Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, felele néki: Rabbóni!

(János ev. 20:16)

Folytattál-e már életedben húsvét hajnalán valamelyik kedves hozzátartozóddal párbeszédet? ... Képzeljünk most el egy ilyent...

Az ünnepre messzirôl érkezett vendégnek hajnalban futott be a vonata s ti gyalog indultok az állomásról haza. Olyan jó belekarolni egymásba, miközben hajnali friss levegô járja át a szivet- tüdôt. Hazaérkeztek, de már lefeküdni nem érdemes, hiszen itt van az ünnep s legalább együtt nyugodtan, szépen elkészülhettek. A ház még alszik, s csak Ti vagyok húsvét hajnali párbeszédben. Istenem, mennyi mindenrôl szó esik s csak valahogy éppen a húsvét titkáról hallgatnak mindketten. Még gyermekkoruk egyik kedves éneke is eszükbe jutott, s már fújták is; "Tavaszi szél vizet áraszt virágom, virágom, / minden madár társat választ, virágom, virágom". Halkan dúdolták együtt s egyikük révedezve említette meg, hogy ennek az éneknek az egyik szakaszát írták esküvôi meghívójukra. Csaknem 25 húsvét telt el azóta, "TE engemet s én tégedet virágom, virágom" ... A népdal idézte Vass István híres versét, melyben a költô felesége haláláról ír, de a húsvét reménységével: "Ifjú nô a sírban, ifjú rügy az ágon, / Tavaszi szél fújja, virágom, virágom. S mióta láttam, mi érte a váltság, / Elhiszem már én is a test feltámadását" (Húsvéti ének a testrôl).

Ezután már végképpen húsvétra terelôdött a szó, ama másik párbeszédre, mely Mária és Jézus között zajlott le a nyitott sír mellett. Az elsô húsvét hajnali párbeszéd Jézus és Mária között úgy kezdôdött, hogy Mária nem ismerte fel a Mestert. Az általa kertésznek vélt emberhez intézi szavait: "Uram, ha te vitted el ôt, mondd meg nékem, hova tetted és én elhozom". Mária a temetés utolsó kegyeleti ajándékaira gondolt, melyet péntek délután nem tehettek meg, s most még pótolható. Kenetekkel és fûszerszámokkal bebalzsamozni a testet. Mária temetni jött és íme, most az élôvel áll szemben. Jézus, miként annyiszor korábban is tette, nevén szólítja: MÁRIA. Ez a szó elég volt a felismerésre s az asszony válasza hitvallásszerû: MESTER, azaz idegen szóval Rabbóni.

Mária a döbbenettôl bizonyára nem azonnal válaszolt, egy kis szünetet tartott s csak ezután mondta ki az arám szót. Ezzel a szünettel kapcsolatban olvastam egy érdekes zenei fejtegetést. Történt pedig éppen ilyenkor, húsvét táján, hogy egyik kórus a híres német zeneszerzô, Schütz Henrik (1585—1672) csodálatos oratóriumát adta elô. Ebben éppen ez a párbeszéd is elhangzott. A század egyik kiemelkedô magyar zeneszerzôje, aki éppen abba a templomba járt, Lajtha László, a következôkre hívta fel a figyelmet:

"Látod azt a szünetjelt Jézus megszólítása és Mária felelete között? ... Nos, ez egy mellékes ügynek látszik, mégis zenetörténeti esemény, de önmagán is túlmutat. Amint látjuk, halljuk, itt mindenki hallgat: a szólisták, a kórus, a zenekar. Teljes a szünet. Ez a szünetjel a teljes szünetnek elsô jelentkezése az európai zene történetében. Schütz tudta, érezte, hogy a kérdés és felelet közé egy teljes szünetet kell beiktatni, mert csak az fejezi ki ami ott, a kertben, történt húsvét hajnalán: a Feltámadott Krisztust elôször ismerte fel egy halandó személy. Elôször találkozott az örökkévalóság a mulandósággal. A világtörténelem fordulópontja érkezett el, átmenet nincs, ezért volt szükség ama zenei teljes szünetre..."

És megszólaltak kint a húsvéti harangok, vége lett a párbeszédnek, lassan elindultak a Feltámadott ünnepére. A templom felé is együtt mentek és ott bujkált lelkük mélyén a kérdés: vajon felismerik-e ama "szünetjel" mögött az ôket megszólító Mester hangját?...

Én azt kívánom minden Kedves Testvéremnek, hogy legyen egyszer életükben is ilyen húsvét hajnali párbeszéd, ha még nem volt, de mindaddig nyissák meg szívüket az Ünnepi Ígére s miként a költô írja: "hallgassátok a Feltámadott elsô szép szavát: Békesség néktek".

Egyszer nagypénteken mentünk szántani nagyapámmal. Szeszélyes volt a tél, mint a gazdag menyasszony, de bennünket még szegényebbé tett, mint amilyenek voltunk. Már szinte reményt vesztve szedegettük össze a izzéket is, a kórét, szalma-, szénatöreket, mert nem maradt takarmányunk a két szerencsétlen tehénnek. Hiába néztük hajnalonta reménykedôn az eget, csak nem akart zengô, arannyal versengô tavaszra virradni.

A Boglár még fiatalka volt, virgonckodott volna, pedig valójában ô vitte a jármot, öregebbik társa, a Lóri, hátsó lábaival kaszálva járt, és emiatt kisebzett mindkét térde. Olyanok voltunk gyenge fogatunkkal, mint valami tántorgó kis gyülekezet, amely elfeledte, hol is volt a temploma.

