L. évfolyam 116. (13903) sz.

1998. június 17. szerda

Sajtótájékoztató a Megyei Tanácsnál

Kései, szûkös költségvetési keret

(bodolai)

Mintegy 188 milliárd lejbôl kell megyénknek gazdálkodnia 1998-ban, ami az utóbbi évek legszûkösebb költségvetési kerete és — az országos büdzsé elfogadását követôen—leosztása is a legkésôbb történt meg az elmúlt idôszak gyakorlata során — hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet e téma kapcsán kedden reggel a Maros Megyei Tanácsnál Togãnel Ioan elnök, Virág György alelnök és Chirpelean Ioan, a pénzügyi, gazdasági, fejlesztési szakosztály igazgatója tartott. Az említett pénzösszegnek kell biztosítania a helyhatósági szervek és a megyei intézmények mûködését, ami éppen csak a túlélésre elegendô. Egyébként ez a téma lesz a fô napirendi pontja a holnapi tanácsülésnek is, amelynek során a képviselôknek nem kell majd sokat gondolkozniok azon, hogy mire szánják a pénzt.

Hogy mibôl származik a fent említett összeg? 114 milliárd lej az állami költségvetés által a jövedelemadó visszaosztásából ered, hogy kiegyenlítse a megye saját bevételei és a mûködéséhez szükséges kiadások közötti különbséget. Azt viszont nem tudni, hogy mennyi az a pénz, ami Maros megyébôl jövedelemadóként az államnak befolyik.

A megyei költségvetés másik összetevôje a saját bevételekbôl — adókból és illetékekbôl — tervezett mintegy 74 milliárd lej (72 a városok és községek bevétele, 2,6 milliárd a megyei tanácsé), ami a tavalyinak a helyi illetékek 200,5 százalékos emelkedése következtében szinte a kétszerese. Kérdés, hogy be tudják-e gyûjteni helyi szinten ezt a pénzt, hisz nem egy településrôl jeleztek már nehézségeket. Továbbá vannak községek, ahol kimerítve a költségvetés egyéb lehetôségeit, az elkövetkezô hónapokban a begyûjtendô összegekbôl kellene hogy megéljenek, s csak nagyon kritikus helyzetben vehetik igyénybe a kincstári alap nyújtotta hiteleket.

A megyei költségvetésen részben könnyített, hogy az egészségügyi intézmények fenntartása július 1-tôl teljes egészében átkerül az egészségügyi minisztérium hatáskörébe, a megye viszont átvette a nevelésügyi minisztériumtól a gyermekotthonokat és a kiskorúak központját, ami nem kis terhet jelent.

Állami alapokból beruházásokra megyénk 37 milliárd lejt kapott, ehhez adódik a BERD kölcsönnel támogatott munkálatokra szánt 24,5 milliárd lej.

Togãnel Ioan tanácselnök cáfolta azokat a megjegyzéseket, miszerint más megyékhez viszonyítva a leosztott állami pénzek mennyiségét illetôen sokkal rosszabb helyzetben lennénk. Maros megye nagyságának megfelelôen a 15. helyen található a sorrendben, ami azt jelenti, hogy 27 megyének kevesebb pénzbôl kell gazdálkodnia. Ami korántsem vigasz, és kétségtelen, hogy a szóban forgó keret nem elég, s így szeptember tájékán 50 százalék körüli költségvetés- kiegészítésre lesz szükség. Amiképpen az is elhangzott a sajtótájékoztatón, hogy a megye vezetôsége nem a kész tények láttán kezdett el siránkozni, beadványaival minden lehetséges fórumot felkerestek, s több ízben a megyebeli képviselôk támogatását is kérték. Sajnos eredmény nélkül.

Elhangzott még, hogy az ügymenet meggyorsítása érdekében a megyei vezetôség a lehetôség szerint igen pontos kritériumrendszert dolgozott ki a pénzek elosztására, hogy a versenytárgyalások, a finanszírozás legalább július 1-tôl elkezdôdhessen.

Bár igen sok terv áll készen, kivitelézesre várva, a megye településein idén közpénzekbôl nincs lehetôség új beruházások elkezdésére. A folyamatban levôk közül is nagyon szûkösen tudják finanszírozni június végéig a marosszentgyörgyi fürdôn levô kezelôközpont, a a szentkirályi gyerekotthon, a segesvári sportterem illetve a mezôbodoni mûvelôdési ház munkálatainak folytatását.

Összegezésképpen elmondhatjuk, hogy idén kevesebb pénz jut a megye fennhatósága alá tartozó intézmények mûködtetésére, az utak javítására, mûvelôdésre. Nincs lehetôség megyei alapokból a gázbevezetés és a közmûvesítás támogatására, mindössze a közintézmények számára biztisítanak összegeket néhány községben.

A Népújság kérdésére elhangzott, hogy folytatják a községközpontokba vezetô utak aszfaltozását, de csak a Mezôbodoni utat fejezik be.

A fogyatékos gyermekeknek tervezett szentkirályi otthon rendeltetésének megváltoztatásáról a megyei vezetôk szerint az építkezést anyagilag finanszírozó megyei tanácsnak illetve a helyi tanácsnak van joga dönteni — válaszolták kérdésünkre..

Árviz a megyében

(vajda)

Az elmúlt napok esôzései árvizet okoztak a megye különbözô vidékein. Június 15-én délben a Dedrádon keresztül haladó Luc pataka 50 házat és gazdaságot árasztott el. 10 házból ki kellett menekíteni az embereket és a javakat. Nyárádmagyaróson a víz 1,1 km-es szakaszon ellepte az utat, míg Bükkösön szántóföldeket borított el. A tegnap a Maros is kilépett medrébôl Maroslekence és Radnót között, ahol a város bejáratánál az E 60-as útra is ráfolyt. A part melletti legelôn kívül szerencsére lakott területet nem érintett az áradat. Biztonsági intézkedésként a Radnótot és Marosorbót összekötô pontonhidat elbontották. Ideiglenesen csónakkal közlekednek a két part között. Az elôrejelzések szerint csökken a felhôzet, így egyelôre nagy mennyiségû csapadék és árhullám sem várható.

