Akié a mozi(ház) ?

Aki csak valamelyest odafigyel az RMDSZ marosvásárhelyi, de átfogóan megyei és nemegyszer országos kaliberû rendezvényeire, az csak tudja, hogy nem fújt át soha a szél a termeken... Valahányszor látványos volt a szervezés, ami soha nem járt botránnyal, csendzavarással, a civilizált magatartás normáinak betartásával próbált egy közösség tartást adni annak, amely úgy általában a gondok széles skálájára reflektálva hivatott valamelyes megoldást találni.

Ha visszalapozok az RMDSZ történetének marosvásárhelyi krónikájában, hát volt ilyen bôvivel. Mikor, hol és mekkora szabású.

És most eljött a pillanat, hogy egy körzeti közgyûlésrôl szóljunk. Itt máris feltételes módban helyesbítenék: szólnánk ugyanis, ha az RMDSZ 8-as körzetének (Kövesdomb és vonzáskörzete) február 19-re kitûzött közgyûlését nem akadályozzák meg. Olyanformán, hogy a körzeti vezetôség a mozivállalathoz benyújtott kérésére (RADEF— Romániafilm) az illetô vállalat vezetôségétôl nemleges választ kapjon. Vagyis ne kapja meg a kövesdombi Unirea mozitermet, két órára sem. Tudjuk, a 8-as körzet fizetség ellenébe nem egyszer bérelte ki a termet, nem tökmagolta tele, széket, parkettet sem rongált. Nos, a mozivállalat igazgatója, Moldovan Ioan úgy döntött, hogy nem adja ki a termet, noha tudomásunk szerint a kért idôpontban nem használja senki. Még a mozivállalat sem, ugyanis a hét elsô felében a mozi zárva tart, egyrészt mert a fûtési hálózatot nem mûködtetik, másrészt, sajnos, nincs közönsége.

Megkerestük a mozivállalat igazgatóját, mondja el mivelindokolja a nemleges választ? Az igazgató minden válaszadástól kategorikusan elzárkózott, annyit mondva csupán, hogy a moziterem bérbe vagy bérbe nem adása kizárólag rá tartozik, nem köteles senkinek arról beszámolni. En pedig kérdeznék tovább: vajon egy (végül is) közintézményhez nincs joga annak a közösségnek, aki adójával hozzájárult annak idején felépítéséhez ? Az RMDSZ pedig, tudjuk, a megye legszámottevôbb politikai szervezete, függetlenül attól, hogy tetszik ez valakinek vagy sem. S most már egy mozivállalat igazgatója is keresztbe tehet, mert úgy tartja úri kedve?! Talán akad illetékes még ebben a megyében, aki letöri az "annak adom, akinek akarom" arroganciát, s apropó RMDSZ megyei vezetôség! Hogy is van ez ? Semmi súlyunk, semmi érdekünk ?

Áll a munka, áll a bál. Hol itt, hol ott sztrájkolnak... Holott sztrájkolnak, csavarinthatnánk rögtön egyet kis nyelvi játékkal a mondat értelmén. De miért ne mulathatnának, miközben zajlik a tiltakozás? Farsang van, sôt, ennél is több. Vég nélküli a nagy, országos alakoskodás. A farkas báránybôrbe öltözik, a nyuszi megpróbál farkasnak tûnni. Az egyik miniszter a sztrájkolók pártjára áll, a másik igyekszik rájuk uszítani a lakosság másik részét. Az orcák és álorcák, maskarák és majomparádék arctalan, arcátlan forgatagában már senki se tudja, mire megy ki a játék. Vagy csak igen kevesen. Az embernek egyre inkább az az érzése, hogy a saját bôrünkre. Az egészségügyi illetéket is mind gyakrabban emlegetik. Már a szakszervezeti vezetôk is barátkozni látszanak a gondolattal. És amikor majd a tanárok kezdik a munkabeszüntetést? Vagy a színészek, a sportolók? A bányászokról most nem beszélek, az ô követeléseiket hamar teljesítették. Ôk esetleg akkor jönnek be megint a képletbe, ha ismét tömegesen felvehetik az újabb végkielégítést. Addig azonban még sok név elhíresülhet úgy, mint a kormányválságot kirobbantó exminiszteré a népszerûtlen Bãsescu-taxa révén. Csak mi, többiek bírjuk idegekkel, türelemmel, pénztárcával.

