L. évfolyam 130. (13917) sz.

1998. Július 7. Kedd

Segélyakciók az árvízkárosultaknak

Vajda György

Kocsik Pál pv. ôrnagy elmondta, hogy a román kormány külügyminisztériuma a NATO Euro Atlanti Katasztrófa Reagálási Koordinációs Központhoz, illetve a NATO és a Partnerországok Nemzetközi Katasztrófa Segélynyújtási Kapcsolati Pontjához fordult segítségért. E felkérésnek eleget téve Demszky Gábor, Budapest fôpolgármestere felkérte a budapesti polgári védelem parancsnokságát, hogy vegye fel a kapcsolatot az árvízsújtotta övezetek önkormányzataival. Így többek között a Maros Megyei Tanács is értesült e segélynyújtási szándékról, és a leginkább szükséges cikkekrôl egy jegyzéket állított össze, amelyet Budapestre küldött. Ennek alapján a fôvárosi parancsnokság a kerületi parancsnokságokhoz fordult, amelyek felhívást intéztek a lakossághoz és a különbözô vállalatokhoz, gazdasági egységekhez. A mentôeszközöket a polgári védelem raktári készletébôl ajánlották fel, míg a cégek kedvezményesen adták el termékeiket a fôvárosi önkormányzatnak. A Hungarokamion Rt. kiküldte Tóth Ferenc gépkocsivezetôt, aki bérmentesen vállalta a szállítást. Így állt össze csütörtökre a rakomány.

Az adományozáson túl e segélynyújtási gesztus példaértékû is lehetne - hangsúlyozta az ôrnagy. Hasonló esetben segítettek a tavaly a lengyelországi Wroclavban a bajbajutottakon. A sürgôs beavatkozás után a két önkormányzat tovább ápolta a kapcsolatot. Azóta a két város polgári védelmi alakulatai közös felkészítôn vettek részt és szeptemberben Budapesten egy nagyszabású törzsgyakorlatra is sor kerül. Ez az együttmûködés a Maros megyeiekkel is megvalósulhatna.

Jinga Sandu ezredes, a Maros Megyei Polgári Védelem parancsnoka megköszönte az ajándékokat, az emberséget és a szolidaritást, amit a magyarországi kollégáik tanúsítottak. Ô sem tartotta kizártnak a további tapasztalatcserék megszervezését, a szorosabb kapcsolattartás lehetôségét.

Vasárnap a vendégek a helybéli kollégaikkal együtt ellátogattak a megye árvízsújtotta területeire, ahol elbeszélgettek az érintettekkel és láthatták, hallhatták, hogyan mûködtek együtt a polgári védelem alakulatai a lakossággal. A tapasztalatokról a magyarországi polgári védelmi tisztek beszámolnak majd Demszky Gábor fôpolgármesternek és Benkovics Zoltán pv. ezredesnek, a polgári védelem Budapesti Fôvárosi Parancsnoksága parancsnokának. A további együttmûködési szándékról a Maros megyeiek kell majd konkrét javaslatokat tegyenek a jövôben.

— A budapestiek mellett Zalaegerszeg önkormányzata is segélyakciót indított, és egymillió forintot ajánlott fel Maros megye károsultjainak. A vöröskereszt megyei vezetôsége segélyszámlát nyitott és irodáik július 6. és 16. között a megye egész területén fogadják az adományokat. Mint ismeretes, Marosvásárhely Zalaegerszeg testvérvárosa. A magyarországi hivatalos küldöttség az árvíz idején járt nálunk, így ôk is láthatták a kialakult drámai helyzetet. A segélyakcíó keretében elsôsorban gyógyszereket, fertôtlenítô- és tisztítószereket, továbbá tartós élelmiszereket vásárolnak majd az összegyûlt pénzadományokból. Baracskai Józsefné, a vöröskereszt Zala megyei titkára elmondta, hogy a tervek szerint július 22-én indítják útnak Maros megyébe a zalai segélyszállítmányokat.

— Az árvízkárosultak megsegítésérôl szóló SZKT-határozat alapján az RMDSZ Ügyvezetô Elnöksége számlát nyitott a Román Kereskedelmi Bankban (számlaszám: BRD 4072996069404) az adományok begyûjtése érdekében. Nyitóakcióként az RMDSZ 10 millió lejjel járult az alaphoz. Az Ügyvezetô Elnökség megbízottja tíznaponként nyilvánosságra fogja hozni a beérkezett összegeket. Ezúttal felhívással fordulnak mindenkihez, hogy járuljanak hozzá az alaphoz.

Az RMDSZ Maros megyei szervezete is csatlakozott az árvízkárosultak megsegítéséhez. A pénzadományokat naponta 9 - 16 óra között veszik át a megyei szervezet Rózsák tere 5. szám alatti székhelyen a pénztárban.

