L. évfolyam 94. (13881) sz.

1998. május 16. szombat

A prefektus megvédte Petôfi emlékét

A hatóságok elsô ízben tartóztatják fel Funart magyarellenes cselekedeteiben

Magyari Tivadar

Kolozs megye prefektusa rendelettel akadályozta meg Gheorghe Funar polgármestert abban, hogy olyan, Petôfi Sándorral kapcsolatos emléktáblát állítson fel, amelyet a román és a magyar kormány egyaránt sértônek minôsített. Ez az elsô eset, hogy a kormányt képviselô hatóság feltartóztatja Funart magyarellenes cselekedeteiben. A rendkívüli esetekben szokásos diplomáciai gesztusként ebben az ügyben Budapesten a külügyminisztériumba kérették Románia magyarországi nagykövetét.

Tegnap délelôtt 11 óra elôtt kellett volna falra kerülnie annak az érctáblának, amely a költô kolozsvári szálláshelyét, az egykori Biasini Szállót úgy jelöli meg, hogy Petôfit "Alexandru Petrovici, szerb eredetû költônek" nevezi. Az épületen már van néhány tábla. Egy kis méretû, régi magyar nyelvû emeletmagasságban emlékeztet arra, hogy Petôfi és hitvese ott szállt meg egykoron. Ez a helyszín a kolozsvári magyarok március 15-i koszorúzási helye. A táblát közös kolozsvári látogatásuk mozzanataként Göncz és Constantinescu elnök is megkoszorúzta a tavaly. Egy másik, hatalmas táblát néhány éve már Funar helyeztetett fel, és ez az erdélyi románok elleni állítólagos 1848—49-es mészárlásoka emlékeztet. Tegnap 11-kor fôképpen újságírók és RMDSZ-politikusok várták, hogy mi történik. Alig néhány járókelôn kívül más nem gyülekezett, megjelent viszont egy osztálynyi kisiskolás, akiket — amint a kísérô tanítónô elmondta —, a Cosbuc Líceum igazgatója rendelt ki az iskolából az eseményre. Ilyen funári emlékavatók esetén az avatás elôtt alig néhány órával helyezik fel a táblákat, amit Funar és kísérete érkezéséig rendôrök ôriznek. Most a néhány rendôr a tábla helyét immár kijelölô szegeket ôrizte, de a tábla nem volt sehol. A közelben lakók állítása szerint a rendôrök a tegnapelôtt a késô esti órákban munkásokat akadályozták meg némi szóváltás után abban, hogy a táblát felszereljék.

Kolozs megye prefektusa elôször egy levélben kérte Funart, hogy tisztességgel emlékezzék meg 1848-ról, ne tétesse fel azt a táblát, amire olyan név kerül, amit a költô nem használt. Mivel Funar nem állt el szándékától, a prefektus különbözô törvénycikkelyekre hivatkozva rendeletet adott ki, mely szerint az illetô épületre egyelôre semmiféle táblát nem lehet feltenni, és a rendelet érvényesítését hivatalosan a megyei rendôrség hatáskörébe utalja. Nehezíti a prefektúra helyzetét, hogy a táblaavatáshoz nincs szükség városi tanácsi határozatra, és ennek hiányában nincs mit a prefektusi hivatalnak jogi úton megtámadni és felfüggeszteni. Így a prefektus például építkezésre vonatkozó törvényekre, illetve a mûvelôdésügyi tárca által kiadott, az 1848-as megemlékezésekrôl szóló kormányrendeletre hivatkozik. Funar 12 órakor sajtóértekezlet;n bejelentette, hogy ezt nem tekinti törvényes alapnak, és így pereli a prefektusi hivatalt. "A táblaavatást elhalasztottuk. A rendôrség parancsot teljesít, és nem akartuk az ünnepet elrontani" — mondta a polgármester, aki az erdélyi románok 1848-as balázsfalvi nagygyûlésére akart emlékeztetni ezzel a táblával, ami viszont csak Petôfit említi. A Népújság tudósítójának nyilatkozva Funar cáfolta, hogy megkísérelték volna a táblát felszerelni, de azt a rendôrség megakadályozta.

Ülésezett az RMDSZ Területi Egyeztetô Tanácsa

Kérdések, kérdôjelek

Mózes Edith

Baráti beszélgetéssé "szelidült" végül is a csütörtök délutánra, a megyei RMDSZ székházba összehívott TET- (Területi Egyeztetô Tanács) ülés. Ugyanis mindössze heten jelentek meg a TET(t) "színhelyén". Ennek ellenére tanulságos, mondhatni érdekes dolgokat tudhattunk meg a megyei szervezet életérôl, tevékenységérôl.

A javasolt napirenden a TKT (Területi Képviselôk Tanácsa) '97 június - '98 május 15. közötti határozatainak áttekintése a kiosztott dokumentáció alapján; a fontosabb határozatok részletes ismertetése; a TET-határozatok vitája és elfogadása; a területi alelnök személyének megerôsítése; a megyei szervezet 97-es évi beszámolója; a megyei szervezet 97-es pénzügyi jelentése; az önkormányzati testületek 97-es évi beszámolói; a szenátorok és képviselôk beszámolói; a megyei alapszabályzat módosítása a kongresszuson elfogadott szövetségi alapszabályzat értelmében; a területi szabályzat- felügyelô bizottság felkérése a megyei alapszabályzat átvizsgálására; különféle téma szerepelt.

