— Megindultam, mint a síugró a pályán lefele, amelynek most az egyharmadánál tartok. Visszamászni, az maga a halál. Egyetlen lehetôség van: minél gyorsabban és minél hamarabb ugrani...— mondotta brassói beszélgetésünk során dr. Bárányi Ferenc egészségügyi miniszter, aki a Radu Vasile kormányban az egyik legkritikusabb tárcát kapta, azt, amelyiknek a vezetésébe a legtöbben belebuktak.

— Mielôtt a meredek pályán való lesiklás mikéntjérôl kérdeztük volna, arra kértük, hogy a frissen kinevezett miniszter szemszögébôl vázolja a terepet. Íme a válasz:

— Románia egészségügyi helyzete kétségbeejtôen rossz. A kommunizmus idején azzal hitegettek bennünket, hogy mi vagyunk a legegészségesebb nemzet Európában, mivel genetikusan egészségeseknek születtünk. Ez nyilván hazugság volt, hisz Európában utolsó helyen állunk, ami az egészségügyi mutatókat illeti. Ez ijesztô, de a tény, hogy ismerjük, kicsit megnyugtató. Legalább tudjuk, hogy a rossz mennyire rossz.

— Hogyan látja a kiutat ebbôl a helyzetbôl?

— Gyökeresen meg kell változtatni az egészségügyi ellátást, az emberek gondolkodásmódját, életkörülményeiket. Szegény embert gyógyítani nagyon nehéz, mert a szegényt az ág is húzza, a betegség könnyen megtalálja. Az emberek életkörülményeinek a megváltozatatása társadalmi és nem egészségügyi feladat. A gondolkodásmódjuk átalakulása pedig a társadalmi léttôl függ. Nyilván létezik egészségügyi nevelés is, ami kevés. Ahol határozottan tehetünk valamit, az az egészségügyi ellátás. A reformnak kell megváltoztatnia azokat a becsontosodott, begyökeresedett népi elképzeléseket, melyek szerint az ember csak akkor megy az orvoshoz, amikor azt hiszi, hogy beteg. Holott életünk két legfontosabb momentumánál egyaránt ott van az orvos. Szeretnôk, hogy közbe-közben is ott legyen.

— Említette, hogy az átalakulás két fontos pillérre támaszkodik: az egészségbiztosítási rendszer bevezetése és a privatizáció....

— Ezt a két csikót kellene felhasználni, hogy kitépje az egészségügy szekerét a kátyúból. A két deres tulajdonképpen testvér. Ôk errôl nem tudnak, s, bár egy vérbôl származnak, még mindig nem értik meg egymást. Az lenne a feladatom, hogy ezeket összehangoljam, és a közös energiával nagyot alkossunk. Az EB eddig egy centralizált, központosított, szovjetektôl származó rendszer volt, amit maguk a szovjetek is Nagy-Britanniából vettek át, és nagyon elrontottak. Mi pedig tovább rontottuk, s így semmiképpen sem felel meg a jelenlegi követelményeknek. Most rohamos gyorsasággal, még ha hibákat is követünk el, rá kell térni a deszcentralizált német Bismarck rendszerre, ami véleményem szerint a világon a legjobb. Annak ellenére vagy éppen azért, mert a németek is szidják, s állandóan változtatják. 1853-tól a törvény 4362 módosítást szenvedett. Bár mi is ott tartanánk, hogy annyiszor kellett volna módosítanunk!

— Kivülrôl úgy tûnik, hogy lelassult a folyamat. Ez biztosan nem így van, de, ha mégis, Bárányi Ferenc hogyan szándékszik felgyorsítani a privatizációt?

— Ha azt mondom, hogy az egészségbiztosítás terén a forradalom óta nem történt semmi, akkor az elôdeim — összesen nyolcan voltak — rossz néven veszik. Mert történt valami, csak sokkal kevesebb, mint ami történhetett volna. Ha kívülrôl nem is annnyira nyilvánvaló, de 1989. január elsejétôl megkezdôdött az egészségbiztosítási alap pénzügyi megteremtése úgy, hogy a munkaadó és a munkavállaló jövedelmének 5-5 százalékával járul hozzá a béralapból illetve a jövedelmi adóból. Ezt korábban is fizette, csakhogy eddig a pénzügyi illetve a munkaügyi minisztériumhoz került, most pedig a megyei egészségügyi pénztárakba jut. Tehát abban a megyében, amelyik sok pénz gyûjt be, az egészségügyi ellátás magasabb fokot ér el. A kényelmesebb megyékben — hogy egészen udvarias legyek — kevesebb pénzt fognak begyûjteni, ami az ellátás alacsonyabb színvonalát jelenti. Viszont a keresztény- demokrácia második alapdogmája értelmében létezik a szolidaritás, ami arra kötelezi az erôs megyéket, hogy segítsék a gyengébbeket, úgy, hogy a begyûjtött összeg hét százalékát a szolidaritási alapba utalják át.

— Az elmélet nagyon szép, de úgy tûnik, hogy a gyakorlati megvalósítás terén szervezési akadályok vannak. Az említett pénztárak ugyanis még nem alakultak meg, a választott szervek nem jöttek létre stb. Létezik-e minderre egy idôpontokhoz kötött program?

— Pontos naptárunk van erre, kéthetes, egy hónapos idôszakokra beosztva, hogy mikor mit kell tenni. Ez nem a miniszterségem két hete alatt született meg, korábban dolgoztuk ki közösen, hisz az elôzô miniszternek is tanácsosa voltam, s hetente két- három alkalommal bejártam a minisztériumba.

Valóban, még nem létezik a nyilvántartásai rendszer és az infrastruktúra. Az elôbbin az informatizálást értem. Van ugyanis 20.000 családorvosi kabinet, mindeniknek nagyon gyorsan szereznem kell egy komputert, s megtanítani még a nyugdíj elôtt álló orvos bácsit is, hogy azon írja a recepteket, azon vezesse a betegek nyilvántartását, tájékozódjon a gyógyszerárakról. Remélem, hogy május 15-ig el fogjuk dönteni, kitôl vásároljuk a számítógépeket a megfelelô programokkal együtt.

Ami az infrastruktúra kialakítását illeti, azért is vagyok jelenleg Brassóban, hogy utánanézzek egy olyan helyiségnek, ahol a képzést megszervezhetjük. Az elsô hónapokban 50 vállalkozó szellemû, nagyon ügyes fiatalt képezünk ki, akik az egészségbiztosítási oktatók lesznek. Tesszük ezt német segítséggel, de más országok is felajánlották támogatásukat.

