L. évfolyam 159. (13946) sz.

1998. augusztus 15. szombat

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Benedek István

Hétfôn fizethetnek

A napokban a helyi és központi sajtóban is teret kapott, hogy az egészségügyi alkalmazottak bérét csak késve tudják fizetni az illetékesek. Tegnap a megyei szakigazgatóságról értesültünk, hogy a minisztérium kiutalta a szükséges 8,5 milliárd lejt, tehát hétfôn kifizethetik az alkalmazottak nagy többségét. Mivel az ügyletet lebonyolító pénzintézet készpénztartalékai pillanatnyilag szûkesek, a megyei kórház alkalmazottai lehet, hogy csak kedden kaphatják meg bérüket.

Négy napig folyhat a sör

Lapunkban is említettük már, hogy augusztus 20. és 23. között a Maros sörgyár a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatallal közösen sörfesztivált rendez a vásárhelyi várban. Tegnap a szervezô sörgyár marketing- igazgatójától, Harpa Traiantól értesültünk, hogy a négynapos rendezvénysorozatra 13 belföldi sörgyártót hívtak meg, amelyekbôl 11 már visszajelezte részvételét. Meghívottként több, a hazai sörgyáraknak különbözô termékeket beszállító cég is jelen lesz a fesztiválon, ahol a sör mellett szórakoztató mûsorokat is élvezhet a közönség, többek között négy néptánccsoportot, és nyolc, különbözô zenei mûfajokban játszó együttest is meghívtak a szervezôk.

Ma még lehet jelentkezni

Ma ér véget az idei pótérettségire megszabott feliratkozási határidô. Marosvásárhelyen a Mûvészeti Líceumban, az Elektromaros Líceumban és a Gheorghe Sincai szakközépiskolában lehet feliratkozni a pótérettségire, amely kedden, augusztus 18-án kezdôdik, és 26-án ér véget a végleges eredmények kifüggesztésével. Tegnap délig az említett három központban összesen 605 jelentkezô iratkozott fel.

Még nem állnak le

Mint már beszámoltunk róla, a helyi közszállítási vállalat mától szándékozott leállítani több járatát, nevezetesen azokat, amelyeken a céggel párhuzamosan maxi-taxis fuvarozók is szállítanak, valamint néhány veszteséges járatot. Tegnap értesültünk a vállalattól, hogy az intézkedésre szeptember elôtt nem kerülhet sor, mivel a járatokra még érvényes utazási bérletek vannak forgalomban. A marosvásárhelyi tanács e havi ülésén újabb határozat-tervezet segítségével igyekszik megoldást találni a kérdésre oly módon, hogy a járatokat továbbra is üzemben tartsák.

Szállásajánlatokat mától várnak

A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség az idén is igyekszik megoldani az egyetemre felvételizô diákok szállásproblémáit a felvételi vizsgák idôszakában. Ezért felkérik mindazokat, akik a szeptember 9—11. között tartandó felvételik idején megfelelô anyagi elszámolás ellenében szállást tudnak biztosítani, közöljék szándékukat mától kezdve augusztus 31-ig, munkanapokon 9—14 óra között a Diákszövetség információs irodájának telefonszámán: 219690.

Mezôcsávás következik

252.000 lejtôl 4.850.000 lejig terjedô összegekkel 65 családot, illetve személyt részesített 71 milliós kártérítésben az ASIROM csütörtökön az árvíz sújtotta nyárádmenti Dózsa György községben. Hétfôn vagy kedden a sorrendileg utolsó helységben, Mezôcsáváson is megjelennek a román biztosítótársaság képviselôi, hogy kifizessék ügyfeleiknek a természeti csapás nyomán keletkezett veszteségeket valamelyest kompenzáló pénzt. Errôl a településrôl mintegy száz kárbejelentés érkezett az ASIROM- hoz.

Gyöngykoszorú Holtmaroson

Vasárnap, augusztus 23-án 10 órai kezdettel az idén is megtartják Holtmaroson az immár hagyományos nyári Gyöngykoszorú — néptánc, dal, zene és népviselet — találkozót. A rendezôség és a falu vár minden szórakozni, kikapcsolódni vágyó vendéget a színes felvonulással kezdôdô és közös tánccal záruló, egésznapos, hagyományôrzô vigadalomra. A csoportok bejelentkezését kéri a rendezôség augusztus 21-ig a következô címre: Papp György, 4235 Lunca Muresului, nr.126, Maros megye.

Állásokat hirdet

a Hargita Állami Székely Népi Együttes. Zenészt, táncost, énekest és elôadásszervezôt keresnek munkakönyves állások betöltésére. A felvételizôk számára szeptember 1-jén 16 órától tanfolyam indul a csíkszeredai Szakszervezetek Mûvelôdési Házának balett-termében. A felvételi vizsgát szeptember 15-én 8 órától tartják. Jelentkezni a 066/171-362-es telefonszámon lehet, naponta 8-15 óra között.