Jelen volt a megyei RMDSZ alelnöke, Kiss István, aki Tôkés András, a TET elnöke felkérésére lényegében tallózott a megyei szervezet (a legutóbbi TKT- ülésen Kolcsár Sándor elnök által felolvasott) beszámolójában, s mint hangsúlyozta, csak amit lényegesnek talált, azt mondta el. Megemlítette a megyei RMDSZ bel-, illetve külpolitikai tevékenységét, szólt az oktatási, egészségügyi, kulturális, szociális stb. tevékenységrôl, elmondta, hogy a beszámolóban benne vannak az RMDSZ- képviselôk és szenátorok jelentései.

Mivel a testület jelenlevô hányada nem volt határozatképes, a hozzászólók csupán véleményt mond(hat)tak például a megyei szervezet tevékenységérôl, az RMDSZ (megyei és városi) tanácsosok és a szervezet viszonyáról és egyebekrôl. Egybehangzó vélemény volt, hogy a tanácsosok kötelessége beszámolni a tevékenységükrôl, mert a szervezettel alárendeltségi viszonyban vannak. Tôkés András kijelentette: "A városi tanácsban funkcionális zavarok vannak". Az egyéni érdekek sokszor "nem passzolnak" a szervezet érdekeivel, és hangsúlyozni kívánta, hogy :" a tanácsosokat az RMDSZ küldte a tanácsba, és nem azért kerültek oda, hogy tapasztalataikat kamatoztassák, hanem, hogy tapasztalataikat az RMDSZ érdekében kamatoztassák". Tôkés András azt is javasolta, hogy a képviselôk/szenátorok ne önértékelést végezzenek, s szépeket mondjanak magukról, hanem mások értékeljék tevékenységüket, s az legyen reális értékelés. Végül arra figyelmeztetett, hogy olyan alapszabályzat-módosításra lesz szükség, amely mûködôképessé teszi a TET-et.

A Kiss István által elég zavarosan elôadott beszámolóból nem pontosan derült ki, hogy a megyei funkciók leosztása során pontosan hány helyet szerzett meg az RMDSZ, s az utólagos magyarázatokba is belebonyolódott. (Tizenhárom posztról beszélt, de csak nyolc nevet tudott felolvasni). Erre jegyezte meg Gáspár Sándor, hogy a beszámoló hiányos, félrevezetô volt, nem tartalmazott pontos adatokat, s az sem derült ki világosan, miért kell a TET rábólintson bizonyos jelentésekre. Arra sem neki, sem másnak nincs ideje, mondta, hogy ide nem tartozó, ötletszerû fejtegetéseket hallgasson félórán keresztül.

Dr. Benedek István is az RMDSZ számlájára írta, "taktikai hibának" nevezte, az egészségügyi igazgatóság, illetve a megyei kórház igazgatója kinevezésével kialakult helyzetet, és hibának nevezte azt, hogy az RMDSZ országos vezetése nem továbbította idejében a megyei szervezetnek a szükséges információkat. Ugyanakkor vázolta a családorvosok helyzetét. Kemény csatározások után, kb. 20 magyar üzem- orvosnak sikerült Marosvásárhelyen beilleszkednie ebbe a magánszektorba. Azt is megtudtuk, hogy Búzásbesenyôben a Caritsan és a megyei RMDSZ támogatásával hoztak létre egy rendelôt. Szabó György Pál a magyarnyelvû oktatás helyzetérôl szólva, fôleg a szakoktatás szükségességére figyelmeztetett, és felvetette az EMKE nehéz anyagi problémáit. Csomós Attila a PHARE-program biztosította lehetôségekre hívta fel a figyelmet. Mátyás Zoltán számos kérdést fogalmazott meg. Legfontosabbak egyike volt: mit keres az RMDSZ a kormányban. Ezen kívül felvetette, hogy vajon az RMDSZ képviselôk és szenátork eleget tettek-e az elvárásoknak, mi a TET szerepe az RMDSZ megyei szervezetében; miért nincs Marosvásárhelyen egy magyar középiskola, mit tett ezért a magyar államtitkár. Elégedetlen volt a megyei alelnök beszámolójával, de a tárgyalóbizottságok munkájának eredményeivel is; Végül szorgalmazta a marosvásárhelyi városi szervezet létrehozását.

Abban egyetértettek, hogy gyakrabban kellene ilyenszerû nyílt, ôszinte beszélgetéseket folytatniuk. DE mi lesz a TET-tel? Miért hiányoztak annyian? Ki válaszol és mikor az eszmecserén felvetett kérdésekre? És a hasonló észrevételek sora még hosszan folytatható. Valamikor talán az ilyen lényegbevágó, konkrét dolgok tisztázására is sor kerül.

