L. évfolyam 98. (13885) sz.

1998. május 22. péntek

"Aranyos" sztori

Mózes Edith

Azzal kezdôdött, hogy pár évvel ezelôtt a nagy román nemzeti egységet hirdetô párt elnökét, a hírhedt kolozsvári polgármestert egyik országos konferencián leváltották tisztségébôl. A Román Nemzeti Egységpárt új elnököt választott magának Valeriu Tabãrã képviselô, a Vãcãroiu- kormány volt mezôgazdasági minisztere személyében: Gheorghe Funar annyira zokon vette a vereséget, hogy attól a pillanattól hadat üzent a párt vezetôinek. Jól ismert stílusában, immár nemcsak a magyarokat akarta tûzzel-vassal irtani, ahol csak lehetett (és neki mindig lehetett) pocskondiázta volt harcostársait is , akik változtattak változtattak a párt retorikáján, s bár nem tagadták meg önmagukat ami az elveket illeti, európaibb álarc alatt tették.

A helyzet egyre jobban elmérgesedett, olyannyira, hogy Gheorghe Funart és egypár Maros megyei támogatóját árulóknak kiáltották ki, és egy központi vezetôségi ülésen kizárták a pártból. Kitört a háború a PUNR és a PUNR között, kezdetét vette a kölcsönös vádaskodások, támadások idôszaka, s folytatódott egyre durvábban az ízléstelenség határáig. Adott pillanatban maguk sem tudták kicsodák, mindkét tábor saját magát kiáltotta ki az "igazi PUNR"-nak., s ahogy ilyen helyzetekben történni szokott, az igazságszolgáltatásnak kellett döntenie identitás- ügyben. A bíróság döntött, a döntést "megkontesztálták", végül mégiscsak a Valeriu Tabãrã körül tömörülô csoport került ki gyôztesen, s a párt eredeti nevét ôk birtokolják ma is.

Ekkor Funarnak és társainak nem maradt más választása, mint saját pártot alakítani, meg is alakították, s nemes egyszerûséggel AUR-nak (magyarul arany) titulálták magukat. Ettôl a pillanattól már csak a tagság volt a tét. Mind a két tábor, illetve immár párt a magáénak tekintette és tekinti a PUNR volt tagságát. Gh. Funar és társai szerint a PUNR több mint kilencven százaléka csatlakozott az aranypárthoz, a másik tábor szerint ez szemenszedett hazugság, ugyanis az ország nagy része, és a parlamenti képviselôk többsége hûségesen kitart Tabãrã és tábora mellett.

Mivel a botrány Maros megyében robbant ki, "természetes", hogy itt volt a legnagyobb visszhangja a dolognak. Itt történtek a skandallumok, kezdve attól, hogy a "maréknyi zajongó" egyszerûen elfoglalta a PUNR székházat, s a képviselôk, illetve a "disszidensek" által törvénytelennek, nemlétezônek nevezett "hivatalos PUNR" a Vasile Dobrescu szenátori irodájában volt kénytelen meghúzni magát. S tovább folytatódott végeérhetetlenül a vádaskodások sorozata, minden héten sajtótájékoztatón mondták el itt is, ott is véleményüket egymásról. Annyira el voltak foglalva magukkal, hogy szinte megfeledkeztek Fodor Imre "törvénytelenségeivel", a kétnyelvû táblák festegetésével vagy egyéb ilyenszerû, a PUNR "szakterületébe" tartozó tevékenységgel foglalkozni. Az AUR immár PAUR (Partidul ptr. Alianþa Unitãþii Românilor) lett, a hadakozás folytatódik.

Legutóbbi fejlemény, hogy sajtótájékoztatón Pop Dumitru, az AUR egyik vezetôje bejelentette és késôbb Pop Alexandru,egy másik vezetô is megerôsítette a hírt, hogy az eddig elsô számú közellenségnek számító Lazãr Lãdariu képviselô, aki a másik tábor hûséges tagja, most az aranykapun kopogtat. Az AUR szerint a képviselô egyik kolozsvári képviselôtársának, a Funar mellett végig hûségesen kitartó Matei Vasilenak "ajánlotta magát", mert mint állítólag nyilatkozta, már nem bírja elviselni kollegája Gavra Ioan viselkedését, stílusát. Ilyen meggondolásból(?) úgymond hajlandó lenne Funar pártjához csapódni, ha annak tagjai nyilvánosan, az írott és elektronikus médiában bocsánatot kérnek tôle. Erre azok nem voltak hajlandók. Ezért, vagy más miatt, a képviselô rögtön replikázott, "72 ezer szavazópolgár felháborodását" tolmácsolva, hazugságnak, illetve "stupid" forgatókönyvnek, buta viccnek nevezte a dolgot, amelyet Dumitru Pop és társai találtak ki, s csodálkozott, hogyan foglalkozhatnak ilyenekkel, amikor "a föld fut ki a lábunk alól". Végül reményét fejezte ki, hogy a legközelebbi választásokon az "AUR nem indul az RMDSZ mellett a PUNR ellenében".

Megfigyelôk egybehangzó véleménye, hogy annyira megzavarták választóikat, hogy ezek után kétséges, melyik szárny jut be a következô választásokon a parlamentbe, ha bejut egyáltalán. Ezért azonban ne fájjon a fejünk. Tény, hogy valaki vagy valakik nem mondanak igazat. Ki az, aki mellébeszél? Majd csak kiderül.

Egyébként aranyos sztori. Nemde?

