L. évfolyam 81. (13868) sz.

1998. április 28. kedd

Körözik a Védô és Ôrzôszolgálat ezredesét

Gavril Dejeu belügyminiszter hétfôn bejelentette, hogy országos körözést adtak ki Gheorghe Trutulescu, a kormányôrségnek megfelelô Védô és Ôrzô Szolgálat (SPP) ezredese, valamint egy további, cinkossággal gyanúsított személy ellen, akiknek nyoma veszett azt követôen, hogy a hatóságok rajtaütöttek az április 16-án este egy bolgár charter-társaságtól bérelt ukrán IL-76-os gépen Romániába csempészett cigaretta- szállítmányon.

Az ügyben az ellenzéki SZDRP, Ion Iliescu volt államfô pártja hétfôn azt sürgette, hogy hívják össze a parlament két házának együttes ülését egy közös vizsgálóbizottság felállítására, az RNEP szintén parlamenti vizsgálatot követelt. Radu Timofte, a szenátus nemzetvédelmi bizottságának SZDRP párti elnöke a maga részérôl bejelentette, hogy a bizottság az ügyben kedden meghallgatja a Román Hírszerzô Szolgálat, a SIE Külföldi Információs Szolgálat és az žrzô és Védô Szolgálat parancsnokait.

Gavril Dejeu belügyminiszter hétfôn azt is közölte, hogy az ügyben eddig már letartóztatták Ioan Suciut, aki az Otopeni repülôtér katonai részlegének parancsnoka volt, és "elfelejtette" tájékoztatni feletteseit a csempészgép tartózkodásáról. Ugyancsak letartóztatták az ügyeletes tisztet, aki engedélyezte és irányította a gép leszállását, továbbá annak a Bukarest környéki raktárnak az egyik tulajdonosát, ahová a több mint 1 millió dollár értékû szállítmányt a repülôtérrôl vitték. A raktár másik tulajdonosa ellen elfogatóparancsot adtak ki.

A Román Hírszerzô Szolgálat, a SRI parancsnoka, Costin Georgescu hétfôn összehívta a sajtót és nyilatkozatban ismertette a mûvelet több részletét. Mint közölte, a SRI már márciusban információkkal rendelkezett egy Ciprusban, Görögországban és Bulgáriában mûködô, teherszállító gépeket és nemzetközi repülôtereket felhasználó csempészhálózatról, amely veszélyezteti Románia biztonságát. A SRI titkosszolgálati jellegû ellenôrzô intézkedéseket tett április 16-án az Otopeni repülôtéren, ahol 22.45-kor szállt le az Athénból érkezett IL-76-os szállítógép, amelyet rögtön a katonai repülôtér térségébe irányítottak. A SRI igazgatója szerint a gépnek szóló repülési engedélyt szabálytalanul adták ki, nem jelentették be a határrendôrségnek és a repülôtéri vámhivatalnak. A szállítmányt azért nem foglalták le sem a repülôtéren, sem a kamionban, hogy felderíthessék a hálózat utolsó láncszemét is.

A SRI együttmûködött a vámhatósággal, a pénzügyôrséggel és az ügyészséggel. Húsvét hétfôn a Cotroceni palotában, az államelnökségen megbeszélésre került sor, amelyen részt vett a belügyminiszter, a fôügyész, valamint a pénzügyôrség, vámhatóság és a SRI képviselôje. Costin Georgescu szerint az akció látványos sikert jelent, mivel lelepleztek egy nemzetközi csempészhálózatot. Georgescu kijelentette: az illetékes szervek szilárd elhatározása, hogy végigvigyék a vizsgálatot és felelôsségre vonjanak minden bûnöst.

A cigarettacsempészet és C. V. Tudor a Legfelsôbb Védelmi Tanács napirendjén

A legrosszabb botránylapokba illô kijelentések

A Legfelsôbb Védelmi Tanács szombati gyûlése után Emil Constantinescu elnök egyes pontosításokat hozott az Otopeni röptéren lefolyt cigaretta-csempészet ügyében.

Az államelnök szerint a közvéleménynek ismernie kellene, hogy a csempészet leleplezése minden részletre kiterjedô, pontos mûvelet, amelyet a korrupció elleni küzdelemmel megbízott szervek dolgoznak ki. Úgy véli továbbá, hogy a sajtóban megjelent értesülések nem egyes újságírók, vagy névtelen levelek, hanem a román hírszolgálat hosszas kivizsgálásának eredményei, amelyeket közölt a vámigazgatósággal, a pénzügyôrséggel, valamint a rendôrséggel a célból, hogy áthidalják a Konstanca kikötôbeli, valamint az ukrán hajóval véghez vitt csempészet okozta helyzetet, és leleplezzék az egész hálózatot.

Ennek érdekében tettenérést kíséreltek meg, ami sikerült is, jelen pillanatban a kivizsgálást átirányították a katonai ügyészséghez, mivel egyes katonai káderek implikációját észlelték — pontosított az államfô, aki szerint az esettel kapcsolatos információközlést a sajtóban a kivizsgálás menetétôl kell függôvé tenni, a csempészetbe belekeveredett implikált összes személy és a hálózat teljes leleplezése érdekében.

A közvéleménynek tudnia kell, hogy Romániában egy mûködôképes rendszer létezik, amely senkit sem pártfogol, függetlenül attól, hogy az elnökrôl, családjáról, hozzá közel álló személyekrôl vagy a kormány tagjairól van-e szó — összegzett az államfô.

