L. évfolyam 138. (13925) sz.

1998. Július . 17. péntek

Quod licet lovi, azaz amit szabad Philippinek...

Fülöp Géza

Amikor elôször merült fel – ha jól emlékszem, a Magyarok Világszövetségében – a kettôs állampolgárság ötlete, kitört a botrány. A velünk szimpatizáló román politikusok és a sajtó felháborodottan tiltakozott és hazaárulást, területi épség-veszélyeztetést szimatolt. Természetesen az RMDSZ vezetôsége is azon nyomban elhatárolta magát egy ilyen, sanda szándékokat rejtô, a román – magyar békét fenyegetô, kisebbségi státusunkat megingató javaslattól. (S úgy mellékesen Tôkés László ismét tanújelét adta másképp gondolkodó, tehát elfogadhatatlan magatartásának.)

És most mit olvasok a Népújság július 10-i számában?

Paul Philippi, a Romániai Német Demokrata Fórum elnöke "ismételten felvetette a német kisebbség kettôs állampolgárságának kérdését..." és tovább: "Az RNDF elnöke kiemelte: a román állam nem lát összeférhetetlenséget a romániai német közösségnek nyújtandó kettôs állampolgárságban..." Nota bene: a német közösségnek, nem egyes német állampolgároknak!

Úgy tûnik, talán revideálni kellene véleményünket ebben a kérdésben. És talán azon is el kellene gondolkodnunk, hogy nem mindig az a jó, ami "jófiúságunkat" bizonyítja.

Vendégünk volt a Benkó Dixiland Band

Vajda György

Szuperkoncert egy profi zenekartól! Aki szerdán este nem lehetett a marosvásárhelyi Sportcsarnokban, minôségi zenei elôadásról maradt le. Az amerikai négerek spirituáléiból, a blues és a dzsessz ôskatlanából inspirálódó és New Orleans sajátos zenei nyelvén szólt hozzánk egy olyan együttes, amely ebben a mûfajban a világ legjobbjai között van már évtizedek óta. Egy ilyen fellépés megtiszteltetés a hallgatóságnak és a városnak, hiszen hasonló kaliberû együttes valójában még nem járt Marosvásárhelyen. Illett volna ezt kellôképpen viszonozni, hiszen a koncert bevételét, mint már említettük, az árvízkárosultaknak ajánlották fel. Annak az 1200 zenekedvelônek, aki ott volt, a zenekarvezetô Benkó Sándor a számok bevezetôjeként valóságos zenetörténeti leckét tartott. A Dixiland egy olyan ország, ahol nincsenek határok, korcsoportok vagy faji kategóriák. Ez a zene a világ bármely részén mindenkihez szól és ugyanazt az életkedvet és szeretetet tolmácsolja, amely valósággal a sportcsarnokbeli szinpadról is sugárzott. Annál nagyobb öröme és elégtétele valakinek az életben nem lehet, mint azt csinálni, amit igazán szeret — mondta Benkó Sándor, s ôk ezt teszik immár 41 éve. Ez a munka évi 240 koncertet, dzsessz tanfolyamot mexikói és budapesti gyerekeknek, rendszeres lemez-, valamint CD-kiadást jelent. Turnéztak már majdnem mindenütt a világon, játszottak 300.000 ember elôtt, szelidítettek meg vad rockereket, s talán több kötetnyi könyvre való élményt gyûjtöttek össze a földkerekségen. Jelenlétük a zenei világban már történelem, s büszkék lehetünk, hogy másfél órára Marosvásárhely is része lett ennek. Köszönjük az üzenetet, visszavárjuk az együttest!

A megyei tanács ülése

Lokodi Imre

Visszakerült a Parc Szálló!

Tegnap déli 12 órai kezdettel ülésezett a Maros Megyei Tanács huszonkilenc jelenlevô tanácsossal, Ioan Toganel elnökletével, aki a hét napirendi pont ismertetése után a legutóbbi tanácsüléstôl eltelt idôszak eseményeirôl számolt be. Különösen hangsúlyt kapott a megyét katasztrófaként sújtó árvízkárok összesítése, valamint a károsultak megsegítése. Az ülésen jelen volt Dorin Florea prefektus, aki hosszú jelentést olvasott fel a minisztériumi és más központi közigazgatási szervek Maros megyei intézményeinek 1997-es tevékenységérôl. Talán nem árt közzétenni néhány adatot, amit aztán az olvasó más forrás híján ez évi adatokkal összevethet majd... Tavaly a munkaerôhivatal által háromszor megrendezett munkaerôpiacon 72 munkáltató ügynökség 1000 munkahely-ajánlatának mindössze 40 százalékát foglalták el munkanélküliek. 478 állásnélkülinek szerveztek szakmai átképzô tanfolyamokat és az új szakmában 88 személy foglalt el munkahelyet... A megyében 26.500 többgyermekes család részesült családi pótlékban,4,9 milliárd lejes össztámogatásban. 1997-ben összesen 59.532 tulajdonbizonylatot adtak ki, ez a megye lakossága összjárandóságának mintegy 50,4 százaléka. Az elhalálozások 58,6 százaléka megbetegedésekbôl adódik, a rákos daganatok 12,2 százalékban tarolnak. Balesetek, mérgezések, öngyilkosságok az elhalálozások 10,5 százalékát teszik ki. A mûvi vetélések száma 7208, némileg csökkent 1996-hoz viszonyítva. Hogy az életszínvonal mennyivel... nôtt, arról jobb nem beszélni most