— Visszatérve a rendelôkre, gondolt-e arra a minisztérium, hogy induláskor kedvezményes kölcsönöket biztosítson a családorvosoknak, hogy a kabineteket egy bizonyos színvonalon felszereljék, egyenlô esélyt biztosítva ezáltal valamennyi családorvoshoz forduló betegnek? Vagy Romániában ezt nem lehet megoldani?

— A családorvosok támogatása alacsony kamatlábú, hosszú lejáratú kölcsönökkel, ez nem az egészségügyi minisztérium feladata. Nyilván, hogy javasolni fogjuk. Ha lehetôség van rá, a pénzügyminisztérium meg is fogja adni. De nem sok jót jósolok ezen a téren...

Egyenlô szintre hozni az orvosi rendelôket, attól isten ments! Akkor hol lesz a konkurencia? Ha ilyent kérdez, akkor az ön készülékében van a hiba. Én úgy képzelem, hogy az erôsön fogok igazán segíteni, és a gyengével nem törôdöm. A gyengék pusztuljanak. Azok, akik nem képesek megállni a versenyt a mi segítségünk nélkül, félre kell hogy álljanak, hogy átadják helyüket a jobbaknak. Bár sarkítva egy kicsit, többek között arra gondoltam, hogy vannak félreesô falvak, ahol a körorvos nem a legjobb anyagi körülmények között élt, mert ezt sem a lakosság száma, sem az anyagi helyzete nem tette lehetôvé. Ennek ellenére maradni akar, de nincs anyagi lehetôsége felszerelni a rendelôt, hogy csak egy példát idézzünk...

— Tervezek egy kormányhatározatot, amely azokra a vidékekre vonatkozik, ahol évek óta orvoshiány van. Nos, ha ezek a települések orvost, gyógyszerészt akarnak, biztosítsanak számukra lakást, a tanács vállalja a fûtés, világítás költségeit, ajánljon fel 10 hektár földet használatba, s akár egy havi fizetést is pluszban, amellett ami hivatalosan jár. Természetesen akkor, ha nem ingázik az orvos. Továbbá a patikusoknak is biztosítsanak helyiséget teljes ellátással. A kormány pedig 5-10 éves adókedvezményt. Ilyen körülmények között biztosan lesznek fiatalok, akik elmennek oda is, ahol csak gyalog lehet járni. Ezen túlmenôen pedig meg kell szokni, hogy piacgazdaság van és konkurencia. Aki ezt nem bírja, álljon félre, aki bírja, az keressen ötször annyit, mint a másik.

— A törvény szerint az orvosválasztás szabad. A korábbi minisztériumi utasítások azonban egy olyan állapotot rögzítettek, amelybe sok helyen nem a legbecsületesebb úton kerültek orvosok...

— A törvény értelmében mindenki azt az orvost választja, aki neki a legjobban tetszik, és, ha rájött, hogy rosszul választott, három hónap után másik orvoshoz iratkozhat. Az sem kötelezô, hogy az orvos ugyanabban a helységben legyen. Temesvári létemre én választhatok bukaresti családorvost. Ha azonban megbetegszem, két lehetôség van, vagy elutazom Bukarestbe, vagy az orvos jön el hozzám. Mindkettô annyiba kerül, hogy ez nem fog megtörténni. Ez az egyik része a dolognak. A másik részt illetôen tudom, mirôl van szó. A Ceausescu idôszakban voltak olyan városok, ahova a népesség nemzetiségi arányának "helyrehozása" érdekében olyan orvosokat csempésztek be elôszeretettel, akik versenyvizsga révén nem kerülhettek volna be. Csak az volt a fontos, hogy ne legyen magyar. Ez jelenleg elôfordul a magyarlakta területeken, s a kommunista nacionalizmus, sovinizmus eredménye, ami viszont egy adott helyzetet jelent. Én most mit tehetek? Dobjam ki a lakással, állással rendelkezô orvosok egy részét, hogy helyükbe mások kerüljenek? Nem fogom, és nem is lehet ezt megtenni, bár vannak elképzelések, és hangsúlyoznom kell, hogy nem a magyar orvosok részérôl. Olyan megyékbôl, ahol színromán a lakosság. Ezen elképzelések szerint tegyük lehetôvé mindenki számára, hogy abban a helységben, ahol akar, hat hónap alatt listát készítsen, és az kerüljön oda, aki a legtöbb pácienst felírt. Ez azonban csak egy részkérdés, nem ezen dôl el a reform egésze.

— Az átalakítás második fontos pilléreként említette a privatizációt. Akik eddig magán-kezdeményezéseket indítottak az egészségügyben, nem kaptak semmilyen támogatást. Bárányi miniszternek van-e erre valamilyen elképzelése?

— Amikor a kormányprogram alapján (amelynek egészségügyi részét Radu Vasile felkérésére szakemberek segítségével én szerkeszetettem) bejelentettem, hogy masszív privatizálást szeretnék, nagyon furcsán néztek rám. Nem tudták elképzelni, hogy én ezt milyen formában képzelem el az egészségügyben. Véleményem szerint három szakaszban lehet megvalósítani. A legelsô már megindult, ami a nem orvosi tevékenységek magánosítása, hanem a fôzésé, mosásé, takarításé, a mellékgazdaságokban folyó munkáé, a karbantartásé. Ott van a kórházakban egy tucat szakember, miért ne lehetne például csak három, aki több szakmához is ért, és felvállalná az egészet. Így több rosszul fizetett szakember helyett az a három kapná valamennyi fizetését. Azaz például három fizetés helyett kettô és felet. Így a kórház is nyerne és ôk is. Vagy a konyhákon is dolgozik egy tucatnyi ember, az étel kevés, rossz minôségû, és valljuk be ôszintén, a személyzet is abból él. A munkát el tudná végezni például hat is, egy vállalkozás vagy egy család tagjai, s akkor kevesebben visznek haza az ételbôl. Egy ráérô temesvári kolléga azt is kiszámította, hogy olcsóbb lenne, ha nem a kórház konyhájában fôznének, hanem csokornyakkendôs pincér hozná az Intercontinental szállóból tálcán. E lehetetlen helyzet megváltoztatása érdekében meg is indult a privatizáció. Sok kórházban már "nyélbe is ütötték". Hogy könnyebb legye, egészen kis mértékben az alkalmazási törvényt kell egy kormányhatározattal módosítani, amin néhány nap múlva túl leszünk.

