L. évfolyam 64. (13851.) sz.

1998. április 2. csütörtök

Negyedszázados esemény

Az elsô nyitott szívmûtét

Bodolai Gyöngyi

Huszonöt évvel ezelôtt egy április 5-i napon végezték el Marosvásárhelyen az elsô nyitott szívmûtétet. A csapatot, aki az öt és fél órás operációval megmentette egy 24 éves csángó fiatalember életét, dr. Deac Radu egyetemi adjunktus, dr. Ilniczky Pál és dr. Aczél István sebészorvosok, dr. Kerek István altatóorvos dr. Bratu Dan kardiológus valamint a szív- tüdô készüléket kezelô Giurconiu Emil asszisztensbôl álló csapat képezte.

A negyedszázados évforduló alkalmából április 3-5 között a Marosvásárhelyi Szívgyógyászati Központ tudományos ülésszakot szervez, amelyen a helyi elôadókon kívül az ország többi hasonló központjának képviselôi vesznek részt tudományos dolgozatokkal. A szimpózium alkalmával orvosi mûszerekbôl és szakkönyvekbôl szerveznek kiállítást.

A tudományos ülésszakot megelôzôen, a sajtónyilvánosságot az eltelt években következetesen elutasító dr. Deac Radu szívsebész professzor látta vendégül a helyi tájékoztatási eszközök képviselôit. Deac professzor a találkozást követôen is szívélyes házigazdának bizonyult, olyannyira, hogy az érdeklôdôk két nyitott szíven végzett mûtét helyszínére is bepillanthattak Kerek István aneszteziológus fôorvos és Costea Silvia asszisztensnô kíséretében.

A sajtó képviselôinek Deac professzor ismertette a marosvásárhelyi központ felépítését (szívsebészet, felnôtt szívgyógyászat, az országban egyedülálló gyermek- szívgyógyászat, intenzív osztály, invazív kardiológia, valamint az említett szerkezetnek megfelelôen végzett tevékenységet. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy a központhoz tartozó megyék mellett az ország minden tájáról, sôt a fôvárosból is jönnek betegek Marosvásárhelyre, ami az itt végzett szakmai tevékenység színvonalát jelzi. Ezt a munkát megkönnyíti a központ korszerû felszerelése, mûszerezettsége. Létrehozása azért nagyon jelentôs, mivel Románia európai viszonylatban elsô helyen állt mind a megbetegedések, mind a szív- érrendszeri betegségek miatt történô elhalálozások számát illetôen. A marosvásárhelyi szakemberek javaslata is szerepet játszott abban, hogy 1995-ben kormányrendelettel öt szívgyógyászati központot hoztak létre, amelyek felszerelésére 35 millió dollárt költöttek. Ma Marosvásárhelyen évi 400 nyílt szívmûtétet végeznek, s a szívsebészeten készen állnak a szívátültetésekre is. Az anyagi és tárgyi feltételek mellett mindez a szívgyógyászati központban dolgozó szakemberek hozzáértésének köszönhetô. Deac professzor különösen kiemelte azoknak az asszisztensnôknek a nevét — Baricz Zsuzsanna, Fanea Ana, Forró Eszter, Barabás Moga Margit, Muresan Maria, Urzica Lenuta, Preda Maria, Rusu Victoria — akik a rendkívül nehéz körülmények ellenére a kezdetektôl kitartottak.

Jelentôs eredményként könyvelte el, hogy megteremtették a szerkezetet arra, hogy a szívrendellenességgel születô csecsemôk a gyermekkardiológián át a szívsebészetre jussanak, ahol elvégzik az életben maradásukhoz szükséges operációt.

A sajtótájékoztató végén Deac professzor említette, hogy a pénteken kezdôdô tanácskozáson szó lesz arról is, hogy a családorvosi rendszer bevezetése milyen távlatokat nyit a szívsebészet számára. Ennek kapcsán tettük fel a kérdést, hogy a biztosítási rendszer bevezetésével a betegek számíthatnak-e arra, hogy a különbözô billentyûkért, szívritmus- szabályozó készülékekért, amelyek közismerten külföldrôl származnak, nem kell olyan nagy árat fizetni, mint jelenleg. Kérdésünkre Deac professzor azt válaszolta, hogy mindezt a központ ma is ingyen biztosítja az arra rászorulók számára.