Rábólintottak a tényekre, pénz még nincs

Vajda György

A június közepén keletkezett árvízkárokról készült összeállítást dr. Dorin Florea prefektus eljuttatta a kormányhoz. A konkrét segítség helyett a Közmunkaügyi és Területrendezési Minisztérium egyelôre kijelölt egy - neves szakemberekbôl álló - bizottságot, amely a helyszínen is megvizsgálta a fôispán által közölteket. A terepszemle után a bizottság tagjai és Sofronea Neculai Constantin miniszteri rangú államtitkár a prefektúra, a megyei tanács, illetve a vízügyi igazgatóság, Romsilva, környezetvédelmi kirendeltség és más hasonló hivatalok képviselôivel együtt, szombaton délelôtt a prefektúra gyûléstermében tárgyalták meg tapasztalataikat, döntöttek a teendôkrôl.

A megbeszélésen elhangzott, hogy megyénkben szerencsére nem történtek olyan nagyméretû földcsuszamlások, mint például Moldovában, de vannak olyan helyi esetek, amelyek veszélyeztetik a lakosokat. Szó esett a segesvári várdombról, ahol több helyen oldalerôsítési munkálatokat kell majd végezni. E városban a Vasile Lucaciu, illetve az Ilarie Chendi utcákban két, három házat veszélyeztet a földcsuszamlás. Dicsôszentmártonban a téglagyár melletti domboldal fellazulása miatt 8 házból kellett kilakoltatni a tulajdonosokat. Az említett helyeken kisebb munkálatokkal,a helyi tanácsok közbenjárásával meg lehet akadályozni a nagyobb katasztrófa bekövetkeztét.

Gabor Valer, a vizügyi igazgatóság vezérigazgatója tájékoztatta az államtitkárt, hogy megyénkben az árvíz két félbehagyott árvízvédelmi rendszer miatt lehetséges. Elkészült a Nyárád vízhozamát tehermentesítô Vécke-csatorna, azonban az itt elfolyó vízmennyiséget csakis a jobbágyfalvi gyûjtôtóval lehet szabályozni. Mivel ez utóbbi nem készült el a nagymennyiségû víz mindkét mederbôl kilépve árasztja el, a Közép- és az Alsó-Nyárád völgyét. Az idén 1,5 milliárd lejt kapott az igazgatóság a Vécke-csatorna karbantartására, ez az árvíz okozta károkat tekintve nem lesz elég. A Kisküküllô szabályozására egy poldert kell építeni Küküllôszéplakon. Az említett munkálatok anyagiak hiánya miatt már évek óta abbamaradtak. A megyében az árvízkárok 230 milliárd lej körül vannak. A jobbágyfalvi tározó folytatásához 80 milliárd lej kellene. A Dicsôben, Radnóton és Dózsa György községben keletkezett károk helyreállítása (sz.m. csak a legszükségesebb beavatkozás) 9 milliárd lejbe kerül - hangzott el a beszámolón. Van terv, kormányhatározat, csak pénz szükséges a munkálatok folytatásához. Nos, miután a bukaresti szakemberek szombaton délben az Alsó-Nyárádmentén személyesen is szemügyre vették a kárt, elfogadták a prefektus felterjesztését és arra kérték, hogy a teendôket a megyei tanács szakemberei részletesen dolgozzák ki... A konkrét finanszírozásról egyelôre nem beszéltek.

A jelentkezôk egynegyede sikertelenül vizsgázott

Megyénk az országos élvonban

Simon Virág

Maros megyében 4603 végzôs középiskolás iratkozott be az érettségi vizsgákra, közülük 4563-an jelentek meg. Diplomát 3347-en kapnak, az agusztusi pótérettségire 1216 személy maradt, tájékoztatott Donáth Árpád, megyei fôtanfelügyelô-helyettes, akitôl azt is megtudtuk, hogy a híresztelésekkel ellentétben a matematika vizsgafeladatok helyesek voltak. Igaz, ugyan, hogy egyik feladat megfogalmazását, félre lehetett értelmezni, de ez nem számít hibának — mondotta —, így a vizsgajegyeket nem emelik. Vasárnap fogadták az óvásokat, a döntésekkel elégedetlenek dolgozatait tegnap eljuttatták a tanfelügyelôségre, ahol újabb bizottság osztályozza ôket. A fôtanfelügyelô-helyettes azt is elmondta, hogy az érettségizôk 73,35 százalékának sikerült a vizsgája, ugyanakkor megyeszinten van öt olyan líceum is: a marosvásárhelyi Avram Iancu, Traian Vuia Iskolaközpont és a Gheorghe Sincai Iskolaközpont, a szászrégeni és a radnóti mezôgazadasági iskolaközpontok, — ahol a végzôsök több mint fele sikertelenül vizsgázott. Figyelemreméltó, hogy Maros megyében 17 líceumban a vizsgára állottak 83 százaléka hamarosan diplomát kap. Megyénk az elért eredményekkel az ország legjobb öt megyéje között van — összegzett Dónáth Árpád. A pótérettségi idôpontjára, résztvételi követelményeire visszatérünk, mihelyt tudni lehet az idôpontra, egyebekre vonatkozó hivatalos pontosságokat.

