|
L. évfolyam 143. (13930) sz. |
1998. Július 24. péntek |
Mintegy húszonkét napirendi pont dossziéba fûzött anyagán kellett átrágniuk magukat Marosvásárhely városi tanácsosainak a tegnap délutáni izzasztó órákban. Könnyített a helyzeten, hogy 6 napirendi pont tájékoztató jellegû volt, a múlt idõbe vonult feladatokról, egyébként is vaskos dosszié útótanulmányozás végett a tanácsosok birtokában van. Az Aquaserv, Energomur költségvetési tervezetét, majd a Lakásgazdálkodási vállalat árverezõ bizottságának komponenciájáról vitatkoztak a városatyák, késõbb a Marosvásárhelyen tervbe vett nemzetközi kiállítócsarnok felépítésének tervezetét és a helyi személyi közszállításról összeállított határozattervezetet vitatták meg. Ezidáig mondhatni simán ment a dolog, a tizenhármas napirendi pont okozott bökkenõt, a Marosvásárhely területén levõ kertterületek 1 évre szóló árveréses bérbevételérõl hangoztattak a városatyák különféle véleményeket, módosító javaslatokat, néhol a tanács titkára,néhol más téve ködös és érthetetlen jogi álláspontokat, amit aztán az ülés elnöke két homlokegyenest ellenkezõ vélemény közt meg is akart szavaztatni. Csak éppen azt nem tudni, mit. Csíky Boldizsár tanácsos meg is kérdezte Aron Vasile ülésvezetõ elnöktõl: amikor nincs valamelyest elfogadható konszenzus a vitatkozó felek közt, amikor két jogász maga fele tépi a maga vélt vagy valós igazát, hogy lehet szavazat alá bocsátani valamit? Áthidaló megoldásra nem jutottak, hiszen olyan ellentmondásos határozattervezetrõl van szó, ami elfogadás esetén csak tovább bonyolítaná a helyzetet. (Valaki tulajdonát bérbe adni másnak, avagy még tisztázatlan ingatlanügyek stb. Sántha tanácsos javaslatára a határozattervezet "pelenkázására" a szeptember eleji tanácsülésen kerítenek sort..
A legnagyobb hõfokot az a napirendi pont termelte ki, amelynek megszavazásával a városatyák végre három utcának nevet adtak volna. Kettõnek ugyanis, mert egyiknek megvan a régi neve, ami úgy szól, hogy Ilie Pintilie. Csakhogy a PUNR-s és más nemzeti tanácsosok szemét éppen Bem tábornok neve szúrta A városi tanács titkára különféle betûkre és törvénybekezdésekre hivatkozva adta a sípot a PUNR-s tanácsosok szájába. Berdj Asghian professzornak volt egy "zseniális" ötlete: minthogy Bem tábornok neve nem hangzik jól a román fülekben, álljanak el tõle az RMDSZ tanácsosai, esetleg találjanak más nevet. (Bravó, professzor úr!) A városi tanács titkára a 22-es sürgõsségi rendelet érvénytelenségét, más "súlyosbító paragrafusokat" bizonygatva a tanácsosok "nemzeti" szárnya eltekintett az utolsó napirendi pont megszavazásától, még akkor is, ha Marosvásárhely két utcájának a szó szoros értelmében nincs neve,noha egyik a Veteranilor, másik a Vasile Moldovan nevet kapta volna. Hozzátéve mindezekhez azt, hogy a névtelen utcák ingatlanait telekelni nem lehet. Mit bánják nemzetes uraink...
A július 25-én Kecskeméten sorra kerülõ Hirös Hétre elutazandó marosvásárhelyi küldöttségbe az RMDSZ tanácsosa Popa Iulianat, a városi tanács titkárát javasolta, amit a tanács együttesen elfogadott, a titkárnõ heves tiltakozása ellenére...
Zalaegerszegi segítség Karácsonfalvának
Két kisbuszon összesen 1500 kiló rakománnyal érkezett meg végül is tegnap délelõtt 10 órakor az öttagú zalaegerszegi küldöttség. "A félnapos késés fõ oka, hogy a román határon 3-4 órát várakoztattak" — nyilatkozta lapunknak Németh László, a zalaegerszegi önkormányzat osztályvezetõje.
A magyarországi testvérvárosból magyar idõ szerint 13.30 órakor indultak, a rakomány levámoltatása után. A magyar határon percek alatt átjutottak, a román határon azonban kérték a befogadó nyilatkozatot, mely szerint a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal elfogadja a szállítmányt. "Több országba vittem már segélyt, de sehol nem igényeltek befogadási nyilatkozatot, a vásárhelyiek pedig nem értesítettek, hogy itt szükséges. Amikor errõl tudomást szereztünk, azonnal telefonáltunk a vásárhelyi polgármesteri hivatal megbízott alkalmazottjához, aki elég nagy késéssel küldte faxon a jóváhagyást. Ekkor még egyszer megvámoltak, s ezen felül 50 márka fizetésére köteleztek. Hogy miért, arról nincs tudomásunk, mivel a vámos sem magyarul, sem németül nem beszélt, így lehetetlen volt vele értekezni. Akkor átjöhettünk a vámon" — taglalta kalandos jövetelüket a csoport vezetõje.
