Files\Microsoft Office\Templates\nepujsag.dotNÉPÚJSÁG
|
L. évfolyam 140. (13927) sz. |
1998. Július . 21. kedd |
Pozsgay Imre professzor, a debreceni egyetem elôadótanára június végén, Rendszerváltás Kelet-Európában címmel tartott elôadást Marosvásárhelyen a Kemény Zsigmond Társaság vendégeként. Mint az eseményrôl szóló tudósításunkban jeleztük, az elôadást követôen Pozsgay Imre a Népújság fôszer-kesztôjének kérdéseire válaszolva teljesítette ki a résztvevôk érdeklôdését kiváltó témát. Az alábbiakban az elhangzottak
szerkesztett változatát adjuk közre.
— Kaphatunk-e egy valamelyes szubjektív, személyes visszatekintést a magyarországi rendszerváltásról? Érdekelne, mert azt tartom, hogy Pozsgay Imre szerepe több vonatkozásban is meghatározó volt ebben a folyamatban. Gondolok az egykori MSZMP reformszárnyának összefogására és hangadó erôvé tételére, de arra is, a-hogyan a pártállami parlament re-formországgyûléssé alakulhatott, vagy ahogyan az akkori egyeztetô tárgyalások lezajlottak. Mármost, ha meghatározó személyiségnek mondom önt, akkor a további életútja is egyfajta tükre a rendszerváltásnak. Ezen az úton valamikor elérkezett egy keresztúthoz. Hol váltak el az utak?
— Az utak már ’89-ben kezdtek elválni, de nyilvánosan és döntéssel számomra ’90 ôsze volt a sorsdöntô. Sôt, visszább megyek. Én a ’80-as évek elejétôl, ami az egész Közép- Európában szokatlan volt, több irányú kapcsolatot hoztam létre az ellenzék különbözô áramlataival. Tehát én ott-hon voltam a demokratikus ellenzék köreiben éppúgy, mint a népi- nemzeti mozgástérben. Afelôl egy pillanatig sem hagytam kétséget — már mûvelôdési miniszter koromban is kifejeztem ebbéli elkötelezettségemet —, hogy én származásomnál, neveltetésemnél, indíttatásomnál fogva, elsôsorban a magyar népi értelmiséghez tartozónak tekintem magam. Minisz-terkori konfliktusaim is ebbôl származtak Aczél Györggyel és másokkal.
Az elsô törés az ellenzéken belül, 1987-ben Lakiteleken történt, amikor is a liberális ellenzék, a demokratikus ellenzék nem tudta megbocsátani, hogy én nyíltan a mellé a vonal mellé álltam, amely egyébként a meggyôzôdésem is. Attól kezdve, bár a partnerség nem szûnt meg, de a rosszallás és a velem szembeni fenntartások errôl az oldalról elég erôteljesen nyilvánultak meg. A saját pártommal, a megalakított szocialista párton belüli meghasonlás lényege abban nyilvánult meg, hogy én már 1990 tavaszán észrevettem, hogy a revans erôk kezdenek föltápászkodni. Nem tudták megemészteni a történelmi vereséget. A márciusi-áprilisi választáson azt mondtam, adjunk hálát az Istennek — mármint a szocialisták —, hogy 11 százalékos pártként és nem 52 százalékos pártként kerültünk ki a választásból. Ha fönnmaradtunk volna, akkor a következô korszak dolga lenne letaszítani minket. Mint ahogy történt Bulgáriában, Albániában és másutt. Örüljünk — mondtam —, hogy így van, mert innét lehet fölkapaszkodni. A felkapaszkodást azonban némelyek nem elvi küzdelemnek, nem a szoci-áldemokrácia elvei létrehozásának, hanem a hatalmi pozíciók visszaszer-zésének gondolták. Erre mondtam én, hogy revans szellem volt. Az egyik ilyen kalandor cselekedet volt, hogy 1990 májusi kongresszusán az MSZP határozatot hozott, miszerint népszavazást kell kezdeményezni az elnökválasztás dolgában. Ezt a határozatot éretlennek tartottam, s ráadásul rámnézve kompromittálónak is, mert az isten nem mossa le rólam, hogy ez miattam van, mert vesztettem ’89 novemberében, s akkor a Pozsgay forszírozza, hogy legyen népszavazás. A tiltakozásomra nem hallgatott senki, s rákosista módon, úgynevezett népi kezdeményezésként elindították azt, amit nem lett volna szabad elindítani.
A szakadékot tovább tágító mozzanat volt az az eljárás, amikor, igazi bolsevik módon, arra bízzák a feladatot, aki ellenzi. Én elleneztem a kormányprogram kidolgozását. Azt mondtam, hogy nem idôszerû egy kisszámú, történelmileg is, nemcsak politikailag vereséget szenvedett párt részérôl, hogy most kormányprog-ram barkácsolásával foglalkozzék. Erre a kongresszus határozatot hozott, hogy Pozsgay Imre dolgozza ki a kormányprogramot az MSZP számára. Végül novemberre eljött az MSZP ’90-es kongresszusának második fordulója, Horn Gyulát megválasztották elnöknek. Ekkor úgy éreztem, ez az az idô, amikor én elvileg nem tudom tovább vállalni. Az is benne volt a kongresszusnak írt levelemben, hogy fenntartásaim és bajaim korábban kezdôdtek. Addig, amíg az MSZP újjá nem szervezi magát és a választásokon túllépve, nem kezdi meg politikai szereplését, kilépek az MSZP-bôl. Én 1990 decemberében már ki tudtam következtetni, hogy a magyar választások következô gyôztes pártja a Magyar Szocialista Párt lesz. Tehát ha engem karrierszempontok vezettek volna, akkor ott maradok.
Korszerûtlen figura vagyok, mert még mindig bízom egy értékorientált politikában. Pillanatnyilag azonban a sikerorientált politika a lényeg, ahol a közvélemény-kutatási eredményt összetévesztik a néppel. Még egy kikristályosodási folyamat hátravan. Hogy jut-e benne nekem szerep, annak már nem sok jelentôsége van. Nagyon jól érzem magam abban a feladatban, amit most végzek.
— Nem hiszem, hogy Pozsgay Imre korszerûtlen lenne. Úgy gondolom inkább, hogy ez a fajta gondolkodásmód most egy ki-csit, mondjam úgy, zárójelben van. Azt kérdezném mégis: milyen vonalvezetéssel, áramlattal érez szellemi rokonságot pillanatnyilag, kikkel tudna valami-féle közösséget vállalni?
— Én ezt a tavaly kinyilvánítottam azzal, hogy bár nem léptem be, de az MDF mellett vállaltam tanács-adói szerepet, s az MDF égisze alatt indultam a képviselôválasztásokon. De az már az én gôgös függetlenségem következménye, hogy azt a ’87-es MDF-et dédelgetem magamban, a lakitelki indulást és azt a népi indíttatást, amivel az MDF elindult. Én megbocsátó vagyok még a korábbi kormányzati szereplésével is. Bár az elôbb épp az Antall-kormányra tettem néhány bíráló megjegyzést, mert tapasztalat nélkül egy olyan garnitúrára hárult az ország újjáalakításának feltétele, amelynek az elôzô rendszerben nem lehetett tréningje egy ilyen feladat elvégzésére. Az elôzô rendszert pont az jellemezte, hogy senki másnak igaza nem lehetett, csak annak, aki hatalmon van és irányít. Én ezeket mind belekalkuláltam, ezért vagyok elnézô az MDF vezette koalíció és kormány teljesítményével, s ezért vállaltam ezt a politikai örökséget a választások idején. Ugyanakkor el-sietettnek, túlbuzgóságnak tartom ezt a kétpólusú magyar politikai rendszert, s az MDF azzal, hogy most sajátságos választási szövetséget kötött, feláldozta magát. Akartam a kormány leváltását, akartam, hogy új kormány jöjjön, de azt sajnálom, hogy veszített az MDF. Azzal, hogy egy egyenlôtlen megállapodást kötött a Fidesszel, az MDF maga üzente meg a választóknak, hogy mi is ôket tartjuk erôsebbeknek, fontosabbnak. Mert nem a reciprocitás alapján született a megállapodás. Ez azt jelentette, hogy egyéni választókerületben Fidesz égisze alatt gyôzött 17 MDF-jelölt, viszont azt is, hogy 3 és fél százalékkal elveszítette a választásokat. Ezek a fájdalmaim. S amikor kimondom közösségemet az MDF-alapelvekkel, amihez csatlakozhattam, sôt egyik indítója lehettem 1987-ben, ugyanakkor fájlalom, hogy ilyen könnyen föladta magát ebben az egész átalakulásban.
— Az elôadásában nyomatékkal említette: a rendszerváltás nem arról szól, hogy megbuktatjuk a szocializmust, felépítjük a kapitalizmust, hanem szabadságról, demokráciáról, önálló nemzet-létrôl. Ugyanakkor a másik mozzanat, hogy három politikai áramlat hajtotta végre a rend-szerváltást: a népi-nemzeti mozgalom, a reformkommunisták és a ’68-as prágai események ellen tiltakozó demokratikus ellenzék. Ha most már nem arról volt szó a kezdeteknél, ami végülis lett, nincs itt egy csalódottság? Ami egyszerûen abban nyilvánul meg, hogy a nép negatívan szavaz, vagyis rendre leváltja a kormányokat? Megélve az egyetlen olyan pillanatot, amikor nem érzi magát kiszolgálta-tottnak legalább négyévente egyszer. A leváltó szavazás egyben azt is jelentheti, hogy a pártoknak nincs igazi támogatottsága, s a csalódottság emeli magasba vagy süllyeszti el ôket. Mi tartja mégis életben a pártokat, ha nincs igazi támogatottságuk?
