Március 5-én a Marosvásárhelyen mûködô Táblabíróság elutasította a Barabás Ernô ügyében benyújtott fellebbezést, azzal az indoklással, hogy idejét múlta.

Barabás Ernô nevében, akit Cseresznyés Pállal együtt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölési kísérlet vádjával ítéltek el, Kincses Elôd védôügyvéd fellebbezett, aki az 1992-ben hozott ítélet semmissé nyilvánítását kérte téves megidézés, téves kézbesítés, valamint a védelemhez való jog biztosításának elmulasztása miatt.

A tegnap hozott döntéssel kapcsolatosan Kincses Elôd azt nyilatkozta, hogy a büntetô perrendtartás 365. szakasza szerint a határidôn túli fellebbezést mindaddig be lehet nyújtani, amíg az elítélt nem kezdte meg a büntetés letöltését, vagy nem töltött le több mint tíz napot abból.

A védôügyvéd következô lépésként a Legfelsôbb Bírósághoz nyújt be felülvizsgálati kérelmet.

Engem, aki rájuk szavazott, remélve, hogy javainkat, útjainkat, zöldövezeteinket, csendünket, békességünket megôrzik.

A garázsdöntögetési akciójuk zaja mintha alábbhagyott volna, helyette újabb manôvert eszeltek ki. Elárverezték fizetéses parkolónak az egész központot. Nem tesznek különbséget a parkoló meg az utca között. Egybecsaptak mindent és eladták egy maszeknek. Eddig úgy tudtam, hogy a parkolóhely meg az utca közt lényeges különbség van, de ezek szerint nyugodtan várhatom, hogy a fôtéri zöldövezetet elárverezik futballpályának.

A fôtéri lakók nagytöbbsége nem tudja bevinni kocsiját az udvarra, itt a bejáratok nagy része gyalogos emberkéknek készült. Az árverést megnyerô patron felszólított mindnyájunkat (kilátásba helyezve a 60.000 lejes büntetést is, már startból), hogy fizessünk havi bérletet s akkor maradhatnak az autóink. Ha betegnyugdíjas autós vagy, még kedvezményt is ad (!), de csak akkor, ha "locomotoros handicapat" vagy! A szimpla handicapat, az már más kategóriába sorolandó.

Morfondírozok. A város autótulajdonosainak kb. 80 százaléka az utcán tartja a kocsiját ingyen, bérmentesen. Én, mert a központban lakom, fizessek parkolási díjat, adjak pénzt valakinek, aki nekem cserébe abszolút semmit nem ad, semmilyen szolgálatot nem tesz. Nem biztosítja a parkolóhelyet, csak akkor állhatok be, ha szerencsém van és üres helyet kapok, nem ôrzi a kocsimat a tolvajoktól, nem fizet, ha valaki megüti vagy feltöri, egyszóval a patron azonkívül, hogy szedi a pénzt, a világon semmit sem kell csináljon, csak lógatja a lábát. Beígérte, hogy aztán majd állít parkolóórákat is. Kint vagyok a vizekbôl.

Városi tanácsos ismerôseimtôl érdeklôdtem. Mi akar ez lenni? Válaszuk az volt, hogy talán valamire emlékeznek... egyszer egy gyûlésen valamit aláírtak a parkolókkal kapcsolatban... de ilyent, hogy az egész központot eladják, ilyesmirôl nincs tudomásuk. Lehet, hogy szó volt róla, de a városatyák abban a pillanatban, valószínû, szundiztak.

Eddig kiszûrôdött adatok szerint, a betegnyugdíjas fôtéri autós fizessen havi 50.000 lejt (a betegnyugdíj általában 250-400.000 lej, ugye?) az egészséges dolgozó fôtéri autós megússza havi 160.000 lejért (tudomásom szerint a magántaxis egy negyedévre fizet 400.000 lej parkolási díjat! Ugye?) Nem beszélve a fôtéri vendéglô- meg áruháztulajdonosokról, akik a mellényzsebükbôl kifizetik az egész központi parkolót és mi, lakók, mehetünk a Maros partjára.

Hát, kérdem én, érdemes volt ezekre a városgazdákra szavaznom? Az én szavazatommal nyertek és hálából eladtak egy kft.-nek.

Majdnem elfelejtettem. Érdekes módon egyetlen helyen lehet ingyen parkolni, mit gondolnak, hol? Ahol a városgazdáink parkolnak.

(Le)vizsgáztak az iskolaigazgatók

Kiindulópontként sem rossz, következésképp elfogadható az alábbi álláspont, amit egy neve elhallgatását kérô iskolaigazgatótól hallottunk. Véleménye pályán való maradásának igazi, érzésem szerint ôszintébb indoklását tükrözi. ehát: "...nézze, több, mint húsz éve iskolaigazgató vagyok. A versenyvizsgák elôtt még nyüzsgött bennem az idegesítô kérdés, hogy jelentkezzem, vagy hagyjam abba az efféle pályafutásomat. Mert ha jelentkezem, a kollegák egészen biztosan elmondják, hogy ágaskodik bennem a diktatórikus hajlam, hozzátéve: a marxi brosúrák tartalmával, amit hozzám vertek a kommunisták... Rajtam kívül nem jelentkezett senki, akkor miért ne nyújtottam volna a kezem ? Elsôsorban van tapasztalatom és felelôsségérzetem. Hogy ne legyek a fiataloknak bombasztikus, tovább nem is folytatom. Apropó, kérdezze meg a fiatalabbakat, miért nem mentek el versenyvizsgázni ? Lassan leszokjuk mi is, hogy a szék az nem örök..."