Az elsô szakaszhoz tartozik a fogorvosi rendelôk és a patikák privatizálása. Romániában minden fogorvosi rendelô és minden gyógyszertár privát lesz. Rövid idôn belül megjelenik a fogorvosi rendelôk mûködésére vonatkozó kormányhatározat. Folyamatban van a gyógyszertárak helyiségeinek eladása. Ha a ház nincs magántulajdonban, aki eddig vezette a patikát, a helyiséget megveheti.

A következô szakasz szinte egybeesik az elôzôekkel, s itt a pontosan mérhetô szolgáltatásokra gondolok, elsôsorban a laboratóriumokra, a röntgen-osztályokra, és balneofizikoterápiás kezelésekre.

A harmadik lépés elképzeléseim szerint 2000-ben kezdôdhet el. A kórházi osztályokat, illetve egész kórházakat részvénytársaságokká kell alakítani. Az egészségügyi minisztérium adja az épületeket, a felszerelést, akár jó, akár rossz, azok, akik a kötvényeket megvásárolják pénzzel szállnak be, s így meg lehet indítani a korszerûsítést. Az EB-tôl származó jövedelembôl pedig el lehet kezdeni a rozsdás ágyak, szürke lepedôk cseréjét. Ilyen körülmények között, ha a kórház hasznot hajt, azt megfelezi az egészségügyi minisztériummal, amit különbözô programok finanszírozására lehet felhasználni. Ez az egyetlen megoldás, hogy a minisztériumot úgy ahogy önellátóvá tegyük, ami elképzelésem szerint azt jelentené, hogy jövedelmének 15-20 százalékát fedezni tudná.

— A privatizáció fontosságából kiindulva szeretnék visszatérni arra a kérdésre, hogy az adózás, a költségek szempontjából támogatják e az egészségügyben vállalkozókat?

— Az orvosi kabinetekre vonatkozó törvény IV. szakaszának harmadik bekezdése szerint a világítást, fûtést, vizet, szemételhordást úgy fogják fizetni, mint a fizikai személyek, nem mint a részvénytársaságok vagy kereskedelmi társaságok. Megpróbálom elérni, de nem biztos, hogy megszavazza a kormány, hogy legalább 20-25 százalékra csökkenjen az adó.

— Van még egy nehézség: a jó minôségû anyagokat nyugat-európai áron lehet beszerezni, a szolgáltatásokért pedig nem lehet elkérni az ennek megfelelô díjakat. A biztosítótársaságoknak sikerül-e majd áthidalniuk ezt a különbséget?

— Elôször is senki sem kötelezi az orvost, hogy nyugati árut hozzon be, van hazai is. Ha viszont jobb akar lenni, akkor áldozzon. Azon pedig ne csodálkozzon, hogy nem fog annyit keresni, mint kollégái, de azon se csodálkozzon, hogy elôbb-utóbb neki fog jobban menni, mint a másiknak, mert, ahogy mondani szokták, ami olcsó, azt duplán fizetjük meg. Nem mindegy, hogy valakinek a fogát milyen anyagból készítik el, mivel kezelik. A gaudentet most készülök kivenni forgalomból, mert a réz felszívódik a szervezetben és mérgezést okoz.

Egyébként az EB-pénztár rettenetesen szegény. Nagyon kevés pénzbôl kell nagyon sokat adnunk, s így a legolcsóbb gyógyszer árát fogja téríteni. Ha nem elégszik meg a beteg, a különbözetet ô fizetni.

Ami a gyógyászati segédeszközöket illeti: a román cég által gyártott mûláb 1.200.000 lejbe kerül, egy nyugatról behozott korszerû mûláb 4,5 millióba. A román EB az 1.200.000 lejes mûlábat fogja fizetni. Ha a beteg ezzel nem elégszik meg, megkapja az összeget, a különbözetet pedig ô állja. Egy kicsit eltúloztam a dolgokat, de valahogy így lesz.

— Miniszterségét azzal kezdte, hogy ellátogatott abba a faluba, ahova egykor kényszerítô körülmények hatására került...

— Amikor kommunista- és szovjetellenes magatartásom miatt kitettek az egyetemrôl, hatodéves orvostanhallgatóként a Prut partján, egy Suceava megyei faluban bújtam el. Felcserként ott dolgoztam 40 évvel ezelôtt, amit nem felejtettem el. Elsô látogatásom Észak-Moldovában, Suceava és Botosani megyékben volt, egyrészt azért, mert ez a két legszegényebb megyéje az országnak, másrészt az emlékek miatt. Kitörô örömmel fogadtak, kiderült, hogy ma is sokan emlékeznek rám.

— Egyesek szerint vakmerôség volt ezt a tárcát elvállalni....

— Ez az egyik legnehezebb minisztérium, azért kapta az RMDSZ. Ha viszont tudunk bizonyítani, nagyon nagy dolog lesz. Úgy érzem, hogy az orvosok nemzetiségre való tekintet nélkül mellém álltak, nagyon sokat várnak tôlem. Sikerült az ország érdeklôdését felkelteni. Most tehát minél gyorsabban cselekedni kell.

Nemrég Erdôszentgyörgyre látogatott a magyarországi Baja város vegyes pártszínezetû (MSZP, KDNP, független) önkormányzati küldöttsége: dr. Padár László országgyûlési képviselô, MSZP-frakcióvezetô, dr. Völgyesi András, Baja fôjegyzôje, Tarján Tamás (KDNP) városi képviselô, Nemes Gábor képviselô. Hogy valamelyest ünnepélyes is legyen a találkozás, a meghívó is úgy szólt: Szent György napjára, ha lehet...

Lehetett. Az erdôszentgyörgyi Rhédey-kastély egyik vendégszobájában beszélgettünk a magyarországi vendégekkel arról, hogy merre tart a két település — egyik város, másik még csak városiasodó nagyközség — között kialakult kapcsolat.

Dr. Völgyesi András: — Baja város egy negyvenezres település, viszonylag széles körû nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, a francia Argentain, a vajdasági Zombor, a németországi Beilingen városokkal tart fent mûködôképes partnerséget. Utóbbi városkának az a jellegzetessége, hogy sok kitelepedett sváb él ott, valamint Stuttgart környékén. Ez máris elôrejelzi, hogy Baja is többnemzetiségû város. Természetes, hogy a bajai önkormányzat szándékában áll kiépíteni egy olyan kapcsolatot, amely Erdély felé mutat, ezt — személy szerint is — egyfajta törlesztésnek tartom, hogy egy iskolai kapcsolaton túlmutató viszony is kialakuljon. Tulajdonképpen itt tartunk most. Feladatunk közösen megkeresni annak lehetôségét, hogy települési partnerviszonnyá emeljük az eddig kialakult, de máris jól mûködônek mondható és meglátásom szerint fejlôdôképes kapcsolatot. A másik dolog az, hogy a környezô országokban élô magyarság miatt a nagypolitikát is figyelembe kell venni. Menet Európa felé mi elônyben vagyunk Romániához képest, ez pedig azzal a kötelezettséggel jár, hogy segítsünk a felzárkózásban.

