|
L. évfolyam 135. (13922) sz. |
1998. Július 14 kedd |
Ahol áthaladtak lovaikkal és szekereikkel, mindenhol virággal, terített asztallal, szeretettel fogadták ôket. Miért is ne tették volna, hiszen arra vállalkoztak, hogy az 1848-as forradalom és szabadságharc 150. évfordulójának tiszteletére, mintegy 4000 kilométert megtéve, a Kárpát- medencében felkeresik mind az 54 csatateret, ahol a forradalmárok megvívtak az osztrák, illetve a cári orosz sereggel.
A lovastúrát az a Murai Bösze Antal kezdeményezte, aki a honfoglalás millecentenáriumi évfordulóján több társával – közülük néhányan a mostani csapatban is jelen voltak – (bejárták az utat a feltételezett magyar ôshazáig. Az 1848-as forradalom emléke elôtt tisztelô túrát is "a kapitány" vállalta fel. Annak ellenére, hogy volt már tapasztalata, nem volt könnyû elôkészíteni. Létrehozták a Közép-Európai Lovastúra Alapítványt, támogatók hozzájárulásával gyûjtötték össze az út költségeihez szükséges pénzt. De így is a lovak egy részét, a szekereket, a kísérô gépkocsit, más szükséges használati tárgyakat kölcsönözniük kellett. A lószerszámok például budapesti lovasrendôrség raktárából származnak. Miközben kiegészült a felszerelés, Murai a tagtoborzás érdekében felvette a kapcsolatot – sok helyre személyesen is elutazott – a Kárpát-medence magyar közösségeinek szervezeteivel. Nem sokan merték vállalni az emberpróbáló, hosszú és fárasztó út megtételét. Végül azonban minden összejött, és április 29-én a Budapest melletti Göd-Újteleprôl elindulhatott a csapat. Tizennégyen (Gagyi Mihály, Jére István, ifj. Fodor Miklós, Kovács Jenô, Kiss Bálint, Csobolyó Miklós, Skolán Ildikó, Sipos Csaba, Sipos Viktor, Szûcs Gyula, Horváth László, ifj. Ábel István, illetve Jurij és Martin, valamint a csapatkapitány, Murai Bösze Antal) ültek nyeregbe és a bakkra, négyen Erdélybôl, ketten a baskírok földjérôl, a többiek meg az anyaországból. Budapestrôl Székesfehérvárra, majd Tamásira, onnan Várpalotára, majd Komáromba és Gyôrbe mentek. A túrázókat itt érte az elsô politikai akadály. A szlovák hatóságok nem engedték be a kocsisort az országba. Így visszafordultak és jelentôs útvonalmódosítással Északkelet-Magyarországon, Tokaj és Nyírbátor érintésével közelítették meg a magyar – román határt, amelyet a Csengersíma-Pete ellenôrzô pontnál léptek át.
– Romániában mindenhol nagy szeretettel fogadtak – mondta Murai B.A. – még a teljesen románok lakta falvakban is elláttak élelemmel, abrakkal, mi több, a hivatalosságok is kitettek magukért. Azt írd le nyugodtan, hogy a politikusok kavarják a dolgokat, mert az emberekkel nincs baj. Mi a csatatereken nemcsak a magyar forradalmárokra emlékezünk. Lerójuk kegyeletünket a mindkét oldalon elesettekért. Az eszmék, a politika nézetek összecsapásában mindig az egyszerû emberek a vesztesek. Az 1848-as csatákban a Kárpát-medence minden nemzete részt vett és meghozta a maga áldozatát. Volt ott magyar, horvát, bosnyák, szlovák, román, orosz, osztrák és ki tudja még hányféle anyanyelvû, kultúrájú ember. A forradalom 150. évfordulójára emlékezve lovastúránkkal a közös szellemet az egy régióba tartozást szeretnénk kidomborítani, tudatósítani, amelynek egyre nagyobb jelentôsége lesz a jövôben, hiszen európai integrációról beszélünk, arra készülünk mindannyian. Sajnálatos a szlovákiai eset, és bár igaz, hogy útközben hallunk ellenszenves megjegyzéseket, azok nem az egyszerû emberek ajkáról hangzik el. Ôk azok, akiknek a viszonyulása jóérzéssel tölt el, erôt ad, ahhoz, hogy folytassuk az utat. Ezért megérte vállalni a megpróbáltatásokat – nyilatkozta lapunknak Murai Bösze Antal, -csapatkapitány.
Eddig a legnehezebb szakasz a Nyugati Kárpátokban volt. Esô, ,jég, szélvihar verte ôket. Bánffyhunyad, Csucsa, Dés, Bethlen, Beszterce érintése után megyénkben Régenben álltak meg elôször. A Maros-parti városban az RMDSZ helybéli szervezetének képviselôi fogadták és szállásolták el a vendégeket. Innen szombaton reggel indultak Marosvásárhely felé. A Maros völgyi falvakban virág biztatás, dicséret kísérte a parókiák udvarán rögtönzött terített asztaloknál vendégelték meg a lovasokat. Marosvásárhelyre délután 4 órára értek. A város határában Kolcsár Sándor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, Fodor Imre polgármester fogadta ôket. Marosvásárhely polgármestere néhány szóban a város 1848-ban játszott szerepérôl beszélt, felidézve, hogy románok, németek és magyarok együtt álltak a szabadság eszméi mellé, továbbá azt, hogy Bem apó a seregével innen ment a segesvári csatatérre, s innen követte ôt Petôfi Sándor.
A találkozón ajándékok, emléktárgyak cseréltek gazdát a túrázók a Székely Vértanúk emlékmûvénél, majd Alexandru Papiu Ilarian szobránál tisztelegtek. Az éjszakát Jedden töltötték, onnan Segesvárra indultak, majd Brassó irányába folytatják útjukat.. A Királyföldi csataterek felkeresése után Világos Arad Temesvár Vajdaság és Dél-Magyarország az útirány. Mint a túra vezetôje elmondta, a Közép-Európai Történelmi Lovastúra október 6-án a világosi fegyverletétel napján ér véget a budapesti Hôsök terén, ahol ünnepélyesen fogadtják a hosszú útról megtérô lovasokat.
Mironcosmák nem születnek minden utcasarkon. Pedig van belôlük éppen elég ebben az országban. Akikkel még az igazságszolgáltatás sem tud elbánni. De lehet, nem is akar. Ôk azok, akik mindig megússzák. Még akkor is, ha feje tetejére állítják a világot. Azzal soha nem törôdnek, hogy megjárhatják. Nem kerülnek horogra a nagyhalak (csak mindig a kicsik, csak mindig a védtelenebbje). Aki vagyonokat összeharácsolt, magabiztosabb nem volt életében, senki nem számoltatja el, mert ahhoz tudni kellene többet, legalább annyit, amennyit az, aki túljárt az állam eszén. Akinek van sütnivalója, megszedi magát, s nem hagyja másnak, amit elvehet magának. Ezért aztán korrupcióról jólesik mindenkinek beszélni; minél titokzatosabb valami, annál érdemesebb szóba hozni, ha már szélhámost egyre kevesebbet tudnak elôállítani. Mert a pénzzel hatalom is jár, s bizony könnyû mögéje meghúzódni.