A mezôgazdasági értékjegyek

E hónap 31-ig válthatók ki

(kilyén)

Oroian Gheorghe, a megyei Postaellenôrzô Felügyelôség fôfelügyelôje tegnapi tájékoztatása szerint megyénkbe idén összesen 337050 értékjegy érkezett, a jelen idôpontig 310508-at vettek át az arra jogosultak, ez 92,13 %-os arányt jelent, ami jónak minôsíthetô. A megye területén lévô 97 kiosztópont (postai hivatalok, kirendeltségek és néhány településen postások) egyikénél sem fejezôdött be teljes egészében az értékpapírok átvétele. A jelek szerint Radnót, Bánd, Nyárádmagyarós, Sármás községekben a május 31-ei határidô elôtt véget ér az értékjegyek kiosztása. A fôfelügyelô felhívja azon polgárok figyelmét, akik még nem vették át gazdajegyeiket, mielôbb tegyék meg, hiszen a határidô nem változott. Különben a kiosztás ritmusa arra utal, hogy május 31-ig az az arány eléri a 95,5-ot, megközelíti a tavalyit.

Megkérdeztük Oroian Gheorghét, mit tud a Szászdályán (Apold község) történt mezôgazdasági értékjegy-lopásról? A Postaellenôrzô Felügyelôséget azonnal értesítették a történtekrôl: a tettesek az ottani hivatal ajtajáról leszakították a lakatot, tehát betörés nyomán jutottak be a helyiségbe, ahonnan 254 értékjegyet (27 millió lej értékben) vittek el. A felügyelôség a maga során az értékjegyek sorozatszámait eljuttatta a szomszédos megyék illetékes hivatalaihoz is ugyanakkor a Maros megyei Mezôgazdasági és Élelmezésügyi Igazgatósághoz. A kuponoknak egyelôre nyoma veszett, a rendôrség is bekapcsolódott az értékjegyek felkutatásába. Ioan Iacobtól, a prefektus egyik tanácsadójától megtudtuk azt is, hogy a prefektúrán aggodalommal vettek tudomást az értékjegyek feketepiacának kialakulásáról. Az azonban ellenôrizhetetlen. Ezért is kérik a gazdajegyek tulajdonosait, hogy fokozottan figyeljenek, kinek adják át vagy el azokat és mennyiért. A gazdajegyek tulajdonképpen csak a földterületek megmûvelésére használhatók fel.

Sárga Könyv — Maros megyében is

(máthé)

Csütörtökön délután a marosvásárhelyi Eminescu Ifjúsági Házban a temesvári Sedona Kiadó mutatta be a Sárga Könyv nevû vállalkozását. Cornel Secu igazgatótól megtudhattuk, hogy a Sárga Könyv (Yellow Pages vagy Yellow Book) információs rendszer 1945-ben született meg az Egyesült Államokban. Romániában elôször Temes megye Sárga Könyve készült el, az idén októberig minden megyében összeállítják a vállalatok, cégek eme listáját, mely teljességre törekszik. Viszont az igazgató szerint ha minden megyében a létezô cégek hatvan százaléka bekerül a Sárga Könyvbe, az jó eredménynek számít.

Maros megyében napokon belül létrehozzák kirendeltségüket, és megkezdik az adatgyûjtést. A Sárga Könyvbe fizetség ellenében és ingyen is bekerülhet egy vállalkozás. Az elôbbi esetben természetesen a vállalkozás több helyet foglal majd el a kiadványban. A Sárga Könyvek adatai CD-lemezre és az Internetre is felkerülnek, tehát korszerû eszközök segítségével is hozzáférhetôek lesznek.

Kelet-Európában a Sárga Könyvek rendszere elsô ízben Lengyelországban, majd Magyarországon épült ki. Az adatgyûjtést igen gondosan végzik majd el a bedolgozók. Legtöbb esetben szinte házról házra átfésülik a helységeket, hogy lehetôleg minél pontosabbak és teljesebbek legyenek az adatok. A Sedona Kiadó 60 állandó alkalmazottal és mintegy 400 bedolgozó munkatárs segítségével állítja össze az évente megjelenô Sárga Könyveket. A cégek névsora mellett a hazai városokról szóló igényes kiadványok megjelentetését is tervbe vette a kiadó.

Fiatalok és mohók!

(mózes)

Megalakult a fiatal liberálisok marosvásárhelyi városi szervezete. Azon az alakuló ülésen, amelyen a Nemzeti Liberális Párt ifjúsági szervezetét hozták létre, Traian Bosoancã, az NLP municípiumi szervezetének elnöke a párt "dicsô múltját" méltatta, emlékeztetve azokra az idôkre, amikor a város polgármestere, a prefektus, de a megyei tanács vezetôje is liberális volt és — természetesen — virágzott a liberális mozgalom. Késôbb, a kommunizmus idején illegalitásba kerültek, s most, 63 év után újraindult a liberális mozgalom. A párt megyei vezetôi közül jelen volt Mircea Folea tiszteletbeli elnök, Mircea Bãdulescu és Horatiu Suciu alelnökök, Andrei Enache vezetôségi tag és mások.