XXVIII. Marosvásárhelyi Zenei Napok

Ma operettmuzsika

Este 7 órától a Kultúrpalotában az 50 éve elhunyt Lehár Ferencre emlékeznek. A népszerû zeneszerzô operettáriáiból, duettjeibôl, nyitányaiból hallgathat meg válogatást a közönség. A Judit, a Víg özvegy, A mosoly országa és a Luxemburg grófja címû dalmûvekbôl szólaltatnak meg részleteket a mai koncert részt vevô mûvészei. A Filharmónia zenekarát ezúttal kolozsvári vendég, az ottani Román Opera karmestere, Petre Sbârcea vezényli. Fellép két magyarországi szólista, Szilfay Márta szoprán és Berkes János tenor.

Vendégkarmester a zeneszerzô városában

(lokodi)

Kollár Imre 1969-ben született Szombathelyen. A Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fôiskola karmesterképzô szakán végzett, a Debreceni Filharmonikus Zenekar vezetô karmestere és fôzeneigazgatója.Május 19-én a Marosvásárhelyi Zenei Napok Nyitóhangversenyén a városból elszármazott, magyarországi Orbán György, W. A.Mozart és J. Brahms mûveit vezényelte. Hangverseny után villáminterjút készítettünk a fiatal magyar vendégmûvésszel.

Feltételezem, nem elôször jár Marosvásárhelyen...

De igen,noha Erdélyben többször megfordultam, Marosvásárhelyen most járok elôször.

Budapesthez, esetleg más világvárosokhoz viszonyítva Marosvásárhely nem egy zenei központ, noha filharmóniája van, zenei hírességek dolgoztak itt és alkotnak ma is, Zoltán Aladártól el Csíky Boldizsárig. Hogyan látja a kortárs magyar zeneszerzést, a komolyzene esélyét, a közönséget... ebben az agyonhajszolt számítógépvillogásos világban ?

Én azt hiszem, hogy pont az a mû, amit ma bemutattunk, kitûnô példája annak, hogyha egy alkotás jó, akkor meg is találja közönségét. Én nagyon örvendek Orbán György mûvének, akit nagyra becsülök, mint zeneszerzôt, nekem tanárom volt a fôiskolán, örvendek, hogy én mutathattam be Szerenádját saját városában. Ez nagy megtiszteltetés, szakmai elégtétel számomra.

Ismerik-e önöknél a Marosvásárhelyi Zenei Napokat ?

Magyarországon sokan tudnak a Zenei Napokról, mint ahogy jönnek is a magyar vendégmûvészek. Gondoljunk csak a Gyôri Balettre, amely vasárnap szerepel a fesztiválprogramban.

Milyen üzenete, vagy mondjam úgy, hatása lehet a komolyzenének a ma emberére ?

Azt hiszem, hogy komolyzene nélkül nem lehetne élni, Szerintem borzasztó szegény ember az, akit nem tudott megérinteni, olyan rész marad ki életébôl, ami egyszerûen pótolhatatlan. Ez egy fantasztikus világ, gazdaggá teszi az embereket.

A következô turné ?

Magyarországi vendégfellépésekre készülök debreceni zenekarommal.

Municípiumok csíkszeredai találkozója

Zsúfolt program, hasznos idôtöltés

Máthé Éva

Fodor Imre, Marosvásárhely polgármestere az utóbbi idôben elég sokat hiányzott a városból, ahol a lakosság nagyobbik része szavazatával ôt a település élére állította. Ez nem is lenne baj, csakhogy ilyenkor az itthoni ügyek intézése halasztódik. Így a munkanapok rendkívül zsúfolttá válnak. Hétfôn, kedden a hivatal munkatársaival a következô tanácsülést készítették elô, meg a költségvetéssel foglalkoztak. Szerdán, amikor az alábbi interjú készült, legalább 5-6 külföldi kisebb, nagyobb csoport járt a polgármesternél, többek között a budapesti Richter Gedeon gyógyszergyár küldöttsége. Egy másik budapesti cég képviselôi sértôdötten távoztak, mivel a program "csúszott", fél órát kellett várakozniuk amerikai, detroiti vendégek miatt. Emígy két külföldi miniküldöttség között munkatársunk is bebocsátást kért.

— Arról már szóltunk lapunkban, hogy mikor, miért járt Nagy-Britanniában, Bournemouth városban a marosvásárhelyi csoport. Csíkszeredában a múlt hét végén volt ön, a Romániai Municípiumok Föderációjának összejövetelén vett részt. Errôl a szervezôdésrôl, célkitûzéseirôl, tevékenységérôl többször tájékoztattuk már olvasóinkat. Milyen újdonságokat hozott a csíkszeredai találkozó?

— Elôrelépést jelent, hogy most már léteznek, és mûködnek a szakmai testületek: az önkormányzatok urbanisztikai vezetôinek és gazdasági vezetôinek a szakbizottságai. A titkárok testülete is alakulóban van. Csíkszeredában határoztuk el, hogy a polgármesteri hivatalok gazdasági igazgatóinak szakbizottságát is létrehozzuk. Ide tartozik a helységgazdálkodás: a vízellátás, lakásgazdálkodás, középítkezés. Ennek koordinálását Marosvásárhely vállalta fel, éspedig azért, mert a helyi községgazdálkodási vállalat közismert arról, hogy eredményesen vitte végig az EBRD (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) által részben finanszírozott vízhálózat-rehabilitálási programot. Ugyanakkor újra áttekintettük a közigazgatáshoz közvetlenül kapcsolódó törvények jelenlegi helyzetét. A föderáció ezekkel kapcsolatban megtette az észrevételeit, és javaslatait letette a parlament szakbizottsága elé. Mert a föderáció elsôdleges feladata az, hogy befolyásolja a jogalkotást. A munkát úgy osztjuk meg magunk között, hogy egy-egy város fölvállal egy tematikát. Târgoviste például a közalkalmazottak fizetésére vonatkozó javaslatok kezelésével foglalkozik, Nagybánya a közvagyonnal kapcsolatos kérdéskörrel van megbízva.