A Legfelsôbb Védelmi Tanács szombaton megvizsgálta a 15 NRP-honatyának a nemzetközi intézményekhez intézett memorandumát, és arra a következtetésre jutott, hogy a dokumentum kijelentései, melyek szerint Románia összes hatalmi intézménye maffiatípusú struktúrákkal áll kapcsolatban, valamint az egyes magas rangú tisztségviselôk ellen felhozott korrupciós vádaik valótlanok és rágalmazók.

Mint ismeretes, a Nagy-Románia Párt vezetôsége a közvélemény félretájékoztatásával és a cigaretta-üzérkedés elpalástolásával vádolja Emil Constantinescu elnököt, továbbá felháborodottan utasítja vissza az államfô "elsietett és támadó hangvételû", a Legfelsôbb Védelmi Tanács nevében közzétett közleményét.

A Nagy Románia Párt meggyôzôdését fejezi ki, hogy a párt igazgatótanácsának 15 tagja által a nemzetközi szervezetekhez intézett memoranduma semmilyen tekintetben nem vádolta az állam intézményeit, hanem mindössze egyes felelôs személyeket, valamint ezek "rokonságát" — hangzik az NRP sajtóirodájának közleménye.

Az NRP kéri tagjait és szimpatizánsait, hogy támogassák a nemzetközi intézményekhez intézett memorandumát, továbbá megbocsáthatatlannak tartja a szólásszabadság és az alkotmány által biztosított demokratikus értékek elleni "merényletet".

A Védelmi Tanács továbbá megállapítja, hogy az NRP-honatyák által ismertetett irat súlyosan károsítja Románia belföldi és nemzetközi érdekeit, az ország biztonságát, a jogállam intézményeinek képét és funkcionalitását veszélyeztetve. Ezért a Védelmi Tanács úgy véli, hogy a Legfelsôbb Ügyészségnek kötelessége kivizsgálni a vádak alaposságát, és intézkednie a törvényes eljárások szerint.

Emil Constantinescu elnök a Védelmi Tanács konklúzióinak ismertetésekor kijelentette, hogy szükséges az eljárás teljes áttetszôsége, a közvéleményt pedig tájékoztatni kell a kivizsgálások eredményeirôl.

A Védelmi Tanács továbbá ismételten hangsúlyozza álláspontját, miszerint senkit sem protezsálnak, függetlenül az államapparátusban betöltött tisztségétôl, ha törvénysértést követ el.

Az államelnök azt nyilatkozta továbbá, hogy Európában ez az egyetlen eset, amikor a honatyák egy csoportja hivatalos memorandumot indítványoz saját országa intézményei ellen, súlyos, mindössze "a legrosszabb minôségû botránylapokba" illô kijelentésekre alapozott vádakat emelve ellenük.

Ion Diaconescu parasztpárti elnök hétfôi sajtóértekezletén kijelentette, hogy nagyon súlyosak a C. V. Tudor által az államfô és a hatalom ellen felhozott vádak.

Az úgynevezett memorandumot, amely ártani fog az ország tekintélyének, az illetékes szervek felülvizsgálják, s az igazságtalan vádakért felelôs személyeknek majd vállalniuk kell a következményeket — fûzte hozzá Diaconescu.

Gavril Dejeu belügyminiszter ugyanakkor elmarasztalta a törvények alkalmazásában tapasztalható következetlenséget, ami az NRP memorandumához vezetett.

A C. V. Tudor által aláírt memorandumot a belügyminiszter az "erkölcsi leromlás utolsó durva kifejezésének" nevezte.

Arra a kérdésre, hogy mostanáig miért nem cselekedtek, közismert lévén, hogy az NRP titkos hírszerzô struktúrával rendelkezik, a belügyminiszter kijelentette, hogy a párhuzamos struktúrák nem foglalkoztatták különösképpen, mivel ezidáig nem voltak ártalmasak.

1 mondatban

(ma)

¬ Repül a nehéz kô, ki tudja hol áll meg... — momentán ezredeseket kólintott fejbe a cigarettabotrány, de perdül az még fennebb is!

¬ Egyébként a már megszokott kabaré- szövegkönyvhöz igazodóan zajlik a felsôbb köröket bemosó ügylet, egyre gyûl a szennyes, s ha valahol az érdekek éppen úgy kívánják, évekre visszamenôleg begyûjtik a mosnivalót... — hogy ki is mossák, még erôsen kérdéses!

¬ A legbotrányosabb az egészben, hogy az elvadult kapitalizmusban egyesek egyáltlaán megenged(het)ik maguknak, hogy egyetlen tételben 13 milliárdos csempészakciót hajtsanak végre! — ekkora szemérmetlenségre csak akkor vetemedhet valaki, ha úgy érzi, hogy eléggé magasan biztosíthatta be magát....

¬ Persze, riválisok esetén a "magas" biztosítás sem garancia!

¬ Elnökünknek is beszélhetnékje támadt az ügyben, s újra hallhattuk, hogy senkinek nincs pardon, aki vétett a törvény ellen! — mintha már hallottuk volna ezt valahol, valamikor, ugyancsak tôle...

¬ Külön talány, hogy az ügyben miért kellett összehívni mindjárt az Országos Védelmi Tanácsot? — feltehetôen nem a három kamion cigaretta veszélyeztetheti a nemzetbiztonságot, inkább a csempészet gyanújába keveredettek rangja...

¬ Ebbôl baj lesz: az alig beiktatott RMDSZ-es egészségügyi minisztert, Bárányi Ferencet telefonon üdvözölte magyarországi kollégája, Kökény Mihály népjóléti miniszter! — mert, ugye, csak magyarul cseveghettek, ha a hivatását gyakorló harmadik mellett vonalba nem iktattak negyediknek egy tolmácsot is...