Vendégségben az ASA

A B-ligás labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában a marosvásárhelyi ASA legénysége ma 11 órától a Cîmpulung Muscel-i ARO otthonában lép pályára. A megye másik B ligás csapata, a dicsôszentmártoni Chimica saját pályán az aradi UTA csapatát fogadja, ugyancsak ma 11 órától.

Csapónál szennyezett a Maros

A Marosvásárhelyi Környezetvédelmi Kirendeltség jelentése szerint az augusztus 6—12. közötti idôszakban összesen 14 esetben találtak a megengedett határértéket meghaladó mennyiségû szennyezô anyagot a Maros vizébôl Csapónál vett mintákban. Az ammónium-, nitrát- és nitrit- ionokkal való szennyezés okozói a marosvásárhelyi Azomures Rt., és a marosvásárhelyi szennyvíztisztító.

Tiltakoztak az újságárusok

Simon Virág

Megszavaztunk és elárultatok! Munkát és kenyeret kérünk! Védjük meg a sajtóterjesztést! S.O.S sajtó! — ilyen és hasonló feliratokat olvashattak tegnap délelôtt a marosvásárhelyi városháza környékén járók. A fôtéri újságosstand-hálózatban végzett "takarítás— nyomán munka nélkül maradó személyek közül néhányan a polgármesteri hivatal lépcsôin ülve, a fenti feliratokat tartalmazó táblácskákkal adták a város tudtára elégedetlenségüket, idônként megkérve az arra járókat, aláírással támogassák tiltakozásukat. Lukács Juliánna, Magyari Zoltán, Szabó Krisztina és Luca Gafia a hét elején még a Dipress Silvana alkalmazottai voltak. Mint elmondták, minden munkanapon fél nyolctól három óráig a lépcsôkön ülve fognak tiltakozni, míg a hivatal újból engedélyezi az újságstandok felállítását. Bernád Mihály, a Dipress Silvana igazgatója lapunknak kijelentette, hat standját vitték el a fôtérrôl, de a Rózsák terén levô sajtótermékárusító iroda elôtt sem hagytak standot, noha ott szerinte joga lett volna bemutató jellegû újságárusítással foglalkozni.

— A keddi eset után negyedszerre is bepereltem a polgármesteri hivatalt, mire a csütörtöki megbeszélésen Fodor Imre a hivatal ellenségének nevezett. A hét elejétôl hat embernek nem tudok fizetést biztosítani, és ha a polgármester betartja fenyegetését, miszerint a város negyedeiben is "rendet" csinálnak és felszámolják a standok nagy részét, még több alkalmazottam válik munkanélkülivé — nyilatkozta a cégtulajdonos.

A polgármesteri hivatal álláspontjáról érdeklôdve, tegnap délelôtt Valentina Lucian sajtószóvivôtôl megtudtuk: egyelôre nem született hivatalos állásfoglalás a tüntetôkkel kapcsolatosan. Az is megtörténhet, hogy Fodor Imre polgármester — aki gyûlésen tartózkodik — semmit nem tud az esetrôl — mondotta.

Balavásári bizonytalanságok

"Ez még nem istenverése, talán az következik"

Kilyén Attila

A gépkocsit súlya viszi lefelé motor nélkül a balavásári hegyen. A tetôrôl látni a víz alatti földeket. Hihetetlen, mekkora úr a víz ott, ahol uralkodhat. Uralkodott, háromszor. 1998. május 31-én, majd július 15-16-án zúdult az esô, és a Kisküküllô vize a földekre, a házakba, templomokba. Nem kerülte el a polgármesteri hivatal épületét sem. Szentdemeteren behatolt a lakásokba, hat hidat rongált meg. Egrestôn a malomban és a körülötte lévô hat házban 2 méteres szintig emelkedett. A "második" árvíz a hidakat "emésztette", községszinten az érintett lakások száma 94-re emelkedett. A hivatalos felmérések szerint az egrestôi kultúrotthon rendbetétele 300 millió lejt igényel; a fületelki ortodox templom javítása 200 millió lej; a polgármesteri hivatal épületénél a károk helyrehozatalának értéke 195 millió lej; a községben hat családi ház szorul komoly átépítésre, 200 millió lej értékben. A 15 megrongálódott híd javítása, esetenként újjáépítése, a balavásári hegy megcsuszamlásáért végzendô munkálatok költségei elérik a több tíz milliárd lejt. Községszinten a 800 hektáros vetett terület 80 százalékán egészében károsodott a termés; a búzát az esôs idôjárás virágzáskor érte, nyilván a termesztett növény elpusztult, ugyanígy a cukorrépa- és burgonya- veszteségek is nagyok. A sok esô miatt a hegyoldalakon források alakultak, ezeket befogni, ellenôrizni csak szakvállalatokkal lehet; Balavásáron és a környezô településeken a hidak alatti gyürüket, átfolyókat ki kell(ene) cserélni (megyei Útügy, Országos utak RT.).

