfeledkezik arról, hogy az RMDSZ-nek van szüksége a sajtóra a közvéleménnyel való kommunikálásban! • Az iménti feltûnô naivitásnál súlyosabb, ami a "helyzetrôl" és a helyzetbe kerülésrôl elhangzott a szóban forgó sajtótájékoztatón, nevezetesen: az RMDSZ sosem volt helyzetben, amiért a prefektus a hibás, mert "nem hagyták az RMDSZ-t helyzetbe jutni"! — hát bizony, a politikában is csak úgy van, mint a labdarúgásban: a sikertelenségért botorság az ellenfél kapusát hibáztatni... • Másfelôl: ha mi magunk nem teremtünk helyzetet, s azt nem hasznosítjuk, éppen az történik, mint "az ország legnagyobb megyei RMDSZ-ével", vagyis mások teremtenek olyan helyzetet, hogy nekünk csak a siránkozás marad... • Talán eléggé világos most már, hogy eljött az ideje komolyan fontolóra venni: meddig lehet szabadjára engedni a közveszélyesség határát súroló politikai hozzá nem értést?!

... nemeslelkû ember (1. változat), ... rossz ember nem lehet (2. változat), ... részeges lator (3. változat) A Balavásáron rendezett középkisküküllô menti gazdák borversenyére utazva jutott eszembe a címként kölcsönzött szólásmondás, melyet, kérem a kedves olvasót, egészítse ki tetszése szerint a három változat valamelyikével.

Ízlelés elôtt

néhány meghökkentô dologról tájékoztatták a környék borgazdáit, s a nagyérdemû meghívottak igencsak népes táborát. Így megtudtam, hogy Erdélyben az elsô borversenyt Dicsôszentmártonban szervezte 1990-ben dr. Kakassy Sándor fogorvos, aki jelenleg RMDSZ-színekben ül a parlamenti bársonyszékén. Anélkül, hogy kételkednék a bejelentés helytállóságán, fontosnak tartottam tájékoztatni a helyszínen levô képviselô urat, hogy 1982 decemberében Marosvásárhelyen megszervezték a bortermesztô újságírók elsô vetélkedôjét. Jeleztem azt is, hogy ezen részt vett az alulírott is, a Dózsa sarki Clasic üzletbôl egy órával a verseny elôtt vásárolt rizlinggel (alias Cotnari 19 lej/l), mellyel aranyérmet nyert. A képviselô úr meglepetéssel hallgatta bejelentésem, ám nem interpellált.

Késôbb tudomást szereztünk néhány történelmi tényrôl, hogy például Orbán Balázs elismeréssel írt a Küküllô menti dombok nedûjérôl, hogy 1922-ben egy kiló gabona ára 10, egy liter boré 8 lej volt, hogy egy fületelki bor 1956-ban ljubjanai világversenyen aranyérmet nyert, hogy a szeszélyes kis folyó két partján tramini, királyleányka és rizling fajták a leggyakoribbak, és így tovább.

Ízlelés közben

Alig egy órácskát tartott a bemelegítô protokoll és az azt követô percekben a hosszú asztal "ötbetört", kialakult a versenypálya, megjelentek a bírák segédeszközeikkel (hámozott almacikkek, kenyérkatonák, borvíz, meg a nélkülözhetetlen vedrek) és a "versenyzôk". Az elnöki székben a nagy szaktekintélynek örvendô dr. Csávossy György egyetemi tanár, az RMGE elsô embere, a Magyar Borakadémia tagja foglalt helyet. A zsûriben ott voltak továbbá Bartók Árpád, Péterfi Sándor, Lôrinczi Miklós és Barabás György neves borszakemberek.

Csinos hölgy lépett a pályára, tálcán hozva öt poharat, benne az 1-es számú borral. E belépô ugyan még 47-szer megismétlôdött, hiszen az 55 borból 48 sikerrel vizsgázott az elôzsûrizésen. Azonos mozdulatok, fintorok dacára a közel félszáz bor kóstolósa az elnök jóvoltából nem vált monotonná, szellemes, szakértôi észrevételeivel mindvégig fenntartotta a borgazdák és a meghívottak érdeklôdését. Az egyik bort dicsérve például kijelentette, hogy annak olyan a harmóniája, mint egy szép nôi akté. Egy másik bort így marasztalt el: a bor jó, de borotválatlan. Majd hozzáfûzte: tudni kell, hogy abszolút tökéletes bor és nô nincs, ergo, ha e vidék gazdái azt akarják, hogy boraik minôsége elérje a világszintet, akkor bizony keményen, igényesen kell munkálkodjanak, hogy ezek szín, tisztaság, illat, zamat és harmónia tekintetében egyre jobban megfeleljenek a követelményeknek.

