|
L. évfolyam 136. (13923) sz. |
1998. Július . 15 szerda |
Az RMDSZ marosvásárhelyi elnöki hivatala volt a házigazdája a tegnapi ügyvezetô elnökségi ülésnek, amelyen Borbély László és Kötô József államtitkárokon kívül a teljes Ügyvezetô Elnökség részt vett. jelen volt Markó Béla szövetségi elnök is. Ötórás tanácskozás után, az egyik szünetben kérdeztük meg Takács Csaba ügyvezetô elnököt, hogy mirôl folyik a tanácskozás? Miért éppen Marosvásárhelyre jöttek, amikor az Ügyvezetô Elnökség Kolozsváron székel? S miért éppen ma, soron kívül, holott minden héten megtartják rendes ülésüket?
Hogy miért Vásárhelyen, erre nagyon egyszerû a válasz, mondta Takács Csaba, mert ha valaki egész éjszaka utazik, mint Markó Béla, aki Bukarestbôl érkezett, nem várható el, hogy újabb 200 kilométert utazzon Kolozsvárig. Ezért az Ügyvezetô Elnökség tagjai, akik pihentebbek, utaztak le Marosvásárhelyre. Egyébként nem tartok semmi rendkívülit abban, ha a vásárhelyi szövetségi elnöki hivatalban ülünk össze idônként. Ezt jó volna tenni területi szervezeteknél is, s erre már volt példa, habár elég rég nem gyakoroljuk ezt. Pedig nagyon jó kapcsolattartási lehetôség ez a területi szervezetekkel.
Rendes vagy rendkívüli, illetve soron kívüli ülésrôl van szó?
Az Ügyvezetô Elnökség hetente egyszer ülésezik. Ezen a héten kétszer fog.
Ennek több oka van. Az egyik a nyári vakáció, amely gyakorlatilag nem munkaszünet az RMDSZ-ben, de a parlamenti munka sajátos jellegén túl a politikai élet átcsoportosul a kormányzati munkára, és ennek bizonyos elôkészítési mozzanatait kellett ma megbeszélni. A másik ok pedig az, hogy az utóbbi hónapok fontos kérdéseiben kellett pontot tenni a beindult folyamatokra, ilyen például a költségvetés immár elfogadott formájának alkalmazása. Értem ezen a mûvelôdési, a sajtótámogatást, amit a kisebbségi tanácson keresztülkell leosztani. És szomorú, de aktuális feladatunk az árvizek nyomán kialakult feladatok folyamatos ellátása.
Az elmúlt két hétben az RMDSZ számos ilyen programot indított be, ezért is gondoltuk, hogy Marosvásárhelyen tartjuk meg, tekintve a megyei helyzetet. Országos, sôt nemzetközi kicsengést kell adni e lérdésnek azért, hogy minél hatékonyabban tudjunk segíteni a rászorulókon. Tehát szorított az idô, nem várhattuk meg a hétvégét.
Milyen fontosabb döntéseket hoztak?
Csütörtökön ismét lesz elnökségi ülés, de ma is hoztunk néhány fontos döntést. Például azt az elvi döntést, hogy ennek a segélyösszegnek a leosztása a beérkezett igények szerint az önkormányzatokon, a tanácsokon keresztül történik, tehát nem személyek, hanem intézmények kapják. Ezúttal meg is köszönöm a sajtónak, hogy mellénk állt és hirdetéseinket, a bankszámlánkat, az akcióinkat népszerûsíti, s így lassan-lassan gyûl a pénz. A gyûjtés másik rendszere szintén végleges formát öltött, és örömmel tapasztalom, hogy a színtársulatok, ifjúsági szervezetek megfelelô hozzáállásával megfelelô programsorozat fog beindulni, s népszerû együttesek koncerteket adnak az árvízkárosultak megsegítésére. Ennek egyik fontos színhelye Marosvásárhely lesz, de Szatmár, Temesvár, Kolozsvár, s más vidéki városaink is vendégül fognak látni olyan színtársulatokat, amelyek ezzel a céllal tartanak elôadásokat. Beindultak azok a programok is, amelyek az árvízsújtotta településekrôl, magyarországi felajánlásokra tíznapos, maximum kéthetes táborozási lehetôségeket biztosítanak. Nem engedhettük meg magunknak, hogy késsünk ezekkel a döntésekkel. Ugyanakkor a szponzorok, és a vállalkozók felajánlásairól számolt be a gazdasági alelnök.
Eléggé gyéren gyûl, de úgy néz ki, hogy megjön a támogatási kedv. Jutányosabb áron, vagy elônyösebb formában fogják az alapot a rehabilitációs programok érdekében kiegészíteni.