Pedig nem feledtünk mi el semmit. Egészen hátul, a Fekete Rez torkában, a Határvégeknél folyt a Csorgó, ott akartuk megszántani a legkisebb földünket. Annyira kicsi volt ez, hogy nagyapám úgy számította, mire feljön s délre hág a nap, kicsaphatjuk a két jámbor állatot a közeli erdô szélére, korai rügyet rágni.

Fû nem serkent még, szekerünk derekában magunknak se vittünk csak két fej vereshagymát, egy darab száraz kenyeret és két rücskös arcú almát. Ezek az eresz alatt valahogy átvészelték a telet, de persze nagyon megvénültek. Mint nagyapám. Aki az elsô nagy háborúban megjárta a galíciai frontot, a másodikban pedig lôszert kellett szállítania, s számtalanszor elmesélte, hogyan verekedett meg a levegôben két repülôgép, miként pusztította el a fogatosok szeme láttára a vadászsasként le-lecsapó, géppuskájával szüntelenül kattogó kisebbik masina a lomha kétszárnyú nagyobbikat. Nagyapámék a szekerek alá hasaltak, onnan lesték, mikor múlik már el a nyílt mezei viadal, mikor szûnik meg a borzalmas lövöldözés.

Akkor egy másik Lóri volt befogva egy nagy tôgyû Virággal, és azok bizony megtréfálták a nagyapámat.

Ô azt gondolta, hogy a szekér oltalmában jól meghúzhatja magát, meg se fordult, nemcsak neki, egyikôjük fejében sem, holott mind frontot megjárt elsôháborús harcosok voltak, csak hát éppen nem azon az oldalon harcoltak, amelyet ez az ôket most befogó hatalom kedvelt , hogy szekereik, lôszerrel rakva: mind-mind megannyi bomba! Nagyapám például annyira belefeledkezett a légicsata szemlélésébe, hogy csak amikor már vége volt, döbbent rá: tulajdonképpen a szabadból nézte végig a harcot, mert a tehenek, akkor is fû után cserkészve, odább léptek szekerestül, a gazda pedig óvóhely nélkül maradt.

Az erdô kiábrándítóan pusztán feketéllett, inkább szürküllött meg barnállott, és mire beakasztottuk az eke vasát a barázdába, már szinte feleslegesen jelent meg a Fekete Rez fölött a nap.

Vádolón, mint Jézus vére.

Nekem az volt a szerepem ebben a munkában, hogy a marhákat cságassam a rendbe, de erre a szolgáltatásra ôk egyáltalán nem tartottak számot, úgy húztak, akár egy mai dízel, nagyapám az ostort ki nem vette a hóna alól, könyöklövéses, derékszögbe dermedt jobb karját úgy akasztotta az eke szarvába, hogy csak a fordulókon kellett kiengednie, vastag giliszták mutatták, hogy dús lesz az esztendô, porlott a föld az eke alatt, és amikor az utolsó barázdát is elforgattuk, nagyapám benne hagyta az ekét a földben, mintha szeretôsök maradnának testi egyességben, ráült a négyszögletûre kézvonózott keskeny ekerúdra, agyonizzadt simléderes sapkáját, melyet mi csubikának neveztünk, az eke szarvára akasztotta, és végre sodort magának egy cigarettát.

Valószínûleg akkor tanultam meg, dohány nélkül is, dohányozni.

Minden mozdulatát meg tudnám ismételni, talán a szivarpapír összeragasztása nem sikerülhetne úgy, mint ôneki. Nem csak nyál kell hozzá, kacagott fél szájjal, hanem: barátság.

A szekér derekából kivettem a kapát, leballagtam a csorgóhoz. Ennek a forrásnak mi viseltük gondját, minden kora tavasszal rendbe tettük a környékét. Egy gyenge kis akácos völgy közepe táján bukott ki üdén a levegôre, s még talán a katonák tették oda a két szûk betongyûrût, a felsô közepébe pedig, mint hosszú pisilôt, egy régi puskának a csövét.

Itt kapáltam szét a tavalyról megmaradt dudvát, dobtam félre a szemetet, gyûjtöttem tûzgyújtási céllal kis köteg akác-ágat.

De hát nem volt mit süssünk, nagyapám elô se vette a hagymát, az almákat sem. Kérdezte, kell-e a kenyér. Akkor se kellett volna, ha zöldet s vereset látok. A kenyeret, ha mód volt rá, hazavittük. Én tudtam már, miért átok a kölcsönkenyér, mert mi is kölcsönöztünk, s nem kellemes érzés visszaadni, mikor csak négy kenyérre telik, s abból kettô az adósság. És két hétig legfeljebb puliszkát ehetünk még. Ha gabonád van, akkor is körülményes, mert a malom tizenkét kilométerre töfög-möfög, ott is vámolnak szemérmetlenül, ha pedig a korpa is kéne, bort kell vinni a molnárnak. Részeges, de tiszta a lisztje.

Ha pedig más hozza meg a kölcsönt, abban sincs semmi áldás. Mert némelyik szomszéd, s éppen azok, akik nem is szegények, külön sütetbôl hozzák vissza a kölcsönt. Az a kenyér pedig korpás, kukoricalisztes, és szalonnás.

Az erdô alatt ekkor megvillant valami. Nagyapám vette észre, egybôl elnyomta megsárgult,vastag körmével a cigarettát, és csak oda figyelt. Én jól megérdemelt pihenômmel voltam eltelve, mert a csorgó igencsak megeredt, amint környékét s a tövét is egy kicsit a kapa sarkával megpiszkáltam, alá lehetett feküdni s jóllakni hideg vizével. Ezt én meg is tettem, de akkorát mordult tôle a gyomrom, hogy rögtön kiugrottam alóla.

