|
L. évfolyam 119. (13906) sz. |
1998. június 20. szombat |
A napok óta tartó esôzés a tegnapra sem csillapodott. Angela Socaciu, a Vízügyi Igazgatóság marosvásárhelyi kirendeltsége diszpécserszolgálatának vezetôje szerint, a következô napokban sem számíthatunk jobbulásra. Az idô továbbra is változékony marad, bô csapadékal. A Nyárád, Kisküküllô, Komlód és Luc kilépett medrébôl, a Nagyküküllô is elérte az árvízveszély-szintet. A Maros vízhozamának hirtelen megnövekedése a Marossárpatak és Marosludas közötti szakasz lakosaiban keltett pánikot. Ugyanakkor valamennyi kis, száraz idôben jelentéktelen hozamú patakocska kilépett medrébôl, s házakat, termôföldeket árasztott el.
A Megyei Katasztrófaelhárító Bizottság tegnapi összesítése szerint a megyében eddig 450 gazdaságot, 3500 hektár mezôgazdasági földterületet, 40 kilométer utat öntött el a víz, s 30 hidat és pallót sodort magával. Az árvíz 20 községbe, 46 faluban okozott kárt, 480 gazdaságból költöztették ki a lakókat, állatokat. Dr. Dorin Florea prefektus katasztrófasújtotta- övezetté nyilvánította Maros megyét, s felkérte a kormányt, hogy rendeljen el szükségállapotot. Tegnap délután teljesen el volt zárva a külvilágtól Dózsa György, Marosdég, Dántos és Harasztkerék.
A bôséges esôzések okozta árvíz miatt a tegnap a vásárhelyi távolsági buszállomás több mint tíz járatot állított le. Az utakra kiömlött nagymennyiségû víz miatt járhatatlanná váltak a Marosvásárhelyrôl Nagytereme, Ákosfalva, Dózsa György, Nyárádtô, Somosd, Nyárádszereda felé vezetô utak. Radnótra sem indulhatott autóbusz, ugyanis Marosugrán lezárták az utat. A Szebenbôl tegnap reggel indult jármû délig nem érkezett Vásárhelyre, s megyeközpontunkból sem indították el a tegnapra beütemezett járatot.
Nyárádszeredában tegnap délben a helyzet a következô volt: 192 ha szántóföldet lepett el a víz (ebbôl 70 ha kukorica, 37 ha búza, 35 ha zöldséges, 22 ha cukorrépa, 18 ha árpa, 10 ha krumpli), valamint 210 hektár rét és kaszáló került víz alá. Az anyagi kár eléri a 2 milliárd lejt.
Radnót a tegnapra virradó éjszaka érkezô árhullám következtében elszigetelôdött a külvilágtól. A Maros, és a város környékén a folyóba ömlô patakok is kiléptek a medrükbôl, több mint ezer hektárnyi területet, több száz házat öntve el. A károkat még nem tudták felmérni, de ezek valószínûleg nagyobbak lesznek a várost az 1995-ben sújtó árvíz okozta veszteségeknél tájékoztatott a polgármester.
Ákosfalván a helyzet egyre súlyosbodik. Nyárádszentbenedeken a Nyárád áttörte a gátat, s így a lezúduló vízmennyiség elöntötte az Ákosfalván áthaladó síneket és az országutat.
A tegnap délelôtt 11 órakor a rendôrség közlekedési osztálya által készített felmérés alapján a megyében az utak helyzete a következô volt: lezárt utak: Csapón a 15-ös számú országút. A forgalmat a Nyárádtô Nagycserged Dicsôszentmárton, illetve Marosludas Mezôzáh Mezôsályi Mezôbánd Marosvásárhely útvonalra terelték. Használhatalan a Balla Toldalag útszakasz is. Lezárták a 14 A országutat Dicsôszentmárton Radnót között, mivel a Tölgy (Stejarul) menedékház melletti domb beszakadt. Radnót és Maroslekence között a gépkocsi-közlekedést lezárták. A Segesvár Erzsébetváros közötti 14-es országutat is lezárták, mivel Dánoson a földcsúszamlás okozta torlasz eltakarítása idôbe telik.
Nehézkesen közlekednek: A 13-as országúton (E 60) Ákosfalván és Göcsön nem ajánlott az áthaladás, mivel fennáll az ottrekedés veszélye. A Nyárádtôt, Dózsa Györgyöt és Ákosfalvát összekötô 151 D megyei utat is víz borítja. Vámosgálfalván, a 142-es megyei úton is léteznek vízzel borított útszakaszok. Mezôkirályfalva és Faragó, valamint Dicsôszentmárton és Medgyes között csak az egyik közlekedési sávon bonyolódik a forgalom. Ez utóbbi oka, hogy a Medgyes bejárata elôtti útburkolat beszakadt.