Hídfôállás Európa felé

Nagy Miklós Kund

Szeged jóval elôttünk jár. Nem csak a tavaszban, bár az is egybôl feltûnik a havas Feleki-tetôt, Királyhágót alighogy elhagyott erdélyi embernek, hiszen itthon elég rég nem látott virágzó gyümölcsfákat és árvácskák színözönében pompázó köztéri virággruppokat. De jelképesen is virágzó a Tisza-parti város, civilizációs szintje, gazdasági ereje, nyugati kapcsolatrendszere, integrációs törekvései tekintetében is jócskán meghaladja Maros-menti partnertelepülése, Marosvásárhely jelenlegi adottságait, potenciálját. Ez pillanatig se jelenti, hogy a szegediek ne a legkedvesebb és legfontosabb vendégeknek kijáró figyelemmel és melegséggel fogadnák az odalátogató marosvásárhelyieket. Errôl az Orbán Dezsô alpolgármester vezette 25 tagú vásárhelyi küldöttség lépten-nyomon meggyôzôdhetett március 26-28. között, amikor eleget tett a szegediek meghívásának, és viszontlátogatásra az 500 éve szabad királyi várossá nyilvánított napfényes fesztiválközpontba utazott. Az ottani delegáció múlt decemberben vendégeskedett Marosvásárhelyen, s mindenik tagja ma is a legnagyobb elragadtatás hangján emlegeti az itt szerzett kellemes emlékeket. És ez is a lényeg: ne csak az egyik helység lakói húzzanak hasznot a cserébôl, a partnervárosi kapcsolatból, az elôny kölcsönös legyen. A találkozó végkövetkeztetéseként méltán fogalmaztak úgy a városatyák, hogy a társulás fô célja: a marosvásárhelyi érezze szegedinek is magát és viszont.

A korábbi testvér- majd partnervárosi kapcsolat alakulásáról, fejleményeirôl többször írtunk lapunkban, fölösleges ismét feleleveníteni e kissé nehezen hivatalosodó viszony immár nyolc éves "történelmét". De dr. Mécs László országgyûlési képviselô, szegedi tanácsnok, aki a szívélyes vendéglátás minden fontosabb mozzanatát figyelmes házigazdaként észrevétlenül is irányította, elégtétellel idézte fel e beszámoló szerzôjének azt az interjút, amelyet még 1990 elején Marosvásárhelyen adott számára. Mécs László már akkor szóba hozta, hogy szívügye a két település közti együttmûködés, és lehetôségei szerint munkálkodni fog megvalósításán. Elég sokáig csak beszélt mindkét fél a dologról, de tavalytól felgyorsultak az események, miután hivatalosan is megszületett az egyezség a társvárosi státuszról. És úgy tûnik, mindkét település jól választott: Mert Szegednek hosszú távú városstratégiájában fontos, hogy Erdély közepén legyen egy biztos pontja, ahonnan tovább tudja építeni gazdasági és más jellegû kapcsolatait Romániában, Marosvásárhelynek pedig sokat számíthat, hogy Magyarországon kifejleszthet egy hídfôállást Európa felé. A schengeni frásznak meg nincs alapja. Ezt a kijelentést már egy másik országgyûlési képviselôtôl, Géczy József Alajostól hallhattuk, aki szintén örömmel fedezett fel számos ismerôs arcot a vásárhelyi delegációban.

A látogatás zárultakor kiderült, hogy nemcsak az említettek és az ünnepélyes fogadtatáskor a vendégeket köszöntô dr. Ványai Éva reményei váltak valóra, hanem minden várakozást felülmúlón, végre konkrét eredmények születtek.

Ezért nem a küldöttség élményeit gazdagító változatos programról, a protokolláris és baráti összejövetelekrôl szólunk, hanem a gyakorlati lépéseknél, a rövidesen egy kissé késôbb létrejövô valós kezdeményezéseknél idôzünk. Orbán Dezsô és Balogh László tanácsnok sajtókonferencián is vázolta a legjelentôsebbeket, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal vezetô beosztású munkatársai, illetve a küldöttségben részt vevô cégvezetôk, nemkormányzati szervezetek reprezentánsai, más szakemberek az azonos beosztású és szakterületû szegedi tárgyalópartnereikkel folytatott megbeszéléseikrôl, egyezségeikrôl külön is beszámoltak. Ha eddig többnyire a kulturális kapcsolatok aktivizálódtak, mostantól szélesedik a gazdasági kooperáció, a szakkapcsolatok skálája is. Cégek, kis- és középvállalkozások, egyéni érdekeltségek is szorosabb, hatékonyabb csereviszonyba kerülnek egymással. A legjelentôsebb lépés talán az, hogy létrejött egy magánalapítvány a gazdasági, cégkapcsolatok fejlesztésére.

Ez az alapítvány Marosvásárhelyen nyit irodát, a mûködtetéséhez szükséges anyagi alapot szegedi cégek, magánszemélyek, kamarák és részben Szeged megyei jogú város hozzájárulásával teremtik elô. A pénz egy évre már biztosított, nemzetközi támogatásokra is pályázhatnak, és arra is számítanak, hogy azok a cégek, amelyek ott is, itthon is az iroda tevékenysége folytán elônyökhöz jutnak, továbbra is vállalják majd támogatását. Persze minél hamarabb megalakul és mûködni kezd az iroda, annál hatékonyabb lehet. Ha különösebb jogi akadály nem lép fel, ami nálunk mindegyre megtörténhet, mintegy két hónap múlva beindulhat a munka. Orbán Dezsô, jobban ismerve a hazai viszonyokat, már úgy fogalmazott, hogy legkésôbb a Marosvásárhelyi Napokon, vagyis június végén várható az iroda felavatása. Tény, hogy megpróbálnak mind több és több tényezôt bekapcsolni az együttmûködés körébe.

