LXII. évfolyam 55. (17442.) sz.

2010. március 8., hétfõ

Internetes olvasóink figyelmébe!

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 1,50 euró. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 27 RNCB 0188034969090003 - euró; RO 97 RNCB 0188034969090004 - dollár bankszámlaszámra.

E-mail címünk: reklam@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

Virágot a társnak

Karácsonyi Zsigmond

Minden férfiban ott lakozik egy gátlásos kamasz. Azért vagyunk esetlenek, amikor kedveskedni akarunk, mert a fiúknak nem illik kimutatni az érzelmeiket. Ráadásul itt van ez a kétes származású nônap, amivel nem tudunk mit kezdeni. Hiába keresnénk a néphagyományok gyûjteményében, ott nem található. Ugyanis a piros szíves valentinezéshez hasonlóan végsô soron ez is amerikai importcikk egy kis munkásmozgalmi mázzal meglocsolva. Százötvenhárom évvel ezelôtt New York utcáin a textilipari munkásnôk a magasabb fizetésért és emberibb munkakörülményekért tüntettek. Ez a kiindulópont. Vagy mégse? Századok és kultúrák változó erkölcse ritkán talált megoldást a nôk azon vágyára, hogy egyenlô jogokkal és lehetôségekkel éljenek a társadalomban. Hiába voltak sikeres nôi uralkodók, a gyengébbik nemnek titulált asszonysereget a tûzhely és a gyerekágy mellé számûzték. Férfias szüfrazsettek az ipari forradalom melléktermékeként megalkották a modern nô prototípusát. Ugyanakkor nem vették észre, hogy nehezen megválaszolható dilemma elé állították a lányokat. A férfiakkal versenyre kelve karriert építsenek, vagy családanyaként robotoljanak?! A kért egyenlôség még jobban elmélyítette az egyenlôtlenséget, mivel több terhet kell viseljenek. Ezért dívik már mifelénk is a szinglimodell, és egyre alacsonyabb a gyerekvállalási kedv. Az elöregedô nemzeteknek a bevándorlók biztosítják a népességszaporulatot és az aktív munkaerô megfelelô arányát. Ugyanakkor az is igaz, hogy még az unióban sincs egyenlôség a nemek között a társadalom számos területén. Például a nemek közti bérolló átlagosan 18 százalékos. Pénteken az Európai Bizottság politikai nyilatkozatban hangsúlyozta a gazdasági függetlenség, a nemek közti munkaerôpiaci és döntéshozatali esélyegyenlôség szükségességét. A nyilatkozat síkra száll a nemi indíttatású erôszak felszámolása mellett. Jól hangzó politikai nyilatkozatokban nincs hiány, de talán létezhet egy harmadik út is. Legyünk valódi társak. Ne csak az udvarlás idôszakában – amikor a hormonok dobolása vitustáncot járat érzelmeinkkel – hanem az együttlét éveiben is. A mifelénk divatossá váló keleti kultúrákban a férfira és nôre úgy tekintenek, mint az egész két egyenlô felére. Egyik a másik nélkül soha nem lehet teljes. A mai napon egy szál virággal ezért is ajándékozzuk meg nôtársunkat. Legyen az életünk párja, családunk tagja, vagy munkatársunk.

Honfoglal a hálónemzedék?