Ízlelés után

A 48. kóstoló után elvonult a zsûri, szétszédték a "pályát", ismét kikerekedett a protokollasztal. A borgazdák körében közben nagy volt az izgalom, valamennyien türelmetlenül várták az eredményhirdetést. Talán éppen izgalomoldás célljából dobta be valaki, hogy "egy liter borral lehet szerezni egy barátot, de egy hordóval sem lehet megtartani".

Elérkezett a várva várt díjkiosztás: tizenhatan kaptak aranyérmet, s mintegy 6 millió lej értékû jutalmat. Az elsô díjat Balogh Gyulának adták át, a kelementelki Sauvignon boráért. A többi aranyérmesek: Fancsali Sándor, Marton Károly, Botos Kelemen, Magyari Sándor, Benczédi Zoltán, ifj. Sütô Árpád, Magyari Jenô, Bölöni János, Peti Mihály, Nagy Attila (három bora, a 11., 12., 16. helyen végzett), Seprôdi József, Ravasz Rudolf, Borbély Sándor. Valamennyiüknek sok sikert kívánunk az ápilisban Nagyenyeden sorra kerülô I. Erdélyi Borversenyen!

Befejezés elôtt a Népújság háromtagú csapata ezúton fejezi ki köszönetét Csomóss Attila és Máthé László mérnököknek a meghívásért.

Derûlátás és aggodalmak

Az egészségbiztosítási törvényrôl, az egészségügy átalakításról, a végzôs orvostanhallgatók kilátásairól szervezett vitaestet a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség 2 E (azaz Emberi Erôforrások) szakosztálya. Az egyetemisták meghívottjai dr. Bárányi Ferenc képviselô (képünkön), dr. Brassai Zoltán belgyógyász professzor, az általános orvosi kar dékánhelyettese, dr. Schwarz László reformügyi aligazgató, dr. Benedek Imre kardiológus és dr.Benedek István hematológus fôorvosok voltak.

Túlzott optimizmus"

Dr. Bárányi Ferenc feltûnô derûlátással nyilatkozott az egészségbiztosítási törvényrôl, amelyen — mint mondta — ô maga is hét éven át dolgozott, s amelyet a leendô orvosok bibliájának nevezett. Az egészségbiztosítási valamint az Orvosi Kollégium törvénye az a két alapvetô jogszabály, amelyek életbe ültetésével az egészségügy gazdaságilag önálló szervezetté válik — vélekedett. Maga a rendszer három pillérre támaszkodik, az orvos, az egészségbiztosító és az Orvosi Kollégium. (A képviselô és a szakemberek szerint kamarának kellene nevezni.) Az orvos célja az lesz, hogy minél többet keressen, a biztosítóé, hogy minél kevesebbet fizessen, a kollégium feladata, hogy mindkettôt ellenôrizve megteremtse a szükséges egyensúlyt. A törvény maga nem az orvosok, elsôsorban a betegek érdekét tartja szem elôtt — mondotta a képviselô, aki a hallgatóknak összefoglalta a jogszabály lényegét.

A pénzügyi hatóságoknál kell fizetni

• Az egészségbiztosítás már január elsejétôl életbe lépett. Minden alkalmazott és munkaadó saját jövedelmének öt százalékával járul hozzá az alap megteremtéséhez, a szabadfoglalkozásúak, földmûvesek bevallott jövedelmük négy százalékát kell hogy befizessék havonta a pénzügyi hatóságoknál annak érdekében, hogy ingyenes orvosi ellátásban részesüljenek. Ha egy családban egy személy biztosított, a többi családtagnak is jár a biztosítás. A jövedelem nélküli személyek számára az állam vállalja át a biztosítási díjat. Az öt százalék jövôbre hat, 2000-re hét százalékra emelkedik. Azokban a megyékben, ahol sok az alkalmazott, sok pénzt fognak begyûjteni, s ott jól tudják majd fizetni az egészségügyi dolgozókat. Elôreláhatólag az ország 10 megyéjében jelent majd problémát az alapok begyûjtése, ezeket a megyéket az országos egészségbiztosítási pénztár segíti majd ki a központi alapból. Ez úgy jön létre, hogy minden megyei egészségbiztosításo pénztár kötelezô módon befizeti jövedelmének a hét százalékát.