Németh László elmondta, hogy a segélyakció két részbõl áll: amikor a zalaegerszegi önkormányzat megszavazta a karácsonfalvi árvízkárosultak támogatását, felhívást tettek közre a helyi médiákban, segítõ-szándékú magánszemélyeket és vállalatokat keresve. Akik válaszoltak a Magyar Vöröskereszthez adták le adományaikat, az önkormányzat pedig 1 millió forintot utalt ki a karácsonfalviaknak. Így gyûlt össze a nyolcvan zsák ruhanemû és tartós élelmiszer, a nagymennyiségû fertõtlenítõ- és tisztítószer. Legnehezebb feladatnak az ötszáz elöntött kút fertõtlenítéséhez szükséges klórmész beszerzése tûnt. A polgári védelem ugyan felajánlotta segítségét, ám teljes készletét már korábban elhozta az erdélyi falvakba, a magyar honvédség pedig tavaly a horvát árvízkárosultakhoz vitte teljes tartalékát. Végülis egy háztartási boltból szerezték be a 150 kiló klórmeszet. A karácsonfalviak építõanyagot is igényeltek, ám ennek szállítása rendkívül költséges lett volna, így inkább 1 millió forint értékû márkát utaltak át kedden a vásárhelyi polgármesteri hivatal bankszámlájára, amely Németh László véleménye szerint egy-két héten belül jut el rendeltetési helyére.
A segítõkész személyeket — Kustán Sarolta, a vöröskereszt megyei fõtitkár-helyettese, Balogh Gyõzõ és Németh András, a vöröskereszt képviselõi, valamint Kiss József és Németh László, a zalaegerszegi önkormányzat megbízottai — Vásárhelyen már jobban fogadták, a polgármester titkárnõje intézkedett elszállásolásukról. Az utazás fáradalmait pár óra alatt kipihenõ csoport délután 3 órakor Ferenczi György karácsonfalvi polgármester, valamint a vásárhelyi polgármesteri hivatal képviselõinek kíséretében utazott Karácsonfalvára, ahol átadták a rakományt.
Déda közelében, a Maros fölött új vasúti hidat építettek, amelyet szeptember elején fognak átadni a forgalomnak. Az új híd a jelenleg is használt mellett épült, azonban teljesen más mûszaki jellemzõi vannak, mint elõdjének. (Beszámolónak a ... oldalon).
A régi híd teljes egészében fémszerkezetû, és a vasúti vágány is része a hídszerkezetnek, míg az új hídnál a fémvázat vasbetonnal töltötték föl, és erre a betonágyra helyezik majd el a síneket. A híd vízszigetelését svájci technológiával végzik, amelyet elõször alkalmaznak az országban.
Tegnap délelõtt az ország minden tájáról meghívott, mintegy negyven szakember elõtt mutatták be a nálunk elõször alkalmazott vízszigetelési módszert. A szigetelõanyag két milliméter vastagságú mûanyag fólia, amit ragasztással és fémpántokkal rögzítenek a betonfelülethez. A klasszikus, szurokkal kivitelezett szigeteléssel szemben ennek a módszernek az az elõnye, hogy hidegen lehet alkalmazni, a munkafolyamat sokkal gyorsabb a réginél, az anyag pedig jóval rugalmasabb a klasszikus szigetelõrétegnél és kevésbé érzékeny a hõmérséklet ingadozásaira. Mindezek mellett ez a korszerû szigetelõanyag számottevõen hosszabb élettartamú, mint a régi módszerrel végzett szigetelés, és javítása is nagyon egyszerû. Ez a szigetelési technika, amelyet a svájci Technofol cég dolgozott ki, Nyugat-Európában már jó ideje bevált, fõleg hegyvidéki vasútvonalakon használják jó eredményekkel.
A hidat építõ brassói székhelyû Vasúti Építkezési Rt. marosvásárhelyi fiókegységének két szakemberével, a hídépítést vezetõ Csongvai Attila mérnökkel és Kertész Dénes építõmesterrel az országos premiernek számító szigetelési módszer mellett az új híd jellegzetességeirõl is beszélgettünk.
A régi vasúti hídon ezelõtt 104 esztendõvel haladt át az elsõ szerelvény. A második világháború alatt ezt felrobbantották, majd az ötvenes évek elejére építették újjá. Idõközben a Maroson lezúduló árvizek alámosták a régi, kétpilléres híd tartószerkezetét. A használat közbeni felújítás sokkal drágább lett volna az új hídnál, ezért döntöttek ez utóbbi megoldás mellett. Ezt a hidat a régivel szemben csak egy pillér tartja, ez két betonoszlopon nyugszik, amelyeket a Maros szintje alatt 16 méterrel mélyítettek a talajba. A két részbõl összetevõdõ fémváz összesen 2500 tonnát nyom, erre mintegy 50 köbméter vasbetont öntöttek rá. Ez a szerkezet a klasszikus hidaknál sokkal erõsebb, ugyanakkor rugalmasabb és biztonságosabb is. Példának okáért, a régi hídon 60-70 kilométeres óránkénti sebességgel haladhattak át a szerelvények (most a meggyengült szerkezet miatt 30 km/óra a határ), az új hídon pedig a vonatok megengedhetõ legnagyobb sebessége 160 km/óra lesz. A szeptemberben átadásra kerülõ új híd ama szempontból is egyedi az országban, hogy ekkora méretben ilyen szerkezetû vasúti hidat még nem készítettek. 102,8 méter a hossza, az építkezés teljes költsége pedig, a hídépítéssel járó partvédelmi munkákkal együtt várhatóan eléri a 25 milliárd lejt.
A szünidõben, bármilyen szegények is vagyunk mint társadalom és benne mint bánatos kisebbség, minden baj mellett is vannak táborok, táborozási lehetõségek, fõleg a gyermekeknek. Jut eszembe, mennyit kellett nyaggatnia a pedagógusokat a megyei tanfelügyelõnek, míg aztán azok addig nyaggatták tovább a szülõket, hogy valamelyikük végre rászánta magát, és fizetett; elengedte gyermekét Nãvodari-ra, Costineºti-re, Amarára, Törcsvárra, Ratosnyára, Homoródra. (Régi szép idõk?) Volt úgy is, hogy az osztálynak kellett összeadnia a pénzt, aztán sorsot vetettek: ki menjen. (Ez sem vált be mindig, végül gyakran a tanci gyerekei nyaraltak az osztály pénzén. De mondom: Hol van a hawaii tó?)