A Maros megyei Mezôgazdasági Igazgatóság szerint a viszontagságos idôjárás eddig megyénkben összesen 470 hektár mûvelhetô területet károsított. Leginkább a záporesô, de helyenként a jégverés 198 hektáron a termést 40 százalék alatt, míg 270 hektáron e fölött károsította meg. Ily módon a Szászrégen, a Marosszentkirály, az Ákosfalva, illetve a Marosvásárhely környéki mezôgazdászok munkáját tette tönkre a kedvezôtlen idôjárás.

Fürdünk, fürdünk, de miben?

Nagy Annamária

Nem is olyan régen Vásárhely lakossága számos strand között választhatott. Jelenleg oda jutottunk, hogy jóformán nincs ahol megmártózni a nyári hôségben. A Ritzet rég szétverték, a másik két strand — a Vointa és a Május 1 — pedig közegészségügyi szempontból használhatatlan. A híres Víkenden is csak a csónakázóban van víz. Így fürdési lehetôséget a Maros biztosít. Milyen a víz kémiai, bakteorológiai szempontból, vagyis miben fürdünk? — ennek néztünk utána a szakintézményeknél.

Incze Árpád, a marosvásárhelyi környezetvédelmi kirendeltség felügyelôje elmondta, hogy hivataluk a felszíni vizek minôségét nem figyeli rendszeresen. Ellenben a vízügyi igazgatóság (Román Vizek ÖV) naponta közli a környezetvédôkkel az általa készített vízminôségi vizsgálatok eredményét. A gát fölötti szakaszon végzett júniusi ellenôrzések szerint annak ellenére, hogy szemre, szaglásra a Maros vize nem a legmegnyerôbb, sôt néha visszataszítóan zavaros, a vegyi elemzések alapján elsô osztályú minôsítést kapott, vagyis fürdésre alkalmas a Maros. A vizsgált tíz nap (június 1-10.) alatt a fenol- szennyezôdés volt számottevôbb, nyolcszorosa a megengedettnek. Ezért annyira rossz szagú a Maros.

— A legnagyob probléma akkor adódik, amikor a Marosvásárhely fölötti szakaszon kiadós esôzés van, ilyenkor a Maros zavarossága nagymértékben megnô, a víz pedig fürdôzésre alkalmatlanná válik. A Maros felsô, azaz a Déda fölötti szakasza a legtisztább. Alább ott vannak a szennyezôforrások. A közelmúltban megjelent a felszíni vizekbe vezethetô szennyvizek minôségét szabályozó 730-as kormányhatározat. Elôírásainak a gernyeszegi hízlalda tisztítóberendezése nem felelne meg, még akkor sem, ha az hibátlanul mûködne. A vízügyi törvény alapján a szennyezés miatti büntetés 6 millió lejig terjed, de adott esetben, ha súlyosabb szennyezôdés történik, akár le is állíthatják a szennyezô vállalatot. Nemcsak a gernyeszegi, de más egységeket is (Azomures Rt., marosvásárhelyi szennyvíztiszító állomás) emiatt be kellene zárni. De kinek van bátorsága hozzá, hogy egyik napról a másikra ilyen jellegû intézkedést hozzon? Az elôírások szerint 2 mg/l ammónium-ion kellene legyen az elfolyó vízben, ennek sokszor a tízszeresét bocsátja ki a vegyi kombinát. Egyszer-kétszer ezeket a vállalatokat megbüntették. Csupán ennyi történt.

Május hónapban a környezetvédôk ellenôrzést tartottak a Víkenden. Ennek során megállapították, hogy a víztisztító állomás bôvítési munkálatait még nem kezdték el, így az új medencéket sem tudják mûködtetni. Incze Árpád véleménye szerint az elôirányzott munkálatok elvégzése után sem tudják majd biztosítani a csónakázómedence elfogadható vízminôségét.

Imre István, a Vízügyi Igazgatóság marosvásárhelyi kirendeltségének vegyészmérnöke osztja a környezetvédelmi szakértô véleményét. Bakteorológiai vizsgálatokat negyedévenként végeznek. Mivel idén összesítés még nem született, a tavalyi adatok alapján tájékoztat, ami véleménye szerint idén is érvényes, hiszen évek óta a víz bakteorológiai összetétele mindössze elhanyagolható mértékben változott. Marosvásárhely fölött a szászrégeni szennyvíztisztító állomás és a gernyeszegi sertéstenyészde bocsát ki baktériumoktól szennyezett vizet. A marossárpataki mérôállomás adatai szerint ezen a szakaszon a kólibaktérium-tartalom a megengedett háromszorosa volt. A fenti eredmény szerint a víz nem alkalmas fürdésre. Ha lenyeljük, hasmenést, gyomorbántalmakat idézhet elô. A közeljövôben érvénybe lépô új vízügyi szabályozás elôírja, hogy a szennyvíztísztító-, illetve a szennyezô anyagukat felszíni vizekbe öntô vállalatok idôszakonként fertôtlenítsék a területet. A Marosvásárhely alatti folyószakaszon (maroskeresztúri szennyvíztisztító állomás) a tavalyi mérések során egy liter vízben 1 millió kólibaktériumot találtak, míg a megengedett mennyiség 100.000 egység/liter víz. A vegyipari kombinát mindezekhez ammónium-ionokkal járul hozzá, de nem olyan mértékben, hogy az befolyásolja a minôséget — összegzett a vegyészmérnök.