¬ Olvasom valamelyik készséges kommentátor tollából, hogy Radu Vasile "eddig minden csatát megnyert"... — menne a belénkdumálás, ha csetepatát írt volna a szóban forgó, mert az igazi csaták még hátra vannak!

¬ Alig lépett érvénybe a privatizálási törvény, a pénzügyminiszter szerint máris át kell alakítani... — akkor is ott volt, most is ott van!

¬ Megnemtámadási paktumot készül kötni Ion Iliescu pártja a Corneliu Vadim Tudoréval(!) a fôvárosi fôpolgármesterválasztási kampány tartamára, s állítólag az esetleges második fordulóbeli kölcsönös támogatásról is biztosítani kívánják egymást! — madarat tolláról...

¬ Az is meglehet azonban, hogy a PDSR "jobb híján" talált szövetségesre C.V. Tudorban... — ebben az alkalmi frigyben több lesz számukra a kár, mint a haszon!

¬ A fôpolgármester-választást láthatóan minden párt a parlamenti választások esélyeit felvillantó tesztnek tekinti.... — még csak megsaccolni sem tudom, hogy a Konvenció jelöltje, Viorel Lis mire jut, hiszen minden nyilvános szereplése során úgy fest, mint aki éppen temetésrôl jött...

¬ Az Erdélyi Naplóban a Politikai Alternatívák nevû még mindig nem tudni mi fô bonyolítója, Jakabffy Attila azon kesereg, hogy mindenünnen csak gáncsolják ôket, s még Katona Ádám is félreállt mellôlük... — Vigasztalódjon: lyukas garast sem ér az, amiért nem kell izzadni!

¬ Talán az sem elhanyagolható összefüggés, hogy az esetleges politikai vagy másmilyen alternatívák életképességérôl a közvéleményt kell meggyôzni és nem azokat, akik J. A. szerint gáncsoskodnak... — s ez ellen éppenséggel az a nyilvánosság lehet hatásos, amit a szervezkedés feltûnôen kerülni igyekszik!

¬ Ami meg a tényleg szükséges politikai középosztályt illeti: azt nem létrehozzák, hanem létrejön "magától" azokból, akik "középen", a fent és a lent között képesek betölteni a politizálás funkcióját! — a Politikai Alternatívák köré gyülekezni látszók egy része — sajnos — éppenséggel a teljesítményhiányból eredô frusztrációban szenved...

¬ Hallgatom a mind sûrûbb találgatásokat prefektus- ügyben, s elcsodálkozom, hogy még csak szellônyi gondolat sem hozza: ideje, hogy RMDSZ-es prefektusa legyen a megyének, ha már nagylelkûen Iliescu pártjának ajándékozták a megyei tanácselnöki széket... groteszkebbé már csak attól lehetne az "illetékesek" tehetetlensége, ha egy tedd el, ne vedd elô liberálist ültetnének a fôispáni polcra, RMDSZ- asszisztenciával!

Szent György napja Erdôszentgyörgyön

A szellemi feltöltôdés alkalma

Lokodi Imre

Nem szeretnék ünneprontó lenni, de nem hagyhatom szó nélkül már az elején, hogy Szent György hajnalán külföldi ismerôseimmel Kolozsvár felé menet, de még csak Marosszentgyörgyön tartva, maszatos hajnal tört be autónk ablakán. Egyértelmû völt máris, hogy megint felmásztak a létrán és lemázolták a kétnyelvû táblát a Kápolnánál. Lemázolták a táblát, vendégeim által— Szent György napra utazva — igen találóan sárkányzománcnak nevezett boszorkánylével. Most már az is egyértelmû, hogy nemcsak központilag festik át a múltat, történelmet, a jelennel kisipari szinten és kapacitással foglalkoznak a táblaügynökök TV, akarom mondani TVA nélkül...

Erdôszentgyörgy jól végezte dolgát szombaton, április 26-án, vasárnap szép jóreggelre virradt, mi pedig visszafele ünnepre útban, mintha vasparipánk véknyába vágott volna Szent György, a falujelzô táblák szépen, gyorsan sorakoztak már magyarul is ezen a részen, a Kisküküllô folyásával lefelé és felfelé, amíg anyanyelvünk még nagyobb százalékban valahogy megvan. Megyünk Krisztus után háromszáz és valahány évvel született római katona, kereszténysége miatt megöletett Szent György napját megülni Erdôszentgyörgyön, ahol mintegy ezer esztendôvel ezelôtt az akkori Telegdi Erdôhátra letelepedett népek falut építettek meg templomot, s védôszentjüknek a sárkányölô Szent Györgyöt választották. (Lokodi Imre beszámolója a ... oldalon.)

