L. évfolyam 144. (13931) sz.

1998. Július . 25. szombat

Orbán Viktor magyar miniszterelnök ma érkezik Romániába magánlátogatásra

Elküldte "nagyon szép levelét"

A magyar kormányfô mától kétnapos nem hivatalos látogatást tesz Romániában. Bukarestben találkozik Radu Vasile miniszterelnökkel, Sinaián pedig Constantinescu elnökkel.

A román miniszterelnök, aki Orbán Viktor látogatása elôtt csütörtök este hosszabb interjút adott az MTI bukaresti tudósítójának, elmondta, hogy néhány órával korábban kapta meg a a magyar kormányfô "nagyon szép levelét", amely a hivatalos októberi látogatásra vonatkozó meghívást tartalmazza. (Orbán Viktor levelét a 3 oldalon közöljük). Vasile közölte, elvben egyetért ezzel, a pontos dátumot késôbb fogják kitûzni.

A magyar miniszterelnök levele "sok rendkívül pozitív elemet tartalmaz" — jelentette ki a román kormányfô. Radu Vasile az MTI tudósítójának elmondta: Orbán Viktor hétvégi látogatása nemhivatalos, abból az alkalomból kerül rá sor, hogy a magyar miniszterelnök elmegy Tusnádfürdôre, arra a nyári szabadegyetemre, amelyen korábban is, mikor még ellenzékben volt a pártja, rendszeresen részt vett.

Radu Vasile hozzáfûzte: a maga részérôl fontosnak tartotta, hogy minél hamarabb találkozzanak Bukarestben nemhivatalosan. Ez a megbeszélés elsô érintkezés lesz, amely az ismerkedést, a miniszterelnökök kapcsolatfelvételét szolgálja.

Martonyi János telefonon tárgyalt Andrei Plesu külügyminiszterrel

Martonyi János külügyminiszter augusztusi vagy szeptemberi találkozót javasolt telefonon román kollégájának, Andrei Plesu külügyminiszternek csütörtökön — közölte Horváth Gábor magyar külügyi szóvivô az MTI-vel.

Martonyi János román kollégájának elmondta, hogy tekintettel Orbán Viktor miniszterelnök romániai látogatásának nem hivatalos jellegére, nem kíséri el a kormányfôt.

Természetesen továbbra is nagy jelentôséget tulajdonít annak, hogy a magyar-román külügyminiszteri találkozó a lehetôségek szerint mielôbb megvalósuljon.

Martonyi János javasolta, hogy a külügyminiszteri találkozóra augusztusban vagy szeptemberben sor kerüljön. További lehetôség a kormányközi vegyes bizottság ez év októberében esedékes ülése, amelyet Budapesten rendeznek meg. A két külügyminiszter ugyanis társelnöke a vegyes bizottságnak.

A külügyminiszteri szintû találkozó formáját és idôpontját diplomáciai úton véglegesítik.

Andrei Plesu külügyminiszter örömmel nyugtázta a mielôbbi találkozóra tett magyar kezdeményezést. Hangsúlyozta, hogy román részrôl nagy jelentôséget tulajdonítanak Orbán Viktor bukaresti megbeszéléseinek, a román kormányfôvel és az államfôvel való találkozójának.

Orbán Viktor levele Radu Vasile miniszterelnöknek

Az alábbiakban közzétesszük Orbán Viktor miniszterelnök Radu Vasile román kormányfônek küldött levele teljes szövegét.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Ezúton is szeretném megköszönni miniszterelnökké választásom alkalmából küldött jókívánságait.

Meggyôzôdésem, hogy az Ön által vezetett kormány és az új magyar polgári kormány azonos értékrendje új távlatokat nyithat a magyar-román közeledés, a népeink közötti bizalomépítés, kétoldalú jószomszédi, stratégiai partneri kapcsolataink további erôsítése és sokoldalú fejlesztése, közös célunk: az euroatlanti integrációs folyamatokhoz és szervezetekhez való mielôbbi csatlakozás megvalósításában.

Nagyra értékelem és kapcsolataink minôségét is meghatározó tényezônek tekintem, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, mint a romániai magyar nemzeti közösség legitim képviselôje politikaformáló tényezôként, aktívan részt vesz a román kormánykoalícióban, a politikai és közéletben lélekszámához és lehetôségeihez mérten szerepet vállal az egész román társadalom elôtt álló európai léptékû feladatok megoldásában, a magyar-román közeledés elmélyítésében.

Külön örömömre szolgál, hogy személyes kapcsolatunk és a két kormánykoalíció vezetô pártjai közötti együttmûködés nem újkeletû, hanem hosszú, tartalmas idôszakra és számos korábbi találkozóra tekinthet vissza.

Mindez jó alapot nyújt ahhoz, hogy a hivatalos magyar-román államközi kapcsolatok keretében is folytatódjék a legfelsô szintû, oldott légkörû, baráti dialógus.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A legutóbbi, 1997. október 20-21-i bukaresti hivatalos magyar-román miniszterelnöki tárgyalások folytatásaként ezúton tisztelettel meghívom hivatalos látogatásra Magyarországra, amelynek során alkalmunk nyílik részletekbe menôen is áttekinteni a magyar-román kapcsolatok legfontosabb területeit, integrációs törekvéseinket, a kölcsönös érdeklôdésre számot tartó egyéb kérdéseket.

Javaslom, hogy hivatalos találkozónkra 1998 ôszén, október folyamán Budapesten kerüljön sor, egyben teljes mértékben nyitott vagyok mindkettônknek megfelelô más idôpontra is.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Nagy várakozással tekintek közeli nem hivatalos, baráti romániai találkozónk elé. Az Ön kezdeményezését találkozónkra gesztus értékûnek tekintem és szívesen fogadtam. Bízom abban, hogy romániai találkozásunk újabb lendületet ad a magyar-román kapcsolatok fejlôdésének és hasznosan járul hozzá közös célunk, az európai integráció sikerre viteléhez.