Kieresztette a teheneket a járomból, ép bal karjával rájuk legyintett: menjetek és szedegessetek. Aztán egyet fordított az ekén, majd levette a jármot, a rúdról a kis láncot, alányúlt, és visszarakta a szekérbe. Mellette álltam. Úgy szoktatott, hogy mikor munka van, mindig mellette álljak. Késôbb, mikor elkurvult a világ, sokszor járt az eszemben a mondása: a segítség csak akkor jó, ha jobb kéz felôl kapod. Nyilván, gondoltam, hiszen neki épp a jobb kezét bénította derékszögûre a láncán viselt, templomozások idején mutogatott hegyes golyó.

Akkor födetlen fôvel, egészen rövidre nyírt haját végigsimítva, még csak szürke volt a feje, nem ôsz, azt mondta: „Na, Domó, imádkozzunk."

Gyengéd perceiben engemet Domónak szólított.

"Imádkozzunk, Nagyapa."

„Isten, aki ezt a világot rendezed. Bocsáss meg nekünk, szerencsétlen földmûveseknek. Nem bírtuk kivárni, Uram, füveid zsengéjét, madaraid csipogását. Virágvasárnapod úgy repült el, mint gyôzelmes bombázó, de semmi sem sarjadt az árnyéka nyomában. Állatainknak nincs eledele. Magunk is éhezünk, Atyánk. Megszegtük parancsodat, Istenünk: ím, éppen Fiad keresztre feszítése napján sebezzük meg a földet, amelyet a Te kegyelmed által bírunk, amíg EZEK el nem veszik.

Hát nézd el nekünk mohóságunkat. Kövér a Kánaán földje, mégsem boldog rajta, csak az, aki Téged szeret és a Te törvényeid szerint él. Adj nekünk csendességet és békét, hogy jók lehessünk és szorgosak. Gyarapodhassunk a szeretetben."

Elmondta még a Miatyánkot, ebbe már magam is beléministráltam. Aztán felkapaszkodtunk a száraz marton az erdô alá, ahol valaha, az egészen régi idôben, az akkor viaskodó népek temetôje volt. Vaddisznók túrtak ki néha csontokat, régi fegyvereket, gránát vetett világra ókori sírokat. A nagy tölgyek között szédelegve teltünk be a tágasság titkával.

Akkor ismét megvillant valami. Nagyapám csendre intett, mégis én pisszegtem rá, mintha nem ô tudná, mi az.

Hans bácsi volt, a jövedicsi kántor. Úgy bukkant elô a fák közül, mint egy nagy manó. Kék sapkája szürkévé kopott, gallérja kifeslett, nadrágja sem folttalan. De a csizmája! Az igazi bürgeri volt, sárga, fényes, tiszta és „jó talpú", vagyis bôr.

Kék szeme vidáman csillogott, ô németül köszöntötte nagyapámat, majd magyarul is mondott annyit, hogy Isten áldja!, amin én jól elszórakoztam, mert azt hittem, máris búcsúzkodik, holott meg sem érkezett igazából, de ôk ketten csak ölelték egymást, és aztán több szó nem is esett.

Egyidôsek lehettek, úgy a hatvan és a hetven között. Hans bácsinak elesett mindkét fia a háborúban, feleségét egy nátha vitte el. Késôbb láttam, miként adja át lelkét a zenének, volt a lakásán egy harmónium, azon játszott s pedáljait úgy nyomkodta, mintha biciklizne, felsôteste mûködés közben ide-oda hullámzott, mint szélben a búza.

A két öreg cinkosan összehunyorintott, nagyapám dohánytörekes zsebeinek valamelyikébôl hirtelen elôvarázsolta piciny szájmuzsikáját. A szász kántor bólintott, aztán hátrament vagy nyolc lépést, és elôhozta tábori hátizsákját.

Benne volt a harmonikája.

Nekem persze a Sej, haj Rozi! tetszett, amelyikben vasárnap kirándulunk, de volt ott minden dallam, magyar is a német mellett és román is, nem egy. Ült a két vénember a tölgyfa csutakján, és muzsikált. Nem volt madárdal, mert abban az évben csak a gonosz jött, nem a madarak. Határvégi földünk megszántva, a tehenek idelátszottak, ott várták a hazamenetelt a szekér körül, a két vereshagymát ôk ették aztán meg, már eszmélkedtek-forma a bogarak is, de zümmögni csak Hans bácsi és nagyapám zümmögtek, Hans bácsinak könnyebb lévén a dolga, énekelt is.

A hátizsákban lehetett valami kis snapsz is, mert mikor elfáradt a szájuk, gyûszûnyi pohárból ittak.

Arra még jól emlékszem, hogy Luther Márton nevét is mondva két szólamban énekelték, hogy Erôs várunk nékünk az Isten. Nagyapám remegô tenorja vitte a szólót, Hans bácsi pedig németül tercelt hozzá, idônként felcsapva a mennyboltig a diszkántot is.

Aztán, fejem búbját megvakarva, Hans bácsi egyszercsak elment. Mi pedig nagyapámmal vissza a szekérhez. Ilyen könnyen sosem fogtunk be tehenet, mint most, mert az árvák hazavágytak nagyon.