Eszembe jut az a versike is, melyet nem kellett ugyan megtanulnom, de mivel a Szvetlána nagylány lesz meg a Timur és csapata címû könyvekkel együtt ezek képezték gyerekkönyvtáram szovjet alapjait, fõleg a tábori színes rajz miatt, megjegyeztem, hogy aszondi: "Vígan fekszem a napon, / Feketére lesültem, / Artyek, drága táborom, / Nem felejtlek sohasem." Néhány éve feltûnt egy térképen Artyek, de akkor már nem tudtam felidézni, honnan ismerõs. Hát errõl. A kommunista nosztalgiából ennyi a reám esõ rész.
A lovakat lelövik, az acélt pedig megedzik, ugye.
Most fel kell kötni a gatyát, ha táborba megy a gyerek. De vannak más és más táborozási lehetõségek, el ne kiabáljam. Úgy van ezzel is a jámbor halandó, mint a pályázással: ha egyszer rákapott az ízére, hát nem bolond abbahagyni. Egyik pályázat szüli a másikat, csak okosnak, élelmesnek, ügyesnek kell lenni; és mindég el kell végezni a munkát. Az okos író például megír egy mûvet (egy regényt, hahaha) csak úgy, falból. Van tehetsége, tegye, a kváziját. Aztán mikor készen lett vele, megpályázza az AKÁRMÁY ALAPÍTVÁNYT, és — mikor jövögetni kezd a pénz, akkor már a második regényén dolgozik. A határidõre pedig beadja az elsõt. Ezzel az újabbal pedig már a következõ alapítványnál kopogtat.
Ha az ember rákap, minden nyáron küldheti valahová a gyereket, szinte ingyen. De az információ nem áramlik ám úgy, mint az internettón; nexus nélkül semmit sem kapolsz.
Ahogy azért átfolynak egymásba az érdekek, roppant érdekes. Ahogy átbeszélõdnek a viszonyok. Ahogy egy ajánlás létrejön, és cserébe jön a másik ajánlás. Ahogy telefonszpíccs megy interperszonális céllal, jeje.
Ahogy hódít a benfentesség; kör, kör, ki játszik, aki bent van, virágzik; aki nem, nem hiányzik.
Ártatlan, naiv ember ne próbálkozzék. Aki felül egy meghirdetésnek. Amikor meghirdetik, már be vannak töltve a helyek, koma.
Aztán ahogy a "felekezetre való tekintet nélkül" elve mûködik. Odamegy az apu, köszön illedelemmel, aztán elõadja, miért jött. Olvasta vagy hallotta, hogy. Szóval a gyermek. A táborba. Izé.
Milyen vallású a gyermek? Mert ez egy luminátus tábor. Tessék? Na jó, hát végülis nem baj. Csak tetszik tudni, nem érzi esetleg jól magát. Annyi luminátus között. Ha protestáns volna, talán. Unitárus, református. Na, de azért tessék még érdeklõdni, valahogy elintézzük.
Katolikus a gyerek? (Kérdik a másik csörcsnél.) Volt már elsõáldozó? Nem azért, de nézze, ez egy ilyen tábor, és esetleg unná. Ha nincs meg benne a hit csírája sem. Ha katolikusnak keresztelték, de elhanyagolták a nevelését, esetleg tessék behozni, elbeszélgetünk vele. Ön nem erõlteti rá a hitet. Kérem, de ha önt katolikusnak vagy akár protestánsnak keresztelték is, szülei, keresztszülei kezeskedtek az egyház elõtt vallásos neveléséért. Mit higgyek önrõl, ha a maga során szintén elhanyagolja gyermekének vallásos nevelését?
A szülõ röstellkedik. Mit lehet tudni, '89 elõtt nem ment ez olyan szimplán. Titokban keresztelték meg, szülei funkcik voltak, miegymás. Sokfélék vagyunk. Nemzedékek hullottak ki a vallásból. Most meg nehéz visszajönni.
De lehet, hogy nem is akar a szülõ, és akkor ezt a jogát is tisztelni kell. Na jó, akkor viszont ne akarja gyermekét egyházak által szervezett táborba küldeni. Menjen a szabaddemokratákhoz vele...
Kardoskodjék a pionírtáborok visszaállítása mellett.
Egész esztendõben spóroljon, verje fogához a lincolnábrámot, aztán küldje Svájcba a csemetét.
Esetleg szokjék le róla. Mirõl, mirõl. A táborról, a naivságról, az ember feltétlen szabadságának kölcsönös tiszteletérõl, satöbbi. Vagy váljék képmutatóvá, ez amúgy is õsi jelleg itt. Mondja, hogy azért akarja gyermekét a luminátusok közé, hogy egy kicsit közeledjék az éghez. (Ebben igazság is lesz, ha pl. hegyvidéken nyaralnak.) Mondja, azért szeretné katolikus táborba, mert járt egyszer a Szent István Bazilikában, és meghatotta az államalapító Szent Jobbja, neki dedikálná a gyerek nyári táborozását...
Mondja a szervezõ úrnak-hölgynek: kérem, az önöknek is jó, ha a gyerekem nem luminátus, mert az önök százszázalékos luminátusai missziós feladatokat is gyakorolhatnak a táborban. Hiszen az Úr elõtt is kedvesebb a megtért bárány, (tékozló fiú), stb. Vagy már nem telt ház van?
Ha vallon a tábor, franciáskodjék; ha meg flamand, akkor hollandizáljon. Erre tanít korunk képmutatása. Ha kelyhes, viselkedjen táboritaként.