Említsünk még néhány kooperációs formát, területet. Sokan hallottak a Szegedi Nemzetközi Vásárról. Az idén a szervezôk a marosvásárhelyieknek ingyenes bemutatkozási lehetôséget biztosítanak. Ugyanakkor a Maros Megyei Kereskedelmi, Iparkamara is elküldte a partnervárosnak kiállítási és vásárkalendáriumát. A kamarák kiadványcseréjét is rendszeresítik. A nyugati közös pályázatok kérdését többször érintették a megbeszéléseken. PHARE-támogatások meg más potenciális hitelek, segélyek megszerzésére Marosvásárhely és Szeged együttesen nyújthat be projekteket. A Progres Kft. vállalta, hogy szakemberei ellenszolgáltatás nélkül felmérést végeznek és a kellô dokumentációt is elkészítik egy június 15-i határidejû pályázat érdekében, amellyel jelentôs Phare-támogatáshoz juthat a két város. Április végén érkeznek a szegedi szakemberek. A helyi gazdaságfejlesztést és a közigazgatás korszerûsítését célzó közös projektek mellett esély van a színházak ilyenszerû együttmûködésére is, s a többi területek, ötletek ugyancsak sokféle együttmunkálkodást tesznek lehetôvé. Nyilván csak hosszabb idôszak hozhat látványos eredméyneket. De már most sorolhatók egyéb konkrétumok is. Marosvásárhely magyarországi testvér- és partnervárosainak képviselôi hétfôn tárgyaltak arról, hogy ôk miként mûködhetnek még jobban együtt annak érdekében, hogy sikeresebben kamatoztassák marosvásárhelyi kapcsolataikat.

Egy biofarm- és inkubátor-központ terve is körvonalazódott megyeközpontunkban, ebben is a szegediek segítenek. Szélesedik az általános és középiskolák cserekapcsolata. A mûvészeti líceumosok egy csoportja áprilisban utazik Magyarországra szerepelni, kirándulni, ottani társaik júniusban lesznek nálunk. A környezetvédelmi és ifjúsági szervezetek is szorosabbra kötik együttmûködésüket. Jobban kihasználják majd a turisztikai adottságokat. A marosvásárhelyi parkolási körülmények további javítására is születtek javaslatok, kedvezô autóbusz-vásárlási lehetôségek is felcsillantak. A sportbarátok számára jó hír, hogy szeptember 3-6. között Szegeden zajlik majd az idei kajak-kenu világbajnokság. A szervezôk felajánlották, hogy egy marosvásárhelyi sportoló-, szurkolócsoportot ezen a nagy rendezvényen vendégül látnak. És természetesen sokrétûbbé válnak a mûvészeti, irodalmi kötelékek is. A vásárhelyi fotósokat, képzômûvészeket is igyekeznek bekapcsolni a cserébe. Nem beszélve a színháziakról. Ottlétünkkor éppen Marosvásárhelyi Napok — 1998 Szeged néven zajlottak a vásárhelyi Thália-küldöttek bemutatkozásai. A Színmûvészeti Egyetem végzôs hallgatói a Nemzeti Színházzal közös produkciójukat, a Gáspárik Attila rendezte Szerelem címû Barta Lajos-darabot adták elô rendkívüli sikerrel. A Jack Cole dalai is felhangzottak, de errôl a Múzsában szólunk. Ugyanúgy Kovács András Ferenc Tiszatáj-díjáról. Ferenczy István Bolyai János estéje címû egyéni elôadóestjét is hirdették a plakátok. Ezt már nem volt alkalmunk megnézni, a csoport hamarabb hazautazott. A Szegedi Nemzeti Színház társulatának Lila akác elôadását viszont láthattuk, a vásárhelyi közönség is remélhetôleg minél hamarabb megismerkedhet a szegedi színészekkel.

Az olvasó tudja, ilyen látogatásokkor mindenki a legszebb arcát igyekszik felmutatni. Ez az írás is inkább pozitívumokról tudósít. De biztosan több negatív elôjelû dolgot is említhetnénk tanulságként mindkét település lakosai számára. A látogatás során került sor például Marosvásárhelyen a szélsôséges pártok uszító jellegû nagygyûlésére. Ezt a rádiós híradások mindegyre jelezték. Rossz szájízzel lehet ilyenkor kapcsolatépítésrôl beszélni. Szerencsére vendéglátóink nagyvonalúak és bizonyos jelenségekkel tisztában vannak. Egyébként nem jellemzô, de náluk is volt táblaügy.

Valakik randalírozva leszerelték a nemrég megnyitott szegedi román fôkonzulátus tábláját. A marosvásárhelyi delegáció láthatta a konzulátus épületén a táblát rögzítô csavarok helyét, maga a felirat még nem került vissza a falra. A fôkonzulátus is igen fontosnak tartja a két város kapcsolatát, Maria Teodora Pop, aki a más helységbe utazott Andrei Oancea fôkonzul helyett köszöntötte a küldöttséget, a két államfô által nemrég felavatott elegáns konzulátusi épületbe is meghívta koktélpartira, kötetlen beszélgetésre a vásárhelyieket. Radu Bãlas, a 24 ore muresene újság rovatvezetôje és jómagam pár kérdés erejéig villáminterjút is készítettünk vele.