Mi nem. Mert egybôl eszünkbe jutott, hogy nagypéntek van, legfeljebb Klári néni, a tarka rokolyás cigányasszony pattogatott kukoricájából, „kakasából" részesülhetünk.

Pedig akkorra már elsírták a jézusi szenvedést a harangok. Nagyapám egy kicsit egyezkedett is a jóistennel, de azt hiszem, inkább a kántor snapsza mozgósította, mikor elkezdte, hogy „Búsan zúgnak a harangok, Mintha vélünk szólna hangjok. Ó, mert végsô harcát vívja Az Isten egyszülött fia."

A Csengô patakánál leszálltunk, a Szentkirály dûlôjénél ismét felültünk a szekérre. A Disznólegelôn befelé meg is akasztottuk lánccal a hátsó kereket. A Keresztnél. Ezt a románok állították, de mi is megsüvegeltük. Kereszt az kereszt.

Áthaladva a patak hídján, kiakasztottunk, és ettôl kezdve megint olyanul viselkedtünk, mint hajnalban, csakhogy most már színdarabolva. Én ismertem már Arany Jánosnak A szegény jobbágy címû versét, a jobbágyot kivéve majdnem mindent értettem belôle, mert nálunk csak béresek voltak, jobbágy, zsellér nem. De tántorogva ballagtunk, mint a két kajla sôre, nekünk nem ökreink, teheneink voltak és most különlegesen, igazán nem tudhatom, mitôl, jó nagyokat fostak.

Teljesen kiábrándító figurákként facsarodtunk valahogy be az udvarra, éppen vecsernyére szólt a tatárjáráskor is, és 1848-ban is újra és újra megrepedt harang.

Nagyapámnak tele volt a kulacsa a Határvégi csorgó addigra meglottyadt vizével. Alumínium kulacs, a háborúból. Úgy ôrizte, mint késôbb magam a bôrszíjat, mellyel vélem egybéli hadnagyom egyszer jól megrakott. Hogy majd visszaadom.

Az abrakot persze.

Nagyanyám úgy fogadott, mint aki csihányra pisilt, nem nagyon kedvelhette a Teremtô, mert adrenalinból túl sokat juttatott belé, így aztán csak szidott, szidott bennünket, mint a bokrot. Férj nélkül maradt anyám, ereje teljében, de anyja félelmében csak engem vett kezelésbe, három taslival és négy puszival megúsztam a máig sem tudom: mit.

Kijármoltuk a Lórit és a Boglárt, vizet mertünk nekik a kútból, itattunk, vetettünk elébük valami töreket is, bár az elv az volt, hogy ettek volna odakinn, mert megterítve várta ôket a jóisten végtelen legelôje, azután, ha jól emlékszem, nagyanyám fejt is, és adott nekem habos tejet. A mezôrôl hazahozott száraz kenyér egyik szeletét azzal pusztítottam el.

Már nem zúgott a harang, hallhattuk egymás szavát. Nagyanyám ekkor verte ki a hisztit. Hogy mi csak elpocsétáztuk, így mondta, a napot, az ekén nem is látszik, hogy földet forgatott volna, satöbbi.

És hogy „Sándar", ez a nagypám beceneve volt, bizonyára áttekeregte a napot és annál a piros képû szász cimborájánál lebzselt, hogy magát a nagypénteki munkától megkímélje.

Nagyapám ritka türelmû férfiú volt. Példa rá, hogy sosem vált el a nagyanyámtól. Hogy késôbb éveken át ápolta, gondozta, amikor az már bénán s reménytelenül, mert a halál is késlekedett, nyomta az ágyat.

De akkor, honnan igen s honnan nem, hirtelen elôrántotta rücskös nyakú alumínium kulacsát, benne a Határvég vizével. És elkezdte szavalni, mint egykor, legényke korában, fent, az iskolában: „Feltámadt a Jézus, jámbor keresztények!"

Avval rálocsolta az egészet a magát akkor még nagyszerûen hordozó, veszekedôs nagyanyámra. Arra emlékszem még, hogy ülünk a nyárikonyhában, sajt van az asztalon és friss kenyér. Nem a csepûabrosszal terítve, mert nem is szabadott teríteni, hanem a piros csíkos takaróruhával, amit még a nagyanyám dédnagyanyja szôtt egykoron.

És a harmatozó falú kancsóban száraz vörös bor.

Körülültük a nyekergô lábú asztalt, nagyapám elmormolta az Édes Jézus, légy vendégünk kezdetû imát, melynek indító sorát késôbb , diák koromban, amikor szintén éheztünk, úgy folytattuk, hogy Ha együtt kajálunk, végünk!, és a kaszten valamelyik sarkából, hogy ki ne maradjon fajtája a bálból, elôkerült egy házilégy is, és velünk zümmögött vértelenül.

Nagyanyám és édesanyám ünneplôben, nagyapám pedig meg volt borotválkozva. Ezt csak vasárnaponként szokta. Az idill akkor vált teljessé, amikor a kis fekete korcs, a Tyúkhájdi, rövidített nevén:

Tyuki, a tojásimádó, a lábamhoz feküdt, és reménykedve pislogott fel néha-néha. Ezt a termékeny tekintetet aztán gyakran láttam még, emberek szemében.

Éppen csak megtörtük a kenyeret, éppen csak kóstoltunk a sajtból.

Erôteljesen megverték a kaput. Aztán belökték. Utána a nyárikonyha ajtaját, és bejöttek, mintha betörtek volna.

Két római katona volt.

Nézték az öreget, nézték, és egyikük megkönnyebbülten elmosolyodott. „Nem ez." Elkapták a kancsót, el anyám csuklóját, le a pincébe.