Fejlemények a hadréviek ügyében

A bíró a büntetô per kiterjesztését kéri

Nagy Annamária

Odobleja Viorica bírónô a tegnapra ígérte a döntéshozatalt a hadréviek ügyében. Erre az alkalomra nôtt meg látványosan az egy fôre esô újságírók száma a Megyei Törvényszéken. A döntéshozatal helyett azonban a bírónô a tárgyalás kiterjesztését kérte. Döntésének oka, hogy a tanúmeghallgatások, majd az ügyvédekkel való tanácskozás során olyan új elemek merültek fel az ügyben, amelyek a büntetô per kiterjesztésének szükségességét támasztották alá. (Részletek az 5. oldalon)

Az eddig rombolás, csendháborítás és a jó erkölcsök ellen irányuló cselekedetek bûntettének elkövetésével szabadlábon vádolt Furdui Simiont, abban az esetben, ha az ügyész azt elfogadja, a következôkben rendkívüli kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel is vádolnák. Ugyancsak a tanúmeghallgatások ideje alatt újabb személyek váltak gyanússá, valamint ismerték be az 1993. szeptember 20-i véres eseményekben való aktív részvételüket. A büntetô törvénykönyv 334. cikkelye elôírásainak értelmében javasolta a bírónô a vizsgálatok kiterjesztését Achim Ioan (Piedic) személyére is, akit különleges kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolnak majd. További négy személyre — Achim Bucur Sorin, Ratiu Florin, Vescan Nicolae és Batus Samuila — emberölésben való bûnrészesség bûntette bizonyult a rendôri és ügyészi vizsgálatok, késôbb a tanúmeghallgatások során. Rombolás, rombolásra való bujtogatás: ezen vádakkal készül törvényszék elé állítani a bírónô Cocan Virgilt, Socaciu Vladimirt, Gabudean Kalmant és Bucur Gheorghet.

Annak ellenére, hogy a tanúmeghallgatások során többször elhangzott: a két hadrévi rendôr oroszlánrészt vállalt az eseményekben, részvételüknek és bûnösségüknek vizsgálata nem a törvényszékre, hanem a katonai ügyészségre tartozik. Az azonban nem indított eljárást a rend emberei ellen. A csaknem egy éve folyó tanúmeghallgatások során az is bebizonyosodott, hogy még három személy részt vett az eseményekben, ellenük azért nem indítottak kivizsgálást, mert 1993-ban, tettük elkövetésekor még nem töltötték be 14. életévüket.

Abban az esetben, ha az ügyész megalapozottnak találja és elfogadja a büntetô per kiterjesztését, megtörténhet, hogy az ügyészi vizsgálattól kezdik majd újra azt. Ezen döntést július 17-én, pénteken ismertetik.

Sajtótájékoztató a rendôrségen

Növekedôben a bûncselekmények száma

Nagy Annamária

"Aggasztó méreteket ölt a súlyos kimenetelû közúti balesetek száma" — jelentette ki Cotoara Vasile alezredes, a Maros Megyei Rendôrfelügyelôség parancsnoka a tegnap tartott sajtótájékoztatón. Jelen volt Tohanean Vasile ôrnagy, a marosvásárhelyi rendôrség parancsnoka, Rus Pop Nicolae alezredes, sajtószóvivô. A mass médiával való találkozóra a Román Rendôrség Napja adott alkalmat, s egyúttal értékelték a rendôri állomány idei félévi tevékenységét is.

Cotoara alezredes beszámolójából megtudhattuk, hogy az eltelt hat hónap alatt megyénk területén 88 súlyos kimenetelû közlekedési balesetet regisztráltak, 19-cel többet a tavalyi év ugyanezen idôszakához képest. A szerencsétlenségekben 28-an vesztették életüket, és 76-an sérültek súlyosan. Ez a mutató nemhogy javulna, hanem sajnos tovább romlik: a júliusból eltelt hat nap alatt a megye területén bekövetkezett hét súlyos balesetben hatan életüket vesztették, öten pedig súlyos testi sérüléseket szenvedtek. '97 júliusának elsô hetében mindössze egy súlyos baleset történt, melyben egy személy vesztette életét és egy sérült meg. A balesetek okai között elsô helyen a gépkocsivezetôk figyelmetlensége áll, ezt a gyalogosok figyelmetlensége és a túlzott sebesség követi. Az okok között Cotoara Vasile nem tulajdonít nagy szerepet az utak rossz állapotának. A balesetek sûrûsödésének megfékezése érdekében péntektôl valamennyi közlekedési rendôrt kivezényelték az útakra, s több helyen szerveznek traffipaxot.