— Mindegyik város kidolgoz egy javaslatcsomagot?

— Ez úgy mûködik, hogy a plénum három havonta találkozik, az Igazgatótanács pedig a plénumösszejövetel elôtt, és ezenkívül még egy ízben, a plénumok között. Ugyancsak 2-3 havonta ülnek össze a szaktestületek. De amíg a törvényjavaslatokat véglegesítjük, addig sûrûbben kell találkozni. Csíkszeredában Vlad Rosca államtitkár is jelen volt, és vele is konzultáltunk. Érdekes téma, melyben Marosvásárhely is részt vesz: a községgazdálkodási vállalatok átszervezése, ami nálunk éppen folyamatban van. A hôenergia- és a lakásgazdálkodási részleg kereskedelmi társasággá válik, a vízgazdálkodás egyelôre önálló vállalat (regie) marad , mert az EBRD- programot csak így lehet kezelni. De nem sokáig mûködik ebben a formában.

— Most ki vezeti a municípiumok föderációját?

— Viorel Lis, Bukarest jelenlegi megbízott fôpolgármestere az Igazgatótanács elnöke. Ezt a testületet két évre választják. Jómagam is tagja vagyok. Ôsszel lesz az új választás. Hadd mondjam el, hogy e találkozóknak van egy más vetülete is: általában a szervezô odahoz olyan vállalkozókat, akik e széleskörû képviseletnek hasznos technológiai megoldásokat mutatnak be. Csíkszeredában egy útjavítási technológiát láthattunk, ezenkívül az Ikarus autóbuszgyár szerepelt érdekes ajánlatcsomaggal. Az elôbbi találkozón vízhálózati újdonságokat, megoldásokat, ennek pénzügyi vetületeit ismerhettük meg.

— Ezek szerint a vállalkozók figyelnek erre a föderációra.

— De még mennyire! Sokan kérik, hogy 15-20 percet kaphassanak a bemutatkozásra. Tehát nagyon zsúfolt, és szerintem hasznos két napot töltöttünk Csíkszeredában.

— Térjünk át egy más témára. Úgy néz ki, hogy a marosvásárhelyi utakat karbantartó, ezek jelzését végzô Citadin Prest céget egy budapesti részvénytársaság, a Contec fogja megvásárolni. Mivel e cég fô megrendelôje a városi önkormányzat, gondolom, jogos a kérdés: mi a véleménye errôl a potenciális üzletrôl? Lesz ebbôl valami? Jó lesz ez a városnak?

— Tudomásom van róla, hogy a Contec Rt. olyan magyarországi vállalatokat és személyeket képvisel, amelyeknek, akiknek alapszakmája az útjavítás. Hiteles vállalatok, szakemberek. Ez garancia arra, hogy elônyünk származna ebbôl az üzletbôl. Tudom, hogy más potenciális beruházók is jártak itt ebben az ügyben. Nekem kötelességem, hogy amennyire tudok, utánanézzek az ajánlattevônek. Remélem, hogy a Contec-nek sikerül nyélbe ütnie a Állami Vagyonalappal a részvényvásárlást. A beruházás, amit eszközölne, városunknak hasznára válna.

Ülésezett a Maros Megyei Tanács

A polgárôrök harminc napja...

Lokodi Imre

Tegnap délután a prefektúra dísztermében 33 tanácsossal ülésezett a Maros Megyei Tanács. A napirendi pontok elfogadása elôtt Ioan Togãnel elnök a legutóbbi tanácsülést követô idôszakban felmerült, a Tanács hatáskörébe tartozó kérdésekrôl tájékoztatta a tanács-tagokat. Például európai "kiszállásokról", miközben összesúgott néhány tanácsos, mondván, hogy az szép dolog, csakhogy útiköltségük megtérítésére is valamelyest gondot kellene fordítani. Szó esett még a 7-es zóna megyeközi kapcsolatairól. Benedek Imre dr. s mások nehezményezték, hogy a Megyei Tanács Állandó Bizottságának ülésérôl a tanácstagok nem kapnak mindig megfelelô tájékoztatást, úgy vélve, hogy a sajtónak sincs mélyebb betekintése a tanács mûködési mechanizmusába, noha joggal tarthat irányt erre. Togãnel elnök gyorsan biztosította a nehezményezô tagokat, hogy a tanács jó viszonyt tart fent a sajtóval, semmilyen vonatkozásban nem zárkózik el elôle. A tanácstagok azt is kifogásolták, hogy nincs számukra fenntartott állandó parkolóhely, a gyûlések rovására folyton keresgélniük kell. Majd csak elintézôdik a dolog... Andrássy Árpád tanácsos a ludasi melegvíz-szolgáltatási gondokat hozta a tanács vezetôségének tudomására. Következtek a napirendi pontok, összesen hét, amibôl egyet, a repülôtér körül felmerülô adminisztratív kérdés megtárgyalását, a következô ülésre halasztotta, de közösen megállapodtak abban, hogy a fent nevezett objektum koncesszionálása lenne a legjobb megoldás a Maros Megyei Tanács számára. A második napirendi pont során a polgárôrség 1997-es tevékenységét kellett elemezni és a 1998-as testület elsô negyedévi költségvetését kellett a jelenlevôknek megvitatni és elfogadni. Jó néhány tanácsos kemény hangú és helytálló bírálatokkal állt elô a polgárôrség felkészületlenségére, viselkedésére reflektálva. Virág György tanácsi alelnök a visszajelzésekre utalva kifogásolta, hogy a polgárôrség nemrég alkalmazott parancsnok-helyettese egy volt szekuritátés tiszt, ami nem vet jó fényt a testületre, rontja presztízsét. Többen kifogásolták továbbá a polgárôrök kiválasztásának és alkalmazásának hiányosságait, nem hallgatva el a polgárôrség viselt dolgait, egyes alkalmazottak megengedhetetlen magatartását a lakossággal szemben. Számonkérték többen a dicsôszentmártoni brutalitást, amire nem kaptak eléggé egyértelmû választ az "okvetetlenkedô" tanácsosok. A polgárôrök alkalmazására elhangzott egy-két javaslat, Bulyovszky Loránd például a "felvételiztetô" bizottságba egy tanácsost is javasolt. Elfogadták a javaslatot. Lejegyezhettük azt is, hogy elkelne a gyorstalpaló intézményben, a polgárôrök oktatásában egy-két szociológus, pszichológus.Igaz viszont, hogy a költségvetés szûkösségére hivatkozni sem irreális dolog manapság... Stan ezredes, a parancsnok, a kiképzési idô rövidségére, líceumot végzett emberek hiányára hivatkozott, mondva, hogy a polgárôrök harminc napos felkészítési idejét olykor 40 napra is "felduzzasztják", mire jött a terembôl az ironikus replika: nem látszik...