— Jó a kérdés, csak az a baj, hogy nehéz rá felelni. A csalódottság mindenképpen bennünk van. Mondhatnám azt is, hogy sorsom azonos a népemével. Tudniillik, nem én váltogatom a pártokat, a pártok váltogatják az álláspontjukat. Ha jól megnézzük, egyetlenegy párt sincs a ’90-es álláspontján: az MDF ’90-ben tette át centrumát balról jobbra, de már a választások után. Az MSZP ’94-ben tette át a centrumát balról jobbra, mert hiszen indult egy szociális biztonságot ígérô, érdekvédel-mi programmal és megvalósított egy privatizációs programot a tôkefelhalmozás jegyében, ami tipikusan jobb-oldali irányzat. A Fidesz indult még az SZDSZ-nél is radikálisabb liberális álláspontról 1988—89-ben, majd ’90-ben a választásokon a vég-letekig vitte, egész el addig, hogy az MDF-kormánnyal kapcsolatban egy jó szava nem volt. Ma nemzeti-konzervatív-liberális állásponton áll. Én nem vagyok az átalakulás ellen, ha valakit a magyar politikatörténetben a Fidesz megtiport, az én voltam, s ennek ellenére, ebben a választási kampányban azt mondtam, hogy jobb a Fidesz, mint az MSZP. Ez azonban nem jelenti azt, hogy azonosultam a Fidesszel. Az MDF-nek azt róttam fel, hogy túlságosan belesimult a Fideszbe, ahelyett, hogy szövetségben, de markánsan képviselné magát. Ebben az is benne van, hogy én a Fidesz változását is elfogadom. Még igazolnia kell magát, remélem, kormányon majd igazolhatja. Jut eszembe: 1983-ban Indira Ghandival találkoztam, aki azt mondta, a következô évben lesz százéves az indiai Kongresszus Párt. Furcsa történet, mert ezt a pártot az angol gyarmatosítók hozták létre a lojális gyarmati értelmiség tömörítésére, és késôbb lett belôle India fel-szabadítási pártja. Tehát, én a pártoktól is elfogadom, ha átalakulnak és változnak, csak igazolják magukat. Ha itt nemzeti erô szervezôdik, akkor le a kalappal, függetlenül attól, hogy ebben nekem milyen szerep jut. Én így látom a magyar politikai helyzetet, s valóban a csalódottság benne van, az én egyéni csalódottságom is, és a társadalomé is. Dániai barátaim mnondták egyszer, ôk azért fohászkodnak a fennvalóhoz, hogy soha ne legyen olyan rossz a so-ruk, hogy Dániának nagy emberekre legyen szüksége. Ezt kívánom én Ma-gyarországnak is.
— A pártok tehát változnak, színt váltanak, átalakulnak, a nép marad. Végülis nem kaptam választ arra a kérdésre, hogy mit is "építünk"? Melyik az a társadalom, amely otthonos számunkra? Mert például az új ma-gyar kormány a polgári jövôt hirdette meg. Polgári jövôt mondanak, de én úgy képzelem, hogy a demokrácia az értékek egymás mellett élése. Ebben felsejlik, hogy a polgári jövô szembeállítás, tehát tagadása valami más értéknek. Hogy látja a jövôt? Lesz egy polgári, és lesz egy nem polgári Ma-gyarország? Mert feltehetôen lesznek, akik nem azokat az értékeket vállalják és vallják, mint amit a most kormányra került koalíció. Melyik az a világ, amelyet elképzel Pozsgay Imre, hogy — ismétlem — ideo-lógiákon, pártpolitikákon túl, egyszerûen csak kényelmes és otthonos lehet számunkra?
— Hadd próbálkozzam egy válasszal. Nem a kapitalizmus újjáépítésére vállalkoztunk, hanem a szabadság, a demokrácia helyreállítására. Meg sem fordult a fejünkben, hogy még egyszer a történelemben tervezett társadalomépítés folyik, hiszen a kommunizmus bukásával éppen az a vágyálom bukott meg, amely tudjuk mivé vált és mivé változtatta az embereket. A társadalom a maga organikus módján alakul. Hogy ebbôl egy darabig a kapitalizmus meg a piacgazdaság jön ki, én ez ellen nem tudok küzdeni, mert nem tudok más alternatívát, mint azt, amiben nyakig részt vettem, ami megbukott, s rám nézve is szégyen. De, szerintem azok, akik a polgári Magyarország jelszavát kiadták, nem jutottak el a fogalom megfejtéséig. Azaz, politikai használatra szánták. Mikor már mindenbe beleunt a nép, mikor már mindentôl viszolyog és már kiütéseket kap a pártoktól, kell valami eredetit mondani. De már alig lehet újat mondani. Ezért jött elô, hogy polgári Magyarország. Meg kell mondani: kire gondolnak, mire gondolnak, hogyan gondolják? Ha polgárt mondunk, akkor én az önrendelkezésre képes embert gondolom. Nem a vagyoni helyzet, nem a bur-zsoá lét, hanem a citoyeni polgár a lényeg. A polgári lét annyit jelent, hogy én egzisztenciális követ-kezmények nélkül vallhatom a meggyôzôdésemet, elveimet, s törekedhetek annak érvényesítésére. Ott nincs demokrácia, ahol civil kurázsi kell a nézetek megvallásához és vállalásához. Milyen mostmár az önrendelkezésre képes polgár? Ma-gyarországon alig van ilyen réteg. A most megvagyonosodott még nem szilárdult meg ebben: vagy lopta, s akkor retteg, hogy valaki számon kéri, vagy olyan konkurenciája támad, amelyikkel nem fog tudni megbirkózni és nagy neki a cipô, amiben járnia kell stb. Tehát a vagyoni háttér ma még legalább annyira bizonytalan, mint a munkahely. Annak ellenére, hogy káprázatos vagyonok jöttek létre, és káprázatos vállalkozások indultak el, még ez a polgári háttér is bizonytalan. Ilyen esetekben a szolidarítás az egyetlen támasza az embernek, s a polgári lét alapja is a szolidaritás. Az én szememben egy munkás is polgárrá válhat, ha védi a szolidaritás. Ilyen nincs ma Ma-gyarországon. A multinacionális cégek nagy része úgy fektet be, hogy semmiféle szolidaritást, szak-szervezetet, vagy más
szervezett formát nem ismernek el. Olyan országokból jönnek, ahol vi-szont törvény kötelezi ôket arra, hogy csak szervezett dolgozót alkalmazzanak. Mindent egybevetve, úgy látom, nálunk még nincsenek meg a polgári lét feltételei, de mint cél, elfogadom. Csak nem kirekesztô célként. Azaz, hogy én citoyen lehessek akár kétkezi munkásként, akár mérnök, akár értelmiségi vagyok. Ezt szerintem a mostani politikai programban végig sem gondolták. Valójában egy rétegpolitikai szemponttá vált, s azt nevezzék akkor középosztálynak. Egy stabil, erôs középosztály, amelyik szellemi fegyverzetével védi az ország stabilitását. De hát ilyen sincs még Magyarországon. Kétféle magatartás létezik az európai színtéren is. Az egyik a polgári, civilizált, európai magatartás, a másik az "ezeknek így is jó" alapú. Tehát, ha egy kormány komolyan gondolja a polgárosodást, akkor az ellentétek kiegyenlítésén kell dolgoznia, csökkentve a szociális, a regionális szakadékokat.
— Most már kissé a mi, itteni térfelünkre terelve a beszélgetést, helyzetünkrôl némi túlzással csupán annyit, hogy nálunk minden mozgásban van, de semmi sem változik. Ez azt is jelenti, hogy Magyarország távolodik tôlünk. Politológusként hogyan látja, az új magyar kormánnyal mennyiben változik Magyarország politikája a román—magyar viszonylatban, s magyar—magyar viszony-latban?
— Elítélem azokat az anyaországbeli honfitársaimat, akik a Kárpát-medence magyar közösségeivel iskolamesteri pozícióból beszélnek. A magyar állam adósa a Kárpát-medencében élô magyarságnak és kötelezettségei vannak vele szemben. S ha új alkotmányozás lesz Ma-gyarországon, akkor ezt konzekvenciákkal járó paragrafusokban kell megfogalmazni. Ez azt is jelenti, hogy mindaddig, amíg a Kárpát-medence utódállamaiban élô magyarság számára, a számukra kijelölt állam területén nem adják meg az emberi jogokat, addig a Magyar Köztársaság kötelezettsége ezekrôl gondoskodni.
Az egyetemes magyarságért való felelôsséget természetesen nem lehet közigazgatási értelemben vállalni, hiszen a közigazgatási határok a ma-gyarság esetében 1920 óta valóban nem esnek egybe a nemzet határaival. Kétségtelen, a magyar kormány feje, a magyar állam területén élô magyar állampolgároknak a végrehajtó hatalma, de az elôbb említett alkotmányos szellemet az egész magyarságra vállalnia kell. Hogy ezt úgy fejezi ki, ahogy Antall József, vagy mint Orbán Viktor, aki egyik lábáról a másikra táncolva próbál kibújni a kérdés alól, ezek már aktuálpolitikai kérdések.
Azzal, hogy kiszabadultunk a szovjet birodalomból, az egész közép- európai béke terhét a magyarok vállára tették. Ez megmutatkozott az alapszerzôdés-kényszerekben, a brüsszeli, berlini vagy bonni üzenetekben. Tehát az a nagy történelmi eredmény, hogy egy birodalom kisöpörtetett Magyarországról '90 július végére, az azzal járt, hogy a világ úgy tekint ránk: mi leszünk a béke megbontói, ha nem vigyázunk arra. Mi vagyunk így a felelôsek azért, hogy jólétben éljen Románia, Szlovákia, Szerbia. Ez egy parado-xona a helyzetnek, s a szabadságunkat sem tudjuk nyugodtan megélni. Ezért voltak kénytelenek a magyar kormányok a nemzetközi szervezetekbe kapaszkodni, és elkezdtek hódolni nekik, ahelyett, hogy partnerként jelentkeztek volna a NATO-ba vagy az Európai Unióba. Ördögi körben vagyunk: kisebbségi sorsra ítélnek 1920-ban nem tudom hány millió magyart, majd utána felelôssé teszik ôket a térség békéjéért. Ennyire ismernek bennünket. Nem tudják azt, hogy alkotmányos nemzet voltunk ezer éven keresztül, s erre "rászoktunk". 1920 óta békeidôben a magyarok egy puskalövést nem adtak le.
— Mennyivel lesz nagyobb Orbán Viktor mozgástere, mint az elôzô kormányzaté?