Már az elsô pillanattól látszott, mennyire liberálisok az összegyûlt fiatalok, ugyanis mindenféle bevezetô mellôzésével, egyenesen az elnökválasztásra tértek át. A napirend is úgy szólt, hogy választások, a kongresszusi küldöttek kijelölése, és különfélék. Beszámoló, hogy mit is akarnak, program stb. nem szerepelt a napirenden. Így aztán alig kezdôdött el a gyûlés, máris megvolt az elnök, ugyanis egyetlen (ön)jelölt, Merdariu Cristian, a Petru Maior Egyetem diákja — aki saját bevallása szerint elnök akart lenni, ugyanis sok rendezevényen részt vett már — indult a mezônyben. Miután megnyerte a választást, arról szólt a vita, hogy hány tagja legyen az állandó bürónak, meg hogy legyen vagy ne legyen szóvivôjük. Végül úgy döntöttek, hogy elég lesz egy héttagú vezetôség: elnök, két alelnök, titkár, és három tag.

A megfigyelôk azt sem rejthetik véka alá, hogy mindössze tizenkilencen (19) voltak jelen és szavaztak, ebbôl hét máris vezetôvé avanzsált.

Sajtótájékoztató a rendôrségen

Gyakoribb, sokrétûbb a bûnözés

Nagy Annamária

"Újabb és újabb módozatokat találnak ki a bûnözôk a törvénytelen vagyonszerzésre" — jelentette ki Cotoarã Vasile alezredes, a Maros Megyei Rendôrfelügyelôség parancsnoka a tegnap tartott sajtótájékoztatón. Jelen volt Tohãnean Vasile ôrnagy, a marosvásárhelyi rendôrség parancsnoka, Rus Pop Ioan ezredes, sajtószóvivô. Megtudhattuk, hogy gyakori a válltáskalopás, az év elsô négy hónapjában tíz válltáskát loptak el. Az áldozatok mindannyiszor nôk voltak. A rendôrség nemrég vett ôrizetbe egy olyan személyt, aki egymaga nyolc táskát tulajdonított el. Aggasztó méreteket ölt a személyautók kerekének lopása is. Az alezredes példaként említette, a vásárhelyi Kárpátok sétányon csütörtökön történt esetet, amikor 12 és 13 óra között egy Dacia három kerekét szerelték le egyelôre ismeretlen tettesek, a kocsit téglával pockolták fel. Egyre több lakásba hatolnak be tolvajok a zár feltörésével, leginkább a reggeli, délelôtti órákban. Elektronikai cikkeket, ruhanemût, készpénzt és ékszereket visznek el.

A lopások nagy részét (1252) kiskorúak és fiatalok követték el. A felelôsségre vont személyek rendezetlen, nagy családokból származnak, és az éhséggel, szegénységgel magyarázzák tettüket. Nem kevés azon fiatalok száma sem, akik a "félkarú rablók" vonzásában élnek, erre kell nekik a lopásból származó pénz. Jelen pillanatig 250 kiskorút azonosítottak, a 18 és 30 év közötti, tetten ért illetve azonosított bûnözôk száma meghaladja az ezret. "Az ismertté vált bûncselekmények (3325) 39 százalékát az úgynevezett apró lopások teszik ki" — fejtette ki a parancsnok.

Növekedés észlelhetô a személy ellen irányuló bûnesetek terén is. A hat emberölés családtagok között történt, ötöt közülük ittas állapotban követtek el. A fent említett idôszakban 34 magánlaksértést regisztráltak, míg a tavaly egy egész év alatt ezen bûncselekmények száma 60-70 volt. A parancsok szerint kevesebb a korrupciós ügyet fedtek fel. Az ismertté vált 191 korrupciós eset rendôri vizsgálata során 113 személyt hallgattak ki.

Cotoarã alezredes külön kiemelte az alapítványok által behozott jármûvek helyzetét. A 3221 jármûvet tartalmazó névsor elsô helyét a December 16-22. Egyesület foglalja el, amelynek nevére az 1994. január 1. és 1998. május 14. közötti idôszakban 229 jármûvet jegyeztek be, míg az alapítvány összjármû-állománya meghaladja az 350-et.

Az alezredes beszámolója szerint növekedôben van az ismertté vált gazdasági jellegû bûncselekmények száma (1183), leginkább azoké, amelyekben az okozott kár meghaladja az 50 millió lejt. Az eltelt négy hónap alatt 4,5 milliárd lejes kárt idéztek elô, míg a múlt évnegyedben 2,5 milliárd lejes kárt okoztak megyénkben az ilyen jellegû bûncselekmények elkövetésével. Az elemzett idôszakban két személy összesen 1,3 milliárd lejjel csapta be a vásárhelyi Azomures Rt-t. Egy aradi személy 1 milliárd 16 millió lej értékû mûtrágyát vett fel öt fedezet nélküli CEC- szelvény ellenében, míg egy konstancai férfi 264 tonna, 310 millió lej értékû mûtrágyát "vásárolt" hasonló módon. Nem ismeretlen a Maros megyei rendôrök elôtt a vámcsalás sem. Jelen pillanatig nyolc olyan ügyben rendeltek el kivizsgálást, amikoris a vám kijátszásával hoztak be jármûvet az országba, több mint 1,4 milliárd lejjel károsítva meg az államot.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Benedek István

Beruházási lehetôségekrôl tárgyaltak

Tegnapelôtt délután a Maros Megyei Prefektúrára látogatott Árgyélán György, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetségének gazdasági attaséja. A vendég a megyeházán dr. Dorin Florea prefektussal a megyében feltérképezhetô beruházási lehetôségekrôl tárgyalt, majd a tegnap Szovátára utazott, a fürdôváros idegenforgalmi kínálatának felmérése érdekében.