A bányászvezérrôl persze nem ezért beszélnek. Hanem azért, mert lába elôtt hever, aki tehetne ellene. Ô nem vásárolt hatalmat. Inkább eladta magát, még akkor is, ha tagadja. Hiányt nemigen szenvedett, mindig akadt, ki jól megfizesse; voltak elegen, kinek bôrén meggazdagodhatott. Így aztán nem is bírt magával. Ha már elnéztek mindent neki. Akkor és úgy ragadtatta el magát, ahogyan kívánták, amikor a politika zavarosában kellett halászni. Tehetett akármit, nem félt; fedve volt. Pedig a köztörvényes esetektôl, emberek megveretésétôl a politikai bûntényig hosszú a lista, ami rovására írható. Haja szála sem görbült. Amikor pert akasztottak a nyakába, az ember még elhitte, végre helyére kerül az igazság s kimérik, amit megérdemel. Ma már tudjuk, csak a frászt akarták beleverni, ijesztgették. Az sem sikerült. Büntetése alig volt több a vizsgálati fogságnál. Amikor ráolvasták viselt dolgait, Justitia asszony se nem látott, se nem hallott. Eltûrte, hogy a nagy nekiveselkedésben a jobb sorsra érdemes ítélkezôk napról napra dagasszák a semmit. Nem is csoda, hogy a mártír megdicsôülten szabadult. A hôs kinn van. Most aztán dicsekedhet, hogy ô még ezt is kibírta. Vállalta a gyötrést, megtöretést és bizonyított. A tékozló fiú megtért, s a hiszékeny közössége megint igájába hajtja fejét. Nagy embereknek kijáró pompa, felhajtás és népünnepély fogadta visszaútján. Úgy, ahogyan még senkit. Ô szónokolt egyedül, hogy lássa, megértse a világ, átvette újra a hatalmat, és rajta kívül nincs más úr az egész Zsil völgyében. "A mai hatalmasok tönkre akarnak tenni minket. Engem is. De most majd megmutatjuk. Újrakezdünk mindent, ha kell, és elindulunk úgy, mint régen, de botok nélkül, hadd lássák, nekünk úgyis megfelel, mert mi szavakkal is legyôzünk akárkit. Amit elszenvedtünk, azért megfizetnek; mindenért mindenki megfizet, ha mi úgy akarjuk. "A lázítás, lázadás persze nem hiábavaló. Akinek kegyeiért ma pártok tülekednek, az még sok mindenre felhasználható. Száját nem tudták befogni, de nem is nagyon akarták. Ki tudja, kinek mikor lesz szüksége egy belevaló országos botrányra, zavartkeltésre esetleg össznemzeti felháborodásra. A bányászvezér erre pont megfelelô. Hát csínján bánnak vele, hagyják tovább hôzöngeni, kiskirálykodni. Ô fontosabb annál, hogy leléptessék rangrejtve. Készenlétben hagyják, minden eshetôségre. Van és lesz még szava, és parádét is fog vezényelni.
Ø Immár krónikusan baj van a prefektus stílusával: frissebben a polgármestereket rekcumozza, egyébként joggal, a földtulajdont bizonyító okmányok kibocsátásának halogatása miatt ... — véleményt mondhat, sürgethet, szervezhet a prefektus, de ezt abban a "demokratikus" tudatban kell tennie, hogy ô nem fônöke a polgármestereknek és kormánybiztosként nem elsôtitkár!
Ø Hallom, némelyek az árvizek által érintett vidékeken elégedetlenek a segélyküldeményekkel... — ajándéklónak nem nézik a fogát! — amivel elégedetlenek lehetnek, az a pártvezérek és fôhivatalnokok ígéreteinek be nem váltása!
Ø Nem ártana most már valamiféle világos magyarázattal elôállni, hogy mit is akar az RMDSZ az anyanyelvi oktatás dolgában: magyar egyetem a koalíciós paktumban, kolozsvári képviselôk törvénykezdeményezése ugyanez ügyben, újabban pedig kolozsvári egyetemi káderek javaslatcsomagja a Babes—Bolyain belüli magyar oktatás rendszerbe foglalásáról... — különösen ez utóbbi játszható ki az önálló magyar egyetem gondolatával szemben!
Ø Aztán az sem mellékes, hogy amíg kicsitôl nagyig minden illetékes és sok-sok illetéktelen (akarom mondani, a dologhoz nem egészen értô) hadakozik egyetem-ügyben, legalább néhányan maradhatnának, akik kellô szakértelemmel szemügyre veszik és értelmezik az anyanyelvi oktatásban mutatkozó jelenségeket az új tanévre behirdetett osztályokba való aluljelentkezéstôl, a felvételi meg érettségi vizsgák jelentette megterhelés hatásáig, hogy a falun élô családok továbbtanulással kapcsolatos szemléletváltozását már ne is említsem.
Ø Közben az jár az eszemben, hogy ha az országban semmi sem mûködik, kész csoda lenne, ha éppen a kisebbségi jogokat sikerülne tisztába tenni!
Ø Az autósok pártja (!) után az önmagát függetlennek nevezô szakszervezettel írt alá ún. együttmûködési jegyzôkönyvet Ion Iliescu pártja, mert "a következô idôszakban közösen szándékszanak cselekedni egy koherens törvénykeretért, ami egyaránt eleget tesz a gazdasági-fejlesztési és szociális igényeknek"! — minden normális párt ebben jár különegyezség nélkül is, amibôl az következik, hogy a közös jegyzôkönyv valójábam választási együttmûködésrôl szól...
Ø Mindenféle jegyzôkönyvek aláírogatása helyett Ion Iliescu jobban tenné, ha arra figyelne, amit Petre Roman és Adrian Nastase készítget neki a háttérben... — vetik az ágyat a szociáldemokrata elefánttemetôben!
Ø Petre Isac kormányhivatalnok megvesztegetését Dejeu belügyminiszter közönséges fejleménynek nevezi abbeli igyekezetében, hogy fel ne fújja az ügyet a sajtó... — a kutya éppen ott van eltemetve, hogy közönséges, azaz mindennapi ügy mifelénk a megvesztegetés, s amiben az a rendkívüli, hogy ki is derült!
Ø Mellesleg, az is jellemzô, hogy a szóban forgó kormányhivatalnokról most derül ki: még polgármester korában közpénzekkel bingózott! — ehhez mit szól az, aki elôléptetésre érdemesnek tartotta?
Ø Petre Roman mondja: "Én hagyom a világot és az idôt ítélni afelôl, hogy ki igazán elkötelezettje a nemzeti érdekeknek." — ezt kivételesen jól teszi, de csak azért ilyen nagyvonalú, mert a történelem ítéletét még a legfifikásabb demokrata párti sem játszhatja ki!
Ø Újra randalírozott Craiován a volt prefektus fiacskája, de baja ismét csak nem esett, mert úgymond, a sértett visszavonta feljelentését! — eddig úgy tudtam, hogy a rendôröknek, ügyészeknek azért kell jól nyitva tartaniuk a szemüket, hogy Justitia bekötött szemmel, pártatlanul ítélkezhessen...
Ø Ha ennyit ér Dejeu miniszter belügyi és Stoica kollégájának igazságügyi reformja, akkor jobb, ha lemondanak! — handabandázásukkal tele a hócipônk...
Ø A Bellhelikopter-ügyletben nyilatkozgatók valamelyike már megmondhatná a szegény közvéleménynek, hogy ez nem gazdasági, hanem politikai sakkjátszma, s a nagyhatalmak közötti rivalizálásról, meg a NATO-tagságról szól! — a számlát persze így is, úgy is mi fizetjük...