Végül a gyerek csak elvan valahogy. Elhúzódnak a vizek, lehet menni a Marosra pecázni, gyapjút, kendert mosni a Küküllõre. Lovamat itatni a Nyárádból.
Alakoskodni nem érdemes.
Mintha szellemkastély fele közelednénk. Csak a középkori építészet jegyeit magán viselõ magtár emlékeztet arra, hogy itt valamikor virágzó gazdaság volt. A kerelõszentpáli Haller kastély már csak halvány emléke a valamikori pompás barokk épületnek, amelyhez Erdély történelmének dicsõ epizódjai is fûzõdnek. 1990-ben még tetõ volt, fölötte, a kopott megrongálódott ajtók, ablakok, a díszes padlócsempe árulkodott hajdani állapotáról. Azóta a födél beomlott, amit addig valahogy sikerült megõrizni. A sorsa mégsincs végleg megpecsételve. A volt tulajdonosok visszaigényelték a birtokot, azonban a pillanatnyi törvénykezésben egyetlen cikkely sem szól a kastélyokról. Joghézag.
Hogy az elsõ kastélyt mikor kezdték építeni, azt a szakemberek nem tudták pontosan megállapítani. Tény, hogy a falu S. Paulo néven már az 1332-es pápai tizedjegyzékben szerepelt. A település és a környékbeli birtok valószínû annak a szentpáli családnak a tulajdona volt, akinek utolsó leszármazottja Szentpáli Mihály kihaltával szállott a korona rendelkezésére. 1479-ben Mátyás király Vok Sándornak adományozta. 1486 és 1575 között a hajdani kastély többször cserél gazdát. 1575-ben Alárdi Ferenc birtokolja, aki Békési Gáspárral szövetkezve szembeszáll Báthori István fejedelemmel, aki azonban a szentpáli csatában legyõzi õket. Ekkor rongálódhatott meg komolyabban az elsõ kastély. Az uradalom Kendi Ferencre és utódaira maradt. I. Haller István — a Mátyás király idejében Budára telepedett Ruprecht Haller leszármazottja — feleségül vette Kendi Juditot. Így került a Hallerok kezébe a kerelõszentpáli birtok. Az omladozó hajdani várkastélyt lebontják és köveit felhasználva I. Haller István 1610. április 29-én megkezdi az új "Castrum" építését, amelyet fia, Haller János 1650 körül fejezett be. A várépítõ Haller István négy fejedelemnek: Rákóczi Zsigmondnak, Báthori Gábornak, Bethlen Gábornak és I. Rákóczi Györgynek is tanácsosa volt. Egy korabeli festményen megörökítették a várkastélyt, így pontosan leírható ennek formája. Rendeltetésének megfelelõen a lakóépületet szögletes bástyákkal, magas várfallal és védõárkokkal vették körül. Az udvaron templom is állt magas toronysisakkal fedve. A várkastély viszonylag békés idõszakot ért meg, azonban az évek folyamán elég romos állapotba került. 1704-ben a Rákocziak vezette szabadságharcban már megrongált állapotban kerül a kurucok kezébe. A ma is meglévõ épület alapjaihoz felhasználják a várkastély köveit. Az új kastélyt 1760-ban IV. Haller Gábor és felesége, Károli Klára barokk stílusban építteti. A kor ízlésének megfelelõen a 42 helyiséget faragott ajtó- és ablakkeretekkel, zsolnai porcelánkandalókkal, fali- és padlócsempével, különbözõ formájú parkettával díszitik. A barokk, reneszánsz, rokokó bútorok berendezési tárgyak, a felbecsülhetetlen értékû szõnyegek, a Haller õsöket ábrázoló festmények, tájképek, mi több az épületet körülvevõ angol kert a II. világháborúig megmaradt.
Harmath Ferenc és Haller Ilona, a kastély örökösei, ma egy marosvásárhelyi tömbház földszintjén laknak. Az egyik szobában összezsúfoltan néhány barokk bútordarab kapott helyet. A falon az 1610 és 1650 között épült várkastély és építtetõjének, I. Haller Istvánnak korabeli festményei emlékeztetnek a múltra, ennyi maradt, meg, az a néhány, gondosan õrzött fénykép, amelynek segítségével bepillanthatunk a kastély néhai helyiségeibe. Haller Ilona a most készített fotókat nem is akarja látni. Szomorúan mondja:
— A kastélyt néhány évtizeddel ezelõtt láttam utoljára, azzal az emlékkel akarok maradni.
Férjével, Harmath Ferenccel együtt mesélik tovább a történteket.
— A II. világháború idején a család Budapestre menekült a front elõl. Az üresen hagyott kastélyba elõször a visszavonuló orosz katonák költöztek be, akik elégették a zsalukat, rongáltak, fosztogattak.Utánuk ki amit tudott elvitt. 1946-ban költöztünk vissza. Összeszedtünk, amit csak lehetett és a földszinten három helyiséget rendeztünk be. Ott laktunk 1949 március elsejéig. Ekkor a másodikára virradó éjszakán utánunk jöttek. Felszólítottak, hogy csomagoljunk össze és azonnal hagyjuk el a kastélyt, amelyet ezennel államosítanak. Egy-egy bõrönddel távoztunk. De szerencsére csak Marosvásárhelyre mentünk, ahonnan késõbb még vissza-vissza tértünk és amit lehetett igyekeztünk megmenteni. A magára maradt épületben aztán mindenki kénye-kedve szerint garázdálkodhatott. Egyes helyiségekbe a néptanács, mint az új tulajdonos iskolát, szolgálati lakást, orvosi rendelõt, irodákat rendezett be. Oda került az állami mezõgazdasági vállalat székhelye. Késõbb a helyiségeket raktárként használta fel a marosvásárhelyi készruhagyár, az Ilefor, az Electromontaj Vállalat és a a Konzervgyár is. Amit lehetett, még itt-ott javítgattak, de 1960 óta az emelet üresen maradt és a tetõcserepek megrongálódtak, lehulltak. Az esõvíz kezdett beszivárogni, ami lassan elrothasztotta a padlózatot, megpenészedtek a falak. Az utolsó állami bérlõ 1986-ban költözött ki az épületbõl.