A rendôrség megfeszített munkája következtében a hat hónap alatt 4936 bûncselekmény vált ismertté — mondta a parancsnok. Ez 13,6 százalékos növekedést jelent a tavalyi 4389-cel szemben. Látványos növekedés észlelhetô a munkahelyi visszaélések terén (191, ami 130-cal több a tavalyi év ugyanezen idôszakában ismertté váltakhoz viszonyítva). Örvendetes tényként közölte, hogy számottevôen csökkent a korrupciós esetek száma (-186). Ezen talán nem csak a sajtósok csodálkoztak. Az ismertté vált 234 korrupciós bûncselekményt 125 személy követte el.

Az alezredes beszámolója szerint növekedôben van az ismertté vált gazdasági jellegû bûncselekmények száma (1703), leginkább azoké, amelyekben az okozott kár meghaladja az 50 millió lejt. Míg az elsô évnegyedben ily módon a bûnelkövetôk összesen 4,5 milliárd lejes kárt idéztek elô, az azóta eltelt újabb három hónap alatt ezen összeg 9,8 milliárdra növekedett, melybôl a rendôrségnek 67 százalékot sikerült visszaszerezni. A múlt héten fedeztek fel egy hamis csekket, mellyel két vásárhelyi személy több mint 500 millió lejre "vásárolt" mûtrágyát a megyeszékhelyi Azomured Rt.-tôl.

Növekedés észlelhetô a személy ellen irányuló bûnesetek terén is. A vizsgálatok során kiderült, hogy nagy részüket ittas állapotban, ám valamennyit családtagok között követték el, a tettesek szúró-vágó eszközt használtak. Nyolc esetben beszélhetünk emberölésrôl, négy esetben emberölési kísérletrôl, 86 alkalommal testi sértést követtek el, melynek során 11 személy életveszélybe került.

"A Rendôrség Napja tiszteletére holnapra tervezett ünnepségen 15 tisztet és 76 tiszthelyettest léptetünk elô, s további 323 rendôrségi káder részesül pénzjutalomban" — zárta a rendôrparancsnok. Hozzátette, a júniusi árvizek során hét tiszt lakása rongálódott meg: egy Dózsa Györgyben, egy Segesváron és öt Dicsôszentmártonban. Kollégáik megsegítése érdekében gyûjtést szerveztek, amelyet a jövô hónapban megismételnek.

Az ASA elkezdte a felkészítôt

Sport

Salagean és Molnár Levente újra a Ligetben

F.A.

Az új labdarúgó bajnoki idény augusztus 1-jén kezdôdik, addig már csak kevesebb, mint egy hónap van hátra, ezért a Marosvásárhelyi ASA labdarúgó-együttese a napokban elkezdte a felkészülést. A csapat tagjai június 23-án voltak orvosi ellenôrzésen, a keret tagjai egyébként: Bendorfean, Farkas és Voda — kapusok, Ciula, Rosca, Pîslaru, Petelean, Kovács, Miclea Darius, Porav, Zsigmond, Cernatescu, Csáki, Török, Lup, Luca, Enyedi, Gábor, Miclea Florin, Stanciu, Székely, Vaideanu, Ignat és Szôcs — mezônyjátékosok. Az újdonságok tehát: Farkas Loránd, aki visszatért a Szászrégeni Avîntul Silva FC csapatától, valamint Székely, Szôcs, Ignat és Vaideanu, ôk az ifiktôl érkeztek. Távozott Gabriel Rotaru, aki a következô bajnokságban a bajnok Bukaresti Steauában véd, továbbá Remus Cioloboc, Lucian Nan és Petre Chiratcu, mindhárman az újonc Szatmárnémeti Olimpiában folytatják. Claudiu Somfalean visszatért a Medgyesi Gaz metanhoz.

Az ASA új edzôpárossal kezdi a felkészítôt, ezentúl George Ciorceri és Eugen Voda ül majd a kispadon. A Marosvásárhelyi Napok keretében megrendezett labdarúgó-tornán egyébként az ASA második lett, 6-1-re verte a Szászrégeni Avîntul Silva FC-t és 2-0-ra kikapott a Pitesti-i Daciától. A játékosok mind egészségesek, úgyhogy senki nem maradt itthon, június 29-én mindenki felvonult Biharfüredre, edzôtáborba. A csapat július 7-én tér haza, Marosvásárhelyre, július 8-án, délután 5 órai kezdettel pedig formaellenôrzô mérkôzést játszik a Gyôri Rába ETO-val (jelenleg a gyôrieknél focizik Viorel Salagean és a kapus Molnár Levente, egykoron mindketten vásárhelyi színekben szerepeltek). Július 11-én a Certeji Bányász lesz az ellenfél a víkendtelepi pályán, a Bányászok egyébként negyedik helyen végeztek a nemrégiben véget ért C-osztályos bajnokság III. csoportjában.