Valójában sokan alábecsülik az elmúlt napokban lezajlott fontos tanügyi eseményt. Fontos, mert a reformok idejét éljük, az eddig bevett deklaratív szemfényvesztés helyett a tanügyben valami pozitív irányba mozdulni látszik. Hogy számszerûleg, valójában reális tájékoztatást adjunk az igazgatói versenyvizsgákról, Dónáth Árpád fôtanfelügyelô-helyettestôl kérdeztük: — Megyénkben összesen hány igazgatói állást hirdettek meg versenyvizsgára? — Összesen 483 óvodai és általános iskolai vezetô tisztségrôl szó. Furcsa mód, 12 iskola igazgatói állása a korábbi kormány- és tanügyminisztériumi rendelkezések szerint örökösen be van töltve, ami érthetetlen számunkra. Persze ezzel a kérdéssel is foglalkozunk. Nos, a versenyvizsgára 314-en jelentkeztek. Az a követelmény, hogy a tisztség betöltéséhez legalább 2-es tanügyi fokozat szükséges, jelentôs számú, kényszerû távolmaradást eredményezett. Végülis 262 igazgató pályázott sikeresen, ami azt jelenti, hogy 52 százalékban tudtuk az igazgatói állásokat betölteni, s velük köthet a tanfelügyelôség szerzôdést.

HAzok, akiknek nem sikerült a versenyvizsgájuk vagy, akik a versenypályázatra sem jelentkezhettek ideiglenes megbizatással tovább maradnak.Ezzel a folyamat nem zárult le végleg, a tanfelügyelôség — jelentkezés esetén — a vizsgáztatást tovább folytatja. Arra a kérdésre, hogy mi lesz azzal, aki csak "véletlenül" csúszott át a versenyvizsgán, és nem tud megfelelni az új követelményrendszernek, rövid a válasz: az egyszerûen elmegy... Remélhetôleg.

Mi tagadás, hallom azt is közben, hogy meglehetôsen nagy volt a passzivitás magyar anyanyelvi tanerôk körében. Továbbgondolva neve elhallgatását kérô igazgatónk álláspontját, végtére is igaza van. Magyar oktatásunk sorsa nem kevésbé a hozzáálláson múlik. A tanügy reformjának paklijában benne van az iskolák helyi autonómiája is. Az utólagos óbégatásnak késô bánat a ...leve. Persze, hogy megisszuk, mint mindig.

A pedagógia válságairól

1. Gyereknek lenni nehéz dolog

A KEZDET: Véletlen mûve. Hiszen senki sem akar megszületni. És beindul a fejlôdés. Az újszülöttbôl kisgyerek, a felnôttbôl szülô lesz. Együtt fejlôdnek, nônek hozzá a feladatokhoz: élni és nevelni.

A gyerek mindent lát és hall. A gyerek kíváncsi és semmit sem ért. A mi miért van? korszaka ez. A gyerek memorizál. Tájékozódik. Tanul.

Olvasott-e vagy sem, a szülô kénytelen válaszolni. És van, amikor képtelen rá. Idôben is képtelen. Csodálkozik és mérgelôdik. A gyerek nem hagyja pihenni, ellazulni, tévét nézni, újságot olvasni, telefonálni. A gyerek fárasztja és zavarja ôt.

A FEJLÔDÉS: A kisgyerek ôszinte, mindent elmond otthon, igyekszik az elsôk között lenni, gyûjti a piros pontokat. Az óvónéni, tanító néni szavai törvények. De bizony, érik csapások. Nem jó a házi feladat, elfelejti a színes ceruzákat, nincs tornacipô meg fehér tornaing, nincs szuper tolltartója, tintafoltos a füzete, megszidják, a többiek kinevetik. Sír hazáig, többször megfogadja: ô töbet nem megy az iskola vagy az óvoda felé sem. És van, amikor meg is teszi. Hátha nem veszik észre. Otthon vár vigasztalást. Baj van. Segíteni kell ilyenkor. Mindenki átélte ezt. De sokan felnôtt korukra elfelejtik. Éppen akkor, amikor a saját gyerekükrôl van szó. Talán ezért megértôbbek a nagyszülôk. Ôk már megtanultak segíteni. Türelem kell. Érzés. Útmutatás. Vigasztalás. Fordulópont ez.