1990-ben a megviselt kastély még teljes egészében tetõ alatt volt. A fõbejárat lépcsõjén lehetett felmenni az emeletre, ahol még néhány ajtó, ablak, helyenként a fali- és padlócsempe, mi több a padlózat is ép maradt. Nyolc év alatt leírhatatlan állapotba került az épület. A hall fölötti épületszárny tetõszerkezete eltûnt. Az emeleten másfél-kétméteres gaznövény borította el a helyiségeket. Az ajtó és az ablakkereteket is kifeszítették. A falakból a gránittömb erõsítõ pilléreket is kivették. Térdig lehet járni a tetõcserép-törmelékben. A padláson a hiányzó cserepek között kinõttek a fák. Hatalmas gerendákat kell helyenként kerülgetni. Egy valamikori oldallépcsõn lehet csak lejutni, elõvigyázatosan, mert a fokokat belepte a törmelék. Az udvaron gépkocsironcs és egy lakókocsi.
Fényképezéskor egy cigánylány is lencsevégre kerül.
— Bácsi, mikor kapom meg a fényképet? — kérdi, miután elkészült a felvétel.
— Majd még jövök erre és akkor... — mondom.
— Jó, tessék jönni, mert ITTHON leszek — válaszolja.
Illyés Józseftõl, Kerelõszentpál polgármestertõl tudtam meg, hogy most egy vándorcigány család a kastély fõbérlõje. A faluban úgy szólítják a családfõt, hogy Iancu de Haller. Beköltöztek a földszint két helyiségébe, ezért õket bízták meg az épület õrzésével. Hogy ennél többet ne hordjanak el az emberek. Nincs már amire vigyázni. A polgármester még azt is elmondta, hogy 1992-ben még a tetõzet megvolt. Ha ezután kijavítják, akkor megakadályozták volna a rohamos rongálódást. A hivatalnak, — mert 1990 óta az épületide tartozik — a költségvetésbõl nem jut a kastélyra. A sorsra, s Iancura van bízva. Még abban az évben a helyi tanács bérbe adta volna a katolikus egyháznak, de mivel — a polgármester tudomása szerint — a bérleti szerzõdés csak 25 és nem 99 évre szólt, az egyháziak visszaléptek.
— A 18-as földtörvény, valamint a birtokunkban levõ okiratok alapján mi is visszaigényeltük a szántóföldet — mondja Harmath Ferenc és Haller Ilona.
— A kastélyhoz eredetileg 3040 hektár föld tartozott. Ez az évek folyamán lemorzsolódott 1945-ben 467 hold szerepelt a nyilvántartásban. 10 hektárt vissza is kaptunk, de ezt a földet a radnóti állami gazdaság használja. Miután 1995-ben megjelent az államosított lakások visszaszolgáltatására vonatkozó 112-es számú törvény, visszakértük a kastélyt, magtározót az intézõ lakást és az istállót. A kérvényt az elõírásoknak megfelelõen elõször a helyi tabnácsból helyeztük el. Innen a kérést továbbították a megyei tanácshoz, ahol 1996-ban a 30170-es számmal iktatták. Kérésünk válasz nélkül maradt. Annyit sikerült megtudni, hogy mivel a kastély mûemlék, nem adhatják vissza. Ekkor levéllel fordultunk a Bukarestben levõ országos mûemlékvédõ bizottsághoz, hogy töröljék az épületet a mûemlékek jegyzékérõl, mert romos állapotba került. Az 1993. június 9-én ajánlott levélként küldött kérésünkre sem kaptunk még választ. E bizottság annyit tett, hogy küldött egy átiratot a kerelõszentpáli polgármesteri hivatalhoz, amelyben a büntetõ törvénykönyv 217, 218 és 219-es cikkelyei alapján felszólítja a helyi tanácsot, hogy gondozza a kastélyt, mivel az mûemlék. Ellenkezõ esetben büntetést rónak ki. Ezután nem történt semmi, az ügy függõben maradt.
Korábban beszéltünk Bálint Lajos érsekkel és ennek alapján a katolikus egyház levélben is kifejezte szándékát, miszerint átvenné és felújítaná a kastélyt, ahová valamilyen szociális intézményt rendeznének be.
A 112-es törvény alkalmazására létrejött megyei tanácsi bizottság mûszaki osztálya a benyújtott kérvény alapján felmérte a kastélyt. A mérést és a felértékelést Kopacz Miklós, a megyei tanács területrendezési igazgatóságának aligazgatója irányítja, aki elmondta, hogy a kastély lakófelülete 2265, a magtár 1807, az istálló 223 és az intézõi lakás 117 négyzetméter. A fõépület 1997. január 27-én 3.162.457.938 lejt ért. A tulajdonjog visszaigénylésérõl szóló kérvényt a megyei tanács még nem tûzte gyûlésének napirendjére, mert a szakemberek megítélése szerint a 112-es törvény nem vonatkozik a kastélyokra.