A törvény biztosította jogoknak ellentmond a gyakorlat

A törvény teljesen szabad orvosválasztást biztosít — hangsúlyozta a képviselô, továbbá elmondta, hogy egyelôre mindenki ott nyit rendelôt, ahol akar, az Orvosi Kollégium a rendszer kialakítása után fogja majd körzetenként és a lakosság számának megfelelôen szabályozni a családorvosok mûködését, s ahol szükség lesz, versenyvizsgát hirdet az üres helyek betöltésére. A hozzászólások azt kifogásolták, hogy a törvény által biztosított jognak ellentmond a gyakorlat, pontosabban azok a megszorítások, amelyekrôl az egészségügyi minisztérium rendelkezett, s amelyek megszabják, hogy például Marosvásárhelyen a jelenlegi körzeti orvosok, a rendelôt mûködtetô magánorvosok valamint az iskolai, üzemi orvosok indíthatnak listát. Ezt erôsítette meg dr. Schwarz László aligazgató is, aki szerint a legutolsó minisztériumi átirat ugyanezt pontosítja. Azok az orvosok, akik vidéki körzetekben dolgoznak, s csak ideiglenes szerzôdéssel mûködnek a megyeközpontban, a praxist ott indíthatják, ahol az állásuk van. Felvehetnek a listára Vásárhelyrôl is pácienseket, akik számára a városban biztosítják az ellátást. Az elhangzott vélemények szerint azonban a szabadverseny úgy lenne tisztességes és valóban szabad, ha mind a rendelônyitás, mind a listakészítés határidejét decemberig kitolnák, és mindenkinek lehetôséget adnának, hogy ott próbálkozzék, ahol majd gyógyítani szeretne. A képviselô ígéretet tett, hogy ezt a kérést támogatni fogja.

Marosvásárhely lakossága nem tolakodik

A lakosság nem elég tájékozott, kevesen iratkoztak fel a családorvosok listájára — hangzott el a megjegyzés. Erre válaszolva az aligazgató beszámolt arról, hogy Maros megyében 50 százalékos a jelentkezés, vidéken jobb az arány, a megyeközpont lakosságának viszont alig több mint 20 százaléka választott orvost. (Az illetékesek a mai napig sem közölték, hogy kik közül választhatnak!)

Az egészségbiztosítási pénztár élet-halál ura lesz, kik jelölik ki a tagjait, és mi a garancia arra, hogy ne váljék egy neodiktatórikus szervvé? A kérdés kapcsán dr. Schwarz László megjegyezte, hogy nem kellene kényszeríteni az új szervet, hogy hivatalból átvegye a jelenlegi egészségügyi igazgatóságok személyzetének 30 százalékát, kulcsállásokra versenyvizsgát kellene kiírni, hogy a legjobb szakemberek foglalhassák el azokat.

"Orvos túltermelés"

Nehéz lesz az elhelyezkedés, az érvényesülés a jövôben végzô fiatal orvosoknak — ez volt a kicsengése a tanácskozáson megvitatott másik kérdéskörnek.

Dr. Brassai Zoltán egyetemi tanár számolt be arról, hogy túl sok az orvosi egyetem Romániában. Míg 1989-ben 3200 orvos végzett az öt egyetemen, manapság a 11 felsôoktatási intézmény végzôseinek száma meghaladja az ötezret, holott a reális igény évente 3000 körül van. Mindez igen nagy dilemmát jelent az oktatás számára: vagy megszüntetnek fakultásokat, vagy csökkentik a beiskolázási számot, mivel hosszú távon nem lehet értelmiséget termelni exportra — vette számba a lehetôségeket.

A családorvos szerepének és tekintélyének megnövekedése miatt újra kell gondolni az egyetemi képzést. A marosvásárhelyi OGYE-nek pedig vissza kellene szereznie régi hírnevét, amelyet végzettjeinek gyakorlati tudása alapján szerzett — vélekedett a professzor.

