Kürtös kikiáltó sem rikoltoz manapság a Cigle bogáncsos barzdafokán, elkoptak azok az évek, lelegelte a borostás emlékeket is a vasszájú nyáj. Csak húsz éve, hogy döngettek, doboltak, s aztán egyszercsak mikrobusz vitte a hírt, s a nem odavalósi járgány láttán'a kiszáradt útszéli árkokon átszökkenô copfos lányocskák szaladtak haza a kézzelfogható valósággal, de nem is csoda, hiszen a tiszteletes is kihirdette a szószéken, hogy valamilyen ünnep lesz — itthon kell maradni, s Pusztakamarás felôl esôt is ád az Úr, hogy ne morgolódjon az istenadta férfiember másnap a répaföldeken, hogy bizony maradtunk a tegnap otthon, s ma tán kérgesebb lesz a föld, a tenyér. Mert pünkösd, az pünkösd Mezôkölpénytôl tovafelé, ahol már a suvadások egybemosódnak házak barnult cserepeivel, száraz bogáncs nádfödéllel legelôre kérezô fekete-tarkák fölött, a belsô- mezôségi Tóközön.

Itt hajtotta fejére a nádszálat, szimatolt vészt tatárjárás idején a mezôségi kun, s vágott egyet s vérest akácos gallyal tatár képébe, ha becsalogatta a nádrengetegbe a szittyaföldi rokont. Ferde tekintetük amúgy talált itt a végeken...

Feketelak. Útközben a Mezôség "apostola", a fáradhatatlan "gyalogos" Kövesdi Kiss Ferenc minden dûlôt ismer, csakhogy, mint a visszapillantó-tükörben, a képtöredékek gyorsan váltakoznak, s ott, ahol az út ellentétes irányba szalad a kopár gerincekkel, ott taposható meg a jelen. Tavak között kanyarogva mit lel az ember Feketelakon? Mi sors fújta erre az idegent? Szökdécselô lányocskáknak nagy-nagy izgalom, talán sosem értek ilyent, hogy sápadt börû városiak csak amúgy megszállják a falut. Mi van itt Feketelakon ? Egy ütött-kopott kultúrotthon néhány széksorral, aztán meg a homlokzatán az állt, hogy Isten hozott! A rázós utakon. Szétnézve: minket s a környékbeli ifjúságot. A beszterceieket, a mezôpanitiakat, a marosvásárhelyieket, a kolozsváriakat. Az erdélyieket. Mert arról van szó, hogy ifjúsági találkozót szerveztek a tóközi Feketelakon június 3-án, pünkösd másodnapján.

Hármat kondul a torony harangja ünnepnapon, hétköznapon nincs Hunyadira emlékezés, csak szombat délután kongatják el a hetet, hogy a többi után lejárt ez is. A százéves templomban fekete keszkenôben jellegzetes asszonyarcok, férfiaknál, mint a besenyôk: szikár, napcserzette barna komor tekintetek fekete kalap alatt, fekete lájbi kigombolva, kasztenszagú fehér ing élesre vasalva. Az elsô sorok láttán felderülne az ember arca, csakhogy tudja: ifjúsági találkozó van, környékbéliek a mezôségi levegôn felnôtt piros arcú fiatalok. Mert ha lenne Feketelakon is vagy harminc-negyven férjhezmenendô leány, házasulandó legény, akkor nem lenne fekete lak...

Az istentiszteletet Gombár Sándor kolozsvári legátus végezte, bibliai idézetekkel utalt a nehéz sorsokat átélô kis nemzetekre. Kövesdi Kiss Ferenc tanár a mezôségi ember megpróbáltatásáról, századok során ránehezedô történelmi nyavalyákról, a megmaradás lehetôségérôl bôséges példázatokkal tartott "egy órát" a feketelaki, búzai aranylábú katonai, szentmátéi, paniti, besztercei fiataloknak. A mezôpanitiak — Pitó Nóémi, Zöld Imre, Soós Irén — három szólamban énekeltek zsoltárokat. A búzaiak is zengve dicsérték a napot, az alkalmat, hosszú évek, immár évtizedek után. Pedig megtudtuk azt, hogy annak idején, amikor vagy hetven gyermek volt az iskolában — ma már egy sincs, magyar iskola sincs —, a messzi székiek is eljöttek gyalog Feketelakra énekelni. Valaki azt mondta, hogy Tóközön már nem is tudnak magyarul. Nem igaz, mondhatni tájszólásban is szépen beszélnek még. A fiatalok is, szép magyar népdalokat énekeltek a hûvös, senki nem lakta szagú kultúrotthonban. — Mert már ilyen a mi életünk — villant meg homályosan a feketelaki Kiss György szemüvege. Kilencvenegy éves bátyja botra támaszkodva mellette áll. Két régi nemzedék. György bácsi is a hetvenen túl van már. Régi szép idôkre emkékeznek, amikor a földmûvelés mellett volt idô szombatonként is egy kis szórakozásra, amúgy leányosan-legényesen, amikor "pengett a csizma, pörgött a rokolya" a feketelaki nádfödeles csûrökben. Nádfödeles csûrökre gólya száll, aztán tovább repül, a cegei tavak felé, ahol jövet féllábú kócsagot láttunk állingálni. Ma már nem vadászik erre Wass Albert. A grófot személyesen ismerte Kiss György bácsi. Mondja, hogy gyönyörû kócsagtollakat tûzött kalapjába — annak idején. A csûrdöngölô a dobogó porát veri fel, perceg a szú az ablakpárkányban. Hallod-e te kôrösi lány, kôrösi lány... táncolnak a fiatalok. Leány a leánnyal. A legénykék az udvarban cigarettáznak, savanyú bort isznak, az asztalon juhsajt és zöldhagyma...

A kilencvenen túli Ferenc bácsitól kérdezem, hány unokája, dédunokája van. Azt mondja, hogy csak egy van

— Csak egy van ? Hát akkor így kihalunk...

— Bizony kihalunk..

— Ferenc bácsi mikor volt városon utoljára?

— Nem voltam kimozdulva a faluból már vagy harminc éve...

Kiss György Feketelakon született, földmûves családban. Úgy látom, mondja, kétségbeesve élnek a feketelakiak, attól való félelmükben, hogy teljesen kipusztulnak.

— György bácsi gyerekei ?

— Négy.

— Unoka?

— Öt unoka, három dédunoka Szamosújváron, Sármáson...

— Biztosan magyarul beszélnek otthon...

— Magyarok.

Tegnap este népes katonai küldöttséget fogadtak a 6. Hadtest marosvásárhelyi parancsnokságán. A küldöttségben mintegy 25 ország romániai nagykövetségeinek katonai attaséi érkeztek városunkba. A diplomaták ma délelôtt a marosvásárhelyi harckocsidandár székhelyén katonai gyakorlatokat tekintenek meg, majd elutaznak a megyeszékhelyrôl. Fôvárosi utasításra a sajtót kizárták az eseményrôl.

A Mentsétek meg a Gyermekeket Szervezet Maros megyei kirendeltsége június 1-5. közötti rendezvényeinek célja az volt, hogy megismertesse a gyerekekkel foglalkozó személyekkel és magukkal a gyermekekkel az ENSZ 1989-es nyilatkozatát, amelynek 45 cikkelye a gyermekek jogait tartalmazza. Kedden a prefektúra tanácstermében a kiskorúakkal foglalkozó helyi nemkormányzati szervezetek, a tanfelügyelôség és a hátrányos helyzetûek felügyelôségének képviselôi, Orbán Dezsô alpolgármester, Daniela Porutiu, a Maros Megyei Gyermek és Ifjúságvédô Igazgatóság aligazgatója, igyekeztek fontossági sorrendbe tenni a gyermekek jogait. A játékos gyakorlatnak az volt a célja, hogy az érintettek felmérjék a gyermekek jogai és betartásának fontosságát. Csütörtökön az Unirea Elméleti Líceum dísztermében a 20-as Általános Iskola elsôsei, a szervezet beiskoláztatási programjában szereplô 15 utcagyermek és a szervezet önkéntesei ismerkedtek jogaikkal.