— Ez ügyben kértünk pontosítást az Igazságügyi Minisztériumtól is, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy a kastélyok és az udvarházak jogilag nem tartoznak a lakóházak kategóriájába — mondja az aligazgató. Ugyanakkor egy körlevelet is intéztünk más megyei tanácsokhoz, amelyben arra kértük õket, írják meg, hogyan jártak el hasonló esetben. Neamþ, Bihar, Szilágy, Beszterce és Kovászna megyékbõl válaszoltak kérésünkre. Egyik megyében sem adtak vissza kastélyokat, mert ezeket nem lakóházakként államosították — összegezhetjük az általuk leírtakat. Mi több, elõkerestük az Alkotmánybíróság 1997. március 4-én kibocsátott — erre vonatkozó — 45-ös számú határozatát, amely a következõképpen pontosít: a törvény elsõ cikkelyében megjelölt "lakóház" olyan épületekre vonatkozik, amelyek 1945 március 6-a után állami, vagy más jogi személyek tulajdonában voltak lakóházként. A 112-es törvény még azt is leszögezi, hogy csak azokat az épületeket vehetik vissza a volt tulajdonosaik, amelyeket az 1950/92-es, 1951/51-es, az 1952/52-es, az 1973/4-es törvény, valamint az 1974/223-as törvényerejû rendelet alapján kerültek állami tulajdonba. A kerelõszentpáli Haller-kastélyt és a birtokot az 1945/187-es törvény, illetve az 1949/83-as törvényerejû rendelet alapján kobozták el, valószínû sok más kastéllyal és udvarházzal együtt.
Amennyiben a család továbbra is fenntartja visszaigénylését, a törvény értelmében a jelenlegi tulajdonos, a helyi tanács nem adhatja bérbe az épületet. Az 1991-ben meghirdetett bérlet eljárásbeli akadálya volt a mûemlékvédõ bizottság jóváhagyásának hiánya. Ezután nem hirdették meg a versenytárgyalást, így ez a tulajdonátruházás is elmaradt. Egyetlen megoldás tehát megvárni a 112-es törvény kiegészítését, de tudomásunk szerint erre vonatkozó módosító javaslatot még nem nyújtottak be a parlamenthez. Jó lenne, ha képviselõink sürgetnék a módosítást, hogy ezeket az épületeket mielõbb meglehessen menteni. Nemrég utasította el a megyei tanács Kemény Miklósnak marosvécsi kastély visszaigénylésére vonatkozó kérvényét. Õk ennek alapján beperelhetik az államot. Ennyi...
Ameddig jogilag rendezõdnek ezek az ügyek, az országszerte, a gazdátlanul hagyott kastélyok és udvarházak tönkremennek. Lesz-e valakinek érdeke odafönt mindezeket rendbe tenni, vagy az idõ megold mindent végleg?
A 24. órához közeledünk?...
Alcímünk noha krimis hangulatot sejtet, annyiban állja helyét alább, hogy a mindjárt egy évtizede letûnt rémuralom kinált fel hasonló "esti díszleteket" szabadon, tálalva a hangulatot fényes nappal is, amikor rendõrök és besúgók állták útját a táji betekintésnek.És nemcsak Csángóföldön, ott is, ahol mi azt hittük, nincs tovább.
Barabás László néprajzkutató, a marosvásárhelyi Kántortanító-képzõ Fõiskola igazgatója meséli-mondja, hogy diákkorában mindig pechje volt (ez többesszámban is elszámolható nyilván), amikor Parajdtól Balázsfalváig, onnan Kolozsvárig mindig éjszaka volt, vagyis sötétben vitte a vonat, úgyhogy a nagy szocialista iparosításból csupán lézengõ mécsesekre futotta. Az esetleges utazótárs homlokára is írva volt:ne hallj, ne láss, ne érdeklõdj.A rejtett hangszórókat, széles szlogeneket az esõ valamelyest elmosta, bár a tartórudakat vegyszerekkel ápolgatják szolgálatos ügybuzgók. Mifelénk ma is.
Lefénymásolt térképtöredék hever az asztalon. Mégiscsak Marosvásárhely a kiindulópont, aztán visz a vonal(ár) a Maros folyásával lefelé. Magyarlapád,Tompaháza, arrébb Marosbéld. A dombokon túl Magyarsolymos, Magyarbece és Vadverem. De hát manapság Strassbourg a cél... helyi nemzetköziségben:Nagyenyed. (Nem tudni mire értette a város elöljárósága, amikor a várcsonk déli oldalára fölszegezte a táblát:Strassbourg tér...nyilván egy nyelven... Reménykedjünk, lassú víz partot mos, ej, nagyenyedi fûzfák...)
Móricz Zsigmond is mondta volt:gyalogolni jó. Csakhogy nagy írónk amikor a Kalota partján járt jó fél évszázaddal ezelõtt, még pártában jártak a lányok... S ahogy elnézem a korabeli felvételt, énekeltek is a kalotaszegi fehérnépek magyarul, templomoldalról lejövet. Hosszú szünet következik, évtizedekig semmiféle hír,tudósítás Hegyalja vidékének magyarlakta településeirõl.Gyulafehérvárról,Nagyenyedrõl, a Nyugati havasok keleti peremérõl, hacsak Enyeden járó diákok nem súgtak össze: szüret volt nálunk, szürögettünk nagy-nagy csöndben. A vincelléreket karóba húzták az állami gazdaságok, íjjesztõt égi madaraknak. Túlélték a helyi folklórt. Vajon? A kérdésre a marosvásárhelyi Kántorképzõ Fõiskola mozdult július elsõ felében Barabás László igazgató beintésére.. A fõiskolások falujárása nem újkeletû dolog, ugyanis egy Bándhoz közeli mezõségi tanyán 1996-ban kukoricásban eltévedve hallottam meg a hangjukat. Csörtettem a szálló kórushang felé, ahhoz, hogy megtudjam: tanyai népünnepélyen vagyok jelen, a Madarasi Feketén. De mindezeket megelõzõen csoportosan jártak a Nyárádmentén, Magyaróig el a Maros mentén, a marosszéki Mezõségen, Gyergyóban és Háromszéken, Aranyosszéken és Erdély déli vidékein. A kisrégiók felsorolása itt nyilván nem szakad meg, mint tóba hajított kõ, a diákok falujárása koncentrikus körként gyûrûzik. Mondom, most júliusban Hegyalja és környéke volt a célpont, útbaesett a szászok elhagyott földje is. Ez idõ alatt népismereti és egyházszolgálati munkát végeztek a diákok, mintegy harmincöten, a nagykõrösi fõiskola növendékeivel közösen.