A Maros Megyei Rendôrfelügyelôség sajtóirodájától kapott értesítés szerint az árvíz emberi áldozatokat is követelt. A 66 éves újfalusi (Mezôszentpéter község) Morar Natalia csütörtökön 20.40 órakor a háza elôtti pallót próbálta letakarítani, elcsúszott, s belefulladt a vízzel teli gödörbe.
Attól tartva, hogy a szivattyúházba befolyó víz rövidzárlatot okoz a szentdemeteri (Balavásár község) 51 éves Cseh András tanár, a 38 éves Borsos Ferenc községi tanácsos, a 34 éves Fülöp János földmûves és a 28 éves Simó László földmûves leereszkedtek az 5 méter mély aknába. Mivel az akna szén-monoxiddal volt telítôdve, a sorra beereszkedô férfiak eszméletüket vesztették. Az elsô három a helyszínen meghalt, a negyediket sikerült visszahúzni a derekára rögzített kötéltôl, jelenleg életveszélyen kívül van.
Dr. Aurelia Cojan fôorvostól, a Közegészségügyi Igazgatóság vezetôjétôl kapott értesítés szerint a csapvíz ivásra használható, ám abban az esetben, ha színe és szaga megváltozik, ajánlott a lakosság forrás-, kút- illetve ásványvízzel való ellátása. Azon kutak, amelyeket az esôzések elárasztottak, ivásra alkalmatlanok. Ezen kutak vizét mindössze a tisztítás és fertôtlenítés elvégzése után használhatja a lakosság. Abban az esetben, ha a lakosság emésztési zavarokat észlel (hasmenés, hányinger, láz, hasi fájdalmak stb.) jelentkezzenek a legközelebbi orvosi rendelônél.
A helyzet változásáig továbbra sem lesz meleg víz a lakásokban olvasható a marosvásárhelyi KLÖV által szerkesztôségünkbe eljuttatott átiratban. Ennek oka, hogy tegnap, június 19-én a Maros vizének megengedett 30-40 százalékos kvarc-tartalma helyett elérte a 4000 és 5000 százalékos szenyezettséget. A vállalat vezetôsége felhívja a lakosság figyelmét, a lehetô legnagyobb mértékben csökkentse az ivóvízfogyasztást, hogy elkerülhetô legyen a város egyes övezeteiben az ivóvíz-szolgáltatás megszakítása.
Nemkormányzati szervezetek fóruma
Tegnap Marosvásárhelyen, a Civil Társadalomért Alapítvány kezdeményezésére kezdôdött a Rhododendron, az Outward Bound, a Pró Európa Liga, az ICS-group és a Liens szervezésében kétnapos fórum, amelyen a Maros megyei nemkormányzati szervezetek, alapítványok, egyesületek vettek részt. A megye civil szféráját vették számba elsôsorban, de beszéltek a különbözô nemkormányzati szervezetek, illetve a helyi közigazgatási szervek, a mass média és a vállalkozók közötti partnerség fejlesztésének szükségességérôl, valamint azokról a gondokról, amelyekkel nap mint nap szembesülnek ezek a szervezetek. A fórum munkálatai plénumban és munkacsoportokban zajlottak. A munkálatokon jelen volt Valerian Tibu, az Elnöki Hivatal részérôl, a megyei tanácsot Mãrioara Bârsan képviselte, s megjelent Fodor Imre polgármester, Orbán Dezsô alpolgármester is. A prefektúra nem tisztelte meg jelenlétével a rendezvényt.