Egyébként nem értem a kormányt. Mintha szántszándékkal a sorozatos sztrájkokra játszana. Mintha kapóra jönnének neki. Pedig a józan ész ennek éppen az ellenkezôjét feltételezné. De tényleg, miközben a közvélemény azon szörnyülködött, hogy mi lesz, ha a Sanitas elindítja tiltakozó akciósorozatát, ott fenn, a kormánypalotában mintha rá se rántottak volna. És a sztrájk elhúzódása se látszott különösebben megrázni a bársonyszékeket. A kilátásba helyezett szakszervezeti szolidarizálások sem. Tudnának valamit a kormánynál, amit mi, többiek nem? Ilyesmire kell következtetnünk, bár követni nem tudom a sajátos minisztériumi, kormányzói logikát.

Innen lentrôl sok minden másképp látszik. De vigadjunk csak, tart még a farsang. Kedvünket az se rontsa, hogy sztrájkkal vagy anélkül, egyvalami holtbiztosnak tûnik: ha így haladunk tovább, mindennap húshagyókedd következik ezután.

A pedagógia válságairól

A nevelési háromszögben, vagyis a család, az iskola és az utca közepében van benne az alany, a gyerek. Szabadnak születik és emberi intelligenciát örököl, megkérdez, meg mindent ismerni akar, a lényegre tör. Ha játékot kap, az is érdekli: mi van benne? És szétszedi. A Világot akarja. Megismerni. És értetlenül áll minden elôtt, ami tilos.

A tanulási reflexek alapja a motiváció. Ez a belsô ítéletalkotás, melynek végtelen sorozatát próbálja ki a gyerek, és az eredmény, a hatásfok, attól függ, hogy mi jár jutalommal, sikerélménnyel és mi jár büntetéssel, fenyítéssel és fájdalommal.

Hamar megtanulja, hogy amit csinál, azt a felnôttek értékelik ki és nem mindig helyesen. És ha igazságérzete fejlett, ítéleteket hoz a felnôttekkel szemben, amit elôször sírással, késôbb gyûlölettel fejez ki. És minél több sérelem éri, annál bizonytalanabbá válik a világban.

A jó és rossz tanuló

Mély nyomokat hagy az iskola mindenkiben, jót és rosszat egyaránt. A felnôttek gyakran beszélik ki magukat iskolai élményeikrôl, tanáraikról. Karinthy Frigyes igen találóan fogalmazott errôl, ami szintén bizonyítja, hogy valahol a felnôtt is gyerek marad mindig. Ezért nagy felelôsség a tanítás és a nevelés.

Tanári körökben igen elterjedt szójárás a jó és rossz. Tanuló. Osztály. Iskola. A jót a tanár szereti, könnyen végzi munkáját, a rosszat kerülni nem tudja, ezért bünteti, kifejezésre juttatva nemtetszését.

Mitôl jó a jó tanuló? — Mert tud. Mert ambiciózus, mert szépen és pontosan beszél. Mert látszik rajta, hogy szeret sikeres lenni és gyôzni. Gyakran a jegyért, gyakran a tanárok elismerô szavaiért, az otthoni dicséretekért. Céltudatosan tanul-e? Tehetséges-e? Ezt késôbb az Élet igazolja majd. Sok jó tanulóról, nagy reményekrôl, kiderült már, hogy az életben kevés eséllyel indulnak. Ott nincs jegy és kevés a dicsérô szó.

Mitôl rossz a rossz tanuló? — Mert nem tud. Mert nem készül, mert nincs ambíciója. Talán már megszokta, hogy ôt gyengének nyilvánítják. Szabadulni is akar, ezt érzi belül. Hiszen rádôl a világ. Az iskolában szidják és fenyítik. Otthon ugyanezt kapja "meredekebben". És akkor ellóg az órákról: — nem vagyok ott, nincs hármas. És félelmében hazudik, hamisítja a jegyeit. Nincs kinek panaszkodnia. Nem állnak mellé. Nem emelik fel. Ezt érzi. Tanulj! — ezt hallja. Teszi is, de bántja, hogy nem kapja meg a maximumot még akkor sem, ha tud. Sok barátja van. És kiutat keresnek a felnôttek között. Rosszak lesznek. És kimutatják megvetésüket a felnôttekkel szemben, a széppel és jóval szemben, amiben nekik nincs részük.