Nagy Székely Ildikó

Új terek a láthatáron

"Dél-Afrikában a McDonalds legnagyobb vetélytársa nem a Burger King, hanem a Vodafone. A szegény gyermekek inkább egy étkezésrôl mondanak le, mint egy telefonhívásról" – ezzel az idézettel mutatta fel az Új média konferencia egyik fôszereplôjének, a netgenerációnak virtuális névjegykártyáját a másfél napos ülésszak egyik "házi" elôadója, Sántha Ágnes egyetemi tanársegéd, doktorandusz. A digitális világba beleszületett – Pletl Rita egyetemi docens által
"digitális bennszülötteknek" nevezett – új nemzedék számos szempont szerint – globális értelemben és földrajzilag behatárolt, illetve "kor-osztályozott" kategóriákban is – reflektorfénybe került. Sántha Ágnes elôadásában a munkaerô-piacon színre lépô netgenerációt, annak munka során hasznosítható kompetenciáit, illetve a jelenlétében kialakuló új munkakultúrát körvonalazta, mellyel párhuzamosan új, együttmûködésen alapuló munkaadó-munkavállaló viszony is létrejön. A bemutató során a netnemzedék két ellentétes megítélése is kifejezésre jutott: egyrészt a világháló töredékes világában ôshonos fiatalok munkaerkölcsét megkérdôjelezô kritika, másrészt az a nézôpont, mely szerint a sikert és a kreativitást elôdeinél fontosabb munkaértéknek tartó új generáció képes a társadalmi újításra. Tôkés Gyöngyvér egyetemi adjunktus az erdélyi magyar diákok netes létének minôségét – azaz digitális mûveltségét – részletezte egy múlt évi – három megye tíz iskolájában végzett – közvélemény-kutatás eredményei alapján. A felmérés során kiderült, hogy a diákok leginkább passzív felhasználói az internetnek – virtuális társalgásban, böngészésben mindannyian nagyon jók –, amikor azonban célirányos tevékenységekrôl – például letöltésekrôl – van szó, a felhasználók száma csaknem felére csökken, a zenés, filmes és egyéb tartalmakat ugyanis rendszerint a csapatvezérek "halásszák ki" és adják tovább a világhálóról. A bonyolultabb szellemi munkát, kreativitást igénylô, a saját belsô világ netes kivetítésére irányuló mûveletek – a blogolás, honlapszerkesztés – csupán a fiatalok 20, 25 százalékánál érhetôk tetten. A kutatás eredményeinek egyik érdekessége, hogy a 7–8.-os diákok ügyesebb, kreatívabb felhasználók a 11–12.-eseknél. Az egyik legfontosabb következtetés a tanulmányi eredmény, illetve a digitális mûveltség fordított korelációja. Ez az elôadó szerint azzal magyarázható, hogy a szenvedélyes netezôk – a városi középiskolás fiúk – más értékrenddel rendelkeznek, mint a hagyományos jó tanulók. Pletl Rita egyetemi docens az erdélyi magyar tizenévesek média-szövegértési képességérôl értekezett. Az elôadó egy tavalyi kutatás eredményeire alapozta következtetéseit, melyek alátámasztották az elôzetes feltevést, miszerint hiába épít arra az iskola, hogy az új média adta lehetôségek birtokában a diákok önálló módon olvasással tanuljanak. A médiaszöveg "megszelídítésére," a szövegben rejlô információk megszerzésére ugyanis többnyire képtelenek a digitális világ bennszülöttei, olvasási kedvük pedig olyan csekély, hogy már nem is mérhetô. A moderáló szerepét ebben a szekcióban betöltô Zsélyi Ferenc, a Dunaújvárosi Fôiskola tanára az értékelési szempontok módosításának szükségességét vetette fel az elôadás végén, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy míg a diákok hagyományos értelemben írástudatlanok, a pedagógusok digitális analfabéták. A konferencián az online és offline terek együttélése is többször megfogalmazódott. Legkonkrétabban talán Herendy Csilla, a budapesti Corvinus Egyetem tanára vont párhuzamot a valós és virtuális térformák között, a kétféle tájékozódás közös kellékeivel bizonyítva, hogy " eligazodni egy honlapon semmivel sem jelent különb feladatot, mint eligazodni egy lakásban vagy akár egy nagyvárosban." Az említettek mellett számos izgalmas, filozófiai mélységeket is érintô, illetve szemléltô anyagban gazdag elôadás hangzott el mindennapi és idôn kívüli tereinkrôl, valós és vélt létformáinkról. Szervezôk, meghívottak és – semmiképp sem utolsósorban – a közönség becsületére válhat, hogy az Új média-terek konferencián még a kávészünetek utáni percekben sem embertelenedett el a tér.

Antonescu maradt a liberálisok elnöke

Crin Antonescut visszaválasztották a PNL elnökévé az alakulat szombati kongresszusán, ahol 986 küldött szavazott rá, míg ellenjelöltjét, Ludovic Orbant 357-en támogatták a számlálóbizottság hivatalos bejelentése szerint.

A szavazócédulák újraszámolása során az ellenôrzôbizottság tagjai több érvénytelen szavazatot találtak, mint az elsô számlálásnál.

Az Antonescu melletti szavazás tulajdonképpen az általa javasolt vezetôség melletti voks is volt.

Csatát nyert borlovagok

Vajda György

Megadták a módját a Kis-Küküllô Menti Szôlészeti Társaság által Balavásáron szervezett 14. borversenynek. A találomra betévedt vendég igencsak elcsodálkozott volna azon, hogy komoly emberek milyen középkori hagyományt elevenítenek fel talárba öltözve egy boroshordó felett suhogtatott kardvágással. A felnôttek eme játékának igen komoly vetülete van, hiszen a kora középkori lovagrendek mintájára létrehozott borlovagrendbe csak azok kerülhetnek be, akik igen sokat tesznek Bacchus nedûje kultúrájának népszerûsítéséért.