Miután Gabriela Tepes, a fô szervezô (Rhododendron) képviselôje ismertette a fórum elôkészületeinek rövid történetét, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke üdvözölte a jelenlevôket, s elmondta: eredetileg úgy gondolták, hogy mivel a fórum témája a civil szervezetek és a hatóságok közötti partnerség, a rendezvényt a prefektúra dísztermében tartják meg. Lehet ezt kéznyújtásnak is tekinteni a helyi hatóságok felé, de azt gondolták, adófizetô polgárokként is joguk lenne néha ott összegyûlni. Annak ellenére, hogy kérésükre a megyei tanács elnöke, Ioan Togãnel írásban adott beleegyezô választ, Dorin Florea prefektus egyetlen tollvonással semmisnek nyilvánította, s elutasította a kérést. Ez akár figyelmeztetésnek is tekinthetô, mondta Smaranda Enache, hogy a prefektus még nincs tisztában a nemkormányzati szervezetek fontosságával, szerepével, de arra is figyelmeztet, hogy a civil szervezôdéseknek még nincs szavuk a társadalomban. Ezért történhet meg, hogy egy prefektus egyetlen tollvonással csak úgy elintézhet egy kezdeményezést. "Hideg zuhany volt számunkra, jelentette ki, mert a hatóságok amellett, hogy nem tisztelik meg jelenlétükkel a fórumot, elfelejtik, hogy adófizetô polgárok vagyunk, s a különbözô programokkal, szolgáltatásokkal, környezetvédelemmel és egyebekkel hozzájárulunk a társadalom elôrehaladásához." Mindezek ellenére arra biztatott, hogy próbáljanak közös, ellenérzések nélküli közeledést a helyi adminisztráció felé. Csak így lehet megtalálni a szálakat, amelyek Európával összekötnek. Végül közös munkára szólította fel a jelenlevôket, hogy lassan megismerjék és elismerjék a nemkormány-szervezeteket.
Valerian Tibu az elnöki hivatal álláspontját ismertette a civil szervezetekkel kapcsolatosan, s hangsúlyozta, hogy megfelelô törvényes keretet kell létrehozni e szervezetek és a civil szféra fejlôdését elôsegítendô. Mãrioara Bârsan a jövôbeni jobb együttmûködés reményében köszöntötte a fórumot és a megyei tanács támogatásáról biztosította ezeket a szervezeteket.
köszöntötte magyar, román és német nyelven Fodor Imre polgármester a tanácskozást, majd a helyi közigazgatási szervek és a civil szervezôdések közötti jó kapcsolat lehetôségein reflektálva, az elnöki hivatal támogatását kérte, a jelenleg a parlament elôtt álló helyi költségvetések törvényére hivatkozva, hogy a törvény engedje meg a helyi tanácsoknak, hogy a helyi közpénzeket felhasználhassák a kultúra, ijfjúság és sport, illetve a civil szervezetek támogatására is. Ha megvolna a törvényes keret, mondta, nagyon sokat tehetnének saját bevételeikbôl a helyi tanácsok. Nem mulasztotta el megköszönni a Marosvásárhelyi Napok megszervezésében kapott segítséget, és mindenkit meghívott a jövô csütörtöki megnyitóra és a vasárnapi ökumenikus istentiszteletre.
Ezután mutatkoztak be sorra a nemkormány-szervezetek. Egybehangzó véleményük az volt, hogy a hatóságok legjobb esetben közömbösek a menkormányzati szervezetek létével, tevékenységével szemben, de nemegyszer ellenségesen viszonyulnak hozzájuk.
A reggeli plénumot követôen délután munkacsoportokban folytak a munkálatok. Ezeken az emberi jogokról, humanitárius problémákról, a nôk helyzetérôl, környezetvédelemrôl, gazdasági kérdésekrôl, sport-kultúra-mûvészetrôl folyt a vita. Ki-ki tetszése szerint válogathatott a különbözô témákban.
Ma a polgármesteri hivatal gyûléstermében a civil társadalom fejlesztési stratégiájáról, a helyi hatóságokkal való partnerség lehetôségeirôl, a mass-médiával való kapcsolatokról folyik eszmecsere. Ismertetik a munkaxsoportok jelentéseit és megvonják a tanácskozás mérlegét.
Tegnap Marosvásárhelyen ünnepélyes keretek között felavatták a Maros megyei Számvevôszék új, a gazdasági iskola közelében levô székhelyét. Ezzel egybekötve tudományos ülésszakot is szerveztek, melynek témája a "Privatizáció: áttetszôség- hatékonyság-korrektség" volt.
Az elôadássorozaton tucatnyi olyan közismert személyiség tartott tudományos felolvasást, mint prof. dr. Ioan Bogdan, az országos Számvevôszék elnöke, Nicolae Vulpescu alelnök, Ioan Togãnel, a megyei tanács elnöke, Doru Opriscanu, az Állami Vagyonalap megyei igazgatója, Victor Surdea, a Bancorex helyi fiókjának igazgatója és mások. Az ülésszak díszmeghívottja Frunda György szenátor volt.