Kovács Károly polgármester, Nicula Ioan alpolgármester mondja: — Elcsüggedtünk, ezt a község nevében jelentjük ki. A prefektúra kiutalt állami költségvetésbôl, az Azomures révén, 39 tonna mûtrágyát, ez nem elég. Továbbá adtak hat tonna cementet.

— A község lakói köszönik a lengyel nagykövetségnek támogatást, dr. Kazimierz Jurczak konzul megígérte, hogy az egrestôi kultúrotthon újjáépítésének költségeit fedezik (300 millió lej). Köszönet megyénk alprefektusának is és fôleg Kopacz Miklós mérnöknek; valamint a csíkszeredai RMDSZ területi szervezetének, hiszen 10 köbméter deszkát és faanyagot, 2250 kg cementet, 850 kg meszet szállítottak Balavásárra.

A községvezetéstôl érdeklôdtünk az idei költségvetés felôl is. A 622 millió lej egyetlen híd rendbetételére sem elegendô. A polgármester és helyettese tehetetlen. Déli órákban öreg bácsi kopogás nélkül lépett az irodába: Tudod mit, Karcsi, ez még nem istenverése, az csak ezután jön! Kérdem: Mi van a szavak mögött? Elôször nem érti, majd a maga módján rájön és válaszol: — A gabonánk elúszott, a répánk, a kukoricánk is. Most, amikor újra kellene mûvelni a földet, magágyat létrehozni, hogy jövôre is legyenk valamink... nincs ahol, és nincs pénzünk se. Hetven hektáron ma is víz alatt vannak földjeink, mert az ántivilágban felépítették a Kisküküllô-gátat, betonfalból! Azért nem folyik le a víz. A gátat végtében-hosszában alagcsövezni kellene. A községben nem létezik egyetlen vízszivattyú sem, legalább egyet használhatnának..., a védôgát pedig valóban nem csak a községvezetés dolga. Kisebb-nagyobb domboldalak, parcellák csuszamlottak alá.

Az országos útelágazás is szenvedhet miatta, mint a községközpont és a hozzá tartozó települések lakói.

A helybeliek nem hagyják magukat. A helyi tanács, a polgármesteri hivatal vállalta, megvásárolja az 1,5 hektáros területet a brassói építkezési vállalattól, a volt hetipiac szomszédságában. A piac költöztetése július 1- jén kezdôdött el. Péntekenként az adásvétel ezután korszerûbb körülmények között zajlik. Három vízforrás lesz, mellékhelyiséggel, a tejtermékeket ezután a képen látható épületekben értékesíthetik a gazdák. A helyi tanácsnak sikerült kifizetnie a brassóiak által kért összeget. A három havonkénti országos vásár is jobban megtelepül az újonnan kialakítandó piac területén.

A szovátai táborban

Nem történt semmi rendhagyó

Simon Virág

Impozáns, felújított épület fogad a szovátai gyermektáborban, éppen csak gyermek nincs. No nem azért, mert a mai világban nehezen engedheti meg magának a szülô, hogy napi 45 ezer lejért táborba küldje gyermekét, hanem, mert csoportcsere volt. Az augusztus 5—13. között nyaraló, ottjártunk elôtt hazautazó gyerekek programját Nemes Lucretia és Nemes Petru állította össze. Tôlük tudtuk meg, hogy Kolozs megyébôl 40 gyerek, Biharból és Arges megyékbôl ugyanannyi, míg Prahova megyébôl 20-an és Maros megyébôl 13-an üdültek Szovátán. A háromágyas szobákban lakó gyerekeknek kirándulásokat, szabadidô-programokat, és sportversenyeket szerveztek.

— Az idei csoporttal szerencsére nem volt nagy gondunk. Nem voltak ivászatok, verekedések, a táborozók jól összeszoktak és jól kikapcsolódtak. Tartottunk foci-, sakk-, tenisz- és biliárdbajnokságot rendeztünk, bélyegkiállítást, minden este házidiszkót tartottunk, és tábortüzet is gyújtottunk. A menüre senki sem panaszkodott, holott más években megtörtént, hogy a különbözô vidékrôl jött kiskorúak nem szerették az itt felszolgált ebédet. Egészségügyi gondok nem voltak, néhány diáknak volt gyomorrontása, de ez a fagyik, üdítôk és görögdinnyék miatt, amit a telepen elfogyasztottak, magától értetôdô. Úgy tapasztaltuk, hogy a gyerekek jól érezték magukat itt, közülük többen már harmadszor, negyedszer tértek vissza, és mint ígérték, ezután is visszajönnek — mesélte a tanár házaspár.