De lehet másképpen is. A szülô a nagyszülô mellé áll, megoldja a számtan házit. A gyerek tízest kap. És rájön valamire. Átverte a tanárt, tanítót. És ez csak egy pár könnycseppbe került. Késôbb megtanulja azt is, kinek kell sírnia. Csapda ez. Kritikus pont. Mert rájöhet arra is, hogy egyszerûen rávágja: nem tudom, nem értem. És néz ártatlanul, nagy, kerek és könnyes szemekkel. Sajnáltatja magát. A szülô segít egy ideig. Utána ô is értetlenül áll a számtanfeladatok meg a mondatelemzések elôtt. Megoldás is van. Tanárt a gyerek mellé. Ez segít. De nem mindenki számára hozzáférhetô. És csak pillanatnyilag segít. Minden a gyereken múlik. Csak rajta. Látja-e az értelmét? Megtanulja-e látni az értelmét? A tanulásnak.

A FORDULÓPONT: Nônek a gyerekek, nônek a bajok. A kisgyerekbôl kamasz lesz. Észreveszi, hogy Ô fiú. És hogy Ô lány. Egyedül fürdik és sokat ül a tükör elôtt. Az Élet Tavasza ez. Most már nem fáj annyira az iskola. Tetszeni akar. Akarja, hogy észrevegyék. És ez csak közösségben lehet eredményes. Szerelmeskönyveket kezd olvasni, érdekelni kezdi az anatómia. Feszes farmer, emeletes talpú cipô, csupacipzár kabát és táska, kétszer nagyobb ing, pulóver és póló. Festett haj, sok fülbevaló. Ezek most elsôdlegesek. De közben tanulni is kell. Most sem megy mindig a tanulás. Érzelmileg feltöltött, órán levelezik, kinéz az ablakon, firkálja a padot. Szünetben összebújva társalog. Fiúk a lányokról, lányok a fiúkról. szerelmes lesz. Az iskolából késve ér haza. Utánozza a felnôtteket. Elszív egy cigit. Titokban, rejtve. Így izgalmas. Otthon nem nyilatkozik. Jegyeit nem mondja meg. Ilyenkor jobb így érdeklôdni: kérdeztek-e, ahelyett, hogy: feleltél-e.

De állandóan kérdezni kell. A helyzet most átfordul. Eddig a gyerek kérdezett többet. Most a szülôn a sor. Kritikus pont. Ha nem kérdezik, úgy érzi, a szüleit nem is érdekli, mi van vele. Ha túl sokat kérdezik, akkor már rossz néven veszi. És felháborodik. Ismerni kell a határt. Az igazi gyerek ezt mindig pontosan jelzi, mert visszavonul. És ezt figyelembe kell venni. Megint. És mindig. Így ôszinte marad és nyíltabb. Elôbb vagy utóbb úgyis mindent elmond. Tudja, hogy otthon védve van. Érzi, hogy nincs egyedül. Soha. És képes lesz a nagy küzdelmekre. Tanul az órákra, ha rossz jegyet kap, magától készül javítani. Nem fél. Csak néha megijed. De bízik magában. És mindig hazamegy.

2. Szülônek lenni sem könnyû

A KEZDET: Már nem teljesen a véletlen mûve. Esetleg váratlan. De az utód jelentkezése már legalább hét hónappal azelôtt ismert. A felkészülés korszaka ez. A mit tegyünk?; hogyan lesz? periódusa. A várakozásé. A döntéseké. És bizony a helyzet kétfelé ágazik. Mert másként érez a leendô anya és másképpen az apa. Kritikus pont. Már az is, hogy fiú-e vagy lány? És az apa nem érti, hogy miért nem fiú. Talán nem tudja, hogy rajta múlott. Az anya rosszul van és sír. Érzékenyebb is. Fél is. De büszke is. Persze, az apa is fél. Erôpróba.

A várakozás és felkészülés. És eljön a nagy nap. Nagy feszültség és nagy öröm. És elkezdôdik a nevelés. És a tanulás. Etetni, mosni, tisztába tenni, megmérni, aggódni. Nem aludni. Érezni a gyereket. Ha beteg, kétségbeesni. Fényképek sorozata ez. A gyerek az abszolút központ. Sok ember ekkor válik felnôtté. És bizony vannak, akik ekkor válnak el. Nagy a felelôsség, nehéz lemondani a szabadságról. Átvitt értelemben ez a periódus dönti el a gyerek jövôjét a családban.

A FEJLÔDÉS: A gyerekkel együtt indul. Tanítani kell. Járni, játszani, beszélni. Nevelni kell. Mit szabad és mit nem szabad. Magyarázni kell. Miért igen és miért nem. Mesélni kell a jóról és a rosszról. Figyelni kell. Hogyan tanul az óvodában, az iskolában, kik a barátai. Tanulni kell. Vele együtt. És erre mindig idô kell. Segítség is kell. A nagyszülôk, rendszerint. Ennek viszont ára van. A nagyszülôk engedékenyebbek. Mások a szempontjaik. A gyerek elkényeztetetté, kényelmessé válhat. Ebbôl baj lehet. Veszekedések. Após, anyós-konfliktus. A gyerek ezt nem érti, és nem is felejti el. Ô mindenkit szeret, aki ôt szereti. És könnyen eltávolodhat a szülôktôl, nagyszülôktôl.