Már a kora délelôtti órákban ünnepi volt a hangulat a nagyközség fôterén, s ha jeles nap van, hát jönnek az árusok is a portékával, mert az ünnep manapság üzletbe vegyül, délutánra már zsibbadt zsibongássá a Rhédey- kastély udavarán. A nagyközség fôterén leparkoló autóbuszok is mintegy azt jelezték, nem csak Erdôszentgyörgy ünnepe volt, vagy ha mégis az, a környék lakói is részt kértek belôle,idôsebbek fehér-fekete ruhában-köntösben, a fiatalság már színes forgatag. A Rhédey-emlékszoba homlokzatán vagy négy zászló is lengett, úgy véltük, külföldi vendégek is lesznek, hiszen ismerjük Claudia grófnô sorsát-útját Albionig. Délelôtt istentisztelet volt a református templomban, 11,30 órakor átvonult a papság a Rhédey-kastély udvarára, ahol friss fenyôillatú dobogón a parajdi gyermekfúvósok fogadták az érkezô vendégeket. Helybéli értelmiségiek, majd az ortodox, a református, katolikus, unitárius lelkészek köszöntötték a maguk nyelvén és maguk igéjével az idôközben olyannyira megsokasodó ünneplôket, olyannyira, hogy talpalatnyi hely alig maradt. Zümmögtek a kamerák, kattantak a fényképezôgépek, a Györgyök meg kihúzták magukat, elvégre az ô napjuk volt. Barabás Mihály polgármester ünnepi köszöntôt mondott. Ebbôl idézek:"Most tervezzük meg évi teendôinket az új hó lehullásáig, s most vesszük számba e nyitással közös dolgainkat is. Kell tehát most nekünk ez az ünnep, számba kell vennünk közös dolgainkat, most hogy tisztább, szebb és gazdagabb falut akarunk létrehozni. Szeretnénk, ha az ünnep a szellemi feltöltôdés alkalma lenne, s környékünk szomszédos településeinek is jeles ünnepévé válna. Továbbá szeretnénk történelmi mûemlékeinket rendbehozni, kiemelkedôen fontos kulturális és szellemi hagyományainkat ápolni, hasznosítani, s bekapcsolni a faluturizmus által is a szellemi körforgásba. Az idei Szent György-nap egyik apró, de lényeges mozzanatának tartom a középiskolás diákok által készített Gólyahír címû lap megjelenését, amelyet tiszta szívembôl támogatok, szerkesztôinek pedig gratulálok".

Valóban van Gólyahír. Kis értelmes lapot tart kezében az erdôszentgyörgyi olvasó és nem csak. Kiadja az erdôszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal, Nagy PÁl magyar szakos tanár irányításával. S ha már lapnál tartunk, a kultúra is megfér a piacon. A kibédi Ráduly- János a rovásírásról írt könyvét dedikálta. A Rhédey palota emeletén nyílt meg Molnár Dénes képzômûvész tárlata. Olajfestmények és erdélyi templomok-, kell a hangulathoz. A földszinten a helyi kisipar népmûvészeti termékeit és tehetséges kisdiákok munkáit állította ki az iskola. Az ünnep igazi, helyi eredetisége a Györgyök nyilvános köszöntése volt.

Bartus Miklós igazgató-történelemtanár a Rhédey- emlékszobát mutatta be Magyarországról érkezett vendégeknek. Jelen volt Baja város önkormányzatának tekintélyes képviselete: a város jegyzôje, dr. Völgyesi László önkormányzati képviselô, dr. Pazár László, Csereháti János, Tarján Levente, Nemes Gábor tanácstagok. Miközben a keskeny boltívek alatt Bartus tanár úr a Rhédey család történetét meséli, látom Fülöp herceget és Erzsébet királynét színesben a falon. Claudia grófnô mellszobrát érintgeti a tekintet, akinek egykoron hát mégis Londonig mutatott a gyulakutai útkeresztezôdés. Aztán idôk múltán vissza a nagyköveti emléktábláig, a magas rokonság súlyos font sterlingje átváltva helyi érzelmekbe, hogy meglegyünk...

A déli órákban kórusmûveket énekelt a székelyudvarhelyi , határon túl is ismert Alla Breve ifjúsági vegyes kórus, karvezetô Kovács László. Délután a fiatalok sportmûsort szerveztek, a mûvelôdési otthonban díjazták a tanulókat, majd a líceum színjátszó csoportja bemutatta Tamási Áron: Énekes madár címû székely népi játékát. Az idei erdôszentgyörgyi Szent György-nap is sikeres volt. Immár a negyedik. Csak éppen a nagyközség magyar megnevezését nem találom még jövet a faluvégén. A polgármester azt mondja, hogy május 25-ig elkészül az is. Gondolatban Szent Györgyöt helyezném valahová a tábla fölé lebegni. Szent ide, szent oda, hogy nagyot koppintson esetlegesen avatatlan körmökre, ha... De ne zárjuk azzal az ünnepet megint... Erdôszentgyörgy szép ünnepét.

Marosszentgyörgyön

Nemzetközi fesztivál Szent György napján

Benedek István

Sárkányölô Szent György napjának tiszteletére a testvértelepülések és együttesek második nemzetközi fesztiválját szervezték a Marosvásárhellyel szomszédos nagyközségben szombaton.

Délelôtt a római katolikus plébánián búcsúünnepséget tartottak, amelyen Csató Béla fôesperes is részt vett, igét hirdetett Opra Lajos segédlelkész. A fesztiválon fellépô kórusok és együttesek délután népviseletben vonultak a mûvelôdési házba, ahol négy órakor vette kezdetét a fesztivál.

A nemzetközi rendezvényt Vizi József marosszentgyörgyi polgármester nyitotta meg. Néhány szóban bemutatta a több mint hat évszázados községet, arról sem feledkezve el, hogy valakik éppen ezt a napot találták alkalmasnak arra, hogy az eddig a megyeközpont határainál dívó helységnévtábla- mázolási járványt Szentgyörgyre is kiterjesszék. A megnyitón felszólalt Kincses Elôd, a megyei RMDSZ tiszteletbeli elnöke, kiemelve, hogy Sárkányölô Szent György a küzdés, a tudás és a helytállás jelképe. Hogy ehhez méltóak lehessünk, európai értékeket kell teremtenünk — hangsúlyozta a felszólaló — amihez a saját kultúránkat magas szinten mûvelô magyar értelmiségre van szükség, amelynek a kialakulásához szükség van az egyetemi szintû önálló magyar oktatásra.