Kétlépcsôs vizsgarendszer

Dr. Bárányi Ferenc elmondta, hogy a frissen végzett orvosok egy kétlépcsôs vizsgán vehetnek részt. Az elsô vizsga sikere feljogosítja ôket a kollégiumi tagságra, valamint arra, hogy családorvosként mûködjenek. Akinek nem sikerült, hat hónaponként újra próbálkozhat.

Aki szakorvos akar lenne, annak a következô sokkal nehezebb versenyvizsgára is kell jelentkeznie. Alorvosként még nem jogosult a kollégiumi tagságra és nem dolgozhat általános orvosként. Ha a szakképesítés megszerzése után nem tud kedve szerint elhelyezkedni, családorvosként úgy mûködhet, ha lemond a szakorvosi beosztásról, címrôl. A képviselô kifejtette, hogy véleménye szerint hasznosabb lenne, ha a gyakornoki idôt (stagiatura) a fiatal orvosok egy családorvos mellett töltenék el.

Milyen esélye lesz a frissen végzett szakembernek, hogy bejusson egy nagyobb településre? A kérdésre adott válasz szerint a megürült állásokat továbbra is versenyvizsga alapján fogják meghirdetni. A a jogszabályok egyelôre nem biztosítanak lehetôséget arra, hogy egy családorvos egy fiatal kollégát alkalmazzon, akinek, ha beválik, átadhassa a pacientúrát.

Ne csorbítsák a törvény biztosította jogokat

A megbeszélésnek csak az idô vetett véget, a katolikus plébánia termét zsúfolásig megtöltô orvostanhallgatók még kérdeztek volna, hisz a jövôjükrôl van szó. Ugyanakkor ez alkalommal is bebizonyosodott, hogy az elmélethez képest mennyi problémát, mennyi elôreláthatatlan helyzetet teremt a gyakorlat. Éppen ezért képviselôinknek és szenátorainknak oda kellene hatniuk, hogy a törvény biztosította jogokat a minisztérium és a megyei igazgatóságok ne csorbíthassák ilyen-olyan mondvacsinált megszorításokkal.

Lakótársulások átalakulóban

Az 1996-ban megjelent 114-es számú, ún. lakástörvény, amely a többi között a lakótársulások helyzetét is rendezni kívánta, nem sok vizet kavart Marosvásárhelyen. Bár a IX. fejezet 69. cikkelyében ez áll: a jogszabály hatályba lépésétôl, tehát 1996. október 31-tôl számított 12 hónapon belül a tömbházakban vagy több lakrészes épületekben lakó személyek tulajdonos társulásokat kell hogy alakítsanak, az esetek legnagyobb többségében ez a mai napig nem történt meg.

Becslések szerint Marosvásárhelyen pillanatnyilag a lakótársulásoknak legtöbb tíz százaléka alakult át, a többiek még nem vették fontolóra, hogy megtegyék ezt a lépést. A törvény ugyanis nem rendelkezik arról, hogy mi történik, ha a lakótársulások nem alakulnak át. Az emberek pedig húzodoznak, az egész ugyanis pénzbe, azonkívül nagyon sok utánajárásba "kerül".

Akinek mindegy

A törvényben említett határidôt nem sokan tartották be, a lakótársulások nagy része ma is régi formájában mûködik. Emiatt az átalakulás határidejét 1998. végére tolták ki. Sokan azt szeretnék, ha ezek a társulások lakótömbönként vagy lépcsôházanként szervezôdnének.

— Nekünk tulajdonképpen mindegy, hogy több vagy kevesebb társulással dolgozunk — mondta Colceriu Violeta szakfelügyelô, aki a polgármesteri hivatal és a lakótársulások kapcsolattartásáért felelôs irodában dolgozik. — Rendelkezünk a címekkel, a telefonszámokkal, s, ha valamiért értesítenünk kell az illetékes személyeket, azt minden esetben megtesszük, függetlenül attól, hogy több társulással kell most vagy a jövôben számolni. Mi jelenleg sem teszünk különbséget kisebb és nagyobb lakótársulások között, mert nincs amiért.