Július 12-én az ASA egyhetes magyarországi portyára indul. Ellenfelei: július 14-én a Devecseri FC (második liga), július 16-án a Nyíregyházi FC (profi liga), július 18-án pedig a Debreceni VSC (profi liga). Itthon újabb barátságos mérkôzések következnek: július 22-én, szerdán délelôtt 11 órai kezdettel a vásárhelyiek a Kolozsvári CFR együttesét fogadják, július 25-én, szombaton délelôtt 11-tôl pedig a Szászrégeni Avîntul Silva FC vendégei lesznek.

A vásárhelyi játékosok az új bajnoki idényben spanyolországi JOMA-felszerelésben játszanak. A többi között Bogdan Stelea, Lucian Marinescu és Catalin Munteanu együttesét, a Salamancát is ez a cég öltözteti, ugyanakkor a nemrégiben Bukarestben ifjúsági Európa-bajnokságot nyert spanyol válogatott és egyben a torna gólkirálya, Ivan Perez is JOMA jelzésû futballcipôt viselt.

A B-osztályos bajnokság II. csoportjában az ASA elsô ellenfele a Gyulafehérvári Unirea lesz, a mérkôzést Gyulafehérváron rendezik meg.

Seres: Ellenünk mindenki nagyobb erôbedobással játszott

Farczádi Attila

A Marosvásárhelyi Elektromaros újra országos bajnokságot nyert nôi tekecsapatát nemrégiben díjazták a névadó vállalat víkendtelepi szabadidôházában. Idén kétségkívül nehezebb volt elsôként végezni, mert ezúttal a tavaly elhódított bajnoki aranyat kellett megvédeni, ez volt a szakemberek egybehangzó véleménye. Az újabb címhódítás tapasztalatait Seres Sándor vezetôedzô összegezte.

— Az idei bajnokság valamivel nehezebb volt, mint a tavalyi — mondta Seres. — Második éve játszunk úgy, hogy az összes erôs csapat egy csoportban van (a Nemzeti Bajnokságban egy csoportban játszanak), tavaly esetleg olyan szempontból volt nehezebb, hogy még nem ismertük annyira sem az ellenfeleket, sem a pályákat. Az idén minden csapat tapasztaltabb volt már és jobban készült minden meccsre, ellenünk pedig különösképpen. Mindenki azzal jött ide hozzánk, hogy nincs mit veszítenie, ezért megpróbált gyôzni. Ezt bizonyíthatom a konkrét eredményekkel, általában minden együttes sokkal többet ütött ellenünk, mint a többi csapat ellen, ami azt jelenti, hogy valahol tisztelnek is, ez pedig engem mint edzôt buzdít; ennek köszönhetôen jobban felkészítettem a játékosokat és mondhatom, hogy az esetek többségében nagyon jól játszottunk.

— Ki ellen volt a legnehezebb?

— A legnehezebb mérkôzést, amelyen nem számítottam vereségre, Galacon játszottuk, vendéglátóink legyôztek 6-0-ra, száz fa fölött. Ilyen vereséget rég nem "pipáltunk", de a galaciak ekkor 170 fával többet ütöttek, mint a megelôzô mérkôzésükön. Aztán meg kikaptunk Székelyudvarhelyen is, de ôk is csak véletlen ütöttek annyit, mert úgy tudom, minden mérkôzésen száz fával kevesebbet döntöttek, mint ellenünk.

— A csapat nem változott, tapasztaltabb lett. Többre lesz képes a hamarosan megrendezésre kerülô Világkupán, mint tavaly?

— Remélem. Ez most már attól is függ, hogy mennyit fogunk tudni edzeni az újjáépített pályán, mert sajnos a városban csak ez az egy pálya van, ami mûködik. Hiába van még kettô, a Constructorul meg a Vointa, lakat alatt vannak, s állítólag raktárhelyiség lett belôle. Ami a csapat keretét illeti, ugyanaz, ami volt, aztán meg hátulról jönnek a kicsik, Moldován Erika, Balogh Erika, Carmen Sopterean, akivel nemrégiben ezüstérmet nyertem Szlovákiában, továbbá Matei Lili, aki már nem ifi, de elég jól kezd játszani, s úgy néz ki, hogy a továbbiakban rá is számíthatok.

— A nagy öregek, például Baciu Doina vagy David Rodica, még meddig folytathatják?