Közvetít a prefektus

A marosszentkirályi Agroipari Rt. és a mezôpagocsai, mezôpaniti, mezôbándi, rücsi községi tanácsok között évek óta nézeteltérés tárgya a részvénytársaság használatában levô, de a községek által visszakövetelt földterületek sorsa. Tegnapelôtt a társaság székhelyén a prefektus jelenlétében folytattak tárgyalást a községi földosztó bizottságok a vállalat menedzserével, ugyanis e probléma miatt nagyon alacsony e községekben a jogos tulajdonosaiknak visszaszolgáltatott földterületek aránya.

Számítógépet adnak át

Kedden este hét órától a marosvásárhelyi Bay Zoltán könyvtárban (Retyezát utca 3. szám) dr. Kovalszki Péter, Detroitban élô orvos, a Library Alapítvány kuratóriumának tagja találkozik az alapítvány támogatását élvezô diákokkal, akiknek ez alkalommal egy ajándékba hozott számítógépet is átad.

Kirándulnak a nyertesek

A marosvásárhelyi Rhododendron környezetvédelmi szervezet a nemrégiben megtartott Föld Napja alkalmából környezetvédelmi témájú fogalmazási versenyeket hirdetett a helybéli 5, 10, 18-as általános iskolák tanulóinak. A vetélkedôk nyerteseit az EKE közremûködésével egynapos kirándulásra viszik az Istenszékére. A túra célja a tanulóknak a helyszínen történô, környezetvédelmi jellegû nevelése.

Anyáknapi rendezvénysorozat

A marosvásárhelyi Belvárosi Plébánia ma és holnap Anyák napi ünnepet tart. Ma délelôtt fél tizenegytôl szentmisét tartanak a Kôvirág Együttes, a Nagy István Ifjúsági Vegyeskar és szavalók közremûködésével. Délután 3 órától Puskely Mária budapesti egyháztörténész találkozót tart a pedagógusokkal, amelynek témája a kereszténység, kultúra és család. Hat órától az egyetemi hallgatókkal és fiatal értelmiségiekkel lesz találkozó a plébánia tanácstermében. Holnap tíz órától, a rendezvényt lezáró szentmisén a budapesti vendég a a Szent Erzsébet-i magatartás üzenetérôl és érvényességérôl beszél. Fellépnek a Mûvészeti Líceum diákjai. Ugyanekkor értékelik és díjazzák az Anyák napi versenypályázatra érkezett alkotásokat is. A pályázat elsô három helyezettje felolvassa dolgozatait.

Szülôföldünk, Maros mente

Ma tíz órától Gernyeszegen honismereti vetélkedôt tartanak a fenti címmel, amelynek célja a szülôfalu és a szülôföld, valamint Marosvásárhely történetének jobb megismerése. Résztvevôk a vidék iskoláinak V-VII. osztályos tanulói.

Gyermekmûsor a színpadokon

A Tamacisza Társulat Ugra-bugra-ákom-bákom címû verses, játékos, humoros gyermekmûsorával ma 10 órakor Körtvélyfáján, fél egykor Sárpatakon és délután fél hatkor Sáromberkén lép színre, a falvak mûvelôdési házaiban. Fellépnek Kozsik Ildikó, Kozsik József és Bölöni István.

Zenés esték a Vártemplomban

Hétfôn, május 18-án este hét órától a marosvásárhelyi Vártemplomban a Sonore vonósnégyes kamarazene-estjét tartják. A vonósnégyes tagjai: Kozma Éva, Ábrám Zsuzsa, Barabás Boróka és Orbán Katalin. Mûsoron Mozart G- dúr és D- dúr, valamint Schubert Esz-dúr vonósnégyesei szerepelnek. A belépés díjtalan, az önkéntes felajánlásokat a Vártemplom orgonájának felújítására fordítják.

Természetvédelemrôl másképpen

Az Erdélyi Kárpát Egyesület marosszéki osztáyának heti találkozóján, amelyet a marosvásárhelyi unitárius egyházközség Bolyai téri tanácstermében tartanak hétfôn május 18- án este fél nyolctól, Bálint Ákos a természetvédelemrôl tart kötetlen beszélgetést.

Ráduly János Vadasdon

A vadasdi kisiskolások kedden, május 19-én író- olvasó találkozót tartanak Ráduly János rovásírás-kutatóval, akinek legutóbbi kötetében két, vadasdi rovásírásos emlék is szerepel.

Tündérlaki lányok

A marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata ma este hét órától a Nemzeti nagytermében A Tündérlaki lányok címû darabot adja elô. Az elôadásra a Szabó Ernô bérlet érvényes.

Áramszünet

A RENEL marosvásárhelyi fiókegységének közlése szerint május 18. és 22. között naponta 8- tól 19 óráig szünetel az áramszolgáltatás Marosszentgyörgyön a Fô utca 1032-1054 számai között. Szintén Marosszentgyörgyön, május 19- én, hétfôn 8-16 óra között nem lesz áram az Akácos (Salcîmilor), Hársfa (Teilor), Kertészek (Grãdinarilor), Szôlôs (Viilor), Malom (Morii), Mociar utcákban.