— Szerintem nemzetközileg nem lesz nagyobb. A NATO-tagságot eldöntöttnek lehet nagyjából tekinteni, az Európai Uniós tagságért pedig kapaszkodnunk kell.
— Tehát úgy gondolja, hogy a román—magyar viszonyban Ma-gyarország, a magyar kormány továbbra is az eddigi kényszerpályán fog mozogni?
— Egy dologban nem engedhetünk: abban, hogy a Kárpát-medencében élô egyetemes magyarság mozgásterét nem szûkítheti még Schengen sem, Unió sem, NATO sem. Akár kívül van valaki a NATO-n, akár belül. Ebben Magyar-országnak kell kialakítani valamiféle álláspontot. És ez a jelenlegi kormányra vár, ha lesz rá politikai akarat. Ezt mondták a választási ígéretben, s ezt számon is kell kérni, mert alkut kötni arra nem lehet, hogy a magyarság egy részét kirekesszük Európából.
A rezervátum területén a maori kultúra is megtalálható. Nemcsak erre a célra berendezett közösségi házak, múzeumok ôrzik, hanem kézmûvességgel foglalkozó élô falu is betekintést enged az ôsi kultúrába.
A falut cölöpökbôl készült védôfal veszi körül. A maori mondákból ismert groteszk állat -és emberfigurák díszítik a kaput, amin be lehet jutni a faluba. Rögtön a település elején, jobb oldalt található a temetô. A halottakat a föld szintje fölé temették, hogy óvják a gejzírek által keltett gôztôl.
A közösségi házak a maori törzsek szellemi központjai voltak, amelyeket általában a falu közepébe építettek. A vérvörösre festett masszív gerendákból ácsolt szertartási házakat szimbolikusan az elsô ôs testének tekintették. Belsejét hasnak nevezték, tartógerendáját gerincnek, s az oromfigura jelképezte a fejet. Gazdagon díszítették fafaragványokkal és festményekkel, minden törzs a saját történetét örökítette meg. A fafaragást a maoriak vallásos tevékenységnek tekintik, és kizárólag férfiak gyakorolhatják, a nôk még csak nem is nézhették.
Az asszonyok szôvéssel, fónással foglalkoznak. Napjainkban a kézmûvességet külön kézmûipari intézetekben tanítják, és csak maori férfiak vehetnek részt a tanfolyamokon.
A faluban az egyik melegforrás mellett egy idôsebb asszony fôtt kukoricát árult. Egy gáz zsákba tete és úgy eresztette be a forró vízbe. A mindennapi fôzéshez is a környéken lévô meleg források gôzét használják.
A népmüvészeti intézet mellett egy kenu van kiállítva, annak a típusnak a másolata amivel az ôseik még a tizenötödik század elôtt Új-Zélandba érkeztek.
A maorik úgy tartják, hogy az ôsök hét hosszú csónakkal eveztek a csendes-oceáni Hawaiki szigetrôl (nem összetévesztendô a Hawaii szigetekkel).A kelet-polinéziaiak beolvadtak a már azelôtt bevándorolt mao vadásztörzsekbe, és úgy alakult ki a klasszikus maori kultúra. A maorik kiváló hajósok, halászok és vadászok voltak. Különbözô burgonyafajtákat termesztettek, valamint a mao (repülni nem tudô) madárra vadásztak. Szakadatlan törzsviszálykodások miatt állandóan harcban éltek: karddal és buzogánnyal vívták meg a csatát. Bátor, hûséges harcosok voltak. A harciasság mellett, az ékesszólás és a bosszúállás is jellemzô volt rájuk. A foglyul ejtett férfiak, nôk, gyerekek nagyrészét megölték és megették, mert hiedelmük szerint így az áldozatok életenergiája és szellemi ereje beléjük költözik. A maori törzsfônököt szentnek tekintették. A haját levágó személynek egy ideig nem volt szabad semmihez sem nyúlni, úgy etették mint egy csecsemôt.
Rotorua látványosságához tartozik még a kiwi ház is, ahol megtekinthetô a csak Új-Zélandon honos madár. A félénk, szelíd, repülni nem tudó, futómadár az új-zélandiak nemzeti szimbóluma. Így is nevezik magukat. Egy nagyobb tyúkhoz hasonlít, szürkés barna, kifejletlen szárnyai vannak, és a madarakra nem jellemzô tulajdonságokkal rendelkezik. Szimat alapján a hosszú csôre végén lévô orrlyukak segítségével keresi meg az élelmet. A kivik föld alatti lyukakban élnek és ide rakják le a tojásaikat is. A tojások kiköltése a hímek a feladata, s csaknem három hónap kell ahhoz, hogy a csíbék kibújjanak. Szabadon a természetben már csak elvétve, lehet velük találkozni, védett területeken gondoskodnak a fennmaradásukról. A legnagyobb ellenségei az oposszum, a szarvas, a patkány stb és természetesen az ember, aki az idô folyamán állandóan pusztította ôket.
A szálló amit hosszú keresgélés után kiválasztottunk "KiwiPaka" nevét viselte és a város óázisának hirdette magát. A kényelmes emeletes ágyak és a minôségi falatozója mellett vonzerejét még növeli az udvaron lévô termál fürdô is. Nincs annál kellemesebb , mint este a gôzölgô vízben csodálni a csillagokat.
A szálláson fiatal lányok fogadták az érkezôket és segítettek eligazodni a falra kifüggesztett tájékoztatók sokaságában. A számtalan szabadtéri sport közül nehéz választani. Lehet sziklát mászni, barlangászni, sárkányrepülni, kötélugrani, ejtôernyôzni, kenuzni, kajakozni, kerékpározni, turázni, stb.
Mirandával egy vad vízi túra mellett döntöttünk.A tájékoztatóban ötven ellenében két és fél óra félelmetes izgalmat, csodálatos tájakat és hét méteres vízesést igértek. A szállóból csak ketten jelentkeztünk, valoszínûleg az esô, illetve a hideg szél miatt. Félórai utazás után megérkeztünk a táborhelyre, ahol a többi vállalkozó már várt a kalandra. Az indulást egy gyakorlat képzés elôzte meg, megtanultuk hogyan kell vezényszóra egyszerre evezni, illetve mi a teendô a vízeséshez közeledéskor. Majd a gumicsónakot a vízre tették és mindenki elfoglalta a kijelölt helyét. A biztonság kedvéért kötelezô volt a búkósisak, felfújható védômellény, és speciális védôruha viselése. A Kaituna folyó kezdetben szerényen kacskaringozott a sûrû
vadonban, néhol gyarsabban nekiiramodott és ilyenkor a csónakot fel-alá dobálta. A természet csendjét egyszer csak a vezetônk éles hangja szakította meg. "Közeledik a vízesés! Jobbra! Hátra evezni! Fejet behúzni, leülni!" Zsuppssz. Pár másodperc telhetett el és a csónakot a sebesen hömpölygô, lezúduló víz magával ragadta, majd teljesen ellepte. Nem tudom mennyi idô telhetett el, amíg ismét felbukkant a folyó felszínére. és boldogan láttuk, hogy mindenki a helyén volt. Megtörténhet, hogy a csónak felborul vagy valaki kiesik a helyérôl - az utasítás szerint - ilyenkor a legcélszerûbb a fejet behúzva összetekeredni, mint egy labda, és megvárni míg a víz ismét a felszínre dobja a kényszer fûrdözôt. A csoportunkból mindenki szerencsésen megúzta a hét méteres zuhanást, s csak szemünk-szánk telt meg vízzel. Nagy meglepetésemre barátnôm vette észre, hogy a kontaktlencsémet a víz kimosta és makacsul az arcomrara ragadt. Nagy volt a szerencsém, de még nagyobb az örömöm.
Az idei esztendô bôvelkedett természeti csapásokban. Az Alsó- Nyárádmentén többször is végigsepert a tájéknak nevet adó kis folyó földagadt vize, errôl lapunkban már többször esett szó. A múlt hét közepén értesültünk róla, hogy Magyarországról önkéntes fiatalok csoportja érkezett Dózsa György községbe, ahol egyes házakat egy hónap leforgása alatt négyszer öntött el a Nyárád. Céljuk egy hétig segédkezni az árvízkárok eltüntetésében. Ôket kerestük fel vasárnap.
Nyárádtô felôl közelítünk a faluhoz. A pénteken érkezett negyedik árhullám ugyan már levonult, ám az út mellett a földeken még áll a víz. A faluközpontban járókelôket kérdezgetve jutunk a "magyarok" nyomára. A csoport nagyrésze a vasárnap délelôtti istentiszteleten vesz részt a református templomban. Utánuk indulva haladunk át a falun, ahol helyenként még az úton is átszivárog a víz, de száraz lábbal jutunk el a Virág panzióig, ahol a csoport étkezni szokott, itt beszélgethetünk velük is.
— Az IDF-tôl érkeztünk, ez a Magyar Demokrata Fórum ifjúsági szervezete — mondja Csampa Zsolt, a csoport vezetôje. Tizennégyen vagyunk, Magyarország minden tájáról. Országos hirdetés alapján gyûltünk össze, mert Magyarországon is árvízveszély volt a közelmúltban, az eredeti szándék szerint nekünk ott kellett volna segítenünk. Végül erre nem volt szükség, így kértek föl, hogy Erdélybe jöjjünk, pontosan ebbe a községbe pedig az RMDSZ ifjúsági közhelyek és a református egyháznak a közbenjárásával kerültünk.
Zsolt bevezetôje után idejövetelük indíttatásáról kérdezzük a csoportot. Szervezetük elveiben szerepel az önzetlen segélynyújtás, erre hallgatva jöttek Erdélybe. Ezért semmilyen juttatást nem kapnak — ez ellenkezne is az elveikkel — sôt, többüknek otthon állásuk is van, ahonnan fizetetlenül távoztak egy hétre. Költségeiket az MDF önkormányzatai adták össze. Anyagi segélyt nem hoztak, de az autóbusz, amelyik idehozta ôket szerda hajnalra, harminc gyereket vitt két felnôtt kiséretében üdülni, a Somogy megyei fonyódligeti diáktáborba.