— Új vagyok a diplomáciában, nemrgé kerültem ide. Azelôtt a külügyminisztériumban sajtós ügyekkel foglalkoztam. A két ország közti jó kapcsolatokat igyekszünk mélyíteni. Nagyszerû dolog, ha sikerül megteremtenünk a kellô kommunikálást egymással. Néhány hete mûködik a konzulátus, de máris nap mint nap sok román állampolgár keres fel: turisták vagy Magyarországra áttelepültek. Ügyeiket minél operatívabban próbáljuk megoldani. Számos cég és intézmény képviselôi is felkeresnek romániai együttmûködési lehetôségek reményében. Igyekszünk összehozni ôket a megfelelô gazdasági partnerekkel.

— A tábla-ügy mennyiben zavarta meg munkájukat?

— Sajnáljuk, hogy megtörténhetett, az elején természetesen kedvünket szegte, de nem tulajdonítottunk politikai jelleget e kellemetlen eseménynek. Utólag a helyi rendôrség megállapította, hogy egy arra járó, éjszakai zajos társaság "hôstette" volt. A rendôrségnek sikerült megtalálnia a táblát, tegnap ismét a birtokunkba jutott. A tetteseket még nem tudták azonosítani.

— A romániai mass media élénken kommentálta azt is, hogy a magyar országgyûlés elvetette a magyarországi nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletének lehetôségét. Ennek a döntésnek önök érezték-e a visszhangját?

— Szegeden és környékén sok román él, román nyelvû rádió- és tévémûsorokat sugároznak innen, felsôfokú oktatás is van románul. Kellemetlenül lepett meg mindnyájunkat a döntés, annál is inkább, mert ezt a problémát, a parlamenti képviseletet, Romániában példásan megoldották. Reméljük, a dolog a jövôben Magyarországon is megnyugtatóan rendezôdik. Mi folyamatos kapcsolatban állunk az itteni románsággal, segítjük mindenben, amiben lehet. Gyakran felkeresnek minket, igénylik jelenlétünket a lapjukban, és biztos, hogy kapcsolataink még kiterjedtebbé válnak. Egyébként én Hargita megyébôl, Gyergyószentmiklósról származom, onnan tudok magyarul is. Nagyon megkedveltem az itteni munkámat, örülök, hogy Magyarországra szól a megbízatásom. Nagyszerû és érdekes emberekkel foglalkozni, bízom benne, hogy eredményesen tudom végezni hivatásomat.

Hát most ennyit a szegedi látogatásról, az újságíróknak valószínûleg bôven szolgáltat még témát ez a felfutó kapcsolat, melynek következô, nagyobb méretû akciója újra Marosvásárhelyen lesz. A városgazdák, de nemcsak ôk, szeretettel várják a szegediek ugyancsak népes küldöttségét a június végi marosvásárhelyi Napok rendezvénysorozatára. Ennek mûsorába a partnerváros is bekapcsolódik majd többféleképpen.

PDSR-sajtóértekezlet

Elôrehozott választásokban reménykednek

Mózes Edith

Gâlea Valer megyei elnök, Nicolaescu Ioan és Tiberiu Sbârcea, a Társadalmi Demokrácia Pártja, a helyi TDRP alias PDSR alelnökei tartottak kedden sajtótájékoztatót, amelyen a jelenlegi gazdasági politikai, társadalmi helyzetrôl és a kormánykoalícióról fejtették ki véleményüket. Pesszimisták a koalíció perspektíváját illetôen, mert, mint a megyei elnök kifejtette, "nem a legszerencsésebb kormányzati formula" mert összeegyeztethetetlen doktrína és programbeli különbségek vannak a koalíciót alkotó pártok között. A költségvetésrôl is igen rossz a véleményük, a szegénység és nyomor büdzséjének nevezték, és kijelentették, hogy más megoldás nincs, minthogy még az ôsszel elôrehozott választásokat kell szervezni. Kérdésekre válaszolva elmondták, hogy megyei szinten nem sokat tettek a gazdaság fellendítése érdekében, tudniillik "ellenzékben vannak".

Népújság: Elnök úr kijelentette, hogy a jelenlegi kormánykoalíció nem e legszerencsésebb felállás. Ön szerint milyen felállítás lenne "szerencsés"?

Valer Gâlea: A jelenlegi politikai struktúrában különbözô elvek, doktrínák ütköznek. Ilyen körülmények között nem lehet jó. Ott vannak a liberálisok, a szociáldemokraták, a parasztpártiak. Ezek sohasem fognak megegyezni.

Népújság: Önök, amikor hatalmon voltak, a Nagy- Románia Párttal és a PUNR-vel koalícióztak. Értsem úgy, hogy azonos a doktrínájuk az ultranacionalista pártokéval?

Valer Gâlea: Igaza van, de be kell ismernünk, a mi tévedésünk volt. Az utóbbi idôben, láthatta, nagyon eltávolodtunk fôleg a PRM-tôl. Azt is el kell mondanom, hogy ezelôtt pár évvel az RMDSZ-szel is próbált tárgyalni Nãstase úr, csak aztán abbamaradt. De ha jól meggondoljuk, még ma is lehetne velük szövetkezni, mert az RMDSZ inkább szociáldemokrata beállítottságú szervezet.

Népújság: A múlt sajtótájékoztatón is megkérdeztük, mi a véleménye a helyi PDSR-nek arról, hogy a Park Szállót az Állami Protokollalap tulajdonába utalták át, s hogy állítólag Togãnel urat, a megyei tanács elnökét megfenyegették, ha nem írja alá a szerzôdést. Akkor azt mondták, hogy legközelebb válaszolnak.