Magyarpéterlaka református egyházközsége jeles napot ünnepelt vasárnap, július 12-én. A falu dombtetôn álló református templomának harangtornyában három harang szól a hívekhez, ezek legöregebbikét 1498-ban öntötték. Az évforduló alkalmából ünnepi istentiszteletet tartottak. Az egyházközség életében ez ama szempontból is jeles napként jegyeztetett föl, hogy az irattár adatai szerint legalább száz esztendeje nem járt református püspök a faluban, és az ünnepi istentiszteleten fôtiszteletû D. dr. Csiha Kálmán, Erdély református püspöke hirdetett igét.
A nemrégiben felújított, de kétszáz esztendônél is többet megért templom erre az alkalomra nemcsak a faluban élô közösséget, hanem számos innen elszármazottat és vendéget is falai közé fogadott. Az egyházi vendégek között volt dr. Mártha Ivor, az erdélyi református egyházkerület fôgondnoka, Székely József, a görgényi református egyházmegye esperese, a világi vendégek között Balázs Péter gernyeszegi községi polgármester, aki szintén péterlaki származású.
Az ünnepi igehirdetés után a vendégek mondtak köszöntôket, amelyek közé a helyi fiatalok kórusa által megszólaltatott vallásos dalok, és szavalatok fûzôdtek. A gyülekezet köszöntôje a vendégek mellett a hollandiai Bedum testvérgyülekezetét képviselô meghívottaknak is szólt, akik az utóbbi években jelentôs segítséget nyújtottak a péterlakiaknak. A helyi nôszövetség az alkalomra emlékeztetô hímzett varrottassal és egy kis faragott haranggal ajándékozta meg az egyházfôt, majd a holland vendégek köszöntôje hangzott el — magyarul.
A faluról elôször az 1330-as pápai tizedjegyzékben esik említés, egyházas helyként, tehát ekkoriban már temploma és lelkésze volt a falunak. A helyi lelkésztôl, Domahidi Ernôtôl tudjuk meg, hogy a régi templomot tûzvész rombolta le, a jelenleg is állónak az építésére 1779-ben adtak engedélyt. Ezt 1990-ben földrengés rongálta meg, felújítását 1993—1997 között végezték. Ma úgy fest, kívülrôl-belülrôl egyaránt, mintha teljesen új épület lenne, csak a régi bútorzat emlékeztet rá, hogy a templom több mint kétszáz éve ôrködik a dombtetôn. Helyén valaha temetô volt. Hogy miért épp ide építették, arra a hely szépsége mellett az is jelenthet magyarázatot, hogy a dombtetô talaja kemény, míg a falu más részein gyakori a földcsúszamlás.
Fél évezred emberi viszonylatban szinte felfoghatatlanul hosszú idô. A régi templomból megmaradt harangot még a reformáció elôtt öntötték. Átmérôje 43, magassága 35 centiméter, gótbetûs felirata magyarra fordítva a következô: "Máté, Márk, Lukács, János - 1498". Ez hat évvel az Újvilág felfedezése után történt, mint azt dr. Mártha Ivor egyházkerületi fôgondnok is említette. Azóta számtalan vihar söpört végig történelmünkön, török vésztôl az elvesztett szabadságharcig. Ki lenne a megmondhatója, hányszor kerülte el valami folytán végzetét, ami könnyûszerrel érhette volna, leginkább egy ágyúöntô mûhelyben. A harangtoronyban harmadmagával hallatja hangját, két társát a múlt század második felében öntötték.
Napjainkban, bárhol a világon, számos kisgyerek marad otthontalan s kerül állami gondozásba. Védelemre van szükségük a bántalmazások ellen, míg mások fizikailag/szellemileg fogyatékosak. Azok, akik a háború borzalmai miatt lettek árvák, valamint a nemi erôszak következtében született csecsemôk állandóan növelik azon gyerekek számát, akiknek hiányzik a szülôi szeretet és gondoskodás — egyszóval az örökbefogadás.
Minden országnak megvannak a maga örökbefogadási törvényei és szabályzatai. Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye kimondja, hogy egy gyermek csak akkor adható örökbe külföldre, ha származási országában nem találtak alkalmas örökbefogadó vagy nevelôszülôket. Ha azonban a gyerek nemzetiségi, vallási hovatartozása miatt hátrányba kerül egy adott országban, akkor a befogadás egyértelmû.
Az eljárás feltételeit jogszabály rögzíti, és minden esetben körültekintô vizsgálódás, ún. szociális ankét elôzi meg, amely egyértelmûen a gyermek érdekeit tartja szem elôtt. Részletesen tartalmazza a gyerekre és a szülôkre vonatkozó személyi adatokat, személyiségvonásokat, s tükrözi anyagi helyzetüket.
A törvény kimondja, hogy ki lehet örökbefogadó szülô, de részletezi a kizáró okokat is. Az örökbefogadfásra felajánlott gyermekek nagytöbbsége házasságon kívül született, sokuk születésétôl külön élt szüleitôl. Számosan huzamosabb idôt töltöttek gyermekotthonokban.
A családokba való kihelyezést két tényezô határozza meg döntôen: a szociális háttér és a pszichofizikai jellemzôk. A német örökbefogadásokat közvetítôk — például — általában arra törekszenek, hogy a gyermekeket egy társadalmi réteggel "feljebb" helyezzék ki. Egyes adatok szerint felsô középosztálybeli szülôk csak akkor fogadnak el alsóbb társadalmi osztályból származó gyereket, ha az 6 hónaposnál fiatalabb, és semmilyen fogyatékossága nincs.
Ennek egyik alapja az a tendencia, hogy az örökbefogadóként jelentkezôk között legnagyobb "értéke" az egészen kis babáknak van — és ennek kedvéért még a gyermek származásával kapcsolatos elvárásaiktól is hajlandók eltekinteni.
"Cigány gyerek senkinek sem kell"
Évtizedekkel ezelôtt a nyugati országokban csupán szôke, kék szemû, egészséges csecsemôket fogadtak örökbe, míg mára már megszokott látvány, hogy fehér szülôk gondoznak fekete gyerekeket. Sokan egyetértenek az angol szociális intézmények szóvivôinek megfigyeléseivel, akik szerint "kevert kultúrájú társadalomban élünk, és ennek a gondozásban és örökbefogadásban is vissza kellene tükrözôdnie".
Romániában viszonylag sok az örökbe fogadható gyermek, s mégis kevés olyan szülô van, aki "cigány" gyermeket szeretne örökbe fogadni. Különösen ha már idôsebb, szinte lehetetlen szülôket találni. A legtöbb babára váró házaspár valóságos sértésnek tekinti, ha sötét bôrû apróságot ajánlanak neki (ez is elôítéleteinket igazolja).
Drágán, viszont egyszerûen és hamar
A kontrollált és engedélyezett magán- és egyéni örökbefogadási gyakorlat mellett a nagy veszélyeket magába rejlô feketepiac is virágzik. Van legálisan elfogadott direkt elhelyezés, amikor a szülôk saját döntésük szerint informális úton örökbe adják gyermeküket, szabályozott formaságok keretében. A non-profit szervezetek által lebonyolított adoptálás is törvényes, ezeknél általában a szülôk nem ismerik egymást. Ilyenkor a kifizetett összeg a jogi lebonyolítást, az anya orvosi költségeit, vagy létfenntartási költségeit fedezi a terhesség és szülés idejére. Ezen ún. szürkepiaci mûveletek esetében nehéz eldönteni, hogy valóban csak a költségek fedezésérôl, vagy pedig a gyermek megvételérôl van-e szó.
Igazi veszélyt a haszonért dolgozó ügynökségek jelentenek. A jellegzetes forma az, hogy a terhességmegszakítási tanácsadáson keresik meg a kétségbeesett nôket, tizenéves terheseket, akik bizonytalanok és félnek a következményektôl, illetve, akik pénzért hajlandók szülni. Ezekben az esetekben a pénz, és nem másfajta meggyôzôdés, vagy a gyermek érdeke a meghatározó.