Visszatérve a megyei tanács ülésére, a második és a harmadik napirendi pont, vagyis a Megyei Községfejlesztési Társaság, valamint az Út- és Hídügyi Kereskedelmi Társaság létrehozásáról szóló határozattervezetek körül alakult ki a legtöbb vita, a legtöbb hozzászólás, lévén, hogy két olyan önálló költségvetési intézményrôl van szó, amelyek saját területükön a megyei tanács által biztosított pénzalapokból gazdálkodnak. Ami az anyagi oldalát illeti a dolgoknak, gyakorlatilag bebizonyosodott, hogy ezidáig ráfizetéssel mûködtek a fent nevezett kereskedelmi társaságok. A rendelkezésükre álló pénzalapokból képtelenek megfelelô minôségû és mennyiségû munkát végezni, az egyetlen megoldás, és a tanácsosok egyértelmû álláspontja ez volt, hogy fent nevezett vállalatok részvénytársasággá alakuljanak át. A határidô október 1-je. Formai és elvi kifogások miatt a tanácstagok nagy többsége a tervezett átdolgozást igényelte. Az ülésen elhangzott igényes hozzászólások azt igazolják, hogy a tanács márpedig nagyon komolyan veszi az említett dolgokat. Tervek szerint az egyedüli részvényes a megyei tanács lesz, amelynek anyagi érdekévé válik az egységek gazdaságos mûködtetése.

Az ülés és napirendi pontok közt jelentette be Ioan Toganel elnök, hogy a tegnap déli kormányhatározat értelmében a Parc Szálló ügyintézése visszaszállt a Maros Megyei Tanács hatáskörébe. Az elnök nem mulasztotta el megköszönni Bulyovszky Lorándnak és más tanácstagoknak azt az állhatatos, kitartó munkát, amelyet a szálló visszaszerzésére fordítottak.

Visszatérô, immár "örökzöld" téma, mint napirendi pont, a marosvásárhelyi Repülô ÖV. tevékenységének jóváhagyásáról szóló határozattervezet. A röptér igazgatója nem gyôzi hangsúlyozni a tanács hatáskörébe tartozó légikikötô fontosságát, figyelmeztetve arra, hogy két közelebbi nagyvárosban, Kolozsváron, ahol erôs a politikai lobby, és Nagyszebenben, ahol élénk a német üzleti érdekeltség — is vannak röpterek, amelyek teljesen megbéníthatják a marosvásárhelyi forgalmat. Erre rövidesen visszatérünk.

Ami pedig a múzeumok mûködtetését illeti, elfogadták a mûvelôdési bizottság által benyújtott határozattervezetet, amely a kulturális intézmények mûködését szabályozza. A PUNR tanácsosa a múzeum jellegét és karakterét illetôen jött zavarba, összekeverném a szezont a fazonnal. A nemzeti jelleg a fontos, ugye... Végül is az "országos" jellegû változatot szavazták meg, tekintettel arra, hogy Maros megyében a románságon kívül más nemzetiségek is élnek, nem is kevesen.

Hatodik napirendi pont: határozattervezet egy megyei bizottság létrehozásáról, amely a Maros megyei börtönöket monitorizálja. A tizenhárom tagú bizottságban mindössze két magyar nemzetiségû van, ami pedig ennél is szembetûnôbb, az, hogy a bizottságba mindössze két tanácsost választottak be a bizottság tagjai, nagyrészt a törvényszék és a rendôrség kötelékeibe tartoznak. Megszavazták. A hetedik és egyben utolsó napirendi pont tájékoztató volt a megyei tanács határozatainak megvalósításáról az 1997-1998-as idôszakban.

Újítás és kényelmetlenségek

Bodolai Gyöngyi

Lejárt az érettségi. Bár a korábbi évek gyakorlatához képest meggondolkoztatóak az eredmények, sokak szerint a valós helyzetet tükrözik. Pontosabban azt, hogy a jelenlegi szerkezetben és a még érvényben levô elvárások mellett, a középiskolás diákoknak országos szinten körülbelül a 60 százaléka érdemli meg, hogy tudása alapján valóban éretté nyilvánítsák. Feltevôdik ugyanakkor a kérdés, hogy a meg nem érdemelt sikertelenségek oka mennyiben függött a szervezéstôl, az új módszer alkalmazása során elkövetett hibáktól, kényelmetlenségektôl. Ezekre a kérdésekre kértünk választ Matei Dumitru fôtanfelügyelôtôl.

Magam is értékeltem az érettségi lefolyásának módját, a tételeknek az elektronikus sajtó révén történt közvetítését, amely a teljes átláthatóságot biztosította, s ezáltal sikerült kiküszöbölni egy sor nemkívánatos jelenséget — vélekedett a fôtanfelügyelô.

Az úgynevezett korszerûsítés egy egész sor kényelmetlenséget is okozott volt iskola, ahol hosszú órákig várakoztak a diákok, amíg az írásbeli elkezdôdött, hogy csak egy ilyen példát említsünk.

A korábban mondottakhoz szeretném hozzátenni, hogy a tételek megfogalmazásának módja, a televíziós közvetítés minôsége, az idôeltolódás, nos, mindebbe sok hiba csúszott, amelyek kiküszöbölését a jövôben szem elôtt kell tartania a minisztériumnak. Nem engedhetôk meg olyan hibák, mint például a következô napi tételeket tartalmazó boríték felbontása..., továbbá az, hogy felkészületlen személyek lejárassák a vizsgát.

Azóta is vita folyik arról, hogy a javítás módszertanát, a tanárt eligazító pontozást nem kellett volna a diákok tudomására hozni...

A javítás módszertana valóban csak a tanárra tartozik, a diákokkal annyit kellett volna közölni, hogy melyik válasz hány pontot ér. Továbbá a javítás során biztosítani kell egy bizonyos szabadságot a dolgozatokat elbíráló pedagógusoknak is, hiszen nem gépekrôl van szó. Ahogy a szabályzat is azt írja elô, hogy csak akkor vonható felelôsségre a javító tanár, ha két pontnál nagyobb az eltérés az általa adott jegyek, és kollégái értékelése között.