Valer Gâlea: Nem mondanám, hogy zsarolásról lenne szó. Az viszont igaz, hogy a megyei tanácsot beperelte az állami protokollalap (ÁPA), s megnyerte a pert. A hatályban levô kormányrendelet értelmében a Park Szálló komplexum átment az ÁPA tulajdonába a tanácsosok tiltakozása ellenére. Egyelôre itt tartunk.

Tanácskozás a prefektúrán

A 169-es törvény alkalmazásáról

(kilyén)

A tegnap Dorin Florea prefektus, Burkhardt Árpád alprefektus, Pora Zamfira, a prefektúra fôigazgatója találkozott a municípiumok, városok, községek polgármestereivel és a polgármesteri hivatalok titkáraival. A tanácskozáson egyetlen napirendi pontot vitattak meg: a 169/1997-es földtörvényt módosító törvény alkalmazásának folyamatát. Köztudott, hogy az említett törvény alapján a földterületeket visszaigénylô kéréseket e hónap 3-áig lehet beadni a polgármesteri hivatalokhoz. Pora Zamfira elmondta, hogy a fenti idôpontot véve figyelembe szervezték meg a a találkozót, ugyanis április 3-a után a polgármestereknek, a titkároknak, a mezôgazdasági szakembereknek 30 nap áll rendelkezésre, hogy a kérések mellé csatolt, jogtulajdont bizonyító iratokat alaposan ellenôrizzék, és összpontosítsák az adatokat. Miután megtörténik az igényelt és a rendelkezésre álló mezôgazdasági földterületek összpontosítása, az iratcsomókat a különbözô kimutatásokkal együtt eljuttatják a prefektúrára, ahol azokat 15 napon belül elemzik és ellenôrzik, majd a prefektus átadja a kormány szakhivatalához. Miután országos szinten is megtörténik az összesítés, egy, az ôsz folyamán kibocsátandó törvény alapján történik meg gyakorlatilag a jogtuljadonba helyezés.

Walter József, a prefektúra tanácsadója számokban ismertette a mezôgazdasági földterületek jogtulajdonba helyezésének jelenlegi állását: a 169-es törvény alkalmazását nem lehet elválasztani az 1991. évi 18-as földtörvény alkalmazásától, így tehát: megyénkben 411000 hektár mezôgazdasági területet tartanak nyilván. Eddig 282000 hektár került vissza a tulajdonosokhoz, 43000 hektár földterületre jegyeztek be kéréseket. (A különbség a 411000 hektárig a volt áállami mezôgazdasági vállalatok, más egységek területei.) Csakhogy! Nincs annyi mezôgazdasági terület a megyében, mint amennyit visszaigényelnek. A múlt heti összesített adatok szerint már 15000 hektárral több földterületet igényelnek vissza a volt tulajdonosok. Mi a megoldás? — kérdezte Walter József. A volt ámv-tôl venni el földeket? Már nem lehet, hiszen azok protokoll alapján nagy területeket adtak át a polgármesteri hivataloknak. Avagy csonkítsák meg a községi legelôket? Ez sem törvényes. Így maradt a harmadik megoldás: a helyi földosztó bizottságok, a mezôgazdasági szakemberek nagyon figyelmesen elemezzék a kéréseket és az azok mellé csatolt bizonyító iratokat. Walter József pédákat is felhozott: Régenben az 1991. évi 18-as földtörvény alapján összesen 1206 hektár földet igényeltek vissza. A 169-es törvény alapján pedig 1246 hektárt. Ez abszurdum... Vagy Bándon a benyújtott kéréseket véve figyelembe, még 200 hektárra lenne szükség, ugyanílyen helyzetben van Magyarkirályfalva, Bala, Mezôpagocsa stb. is.

Náznán Jenô, a megyei Mezôgazdasági és Élelmezésügyi Igazgatóság vezérigazgatója tájékoztatta a hallgatóságot, hogy a mezôgazdasági kamarák szakembereit az igazgatóság átiratban kérte a földosztó bizottságokkal, polgármesterekkel való hatékony együttmûködésre, így támogatva a földtörvény és azt kiegészítô 169-es törvény alkalmazásának meggyorsítását.

Dorin Florea prefektus kérte a jelenlévôktôl, hogy a legkomolyabban végezzék ezen tevékenységüket, hiszen egy újabb földreform végrehajtásának vagyunk tanúi és végrehajtói.

Pártérdek?

Fülöp Géza

Nem akartam hinni a fülemnek, amikor a rádiótudósító szájából meghallottam az RMDSZ elnökének kijelentését:

"A pártérdeket most alá kell rendelni..."

Hát ide jutottunk?

Az RMDSZ-t már születése pillanatától jellemezte — és nyomasztotta — ez a Janus-arcúság: érdekvédelmi szervezet és politikai párt. S hol az egyikre, hol a másikra került nagyobb hangsúly. De így is, úgy is, létének értelmét a kisebbség jogainak, érdekeinek védelme, az érvényesítésükért folytatott küzdelem adott és ad. És most a legilletékesebb pártérdekrôl beszél!