Festik a táblákat

Érdeklôdésünkre, hogy sor kerül-e a marosvásárhelyi tanács határozata alapján a jövô hónap elejére tervezett nehézjármû- forgalomelterelésekre, a remdôrségrôl Lupa Alexandru százados úgy tájékoztatott, hogy június 15-re halasztották az intézkedés bevezetését, ugyanis még csak most, illetve ezután festik le a Citadin Prest vállalatnál a megrendelt közlekedési táblákat. Így a Kolozsvár—Segesvár irányban (és fordítva) az átmenô forgalmat a Dózsa György, Béga, Bodoni, Mestec_nisului (Nyíres) utcákra, illetve a városszéli Segesvári útra irányítják, míg a Régen felôl Kolozsvár fele (és viszont) igyekvôknek az 1989. December 22. utca — Köztársaság tér — Mãrãsesti tér — Kinizsi Pál — Sinaia utca — Maros híd, Tisza utca, Marosszentkirályi fô út — Új gát — Szabadság utca — Recoltei (Termés) és Dózsa György utca útvonalat ajánlják.

Országos hírek

Hírszerkesztô: Bodolai Gyöngyi

Múzeumi Világnap

A kulturális javak veszélyeztetettsége világszerte aggasztó méreteket öltött, ezért a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa ebben az évben ezt a témát helyezte a világnap alkalmával rendezett ünnepség elôterébe. Az immár hagyományossá váló majálist Budapesten ma és holnap rendezik meg a Nemzeti Múzeum kertjében felállított múzeumi sátrakban, ahol szórakoztató programokkal várják az érdeklôdôket. Lesz például kelta esküvô, mulatság Mátyás király udvarában, lovagi próbák, haditorna-bemutató. A kétnapos múzeumi majális megnyitóján kihirdetik az Év múzeuma 1977 pályázat két nyertes intézményét is, amelyek 1 — 1 millió forintot kapnak.

Lemondott a pénzügyi államtitkár

Radu Vasile kormányfô a parasztpárt frakcióinak együttes ülésén értesítette a pártot Corneliu Gorcea pénzügyi államtitkár lemondásáról — nyilatkozta szerda este Vasile Lupu alelnök, hozzáfûzve, hogy a miniszterelnök a lemondást elfogadta. Mint ismeretes, Gorcea döntötte el a RENEL folyószámláinak zárolását.

A tét 30 millió ECU

Rendkívüli ülést tart a kormány május 18- án — közölte csütörtökön Rãzvan Popescu kormányszóvivô. Az ülésen elfogadják a regionális fejlesztésre vonatkozó törvénytervezetet. A dokumentum elfogadásának határideje: május 20-a. E törvénytervezettôl függ, hogy Románia az EU részérôl megkapja-e a mintegy 30 millió ECU értékû finanszírozást.

Cáfolat

Alexandru Herlea integrációs miniszter azt nyilatkozta szerdán a parasztpárt parlamenti frakcióinak együttes ülését követôen, hogy a kormány támogatni fogja az Európai Integrációs Ügyosztályt csatlakozási erôfeszítéseiben. Az ügyosztálynak május végéig pontos határidôket kell betartania, nevezetesen ki kell dolgoznia az európai csatlakozási stratégiát, véglegesítenie kell az idei Phare-memorandumot. Közölte továbbá, hogy kérte az ügyosztály államtitkári tisztségeinek egy hellyel való kiegészítését, a feladatok kellô teljesítése érdekében. Cáfolta továbbá ama híresztelést, hogy megszüntette az ügyosztályt, teljességgel igaztalannak és alaptalannal minôsítve a sajtó ezirányú híreit.

Nô a küladósság

Nyolcmilliárd dollárra kúszott az ország küladóssága márciusra, miután februárban 35 és fél millió dollárral növekedett. Ezt a Nemzeti Bank tudatta csütörtökön, megjegyezvén nyilatkozatában, hogy a külföldi adósságból 4,8 milliárd a kormány adóssága, 2 milliárd az állami vállalatoké, a többi pedig magáncégeké. A kormányzat a nemzetközi pénzügyi szervezeteknek 3,265 milliárd dollárral, a bankoknak pedig 1,6 milliárddal tartozik. Az adósságokból kevesebb mint 400 millió a rövid lejáratú adósság. A lakosság csökkenô mértékben tartalékol külföldi fizetôeszközben — derül ki továbbá a csütörtökön közzétett statisztikából. A legutóbbi vizsgált hónapban, februárban például a lejmegtakarítások egybillióval nôttek és a hónap végén 20,2 billiónál tartottak. A lakossági valutavásárlások a márciust megelôzô fél évben 40 százalékkal estek vissza.

Remény a diplomahonosításra

Bárányi Ferenc egészségügyi miniszter szerda délután érkezett haza Genfbôl, ahol részt vett az Egészségügyi Világszervezet 51. közgyûlésén. A Rompres hírügynökségnek adott nyilatkozatában közölte, hogy nyolc szakembert kell kinevezni a világszervezetbe. Beszámolt a Nagy-Britannia, Izrael és Magyarország küldöttségeivel tartott megbeszéléseirôl, valamint arról, hogy brit, finn és izraeli kollégáival együttmûködési jegyzôkönyvet írt alá. A magyar küldöttséggel folytatott megbeszélések nyomán lehetségesnek látszik az egyetemi diplomák kölcsönös elismerése.