...a Küküllõk és a nyelvek összefolyásának vidékén, a Nyugati havasok keleti lankáin. Zalatna és Nagyenyed negyvennyolcas tragédiájának színhelyein..A nyelv, ahol még élõben megmaradt, de már a gúnya, a híres torockói népviselet a tornácos népmûvészeti múzeumban maradt — mutatóba.Meg ahol Székelykõ állja az idõ viszontagságait. Következett Nagyenyed a Bethlen Kollégiummal. Onnan már nem messzire, délkeletre, Tövis és Balázsfalva közt rejtõzik Búzásbocsárd és Magyarbénye. Elõbbi erõs református gyülekezettel, nagy szeretettel fogadta a diákokat.Utóbbi már mócvidéki jelleget öltött, szakadozni kezd a hit, foszladozni az anyanyelv. Azért harangszóra jönnek vasárnap délelõtt ezer ágból, és hétköznap is, amikor ott szolgált a diákcsapat. Padsorokban jellegzetes arcok az edzett tanyai világból, mint az apró piroscserepes házak a szétszóratásban nagy nyári kánikulában, villognak a tekintetek, kemény kezek pihennek meg a varrottas terítõkön. A karzaton megszólalt a régi orgona. Magyarbényének nincs magyar iskolája, Kiss Ibolya lelkipásztor oktatja magyar nyelvre a gyermekeket. Az idõsebb asszonyok még az Énekeskönyv énekeit is elfelejtették idõközben.. A mindössze nyolcvan családos gyülekezetnek könyvtárat alapított a marosvásárhelyi fõiskola diákcsapata, tizenöt kötettel. Éppen ezért, ha akadna megyénkbõl, városunkból, aki könyvet adományozna, ne sajnálja a fáradságot, fáradjon be a fõiskola székhelyére.
Az elmúlt történelmi hangulatot visszalopja Küküllõvár középkori temploma. Tornyában tatárfej-dombormû, halvány, ködös már a távolabbi Székelykõ. Az eklézsia igen gazdag Úr asztali terítõkben, néprajztudós szakembernek akadna foglalatossága. A Küküllõváriak is azt hitték, hogy már a világ is megfeledkezett róluk. Kissé kiesik az erdélyi református egyházmegye látószögébõl, az igaz. KÜküllõdombóval már megváltozik a megszokott parlagiság, polgáriasodott unitárius gyülekezet lakja. Dalárdája, fúvószenekara van, fõiskolát végzettje is: Hunyadi Mária, aki a találkozó, a szolgálat egyik fõszervezõje volt. Dicsõszentmártonban ökumenikus istentisztelet. Idén végzett Marosvásárhelyen Székely Wolf Katalin. Bethlenszentmiklós igen szép reneszánsz kastélya ma már (r)omladozik. Bonyha is régi látványosságokat kínál. A leköszönõ református esperes, Benczédi Sándor istentiszteletén Márton János kántorizált. Bebizonyosodott, hogy az apadó gyülekezetekben milyen áldás lehet a kántortanítók munkája, mint Bonyhán a Márton házaspár tanító küzdelme. Egyébként, sajnos erõteljesen apad a bonyhai magyarok száma. Legalább tizennyolc vegyes házasságot jegyeztek mostanában.
Vegyes zónában A vidék Gyulafehérvártól (a székesegyházban is énekelt a diákok kórusa) Szászmedgyesig nyelvileg, vallásilag többféle tagolású. Itt találkozik a román görög katolikus a reformátussal, a református az evangélikussal. evangélikus a katolikussal, katolikus az ortodoxszal.
A külföldi turista számára Kolozsvár -Marosvásárhely-Korond-Udvarhely-Csíkszereda jelenti a látványosságot. Ezen végigmegy és kiutazik az országból. Ennyivel marad, és meséli odahaza erdélyi élményeit.. A félreesõ vidékek nem igen érdeklik.
Ha csak nem éppen onnan vándorolt ki valamikor. Hegyalja félreesõ vidék, ám megbúvó kis falvaival értéket jelent. Különösen a szórvány szempontjából. Ez lenne a dolga a kántortanítónak, a helyzet felismerése, szolgálatvállalás. Itt. Ami pedig a néprajzi oldalát illeti, a marosvásárhelyi fõiskolások nyári csoportos sazolgálatuk mellett tiz témát vizsgáltak: a gyülekezetek kedvenc egyházi énekei, a vallásos értékrend a faluban, a hit és a hiedelem viszonya, a falualapítás mondái, a templom mûvészete, falvak kapcsolatrendszere, román—magyar—cigány viszony, népszokások, karácsonyi-újévi ünnepkör és így tovább. A vidék magyarsága mindenhol meghatottan várta a lelkes ífjakat.. Emlékezetes marad a hegyaljai ember számára a marosvásárhelyi diákok vallásos mûsora. A kóruscsoportot Sárosi Ildikó vezényelte. Azt is el kell mondanunk még, hogy sokan szakdolgozatot írnak falujárásuk eredményeirõl. Mondják, a szó elszáll, az irás megmarad. Héderfájáról az út egyenesen Balavásárra vezet. Itt már könnyebb a feladat. Nem titok, a nagyközséghez hasonló gyülekezetbe vágynak leginkább az ifjak. Aki odamegy, ahol megfordultak, az megszállott lehet, mártíromságra adja eleve a fejét, mondják, hallottam. Csakhogy a szolgálat Bözödújfaluban ért véget, ahol már csak vízbõl kiálló templomtorony s emlékfal maradt mementónak. Esik, az elmocsarasodás veszélye állandóan fenyeget—szól az ékes beszéd valahol.