A FORDULÓPONT: Nagy gyerek, nagy baj. Serdül a gyerek, türelmetlenebb lesz. Visszaesik a tanulásban. Újabb vészhelyzet. Házibulit szervez vagy oda készül. Udvarol vagy udvaroltat. Sok szülôben ez már rémületet kelt. Engedje, ne engedje? Ha nem engedi, lemarad a társaitól, esetlen lesz. Nem lesz "életrevaló". Ha elengedi: tud-e vigyázni magára? És meddig engedje? És lesni, hogy jön-e? És hova megy, és otthon vannak-e ott a szülôk? És kik azok? És megnézi, ég-e a villany ott, ahol buliznak?! És odatelefonálni! És utánnamenni! És egyáltalán: hol marad ez a gyerek? Többet nem megy sehová! Nehéz elfogadni a helyzetet és helyesen dönteni.

Az óvatosság sosem árt. De a túlzott óvatosság nagyon káros. Félteni kell a gyereket, de van, aki szabályosan agyonfélti. És akkor súlyos dolgok történhetnek. Elszökik otthonról vagy feladja az életét. Minden odaveszett.

Kritikus helyzet. És erôpróba. Ismételten válás lehet a vége. A szülôk egymást szidják és hibáztatják. Pedig egyik sem hibás. Külön-külön. Csak együtt. Mindketten hibásak. És az iskola, a tanárok. A gyerek mesél, a szülô felháborodik. Néha jogosan. Többet vár az iskolától. Esetek vannak, hogy nem ismerve saját gyerekét, mindent, ami rossz, az iskolára hárít. Nem könnyû itt tisztán látni. De a gyerek helyett tanulni sem lehet. És dönteni sem lehet helyette mindig. Érdeklôdni kell az iskolában. Gyakrabban.

3. A tanár is ember

A KEZDET: Nagyon nehéz. Az arany diákévek után. Más az elmélet és más a gyakorlat. A tanítási óra fôszereplôjévé válni. Harminc gyerek elôtt. Akik mindent megfigyelnek. Mit mond, hogyan mondja, hogy van felöltözve. Sokszor alaposan felkészül, de az óra mégsem sikerül. Valamin elcsúszik. Nem elég az idô. Túlbeszéli magát. A gyerekek rosszak. Nyüzsögnek. És nem figyelnek. A kétségbeesések periódusa ez. Sokan ilyenkor mondanak le a szakmáról. Nem ezt várták. És persze vannak osztályok és osztályok. Iskolák és iskolák. A jobbaknál gyorsabbak és jó eredmények. A gyerekeken meglátszik, hogy erôs hátterük van. A gyengék lassan mutatkozik az eredmény, de ha itt valaki sikeresen tanít, többet érhet, mint a jó osztályokban éltanulókat nevelni. Ez kritikus pont. Idegfeszítô munka ezt állandóan jól csinálni. És tehetség is kell hozzá. A tanár elfárad. És néha fél a jövôtôl.

A FEJLÔDÉS: Nagyon hosszú, mondhatni állandó, mert a tanár, a nevelô sohasem állíthatja azt, hogy elérte a tökéletességet. Mert a gyerekek évrôl évre mások. És ami az egyik osztályban érvényes módszer, a másikban már elévült. És a gyerekek évrôl évre okosabbak is. Nagyobbak lesznek az igények és a követelmények is. Van úgy, hogy ugyanazt a leckét ugyanazon nap 2-3 féleképpen kell megtanítani ahhoz, hogy hozzáférhetô legyen. És közben nem szabad felidegeskedni. Az otthoni bajokat az órán kívülre kell zárni. A fejfájást el kell felejteni. Türelmesnek kell lenni.

A fejlôdés tehát két síkon halad. Személyiségben és módszerekben. Ha fiatal, nincsenek még módszerei, és néha fél, hogy kinevetik. Ha idôs, lehet, hogy a módszerei nem elég rugalmasak. Ezért tanulni kell tanítani. Állandóan. Ha túl könnyed, azt a gyerekek nem veszik komolyan. És túlnövik a tanárt. És nem maradnak semmivel. Ha túl szigorú, a gyerekek megutálhatják a tantárgyat és kényszerbôl tanulnak. Vagy megbuknak. A szigorúság és könnyedség mögött megalapozott tudásnak kell lennie. Állandó továbbképzés.

Nem egyszerû dolog ez. Mert még a bér is alacsony. És a tanár is ember. Érzékeny. Mert a nagyobb gyerekek kikezdik a tanárt. Feleselnek, szemtelenek. Félelmetesek lehetnek. És ezt a törvény nem tiltja, a szülô meg nem látja. És a tanár nem helyettesítheti sem a törvényt, sem a szülôt.

A KONFLIKTUS: A tanítási órán,a tanár és a diák is jól kell hogy érezze magát. Ezt nevezik tanítási és kiértékelési légkörnek. A kiértékelés, osztályozás relatív. A jó jegy mellé dicséret is jár. De ha a diák rossz jegyet kap, azt is kell tudnia, hogy miért kapta. És akkor elfogadja. De ha nem érti, akkor megmagyarázza: a tanár pikkel rá, kikészíti, az idegeire megy. Otthon is ezt mondja.