— Az idén sem a kórházak, sem a kerületi rendelôk nem értesítettek arról, hogy a Marosban, illetve a Víkend csónakázójában fürdôzôk hasmenést, esetleg gombás megbetegedést kaptak volna — nyilatkozta dr. Solea Alexandru, a Közegészségügyi Felügyelôség környezethigiéniai osztályának orvosa.

*

A szakemberek véleményének meghallgatása után sem találtunk pontos, naprakész választ arra: mi vár azokra, akik a Marosban fürödnek. Talán majd a valódi fürdôzési idény beköszönte után saját bôrünkön fogjuk tapasztalni a választ.

Megyei szakoktatási premier

Távközlési technikus- képzés

Kilyén Attila

A marosvásárhelyi, immár 32 éves, mai nevén Traian Vuia iskolaközpont történetét Vasile Moldovan mérnök, a tanintézmény jelenlegi igazgatójának segítségével foglaljuk össze. Az 1966-ban létrehozott Ipari és Gépipari Líceum az 5-ös számú líceum épületegyüttesében kapott helyet a Hadsereg téren. 1966—1977 között a líceum nevét többször megváltoztatták: Metalotechnika Iskolaközpont (1977-1978), 3-as Számú Iskolaközpont (1978-1991), 1-es Számú Iskolaközpont (1991-1997). A tanügyminisztérium 1997. június 16-i 4105-ös rendelete alapján az iskolaközpont új elnevezést kapott: Traian Vuia.

A három évtized alatt a tanintézetben nemzedékek egész sora tanult az ipari líceum nappali és esti tagozatán, a szakiskolában vagy a kiegészítô inasképzô avagy a mesterképzô szakon. Az indulás elsô éveiben a tanulók a következô munkaterületeken nyerhettek szakképzést: szerszámlakatos, fémforgácsoló, marós, automatizálási elektronista, öntômodellezô, esztergályos stb. Az iskolában ma a tanítás a gépjármûvekkel kapcsolatos szakmák elsajátítására profilálódott.

— Az ebben az évben végzett VIII. osztályosok számára mit ajánl az önök tanintézete — kérdeztem Vasile Moldovan mérnök-igazgatót?

— Iskolaközpontunkban az 1988—1999-es tanévre a következô szakokon szerveztünk felvételi vizsgákat: 1. líceum — IX. osztály, nappali tagozat: — kémia—biológia (román) 25 hely; — autószerelô (román) 25 hely; — autószerelô (magyar) 25 hely; — távközlési elektronista (román) 25 hely; 2. szakiskola — autóbádogos és festô (román) 25 hely; autóbádogos és festô (magyar) 25 hely; 3. kiegészítô inasképzô iskola — autófestô (román) 25 hely; — autómotor- beállító (román) 25 hely; 4. esti líceum (elméleti) — X. osztály (román) 25 hely; — XI. osztály (román) 50 hely.

— Az oktatási egységek vezetôi általában az anyagi ellátottságra, a felszerelések hiányára panaszkodnak. Ilyen szempontból hogyan állnak?

— Több mint egy évtizede dolgozom pedagógusként, az említett idôszakban volt idôm bôven megismerni a megyénkbeli iskolák anyagi ellátottságát. Nyugodt lelkiismerettel állíthatom: az iskolaközpontunk felszereltsége megfelel a szakszerû oktatás mai követelményeinek. Az épületek jó állapotban vannak, tágas osztálytermekkel rendelkezünk, a sportbázisunk is jól felszerelt. A laboratóriumok, a kabinetek, a mûhelyek ellátottsága is megfelelô. Jól képzett tanárok végzik az elméleti és gyakorlati oktatást.

Itt szeretném megjegyezni, köztudott, hogy Romániában az oktatásban is reformfolyamat zajlik. Annak hatása nálunk, az iskolaközpontban is érezhetô. Újdonságnak számít — megyeszinten — , hogy ebben az okatási évben megyénkben elsôkként indítottuk el a távközlési technikusi szakképzést. Ettôl az évtôl ugyancsak újdonságnak számít, hogy azon tanulókat, akik a gépkocsikkal kapcsolatos szakmák elsajátítását választják, a személygépkocsi vezetésére érvényes jogosítványt is megszerezhetik. Három 1310-es Dacia gépkocsit kaptunk az idén a galaci és konstancai rendôr- felügyelôségektôl. A gépkocsikon saját szervizmûhelyeinkben végeztük el a fôjavításokat a tanulók részvételével, a mühelymesterek irányítása alatt. A gépkocsivezetés oktatása céljából — a megyei tanfelügyelôség jóváhagyásával — három mûhelymesterünk végzi el a gépkocsivezetés oktatására feljogosító tanfolyamot. Ez utóbbi oktatási forma bevezetése a nálunk tanuló gyerekek szüleinek régi óhaja.

Az iskolánk jövôjérôl szólva elmondhatom, hogy már megkezdôdtek egy multifunkcionális kabinet létrehozásának munkálatai, azt számítógépekkel, színes televízióval video- és audió-felszerelésekkel látjuk el. A szülôbizottság támogatásával folytatjuk és befejezzük az autószerelési kabinetet. Emellett megnyitunk egy másik kabinetet, ahol a tanulók a forgalmi szabályokat sajátíthatják el, tervünkben van e kabinetben — a szemléltetôeszközök elhelyezésén kívül —, szimulátorok üzembe helyezése is. Jóváhagytuk saját hôközpontunk felépítését és egy sportterem építését az iskola mûhelyegyüttesének épületére. Ez évtôl mûhelyeinkben a gyakorlati órák keretében különbözô szolgáltatásokat végzünk, saját bevételeink gyarapítása érdekében.

Végezetül, mennyire "erôs" az iskola? Az idén szervezett különbözô szakmai olimpián kilenc líceumi tanuló szerzett I., II. és III. megyei helyezést, továbbá tíz szakiskolai tanulónk is díjazott volt.