A ´89-es események elôtt számos nemzetközi örökbefogadásról volt tudomásunk. Viszont a tavaly érvénybe lépett sürgôsségi kormányrendelet miatt, mely megszigorította a külföldi adoptálást, jóval keveseb az idegen országokba kerülô — itthon olykor borzalmas körülmények között élô — gyerekek száma. Viorica Damsa ügyésznônél hazai esetekrôl érdeklôdtünk.
— A legutóbbi nemzetközi adoptálási esetem egy ikerpár hollandiai elhelyezése volt. A két kisfiú már évek óta egy szilágysági árvaházban volt elhelyezve. Anyjuk születésük után sorsukra hagyta ôket, mivel otthon még nyolc éhezô testvérük volt. A tíztagú család egy mezôségi legelôn levô kunyhóban lakik, ahol már így is szûkösen vannak. Elképzelhetô, milyen élet várt volna rájuk idehaza...
Adoptálásuk egy új, sokkal jobb életre való esélyt jelentett. Az ott elkészített alapos szociális ankét mellé egy fényképalbumot is csatoltak, mely tükrözte a holland családnál már rájuk váró, gyönyörûen elkészített s berendezett gyerekszobát, a kiságyakkal s játékokkal.
Számos olyan esetrôl van tudomásunk, amikor a külföldiek visszatérnek, és örökbe fogadják a már elôzôleg adoptált gyerek testvérét, testvéreit is. Hiszen tisztában vannak vele, hogy milyen nagy jelentôsége van a testvérek jelenlétének. S ha léteznek hasonló sorsú kisebb-nagyobb testvérek, inkább ôket fogadják örökbe, mintsem egy ezeridegen társukat.
Az örökbefogadást fontolgatóknak felkészülteknek kell lenniük az esetlegesen felmerülô kihívásokkal szemben, Sohasem könnyû örökbe fogadni egy gyermeket, és sohasem bölcs dolog hirtelen döntést hozni. Jogosan számíthatnak sok örömre, de számítaniuk kell sok nehézségre és csalódásra is. Minden gyermek egyedülálló genetikai tulajdonságokat örököl. A szülôk gyakran meglepôdnek saját gyermekeik természetén, de nehéz megállapítani egy csecsemô értelmi és érzelmi képességeit, ha a származása ismeretlen. Hiszen a gyermekek még a legjobb körülmények között sem mindig hálásak azért, amit szüleik — akár örökbefogadó, akár vér szerinti szüleik elkövetnek értük, . Ugyanakkor az a szívfájdalom, melyet az anya akkor tapasztal, mikor örökbe adja gyermekét, talán sohasem fog teljesen begyógyulni.
Raymond Barre magyar kitüntetése
Múlt hét végén a párizsi magyar nagykövetségen kitüntetést vett át Raymond Barre volt francia miniszterelnök. Az ünnepségen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök, aki Jacques Chirac francia államfô meghívására érkezett a francia fôvárosba. Orbán meleg hangú beszédében méltatta Barre érdemeit a magyar–francia kapcsolatok fejlesztésében. A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést Szombati Béla párizsi magyar nagykövet adta át Raymond Barre-nak. A magas kitüntetést Göncz Árpád elnök adományozta a tekintélyes francia politikusnak. Barre 1976-81 között volt miniszterelnök. Felesége, Éva asszony magyar származású, aki Máray Sándor mûveit fordította franciára.
A Vajdasági Kisebbségi Tanács alakuló ülése
Pénteken Újvidéken megtartotta elsô alakuló ülését a Vajdasági Kisebbségi Tanács. Józsa László, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) alelnöke, a Kisebbségi Tanács elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az alakuló ülés résztvevôi elfogadták az ügyrendet, és megkezdték a testület szakbizottságainak összeállítását. A 19 fôs testület létrehozását a VMSZ javasolta a Slobodan Milosevic jugoszláv elnökkel folytatott tárgyalásokon. Az alakuló ülés megtartása azért késett, mert a vajdasági tartományi vezetés — a korábbi megegyezést felrúgva — Pavel Domonji tartományi kisebbségi titkárt akarta megtenni a tanács elnökévé. A VMSZ tiltakozott a döntés ellen, s bojkottjával meghiúsította az elsô, júniusra összehívott ülést. A Kisebbségi Tanács mûködési szabályzata szerint ennek javaslatai változtatás nélkül eljutnak a szerb kormány elé.
Ítélet a Criniceanu-Frumudeanu perben
A bukaresti katonai bíróság 8 évi börtönbüntetésre ítélte Dorel Vasile Gabort, az Ôrzô-Védô Szolgálat volt tisztjét, aki 1991. szeptember 25-én, a második bukaresti "bányászjárás" idején a tömegbe lôtt, és megölt egy férfit meg egy nôt. A hazai sajtó az utóbbi idôben tág teret szentelt a bonyolult bizonyítási eljárásnak, amely az állami fegyveres testület egy tagja, illetve annak egyik társa ellen folyt, aki segített eltüntetni a bizonyítékokat. Ôt is börtönbüntetésre ítélték, ám a rövidebb idôtartamú ítélet amnesztia alá esett. Gabornak kártérítést kell fizetnie az áldozatok családjának. Az ítélet ellen mind a vádlott, mind a felperesek — az áldozatok családja — fellebbeztek. Gabor ártatlannak tekinti magát, a Frumudeanu-család túl enyhének tartja az ítéletet.
Ismét gyermekfôváros kecskemét
A múlt hét végétôl tíz napig ismét gyermekfôvárossá vált Kecskemét, amely immár ötödik alkalommal ad otthont az Európa Jövôje Nemzetközi Gyermektalálkozónak. A kontinens legnagyobb szabású gyermekrendezvénye hivatalosan vasárnap este kezdôdött, de a 17 országot képviselô csaknem ezer "kiskövet" már szombaton megérkezett a házigazdákhoz, a kecskeméti és környékbeli családokhoz. A számukra szervezett programok mellett a hírös város központjában és valamennyi kulturális intézményében, szabadidôparkjaiban módjuk nyílik a közös szórakozásra, ismerkedésre. A gyermekcsoportok három napon át egymást felváltva adtak ízelítôt hazájuk népmûvészeti hagyományaiból. A gyerekeket a csalánosi erdôben tartandó piknik-nappal, kerekegyházi lovaskocsis kirándulással, vidám vetélkedôkkel, folklórmûsorokkal, koncertsorozattal szórakoztatják. A rendezvény csúcspontja a július 17-én rendezendô Európa Nap lesz, melyet a magyar külügyminisztérium szervez.
Gödöllôn lesz a IV. Családkongresszus
A hét végén, Gödöllôn megrendezendô IV. Családkongresszusra 236 magyarországi, 55 erdélyi, 15 felvidéki családot, 5 vajdasági és 4 kárpátaljai, összesen 1447 résztvevôt vár a szervezô, a Magyar Nagycsaládosok Országos Egyesülete — mondta az eseményt beharangozó budapesti sajtótájékoztatón az egyesület elnöke, Benkô Ágota. A háromnapos kongresszuson az elôadások és csoportos beszélgetések a család és társadalom kapcsolatát vizsgálják, elsôsorban az egyéni felelôsségvállalás, a cselekvés, a döntéshozatal oldaláról. A Gödöllôi Agrártudományi Egyetemen a IV. Családkongresszus hivatalos megnyitóját július 17-én tartják.