Joga van-e a szülônek megfosztani az óvodába és iskolába járástól a gyermekét vagy nincs? — hangzott el az elsô kérdés, amelyre a jelenlevôk különbözô válaszokat adtak. Egyesek szerint a szülônek nem szabad megfosztani gyermekét a tanulástól és az életre való alapos felkészüléstôl, hiszen a gyermekjogi nyilatkozat 28-29. cikkelye világosan kimondja: Minden gyermeknek joga van a tanuláshoz. Mások szerint a szülônek joga van meghatározni, hogy a család anyagi helyzetének függvényében mi jó és mi nem jó a gyermeknek. A többi kérdésre is különbözô válaszok érkeztek, hiszen a gyermek és szülô, gyermek és társadalom kapcsolata sok tényezôt foglal magába, a felmerülô problémákra nehéz mindkét félnek megfelelô megoldást találni. Fontos, hogy senki ne feledje el, a kicsiknek is joguk van véleményt nyilvánítani az ôket érintô dolgokról.

A rendezvény a gyermekek énekével zárult: Mentsétek meg a gyermekeket az emberek közötti gyûlölettôl, rossztól és háborútól, mentsétek meg a gyermekeket, hiszen csak így menthetitek meg a Földet és jövônket.

Tegnap egésznapos rendezvény színhelye volt a marosvásárhelyi Építészeti Iskolaközpont díszterme. A Maros Megyei Tanfelügyelôség és a Nevelésügyi Minisztérium által második alkalommal szervezett. A Maros és a Küküllô mente virágai címû népdal és néptáncfesztiválra 28 általános és középiskolai csoport jelentkezett. A megnyitón Presecan Gheorghe tanfelügyelô köszöntötte a résztvevôket, akiknek a teremben vagy az autóbuszban kellett ruhát cserélniük. Tájékoztatása szerint az idei fesztivál nagyobb sikernek örvend, mint elôdje, hiszen míg a tavly csak 20, az idén 28 csoport jött el. A vidékrôl érkezett gyermekek útiköltségeit visszatérítik, de az étkezést egyénileg kell megoldaniuk. A versenyzôket négy kategoriában osztályozzák: néptánc, külön a román, külön a magyar csoportokat, népdalcsoportok, ismét külön, népdalénekesek, együtt, népszokások bemutatása, külön. Az eredményhirdetésre csak hétfôn kerül sor, a résztvevôk a helyi sajtóból értesülhetnek teljesítményeikrôl. A nyerteseket csütörtökön 10 órakor díjazzák a marosvásárhelyi Gyermekek és Ifjak Klubjában. A csoportok esetén az elsô helyezett 40 ezer lejt, a második 30-at, a harmadik pedig 20 ezer lejt kap, az egyéni értékelésben a nyertes 20 ezer lejes jutalomban részesül.

A nyárádszeredai iskola népdalcsoportja (képünkön) az elsô csoport volt, aki a magyar hagyományvilágot mutatta be. Tagjai tavaly is részt vettek a fesztiválon és örömmel tértek vissza. A tegnap Ferencz Csaba zenetanár irányításával csángó népdalokat, István-napi köszöntôket adtak elô, de voltak szólóénekeseik: Dászkel László, Marton Csilla, Imreh Júlia, Novák Kinga, és furulyásaik is. Rajtuk kívül a szovátai, régeni, bándi fiatalok és az építészeti iskola diákjai mutattak be magyar népdalokat és néptáncokat. Az eredményekre visszatérünk.

Június 7.

155 éve, 1843-ban hunyt el FRIEDRICH HÖLDERLIN német költô. Költészetét az antik világ iránti nosztalgia, a szerelem, a természet, a szabadság eszményei, a klasszikus harmóniában való feloldódás vágya hatja át. (1770-ben született.)

150 éve, 1848-ban született PAUL GAUGUIN francia festô, az impresszionizmus kiemelkedô képviselôje. A tahiti szigetvilág bennszülöttei között telepedett le, vonzotta ôsi kultúrájuk, szépségük. Itt teremtette meg egzotikus- szimbolikus képi világát. (1903-ban halt meg.)

60 éve, 1938-ban hunyt el DSIDA JENÔ költô, az erdélyi magyar irodalom nagy alakja. Költészetét mély humanizmus, virtuóz zeneiség és játékos könnyedség jellemzi. (1907-ben született.)

Június 8.

405 éve, 1593-ban született I. RÁKÓCZI GYÖRGY erdélyi fejedelem (1630-48), Lorántffy Zsuzsanna férje. Részt vett a harmincéves háborúban, 1644-ben hadat viselt III. Ferdinánd ellen a vallásszabadság védelmében. Megkötötte a linzi békét (1645). (1648-ban hunyt el.)

95 éve, 1903-ban született MARGUERITE YOURCENAR francia írónô, a Francia Akadémia elsô nôi tagja. Pszichológiai regényei, elbeszélései, esszéi és drámái a történelmen felüli, általános emberit kutatják a kultúrában és az álomvilágban. (1987-ben halt meg.)

90 éve, 1908-ban hunyt el SZÁNTÓ KOVÁCS JÁNOS földmunkás, a Viharsarok, a dél-tiszántúli táj agrárszocialista mozgalmának szervezôje.(1851-ben született.)

Június 9.

100 éve, 1898-ban született CURZIO MALAPARTE olasz író, költô. Belépett a fasiszta pártba, majd szembefordult vele, ezért számûzték. Legjelentôsebb mûve (Kaputt, 1944) a fasiszta rendszer összeomlását idézi. (1957-ben halt meg.)

Június 10.

195 éve, 1803-ban született HENRI-PHILIBERT-GASPARD DARCY francia mérnök, hidraulikus. A talajvíz gravitációs mozgásának, szivárgásának általa megállapított törvénye a talajvizek mozgására irányuló kutatások alaptétele lett. (1858-ban halt meg.)

Június 11.

275 éve, 1723-ban született PRAY GYÖRGY jezsuita történetíró. Megírta a királyi vérbôl származó magyar szentek életrajzát és a magyarországi püspökségek történetét, latin nyelven a magyar ôstörténetet és a magyar történelem elsô szakszerû összefoglalását: Historia regum Hungariae... Ô fedezte fel a Halotti Beszédet. (1801-ben halt meg.)

Június 12.

110 éve, 1888-ban született VÁSÁRHELYI JÁNOS erdélyi református püspök (1936-1960). Igen nehéz idôszakban vezette az egyházat. Haláláig tagja volt a román Nagy Nemzetgyûlésének, ahol magyarul szólalt fel. (1960-ban halt meg.)

20 éve, 1978-ban hunyt el KUO MO-ZSO kínai költô, mûfordító, tudós, politikus. Lírája romantikus, írt történelmi és önéletrajzi jellegû prózát, drámát. Jelentôs publicisztikai, irodalomtörténeti és történelmi-régészeti munkássága is. (1892-ben született.)

Június 13.

225 éve, 1773-ban született THOMAS YOUNG angol orvos, fizikus. A látás mechanizmusát tanulmányozta, elméletet dolgozott ki a színes látásra. (1829-ben halt meg.)

45 éve, 1953-ban született MIHOLCSA JÓZSEF marosvásárhelyi szobrászmûvész, belföldi és külföldi kiállítások résztvevôje.

Tegnap délután a Kultúrpalota nagytermében megnyitották a XXII. Bárdos Lajos Zenei Hetek marosvásárhelyi hangversenysorozatát. Az április 25-én Budapesten megkezdôdött zenei hetek Székelyudvarhelyen, Nagykárolyon, Szekszárdon keresztül érkeztek meg megyeszékhelyünkre. A megnyitó hangverseny az Éneklô Ifjúság nevet viselte, jogosan, hiszen a közönségnek a marosvásárhelyi 5- ös, 15-ös, 20-as általános iskolák kórusai, a mezôpaniti és marosszentgyörgyi iskolák tanulói, a Székelykeresztúri Petôfi Sándor Általános Iskola énekkara, a Palló Imre Mûvészeti Iskola Felsô Tagozatos Kórus, valamint az Alsóerdôsori Ének-Zene Tagozatú Általános Iskola és Gimmnázium Kórusa dalolt. Ma a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében 16 órakor kezdôdik a kórushangverseny. A zenebarátok vasárnap 11,30 órakor a fôtéri plébániatemplomban meghallgathatják Bárdos Lajos: Missa Tertia darabját, majd részt vehetnek a 18 órától folytatódó kórushangversenyen a Kultúrpalota nagytermében.

A magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága elnöksége lapunkhoz eljuttatott nyilatkozatban emel kifogást amiatt, hogy a csíkszeredai székhelyû Julianus Alapítvány 1997-es évre szóló díjazottjai sorában Dobos László is szerepel. A szóban forgó alapítvány tevékenységének méltatása után kijelentik, hogy:

"Miközben nem tagadjuk Dobos László élete során szerzett érdemeit, tudatnunk kell a közvéleménnyel, hogy a Magyarok Világszövetségében kifejtett 1997-es tevékenysége szövetségi szinten erôsen vitatott.