Megint az a veszély fenyeget — mint az elmúlt majd nyolcvan év alatt annyiszor —, hogy azt a keveset is, amit elértünk (vagy alamizsnaként, éberségünk elaltatása végett megadtak), hogy azt a keveset is elveszítjük. Ilyen körülmények között a kisebbségi jogokat, a jogos követeléseket, az ígéretek betartásának követelését pártérdekké degradálni, s ezzel — durván fogalmazva — a szemétre hajítani mindazt, amiért mindnyájan, ki-ki képessége szerint, dolgozunk?!

Úgy szeretném remélni, hogy a tudósító rosszul értette, rosszul idézte az elnök szavait!

KZST-rendezvény

Madách, a "zseniális amatôr"

(máthé)

Madách Imrérôl, életérôl és természetesen nagy mûvérôl, Az ember tragédiájáról tartott székfoglaló elôadást a Kemény Zsigmond Társaság keddi rendezvényén Kántor Lajos irodalomtörténész, a Korunk folyóirat fôszerkesztôje, akit a napokban Budapesten József Attila-díjjal jutalmaztak. Eszmefuttatását érdekesen egészítette ki Boér Ferenc színmûvész, aki részleteket olvasott fel, illetve adott elô a színmûbôl, ugyanakkor egyéni reflexiókkal tûzdelve magyarázta is a Tragédia- beli konfliktust, az erôviszonyokat, a három fôszereplô: az Úr, Lucifer és Ádám izgalmas egymásnak feszülését.

Kántor Lajos eredeti képet rajzolt Madáchról, errôl a "zseniális vidéki amatôrrôl", akinek fô színmûvét késôbb Arany János részben átdolgozta, viszont gazdag irodalma van annak, hogy melyik a tökéletesebb: az eredeti, madáchi vagy az átdolgozott Arany-féle változat. Amit a Tragédiáról elmondott, az nyilvánvalóan nem sok újat közölt azzal a hallgatósággal, mely feltételezhetôen jól ismeri a magyar irodalom eme gyöngyszemét. Viszont újdonság lehetett számukra az a portré, mely a Madách-levelek idézése során kirajzolódott. Részben a kamasz Madách és édesanyja ellentmondásos viszonyába nyerhettünk betekintést, részben Madách és példaképei, barátai viszonyáról kaptunk érdekes információkat.

Az est keretében, mely újra a különféle mûvészetek izgalmas kombinációjává alakult, Miholcsa József Csodaszarvas címû nagyszabású fa dombormûvének részleteivel szembesült a hallgatóság. Nagy István színmûvész az alkotó eszmefuttatásának felolvasásával teremtett megfelelô alaphangulatot a mû mondanivalójának könnyebb befogadásához, majd Miholcsa értelmezte a dombormûvet.

Toru Kimora japán zongoramûvész Schumann- és Chopin- darabokat adott elô.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Lokodi Imre

Részleges törlesztés

Március 25-ig a Maros Megyei Egészségügyi Igazgatóság "csekély" 13 milliárd lejjel tartozott a gyógyszertáraknak és a központi lerakatnak. Laurentiu Petru, az egészségügyi igazgatóság fôkönyvelôje szerint a fentnevezett összeg mintegy felét, vagyis 6 milliárd 200 millió lejt a napokban átutalnak a gyógyszertáraknak és a lerakatnak.

Mörfi újabb szövegei

címmel jelent meg Kuszálik Péter második prózakötete. A kötet zömét A sarokasztalnál rovatunkban 1997 decemberéig megjelent szatirikus hangvételû írások alkotják. A könyvet szombaton, április 4-én délelôtt 11 órakor mutatják be a Bernády Kultúrközpontban.

Fotókiállítás a Várgalériában

A chisinãu-i "Kontraszt" Fotóklub bemutatkozó kiállítására kerül sor ma 18 órai megnyitóval, a marosvásárhelyi Fotóklub Várgalériájában. A kiállítást Cornel Moraru, a Maros Megyei Mûvelôdési Felügyelôség fôfelügyelôje és Török Gáspár, a marosvásárhelyi Fotóklub alelnöke méltatják.

Nem illetékes a Román Vöröskereszt

Az utóbbi napokban sajtókiadványok, rádió- és televíziós közlemények és hírügynökségek által közzétett hír, miszerint tíz kelet- és közép-európai ország azon állampolgárai, akik üldöztetést szenvedtek a náci hatalom idején, a német államtól személyenként 1000 márkás kártérítést kapnak, országunkra vonatkoztatva a Román Vöröskereszt közvetítésével. Rusu Romulus, a Vöröskereszt Maros megyei kirendeltségének igazgatója az élénk érdeklôdésre leszögezte, hogy a Román Vöröskereszt nem illetékes a szóban forgó ügy lebonyolításában.

Emlékkiállítás

Gheorghe Elisabeta és David mûgyûjtôk közremûködésével a marosvásárhelyi Artis galériában (Eminescu utca 1. szám) április 4-én, szombaton megnyílik a Simion Lucaciu emlékkiállítás.

Még mindig farsang?