Hiba, ha a szülô a tanárokat a gyerek elôtt vagy a gyerekkel együtt szidja. Ezzel aláássa a tanárok tekintélyét. Mert más a gyerek otthon és más az iskolában. Amit otthon nem szabad, az iskolában szabad. Rosszalkodni, törni-zúzni, szemetelni. Ablakot törni, falat firkálni. Csak úgy, nagyvonalúan. Bosszút állni a szülôn, a tanáron, az iskolán. És persze hazudni, félrevezetni. Védekezés és taktika ez. Összeugrasztani a szülôt a tanárral. A szülô nem tudja, kinek adjon igazat, félti, védi a gyereket. És igaza van. Nem érti, hogy a tanár ezt hogy nem érti. A tanár embert akar nevelni. Értelmeset, okosat. És lehetôleg mûvelt, civilizált embert. Büszkeséget a nemzetnek. És nem érti, hogy a szülô ezt hogy nem érti. Hiszen közös érdek.

Látszólag nincs megoldás. De csak látszólag. Mert a megoldáshoz már sokkal több kell: egy egészséges, könnyed és új, vonzó és nem túlterhelt tanítási program egy biztonságot nyújtó civilizált társadalomban. Ez már a mi feladatunk. A felnôtteké. A szülôké és tanároké. A gyerekeinkért. És nagyon itt az ideje tenni is valamit.

A megyében legnagyobb üzlethálózattal rendelkezô két kereskdelmi egység, a Fortuna és az Extra Rt. a készletén levô termékeket még a régi áron kínálja, legfennebb az új szállítmányhoz juthatunk hozzá majd drágábban, abban az esetben, ha a termelôk és a szállítók is drágítanak. A marosvásárhelyi Tejfeldolgozó Rt. vezetôsége a tegnap az esetleges áremelésekrôl tanácskozott. Mint arról Onac Ana gazdasági igazgató tájékoztatott, a módosításkor figyelembe veszik, hogy az áremelés milyen hatással lesz a fogyasztókra. Pár napon, legfeljebb egy héten belül a tej és tejtermékek ára 4-5 százalékkal emelkedik.

Az egész megyét ellátó MOPAN Rt. sem szándékszik azonnal drágítani, a cég szakemberei a következô napokban piackutatást végeznek — mondta Suciu Floarea fôkönyvelônô. Mivel még bôven van a régi áron beszerzett gázolajból, a napokban nem kell tartani a kenyér és egyéb termékek árának módosulásától. Abban az esetben, ha mégsem sikerül beilleszkedni a tervezett költségkeretbe, a társaság kénytelen lesz 3-4 százalékkal megnövelni a sütôipari termékek árát.

A Göktaslar Panif Impex Kft. is a napokban méri fel, termékeinek milyen mértékû drágítását vonja maga után az üzemanyag árának növekedése. A számítások eredményétôl függôen március 15-tôl, illetve április elsejétôl kezdôdôen vásárolhatók termékeik az új áron.

Mától kezdôdôen drágábban utazhatunk a Venus taxival. Hogy mennyivel, az tegnap délutánig még nem dôlt el. A Cornisa és a Mondo cégek is a viteldíj módosítására készülnek, végleges határozatot azonban még nem hoztak.

A helyi közszállítási vállalat legfennebb csak a jövô hónaptól változtatja a jegyek és bérletek árát — nyilatkozta Emil Chiorean igazgató. Abban az esetben, ha csak a gázolaj drágításának hatásait vennék számításba, mintegy 5 százalékos árnövekedésre számíthatunk, de ha a közvetett hatásokat (mint például az alkatrészek kopása stb.) is figyelembe veszik, az emlékek százalékhoz további értékek adódnak hozzá. "Nem kizárt, hogy a közszállító vállalat tarifváltoztatása egy keserû áprilisi tréfa lesz" - mondta az igazgató.

Elôreláthatóan a hús ára sem marad a régi, ez elsôsorban a sertéstenyésztôktôl, a viszonteladóktól és a feldolgozóktól függ.

Manapság úgy az országvezetés magas politikai köreiben, mint az egész társadalom széles rétegeiben sokat beszélnek az anyanyelvi oktatás szükségességérôl, jogosságáról, minden szinten. Jeles elôdeink már régen figyelmeztettek arra, hogy nyelvében él a nemzet. Ez így igaz és érvényes valamely ország határain belül élô többségére, vagy kisebbségére.

A helynevek, utcanevek, szobrok, magán- és középületek szembetûnôen is jelzik, hogy valamely településen kik élnek, milyen fokú kultúra hordozói, sôt Uram bocsásd, netalán az a kényes kérdés is nyilvánvalóvá válhatik, hogy mióta. Ez utóbbi kérdésnek, véleményünk szerint nem kellene olyan nagy jelentôséget tulajdonítani, inkább az együttélés és a közös kultúra kérdéseire összpontosítani. Az is ugyancsak jó megállapítás, hogy a történelem kerekét nem lehet visszafordítani, de visszalapozni igen, mint egy könyvet, mert abból ugyancsak sokat lehet tanulni.