Nem rajtuk múlott, hogy nem tudtak annyit segíteni, amennyit szerettek volna. Pénteken egy, a kerteket védô árok mélyítése közben zúdult le a Nyárádon a negyedik árhullám. Ekkor persze az árokásást abba kellett hagyni, menteni kellett a víz útjából amit lehetett. Fôleg ott léptek közbe, ahol kevés volt az erôs kéz, bárki kérhette, és kérte is a segítséget, hiszen mindenki tudott ittlétükrôl. Az új árhullám teljes levonulását tegnapra várták, ezután még két napot használhatnak ki, mert a holnapra virradó éjjelen érkezik vissza a gyerekekkel az autóbusz, ezzel pedig holnap hazaindulnak.
A csoporttal egy hivatásos szakember is érkezett. Grósz J. Attila a magyar polgárôrség vegyész fôhadnagya. — Az országos parancsnokság döntött úgy, hogy a csoporttal tartsak, ha a fiatalok is beleegyeznek. Az a feladatom, hogy a helyszínen mérjem fel az igényt, hogy hasznavehetô segítséget tudjunk nyújtani. Felméréseim szerint elsôsorban a vetôanyag ment kárba, illetve a téli megélhetés került veszélybe. Leghamarabb ezt kell orvosolni, méghozzá pontos terv alapján, mert nincs raktározási lehetôség. Ha pedig rendbejön a helyzet, építôanyaggal is lehet támogatni a falu lakóit. Nálunk a polgárôrség szakemberei készen állnak a segítségre, kellenek ezek az információk.
— Nagyon jó szándékúak, — mondja a csoportról Virág István, a nevét viselô panzió tulajdonosa. A hivatalosságok reakciója bezzeg nagyon lassú volt, két árhullám könnyen védhetô lett volna. Azt nem lehet szóban elmondani, hogy mit éreznek az itt élô emberek, de ki a felelôs? Az utcában, ahol lakom, egy álló hónapja csónakkal közlekedünk, méteres vízben. Van olyan idôs ember, aki ennyi ideje ki sem mozdult a házából. Hány év kell ahhoz, hogy a házak falai kiszáradjanak? Tudja, a probléma itt a hetvenes évektôl létezik, rendezni kellett volna a Nyárád alsó folyását, de ez soha nem történt meg. A pénzhiány nem lehet indok!
A csoportból három fiatal tavaly Lengyelországban is járt, az ottani hatalmas árvíz hagyta károk helyreállításában segédkeztek. — Ott sokkal többet tudtunk tenni, mert az árhullám levonulása után egy hónappal mentünk, nem jártunk úgy, mint itt. Egy iskola és egy óvoda helyreállításában segédkeztünk, és hazatértünk után kaptunk egy visszajelzést, hogy csak egy hetet késett a tanévkezdés, nekünk köszönhetôen — mondja Zsolt az elváláskor. Még elnézzük, ahogy beeveznek az utcába, ahol szállásuk is van, aztán mi is továbbindulunk.
Való igaz, hogy pénzértékben nehezen felmérhetô az a kár, amit a sorozatos csapás okozott. Az anyagit lehet téríteni, ez ígéret-szinten már meg is volt, de a gyakorlatig még tekervényes az út. Az ittélôk lelkében esett kárt is lehet téríteni, de nem pénzben. Emberileg sokkal inkább. Az önkéntes munka fogalma még a múltra emlékeztet, de a segítség elve, a tudat hogy nem maradnak magukra, bizonyosan sokat jelent azoknak, akiknek egy évi termésük, esetleg a hajlékuk is tönkrement. Ezek a fiatalok bár sokat nem tudtak tenni, emberileg minden lehetôt megtettek azzal, hogy a rászorulók segítségére jöttek. Több száz kilométerrôl, földrajzilag más országból. Elgondolkodtunk rajta, hány ifjúsági, meg egyéb szervezet van, nem messzébb, csak itt, a megyében. Tudott dolog, hogy fiatalok szervezetten mennek táborozni, dolgozni. Igaz, hogy felfogás és elv dolga lévén senkin nem kérhetô számon a segítségnyújtás. Ez nem is lehet szándékunk, de amikor itt, néhány kilométerre tôlünk történt mindez, magunkban föltettük a kérdést, senki nem veszi itt észre a történteket? A szenvedô alanyok igazán közel vannak, mibe kerülne, ha valaki(k) itthon is kezdeményeznének?
Már hagyományosnak számít nyaranta a Bolyai Nyári Akadémia, az RMPSZ nyári továbbképzô tanfolyam-sorozata. A szovátai Teleki Oktatási Központ idén mintegy harmadát bonyolítja le az akadémia tanfolyamainak — tudjuk meg Bíró István igazgatótól. Itt június 29 és augusztus 1. között tartják a továbbképzôket, ezeken nagyrészt már szakképzett pedagógusok vesznek részt.
Az elsô héten a rajztanárok számára szerveztek programot, a magyar szakegyesület egy csoportja érkezett egy hétre. E csoporthoz csatlakoztak az itthoni résztvevôk, ezt a programot inkább tapasztalatcserének tartották, mintsem továbbképzônek, de a résztvevôk értékelése szerint hasznos volt a magyarországi kollégákkal találkozni. Ezután az óvónôk számára tartottak továbbképzôt.
A napokban ért véget a történelem- és angoltanfolyam. Az angol nyelvet fiatal amerikai értelmiségiek oktatták intenzíven, a Peace Corps részérôl — e szervezet tagjai az egyetem után négy évig oktatnak angol nyelvet önkéntesen a fejlôdô országokban. Az országban dolgozó 18 oktatójuk közül négyen jöttek el Szovátára. A tanfolyam idôsebb résztvevôiben keltett ugyan némi ellenérzést az oktatók fiatal volta, ám a többség hasznosnak tartotta a kurzust. A történelem-továbbképzôn most elôször szervezték úgy, hogy egyetlen elôadót hívtak meg, aki a hallgatókkal való megegyezés alapján állította össze az egyhetes programot — az eddigi gyakorlat több elôadó, külön elôadásokkal — mintegy folyamatként átadva az információt a hallgatóknak, a módszer a visszajelzések szerint sikeres volt.
Ezen a héten a biológia és kémia szakos pedagógusok továbbképzôje folyik, nagy hangsúlyt fektetve az ökológiára. A biológiatanárokkal, ha megengedi az idôjárás is, tovább folytatják a tavaly megkezdett ökológiai tanösvény kiépítését. Ez az ösvény a Cserepeskôtôl a Mezôhavasig visz, ha megvalósul, akkor a szaktanárok, szemléletesen taníthatják az élôvilág változásait egy ezerméteres szintkülönbségû terepen bemutatva.
A Bolyai Nyári Akadémia hatodik esztendeje összesen tizenegy helyszínt ölel fel, Nagybányától egészen Sepsiszentgyörgyig. A tanfolyamok legnagyobb részét Szovátán, Csíkszeredában — itt van az RMPSZ országos elnöksége is — valamint Sepsiszentgyörgyön rendezik.
A tanfolyamok úgyszólván minden szakterületet érintenek. Csíkszeredában az idén elsô alkalommal lesz iskolavezetés-tanfolyam is, ahol a résztvevôket egy tanintézet menedzselésére oktatják. Több érdekes pszichológia-kurzust is szerveznek, van továbbképzô gyakorló mentálhigiénés szakembereknek, vagy nevelés-lélektan pedagógusoknak, külön pásztorál- pszichológia tanfolyam, de ennek gyakorlatiasabb, tréning- jellege van.
Az idei rendezvények az elôzetes számítások szerint 980 hallgatóhoz szólnak. Ez átlagosnak számít az akadémia történetében, de például a szovátai rendezvények alkalmával nagyon gyakran túljelentkezést tapasztalnak a szervezôk.
Sok a vita az elôadókkal kapcsolatban. Az igazgató elmondása szerint fôleg kolozsvári körökbôl hangzik el bírálat amiatt, hogy a meghívott elôadók szinte kivétel nélkül Magyarországról érkeznek. Az akadémia szervezôinek célja, hogy a hallgatók más szemlélettel szembesüljenek a továbbképzôkön, mint ami itthon tapasztalható, no, meg hat év alatt már kialakult egy elôadói kör, akik évrôl évre tudatosan készülnek erre a feladatra, hivatástudattól hajtva, hiszen munkájukért térítést nem kapnak, csak költségeiket egyenlítik ki.
Hatodszor, és az idén utoljára a Magyar Mûvelôdési és Közoktatási Minisztérium határon túli magyarok fôosztálya támogatta az akadémiát, pénzt és logisztikai segítséget nyújtottak a szervezôknek. Azért utoljára, mert épp a napokban ez a minisztérium két részre oszlott, külön mûvelôdési és külön közoktatási minisztériumokat alakítottak helyette. Ami az akadémia szervezôit aggasztja, az egy jelzés értékû intézkedés, ami az átszervezés alatt történt. Az illetékes fôosztályt egyszerû osztállyá minôsítették vissza, jelenleg még sem a jogkörét, sem támogatási lehetôségeit nem tudni. Így egyelôre még azt is homály fedi, hogy az akadémia jövô esztendei megszervezésének lehetôségeit ez miképpen befolyásolja.
Ezzel biztattak a demokraták pénteki sajtótájékoztatójukon, amelyen Al. Petru Fratean elnök és Ileana Filipescu képviselô mellett jelen voltak a megyei alelnökök, és Codruta Farcas, az ún. a demokrata nôk megyei vezetôje. A párt megyei szervezete úgy véli, olvashattuk a sajtótájékoztatóra szóló meghívón, hogy a romániai nôket minden szempontból hátrányos megkülönböztetés éri mind a munkahelyen, mind a magánéletükben. Érvényes ez a bérezésre, a házimunkára, a munkahelyen való alkalmazásra, a politikai életben való részvételre. Ezért készített a DP egy, a nôk és férfiak közötti esélyegyenlôségrôl szóló törvénytervezetet. Ennek alapján "a Maros megyei demokrata nôk" július 20 és augusztus 20 között egész sor kerekasztal-beszélgetést szerveznek Marosvásárhelyen, Marosludason, Segesváron és Dicsôszentmártonban a törvénytervezet tökéletesítése érdekében.