A felszólalók egyetértettek abban, hogy mind áttetszôségre, mind hatékonyságra, mind pedig korrektségre feltétlen szükség van. A nézeteltérések abból adódtak, hogy a privatizáció és reform fô feltételeként meghatározott nemzeti érdek nehezen meghatározható, túlságosan homályos fogalom. Egyébként abban is egyetértettek, hogy létezik korrupció és az egyéni érdekek érvényesítése sem teljesen idegen a privatizációs folyamattól. Ugyanakkor nyilvánvaló volt, hogy a különbözô intézmények képviselôi kivétel nélkül úgy gondolják, hogy ez mások házatájára érvényes.
Bár az ülésszak záróbeszédét tartó Ioan Bogdan sikeresnek ítélte a rendezvényt, az elhangzottak mögött elegánsan meghúzódó feszültség nem oldódott fel, következésképpen a kiváltó ok sem szûnik meg.
Persze ez senkit sem akadályozott meg abban, hogy a továbbiakban önfeledten élvezze a Maros Mûvészegyüttes elôadását, részt vegyen a tulajdonképpeni székházavatáson illetve az ezt követô kiránduláson, amelyet az ország minden részébôl idesereglett vendégeknek Szovátára terveztek.
Az is jellemzô a teljes eseménysorozatra, hogy míg komoly gondok vannak mindáttetszôség, mind korrektség terén fôleg ha a privatizációról beszélünk , addig az elôadók nagy része úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben volna.
A tegnap déli polgármesteri sajtótájékoztatón Valentina Lucian szóvivô átnyújtotta a helyi sajtó képviselôinek a Marosvásárhelyi Napok részletes programját. (A rendezvénysorozat szerdán, június 24-én délelôtt kezdôdik, és vasárnap délben ér véget. A magyar nyelvû programot a jövô héten forgalomba kerülô Vásárhelyi Napok címû mellékletünkben olvashatják, ezenkívül keddi lapszámunktól kezdôdôen naponta tájékoztatjuk majd olvasóinkat a másnapi rendezvényekrôl.) A szóvivôtôl megtudtunk néhány "üzemtitkot". Például azt, hogy a Napok költségei mintegy 300 millió lejre rúgnak, és eddig erre a célra a marosvásárhelyi cégektôl 80 millió lejnyi támogatás érkezett be a bank-folyószámlára. Az idén a marosvásárhelyi vállalatok, szervezetek, együttesek általában több kedvvel és kezdeményezôkészséggel álltak hozzá a rendezvényhez, mint a tavaly. Vannak persze olyan csoportosulások is, melyek úgy érzik: mellôzték ôket, habár a polgármesteri hivatal idejében meghirdette a rendezvénysorozatot, és ezután elvárta, hogy minden szervezet, személy maga jelentkezzen, ha úgy érzi: nem akar kimaradni a programból. Kérdésre válaszolva Lucian asszony elmondta: az idén is lesz tûzijáték, de a rendezôség biztonsági okok miatt nem árulhatja el ennek helyszínét, csak azt, hogy szombaton este, fél tizenegykor kerül rá sor.
A torony nélküli templom a magaslaton álló várkastély szomszédságában, déli irányban áll, a lakóházak mögötti domboldalon. 1578-ban öntött harangját egy különálló, zömök formájú harangláb kilátójában helyezték el. A harang az egykori római katolikus templomból származik. Azt a régi templomot a XIIIXIV. században plébániális templomként tartották nyilván, melynek papja 13321334 között fizette a pápai tizedet. A falu római katolikus népe a reformáció után a református vallást követte, a templom a reformátusok birtokába került.
Az évek során a rossz állapotba jutott templom helyett, a Kemény Simonné adományozta telken, 1727-ben épült a ma is álló templom a báró Kemény család anyagi segítségével.
A téglalap alakú templom hajójához kapcsolódik a kisebb szélességû szentély, mindkettô észak- dél irányban, kôbôl építve. A déli oromfalas homlokzatától kis távolságra áll a harangláb. A keleti hosszhomlokzat elôtt a fából ácsolt portikuson át járnak be a templomba. A templom boltozatos mennyezetén stukkódíszek láthatók, oldalfalait lizénák (kis kiülésû falpillérek) tagolják, melyeket belsô párkány köt össze. A templom rokokó díszes faragott padokkal és egy gyönyörû szép, színezett, dombormûvekkel díszített szószékkel van bebútorozva. A padok faragott díszei és a padok formái a rokokó stílus finom vonalvezetésére utalnak. A szószék nem a megszokott alaprajzú, egy talpas pohárformára emlékeztet, melynek alaprajza négykarélyos, íves megoldású, alsó és felsô szegéllyel (profilozással) ellátva. Az íves palásfelületeken kagylódíszek foglalják keretbe a figurális díszítményt, illetve töltik ki a felületeket. A kôbôl faragott szószék dísze hímeskônek nevezhetô. A szószék feletti korona (hangvetô) fából készült, mintásan fûrészelt díszei hasonlóképpen sok színre festettek. A korona csúcsdíszeként a református egyházak jelvényét, a pelikán madarat tették. A szószékbe felvezetô lépcsô korlátja kôbôl faragott elemekbôl készült.