— Erdôszentgyörgyre gondolva, milyen lehetôségeket lát a gazdasági együttmûködésre?

— Elsôsorban a kisvállalkozói szférában, kereskedelmi ágazatban látok esélyt. Egyébként alaposabban meg kell ismernem Erdôszentgyörgy gazdasági potenciálját — ahhoz, hogy érdemben mondhassak véleményt.

— Érzelmileg Baján az önkormányzatban hogyan fogadják, amikor külföldi kapcsolatépítésrôl, tételesen Erdélyrôl esik szó?

— Említettem, hogy Baja többnemzetiségû város, németek, horvátok, magyarok lakják, mindig egyfajta befogadó település volt, érzelmi szempontból tehát készséges az azonosulásra, együttérzésre. Baján mi sokat segítettünk a Romániából áttelepültek ügyeinek intézésében, különösen a fiatalabbak letelepedésénél. Sajnos, így kell mondanom, nagyon sok jó erdélyi magyar szakember települt át Magyarországra az utóbbi idôkben. Ugyanez történt a jugoszláviai- vajdasági események idején is. Baja határváros, 30 km- re van a jugoszláv határtól, ez meghatározza az ezzel összefüggô tevékenységünket.

— Erdôszentgyörgynek és vidékének ilyen szempontból volt-e valamiféle prioritása?

— Úgy gondolom, nem. Alapvetôen az határozza meg a dolgokat, hogy az intézmények között olyan emberi kapcsolatok alakultak ki, amelyek irányítják az esetleges elhatározásunkat.

Tarján Tamás: — Az elôzményekrôl még annyit, hogy az egykoron Erdôszentgyörgyön tanárkodó Németh József áttelepült Magyarországra, ahol egy általános iskolában tanított, s amikor az ô fia gimnazista lett egy, alkalommal éppen Erdôszentgyörgyrôl beszélgettünk, talán akkor merült fel a gondolat, mi lenne, ha megkeresnénk az erdélyi nagyközséget. S akkor a kolléga kezdte építgetni a "szálakat" az erdôszentgyörgyi és a bajai iskolák között. Én pedig felvettem a "fonalat" az erdôszentgyörgyi középiskolával. Meghívtuk ôket, egy autóbusszal jöttek is, óriási élményt jelentett számukra a találkozó. Emlékszem, megérkeztek és mondták, hogy baj van, mert nem hoztak cimbalmot magukkal. Tudnék-e szerezni? Másnap reggelre öt cimbalom volt a bajai iskolában Fergeteges sikert arattak a környezô falvakban is. Még egy alkalommal voltak Baján, a mi iskolánk egyszer volt Erdôszentgyörgyön, s most, május közepén kerül sor a második látogatásra. Az erdôszentgyörgyi polgármester ötlete volt a kapcsolat kiterjesztése. Ennek az eredménye, hogy most itt vagyunk Szent György napján.

— Bajának van-e hasonló jellegzetes ünnepe?

— Két naphoz kötôdik nálunk esemény: az egyik Nepomuki Szent János ünnepéhez, ami egy nagy népünnepély, a másik pedig ôsszel a Szent Márton naphoz. Ez utóbbi a város lakóit igen-igen megmozgatja. Egyéb hagyományunk a Nagy Halfôzô ünnepély, amikor több mint tizezer ember halat fôz a város fôterén.

— Tarján úr, a magyarországi és romániai kapcsolatokban milyen perspektívát lát, függetlenül attól, hogy milyen kormányok kerülnek hatalomra ?

— Világnézetembôl fakadóan nagyon optimista vagyok. Azt hiszem, hogy bármilyen kormány jön, az a menetrend, ami kialakult a két ország között, megmarad... Most már visszafordíthatatlan.

— Mi a véleménye errôl Barabás Mihálynak, Erdôszentgyörgy polgármesterének ?

— Az elbeszéltekbôl ott állnék meg: mennyire érzelmi a dolgok alakulása. Diákjaink mûveltségi foka hozta össze a két települést. Ezt kell továbbvinnünk! Mi megtaláltuk a bajaiakkal a közös nyelvet, hangnemet, ez minket lelkileg is feltölt. A másik szempont: Baja is többnemzetiségü város, ezért példaképünk lehet a toleráns, harmonikus együttélés kialakításában. És a harmadik szempont, ami a rangsorolásban ugyanolyan fontos, mint az elôzô kettô: a gazdasági kapcsolatok kialakítása. Erdôszentgyörgy, ahhoz képest, hogy községközpont, eléggé jó ipari potenciállal rendelkezik. Egyre több a termelésben megjelenô vállalkozó. Mi a szerepünk? Hozzuk össze magánvállalkozóinkat bajai hasonló vállalkozókkal és máris kitárulkoznak a lehetôségek. Vagy: magyarországi barátaink megoszthatják velünk a falusi turizmusban szerzett tapasztalataikat, hiszen községünkben és környékén léteznek a természeti adottságok, és merem mondani, e téren is akadna vállalkozó községünkben. Ezek lennének azok az irányvonalak, amelyek a következôkben meghatároznák baráti együttmûködésünket.

Dr. Padár László: — Egy kapcsolatteremtésben éppen a másság az, ami vonzó. Dániai városokkal is vannak kapcsolataink, pedig Magyarországon nem élnek dánok kisebbségben. Nem csupán azért barátkozunk, mert Erdélyben magyarok élnek, pontosan a másságot érzem annak, ami összeköthet embereket. Az önkormányzat katalizátor lehet, az embereknek kell kezdeményezniük. Persze van ennek gazdasági "következménye" is. Az önkormányzat mint intézményes szerepvállaló annyit tehet, hogy átad bizonyos tapasztalatokat Európa felé menet. Ehhez a bajai közember is hozzájárul, mert a város önkormányzata mellett négy kisebbségi önkormányzat müködik: cigány, szerb, horvát és német. Sohasem úgy merül fel a kérdés, hogy milyen nemzetiségû valaki.