A Radu Vasile vezette kabinet a napokban jóváhagyta azt a tervet, mely arról rendelkezik, hogy a jövô évben mennyi fát szabad kitermelni az ország területén. A 15,5 millió köbméternyi mennyiség a következô tételekbôl áll: 14,6 millió köbméter az állami tulajdonban, a Romsilva gondozásában levô erdôkbôl; 0,5 millió köbméter a magánszemélyek tulajdonában levô erdôkbôl; 0,4 millió köbméter a beültetett legelôkrôl és az olyan erdôkbôl, melyek más jogi személyek tulajdonában vannak, mint a Romsilva.
Az RMDSZ Temes Megyei Szervezete levélben fordult a Román Hírszerzô Szolgálathoz, személyesen Costin Georgescuhoz, az RHSZ (SRI) igazgatójához, amelyben — utalva a dr. Bárányi Ferenc Temes megyei képviselô, volt egészségügyminiszter ellen kibontakozott agresszív sajtókampányra, amely a titkos dossziék szelektív kiteregetésével méltatlanul rossz fényben tünteti fel a megye magyarsága körében megérdemelt közmegbecsülésnek és feltétlen tiszteletnek örvendô RMDSZ-képviselôt, s ezáltal nemcsak neki, hanem az RMDSZ egészének okozott erkölcsi-politikai kárt — kéri, hogy tegye lehetôvé mind dr. Bárányi Ferencnek, mind a Temes megyei RMDSZ etikai bizottságának, mind pedig Románia Elnöki Hivatala és Kormánya illetékeseinek a dossziék teljes anyagának megismerését, majd azt teljes egészében tárja a közvélemény elé.
Erdélyi prefektusok találkozója
Július 15-én Maros megye prefektusa, dr. Dorin Florea Nagybányára utazik, ahol több erdélyi fôispánnal együtt találkozni fog Dinu Gavrilescu mezôgazdasági miniszterrel. A kétnapos rendezvényen a résztvevôk a 169-es földtörvény-módosítás alkalmazásáról és a felmerülô problémák megoldásáról fognak tárgyalni.
Az érettségizô fiatalok 74 százaléka vizsgázott sikeresen megyénkben, s ezzel az aránnyal országos szinten Maros megye az elsôk között áll, ami sovány vigasz azon 25 százalék számára, akik pótérettségire maradtak. 478-an nyújtottak be óvást, 244 tanulónak bírálták el kedvezôen a dolgozatát, s ez 104 esetben segített az átmenô jegy, a 6-os általános elérésében. Így a sikeresen érettségizôk száma 3451-re emelkedett.
A Calepinus Idegennyelvû Népfôiskola július 27. és augusztus 13. között angol tanfolyamot szervez középhaladók és haladók számára, amelyet angliai, Wight-szigeti tanárok fognak vezetni. Érdeklôdni és beiratkozni a Bernády tér 3. szám alatti irodában naponta 8 és 13, illetve keddtôl péntekig 16 és 18 óra között is. Telefonszám: 216-514.
Másfél ezer embert oltottak be
A Maros Megyei Közegészségügyi és Járványmegelôzési Igazgatóság alkalmazottai és a helyi körzeti orvosok 1547 — árvízsújtotta területeken élô — személyt oltottak be egy alkalommal hastífusz ellen, a második, kötelezô oltásra a napokban kerül sor.
Háromhónapos, ingyenes fôzôtanfolyamot tart az Éden Alapítvány szervezésében Boje Lidia szakácsmester. Az ételkészítés mellett a résztvevôk megismerhetik a táplálkozás bibliai és egészségügyi vonatkozásait is. A tanfolyam színhelye a Reform-Adventista Imaház, Tisza utca 33. szám (Unirii negyed) minden csütörökön délután 6 órától.
A RENEL marosvásárhelyi kirendeltségének tájékoztatása szerint villanyhálozati munkálatok miatt szerdán, július 15-én, 8-18 óra között szünetel az áramszolgáltatás Marosvásárhelyen az Avram Iancu, Cosminului, Andrei Saguna, Toplitei, Régi kórház, Azuga utcákban, valamint az Antonescu sétányon.
a július 17-19. közötti idôszakban szervezett tanulmányi kiránduláson. Útvonal: Marosszentgyörgy — Balázsfalva — Gyulafehérvár — Déva — Vajdahunyad — Nagyenyed — Torockószentgyörgy — Tordai-hasadék. Egy személy útiköltsége 80 ezer lej. Jelentkezni a marosszentgyörgyi unitárius lelkészi hivatalban vagy a 128969-es telefonszámon este 8 óra után, vagy hétfôn és kedden délelôtt 9-12 óra között, a Bolyai utca 13. szám alatt, telefonszám: 161454.
Ma este 7 órától a marosvásárehlyi unitárius templomban Mózer János orgonamûvész Bach-, Hendel-, Schubert-mûveket ad elô.
Július 10-én Kerelôszentpál község területén a 26 éves székelykeresztúri Joó Domokos a 2-HR-8534-es rendszámtáblájú gépkocsijával szabálytalanul közlekedett az úttest bal oldalán és összeütközött a szabályosan közlekedô BH-50-GOG rendszámtáblájú személygépkocsival, amelyet Salca Iosif vezetett. A balesetben az 56 éves Joó Magdolna elhunyt. Július 11-én Mezôbergenye faluban (Mezôpanit község) a 19 éves marosvásárhelyi Muresan Claudiu túlzott sebesség miatt elvesztett uralmát a gépkocsija felett annak egy kanyarban felborult. A balesetben a gépkocsivezetô életét vesztett.
Magyarországi természetgyógyász elôadása
Konkoly Dezsô természetgyógyász stresszet és fejfájást megszüntetô maszírozó technikát, Hatha-jóga egészségi tornagyakorlatokat, relaxációs módszereket mutat be szerdán, 18 órától a Papiu Ilarian líceum sporttermében. Akik a helyszínen ki akarják próbálni a gyakorlatok jótékony hatását, hozzanak magukkal takarót, melegítôt.
A marosvásárhelyi Jurnalul de Mures hetilap július 10-én ünnepelte megjelenésének egyéves évfordulóját. Az ünnepségen újságírók, szerkesztôk, vállalkozók vettek részt, de ez alkalommal köszönte meg Fodor Imre polgármester a szponzoroknak, a város polgárainak, hogy támogatták a Marosvásárhelyi Napok rendezvénysorozat sikeres megszervezését.
Július 10-én a 31 éves Pop Eugen és a 45 éves Boldi Alexandru az Egyesülés negyedbeli La Petrica bárban szeszesital-fogyasztás közben összeveszett. A hazafelé induló B.Alexandrut követte P.Eugen. A bár elôtt összeverekedtek, és Boldi Alexandru egy késsel gyomron szúrta ivócimboráját. Az áldozat életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. Boldi Alexandrut elôzetesen letartóztatták, folyik ellene a kivizsgálás.
Mint ismeretes, a horvát válogatott csatára Dravor Suker lett a világbajnokság gólkirálya hat találattal. A horvátok "kilencese" kiváló játékos, nem labdabûvész, mint Ronaldo, Okochaz, Seedorf vagy M. Laudrup, de néha nagyszerû dolgokra képes. Ennek ellenére, klubcsapatánál, a Real Madridnál ritkán volt kezdôember az elmúlt idényben.
A válogatottban viszont más a helyzet. Suker biztos alapember, aki mérkôzéseket tud nyerni. Ezt a döntô torna idején is bizonyította. Boban távollétében ô a csapatkapitány, irányítja, biztatja csapattársait minden meccsen.