A költségvetési kiadások és bevételek, a megyei utak és hidak tulajdonba vétele napirendi pontokon viszonylag hamar túlmentek, a marosvásárhelyi fogház monitorizálására, vagyis ellenôrzésére alakítandó bizottságnál lecövekeltek egy kicsit a tanácsosok, a bizottság összetételét vitatandó. Lévén, hogy a bizottságban vannak tagok nemkormányzati civil szervezetek részérôl is, az NRP és a PUNR tanácsosai kifogásolták a Pro Európa Liga emberjogi irodájának képviselôjét (nevezetesen Haller Istvánt), helyette Adrian Moisoiu ortodox egyházi, esetleg Vatra Româneascã-s bizottsági részvételt javasolt. A napirendi pont megszavazását az RMDSZ- tanácsosok javaslatára — kompetens emberek megkeresésére — a következô ülésre halasztották. Szöllösi ezredes, a vásárhelyi fogház parancsnoka is megtartotta idevágó beszámolóját, adatolva a különbözô vallásfelekezetû elítéltek konkrét számát.

Ajándék a Bay Zoltán könyvtárnak

b.

Kedden este bensôséges ajándékozási ünnepség színhelye volt Marosvásárhelyen a Retyezát utcai amerikai könyvtár. Az átadott értékes ajándék egy multimédia számítógép valamint a társuló programok. A megajándékozottak a marosvásárhelyi Bay Zoltán könyvtár, pontosabban a Library Alapítvány támogatását élvezô diákok egy csoportja. Az ajándékozó dr. Kovalszki Péter, Detroitban élô orvos, a Library Alapítvány kuratóriumának tagja. A vendéget, mint régi kedves marosvásárhelyi ismerôst, dr. Weszely Tibor matematikatanár köszöntötte. — A multimédia komputer és a járulékos eszközök, a CD- ROM-ok sokat lendíthetnek a könyvtár szolgáltatásainak minôségén, színesebbé teszik a kínálatot. Az INTERNETBE való bekapcsolódás lehetôsége pedig az ismeretszerzés fontos eszköze lehet — mondotta az ajándékozó, aki kitért arra is, hogy — reményeik szerint — az E-mail postán át szorosabb lesz a kapcsolat a könyvtár és a támogató Kulturális Alapítvány Erdélyért között. Kovalszki doktor a továbbiakban ismertette, mit tud a 15O MHz-es, nagy képanyagot mozgató információ megjelenítésére alkalmas számítógép, amelyben CD- lejátszó is található. A lemezekrôl szimfonikus és népi muzsika is hallgatható. Ami a programokat illeti, használható a Microsoft 98-as könyvespolc, 10 kötet értelmezô, szinonima illetve hangos szótárral. Az ajándék tartalmaz még két orvosi CD- ROMot is, angol orvosi szótárral valamint a Harrison belgyógyászati kézikönyv ábrákban, metszetekben gazdag negyedik kidásával. Az adományozók az ösztöndíjasokon kívül a marosvásárhelyi középiskolák és fôiskolák, egyetemek fiataljaira gondoltak, akik, ha jelentkeznek a könyvtárban és megfelelnek a követelményeknek, mindezt használhatják. Természetesen a multimédia számítógép mûködtetéséhez helybeli támogatókra is szükség van — hangzott el a találkozón, amelyeknek végén az öszdöndíjas diákok mondtak köszönetet.

I. Diákszínjátszó-fesztivál

Díjazott marosvásárhelyiek

(f.)

Tizenhét mûkedvelô csoport részvételével négynapos diákszínjátszó-fesztivált rendeztek múlt hét végén Marosvásárhelyen.

A csoportok az egyetemisták mûvelôdési házainak keretében mûködnek, néhányuknak pedig már komoly múltjuk van. A fesztiválon fellépett két marosvásárhelyi csoport, az Árnyék és a Ionia, továbbá pitesti-i, temesvári, gyulafehérvári, iasi-i, bukaresti, nagyszebeni, temesvári, craiovai, kolozsvári és galaci alakulatok. A maratoni elôadássorozatot a Nemzeti Színház kistermében és a Színmûvészeti Akadémia termében rendezték meg.