Visszásnak tartjuk, hogy egy Csíksomlyó alakult és Csíksomlyó teljes szellemi-lelki örökségét felvállaló alapítvány pontosan abban az évben díjazza Dobos Lászlót, amikor ô tevôlegesen hozzá járult a Magyarok Világszövetsége Elnöksége Csíksomlyóra kihelyezett ülésének megakadályozásához: régióelnökként az érvényes és hatályban lévô csiksomlyói ülés idejére külön mûsort szervezett magának! A Magyarok Világszövetsége Elnökségének a csíksomlyói Nagybúcsúról való távolmaradása az elmúlt év legsúlyosabb botránya volt, mely a Szövetséget alapjaiban rengette meg, és amely az öt világrészen szétszórtan élô magyar közösségek körében máig tartó indulatokat vált ki.

Dobos Lászlónak nem csak ez a cselekedete okozott kárt a Magyarok Világszövetségének. Múlt év szeptemberében olyan interjút tett közzé, amellyel tovább rontotta a Szövetség pünkösdkor megnyírbált hitelét".

Mindezek alapján, ha a magyarok Világszövetsége illetékes erdélyi testületének véleményét kérték volna, hogy Dobos Lászlót 1997-ben az MVSZ-ben kifejtett tevékenységéért illesse-e Jullianus díj, válaszunk határozott nem lett volna.

A további félreértések és tévedések elkerülése végett kijelentjük, hogy Dobos László munkásságát nem múltja, hanem jelene miatt kérdôjeleztük meg...

Végül kijelentik: "nem vonjuk kétségbe a Jullianus Allapítvány jogát miként egyetlen más civil szervezet jogát sem —, hogy saját belátása szerint, külsô beavatkozás nélkül hozza meg döntéseit. Azt is elképzelhetônek tartjuk, hogy az Alapítvány Kuratóriumának tagjai, döntésük meghozatalakor nem ismerték valamennyien az itt felsorolt tényeket. Nyílatkozatunkkal a díj odaítélését sem megakadályozni, sem befolyásolni nem akarjuk, de szükségesnek tartjuk nemzeti közösségünk tagjainak teljes körû és hiteles tájékoztatását — az igazság és a méltányosság jegyében".

A magyarországi választások eredménye teret biztosít azon haladó politikai erôk célratörô, határozott fellépésének, melyek a demokratizálódás, az európai integráció, a béke és biztonság, a jó szomszédi viszonyok Magyarország által vállalt kötelezettségei megvalósításának új dimenziókat adnak.

Jelentôs minôségbeli elôrelépés megtételére nyílt hát alkalom a román—magyar kapcsolatok továbbfejlesztésében is. Nagyon fontosnak tartjuk azonban, hogy az alakulandó új magyar kormány részérôl érkezô jelzések Románia és a romániai magyarság felé a megfelelô objektivitással legyenek befogadva és kiértékelve hazánkban.

E tekintetben továbbra is az RMDSZ sokarcú politizálását tartjuk a legnyilvánvalóbb reszkír- generáló tényezônek. Jogos negatív viszonyulást vált ki a romániai pártokból, hogy az RMDSZ politikai pártként és méginkább a kormányzásban részt vevô pártként továbbra sem hajlandó egységes és egyértelmû politikai álláspontot képviselni.

Fenntarthatatlan és elfogadhatatlan, mikor ugyanazon párt vezetôségének tagjai egymással szemben is antagonisztikus álláspontra helyezkednek olyan alapvetô kérdésekben, mint az általuk kidolgozott és kongresszusi határozattal megerôsített autonómia-koncepció, mint a Magyarok Világszövetsége által elvileg felvetett kettôs állampogárság kérdése, vagy a felújítandó magyar—magyar tárgyalások konkrétan felvállalt célkitûzései.

A leghatározottabban felkérjük az RMDSZ kompetens vezetôségi testületét, tegyen eleget annak a minimális erkölcsi kötelezettségnek, hogy ismertesse azt az egységes és kimagyarázásoktól mentes politikai akcióprogramot, melyet azonos nyíltsággal és határozottsággal magáénak vall mind a román és a magyar kormányok, mind a romániai magyarság elôtt.

Marosvásárhely, 1998. június 4.

A Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt országos elnöksége

Templomaink 10.

A Maros mellékfolyói, a Nyárád, a Kis- és Nagyküküllô, az északnyugatról délkelet feké elhúzódó széles és teraszos völgyei közül a Kisküküllô íves kanyarával lezárt völgy és a másfélszáz méter magasságú, erdôvel borított hegyhát közé ékelve terül el a község lakott területe, de határa túlnövi a folyót, illetve felhúzódik a dimbes-dombos részekre. A község nevét az erdô koszorúzta helytôl és Szent György tiszteletére felszentelt temolomától vette, összetetten az Erdôszentgyörgy nevet viseli. Az elsô írott emlék az 1333-as pápai tizedjegyzék DE SANTE GEORGIO-ként jegyezte fel. Százhúsz évvel késôbb ZENTHGEORGH-ként említették, s az 1557-es összeírásban ERDÔ SZENT GIRJEORKIJ néven 12 kapuval jegyezték fel. A XVI. század második felétôl magyarosan írva ERDÔSZENTGYÖRGY néven ismeretes.

A község központjában áll az ôsi temploma, ott épült a Rhédei család kastélya is, s mindezek ide vonzották a mûvelôdés épületeit — iskola, kultúrház —, és kereskedelmi létesítményeit. Orbán Balázs a múlt század közepén írta: "Sz. György az utóbbi idôben nagy elôrehaladást tett, mit leginkább országos és hetivásárainak köszönhet", továbbá "bizonyos kereskedelmi és ipari mozgalom támadt... ha így halad... maholnap egy kis várossá fogja magát kinôni". A múlt század közepétôl a község fejlôdése lassú ütemben haladt elôre. Területi beosztás révén adminisztratív központ is volt, iparosodása fellendült s várta városi rangra való emelését. Erdôszentgyörgy továbbra is nagyközség maradt.

Erdôszentgyörgy mûemlékei közül a reformátusok temploma — az egykori római katolikus templom középkori eredetû, építésének ideje ismeretlen. A hajdani római katolikus templom Péter nevû papja 1333-ban 6 banálist, 1334-ben pedig 2 régi banálist fizetett pápai tizedként. Mindebbôl következtetve a templom építésének kezdete az 1200-as évek végére, de legkésôbb az 1300-as évek elejére tehetô. Az akkori idôben egy ilyen nagy méretû templom építését a falu népe két-három évtízeden át végezte, s az már 1333-ban minden bizonnyal Szent György tiszteletére felszentelten állt, s papja fizette a keresztes hadjáratokhoz való hozzájárulást. A régi templom eredeti gótikus jegyeit megôrizték a késôbbi átalakítások folyamán is.

Az egyhajós templom szentélye poligonális lezárású, keleti és déli oldalán támpillérekkel ellátva. A hajót a keskenyebb szélességû szentélytôl a félkör formájú diadalív választja el. A hajó gerendás mennyezet kazettás kiképzésû s azt a feljegyzések alapján a XVII. századi általános javításmunkák alkalmával készítették. Akkor ácsolták magas fedélszerkezetét, nyugati részén levô karzatát, valamennyit gróf Rhédei József adományából. Az 1935. évi helyreállítási munkálatok alkalmával a szentély északi külsô oldalán még látszottak a templomhoz tartozott sekrestye falai. Feltételezhetô, hogy a romos állapotban levô sekrestyét a reformátusok bontották le, a szentély és a sekrestye közötti ajtónyílást befalazták. A hajó nyugati oldala elött emelték a templom magas tornyát és a bejáróajtó elôtti portikust. Ugyancsak az 1935. évi helyreállítási munkák idején, a jelenleg is álló torony északi oldalán egy épület alapjainak maradványai kerültek felszínre. Feltételezhetô, hogy eredetileg a hajó északi oldalán — szokásos elrendezés szerint — a katolikusok által épített, vagy csak megkezdett torony alapfalai kerültek felszínre. Ez utóbbi feltevés fogadható el. Az északi oldalon elhelyezett toronytest nem takarta volna el a profilozott csúcsíves nyugati kaput és a gótikára jellemzô magas háromszögû oromzatos homlokzatot. Feltehetôen a reformátusok a torony építését nem folytatták, hanem a nyugati homlokzat elé építették a tornyot, így biztosítva a fedett bejáratot a templomba. A déli oldalon lévô bejáróajtó XVIII. századi ajtónyílásnak tudható, de ettôl az ajtótól balra teljes egészében látható a profilozott csúcsíves eredeti déli kapu, amelyet a reformátusok részben befalaztak. Ez a csúcsíves kapu a templom legszebb gótikus része.