Az érem másik oldala

Mi van e mögött? Valójában lik? A nevelôk. Minden gyerek jónak születik. A család veszi kézbe ôt elôször. A jók és a rosszak. A példa elôttük van. A család biztonságérzetet kell hogy adjon! De a gondok nagyok. És minden a gyerek elôtt folyik. A veszekedések, a részeg szülôk túlkapásai, a csúnya szavak, a kilátástalanság, az értelmetlen szigorúság. A szülôk árnyékában nô fel. Ezért néha még saját egyéniségének a kifejlesztésére sem jut ideje. Kénytelen elôdei "világfájdalmait" is magán hordozni. Sok szülô sokat hajt a mai világban. Nincs idô mindenre. A gyerekek "maguktól" nônek, "maguktól" tanulnak. A szülô kiértékeli: — én mindent megadok neked (ruha, cipô, írószerek, zsebpénz stb.) — akkor elvárom, hogy tanulj! Egyre ritkábban jut idô rákérdezni: mi újság az iskolában, mi bánt, miért nem megy, miért vagy szomorú?

Na és a tanár. Átadja az információt. De hogyan?! Hozzáférhetô-e? Mindenki érti-e? Vagy az természetes, hogy ha ô érti, a gyerek is kell hogy értse. Vagy meggyôzôdése, hogy ô egy nagy tudású valaki és nem pazarolja az idôt ilyen kérdésekkel.

A gyerek, a tanuló, ha kérdez, gyakran vágják a szemébe: ezt az elemiben (óvodában) tanították, erre, most nincs idô! És megszégyeníti, és megalázza az osztály elôtt. Emiatt több kérdés nincs is. És az óra folyak tovább. De a gyerek már unja az órát. Itt nem neki beszélnek, hiszen ô nem érti. Lemarad és kérdez. A társától. Erre a tanár kivágja, megfenyíti, mert zavarja az órát. És néha egy egész osztály kidôl. Mert egyszerûen unja az órát.

De mivel marad a gyerek egy ilyen óra után?! Telve van kérdôjelekkel. A jobb tanulókat kérdezi, már ha azok szóbaállnak vele. Vagy nem mondják azt: — hát te ezt hogy nem érted "ember"! És kimegy szünetre. Megváltás. Felszabadulás. A tanárról is megvan a véleménye. És hazamegy. Már elôre szorong, hogyan fog készülni abból, amit nem értett. Kihez forduljon segítségért? A szüleihez, — gyere, segíts! — Nem tudom már én ezt, fiam; rég volt, amikor én iskolába jártam. Vagy: — miért nem figyelsz az órán! Én kell ezt tudjam?! A helyzet kiértékelôdött. És rossz jegyet kap. Tudja, érzi, hogy ez igazságtalan. A Világ. A felnôttek. Az iskola.

Tanítani, nevelni, csak érzéssel lehet. Nagy tudás és még nagyobb szeretet kell hozzá. A szülôk, a tanárok, az iskola a gyerekekért vannak és soha nem fordítva. Ezért kell jobban megbecsülni az igazi értéket, a gyereket. A jövôt.

(Jó a busznak egyedül lenni?)

Vannak olyan emberek,és ezen már változtatni nem lehet, akiknek utazni kell. Ezek egy része vasút hiányában a távolsági buszok szolgáltatásait veszik igénybe. Akakadnak köztük olyanok is, akik Udvarhely fele szeretnének menni, de nem Segesvár és nem is Szováta, hanem ilyen vagy olyan okból Etéd, illetve Székelyudvarhely felé.

A Vásárhelyi Utasszállító Vállalat (amit nemrégiben privatizáltak és így a részvényeinek 52 %-a már magánkézben van, míg a többi fölött az Állami Tulajdonalap rendelkezik) úgy találta, hogy ezen az útvonalon nincs szükség buszra, mert kevés az utas és az évek óta megszûnt járatot nem indította újra. Voltak próbálkozások a Bözödi-tó fele, de mivel nem bizonyult jövedelmezônek, azt is megszüntették, mondja Cerghezan Valer, a vállalat vezetôje.

Ugyanakkor Udvarhelyen úgy gondolják, mégiscsak jó, ha el lehet jutni a Gagymentére, még akkor is, ha az út rossz, sôt, az sem árt, ha az itt lakók be tudnak menni Marosvásárhelyre. Amint Téglás Zoltán, az Udvarhelyi Utasszállító Vállalat vezetôje elmondta, több mint 20 éve indítanak busozkat ezen a vonalon, ugyanabban az idôpontban, az utasok megszokták, számítanak rá, ezért ragaszkodnak ehhez a járathoz, sôt, a vásárhelyi járattal ellentétben, ez év elejéig kifizetôdô is volt.