A kifogások között említette a tételeket, vajon csak a megfogalmazással volt probléma, vajon az átlagos képességû tanulók tudásszintjéhez méretezték-e azokat, egyszerûbben fogalmazva nem követelnek-e túlságosan sok fölösleges elméleti ismeretet az érettségizôktôl?

A maturándusi vizsgán valóban a tanulók érettségi fokát, általános mûveltségét kellene mérni, de nem olyan feladatokkal, amelyeket nagy versenyeken kell megoldaniok a résztvevôknek. Az az ismeretanyag, amit jelenleg az érettségire el kell hogy sajátítson egy diák, kissé túlméretezett, az iskolai tantervek nagyon zsúfoltak, s hét nap alatt tíz vizsgát tenni, nem könnyû feladat. Jövôre egészen biztosan szellôsebbé teszik a tantervet, még akkor is, ha hét tantárgyból kell majd vizsgázni.

Reálisnak tartja az elért eredményeket?

A 75 százalékos megyei arány a valós helyzetet tükrözi. A Maros megyei tanügyben e szám mögött egy egész sor ösztönzô tényezô áll, a különbözô típusú iskolák, a többségi és kisebbségi tagozatok közötti versengés. Az idei év végzôsei pont annyira voltak felkészültek, mint a korábbi évjáratokéi . Az eredmény pedig jónak mondható, ha figyelembe vesszük, hogy az idén nem fordult elô tömeges másolás, csalás.

Bár sokan örülnek, hogy jóváhagyták a pótérettségit, lesznek diákok, akik nem tudják kifizetni a 200.000 lejes díjat... Lévén, hogy az érettségi megszervezése sem volt problémamentes, nem lehetett volna eltekinteni a díjtól?

A Nevelésügyi Minisztérium csak egy vizsgaszessziót tervezett, a pótérettségi kiadásai nem szerepelnek a költségvetésben, ezért kellett bevezetni a díjat. El kell viszont mondanom, hogy nagy hiba lenne azt hinni, hogy a díj befizetése a sikeres vizsgát is garantálja egyben. Ha engedünk a követelményekbôl, akkor lejáratjuk az 1998-as érettségit. Aki nem készült fel az évek során, ez a hónap sem lesz elegendô bepótolni a hiányzó ismereteket. A pótérettségi azoknak nyújt lehetôséget, akik esetleg egy vagy két tantárgyból nem kaptak átmenô jegyet, s nem állhattak vizsgára, vagy akik egy-két gyengébb vizsgaeredmény miatt nem szerezték meg a hatos általánost.

Szó volt arról, hogy iskolatípusonként bevezetik a különbözô kategóriájú érettségit. Van-e kilátás erre a jövôben?

Tudomásom szerint még nincs, az új alaptanterv azonban, amelyet az elkövetkezô napokban vitatunk meg a fôtanfelügyelôkkel, valószínû megkönnyíti majd az érettségi vizsgát.

Szelidíteni környezetünket

Kilyén Attila

Sorsokat nem mos el az árviz

Nagyernye. Katolikus köz 40. szám. Esik. Dalszöveg jut eszembe. Elmondom Mezei György házigazdának. Nyolcvankét évesen meglepô szellemi frissességgel mondja: — Tudok én esôzésrôl idézeteket, csakhogy most már odajutottunk, hogy azokat is szívesebben elfelejtenénk. Ha már a dalnál tartunk, tudja mi a különbség a vadon és a kert között? Az, hogy az erdôben a növények magukra, illetve a természetre vannak utalva. A kerti növényeket az ember csinosítja, alakítja, formálja. A földet mûveli. Az pedig meghálálja az embernek. Csakhogy...

Mezei bácsi jobb honalja alá veszi mankóját, csizmát húzunk, és a hátsó udvaron a kertet célozzuk meg. A 7 ár kert víz alatt van. Sárban araszolunk a kerítés felé, amely a nagyernyei Báró kertjét — a helybeliek szerint Bára kertje — választja el a Mezei család kertjétôl. Szinte minden víz alatt van, mert egy rég ki nem takarított kis árokban a víz felgyûl. Kissé odébb van a fôút alatti, 80 centiméteres gyûrûkbôl készült híd. A cementgyûrûkben iszap és ki tudhatná még mi nem gyûlt fel. A víz alig szivárog át a híd gyûrûin.

— Ezért hívtam ki a Népújságot. Nézze, a kertemben semmi sem terem. Valóban bôségesen esett, mégsem az idôjárás a hibás. A fenti csorgók vizét a kis árok levezetné, csakhogy fent a dombon az állattenyésztési farmról származó vizet elvezetô sáncot elhanyagolták, be van dugulva. A víz a Bára kertjében lévô tóba ömlik. Amikor a tó vize átlépi a partokat, erre a területre zúdul. Tehát csupán a tavat megkerülô árkot kellene kitisztítani. Ezelôtt két héttel hétszáz veder vizet mertem ki innen. A lábam is, kezem is megérezte. Mozogni alig tudok, hiszen évekkel ezelôtt villámcsapás ért. Megértem a nyolcvankét évet. A tavasszal kis kertünket bevetettük, de nem maradt meg semmi. Három uborkát szedtem le eddig. Adófizetô polgárok vagyunk, miért nem intézkedik a községvezetés? Szégyen, hogy egy kis árok, amely a csorgók hozamát vezeti el és a tó vize elönti még öt szomszéd kertjét. Mit tehetek én ebben a korban? Kértem a polgármestert, segítsen. Három hete ígérgetnek. Negyven éve lakom e helyen. A sorsom ideköt, azt semmilyen víz nem moshatja el.