A templom déli oldalán eredetileg három csúcsíves és keretezés nélküli ablak készült. Debreczeni László az 1935. évi helyreállítási munkák alkalmával a jobb megvilágítás érdekében — sajnos — az ablakok méreteit megnagyobbította, és hármas ikerablakokkal cserélte fel, melyek formája idegen és méretei nincsenek arányban a hajó méreteivel. A szentély ablakai közül kettô — a délre nézôk — kôbéletesek és csúcsívesek, azok a nyugati kapuval egy idôben készültek. A szentély harmadik ablaka — délkeletre nézô — eredeti, melynek bélete téglából falazva készült. A már említett befalazott sekrestyeajtóval szemben, a déli oldalon látható egy befalazott ajtó, melynek egykori szükségességét indokolni nem lehet. A szentély mennyezete részben dongaboltozatos, mely a sokszögû záródásnál negyedgömbbel zárul, a két részt elválasztó boltív nélkül. Szokatlan megolás, de eredeti. A boltozat oldalnyomását külsôben, a szentély sarkain támpillérek veszik át és közvetítik az alapoknak. A szentély falainak vastagságában, a belsôben, három befalazott fülke, tabernákulum, és egy papiszék került elô a helyreállítási munkák idején. A szentély belsejében freskó-nyomokat találtak. Debreczeni László beszámolója szerint lét egymásra festett freskóréteget talált. Az alsó réteg eredeti és a templom építésével egyidôs, míg a második freskóréteg nem vakolatra, hanem meszelt felületre készült, primitív módon. Az elsô réteg nyomait az ablakok hajlatában, a második réteget a délkeleti ablak falazatán találta. A szentély külsô falán hasonló módon festett kép maradványa került elô, az egy szentet ábrázol. Védelmérôl az egyház gondoskodott. A szószéket, gróf Rhédei Zsigmond adományaként, Sipos Dávid faragta 1760-ban, reneszánsz virágdíszekkel ékesítve. A szószék koronája (hangvetôje) is 1760-ban készült barokk stílusban. A templom régi harangja hosszúkás idomú, felirat nélküli. Az ERDÔ SZ. GYÖRGY MEGYÉJE feliratot 1669- ben reformátusok vésették annak palástjára. Orbán Balázs, illetve a nagygörgényi egyházközség jegyzôkönyve szerint a templom alatt falazott kripta van, melyet 1614-ben, a döghalál alkalmával a fejedelem rendeletébôl falaztak be. Ennek ellenôrzésére, illetve felderítésére hivatalos ásatás szükséges.

Autók és egyebek

Eladó a brit autógyártás legszebb gyémántja, a Rolls-Royce, az egykor teljesen független szigetországi autóipar utolsó, még hazai kézen lévô darabja. A világ egyik legpatinásabb autógyárát 19 éve vásárolta meg a Vickers brit hadipari konglomerátum, amely eredetileg elsôsorban a repülôgépgyártásban volt otthon, és az elkezdett profiltisztítással oda is akar visszatérni. Az áramvonalasítás következô állomása most, hogy eladja a Rolls-Royce autógyárat. Sir Colin Chandler, a Vickers elnöke kijelentette: a cég soha nem érezte igazán magáénak az autógyártást, elsôsorban ezért döntött így, nem pedig azért, mert a luxuskategóriában is a felsô osztályt képviselô kocsik elôállítója veszteséges lenne. A lehetséges vevôjelöltek közül londoni elemzések a német BMW-t említették a legesélyesebbként, hiszen már most is a bajor autóipari óriás szállítja egyes Roll-Royce és Bentley-típusok motorjait, és már van egy brit leányvállalata, a Rover. A Vickersnél mindazonáltal nem kívántak elôzetes találgatásokba bocsátkozni, és csak annyit közöltek, hogy a céget a legtöbbet fizetô vevônek adják, meg hogy a tranzakció nem érinti az RR repülôgépmotor ágazatát, amely teljesen független a Vickerstôl.

A — különben elsô ilyen témájú — híranyag, amelyhez még 1997. október 27-én jutottunk hozzá, jól érzékelteti, hogy a tôkés rendszerben, ahol nagy úr a pénz, adott körülmények között a nyereséges üzlet reményében hazafias kötelezettséget, nemzeti hagyományt, gazdasági önállóságot és sok egyéb szempontot is félretesznek.

November 10-én újabb tudósítást vételeztünk, amelyben Bern Pischetsrieder tételesen cáfolta a brit Mayflower autófölszerelés- és karosszériagyártó utalásait, amelyek szerint a BMW támogatná az ô, vagyis a Mayflower tervét a nála jóval nagyobb Vickers egészének felvásárlására. Mint ismeretes, Mayflower készíti az új Rolls-Royce modell karosszériáját.

Néhány nappal késôbb ismét jelentkezett az MTI azzal a kiszivárgott értesüléssel, hogy a BMW-n kívül Európa legnagyobb autógyártója, a Volkswagen igazgatótanácsának elnöke, Ferdinand Piech többször beszélt már arról, hogy a "népautó"- konszernnek ki kellene terjesztenie palettáját a luxusautók gyártására is. Mi több, a németek mellett az amerikai Chrysler és a japán Toyota is érdeklôdik.

Idén januárban az angolok kénytelenek voltak beismerni, hogy az elôzô évben 10 százalékkal zsugorodott a luxuskocsik piaca, a Rolls-Royce-ból sem az amerikaiak, sem a japánok messze nem rendeltek annyit, mint korábban. Az eladások csökkenéséhez az is hozzájárulhatott, hogy az AFP megírta, miszerint a közeli jövôben új modellel jönnek ki s ennek nyomán a potenciális vásárlók a kivárás taktikájához folyamodtak. Ugyanakkor az 1997 folyamán értékesített 1918 RR nem hozta a cégnek a várt nyereséget, pedig azt hitte annak vezetôsége, hogy széles körû árengedménnyel vonzóbbá teheti portékájukat. No de a Rolls-Royce-ok és Bentley-k még így is annyiba kerültek, amennyiért 12-20 átlagos autót lehetett venni Nagy-Britanniában. Különben tavaly az angolok voltak a nagynevû cég termékeinek legbuzgóbb pártolói. 878 RR-et sikerült eladni nekik, ami 40 százalékkal több az 1996. évinél.

Április végén pedig olyan tudósítást kaptunk a hírügynökségtôl, mely szerint a márkanév tulajdonosa komoly nyomást gyakorol a Vickersre a BMW kiválasztása érdekében, még vétót is kilátásba helyezve arra az esetre, ha "nem megfelelô" jelöltre esnék a választás. Ugyanakkor a BMW is tett egy-két — a Vickers- részvényesek körében zsarolás ízûnek minôsített — célzást arra, hogy ha nem veheti meg a Rolls- Royce-ot, akkor azonnal felfüggeszti a motorok szállítását a luxuskocsikhoz. Amint a Vickers jelezte szándékát, hogy a bajoroknak adja el a céget, a VW azonnal emelt a saját ajánlatán, és a brit cég részvényesei közül is sokan állítólag a Volkswagent részesítették elônyben.

A piacgazdaságon és szabad versengésen alapuló kapitalizmus körülményei között az olyan nevek, mint a Triumph vagy az Austin teljesen eltûntek a színrôl, és Nagy- Britanniában már a Rolls-Royce eladása elôtt is 99 százalékban külföldi tulajdonú gyárakból kerültek ki az ott készülô gépjármûvek.

A ruszli gyermekkorom kedvenc csemegéje. Édesapám szerette az ínyencfalatokat, ezt a tulajdonságát én is örököltem. Kolozsváron, a fûszer- és csemegeüzletekben szép lapított üvegekben lehetett kapni a ruszlit. A halak szabályosan sorba voltak rakva, köztük egy-egy murokkarika díszítésül. A közepében finom ecetes hagyma. Félbarna vagy rozskenyér-szeletekre vajat kentünk és erre raktuk a halacskákat. Ha Pestre átruccanunk, most is kaphatunk méregdrágán ruszlit. Sokat kísérleteztem vele, sikertelenül. Hol felfôtt, hol elpuhult, ha leforráztam, szétmállott stb. A szakácskönyveket is hiába forgattam. A sok kísérletnek végül is meglett az eredménye. 10 éve készítem immár, a magam és a barátaim örömére. A "ruszli" elnevezés orosz eredetére vezethetô vissza.

