Adó-vevôállomást a segesvári mentôszolgálatnak

Ötnapos (június 9-14.) segesvári tartózkodásuk alkalmával a svájci Region Thun Hilft Rumanien szervezet képviselôi 3000 márkát adományoztak a helyi polgármesteri hivatalnak. Ezen összeget egy adó- vevôállomás megvásárlására ford`tják, amivel a municípiumi kórház mentôállomását szerelik fel — tájékoztatott Anca Flesariu sajtószóvivô. A svájci szervezet immár nyolcadik éve ápolja a segesvári Cetatea karitatív szervezettel kialakított kapcsolatait, s nem egy alkalommal segítették a település lakosait élelmiszerekbôl, gyógyszerekbôl, lábbelikbôl és ruhanemûkbôl álló csomagokkal.

Ballagás az Antena 1-en

Ma délután fél 5 órától az Antena 1 marosvásárhelyi stúdiója magyar nyelvû ifjúsági adásának keretében a vásárhelyi Bolyai Farkas Líceum végzôs diákjainak ballagási ünnepségérôl készült összeállítást mutatják be. Szerkesztô: Sófalvi Szabolcs.

Író-olvasó találkozó

Június 19-én, pénteken este 7 órától a marosludasi plébánia-otthon az EMKE és RMDSZ szervezésében író-olvasó találkozóra kerül sor. Keresztes Gyula marosvásárhelyi építészmérnök Marosvásárhely régi házai címû könyvét Tófalvi Zoltán, a bukaresti Román Televízió magyar adásának munkatársa mutatja be. A megvásárolt könyveket a szerzô dedikálja. A bemutatót Kilyén Ilka mûvésznô szavaló elôadóestje követi.

Kiállítás a Carit Sannál

Puja Rezsô festômûvész tárlatának megnyitójára kerül sor szombaton 11 órakor, a marosvásárhelyi Carit San várótermében. Az alkotásokat Molnár Dénes grafikus méltatja. A kiállított festményeket naponta 7 és 20 óra között tekinthetik meg az érdeklôdôk.

Faragók tárlata a Bernádyban

Szombaton 12 órakor nyílik a marosvásárhelyi Bernády Kulturközpontban a Bolyai Farkas Líceum önképzô köre és a Népmûvészeti Klub közös kiállítása. Megnyitó beszédet Bandi Dezsô iparmûvész tart. A tárlat június 20-23. között tekinthetô meg, munkanapokon 9-14 óra között.

Áramszünet

A hálózat általános karbantartási munkálatai miatt június 19-én, 7 és 16 óra között szünetel a villanyáram-szolgáltatás Marosszentgyörgyön a Fô úton (a Mezôgazdászok utca és Ernye közötti szakaszon), valamint a Borzás, Szonda utcákban.

Az ASA kedden kezdi a felkészítôt

A Marosvásárhelyi ASA B-osztályos labdarúgó- csapata kedden kezdi el a felkészítôt a következô bajnoki idényre. A kispadon Sólyom Csaba helyét Eugen Vod veszi át, Nan és Rotaru a Steauához távozik, Chiratcu és Cioloboc II. a továbbiakban a Szatmárnémeti Olimpiánál futballozik. A Marosvásárhelyi Napok keretében június 25-27-e között az ASA labdarúgó-tornát szervez, amelyen részt vesz a Kolozsvári U, a dicsôszentmártoni Chimica és Magyarországról Nyíregyháza együttese. Ezután következik az edzôtábor, majd a formaellenôrzô mérkôzések sorozata. A bajnokság augusztus elsején kezdôdik, az ASA Gyulafehérvárra utazik, ahol az Apullum FC vendége lesz.

Kórustalálkozó

Június 20-án délelôtt 11 órakor a szászrégeni római katolikus templomban kórustalálkozót tartanak. Az elôadásra több mint tíz Maros megyei (Szászrégen, Marosvásárhely, Marosszentgyörgy) katolikus és református kórust hívtak meg. Fellép a kolozsvári Szent-Cecília Kórus is.

Könyvbemutató a Cserealji templomban

A budapesti Püski Kiadó gondozásában megjelent Varga László volt marosvásárhelyi református lelkipásztor, politikai elítélt börtönéletérôl szóló könyve. A vasárnap délelôtt 10 és 12 órai istentisztelet után a szerzô egykori gyülekezetében, a vásárhelyi Tudor lakótelepi cserealji templomban dedikálja A fegyencélet fintorai címû könyvét.

Érdemoklevél és pénzjutalom a legjobbnak

Jobbágytelkén, a Petres Kálmán Általános Iskolában az idén elsô ízben ítélte oda az iskola igazgatója, az egyházközség plébánosa és a szülôbizottság elnöke az iskola testületének javaslata alapján a legjobb végzôs tanulónak, Pascu Tóth Évának a Petres Kálmán-érdemoklevelet és a vele járó 300.000 lejes díjat, amely legkevesebb négy tanévben kifejtett tanulói munkát és példás magaviseletet jutalmaz — tájékoztatott Szabó György iskolaigazgató. A laudációt Domahidi Ferenc osztályfônök olvasta fel a tanévzáró ünnepségen.

Rendkívüli APCA-közgyûlés

Az APCA-szabályzat 21-es törvényének 45-ös és 46-os cikkelye alapján június 19-én Aradon, a Szakszervezetek Mûvelôdési Házában tartják a rendkívüli közgyûlést. Napirendi pont: beszámoló az APCA-bizottság tevékenységérôl az 1990. november elseje elôtt beszerzett személyautó fölötti jogról — értesített Constantin Ëarpe, az APCA elnöke. A résztvevôknek fel kell mutatniuk az 1997-es évi tagságidíj kifizetését igazoló bizonyítványt, ellenkezô esetben nem vehetnek részt a gyûlésen.

Gátépítés és villanyoszlop-csere

A Maros Megyei Tanács szakemberei kedden találkoztak a kerelôszentpáli tanács képviselôivel. A megbeszélés témája egy gát építése a Maros Szentpál és Marosugra közötti szakaszán. Szükségesnek tartják a régi árok kitakarítását is, ami révén több lakóházat és pincét óvnának meg az elvizesedéstôl, — tájékoztatott Ilyés József szentpáli polgármester. Ugyanezen találkozón szó esett a volt termelôszövetkezet környékén levô 18, korhadásnak indult favillanyoszlop betonoszlopra való kicserélésérôl. A küldöttség a helyszínen felméréseket végzett, határozat a késôbbiekben születik.