Április 3-án, pénteken este 8 órától Désfalván vendégszerepel a Maros Mûvészegyüttes. Vasárnap este 8 órától pedig a mikefalviak látják vendégül a vásárhelyi táncosokat. Mûsoruk még mindig Magyarország legszebb táncaiból, valamint a farsangi szokásokból álló válogatás. Énekel Víg Ágnes, Hunyadi Csilla, Zsombori Róbert. Zenekarvezetô: Koszorús Kálmán.

Szakelôadókat képeznek

Az éven keresztül heti rendszerességgel tartanak felkészítôt szakemberek marosvásárhelyi középiskolákban A nemzés egészségtana és a szexuális nevelés címmel. A Bolyai, Unirea, Egészségügyi és az Elektromaros líceumokban sorra kerülô elôadásokon felhasznált tan- és szemléltetô anyagokat a bukaresti Fiatalok és Fiataloknak Alapítvány szolgáltatja.

Baleset Ákosfalván

Egy személy súlyos, kettô pedig könnyebb sérülést szenvedett hétfôn Ákosfalván, egy közúti balesetben. Lepãdatu Dan Cristian brassói autós a túlzott sebességbôl nem csökkentett, egyik kanyarban frontálisan ütközött egy szembôl érkezô személygépkocsival. A sepsiszentgyörgyi gépkocsivezetô, Kelemen Antal és fentnevezett megúszta könnyebb sérüléssel, ám utóbbi utasát, Kelemen Juditot súlyos sérüléssel szállították kórházba.

Húsvéti tojások

A Lorántffy Zsuzsanna Nôegylet a marosvásárhelyi Apolló-házi székhelyén szombat délelôtti megnyitóval kiállítást szervez húsvéti tojásfestési motívumokból.

Jöhet az aszfalt

A napokban fejezték be a dicsôszentmártoni Reiser aszfaltgyártó cég általános javítását. Így már van remény arra, hogy valamelyest jobb utakon járjanak a dicsôiek. A város alpolgármesterének elmondása szerint rövidesen hozzálátnak az utcatesteken tátongó tengelytörô gödrök befoldásához, de ezzel nem merül ki az útjavítás, ezt követôen ugyanis két, vezetékekkel teljesen ellátott utcát aszfaltoznak le mintegy kilométeres vagy ötszáz méteres szakaszon.

Országos hírek

Hírszerkesztô: Bölöni Domokos

Ötéves a Pallas-Akadémia Kiadó

Az évforduló alkalmából Új könyvmûhely címmel ünnepi kiadványt jelentet meg a kiadó, melyben harminc szerzôtôl közöl többnyire eddig meg nem jelent írásokat. Az ünnepélyes könyvbemutatót április 3-án, pénteken tartják a csíkszeredai polgármesteri hivatal dísztermében, délután öt órai kezdettel. A kötetet Nagy Miklós Kund mutatja be, a szerzô mûveibôl Nagy István színmûvész ad elô. A kiadónál megjelent köteteiket dedikáló szerzôk között találjuk többek között Sütô András, Domokos Géza, Egyed Ákos, Ferenczes István, Fodor Sándor, Kányádi Sándor, Kozma Mária, Lôrincz György és Páll Lajos nevét.

Minden drágul

Idén januárban a posta és a távközlési szolgáltatások ára emelkedett a legtöbbet, hozzávetôleg 66,8 százalékkal. A víz, a csatorna- és a köztisztasági szolgáltatások tavaly decemberhez képest, idén januárban 4,1 százalékkal kerültek többe, a higiéniai és kozmetikai szolgáltatások 4,6 százalékkal, a filmszínházak, múzeumok, színházak belépôdíja pedig három százalékkal emelkedett. Januárban, decemberhez képest csupán a vasúti és légi szállítások ára nem változott (de most már a vasút is drágább), a legkisebb áremelkedést pedig a városi és közúti szállításban, valamint az egészségügyi szolgáltatásokban jegyezték fel, 1,6 és 1,8 százalék között.

Tartozásaink

Románia hosszú- és középlejáratú külföldi tartozásai tavaly decemberben 8,228 milliárd dollárt tettek ki, az elôbbi hónaphoz képest 41 millió dollárral, illetve 0,5 százalékkal kevesebbet.

Megy a fémipar

Az Állami Tulajdonalap kedden eladta az ARTROM Slatina vállalatnál állami tulajdonban levô részvények 58 százalékát, elindítva ezel a fémipari társaságok privatizálási folyamatát. A részvényeket a brit MIXASSET Ltd. vásárolta meg. Sorin Dimitriu ATA-elnök szerint idén 22 fémipari vállalatot magánosítanak. Az ARTROM-ügylet értéke 17 millió 200 ezer dollárt tesz ki.

Júniusban polgármestert választ Bukarest

Elôreláthatólag június 10. és 15. között választ új polgármestert a fôváros a lemondott Victor Ciorbea helyére. A koalíció külön törvénymódosítást léptetett életbe, amelynek értelmében fel lehet függeszteni egy választott helyi tisztség gyakorlását egy kormányzati megbízatás idejére. Ezért nem került sor polgármester-választásra Ciorbea miniszterelnöki kinevezése után, de az elôírás megosztotta a kormánypártokat, és a demokrata párt legutóbb épp ezért szavazott a törvénymódosítás ellen. A hivatalos választási kampány 45 napig fog tartani. Viorel Lis legvalószínûbb vetélytársa az SZDRP részérôl Sorin Oprescu, a demokraták részérôl pedig Traian Bãsescu lesz.