A bírálóbizottság a komédia-díjat a marosvásárhelyi Árnyék (a Mackinpott címû darabért) és a nagyszebeni Magna nevû csoportoknak ítélte oda. Az 1964-ben alapított Árnyéknak ez a sokadik elismerése, az évek folyamán rengeteg díjat nyert a csoport, amelynek tagjai között korábban olyan ismert színjátszó személyek is voltak, mint Nagy István, Panek Katalin, Bölöni Zakariás Klára, Keresztes Sándor, Lôrincz Ágnes, Fülöp Zoltán, ifj. Kovács Levente, Gál Anna, Fábián Enikô, akik színészekké váltak, illetve Borbély László, Rákóczi Levente, Sisak István, Boldizsár Ágoston, Bodoni István vagy Boga Zsuzsa. A csoport rendezôje és vezetôje 1964-1985 között Kovács Levente volt, a diákszínjátszók jelenlegi irányítója Sajnár György és Harsányi Zsolt.

További díjak: a zsûri különdíja a temesvári Thespis csoportnak; az elôadás szépségéért a nagyszebeni Initio csoportnak; egyéni díj Gombos Szilárdnak, a Mackinpott címû darabban nyújtott alakításáért; hûségdíjat a marosvásárhelyi Ionia csoportnak; a kifejezésmód méltóságáért díjat a bukaresti Podul színháznak; különdíj a kolozsvári Maskura csoportnak. Külön díjazták a gyulafehérvári alakulatot, mert saját szerzésû darabbal léptek közönség elé.

Az elsô ízben megrendezett diákszínjátszó- fesztivál szervezôit a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, a Színmûvészeti Egyetem, a Nemzeti Színház, a Közgazdasági Szakközépiskola, a Diákkantin, a rendôrség és a Balada tejcsárda segítette, támogatta.

Tallózó

Kis lapok új tollak

B.D.

TÖRTÉNELMÜNK. A Kádár Gyula szerkesztette sepsiszentgyörgyi havi "független kulturális folyóirat" áprilisi számában olvashatjuk: A "barát" Erdély élén (Martinuzzi Györgyrôl) * A latintól a románig (3) * Az 1848— 49-es szabadságharc eseményeinek szentkatolnai vonatkozásai * Román taktika a két háború között (1) * Az 1921-es erdélyi földreform * Az erdélyi fejedelemség születése (1541— 1586) * A harangokról általában * Váraink.

A folyóiratot Molnár Dénes vár-metszetei díszítik. A szerkesztôség Pünkösd áldott napján címmel külön lapszámot, összeállítást ad ki, ezt a mellékletet szabadárusításban csak a csíksomlyói búcsún forgalmazzák majd, de kérésre postán megküldik, és az önkéntes lapterjesztôk révén is hozzájuthat az érdeklôdô olvasó.

HARANGSZÓ. A marosszentgyörgyi katolikus plebánia Baricz Lajos szerkesztette kiadványának második számában olvashatunk a húsvétról, az egyházközség történetérôl, Szent György vértanúról. Figyelemre méltó Baricz Lajos Apám Istennek énekel címû írása. Pupp József a magyar szabadságharc 150. évfordulójára emlékezik, van cserkészeti cikk, a kamillánus család munkájáról szóló beszámoló, februári visszatekintô, márciusi eseménynaptári krónika. Jövô — Gyermek Alap létrehozásáról tudósít a lap, ennek célja: "egyházközségünkben minden újszülött gyermeknek, ill. szüleinek segítségére lenni, pénzbeli vagy más természetû támogatásunkkal, melyet a keresztség kiszolgáltatása alkalmával adunk át". Dr. Jakubinyi György érsek levélben üdvözli a kezdeményezést. " Örömmel vettük tudomásul, hogy korunk egyik igen nagy betegségére keresnek helyileg gyógyulást, hogy keresztény családjaink vállalják a gyermeket.(...) A kezdeményezéshez gratulálunk és ennek mûködését engedélyezzük."

GÓLYAHÍR. Az erdôszentgyörgyi iskolaközpont diáklapja, Petôfi Sándor és Bözödi György egy- egy versével indít, rajzot Molnár Krisztina és Kedei Zoltán kölcsönzött a címlapra. A 220 éve született székely ezermesterre, Bodor Péterre emlékeznek, találunk a Gólyahírben interjút Erdôszentgyörgy polgármesterével, a Jácint színjátszócsoport négy évérôl két végzôs diák beszélget Kovrig Magdolna irányító tanárral, beszámolnak a "még gyerekcipôben" járó Diáktanács munkájáról, a végzôs diákoknak szervezett "szalagavató ünnepélyrôl", közlik a maturandusok névsorát, elmélkednek a fiatalok a boldogságról, cikkecskét találunk a kollégiumi ("intris") életrôl, interjút a mûkedvelô színjátszó csoport egyik tehetséges tagjával. A diáklapot évente a Szent György-napra adja ki (idén április 26-án tartották) a polgármesteri hivatal, diákszerkesztôi Ozsváth Emese és Székely Klára, irányító- szerkesztô tanáruk Nagy Pál.