"Hiper-szuper marketek"

Magyarországon és Csehországban már nyolcvan nagy bevásárlóközpont létesült, Szlovákiában több tervezet kivitelezése van folyamatban. Ezek megvalósításában a nemzetközi konszernek játszanak fôszerepet. A jövô ígéretes piaca Csehország, ahol külföldi befektetôk és nemzetközi kereskedôláncok, köztük az Interspar és a Carrefour 24 építkezése folyik. Magyarországon is 40 a bevásárlóközpontok száma, a legtöbb "hiper- szuper market" Budapesten van. Tizenöt újat terveznek ebbe a térségbe.

Az átok egyik oldalról feloldva

A katolikus és az evangélikus egyház a 16. században átkozta ki egymást, megosztva ezzel a nyugati kereszténységet. 1997-ben evangélikus és katolikus teológusokból álló nemzetközi csoport kidolgozott egy nyilatkozatot, amely arra irányult, hogy lezárják az évszázadokra visszanyúló vallási szembenállást. A Lutheránus Világszövetség tanácsa kedden egyhangúlag jóváhagyta a nyilatkozatot, a Vatikán még nem. Az evangélikus vallás a lutheri reformáció talaján jött létre, Németországban, Svédországban és Dániában a leginkább elterjedt.

Nem lesz munkaerô-invázió

Nem számít az olcsó munkaerô hirtelen áradására az EU-ba felvételre váró keleti országok csatlakozása után az osztrák kormány illetékes tagja, Karl Schögl belügyminiszter. Fokozatosan indulnak el a kelet-európaiak a tôlük nyugatra fekvô országok munkaerôpiacára, hasonlóképp, mint a portugálok és a spanyolok tették, mikor országuk az EK tagjává vált. Ez azért lesz így, mert közben a majdani csatlakozók is fejlôdnek, idôvel a mainál virágzóbb államokká válnak, inkább feléjük indul majd meg a munkaerô-áradat a szegényebb országokból.

Egyelôre helyén marad az auschwitzi kereszt

A kereszt eltávolítását több zsidó vallási szervezet évek óta követeli, mivel az szerintük sérti az emlékhely szellemét. A varsói kormány nemrég javaslatot tett a kereszt pár száz méterrel távolabbi felállítására, amit az illetékes püspök el kívánt fogadni. De a lengyel katolikus egyház jelentôs része és számos jobboldali politikus éles tiltakozása, meg a védôôrizet miatt egyelôre nem várható döntés a kereszt eltávolításáról. A keresztvédô bizottság az ország szuverénításának és az ezeréves keresztény hagyományok megsértésének minôsítette a jelkép eltávolítását célzó törekvéseket.

A világ teteje — szemétlerakó

A 8848 méter magas Mount Everest (Csomolungma) egyre inkább óriási szabadtéri szemétlerakó képét mutatja. Az egyre nagyobb számú turista mind több és több hulladékot hagy hátra maga után. 1977-ben egy 5200 méter magasan fekvô alaptáborban mintegy hétezer alpinista mûanyagpalackok és csomagolópapír halmazát szórta el. A Mount Everest környékén hulladékfeldolgozót létesítettek és tavaly 30 tonnányi szemetet gyûjtöttek össze.

Pereli a filmgyárat

John Travolta beperelt egy filmgyárat azzal a váddal, hogy részvényeik kelendôségét fokozandó elhíresztelték: a sztár szerepelni fog filmjeikben. Travolta ötmilliós keresetet akasztott a Silverado Films és a Capitol Funding nyakába. A hollywoodi sztár egy-egy fôszerepéért jelenleg már 20 millió dollárt kap.

Érettségi 98 évesen

Eugenie Garside kisasszony 98 évesen szerezte meg az érettségit Bostonban. 1909-ben, harmadik osztályos korában abbahagyta az iskolát, hogy segítsen nevelni 11 testvérét. "Iskolatársai" állva ünnepelték, amint járókeretével felbicegett a színpadra, hogy átvegye érettségi bizonyítványát. A hölgy délelôttönként kezeléseket kapott ízületi és csípôproblémáira, délután pedig oktatóival — középiskolás diákokkal — tanult. Most Garside kisasszony úgy tesz, mint a frissen érettségizettek általában: nézegeti bizonyítványát, újra és újra elolvassa a sok üdvözlôlapot, amit a nagy alkalomra kapott, és lustálkodni akar.

Béreljen férjet!

Fellélegezhetnek a brit feleségek, mert ezentúl nem kell a fárasztó háztartási munka minden nyûgét saját vállain hordoznia: ha a férj lusta és nemtörôdöm, máris jöhet a "bérférj", aki az igazival ellentétben mos, fôz, bevásárol, sôt még vasal is. A "Rent— a— Husband" brit ügynökség találta ki az új szolgáltatást, tarifája óránként 20 font. Lehet, hogy a férjek is felismerik a férjbérlés nyújtotta nagyszerû lehetôségeket: eljöhet az idô, amikor maga a férj fog felesége számára, a borsos összeg ellenére bérférjet fizetni, hogy egy kis nyugta lehessen.

Nemzetközi mûvészeti alkotótábor

A negyedik nemzetküzi mûvészeti alkotótábor ünnepélyes megnyitóját tartják ma Pestszentlôrincen. Mintegy negyven mûvész tevékenykedik majd a hónap végéig a XVIII. kerületi Gyöngyvirág utcai Karády-villában. A magyarországi alkotókon kívül vendégek érkeztek Kárpátaljáról, Erdélybôl, valamint Lengyelországból.

A pucér fotó nem ok az elbocsátásra

Németországban nem bocsáthatnak el alkalmazottat azért, mert meztelen fényképei tûnnek fel pornográf lapokban, döntött a passaui munkaügyi bíróság. A döntés elôzménye: egy nôt azért tett ki az utcára munkaadója, mert a hölgy barátjával pucéran szerepelt egy pornómagazinban. A bíróság elutasította a munkáltató érvelését, mely szerint a hölgy "leplezetlenül" rontotta a cég jóhírét. A bíróság kimondta: az alkalmazónak nincs joga morális hatóságként ítélkeznie alkalmazottai felett.

Magyarországi vendégek a polgármesternél

A minap Varga Péterrel, a budapesti fôpolgármesteri hivatal vállalkozási és vagyonkezelési ügyosztályának vezetôjével, és Kárpáti Péterrel, a budapesti Uniwell Kereskedelmi Kft. tulajdonosával találkoztunk, amikor befejezték tárgyalásukat Fodor Imrével, Marosvásárhely polgármesterével.

Megérdeklôdtük, mi járatban fordultak meg városunkban.