Kérem engedje meg, hogy legôszintébb nagyrabecsülésemet kifejezve kívánjak Önnek sok sikert és jó egészséget felelôsségteljes munkájához.

Üdvözlettel:

Orbán Viktor
miniszterelnök

Bálványosi szabadegyetem

A román lehetôségekrôl szólók közül Horia Rusu liberális párti politikus, a bálványosi szabadegyetem állandó elôadója rámutatott arra, hogy a privatizáció a reformfolyamatnak csak nagyon kis részét képviseli. Romániában errôl sok jó nem mondható el, mert az elmúlt kilenc évben ezen a téren nem történt reform. Kilenc éven át nem rendszerváltozás ment végbe, mondotta, amire szükség lett volna, hanem csak más-más állami bürokráciák váltották egymást. Az elôadó szerint a reformot a neveléssel kellett volna kezdeni, mert nem lehet egy más típusú társadalmat építeni kollektivista, nacionalista szellemben nevelt emberekkel. Ehhez depolitizálni kellene az oktatást, nem központosítani és túlpolitizálni, ahogyan azt a jelenlegi oktatási törvény teszi. Rusu erkölcstelennek nevezte, hogy az állampolgárok pénzén a tanárok a kötelezô központi tantervek alapján pártelvek szerint neveljenek.

Bete István a román mezôgazdasági minisztérium államtitkára kifejtette, hogy szükség van a gondolkodás reformjára, a magánszektor tevékenységét elôsegítô jogszabályok sürgôs kidolgozására, földpiaci reformra, az állami gazdaságok aktívumainak magánosítására, földjeik bérbeadására, a gabonatárolás és kereskedés privatizációjának meggyorsítására, egészséges erkölcsi rend meghonosítására a gazdasági életben.

Birtalan Ákos volt turisztikai miniszter, az RMDSZ parlamenti képviselôje azt mondta, három feltétele van a romániai reformfolyamat sikeres kiteljesedésének. Az elsô a hatékonyan mûködtethetô tulajdonszerkezet kialakítása, a második a szigorú közpénzgazdálkodás, a harmadik az egészséges és jól mûködô Bálványosi szabadegyetem A privatizácíóról Magyarországon és Romániában

A privatizáció és a gazdasági reform magyar tanulságairól, romániai lehetôségeirôl volt szó csütörtökön a kilencedik nyári bálványosi szabadegyetemen, amely tavaly óta a szomszédos Tusnádfürdôn tartja elôadásait.

Meghívott elôadóként Varga Mihály a Fidesz Magyar Polgári Párt alelnöke, a pénzügyminisztérium politikai államtitkára elmondta, hogy bár a magyarországi privatizáció tanulságai elég vegyesek, az elmúlt hét év magánosítása többé-kevésbé helyes koncepció alapján történt — az állami tulajdont általában készpénzért értékesítették. A magánosítás egyik tapasztalataként említette, hogy nem kell minden céget azonnal értékesíteni — sok olyan eset volt, amikor érdemesnek bizonyult egy-egy vállalat feljavítása az eladás elôtt, mert így sokkal nagyobb bevételt tudott az állam elérni. de hát ezeket nem lehetett elkerülni. Az állam nem hagyhatja figyelmen kívül azt sem, milyen hatással lesz a magánosítás a foglalkoztatásra. Ez a szempont érvényesül például a magyarországi vas- és acélgyártás privatizációjában. A tanulságok közé tartozik az is, hogy monopol helyzetben lévô cégeket nagyon óvatosan lehet csak eladni, ugyanis az államnak igen kevés eszköz áll rendelkezésre ahhoz, hogy eladás után befolyásolja e vállalatok életét. Példaként említette Varga Mihály a növényolajipar és a tejipar döntô részének privatizációját, aminek következményeként a termelôk kiszolgáltatottakká váltak és a helyzet kezelése az államra maradt.

Varga Mihály szerint helyes volt, hogy a privatizációt felügyelô szervezetek arra törekedtek, hogy a nemzetközi befektetések, illetve külföldi vásárlások arányosan történjenek. Nincs egyetlenegy olyan befektetô ország sem, amelyik uralná az új tulajdonosi struktúrát. Az értékesített állami tulajdon 26 százalékát német befektetôk, 18 százalékát amerikaiak, 10 százalékát franciák vásárolták meg. bankrendszer megteremtése. Bálványosi szabadegyetem

A román lehetôségekrôl szólók közül Horia Rusu liberális párti politikus, a bálványosi szabadegyetem állandó elôadója rámutatott arra, hogy a privatizáció a reformfolyamatnak csak nagyon kis részét képviseli. Romániában errôl sok jó nem mondható el, mert az elmúlt kilenc évben ezen a téren nem történt reform. Kilenc éven át nem rendszerváltozás ment végbe, mondotta, amire szükség lett volna, hanem csak más-más állami bürokráciák váltották egymást. Az elôadó szerint a reformot a neveléssel kellett volna kezdeni, mert nem lehet egy más típusú társadalmat építeni kollektivista, nacionalista szellemben nevelt emberekkel. Ehhez depolitizálni kellene az oktatást, nem központosítani és túlpolitizálni, ahogyan azt a jelenlegi oktatási törvény teszi. Rusu erkölcstelennek nevezte, hogy az állampolgárok pénzén a tanárok a kötelezô központi tantervek alapján pártelvek szerint neveljenek.