Hozzávalók: 40-50 méretes balin (20 cm), vagy ha nagyobbak, akkor kifilézve, pirka, pisztráng (kárász vagy ponty nem alkalmas), 10- 12 fej hagyma, 15 babérlevél, 2 ek. bors, 3 ek. koriandermag, fél liter ecet, háromnegyed liter víz, kb 1 kg durva só, 1 csapott evôkanál nátrium-benzoát.

Elkészítés: A halakat megtisztítjuk, a nagyobbakat filézzük. Jól megmossuk, majd egyenként durva sóban megforgatjuk. Egy tálban 2-3 napig érleljük (a legnagyobb melegben sem kell hûtôben tartani), majd hideg vízben jól átmossuk és leszûrjük. Ép hagymát szálára vágunk. Egy réteget az üveg aljára helyezünk. Durvára tört borst és koriandermagot szórunk rá, majd 2-3 babérlevelet is. A halakat sorjában ráhelyezzük. Ezt a sorrendet annyiszor ismételjük meg, amíg elfogy a nyersanyagunk. Az ecetet a vízzel felforraljuk, lehûtjük, majd belekeverjuk a nátrium- benzoát, s a halra öntjük. Hûtôben tároljuk. Kétnaponként leöntjük és visszatöltjük a levét. Két hét után fogyasztható. Ha a halak hátát megvágjuk, a gerinc könnyen kiemelhetô, ha filé, a bôre könnyen leválik, különben rágós. Az így nyert csíkokba olajbogyót csavarunk, egy fogpiszkálóval átszúrjuk, és "ringlit" kapunk. A ringliket tálacskába tesszük, olajat öntünk rá, így kínáljuk. A ruszlit feldaraboljuk, frissen vágott hagymát adunk hozzá, a saját levébôl öntünk rá egy keveset, egy ek. olajat teszünk rá és egy jobb halsalátát nyerünk. Ízlés szerint egy kevés füstölt heringet is vághatunk bele. Majonézzel új változatot nyerünk. Négy finomság közül válogathatunk. Mondanom sem kell, hogy ezekre aztán igazán csúszik a bor vagy a jégbe hûtött sör.

Ha szerda, akkor Nyárádszerdában hetipiac van. Mint minden zsibvásáron, a kérdés úgy tevôdik fel, hogy mit nem árulnak? Szerdánként összegyûlnek a nyárárdmenti kis- és nagygazdák, vállalkozások, kereskedôk. Addsza-nesze alapon a kis- és nagyállatok cserélnek gazdát a legyakrabban. Ha városiasodó községközpontban lévô számítógépek legalább egyikét az állatállomány nyílvántartására, részletesebben a megszületett, az az eladott, vagy éppen megvásárolt egyedek és a gazdák nyilvántarására használnák, akkor Fábián Attila és Iszlai József, a helyi mezôgazdasági kamara mérnökei által elkészített nyilvántartások hûségesebben tükröznék a valóságot. Fábián Attila legnagyob fájdalma: habár Szeredában hetente van vásár, a szóban lévô állatok létszáma szinte naponta csökken. Mi történik? Nyárádmagyaróstól Ákosfalváig az állattartó gazdák — a "szemrevaló gazda" általában négy fejôstehenet tart — inkább szabadulnak jószágaiktól, minthogy megtartsák. Az okok: az övezetben tejtermelôk a marosvásárhelyi Tejfeldolgozó Rt.- vel kötöttek szerzôdést. A cégnek a tejtermelôkkel szembeni adóssága hatalmas. A konkurens egységének is szállítanak tejet a nyárádmentiek, de azok is kezdenek elmaradni a fizetséggel. Megjelentek a Hargita megyei felvásárlók is, de azok csak alkalmasint szállítják el a tejet. Mit tesz a gazda? Van három tehene. Egyet vagy kettôt elad, ha borjút is tart, akkor attól szabadul elôször, mert az állam bizonyos támogatásokat megvont az állattenyésztôktôl. Második indok: az eladott borjú vagy éppen fejôstehén árát a gazda bankba helyezi, ahol pénze szaporodik. "Megszabadul a sok gondtól" és marad pénze a temetésre is, mert a földmûvelôi nyugdíj(ak)ból temetkezni sem lehet.

Fábián Attila mérnök ma is kitart felfogása mellett: az állatokat nem szabad eladni, különösen olyan gazdák esetében, akik nagy tejhozamú állatfajokat tartanak, mert ha csak a Nyárádszereda község 462 hektár legelôterületére gondolunk, amelybôl 380 hektár mûtrágyázott, és a felújítási, takarítási munkálatok nemsokára befejezôdnek... Mindez költségeket igényelt. A pénzt elköltötték fölöslegesen, mert a felújított legelôkre egyre kevesebb állatot hajtanak ki.

"Fáj a szívem, amikor látom, hogy a gazda az istállóból elköti a 6-10 hetes borjút, anyjától, az istállótól, amelyben született, azért az egymillió száz, vagy egymillió négyszázezer lejért. Valami nincs a helyén, a mezôgazdaságban, szûkebben az állattenyésztésben is fonák tényekkel nézünk szembe. Az átmeneti idôszaknak nem látom a végét, és ez bánt mind szakembert, mind földmûvest, mind állattenyésztôt. Tényleg fájdalmas...

Két évvel késôbb Kolozsvárra költöztünk. A város, mely akkoriban valamivel több mint százezer lelket számlált, Erdély nagyobb városának és kulturális központjának számított, jóllehet valójában csupán álmos vidéki kisváros volt.

Kétnyelvûségének megfelelôen a városban két színház mûködött: egy magyar, ahol színdarabokon kívül operetteket is bemutattak, s egy román, ahol — habár igencsak középszerû elôadásokban — rendszeresen játszottak operákat is. Hétéves voltam, amikor elôször láttam operaelôadást, a Borisz Godunovot adták: azt hiszem, nem annyira a zene kapott meg, mint inkább a koronázási jelenet színpadképének arany-tarka pompája. Egy páholy sarkába préselôdve ültem, kövér hölgyek között, s egyik unokanôvérem valami újfajta, nugátos édességgel tömött. A következô operalátogatások alkalmával azonban már egyre inkább odafigyeltem a zenére. A Rigoletto, a Traviata, a Trubadúr és a Carmen hamarosan kedvenc darabjaim lettek, ezzel szemben a Gyöngyhalászok és a Sámson és Delila alatt halálra untam magam, igaz ugyan, hogy ez utóbbiban azért volt egy izgalmas pillanat is, az oszlopok leomlása. Egyszer egy véletlen, ám még szebb leomlásnak is tanúja lehettem, ez viszont késôbb történt, amikor már gimnazista voltam. A Sevillai borbély egyik elôadásán egy jó, de különösen kövér szopránénekesnô énekelt, s amikor mindjárt a darab elején odadobta a rózsát a szerenádot éneklô Almavivának, összeomlott alatta a nem elég szilárdan megépített kulisszaerkély. Szerencsére nem történt baleset, s miután a függöny gyorsan legördült, majd kisvártatva ismét felment, zavartalanul folytatódott az elôadás, igaz, erkély nélkül. Azoknak az operáknak a tartalmáról, amelyeket elemista koromban láttam, csak nagyon homályos elképzeléseim voltak, mivel kivétel nélkül románul énekelték ôket, a mûsorfüzetek is románul jelentek meg, én pedig ezt a nyelvet csak késôbb, a gimnáziumban tanultam meg. Az elemi iskolában semmilyen ének- vagy zeneoktatásban nem részesültünk, amikor azonban tízéves koromban az elsô gimnáziumba kerültem, volt ott egy Brahms-szakállával és teátrális mozdulataival ugyan kissé mulatságosan ható, ám igen lelkes idôsebb zenetanárunk. Sajnos, csak egy évig tanított bennünket, de néhány hónap leforgása alatt megtanultuk tôle a hangjegyírást, s aki akarta, a lapról éneklést és a hallás utáni lejegyzést is, jóllehet csak a nagyon egyszerû dúr dallamokét. Akkoriban — már 1933-at írtunk, de mit is ért egy tízéves a politikához? — már léteztek jobb rádiókészülékek, s én mohón hallgattam a két világvárosból, Bukarestbôl és Budapestrôl közvetített koncerteket: Beethovent lehetett hallani, Beethovent és megint csak Beethovent, Wieniawskit, Sarasatét és ehhez hasonló jobbfajta szalonzenét, a hegedûsök Vitali—Kreisler-, Locatelli—Kreisler- és Kreisler-mûveket játszottak, az énekesek Faurét énekeltek és Duparcot, de egyszer Walter Giesekinget is hallottam Debussyt játszani, bár semmit sem értettem belôle. Azután jött Budapestrôl a Liszt-áradat, Liszt- mérgezésem a mai napig tart.