„Mondtam már, nem ez." Aztán a két római vigyorogva kifelé hátrált.

De igen, én vagyok, kiáltott utánuk nagyapám. Sokáig gyötörte magát, megtörheti-e a hallgatást. Anyám lucskos ruhája láttán végül kitört.

Én vagyok, akit kerestek, gyilkosok. Feszítsetek meg!

A katonák nagyot röhögtek.

Nagyapám akkor vette elô a kis szájmuzsikát. Elkezdte játszani rajta, hogy Sej, haj, Rozi, vasárnap kirándulunk, és megtelt a konyha muslincákkal és pillangókkal és azzal az árokparti lilás virággal, amit mi gyermekek ugyanvalóst pajkos néven emlegettünk.

És a római katonák vállon veregették nagyapámat, játsszál már valamit a miénkbôl is, mondták.

És nagyapám elkezdte játszani, hogy Trandafir de la Moldova, ti-as vorbi da' nu stiu vorba.

Utána pedig azt, hogy Pe Mures si pe Tîrnave.

Nemsokára visszajöttek. Addigra eleredt az esô, és nagyapám mellé odatérdelt egyikük az udvarra, komikusan mutattak, feltátott szájjal nyelték a csepergést.

Mikor már eltörött a kancsó is, magukkal vitték nagyapámat.

Akárhogy is, mondották nagyokat böfögve, ez csak a ti húsvétotok, a miénk csak ezután jön.

Nagyapámat járomba fogták, úgy kellett vonszolnia szekerén könyveit a községházára. Falusfelei közül nem állt melléje senki.

Szájmuzsikáját évek múlva találtam meg, a községháza pincéjében. Rozsdás volt, mocskos, eldobtam. De sok-sok szájharmonikám van és tudok játszani mindeniken.

Közben az öreg, felrúgva mindenfajta biológiát, suttyomban feltámadott. Éppen ilyen, mint magam: ôsz hajú, kacska, görbedt, félszeg és néha szájba muzsikál.

Ne féljetek tôle, snapszot iszik és olyanokat beszél, hogy szép, szép a feltámadás, de elôbb meg is kell halni.

Ami tôle egészen természetes.

A határjárás célja a határhompok megújítása és a határbeli csorgók kitakarítása volt; mindehhez némi legényavatási szertartás is kapcsolódott.

A csorgókat a húsvét elôtti napokban takarították ki, s ugyanakkor újították meg a határhompokat is. A hompoknak egy évben csak egy részét: a valamelyik szomszédos faluval közös hompokat újították meg; a többit rendre a következô években.

A határjárás húsvét szombatján este és éjjel zajlott le. Azzal kezdôdött, hogy a legények indulás elôtt választottak maguk közül egy bírót, aki ítélkezett, egy hajdút vagy csapót, aki végrehajtotta az ítéletet és két hajtót, akik nagy ostorokkal csattogtattak, mintha disznócsordát hajtanának a legelôre: "Hecc ki, hecc ide, né!" A hajdú egy meghasogatott, kb. 1 m hosszú, hüvelyknél vastagabb bottal verte rá az ítéletet az elítélt fenekére. Elöl ment a bíró, utána a hajdú, majd a legények, köztük a legutóbb konfirmált fiatal legénykék is. Amikor a faluból kiértek a határral, a bíró két-három fiatal legényt elôreküldött, hogy a határhompot megkeressék. Ha megtalálták, egyiküknek el kellett kiáltania magát: "Hompot hajtani, hompot hajtani!" Erre a legények odasiettek, négyen megfogták a hompot megtaláló legénykét a kezeinél és lábainál fogva, felemelték, hintáztatták, s a fenekét háromszor a homphoz verték. A játék egyszersmind legénnyé avatását is jelentette. Közben a bíró ezt mondta: "Öreg korodban is emlékezzél arra, hogy itt határhomp van!"

Éjfél után 1-2 óra tájban nagy énekszóval tértek vissza a faluba, s a községháza udvarára mentek, ahonnan az elôtte való napokban az erdôrôl szekérrel beszállított fenyôágakat széthordozták a faluban. Mindenik ház kapujára vagy kerítésére egy-egy fenyôágat szegeztek, s utána lefeküdtek. A leányos házak kapujára nem fenyôág, hanem fenyôhegy illett; ezt a legénynek a fenyô tulajdonosától pénzért kellett megváltania. Amelyik leánynak komoly szándékú udvarlói voltak, annak a kapuján két- három fenyôhegy is ékeskedett.

A húsvéti hajnalozás húsvét elsô napján este 8 órakor kezdôdött. A legénység az ünnepi tánc alkalmaira megfogadott cigányzenészekkel felkerekedett, s az 1. számú háztól kezdve minden házhoz elmentek, ahol a fenyôágat nem szedték le a kapuról. (A fenyôág levétele azt jelentette, hogy oda ne menjenek, mert nem látják szívesen ôket.) A zenészek a ház elôtt egy nótát húztak, s utána a két vôfély meg Kati bement a házba. "Katit" a legények fogadták meg erre a szerepre a szegényebbrendû házasemberek közül. Ô a posztóharisnyára fersinget húzott, a kalapjába vagy sapkájába egy nagy tollseprût tûzött s a hátán átalvetôt hordott. A vôfélyek beköszönték, mire a gazda pénzt, a gazdasszony pedig kalácsot, szalonnát és fôtelen tojást adott. A pénzt a vôfélyek kezelték, az élelmet pedig "Kati" rakta az átalvetôjébe. Miután egész éjjel köszöntöttek és az egész falut bejárták, kb. 9-10 óra tájban egy elôre kijelölt háznál az összegyûjtött szalonnából és tojásból óriási rántottát készítettek, s a kaláccsal vagy kenyérrel közösen elfogyasztották. A bort pénzért vették hozzá.