Be kell vallanom, a vb elôtt a horvát csatár nem tartozott kedvenc játékosaim közé. Suker nem csak azért lett rokonszenves számomra, mert jól játszott és fontos gólokat lôtt. Pimasz viselkedésével sok kellemes, derûs percet szerzett.
Elôször a németek ellen kezdett szemtelen lenni (persze a jóérzés határán belül). Az "öreg" Matthäust választotta ki áldozatnak és a mérkôzés végéig idegileg majd teljesen kikészítette. Persze, ebben az eredmény alakulása is közrejátszott. Lothar majd gutaütést kapott a sok hecceléstôl, nem gyôzött panaszkodni a játékvezetônek.
Azután a francia kapuvédôvel, Barthezzel kezdett ki a kilencesünk. Miközben javában folyt a játék, elsétált az ellenfél kapujáig és pimaszul beleivott Barthez üvegébe, a hálóôr tétlen szemlélôdése közepette.
Következett a hollandok elleni bronzmeccs. Suker ezúttal a narancsmezesek középhátvédjét, Stamot próbálta bosszantani lökdösôdéseivel, félreérthetetlen arcmimikájával. Eredmény nélkül. Sebaj, – gondolta – jut idô más, mulatságos dolgokra. Társalogni a nézôkkel, mutogatni, integetni nekik. És következett a Suker-show. Látványos esések, hosszas földönheverésekkel, szimulálásokkal tarkítva. Végül pedig a dobogón láthattuk grimaszkodni. Akkor a bronzéremnek örült.
A többit már megszokásból csinálta...
A gall kakas 2.004-ig szambázik
Nemzeti ünnepe elôtt két nappal fényes diadalt aratott a francia válogatott a brazil nemzeti tizenegy fölött. Ez a nap aranybetûs marad a francia focitörténetben és — ismerve trikolóros nacionalizmusát: pourquoi non? — a "gall" történetírásban is.
Tulajdonképpen még senki sem tudja, hogy vasárnap valójában mi is történt. Miért mérhetett oly megalázó vereséget a világ legjobbjaként ismert és tisztelt dél-amerikai focinagyhatalomra a szupermotivált francia csapat?
Találgatni lehet, persze. Hiszen már korábban látszott Ronaldo társaságán, hogy nem azt játssza, amit tôlük megszoktunk és újra meg újra elvárunk: nem azt a könnyed, ám fölényes tudásról tanúskodó, pazar technikájú, sziporkázó ötletekkel tûzdelt, ragyogó megoldásokkal robbanó valamit, amelyhez hasonlatos nincs e Földön, s amelyet röviden csak így nevezünk: brazil futball.
Ezek a fiúk — ha nem tudnám, hogy inkább a lelkük üdvösségét, mint ezt — úgy tûnt, eladták a meccset. Felvillanásaik szalmalángnyiak voltak, Zagallo mester melléfogott a beteg oroszlán, Ronaldo szerepeltetésével, akinek tehetetlensége lehangolóan hatott a többiekre is, alig kétszer hozta magát lövôhelyzetbe és akkor is elpuskázta, akárcsak Rivaldo vagy Bebeto, akiknek szintén lejárt a futball-idejük, és Roberto Carlos híres facsart szabadrúgásai sem sikerültek, sorfalat talált velük.
Ellenben az Allah-velünk-Zinedin két pompás fejese után mindenki kiakadt. S ha ehhez még hozzávesszük azt a kismillió helyzetet, Guivarc'h két ordító szembesülését Taffarellel, Dugarry bömbölô kihagyását; aztán Petit kiugrását a mérkôzés végén, amikor a megalázó harmadikat gurította a brazil hálóba, végleg eloszlatva a legutolsó reményt is, akkor hajlunk arra, hogy elismerjük: itt bizony csak annyi történt, hogy a franciák matematikailag is erre a mérkôzésre érték el csúcsformájukat, illetve azt az energiaszintet, amikor már rakétát lôhetnek a holdra, a brazilok pedig, mintha pongyolát adtak volna rájuk, hogy folyton elakadjanak selymében, nôi futballt játszva ámolyogtak a Stade de France mocsaras gyepén.
Az égvilágon semmihez sem tudtak kezdeni, mikor Deasaillyt kiállította a marokkói bíró, mintha nem is jutott volna el a tudatukig a tálcán érkezett elôny.
"Zizu" csupán két gólt lôtt, de ezeket akkor és ott, amikor és ahol a legjobban kellettek — és nemzeti hôs let belôle.
A nagy olvasztótégely, Franciaország nem francia franciái — Deasailly, Zidane, Thuram és a többiek, hiszen alig van francia-francia közöttük — a házigazda elônyét is élvezve és maximálisan kihasználva, a Marseillaise harsogása közben tették fel a háromszínû koszorút az ezredvég francia labdarúgására. Aimé Jaquet mester ezzel maga is legendává válik, hiszen ki tudja, mikor jut még világkupához a francia válogatott.
Mert hogy a XX. század vezérsportja a labdarúgás volt, az vitán felüli. Az ezredvégre milliók legfôbb szórakozása, de foglalatossága, sôt pénzkeresti lehetôsége is a foci — volt. Ezt azért írom így, mert nem tudhatom, mi lesz a következô évezred elsô századának vezetô sportága, hiszen az emberiség változik, a technika fejlôdik, csak eredendô agresszivitásunk marad meg, hogy magunk is megmaradhassunk; hiszen a futball nem más, mint a küzdés folytonosságának bizonyítéka, harcváltozat, civilizációnkhoz "alkalmazott" küzdési mód: nem a legszelídebb, dehát véres volt maga az évezred, maga a XX. század is, soha ennyi embert nem irtottak ki a történelem folyamán. És akkor itt van ez a... sport mint alternatíva, agresszivitásunk kiélésére: itt is csatáznak, harc és vér folyik, ha kevesebb is, csontzene, sérültek, jajkiáltás és diadalüvöltés, itt is éppúgy imádkoznak csata elôtt, mint a régiségben (mi más a himnuszéneklés mérkôzés elôtt, ha nem ima a gyôzelemért, utána meg hálaadás?); és folytatható a párhuzam, de fölösleges, mert nyilvánvaló. Vannak vesztesek és vannak gyôztesek, és lobog a gyász Brazíliában, és tombol a gyôzelmi mámor Franciaországban.
Párizs színpompás tûzijátékba öltözik. Talán egy új Arc de Triomphe is épül.
És én, bár a horvátok és a franciák agyonütötték maradék tippjeimet is, szintén boldog vagyok, mert ha a labdarúgás szempontjából értelmezem a búcsúzó századot, annak is a második világháború utáni részét, akkor elmondhatom, hogy szép volt, az elsinkófált helyjegyek, a huligánok garázdálkodása és az olykor csapnivaló bíráskodás ellenére is; nagyszerû volt, mert végül is érvényesült az olimpiai eszme, a Citius, Altius, Fortius hármas buzdítása, megmaradt a nemes küzdôszellem, amely nélkül, lássuk be, nem sok értelme van rövid földi pályánknak.
Vajon milyen lesz a huszonegyedik század? És ki fogja végigizgulni?...
Talán 2.998-ban megmondom. Ha lesz kinek.
Marosvásárhelyi ASA — Gyôri Rába ETO 2-1 (0-0)
Folytatva a felkészítô mérkôzések sorozatát, a Marosvásárhelyi ASA csapata szerdán a Gyôri Rába ETO együttesét látta vendégül a ligeti sportpályán. A hûvös, szeles idôben mintegy ötszázan voltak kíváncsiak a találkozóra. Mint köztudott, a Rába ETO csapatában focizik két volt vásárhelyi labdarúgó is: az ISK-t és a hajdani Olimpia központot is megjárt Molnár Levente és az ASA egykori balhátvédje, Claudiu Salagean.