Parkolóórák helyett jegyosztó automaták

Benedek István

A tavasztól már megszokhatták az autósok, hogy Marosvásárhely központjában fizetni kell a parkolásért. Arról is beszámoltunk lapunkban, hogy a városháza és a szolgáltató cég közötti szerzôdés értelmében június végéig kellene elkezdeni a parkolóórák fölszerelését, elôször a Bolyai utcában.

A napokban Eugen Crisan alpolgármestertôl tudtuk meg, hogy kitolódik az órák felszerelésének a határideje. Ugyanakkor az alpolgármester azt is elmondotta, hogy mivel szûkös a költségvetés, a városgazdálkodás anyagi szükségleteinek ellátására helyi jövedelmi forrásokat kellene azonosítani, példaként a fizetôparkolókat kellene a jelenleginél nagyobb területre kiterjeszteni.

Értesüléseinkkel kapcsolatban Moldovan Horatiut, a Vásárhelyen fizetôparkolós szolgáltatást végzô Tracia Trade Kft. igazgatóját kerestük fel, aki lapunknak elmondotta, valóban kitolódik az órák felszerelésének határideje. A cég és a polgármesteri hivatal közötti szerzôdés mindkét félre nézve tartalmaz kötelezettségeket. A megállapodás szerint három havi munka után fel kell mérni a szolgáltatás anyagi hozamát, és újra kell tárgyalni a megegyezés anyagi oldalát. A cégnek, amióta szedi a parkolódíjakat, pontos kimutatása van a fizetôparkolós szolgáltatás jövedelmezôségérôl. A polgármesteri hivatal forgalmi szakosztályának elôzetes felbecslése optimistának bizonyult, ugyanis a gyakorlatban nem folyik be annyi pénz, amennyire elôzetesen számítottak. A felméréshez szükséges adatok a hivatal birtokában vannak, csak ki kell nevezniük az illetékes szakembereket, akik a városháza részérôl ezt a munkát elvégzik. Másrészt adatokat kellene az cég bizonyos rendelkezésére bocsátani a közúti rendôrség adatbankjából, és ez sem oldódott még meg.

Az elôbbiekben felsoroltak mellett más is változott. Amikor a sokat említett szerzôdés körvonalazódott, akkor parkolóórák felszerelését vették tervbe. Ezekbôl minden egyes parkolóhelyhez kéne egy-egy darab. Felszerelésükhöz természetesen építkezési engedély is kell, ennek megszerzésére már beindult a szükséges ügymenet. Idôközben viszont a cég részérôl idôszerûvé vált egy újabb ajánlat. Lehetôségük lenne parkolójegyeket osztó automatákat üzembe állítani, aminek több elônye is van az órákkal szemben. Ezekbôl csak minden harmincadik parkolóhely után kell egyet fölszerelni, tehát nem kellene a város központjába fémerdôt ültetni. Ez a megoldás olcsóbb is, ráadásul Kolozsváron és Besztercén már a gyakorlatban is bevált. De ahhoz, hogy ezt a megoldást alkalmazzák nálunk is, meg kell szerezni a municípiumi tanács beleegyezését, el kell fogadja az ötletet a városrendészet is, és az építési engedély megszerzéséért benyújtott iratokat is módosítani kell. Amikor ezek a lépések megoldódnak, lehet tovább tárgyalni az automaták szerelésérôl. Mindezek azért fontosak, mert a felek közötti szerzôdés szerint a fizetôparkolós szolgáltatás részleteit úgy kell rögzíteni, hogy a cégnek tíz év, tehát a megállapodás idôtartama alatt térüljön meg a befektetése — azt már említettük, hogy a fizetôparkoló rendszer itteni meghonosításával kapcsolatos költségeket a vállalkozó állja.

Moldovan Horatiutól azt is megtudtuk, hogy valóban van szándék a fizetôparkolós övezet kibôvítésére. A volt Kossuth utcában, a Bartók Béla utcában és az innen megközelíthetô Színház téri parkolóban és a városháza melletti két kisebb utcában, az Ifjúsági és a Városháza utcában is folyik a felmérés, hogy milyen jövedelmet hozna a rendszer idáig való kiterjesztése.

Népmûvészek tárlatai

b.d.

Június 20-án, szombaton 12 órakor tárlatnyitó lesz a marosvásárhelyi Bernády Házban. A Bolyai Farkas Líceum Barta János Faragó Önképzôköre és a Bernády Mûvelôdési Központban mûködô Népmûvészeti Klub közös kiállításán faragott népi díszítô iparmûvészeti és naiv szobrászati tárgyak, illetve naiv festészeti, grafikai, varrott és szôttes szônyegek tekinthetôk meg. A tárlatot és résztvevôit bemutatja Bandi Dezsô iparmûvész.

Harmincöt önképzôköri tag állít ki, zömmel marosvásárhelyiek, de van közöttük paniti, sámsondi, sárpataki, marosszentgyörgyi, backamadarasi, nyárádszeredai is. Nem egy közülük már kiforrott tehetség. A kiállítás katalógusába többek között ezt írta a tanár úr: "Ezen a kiállításon olyan tárgyakat mutatunk be, amelyeken serdülô fiatalok és felnôttek a népi díszítô-iparmûvészeti, a naiv és egyetemes esztétikai-mûvészeti alkotásmódszerek alapján, igen korlátozott anyagi-technikai feltételek mellett, gyakorolhatták közösségi jellegû, tárgyalkotó, önkifejezô, kommunikáló alkotókészségeiket."

A tárlat megtekinthetô június 20. és július 23. között, munkanapokon 9 — 14 óra között.

A tanár úrtól azt is megtudtuk, hogy a Vásárhelyi Napok idején, azoknak a (legalább tíztagú) csoportoknak a részére, amelyek a látogatás elôtti napon bejelentkeznek, a kívánt órában tárlatvezetést tart Bandi Dezsô. Ugyancsak a Vásárhelyi Napok idején a kiállítók egy csoportja faragómûhelyt mûködtet a vár területén.