A megyei elnök az ország gazdasági-politikai helyzetére is kitért, s elmondta, hogy Petre Roman, a párt miniszterei, polgármesterei és prefektusai, arra a következtetésre jutottak, hogy a rossz gazdasági helyzet "a reform hiánya" miatt alakult ki. Szociáldemokrata politikát csak akkor lehet folytatni, ha a gazdaság "európai szisztéma szerint mûködik". A költségvetést bírálva kijelentette: "ôszre még rosszabb lesz a helyzet" — hallgattuk, s úgy érezhettük, mintha egy ellenzéki párt sajtótájékoztatóján lettünk volna. Ezután számszerû adatokkal támasztotta alá, hogy mit tettek az árvízkárosultak megsegítése érdekében.
A Vízügyi Igazgatóság igazgatója kinevezése nyomán kialakult botrányt a képviselô próbálta tisztázni. Megtudtuk, hogy Ioan Chioralia harmadmagával vett részt a versenyvizsgán, amit megnyert. Dorin Florea prefektus ezt nem fogadta el, hanem óvást nyújtott be, de nem sikerült megváltoztatnia a döntést. Az is felvetôdött, hogy esetleg nincs-e politikai vetülete a dolognak, ugyanis Chioralia DP-tagnak vallja magát (amit Ileana Filipescu cáfolt), a prefektus pedig inkább egy PNT-snek adta volna az igazgatói széket. Ezt azonban nem sikerült hitelesen tisztázni.
A "vizes" epizód után újra az országos politikára váltottak át. Fontosnak mondták a közigazgatás reformját. Végül kijelentették, hogy mindenekelôtt a pénzügyminisztériumot kell megreformálni, s abban reménykednek, hogy B. Teodoriu demokrata államtitkár meg is teszi, ha hagyják a koalíciós partnerek.
Az elmúlt napokban Marosvásárhelyen járt Alexandru Darie. A fiatal román rendezônemzedék kiemelkedô egyénisége ebben az évadban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának meghívott mûvészeti tanácsosa. A marosvásárhelyi közönség a váradiak Amadeus elôadását, továbbá a Freiburgi Színmûvészeti Fôiskola Equs elôadását láthatta Darie rendezésében.
Hogyan mutatkozna be a marosvásárhelyi közönségnek? — kérdeztük elôször is a vendégtôl, akinek rendezéseit az intenzív színészvezetés, az erôs filozofikus gondolkodásmód jellemzi.
Olyan ember vagyok, aki az újat keresi, és akit élénken érdekelnek a különbözô kultúrák közötti kapcsolatok. Béres András, mûvészeti aligazgató kért fel a Tompa Miklós Társulat részérôl a mûvészeti tanácsadói megbizatásra, ami végül az egész színházra kiterjed, éppen a korábban említett interkulturalitás gondolatából kiindulva. Rendeztem Japánban és Flandriában, s úgy érzem, hogy az alkotó számára nagyon hasznos néha a változás vizében megmártózni annál is inkább, mivel ikertestvérem van.
Egyébként a Bulandra Színháznál vagyok rendezô, ahonnan jó lesz idônként Vásárhelyre jönni, mert kedvelem a várost, az itteni mûvelt közönséget. Azt szeretném elérni, akárcsak az Amadeus esetében, hogy ne tagozatokra járjanak színházba a nézôk, s a román közönség is megnézze a Tompa Miklós Társulat produkcióját, ha jó az elôadás, és fordítva.
Mindkét társulatnál versenyvizsga volt, amelynek zsûrijében részt vett. Milyen eredménnyel zárultak a megmérettetések?
A magyar társulathoz két nagyon tehetséges lányt (Márton Gyöngyi, Tompa Klára) vettünk fel, jól felkészültek, érdekes arcúak.
A román társulatnál meghirdetett tíz helyre 26-an jelentkeztek, köztük a színház ideiglenes tagjai is, akik sajnos nem nyerték meg a zsûri tetszését. Végülis tíz nagyon tehetséges, jól felkészült színészre esett a választás.
Hogyan látja a Tompa Miklós Társulatot, melyek az elsô benyomásai, és mit szeretne megvalósítani velük?
Remélem, hogy egy érdekes csapattal lesz kapcsolatom, tehetséges fiatalokkal, és tapasztalt idôsebb színészekkel. A feleségem együttmûködött Kincses Elemérrel, magam is voltam az Ördögök elôadásán s jók voltak a benyomásaim. Bulgakov Menekülés címû darabját szeretném a társulattal színpadra vinni, egy nagyon szép színmûvet, amely vesztett ügyekrôl szól. A cselekmény a bolsevista forradalom idején zajlik, amikor a veszteseknek menekülniük kell — ami igen erôs drámai töltetû jelenetsor sok szereplôvel.
Véleménye szerint mit lehetne tenni annak érdekében, hogy a vásárhelyi színház visszacsalogassa a közönséget?
Frissíteni kell mindkét csapatot. Jó színmûveket kell bemutatni, értékes szövegeket, tragédiát vagy komédiát színvonalas rendezésben. Bár a színháznak jó rendezôi vannak, meg kell hívni különbözô elképzeléssel dolgozó vendégrendezôket, színészeket, kapcsolatot kell kiépíteni a külfölddel, hogy a marosvásárhelyi színház is bekerülhessen a nemzetközi színházi körforgásba. Persze ez idô kérdése, s ebben magam is szeretnék segítségére lenni az intézménynek.
Szakmai téren milyen tervei vannak a közeljövôben?
Éppen most fejeztem be az 1794 címû darabot, a nemzetközi színházi fesztiválra. Lengyelország után Avignonba megyek, ahol kerekasztal- megbeszélést tartanak a nyugat- és kelet-európai színházak együttmûködésérôl az évezred végén. A szeminárium 15 színházi elôadás anyagi támogatásáról dönt, remélem, hogy a Bulandra Színház mellett ebbe sikerült Vásárhelyt is bekapcsolni. Augusztusban kezdem Delavrancea A vihar címû darabjának próbáit a Nottara Színházban , a Vígszínházban Corneille egyetlen vígjátékát rendezem. A vásárhelyi Menekülés után a Bulandra Színházban Goethe Edmondját visszük színre. Ezzel vendégszerepelünk majd 1999-ben Düsseldorfban, a legnagyobb Goethe-fesztiválon....
Mielôtt még elképzelései megvalósulását kívánnánk, egy egészen személyes kérdés: milyen érzés Iurie Darie fiaként részt venni a romániai színházi életben?
Felelôsséget kíván és hátrányos helyzetet jelentett addig, amíg átléptem azt a küszöböt, amíg úgy emlegettek, hogy a Iurie Darie fia. Mindemellett nagyon jó érezni azt, hogy híres édesapám van, akivel kitûnôen megértjük egymást.
Nem mindenki olyan szerencsés, hogy saját lakása legyen. A kevésbé szerencsés emberek között vannak, akiknek sikerült munkásszállókban, — ha átmenetileg is — otthont teremteni.
A Marostól nem messze, a turbina partján fekszik a Mobex Rt. munkásszállója. A bejárati ajtó elôtti kispadon két fiatalember ül, szájuk sarkában olcsó cigaretta lóg. Tôlük érdekôdöm az épület intézôje felôl.Ráböknek egy ajtóra, s tovább ügyet sem vetnek rám. Gherasim Maria gondnok nincs az irodájában, de néhány perc múlva elôkerül. Szívélyes, mivel "semmi takargatnivalónk nincs."
Az épület valamivel több mint 30 éves, s ebbôl 20-at az én gondnokságom alatt ért meg. Rendszeresen tatarozzák. A tavaly rendbetettük a mellékhelyiségeket és felújítottuk a belsô falakat, míg az idén a külsôre fordítunk nagyobb figyelmet. A 49 két-, három- és négyágyas szobában kb. 140 ember lakik, havi 54 ezer lejt fizetnek személyenként. Ebben az összegben a közköltségek nagy része is benne van, kivétel a villany. Azért ilyen olcsó, mert az épületnek és a gyárnak közösek a fogyasztásmérôi, így a különbözetet a gyár fizeti. Az ittlakók többsége fiatal, kevés az idôsebb, és szinte kivétel nélkül a bútorgyár alkalmazottai. Mindezek ellenére mégis csak átmeneti szállás ez, mert akinek megvan a legcsekélyebb lehetôsége saját otthont igyekszik teremteni. A tavaly két család költözött el, mindkettô kölcsönnel vásárolt.
Földszinti szoba ajtaján kopogtatunk. A négy bentlakó közül csak a villanyszerelô C. T. tartózkodik otthon. A szobán látszik, hogy csak férfiak lakják. A kis asztal üveglapja alatt ASA-s fényképek, nyomtatványok. — Egyike vagyok azoknak, akik a legrégebben laknak itt. 27 éve kerültem ide mint fiatal munkás, legényember, majd megnôsültem és a párommal is itt maradtunk, de nem túlságosan sokáig, mert elköltöztünk a Tudorba, ahol nyolc évet éltünk, amíg a házasságom tartott. Aztán kint laktam a városban, albérletben, de mivel az drága volt, úgy döntöttem, hogy visszaköltözöm. Ennek már tíz éve. Szeretek itt lenni. A körülményekkel meg vagyok elégedve, hiszen keveset fizetek, a gyár közel van, a kantinban elég jól fôznek , a szobákban rendesen takarítanak, rendszeresen cserélik az ágynemût. A szobatársakkal és a többi kollégával remekül megértjük egymást. Nekem jelenleg nem is kell ennél több — mondja C.T. ôszintén mosolyogva, amint kikísér az ajtón.
A földszintrôl az emeletre irányít az épület gondnoknôje. A 11-es ajtón kopogtat, választ sem várva benyit és hangos szóval köszönti a ház asszonyát, M.H.G.-t. A kis tiszta lakás modern, ízléses bútorokkal rendezték be.