Nemes Gábor: — Önkormányzati testületünk megfogalmazta, hogy szép, ha Nyugat-Európa felé nyitunk, de hangsúlyosan megjelent Erdély is meg Ukrajna. Az önkormányzatnak valóban a katalizátor szerepét kell betöltenie, miközben meg kell jeleníteni a civil társadalmi igényeket is. Oktatási, kulturális és sportvonalon indulnak általában ezek az ügyek, családi kapcsolatok révén fokozatosan épülnek fel. Ha ezek elérnek egy szintet tartalomban, gyakoriságban, akkor van valóban lehetôség bármelyik településsel keretmegállapodás értelmében szabályozni az együttmûködés késôbbi formáit. Lassan építkezô folyamat és ebben elsôsorban a civil szférának van döntô szerepe. A nyelvi korlátokra is utaltunk, erre van példa és ellenpélda, nem tartok kizártnak egy román lakosságú településsel való együttmûködést, de ezt eddig nem kezdeményezte senki.

Mi vagyunk a szegényebb testvér, mondjuk magunkról, mondják sokfelé...

Padár László: — Ha ez úgy mûködne, hogy azonos kvalitások találkoznak, akkor nekünk nem lenne szabad tárgyalnunk franciákkal, dánokkal, újabban svédekkel, németekkel. Nem kizárólag materiálisan és pénzben lehet csak értékeket kifejezni. Mi úgy véljük, az érték maga az ember, a másság. Anyagilag mi Erdôszentgyörgynek nem tudunk adni semmit. Van egy fillérre kiszámított költségvetésünk, tele vagyunk adóssággal, de megtalálhatjuk az együttmûködés lehetôségeit emberek, intézmények, vállalkozók között. Ebbôl derül aztán ki, hogy ki mennyire gazdag, mire képes.

— Az erdélyi ember aggodalommal figyeli az egymásnak sokszor homlokegyenest ellentmondó, olykor igen zavaros politikai állásfoglalásokat például a vízumrendszerrel kapcsolatosan...

Dr. Padár László: — Nem hiszem, hogy visszafelé lehet Európában vándorolni, amikor lassan egy évtizede feltûnt Európának egy olyan képe, ahol megszûnnek az eddig átláthatatlannak tûnt határok. Most itt megkötöttségeket alkalmazni elképzelhetetlen. Ezzel valamennyi magyarországi párt egyetért. Úgy véljük, hogy a környezô országok is mielôbb elnyerik uniós tagságukat. Mi egyetlen egyezmény alapján sem vállalhatunk át olyan szelektálási tevékenységet, amely alapvetôen, a mi esetünkben etnikai problémákhoz vezethet. Az nem lehet, hogy majd lesz ilyen meg olyan állampolgár, egyik bejöhet, a másik nem. Nem tudom most még megmondani, mi lesz a megoldás, az biztosnak látszik, hogy nem a kettôs állampolgárság, sem a hetente kiváltandó és rövid ideig tartó vízum, hanem valami olyan megoldás, ami nem elválaszt, hanem összeköt bennünket.

A sarokasztalnál

Gáborka szülinapját ünnepeltük, persze csak módjával: megengedtük neki, hogy fizessen nekünk egy üveg bort. Harminc esztendô. Borban sok, életben egész jó. Nekünk, akik ötven felé slattyogunk, már csak távoli emlék. Mondta Gáborka: úgy érzi csontjaiban, meg a homloka magasságán, hogy élete felén túl van, de az a kár, hogy a szebbik felén. Aztán tisztáztuk, hogy nem tôlünk kapta el a pesszimizmust, egyedül is prímán el tud kenôdni. Elég, ha kezébe veszed a Hivatalos Közlönyt. Mert mi történt? Szülôi segítséggel nagy nehezen összehozták a káeftét, van egy véka adósság, s nem is megy úgy a bolt, ahogy kéne. Nem forog semmi, nagy a pénztelenség, a hármas posta elött kitört a közlekedési csôd, nyakunkon a ballagás, meg a nyári elbocsátások (a kóbor kutyákat már nem is mondom). Megint emelték a villany árát, jön a többi utána, tudjuk, ebben már rutinunk van. S az számunkra nem vigasz, hogy Brazíliában megtanultak együtt élni az inflációval. Éljenek együtt, akivel akarnak, minket hagyjanak békén. Elég nekünk a mi félviseltes, toldozott-foltozott kormányunk vagy parlamentünk, csinál az is annyi bajt, amennyi több a soknál. Mondom már, várj egy kicsit. A megboldogult országmentô front (CPUN, vagy mi az áldás) idején öt papírt kellett összegyûjts ahhoz, hogy egy családi vállalkozást beindíts, két nap alatt el lehetett intézni mindent. Azóta a közjegyzôi állás is vállalkozásnak számít, naná: monopolárakkal dolgoznak. Egy oldalnyi lepötyögött szövegért kétszer annyit elkérnek, mint a kamionos ribancok egy gyors fuvarért. Két éven belül minden iratot újra kell csináltass, mert közben kormányválság volt, s mindent átszerveztek. Most nagyon már nem hisznek a kisvállalkozónak, kételkednek a becsületében. Minden hónapban bekéretik a munkakamarához a fizetési listákat, az állami járandóságok (adó, illeték) átutalási számláinak másolatát, holott negyedévenként is ráérne. Mert kinek van annyi ideje, hogy havonta órákat álljon sorba egy levegôtlen elôszobában? Egy ezres gyárban csak kerül egy fusskiöblítsdki, de egy kétszemélyes családban nincs. Aztán itt van az új találmány: az egészségügyi biztosítás. Még nem lehet tudni, hogy egy év múlva miként lesz, talán addig újabb három miniszterelnök is megbukik, de a pénzt már gyûjtik: öt százalékot a patrontól, ötöt az alkalmazottól. Állam bácsi pedig megint kezdi (helyesebben: folytatja) a bizalmatlanságot. Havonta írásban kell nyilatkoznod, hogy a múlt hónapra esedékes összeget befizetted. Semmi gond: alulírott, büntetôjogi felelôsségem tudatában, pionír becsületszavamra kijelentem és saját kezû aláírásommal, valamint cégem pecsétjével igazolom,hogy beadtam neked a pénzt, te drága állam bácsi. De az a búval bánatos még így sem hiszi el, hogy igazat mondok! Arra kötelez, hogy a banki igazolás fénymásolatát is csatoljam hozzá! Itt van, olvassátok! — mondta Gáborka, és elénk tolta a Hivatalos Közlönyt. Nem hisz a becsületemben, csak a saját szemében. De miért bízik meg abban a tisztviselôben, aki naponta ötven-száz ilyen papírt átvesz? Hátha az hamisítja ezeket, egyre-másra? Mert az a boldogtalan is unja, hogy a papírok adatait naponta fölvezesse egy összesítôre és a papírokat egy hónapig vagy húsz évig archívumban ôrizgesse. Mennyi fenyôfát, xeroxfestéket, ideget és raktárpolcot meg lehetne spórolni, te józan úristen... De nem és nem. Állambácsi nem hisz nekem. Pedig ô nyeregben van, mert minden nap késésért kamatot vesz tôlem. De csak tôlem, a kisvállalkozótól. S kijön hozzám végrehajtani, ha úgy áll a helyzet. De csak hozzám. Pedig elegendô lenne a három legnagyobb adóshoz kimennie. Annak a háromnak annyi adóssága van, mint hárommillió családi vállalkozásnak egy évnegyedben. Annyi családi vállalkozás pedig nincs az egész (volt) KGST-ben.