Bete István a román mezôgazdasági minisztérium államtitkára kifejtette, hogy szükség van a gondolkodás reformjára, a magánszektor tevékenységét elôsegítô jogszabályok sürgôs kidolgozására, földpiaci reformra, az állami gazdaságok aktívumainak magánosítására, földjeik bérbeadására, a gabonatárolás és kereskedés privatizációjának meggyorsítására, egészséges erkölcsi rend meghonosítására a gazdasági életben.

Birtalan Ákos volt turisztikai miniszter, az RMDSZ parlamenti képviselôje azt mondta, három feltétele van a romániai reformfolyamat sikeres kiteljesedésének. Az elsô a hatékonyan mûködtethetô tulajdonszerkezet kialakítása, a második a szigorú közpénzgazdálkodás, a harmadik az egészséges és jól mûködô bankrendszer megteremtése.

Vadasdi néprajzi kalendárium

Táncos kaláka

Székely Ferenc

A vadasdi ember emlékezetében ma is elevenen él az aratók hangulata, az aratási szokások, egykori hagyományok-hiedelmek színes-tarka szokásvilága, az ide tartozó paraszti eszköztár, szerszámkészlet változatossága és gazdagsága.

Vadasdon nem voltak uradalmak, mégis hat ún. jobbmódú gazdáról beszélnek, akik a búza aratását kalákával végezték. Ezek a következôk: Sántha József, Németi Gergely, Garda Endre, Bodoni Sándor, Madaras Kálmán és Madaras Ágnes.

A kaláka hírét, pontos idejét, a gazda nevét, a meghívót az arató gazda által felkért két legény terjesztette a falu széltében-hosszában, szólva a fiatal legényeknek és lányoknak, hogy vegyenek részt az aratási kalákában. Erre általában hétvégeken, szombaton délben került sor, amikor 80-100 fiatal, lányok és legények, de még fiatal házasok is, gyûltek össze, hogy muzsikaszó kíséretében kivonuljanak a búzatábla szélére. A zenét Klánétás Gergely bá', azaz Györfi Gergely szolgáltatta.

A kalákás munka nem volt helyi sajátosság, többé-kevésbé a környékbeli falvakban vagy távolabb, a Mezôségen is találkozunk vele, az aratási kalákának azonban külön varázsa, vonzása volt a fiatalok körében. Ekkor találkozhattak, beszélhettek, dolgozhattak együtt fiatal lányok és legények, de ugyanúgy egymás hibái és erényei is felszínre kerültek.

Vadsadon az aratás végeztével, szombat estére készült el a fûzfakávára font búzakoszorú, melynek készítéséhez nem értett mindenki, de akadt a faluban, aki szép, mutatós búzakoszorút font a gazda tiszteletére. Míg a legények beszélgettek, adomáztak, zenét húzattak maguknak, egy-egy pohár bort fogyasztva közben, a lányok csokorba szedett búzamarkokat nyújtottak a koszorúkészítônek, hogy hamar kész legyen. Mikor végeztek, magasra emelték, s átadták az elôre kiválasztott koszorúvivô vagy koszorúhordó legénynek, a tánckirálynak, majd felállt az arató-menet: középen a zenész(ek), aratók, férfiak, nôk, esetleg cigányok, vegyesen, nemtôl, kortól, vallási hovatartozástól, aratóbani munkabeosztástól függetlenül. A szerszámját ki-ki hátán vagy kezében vitte, s közben énekeltek, danoltak, kurjangattak, kacagtak, mókáztak, mintegy a munka befejeztét jelezve. Beérve a faluba, a házak közé, az utcára kitóduló kíváncsiskodók vederbe merített vízzel locsolták a fôre feltett koszorút, hogy bôséget, gazdag termést varázsoljanak az elkövetkezô évre is. Ha a legény ügyes volt, s fejét elkapta, megúszta könnyebben, ha nem, akkor csuromvizesen ért a gazda elébe, aki ôt száraz inggel és gatyával, a beérkezô sereget pedig borral és étellel várta. Az átvett koszorút a ház mestergerendájára vagy egyebüvé aggatta, s máris az udvar közepére terített asztalokhoz ültette valamennyiüket, juh- vagy báránypaprikást szolgáltatva vacsoraként. A zeneszó mellett nem fukarkodtak sem ételben, sem italban, ki-ki annyit fogyasztott, amennyi jólesett.

A táncra csak másnap, vasárnap került sor, a gazda csürjében, ingyen, hisz a zenészeket (általában kettôt) a gazda fizette terményben. A helyi népszokás szerint, az aratóbál sosem kezdôdhetett a déli harangszó elôtt, s nem tarthatott tovább éjfélnél.

Az aratóbálba elmehettek mások is, akik nem voltak aratni, de azoknak fizetniök kellett.

A táncos kalákák a '60-as évek elején szûntek meg, a közös gazdaságok megalakulását követôen.

Aratáskor, aratási mulatságokon, csépléskor számos nóta, dal, kesergô került terítékre.

Ma legtöbben géppel aratnak, a cséplésre szorultak kis hányada kint a mezôn, közös szérûn rakja össze az asztagot. Csépléskor hideg élelemmel, pálinkával s borral kínálják a segítségeket.

(folytatjuk)

Igazságügy orvosi észlelések XIII.