Orbán Irén kiállítása a gótikus teremben

Június 21-én, vasárnap nyílik meg a Vártemplom gótikus termében Orbán Irén EMKE— Vámszer Géza-díjas mûvész népszokásokat ábrázoló, varrott faliszônyeg életmû- kiállítása. Az anyag többségét 1992-ben bemutatták az Amerikai Egyesült Államok és Kanada több nagyvárosában, 1994-ben pedig a kecskeméti Magyar Naiv Mûvészek Múzeumában.

Vásárhelyi puzzle

Kávé, vodka, hasított szoknya

Hétköznapi délelôtt a valamikori Oroszlánban. Jólöltözött, nyakkendôs úriemberek a vendéglô-részen, több tízezres ebédjüket fogyasztják. A dúsan megrakott asztalnál egy szerényen meghúzódó, de jókedvet mímelô személy is helyet foglal. Ô fizet. A bár-rész sem árválkodik. A közeli középiskolában tanítás van. Ezt onnan tudom, hogy a szomszédos asztalnál iskolás fiúk és lányok isszák üdítôjüket, szívják a Monte Carlót és a Lucky Strike-ot. Alább nem adják. Öltözetükön meglátszik, semmiben sem szenvednek hiányt. Divatos cuccok, cipôk, táska, modern hajviselet. Egy bizonyos idô után a csoport eltûnik, tíz perc múlva újabb sulisok ülik körül az asztalt. Valószínûleg szünet van. Ennyi mindegyik diáknak kijár 50 perc "ülés" után. A bárpulthoz legközelebb levô asztal sarkához idôs nô kuporodik le. Elnyûtt félcipôt visel, harisnyája lecsúszott, barna kabátja viharverten áll rajta. Egy fél vodkát rendel. Hazait, mert az a legolcsóbb. Pillanatok múlva már üres a pohár. Még egyet, szól bátortalanul a lapos képû pincérlányhoz. Az játssza a süketet. A néninek és az egész teremnek hátat fordítva kivillantja combjait. Hihetetlenül szûk fekete szoknyája annyira fel van hasítva, hogy asztaltársaimmal azt hisszük, a nyílás soha meg nem áll. Amikor fizetni akarunk, leint. Várjunk, elôbb a nyakkendôsöknek kiviszi a levest, majd elveszi a három kávé ellenértékét. Jelentéktelennek érezzük magunkat. A pincérlány ezt érezteti. Neki mindegy, hogy bejövünk-e még hozzá kávézni vagy sem. A fizetése ugyanannyi. A diákoktól és a nyakkendôsöktôl sokkal több befolyik. És ôk legalább mindennapi vendégek.

Szédelgés a piacon

Nagy Annamária

Vasárnap a marosvásárhelyi orosz piacon. Pár perces keresgélés után egy mellékutcában leparkoljuk az autót, a kapuban a jegyszedô állít meg. A szórakozásnak ára van. Fejenként 1300 lej.

A sáros, pocsolyás piactéren egymást érik az árusok. Valamennyien ugyanazt a portékát kínálják: piperecikkek, kávé, cigaretta, farmerholmik, elektronikus háztartási felszerelések, fehérnemûk, cipôk, gépkocsi-alkatrészek, karóraelemek. Csak az árak változnak. Néhány száz lejjel, hogy ne rontsák egymás boltját. Hétközben is együtt árulnak, az árakat tartani kell, de a vásárlónak is meg kell adni a választás lehetôségét. Hogy valamikor még alkudni is lehetett a piacon? Valóban, ez valamikor volt. Most már a termékre ragasztott ápró címke hirdeti a fix, megmásíthatatlan árat.

A hangzavart csak a zenekazatta-árusok reklám ricsaja szárnyalja túl. Maximumra állított kazettofonok árasztják a divatos slágereket. Limonádé-szövegek. Egyiknél sem a tartalom számít, csak az üzlet. Könnyen emészthetô és jól eladható legyen.

A kapu elôtt feketézôk tömege. Rendôr sehol, háborítatlanul folytathatják tevékenységüket.

"Incredibilamente"

Foggal és körömmel

B.D.

A fiatalok döntik el Románia sorsát. Jól tette Iordãnescu, hogy — akárcsak Berti Vogts, szintén a maga kárán tanulva — csak azokat szerepeltette, akik valóban formában voltak, és le merte cserélni a gyengéket és megfáradtakat, bizalmat szavazva az újoncoknak, a tehetséges Marinescunak, Stîngának és Niculescunak. Lám, nem rogyott össze a válogatott, csak elfáradt kissé a második félidôre, lám, nem ártott a sajtókarantén, mert mindenféle nyilatkozgatás helyett a fiúk magukba szálltak, römiztek és féltek Kolumbiától. Szerencsére azok valamivel "komplexáltabbak" voltak, babonás fatalizmusukban "latinabbak" is, úgyhogy lehett kereskedni Mondragon kapuja elôtt. A gól ott volt a levegôben, mint valami gömbvillám. És Adrian Ilie antologikus labdájával megszületett a vezetés is, melyet Hagi sietett rögtön "elolaszosítani", mondván: ebben is nagyok vagyunk, lám, meg tudtuk ôrizni fölényünket, nem kaptunk gólt.

Nem tudom, ez volt-e valóban a vb eddigi legszebb gólja, a Hernándezét nehezen körözheti le. De a lelkes román szurkolótábornak, annak a kétezerötszáznak ott és a millióknak idehaza, minden bizonnyal Ilie lesz sokáig a Nagy Tökély, fôleg ha, Isten ôrizz, nem sikerül több gyôzelmet szereznünk.