— A kertrôl és vadonról beszélt. A kertek mögötti árok martjain nagyon régen kaszáltak ... És hol van még az árokásás?!

— A jószomszédsági viszonyokkal még baj van. Nem tudok kaszálni, sem ásni, de a szomszédokat sem tudom rávenni arra, hogy az árkot tisztítsuk ki. Esetleg a polgármesteri hivatal... Majd az újságból talán magunkra ismerünk, mi ernyeiek...

Levélidézet Székelykálból

"A bajok 1983-ban, csatornázási rendezések idején kezdôdtek. Akkor nem lehetett ellenszegülni, hiszen a szekuritáté parancsolt. A rendôrség kiszállt és erôvel a telkemen keresztül vezették le a gazdaságból lejövô patakot. Lekeskenyítették a telkemet 4 ár területtel, és egy nagy, mély árkot ásattak ki, hogy legyen húzása a pataknak, ne kelljen kanyarogva a Kál patakába ömljön. A 15 év alatt az árok feltelt olyannyira, hogy az egész telkem úszik a vízben. Sem termelni, sem gazdálkodni nem lehet rajta. Még az a szerencse, hogy a házat nem éri el, de ha így megy tovább, a ház sem ússza meg. A polgármesteri hivatalhoz kérést adtam be, hogy takaríttassa ki a sáncot, de nem tettek semmmit ez ügyben. A gazdaság vezetôjét is kértem, tegyenek már valamit, de ô sem volt hajlandó szóba állni velem. A polgármesteri hivatalhoz irányított. Pedig a gazdaság (a Marosszentgyörgyi Kísérleti Állomás gyümölcsösfarmja, sz.m.) érdekét szolgálta a sánc. Tisztelt szerkesztôség! Ha lehet, kérem ezt a kérdést megvizsgálni, kiszállni és lefényképezni, vagy legalább választ adni a kérdésre: kinek a hatáskörében van az a sánc?"

Márkodi György, Székelykál.

A levél írója betegnyugdíjas, 60 éves mozgássérült. Évekkel ezelôtt almával megrakott szekér stráfos kereke ment át a jobb lábán. Azt hitte, elveszíti. Ma is sántikálva jár.

Hegedüs Attila mérnök, a gyümölcstermesztô farm vezetôje:

— A szóban lévô árkot beruházási pénzbôl létesítettük annak idején. Az árok hossza 2,16 kilométer. A beruházás lényege: az árok egyenes vonalban halad át a falun, szemben a régi árokkal, amely a települést megkerüli. Az általunk kiásott árok képes elvezetni a gyümölcsösben lévô források vizét, ám esôzések idején Székelykálban a Kecskési-patak megárad. Annak vize nemcsak a sáncokban, hanem az úton is beleömlik az általunk kiásott árokba. A panaszos nálunk dolgozott hosszú idôn át. A levélben elfelejtette megírni, hogy mielôtt az árokásási munkálatokhoz láttunk volna, az akkori néptanács közremûködésével, a falu polgárai elvállalták, hogy az árkot karbantartják, kaszálják a martokat, tisztítják. Ezzel szemben az történt, hogy néhány méteres szakaszon a régi falusi sánc telejesen betömôdött. A víz ily módon csak a mi árkunkban vonulhatott le. Ha a régi árkot is megnyitnák, alig néhány méteren a kerteket nem öntené el a víz.

Játsszunk nyílt kártyákkal: a kerteken végighúzódó árkot most már nem takaríthatom, hiszen mindenkinek saját tulajdona a kert, nem is kértek arra. Egyébként hány és hány kerttulajdonos dugaszolta el az árkot, akkor, amikor alig csordogált víz benne, azért, hogy kertjeiket öntözzék?! Aztán elfelejtették kitakarítani. Most pedig a víz önti el a veteményeseket. Az egyenes árok a falu érdekében készült, ezt nem szabad elfeledni. Különben egy kis patak szerintem közterület, a polgármesteri hivatalnak és a falu polgárai kellene karbantartsák.

Jánosi Ferenc, Nagyernye polgármestere: spártai módszerekre van szükség

— Balázs Fülöp Lajos alpolgármesterrel együtt részleteiben ismerjük a két panaszos helyzetét. Mezei György esetében valóban nem várhatjuk el a súlyosan beteg embertôl, hogy árokmartot kaszáljon vagy éppen árkot takarítson. De a szomszédok? Továbbá: a Báró kertjében lévô zöld felületet az iskolának adtuk át gondozásra, amely tovább kiadta bérbe, hogy a lekaszált fû értékesítésébôl származó pénzzel pótolják bevételeiket. Tehát az iskola is, hozzájárulhatott volna a felsôbb osztályos tanulókkal a sánctakarításhoz. A polgármesteri hivatalnak egyszerûen nincs költségvetése ilyen célú munkákra. Az Országos Utak Maros Megyei Kirendeltsége segítségét kértük a Mezei György szomszédságában lévô fôút alatt átvezetô cementgyûrûk kitakarításában. Az emberek lapátokkal jöttek, nem végezték el annak rendje-módja szerint a híd alatti átfolyó kitakarítását. De ha mindannyian összefognánk, elvégezhetnénk azt. Polgármesterként mondom: ma már nincs törvény, ami kötelezô társadalmi munkára kényszerítené az embereket. Mi községszerte közleményeket helyeztünk el. Annak tartalma: "A nagyernyei polgármesteri hivatal felhívja a lakosság figyelmét a következô törvénykezésekre, amelyeket szigorúan alkalmazunk 1998. 04. 01-jétôl. 61/'91. — közrend; 18/'96. — éjjeliôrség; 137/'95. — környezetvédelem; 107/'96. — vízvédelem; a háztáji tisztaság, sánctakarítás megszegése büntetendô a 60-as szak. f pontjában 50 000-3 000 000 lejjel; a hulladék helytelen tárolása büntetendô a 79-es szak. I. pontjában 50 000-3 000 000 lejjel; éjjeliôrség nem teljesítése büntetendô a 26-os szak. értelmében 10 000 - 50 000 lejjel." Aláírja a polgármester és a titkár.