A 114-es törvény 2-es függelékében kimondja, hogy a tulajdonosok társulásának ülése csak abban az esetben határozatképes, ha a tagok kétharmada jelen van. Ha ez a kitétel nem teljesül, újabb gyûlést kell összehívni, és csak ebben az esetben lehet döntéseket hozni, függetlenül a jelenlevôk számától. A tulajdonosok társulásának létrehozása azonban nem ezért ütközik nehézségbe. Azon túl ugyanis, hogy az alapító ülésen kimondják a "boldogító igent" és megfogalmazzák a statútumot, ezeket az iratokat közjegyzônél hitelesíteni kell; ami óriási problémát jelent olyan esetekben, amikor sok tag van és mindannyian meg kell hogy jelenjenek, igazolni hogy igazolják, valóban úgy van, ahogy a papírok állítják. A hitelesítésért ugyanakkor újabb pénzösszegeket kell kifizetni. A tulajdonosok társulásának megalapítását törvényszéki végzés mondja ki, esetenként hónapok is eltelnek, amíg a döntés megszületik.

Adósság — szempont

A lakótömbönként vagy lépcsôházanként való megszervezôdést azonban nem sokan látják megvalósíthatónak, sokan arra gondolnak, hogy újabb adminisztrátorokat és vezetôségi személyeket kell hogy megfizessenek: ha eddig ugyanis hatszázan fizették ezeket a személyeket, ezentúl lehet, hogy húszan, negyvenen, hatvanan stb. fizetnek ugyanezekért a — mondjuk úgy — szolgáltatásokért. Vannak olyan esetek, ahol az adminisztrátort például nem a lakók közül választják meg, hanem felkérnek valakit, aki el tudja látni ezt a feladatkört.

A közüzemeknek természetesen az lenne az ideális, ha eltûnnének az 500-600 lakást felölelô, ún. mamut-lakótársulások és helyettük megjelennének a kisebb tulajdonos társulások. — Nagyon sok helyen óriásiak az elmaradások a közköltségek törlesztésében — állítja Victor Socol, a marosvásárhelyi közüzemek gazdasági igazgatója. — Ha lakótömbönként vagy akár lépcsôházanként szervezôdnének az emberek, meg vagyok gyôzôdve arról, hogy a nagy adósságok eltûnnének. Könnyebb lenne ugyanis egy rosszul fizetô tömbházat lekapcsolni a hálózatról, mint most egy lakóteleprésztôl megvonni a szolgáltatásokat. Ezen kívül a kisebb társulásokban az emberek jobban szégyellnének nem fizetni. A problémát ebben az esetben inkább az jelenti, hogy tisztázni kellene, mi lesz a zöldövezetek gondozásával, karbantartásával, kinek a hatáskörébe tartozik majd ez.

Nézzünk most néhány konkrét helyzetet.

Csupán névváltozás;

A marosvásárhelyi 4-es lakótársulás a második volt, amely tulajdonosok társulásává alakult, tagjainak száma azonban ugyanolyan nagy (600), mint amilyen a lakótársulásé volt. Adminisztrátora, Moldován Tibor szerint ki lehet válni, azonban nagyon meg kell gondolni, mielôtt valaki elhatározza magát,hogy megteszi ezt a lépést; a költségek ugyanis nem elhanyagolhatóak. — Természetes lenne, hogy megválnánk azoktól például, akik nem fizetnek idôben, vagy akik miatt rendbontásért ki kellett hívnunk a rendôrséget. Sajnos, az átalakulás nem jelenti azt, hogy órával mérik a fogyasztást és eszerint számláznak. Csak a hideg és meleg víz esetében jelent meg az utóbbi idôben ez a lehetôség. A mi lakótársulásunkban, az Arges utcában, a 14. szám alatt a 22 lakóból 14-nek már vízórája van, és ebben a hónapban, ha jól tudom, még vagy két-három lakásba beszerelik a mérômûszereket. Mi következik ebbôl? Hogy azok, akiknek nincs órájuk, többet fognak fizetni, mert a megmaradt fogyasztást már csak közöttük osztják el (a vízórások ugyanis annyit fizetnek, amennyit fogyasztottak). A tulajdonosok társulásának az az elônye a lakótársulásokkal szemben, hogy például vehet fel kölcsönt a CEC-tôl vagy bármelyik banktól, a nagyobb javítások fedezésére, az egy lakásra esô költséget pedig a rezsiköltségek közé írja, amit a családok több részletben törleszthetnek.