Gondolom, felesleges lenne megkérdeznem, hogy kiket támogatnak.
Számunkra természetes, hogy a településeken nem teszünk különbséget román és magyar árvízkárosultak között, de az is természetes, hogy az RMDSZ inkább oda összpontosított, ahol az önkormányzati jelenlétünk biztosítva van, mert ezáltal tudjuk a felelôsséget is vállalni. El kell mondanom, hogy ez az akció Szatmártól Hunyad megyén keresztül, Marosvásárhelytôl egészen Háromszékig terjed, és remélem, hogy ha nem hamarabb, de szeptember elejére, ennek a munkának az érdemi, hathatósabb eredményét is érzékelni fogják. Javasoltuk, hogy a mezôgazdasági minisztérium a kultúrakárokat szenvedett gazdáknak most biztosítsa a kiutalandó támogatást. Egyrészt biztosítsa a minisztérium tartalékából azoknak a vetômagoknak a beszerzését, amelyeknél a mezôgazdasági év még lehetôvé teszi, hogy újratelepítsék a vizek által sújtott mezôgazdasági területeket. Ezt a javaslatot elküldtük a minisztériumba, s államtitkárunk fenntartja a szempontot.
Az elnökségi ülés másik fontos pontja, hogy áttekintettük azt a feladatlistát, amely a kormányzati szerephez, illetve a politikai életben oly vitatott s kiélezôdött kérdésekhez fûzôdik. Itt az SZKT határozatoknak megfelelôen az úgynevezett koalíciós csúcson megfogalmazott protokollum végrehajtásával kapcsolatos lemaradásokat beszéltük meg. Valószínû, hogy az e heti kormányülésen jóváhagyják a magyar tagozat létrehozását a Dima zeneakadémián, de ezért is sokat kell még harcolni. Kötô József nem is lehetett jelen , mert a zeneakadémia rektorával tárgyal. Beszéltünk a külpolitikai kapcsolatainkról is, a magyarmagyar,illetve a magyarromán viszonyról. Szó volt Orbán Viktor romániai látogatásáról. Arról is tárgyaltunk, hogy az új magyar kormány és az RMDSZ konkrét együttmûködésére vonatkozó szempontok újraértékelését sem vetjük el, ha szükséges. Ezekhez természetesen fontos volt a szövetségi elnök jelenléte.
Lapzártakor még hátravolt néhány napirendi pont, azokról nem beszélt Takács Csaba ügyvezetô elnök. Véleménye szerint, a marosvásárhelyi ülés az Ügyvezetô Elnökség, éa a területi szervezetek érdekvédelmi munkáját fogja elsôsorban ösztönözni, az RMDSZ-nek azt a szerepét, amely egyesek szerint kissé háttérbe szorult az utóbbi idôben.
Babonás emberek azt tartják, a 13-as szám nem szerencsés, mi azonban úgy éreztük, hogy a hétfôi napon egy egészséges légkörû, jó hangulatú és eredményes tanácskozás zajlott le a szakszervezetek marosvásárhelyi mûvelôdési házának dísztermében. Ez adott helyet ugyanis annak a rendkívüli és bôvített közgyûlésnek, amelyet a címben szereplô egység szakszervezetének operatív bürója hívott össze.
A tavaly júniusi 30-as számú sürgôsségi kormányrendeletnek és a 207-es törvénynek megfelelôen a Maros Megyei Tanács még 1997 szeptemberében elfogadta a Helyi Utak Önálló Vállalkozás átszervezésének programját s azt idén januárban tovább módosította. Ebbôl kiindulva átkerültek a községi utak a települések helyi tanácsainak, a megyei utak pedig a megyei tanácsnak az ügykezelésébe, és tisztázták, hogy mibôl áll értékben és természetes egységekben a megyei tanácsnak az a vagyonrésze, amelyre alapozva elôbb át lehet alakítani az úgynevezett önálló ügyvitelû vállalatot gazdasági társasággá, majd utóbb, valamikor privatizálni. E feladatok teljesítése érdekében alakították meg a megyei tanács keretében az Út- és Hídügyi Igazgatóságot, s határozták el szintén a program szerint, hogy a létrehozandó új gazdasági egység alaptôkéjét az 1998. június 30-i mérleg alapján határozzák meg és osztják föl 25000 lej névleges értékû részvényekre. Nicoleta Bochis, a fentebb említett igazgatóság igazgatónôjének elôterjesztése kimondja: a mostani Helyi Utak Önálló Vállalkozás jogutódja átvesz amattól minden örökséget: valamennyi szerzôdésben vállalt kötelezettséget, peres ügyet, beruházást, követelést és tartozást. A jelenlegi vezetôség a Maros Megyei Tanáccsal aláírt megállapodás értelmében , továbbra is él a jogaival és teljesíti feladatait mindaddig, amíg a versenyvizsgán eredményes menedzserek el nem foglalják helyüket. A vezetôi állások betöltésére 60 napon belül kötelezô kiírni a pályázatot attól a naptól számítva, amikor az új gazdasági társaságot bejegyzik majd a céghivatalnál.