A szentgyörgyi mûvelôdési otthont színültig megtöltô közönség elôtt léphettek színpadra a helybéli, marosvásárhelyi, székelyudvarhelyi, nyárádszeredai, mezôsámsondi kórusok és együttesek, a határon túli elôadók Tiszaszentimrérôl és Tarpáról érkeztek. A helybéli Soli Deo Gloria vegyes kar lépett elôször a közönség elé, ôket a hetvenen is túl járó, mégis fiatalosan mozgó helybéli házaspár, a Citera kettes követte. A több külföldi fellépést is maga mögött tudó szentgyörgyi Jubilate csoport következett ôket, majd a vásárhelyi Nefelejcs kórus lépett a közönség elé. Szintén a megyeszékhelyrôl érkezett a Villanella zenekar. A székelyudvarhelyi Eufonia gyermekdalegylet már Erdély számos vidékét bejárta, Magyarországon is 23 alkalommal léptek fel.

Valamennyi elôadó elnyerte a közönség tetszését, de a legnagyobb tapsot a Bernády Kamarakórus és a Maros Mûvészegyüttes váltotta és érdemelte ki, hasonlóan nagy tetszést aratott a helyi általános iskola népi tánccsoportja is. Érdekes színfoltja volt a fesztiválnak a mezôsámsondi dal és citeraegyüttes fellépése. Az anyaországból érkezett együttesek színvonalát is kellôen fémjelzi, hogy a tiszaszentimrei Margaretta együttes 11 év alatt már Szlovákiát, Hollandiát és Franciaországot is megjárta. Hasonlóan világlátott hagyományôrzô citeraegyüttes lépett színpadra Tarpáról is.

Összevetve, gazdag és színvonalas fesztivált hoztak tetô alá a szervezôk. "Szépen ölelkeztek a különbözô vidékek dalai" — mondotta a rendezvény után Hajdó Károly, aki a Soli Deo Gloria vegyes kar mellett a rendezvénynek is karnagya volt. A fesztivál teljében illeszkedett Kodály Zoltán gondolatához: "... és mint az ékszer is holt kincs a láda fenekén, életet akkor kap, ha viselik: a népdal is mennél többeké lesz, annál nagyobb lesz világító ereje."

"Valaki éppen a csúcsra ért"

Kulcsár Béla kiállításának megnyitója

B.D.

Nagy István színmûvész volt a szóvivôje vasárnap a Közmûvelôdési Palotában megnyílt emlékkiállításnak, melyet zenével indítottak, Bartha Mátyás fiatal hegedûmûvész Bach-etûdöt játszott, hogy aztán a megyei mûvelôdési fôfelügyelô, Cornel Moraru kritikus avatott ismertetése- méltatása következzék errôl a korán eltávozott mûvészrôl, akinek életmûve összefonódott tágabb és szûkebb hazája népének- nemzetének, az elnyomatás éveiben élô embereknek sorsával. A Dózsa, a Bolyai Farkas, a Szárhegyi szfinx, az Íjásznô és az Agyagfalvi székely nemzetgyûlés mûvei-emlékmûvei alkotójáról szólva a neves személyiség többek között kifejtette: a rácsok metaforája uralta huzamosabb ideig Kulcsár mûvészetét, festményei ezt hangsúlyozottan tükrözik, a RÁCS, mely arra készteti a gondolkodó embert, hogy a rendszer kalitkájának külsô szemlélôjébôl egyszerre maga is rabként szenvedjen abban a kegyetlen és igaztalan világban. „Egyáltalán nem úgy érzem, hogy itt emlékkiállításon volnék", mondotta a szónok, „mert az a meggyôzôdésem, élô ez a megnyilvánulás, a mûvész itt van közöttünk".

Banner Zoltán mûvészettörténész, aki az ízléses, különös mûgonddal és szakértelemmel megszerkesztett Kulcsár Béla-katalógus elemzô-méltató tanulmányának is a szerzôje, veretes szavakkal méltatta az életmûvet, és többek között ezt is hangoztatta: „ Azokban az években vártuk a csodát. És minden megyei vagy egyéni kiállítás meg is hozta a maga csodáját. Valaki éppen a csúcsra ért. Olyan mesterek mûveit láthattuk Kolozsváron, mint Nagy Albert, Miklóssy Gábor, Mohy Sándor, Szervátiusz Jenô, Kós András, és sorolhatnám azokat az alkotókat, akik az

erdélyi magyar mûvészet klasszikusai ma már. És mégis: rohantunk Vásárhelyre, izgalommal telve, a megyei kiállításra, mert tudtuk, hogy itt majd vagy Nagy Pál vagy Balázs Imre, vagy Haller, vagy Sükösd vagy Albert, vagy valaki most éppen olyan képet állít ki, amelybôl megint megfiatalodhatunk vizuálisan és lelkileg egyaránt. Mert a hatvanas-hetvenes években itt készült a modern erdélyi magyar mûvészet Marosvásárhelyen..."

Köszöntötte a megjelenteket, dicsérô szavakat mondott a katalógusról és virágcsokorral kedveskedett Kulcsár Béla özvegyének, Csiszér Mária Magdolnának Fodor Imre polgármester, hûségéért, azért az állhatatos és önfeláldozó kitartásért, amellyel Kulcsár Béla életmûvét a jelennek és a jövônek megtartotta, emlékezetét ápolta és a mûvész bajtársainak segítségéhez folyamodva (itt csak a Simon Endre nevét említjük, helyszûke miatt, de a tárlatnyitón elhangzott valamennyi önzetlen támogatóé) végeredményben konokságának, elszánt küzdelmének eredményeképp itt örülhet a marosvásárhelyi viszonylatban is szokatlanul nagy számú érdeklôdô közönséggel ennek a gyönyörû, szakszerûen megszerkesztett emlékkiállításnak.