Igen ám, de az érvényben levô rendelkezések értelmében a Hargita megyei Útügyi Hivatal negyedévenként meghirdetett versenytárgyalásán megjelent egy magánvállalkozó, aki az elbírálás során egyformának bizonyult az eddigi szolgáltatóval. Ezért most az történik, hogy majdnem egyszerre, 5-10 perc különbséggel indul a két járat. Nem ez az egyetlen, van ilyen több is, például az Udvarhely—Parajd vagy Udvarhely—Székelykeresztúr járat.

De térjünk vissza az Udvarhely—Etéd—Marosvásárhely járatra. Reggelenként elôször indul a Gas-Tours tiszta, fûtött, felújított, kényelmes busza, ezt követi az Udvarhelyi Utasszállító Vállalat, a távolsági járatok eddig megszokott kényelmi fokát nyújtva. Mondanom sem kell, hogy a vállalkozás ez utóbbi számára veszteséges. Igaz, hogy a szállítási engedély (licentã de transport) ugyanarra az idôpontra szól, de az állami vállalkozás szigorúbb ellenôrzés alatt van, így nem térhetnek el az adott menetrendtôl. A Gas-Tours megteheti, hogy 5-10 perccel hamarabb indul, majdnem azonos árakkal, és így a járat jövedelmezô. Pálfi Sándor társtulajdonos szavait idézve "a víz sem folyik egyformán, de ha nem csurran, cseppen." Nehézségeik ugyan vannak, de nem ijednek meg tôlük. Vállalkozásuk hároméves. Kezdetben hetente egyszer Budapest—Gagy között, majd egy évvel késôbb naponta Udvarhely—Siklód között indítottak buszokat. Idéntôl megpróbálkoztak a marosvásárhelyi járattal. Annak ellenére, hogy nem használhatják sem az udvarhelyi, sem a vásárhelyi buszpályaudvart, találnak más megoldásokat. Vállalkozásuk életképes, és úgy tûnik, nem esélytelen. Joggal reménykednek abban is, hogy tavasszal és nyáron a Bözödi-tó további utasokat fog vonzani. Annyit azonban mégsem, hogy indokolttá tenné mindkét járatot.

Hogy meddig tart még ez az áldatlan állapot?

A Hargita megyei Útügyi Hivatal igazgatója, Orbán László szerint április 1-jéig. Addig ugyanis lejár az elsô negyedév, újabb versenytárgyalásra kerül sor és ekkor már csak egyikük fog szállítási engedélyt kapni. Az azonban a jövô titka, hogy ki lesz majd a nyertes. Az igazán jó megoldás, amire lehetôség is volt, az lett volna, ha sikerül megegyezniük és legalább egy óra különbséggel indulnának. A gond csak az, hogy a régi menetrend szerinti járatnak sok elônye van és nem tudtak megegyezni, hogy melyik induljon ehhez képest egy órával elôbb vagy késôbb. Lehet, hogy nevetségesnek tûnik, de ez az oka, hogy addig párosan járnak, de április elsejétôl (és ez nem tréfa) majd valamelyiküknek le kell mondania párjáról.

Sikeres rendezvény keretében találkozott a Duna Telvízió vezetôsége február 11-én a dicsôszentmártoni és környékbeli nézôkkel. Sára Sándor igazgatót és Tanos Miklóst, a Régiók fôszerkesztôjét a helybeli RMDSZ-szervezet, valamint a Duna TV Dicsôszentmártoni Baráti Köre látta vendégül a város mûvelôdési házában.

Dr. Kakassy Sándor az RMDSZ helyi szervezeténekk elnöke, parlamenti képviselô köszöntötte a vendégeket, s egyben tájékoztatta ôket az Alsó-Küküllô mente helyzetérôl, az itt élô szórványmagyarságról, akik lelkes nézôi a Duna TV mûsorainak. A hasonló találkozók szükségességérôl Sára Sándor szólt, majd Tanos Miklós megjegyezte, hogy a marosvásárhelyi tudósítókkal kell felvenni a kapcsolatot annak érdekében, hogy ez a tájegység is szerepeljen a tévé mûsoraiban.