Mindenekelôtt a budapesti tapasztalatokról tájékoztattuk a polgármester urat mondotta Varga Péter ügyosztályvezetô. Mi elsôsorban a budapesti önkormányzat tulajdonában levô vagyon gazdálkodásával, hasznosításával, bérbeadásával, a tulajdonrendezéssel foglalkozunk. Rendkívül fontos terület a földtulajdonjog tisztázása. Úgy hallottuk, hogy ezen a téren itt is van még tennivaló. Magyarországon kétféle módon jutottak az önkormányzatok tulajdonjoghoz: volt egy törvény szerinti tulajdonszerzés, vagyis ha a tulajdoni lapon az szerepel, hogy az önkormányzat vagy annak egy intézménye a kezelôje annak a vagyontárgynak vagy telekingatlannak, akkor az önkormányzat a törvény szerinti tulajdonos. A másik tulajdonszerzési forma az, amikor úgynevezett vagyonátadó bizottságok alakultak megyénként és a fôvárosban, és ezek államigazgatási határozattal adták az önkormányzat tulajdonába a vagyontételeket. Ez azokra a tulajdonokra vonatkozott, ahol nem volt tisztázott, hogy a múltban ki volt a tulajdonos. Tájékoztattam arról is a polgármester urat, hogy Budapesten milyen befektetési trendek érvényesültek. Elôbb létezett az irodaházépítési igény, utána következtek az országút menti értékesítések, mint a benzinkutak, raktározási centrumok, és ma is jelentôs lehetôség a szállodalétesítés. Kisebb léptékkel számítva Marosvásárhelyen is ezek az irányzatok fognak érvényesülni. Persze jól lehet értékesíteni a családi házakat, lakásokat, garzonokat is. Magyarországon 1998. március 1-jén lépett érvénybe egy új társasági törvény, amely a nagymértékû állami lakáseladás után rendezi a társasházak (tömbházak) mûködését. Ez eddig egy 1971-es törvény szerint történt, és a helyzet tarthatatlan volt. Az új törvény szerint e lakások felújításakor például az önkormányzatok vissza nem térítendô támogatásokat nyújtanak a lakóknak.

Az ingatlanépítéskor pedig a hosszú , 15 éves lejáratú hiteleké a jövô.

Arra is felhívtam a polgármester úr figyelmét, hogy az uniós csatlakozás jelentôs változást eredményez majd az ingatlangazdálkodásban, ingatlanátadásban, környezetvédelemben. Elmondtam, hogyan mûködnek a beépítetlen területeken városközpontokat létesítô ingatlanfejlesztô társaságok. Ezek infrastrukturális beruházásokat hajtanak végre, majd ezeken építenek. Marosvásárhely emlékeztet Székesfehérvárra. Például azt a várost a nagy cégek körbeépítették. Ezek akkor is beruháznak, amikor veszteségük van. Megengedhetik maguknak. Ôk hozzák aztán a térségbe a kisebb cégeket is.

Beszélgettünk még a közterületi reklámozásról, amiben az önkormányzatnak részt kell vennie, mert ezáltal befolyásolja a városképet, no meg ez szép hasznot hoz. Érdeklôdtünk arról is, hogy egy magyar befektetônek milyen lehetôségei lennének Marosvásárhelyen. Egyébként más romániai városokba is ellátogatunk. Budapestrôl és máshonnan, a nagyvilágból sokan fordulnak hozzánk, és a romániai lehetôségekrôl érdeklôdnek. Nem utolsósorban mindenhol lehet tanulni valamit. Önöknél is! Másrészt jó lenne, ha önök nem ismételnék meg azt, amit mi rosszul tettünk. Én régóta foglalkozom az ingatlankérdéssel. Két éve olvastam sokat az ún. Moszkva-jelenségrôl, vagyis hogy idôs embereket szélhámosok kiforgatnak ingatlanukból. Budapesten most ugyanez a "divat".

Egyáltalán elejét lehet venni az ilyesminek, ha magántulajdonban levô ingatlanokról van szó?

Ha az ember odafigyel ezekre a folyamatokra, akkor beteszi azokat a fékeket, amelyek megakadályozzák az ezzel foglalkozó kétes üzleti körök ténykedését.

Kárpáti Péter kimondottan befektetési lehetôségek iránt érdeklôdött.

Vállalkozói szemmel nézem azt, amit Varga Péter az intézményesítés prizmáján keresztül szemlél. Jómagam otthon termékforgalmazással, faipari szerszámokkal foglalkozom, cseh-morva és hazai gyárak ilyen termékeit értékesítjük. Másik területünk az ingatlanfejlesztés, ami azt jelenti, hogy rosszul használható, az iparnak már nem kellô épületeket vásároltunk , ezeket formájukban és funkcióikban megújítottuk, és hasznosításra továbbadjuk. Harmadsorban a mezôgazdasági termeltetés iránt érdeklôdünk, beleértve a termékfeldolgozást is.. Nálunk ezen a területen jelentôs állami támogatások voltak, és ez sok munkahely-teremtéssel járt. Úgy gondolom, hogy tapasztalataimat hasznosítani tudom a közeljövôben.

Az alábbi tanulmányrészletet válasznak szántuk T. Tóth Sándornak a Népújság pénteki (1998.VI. 12. ) számában megjelent cikkére (Román értelmiségiek a kolozsvári magyar egyetemrôl).

Árnyalni szeretnénk a szerzô torzító- leegyszerûsítô állításait a "román demokraták" 1945 utáni magatartását illetôen, akik az idézett cikk szerint "a magyar egyetem fenntartásának elvét támogatták".

Eltekintve attól, hogy az 1945 utáni "román demokraták" maga is újraértelmezésre és árnyalásra váró fogalom, lássunk néhány kiragadott ellenpéldát. A közismert egyetempártolók között felsorolt Vasile Pogãceanu kolozsvári fôispán például 1945 januárjában több olyan akciót kezdeményezett, amelyek — a Kolozsvári Magyar Egyetem autonómiáját és mûködôképességét veszélyeztetve — mintegy elôkészítették a terepet ifj. Teofil Vescan februári javaslatai számára. (lásd Erdély magyar egyeteme 1944-1949 c. dokumentum-gyûjteményünk I. kötetének 7-14. számú dokumentumait.)

A KRP álláspontját képviselô Teofil Vescan javaslataival, illetve az ODA észak-erdélyi gyûlésének határozataival kapcsolatban még a közös egyetem gondolatát támogató MNSZ is szükségesnek látta utólag árnyalni álláspontját az egyetem vezetôsége elôtt (lásd I. kötetünk 18. sz. dokumentumát).