— A lakótársulás eddig sem segített és a tulajdonosok társulása sem segítene — mondja F.S., aki egy olyan társulásnak tagja, amely még nem alakult át. — Amikor megjavítottuk a tetôt, kértük a vezetôséget, támogasson egy összeggel, s majd részletekben visszafizetjük. Azt válaszolták, a maguk dolga, intézzék el egymás között, a blokkban. Így is történt, s végül is csak részletekben törlesztettünk, így egyeztünk meg a munkavállalóval, akit magunk választottunk ki és kerestünk meg. Ha így van, akkor kérdezem: minek nekünk átalakulás? Úgyis maradna minden a régiben. Említenék még egy hátrányt: amikor ide költöztünk, a gáz- és vízmûveknek, valamint az akkori IREM-nek elôre ki kellett fizetni 1-3 hónapi fogyasztást, amit ún. garanciapénzként vettek el. Ha mi most létrehozzuk a tulajdonosok társulását, ezt a pénzt újra ki kell hogy fizessük, mert újra szerzôdést kell kötnünk. A számlázással úgyis gondok vannak. Állítom, hogy ha a Maros Duna lenne, nem folyna le rajta annyi víz, amennyit velünk kifizettetnek. Ezért mi is vízórát szereltetünk fel hamarosan. Az ideális az lenne, ha mindenkinek lenne külön vízórája, gázórája, ahogy villanyórája van és annyit fizetne, amennyit elhasznál. Németországban ez így van. Ott nincsenek lakótársulások, mindenkinek van saját mérômûszere, egyénileg szerzôdést köt a szolgáltatóval és egyénileg fizeti azt, amit elhasznál. Nem sokkal egyszerûbb így?

A kérdést természetesen könnyû igennel megválaszolni. A helyzet azonban itt sokkal bonyolultabb. Azok a társulások, amelyek igyekeztek idôben elkészítették és beadták az iratokat a törvényszékre, azokra nem vonatkozik az újonnan érkezett — és már említett — határozat, amelyben meghosszabbították az átalakulás határidejét, ugyanakkor kötelezôvé tették az iratok hitelesítését. Ezek "megúszták". De mi lesz a többivel?

Mi lesz azzal a becslések szerint közel vagy több mint kilencven százalékkal, aki nem is gondol az átalakulásra?

Az iméntiek szerint, az átalakulés puszta névváltoztatás, amit legfeljebb az indokolhat, hogy a lakók többsége bérlôkbôl tulajdonossá vedlett. Ez nam túl nagy boldogság, ha arra gondolunk, hogy milyen állapotban voltak kénytelenek átvenni a lakótömbök infrastruktúráját, amibe a közüzemek mondhatni semmit sem fektetett, amíg a kezelésében volt. Az átalakulás kapcsán ritkán merül fel, hogy a tulajdonosi társulás nem csak egy igazgatási forma, ahol a vezetés a fogyasztási díjak behajtásával foglalkozik csupán, hanem gondolkodási forma, ennek a fogalomnak minden velejárójával. Ezt mér nem tászanak értékelni, mint ahogy a tulajdonosi társulások vezetésével járó felelôsséget sem. A gazdálkodás és a felelôsség fogalmainak átgondolásával juthatnak csak le a felismerésig, hogy mi a célszerûség és elôny a kisebb, akár lakótömtbönként megalakítható tulajdonosi társulásokban. Ez ad arra lehetôséget, hogy valóban tulajdonosként viseljék gondját vagyonuknak. S ez lehet "mindegy" a szakfelügyelônek, de aligha a városgazdáknak.

Belsô udvar a Bolyai utcában. Teli szemeteskonténer árválkodik a közepén, mellette egy alacsony emberi alak körvonalai sejlenek az alkonyatban. A kopott öltözetû öregasszony papírt, kartondarabokat guberál a szemétbôl, lába mellett a konténernek támasztva áll két bevásárlószatyor. Gazdájuk összes vagyona abban található. Az udvarban még az átkos idejébôl maradt egy deszkabarakk, amelyben építômunkások tárolták szerszámaikat. Az asszony ebben húzza meg magát éjszakára. Két foghíjas láda, és néhány rég eldobott, kopott zsák a barakk teljes berendezése. Hányan is lehetnek, akik így tengetik napjaikat?