— Még játszhatnak egy darabig. Doina néhány évig csúcsformában volt, ez, ismerjük el, nagyon szép teljesítmény, s azt hiszem, senki nem venné rossz néven, ha már nem teljesítene éppen ennyire magas szinten. Azt azért remélem, hogy legalább a Világkupán a régi Doinát látjuk majd a pályán.

— Az eddigi eredmények alapján hogy látja: lesz olyan jó ez az év, mint a tavalyi?

— Megint változik a bajnokság, ismét két vagy három csoport lesz és aztán rájátszás. Ez azt jelenti, hogy akkor már nem az elsô mérkôzésekre kell összpontosítani, hiszen minden csoportból továbbmegy két vagy három együttes, így inkább azt kell számigálni, hogyan készüljünk, mire fektessünk nagyobb hangsúlyt. Az elején szokatlan lesz, de remélem, hogy idôvel belejövünk. Végeredményben minden csapat ugyanabban a helyzetben van, mint mi.

— Ettôl az intézkedéstôl a román teke jobb lesz?

— Szerintem a minôség csökken. Annyiból jobb, hogy nem lesz olyan sok a lejátszatlan mérkôzés, de a minôség mindenképpen csökken.

— Úgy tudjuk, az átszervezés azért van, hogy kevesebbet kelljen a csapatoknak utazni, ne kelljen annyi pénzt költeni. Hogy áll egyébként az Elektromaros pénz dolgában?

— A szegénység mindenütt tény és való, nálunk különösképpen. Ahhoz képest, hogy milyen eredményeink vannak, mi nagyon szegények vagyunk. Kevés pénzbôl hoztuk össze ezeket a bajnoki címeket. Ígéretet újra nagyon sokat kaptunk, ha ennek legalább 50%-a bejönne, mi abból már jól megélnénk.

Országos hírek

Hírszerkesztô: Máthé Éva

Rendkívüli érettségi vizsgaszesszió

Az oktatási minisztérium közli, hogy rendkívüli érettségi vizsgaszessziót rendeznek. Ezen részt vehetnek azok a XII. és XIII. osztályt végzett tanulók, akik sikeresen a pótvizsgáztak; azon tanulók, akik elbuktak a június-júliusi érettségi vizsgán; a korábbi évjáratok tanulói, akiket a törvény feljogosít.

Pótköltségvetés

Az augusztusi korrekció során csökkenni fognak a költségvetési kiadások, lévén ez csupán egyike azon intézkedéseknek, melyek célja a költségvetési deficitet a gazdaságra nézve biztonságos határok között tartani, nyilatkozta Daniel Daianu pénzügyminiszter. Dan Rudanu államtitkár szerint a kiadások lefaragása mellett arra lenne szükség, hogy növekedjenek a privatizációs bevételek. A magánosítás lassúsága miatt a vállalatvezetôket hibáztatta. Daianu úgy véli: az idén nem számíthatunk gazdasági növekedésre. Áprilisban az ország kereskedelmi deficitje 312 millió dollár volt, ami a tavalyi azonos idôszakhoz képest 84 százalékos növekedést jelent.

Átszervezik a postát

A kormány legutóbbi ülésén határozatot fogadtak el, amelynek értelmében létrejön a Román Posta Országos Társaság a jelenlegi önálló ügyvitelû egység átszervezése nyomán. A határozat életbe lépésének pillanatában a posta részvényeinek egészével az állam rendelkezik, amely a posta privatizálásáig gyakorolja majd jogait, közölte az ülést követô sajtótájékoztatón a távközlési miniszter.

Késnek a törvénytervezetek

Radu Vasile miniszterelnök a napokban felhívta a kabinet figyelmét arra, hogy megkéstek a kormányprogramban foglalt egyes törvénytervezetek, amelyeknek elfogadási határideje június 30. lett volna. Lévén, hogy a dokumentumok nagy része az illetô minisztériumoknak a jóváhagyására várakozik, kérte a procedúrák megsürgetését, hogy ezek a jogszabály-tervezetek mihamarább a kormány elé kerüljenek megvitatás végett.

Sajnálatos és abnormális...

A Nemzeti Liberális Párt sajtóértekezletén Valeriu Stoica liberális alelnök felhívta a figyelmet arra, hogy egyes parlamenti szavazási eredmények már jó ideje arról tanúskodnak, hogy egy új koalíció létezik, melynek tagjai a Demokrata Párt, a Társadalmi Demokrácia Pártja és a Nagy-Románia Párt. Ez nemcsak sajnálatos de abnormális is, mondotta az igazságügyminiszter. Az NLP nevében aláhúzta: megengedhetetlen, hogy egy koalíciós párt a parlamenti többséggel szavazzon, amikor neki úgy jó, máskor meg, ha saját érdekei úgy kívánják, akkor az ellenzékkel fog össze.