A hangsúly azon volt valóban: ne kapjunk gólt. Hiába rohamozták a kaput, Stelea ezúttal nem hülyéskedte el a dolgát, volt néhány ragyogó kilépése, ezzel a nagy kapusok sorába küzdheti fel magát. A robbanó Asprilla, a buldózer Rincón, a kôkemény inka Santa, a higanyos Valencia, a csatárait okosan "tápláló" Valderrama (Istenem, öreg korára bölcs lett ez is), a második játékrész idejére már nagyon motiváltan küzdô kolumbiai válogatott sistergô nekibuzdulásait szerre sikerült leszerelnie a román védelemnek, sôt újabb helyzeteket teremteni. Többet birtokolták a labdát, és technikásabban játszottak. Nem hagyták megalázni magukat, elnémították az ünneplô, tomboló kolumbiai szurkolótábort, elismerésre késztették a tehetséget igencsak megbecsülô szakembereket is. A gyôzelem megôrzése pedig fôleg Filipescunak köszönhetô. Ha van hôse a mérkôzésnek (Hagi és Ilie mellett persze), akkor ez a derék söprögetô érdemli meg a babért. És persze a rutinos "baciul Gicã Popescu" meg Dan Petrescu. Még így is hatalmas mázlija volt a társaságnak, érvényesült "az elsô gól átka" elnevezésû szerelmi játék: aki kapja, ledermed. Ez a foci-impotencia.

Persze nem fedezte fel senki újra Kolumbia tojását.

Adrian Iliének megvan már a beceneve: Kobra. Én hallottam mást is, valaki frissen nyírt frizuráját nézve felkiáltott: olyan, mint egy "Barbie-boy". Nahát.

Tunézia kikapott a felkészítôkön. Egyik ostoba lapkommentár így magyarintotta ki a bakit: "Nem akartak elôjönni a fiúk a farbával. Na de majd ott kint, Párizsban!..." És Párizsban hosszúba futottak Angliával. Ezek most vérre mennek Kolumbiával. És megpróbálnak kinyírni bennünket is. Ha addigra meg nem verjük Sheareréket. Június 22-én, Toulouse-ban. Addigra még nô a körmünk, erôsödhetnek fogaink.

Ujjongó nép vagyunk, régóta nem volt idehaza semmi hecc, itt a nagyvakáció, pofára jött ez a buli, nemcsak Bukarestben. Figyeltem, amint egy húsz fônyi diákcsapat "mozgósítja" a tömeget, félóra múlva már csaknem kétszázan voltak. Aztán körmenetet tartottak, s mire ismét visszaértek a Testvériség és a Jövô célkeresztjébe, az eredeti "erôs mag" már leghátul iparkodott beérni az eléje furakodott kapaszkodókat, a kocsival ünneplôket, az óvatos duhajokból egyszeribe "forradalmárrá" válókat... Hm, gondoltam rezignáltan. Ez volt '89-ben is.

Az öreg nyugász nem érti, mi folyik kint. Felvilágosítják. — Ez nem forradalom, Táti, ez GYÔZELEM, érti? Viktória.

Táti nem érti. — Akkor is viktória volt, aztán mégsincs semmink.

Otthagyják, le van sajnálva. És megvan az ellenség is, hiszen gyôzelmet ünnepelni ellenség nélkül nem lehet. A tévében hallom: "Anglia, nu uita / Va veni si ziua ta!", vagyis szabaddemokrata fordításban: "Anglia, ne feledd: / Bekapod még a legyet!"

Fél perc múlva már a szembe-blokkból hallom vissza, mutáló kamaszhangok kórusától ugyanazt. Hiába na. Tanulékony az ifjúság. És egy kis eredetiségért nem töri össze magát.

Kis- és nagyérdemrendes kiérdemesült Insztigátor a földszinti kétszobásból mélyromán hangon kiabál ki a nyitott ablakon: "Asa bãieti! Rãsturnati-l!" "Rajta, fiúk! Döntsétek meg!"

Valaki bekiabálja a vén agyalágyultnak, hogy nuku, hiszen Constantinescu elnök is ott volt Lyonban, a lelátón. Insztigátort azonban nem lehet ilyen csekélységgel zavarba hozni. Ismét kiüvölt.

— Adjatok a pofájukra. Egyetemet!

Országos hírek

Hírszerkesztô: Mózes Edith

A Régiókban láthatják

Ma este újból jelentkezik a határontúli tudósítók stúdiója. A tartalomból:

Felvidék: A Duna Televízió közönségtalálkozója Pozsonyban, Somorján, Dunaszerdahelyen, Nagymegyerben és Rév-Komáromban. Polák László és Nagy Tivadar összeállítása. * Gyôr: Svéd—Magyar Segélyszervezet. A Gyôri Városi Televízió filmje.* Szigetbecse: Aranyos-kupa díjugrató-verseny. Szentesi Zöldi László tudósítása.* Magyarország—Románia: Korszakvég, korszakkezdet. A fehérgyarmati VTV beszámolója.* Délvidék: Hová tûnnek a magyar iskolák? Rácz József dokumentuma.* Zemplén: A Rákóczi Szövetség találkozója Körömön. Henzler István riportja.* Budapest: Juniális a Margitszigeten. Vándor Attila képes beszámolója.

"Gyümölcsözô" együttmûködés

A már régóta elterjedt hír, miszerint a PDSR és a Demokrata Párt koalíciózni készül, igaznak bizonyult. Elsô lépésként a képviselôház plénuma nem fogadta el a honatyák mentelmi joga megszüntetésének egyszerû többséggel való megszavazását, az eddigi kétharmados szavazással szemben. Vasile Lupu, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt alelnöke szerint a javaslatot a Társadalmi Demokrácia Pártja és a Demokrata Párt közös akciója nyomán sikerült elvetni.

Maguktól nem sajnálják

Hétfôn a képviselôház állandó bürója arról döntött, hogy a már elfogadott költségvetéssel szemben, a képviselôk 6195000000 lejjel többet fognak költeni. Ugyanis 343 autórádió-kazettofont vásárolnak, egyenként 4-4 hangszóróval, hogy útközben is hallgathassák a rádióadásokat. Ezenkívül 55 faxot, 105 számítógépte nyomtatóval, fénymásolókat, mobiltelefonokat, s egyebeket írtak fel a listára, azért, hogy "jobb kapcsolatot tarhassanak a választókkal vidéken is."