Az egyetemi alkalmazottak szakszervezetének emlékirata a kétnyelvû közös egyetem tervezetét illetôen így összegez: "A közös egyetem felállítása egyfelôl egy rosszul sikerült kísérettel szaporítaná az Erdélyben már mûködô román egyetemek számát, másfelôl a meglevô és mûködô kolozsvári magyar tudományegyetem megszûnését jelentené". (lásd I. kötetünk 17. sz. dokumentumát.)

Ami pedig a kolozsvári magyar egyetem "legnagyobb támogatóját" illeti: Petru Groza miniszterelnök szubjektív jószándéka és az általa vezetett kormány politikai gyakorlata között nyilvánvaló, már a kortárs politikai elemzésekben is jelzett ellentmondás feszül. Ennek magyarázatára tesz kísérletet az alábbi részlet Vincze Gábor bevezetô tanulmányából, többször idézett dokumentum- gyûjteményünk megjelenés elôtt álló II. kötetébôl.

"A semmibôl egy új világot teremtettünk"

Elôzô kötetünk bevezetô tanulmányában akként összegeztük az 1944 szeptemberétôl 1945 júniusáig eltelt háromnegyed év fejleményeit, hogy sajátos patthelyzet jött létre a kolozsvári magyar egyetem ügyében: az 1944. augusztus 23. után megalakuló bukaresti kormányok ugyanis nem tudták megakadályozni, hogy Kolozsváron magyar egyetem is mûködjék, viszont a magyar kisebbség vezetôi sem tudták elérni, hogy a magyar alapítású, illetve a helyette létrehozott magyar tannyelvû román állami egyetem közötti jogfolytonosság elismertetésével — méltányos feltételek között kezdôdjön meg e kisebbségi felsôoktatási intézmény szervezése.

Mielôtt részletesebben bemutatnánk, hogy az intézményépítés kezdeti stádiumában milyen problémákkal kellett megküzdeni, célszerûnek tartjuk röviden megvizsgálni a Groza-kormány magyarságpolitikáját, még pontosabban a miniszterelnök viszonyulását a magyar kisebbséghez, különös tekintettel a kolozvsári magyar egyetem kérdésére.

A kolozsvári magyar tannyelvû állami tudományegyetem kezdettôl fogva többet jelentett, mint a magyar kisebbség jogos követelésének kielégítése. Jelkép volt, a Petru Groza nevével fémjelzett új, "demokratikus nemzetiségpolitika" szimbóluma. Az egyetem sorsa, helyzetének alakulása érzékeny mérômûszerként jelezte a kormány és Groza miniszterelnök magyarságpolitikájának változásait. A korabeli erdélyi magyar, valamint anyaországi sajtó elôszeretettel nevezte "magyarbarátnak" a miniszterelnök politikáját. Kevesen figyeltek fel arra a kortársak közül, hogy igen nagy különbség figyelhetô meg a miniszterelnök által meghirdetett elvek, a magyar kisebbség képviselôinek tett kijelentései, ígéretei, illetve politikai gyakorlata között. E diszkrepanciának számos oka van, ezúttal azonban, a leegyszerûsítés vádját is kockáztatva, csak a leglényegesebbre térünk ki.

Egyfelôl Groza széles körû magyar mûveltséggel, kiterjedt magyar baráti kapcsolatokkal rendelkezô politikus volt, akirôl joggal feltételezhetô, hogy ôszintén kedvelte a magyar népet, és valóban törekedett a románok és magyarok összebékítésére. Az is bizonyos azonban, hogy "magyarbarát" kijelentéseit és intézkedéseit nem lehet csupán érzelmi motivációkra visszavezetni. A magyar kisebbséggel kapcsolatos politikája szoros összefüggésben volt a béketárgyalások alakulásával. Ehhez azt kell tudnunk, hogy a szovjet vezetés egyértelmûen Romániát támogatta a magyar—román határvitában — részben a sikeres román "kiugrásnak", másrészt pedig annak köszönhetôen, hogy Bukarestben — Budapesttôl eltérôen — Moszkva-barát kormány volt hatalmon. Csakhogy az angolszász hatalmak (elsôsorban az USA) 1945 végéig — '46 tavaszáig hajlottak arra, hogy a béketárgyalások eredményeként Magyarország megkapja az egész Partiumot, vagy annak egy keskenyebb sávját. Emiatt a román vezetés — még a szovjet támogatás tudatában sem! — nem volt elég nyugodt azt illetôen, hogy a magyar—román határvita egyértelmûen a javára fog eldôlni. Következésképpen Groza olyan magyarságpolitikát igyekezett folytatni, amely — úgy vélte —, meggyôzi a nyugati politikusokat: Romániában határváltoztatás nélkül is rendezni tudják a "magyar-kérdést". A külföld felé folyó propagandahadjárat legfontosabb eleme éppen e "magyarbarát" politika folytonos hangoztatása volt — természetesen a továbbra is létezô magyar sérelmek elhallgatásával és a "vívmányok" fölnagyításával. (Véleményünk szerint ennek a politikának volt még egy belsô oka is: mivel a többségi román társadalom részérôl igen csekély volt a kormány támogatottsága, Groza a parlamenti választások elôtt nem nélkülözhette a magyar kisebbség támogatását.)

A dilemma azonban ott volt — és úgy véljük, ez Groza ellentmondásos magyarságpolitikájának egyik nyitja —, hogy míg a miniszterelnök pontosan látta: az ország alapvetô érdekei azt diktálják, hogy "magyarbarát", "demokratikus nemzetiségpolitikát" folytasson, ezt a politikát viszont a román társadalom döntô része, a miniszteriális és közigazgatási apparátus szinte egésze ellenezte, elutasította. Groza kormányát a román soviniszta erôk egyébként sem tekintették legitimnek. Részben joggal, mert egy idegen, megszálló hatalom erôltette azt az országra — valószínûleg azonban ez volt a kisebbik baj. Az elutasításnak azonban az lehetett a másik, nyomósabb oka, hogy nem folytatta a korábbi magyarellenes politikai irányvonalat, sôt, a belpolitikai küzdelemben nem átallott részben a magyar kisebbségre támaszkodni. Emiatt a korabeli román politikai életben általános vád volt kormányával szemben, hogy a "magyarok kormánya".