A gyôriek egyhetes erdélyi felkészítôn vettek részt, ennek során Besztercén 1-1-es döntetlent értek el a Gloria otthonában és 2-1 arányú vereséget szenvedtek Vásárhelyen. Horváth Cs. Attilától, a Gyôr—Sopron megyei Kisalföld nevû újság sportszerkesztôjérôl megtudtuk, hogy a jelenlegi Rába ETO csapatában szerepel Mracskó és Somogyi (aki öt év után tért haza Koreából), a magyar válogatott volt tagjai, továbbá Korsós és Lakos, jelenleg A-válogatott játékosok, Stark, Ferenczi és Vayer utánpótlás-válogatott játékosok. Az ETO csapatától az elmúlt idényben távozott a mindössze 18 éves Fehér Miklós, a jelenlegi fiatal generáció nagy reménysége, aki Lipcsei Péterrel szerzôdött az FC-Portóhoz.
A játékosok mellett a küldöttség tagja volt Györfi László pályaedzô, Palla Antal, a kapusok szakvezetôje, dr. Szûcs Jenô orvos és Orosz László Gyúró, aki az ETO csapatában játszott 1963-ban, amikor elsôízben nyertek bajnokságot. Garami József, az ETO szakmai igazgatója (aki a válogatott élérôl távozó Bicskei Bertalant váltotta fel), már korábban elutazott Besztercére, mert részt vett egy négyes tornán, ahol a Gloria mellett a Rapid, a Kolozsvári U, a Piatra Neamti-i Ceahlaul is részt vett.
Az ETO elleni mérkôzésen az ASA kicsit durva, erôszakos, de hasznos játékkal nyert. A Rába ETO legénysége veszélyes helyzetekkel válaszolt a vásárhelyiek támadásaira. Így sikerült megszerezni a vezetést a 49. percben Ferenczi révén, aki Somogyi beadását fél fordulattal Voda mellett a hosszú sarokba lôtte: 0-1. Mindössze három perc múlva Somogyi labdát vesztett a félpályán, Stanciu elcsípte, majd felvezette és a kifutó Molnár Levente mellett a hálóba lôtte: 1-1. A 66. percben Pâslaru beadását Luca látványos csukafejessel az elvetôdô Molnár fölött küldte hálóba: 2-1.
A két csapat felállítása: ASA: Bendorfean — Miclea D., Ciula, Lup — Cernatescu, Petelean, Rosca, Török, Luca — Pâslaru és Stanciu, továbbá Voda, Kovács, Fl. Miclea, Enyedi, Zsigmond. Edzô: G. Ciorceri és Voda Eugen. Rába ETO: Molnár Levente — Korsós, Lakos, Stark — Mracskó, Csató, Somogyi, Salagean — Baumgartner, Ferenczi és Vayer, továbbá Csiszár, Szarvas, Rósa, Ilie Lazar és Baji. Edzô: Reszeli-Soós István.
A mérkôzés után megkérdeztük: milyennek látta a mérkôzést?
Garami József, a Rába ETO szakmai igazgatója:
— Én úgy látom, hogy sok fiatal, lelkes, ügyes játékos van a vásárhelyi csapatban, jól játszanak. Természetesen mindkét csapat a felkészítô idôszakban van, tehát még nincsenek formában. Lényegesnek tartom, hogy tûrhetô az iram és a játék ritmusa megfelel a felkészítô idôszakának.
A gyôrieknél két volt vásárhelyi focista is szerepelt. Mi a véleménye róluk?
— Az elmúlt évben jó létesítményt nyújtottak. Molnár nagyszerûen védett, a kapusok között a ranglistán az élen végzett, Salagean is megállta a helyét, de azt gondolom, hogy képességei alapján még jobb teljesítményre képes.
Reszeli Soós István, a Rába ETO vezetôedzôje:
— Elég paprikás hangulatban zajlott a mérkôzés, mi kilenc-tíz ziccert hagytunk ki, felelôtlenül védekeztünk és ez a fegyelmezetlenség oda vezetett, hogy egy gyengébb képességû csapat megvert minket.
Hogyan játszottak a vásárhelyi fiúk?
— Nagyon lelkesen, hajtottak, látszott, éhesek a sikerre és el akarnak innen szerzôdni.
Molnár Levente meg Salagean játékáról mi a véleménye?
— Mindkettô gyengébb teljesítményt nyújtott. Molnár Levente szereplését lehet, befolyásolta, hogy saját családja elôtt kellett bizonyítania, de ô ennél jobb teljesítményre képes. Salageanra viszont mérges vagyok, leégette az ETO-t, fejetlenül játszott, a bíró felé rúgott a labdával, nem is javasolom a megvételét.
Mracskó Mihály játékos, a magyar válogatott volt tagja:
— Ezt a mérkôzést meg kellett volna nyernünk. Rengeteg helyzetünk volt, amit kihagytunk egy agresszív és durva ellenféllel szemben.. A vásárhelyi srácok nagyon önfeláldozóan játszottak, de szétrúgtak bennünket. Nem tudom, miért csinálták.
Claudiu Salagean, az ASA volt balhátvédje:
— Soha nem játszottam még az ASA ellen. Tudtam, hogy jó csapat, látszott a játékukon is. Mi kicsit gyengébben szerepeltünk, mint eddig. Több felkészítô mérkôzés és edzés után kicsit fáradtak is voltunk.
Molnár Levente, a Rába ETO kapusa: — Szívesen jöttem haza, hiszen itt kezdtem focizni. Sajnálom, hogy így sikerült. Elég fáradtan álltunk pályára a felkészítô mérkôzések után, de bízom benne, hogy a bajnokságban jobban fogunk szerepelni. Mindenhol jó, de a legjobb otthon, ennyit tudok mondani.
— Elég jó közösséget alkotunk Gyôrben, erre adott minden lehetôség. Nagyon jól érzem magam a Rába ETO-nál, és bízom benne, hogy jobbnál-jobb teljesítményt fogunk nyújtani.
Kikkel tartod a kapcsolatot a volt vásárhelyi játékostársaid közül, akik a magyar bajnokságokban szerepelnek?
— Biró Bélával, a volt kapustársammal, aki jelenleg a másodosztályba felkerült a Komáromi FC csapatánál játszik és Szánthó Csabival, aki egy másodosztályú osztrák csapatnál, a Wiennenstadt csapatánál szerepel. De bármelyik innen elszármazott játékossal szívesen találkozom.
Marosvásárhelyi ASA — Csertési Minerul 1-0 (0-0)
Szombaton újabb formaellenôrzô mérkôzést játszott a Marosvásárhelyi ASA. Hunyad megyei ellenfele, a Csertési Minerul együttese a múlt bajnoki idényben negyedik helyen végzett a C-osztályos bajnokság III. csoportjában, és meglepôen jó edzôpartnernek bizonyult. A találkozót nehezen, egygólos különbséggel nyerték a vásárhelyiek. Mindkét csapat kihagyott még gólhelyzeteket, a legnagyobbat talán Fl. Miclea, aki már a kapust is elfektette, de végül a kapufára lôtte a labdát. A mérkôzésen nem játszott Bendorfean, Ciula és Rodca, utóbbi kettô sérülés miatt. A gyôztes gólt Török szerezte a 48. percben.