Azért lakunk itt, mert sokkal inkább megfelel mint az albérlet. Két kis fizetésbôl nagyon nehezen lehet 100 márkát kiadni csak a lakásra. Az egyetlen amit nagyon hiányolunk, az a saját fürdô. A közös tiszta, használható, de mégiscsak közös. A kisfiam — az ágyra mutat, ahol egy öt év körüli csöppség alussza az igazak álmát — az angyaltól egy saját wc-t kért — mondja nevetve a fiatalasszony. — Itt a körülmények sokkal jobbak, mint más munkásszállókban, de csak átmenetinek tekintjük. Szeretnénk egy saját lakást venni. Sajnos, arra, hogy ez a közeljövôben megvalósuljon, nincs sok esélyünk, de a reményt nem adjuk fel.Még a lottóval is próbálkozunk...
A szomszédban otthon van az egész család. P.-vel, a családfôvel nehéz szóba elegyedni. Szûkszavúan válaszolgat kérdéseimre. — Ebben a szobában csak mi lakunk. 216 ezer lejt fizetünk az én valamivel több mint 400 ezer lejes fizetésembôl Amióta megvan a kicsi a feleségem nem dolgozik. Nemsokára elköltözünk, mert az élet így nem élet. Kimegyünk falura lakni, s reméljük ott jobban boldogulunk.
A szálló bejáratánál újra a két füstöt eregetô fiatalemberbe botlok. Mintha megállt volna az idô, s azon tanakodna, hogyan fordulhatna jobbra...
A Marosszentgyörgyre vezetô út mentén áll a Holding R.T. munkásszállója. Talán a legnagyobb a városban. Jellegtelen formája miatt észre sem veszi az ember.
A ház második emeletén lakik a háromgyermekes F. család. A feleséget s egy apróságot találok otthon. Beletörôdôen panaszolja:
Már három éve lakunk itt, sajnos, nagyon nehéz körülmények között. Ötan egy kis szobában. Ha mindenki itthon van még lépni sem lehet. Délutánonként, amikor a nagyobbik (most elsôs) lányomnak tanulnia kell, könyveivel - füzeteivel elfoglalja az egész asztalt, azt sem tudom, hová legyek. Csak a férjem dolgozik, így nem csoda, hogy egyik napról a másikra élünk. Hiába mondják az emberek, hogy a katonaságnál jól fizetnek, ez nem igaz. 850 ezer lejbôl kell megélnünk. Sikerülne is, ha a szobabérlés díja nem lenne magas. Emiatt van több mint egymillió lej adósságunk. Nem tudom, mibôl fogunk törleszteni. A tavaly kérést adtunk be, hogy mi is kapjunk kölcsönt, tudjunk saját lakást venni. Ha ez sikerül, akkor anyósomat is magunk mellé vesszük, aki majd fôz és vigyáz a gyermekekre, én pedig elmehetek dolgozni. Két fizetésbôl és egy nyugdíjból talán sikerül a részleteket törleszteni és tisztességesen megélni.
Az épületek gondnoka, Vasile Apostol jól ismeri az F. és még néhány hasonló helyzetben levô családot.
— Sajnálatos eset. Egy ideig rendszeresen fizették a bérletet, de aztán kezdtek elmaradozni, mi pedig nem tettünk semmit, pedig valószínûleg kellett volna. '89 elôtt, amikor a tröszt az aranykorát élte, nem voltak ilyen gondok. Mindenki, aki itt lakott, a cég alkalmazottja volt és ingyenes ellátásban részesült. Azóta persze változot itt egy és más... A vállalat több részre bomlott, kevés az alkalmazott, kisebb a termelés, tehát nem engedheti meg magának, hogy jótékonykodjon.
— A tartozások okoznak-e gondot?
— Sajnos igen, mivel így soha nincs elég pénzünk, hogy megfelelôen gondozzuk az épületeket. Pedig rászorulnának, nekem elhiheti. A tavaly sikerült a legrégebbi épületet (azt, amiben az F. család is lakik) kicsit rendbehozni. Ahol éppen muszáj volt festettünk és meszeltettünk. Ez nem volt olyan rég, de már alig látszik. A fûrdôk tisztaságával is állandó gond van. A takarítónôk nyolc órán át dolgoznak, hogy tisztaság legyen, de másnap ugyanolyanok, mint egy nappal korábban. A csotányoktól is emiatt nem tudtunk szabadulni. Megszervezzük a fertôtlenítést, de tíz családból biztos akad kettô - három akik nincsenek otthon, tehát azoknál elmarad. Így mindig van csótány az épületben.
— Tehát mindenért a lakók a felelôsek?
— Nem, errôl szó sincs, hiszen az emberek nagy részét személyesen is jól ismerem, és tudom róluk, hogy gondos emberek. Sajnos itt vannak az "átutazók" , akiket kénytelenek voltunk befogadni, hogy továbbra is mûködni tudjunk. Ezek közül kerülnek ki azok, akik a legtöbb rongálást okozzák.
A Manpel munkásszállója Vásárhely azon részén épült, ahová nem szívesen költözik az ember. A vegyikombinát és több nagy vállalat közelsége nem teszi túlságosan vonzóvá.
A faluról érkezett B. Magda takarítónô már több éve él itt. Jó emberek lakják a szállót. Dolgoznak, pihennek, gyermekeikkel foglalkoznak, néha még szórakoznak is egy kicsit. Az emberek tisztelik egymást, így még összeszólalkozás is alig fordul elô.
Maier Iosif fiatal házas és csak néhány hónapja lakik itt, de máris otthonának tartja az egyetlen szobát. — Már hat helyen laktunk, de mindenhol túl drága volt nekünk. Ez olcsó és tiszta hely. Szerencsének tartom, hogy ide költözhettem. Meg azt is, hogy olyan emberek a szomszédaim, akiket nagyon tisztelek. Az elsô héten például nagyon kellemesen érintett, hogy a szomszédok nem törtek ránk a fürdôben, miközben tisztálkodott a család, hanem türelmesen kivárták, míg befejezzük. Itt nem fognak olyan dolgok megtörténni mint máshol, ahol sem a lopástól, sem egyébtôl nem riadnak vissza. Én úgy érzem, hogy mi, akik itt lakunk, egy nagy családot alkotunk.
Az iméntiekbôl akár "rózsaszínûnek" is tünhet a munkásszállóbeli élet. Talán, mert a lakók többsége ilyennek szeretné látni ezt a számukra egyetlen biztos pontot a bizonytalanságban.
Most már a szomorú "eredmények" ismeretében, tanulók, szülôk, tanárok megállapíthatják, hogy Marosvásárhelyen (s bizonyosan máshol is) nagy-nagy általánosságban a vártnál gyengébben szerepeltek a júliusi felvételi vizsga alkalmával. Illetéktelen vagyok a román nyelv és irodalomra kitérni, valamint a matematikára, ezért csupán az anyanyelvi kérdésekkel foglalkozom abban a reményben, hogy soraim nem falra hányt borsóként peregnek vissza.
1. Ismételten nem érvényesült, hogy mind az irodalmi, mind a nyelvtani tétel 4-4 pontot érjen, noha a tanterv mindkettôre heti 2-2 órát ír elô. Adjunk tehát olyan változatos, a tananyagot magába foglaló feladatokat, hogy a nyelvtan is 4 pontos legyen, hiszen tanulóink között vannak, akik a nyelvtant jobban kedvelik, hadd érvényesíthessék tudásukat, készségüket!
2. Csodálatos egybeesés, hogy a május 28-iki városi (vagy megyei) egységes felmérô dolgozat szintén Nyilas Misi jellemzését kérte. Ha errôl tudott a legfelsôbb tanügyi hatóság, miért nem adta János Vitéz, Móricz édesanyja, Toldi, Lúdas Matyi, Strázsa János, Csongor, Tünde, Baradlay Mária, a Baradlay-testvérek, a Déry-elbeszélés öregasszonyának jellemzését, vagy valamelyik irodalmi tételt a 25 közül, hisz mondhatni — tisztelet a kevés kivételnek —, egész tanévben ezeket "sulykolják a fejétôl a farkáig", rendszerint ezek diktálásából áll az óra, s ennek következtében elhagyják, vagy csak "díszlépésben" esik szó a Megjártam a hadak útját, A grófi szérün, Wesselényi, Dózsa György unokája, Csere János köpenyében (részlet), Tücsökzene, Kalevala (részlet), Kiscsikó-sirató, Dúdoló ... címû mûvekrôl. Arról nem is beszélek, hogy a tanterveben elôírt mindenik könyv nélkül megtanulandó versrôl, szövegrészletrôl nem is hallottak.
3. Ady Az Értôl az Óceánig c. versének elemzése — még jó, hogy a vers mindhárom szakaszát a minisztérium közölte, pedig a VII. osztályban kötelezô versként említi a tanterv — okozta a legnagyobb csalódást, tájékozatlanságot (2,5 pont), ugyanis ez tavalyi anyag volt. Ki tudja, akkor mennyire értették meg? A tartós elsajátítás didaktikai-pedagógiai elve nem bizonyult reálisnak, noha József Attila Holt vidék c. versének elemzése erre mintát nyújtott, utána következett a lírai versek elemzésének tanítása, s begyakorlásként Kosztolányi Októberi táj c. versének elemzése.Vajon hányan végezték ezt el?
4. A "mássalhangzó-törvényszerûségek" kifejezést nem mindenik tanuló érthette meg, hiszen a tankönyv a 209. oldalon "A mássalhangzók kapcsolódása" címszót használja, a legtöbb gyakorló tanár "mássalhangzó-kapcsolatról" kérdezte VIII. osztályos tanulóját. Itt kell megemlítenem, hogy a tankönyv egyáltalán nem említi a mássalhangzók torlódása miatti kiesést (pl. pénzsóvár-pénsovár, mindnyájan-minnyájan, mondta-monta, jelentkezô-jelenkezô stb.). Kb. hat éve dr. Kuszálik Piroska (nyugodjék békében!) tanárnônek ezt említve, nagyon csodálkozott a tankönyv eme hiányosságán, annál is inkább, mert A magyar helyesírás szabályai 11. kiadása a 61. pontnál megemlíti.