Végezetül Kilyén Ilka színmûvésznô Székely János-verssel zárta a vasárnapi megnyitó ünnepséget, a Virágok átka címû megrázó erejû költeménnyel.

Aranykapu

Bíró Péter

Április 17-én a Kultúrpalota színpadán, telt ház elôtt, mutatkozott be a Maros Mûvészegyüttes Napsugár nevû utánpótlás-csoportja. A Domokos Zsuzsa és Füzesi Albert vezette jó ötven fônyi, alig tízéves gyerekcsapat méltónak bizonyult a Kultúrpalota színpadához.

A Sinkó András vezette zenekarban a nagyok, Bôr Hunyadi Gyula és Marton László mellett, két prímás- reménység is ügyeskedett: ifj. Molnár József és Pál Norbert.

Anyanyelvi örökségünket nemcsak fájó- féltô szavakkal, hanem a néptánc (nem népi tánc) édes ritmusával is lehet, sôt kell ôrizni, menteni, menekíteni... Erre a nem mindennapi feladatra nevel a Napsugár. Megkövetem türelmes olvasóimat az elfogultságomért, de szülôként és barátként izgultam, örvendeztem végig az elôadást.

A mûsor második felében a kistarcsai (Magyarország) mûkedvelôk mutatták be igényes dal-tánc összeállításukat a Magyarországon élô kisebbségek táncaiból, szépen példázva az egymás mellett élést, az értékek kölcsönös megbecsülését.

Visszatérve a reményfakasztó Napsugárra, úgy néz ki, hogyha csupán minden második dobbantás ereszt gyökeret, akkor is lesz utánpótlás, csak nôjön elég hangszerfa és mérhessen elegendô pántlikát a boltos...

Van már, aki a kalapjába, hajába tûzze, s perdül a tánc, az édes...

Nyitva van — az aranykapu — menjetek be rajta!

Fókusz

Herr Schlögl nem így gondolta

Máthé Éva

Tulajdonképpen mit akart (de azonnal, rögtön) elérni Herr Schlögl mint osztrák belügyminiszter? Hogy május elsejétôl már ott tömörüljünk a bukaresti magyar nagykövetség elôtt, és vízumért könyörögjünk. Vajon ilyen egyszerûen le lehet zárni a sorompót? Bizonyára igen. Egyszer eljön a nap, amikor megkezdhetjük a zarándoklást a vízumért.

De egyelôre nincs veszély. A fekete felhôk eloszlottak a magyar— román határon. Herr Schlögl vajon hogyan reagált a fejleményekre? Telefonált Herr Kovácsnak és megfeddte, amiért nagylelkûsködött? Amiért nem volt hajlandó szót fogadni? Ki tudja...

A románság persze megsértôdött, joggal. Tetszett, amit külügyminiszterünk, Herr Plesu mondott. (Van stófája.) Hogy ha 500 romániai roma képes megrengetni Ausztriát, akkor vagy ezek a romák elsôrendû destabilizátorok, vagy Ausztria állapota nem kielégítô. Itthon valami olyasmi történt, mintha a Schlögl-ügy javított volna megítélésünkön. Úgy "en bloc". Mármint az egész magyarság megítélésén. Merthogy Herr Kovács azt mondotta, hogy "a vízumkényszer nem idôszerû". Szavait agyonidézte a román sajtó. Arról viszont nem szóltak, hogy ebben az állásfoglalásban nekünk, romániai magyaroknak jól meghatározott szerepünk van. Ezt nem illdomos emlegetni. De valahol, a tudat mélyén (esetleg) rögzül(het), hogy azért mi is jók vagyunk valamire. Nemcsak hátrányok származnak abból, hogy itt vagyunk, és képesek vagyunk iskolákat, kétnyelvû táblákat meg egyéb rút dolgokat követelni. Hanem esetleg kaput nyitunk a büszke Nyugat felé.

Herr Schlöglnek nyilván nem ez járt az eszében. Ô nyugodtan szeretne aludni, s nem azon elmélkedni álmatlanul, hogy hány "hattyúpusztító" ólálkodik a senki földjén, a zöld határsávon.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Nagy Annamária

Marosvásárhelyiek Angliában

31 tagú marosvásárhelyi csoport indult tegnap Bournemouth- ba (Anglia), hogy részt vegyen az ott sorra kerülô társadalmi- gazdasági jellegû programon. Az orvosokból, tanácsosokból, valamint különbözô intézmények vezetôibôl és képviselôibôl álló küldöttséget Fodor Imre polgármester vezeti. A két város között a tavalyi Marosvásárhelyi Napok alkalmával társadalmi és gazdasági jellegû tárgyalások kezdôdtek, a program véglegesítése érdekében tartózkodik május 5-ig a küldöttség az angliai városban.

KZST-összejövetel

A Kemény Zsigmond Társaság ma délután 6 órakor tartja rendes havi összejövetelét a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében. Shakespeare — magyarul címen Jánosházy György tart elôadást. Gyéresi Júlia Shakespeare-szonetteket szaval, Namiko Kawamura Schubert- mûveket zongorázik. Trózner József Shakespeare-dalát Madaras Ildikó adja elô, Soós Orsolya kíséretével.

Ma: Philotea-klub

Ma délután 7 órai kezdettel a marosvásárhelyi Bernády Házban (Horea u. 6. szám) Jurassic Park, avagy Magdó Sándor az ôslényekrôl címmel hallhatnak elôadást a Philotea-klub keretében.