A megyei tanács határozattervezetében az áll, hogy a leendô Út- és Hídügy Részvénytársaságnak megalakulása pillanatában a Maros Megyei Tanács lesz az egyetlen részvényese, és önálló ügyvitelû vállalatként fog mûködni. A társadalmi tôke összetételét a megyei tanács ez év szeptemberi ülésén fogadja el, a társaság hivatalos bejegyzésének pedig 1998. október elsejéig kell megtörténnie. A megszûnô Helyi Utak Önálló Vállalkozás személyzetét egyszerûen áthelyezik a megváltozott nevû egységhez, amelynek szintén Marosvásárhelyen, a Dózsa György utca 9. szám alatt lesz a székháza s minden alkalmazott megôrzi a kollektív szerzôdésben rögzített jogait, beleértve a bérszínvonalát is.
A rendkívüli közgyûlésen jelen levô Toganel Ioan, a megyei tanács elnöke hozzászólásában hangsúlyozta: az útügyieknek nem volna szabad a felsôbb szervükben valami ellenfélt látniuk-keresniük. Hiszen a megyei tanácsnak és az alárendelt vállalatnak azonos az érdeke meg a feladata: a közönséget, a közérdeket kell szolgálniuk. Amint mondta, a megyevezetés figyelembe vesz minden építô jellegû javaslatot és máris javításokat eszközölt azon a határozattervezeten, amelyet a tanács a csütörtöki ülése elé terjeszt. Majd megjegyezte a felszólaló: a vállalat átszervezésével nem az alkalmazottak egy részének eltávolítását célozzák. Ezzel éppen ellentétes a szándék. Arra törekszenek, hogy mindenkit érdekeltté tegyenek a gazdasági hatékonyság fokozásában s tevékenységük jobbá tétele a keresetek növekedését eredményezze. Továbbá a megyei tanácsnak nem áll szándékában valamit is eltulajdonítani a mostani vállalat vagyonából és nem érdeke bizonyos vagyonrészeket másoknak bérbe, használatba adni szögezte le Ioan Toganel. Majd hozzátette, nem fogják a magánosítást siettetni, mert azt szeretnék, hogy azt ne az Állami Vagyonalap végezze el, a privatizálásra a helyi megyei szervek a legalkalmasabbak.
Virág György, a megyei tanács alelnöke emlékeztette az egybegyûlteket, hogy már 1995 márciusában felvetôdött a vállalat átalakításának javaslata s azóta sok idô eltelt. Így senki sem vádolhatja azzal a felettes szervet, hogy erôltette a dolgot. 1996-ban az útügyisek 176 millió lejes veszteséggel zárták az évet, majd 1997-ben mintegy 700 milliós profitot értek el, ami valamelyes elôrelépést jelentett. Korai volna azonban töretlen fejlôdésrôl beszélni olyan körülmények között, amikor a helységek polgármesterei nem keresik meg a Helyi Utak Önálló Vállalkozást, hogy javításokat és korszerûsítéseket rendeljenek nála. S ennek olyan okai vannak, amit jól ismernek valamennyien: bár nagyok a kivitelezési költségek, gyenge a munkaminôség. A megyei tanácsnak el kell számolnia a választópolgárok elôtt a közpénzekkel, ebbôl fakad az elvárás, hogy a gazdasági társaságoknál dolgozók tartsák be a szerzôdéses határidôket, végezzenek gondos, szakszerû munkát és szorítsák ésszerû keretek közé a kiadásokat.
Fratean Alexandru, a megyei tanács másik alelnöke szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy eljött az ideje az önálló gazdálkodás tényleges bevezetésének. Követendô példaként pedig fölhozta, hogy a Megyei Községfejlesztési Vállalat egyetlen lej támogatást sem kap a mûködéséhez, kizárólag a lakosságtól befolyó összegekbôl tartja fönn magát. S ha ezzel szemben a szóban forgó egység a költségvetésbôl kiutalt 15 milliárd lejre, meg a különleges alapból származó 10 milliárd lejre számítva reméli, hogy kihúzza az évet, akkor világos, milyen sokak által irigyelt helyzetben van, hiszen számos munkára nem írnak ki pályázatot, hanem közvetlenül nála rendelik meg azokat. Ami a szabad versenyen alapuló piacgazdaságban mely felé igyekszünk elképzelhetetlen. Ezt az elkövetkezôkre gondolva nem szabad szem elôl téveszteni!