Számos esetben nem csak a soviniszta jobboldali pártok támadták "magyarbarát" politikája miatt; a kormánykoalíció két legerôsebb pártja, az RKP és RSZDP tagsága, sôt, országos vezetôségük több tagja is túlzásnak tartotta ezt. Mindezek alapján úgy látjuk, hogy a miniszterelnök sem igen tehetett mást, mint lavírozni igyekezett a többségi sovinizmus "tûrôképessége", másrészt a magyar kisebbség elvárásai, követelései között. Groza éppen az oktatásügyben látványos "engedményekre" volt hajlandó — ezzel szemben kormánya céltudatosan tovább folytatta a korábbi jobboldali kormányok által megkezdett politikát, amely egyfelôl elszegényítette a magyar kisebbséget, gazdasági intézményrendszerét pedig fölszámolni igyekezett. Nem véletlen, hogy 1946 elején a budapesti békeelôkészítés Erdély-szakértôi is úgy látták: "az erdélyi magyarok a leglényegesebb kérdésekben nem látnak különbséget az elmúlt 22, illetve 27 év reakciós kormányainak s a felszabadulás óta létesült, demokratikus jelszavakat zászlójukra tûzô román kormányok nemzetiségi politikája között. Nem csodálható az sem, hogy a magyarság a szép szavak, újságcikkek, rádiónyilatkozatok ellenére sem lát semmiféle garanciát demokratikus népi jogainak biztosítására, még a jelenlegi rezsimben sem."

A Groza vezette kormány az elkövetkezô hónapokban- években igen ellentmondásosan viszonyult a "kirakat- intézménynek" számító magyar egyetemhez is. Maga Groza azonban, úgy tûnik, szinte kezdettôl fogva mintegy "saját gyermekének" tartotta a magyar egyetemet. Azon túl, hogy igyekezett az egyetem vezetôségének kéréseit tôle telhetôen támogatni, számos demonstratív látogatást tett a magyar egyetemen; nem csak 1945—46 folyamán, amikor a magyar egyetem létesítése maradt "a legnagyobb ütôkártya Románia kezében", hanem az ötvenes években is, amikor hatalma már szimbolikusnak is alig volt mondható. Csôgör Lajos elôzô kötetünkben napvilágot látott memoárjában így emlékezik: "Érdeklôdése a magyar egyetem iránt és támogatása a békeszerzôdések után, 1947—48-ban is folytatódott. Minden vásárhelyi látogatását felhasználta arra, hogy kíséret nélkül feljöjjön az egyetemre, és órákig beszélt a minket érdeklô kérdésekrôl." Az ötvenes években a magyar kisebbségi köztudatban a Bolyait mint "Groza Péter egyetemét" tartották számon — noha jogilag a király aláírása szentesítette az egyetem létesítését!

Az események alakulása azonban hamarosan megmutatta, hogy bár a magyar egyetem mûködése szempontjából mindez nem volt elhanyagolható, az intézmény létkérdései esetében ez a szubjektív jószándék többször is igen-igen kevésnek bizonyult.

A magyar kisebbség egyik közéleti személyiségének 1945 végén az volt a véleménye, hogy: "Az állam által fönntartott magyar iskolák száma csak papíron igen nagy. Sem az épületek kérdése, sem a tanerôk fizetése nincsen még rendezve, a magyar egyetem körül kétszínû játék folyik". Valóban kétszínû játékot folytatott volna a magyar egyetem kérdésében a Groza-kormány? Úgy véljük, az alább ismertetett tények ezt mutatják.

A Groza-kormánynak a magyar egyetemmel kapcsolatban folytatott kétszínû játéka már az intézmény létrehozásának módjában is megfigyelhetô.

Egyfelôl a királyi dekrétumnak nem jelent meg végrehajtási utasítása, ehelyett kilátásba helyezte, hogy különbözô miniszteri határozatok tartalmazzák majd a konkrét intézkedéseket, azok fogják megállapítani a tanszékek, a tanszemélyzet számát stb. Nem csupán a végrehajtási utasítás hiányzott, hanem egy kormánybiztos is , aki egyszemélyben felelôs lett volna a szükséges intézkedések meghozataláért. Hiánya hamarosan érezhetôvé vált: a minisztériumi apparátus szabotálása, valamint a szebeni professzori kar halogató magatartása miatt a törvényrendeletben elôírt intézkedések nagy idôközökkel, jócskán megkésve történtek meg. Fél évvel a jogszabály megjelenése után még mindig hiányzott a tan- és segédszemélyzet besorolása, és rendkívül terhes anyagi- és jogbizonytalanságot okozott az intézményépítés legnehezebb, kezdeti stádiumában.

Másfelôl a királyi törvényrendelet úgy hozott létre egy felsôfokú oktatási intézményt, hogy a mûködéséhez szükséges technikai-anyagi feltételeket egyáltalán nem biztosította. Tételesen egyetlenegy épületet (a Regina Maria, korábban De Gerando leánygimnáziumot) bocsátott az új intézmény rendelkezésére. Mivel a jogszabály kidolgozói tisztában voltak azzal, hogy az orvostudományi és részben a természettudományi karok épületek nélkül nem mûködhetnek, néhány — a magyar közvéleménynek szánt — "engedményt" is beépítettek a szövegbe. Többek között egy igen-igen homályos megfogalmazást, miszerint "a szükségletekhez és lehetôségekhez mérten más épületek is (a magyar egyetem) rendelkezésére bocsáthatók", illetve azt, hogy a román egyetem majd befogadja a magyar "testvérintézmény" természettudományi és orvostudományi karainak hallgatóit, hogy azok ott végezzék szakmai gyakorlataikat. E passzusok azonban jó kibúvót nyújtottak a román tárgyalófélnek akkor, amikor a magyar egyetem képviselôi azt szerették volna elérni, hogy bizonyos épületeket valamennyi ideig közösen használjanak.

Mindezek után kénytelenek vagyunk megállapítani: az "egyetemalapító" jogszabály már eleve lehetôvé tette, hogy mindazok, akik kezdettôl fogva ellenezték a magyar egyetem létrehozását, mindent megtehessenek azért, hogy ez a felsôoktatási intézmény csak papíron létezzen. Nem rajtuk múlt, hogy a Bolyai Tudományegyetem több lett, mint a Groza-kormány propagandájának egyszerû kirakatintézménye.

1948. augusztus 2-3-án a központi szervek döntést hoztak a magán és felekezeti iskolák államosításáról és azok egységes állami irányításáról.

Ez az intézkedés súlyos veszteséget jelentett a történelmi egyházaknak, a kisebbségi sorban élô magyarságnak, mert elvették 822 közép és elemi iskolájukat.