Hurezeanu lesz a szóvivô

Zoe Petre elnöki tanácsos a napokban közölte a sajtóval, hogy Emil Hurezeanu, a Szabad Európa Rádió volt munkatársa elfogadta az elnökségi szóvivôi tisztséget. Hurezeanu közölte az államfôvel, hogy németországi helyzetének tisztázása miatt a tisztséget december 1 elôtt nem tudja betölteni.

Teljében az aratás

A szakminisztérium közleménye szerint a búzát ezidáig 54 ezer hektárnyi területrôl takarították be, ami az összfelület 3 százalékát teszi ki, és körülbelül 170 ezer tonna kenyérgabonát jelent. Az elôrejelzések azt mutatják, hogy az idén 5,7 millió tonna búzára lehet számítani.

Törökországi földrengés

A legfrissebb adatok szerint 913 sérültje van a szombaton hajnalban Törökország déli részén bekövetkezett újabb földrengésnek, közölte Adana török tartomány kormányzóhelyettese. 132 sérültet kórházban ápolnak, a többieket elsôsegély után haza engedték. Több olyan épület is összedôlt, amelyet már a június 27-i földrengés megrongált, de ezeket a veszélyes épületeket a a hatóság figyelmeztetése nyomán a lakók már elhagyták, így a romok senkit nem temettek maguk alá. A június 27-i, 6,3-as erôsségû földrengést, melynek 144 halálos áldozata volt, 76 kisebb utórengés követte, közölte az isztambuli szeizmológiai intézet igazgatója.

NATO-hadgyakorlat Szlovákiában

A NATO-ba, illetve a békepartneri szövetségbe tartozó 20 ország 900 katonája vesz részt a Szlovákiában vasárnap megkezdôdött és július 10-ig tartó légi hadgyakorlatban. Stefan Gombik szlovák és Franklin Oljemans holland tábornok közös parancsnoksága alatt 30 repülôgép és helikopter emelkedik a levegôbe a gyakorlat során. Az orosz MIG-21 és MIG-29-es gépek mellett francia Mirage 2000, amerikai F-16 és Tornado, illetve svéd SAAB Vigen harci gépek, továbbá szállítórepülôk és helikopterek vesznek részt a közös gyakorlatban. A nyolc NATO-tag mellett a semleges, de a békepartnerségben részt vevô Ausztria, a NATO-tagjelölt Magyarország, Lengyelország és a Cseh Köztársaság, valamint Ukrajna, Szlovákia, Macedónia, Finnország, Bulgária, Svédország és hazánk küldött egységeket a légi gyakorlatra.

Floridai erdôtüzek

Florida északkeleti részén szombaton szinte hadiállapotra emlékeztetô helyzet uralkodott, miután az öt hete a térségben tomboló tüzek további körzeteket értek el és távozásra kényszerítettek több mint százezer lakost. Florida állam több térsége fölött sûrû füst gomolygott és a lángok nagy pusztítást végeztek abban az államban, amelyet az ország valóságos szabadtéri szórakoztató parkjaként tartanak számon, és ahova évente sok százezer külföldi turista is ellátogat. Az Egyesült Államok tizenegy államából érkezett mintegy 1500 tûzoltó küzd a lángokkal és a számtalan kisebb tûzfészek megfékezésével. A tüzek eddig közel 180 ezer hektárt pusztítottak el. A távozásra felszólított lakosok közül sokan nem hajlandók elhagyni a veszélyeztetett körzeteket.

A doni hôsökre emlékeztek

A doni csatában elesettek emléke elôtt hajtottak fejet szombaton Salgótarjánban: a város önkormányzata és a Nógrád Történeti Múzeum Baráti Köre a doni katonák emlékére azon a téren állíttatott márványtáblát, ahol 56 évvel ezelôtt menetkészen állt a 23-as gyalogezred salgótarjáni zászlóalja. Azon a napon 1400 katona indult útnak Salgótarjánról.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Benedek István

Kicsengetés a Petru Maior Egyetemen

Holnap vesz búcsút az egyetem padjaitól mintegy 230 diák, akik a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem mérnöki és filológia karain, valamint a tanintézet keretében mûködô kollégiumban végeztek. A végzôsök holnap reggel fél tíztôl az elôadótermekben vesznek részt ünnepélyes záróelôadáson, amelynek végeztével a Mûvelôdési Palotába vonulnak, ahol tizenegy órától kezdôdik a ballagási ünnepség.