Az általunk kibocsátott közleménynek nem volt semmilyen hatása. Ezt bizonyítják az elöntött kertek.

Ha nem megy szép szóval, elkezdjük a büntetéseket, és ígérem, a legmagasabbakat. Mert hát egyszer a község lakóinak is meg kell érteniük: mi értük vagyunk, de ôk is segítsenek minket. Együtt tovább léphetnénk. Környezetünk állapota mindnyájunk felelôssége.

Nagy szavak, körülményes magyarázatok. Pedig végül is, roppant egyszerû dologról van itt szó: néhány méteres árok,vízlevezetô kitakarításáról, aminek csak ott kerítenek ekkora feneket, ahol az egymás iránti közömbösség lépett a kézenfekvô emberi szolidarítás helyébe. Az ilyen és hasonló helyzetek megoldásához nem pénz kell a polgármesteri, tanácsi kasszából, hanem segítôkészség, amely szomszédot, falusfelet, farmvezetôt egy kicsivel többre késztet, mint ami szabályokban, elôírásokban számon kérhetô.

Mi lesz a marosvásárhelyi vár sorsa? 2.

Szabálytalan pályázat, szupergyors elbírálás

Máthé Éva

Néhány héttel ezelôtt szóltunk már arról a polgármesteri hivatal által kiírt pályázatról, melynek az volt a célja, hogy ötletek, elképzelések, megoldások szülessenek a marosvásárhelyi vár rehabilitálásával, további rendeltetésével, felhasználásával kapcsolatban. Emlékeztetünk arra, hogy öt pályamunka érkezett be az önkormányzathoz a felhívás nyomán, és a legjobb helyezést, a második díjat a Szekeres Gerô vezette marosvásárhelyi Arching cég nyerte el. Az egyik pályamunkát már bemutattuk. Az alábbi interjú azzal a Beyer Gábor marosvásárhelyi mûépítésszel készült, aki harmadik helyezést ért el.

- Egyedül pályázott-e a várral kapcsolatban, vagy többedmagával?

- Általában egy komplex építészeti terv kidolgozásához több ember szükséges. Hármasban készítettük a tervet Fall Zsuzsannával és Borsos Miklóssal, mindhárman az Indelco Kft. munkatársai vagyunk. Egyedül az ember ki lenne téve a hibázás veszélyének. A várral én magam régóta foglalkozom. Nemrég fejeztem be Budapesten kiegészítô tanulmányaimat, és ott mûemlékvédelemmel, restaurálással sokat foglalkoztunk. Gyakorlatilag témában voltam. De a felhívás volt az , ami beindított bennünket. Viszont ezzel kapcsolatban nagyon sok volt a kétely, a vita, s gondolom, emiatt vettünk részt kevesen a pályázaton.

- Mi volt a probléma? Eddig lapunk még csak az eredménnyel foglalkozott, nem tudok megelôzô bonyodalmakról.

- Tudtommal 17-en jelentkeztek a feladatfüzetért, és csak ötön pályáztunk. Ez már sokat mond. Úgy írták ki a pályázatot, mintha az egy tenderterv lenne egy beruházásra. Olyan engedélyek beszerzését követelték, amit csak egy kész tervre lehet megkapni, például az Országos Mûemlékvédelmi Hivataltól származó jóváhagyást igényeltek, de hát mikor az intézményhez telefonáltunk, azt mondták: ôk ilyesmit ebben a fázisban senkinek nem adnak. A tanács a tûzoltóságtól és más hivataloktól is elôzetes jóváhagyást követelt. Ez abszurd. Szerintem ez riasztotta el a többieket.

- Gondolom, a nyertes pályamunkára kellett volna beszerezni ezeket az engedélyeket, nem az összes pályázatra.

- Hát ez lett volna a normális menet. Szóval teljesen fölöslegesen azért beszereztünk néhány jóváhagyást. De a fô baj nem is ez volt. Hanem az, hogy a témához méltatlanul, elsietetten történt minden. Az önkormányzat egy hónapot adott a munka elkészítésére, ami a dokumentálódáshoz sem elég. Másrészt megbocsáthatatlanul rövid ideig tartott az elbírálás. Tehát egy hétfô reggel kilencig lehetett beadni a terveket, aznap 12-kor kezdôdött a gyûlés, és fél kettôkor megvolt az eredmény.

- A pályázókkal személyesen nem állt szóba a bizottság?

- Nem, de ez nem tekinthetô hibának. Persze van olyan pályázat, ahol személyes bemutatás is történik. De ez órákig, napokig tartott volna. Az általános úzus az, hogy a terveket kiadják egy vagy több referensnek. Ez lehet opponens is. Ô eltölt vele egy napot, egy hetet, s véleményt fogalmaz meg. A zsûri megnézi a tervet, meghallgatja a véleményeket, s pontokat ad.

- Miért mondja, hogy senki nem nyerte meg a pályázatot? Hiszen tudtommal az Arching cég a gyôztes...

- Az Arching a második helyezést kapta, elsô díjat nem ítéltek oda.

Az eredményhirdetés sem volt átlátható. Persze az Arching vezetôje, Szekeres Gerô többször nyilatkozott úgy, hogy ô megnyerte a pályázatot. De a hivatalban sem állítja mindenki, hogy ez egy lejárt dolog.