Hiszen csak kissé megputyigálta

Molnár Vince

A tompa tárgyakkal való megverés (elverés) gyakorta nem okoz nyílt, repesztett sebeket, mégis a "megkékült" bôrfelületek jelenléte betegséget jelent. Még az orvosszakértô is hajlamos lekicsinylôen értékelni azok jelenlétét, hiszen valóban nem is igényelnek gyógykezelést, márpedig a jelenlegi jogi gyakorlatban a napokban kifejezett gyógytartam a szükséges orvosi kezelés idejét méri, mint a jogi besorolás mértékét, amibôl azután a jogász a cselekmény súlyosságát megítéli és a büntetést dozírozza. Meglepetés azért elôfordul, mert egyik-másik megputyigált személy 3-5 nap múltán besárgul, vizelete elapad és végül belehal az egyenként jelentéktelennek ítélt sérülésekbe.

P.I. 42 éves gazdálkodó felesége hirtelen meghalt, a körzeti orvoshoz fordult a halotti bizonyítvány kiadása végett. Minthogy a rendelô nyilvántartásában a fiatalasszony betegként soha nem volt bejegyezve, az orvos nem adta ki a kért okmányt, megnézte a holttestet és mivel a testen több vérbeszûrôdést is talált, jelentette a gyanús halálesetet. A rendôrség az igazságügyi orvoshoz fordult és szakértôi vizsgálatot kért, ami a maga rendjén meg is történt.

Külvizsgálatkor a bôr általános sárgás színe volt szembetûnô, amelyen az arcon kezdve, a karokon, alkarokon, a mellkas felületén, a fartájon, az alsó végtagok teljes hosszában számtalan különálló, vagy egymással összefolyó vérbeszûrôdés található. Egyenként 3-4, illetve 15-20 cm terjedelemmel. Ezek színe azonban különbözô, egyesek lilás-kékek, mások vöröses tónusúak, ismét mások zöldesek elmosódó sárgás árnyalattal a széli részeken. Belvizsgálatkor csontsérülést nem találtunk. Hasonlóképp nem volt vérömlény a nagy testüregekben, sem a belsô szervek állományában, vagy azok tokja alatt. Az agy duzzadt, vizenyôs. A máj és a lép valamivel nagyobb, kissé barnás színtónusúak; hasonlóképp nagyobbak, de kissé fakóbbak a vesék és velôállományukban sajátos vöröses csíkozat észlelhetô, a húgyhólyagban kevés barnás, zavaros vizelet van. Más kórállapot nincs. Kiegészítô szövetvizsgálatkor a májban és vesékben hemoglobin - (vérfesték) felhalmozódás van.

A szakértôi vélemény szerint ismételt megverésbôl származó nagy kiterjedésû bôr alatti bevérzést követô sokkos állapot alakult ki, ami végtére máj- és veseelégtelenséghez vezetett a szétesô vérfesték-felhalmozódás miatt. A jogi besorolás halált okozó testi sértés lett, amit ismételt tompa tárggyal való megveréssel okoztak.

A férj elismerte, hogy néha "megputyigálta" hitvesét, de soha nem verte véresre és nem érti miért is keverik gyilkosságba, hiszen még csak botot sem alkalmazott, csupán a puszta két kezével cselekedett.

Megleckéztetés után nem is volt beteg, csak a fejét meg a derekát fájtatta, de azt is csak tettetésbôl.

A kiterjedt bôr alatti vérleszûrôdéseket és vérömlényeket a megégett bôrfelületekhez hasonlóan kell megítélni, súlyos betegség gyanánt kell kezelni, ha a sérült rész a teljes bôrfelület egyharmadát meghaladja. Különösen a kisgyermekek érzékenyek a kiterjedt bôr alatti vérzésekre — külön névvel is illetik a "megvert gyermek kórképe-t".

Varázspálcám — fakanál

Pár évvel ezelôtt Amerikában jártam. Négy államot volt alkalmam meglátogatni: Texast, Arizonát, New Mexikót és Coloradót. Sokféle étteremben jártam és sok ételféleséget kóstoltam végig. Nekem a mexikói ételek tetszettek a leginkább, úgyhogy ottlétem vége felé már nem kísérleteztem többet, bárhol is voltunk, a mexikói éttermeket kerestük. Az ott felszolgált ételeket igen jónak találtam, mert nagyon hasonlítottak a mi erdélyi ízeinkhez. Az ételek fûszeresek, a köretek igen változatosak. Gyakran használják a paszulyt, kukoricát, káposztát stb. Most egy eredeti mexikói receptet írok le, amit nem ott tanultam, hanem még itthon, sokkal régebben egy barátomtól, aki azóta úgy elvándorolt, hogy vissza sem nézett többé. A 40. születésnapján lepett meg minket ezzel a finom étellel. Azóta is készítem nagy sikerrel. A házibulik és szilveszterek elmaradhatatlan fogása lett.

Mexikói saláta (több személyre)

Hozzávalók: fél liter májpaszuly, gránát, vagy nagyszemû fehér, fél kiló növendékhús vagy nyelv, negyed kiló füstölt kolbász, másfél deci olaj, 2 deci bor, 1 ek. édes paprika, 1 kk. csípôs paprika (chili paprika vagy "Miska"), lk. k. bors, lk. bazsalikom, majoránna vagy kakukkfû, fél liter paradicsomlé, 3-4 fej hagyma, só.

Elkészítés: a paszulyt beáztatjuk (8-10 órát). 5 liter hideg vízben feltesszük fôni lassú tûzön (a bô vízben nem fô szét). A levében hagyjuk kihûlni, azután szûrjük le. Külön edényben tesszük fel a húst fôni, kevés sóval. Egy másik nagyobb edényben olajban egy fej hagymát apróra vágva rózsaszínûre pirítunk, beletesszük az édes és a csípôs porpaprikát és felöntjük paradicsomlével. Sózzuk, majd beletesszük a bazsalikomot (majorannát vagy kakukkfüvet) és a borst. Ha a hús megfôtt, kockákra vágjuk, a kolbászt felszeleteljük és a lébe tesszük. Összerotyogtatjuk, majd hagyjuk kihûlni ezt is. A végén összekeverjük a leszûrt paszullyal és ráöntjük a bort. Két fej hagymát nagyobb kockára vágunk és csak közvetlen használat elôtt keverjük a salátába, különben eluralja az ízét. Elôtte egy-két pohárka szilvóriumot lehet kortyolni, hogy elôkészítsük az ínyünket a mexikóira. Ott tequilával megy az elôkészítés, aztán lehet oltogatni egy jó száraz borral, de egy-két korsó friss csapolású sör is jöhet.