A közös étkezés után négyes-ötös csoportokban megindultak rózsavízzel öntözni a leányos házakhoz. Minden leányt megöntöztek; viszonzásul kaláccsal, borral vagy pálinkával és piros tojással kínálták ôket.

Harmadnapján reggel a leányok indultak el öntözni, szintén csoportosan. Ôket is megkínálták.

"Ha majd felmagasztalnak, mindeneket magamhoz vonzok" — ígérte Jázus Krisztus mûve folytatásaként.

Mit nevezhet Ô "felmagasztalásnak": A kereszthalálát! Hogyan lehet a keresztre feszítést felmagasztalásnak minôsíteni? Csakis a természetfölötti rendben. Ebben a létrendben ugyanis csak egyetlen értékrend érvényesül; a szeretetbôl történô cselekvések erkölcsi rendje.

Amikor a keresztet szemlélô ember rádöbben arra, hogy az ô Istene részt vesz a földi ember szenvedésében, testi-lelki kínjaiban, akkor elhiszi, hogy Isten szereti ôt.

"Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért." Ennek a szeretô Istennek a valóságáról való meggyôzôdés az, ami vonz.

Jól tették a középkoriak azt, amikor a feszület alá írták a figyelmeztetést, Jézus ajkára adva a szavakat: "Ha valaki jobban szeretett téged, mint ahogyan én szerettelek, azt te is jobban szeretheted, mint engem."

Ezért hódolunk mi nagypénteken a feszület elôtt. Azt ismerjük el hódolatunkkal, hogy az evilági lét- és értékrenden túl, létezik a természetfeletti élet, s oda az út új értékrendben — a szeretet cselekvésein át — vezet.

Jól tette Jézus Krisztus, hogy feltámadásáról bizonyságot hagyott övéinek és általuk nekünk. A feltámadás ragyogó fénye nélkül ugyanis nem tudnók járni az erkölcsi élet kemény keresztútját, mert nem látnók a szenvedéseink értelmét. Jézus Krisztus azonban bizonyságot hagyott nekünk arról, hogy övéi ott lesznek, ahol Ô van: "az Atya országában."

Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden kedves olvasómnak Istentôl áldott húsvéti ünnepeket.

Vízhálózatfejlesztési tervrôl tárgyaltak

Április 10-én Marosvásárhelyen jártak az amerikai Lemna cég képviselôi, akik a megyei tanács alelnöke, Frãtean Alexandru Petru vezette bizottsággal tárgyaltak megyénk vidéki víz-és lefolyóhálózatának kiépítése érdekében. Mint ismeretes, létezik egy terv, miszerint megyénk különbözô övezeteiben korszerû vezetékeket helyeznének el. E beruházásra kormánygarancia is van. Az amerikaiak üzleti partnerként fektetnének be pénzt e nagyszabású tervbe. A létesülendô víz- és lefolyóhálózatot üzemeltetô-karbantartó cég egyik részvényese lenne a Lemna cég. Az említett üzleti vállalkozásról tárgyalnak a vendégek Fodor Imre polgármesterrel is.

Tanácskozott a Városok Országos Föderációja

Kovásznán április 10-én tanácskozott a Városok Országos Föderációja, amelynek több erdélyi város is tagja. A jelen levô mintegy 20 polgármester elsôsorban a tagság bôvítésének a lehetôségérôl beszélgetett, ugyanakkor azt is megtárgyalták, hogyan alakulhatnak át régiók önkormányzati szövetségévé. Megyénket a Mátyás Endre, Szováta polgármestere vezette küldöttség képviselte.

Németek Marosvásárhelyen

Április 14-én érkeznek Marosvásárhelyre a németországi Freihung város képviselôi, akik elsôsorban a 16-os általános iskolát keresik fel, mivel e tanügyi intézmény már korábban testvér-kapcsolatot létesített a németországi város egyik iskolájával. A tanárokkal együtt a megyeszékhelyre látogat Emil Köhle,r Freihung polgármestere, aki felkeresi Fodor Imre polgármestert is. A delegáció tagjai a kapcsolatok mélyítésérôl, a konkrét lépésekrôl tárgyalnak majd.

Határkerülés Nyárádszeredában

A helybéli Pro Juventi Alapítvány érdekes húsvéti népszokást elevenít fel. Ma délután fél 5-tôl a fiatalok megkerülik a határdombokat és a szokás szerint ilyenkor megbotozzák a vétkezôket. Éjszaka fenyôágakkal feldíszítik a kapukat, majd hétfôn este húsvéti bál lesz.

Tízmilliárd helyett öt

A Megyei Vízügyi Igazgatóság már az elôzô években hozzáfogott Maroscsapón egy fenékküszöb kiképzéséhez és egy híd megépítéséhe, ami Radnót város vízellátását javítja majd fel és összeköti a várost Marosorbóval, hiszen mint ismeretes, most egy ponton hídon lehet csak közlekedni. Mint megtudtuk, néhány héttel ezelôtt ismét dolgoznak a SOCOT Rt. alkalmazottai, azonban a pénzhiány miatt nem remélhetô, hogy az idén befejezik a munkát. A szükséges 10-15 milliárd lej helyett csak ötöt hagyhatnak jóvá a költségvetésbôl, ami kevés. Az összmunkálat 30 milliárdba kerül.