5/a. Nem tudok megbékülni azzal, hogy a legfelsôbb tanügyi hatóság nem tudja, hogy a pontozásnak a TÉNY-en kell alapulnia. Az 1. mondatban 4 tény van, pontértéke 0,5, a 2. mondatban 2 tény, pontértéke ugyancsak 0,5 pont, s nem is volt változatos. Én könnyen tudnék egyetlen olyan mondatot alkotni, melyben 10 tény lenne, s csak 3 ismétlôdne, de az is más-más formában. De ahhoz egy kicsit többet kell gondolkodni, s az fáradtságba kerül.
5/b. Nagyon zavaros a csillaggal megjelölt követelmény: "Állításodat támaszd alá példákkal!" Melyikekkel: a két mondatban elôfordultakkal vagy a jelölt teljes hasonulás 3, a jelöletlen teljes hasonulás 7, a részleges hasonulás 3 esetével, továbbá a rövidüléssel (összeolvadása mondatokban nem volt)? Ha az utóbbit kívánta — mint, ahogy több tanuló ezzel is próbálkozott —, ez külön, az elôbbinél magasabb pontszámot igényelt volna, figyelembe véve a követelmény nehézségét. Szerintem a csillag utasítást kívánt volna.
6. Mellbe vágott az "Adott a következô mondat:" Ez úgy hangzott, mint a mértanban: "Adott az AB egyenes." Így lett volna helyes: "Olvasd el figyelmesen!"
6/a. Miért kellett bizonytalanná tenni az a. feladattal nagyon sok tanulót, holott annak jellege kijelentô, állító, egyszerû bôvített mondat volt?
6/b. A mondat ágrajzának elkészítése helyes követelmény volt, kiegészíthették volna a szószerkezetek (szintagmák) megnevezésével, valamint a mondatrészek szófaji értékének megállapításával, úgy, ahogy a tankönyv a 298-299. oldalakon kéri, s így szükségtelenné vált volna az aláhúzott legtetején és hasaltak "szótani" (helyesen: alaktani) elemzése. A legtetején szó elemzése helyett jobb lett volna a kanyargó szó elemzését kérni, nem okozott volna bizonytalanságot, hisz tanulóinkat arra tanítjuk, hogy egyszerû szavak esetében a rag és jelek leválasztása után kapjuk meg az abszolút és a relatív szótövet, azaz szófajtát. Ezért vehették egyaránt fônévnek (tetô), hisz alaki viselkedése szerint a fônév kaphat fokjelt (pl. legkutyább stb.), valamint helyhatározószónak (pl. legfönnebb).
Tanulság a jövôre: okvetlenül kerülni kell az ilyen többféleképpen felfogható szófajok elemzését.
Végezetül visszatérve a júliusi középiskolai felvételi gyenge "eredményeire", annak okát általában az I-VIII. osztályosok eddigi oktatásában kell keresnünk, mely nem általánosítható minden tanerôre, s fôképp abban, hogy tanulóink nem olvasnak eleget, ezért szókincsük szegényes, helyesírásuk bizonytalan (helyesírásuk megjavításának nyári feladatairól külön cikkben fogok szólni), nem mindenik tanár érvényesíti munkájában a kreativitás, a tanulók önálló alkotóképességének elvét, ragaszkodik ahhoz a szöveghez, melyet az órán ô diktált, a szülôk többsége közömbössé vált, nem ellenôrzi kellôképpen gyermeke munkáját, elômenetelét, nem tud hiányosságairól stb.
Okolható a minisztérium is némelyik tétel nehézségéért (pl. a 2. tétel), zavaros megfogalmazásáért, melynek biztos következménye, ha gyökeresen nem igazodik egy közepes tanuló értelmi szintjéhez — az lesz, hogy egyre több tanuló ész szülô választja a román tagozatot, melynek következtében magyar anyanyelvû tanáraink álláslehetôsége beszûkül.
Minden illetékes azért fáradjon, hogy az annyiszor hangoztatott: Minôségi oktatást! — ne csak üres szólam maradjon!
Rendes fiúknak néztek ki, olyanoknak, akik nem bántanak senkit. Olyanoknak, akik csordában elviselhetetlenek, de különben nem ártanak a légynek sem. Szétmennek a röhögéstôl, hangoskodnak a huszason a fôtér felé. Mintha csak ôk utaznának ezen a buszon. Akarom vagy sem, hallgatom. Az ember ilyenkor nem szívesen szól, pedig igazsága szembeszegülhetne. De inkább elkerüli, minek vegyék unalmas közhelynek, amit mondhatna.
Jószerével akár megértô is lehetnék irántuk, rokonszenvezhetnék velük. Zavartfejû tinédzserek, fülbevalóval fülükben vagy anélkül, mindig voltak és lesznek. Majd hülyék lesznek mások lenni, másként viselkedni. Ha nekik így jó. Ha ettôl fiatalok. Ha ettôl lehetnének szimpatikusak. De ezek a rosszcsont gyermekek nem azok. Ostoba szövegelés még ennyire nem kólintott fejbe. Nem a brutális szöveg, nem a slendriánság zavarta hallásomat. Nem a lecsupaszított nyelv, az igénytelen szavak. Nem a banális értelmetlen mondatok csikorgása. Valami egészen más dolog miatt ellenkezem...
Magyar beszédet hallottam. És mégsem. Mert holmi keveréknyelv azért nem az. Amikor se így, se úgy nem beszélnek, hanem összevissza, amikor más-más jelentésû szavak hibásan csúsznak egymásra. Ezek a fiatalok nem sokat tanulhatnak az iskolában és úgy is maradnak. Most éppen két nyelv között félúton, tétovázva tudatlanul, sem itt, sem ott. Sem az egyiket, sem a másikat nem úgy használják, ahogyan és amikor kellene. A szavak helytelen sorakozása, primitív és zagyva keveredése két nyelvnek, fájt nekem. Elszomorított a sovány szókincs, a nyelvi mûveletlenség. És a felnôttek bûntudatát éreztem. Az oktatóét, aki nem minden esetben tudja betartani a fontossági sorrendet a nyelvek között. Hiszen könnyen meglehet, sehol senki nem tudatosította ezekben a fiatalokban, hogy az anyanyelvet becsülni illene jobban és ragaszkodni, tartani hozzá. Mindenek felett és mindenek elôtt. Mert az ember más nyelvek befogadására is így lenne alkalmas(abb), ha valaki a sajátjának értékeit már felfedezte és azzal mérheti, fordíthatja másokét. Meglehet a család sem olyan, amilyen kellene legyen s benne az összetartás, a hovatartozás kimerül a megélhetés napi kínjaiban. És észre sem veszik, amit feladnak, ami kikopik olcsó életükbôl.S aztán már nem is hiányzik; olyan mindegy hogyan kommunikálnak egymás között. Asszimilálódásukért hibás az iskola, a társadalom, a közösség, amelybôl vétettek. Ha nem tudjuk megtartani magunknak ôket. Szemrehányás csak minket érhet, ha meg nem látjuk, ha elnézzük, hogy szemünk elôtt cseperedik fel a félbemaradt, elkorcsosult nemzedék. Mint értékkategória. Megmagyarázhatjuk, azonosíthatjuk a tényeket (a lealacsonyító teljesítményt) minden iskolaháborúnkkal, amibe belekényszerítenek napról-napra, a mindig összeszámolható kisebbségi nyavalyánkkal. De csak akkor, ha a kár pótlását, a nyugtatgatást mástól várjuk (na, azt várhatjuk!) és nem bízunk magunkban. Mindenki volt fiatal, olyan, amilyen; volt úgy, hogy elcsavarogtunk hazulról, hogy haragudtunk a felnôttekre s nem tiszteltük ôket eléggé s lekicsinyeltük, amikor valamiért óva intettek és akárkivel elôfordulhatott, hogy nem azt csodálta, akit kellett volna; természetesen volt úgy, hogy máshol járt az eszünk s nem a tanuláson; volt szigorú magyartanárnônk, akinek egyetlen hibáját nem nagyon szívleltük: percre jött csengetés után tanítani, de ô lehetett a bizonysága annak, hogy a helyes igeragozást nem feltétlenül az anyamellrôl szívtuk magunkba... Elmúlt persze, már csak nosztalgiázunk. Tovaszállt és csak emlék, akinek az... Minden, minden. Ki-ki eltalált, jól vagy rosszul, a neki tetszô életmódhoz. Egyetlen kérdés kínozhat csupán: vajon mekkora önérzetünk, azonosságtudatunk, amivel megmaradtunk? S amit gyermekeinknek átadhatunk. Mert a felelôsség a miénk.
Kétszáz éves ima, ráolvasás, kántálás olvasható a gyímesi és moldvai magyarok népköltészeti-vallásos hagyományaiból merítô, "Kiriszusz háze arangyosz..."címû, az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfôiskola kiadásában megjelent kötetben. Harangozó Imre újkígyósi népköltészeti gyûjtô fedezte fel ôket erdélyi, moldvai útjain. Az ottani meglehetôsen konzervatív magyar népi mûveltségben megôrzött alkotások a késôközépkor világát idézik, s a legnagyobb értékük, hogy fél évezreddel korábbi, egyszerre nemzetközi, pogány és keresztény gyökerû - vallási-népköltészeti mûfaj termékei - állapítja meg Erdélyi Zsuzsanna, a folklór e területének egyik legnevesebb magyar szakértôje a gyûjteményt értékelô elôszavában. Az ezer példányban közreadott újkígyósi "csángó imakönyv" végén szép fénykép-összeállítás ad ízelítôt a pusztuló moldvai magyarság falusi ládafiák mélyén megmaradt népi képtárából és a gyûjtô által a helyszínen készített felvételekbôl.
Maffiavezéreket ítéltek el Szicíliában
A szicíliai maffia 29 tagját ítélték szombaton életfogytig tartó börtönbüntetésre. A maffiózókat tíz gyilkosság elkövetésében találták bûnösnek. A most elítért bûnözôk között van Nitto Santapolo, a maffia catanai csoportjának egyik vezetôje is. Ô azért került a bíróság elé, mert utasítást adott egy helyi rendôrfônök és egy újságíró meggyilkolására, jelentette a Reuters. Néhány nappal korábban a maffia 18 vezetôjét ítélték életfogytiglan tartó börtönre, Salvo Limának, az Európai Parlament képviselôjének meggyilkolásáért.