Így szüntették meg egy tollvonással Marosvásárhelyen a több száz éves múltra visszatekintô Református Kollégiumot, a II. Rálóczi Ferenc Római Katolikus Fôgimnáziumot, a leánynevelésben jelentôs szerepet játszó Református Leánygimnáziumot (a Bethlen Katát) és a Római Katolikus Leánygimnáziumot (Sancta Maria zárdát), s még néhány felekezeti elemi iskolát, melyeknek a népnevelés területén jelentôs szerepük volt. Az iskolák államosításával vagy azok megszüntetésével nemcsak az épületeket és a benne lévô javakat orozta el a hatalom, hanem az iskolákhoz tartozó javakat is, például a Református Kollégium esetében a Kazinczy (ma Kogâlniceanu) és a Köteles Sámuel utcai tanári lakásokat, a Wesselényi (ma 6 Martie) utcai kollégiumi kertet, valamint a több hektárt kitevô mezôgazdasági területet is.

A római katolikus egyház javainak egy részét már jóval az államosítás elôtt lefoglalták. Így például a fôtéri ferencesek klastromát és kertjét a Tolnai Lajos Népfôiskolának, a minoriták Köteles Sámuel utcai klastromát a Leánytanító- képzô bentlakásának s így lehetetlen körülményeket teremtettek az ott élô szerzetesek számára (de ezen is "segítettek" a vallási rendek felszámolásával). Hasonló sorsra jutott a katolikusok KOLPING (Kazinczy, ma Kogâlniceanu utcai), vagy a református fiatalok IKE (olvasd Ifjúsági Keresztény Egyesület) Posta utcai épülete, melyeket iskolai bentlakásnak, illetve az UAER (Romániai Diákszervezet) helyi székházának foglaltak le, megfosztva az egyházakat saját épületeiktôl.

A tanügyi reform után a volt felekezeti iskolák tanárikarának összetételében is nagy változásokat eszközöltek. Az addig egységes tantestületeket a hatalom szétverte s a tanítókat, a tanárokat más iskolába helyezte át, vagy megszüntette munkaviszonyukat, hogy ezzel csapást mérjen a valláserkölcsi alapokon álló közösségekre.

Az oktatást materialista világnézeti alapokra helyezték, s kötelezték a tanerôket, hogy szakmai felkészültségeik párosuljanak ezekkel az ideológiai nézetekkel.

A megfélemlített és a hatalomnak kiszolgáltatott tanítókat, tanárokat megalázták, olyan munkákra kényszerítették, mint az állatösszeírás, a kollektivizálás, a választási cirkuszokban, a mezôgazdasági munkákban és más tevékenységekben való részvétel. Így az évszázadokon át megbecsült tanító és tanár tekintélyét a falvakban és a városokban lejáratták.

A Református Kollégium, a Római Katolikus Fôgimnázium és a város többi felekezeti gimnáziuma és elemi iskolája fennállásuk óta a tudás fáklyáját hordozták, tudós professzorai, paptanáraik, jogászaik, néptanítóik hozzájárultak ahhoz, hogy Marosvásárhelyt iskolavárossá fejlesszék.

Városunkban az oktatás kezdetei már a régmúlt idôkre visszavezethetôk. Valószínû, hogy a Vártemplom melletti klastromban már a ferencesek megkezdték ezt a tevékenységet. A város lakosságának a protestáns hitre való áttérésével ez a folyamat felgyorsul.

1557-ben a Vártemplom melletti elhagyatott kolostor épületében a Schola Particula nyitotta meg kapuit a tanulni vágyók elôtt, kiket már akkor neves professzorok tanítottak. Az iskola sok viszontagság közepette mûködött, de a legnagyobb megpróbáltatás 1600, 1602-ben érte, mikor idegen hadak pusztításai következtében kénytelenek átköltözni a jelenlegi Bolyai líceum területén levô régi, omladozó Szent Miklós plébánia épületébe, ahol az elkövetkezendô évtizedekben kiépítették fellegvárukat. Jónevû particuláris iskola kezdetben a nagyenyedi Református Kollégium fíliája volt, a marosvásárhelyi egyház támogatása és felügyelete alatt. 161 évig mûködött alapítássnak ebben az elsô formájában. Itt nemcsak a betûvetést, hanem olyan ismeretanyag megtanítását is elôirányozták, ami lehetôvé tette a jobb elômenetelû tanulók külföldön való továbbtanulását. Az iskolát bôkezûen segítette Bethlen Gábor, Erdély fejedelme, késôbb más fôúri családok is.

A legjelentôsebb változás az iskola életében 1718. április 30-án következett be, amikor egyesültek az 1671-ben Báthori Zsófia, II. Rákóczi György özvegye által elüldözött Sárospataki Kollégiummal, melynek diákjai tanáraik vezetésével hosszú vándorlás után Gyulafehérváron át városunkba érkeztek. Ez az egyesülés rangos intézménnyé, kollégiummá változtatta az iskolát, teológiai, bölcsészeti, késôbb jogi tanszékeivel.

A XVIII. század végén és a XIX. század elején a kollégiumban is érzôdnek a felvilágosodás, majd a reform korszak újító eszméi. Így került sor 1833-ban minden tantárgy magyar nyelven való tanítására.

Az 1848-as forradalomban az iskola jelentôs szerepet vállalt, s ezért a Bach-korszak elnyomását végig kellett szenvednie.

Az 1868-as Eötvös-féle tanügyi reform új távlatokat nyitott, létrehozta a ma már mindenki által ismert elemi, gimnáziumi és líceumi oktatást a kollégiumban is.

A XX. században (1908-1909-ben) felépült az iskola fôépülete, ahol a korszerû követelmények alapján folyt az oktatás. 1920 után felekezeti, kisebbségi iskolák felé irányuló elnyomó, elnemzetlenítendô politika (az 1940-44-es évek kivételével) az iskola megsemmisítését célozta, amit 1948-ban és az ezt követô években még súlyosabb intézkedések követtek...

A református egyház, a nôk oktatásának és nevelésének fontosságát felismerve 1775-ben a Szent György utca 8. szám alatt iskolát építtetett, ami 1832- tôl Normál, 1840-tôl Felsôbb leányiskola néven mûködött. 1908-ban önálló állami intézménnyé alakult a leányiskola, míg a Szent György utcai épületben létrehozták a Református Leánypolgári Iskolát. Ez az iskola 1928-ban a román iskolai törvények szerint alsófokú gimnáziummá alakult át. Ezt szüntette meg az 1948-as tanügyi reform, így az épületet az Egészségügyi Iskolának adták át.

A reformátusok elemi iskoláit (fiú és leány) az 1948- as tanügyi reformmal felszámolták s az épületeit az állam vette kezelésbe.