Gáborka még folytatta, de nekem betelt az oldal.

Ion Tiriac a Román Olimpiai Bizottság elnöke

Az egykori teniszsztárt, Ion Tiriacot választották meg hétfôn a Román Olimpiai Bizottság elnökévé, jelentette a Reuters. Tiriac 62 szavazattal nyerte el tisztségét a testületben. Ezzel magabiztosan elôzte meg a 24 voksot kapó volt vívóbajnok Ana Pascut és a 10 szavazatot begyûjtô Nicolae Vierut, Románia tornaszövetségének elnökét. Az új vezetô a 70-es évek ismert teniszezôje volt, legkomolyabb eredményeit Ilie Nãstase párospartnereként érte el. Késôbb sikeres menedzser lett Németországban, ô egyengette például a fiatal Boris Becker útját is. Tiriac elnöki minôségében Lia Manoliut, az egykori olimpiai bajnok diszkoszvetôt váltja fel, aki januárban hunyt el. A Román Olimpiai Bizottság három alelnöke is egykori híres sportoló: a volt kenus olimpiai, világ- és Európa-bajnok, Ivan Patzdichin, a kézilabdás, ötkarikás ezüstérmes Cristian Gatu és a kétszeres olimpiai aranyérmes nôi magasugró, Jolanda Balás.

Constantinescu levelét megírta...

Emil Constantinescu államfô levelet intézett a parlament házelnökeihez, amelyben kéri, hagyják jóvá, hogy más államok katonai egységei és alegységei a román egységekkel közös hadgyakorlatokon és tevékenységeken vegyenek részt a nemzeti területen 1998 májusában és júniusában. Amerikai és francia katonai részvételrôl van szó azokon a tevékenységeken, amelyek részét képezik a nemzetvédelmi tárca idei kétoldalú kooperációs terveinek.

Erdélyi lapszám Svédországban

A Horisont skandináv irodalmi folyóirat idei második száma "erdélyi szám" lesz. Veress Zoltán bevezetôjével tizenegy erdélyi szerzô, közöttük Tamási Áron, Áprily Lajos, Sütô András, Kovács András Ferenc, Varró Ilona, Balla Zsófia verseivel, prózáival, Gy. Szabó Béla, Nagy Albert, Zsögödi Nagy Imre és Pallos Sch. Jutta grafikájával.

A komolyság jele

A kormány ígéretesen debütált, a komolyság jelét mutatja, biztosítva ezáltal a kormánytevékenység nagyfokú egységét, a kabinet és a parlament, valamint egyéb közintézmények viszonyának rugalmasságát, és nagyobb kommunikációs képességet a civil társadalommal, nyilatkozta Marian Enache, a Szövetség Romániáért Párt alelnöke. Azonban a kormányprogramban Marian Enache szerint olyan stratégiai és fogalmi hiányosságok is tapasztalhatók, amelyek veszélyeztetik a gazdasági reformok kellô idôben való megvalósítását.

Privatizáció az értéktôzsdén keresztül

A privatizációs törvény új tervezetében a legjelentôsebb módosítást az értéktôzsdén keresztüli privatizáció kiterjesztése kapta, jelentette ki Sorin Dimitriu privatizációs miniszter. Az idei program az Állami Tulajdonalap decentralizálását is célul tûzi ki, a kis és közepes vállalatok privatizálási szerzôdéseinek tárgyalása és megkötése az intézmény területi fiókjait illesse meg. A módosítások révén remélik, sikerül privatizálni ama vállalatok alaptôkéjének 10-12 százalékát, amelyeknél az ÁTA részvényes.

Felhívás a romániai befektetôk érdekében

A munkáltatók tanácsa, a romániai munkaadók és vállalkozók országos szervezetének vezetô szerve nemrég tagjai védelmét illetô tervezetet elemzett a kereskedelmi társaságok súlyos gondjainak áthidalása érdekében. A munkáltatók ugyanakkor felhívást intéztek a kormányhoz, amelyben kérik a hazai befektetôk érdekeinek figyelembe vételét, mivel ezek hátrányos helyzetben vannak a külföldi beruházókkal szemben. Az összejövetelen eldöntötték továbbá a román munkáltatói szervezet csatlakozását az európai munkáltatói és ipari konföderáció egyesületéhez.

A Magyar Mûvészeti Akadémia pályázata

A Magyar Mûvészeti Akadémia (MMA) három éven át, azaz 2000-ig tartó pályázatot hirdet a magyar államiság millenniuma tiszteletére. Eszerint az évente értékelendô mûvészeti versengésben részt vehetnek egyéni pályázók, illetve alkotói közösségek irodalmi, drámai, zenei, táncmûvészeti, építészeti, képzô- és iparmûvészeti, fotó-, film- és videomûvészeti alkotásokkal, valamint az e területekre vonatkozó esszékkel, tanulmányokkal. A pályázók olyan mûalkotásokkal "indulhatnak" a megmérettetésen, amelyek a meghirdetés éveiben születtek, vagy olyan kész munkákkal, amelyeknek elsô nyilvános bemutatója, illetve használatba vétele történik meg az adott esztendôben.

Minden évben fôdíj

Az MMA elnöksége, a bírálóbizottság javaslatára, mûfajtól függetlenül minden évben egy fôdíjat, az Akadémia Arany-díját és a velejáró kiemelt összegû alkotói jutalmat ítélheti oda egy-egy mûvésznek vagy közösségnek. A véleményezô testület tagjait a Magyar Mûvészeti Akadémia közgyûlése kéri fel. A pályázati beadási határidôk: 1998, 1999, illetve 2000. június 30. A díjkiosztó ünnepséget a tervek szerint minden évben augusztus 19-én tartják meg.