Amerikáról jut eszembe: Dallasban nincs meggy. A barátom kedvenc gyümölcse lévén, kinevelt egy fát, ami minden tavasszal kivirágzik, de termése sosem lesz. Az idén minket is megtréfált a természet, három spanyolmeggyfánk, a nagy virágzás ellenére, olyan lett, mintha leforrázták volna. Pedig jó pár éve nemcsak befôttet, szörpöt és lekvárt készítettünk, hanem 50 liter finom meggybort is. A piacon még elôfordul annyi meggy, hogy egy kis meggylelkét készítsünk. Pár éve egy barátnôm jóvoltából egy jobb receptet tanultam, ami igen finomnak bizonyult, ezt írom le Önöknek.

Meggylelke másképp

Hozzávalók: 1 kg kimagolt meggy, 1 liter 87% -os, de még jobb a 98%-os szesz, 30-40 megtört meggy- vagy barackmag. A gyümölcsöt húsdarálón ledaráljuk a megtört magok belével együtt. A gyümölcsöt egy üvegkantába tesszük és a szeszt ráöntjük. Meleg helyen 3 hétig érleljük, idônként megkeverjük. Majd leszûrjük és egy gézben kicsavarjuk. Cukorból és vízbôl szirupot fôzünk és miután kihûlt, a leszûrt szeszes gyümölcsléhez keverjük. Az erôsségét, édességét ízlésünk szerint szabályozzuk. Legalább egy hónapig pihentetjük. A legjobb akkor lesz, ha egy évig nem nyúlunk hozzá. Akkor érik össze igazán, bár ez nálam még nem fordult elô, mert valahogy mindig megivódott. Önöknek hátha sikerülni fog.

Egészségükre!

Hátizsákkal Távol-Keleten (12)

Hankó Andrea

A társaság egy szombat reggel gyûlt össze az izgalmas útra. A helyi barlangászklub egyik menedékházában beöltöztünk a föld alatti mászkáláshoz szükséges ruhákba. A négyórányi barlangban tartózkodásunk alatt hol hason csúszva, hol pedig térden mászva fedeztük fel a meglepetéseket tartogató érdekes föld alatti világot. A falon az Arachnocampa luminos nevû légy száz- és százezer lárvája világított. A hatás olyan volt, mintha a fekete égbolton számtalan pici csillag sziporkázna. Sárosan, átázva értünk ki a napvilágra, de az élmény felejthetetlen. Igaz, azt követôen térdem megdagadt és egy ideig kék-lila foltokkal tarkítva sajgott.

A munka és a szórakozás mellett még mûvelôdésre is jutott idô az öt hét alatt. Részt vettünk egy elôadással egybekötött hagyományos maori táncbemutatón is, amely az Új-Zéland teremtésérôl szóló maori legendával kezdôdött, amit késôbb táncolva adtak elô. A legenda szerint a föld megteremtésekor Tane mahuta piros földbôl orrlyukán keresztül életet lehelt, párosult vele és született egy lánya. A lányát feleségül vette és szült neki egy újabb gyereket. Azt követôen pedig nagyon sok minden történt... Mani isten, aki Hawaikiban lakott, testvéreivel együtt kiment a tengerre halászni. Mikor már messze kint jártak az óceánon, Mani elôvette bûvészhorgát, ami a kuruzsló nagyanyja állkapcsából készült, és mélyen bedobta a tengerbe. Nemsokára egy hatalmas hal akadt rá, és hosszas küzdelem után sikerült kiemelni. A hal lett Új-Zéland Északi-szigete, valamint a Déli-sziget a Mani csónakja, és Stewart szigete a Mani horgony nevet kapta. A harcos és a legendákat életre keltô táncosok népviseletben voltak. Mind a maori nôk, mind a férfiak viseletéhez hozzá tartozik a "pinpin" szoknya, amelyet növényi rostokból készítenek. Egy szoknyához — mérettôl függôen — kb. 80-100 darab kardszerû, zöld növényre van szükség. Minden egyes levelet sablon segítségével 4-5 helyen megjelölnek, majd a megjelölt helyeket kagyló szélével lehántják. Ezek a lehántott felületek adják a szoknya mintáját. Néhány napig felakasztva szárítják, míg magától összekunkorodik és megkeményszik (ekkor már egy vékony bambuszrúdhoz hasonlít). A levél zöld színe kifakul, törtfehérré változik. Amennyiben a szoknya mintáját színezni óhajtják, úgy különbözô fakérgekbôl festékanyagot nyernek (fekete, piros), és ebben áztatják több napig, míg a rostok megszínezôdnek. Egy ilyen szoknya négy-öt hét alatt készül el.

Az elôadás fénypontja a harci táncot lejtô férfiak voltak, akik nyelvüket lehetô legjobban kinyújtva, szemüket kiguvasztva ugráltak, vagy éppen teli torokból ordítottak. Így elnézve ôket nem szívesen találkoztam volna velük a harcmezôn. A mûsorból sok mindent megtudtunk a maori hagyományról, de azért nekem volt egy olyan érzésem, hogy az egész túlságosan turistaámító show jellegû.