Farcas Dumitru, aki 22 éve a tábor adminisztrátora elmondta, hogy az idén közel 1000 gyerek nyaralt a szovátai táborban. Véleménye szerint a szezon elôtt végzett munkálatoknak köszönhetôen a táborbeli körülmények javultak.

Így már csak a gyerekektôl, felügyelôiktôl és az idôjárástól függ, hogy kellemesen teljen a táborozás. Az új üdülôcsoportot péntekre várták a táborba.

Mi mennyi

Korondi Kinga

Elôzô lapszámunkban ismertettük a marosvásárhelyi polgármesterségen szervezett sajtókonferencián elhangzottakat. Ma újabb vitatott témákat részletezünk.

Mivel a polgármesteri hivatal pénzügyei több ízben is megkérdôjelezôdtek, Gál Imola fôkönyvelô magyarázatt adott egyes kérdésekre. Az elsô téma a külföldi utazások, illetve az ezekre kiadott pénzek kérdésköre.

— Csak akkor fogadunk el meghívásokat, ha legalább a szállás és étkezés biztosított. Ez alapfeltétel. Sok esetben azonban az utat is a meghívó állja — mondta Gál Imola, majd hozzátette: — Ebben az évben öt külföldi útra került sor egyenként 3,30,31,1 és 2 személy részvételével, vagyis a polgármesteri hivatalnak címzett meghívások mintegy kétharmadát nem fogadták el. A rendelkezésre álló 50 millió lejbôl így is csak 7 milliót költöttek el erre a célra. A törvényesen elôírt napidíjnak is csak felét fizették ki, mivel teljes ellátásban részesültek a kiutazók.

Telefonszámlát is "csak" 37 milliót fizettek egy hónapra hallhattunk, ami végül is kevesebb, mint a prefektúra és megyei tanács által kifizetett, hasonló rendeltetésû 45 millió. A fegyelem telefonügyben példás, mondta a beszélô, vagy legalábbis az lesz ezután. A múltkoriban bocsátottak el egy alkalmazottat, aki szextelefont hívott fel munkahelyérôl.

Az újságírók megtudhatták, hogy az üzemanyaggal is takarékoskodtak a városgazdák. A polgármester és az alpolgármesterek havi 350 literes adagjából Fodor Imre átlagban 297 litert fogyasztott el, Orbán Dezsô 259-et, Eugen Crisan pedig 300 litert, hozzászámítva, hogy a többi alkalmazottak is kölcsönzik tôlük szükség esetén az autókat. Protokoll- költekezés pedig egyáltalán nincs, mert az eddig kiadott 5 millió lejt különbözô szponzorok állták.

Minden szép és jó, a hivatalnak mégsincs mibôl saját adósságait rendeznie. Nyilván a kérdésrôl, a közölt adatról hosszabban lehetne morfondírozni. Biztosan akadnak majd olyanok, akik megteszik. Most elégedjünk meg ennyivel, a felsorolt számokat egybevetve az esetleges információhiányból származó szóbeszéddel. A szükséges következtetéseket mindenki maga levonhatja.

Nem jött a buldózer...

Tíz napnyi haladék

(lokodi)

Kis ropogós-recsegôs csinnadrattára számított tegnap délelôtt a fertálybeli közkíváncsiság: a vásárhelyi polgármesteri hivatal ugyanis már korábban kilátásba helyezte, hogy a Transilvaniei utca déli magaslatán törvénytelenül felépített garázsokat lerombolja. Mert a "standsztori" után nem egészen biztonságos a hangulat, esetleges ellenállási balhéra szakasznyi polgárôrt és rendôrt állítottak strázsára..

Jó az, ha elôrelátó az ember. Ha garázsról van szó, erre valók a beöntött U-vasak. Mert jön a daru, a masszív Tátra, "súlyos" percek múlva már csak a szerelôakna marad. Azt fényképezte fotósunk, amikor mint óriási gyufásdobozt, emelte a daru a garázst — a tulaj költségén.

Természetesen ott voltak a polgármesteri hivatal illetékes osztályának emberei. A garázsépítôk közül volt, aki kétkezileg fogott bontásnak, többségük írásban vállalta, hogy legkésôbb augusztus 25-ig eltünteti onnan épületét. A polgármesteri hivatal fent közölt idôpontig haladékot adott a garázsok lebontására. Amennyiben nem, hát jön a könyörtelen földgyalú...

Lerontja a garázst, építôje mintegy 3 millió lejes bontási költséget fizet, a garázs minôségi kategóriájának függvényében... és a melléjövô büntetést.Úgyhogy a tegnap délelôtt mindenki félelégedetten távozott a helyszínrôl.

Copyright © Népújság - 1998