Bulyovszky Lóránd, a Duna TV Marosvásárhelyi Baráti Körének és a tévé támogatásáért létrehozott alapítványnak a fontosságáról és szerepérôl beszélt.

A helybeli hozzászólók több témát érintettek. Dobai Sándor dicsôszentmártoni lakos arra kérte a vendégeket, hogy foglalkozzanak többet a fiatalsággal, életcélt, lehetôségeket villantva fel számukra. Borbély Tibor kérésére, hogy kevesebb kelet-európai filmet vetítsenek, Sára Sándor válasza az volt, hogy a választás során a mûvészfilmeket részesítik elônyben a kommerszfilmekkel szemben. Csiki János Szászdányán lakossága nevében köszönte meg az ajándékba kapott parabolaantennát. Vásárhelyi János vámosgálfalvi tanár az ifjúsági mûsorokat értékelte , majd beszámolt azokról az erôfeszítésekrôl, amelyeket a helybeli táncok megmentése és a fiataloknak való továbbadása érdekében tesznek, s amit szeretnének a tévén keresztül is a nagyközönség elé tárni. A hozzászóló ígéretet kapott arra, hogy a tévé Válaszút nevû együttese, amely Erdélyt járja, ellátogat Vámosgálfalvára is. Keszeg András vámosgálfalvi lelkész a történelmi mûsorokat igényelte. A válasz szerint heti tízperces mûsort szánnak erre, amit eddig filmek, színmûvek bemutatásával pótoltak. Bíró József szászcsávási református lelkész elismerô szavakkal illette a tévét, majd beszámolt arról, hogy falujában a lakosok 80 százaléka fogja egyéni antennával a Duna mûsorait. Neheztelt azért, hogy a csávási templom és a kórus évfordulós ünnepségét nem tükrözte a tévé, mire Tanos Miklós megemlítette, hogy a helyi jellegzetes néphagyományról, a tûzkerékrôl sugároztak filmet.

Dr. Kakassy Sándor a közmûvelôdési élet, a civil társadalom pozitív kezdeményzéseinek tükrözését hiányolta. Sára Sándor válaszából kitûnt, hogy a közeljövôben a kora reggeli órákban kezdik a mûsort, amelynek során részletesebben beszámolnak a Kárpát- medencei történésekrôl. Varga József vámosgálfalvi polgármester a régi filmek nevelô értékérôl szólt, Adorjáni Károly több néprajzi mûsort szeretne látni, Farkas Sándor helyi orvos a népszínház tevékenységére, a diakóniai ház jelentôségére hívta fel a figyelmet, Veress Ádám mérnök az anyaországi Gépkörök munkájáról nézne több beszámolót, Kóródi István szôkefalvi református lelkész a gyermekmûsorokat értékelte, s a sérült emberek gondjairól szerene mûsorokat látni. Gedô Hajnal nyugdíjas tanítónô beszámolt arról, hogy román ajkú szomszédainak szokta fordítani a keddi gazdáknak szóló adást. Olaru Florin, a helyi tévé tudósítójának kérdéseire Sára Sándor mondta el, hogy adásaik az Északi-sarktól Észak-Afrikáig, s Angliától Kazahsztánig foghatók, mûsoraiknak az anyaországban is véleményformáló ereje van, igazi konkurenciájuk nincs, mert a különbözô tévéadások "más pályán játszanak", és a helyi tévések hozzájuk fordulhatnak segítségért.

A tanulságokat dr. Kakassy Sándor foglalta össze, s Sándor Dénes tanár faragott kopjafával ajándé kozta meg a vendégeket.

A Népújság január 22-i számában olvashattuk Ajtay László beszámolóját a bukaresti energetikai témájú nemzetközi konferenciáról. Gondolom, valamennyien, de fôleg az érdekelt felek felfigyeltek a cikk második fejezetében a "Hatványozott pazarlás" cím alatt arra a REME (Romániai Épületgépészeti Mérnökök Egyesülete) általi megállapításra, hogy országunkban az energiahordozók (földgáz, kôolaj, kôszén), valamint a hideg és a meleg víz fogyasztása kétszeresen meghaladja a nyugat-európai szintet.