- Fô kérdésem az, hogy mi a lényege az önök elképzelésének? Hiszen olvasóinknak, a marosvásárhelyieknek az is érdekes lehet, hogy milyenek az elvetett ötletek.

- Mi a lehetô legnagyobb alázattal álltunk hozzá a tervezéshez. Abból indultunk ki, hogy ha egyszer valakik valamit megépítettek, akkor abba komoly humánus energiát és anyagi alapokat fektettek bele, s azt leradírozni utódokhoz méltatlan dolog. Nem lehetünk olyan nagyképûek, hogy azt állítsuk: amit mi csinálunk, az az egyetlen jó, és ami régi, azt el kell vetni, mert nekünk nem tetszik. Mi vállalva azt, hogy megbecsüljük az elôdök munkáját, nagyon keveset bontottunk volna, bár a várban vannak épületek, melyek fenntartása többe kerülne, mint újjáépítésük. Az alapelképzelésünk az volt, hogy a vár minden kis részelemének legyen gazdája, amely/aki felvállalja az illetô épületrész karbantartását és maximális kihasználását. A Kapubástyában, a földszinten a mi elképzelésünk szerint információs iroda és jegypénztár kapott volna helyet ; az I. és II. emeletre a város történelmi múzeumát helyeztük. A vár bejárata mellett van egy raktárépület, azt az alapig visszabontottuk volna, és oda egy konferenciaközpontot terveztünk szálláshelyekkel, abban a stlílusban, mint ami a várra jellemzô. A Kisbástyába elit bárt, kávézót, cukrászdát terveztünk. A Tímárok Bástyája kamaraelôadások rendezésére alkalmas. A Szûcsök Bástyája és Lakatosok Bástyája ideális hely lenne képzômûvészeti kiálítások szervezésére, elrendezésére. Itt kaphatna helyet az állandó Nagy Imre-képtár is. A Kádárok Bástyája szerintünk a marosvásárhelyi múzeum anyagát fogadhatná be. A Mészárosok Bástyájába az egyetemi dzsesszklubot, a fotókiállítások helyszínét és a városi videoklubot képzeltük el. A Szabók Bástyája lett volna az amatôr színházak fellépésének helyszíne, és természetrajzi jellegû kiállításokat lehetne ott rendezni. Részletes tervünk volt annak az épületnek a felújítására, ahol most a katonai parancsnokság mûködik. Oda képzeltük el azt az európai színvonalú interkulturális központot, amelyhez elkértük a Pro Európa Liga ilyen irányú elképzelését. Ennél a háznál, mely U alakú épület, egy olyan jellegû beavatkozásunk lett volna, hogy a belsô udvarát egy üvegszerkezettel befedtük volna, és e köré az átrium köré került volna a központ. A templom mögötti volt istállóépületbe az egyház igényeinek megfelelôen nyelviskolát terveztünk. Az épület régi, rozoga, de megmenthetô. A tetôterében olcsó szálloda lett volna. A volt pékség épületébe köri tevékenységeket képzeltünk el, fôleg idôs emberek és gyermekek számára. Ez az úgynevezett "manufaktúra háza" típusú létesítmény lett volna. Tanfolyamtermek és kézmûves mûhelyek kaptak volna helyet benne. Aprólékos munkát végeztünk, arra is gondoltunk, hogy mindenütt meg legyen oldva a mozgássérültek közlekedése és sok minden egyéb. Ezért mondom, hogy mi egy hónapon keresztül erôltetett ütemben dolgoztunk, és végül munkánkat szinte percek alatt bírálták el. Tudtommal ez a téma nem csengett le. Következne az a szakasz, hogy elkészítsük a megvalósíthatósági tanulmányt. S akiét elfogadják, annak az elképzelését vitelezik ki. De végül is a résztvevôket az eljárás ugyancsak kiábrándította, tehát nem vagyok meggyôzôdve arról, hogy hajlandók e további tanulmányt is kivitelezni. Szóval az egész ügy nem elég világos. Másrészt a marosvásárhelyiek megérdemelték volna, hogy az önkormányzat egy kiállítást szervezzen a pályamunkákból. Érdekes és tanulságos lett volna.

- A tervezési munkát végül megfizette az önkormányzat?

- Hát azt nem, de a pályázatra kaptunk bizonyos összeget, mindenki egyformát, amit megint nem helyeselek, mert így senkit nem emeltek ki a mezônybôl. Ez a pályázat enyhén szólva dilettáns módon volt megszervezve.

Országos hírek

Hajdú Gábor sajtóértekezlete

Szerdán megtartotta elsô sajtóértekezletét Hajdú Gábor, a kormány új egészségügyminisztere. A miniszter kiemelt célnak nevezte a társadalombiztosítási járulékok hatékonyabb behajtását, mivel évek óta csak mintegy 60 százalékuk kerül be a minisztérium alapjaiba. A bérbôl és fizetésbôl élôk és a kisvállalkozók, de még a nyugdíjasok is lelkiismeretesen eleget tesznek kötelezettségeiknek, viszont az állami nagyvállalatok annál kevesebbet fizetnek be az általuk különben levont járulékokból, minél nagyobbak. A sajtóértekezleten jelen volt Bárányi Ferenc, Hajdú Gábor elôdje is, akit az új miniszter tanácsadóvá nevezett ki.