Evangélizáció

A marosvásárhelyi Gecse utcai kistemplomban tegnap evangélizációs hét kezdôdött. A május 2-ig tartó rendezvény a vasárnap délelôtti istentisztelettel zárul. Evangélizál Kotsis István magyarországi református lelkipásztor. Kezdési idôpont naponta 19 óra.

Telefonközpont Nyárádmagyaróson

Kacsó Vencel nyárádmagyarósi polgármester ma Bukarestben tartózkodik, ahol Con Haniával, a holland nemkormányzati szervezetek képviselôjével találkozik. A megbeszélés célja Nyárádmagyaróson, Berében és Márkodon egy-egy automata telefonközpont létesítése, amely segítségével a község tíz falujának lakói kapcsolódhatnak be a hálózatba. A polgármester elmondta, hogy a költségek 61 százalékát a holland szervezetek és az Európai Unió fedezi, a fennmaradó összeget állami támogatásból próbálják egyenlíteni. Kacsó Vencel szerint jelenleg 220 elôfizetô van, s további 440 család igényli a vonal bevezetését.

Kerekasztal-beszélgetés

Az üzletkötés minôsége — Horizont 2000 címmel kerekasztal- beszélgetésre kerül sor szerdán 14 órai kezdettel a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem aulájában. Elôadó prof. dr. Sorin Ciurea mérnök közgazdász, a bukaresti Politehnica Egyetem részérôl.

Önkormányzati konferencia

Az RMDSZ marosludasi szervezetének választmánya önkormányzati konferenciára hívja a kerület helyi szervezeteinek elnökeit, magyar polgármestereit és RMDSZ- tanácsosait április 29-én, szerdán délután 3 órára a marosludasi római-katolikus plébánia tanácstermébe. Meghívott vendégek Burkhárdt Árpád alprefektus, Virág György, a megyei tanács alelnöke, az RMDSZ megyei szervezetének részérôl Kiss István alelnök és Márton János, az ügyintézô iroda vezetôje.

Képzômûvészeti tárlat a Várban

Molnár Dénes és Gheorghe Muresan közös tárlata tekinthetô meg május közepéig a nemrég megnyílt új Várgalériában: elôbbi fadúcokkal (a fametszetek nyomóformáival), a Csillagképek-sorozat, a Zodiákus festményeivel és a Stúdium-sorozat nagyméretû szénrajzaival van jelen; Gheorghe Muresannak öt biblikus ihletésû, fából készült szobrát tekintheti meg az érdeklôdô közönség.

Fodrász-szeminárium

Holnap, április 29-én 12 órai kezdettel nôi fodrász- szemináriumot szerveznek, hajfestés, mellirozás és hajvágás technikák ismertetésével. A szemináriumot Ilie Costel mesterfodrász vezeti, és a Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem látja vendégül (Köteles Sámuel utca 6. szám). A belépés díjtalan.

Áramszünet

Holnap 8 és 15 óra között szünetel a villanyáram szolgáltatása a marosvásárhelyi 1989. December 22. út 52.és 152/A.házszámai között.

Segesváriak a Komáromi Napokon

Komárom város polgármesterének, Krajczár Gyulának meghívására, a Segesvári Helyi Tanács kéttagú küldöttsége (Jakabházi Albert — RMDSZ és Coman Florin — PUNR) május 2-án részt vesz az immár 48. alkalommal megszervezett Komáromi Napokon.

Újabb kedvezményezés

Az Autósok Napja küszöbén 75 marosvásárhelyi, szászrégeni és dicsôszentmártoni gépkocsitulajdonos élt azzal a lehetôséggel, hogy csökkentett díjszabással rendezze az idei klubtagsági díját. Most ismét olyan közleményt kapott Bukarestbôl a Román Autóklub megyei fiókja, hogy május elsején kivételesen kevesebbet kell fizetniük mind a régi tagoknak, mind az ACR-be ezen a napon belépôknek. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az A kategóriás tagoknak 25.000 lejt elengednek s így, bár minden szolgáltatásra jogot formálhatnak, "csupán" 115.000 lejt kell fizetniük. Ugyanakkor azoktól az A 1-es kategóriába sorolt személyektôl, akik csak az alkalmi hibaelhárításért, bevontatásért és a motorrevízióért fizettek, 105.000 lejt bevételeznek, minthogy 10.000 lejjel mérsékelik a tagdíjukat. Május elsején — rendhagyó módon — este 8 óráig tartanak nyitva az autóklubnál.

Kosaras bál

Az RMDSZ marosvásárhelyi 8. körzete kosaras bált szervez április 30-án, csütörtökön 17 órai kezdettel az IMATEX éttermében. Meghívott Cseh Judit énekesnô.

Országos hírek

Hírszerkesztô: Máthé Éva

Szerdán próbaérettségi

Az idén elôször az érettségi alkalmával a tételeket a televíziós hálózaton keresztül kapják meg a tanintézetek. Próbaképpen szerdán, április 29-én román nyelvbôl és iradalomból országszerte minden középiskolában próbaérettségit szerveznek. A minisztérium közölése szerint a tételeket reggel 8.40 és 9.30 óra között sorsolják ki, és ezt az RTV1-es mûsora továbbítja. A tanulók három órán át dolgozhatják ki a tételeket, majd ezeket az osztályokban tanító román szakos tanárok javítják ki, bírálják el. Este 6 és 7 óra között, ugyancsak az RTV1-es mûsorában közlik a tételek helyes kidolgozását.

Téma: a nacionalizmus

Szerdán 23.30 órától a PRIMA TV mûsorában Frunda György szenátor és Virgil M_gureanu, a Román Hírszerzô Szolgálat volt vezetôje nacionalizmusról szóló vitáját kísérhetjük figyelemmel.