A római katplikusok reformáció elôtti iskolái az új vallás térhódításával megszûntek. Csak 1702-ben kezdett újraéledni a római katolikus egyház városunkban. Endes István jezsuita páter újjászervezte az oktatást is. A fôtéri Boér Károly-féle házban elemi, majd 1702—1708 között grammatikai osztályokat indított be. 1712-ben már fiúnevelô építéséhez kezdtek, amit 1728-ban, a templom építésekor kénytelenek voltak lebontani. Az iskolát és a fiúnevelôt átköltöztették a szomszédos Lugosi-házba, majd 1732-ben a Lábas házba, ahol 1783-tól három gimnáziumi osztályt indítottak be, de az, II. József rendeletére, 1784—1792 között felfüggesztette tevékenységét. A Lábasház egy részét kényszerûségbôl ideiglenesen átadták a katonaságnak.

Az elemi iskola fiú tanulóit már 1783-ban átvitték a ferencesek kolostorába, ahol 153 évig tevékenykedtek, míg 1946- ban a hatalom a kolostort le nem foglalta. Ekkor költöztek át a Baross Gábor (ma Horea) utca 23. szám alatti Bányai-házba, ahol 1948- ig, a tanügyi reformig tevékenykedtek. Az iskola épületét a 8-as, majd a 4-es számú iskolának adta át a hatalom.

A lányok 1783-ban a Lábasházban maradtak, ahol 1871-ig a kántor, majd egy tanítónô oktatta ôket. 1890-ben átköltöztek az újonnan épített Sancta Maria zárda kétemeletes épületébe. Az 1892—93-as tanévtôl a bajor mallersdorfi nôvérek vették át az iskola vezetését, akik az 1898—99-es tanévtôl 4 osztályos leányelemi és négyosztályos leánypolgári iskolát mûködtettek. 1928-tól a román iskolai törvények alapján a polgári iskolai tagozat alsófokú gimnáziummá minôsült át, s az elemi iskolai tagozattal az 1948-as államosításig mûködött, mikor az épületet teljes berendezésével együtt államosították és 1949. augusztus 20-án a nôvéreket is a zárda elhagyására kényszerítették. Az iskola épületét a Statisztikai, majd a 9-es Számú Általános, végül a Mûvészeti Iskolának adták át.

A Lábasházban maradt iskola 1895—97 között VI., VII. és VIII. gimnáziumi osztályokkal bôvült és 1898- ban fôgimnáziummá alakult, rangos intézménye lett városunknak.

1905-ben az iskola átköltözik a Klastrom (ma Mihai Viteazul) utca 15- 17. szám alatti impozáns szecessziós épületbe. 1908-ban a fiúnevelô is elfoglalja helyét az iskola melletti új épületben, ahol az 1948-as államosításig mûködnek, mikor az épületet a tanügyi reform intézkedései alapján átveszi a 2. számú magyar tannyelvû állami leánylíceum.

Városunkban az idôk folyamán más vallásfelekezetek is tartottak fenn iskolát elemi fokon, így a hitújítás idején az unitáriusok, 1767-ben a görög katolikusok, 1794-ben az ortodoxok, 1862-ben az evangélikusok. Ezek az iskolák az idôk folyamán vagy megszûntek, vagy állami irányítás alá kerültek. Az izraeliták 1890-tôl 1941-ig elemi, majd elemi és polgári iskolát tartottak fenn, ami az 1944-es deportálásokkal szüntette meg tevékenységét, de azért az iskola épületét a hatalom 1948-ban államosította.

Az itt felsorolt marosvásárhelyi iskolákat az 1948-as tanügyi reform nem érintette, mert azok a rendelet megjelenésekor már nem léteztek — így csak a református, a római katolikus és az izraelita egyházakat sújtotta az intézkedés iskolaszervezési és anyagi szempontból.

Ötven év távlatából értékelve az eseményeket, ki kell jelentenünk, hogy a hatalom intézkedései jogtalanok voltak. Lábbal tiporták és megsemmisítették a felekezeti iskolákat, melyek évszázadokon át az állami oktatás kötelezettségeit átvállalták. Nem vették tekintetbe azt a tevékenységet, amit a felekezeti iskolák tettek a tudomány és a kultúra fejlesztésében az emberi haladásért.

1989 után joggal tevôdik fel a kérdés: meddig kell még várni az egyházi javak, fôleg az iskolaépületek visszaszolgáltatására. Eljött az idô, hogy a kormány és a parlament ebben a kérdésben gyors döntést hozzon és visszaszolgáltassa jogos tulajdonosainak az elorzott javakat, és hozzásegítse az egyházakat ôsi iskoláik újraindításához.

Nemcsak a szavak vagy kifejezések képesek közhelyekké válni, hanem egyes nyelvtani alakzatok is. Ilyen például a feltételes mód használata. Nem az a baj vele, hogy jól betölti szerepét mindennapi nyelvünkben, hanem egyszerûen ezért kifogásolható, hogy olyankor is odalopakodik közlésünkbe, amikor nincs rá szükség. Iskolai tanulmányaikból még sokan emlékeznek, hogy a feltételes módú igealakkal a cselekvés valamilyen feltételtôl függô voltát fejezzük ki: hol a bizonytalanságot, hol az óvatos megállapítást, kétkedést meg az óhajt is. Pl. Mielôtt találkoznánk, telefonálj!; Jó lenne, ha még ma megérkeznének; Egy kis vizet kérnék; Lefordítanád nekem ezt a mondatot? Tehát a bizonytalansághoz, az óvatossághoz, óhajhoz bizonyos érzelmi árnyalat is társul. Jóllehet az említett mondatok kijelentô módban is közölhetôk (egy kis vizet kérnek), a feltételes mód használatát nem kifogásolhatjuk.

De semmiképpen sem érthetünk egyet gyûlésvezetôk, elôadók, fölszólalók ilyenszerû megfogalmazásával: Azzal kezdeném felszólalásomat...; Elôrebocsátanám, nem volt szándékomban fölszólalni...; Megjegyezném még a következôket...; Felolvasnék még egy idézetet; Bemutatnám mai meghívott vendégeinket stb. stb.

Miért kellett használni a feltételes módot az említett mondatokban? A megjegyezném helyett mondhatjuk határozottan megjegyzem, a bemutatnám helyett azt, hogy bemutatom. Hiszen senki sem akadályoz meg valakit abban, hogy elôadókat, írókat, ismerôsöket bemutasson.

Mintegy húsz esztendôvel ezelôtt a gyûléseken valóságos sláger volt az ilyen kérdés: Ha lenne még kérdésük... Sajnos, napjainkban sem ritka, az egykori politikai nyelvhalászat maradványa. Az ilyen mondat hallatán nyomban felvetôdik: miért ha, és miért lenne? (Vagy van, vagy nincs!) Szintén gyakori az alábbi feltételes módot tartalmazó szövegmaradvány: Csak annyit szerettem volna mondani. Miért szerette volna, hiszen elmondta. Magam sem csupán szerettem volna elmondani a fentieket, hanem kénytelen voltam elmondani a helyes nyelvhasználat védelmében.