A rendszerváltás utáni évek egyéb velejárói mellett a hajléktalanok látványa is megszokottá vált. Kapualjakban, eldugott udvarokban, nyáron parkokban húzódnak meg. Az éppen végsôket rúgó idei telet könnyebben vészelhették át, hála az enyhe idônek.

Lapunkban is már évek óta visszatérô téma volt egy menhely szükségessége, ahol a hajléktalanok legalább átmeneti szálláshoz juthatnának. A legnagyobb gondot egy megfelelô épület hiánya jelentette, mert a mai, fénysebességgel emelkedô árakon egy új épület felhúzása meghaladta volna a tanács erejét. Az utóbbi idôben azonban "megmozdult az ügy".

Meggyesfalván, a Dózsa György utcával párhuzamosan húzódik a vasútvonal mentén a Rozmaring utca. Még a heveny iparosítás évtizedeiben épített itt egy inasszállót a volt, megyei hatáskörû szövetkezeti egyesület (UJCM). Ennek jogutódja, az ATCOM, a kilencvenes évek elején zárta be a szállót, mivel lakói szinte a használhatatlanságig "gondozták". Az épületet '92-re rendbetették, azóta senki sem használja. Harminchat, egyenként háromágyas szoba van benne, közös zuhanyozókkal és illemhelyekkel (olyan igazi "köznépi" komforttal, ahogy a munkásszállókat építgették két-három évtizede). Szóval nem a legcivilizáltabb körülményeket nyújtja a ház, de menhelynek megfelelô.

Még decemberben döntött róla az önkormányzat, hogy egy, az ATCOM-mal kötött megegyezés alapján ebben a néhai inasszállóban rendezi be a menhelyet. A szálló használatának fejében átengednek a szövetkezetnek hét, az állami lakásalapban levô helyiséget, amelyekben jelenleg szolgáltató egységek vannak. Az egyezményt már januárban a tanács elé terjesztették, de akkor dr. Opris Zeno fellépése következtében a tanács nem fogadta el. Ô ugyanis valami égrengetô csalást sejtett a dologban. Második kísérletre, február 19-én a városatyák elfogadták az egyezményt. Még csak arra van szükség, hogy a végrehajtó testület az egyezményen alapuló szerzôdést írjon alá a szövetkezettel, ami értesüléseink szerint a napokban várható, és ezután el lehet kezdeni a gyakorlati munkát, kialakítani a menedékhelyet.

A tanács adatai szerint évi hat-hétszázmillió lejbe kerülne a menedék fenntartása. Kilencven ember juthatna átmeneti szálláshoz, egyszerre legtöbb tíz egymásutáni éjszakára. Olyan hajléktalanoknak nyújtanának menedéket, akik saját szándékból jelentkeznek, vagy olyan elhagyott személyeknek, akiket a rendôrség vagy a polgárôrség szállítana a menhelyre. A szállás mellett az idefordulók naponta egy reggelit is kapnának, amelynek értéke megegyezne azzal, amit a tanácsi népkonyhain adnak. Emellett fertôtlenítenék ôket és elsôdleges orvosi ellátást nyújtanának számukra, s a lehetôségek szerint, a legszükségesebb ruházatot is biztosítanák, ha az illetô öltözéke már használhatatlanná vált. A reggelit követôen az elszállásolt személyeknek el kellene hagyniuk a menhelyet.

A hajléktalanok problémája már évek óta gond Vásárhelyen. Kétségtelen, hogy az éjjeli menedékhely, ha a polgármesteri ígéretnek megfelelôen legkésôbb nyár elejére beindul, nagy megvalósítás lesz a szociális védelem terén. De a tanács mellett, reméljük, a tehetôsebb üzletemberek, cégek is támogatni fogják az elképzelést. A téli ünnepek során már bebizonyosodott, hogy vannak segíteni akaró és tudó emberek. Kétségtelen, hogy egy éjjeli menedékhely nem jelenti a probléma teljes megoldását, de sokat segít a hajlék nélkül maradottaknak, és, ami talán még fontosabb, azt bizonyítja számukra, hogy bármilyen nehéz sorba is kerültek, a város és kis társadalma nem feledkezik meg róluk.