Miként a felvételen is látható, tegnap hajnaltól késô délutánig huszonegy autóbusz zárta körül a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt. Reggel a helyszínen tudtuk meg Berta Ioantól, a marosvásárhelyi közszállítási vállalat szakszervezetének vezetôjétôl, hogy a megmozdulást tiltakozásképpen szervezték, ugyanis a szakszervezeti vezetô szerint a maxi- taxis vállalkozókmegszegik a szabályokat, nem tartják be a szolgáltatásukkal járó, szerzôdésben rögzített kötelezettségeiket. Nevezetesen, nem rendelkeznek diszpécserszolgálattal, nem igazodnak az elôírt közlekedési útvonalaikhoz és megállóhelyeikhez, nem adnak menetjegyet az utasoknak.
Délelôtt a polgármesteri hivatal protokolltermében csaknem ötórás tárgyalás kezdôdött a tiltakozók és a polgármesteri hivatal között. Idôközben megjelent Chiorean Emil, a szállítási vállalat menedzsere is. A már az elôbbiekben említettek mellett a menedzser azt is felrótta, hogy szerinte sehol a világon az övékéhez hasonló vállalatoknak nincs konkurense ugyanazon szállítási útvonalakon. Másrészt kifejtette, a maxi- taxis vállalkozók képtelenek garantálni a közszállítás minôségét, ellenben adatai szerint havonta hárommilliárd lejt vételeznek be, nagy részét törvénytelenül, mert nem tesznek eleget szerzôdéses kötelezettségeiknek, ráadásul magas az engedély nélkül fuvarozó jármûvek száma is. Mindezek oda vezetnek, hogy a közszállítási vállalat veszteséges, sôt, menedzsere és a tárgyaláson jelenlevô többi képviselôje szerint is a csôd szélén áll.
Érdekes jelenség, hogy másfél éven át a közszállítási cég nyereséges volt, csak az utóbbi hónapokban vannak veszteségei, mióta a városháza rendezni kezdte a maxi-taxik ügyét vetette fel a polgármesteri hivatal vezetôségét képviselô Eugen Crisan alpolgármester. Erre a cég emberei azzal érveltek, hogy mielôtt versenytárgyalás lett volna a maxi-taxisok szállítási vonalaiért, ezek csak néhány fô útvonalon fuvaroztak, most viszont az egész városban jelen vannak, ráadásul erôsen ráhajtanak, hogy csôdbe juttassák a közszállítási vállalatot.
Egy adott pillanatban úgy tûnt, a közszállításiak nemcsak az utcán elhelyezett buszokkal, hanem a tárgyalóteremben is ostromzár alá helyezték tárgyalópartnereiket, és erôteljesen követelték, a hivatal függessze fel a maxi- taxisok szerzôdéseit. E követelés margóján jó órányi meddô vita alakult ki, mert ezt lehetetlen így végrehajtani, állították a városháza szakemberei. A másik követelés úgy hangzott, válasszák szét tanácsi határozattal a maxi-taxik és az autóbuszok útvonalait, még a jövô hónaptól, ellenkezô esetben a közszállítási vállalat leállítja buszait. Ez sem egy egyszerûen teljesíthetô követelés. A vállalat képviselôi szerint erre a hivatal tett már ígéretet, ám jelenleg a maxi-taxik egy évig érvényes szerzôdés alapján végzik szolgáltatásaikat. Mindkét követelésüket ultimátumszerûen terjesztették elô a közszállításiak. A hosszú tárgyalás nyomán végül megegyezés született, miszerint tíz nap alatt ellenôrizni fogják a maxi-taxis szolgáltatókat és aki nem tartja be közülük szerzôdéses kötelezettségeit, viselni fogja az ebbôl eredô következményeket. A július 23-án esedékes városi tanácsülésen pedig a tárgyaló felek közösen több megoldási változatot tárnak a tanácsosok elé az útvonalak szétválasztását illetôen, ezeket pedig újabb tárgyalásokon pontosítják, véglegesítik.
A megegyezés aláírása körül ismét parázs vita kerekedett, mert a közszállításiak azt szerették volna elérni, hogy az ellenôrzéseken megfigyelôként részt vehessenek, erre viszont nincs jogi keretük. Ezért elzárkóztak az egyezmény aláírásától, és újra heves vita alakult ki, amelynek Fodor Imre polgármester megjelenése vetett véget, ugyanis a polgármester is megerôsítette, csak az erre felhatalmazott szerveknek van ellenôrzési joga, így végül fenntartásokkal bár, de a közszállításiak aláírták az egyezményt. Ma tovább folynak a tárgyalások.