Tekintettel arra, hogy ez egy országos átlag, kíváncsi voltam, mennyit is fogyasztunk mi, marosvásárhelyi tömbházlakók. Éltem az alkalommal, mert nemrégiben jutottam hozzá egyik németországi barátom révén, aki jelenleg Stuttgartban él, Baden-Württenberg tartomány Trinkwasser (Ivóvíz) címû hivatalos közlönyéhez, amely a vizet természeti kincsnek titulálja és felhívja a figyelmet, hogy bizony csínján kell bánni vele. Elôször is azért, mert nem áll rendelkezésünkre korlátlan mennyiségben, másodszor pedig azért, mert kezelése, tárolása és házhoz szállítása energiába, munkába, pénzbe kerül. A második világháború utáni alacsony szinttôl a fenti tartományban fokozatosan emelkedett a vízfogyasztás, elérvén a nyolcvanas évek vége felé egy majdnem állandó szintet.

A közlöny szerint egy négytagú család napi vízfogyasztása a következôképpen oszlik meg (alsó és felsô határok megjelölésével):

Fürdés és zuhanyozás 100-140 liter

WC ürítés 100-150 liter

Ruhamosás 80-120 liter

Mosakodás 40-50 liter

Lakás-tisztántartás 20-40 liter

Virágöntözés 20-40 liter

Ivás, fôzés 20-30 liter

Mosogatás 20-30 liter

Összesen 400-600 liter

Tehát egy személyre kivetítve, napi 100-150 liter.

Jómagam nyomban utánanéztem a Kárpátok sétánya lakótelepen levô 9 emeletes tömbházunk hideg- és melegvíz-fogyasztásának a múlt év utolsó három hónapjában. Az adatokat a Közmû és Lakásgazdálkodási Önálló Vállalkozástól kapott számlákból vettem ki, amelyek viszont a tömbház fôvezetékeire szerelt hideg- és melegvíz-órák havi leolvasása alapján készültek el. Az átlagos eredmény a következô:

Hidegvíz 1050 m3/hó

Melegvíz 845 m3/hó

tehát együttvéve 1895 köbméter havonta.

Tekintetbe véve a 188-as (szintén átlagos) létszámot, könnyen kiszámítható a végeredmény: 336 liter/nap és személy, ami bizony 2,25-szöröse a németek legnagyobb vízfogyasztásának. Azaz még a kétszeresénél is több — amennyit a REME állapított meg. (A fent említett fogyasztási értéket a következôképpen számítjuk ki: 1895 m3 x 1000 l/m3: 30 nap x 188 lakó.) Biztos forrásból tudom, hogy nyáron még nagyobb a fogyasztás. Meggyôzôdésem, hogy ha a tervezôk már annak idején elôirányozták volna a hideg- és a melegvíz-órát minden lakásba, akkor most nem lenne oly nagy a pazarlás.

Nyilván e hiányosság pótlására egyelôre nincs anyagi lehetôség. Ennek ellenére mi, lakók nagyok sokat tehetünk a fogyasztás csökkentése érdekében, ha van köztünk egyetértés és összetartás. Tudván azt, hogy jelenleg 1 m3 hideg vízért 1750 lejt és 1 m3 meleg vízért 6500 lejt kell fizetnünk, hiszen ma már minden gigakalória (1 Gcal = 1 milliárd kalória) ára 80.000 lej. Ahogy a TVR1 csatornáján értesültünk, a víz egységára 1998. március elsejétôl tovább emelkedik.

Az, amit a lakótársulások — a közeljövôben tulajdonos-társulások — tehetnek: leellenôrizni és kijavítani, új tömítôgyûrûkkel ellátni a folydogáló csapokat, különös figyelmet fordítani az illemhelyek öblítôtartályainak szelepeire, amelyek ha nem zárnak jól, akkor emiatt 24 órából 24 órán át csordogál a víz, óriási veszteséget okozván. Ugyanakkor az alagsorban lévô fôvezetékeket is le kell ellenôrizni, hogy nem szivárog-e ki a víz a csövek megrongálódott falán és a tömítéseknél.

Ha mi, lakók nem tudjuk elvégezni a szükséges munkákat, akkor bízzuk szakemberre. Higgyék el, hogy megéri! Nem nehé kiszámítani, mennyi pénzt takarítanának meg ezáltal.

A javainkkal és természeti kincseinkkel való ésszerû gazdálkodást valahol már egyszer el kellene kezdenünk. S kedzjük ott, ahol elsôsorban nem pénzre, hanem mentalitásváltoztatásra van szükség és mi, felnôttek új felfogással, magatartással példát adhatunk gyermekeinknek és unokáinknak, a jövô nemzedéknek.