15 ünneplô sebesült

A bukaresti rádió kedd reggeli jelentése szerint a fôvárosban tizenöt ember került kórházba kisebb- nagyobb sérülésekkel a labdarúgó- világbajnokságon Kolumbia ellen elért gyôzelem ünneplése nyomán. A város központjában, az Egyetem téren tízezres tömeg gyûlt össze. A balesetek egy része annak a következménye, hogy régi szokás szerint az esemény örömére kiürített sörös- és egyéb üvegeket földhöz vágva összetörik. Veszélyes volt az is, ahogyan a fiatalok a gépkocsik motorháztetején vagy éppen az autó tetején ülve lengették a zászlókat. Az általános vigasságban a rendôrök sem ellenôrizték az alkoholfogyasztást. A tegnapi lapjelentések szerint az egyik jármû lelkes utasai ádámkosztümben ünnepeltek gépkocsijuk tetején. Az autós fieszta baleseti mérlege: öt karambol. Vidéken is többezres tömegek tódultak az utcára.

Megkerült a farkas

Megkerült az a farkas, amely már majd nem egy hete kóborolt Budapest észak-pesti kerületeiben, közölte az MTI. A rendôrök állampolgári bejelentés alapján eredtek az állat nyomába. A XIII. kerületi Teve és Rozsnyai utca sarkán sikerült bekeríteni a négylábút, majd a kihívott állatorvos altatólövedékkel elkábította. Az elaltatott farkast a Budapesti Állatkertbe szállították.

A magyar zsidókra emlékeztek

A jeruzsálemi magyar ajkú zsidó közösség vasárnap megemlékezett a második világháború idején megölt magyarországi zsidókról. Beszédet mondott Csejtei István nagykövet. Izrael legnagyobb magyar ajkú közössége Jeruzsálemben a Héjchál Slomo zsinagóga fôrabbinátusi nagytermében rendezte meg idei megemlékezését. Az eseményt követôen több magyar városból Izraelbe elszármazott zsidó közösség is koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott. A megemlékezések után a Jád Vásem intézet könyvtárában elhelyezték a Székesfehérvárról és környékérôl áttelepült közösség nemrégiben megjelent emlékkönyvét. Egy példányt ebbôl átadnak Ezer Weizman államfônek.

Komámasszony, hol a stukker?

A bukaresti Nottara után vasárnap a konstancai Ovidiu színház is nagy sikerrel mutatta be Görgey Gábor "Komámasszony, hol a stukker?" címû darabját, amelyet Zeno Fodor, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója fordított románra. A darabot, akárcsak Bukarestben, Mircea Constantinescu rendezte. Bukarestben Horatiu Mãlãele játszotta a fôszerepet, olyan sikerrel, hogy a színházi szövetség, az Uniter, a tavaly ezt az alakítását az év legjobb férfi fôszereplôjének járó elismeréssel jutalmazta. Az Ovidiu színház vasárnapi premierjén Lica Gherghilescu játszotta a fôszerepet.

Magyar konzulátus Gdanskban

Magyar konzulátus nyilt hétfôn Gdanskban. A tiszteletbeli konzul által vezetett hivatal mûködési területe a lengyel Tengermellék vajdaságaira terjed ki. Elsôdleges feladata a lengyel tengerpartra látogató magyar állampolgárok, valamint a térségben letelepedett magyarok érdekvédelme, továbbá a két ország közötti gazgasági, kereskedelmi, kulturális, tudományos és idegenforgalmi kapcsolatok fejlesztésének segítése. A gdanski magyar konzulátus vezetôje Andrzej Hass tiszteletbeli konzul, lengyel állampolgár, aki a 70-es évektôl a Tengermellék különbözô nagyvállalatainál dolgozott vezetô beosztásban, majd 1985 óta a magánszférában vállalkozó.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Vajda György

Polgári védelmi akció Dicsôszentmártonban és Segesváron

Amint korábban közöltük, a héten nagyszabású polgári védelmi gyakorlat zajlik megyénkben. A tegnap a szászrégeni IRUM Rt. területén rendeztek mentôakciót, ma pedig dicsôszentmártonban vegyi balesetet szimulálnak. A szirénák 13 órakor szólalnak meg. A gyakorlat szerint egy óra leforgása alatta Carbid Fox és a Bicapa Rt.-nél keletkezett baleset érinti majd a várost. Így várhatóan a fôteret lezárják a forgalom elôl, mert a gyár területén kívül ide összpontosul majd a gyakorlat. Másnap 14 órától a Segesvár fôtéréhez közel levô Nagyküküllô híd körül hajtanak végre árvízvédelmi gyakorlatot .

Franciák a Zamur Rt.-nél

A francia Société Sucraire Marcantaire megvásárolta a marosvásárhelyi cukorgyár részvényeinek az 51 százalékát,így e cég lett a Zamur Rt. fô részvényese. A nemrég megkötött szerzôdés alapján a franciák elvállalták az egység mintegy 30 milliárdos adósságának a törlesztését, illetve azt is, hogy négy éven belül korszerûsítik a berendezéseket. Az új cég vezetôtanácsát csak a részvényesek júliusi közgyûlése után nevezik ki. Az idén látványosabb változás nem lesz a gyár életében, csak jövôre kezdik meg majd az új gépek, berendezések felszerelését, a személyzeti átszervezést. Tervben van egy szeszgyár megépítése is — tudtuk meg Ávéd Ervin kereskedelmi igazgatótól.