A báró Kemény család várkastélya közelében álló templom, még ha a fôútról nem is látható, szép és impozáns helyen áll és belsô kiképzésénél fogva annak a vidéknek késô barokk, a rokokónak ritka szép mûvészi alkotása.
Köztudott orvoserkölcsi szabály, hogy az életveszélyes állapot elhárítására az orvosi beavatkozás kényszerû kötelesség akkor is, ha annak kimenetele kétes lehet. Ilyenkor sok, biztonsági megelôzô vizsgálatot sem lehet végezni, mert egyben idôvesztés is, de a parancsoló szükséglet irányítja az orvos gondolkodását meg a tevékenységét: a kevésbbé rosszat kell választania, hiszen a beteget azért vitték hozzá, hogy élete mentéséért tegyen valamit.
Sz. I. 54 éves közgazdasági szakembert orvosa jól ismerte, hiszen gyomorbajával régen kezelte, és többször is buzdította a mûtéti megoldásra. Sebész is látta már, aki szintén javasolta a mûtétet, de betege nem fogadta el, hiszen gyógyszerelve, állítólag, jól is érezte magát. Aztán egy szeptemberi vasárnapon társasági ebéden vett részt, némi szeszezést is megengedett magának. Délutánra hirtelen megsemmisítô gyomorfájdalma és rossz közérzete támadt, emiatt a kihívott mentô mindjárt a sebészetre vitte, ahol sürgösségileg meg is operálták. Másnap a látogatóba jött feleség szerint a beteg nagyon jó állapotban volt, még tréfára is futotta erejébôl. Keddre azonban hirtelen rosszra fordult az állapot, minden orvosi ténykedés ellenére estére meghalt. A család panasza alapján jutott az eset igazságügyi vizsgálatra.
A klinikai kórlapból az derült ki, hogy gyomorátfúródás miatt avatkoztak be, s a sérülést elvarrták, a hasat átmosták meleg élettani sóoldattal, sokk és fertôzéselhárító gyógyszereket adtak; a mûtét utáni általános állapot jó, lázas állapot másnapra sem jelentkezett, de a has puffadtá vált szél, széklet nem távozott, majd másodnapra a vérkeringés összeomlott, ekkor belgyógyász is látta a beteget és szívszereket is rendelt, de hirtelen szívmegállás lépett fel.
A boncolásnál szívhalálra utalt a szervek általános passzív bôvérûsége, az agy és tüdôvizenyô, számos vérpetecs a szívburok és a mellhártya alatt. A szív petyhüdt, jelentôsen megnagyobbodott, de a bal kamra területén elöl van egy százlejesnyi enyhe behúzódás, ezen a részen bemetszve, az izomszövetet teljes vastagságban fehéres hegszövet foglalja el, mely körül centinyi széles, szinte körkörös fakóbb terület van, ezt pedig bevérzés övezi. A hasüregben kevés savós folyadék, a hashártya fényeveszett, a belek tágultak, a gyomor kisgörbületén alkalmazott sebészi varratok viszont jól tartanak, belül, a nyálkahártyán, de még a patkóbélen is több megvastagodott heges területet találtunk.
Kérdeztük a feleséget férje korábbi szívbetegségére vagy kezelésére vonatkozóan, de errôl semmit nem tudott, még fáradékonyságról sem panaszkodott, ellenben a mûtôorvost hibáztatta a váratlan rossz kimenetel miatt. Nem tudtuk meggyôzni, hogy férjének már volt egy szívinfarktusa, amihez most egy ismétlôdô, újabb eset csatlakozott, arról sem, hogy az elhanyagolt gyomorfekély átfúródása lehetett az a végzetes stresszhatás, ami ezt a szövôdményt elôsegítette.
A hivatalos véleményben aztán megindokoltuk a mûtét utáni kedvezôtlen kimenetel okát, valamint a szervezet rossz reagálását, a közben fellépett ismétlôdô szívinfarktus miatt jelentkezô szöveti oxigénhiányt, innen pedig a védekezôképesség hirtelen leromlását.