1996 szeptemberében Budapesten, a Hungarofila vállalat bélyegárverési katalógusában egy számlalevél ragadta meg figyelmemet. A kétlapos, miniszterpapírra írott és boríték nagyságúra összehajtogatott levél több szempontból is figyelemre méltó dokumentuma egy letûnt kornak. Bátran mondhatjuk ezt okiratnak is, egyrészt mert Marosludas történetébôl nem sok eredeti emlékirat kerül elô, másrészt mert a volt Osztrák Császári birodalom úgynevezett Bach korszakából való (1850—1859). De lássuk mirôl is van szó benne. A kérdéses levelet egy bizonyos Fritsch Eduárd nevû brassói szász ipari festô és réztáblametszô küldte Marosludasra 1859. június 26-án, s ebben arról értesíti a helyi közigazgatás vezetôségét, hogy az általa rendelt 33 darab hivatali ajtófeliratos címtáblákat, amelyeket május 14-én rendelt nála, elkészítette, elküldte, miért is kéri annak rendje és módja szerint, a számla kiegyenlítését.

Postatörténeti szempontból a levél azért is érdekes, mert a magyar bélyegek monográfiája szerint, Marosludason 1859-ben használtak elôször kör alakú, dátumos postai bélyegzôt, bár itt postahivatal már 1852-ben is létezett, de akkor kezdetben valószínûleg csak léc alakú, egyenes bélyegzôt nyomtak a levelekre és más küldeményekre.

A brassói postahivatal kör alakú bélyegzôje értelmében a levelet június 26-án adták fel és a marosludasi postahivatal igazolja, hogy már június 29-én megérkezett. A gyorsaság figyelemreméltó, mert bizony napjainkban a levelek sokkal lassabban érkeznek meg. Az okoktól ezúttal eltekintünk.

A bérmentesítô négy darab piros ötkrajcáros császárfejes osztrák bélyeget Kronstadt (brassói) német feliratú bélyegzôvel érvénytelenítették. Ezenkívül Recomandiert (ajánlott) hosszú és egy Hermannstadt (szebeni) körbélyegzô jelzi, hogy a postaigazgatás német volt. Ebben az idôben Magyarországon és Erdélyben is természetesen nem volt vasút, ezért kellett postakocsival a szebeni kitérôt követnie, lévén ott egy nagy elosztóközpont.

A számlalevél illetéke egy 30 + 6 krajcáros okmánybélyeg, amelyeken a községi hivatal körbélyegzôje, német feliratú szöveggel a következô: "BEZIRKSAMT ZAH IN MAROS — LUDOS" — ZÁH KÖRZETI HIVATAL MAROSLUDASON vagy MAROSLUDAS ZÁHKÖRZETI KÖZSÉGI HIVATALA. Ez idô szerint ez volna az eddig ismert elsô Ludas községi elöljáróság hivatalbeli körpecsétnyomója.

Mármost ami a levél külsô (boríték) és a belsô szöveget illeti, ezek ,kivéve két szót, (Maros- és Záh), mind német, többnyire gótbetûsek. Ez akkor az 1848/49-es szabadságharc leverése utáni idôkben, Bach Sándor osztrák belügyminisztersége alatt, az elnyomás és elnémetesítési szándék egyik látható jele volt. A címzésen, akárcsak a postai pecséten, Ludas "Maros-Ludos"-nak van elkeresztelve. A Ludos szó igen németes formájú, mintha csak Ludoscht írtak volna, habár az említett bélyegmonográfia ezt a pecsétkészítôk rovására írja mondván, hogy ez csak amolyan vésési hiba volna. Ez azonban nem valószínû, mert az akkori német közigazgatás egész Magyarország, s így Erdély területén is, érezteti hatását. Így PESTH, THORDA, KLAUSENBURG ÉS GROSSWARDEIN (Kolozsvár, Nagyvárad) is jól szemlélteti ezt. Egyébként Ludast egy 1515-ben kitöltött Krakkói egyetemi anyakönyv, valamint egy 1993-ban megjelent osztrák útikalauz is LUDOSCH-nak jelöli. Az is feltûnôen bürokráciára és németesítésre vall, hogy olyan nagyszámú (33) ajtófeliratot rendeltek az irodák ajtajára Ludason, amelyekbôl nem sokat érthettek a többségükben magyar és román lakosok. A csillogó, aranyozott címtáblák inkább csak a hatalom tekintélyét voltak hivatottak jelezni és nem az ügyfelek tájékoztatását, azokét, akik nemrég szabadultak a jobbágysorsból. Különben is, egy mezôségi kis helységben igen kevesen beszéltek még idegen nyelveket.

A hatalom helyi képviselôit gúnyosan Bach-huszároknak nevezték, mert a birodalom minden sarkából összeverburált írnoksereget ünnepek alkalmával magyar díszruhába öltöztették, annak ellenére, hogy sokan közülük alig beszélték a helyiek nyelvét. Mindezek a lakosság körében csak fokozták a rendszer elleni gyûlöletet.

A levelet ezelôtt 139 évvel írták, a Bach-korszak végén, de akkor nem kérdezték ki az egyszerû polgár véleményét az ajtófeliratok kérdésében, annál kevésbé a fontosabbakban. Igaz, nem is jutott eszébe senkinek, mint manapság, átfesteni, vagy eltávolítani az idegen nyelvû helységnévtáblákat.