Városunkban volt "élô" zene is, az operákon és operetteken kívül siralmas szimfonikus koncertek (ez csak évek múltán tudatosult bennem, amikor egyszer Budapesten egy valódi zenekari koncertet hallottam), s egyszer-kétszer jobbfajta kamarazene is. Néha híres mesterek is Kolozsvárra tévedtek, mintha csak mellékvágányra futottak volna koncertútjaik során. Egyszer Enrico Mainardi csellózott a megyeháza dísztermében, s mivel több hallgató volt, mint amennyi szék, nekem, mint gyereknek, a földön kellett ülnöm. Tehettem ezt azonban a mester lábánál, ami alázattal és büszkeséggel töltött el, habár ünneplô bársonyöltönyöm túl rövid nadrágjában egész idô alatt fáztam a hûvös parketten.

Az a kívánságom, hogy megtanulhassak valamilyen hangszeren játszani, elôször apám elutasításába ütközött. Meglehetôsen életidegen, különcségre hajló fiú voltam, így hát inkább az iskolai feladatoknak kellett volna szentelnem magam (amit nem valami nagy lelkesedéssel tettem), a francia magánórákra kellett volna koncentrálnom, s testedzés céljából vívóleckéket vennem. Apám rendkívül tehetséges, ritkamód világosan gondolkodó ember volt, de megvolt az az adottsága, hogy valami rosszabbat hozzon ki az életébôl, mint ami a képességeinek megfelelt volna. Túlzott kötelességtudata hajlamossá tette az önmegtagadásra, s maga volt a megtestesült korrektség és elvhûség. Tetszett neki, hogy okos voltam, világos gondolkodásra képes, és — noha nem voltam szorgalmas gimnazista — matematikából meg fizikából mindig jelest hoztam haza. De hiányzott belôlem az önfegyelem, fantáziálásba menekültem, s ez nem volt ínyére: idegenül hatottak rá a nemlétezô metropoliszokról rajzolt városterveim vagy a kilvir nyelv grammatikája. Ezért aztán még inkább ragaszkodott a vívóleckékhez, az esetleges hegedûórák nem illettek bele elôre kigondolt tervébe, miszerint én fogom majd megvalósítani azt a tudományos karriert, amelyet tôle megtagadott a sors: fiatal emberként hatalmas biokémiai-fiziológiai laboratóriumról álmodott az Adria egyik osztrák—magyar fennhatóság alatt álló szigetén, ahol elképzelései szerint megfejtette volna az élet titkát. Példaképe Amundsen volt, a vakmerô sarkkutató, valamint Pierre és Marie Curie, az önfeláldozó kutatói kötelességtudás megtestesülései, amint több évtizedes kitartó munkával radioaktív sókat bontottak szét egy hátsóudvari laboratóriumban.

Apámat odaadóan tiszteltem, álmodoztam kutatói hírnevemrôl s a Nobel-díjról, tizenkét éves koromban kémiai kísérleteimmel, amelyek egy alkalommal egy kisebb, szerencsére nem veszélyes robbanáshoz vezettek, arra kényszerítettem nagyanyámat, hogy költözzön ki lakásunkból, s bár gyûlöltem az iskolát, megpróbáltam iskolai feladataimat is jobban végezni. Ez az iskola a város legjobb román gimnáziuma volt; de a magyar anyanyelvû kisebbséggel szemben a tanárok s a román ajkú osztálytársak többsége elutasítóan, sôt, agresszívan viselkedett, s a magyarul beszélô zsidókkal szemben ez a diszkrimináció kétszeresen is érvényesült. Családom az "asszimilálódott" közép- európai zsidóság ama rétegéhez tartozott, amely szinte teljesen elveszítette kapcsolatát a zsidó vallással és kultúrával, s Magyarországon magyarnak, Ausztriában és Németországban pedig németnek vallotta magát, s akiket 1933 után erôszakkal emlékeztettek zsidó mivoltukra. Amikor gimnáziumba kerültem, s késôbb, a háború közeledtével, egyre inkább elsötétült körülöttünk a világ: Hitler és Mussolini uralma nemcsak a német és az olasz birodalomra terjedt ki, hanem a közép-kelet-európai fejek többségére is. Habár Erdélyben a románok és magyarok ellenséges viszonyban álltak egymással, a totalitárius eszmék iránti fogékonyságuk tekintetében teljes volt közöttük az összhang. A rádió és a legtöbb újság nyelvezete hónapról hónapra ködösebb lett, a szélsôjobboldal hívei majd minden évben meggyilkoltak egy román miniszterelnököt, holott már maguk az áldozatok is épp eléggé jobboldaliak voltak. Apám lassanként feladta éjszakába nyúló munkáját, szociológiai és filozófiai könyveinek írását (azelôtt szinte mindig írógépének egy távoli szobából behallatszódó megnyugtató kopogása mellett aludtam el), s úgy ült a rádió mellett, londoni híreket keresve, mint akit odaenyveztek, vagy elmerült a Neue Zürcher Zeitung vagy a Times olvasásában, amíg ezek az újságok egyáltalán kaphatók voltak (egyre több cikket fedtek el bennük a friss nyomdafesték szagát árasztó, fekete és áthatolhatatlan cenzúra-foltok). Közben azonban egyre türelmesebbé vált különc viselkedésemmel szemben: tizennégy éves koromban megengedte, hogy a vívóleckék és franciaórák helyett zongoraórákat vegyek. 1937-et írtunk akkor.

Ennek azonban megvolt a maga elôzménye. Kiderült, hogy Gábor öcsémnek, aki öt évvel volt fiatalabb nálam, abszolút hallása van — nekem nem —, s egy hegedûtanár, egyik ismerôsünk ismerôse, kerülô úton tudtára adta szüleimnek, hogy vétek lenne, ha öcsém nem kezdene el azonnal zenét tanulni. Így kezdett el Gábor hegedülni, s nemsokára én is elértem, hogy zenét tanulhassak. Eredetileg én is a hegedût választottam, ám szem elôtt tartva a késôbbi közös szonátázás lehetôségét öcsémmel, mégis a zongora mellett döntöttem.

(Folytatjuk)

A háborúban történt. Nagyapám és nagybátyám a lövészárokban voltak. Nagybátyám egyszer csak elkiáltja magát: — Fussunk, Laji! És elkezdett szaladni. És meglôtték. Mármint a nagybátyámat.

Ez nekem jó jelkép. Bár nem kellene elmondanom. Ha valaki azt mondja nekem, hogy fussunk, Laji!, akkor azért se futok. Ez az egyik ilyen jelkép. A másik az, hogy szegény édesapám, nyugodjék, aki Korondnak a legjobb fazekasa volt, nagyon magas ember volt: egy- nyolcvanhét, kemény is volt, emlékszem, hogy égette a fazakat, hét legény ráakaszkodott. Jöttek vizitába a nénjeimhez. És egyet fordult, és úgy hulltak a legények, mint a vackorok. Egyik a tûzbe, másik a tûz mellé, mert a katlanházban folyt a birkózás. Na hát ide került édesapám Pestre, ’43-ban, jött a levél édesanyámnak, hogy „Erzsi, küldök neked négy láda kincset." A négy láda kincs meg is érkezett Parajdra, az állomásra, Pesten még ôsz volt, Korondon már tél, úgyhogy szánnal hozta föl Simó András bátyám, a nagybajuszú, Parajdról, a kincseket. A tornácba rakták le a ládákat: az egyikben ruhák voltak, a másikban cipôk voltak. A következô ládában könyv volt. Az volt a legnehezebb. Erre édesanyám olyan dühbe jött, hogy fogta a könyveket, s úgy dobálta ki… Látom, amint kinn pilinkézik a hó, nagybártyám, a nagybajuszú, tartja a lámpát, s a „kijáró lámpa" fényében szállnak a könyvek, kinyúlva, repülnek, ki a hóba. Errôl még nem írtam meg a verset, de megírom, az lesz a címe, hogy A kincsek lassan elrepülnek.