Könnyû megérteni a családfô elvesztésén érzett fájdalmat, de nehezebb elfogadni, ha ezért az orvost is el akarják veszejteni.
Barabás Miklós-centenárium
A festô halálának 100. évfordulójára szervezett rendezvénysorozat június 19-22. között zajlik Kovászna megyében. A megyei tanács, a prefektúra, a megyei mûvelôdési felügyelôség, a Székely Nemzeti Múzeum, a Baász Mûvészeti Alapítvány és a Barabás Miklós Céh szervezte ünnepségekre meghívták Göncz Zsuzsannát, a magyar valamint Nadia Constantinescut, a román államfô feleségét, a két ország mûvelôdési miniszterét, a bukaresti Nemzeti Mûvészeti Múzeum valamint a Magyar Nemzeti Galéria fôigazgatóját és más jeles személyiségeket. A négy nap során a meghívottak és az érdeklôdôk koszorúzási ünnepségen, tudományos értekezleten, könyvbemutatón (a festô önéletrajza), a témába vágó kirándulásokon vesznek részt.
Kormányátvilágítás
Radu Vasile miniszterelnök kérni fogja a kormány valamennyi tagjától, hogy írásban számoljon be arról, hogy együttmûködtek-e a volt titkosszolgálattal. Aki beismerô vallomást tesz, annak dossziéját a miniszterelnök személyesen tekinti majd át a Legfelsôbb Védelmi Tanácsban, s ezt követôen dönt arról, hogy a szóban forgó kormánytagok megtarthatják-e tisztségüket vagy sem.
Egy krassó-szörényi szekustiszt?
Costin Georgescu, az RHSZ vezetôje szerint valószínû, hogy egy Krassó-Szörény megyei magas rangú szekustiszt adta át a sajtónak Adrian Vilãu és Bárányi Ferenc dossziéit. A szóban forgó tiszt még 1992-ben, a választások után kérte ki Kolozsvárról a két iratcsomót, valószínûleg azért, hogy a szóban forgó személyeket megzsarolhassa idézte az RHSZ vezetôjének véleményét Vasile Vãcaru, az RDSZP szenátora.
Régiófejlesztés
Az alsóházban csütörtökön megszavazott regionális fejlesztési törvénytervezet ismerteti a közigazgatási és gazdasági központosítás megszüntetésének részeként kezelt regionális fejlesztési politikát. A törvénytervezet a helyi és regionális kezdeményezés ösztönzését tûzi ki célul, a regionális fejlesztés támogatását, a hátrányos helyzetû régiók lemaradásának gyors ütemû kiküszöbölését, a központi és a helyi közigazgatási szervek, a gazdasági szereplôk valamint a szakszervezetek közötti aktív partnerség révén. A kormányprogramba foglalt törvény elôírásai vonatkoznak a Romániát mint jövôbeli EU-tagállamot megilletô felelôsségek vállalási képességének növelésére, mivel ez a csatlakozás egyik elôfeltétele.
Talákozó Sepsiszentgyörgyön
Az Országos Önkormányzati Tanács és az Ügyvezetô Elnökség szervezésében Sepsiszentgyörgyön ma tartják az RMDSZ polgármestereinek, alpolgármestereinek, valamint a megyei önkormányzatok elnökeinek és alelnökeinek találkozóját, amelyre meghívást kaptak az RMDSZ területi szervezeteinek elnökei és szövetségi kormányzati tisztségviselôi. A találkozón részt vesz Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezetô elnök, továbbá az Ügyvezetô Elnökség tagjai, a parlamenti frakcióvezetôk, valamint a Parlament Közigazgatási Bizottságának RMDSZ-tagjai. A találkozó célja eszmecserét folytatni, javaslatokat megfogalmazni a közigazgatási reformról és aktuális politikai kédésekrôl.
Az új prefektust még nem jelölték ki
Csütörtökön kormányhatározattal leváltották Dan Bãlas Bihar megyei prefektust, aki a parasztpárt színeiben került a megye élére. Leváltását parasztpárti kollégája, Nistor Bãdiceanu kérte a KDNPP büróülésén. A leváltott Bihar megyei prefektus helyébe még nem neveztek ki újat.