Olasz tûzoltók Ludason

Vasárnap érkeznek megyénkbe az olaszországi Trento város tûzoltói, akik korábbi ígéretükhöz híven ezúttal, más felszerelések mellett egy tûzoltógépkocsit is, hoznak magukkal. Az ajándékokat hétfôn a ludasi civil tûzoltóalakulatnak adják majd át.

Hétfôn is rendel a Carit-san

A marosvásárhelyi Carit-san járóbeteg-rendelôben hétfôn 8-16 óra között általános orvosi ügyelet lesz. A fogászati kabinetben 10-12 óra között fogadják a betegeket. Telefon: 166-249.

Tiltakoznak a diákok

A marosvásárhelyi egyetemi bentlakásokban elszállásolt diákok a bejárati ajtóra kifüggesztett felhívásukban arra szólítják fel társaikat, hogy ne fizessék ki a házbért, mivel szerintük a körülményekhez viszonyítva túl sokat kérnek tôlük. Amint az OGYE gazdasági osztályáról megtudtuk, március elsejétôl a havi ellátás 97.000 lejbe kerül, amelynek egy részét az állam támogatja, így a diákok 65.000 lejt kell kifizessenek, ami tulajdonképpen a közköltség ára.

Az utcagyerekek sorsáról is tárgyalnak

A marosludasi tanács többek között az április 30-i tanácsülésen dönt arról, hogy a marosvásárhelyi Mentsétek meg a gyerekeket alapítvány segítségével támogatni fogják-e majd a nehéz anyagi körülmények miatt be nem iskolázott gyerekeket, hogy elvégezzék elemi tanulmányaikat. Ezenkívül szó lesz még a polgármesteri hivatal kereskedelmi ellenôrzô testületének a megalakításáról, egyes — a hivatal tulajdonában levô — területek bérbeadásáról kereskedelmi helyiségek és garázsok építése céljából.

Csongrád megyébe utazik a tanácselnök

Április 21-én Togãnel Ioan, a megyei tanács elnöke és Runcan Stefan, a marosvásárhelyi repülôtér parancsnoka a magyarországi Csongrád megye székhelyér,e Szegedre utazik, hogy a két megye közötti kapcsolatok további fejleményeirôl tárgyaljanak. Ezenkívül szó lesz még arról, hogy megyénk is bekapcsolódna a Csongrád, Temes, Krassó-Szörény megyék alkotta régióba, valamint a vásárhelyi repülôtér fejlesztésérôl.

Egyensúly, harmónia, fellendülés

A kolozsvári természetgyógyászok marosvásárhelyi egyesületének meghívottja, Nagy Sándor a Papiu Ilarian Líceum 25-ös termében április 15- én, szerdán 19 órától a több mint 3000 éves ôsi kínai Feng Shui tudomány alapján a térrendezés mûvészetérôl tart elôadást. A belépés ingyenes.

Környezetvédelmi tájékoztató

A Marosvásárhelyi Környezetvédelmi Kirendeltség szakembereinek a mérése alapján kiderült, hogy megyeközpontunkban április 2. és 8. között a levegô ammónia-sûrûsége öt esetben haladta meg a megengedett határértéket, köbméterenként 0, 109 és 0,189 mg volt. A túllépést a levegô felmelegedése okozta. A marosvásárhelyi vegyikombinát továbbra is szennyezi a Maros vizét Csapó alatt. Így a víz ammóniumion-tartalma hét esetben 1,8-szor, míg a nitrátion-tartalom egy alkalommal 1,2-szer lépte túl a határértéket. A környezetvédelmi felügyelôk az említett idôszakban 11 magánszemélyt összesen 1.650.000 lejre büntettek meg a környezetvédelmi törvény elôírásainak megsértése miatt.

Húsvét — feltámadás, megújhodás

Kölnivíz és sonka, hímestojás és locsolás, passiójáték és körmenet: a tél szorításából kiszabadult ember húsvétkor a feltámadás jegyében megbocsát, vállalja a megújhodást, kezet nyújt. Húsvéttól egyetemes kultúrkincsnek is örvendhet a világ: Milánóban újra láthatja a közönség Leonardo da Vinci mester restaurált freskóját, az Utolsó Vacsorát. Húsvét kapcsán a római katolikus világegyház a korábbinál is nagyobb hangsúlyt fektetett a párbeszédre és a jövôbe mutató kapcsolatkeresésre más egyházakkal, felekezetekkel. II. János Pál pápának pár héttel ezelôtti bûnbánása a katolikus egyház nevében a zsidósággal szemben a második világháború alatt elkövetett bûnökért egyesek szerint bizonyosan segít annak a történelminek ígérkezô találkozásnak az elôkészítésében, amelyet Róma a 2000. jubileumi évre tervez Jeruzsálemben a zsidó egyház és az iszlám vezetôivel. "Az ember joga Isten joga is, aki megsérti ôket, Isten jogait sérti meg a földön" - mondta II. János Pál pápa húsvét elôtt, síkra szállva az ember méltóságáért és a társadalmi igazságosságért.