Levél Orbán Viktorhoz

A magyarországi kisebbségek képviselôi levélben kérnek találkozót Orbán Viktor miniszterelnöktôl, hogy megvitathassák a kormányfôvel a kabinet tervezett kisebbségpolitikai intézkedéseit - hangzott el szerdán, a kisebbségi vezetôk megbeszélése után tartott budapesti sajtótájékoztatón. A résztvevôk szerint szükséges, hogy a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal (NEKH) megôrizze önállóságát és a Miniszterelnöki Hivatal miniszteri rangú vezetôjének közvetlen felügyelete alatt mûködjön, a kisebbségi hivatalon belül hozzanak létre cigány ügyekért felelôs helyettesi posztot. Kezdeményezik, hogy a kormány haladéktalanul kezdje meg a kisebbségek parlamenti képviseletérôl szóló törvényjavaslat megalkotását.

'48-as ifjúsági emléktúra

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc fôbb helyszíneinek felkeresése, a felvidéki és erdélyi magyarság önrendelkezésért vívott mindennapos harcának bemutatása, a világ magyarjai közötti kapcsolatteremtés — e célok jellemzik azt az emléktúrát, amelynek megnyitóját szerdán tartották Budapesten. A Magyarok Világszövetsége és a "Keresztyén Minôség Iskolákban" nevet viselô marosvásárhelyi alapítvány által szervezett emléktúra július 26-ig tart. A fiatalok kétnapos budapesti tartózkodás után Komáromba utaznak, ezt követi az erdélyi körút. Ennek elsô állomásaként Nagyváradon Tôkés László királyhágómelléki református püspök fogadja a résztvevôket, majd Kolozsvárott Patrubány Miklós MVSZ elnökhelyettessel, Csíkszeredán pedig Sógor Csabával, a Magyar Ifjak Világfóruma elnökével találkoznak.

Szeptembertôl új 1000 forintos

Az új 1000 forintos bankjegy szeptember 1-jén kerül forgalomba — jelentette be Török László, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezetô igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón. A jegybank ezzel folytatja az új bankjegysorozat címleteinek forgalomba hozatalát és a jelenleg forgalomban lévô bankjegyek újakra cserélését. Az új 1000 forintos mérete azonos a friss bankjegysorozat többi címleteivel, azaz 154 milliméterszer 70 milliméter. Az új ezresen megtalálható a rejtett kép, az illeszkedô jel, valamint a vakok és a csökkent látóképességûek számára a felismerhetôséget elôsegítô jel, viszont nem tartalmazza a magasabb címleteken található hologram hatású fémcsíkot. Az 1000 forintos bankjegy grafikai tervét és az elôoldalán látható Mátyás király mûvészien kivitelezett arcképét Vagyóczky Károly grafikusmûvész alkotta. A bankjegy hátoldalán a visegrádi királyi palota kútjának ábrázolása található. A régi 1000 forintosokkal 2000. szeptember 1-jéig lehet fizetni.

Stéphanie harmadik gyermeke

Monacóban szerdán délelôtt megszületett Camille Marie Kelly, Stéphanie monacói hercegnô harmadik gyermeke. A hercegi palota és a sajtóközpont tájékoztatása szerint az eseményrôl nem adnak ki hivatalos közleményt, csak annyi szivárgott ki, hogy a kisleány egészséges. Egyelôre nem ismeretes, ki a gyermek apja, de a francia sajtó (amelynek kedvelt céltáblája Stéphanie, a hercegi dinasztia "fekete báránya") tudni véli, hogy az apa a hercegnô jelenlegi testôre, akivel már többször lefényképezték — írja az AFP. A 33 éves Stéphanie elsô két gyermekének, az 1992-ben született Louis-nak és a az 1994-ben világra hozott Pauline-nak a korábbi testôr, Daniel Ducruet az apja, akihez a hercegnô késôbb, 1995-ben feleségül ment, majd 15 hónap múltán, 1996-ban elvált tôle.

A közvélemény a Benes-dekrétumról

A csehek döntô többsége pártállásra és életkorra való tekintet nélkül továbbra is helyesnek tartja a 2. világháború után kiadott úgynevezett Benes-dekrétumokat, amelyek alapján az akkori Csehszlovákiából mintegy három millió szudétanémetet kitelepítettek és elkobozták vagyonukat. Erre a megállapításra jutott az az országos közvélemény-kutatás, amelyet az idei nürnbergi szudétanémet napokkal összefüggésben júniusban készített a prágai Sofres-Factum intézet. A megkérdezettek 74,9 százaléka ellenzi a dekrétumok hatályon kívül helyezését, s azt állítja, hogy továbbra is szerves részei kell, hogy maradjanak a cseh jogrendnek. Bár a Benes-dekrétumok a szudétanémetek mellett a szlovákiai magyarságot is igen hátrányosan érintették, a cseh sajtó a kérdés ezen vetületével nemigen foglalkozik, minek következtében a közvélemény körében sem ismertek ezek a problémák.

Orosz-amerikai csúcs szeptemberben

Bill Clinton amerikai elnök szeptember elejére tervezett moszkvai látogatásának elôkészítését vitatta meg szerdán telefonon Jevgenyij Primakov orosz és Madeleine Albright amerikai külügyminiszter. Az orosz külügyminisztérium sajtóközleménye szerint az orosz-amerikai csúcsról tartott megbeszélést Albright kezdeményezte, s annak során "egyes idôszerû világpolitikai kérdéseket is megvitattak". Megállapodás született arról, hogy orosz-amerikai külügyminiszteri találkozóra kerül sor július 27-én Manilában, az ASEAN-országok éves értekezlete alkalmából, s itt folytatják a most érintett kérdések áttekintését.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Benedek István

Önkéntesek segítik a károsultakat

Szerdán az RMDSZ ügyvezetô elnöksége és a marosi református Egyházmegye esperesi hivatalának közös szervezésében tizenhat budapesti fiatal érkezett Dózsa György községbe, ahol egy héten át önkéntes munkával segítenek az árvízkárok helyreállításában. Az önkénteseket ideszállító autóbusszal ugyanakkor negyven gyereket vittek a Balatonra nyaralni, akiknek családját természeti csapás károsította.