Kommunista gyôzelem Moldovában

A Moldovai Kommunista Párté lesz a legnagyobb képviselôcsoport az újonnan választott chisin_ui parlamentben. A kommunisták, akik a fordulat óta most elôször vettek részt parlamenti választásokon a volt szovjet köztársaságban, a március 20-i választásokon a szavazatok 30,01 százalékát szerezték meg, ami 40 képviselôi helyhez juttatta ôket a 101 tagú parlamentben. Második helyen a Moldovai Demokratikus Konvenció végzett, a szavazatok 19,42 százalékával, és ez 26 mandátumot jelent. A Választási Tömb és a Virágzó Moldováért a voksok 18,6 százalékát tudhatja magáénak, ez 24 képviselôi hely megszerzéséhez volt elég. A Demokratikus Erôk Pártja 8,84 százalékkal 11 helyet kap a törvényhozásban.

Az elsô magyar—román borverseny

Borversenyt rendez a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplô pécsi Magyar—Román Baráti Társaság június 24— 25-én. A borversenyt összekapcsolják a résztvevô magyar és román szôlôsgazdák szakmai találkozójával, melyet a Villány-Siklósi történelmi borvidéken tartanak. Az elsô magyar—román borversenyre a két ország bortermelô szôlôsgazdái, társaságai és szôlész-borász intézményei is benevezhetnek. Azok is elküldhetik legjobb boraikat, akik személyesen nem tudnak megjelenni. A romániai résztvevôk szállását és étkezési költségeit a társaság fedezi. Jelentkezés: Pécs, Janus Pannonius utca 15, vagy: Sellye, Édesanyák útja 28. Telefonon a 72/321— 933-as pécsi számon magyarul, a 73/480— 5900es sellyei számon pedig románul kérhetô részletes tájékoztatás a részvétel feltételeirôl, valamint a programról.

Pannónia dicsérete

A Költészet Napja alkalmából ünnepi mûsorral ajándékozza meg a Vajdaságban élô magyarokat a Fôpolgármesteri Hivatal. A Pannónia dicsérete címû programmal április 3-án az újvidéki, másnap a zentai, majd vasárnap a szabadkai színházban lép fel Becze Gábor, Galkó Balázs, Gryllus Dániel, Hobó, Jordán Tamás, Márta István és Radványi Balázs.

Kánikula Washingtonban

Rekkenô hôség árasztotta el az utóbbi napokban az amerikai fôváros környékét, sorra döntve az eddigi csúcsokat. Több körzetben 34— 35 fokra kúszott a hômérô higanyszála, arra késztetve a lakosságot, hogy gázkazánok helyett a léghûtôket vegyék igénybe. A tavaszi kánikula, a nyárias hôhullám váratlanul, szinte minden átmenet nélkül támadott, miután hetekig borongós, télutóra emlékeztetô idôjárás uralkodott, és a hômérséklet alig emelkedett 10— 15 fok fölé. A meteorológiai intézetek szerint a szokatlanul meleg frontot az Atlanti-óceán felôl érkezô magas nyomású légáramlatok okozták. A tikkasztó, párás idô hatására a hôségérzet még nyomasztóbb volt, ezért aztán az elmúlt hét végén mindenki menekült a hôség elôl, a hegyekbe, az óceán partjára vagy közparkokba, múzeumokba. A hét második felére állítólag megérkezik a "felmentô felhôsereg", és zivatarok kíséretében hideg levegô áramlik a térségbe, jóval 20 Celsius fok alá csökkentve a hômérsékletet.

Leánykereskedôk Budapesten

Leánykereskedô szervezetet lepleztek le Budapesten. Az osztrák állampolgárságú P. Walter zuglói lakásában 17— 19 éves román, szerb és ukrán lányokat dolgoztatott prostituáltként. A magyar és az osztrák rendôrség együttmûködésével leleplezett P. Walter lakásán a házkutatás során a lányok adatait tartalmazó több száz kartont találtak a rendôrök. A hölgyeket azzal csábították Magyarországra, hogy innen Nyugat-Európába, fôleg Ausztriába, Svájcba és Olaszországba viszik baby-sitternek. P. Walter magyar lányokat is utaztatott Ausztriába, akik call-girlként és táncosnôként dolgoztak. Ezek tudatában voltak annak, hogy milyen munkát kell végezniük. Az osztrák férfit magyar élettársa segítette.

Hirtelen olaszok

Az Olasz Újságíró Szövetség (FSNI) egynapos sztrájkja következtében kedden hírek nélkül maradtak az olasz olvasók. Néhány kivételtôl eltekintve nem jelentek meg a napilapok, a rádió és a tévé hírmûsoraiban pedig a legfontosabb közérdekû információk mellett csak a FSNI közleménye kapott helyet. Az újságírók szakszervezete a kiadók szövetségével áll harcban, azt követeli, hogy valamennyi szerkesztôség, illetve valamennyi újságíró egységes szakszervezeti védelemben részesülhessen.

Copyright © Népújság - 1998