Több mint félszáz módosítás

A szenátus, illetve a képviselôház költségvetési és pénzügyi bizottságai a két ház bürói elé terjesztették az állami költségvetés tervezetérôl szóló közös jelentésüket. A bizottságok, valamint a különbözô pártokhoz tartozó honatyák 63 módosítást nyújtottak be. Ezek zöme a Társadalmi Demokrácia Pártjától származik.

Lerakták az alapkövet

Végleges helyére került Budapesten az új Nemzeti Színház alapköve, mert a munkagépek elérték az úgynevezett alapozási mélységet, közölte a magyar mûvelôdési minisztérium sajtóirodája. Az alapkövet nyolcvan centiméteres vasbeton réteg fedi majd. Az alapozási munkálatok augusztus végén fejezôdnek be. A sajtóiroda tudatta azt is, hogy hat cég, illetve cégcsoport jelentkezett az Erzsébet téren épülô nemzeti teátrum szerkezetépítô munkálataira kiírt pályázatra.

Csôgör András szerzôi estje

A marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében május 15-én 7 órakor tartják Csôgör András szerzôi estjét. Bevezetôt mond Sütô András Kossuth-díjas író. Fellépnek: Jancsó Adrienne, Illyés Kinga elôadómûvészek, Tarr László, Ferenczy István, Boér Ferenc színmûvészek. Közremûködik ifjabb Csiky Boldizsár zongoramûvész.

Dolgoznak az országutakon

Folynak a munkálatok a megyénken áthaladó országutakon. Az ágnyesések után most lemeszelik a fákat, útsávokat festenek, s ahol indokolt, átkelôket is. Lényegesebb része a munkálatoknak az, hogy a Segesvár—Marosvásárhely—Ludas útvonalon — a megyehatárig terjedôen — szalagkorlát—szereléssel és kátyuzással is foglalkozik az Országos és Nemzetközi Utak Felügyelôsége. A balavásári hegyen mintegy 3-4 km-es útszakaszon aszfalt-szônyegterítést vállalt fel bérbe egy brassói cég. A Torda—Marosvásárhelyi útszakasz felújításához is rövidesen hozzálát a vállalat.

Sikeres tárlat Budapesten

Szovátai képzômûvészek tárlata tekinthetô meg ezekben a napokban a budapesti XIII. kerületi (Angyalföld) polgármesteri hivatalban. Az eseményre, amelyen Bocskai Vince, Sánta Csaba, Kuti Dénes, Kusztos Endre, Siklódi Zsolt, Was Sándor, Czabuk Anna, Fülöp Mária és Gyöngyvér alkotásait láthatja a közönség, abból az alkalomból került sor, hogy a két polgármesteri hivatal megkötötte a hivatalos testvérvárosi szerzôdést. Ennek tiszteletére Kuti Dénes egyik festményét a budapesti polgármesteri hivatalnak ajándékozta.

Bemutató a Studiószínházban

A marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem Szentgyörgyi István Tagozatának bemutató elôadására kerül sor május 16-án, szombaton este 7 órakor. Gála-mûsor Kálmán Imre: A Montmartre-i ibolya címû operettjének zenei anyagából, Játék az operettel címmel. Elôadják: Antal Ildikó, Csatlós Lóránt, Márton Gyöngyi, Márton Lóránt, Mihály Csaba, Nagy Csongor, Tompa Klára, közremûködnek az alsóbb évfolyamok. Rendezte Kovács Levente, zenei vezetô Hencz József, a színpadképet László Ildikó tervezte. Jegyelôvétel a Stúdió pénztáránál.

Kôhalmi riportanyag — Erdély felfedezése

Május 16-án, szombaton déli 12 órai kezdettel a Berná dy György Kultúrközpontban bemutatásra kerül a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által szervezett tavaly ôszi kôhalmi újságírótáborozás nyomán született riportkötet. A Kóboborlás és helytállás címû könyvet lapunk fôszerkesztô- helyettese, Nagy Miklós Kund mutatja be a közönségnek.

Találkozó

Május 15-én délelôtt 10 órai kezdettel a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal gyûléstermében az Nyílt Társadalomért Alapítvány kolozsvári irodája szervez találkozót a közigazgatóságban dolgozó személyeknek, nevelés és egészség ügy, valamint a törvényhozás reformi témakörökben.

Gyakorlat a Galonyai szikláknál

A Kelemen-Maros Sportturista Egyesület Torjai Rácz Zoltán és Csiki István közremûködésével alpinista kiképzést tart a Nicolae Grigorescu utca 19. szám alatti székházában. Május 22—24-én lesz az elsô gyakorlat a Galonyai szikláknál, melyre hivatalosak a marosvásárhelyi sportturisták és alpinisták.

Kuruc-emlékmûsor

Május 14-én este 19.30 órától a marosszentgyörgyi Kolping találkozó keretében kuruc emlékmûsort tartanak a plébánia nagytermében. A rendezvényen Pupp József magyartanár a kuruc idôkrôl tart elôadást. A Kolping család tagjai korabeli verseket, a Jubilate énekcsoport kuruc dalokat ad elô.

Régenben a Hahota

A Hahota színtársulat május 15-én, pénteken este 8 órakor Régenben a mûvelôdési házban vendégszerepel Hahota-show címû kabarémûsorával. Jegyek a mûvelôdési házban kaphatók.

Herlitz Mobex—Bukaresti Dinamo

Ma délután fél 6-kor a férfi kosárlabda- bajnokság A-osztályos elôdöntôjének elsô mérkôzésére kerül sor a marosvásárhelyi Sportcsarnokban. A Herlitz Mobex a bukaresti Dinamóval méri össze erejét. A visszavágót május 16-án és szükség esetén 17-én rendezik meg Bukarestben.

Újra a MADISZN-nál

Két hét megszakítás után a marosvásárhelyi MADISZ pénteken délután 5 órától székházában (Dózsa György utca 9. szám, 81-es ajtó) újra megszervezi az UFO- klubot.

— Az orvosok szerint a természet csodája, hogy a férjem életben maradt. Bár láttam, hogy idejében nem ért haza, hiába megyek utána, hisz azon a pontján a városnak, ahol órákig a sáros betonon feküdt, a józan ész szerint nem volt mit keresnie — mondja a feleség, majd ahogy ott ülünk a barátságos vásárhelyi családi ház kertjében, hozzáteszi: ez az elsô nap, amikor a hosszú trauma után elfogadhatóan érzi magát.