Az idei költségvetésbõl mintegy 293 millió lejt utaltak ki a kutyfalvi tanácsnak. Ebbõl az összegbõl tervezik a község iskoláinak és óvodáinak a felújítását is. Mindemellett a kiadós esõzések és árvizek miatt szinte teljes egészében tönkrement községi utakat is újra kell(ene) kövezni, mintegy 24 km-es szakaszon. Csakhogy a kiutalt pénzalap a legminimálisabb munkálatok elvégzésére sem elegendõ — tájékoztatott Alexa Emil alpolgármester.
Az Outward Bound Románia Ífjúsági szervezet nyári nemzetközi vándortábort szervez augusztus 3-tól. A túra útvonala:Szováta—Bözödi tó—Gyilkos tó—Csalhó hegység. Interkulturális tevékenységre is lesz alkalmuk a táborozáson részt vevõ fiataloknak Marosvásárhelyen, népi mesterségek gyakorlásának színhelyeit keresik fel majd (Szováta környéke), lesz szörfözés a bözödi tavon, kirándulnak a Kisbékás szorosba, háromnapos túra következik a Csalhó hegységben Outward Bound játékokkal. A kiránduláson való részvételhez semmilyen elõzõ tapasztalat nem szükséges. 15 éven felüli fiatalok jelentkezését a 210-905-ös telefonszámon várják, illetve a szervezet székhelyén, Rózsák tere 55. szám. A kirándulás közös nyelve a német és az angol lesz. Fôvárosi gyûjtôk jöttek A Román Rádió "Jóban, rosszban együtt"(mûsor)kampányával pénzbeli és egyéb anyagi segítséggel érkezett Segesvárra. A fõvárosi segélyszállítókat Pora Zamfira prefektúrai vezérigazgató kísérte el a Nagyküküllõ menti városba, ahol a földcsuszamlások okoztak tetemes károkat. Négy család részesült tekintélyesebb, összesen 126 millió lejes segélyben, hogy újraépítsék megszakadt vagy teljesen összeomlott hajlékaikat.
Az igen bõséges esõzések nemcsak a folyókat és patakokat "hízlalták" föl egycsapásra, ugyanis nem kizárt az állatokra leselkedõ járványveszély -jelentette dr. Popa Marius, a Megyei Állategészségügyi Igazgatóság szakorvosa. A sertéseket és malacokat támadhatja leginkább az ilyenkor fellépõ vírusos betegség, ám a gazda, mi több, a jármûvek is hordozhatnak veszélyes kórokozókat.
Még lehet jelentkezni a Calepinus Népfõiskola 27-én, hétfõn kezdõdõ három hetes angol tanfolyamára a Bernády tér 3. szám alatti irodában (telefon:216-514). A tanfolyamot az Isle of Wight szigetrõl érkezõ tanárok vezetik.
Idén is, augusztus elején (8-9-én) tartják az árcsói turista fogadónál a hagyományos nyári fazekasvásárt, amelyre ezúttal is Hargita megyei és más tájakról érkezett népmûvészek hozzák el munkáikat. Lesz szakmai tanácskozás a kiállító mesterekkel, díjazás, tombola és mûkedvelõ tánccsoportok, együttesek, népdalénekesek, zenekarok lépnek fel.
Ma délelõtt 10,30 órakor mutatják be a Bernády Házban az ugyanebben az idõben már piacra kerülõ, kéthetente megjelenõ Elit magazin fejlécû szórakoztató (sport, család, kultúra, rejtvény stb.) magazin jellegû lapot a Black Eye Com kft. kiadásában.
Befolyással való üzérkedés vádjával vette õrizetbe a napokban a marosvásárhelyi gazdasági rendõrség Covita Adriant, a nemzetvédelmi minisztérium nyugalmazott altisztjét. Fentnevezett "potom" 5 millió lejt követelt egy vásárhelyi személytõl, melynek fejében, úgymond álláshoz juttatja a marosvásárhelyi csendõrségen... A meglepetésszerû rajtaütés idején az altiszt zsebében 2 millió lej lapult - elõlegként.
A Dacia áruház melletti piacon tegnap a tojás darabjáért 750 lejt kértek a kofák. A paradicsomért 5000 lejt kilonként. Megjelent a görögdinnye is 6000 lejért, míg a sárga "tök" plussz 4 ezer. A nyári és a besztercei szilva ládájára kitûzött papírosra 4500 lej volt írva, a nyári almát 5000 lejért kinálták. A zöld paprika 12.000 lejben tartja az árát. A juhsajtért 22.000 lejt kért a fehér kötényes asszony, ugyanannyit a túróért.
Marosvásárhely térségébõl begyûjtött 56 pillanatnyi és 72 napos levegõmintából határérték-túllépést július 20-án észleltek, amikor a napos ammónia-koncentrációja 0,154 mg volt köbméterenként. A vizsgált periódusban a Maros három ellenõrzõ szelvényébõl 21 vízmintát gyûjtöttek. Sem a megyeszékhely alatt, sem felett nem észleltek határérték-túllépést. Maroscsapónál az ammónium- és nitrát- ionok túllépésének okozói a városi szennyvíztisztító és az Azomureº Rt.
Copyright © Népújság - 1998