Nehézkes az árpa betakarítása

A Megyei Mezôgazdasági és Élelmezésügyi Igazgatóság nyilvántartása szerint megyénkben 9634 hektáron termett ôszi árpa. Július 15-ig mindössze 1189 hektáron, azaz a megmûvelt összterület 12%-án gyûjtötték be a termést, 2839 kg-os hektáronkénti átlaghozammal. Az ôszi sörárpát 15 hektáron vágták le, 2262 kg volt a hektáronkénti átlaghozam, az összfelület 52 hektár. A megye minden övezetében beérett az árpa, ám az aratás nehézkesen zajlik, mivel a gépekkel nem lehet ráhajtani a helyenként túlságosan nedves földekre.

Foto Natura '98

Természetfotó-kiállítás nyílik holnap délben 12 órakor a várbeli fotógalériában. Bevezetôt mond Kerekes Ibolya és Kerekes P. Péter. A Milvus madarászcsoport (a Román Madártani Egyesület helyi fiókszervezete) fényképei, melyek madarásztáborokban és egyéni utak alkalmával készültek, ezúttal Koros László Levente és a Milvus szervezésének eredményeként kerülnek közönség elé. A kiállítás augusztus elsejéig látogatható csütörtöktôl vasárnapig, naponta 11 és 19 óra között.

Segítség a fogyatékos gyerekeknek

Tegnap utazott el Marosvásárhelyrôl egy huszonkét tagú észak-írországi csoport, akik két héten át végeztek önkéntes munkát a Gecse Dániel Alapítvány kezelésében levô Lupeni utca 11. szám alatti óvodában, ahol szellemi fogyatékos gyerekeket gondoznak. Az északír Youth 2000 alapítvány szervezésében itt járt csoport tagjai ez idô alatt többek között új kerítést emeltek az óvodánál és a magukkal hozott játékokat szerelték fel az udvaron.

Harcászat a sci-fi klubban

Ma délután 17 órától, a marosvásárhelyi MADISZ székhelyen, a Teszerakt sci-fi klub keretében Szatmári Zsolt tart elôadást Harcászat az ókortól a sci-fi-ig címmel.

Nincs pénz világításra

Marosszentkirály községben e hónaptól szeptemberig szünetel a közvilágítás, mert a helyi tanács pénzébôl nem telik a szolgáltatás kifizetésére. Nyári idôszakban mintegy 9 millió lejt tenne ki a község kéthavi közvilágításának költsége.

Bérbe adják a néhai néptanács épületét

Nagyernyében a községi tanács kedden arról döntött, hogy a volt néptanács székházát ezentúl bérbe adják szolgáltatásokat végzô gazdasági egységek számára.

Tárlat az Unirea galériában

Holnap délelôtt 11 órakor a marosvásárhelyi Köztársaság tér 7. szám alatti Unirea kiállítóteremben nyitják meg V. Szász István rézdomborításokból álló tárlatát. A kiállítás megtekinthetô július harmincadikáig, vasárnap kivételével naponta 13 és 17, illetve szerdán és szombaton 11 és 13 óra között.

Elôzetes letartóztatásban a rabló

A Megyei Rendôrfelügyelôség közlése szerint kedden délután hat óra körül a 73 éves mezôbándi D.A. házába be hatolt a szintén helybéli 18 éves P.D., aki könnygáz- permetszóróval támadt az otthonában egyedül tartózkodó idôs asszonyra, majd kétmillió lejt elemelve távozott a helyszínrôl. A nyomozás eredményeként szerdán azonosították és el is fogták a támadót, aki ellen rablás vádjával elôzetes letartóztatásban folytatnak vizsgálatot.

Rádiós találkozó

E hét végén Szovátán szervezik meg a területi rádióstúdiók sportriportereinek szokásos évi találkozóját, amelyen marosvásárhelyi, kolozsvári, craiovai, temesvári, iadi-i és bukaresti rádiósok vesznek részt. Ez alkalomból holnap délelôtt 11-13 óra között hagyományos díjkiosztót tartanak a B-divíziós labdarúgó-bajnokság II. csoportjában végzett rangsorolás alapján. Díjazzák a legjobb játékost (Ferent Popescu, Medgyes), a legjobb játékvezetôt (Gheorghe Verives, Bukarest), és fair-play díjat nyújtanak át a temesvári közönség képviselôjének. A díjkiosztó ünnepséget élô adásban közvetítik a területi stúdiók.

Falutalálkozó Bözödújfaluban

Augusztus elsején, szombaton 11 órától ökumenikus istentisztelettel kezdôdik a hagyományos bözödújfalusi falutalálkozó az emlékfalnál. A szervezôk a felszámolt falu volt lakói mellett a település sorsával együttérzôket is várják az immár hatodik alkalommal megszervezett találkozóra.

Tiszta a levegô

A Marosvásárhelyi Környezetvédelmi Kirendeltség tájékoztatása szerint a július 9-15-e közötti idôszakban a Vásárhely térségében gyûjtött levegôminták egyikénél sem észleltek a megengedett határértékeket túllépô mennyiségû szennyezôanyagot. A Maros folyónak a város feletti, illetve alatti szakaszából gyûjtött vízminták sem tanúskodtak szennyezésrôl, ellenben a Csapó alatt gyûjtött mintáknál 4-4 esetben észleltek ammónium, illetve nitrátion-határértéktúllépést, amelyek miatt a marosvásárhelyi szennyvíztisztító, illetve az Azomures Rt. okolható.

Copyright © Népújság - 1998