Ha sok idônek tûnik ma, amíg a demokráciában dûlôre visznek egy-egy várva várt törvényjavaslatot, gondoljunk arra, hogy mennyi viharos történelmi idôt kellett eddig átvészelni, míg csak idáig is eljutottunk. Amit egy nemzedék elkezd megvalósítani, annak gyümölcsét csak a kései utódok élvezhetik, vagy ôk azok, akik az elôdök hibáit megszenvedik.

A fontos az, hogy meglegyünk gyôzôdve arról, hogy amit ma teszünk, annak célja és értelme van, a többit a történészek hivatottak mérlegelni, s ôk is csak idôvel mondhatnak felôlük helyes ítéletet.

Sajnos, a kérdés ma sok esetben úgy tevôdik fel, hogy vajon a páciens (állampolgár) meddig bírja még az állami kezelést, azokét, akiket a hatalomba ô küldött. Nagyon sok eredményes szervezômunkára van még szükség, hogy az események menetében gyorsabban és hatékonyabban bele lehessen szólni.

A kolozsvári Szabadság címû lapban Asztalos Lajos megrótta Pomogáts Bélát, amiért nevében idegen szót tartalmaz a magyar nyelv ápolását felvállaló Anyanyelvi Konferencia. Pomogáts azzal vág vissza, hogy ez a kifogás enyhén szólva mulatságos, különben is a mozgalomnak 1992 óta ez a neve: A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága. A konferencia szó pedig, akárcsak a rádió és a telefon, a magyar nyelv szókincsének szerves részévé vált. "Okos hétköznapi munkára van szükség s ennek során sok türelemre. És tegyük hozzá: némi humorérzékre is, annak érdekében, hogy a magyar közgondolkozást és közvéleményt a nyelvvédelem mellé hangoljuk, és egyben átsegítsük azon a — remélhetôleg átmeneti — idôszakon, amikor az idegen szavak használata a divatos kifejezésmód és egy téves szakszerûség jelképévé vált" — szögezi le többek között. A Szabadságban megjelent cikk, zárja válaszát Pomogáts Béla, ilyen módon éppen a szerkesztôséget és és az általunk imént említett humorérzéket nélkülözi.

Azon kívül, hogy nem értem teljesen az elôbbi mondatot, abban egyetértek, hogy tényleg, a humor is idegen szó.

Én viszont nem nélkülözöm a szerkesztôséget, ezért említhetem meg, hogy nálunk létezik az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, és idônként tájékoztató kis füzeteket ad ki, fôleg a pedagógusok és az újságírók segítségére; idôszakosan tanácskozásokat szervez, Szovátán vagy Árkoson vagy másutt, és az elhangzott érdekesebb, értékesebb szövegeket hozzáférhetôvé teszi a szakma számára.

Asztalos Lajos szerint igaz ugyan, hogy bizonyos szavak, mint a rádió, a telefon, a televízió, a humor, már beilleszkedtek a magyarba, "de az legalább visszatetszô, hacsak nem siralmas, hogy a nyelvünket védô mozgalom nevében idegen szó éktelenkedik. Még akkor is, ha ez már több mint húsz éve így van. Mi tagadás, meg is látszik: az eredmények, amire említett cikk (Pomogáts válasza, sz. m.) hivatkozik, nemigen észlelhetôk. A mind aggasztóbb helyzet viszont annál inkább. Jellemzô, hogy 1992 óta a mozgalom nevében ott a kultúra, ez a második »kiváló magyar szó«, Szabó T. Attila egyik »kedvence«."

Asztalos szerint a tömegtájékoztatás és a közoktatás a vétkes nyelvünk romlásáért. Ezért az ilyen helyzetben, amikor "nyelvünk minden beszélôjére mondhatni egyszerre és szünet nélkül zúdul az idegen szavak, kifejezések áradata, a nyelvi öntudat fokozása, a nyelv gondozásával párhuzamosan szükség van olyan intézkedésekre is — nevezzük bár ezek összességét törvénynek vagy akárminek — , amelyek hatékonyan hozzájárulnak a nyelv tisztaságának védelméhez, irtják a nyelvünk fáját ellepô fagyöngyöt. Enélkül, mint említettem, a mai nyelvvédelem szélmalomharccá fajul."

Igaz ugyan, hogy a "nyelvtörvény" (Pomogátsot idézem) jogi és politikai fogalomként igen félelmetes és riasztó képzeteket kelt egy olyan magyar számára, aki tud a szlovák vagy a szerb nyelvtörvények igen szigorú és igazságtalan kisebbségellenes rendelkezéseirôl és következményeirôl. "Idegen tôlem a gondolat, mondja Pomogáts Béla, hogy Meciar és Milosevic színvonalára züllesszük le anyanyelvünk védelmének ügyét."

Másrészt, tenném hozzá, az angol nyelvi invázió ellen életbe léptetett törvény is létezik, mert a francia nyelv is "kisebbségben van" Franciaországban, megöli a "franglais", és ezt a példát is szem elôtt kellene tartani.