Ciorbea az egyetlen

Az 1990 óta egymást váltó kormányfôk közül Victor Ciorbea volt az egyetlen, akik protokollvillájából lemondása után rögtön visszaköltözött 66 négyzetméteres háromszobás tömbházlakásába. Petre Roman és Nicolae Vãcãroiu maradt, Theodor Stolojan pedig még mindig Washingtonban lakik.

Új képzésû benzinár

Radu Berceanu ipari és kereskedelmi miniszter csütörtökön bejelentette: az ország finomítóiban a benzin termelési árát 199 dollárról 171 dollárra csökkentették, hogy alkalmazkodjanak a világpiaci árhoz, és jövedelmezôvé tegyék az exportot. Ez elôsegíti, hogy a benzinkészlet meghaladja a 200 ezer tonnát. A Petrom tulajdonában levô benzinkutakban a jövô héttôl lehetôvé teszik, hogy a benzinárakat 5 százalékkal fel- vagy lefele módosítsák a helyi piaci helyzettôl függôen az alapárhoz képest, amely 4400 lej a szuperbenzin literje esetében. A kutak 4200 lejig csökkenthetik az árat. A Petrom így hatékonyabban veheti fel a versenyt a mind több külföldi társasággal.

A lépcsô titka

Eltûntnek hitt nemzeti kincseket mutattak be a sajtónak Budapesten a Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett Ferences Rendtartomány budapesti székházában. A gyöngyösi rendház elfalazott lépcsôfeljárója mögül ez év április 28-án elôkerített ódon könyvek legnemesebbike az a Fustus Biblia, amelyet 1462-ben nyomtattak ki Gutenberg nyomdájában, Johannes Fust aranymûves iniciáléival. A levéltári anyagok közül különösen értékes a török kori levelezés, a XVII-XVIII. századi okiratok. Elôkerültek ezüstbôl, aranyból készült ötvösmunkák smaragd és rubin díszekkel. Traianus császár arcképét ábrázoló római kori pénzérmék is gazdagítják a feltárt kincset. A nemzeti vagyontárgyakat most mentesítik a penésztôl, fertôtlenítik és restaurálják, utána pedig kiállítják a nagyközönségnek is.

Kizárólag önerôbôl

— a Mûvészeti Líceum koncertje —

Elekes Márta-Adrienne

Amint az ékszerész csiszolja a gyémántot, hogy egyre csodálatosabban csillogjon, vagy amint a szobrász faragja a hideg márványt, hogy lelket leheljen belé, úgy dolgozik a muzsikus is nap mint nap, hogy élménnyé tegye azt, amit egykor az emberiség nagyjai megalkottak. A Mûvészeti Líceum zenész diákjainak május 12-i koncertje egy ilyen rendszeres, kitartó munkáról tesz tanúságot. Örvendetes módon olyan alkotások kerültek mûsorra, melyek majdnem mindenkit bevonnak a tevékenységbe. Gondolok itt a 103-as Haydn- szimfónia megszólaltatásához szükséges gazdag hangszeres összeállításra, de ugyanakkor a Pergolesi: Stabat mater-re is, melynek elôadása a zenekar mellett kórust illetve énekes szólistákat igényel. És ezt önerôbôl sikerült összehozni, hiszen az igen fiatal szoprán és alt szólisták is, Iordache Beatrice és Borsos Edith még néhány éve ugyanezen intézmény, iskola keretei közt formálódtak, itt bontakozott ki tehetségük. A Pergolesi-alkotás elôadásából elöljáróban néhány részt hallottunk már a diákok egyik téli koncertjén, és akkor a Vártemplom kissé visszhangos akusztikája elônyökkel szolgált. Most a tiszta és összehangolt ének pótolta a hangerô, a belsô tartás és néhol a színek sápadtságát. Kifejezésre jutott itt többféle formában a panasz, de félreismerhetetlenül felbukkant Pergolesi vígoperai hangja is, melynek érzékeltetésében a zenekar és a szólisták kölcsönösen közrejátszodttak.

A Haydn-szimfónia gazdag fantáziáról és nagy tapasztalatról árulkodó, különbnél különb zenei megoldásai az újrafelfedezés erejével hatottak. A híressé vált üstdobpergés indítás talán lehetett volna vészjóslóbb. E hangulatot nyomatékosítja a bevezetô Dies Irae-re emlékeztetô dallamrajza is. A nyomasztó érzést keltô gomolygó zenei anyagot a gondtalan, ízes hangsúlyokkal teli Allegro váltja fel. Furcsa modális lépések fûszerezik a második tétel ikervariációinak két témáját: bôvített szekund a moll és líd fordulat a dúr témát. Ebben a részben sorra minden hangszer szerepet kapott, és ezt az elôadók láthatóan komolyan vették. A népi vonások sorát a Menüett hamisíthatatlan osztrák dialektusa gazdagította. A közönség népzenében való elkalauzolása folytatódott a Finaleban: a kürt (nálunk a lehetôségeknek megfelelôen harsona) fanfárt követô téma a kutatók szerint egy horvát népdal. A nagyszabású tétel, mely erre az egyetlen témára épül, Haydn zeneszerzôi tudásának méltó bizonyítéka.