Eljött az idô, amikor búcsút kellett venni a barátoktól. Fájó szívvel köszöntem el Mirandától, akivel megegyeztünk, hogy két hónap múlva ismét találkozunk Ausztráliában. Az ausztráliai vízumot többszöri próbálkozásra Wellingtonban sikerült beszereznem, azzal a feltétellel, hogy felmutattam egy meghívót és egy oda-vissza szóló repülôjegyet. A meghívót még otthon egy budapesti ismerôsöm, Németh Géza segítségével kaptam kézhez, aki szintén nagyon sokat utazik és már járt Ausztráliában is. Géza A Természet Világa címû tudományos folyóiratnál dolgozik, és számos újságcikke jelent meg a bebarangolt országokról. A kezembe került az Élet és Tudomány-ban megjelent Új-Zélandról szóló érdekes leírása és bátorságomat összeszedve, telefonon kerestem meg, hogy személyesen is szeretnék hallani az országról. Kézséggel állt rendelkezésemre, és elutazásom elôtt még sok értékes tanáccsal szolgált.

Hat hónapi Ausztráliában tartózkodás után ismét visszatértem Új-Zélandra, hogy bejárjam a kimaradt Déli-szigetet, amirôl már annyi szépet és jót hallottam. Sydneybôl Aucklandba repültem, így ismét alkalmam volt felkeresni most már a barátainknak számító Pap családot. Érkezésem napján tartották az aucklandi Magyar Klubban a karácsonyi vacsorát, zenés mûsorral egybekötve, amelyen mi is részt vettünk. Kellemes hangulatban telt el, gyerekek népviseletben magyar nótákat énekeltek és táncoltak. Késôbb megtudtam, hogy sajnos nem mindig ilyen sikerültek a találkozók, mert, akárcsak a többi magyar klubban, itt is örökösen problémák adódnak. Sok a nézetkülönbség, emiatt elég gyakoriak a viták, veszekedések a vezetôség és a tagok között. Vacsora közben asztalunkhoz ült egy Guzsvány Gáspár nevezetû fiatalember, aki aktívan részt vett a klub életében, és neki köszönhetô a néptáncok betanítása is. Gáspár öt évvel ezelôtt hagyta el szülôföldjét, a Vajdaságot, hogy elôbb Németországban, majd Új-Zélandon próbáljon szerencsét. Még abban az idôben az aucklandi tengerészetnél dolgozott mint hajóépítô mérnök, de újabb információim szerint jelenleg Tasmániában él és ott is dolgozik, az egyetemen. Gáspár meghívott, hogy vegyek részt a kedd délutáni táncpróbán, ahol önként jelentkezô magyarok (fiatalok, középkorúak) vegyesen néptáncmotívumokat tanultak. Ottjártamkor —valószínûleg a kitartó, bôséges esôzés miatt — csak néhány hölgy jött el a próbára, sajnos a férfiakat sokkal nehezebb elcsalogatni. Gáspár otthon videofelvételrôl elôre begyakorolta a táncot, majd betanította a többieknek. A tánccsoport már többször is szerepelt és számtalan meghívásuk van újabb fellépésekre.

Mielôtt leutaztam volna a Déli-szigetre, egy pár napot még Schick családnál töltöttem, ahol ezúttal minden holmimat összeszedtem, a végsô búcsúra készülve. Az egyik délelôtt Gáspár telefonált, hogy a nyári (ott decembertôl februárig tart a nyár) szabadsága alatt ô is szívesen lejönne a Déli-szigetre, ugyanis Új-Zélandon tartózkodása alatt még nem volt alkalma az egész szigetet bejárni. Elbúcsúztam a mindig segítôkész Schick családtól és a szép Magyar Tanyától, biztosítva arról ôket, hogy a náluk töltött idô felejthetetlen volt számomra.

Tíz napon keresztül egy öreg Mazdával utaztunk és csodáltuk a természet szépségeit. A késôi indulás miatt idegesen néztük az óránkat és a hátralevô kilométereket, mivel az ötszáz kilométerre levô Wellingtonba hét óra alaatt kellett elérnünk, hogy a már elôre lefoglalt kompra fel tudjunk ülni.

A két sziget között komp biztosítja a közlekedést. Wellington nemcsak Új-Zéland fôvárosaként ismert, hanem az örökösen szeles idôjárása miatt a "Szél városaként" is emlegetik. Az aucklandiak szerint egy wellingtonit az otthonától távol is könnyen fel lehet ismerni, ugyanis még akkor is fején tartja a kalapját, ha nem fúj a szél.

Változik a nyárádszeredai kórház jogállása

Viszontagságos története során augusztus elsejétôl újból változik a nyárádszeredai kórház jogállása, amelyet egykor lakossági összefogással építettek fel. Miután az Opris Zeno vezette egészségügyi igazgatóság az évtized elején megszüntette, a Remedium Alapítvány vette át az intézményt, s az elmúlt években alapítványi kórházként tartotta fenn külföldi segítséggel Augusztus elsejétôl újra állami támogatással a megyei kórház 20 ágyas kihelyezett részlegeként idôs betegek diagnosztikai és kezelési központja lesz.

Ugyanakkor a 4-5 ágyas sürgôsségi központ lehetôséget teremt az ügyeletes orvos számára, hogy a nem kifejezetten sürgôs, de kétséges eseteket egy ideig figyelemmel kísérjék.

A Remedium Alapítvány, am ely a korábbi években mûködtette, továbbra is segíti a kórház fenntartását. Hasonlóképpn vélekedtek a külföldi támogatók, akik havi 2500-3000 márkát adnak a kórházi körülmények minél emberségesebbé tétele, valamint a szükséges plusz személyzet javadalmazása érdekében — tájékoztatott dr. Benedek Imre a Megyei Egészésgügyi Igazgatóság reformügyi aligazgatója.