A termesztett növények élettani betegségei és táplálkozási zavarai

Termesztett növényeinknél gyakran tapasztalhatunk megmagyarázhatatlan elváltozásokat: Mivel semmi összefüggést nem látunk kártevôk vagy betegség megjelenésekor, hajlamosak vagyunk rögtön növényvédôszer-mérgezésre, roszindulatú szomszédra stb. gondolni. Az esetek többségében azonban az okot máshol kell keresni. A talaj minden körülmények között egyedi sajátosságokat hordoz magában. A tápanyagellátás egyensúlyban tartásának elhanyagolása gyakorta katasztrofális következményekkel járhat. Nem szándékom a szélsôséges esetek felsorolása, de azt hiszem, nem ártana pár sort áldozni a legjellegzetesebb tünetek felsorolására.

Az ún. élettani betegségek közül az idôjárás által okozott károsodások a legjelentôsebbek. Az alacsony hômérséklet tünete a fagykár, amit mindenki ismer. Ez elsôsorban a fejlôdésben levô növényekben, zöldség, szôlô, virágzásban lévô gyümölcsösökben okoz jelentôs károkat. Jellegzetes tünetek: a levél elszínezôdése (pl. a kukorica esetében de más más növénynél is a vörös szín), erôsebb fagy esetén a levél elsárgulása, majd elszáradása, illetve a virágok megbarnulása és elhullása. A népi kalendárium által számontartott fagyszosszentek sajnos nemcsak a naptárban léteznek. Az egyetlen lehetséges védekezési mód a füstölés, amit mind a kiskertekben, mind a nagy kiterjedésû parcellákon ôsidôk óta változatlan sikerrel lehet alkalmazni. Erre az eljárásra mondják azt, hogy büdös, de jó.

A fagykár ellentéte a magas hômérséklet, ami általában szárazsággal jár együtt, a növény elsatnyulását, végsô fokon kiszáradását idézi elô. Aránylag ezzel a legegyszerûbb elbánni — öntözni kell, persze, ha van víz. A kedves olvasó figyelmét itt felhívnám az árasztásos öntözés számos elônyére, a csepegtetéses öntözésre, ez utóbbinak hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint az izraeli sivatagokban véghezvitt mezôgazdasági csoda. A kertekben semmiképen sem ajánljuk az esôztetô öntözést.

A másik tünetcsoport a táplálkozási zavarok, a talaj tápanyag-utánpótlásának hiánya okozta elváltozások, megbetegedések.

Az utóbbi években egyrészt az állatállomány csökkenése hozta magával az istállótrágya mennyiségi és minôségi csökkenését, másrészt a mûtrágyák könnyebb alkalmazhatósága a talaj egyoldalú tápanyagellátottságát okozta. Távol áll tôlem a mûtrágya hasznosságának vitatása, de nyakló nélküli alkalmazásuk károsan hat a talaj összetételére, a talajszerkezetre is. A leghelyesebb lenne a talajtani laboratóriumokkal a megfelelô vizsgálatokat idôköznként elvégeztetni és a talajszerkezet ismeretében a megfelelô minôségû és mennyiségû mûtrágyákat alkalmazni, nem pedig kiszórni azt, ami és amennyi éppen van.

A talajban ekôforduló tápelemeket mennyiségük és felhasználásuk szerint két nagy csoportba soroljuk — makroelemek, ilyen a nitrogén, foszfor, kálium, kálcium, magnézium, kén, stb., illetve mikroelemek mint a bór, klór, réz, vas, mangán, molibdén, cink, kobalt, stb. Ezeknek az elemeknek a természetes egyensúly rovására való bármilyen irányú eltolódása a növény tápanyag- háztartásának a felbomlását, túladagolás esetén mérgezést, ellenkezô esetben hiánybetegségeket okoz. Ezek közül néhány jellegzetesebb, gyakrabban elôforduló tünetet említenék meg.

Túladagolás okozta mérgezés — az elsô jelek nekrózis, elhalás formájában jelentkeznek, elsôsorban az idôsebb leveleken. A savanyú talajokon a nehézfém, bór, nitrát többlet nagyjából azonos tüneteket okoz — az alsó levelek teljes elhalása, a fiatal leveleken elmosódott szélû barnás foltok megjelenése. A klór, vas, kén- dioxid, valamint a fokozott légszennyezôdések már pregnáns égési tüneteket idéznek elô, a levélszél kívülrôl befelé haladó, élesen elhatárolt szélû elszáradását. Ugyancsak káros az ún. luxusellátottság. A nitrogéntöbblet dús, bújazöld színezetet ad, de gyengíti a szár mechanikai ellenállóképességét. Ez idézi elô a gabonafélék megdôlését és az érés késését. A foszfortöbblet akadályozza a a növény vas- és cinkfelvételét. A túl magas kálium-tartalom általában gátolja egyéb tápelemek felvételét.

Hiánybetegségek. A nitrogén hiánya a levelek sárgás elszínezôdésében, a gabonáknál a gyengébb bokrosodásban, a gyökerek megnyúlásában mutatkozik meg. Foszforhiány esetén az ún. tûlevélsárgulás, a kukoricánál pedig a levél vöröses elszínezôdése lép fel. A vashiány jellegzetes tünete az érközi levél kifehéredése, elsárgulása, miközben az erek sötétzöld színezetûek maradnak. A gyökerek rövidek, elbarnulnak, viszonylag sok oldalgyökér képzôdik. A bór hiánya a terminális rügy elsárgulását, a levelek és a hajtás megcsavarodását, eltorzulását okozza. A répánál az ún. szív és szárrothadás a bórhiány jellemzô tünete. A szár és a torzsa üres, a gyökér satnya és bojtos, bunkószerûen megvastagodott csúccsal.

A táplálkozási rendellenességek a növények általános legyengülését okozzák, ez pedig megfelelô körülményeket biztosít más kórokozóknak, amelyeket a betegségek tüneteit általában elfedik. Ez az egyik oka, hogy a megtámadott növények nem mindig reagálnak megfelelôképpen a kezelésekre.

Újra hangsúlyozom: nem a mûtrágyák és növényvédôszerek elhagyása, hanem azok ésszerû alkalmazása a cél. Ha egy lehetôség van, ez különösen kiskert-tulajdonosoknál fontos, jól érett istállótrágyát használjunk. A termesztés céljainak ez felel meg a legjobban és megfelelô szakirányítás nélkül ezzel okozzuk a legkevesebb kárt.