A B. család tragédiája április 21-én kezdôdött, amikor az 50-es éveiben járó cukorbeteg értelmiségi férfi vizsgálatra ment. Mivel súlyos a betegsége, s tapasztalatai alapján az I-es számú járóbetegrendelôben hosszasan kell várakozni, a lakásához aránylag közel mûködô magánlaboratóriumban végezték el a szokásos vérvizsgálatot. Az eredmény jó volt, hazament, megreggelizett, beadta magának az injekciót, majd elindult a poliklinikára. Tízen voltak elôtte, több mint két órát kellett várakoznia, hogy felírják a gyógyszereket, s kézhez kapja a receptet. A gyógyszereket hamar kiváltotta, s mivel az asszisztensnôtôl úgy hallotta, hogy a szemben levô Alpha gyógyszertárban megfelelô injekciós tût lehet kapni, arra indult.

A továbbiakban B.A.-é a szó: — A gyógyszertárat nem kaptam meg, ekkor valószínûleg már nem éreztem jól magam. Mivel reggel a cukorszintem alacsony volt, és sok idô telt el a várakozásban, ennem kellett volna. Megláttam viszont, hogy érkezik egy maxi-taxi, és utánaszaladtam. Nem sikerült elérnem, de jött a másik, központ felirattal. Annyira emlékszem, hogy felültem, talán a kocsi oldalán levô ajtón. Háromnegyed 11 óra körül lehetett az idô.

A következô emlékkép az, hogy fekszem a földön, alattam aszfalt, körülöttem tócsák, hisz azon a napon borús, esôs volt az idô. Fel akarok állni, de nem tudok, csúszik el kezem, lábam. Aztán észreveszem, hogy tôlem nem messze van egy pad, s elvonszolom magam odáig. Nem tudom, hogy hol vagyok, mi történt velem. Jobbra egy tömbház dereng fel, balra parkoló. A kocsikon MS jelzés, arra gondolok, hogy Vásárhelyen vagyok. Amikor a padról fel bírok állni, elindulok, szerencsére jó irányba. Az Ilie Pintilie utcában megtalálom a lépcsôt, ami a Dózsa György utcába vezet. Ekkor tudatosul bennem, hogy valószínûleg hazatalálok.

Késôbb jöttem rá, hogy a Kövesdombon feküdtem, valahol a tömbházak között. Állítólag a maxi-taxisoknak azon a környéken van a végállomásuk — egészíti ki korábbi szavait B.A. Valószínû, hogy a futás miatt estem kómába. Utólag visszagondolva, a gépkocsivezetônek kényelmetlen lehetett, hogy egy eszméletét vesztett ember van az autójában, s valószínûleg kidobott, hogy megszabaduljon tôlem. Mert ha kitesz, akkor esetleg egy padon találom magam, s nem egy kevésbé forgalmas helyen, a földön. Arra már gondolni sem merek, hogy visszavihetett volna a sürgôsségire, ha már úgyis azon az útvonalon jár.

A feleség veszi át a szót: — Véresen és sárosan ért haza. A homlokán és fején a bôr több helyen fel volt hasadva, s mivel a seb sáros volt, miután megkapta az inzulint, a körorvoshoz mentünk, hogy tetanusz injekciót adjanak. Az orvosok szerint csoda, hogy a kómából magához tért, egy hajszálon múlott az élete. A sebekbôl ítélve arra gondoltunk: ahogy az hosszú várakozás és a futás miatt bekövetkezett eszméletkiesés miatt elengedte magát, az induló, fékezô, megálló jármûben valaminek többször is nekiütôdött a feje, emiatt hasadhatott fel hat helyen is a bôr. Késôbb derült ki, hogy a jobb csuklója kettétörött, öt hétre gipszbe tették a kezét. Aztán a lába kezdett el kibírhatatlanul fájni, ahogy hosszú ideig feküdt a földön, az aszfalt széle mély vájatokat vágott a térdkalács alatt.

A B. család azóta is az orvosokat járja. Ezalatt sok kellemetlen és sok kellemes tapasztalatban volt részük, ami a felemás egészségügyi rendszerbôl adódik.

Amikor azt kérdem, hogy kihez fordultak az ügyben, lemondóan legyintenek. Amíg a bajok egymás után jöttek, s a férj közérzete nem javult, semmihez sem volt kedvük. Most pedig úgy érzik, hogy nincs értelme a rendôrséget, bíróságot járni. De azért a maxi-taxi sofôrjével, aki B.A.-t minden valószínûség szerint kidobta a gépkocsijából, szeretnének szembenézni. Igaz ugyan, hogy semmije sem hiányzott, táskájában ott volt az inzulin és a pénztárca is. Az egészsége viszont jó idôre odalett.

A B. családot hallgatva arra gondolok, hogy egy egész ország szörnyedt el, amikor a bukaresti mentôsök egy embert egyszerûen kidobtak a kocsiból. Bár nem a mentôsökkel, de az utasszállításra engedélyt váltott (?) maxi-taxival hasonló dolog történt Marosvásárhelyen is. Holott B.A. nem néz ki sem csavargónak, sem alkoholistának. S aki kíváncsi lett volna, a táskájában a recept és a gyógyszerek elárulták volna, hogy mi a helyzet. És, ha történetesen ittas, s azért esik kómába, vagy, ha hajléktalan, akkor sem lehet ez a megoldás. Különösen, ha arra gondolunk, hogy a taxis a kórház és a központ között közlekedik. Egy civilizált országban még az állatokkal sem bánnak így, ahogy egy marosvásárhelyi maxi-taxis B.A-val április 21-én eljárt. Talán látta valaki a történteket, talán az utasok nyomra vezetnék a családot abban, hogy a kocsit megtalálja. Már csak azért is, mert egy ilyen gépkocsivezetôre nem lenne szabad utasok testi és lelki épségét bízni. Sürgetôleg kellene hogy hasson az eset a városi tanácsra is, hogy a jelenlegi összevisszaság megszûnjék, és minél hamarabb tisztázzák a maxi-taxik útvonalát, ami felelôsséget ró az utasszállítókra. Ha ugyanis ismert lenne, hogy melyik társaság fed le egy vonalat, ki lehetne deríteni, hogy ki volt a tettes. Addig is a B. család a feltételezett utastársak segítôkészségében bízik. Talán nem eredménytelenül.