Halálos ítélet Floridában egy magyar pár meggyilkolásáért
Halálra ítéltek két floridai férfit egy gazdag magyar pár meggyilkolásáért. A tettesek áldozataikat földarabolták és testrészeiket hordókba, vödrökbe rejtették. Az AP jelentése szerint Alex Ferrer, Miami-Dade kerület bírája halálra ítélte a 24 éves Noel Doorbalt és a 32 esztendôs Daniel Lugót a Magyarországról származó 33 éves Frank Griga és a 23 éves Krisztina Furton meggyilkolásáért. A vád szerint Lugo és Doorbal egy bûnbandához tartozott, amely a miami felsôbb társadalmi körökbôl szedte áldozatait, elrabolta, majd megkínozta ôket, hogy ezáltal vagyonukhoz juthasson. Grigát, aki az amerikai telefonszex-üzletágban szerezte 10 millió dolláros vagyonát, fején érte a végzetes ütés, amikor egy Miami Lakes-i lakásban kínozták. Furton állatoknak való nyugtató túladagolása következtében halt meg, amikor a banda lakásuk biztonsági kódját akarta kiszedni belôle.
Bulgária pénteken a Közép-európai Szabadkereskedelmi Egyezmény (CEFTA) hetedik tagországa lett, jelentette Szófiából az AFP hírügynökség. A CEFTA hat tagjának - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovénia, Szlovákia, Románia - és Bulgáriának az illetékes miniszterei írták alá a bolgár fôvárosban a megfelelô dokumentumokat, amelyeket még jóvá kell hagyniuk a parlamenteknek is. A megállapodás szerint Bulgária fokozatosan liberalizálja kereskedelmét az eddigi CEFTA-országokkal jövôre és 2000-ben. A CEFTA 2001. január 1-jétôl szabadkereskedelmi övezet kíván lenni, hogy megkönnyítse tagjai csatlakozását az EU-hoz. Bulgária kereskedelme a CEFTA-országokkal tavaly 161,7 millió dollárt tett ki, ez a bolgár külkereskedelmi forgalom 5 százaléka volt, emlékeztetett a hírügynökség.
Három falut elmosott a szökôár
Akár kétezer is lehet a pénteki tengerrengés utáni szökôár halottainak száma Pápua Új-Guinea északi részén. Vasárnap délelôtt 599 volt a halottak hivatalosan megállapított száma. Pénteken a Richter-skála szerint 7-es fokozatú tengerrengés volt Pápua Új-Guinea partjaitól 30 kilométerre. Ennek hatására hét méter magas szökôár keletkezett, amely lecsapott a partvidékre. A területen nyolc-tízezer ember élt. az ABC nevû ausztráliai rádió katonai forrásokra hivatkozva közölte a 2000-es számot, hivatalosan az adatot nem erôsítették meg. Az özönvíz három falut teljesen, egy másikat szinte egészen elmosott.
Legkevesebb 85 ember esett áldozatául eddig az Egyesült Államok déli részét sújtó hôhullámnak. Texas, a legsúlyosabban érintett szövetségi állam egyes részein már két hét óta 38 Celsius fokot vagy annál is többet mutat a hômérô. A hatóságok adatai szerint a rendkívüli meleg következtében a hét végéig Texasban 35 ember vesztette életét. Louisianában 22, Oklahomában 28 az áldozatok száma. A legtöbb halálos áldozat szegény, idôs ember, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy légkondicionáló berendezésük vagy ventilátoruk legyen. A légkondicionáló berendezések állandó használata következtében a Texas Electric áramszolgáltató konszern rekord értékû áramfogyasztást mért. A tartós szárazság miatt a szövetségi állam egyes városaiban már korlátozták a vízfogyasztást. Texasban március óta nem volt számottevô csapadék.
Hamis vádak alapján ítélték el Hitler rokonait
A második világháború végén a szovjet titkosszolgálat Ausztriában letartóztatta és képtelen beismerô vallomások alapján tartotta fogságban Hitler öt rokonát. A KGB irattárában a közelmúltban bukkantak rá az eddig titokban tartott jegyzôkönyvekre. A náci vezér Eduard Schmidt nevû unokatestvérével egyebek között olyan vallomást írattak alá, amelyben "beismerte, hogy tudott Hitlernek a Szovjetunió elleni katonai terveirôl és helyeselte azokat". A rokonok letartóztatása és fogvatartása hamis vádakon alapult. Schmidték ugyanis 1907-ben látták utoljára Adolf Hitlert. A Führer Ausztriában letartóztatott rokonai közül a szovjetek hármat 25 évi börtönre ítéltek. Közülük csak a legfiatalabb, a Johann Schmidt nevû másodunokatestvér tért vissza 1955-ben Ausztriába. A másik kettô meghalt és további két másik Hitler-rokon a vizsgálati fogságban, elítélése elôtt elhunyt.
Könyvbemutató a Bernády Házban
Ma 18 órától a Bernády Közmûvelôdési Központban bemutatják a Szigetek a Holttengerben címû, a Mezôségrôl szóló antológiát, amely egyebek között Makkai Sándor, Nyírô József, Sütô András, Wass Albert írásait tartalmazza, valamint Barabás Lászlónak a Forog az esztendô címû, a Sóvidék népszokásairól szóló mûvét, amelyet Gálfalvi György, illetve Nagy Pál méltat. Közremûkôdik Kilyén Ilka színmûvésznô. A két új könyvet a Mentor Kiadó jelentette meg.
A marosszentgyörgyi Mozaik amatôr színjátszó csoport a római katolikus plébánia támogatásával 1998. május 16-án 10 órától a helyi kultúrotthonban negyedik alkalommal rendezi meg a Maros megyei falusi színjátszó csoportok tavaszi fesztiválját Mindent Tháliáért címmel. A találkozón a megye területén tevékenykedô falusi színjátszó csoportok vehetnek részt. A jelentkezési leveleket — amelyek tartalmazzák a kiválasztott darab címét, szerzôjének és rendezôjének nevét, a színészek névsorát — május 11-ig fogadják. A darab idôtartama nem haladhatja meg a 35-40 percet és csak vígjáték lehet. Jelentkezés a következô címen: Nagy András, Marosszentgyörgy (Sângeorgiu de Mures), Új (Noua) utca 608. szám, F2. tömbház, 2-es lakrész, irányítószám:4328.
A dicsôszentmártoni Népszínház április 24-én 19 órakor a helyi Mûvelôdési Ház termében bemutatja: A miniszter félrelép címû bohózatot.
Autóbuszjárat Csittszentiványra
Április 15-tôl, 5—8, 12—16 és 20—23 óra között félóránként indulnak járatok a marosvásárhelyi vasutállomásról Csittszentiványra ( és nem Marosszentannára, amint tévesen megjelent) illetve Bergenyébe. Egy utazás ára 6300 lej. Bérleteket is lehet váltani, egy hónapra 85 ezer lej (csak munkanapokra), illetve 90.000 lej (hétvégékre is).
Elôadás a perifériás érbetegségekrôl
A marosvásárhelyi 4-es és 2-es körzet szervezésében ma 17 órákor a fôtéri katolikus plébánia elôadótermében dr. Benedek Imre kardiológus fôorvos elôadást tart Általános tudnivalók a perifériás érbetegségekrôl címmel.
A Kobak 6. számának tartalmából: A legfontosabb az emberi tartás és az egyéni út — vallja Barta Zoltán történelem szakos tanár, az Élôvilág rovat a fehér királyról vagyis a jegesmedvérôl szól, Uff, én beszéltem címmel, amit még nem tudtunk az indiánokról, horoszkóp, angol-tanítás, keresztrejtvények, Mihály Réka, Boldizsár Judit, Suba Zsuzsa, Paál Csongor, Diós Elvira, Albert Noémi versei, fogalmazásai, valamint Terra kapitány expedíciója.
Hogyan készüljünk a kerékpártúrákra?
Ez a témája a Pro Biciclo Urbo egyesület e heti találkozójának, amelyet szerdán, április 23-án, délután fél ötkor tartanak a Fokusz Ökó Központ Bôség utca 6. szám alatti székhelyén.
A Dicsôszentmártoni Föld-napok
A dicsôszentmártoni MADISZ és a Sipos Domokos Mûvelôdési Egyesület Föld-napi rendezvényeket szervez a következô programmal: április 23-án 18 órakor megnyitó az Ökumenikus Központban, Orbán Csaba környezetvédelmi elôadása, majd környezetvédelmi Ki mit tud? az V-VIII. osztály számára. Április 24—25. sportvetélkedôk, az Elméleti Líceum és a Traian Gimnázium sportpályáin. Április 26-án 15 órától a Stejarul vendéglô környékének megtisztítása.
A Hahota színtársulat április 25-én, szombaton este 7 órakor Marosvásárhelyen a Kultúrpalota nagytermében elôadja Marc Camoletti: Leszállás Párizsban címû kétfelvonásos vígjátékát. Jegyek a Kultúrpalota jegypénztáránál kaphatók.
Nyárádszeredában április 23-án, csütörtökön este 8 órától a helyi kultúrotthonban tartják az RMDSZ tisztújító közgyûlését.
Erdôszentgyörgyön Szentgyörgy-napi ünnepségek
Április 26-án, vasárnap kerül sor Erdôszentgyörgyön az V. Szentgyörgyánapi ünnepségre. A nap rendezvényei közül megemlíthetô a György nevûek köszöntése, a szabadtéri istentisztelet, dr. Tövissi József nyugalmazott egyetemi tanár elôadása, az Énekesmadár címû színmû bemutatása a helyi Mûvelôdési Házban. Az ünnepségre, amelyet egész napos kirakóvásár és a helyi fúvószenekar térzenéje tesz színesebbé, Baja testvérváros küldöttei is hivatalosak.
A segesvári Bástya színház programja
A Kovácsok bástyájában mûködô színházban április 29-én, szerdán Ioana Craciunescu tart színházi estet, majd bemutatja a Crestet si Chiare címû könyvét. Április 30-án 18 órától George Ciolpan Támaszpont címû pantomimjátékát mutatja be, majd a sepsiszentgyörgyi Deák házaspár Az emberi testjelek és szimbólumok címû grafikatárlata nyílik meg.
Copyright © Népújság - 1998