Édesanyám azért volt olyan mérges, mert tizennyolc testvérem született, abban az évben még élt hét. Most is hét él. De volt, amikor kilencen voltunk. Írtam volt egy olyant, hogy „Már csak négyen aluszunk egy ágyba’„ , mert annyi ágy nem volt, úgyhogy kettô lábtól, kettô fejtôl aludt. Molter nem akarta elhinni. Hogy ez így van. Hogy létezik ilyesmi. Molter Károly.

Marosvásárhelyre kerültem a mûvészeti iskolába, úgyhogy az determinálta a sorsomat tovább, muszáj volt festônek lenni, hát festô is lettem, festettem a toronyban, a torony alatt, pincében, pince fölött, fürdôszobában. Vonaton. Mindenütt festettem. Muszáj így festeni, mert különben a festészetbôl nem lehet megélni.

Molter Károly mesélte volt, hogy mentek Kós Károllyal az Ellenzék szerkesztôségébe, s Kós meglátta a fiatal Dsidát verset írni. Megkérdezte tôle, mit csinál. — Verset írok. Mondta tovább Kós Károly: — Nem szégyelled magadat? Fényes nappal verset írni!

Ebbôl magam is tanultam. Talán ezért is tartottam meg a festészetet. Hogy fényes nappal nem írok verseket. Fényes nappal festek.

Hogy az én kedves falum mennyire értékeli az általam elkövetett dolgokat, ahhoz hadd mondjam el, hogy

sorbaálltam, még annak idején, a mészárszék elôtt. Hát Korond különleges falu, ott még a mészáros se mészáros. Egy asszony volt a mészáros. Ez a mészáros-asszony, Erzsi néni, adta ki a húst, addig a sorban én voltam az egyedüli férfi, azt mondja: „Asszonyok, ne engedjük, hogy ilyen nagy emberek sorba lljanak." Nem én voltam a „nagy ember", hanem Nagy Mózsi volt… A fejem fölött átadta neki a húst.

Neki. Akkor: „Asszonyok, ne engedjük, hogy a tisztelets úr sorbaálljon!" Avval adja neki is át, a fejem fölött.

— Én is… festô vagyok — mondom. — Egyetlen ebben a faluban. Adjon már nekem is.

— Ebbe’ a faluba senkinek semmi baja nem lesz — mondta erre Erzsi néni —, ha maga nem festi meg

Úgyhogy ebbôl megtudhattam, hogy a továbbiakban mire számíthatok

Még egy dolog. Egy ekkora füzetbe szoktam rajzolni, ilyen kis rajzaim vannak. Pocita András, a falu hallgatag bolondja, de igazakat szokott mondani, odajön, s megnézi, hogy mit rajzolgatok. Hátulról nézte meg, a karomon keresztül. S azt kérdi.

— Ezér’ magának mit fizetnek?

Mondom:—- Semmit.

— Értem.

Hát így állunk a mûvészettel.

Elhangzott 1998. május 12-én, Budapesten, az Erdélyi Magyarok Egyesületében

Az Erdélyi Gyülekezet emlékkonferenciája

Alapító lelkésze, az 1995-ben elhunyt Németh Géza tiszteletére emlékkonferenciát rendez az Erdélyi Gyülekezet ma Budapesten, a Reménység szigete elnevezésû karitatív és kulturális központban. A tanácskozás címe: Csángók múlt és jövô mezsgyéjén. A program szerint a 9 órakor kezdôdô konferencián Gergely István csíksomlyói római katolikus lelkész és Gagyi József csíkszeredai kultúrantropológus tart elôadást. Délután ökumenikus istentiszteletet rendeznek, majd vetítéssel egybekötött elôadás keretében emlékeznek Németh Géza csángók között végzett szolgálatára. Azt követôen csángó népviseletekbôl nyílik kiállítás. Az emléknapot este moldvai magyar népzene és táncház zárja.

2846 emberáldozat

Traian Bãsescu közlekedési miniszter sötét képet festett a gépkocsi-közlekedés biztonságáról az e kérdéssel foglalkozó tárcaközi bizottság elsô ülésén. Tavaly a közutakon történt 9676 súlyos balesetben 2864 ember vesztette életét és 7461-en sérültek meg. A 10 gépkocsira jutó halálos áldozatok statisztikai száma 9,5 volt, a közlekedési balesetben meghaltak aránya 10 ezer lakosra vetítve 1,24. A miniszter értékelése szerint a statisztika azért alakul ilyen kedvezôtlenül, mert a gépkocsiforgalom évi 8-9 százalékos növekedésével nem képes lépést tartani a leromlott úthálózat rendbehozatala, a rosszul felszerelt rendôrség kevésbé tudja szemmel tartani az erôsödô forgalmat. A vasúti közlekedés is biztonsági gondokkal küzd. Mint ismeretes, vasárnap Turnu Severin közelében kisiklott és a Dunába zuhant egy tehervonat 11 kocsija, amelyek közül több alumíniumport szállított. Áldozatok szerencsére nem voltak, de a forgalom a vonalon félbeszakadt és jelenleg is csak részlegesen állt helyre.

Felina — nemsokára Vásárhelyen is

Divatbemutatóval egybekötött fogadás keretében nyílik meg a Felina cég elsô romániai üzlete június 8-án 17 órától Nagyváradon. A svájci székhelyû fehérnemûket és fürdôruhákat gyártó holding termékeit jelenleg Németországban, Magyarországon és Legyelországban állítják elô. A termékeket azonban csak a manheimi központban megejtett szigorú minôségi ellenôrzést követôen forgalmazzák. A cég 90 milliós üzleti forgalmának 17 százaléka a kelet-európai piacokról származik. A Felina-termékek elsô hivatalos romániai forgalmazója a váradi Fekete Sas elnevezésû cég, amely a közeljövôben képviseleti üzletek megnyitását tervezi a fôváros mellett Temes, Maros, Kolozs, Arad és Iasi megyében is.

6,6 százalékkal drágábban

Az Országos Versenyhivatal az 1998. évi 7-es számú kormányrendelet alapján 6,6 százalékos emelést hagyott jóvá bizonyos termékek és szolgáltatások árát és díját illetôen. Az emelés érinti a dunai hajózást, a városi közszállítást, a nyers- és az ivóvizet, továbbá a személyazonossági igazolvány, az útlevél, a hajtási jogosítvány kibocsátásának díját, valamint a belföldi készítésû gyógyszereknek az árát. Az emelés idôpontját a termelô, szolgáltató cégek, társaságok döntik el.

A Magyarok Világszövetsége elnökségének ülése

A Horvátországi Magyarok Szövetségének meghívására tegnaptól Eszéken tatja háromnapos ülését a Magyarok Világszövetségének elnöksége. A tanácskozáson Csoóri Sándor elnök vezetésével meghallgatják a horvátországi magyar szervezetek képviselôinek és polgármestereinek tájékoztatóját a horvátországi magyarság helyzetérôl, a délszláv háború utáni visszatelepülésekrôl és az újjáépítési programokról. Ma a Magyarok Világszövetsége és a Horvátok Világszövetsége együttmûködési megállapodást ír alá. Vasárnap Tôkés László püspök, az MVSZ tiszteletbeli elnöke tart istentiszteletet Szentlászlón a lerombolt templomban, ahol a Világszövetség "Magyar újjáépítés-Szentlászló" segélyakciója keretében székelyföldi ácsok megkezdték a tetô helyrehozatalát.

Budapesti turné

A magyar fôvárosban vendégszerepel a jövô hét elsô napjaiban a kolozsvári Magyar állami Opera. A társulat tagjai közül 171-en utaznak négy autóbusszal és két kamionnal Budapestre, ahol a felújított Thália Színházban adják elô a Kürthy András rendezte Macbeth elôadást.