Késik az állami bankok privatizálása

jelentette be Varujan Vosganian, a szenátus költségvetés- pénzügy-bank bizottságának elnöke. Ennek egyik oka az, mondotta, hogy az Állami Vagyonalap nem tisztázta a volt Magántulajdon Alapok banki vagyonának helyzetét, vagyis ezt elvette a jelenleg pénzügyi befektetô társasággokká alakult intézményektôl, és nem adott semmit helyette. Ugyanakkor a bankok vezetôségeinek még mindig vannak olyan tagjai, kik ezeket képviselik, és busás osztalékot kapnak az állami bankoktól, ami törvénytelen, állította a szenátor.

Tavaszi mezôgazdasági munkálatok

A Mezôgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium adatai szerint a tavaszi mezôgazdasági munkálatok helyzete se nem jobb, se nem rosszabb, mint az utóbbi tíz év eredményei, noha a tömegtájékoztatási eszközök nagy késésekrôl beszélnek. Jelenleg a bevetésre szánt területek 34 százalékán, pontosabban 2,13 millió hektáron fejezték be a munkálatokat. Összehasonlítva az elmúlt év ugyanezen idôszakában elért eredményekkel, a konklúzió az, hogy az idén kétszer annyi felületet vetettek be, mint a tavaly. A tavaszi szántást mintegy 90 százalékos arányban fejezték be a tervezett 6,2 millió hektáron.

Havelt egy héten belül hazaszállítják?

Ha nem mutatkoznak komplikációk Vaclav Havel egészségi állapotában, a cseh elnököt a jövô héten visszaszállítják Csehországba — közölte vasárnap a Havelt kezelô orvoscsoport vezetôje, Miroslav Cerbak, a CTK cseh hírügynökséggel. A jelentés szerint Havel légzése javult, valamennyi szervének mûködése kielégítô.

Nagyváradi festô kiállítása Budapesten

Mezey Lajos (1820-1880) nagyváradi festô és fotografikus munkáiból nyílik szerdán bemutató a Magyar Irodalmi Múzeumban. A magyarországi érdeklôdôk elsô ízben láthatnak válogatást Szinyei Merse Pál felfedezôjének munkáiból. A megnyitón fellép a festô ükunokája, Kobzos Kiss Tamás énekmondó. A kiállítást megnyitó Szinyei Merse Anna mûvészettörténész személye azokat a baráti szálakat jelképezi, melyek immár több mint 130 esztendeje összefûzik az egymást váltó generációkat.

Az évszázad száz szava

A 3sat német kulturális televízióadó az elköszönô huszadik századot Az évszázad száz szava címû sorozattal akarja újra elvonultatni a nézôk szeme elôtt. Ehhez jelentôs írókból és publicistákból álló zsûri jelöli ki a száz legfontosabb szót, amelyek meglehetôsen magas mércét ütnek meg a népszerûség és az identifikáció terén, és nagy a jelképtartalmuk. Az így kiválasztott száz szó mindegyikéhez 2-3 perces magyarázatot szándékoznak fûzni szóban és képben — közölte a 3sat. A sorozat sugárzása decemberben kezdôdik.

Nemzetközi tévénézô-körkép

A világon a japánok néznek a legtöbbet tévét: naponta átlagosan 4 órán át merednek a képernyôre. Második helyen a mexikóiak állnak, mindössze egy perccel maradnak el a japánoktól, derült ki az Eurodata TV felmérésébôl. A "bronzérem" az amerikaiaké, pontosabban az Egyesült Államok lakosságáé, ôk kettô perccel maradnak el a japánoktól. Ami az "európai bajnokságot" illeti, kontinensünkön az oroszok vezetnek napi 224 perces "teljesítménnyel". A britek naponta 212 percet töltenek tévézéssel, a franciák 185-öt, a németek 182-t. Európában a sereghajtók a svájciak, akik alig több mint két órán át néznek tévémûsorokat. A felmérés azt is kimutatta, hogy míg 1996-ig nôtt ez az idôtartam, a tavaly valamivel csökkent. A labdarúgó- világbajnokság miatt az idén "tévéfogyasztási csúcs" várható.

Harminchat éves a világ legidôsebb pandája

Harminchatodik születésnapját "ünnepli" egy kínai állatkertben Dudu, a világ legidôsebb pandája. Az Új Kína hírügynökség vasárnapi jelentése szerint a közép-kínai Vuhanban elô nôsténymackó jó egészségnek örvend. Dudu 25 éve lakik a szóban forgó állatkertben. A világon 117 ilyen állatot tartanak állatkertekben. Átlagéletkoruk amúgy 20 év. A vadon élô pandákat egyébként a kihalás fenyegeti, jegyezte meg a hírt közlô AFP.

Jól jövedelmez a filmüzlet

Az amerikai Kalifornia szövetségi állam vezetô iparága, húzóágazata a filmgyártás: 1996-ban például 27,5 milliárd dollárt forgalmazott, és az egyik legmagasabb átlagfizetést adta az Egyesült Államokban létezô gazdasági ágazatok közül, jelentette az Amerikai Mozgóképszövetség Los Angelesben. 1996 az utolsó év, amelyrôl már elkészült a teljes összesítés. A kaliforniai filmipar, benne Hollywooddal 1996-ban 476 ezer embert foglalkoztatott, évi 53 ezer dolláros átlagfizetéssel. A filmipari fizetések 70 százalékkal magasabbak, mint a kaliforniai átlagfizetés.

Copyright © Népújság - 1998