Digitális Halhatatlanok

"Digitális Halhatatlanok" elnevezéssel Virtuális Nemzeti Intézményt alapít a Magyar Irodalom Háza és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) - jelentette be Magyar Bálint magyar mûvelôdési és közoktatási miniszter csütörtökön, Budapesten, az egykori Károlyi Palotában tartott sajtótájékoztatón. Mint elmondta: a kezdeményezés méltó feltételeket kíván teremteni a magyar szépírók legjobbjainak alkotói szabadságához és életmûvük digitalizált formátumban is elérhetôvé válásához. A magyar nyelvû mûveket kezdetben Sulinet-hálózaton, a késôbbiekben viszont az Interneten keresztül is szabadon hozzáférhetôvé kívánják tenni. Szólt arról is, hogy a program indulásakor — minden további mérlegelés nélkül — a 43 élô, Kossuth- díjas és Babérkoszorús író, költô és drámaíró kerül majd be a "Digitális Halhatatlanok" közé. A jövô évtôl kezdôdôen a Digitális Halhatatlanok Társasága maga választ évente egy írót vagy költôt tagjai sorába — közölte a miniszter.

Mérséklôdô infláció

A pénzügyminiszter szerint az infláció üteme a márciusi 3,8 százalék után áprilisban is 4 százalék alatt, májusban és júniusban pedig már csak 2 százalék lesz. Daniel Dãianu úgy vélte, hogy az áprilisi infláció nem éri majd el a 3,5 százalékot. Dãianu szerint a májusi és júniusi inflációs adatok döntô fontosságúak lesznek abból a szempontból, hogy elôrejelezhetôvé válik, mi történik majd a második félévben. A pénzügyminiszter reményei szerint 1998 végére az infláció éves üteme a tervezett 45 százalék alatt marad, ugyanakkor nulla gazdasági növekedéssel számol a tavalyi 6,6 százalékos visszaesés után és lehetségesnek tartja, hogy a 2000-ben a GDP 4-5 százalékkal bôvüljön.

Fenyegetô malomipari válság

Ion Scurteii, a Gabona-kereskedôk Munkaadói Egyesületének elnöke figyelmeztette a mezôgazdasági minisztériumot, hogy ha az idei búza beszerzési ára meghaladja majd a 90 USD-t, akkor a gabonakereskedelem elakad és a malomipart válság fenyegeti. Mivel az alapárhoz több mint 30 százalék más kiadás is hozzáadódik, a búza jelenlegi beszerzési ára 130 dollár. Az elnök azt kérte, hogy a különbséget az állami költségvetésbôl fedezzék, egyúttal vádolta a minisztériumot, hogy túl korán megemelte a búza árát, ahelyett, hogy ez a gabonapiac viszonyai alapján alakult volna.

Lezuhant egy katonai gép

A nemzetvédelmi minisztérium közleménye szerint csütörtök délben az ország déli részében levô Ghercesti helységben lezuhant egy, a közeli craiovai repülôgépgyár tulajdonát képzô IAR 93 B típusú katonai repülôgép. A pilota katapultált, állapota "megfelelô". A légierô és a légvédelem vezérkara bizottságot hozott létre a baleset körülményeinek megvizsgálására.

A Magyar Rádió adásai Marosvásárhelyen is

A Duna Televízió és a Magyar Rádió együttmûködési megállapodásának köszönhetôen csütörtökön a határon túli magyaroknak is lehetôségük nyílik arra, hogy a rádió négy csatornáján keresztül tájékozódhassanak az anyaország eseményeirôl — tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a televízió sajtóirodája. A szerzôdés értelmében a Duna televízió új mûholdján keresztül - úgynevezett hangsegédvivôkön - a Kossuth (7.38 MHz), a Külföldi Adások Fôszerkesztôsége (7.56 MHz), a Petôfi (7.74 MHz) valamint a Regionális és Nemzeti Adások Igazgatósága (7.92 MHz) mûsorait hallgathatják majd a határon túli magyarok. A Magyar Rádió a hosszú távú együttmûködés keretében vállalta, hogy a Kossuth és a Petôfi adón napi kulturális ajánlatot ad a Duna Televízió mûsoraiból, valamint hirdetési felületet biztosít a mûholdas televízió számára az RTV Részletes címû újságban.

Teljes gôzzel nyomoznak az amerikai elnök ügyében

Az amerikai elnök ellen felmerült különbözô gyanúk miatt vizsgálatot folytató független ügyész, Kenneth Starr szerda este nyilatkozatban közölte, hogy még nem döntött, készít-e jelentést — és ha igen, mikor — a képviselôháznak a Monica Lewinsky-ügyrôl. Mindamellett hangoztatta, hogy a nyomozás jó ütemben halad, és irodája teljes gôzerôvel dolgozik a tények feltárásán. Nyilatkozata azután látott napvilágot, hogy a The Washington Post a vizsgálathoz közel álló forrásokra támaszkodva azt írta: Kenneth Starr munkatársai már összeállították az üggyel foglalkozó jelentés nagy részét, olyan terhelô adatokat felsorakoztatva, amelyek alapot teremthetnek Bill Clinton vád alá helyezésére a képviselôházban. Kenneth Starr szerda este azonban kiemelte, a nyomozást még folytatják.

Egységben az erô

A Magyar Koalíciót alkotó három szlovákiai magyar politikai erô, a Magyar Kereszténydemokrata Párt, az Együttélés Politikai Mozgalom és a Magyar Polgári Párt elôkészített egyesülése csak abban a pillanatban ölt végleges formát, ha már a módosuló választási törvény végsô formája ismertté válik — mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján A. Nagy László, az MPP elnöke. Véleménye szerint a mintegy biztonsági tartalékul már bejegyzett Magyar Választási Párt abban a pillanatban megszûnik, amikor a szövetségi párt alapszabályzata már elkészült. Mint elmondta, jelenleg a részletek finomításán dolgoznak.