Nem lenne teljes a kép a "vádolt fél" megkérdezése nélkül. A Tudortrans Kft. 82 kocsival végez maxi-taxis szolgáltatást hat, versenytárgyalással megszerzett útvonalon. A cég egyik ügyvezetôje, Strungu Liviu, a következôket nyilatkozta lapunknak: Szerintem ez a tiltakozás csak kifogás a buszvállalat belsô szervezési gondjainak orvoslása helyett. A maxi-taxik a marosvásárhelyi közszállításnak csak 18%-át bonyolítják le. Nekünk a Tudor-negyedben van diszpécserszolgálatunk, ez a vád ellenünk megalapozatlan. Egy útvonalunkat tényleg nem tartjuk be, a Tudor Megyei kórház vonalról van szó, amelyet a Stefan cel Mare utca felé térítettünk el, és errôl a napokban egy csaknem ezer aláírással támogatott memóriumot adunk át a polgármesteri hivatalnak olyan értelemben, hogy ha nem egyeznek bele ebbe a változtatásba, lemondunk errôl a vonalról. Ami a menetjegyeket illeti, mi társulásos rendszerben dolgozunk, 82 autóval és belsô szabályzattal. Mindenki magának könyvel, de végzünk ellenôrzéseket, és ez a szabálysértés büntetôjogi felelôsséget von magával, ráadásul a visszaesô szabálysértôvel szerzôdést is bontunk, számunkra többet nem fuvarozhat.
Ma tehát újra tárgyalnak a maxi-taxi kérdésrôl. Valóban érdekes, hogy amíg szabályozatlan volt ez a közszállítási változat Vásárhelyen van már ennek lassan nyolc éve , az állami konkurens egyszer sem fakadt ki ekkora vehemenciával ellene, pedig minden logika szerint akkor lett volna ez idôszerû. Most, amikor már van rá ha nem is egész tökéletes szabályszerû megoldás, hirtelen "megsavanyodott a csokoládé". De olyan benyomást keltett a tegnapi tárgyalás, mintha a közszállítási vállalat a konkurencia teljes eltörlését próbálná elérni, a zsarolástól sem visszariadva. Érveik között nem kapott helyet, hogy ha követeléseiket kielégítik, hogyan fognak jobban közszállítani. Mi csak az utasok szemszögébôl nézhetjük a dolgot, és errôl az oldalról a maxi-taxik nem ártalmasak. Nyilván nélkülük több lenne a közszállítási vállalat jövedelme, de a konkurenciával soha nem volt könnyû egy tálból cseresznyézni. Az utasoknak pedig az a lényeg, hogy minél jobban, kényelmesebben, civilizáltabban közlekedhessenek. Jó tehát az alternatíva, mert a vásárhelyi buszok eddig még nem a pontosságukról, a kényelmükrôl, és a tisztaságukról voltak híresek. A gyakori díjemeléseket sem pozitív élményként raktározza el az utas. A fejleményekre visszatérünk.
Az 1997. évi 169-es számú földtörvényt módosító törvény elsô szakaszának alkalmazása (a földállomány megállapítása) után következik a második szakasz életbeléptetése, amely során a parlament kidolgozza majd azt a törvényt, amely szerint a földekeket visszaigénylô volt tulajdonosokat helyezik jogtulajdonba, természetes módon, avagy kárpótlás révén. Az ôszi hónapok, amikorra a honatyák ígérték a szóban lévô törvény kidolgozását, vészesen közelegnek s megyénk prefektusa úgy véli, hogy azelôtt véglegesíteni kellene, vagy legalábbis meggyorsítani az 1991. évi 18-as Földtörvény alkalmazását. E célból három napon át július 14-15-16-án tanácskozásra hívta azon községek földosztó bizottságait, polgármestereket, titkárokat, a mezôgazdasági kamarák szakembereit, ahol az 1991. évi 18-as törvény alapján, a birtoklevelek kiosztásának aránya nem haladta meg a 40, avagy 30 százalékot. A háromnapos tanácskozás-sorozaton jelen vannak a Mezôgazdasági és élelmezésügyi vezérigazgatóság, valamint a megyei Kataszteri és Mezôgazdasági Területrendezési Hivatal szakemberei is. A tegnapi találkozóra 14 község és egy város, Szováta város polgármesterét hívták a prefektúrára. A 15 helység közül azokat említjük most meg, amelyek valóban jelentôsen elmaradtak a birtoklevelek kiosztásával. A nyilvántartás ez év június 30-ával zárul: Szováta 23,90%; Bonyha 28,10%; Alsóbölkény 25,95%; Kozmatelke 28,28%; Karácsonyfalva 38,91 százalék. Ma és holnap újabb 28 község vezetôit, a kamarák szakembereit várják a prefektúrára.