Román taxik a magyar zöldhatáron

Két román rendszámú taxit tartóztattak fel csütörtökre virradólag a zalai határôrök Gáborjánháza térségében. Nyolc utasuk gyalogosan Szlovénián át Olaszországba ment volna munkavállalás céljából — jelentette a nagykanizsai határôr igazgatóság. A taxik és utasaik szabályos úti okmányokkal Battonyánál lépték át a magyar határt, majd Szeged, Kaposvár és Nagykanizsa érintésével igyekeztek a zalai zöldhatárra. Mivel a két taxis csak fuvarfeladatot teljesített, visszafordulhattak Romániába, a nyolc utassal szemben megkezdték az idegenrendészeti eljárást, amelynek vége várhatóan kitoloncolás lesz.

Ítélet Terry Nichols ügyében

A denveri szövetségi bíróság csütörtökön életfogytig tartó börtönre ítélte az 1995-ös Oklahoma City-i tömegmerénylet kettes számú vádlottját, Terry Nicholst. A negyvenhárom éves férfit tavaly decemberben ugyan bûnösnek mondta ki a bíróság esküdtszéke, de a kiszabandó büntetés mértékérôl már nem tudott döntésre jutni, és feloszlatta önmagát. Az ítélet meghozatalát a tágyalást vezetô bíróra, Richard Matschre bízta, aki az ítélet kihirdetésekor az alkotmányos rend ellenségének nevezte a vádlottat. A százhatvannyolc halálos és több mint ötszáz sebesült áldozatot követelô merénylet 1995. április 19-én a reggeli órákban történt Oklahoma City-ben, az Alfred Murray nevét viselô szövetségi irodaháznál. A per elsô számú vádlottját, Timothy McVeigh-t — Terry Nichols cimboráját — bíróság tavaly nyáron halálra ítélte. A kettes számú gyanúsított legfeljebb életfogytiglani elzárással sújtható.

Ózonfaló hûtô

A svéd Volvo lesz az elsô autógyártó cég, amely ózonfaló hûtôkkel látja el gépkocsijait. A vállalat közölte, hogy 1999. tavaszától kaphatók majd S80-as típusú autói, amelyeket a káros ózont oxigénné átalakító különleges borítású hûtôkkel látnak el. A rendszer alkalmazása ötven dollár többlet-költséggel jár, ami elenyészô a 40 ezer dollár körüli S80-as Volvók esetében. A próbák során a különleges hûtôk az ózon 75 százalékát alakították át oxigénné. A hûtôt burkoló szûrôréteg várhatóan 160 ezer kilométert bír "szusszal"..

Riporttábor Nyárádmagyaróson

Ma veszi kezdetét a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által a bekecsalji Nyárádmagyaróson szervezett újságíró- táborozás. Egy héten keresztül a romániai magyar lapok riporterei járják be a Kis- és Nagy-Nyárád vidékének falvait, feltérképezve a kisrégió társadalmi, gazdasági, kulturális életét. A riportokat az Impress Kiadó gyûjti majd kötetbe. Ennek elôzményeként megjegyezzük, hogy a tavalyi kôhalmi újságíró-táborozás során begyûlt anyagokból a MÚRE és a Brassói Lapok gondozásában jelent meg nemrég riportkötet Kóborlás és helytállás címmel.

Helyhatóságok és civil szervezetek együttmûködése

A marosvásárhelyi ICS diákcsoport szervezésében tegnap háromnapos szeminárium kezdôdött Szovátán. Ennek témaköre az ifjúsági nemkormányzati szervezetek és a helyhatóságok együttmûködése a közösséget érintô programok végrehajtásában. A PHARE- alapból finanszírozott rendezvény mások mellett az EU romániai küldöttségének, az Elnöki Hivatalnak és az Ifjúsági és Sportminisztériumnak a támogatását élvezi. Az említett intézmények képviselôin kívül részt vesznek nemkormányzati ifjúsági szervezetek vezetôi, helyhatósági képviselôk, a közigazgatási és állampolgári jogok központjának diákreferensei.

Állásbörze az építészetiben

Ma 12 órától a marosvásárhelyi Építészeti Iskolaközpont dísztermében találkozót szerveznek a tanintézet friss végzôsei és a szakágazatban dolgozó kereskedelmi társaságok között.

A bizottság már döntött

Miként lapunkban már említettük, múlt héten szerveztek pályázatot a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban az idei, helyi költségvetésbôl fizetett útjavítások kivitelezôjének eldöntésére. A pályamunkákat a szakbizottság már átvizsgálta, és az eredményt tegnap nyújtották be a városháza végrehajtó testülete elé.

Húzódik a fertôtlenítés

Csaknem egy hónapja tartották meg a versenytárgyalást a város fertôtlenítésének elvégzésére, de a nyertes céggel kötendô szerzôdést még nem írták alá, ugyanis négy részt vevô cég fellebbezett az eredmény ellen. Amíg ezeket nem vizsgálják ki, a szerzôdést sem köthették meg. Erre a számítások szerint jövô héten kerül sor.

Hálaének az éterben

A Szászrégenben nemrég megtartott pünkösdi egyházi kórustalálkozóról húszperces összeállítást sugároz a bukaresti rádió magyar adásának vasárnap délelôtti Hitvilág címû mûsora. Az adás június 7-én 10 órától hallható. Szerkesztô- riporter Kelemen Ferenc.

Gitárkoncert a Cuba Librében

Szerdán, június 10-én este kilenc órától a marosvásárhelyi Cuba Libre diszkóban klasszikusgitár- és dzsesszkoncert lesz a marosvásárhelyi Bibó Lajos, Andrei Turcu, Man Alexandru és meghívottjaik fellépésével. Az ICS diákcsoport szervezte koncertre belépôjegyek a helyszínen vásárolhatók a mûsor kezdete elôtt.

Vendégjáték Nyárádszeredában

A marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata június nyolcadikán, hétfôn este nyolc órától Molnár Ferenc Játék a kastélyban címû darabját viszi színre Nyárádszeredában.

Kirándulás Herkulesfürdôre

Az Erdélyi Kárpát Egyesület marosszéki osztálya június 19-21. között autóbusszal kirándulást szervez Herkulesfürdôre. Feliratkozni az EKE rendes heti összejövetelén lehet, amelyet június 8-án, hétfôn este fél nyolctól tartanak a marosvásárhelyi unitárius egyházközség Bolyai téri tanácstermében.

Gazdaköri találkozó

A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Maros megyei szervezete június 12-én, pénteken 10 órától gazdaköri találkozót szervez Udvarfalván, amelyre meghívja a Maros megyei gazdaköri elnököket, RMGE- tagságú társas gazdaságok, illetve kft.-k vezetôit.

Betörôket fogott a rendôrség

A Maros Megyei Rendôrfelügyelôség lapunkhoz eljuttatott tegnapi közleménye szerint elôzetes letartóztatásban folytatnak vizsgálatot az olaszországi lakhelyû 30 éves L. A. ellen, aki május 25-én egy régeni magánlakásból 50 millió lej értékben vitt el ékszereket, elektronikai cikkeket és készpénzt. Szabadlábon folyik a vizsgálat a palotailvai 24 éves K. A. Cs. ellen, aki április 12-rôl 13-ra virradó éjszaka a helybeli zöldségesboltból tulajdonított el 6 millió lej értékû árut. Csütörtökön éjszaka a közrendészet járôrei érték tetten R. V. ( büntetett elôéletû, 34) és N. M. (44) marosvásárhelyi lakosokat, akik egy, a Koós Ferenc utcában parkoló személygépkocsit törtek fel, 300.000 lej értékben tulajdonítva el belôle különbözô alkatrészeket. Ez utóbbi személyek ellen más, hasonló ügyek miatt is folyik a vizsgálat.

Még folyik a válogatás

A marosvásárhelyi ASA víkendtelepi sporttelepén a klub labdarúgó szakosztálya válogatást szervez az 1980 - 1990 között születettek részére június 1—7- én, naponta 9-11 és 15-17 óra között. Részletes felvilágosítás az ASA székhelyén, a víkendtelepi edzôtelepen, vagy a 065 - 217-624 telefonszámon.

Festménykiállítás

Tegnap 12 órai kezdettel nyílt meg a marosvásárhelyi mûvészeti líceum VI. osztályában tanuló Costina Zehan festményeinek kiállítása a marosvásárhelyi Cuvântul liber címû napilap Dózsa György utca 9. szám alatti székhelyén.

Áramszünet

A RENEL marosvásárhelyi fiókegységének közlése szerint június 9-10-én, kedden és szerdán, naponta 7 - 19 óra között szünetel az áramszolgáltatás Marosvásárhelyen a Predeal utcának a Pãsunii (Legelô) és Nãvodari utcák közötti szakaszán, valamint a Substejeris (Cserealja) utcában.