Szinte a felét menesztik

A marosvásárhelyi, nagyrészt fogyasztási cikkeket forgalmazó nagykereskedelmi rt., a Murestôl már az év elejétôl veszteséges, emiatt elkerülhetetlenné vált a személyzet leépítése. Így e hónap közepétôl kezdôdôen az 1997-ben kiadott 9-es kormányrendeletnek megfelelôen 100 alkalmazotból 45-öt elbocsátanak. A személyeket már kijelölték és ennek megfelelôen átszervezik a beosztásokat.

Áramszünet

Június 18-án 7 - 18 óra között a hálózat általános karbantartási munkálatai miatt nem lesz villany Marosvásárhelyen a Iuliu Maniu utca 15 -35., illetve 34 - 60. számok alatti házaknál, valamint a Furtunei (Vihar) utcában, a Hadsereg téren a 2 - 24. számok közötti házaknál és a Sãvinesti negyedben.

Kiállítások, gazdasági küldetések

A Maros Megyei Kereskedelmi, Ipari és Mezôgazdasági Kamara az elkövetkezendô idôszakban több termékbemutatót és kereskedelmi utat szervez. A Marosvásárhelyi Napok keretében június 24 és 28 között Medica 98 címmel gyógyszergyárak és egészségügyi, orvosi berendezéseket gyártó cégek hozzák el termékeiket, ugyanakkor más helyszínen fogyasztási cikkeket forgalmazók is kiállítanak. Augusztus végén sor kerül olaszországi és görögországi üzleti utakra, szeptemberben pedig Spanyolország és Portugália az úticél. Azok a cégek, amelyek e rendezvényekre beneveznének, vegyék fel a kapcsolatot a kamara munkatársaival — közölte Gheorghe Nan elnök.

Gyilkosság és közúti baleset

Június 15-én a Makfalvához tartozó Szolokmán Kristóf András, 19 éves mezôgazdász agyonverte élettársát, a 21 éves Kali Csillát. A tragédia az elôbbi házában veszekedés miatt történt. Az áldozat belehalt sérüléseibe. Tegnap éjjel Ratosnyán Miulescu Constantin-Adrian 34 éves máramarosi gépkocsivezetô elgázolta a 38 éves helybéli Gliga Liviut, aki ittas állapotban az úttesten aludt.

Tûzhalál

Június 14-én este 7 óra körül Apold községben felgyúlt Bartus Ioan háza. A tüzet sikerült a szomszédoknak eloltaniuk, azonban a 67 éves Costin Ilie bérlô súlyosan megégett és nem sokkal ezután a segesvári kórházban belehalt sérüléseibe. A tüzet az áldozat által eldobott cigaretta okozta.

Felújított a mûemlék templom

Szász János berekeresztúri lelkipásztornak, a híveknek és a holland testvérgyülekezetnek köszönhetôen a múlt héten sikerült befejezni az 1385- ben épített berekeresztúri református mûemlék templom javítási munkálatait. Felújították a tornyot és a tetôzetet is. Emellett sikerült felújítani a több mint 100 éves parókiát is.

Az EME gyógyszerészeinek tanácskozása

Június 19-én, pénteken 17 órától a marosvásárhelyi unitárius templom tanácstermében az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvostudományi Szakosztályának gyógyszerész szakcsoportja tart szakmai megbeszélést. Az összejövetelen beszámolók hangzanak el a brassói tudományos ülésszakról, a kecskeméti Rozsnyai Mátyás Emlékversenyrôl és a visegrádi nemzetközi kromatográfiás szimpóziumról. Ez alkalommal a Richter Gedeon cég Maros megyei képviselete is gyógyszerbemutatót tart. Az EME-tagokon kívül e rendezvényen jelen lesznek gyógyszerészek, gyógyszertár-tulajdonosok és egyetemi hallgatók is.

NGO-k fóruma

Az Outward Bound és a Pro Európa Liga június 19 - 20-án megszervezi a Maros megyei nemkormányzati szervezetek (NGO-k) fórumát. Azok a szervezetek, amelyek részt szeretnének venni e rendezvényen, jelezzék szándékukat az Outward Boundnál (telefon: 210-905) vagy a Pro Európa Ligánál (tel: 217- 584, vagy 214-076).

Egészségügyi felmérés

Az Egészségügyi Minisztérium kezdeményezésére megyénkben június 16. és 19. között felmérést készítenek a B típusú akut sárgaság elleni oltásokról és a megbetegedésekrôl. E kimutatást a megyei egészségügyi rendôrség alkalmazottai készítik el, akik arra kérik a lakosságot, hogy támogassa a minisztérium kezdeményezését.

Pedagógusok figyelmébe

A belföldi és külföldi továbbképzésekre jóváhagyott jelentkezési jegyzék megtekinthetô Marosvásárhelyen a Horea utca 6. szám alatti Bernády Ház hírdetôtábláján. Azok a pedagógusok, akik nem fizették ki a részvételi díjat, megtehetik pénteken 12 óráig. Ellenkezô esetben semmisnek nyilvánítják a jelentekezéseket.

A mérgezô ördögcérna

Június 18-án 17 órától a marosvásárhelyi Biokertész Csoport szervezi rendezvénysorozatának elsô elôadását, amely a környezetünkben található mérgezô növényekrôl szól. A rendezvényre az RMGE Laposnya utca 23. szám alatti székhelyén kerül sor, ahol dr. Péter Mária többek között a mérgezô ördögcérnáról tart ismertetôt.

Érdemoklevél Jobbágytelkén

Jobbágytelkén a Petres Kálmán Általános Iskolában az iskola igazgatója, az egyházközség plébánosa és a szülôbizottság elnöke az iskola; tantestületé javaslatára az idén elôször ítélte oda a legjobb végzôs tanulónak járó Petres Kálmán érdemoklevelet és pénzjutalmat. A díjazott Pascu Tóth Éva laudációját Domahídi Ferenc osztályfônök olvasta fel a tanévzáró ünnepségen.

Copyright © Népújság - 1998