A kereskedôktôl, tehát közvetve jutott a fogyasztók tudomására, hogy miért tûnt el az üzletekbôl a Mopan-pékségekbôl származó, korpás lisztbôl dagasztott kenyerek valamennyi választéka: elfogyott a barna liszt. A miértre Schmidsfelden Ludwig mérnöktôl, a részvénytársaság mûszaki igazgatójától kaptunk választ.
Azért szünetel a barnakenyér-sütés, mert korszerûsítettük a Baneasa utcai egységünkben a magtisztítást. A szakterületen a világ leghíresebb cége, a német Bühler szállította a gépi berendezést, melynek használata lehetôvé teszi, hogy a gabonát minden idegen anyagtól elválasszuk. A tökéletes tisztításnak köszönhetôen rövidesen javul a liszt, s ennek hatásaként a pékáru minôsége.
Mennyibe került önöknek ez a modernizáció?
3,5 milliárd lejbe, amit saját forrásainkból teremtettünk elô. Nem folyamodtunk bankhitelhez, a kölcsön igénybevételét mindenképpen el kívántuk kerülni, a körbetartozások miatti nehéz helyzetre való tekintettel.
Megéri ennyi pénzt befektetni?
Meg, két szempontból is. Az egyik a már említett lisztminôség-javulás, a másik pedig az energiahasznosítás hatásfokának lényeges javítása. A szóban forgó részlegen korábban 1000 kilowattórát is fogyasztottunk, amivel szemben most már mindössze 750 kilowattot igényelnek óránként az új felszerelések.
Mennyire haladtak az átalakítással?
Megkezdôdtek a technológiai próbák és reméljük, hogy napokon belül ismét rendelkezünk a szükséges lisztválasztékkal.
Folytatásra is számíthatunk a korszerûsítésben?
Igen. Amint újból ki tudjuk "termelni" a szükséges pénzalapot, hozzálátunk magának a malomnak a felújításához valószínûleg a következô évben.
Minek következtében tovább javul a liszt minôsége...
A liszté, a grizé és minden sütôipari terméké.
A Maros Megyei Kórház bakteriológiai részlegérôl, dr. Farkas Enikô mikrobiológustól megtudtuk, hogy a napokban nagyon hasznos és értékes adományt kaptak a Román Kereskedelmi Bank jóvoltából. A 70 millió lej értékû ELISA berendezés antigének és antitestek kimutatására szolgál. Segítségével kimutathatók a májgyulladás- és HIV-vírusok. A berendezés igen hasznos lesz az újszülöttek, terhes nôk vizsgálata, valamint a szervátültetésre felkészítendô betegek megfigyelésében, egyes leukémia esetek diagnosztizálásában, mycoplasma-, clamydia-fertôzések, illetve a gyomorfekélyt okozó Helicobacter Pylori jelenlétének kimutatásában, a szifilisz , a kutyaféreg-ciszták, toxoplazma-fertôzések kimutatásában.
A berendezést a bukaresti MEDICLIN forgalmazza, a gyártó cég az egyesült államokbeli ORGANON TEKNIKA. Az ultramodern berendezés mûködése, felhasználhatósága attól függ, hogy a Megyei Kórház képes lesz-e a szükséges fogyó anyagok folyamatos beszerzésére. A kórház bakteriológiai részlege minden más szponzorizálást szívesen fogad, és értesíti a marosvásárhelyi, Maros megyei vállalkozókat, hogy bármely támogatás segíti elô, a lakosság orvosi ellátásának javulását.
A bakteriológiai részleg ezúton mond köszönetet a lakosság nevében a Román Kereskedelmi Banknak.
A júniusi szélviharok mintegy 300 milliárd lejre tehetô kárt okoztak az erdôgazdálkodásnak, s ehhez még hozzáadódik az egyes erdei utak megrongálódása nyomán felhalmozódó 150 milliárd lejes kár, jelentette ki Gheorghe Cahnita, az erdôk országos önálló ügyvitelû egységének vezérigazgatója. A szél mintegy 2 ezer hektárnyi felületen döntötte ki a fákat, ami a becslések szerint 1,4 millió köbméternyi faanyagot tesz ki.
Az idei esztendô elsô hat hónapjában 856, Románia területén bûncselekményt elkövetô külföldi esetében indítottak kivizsgálást és bûnügyi nyomozást. A bûnözôk többsége Törökországból, Moldáviából, Németországból, Magyarországról, a Cseh Köztársaságból, Franciaországból és Belgiumból származik, olvasható a határrendôrség fôosztályának hétfôi közleményében.