AGAPÉ. A Marosvásárhelyi Református Kollégium "független diáklapja" elsô száma a hírneves tanintézet fényképét közli a két Bolyai szobrával. Johanes von Perehsy Agapé címû versének fordítóját elfelejtik megemlíteni, de némileg kárpótol A Református Kollégium története címû írás, melyet azonban csak "Zsuzsa és Andor" szignál, kissé komolytalanná téve a tisztességes szándékú közleményt. Diáklapban a jópofáskodás csak a jópofának szánt szövegek esetében üdvös. Találunk belôlük ebben a dobbantó számban (A 5-ös formátum, 12 oldal). Van benne kisinterjú egy írországi Bibliaiskolás diákkal. Címerszintézist (a református kollégium új címerének elemzését), cikket a megalitikus vallásról (Kr. e. 4.000 — 2.000), a XXIV. országos és határon túli levelezô, feladatmegoldó versenyhirdetést, beszámolót a II. évharmadi Duma-választmány marosvásárhelyi rendezvénysorozatáról, krónikát a kolozsvári diákpresbitériumi konferenciáról, humort és keresztrejtvényt is olvashatunk. Az impresszumból megtudjuk, hogy Andor nem más, mint Sipos Csaba, az alapító szerkesztô. Szerkesztôtársai Dósa Júlia Zsuzsánna (ô tehát a Zsuzsa), Zsigmond Ildikó, Marton Erika (ô az Erika), Nagy Andrea, Peres János. Nem tudjuk meg, ki a Dezsô, dehát nem lehet egy diáklap elsô számában mindent egyszerre divulgálni. Üdvözlet tehát, és érje meg a századik számát is az Agapé. Akkor ismét beszélgetünk.

Természetes étkek Kleopátránál

(benedek)

Köztudott dolog, hogy az étrendnek nagy hatása van az egészségre. Az Elta Egyetem már többször is szervezett Vásárhelyen a természetes étkezés elônyeit megvilágító elôadásokat, bemutatókat. Szakembereik szerint, akik az orvostudomány atyjának, Hippokratésznek ama mondását idézik, hogy "eledeletek legyen gyógyszer, és gyógyszeretek eledel", az emberi szervezetnek a lehetô legtöbb szerves anyagból álló táplálékra van szüksége, hogy egészséges lehessen, azonban a klasszikus konyhai fogásokkal hôkezelt étkekben az anyagok szerves része roncsolódik, ezért az ilyen élelem túlnyomórészben használhatatlan a szervezet számára.

Az egyetem a marosvásárhelyi Köztársaság utcában található Kleopátra vendéglôben tegnap újabb, egyhetes, kóstolással egybekötött gyakorlati bemutatót kezdett, amelyen a természetes étkezésnek a gyógyászatban való szerepét szándékszik bemutatni. Naponta 14-18 óra között ismerkedhetnek az érdeklôdôk a természetes, sütés-fôzés nélkül készített fogásokkal. Az Elta marosvásárhelyi fiókvezetôjétôl, Széllyes Csabától tudtuk meg, hogy az utóbbi években számos esetben súlyos betegeket sikerült meggyógyítani a természetes étkezés segítségével. Az Elta nemrégiben egy megrendeléses alapon mûködô szolgáltatást indított be, ami annyit jelent, hogy a hozzájuk fordulóknak személyre szabott természetes étrendet állítanak össze, és adott helyzetben szállítanak akár házhoz is. A közeljövôben pedig a témakörrel kapcsolatos elméleti elôadásokat is terveznek. Az Elta a 219-880-as telefonszámon is elérhetô.

Országos hírek

Hírszerkesztô: Kilyén Attila

A turisták nagy többsége a szomszédos országokból érkezik

A román statisztikai hivatal tájékoztatása szerint a legtöbb turista a szomszédos országokból érkezik: Moldovából 21%, Magyarországról 11,7%, Ukrajnából 12,1%, Bulgáriából 11,7% és Törökországból 5,9% — jelentette a Rompres. Tavaly a Romániába látogató külföldi turisták száma 1,1 százalékkal csökkent 1996-hoz képest, több mint a felük kikapcsolódni érkezett az országba. A múlt évben Romániába látogató külföldi turisták száma 21,1%-kal maradt alatta a külföldre utazó állampolgárokénak.

Ismét csökkentek a nyersolajárak

Két hét óta ismét a hordónkénti 14 dolláros pszichológiai határ alá kerültek az olajárak a londoni nemzetközi olajpiacon (IPE), miután nyilvánosságra hozták az Egyesült Államok olajkészleteivel kapcsolatos adatokat. Az irányadónak számító Brent északi-tengeri nyersolaj hordónkénti ára 65 centes esés után 13,73 dolláron zárt, miután délután elérte a 14,32 dollárt. A New York-i olajpiacon kedden délután 13 dollár alá süllyedt a nyersolaj ára — jelentette a Reuters.

Magyar Tavasz Amszterdamban

címmel kulturális rendezvénysorozatot tartottak Amszterdamban az elmúlt napokban. A fesztivál keretében magyar filmeket mutattak be, elôadói esteket szerveztek, magyar írók és költôk beszélgettek holland mûvészekkel, a holland fôvárosban élô Kurtág György és Kurtág Márta koncertjén pedig több ôsbemutatóra került sor. A posztjáról leköszönô Aad Nius holland mûvelôdési államtitkárnak e minôségében utolsó hivatalos nemzetközi megjelenése volt a Magyar Tavasz megnyitása, ahol elmondta: a két ország közötti kapcsolatok intenzív jellegét bizonyítja, hogy nemcsak az utolsó, hanem az elsô külföldi vendége is a magyar kultúra és tudomány vezetésébôl került ki. Magyar részrôl Török András, a Magyar Kulturális Alap igazgatója köszöntötte a rendezvénysorozatot. A bemutatott filmek után rendezett vitákon és elôadóesteken többek között a hazánkbeli Balla Zsófia és Kányádi Sándor is részt vett.