Vihar a Maros völgyében

Csütörtökrôl péntekre virradó éjszaka erôs vihar volt a Maros völgyének felsô szakaszán. Az ítéletidô többórás fennakadást okozott a vasúti közlekedésben, ugyanis Gödemesterháza térségében a vihar kidöntötte fák több helyen is el szaggatták az elektromos tápvezetékeket. Emiatt néhány órán át dízelmozdonyokkal kellett közlekedtetni a szerelvényeket eme vasúti vonalon, és a síneket eltorlaszoló fák eltakarítása is okozott késéseket. A hálózati hibát még péntek folyamán sikerült rendbetenni, azóta zavartalan itt a vasúti közlekedés. A Maros Megyei Prefektúrán mûködô katasztrófa-elhárító bizottsághoz nem érkezett kárbejelentés a vihar nyomán.

Gazdára lelt a segesvári egység

Lapunkban már többször szó esett a Maros Tejfeldolgozó Rt. átszervezésérôl, amelynek tervét a cég vezetôsége még a télen készítette el. Ebben szerepelt a közelmúltban leállított segesvári fiókegység eladása is, amire a napokban sor is került. Zahan Vasile aligazgatótól tudtuk meg, hogy a segesvári egységet a román—német vegyes tulajdonú Hochland Kft. vásárolta meg, amelynek szándékában áll néhány hónapon belül újra beindítani az üzemet, amelyet addig korszerûsíteni fognak. Bizalmas információnk szerint, amelyet az aligazgató nem erôsített meg, a vételár megközelíti a három és fél milliárd lejt, amibôl a társaság tartozásainak egy részét fogják törleszteni.

Tengerentúli üzleti utak

Július és szeptember hónapok között a kolozsvári székhelyû Transilvania Üzletközpont több üzleti utat szervez az Egyesült Államokba — áll a szervezet sajtóközleményében. Ezeknek rendeltetése a tagsághoz tartozó cégek kapcsolatteremtése az amerikai piacon, aminek érdekében a résztvevô társaságok számára üzleti találkozókat szerveznek. A részvételre való feliratkozáshoz a cég és az ezt képviselô személy adatai szükségesek, részletes tájékoztatást a Transilvania Üzletközpont külkapcsolati osztályának székhelyén, a kolozsvári Napoca utca 1. szám alatti Continental hotel 112. szobájában, vagy a 064/195405 telefon, 064/196293. fax-számon adnak.

Két áldozata

volt annak a súlyos közlekedési balesetnek, amely szombaton hajnali öt órakor következett be az E60-as nemzetközi úton Fehéregyháza térségében. Az MS 02 RSK tehergépkocsi vezetôje rosszul számította ki a követési távolságot, és hátulról belerohant egy szekérbe, amelyet az ütközés ereje a szembôl szabályosan közeledô SM 02 VWP rendszámú teherkocsi elé vetett. A baleset következtében a fogat azonosítatlan hajtója, valamint az ütközést elôidézô jármû egyik utasa életét vesztette, a vétkes jármû vezetôje és a kocsi másik utasa súlyos sérüléseket szenvedett.

Nyári angol tanfolyam

A Calepinus Idegennyelvû Népfôiskola július 27. és augusztus 13. között angol tanfolyamot szervez középhaladók és haladók számára, amelyet angliai, Wight-szigeti tanárok fognak vezetni. Érdeklôdni és beiratkozni a Bernády tér 3. szám alatti irodában lehet naponta 8 és 13, illetve keddtôl péntekig 16 és 18 óra között is. Telefon: 216-514.

Támogatók kerestetnek

Ma 14 órától a segesvári Kézilabda SK, amelynek felnôttcsapata az elmúlt szezon során bejutott az A-ligás bajnokságba, találkozót szervez a helybéli kereskedelmi társaságokkal, amelynek során támogatókat próbálnak szerezni a csapat jövô évi elsô ligás bajnoki szereplésének biztosítására.

Fél évezredes jubileum

A magyarpéterlaki református egyházközség vasárnap, július 12-én ötszáz éves harangját ünnepli. Ez alkalomból 11 órától ünnepi istentiszteletet tartanak, amelyre a falu elszármazottjait is meghívják.

Sötét utcák

Marosvécs községében tegnaptól szeptember 15-ig szünetel a közvilágítás, azért, mert a község önkormányzatának nem áll módjában kifizetni a szolgáltatás ellenértékét.

Áramszünet

A RENEL marosvásárhelyi fiókegységének közlése szerint holnap szünetel az áramszolgáltatás Náznánfalván a következô utcákban: Fô utca, a 19. - 107. és 4. - 106. számok között, az Orgona (Liliacului), Újfalu (Satu Nou), Tavirózsa (Nufarului), Mák (Macului), Akác (Salcîmilor) utcákban.

Remény és bátorság

A Remény és bátorság egyesület szombaton, július 11-én 10 órai kezdettel tart találkozót Marosvásárhelyen a Bartók Béla utca 1. szám alatt.

Copyright © Népújság - 1998