Petôfi emléke

Július utolsó vasárnapján, azaz holnap tartják Fehéregyházán a Petôfi Sándor emlékezô-ünnepséget a helybéli Petôfi Egyesület szervezésében. Fél tizenegytôl a református templomban kezdôdik az ünnepi istentisztelet, majd fél tizenkettôkor a Petôfi múzeum kertjében folytatódik ünnepi beszédekkel folytatódik a megemlékezés, amelyen Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke is részt vesz.

Az RMDSZ segesvári szervezete ma este fél héttôl koszorúzza meg a költô szobrát a segesvári városháza elôtt.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Benedek István

Helyhatósági törvénytervezetrôl tárgyalnak

Dr. Dorin Florea prefektus tegnap és ma Aradon vett részt egy tanácskozáson, ahol a környezô megyék KDNPP által kijelölt kormánybiztosai egy új helyi közigazgatási törvénytervezetrôl folytattak megbeszélést — értesültünk Ioan Iacobtól, a prefektus tanácsadójától.

Vendéglátási gondok

A megyei fogyasztóvédelmi hivatal ellenôrei e hónap folyamán 34 ellenôrzést végeztek utazási irodák vagy nagy forgalmú állomások környékén mûködô vendéglátó egységekben. Egy szovátai, egy marosvásárhelyi és egy régeni egység más cégek nevére kiállított egészségügyi engedély alatt dolgozott, egy vásárhelyi magáncégnek pedig egyáltalán nem volt engedélye. A felügyelôk az átfogó ellenôrzés folyamán összesen 36 kihágást állapítottak meg, amelyekért összesen tízmillió lej értékben róttak ki bírságot.

Újra Családi Tükör

Két és féléves szünet után újra az olvasók kezébe kerül a Családi Tükör, a minden erdélyi családhoz szóló folyóirat. A 36 oldalas, színes fényképekkel illusztrált lap 4900 lejbe kerül, és az idén kéthavonta jelenik meg. A következô, szeptemberi számában a család és az iskola kapcsolatát járja körül a lap, amely tartalmaz riportokat, orvosi tanácsadót, foglalkozik a divattal, táplálkozás-kultúrával, kozmetikával, pszichológiával, csecsemôgondozással, de a gyermekoldal és a keresztrejtvény sem hiányzik belôle.

Gyilkossági kísérlet

Szerdán éjszaka a Vámosgálfalva községhez tartozó Csüdôtelkén a 61 éves O. I. az 50 éves B. T. esztenájához ment, ahol a két ittas férfi között nézeteltérés robbant ki. Ennek folyamán a büntetett elôéletû B. T. fejszével és késsel több életveszélyes sérülést okozott áldozatának. A megyei rendôrfelügyelôség közlése szerint az elôzetes letartóztatás alá helyezett tettes ellen gyilkossági kísérlet vádjával folytat vizsgálatot az ügyészség.

Számítógépek adományból

A marosludasi városi tanács már két éve tervezi számítógépek beszerzését, amelyek megkönnyítenék a hivatali munkát. Pénzünk az ilyenszerû fejlesztésre továbbra szives, de segítségünkre sietett a városban mûködô MOM Egyesület: négy számítógépet adományoztak a ludasi városházának, amelyek az egyesület franciaországi partnerszervezetétôl, a lavallei MOM Egyesülettôl származnak.

Iskolajavítás saját erôkbôl

Az idénre kapott szûkös költségvetési keretben Szovátán nem jutott pénz a város iskoláinak évente esedékes karbantartására. A munkálat mégis folyamatban van, a helyi polgármesteri hivatal saját bevételeibôl állja a tanintézetek felújításának 450 millió lejes költségét.

Bibliahét gyerekeknek

Jövô héten, július 27 — 31. között a marosvásárhelyi Szabadi utcai (Egyesülés — Unirii negyed) református templomban vakációs gyermek-bibliahetet szerveznek. Az evangelizációs alkalmak naponta reggel 9 órakor a templomban, délután 4 órától pedig a Besei imaházban kezdôdnek.

Újabb szolgálati autó

Markó Béla RMDSZ szövetségi elnök szenátori irodájától egy Dacia személygépkocsit kapott a szovátai polgármesteri hivatal. Bár a város önkormányzata tavaly már vásárolt egy autót, az újabb jármû nagy segítséget jelent a hivatal munkájában. A szükséges okiratok, személyzet, üzemanyag kérdésérôl a tanács csütörtökön sorra kerülô ülésén döntenek.

"Tevékeny" éjjeliôrök

A radnóti városi rendôrség azonosította a 41 éves mezôsályi M. G.-t és a 43, éves ludasi Sz. S.-t, akik mindketten a radnóti Nutrimur Rt. éjjeliôrei. Ma egy hete, a szombatra virradó éjszakán a két éjjeliôr a cégtôl 118 kg koncentrált takarmányt és 17 kg fehér lisztet emelt el, és emellett egy 70 kg-os sertést is levágtak, mintegy egymillió lejes kárt okozva a társaságnak. Ötnapi elôzetes letartóztatás után a két férfi ellen jelenleg szabadlábon folyik a bûnvádi vizsgálat.

Falutalálkozó Bözödújfaluban

Augusztus elsején, szombaton 11 órától ökumenikus istentisztelettel kezdôdik a szokásos bözödújfalusi falutalálkozó az Emlékfalnál. A szervezôk a felszámolt falu volt lakói mellett a település sorsával együttérzôket is várják az immár hatodik alkalommal megszervezett találkozóra.