A Román Demokrata Fórum elsô nyilvános ülése

Az RDF kedden tartotta elsô nyilvános gyülését nem kormányszervezetként való megalakulása alkalmából. Rãzvan Teodorescu RDF-elnök elmondta, hogy a társaság létrejötte az értelmiségiek egy csoportjának ama döntésébôl ered, hogy támogatja a román közélet normalizálását. Az RDF valódi politikai civilizáltságot kíván meghonosítani és szándékában áll részt venni a román társadalom kellô alakulását elôsegítô bármely tevékenységben. Szándéka továbbá soraiba vonni azokat, akik a demokrácia erkölcsi értékeit alapelveknek tartják és eszmecserét hajlandók folytatni a tolerancia és a mássághoz való jog tiszteletben tartása szellemében. Az RDF vezetôtanácsának tagjai többek között Ion Iliescu RTDP-elnök, Oliviu Gherman, Adrian Nãstase, Stefan Cazimir, Emanuel Valeriu, Alexandru Minronov, Virgil Ogãsanu, Raul Sorban, Mihai Malaimare. Az RDF tagjai felhívást fogadtak el, amelyben a román értelmiséget, a nemzet felelôs erôit kérik a személyes ellentétek, alkalmi nézeteltérések, rejtett vagy nyílt ellenszenvek áthidalására és a fórumhoz való csatlakozásra.

A többnyelvûség svájci modellje

Svájc kisebbségi politikájáról, a többnyelvûség elveirôl és módszereirôl jelentetett meg tanulmánykötet a Magyar Miniszterelnöki Hivatal kezdeményezésére és anyagi támogatásával az Osiris Kiadó. A tizenhárom tanulmányt tartalmazó kiadványt Claudio Caratsch, Svájc budapesti nagykövete, Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, valamint Oplatka András és Szalayné Sándor Erzsébet szerkesztô mutatta be. Svájc budapesti nagykövetségén. Tabajdi Csaba szerint a svájci többnyelvûség elvei és módszerei a "nyelvi béke" megôrzésének igénye, a hátrányosabb helyzetben lévô nyelvi közösségeknek nyújtott kedvezmények egész Európában tanulmányozásra érdemes megoldások. "A többnyelvûségre épülô svájci modell európai érvényességû. Pontos ismerete olyan ország számára, mint Magyarország, egyenesen megkerülhetetlen, sôt elkerülhetetlen". A tanulmányokat történeti kronológia egészíti ki.

A mezôgazdasági miniszter szerint a termékek alábecsültek

Az állam uralkodó szerepének 1996-ig való megôrzése az agrártermelôknek a szükséges javak biztosításában és a termékértékesítésben meggátolta az egyes hatékony piacfolyamatok kibontakozását, ami gyengén fejlett gazdasági versenykörnyezet állandósulásához vezetett — nyilatkozta Dinu Gavrilescu mezôgazdasági miniszter a Rompresnek. Az egyes fô mezôgazdasági termékek árának indokolatlan ellenôrzése szintén fékezte a piaci versenyhelyzet meghonosulását. A csereárfolyam állandó túlértékelése a mezôgazdasági termékek alábecsüléséhez, a földmûvesek alacsony jövedelméhez és a termelés csökkent jövedelmezôségéhez vezetett, ami lebénította a beruházásokat e területeken — fûzte hozzá.

A hargitai turizmus külföldi támogatása

A magyarországi Szabolcs-Szatmár megye és Hargita megye küldöttei közös dokumentumtervezetet fogadtak el, amelynek célkitûzése elôsegíteni a hargitai turizmus fellendítését. A dokumentum szerint a Szabolcs-Szatmár megyei önkormányzat idei költségvetésébe foglalta a hargitai turizmus támogatására szánt 25 ezer dolláros összeget, amelyet egy vendéglátóipari panzióhálózat építésére fordítanak.

A homoszexuálisok jogairól Romániában

Az Európai Unió soros brit elnöksége megelégedéssel nyugtázta azokat a módosító indítványokat, amelyeket a román kormány nyújtott be legutóbb a homoszexuálisokat érintô jogszabályok ügyében. Az elnökségi nyilatkozat megállapítja: ha a módosításokat a bukaresti parlament elfogadja, azzal megszûnhetne az emberek nemi vonzalmuk alapján történô megkülönböztetése Romániában. Az Unió teljes mértékben támogatja a javasolt törvényes változtatásokat, s e módosító indítványok mielôbbi elfogadására ösztönzi a román törvényhozást — áll a nyilatkozatban. A homoszexuálisok elleni romániai hatósági fellépéseket rendszeresen bírálták a nemzetközi emberjogi szervezetek, elsôsorban a londoni székhelyû Amnesty International, amely a Romániáról közölt jelentéseiben mindig külön fejezetet szentelt e kérdésnek, s részletesen ismertet olyan jogi eljárásokat, amelyeket a hatóságok kifejezetten a homoszexuálisok ellen indítottak.

Újabb 350 milliárd lej az egészségügynek

A szenátorok és képviselôk szerdán, Bukarestben szavazattöbbséggel jóváhagyták az egészségügynek szánt összeg 350 milliárd lejjel való kiegészítését.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Nagy Annamária

Angol küldöttség Marosvásárhelyen

Tegnap délelôtt Marosvásárhelyen tartózkodtal a brit külügyminisztérium képviselôi, Simon Page és Laura Freemann, valamint Simon Coppin, a bukaresti brit nagykövetség politikai titkára. A küldöttséget Dana Estate, a nagykövetség munkatársa kísérte. A négytagú csoport elôbb dr. Dorin Florea prefektussal találkozott, majd Fodor Imre polgármesterrel folytatott megbeszéléseket. A látogatást baráti, ismerkedési céllal szervezték.