A két csapat felállítása: ASA: Vod — Kovács, Lup, Luca — Porav, Petelean, Török, Zsigmond — Enyedi, Pîslaru, Stanciu, továbbá Farkas, Gábor, Cerntescu, Székely, Fl. Miclea, Csáki, Videan és Ciula II.; Csertés: Dobre — Fatudnic, Stroia, Filip, Bozga, Stnil — Tibichi, Sîrghea, Banc — Tgîr¦, Piszok, továbbá Cprrescu, Stoica, Polvere, Ciobanu, Ëerban, Rdos, Varga, Du¦, Pepenaru és Scurtu.
A mérkôzést a Bucur Mircea, Suciu Marian és Maier Marius alkotta marosvásárhelyi bíróhármas vezette.
Az ASA következô mérkôzését szerdán délelôtt 11 órai kezdettel játssza a víkendtelepi pályán. Az ellenfél a Kolozsvári CFR lesz.
Bajnokcsapatból a menekülttáborba
A röplabdázók háza tájáról régóta nem érkezett jó hír. A marosvásárhelyi csapat ugyan elsô helyen végzett idén a B-osztályos bajnokság egyik csoportjában, de a selejtezôn elbukott, szándékosan, mondják, akik a helyszínen a csapatot szerepelni látták, mert nem volt pénze, hogy az A-ligában szerepeljen. Az utca embere szinte semmit nem tud errôl a sportágról, csapatról, játékosairól, pedig máshol, más országokban vagy éppenséggel Románia más városaiban idônként megtelnek a lelátók a röplabda-mérkôzéseken is. Marosvásárhelyen semmi. Az említésre nem igazán méltó helyzet elemzése nem ide kívánkozik. Úgy látszik, sokan úgy gondolják, a röplabdából nem lehet megélni, a röplabda nem teheti híressé az embert. Pedig hát...
Tizenévesen a menekülttáborban
Czédula Róbert 1968-ban született. Úszni, futballozni járt, aztán három évet a marosvásárhelyi Sportiskolánál kézilabdázott. A kosárlabdát is szerette. Mit szerette... kosárlabdázni szeretett volna a leginkább, termete is olyan, hogy a palánk alól a legtöbb labdát leszedhette volna, meg hát az édesapja is híres kosárlabdázó volt, folytathatta volna a családi hagyományt. Mégsem lett belôle (már a kosárlabdázásból) semmi. Paul Bahrin edzô meglátta, s azonnal elcsalta... röplabdázni. Késôbb Frentz Ioanhoz került. A- és B-osztályosokkal edzett, a B-ben játszott is, pedig még csak ifi volt.
Telt az idô, katonának vitték. A Bukaresti Steauához került. — A Steauának köszönhetek mindent — mondja Czédula Róbert —, Barta Gyulának és Virgil Dumitrescunak, akik ott edzôim voltak. Kitartásra neveltek, és ami a legfontosabb: tôlük tanultam meg "komolyan" röplabdázni.
A Steaua nagyon jó csapat volt akkoriban. Éveken át megnyerte az országos bajnokságot, s az akkori játékosok közül Soica Cornel és Dascalu Pompiliu jelenleg Franciaországban, Stavariu Alin Németországban, Constantin Marian Belgiumban, Pralea Adrian Finnországban, Czédula Róbert pedig Olaszországban röplabdázik. De ne vágjunk a dolgok elébe...
— Nagy dolog volt olyan fiatalon ilyen nagy csapatban játszani — így Czédula.— Emlékszem, öt éven át egymás után bajnokok voltunk. 1989-ben az olaszországi Panini Modena együttesével játszottunk BEK-mérkôzést. Hazafele jövet Bécsen át utaztunk. Döntöttem: lesz, ami lesz, én nem megyek vissza, itt maradok. December 13-a volt, péntek. Nem volt elôre kitervezett a dolog, teljesen spontán módon jött az ötlet, hogy akkor én most lelépek. Kimentem a menekülttáborba, a rendôr nem akart beengedni. Azt mondta, majd hétfôn. Mégis ottmaradtam. Mind azt kérdezték, te vagy a kosaras? Én meg csak bólogattam, nem tudtam, kivel tévesztenek össze. Két hétig ültem a lágerben, akkor nyilatkozatot írattak velem, hogy mit szeretnék a továbbiakban. Odaírtam, hogy Ausztriában maradnék. Maradtam is.
Hamarosan kapcsolatba került egy klubbal, csak késôbb derült ki, hogy nôi csapatról van szó. Átirányították máshová. Ment. Villamossal utazott, egyszer csak észrevette, hogy valaki nagyon nézi. Ô is nézte, milyen ismerôs ez a pasas. Hát kiderült, hogy Svájcban játszottak egymás ellen, ô az osztrák válogatottban, Czédula a románban. A sors keze benne volt a dologban, mert a találkozásnak az lett az eredménye, hogy a vásárhelyi fiú Klagenfurtba került, ahol a Hypofabrika játékosa lett. Eleinte dolgozni is kellett a sport mellett, lapátolni, hiszen nem sokat beszélt németül. Késôbb kertészkedett, aztán egy raktárban dolgozott, végül egy bútorüzletben kötött ki, innen pedig az útra került. Leépítések voltak, kitettek három embert: egy bolgárt, egy görögöt és ôt, a romániait.
Nem kellett sokat bánkódnia, hamarosan Bécsbe került, ahol a Sokol csapatával hét bajnoki címet nyert. Az eredményes idôszakot pedig egy még ígéretesebb követte: egy menedzser beajánlotta egy olaszországi együtteshez, ami nem semmi, hiszen az olasz bajnokság köztudomásúan a világon a legerôsebbek között van, Európában pedig mindenképpen a legjobb (volt év, amikor a Bajnokok Európa-kupája döntôt két talján csapat játszotta).
— Lementem edzésre, megnéztek, a második edzés után pedig elém tették a szerzôdést, írjam alá — meséli Czédula.— Azóta Bolognában játszom. A csapatot Jeans Hatu Bolognának hívják, de csak Zinellának emlegetnek. Az együttes neve egyébként a szponzorok neve szerint változik. A múlt bajnokságban a rájátszásban a nyolcadik helyen végeztünk.
A szakemberek minden évben kijelölik a legjobb játékosokat. Idén Czédula Róbert lett a támadójátékosok közül az ötödik legjobb, a blokkolójátékosok mezônyében pedig a hatodik helyre rangsorolták. A Gazzetta dello Sport nevû híres olasz sportújság beválasztotta a bajnokság legjobb csapatába. Mindezek után természetes, hogy egyelôre nem gondol a visszavonulásra.— Még legalább öt-hat évet itt profiskodom. Aztán hazajövök. Hogy itthon mi lesz, nem tudom. Szeretnék edzô lenni, de hogy az leszek-e, egyelôre még a jövô titka. Mindenesetre, itthon szeretném tovább folytatni a tevékenységemet, ha majd eljön a visszavonulás ideje.
Czédula Róbert bebizonyította, hogy nem kell ahhoz feltétlen fôvárosban vagy olyan helyen születni, ahol korlátlanok a lehetôségek a sportolók érvényesülését illetôen. Marosvásárhelyrôl is el lehet indulni, sôt... Mert ha van az emberben elég akarat, van elég bizonyításvágy (márpedig Czédula Róbertben volt), akkor semmi akadálya, hogy elôbb vagy utóbb a legjobb csapatok vezetôi is felkapják a fejük a neve hallatára.
A Czédula, az már csak ilyen: ma az olasz bajnokság egyik legjobb játékosa, egyben az osztrák válogatott oszlopos tagja.
Copyright © Népújság - 1998