Csökkenô ütemben fogy Magyarország lakossága
Bár csökkenô ütemben, az ország népessége tovább fogyott az év elsô negyedévében. Csökkent az élveszületések, a mûvi terhességmegszakítások és a halálozások száma közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adatokból kitûnik, hogy az év elsô három hónapjában 24.000 gyermek született és 34.700-an haltak meg az országban. Az elôzô év azonos idôszakához képest az élveszületések száma 4 százalékkal, a halálozásoké 8,1 százalékkal csökkent. A népesség száma a negyedév végén 10 millió 125 ezer volt, a tavaly decemberinél 10 ezerrel kevesebb. Az ezer lakosra jutó születésszám alapján Magyarország az európai középmezôny végéhez, a halálozások alapján pedig a folyamatos javulás ellenére a legkedvezôtlenebb adatokat felmutató országok közé tartozik. A csecsemôhalandóság évek óta csökken, ám a fejlett országokhoz képest még mindig magas állapítja meg a KSH. A népesség természetes fogyása az elmúlt évben a legjelentôsebb - 5,1-5,2 ezrelék a Dél- Alföldön és Közép- Magyarországon volt.
A zsidóság és a nemzeti kisebbségek 1848-ban
Az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban hôsi halált halt zsidó honvédek tiszteletére avattak emléktáblát a történelmi esemény 150. évfordulója alkalmából csütörtökön Budapesten. A Dohány utcai zsinagóga falán elhelyezett emléktábla alatt a Miniszterelnöki Hivatal, a Honvédelmi Minisztérium és sok más szerv bezet képviselôi helyeztek el koszorút. A zsidó honvédek derekasan és bátran kivették részüket a harcokból mondta Frôlich Róbert dandártábornok, vezetô tábori rabbi a Magyarországi Holocaust Emlékalapítvány, a Miniszterelnöki Hivatal, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, valamint a Hadtörténeti Intézet és Múzeum által szervezett ünnepségen. A rabbi utalt arra, hogy egyes adatok szerint az akkori seregben hozzávetôlegesen 20 ezer zsidó származású honvéd harcolt.
Mobiltelefon-mentes szakaszok
A nem dohányzó szakaszokhoz hasonlóan mobiltelefon- mentes övezeteket is létrehoz a legnagyobb svájci városokat összekötô vonatokon a helyi államvasút, az SBB, mert sok utas panaszkodott arra, hogy zavarja mások hangos távcsevegése. A svájci vasúttársaság tartózkodott a "bunkófon" teljes betiltásától, mert "egy nyilvánvalóan meglévô szükségletet elégít ki" írta a Reuters. A Zürichet, Bázelt és Genfet összekötô szerelvények egy-egy elsô- és másodosztályú vagonjára kerül fel a mobiltelefon használatát tiltó jelzés szeptember 27-tôl.
Marad a sörelsôség
A német sörtermelés kevéssel növekedett, de a gyártók bevételei csökkentek tavaly. A termelés 600 ezer hektoliterrel 114,8 millióra nôtt, a forgalom az 1996. évi 19,7 milliárd márkával szemben 19,4 milliárd volt. Mindezen számok dacára Németország változatlanul Európa elsô számú sörállama, ahol a fejenkénti éves fogyasztás átlagban 131 liter, ezen belül a bajorországi 180 liter körül van. A németek a pilzeninek nevezett keserûbb söröket szeretik leginkább. Az országban közel ezerháromszáz sörgyár ötezer féle sört termel, ennek ellenére az elôzô évinél nagyobb mennyiségû sört hoztak be, összesen 3,2 millió hektolitert. Az export szinten maradt és 9,2 millió hektolitert tett ki.
Tisztelgés az áldozatok elôtt
Mint ismeretes, a Marosvásárhelyi Napok alkalmával díszpolgári címeket adományoznak a város néhány neves személyiségének. Még az ünnepi rendezvénysorozata elôtt, amely június 24-én kezdôdik, a helyi önkormányzat post- mortem díszpolgári címet adományoz az 1989. decemberi események hat marosvásárhelyi áldozatának. Az emlékérméket hétfôn, június 22-én nyújtják át az áldozatok családtagjainak és ugyanezen alkalomból egymillió lejes támogatásban is részesítik a hôsök családjait.
Mától lehet iratkozni
Mától kezdôdôen egészen július harmadikáig lehet beiratkozni a líceumok és szakközépiskolák kilencedik osztályába tartandó felvételi vizsgára. Ahol képességi próbákat kell tenniük a jelentkezôknek, ott kedden lezárul a beiratkozási idôszak. A képességi felméréseket június 26- július 1. között, a IX. osztályos felvételivizsgát mind a líceumokban mind pedig a szakközépiskolákban július 7- 9. között tartják, az eredményhirdetés határideje július 15.