Romániában a magyar újságírót a román szavak inváziója ejti kétségbe. (Tisztelet a kétségbeesettnek.) A magára valamit is adó közíró tehát odafigyel arra, amit az anyanyelvápolók tesznek, ha teheti, részt vesz tanácskozásaikon. A szerkesztôség is, ha komolyan veszi magát, nem csak a friss tollacskákat "delegálja" mintegy fejtágító céllal az ilyen összejövetelekre, hanem igyekszik minden tagjának felhívni a figyelmét rá: lehetôleg anyanyelvén fogalmazzon. Tartsa tiszteletben az egész magyar nyelvterületre érvényes, kötelezô nyelvi normákat (na tessék, még egy idegen szó!), ne szokjon rá a tükörfordításra, hagyja a leiterjakabokat a parodistákra. Satöbbi. Persze a romániai magyar újságírás ettôl még olyan, amilyen. Örvendetesen megszaporodott az újságírók száma, az ember csak ámul-bámul, ki nem újságíró itt, fôleg a MÚRE Értesítôjének szülinapi jókívánságlistáját olvasva — , egyúttal azonban sajnálatos, hogy annyi a botcsinálta újságíró, mint rostán a lik. Számottevô részük semmilyen gyakorlattal nem rendelkezik, s: Uram, irgalmazz, máris fogalmaz!

Régebb az újdondász volontôrködött, azaz egy ideig fizetés nélkül bojtárkodhatott, aztán ha mocorogni kezdett benne valami, és az, ne adj isten, tehetségnek bizonyult, esetleg fel is vették, rendes fizetéssel. Megmondom ôszintén: a mai brancs felét szemrebbenés nélkül volontôrnek küldeném.

Most, az 1996. november 8— 9-én, a szovátai tanácskozáson elhangzott elôadásokat tartalmazó kis füzetet lapozgatom (A napilapok nyelvérôl. AESZ-füzetek, 3., Koloszvár, 1997), s azt súgja a kisördög: ezzel is úgy vagyunk, mint a lapokban megjelenô nyelvmûvelô cikkekkel, a rádióban elhangzó rövid Édes anyanyelvünk-mûsorokkal: éppen azok nem olvassák, nem hallgatják, akiknek szánják ezeket.

Persze könnyen vigasztalódhatnék. Miért, a politikában nem ugyanez van? A romániai magyar politikai közírás szintén ilyen egyoldalú mondikálás, a kutya nem figyel oda, csak ha szenzáció-szaga van, ha botrányt lehet belôle kavarni, ha ellenünk lehet fordítani.

Józan érvek? Bájoló lágy trillák, tarka képzetek.

Dr. Bencédy Józsefet, Balázs Gézát szívesen hallgatom vasárnap reggelenként, a Vasárnapi Újság elhangzása után, a Kossuth Rádióban. Nemcsak kettejüket, de ôk ott voltak Szovátán is, és amit elmondtak, annak szerkesztett változata itt olvasható e kis füzetben. A többi szerzôt is jó ismerôs: Péntek Jánost emberként is nagyra becsülöm, nyelvészként, tanszékvezetô tanárként gyakran tartott elôadást, sokszor hallgattam, ismerem véleményét a nyelvi romlásról, ô erôsítette meg korábbi gyanúmat, hogy Marosvásárhely — nyelvi szórvány! Murádin László rendszeresen közli nyelvmûvelô írásait a kolozsvári napilapban, csakúgy, mint a székelyudvarhelyi Komoróczy György a Hargita Népe hasábjain. Murádin — a mi Bartha Jánosunkkal ellentétben — nem átallja megfeddni a kutyafülû riportert, ha valamit elírt: például valaki kutyaadóról szövegelt, holott a magyar nyelv csak ebadót ismer. Bartha Jánost bizonyára keserû tapasztalatai tartják vissza attól, hogy "megugassa a vackot", mert nemcsak bennünket kímél, a rádiósokat sem bántja.

A magát mindentudónak képzelô újdondász (elvégre negyedik nagyhatalom, nemde?) külön szavakat alkot, sajátosan és egyénien értelmezi a román gazdasági és politikai fogalmakat, nem is hallott arról, hogy léteznek vonzatok a nyelvben, és aki ezeket nem ismeri, sosem fog szépen írni magyarul (románul sem); vitába száll a helyesírási szabályzattal vagy azokkal, akik erre hivatkozva kárhoztatják egyik vagy másik nyelvi "sziporkáját". Ez a fajta tollnok régebb is létezett, nem is fog kipusztulni soha, de késôbb talán, ha bekövetkezik a lehiggadás állapota, ha felkészült fiatalok rohamozzák meg a sajtót (egyelôre kontraszelektált az utánpótlás is), ha tehát bekövetkezik itt is a "paradigmaváltás", akkor majd...

Ja, Petôfi. Akkor mondhatjuk (térvén ôseink porához), hogy itt van már a (sajtóbeli) Kánaán.

Addig is, ezeket a füzeteket kell propagálni. Egyebet nincs miért; aki úgy kerül a sajtóba, hogy nem tud jól magyarul, lehet akár jó újságíró is. De nincs az istennek az a fejtágítója, amely megtanítaná szépen magyarul.