Szokás mondani, hogy a "londoni szimfóniák" a klasszikus mûfaj koronái. Korona volt ez a Mûvészeti Líceum diákjainak koncertjén is: a fôleg diáktársakból, szülôkbôl és tanárokból álló közönség kitartó tapsára a zenekar a Finale határozott befejezô gesztusával válaszolt. És végül mit jelentett ez az elôadás? Egy nagy összefogás eredményét, a közös zenélés örömét, melynek fô irányítói és lelkes vezetôi Kovács András karvezetô és Szônyi Zoltán karmester voltak.

Az egyetemisták állásbörzéjén

A kínálat csökkent, a kereslet nem

Benedek István

Szerdán délután zárult a Nemzeti Színház elôcsarnokában a Petru Maior Egyetem diákligája és az Expomures Rt. közös szervezésében megtartott állásbörze, a Jobshop.

Összesen tizenöt cég jelentkezett állásajánlatokkal, fôleg mûszaki és kereskedelmi területeken. Ötven munkahelyet lehetett elfoglalni, és ezekre hozzávetôleg négyszáz diák, vagy friss diplomás fiatal jelentkezett.

A tavalyi börzével összehasonlítva, most kevesebb állást kínáltak. Tavaly csaknem háromszor több, százhúsz szabad munkahely állt rendelkezésre, negyedszáz társaságnál. A kevesebb ajánlat iránt a tavalyival megközelítôleg azonos számú álláskeresô diák érdeklôdött. Ezt a tényt több szemszögbôl lehet megközelíteni. Az idei feltételek mellett — a számok tükrében — a tavalyinál jóval élesebb versengés alakulhatott ki az elfoglalható helyekért, ami a munkaadók részérôl mindenképpen elônyös, hiszen több ajánlkozóból könnyebben lehet jól felkészült, a cégnek minden szempontból megfelelô alkalmazottat találnia. Másrészt arra próbáltunk választ keresni, hogy mi okozhatta a börze munkahely- kínálatának csökkenését, ami a diákokat hozza nehezebb helyzetbe. Az Expomures Rt.-nél, akik a standokkal és a bútorzattal társultak a szervezésbe, Bahrim Daniellel beszélgettünk, aki szerint az általános gazdasági visszaesés okozza ezt a jelenséget, kevés a fejlôdô cég, inkább a stagnálás jellemzô a társaságokra.

A szervezôk egyike szerint az is szerepet játszott a visszalépésben, hogy eltérôen a tavalyi gyakorlattól az idén pénzbe került a cégek részvétele, bár az összeget nem lehet jelentôsnek nevezni, ha figyelembe vesszük, hogy a meghirdetett állásra többen is pályáznak, akikkel a cég képviselôje azonnal kapcsolatba kerül, és megközelítôleg fel is mérheti az ajánlkozók hozzáértését, komolyságát. És amúgy is, ha a társaság pályázatot hirdet az állás elfoglalására a sajtóban, az is pénzbe kerül. Érdekes szemügyre venni azt is, hogy kik kerestek itt friss diplomásokat. Túlnyomórészt a magáncégek érdeklôdtek a diákok iránt, elenyészô volt az államiak száma, márpedig a többnyire nagyobb állami vállalatoknál általában jelentôsebb arányban foglalkoztatnak diplomásokat, mint a fôleg kis és közepes nagyságú magáncégeknél. Utalhat ez arra is, hogy a privát vállalkozásoknál kialakulóban van a jó értelemben vett, hozzáértésen alapuló munkaerôverseny, míg a múltból átörökölt nagyvállalatoknál "pult alatt" töltik be a szabad helyeket?

Újabb ígéretek

Az útburkolat felújítására még várni kell

(benedek)

Több éve visszatérô téma lapunkban is a vásárhelyi volt Kemény Zsigmond (Radnai) utca és a Predeal utca alsó szakaszának állapota. Ezek az utak gépkocsival jószerével járhatatlanok. Javításukat évente tervbe vették, de a Kemény Zsigmond utcában mind a víz-, mind pedig a gázvezetékeket cserélni kellett, amíg ez nem történt meg, nem újíthatták fel az útburkolatot. A Predeal utca alsó szakasza azért maradt "himlôs", mert a múlt években történô nagyjavítás folyamán a vízvezetékeket cserélô vállalat a közüzemekkel támadt anyagi természetû nézeteltérése miatt abbahagyta a munkát, így az érintett szakaszon is cserére vár még a vezeték, és vele együtt felújításra az útburkolat.

A gázszolgáltató vállalat megbízásából napok óta a Scorillo cég cseréli a Kemény Zsigmond utca gázvezetékeit, és értesüléseink szerint jövô hónap elején írják ki a pályázatot a két említett vízvezetékcsere elvégzésére. Ez utóbbi munkákat a közüzemek saját anyagi alapjaiból fogja elvégezni. Várhatóan júliusra érnek véget a vezetékcserék, de az útburkolat felújítására még nem tudni, mikor lesz pénz.

Copyright © Népújság - 1998