Országos hírek

A magyar külpolitikai törekvések a Heti Hírmondóban

Magyarország külpolitikai törekvéseirôl, a magyar diplomácia terveirôl beszélgetnek a meghívottak a Duna Televízió Heti Hírmondó címû mûsorának vasárnapi adásában — tájékoztatta a televízió sajtóirodája az MTI-t. A mûsorban Martonyi János külügyminiszter, valamint határon túli szervezetek vezetôi fejtik ki véleményüket arról, lehetséges-e aktív partneri kapcsolatot kialakítani a Meciar vezette Szlovákiával, és hogyan érheti el a magyar diplomácia, hogy Belgrád ne vezényeljen vajdasági magyar katonákat Koszovóba. Szó lesz a kolozsvári magyar egyetem visszaállításának ügyérôl, továbbá arról is, milyen autonómia-törekvéseket támogat a magyar kormány és megadja-e a Kárpát-medence területén élô magyaroknak a kettôs állampolgárságot. A mûsor szerkesztô-mûsorvezetôje Csáky Zoltán.

Sáskajárás a Duna-deltában

Sáskák százezrei özönlötték el a Duna deltáját, háromezer hektárnyi kukorica- és napraforgótáblát pusztítva el — közölte egy mezôgazdasági illetékes az AP-vel csütörtökön. A sáskahad a múlt héten támadta meg a romániai térséget, s a rovarok a hôségben gyorsan szaporodtak, így már húsznál több jut belôlük minden egyes négyzetméterre — mondta Valeriu Pasca, a Duna-deltában mûködô Növényvédelmi Intézet igazgatója, hozzátéve: ha nem irtják ki azonnal a kártevôket, akkor átvándorolnak más térségekbe, és ott is elpusztítják a termést. Az amerikai hírügynökség szerint a földmûveseknek nincs elegendô rovarirtó szerük a betolakodók megsemmisítéséhez.

A budapesti Nyilvánosság Klub az államtitokról és sajtószabadságról

A rendôrség és az ügyészség tanúsítson önmérsékletet a sajtó elleni büntetô eljárások megindításakor — áll a budapesti Nyilvánosság Klub MTI-hez eljuttatott csütörtöki állásfoglalásában. A dokumentum szerint a napilapokban megjelent cikkek kapcsán az elmúlt hetekben államtitoksértés miatt indult eljárások, a szerkesztôségekben tartott házkutatások, az újságírók tanúként, gyanúsítottként történt beidézése durva beavatkozást jelent a sajtó szabadságába. A sajtó dolga a hiteles tájékoztatás, az állam titkait viszont az állam fizetett alkalmazottainak kell ôrizniük, hiszen ôk tettek erre esküt. Az alkotmányos demokráciákban a sajtószabadság államérdekre hivatkozással történô korlátozása szigorú kivételnek számít, amit vagy a törvényeknek, vagy a bírói gyakorlatnak kell körülírnia - szögezi le az állásfoglalás.

Rejtélyes gabonaôrök Heréden

Imeretlen eredetû szabályos alakú gabonakört fedeztek fel csütörtökön este a magyarországi Heves megyei Heréd község határában. Az MTI tudósítójának pénteki helyszínen szerzett tapasztalatai szerint a 12 méter átmérôjû, teljesen szimmetrikus gabonakör éppen két magasfeszültségû távvezeték metszéspontja alatt helyezkedik el. A körön kívül egy szintén szabályos, egy méter szélességû körgyûrû található, illetve az egész alakzat merôleges szimmetriatengelyeinek meghosszabbításában négy szabályos téglalap alakú nyom van a búzatáblában. A képzôdmény a búzatábla közepén, a mezôgazdasági úttól körülbelül száz méterre helyezkedik el; hozzávezetô csapás nincs a táblában. A kalászok a külsô körgyûrôben, illetve a belsô kör szélén azonos irányban fekeszenek a földön, a belsô kör szélétôl egy méterre azonban már ellentétes irányban dôlnek a búzaszálak. Verôcei Ernô plazmagömb kutató (aki a helyszínen dokumentálta a jelenséget) közölte, hogy a gabonakör mûszeres vizsgálata során nem mértek fokozott földmágnesességet, viszont a körben a szokásosnál lényegesen erôsebb a radioaktív sogárzás. A Heves megyei község határában egyébként nem ez az elsô eset, hogy gabonakört fedeztek fel: 1996-ban már észleltek hasonlót a mostani alakzattól néhány száz méterre. A jelenségre akkor nem sikerült magyarázatot találni.

Elnézett háborús bûnösök

A boszniai nemzetközi erôk nem azokat a háborús bûnösöket tartóztatták le, akiket kívántak. A volt jugoszláviai bûnösökkel foglalkozó, hágai Nemzetközi Törvényszék szerint a szerdán ôrizetbe vett két boszniai szerb férfi nem Nenad és Predrag Banovic. A törvényszék nem közölte a két fogoly valódi személyazonosságát. Csütörtökön Belgrádban hivatalosan is bejelentették, hogy SFOR-erôk valóban két ártatlan személyt, s nem a háborús bûncselekményel elkövetésével vádolt Banovic ikerpárt vették ôrizetbe szerda este az észak-boszniai Prijedorban. Belgrádi értesülések szerint a két férfi csak annyiban hasonlítottak Predrag és Nenad Banovicra, hogy ôk is ikrek. A Banovic testvéreket egyébként azzal vádolják, hogy mint a Prijedor közelében lévô Keraterm tábor ôrei, háborús bûncselekményeket követtek el a muszlim foglyok ellen.

Copyright © Népújság - 1998