Hétfôn letette a hivatalos esküt Hajdú Gábor, az új egészségügyi miniszter, és Kozsokár Gábor, az Alkotmánybíróság új tagja. A két szenátort az RMDSZ javasolta ezekre a tisztségekre. Az új egészségügyi minisztert köszöntve Emil Constantinescu államfô kifejezte reményét, hogy Hajdú kinevezése kedvezô változást hoz, és emlékeztetett arra, hogy eddig igen sûrûn cserélôdtek ezen tisztségben az illetékesek. Az elnök az egészségügyi reform megvalósítását nevezte az új miniszter legfôbb feladatának és megjegyezte, hogy ez az egyik legfontosabb tárca a kormányban.
Megnyitották az Ifjúsági Világjátékokat
Hétfôn este Moszkvában megnyitották az Ifjúsági Világjátékokat, amelyen 137 ország fiatal sportolói vesznek részt. A Luzsnyiki-stadionban tartott két és fél órás ünnepségen jelen volt Borisz Jelcin, Oroszország elnöke, Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, és Schmitt Pál, a NOB elsô alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Az Ifjúsági Világjátékok küzdelmei már szombaton megkezdôdtek.
Szabadon élô vadlovak tucatjai hajszolják a kétségbeesésbe a Bukaresttôl északra fekvô Scrovistea földmûveseit. Az elszaporodott patások értékes szántóföldeket dúlnak fel, írta az AFP. A bukaresti tévé szerint a helyzetért Nicolae Ceausescu, az 1989-ben kivégzett diktátor a hibás, aki még a nyolcvanas években egy csôdört és egy kancát kapott ajándékba a lengyel kormánytól. Ceausescu azonban nem sokra tartotta a szokatlan ajándékot és scrovisteai birtokáról kiengedtette ôket a szabadba. A vadlovak idôközben elszaporodtak a környéken és ma már valóságos ménest alkotnak. A helyi hatóságok a legszívesebben befogatnák és eladnák egy kupecnek Ceausescu kóbor vadlovait, írta az AFP. Hogy miért nem teszik, arra nem tért ki.
Kolozsvári Erkel-bemutató Gyulán
Sorozatban az ötödik Erkel-dalmûvet mutatja be Gyulán a kolozsvári magyar operatársulet. A Szamosparti dalszínház mai bemutatója egyben az elôadás premierje is, mely után ôsztôl Kolozsváron játsszák a Névtelen Hôsök címû daljátékot, tájékoztatott Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója. Erkel Ferenc szülôvárosában, Gyulán 1991 óta szerepel évrôl évre a Kolozsvári Állami Magyar Opera.
az 1848/49-es forradalom és szabadságharc egyszerû katonáinak állít emléket, a többi Erkel-operától eltérô, a verbunkos hagyományokat fölelevenítô operettes hangzással. A kolozsvári társulat Dehel Gábor rendezésében játssza a darabot, amelyet Hary Béla karmester és Simon Gábor igazgató zenedramaturg közremûködésével állítanak színre. A kolozsváriak idei gyulai vendégszereplését a társulat július 16-i, csütörtöki Carmen-elôadása zárja.
Kirijenko sem megy el a cár temetésére
Szergej Kirijenko orosz miniszterelnök nem lesz jelen a cári család pénteki újratemetésén, közölte hétfôn a kormányfô hivatala. Alekszej Volin, Kirijenko szóvivôje személyes véleményeként megjegyezte: túl sok tennivaló van az élôkkel is, s ôk elsôbbséget élveznek a halottakkal szemben, idézte szavait a Reuters. A cári család újratemetésén nem vesz részt Borisz Jelcin elnök sem, és távol marad sok más orosz hivatalos személy is.
Emlékérmet veretett Madách Imre, Az ember tragédiája alkotója 175. évfordulója alkalmából a Magyar Éremgyûjtôk Egyesületének Nógrád megyei szervezete. Az ezüstbôl és bronzból készült emlékérméket a magyarországi numizmatikusok július 18-19-i zalaegerszegi országos vándorgyûlésén ismerhetik meg az érdeklôdôk, mondta Lopatovszki Csaba, a szervezet titkára. A 42,5 mm átmérôjû érem elôlapján Madách Imre korabeli fénykép alapján készült portréja, születésének és halálának dátuma, valamint kézjegye látható. A hátlap a csesztvei Madách-kúria klasszicista homlokzatát ábrázolja.
A falusi környezet is újdonság lehet...