Hétfôn kezdôdik az érettségi
Június 22-én kezdôdnek az idei érettségi vizsgák. Megyénkben 3972 nappali és 602 esti tagozatos végzôs vág neki a megmérettetésnek, 2870-en a román, 1078-an magyar, 24-en pedig német tagozaton. Hétfôn és kedden a román nyelv és irodalom szóbeli vizsgával kezdôdik az érettségi, a magyar nyelv és irodalom szóbeliket szerdán és csütörtökön tartják. A vizsgasorozat július elsején ér véget, negyedikén függesztik ki az eredményeket, egy nap a fellebbezések megejtésének határideje, amelyekre július 11-én adnak választ az illetékesek.
Vendégkiállító a Pincegalériában
Marosvásárhelyen, a Bolyai tér 5. szám alatti Pincegalériában hétfôn délután hat órakor újabb kiállítást nyitnak. Vendégkiállító, a kolozsvári Mátyás László mutatkozik be a megyeszékhelyen. Grafikai munkáival, törekvéseivel ismerkedhetnek meg az érdeklôdôk.
Elôadás az almatermesztésrôl
Az ezredforduló korszerû almatermesztésérôl tartanak szakmai elôadást az érdekelteknek a marosvásárhelyi Vártemplom gótikus termében szerdán, június 24- én 10 órától. A szervezôk a zalaegerszegi Euro-Alma Kft., és az RMDSZ Maros megyei szervezete. Az elôadásokat egy osztrák és két magyar szakember, a témakör avatott ismerôi tartják.
Kiállítás a Carit Sannál
A marosvásárhelyi Carit San várótermében nyitják meg ma délelôtt 11 órától a marosvásárhelyi Puja Rezsô festômûvész tárlatát. A kiállított festményeket naponta 7-20 óra között tekinthetik meg az érdeklôdôk.
Vigarpuszította erdô
Magyarón nemrégiben egy heves jégesôvel kísért vihar 101 köbméter fát döntött ki a falu erdeibôl. A községi tanács legutóbbi ülésére meghívták az érintett hetven erdôtulajdonost, a közös döntés értelmében a károsultak pénzén a község kitermeli a ledöntött fákat, amiket majd szétosztanak a hetven erdôtulajdonos között.
Nem jutott tovább a Conflexim
A marosvásárhelyi Conflexim férfi kosárlabdacsapata egy hete vett részt az elsô ligába jutásért vívott pitesti-i tornán. A vásárhelyi csapat egy gyôzelmet szerzett a fôvárosi Erbasu Steaua II. ellen, azonban két mérkôzést elvesztett, egyet a helybéliek, egyet pedig a bukaresti Metropola SE ellen. A két továbbjutó helyet e két utóbbi csapat foglalta el, így a Conflexim az új szezonban is a második ligában szerepelhet.
Sebességmámor
Szerdán megyénk területén két súlyos közlekedési baleset történt, mert a vezetôk az útviszonyoknak nem megfelelô sebességgel haladtak. A Maros Megyei Rendôrfelügyelôség sajtóirodájának közlése szerint Ákosfalva közelében egy kanyarban az 1989 December 16-22. Egyesület tulajdonát képezô MS-03-PKC rendszámú személygépkocsival a 26 éves hodáki Moldovan Dumitru átcsúszott az ellenkezô forgalmi sávra, s összeütközött a HR-01-GUY rendszámú személyautóval. A balesetben a "vétkes" jármû utasa, a 28 éves Feier Maria súlyos sérüléseket szenvedett. Néhány órával késôbb a nagy sebesség miatt elvesztette uralmát a jármû fölött a 32 éves Ilyés-Tóth Sándor, s frontálisan ütközött a szembôl szabályosan érkezô személygépkocsival. A balesetben az 57 éves marosvásárhelyi Kelemen Péter, az utóbbi jármû vezetôje súlyosan megsérült.
Nem alkalmazkodott az útviszonyokhoz
Tegnapra virradó éjszaka fél egy óra tájban a 26 éves nagybányai Chira Viorel a B-09-TNE rendszámú vontatóval Szászkézd térségében a túlzott sebesség miatt megcsúszott az árvíz által felvitt hordalékkal borított úttesten, és összeütközött a szemközti sávon szabályosan közlekedô 34-NBR-47 rendszámú török illetôségû autóbusszal. A balesetben a 40 éves Mehmet Besir Kosesoi, az autóbusz vezetôje súlyos sérüléseket szenvedett.
Copyright © Népújság - 1998