Új vasúti menetrend

Május 24-én, vasárnap éjjel 0 órától változik a vasúti menetrend, amely jövô év május 29-ig érvényes. A Román Vasutak által kiadott új tájékoztató megvásárolható az összes vasúti menetjegyirodánál. A megyénket érintô fontosabb vonatokról az érdeklôdôk lapunk 8. oldalán tájékozódhatnak.

Írni-olvasni tanulhatnak

A Salvati Copiii Szervezet Maros megyei kirendeltsége tegnap nyitotta meg Marosludason, a 4-es Számú Általános Iskolában az Utcagyerekek alfabetizálása és társadalomba való beilleszkedése elnevezésû központot. A Maros megyei Tanfelügyelôséggel közösen pedig ma szervezi meg a Gyerekek joga elnevezésû versenyt. A vetélkedôre 13 órakor, a vásárhelyi Építészeti Iskolaközpont dísztermében kerül sor.

Német majális

A Nyitott Szívek Német Ifjúsági Csoport szervezésében kerül sor szombaton 16 órától a Maifest — Májusi ünnep elnevezésû programra. A rendezvényt szép idô esetén a vásárhelyi Tisztikaszinó belsô udvarán, ha rossz az idô, az ASA-teremben tartják. Az érdeklôdôk német népi táncokat, tavaszról szóló énekeket és verseket láthatnak, hallhatnak, tombolán és egyéb játékokon vehetnek részt. A belépés díjtalan.

Elôadás az Empátia központban

A visszértágulatok keletkezése, következményei és kezelése címmel tart elôadást május 23-án, délelôtt 10 órától dr. Salat Csaba általános fôorvos az Empátia orvosi rendelôben (Marosvásárhely, T. Vladimirescu u. 61/1.). Érdeklôdni, feliratkozni a 166-049-es telefonszámon lehet.

A Hahota hétvégi mûsora

A Hahota színtársulat május 22-én este 8 órakor Szovátán a Munkásklubban, május 23-án este 8 órakor Székelyvajában Kabaré az egész világ címû összeállítáásval, míg május 24-én este 8 órakor Erdôcsinádon Mark Camoletti: Leszállás Párizsban címû végjátékával vendégszerepel.

Ion Vlasiu-emlékmûsor

A Teleki Téka épületének Ion Vlasiu kiállítótermében szombaton 10 órakor a névadóra emlékeznek. A rendezvényen jelen lesz Ioana Vlasiu mûkritikus, a mester lánya is.

Mini Arabesque

Május 24-én 16 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban lép fel balettmûsorával a Mini-Arabesque csoport. Az elôadáson jelen lesz az angliai királyi balettiskola tanárnôje Katia Zveleibilova is.

Külföldi út elôtt a Boróka

Szombaton este 9 órától Nyárádselyében vendégszerepel a Boróka Néptáncegyüttes vidám zenés táncos népi mûsorával. Vasárnap este 9 órától Nagyernyében mutatja be ugyanazt a mûsorát, melyben nyárádmenti, Küküllô menti, mezôségi, széki és kalotaszegi táncokat, valamint népdalokat láthat és hallhat a közönség. A zenét Moldován Horváth István, Sinkó András és Gondos Tibor szolgáltatja. Június elsején az együttes ugyanezzel a mûsorral Lengyelországban a Sosnowieci Nemzetközi Néptáncfesztiválon vesz részt.

Turistajelzések

A Kelemen- és a Görgényi-havasokban is felújítják a turistajelzéseket — értesített Torjai Rácz Zoltán, a Kelemen-Maros Turistaegyesület vezetôje. Az egyesület tagjai a nemrég megjelent turistakalauzok alapján végzik a munkát június és szeptember között. Az akciót anyagilag támogatni óhajtók hétfôn este 7 órakor jelentkezhetnek a marosvásárhelyi Nicolae Grigorescu u. 19 szám alatti székhelyen.

Marosludasi kulturális hét

18. alkalommal szervezik meg a marosludasi mûvelôdési és sporthetet. A május 25-31. között sorra kerülô rendezvényrôl nem hiányzik a versmondó és Ki mit tud verseny, a kézilabda-, futó- és kerékpár-, kosárlabda-, aszfaltrajz- és mûvészeti vetélkedô, illetve a népi táncbemutatók. Kedden 18 órától a római katolikus parókia termében az EMKE és az RMDSZ szervezésében mutatják be Zonda Attila: Bársonyszékek és hangulatok címû könyvét.

Azonosított tolvajok

A szászrégeni rendôrség a napokban azonosította két lopás elkövetôjét. A 19 éves régeni Cofari Florin Claudiu az április 13-ról 14-re virradó éjszaka hatolt be a helyi Siminex Kft. üzletébe, ahonnan 4 millió lej értékben tulajdonított el javakat. Két éjszakával korábban a 20 éves régeni Moldovan Simion törte fel a ratosnyai Olsim Mini ABC élelmiszerboltot, s okozott 5 millió lejes kárt. A két fiatalember ellen elôzetes letartóztatásuk mellett folyik az eljárás.

Az útlevelek megújításáról

Ghidiu Ioan rendôralezredes arról tájékoztatott, hogy a régi fajta útlevelek érvényességi idejét nem hosszabbítják meg, az új típusúak közül a legelsôk 1994 augusztusában készültek, következésképpen csak a jövô évben kell a hatóságnál láttamoztatni ôket és nem bizonyos, hogy akkor is ugyanannyi lesz a CEC-hez befizetendô taksa, mint most (21.000 lej). Ha viszont valaki attól tart, hogy több éves külföldi tanulmánya vagy munkavégzése alatt hatályát veszti a ma még használható útiokmánya, akkor elôre kérheti egy új útlevél kibocsátását.

Copyright © Népújság - 1998