A szászrégeni székhelyû Faier Alapítvány támogatásával országosan elsô alkalommal vehet részt a kolozsvári Agrártudományi Egyetem 20 másodéves hallgatója olyan gyakorlati tevékenységen, melyet mezôgazdasági magánvállalkozók földterületein végezhetnek. Az egyetemistákat Bátoson, Felsôidecsen, Kisfülpösön, Beresztelkén, Sóváradon, Vajdaszentiványon szállásolják el, helybéli mezôgazdászoknál. Tizennégy egyetemistának valóban újdonságot jelenthet a falusi szálláshely és környezet, lévén, hogy a diákokból tizennégyen városiak...A diákok számára július 17-én kollokviumot szerveznek Sóváradon Biró Csaba agrárgazdálkodónál.
Németországi képzômûvész tárlata
Július 18-án a marosvásárhelyi Bernády Házban újabb tárlat nyílik. A németországi Ulm városban élô Balogh Zoltán grafikáit bemutató kiállítást szombat délelôtt 11 órakor Tófalvi Zoltán nyitja meg.
Pénz és építôanyag az árvízkárosultaknak
A Maros Megyei Prefektúra tájékoztatása szerint két kormányhatározat született a megyei árvízkárosultak megsegítésére. Az egyik 47 milliárd lej segélyt jelent, a másik 6 milliárd lej értékû építôanyag kiutalásáról döntött az Állami Tartalékalapból tájékoztatott Ioan Iacob prefektúrai szóvivô.
Holland gyermekek Marosvásárhelyen
Marosvásárhelyen tartózkodik egy holland gyermekcsoport. A külföldiek látogatásának köztudomásúlag elôzménye van, és a vártemplomi református egyházi gyülekezet élénk kapcsolatára utal, ugyanis e közösségnek gyülekezetnek immár tiz éve van összeköttetése holland vagy más külföldi gyülekezetekkel. Az elsô kapcsolatteremtést októberben jubiláló vártemplomi gyülekezethez érkezett holland gyermekcsoportot Schoonwateer Jaquelin vezeti.
A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete a fiatal gazdák elméleti és gyakorlati szakoktatása végett minden évben megszervezi Ezüstkalászos tanfolyamát. Mindemellett a gazdáknak széttekintésre ad alkalmat jeles külföldi gazdaportákon, farmokon. Az idén Németországba és Svájcba mennek az ezüstkalászosok, ám ehhez kéri az RMGE az iratcsomók összeállítása végett lehetôleg a legrövidebb idôn belül fáradjanak be az egyesület székhelyére.
Baján, Erdôszentgyörgy magyarországi testvértelepülésén július 11-én volt az alföldi város hagyományos népünnepe. A magyar városkában száz üstben fôtt a halászlé jó alföldi ízekkel, szokásos tivornyával. Az erdôszentgyörgyi tanács is képviseltetett a bajai ünnepségen, ott volt Barabás Mihály polgármester, Magyarósi Erzsébet iskolaigazgató,Ozsváth József mérnök, és a helyi kisipari szövetkezet elnöke, Pintza Gyula.
A marosvásárhelyi Kelemen-Maros Hegymászó Turistaegyesület július 25-26-án hegymászó túrára hívja a természet "magasabb régióinak" kedvelôit. Ezúttal a Tordai hasadék lesz az útirány. Késôbb a Kárpátok nagytúrájának útvonala a Vaskaputól kezdôdik, el egészen a Máramarosi bércekig. A hegyi kirándulás egyik célja az elhanyagolt turistajelzések újrafestése lenne. Ilyen vonatkozású felkészítôt minden hétfôn az Egyetemi Ifjúsági Házban tartanak, a túráról ugyanott T. Rácz Zoltán mérnök, ad kiegészítôt.
A marosvásárhelyi Herlitz Mobex A-osztályos férfi kosárlabdacsapat éves költségvetésének 40%-át a bajnokság elején, az elsô 3 hónapban használja fel játékosvásárlásra és egyebekre. A csapatnak turnéznia kell (új rendszer szerint szervezik a bajnokságot), játékosokat kell szerzôdtetnie, hogy idén a bajnokságot megnyerhesse. Szurkolói követelmény van, csakhogy a pénz nem elég, még kb. 500 millió lej kellene. Azok, akik támogatnák a kosárlabdacsapatot az Altius Alapítvány 163-975-ös telefonszámán érdeklôdhetnek, de közzétesszük a Herlitz Mobex bankszámláját is: 45968712 BASA (Mezôgazdasági Bank) MS.
Július 13-án a makfalvi Bartha Leventét a marosvásárhelyi Voiajor bárban ismeretlen tettes mintegy 2 millió lejétôl fosztotta meg. Feljelentésre a bûnüldözô szervek máris elôállították a bûntettet egymagában elkövetô Árva Károly marosvásárhelyi középkorú férfit. Letartóztatásban várja a bíróság ítéletét.
Copyright © Népújság - 1998