Másról nem is szólhatott volna az a borverseny, amelynek immár másfél évtizedes hagyománya van vidékünkön, hiszen az Erdély lankái között megtelepedett ôseink is termesztettek már itt szôlôt. Nem kívánunk Kis-Küküllô menti bortörténetet írni, csupán jelezzük, hogy a hétvégi seregszemle igazolja, a sokat megért szôlô és bortermelô hagyomány feléledni látszik a kollektív gazdaság, majd a rendszerváltást követô ködös földreform, no meg a jelenlegi gazdasági válság okozta igen hosszas Csipkerózsika-álmából. S ha a Kis- Küküllô mentiek az ógörögök szent nedûjével még nem tudnak bekopogni az Európai Unió híres bortermô vidékei klubjába, de jó úton vannak, hogy elismert, karakteres, tájjelleggel rendelkezô borokat állítsanak elô. Legalább is, többek között, ez volt a következtetése Kunszeri Miklósnak a budapesti Mezôgazdasági Szakigazgatósági Hivatal borászati fôfelügyelôjének, a zsûri elnökének, aki kiértékelôjében elmondta, "hál’istennek nem volt könnyû dolguk" és igazán nagy szakmai kihívást jelentett a zsûrizés, hiszen 182 borfajtát kellett mérlegelniük, ami legnagyobb igyekezetük ellenére, minden szaktudásuk mellett, több mint hat órát tartott. Örömmel állapították meg, hogy a nagy kínálat és annak ellenére, hogy a szakmai mércét az elôzô rendezvényekhez képest fennebb emelték, a borok 70%-át kitüntették: 65 bronz, 64 ezüst, 12 arany és egy nagy aranyéremmel díjazott borért vehették át az elismerô oklevelet a gazdák. Az is kiemelendô – mondta a szakember –, hogy a 13 aranyérmes bor 10 településrôl, különbözô pincészetbôl származik. Kunszeri Miklós elmondta, többször volt a Kis- Küküllô menti borversenyek zsûritagja, így alkalma volt idôben is követni, miként javítják fel a borok minôségét a termelôk. Az idén idôben fejtett, szûrt, fényes borokat hoztak, valamennyinek jellegzetes fajtára jellemzô illata volt, ami azt jelenti, hogy tudatosan használták a fajtaélesztôket. Látszott, hogy sokan befektettek a technológiákba, s ezért sikerült a minôséget is javítani. A borász a tájjelleget emelte ki, hiszen az Európai Unió egyik ajánlása szerint 2011-ig le kell írni az adott termôterület jellegzetességeit, mert ennek alapján lehet csak bejegyeztetni, levédeni a tagországokban a tájborokat. Ennek alapján teremthet magának helyet a Kis- Küküllô menti bor a hazai és a világpiacon. A szakmai, minôségi feltételek adottak – mondta Kunszeri Miklós.

Az oklevélosztást megelôzôen Sagyebó István, Balavásár polgármestere köszöntötte a jelenlévôket. Elmondta, már Orbán Balázs is feljegyezte, hogy ez jó bortermô vidék. S bár a rendszerváltás után "eltûnt" mintegy 100 hektár szôlôs, örömmel tapasztalja, hogy több fiatal fogott hozzá új szôlôtôkék telepítéséhez, bortermeléshez. S az, hogy folyamatosan javul az itt termelt borok minôsége, ennek a rendezvénynek is köszönhetô.

Üdvözölte a meghívottakat dr. Mádli Zsolt, a testvértelepülés Fót polgármesterét, aki elmondta, kolozsvári születésû, így mind Erdélyben, mind az anyaországban otthon érzi magát. Kulcsár Lajos fóti lelkipásztor Vörösmarty Mihály: Fóti dal címû versébôl idézett.

Mindezek mellett azonban a nap fénypontja az újabb borlovagok avatása volt. A ceremóniát Bíró Mária, a Magyarországi Borlovagrendek Országos Szövetségének titkára végezte. Elmondta, valóban évszázadokra visszanyúló hagyománya van a borlovagrendeknek, hiszen a 13. században a német lovagrendek mintájára jöttek létre. Azok hûségét, odaadását, szakmai tapasztalatát értékelik, akik a bor kultúrájának népszerûsítéséért munkálkodnak. A Kis-Küküllô Kokeltal Borrend új lovagjai nemcsak az esküvel fogadták azt, hogy megérdemelték a kitüntetést, hanem gyakorlatban is bizonyítaniuk kellett "hozzáértésüket". S tették mindezt úgy, hogy a közönség elôtt leszívtak a hordóból egy üveg bort, amelyet annak rendje és módja szerint palackoztak és felcímkéztek. A kard néhány másodpercig Náznán Jenô agrármérnök, a megyei mezôgazdasági igazgatóság volt vezérigazgatója, dr. Madaras Sándor idegsebész és Sagyebó István Balavásár polgármesterének vállán pihent meg.

A programot színesítette még a borárverés. Seprôdi József értékes óborait helyezte kalapács alá. S hogy minden a hagyományokhoz híven történjen, a szászcsávási cigányzenekar késô estig szolgáltatta a jó muzsikát.

Díjazták a matematikaverseny nyerteseit

-vagy-

Péntek délután szülôk, tanárok jelenlétében a marosvásárhelyi Bolyai Farkas líceum dísztermében díjazták a Zrínyi Ilona és a Gordiusz matematikaverseny megyei fordulójának nyerteseit. Bálint Attila Sándor, a Mûvészeti Líceum matematikatanára, a vetélkedô szervezôje elmondta, a kecskemétiek által kezdeményezett megmérettetésre az idén 300-zal több diák jelentkezett, mint tavaly, mintegy 2800-an iratkoztak fel, majd az influenza és különbözô okok miatt 2604-en maradtak versenyben a harmadik és nyolcadik osztályosok közül. A pontszámok alapján az évfolyamonkénti elsô tíz tanuló kapott oklevelet és könyvjutalmat, ugyanakkor a csapatokat és a felkészítô tanárokat is díjazták. Több könyvkiadó és médiaképviselô mellett a Népújság is támogatta a rendezvényt.

A diplomák kézbesítése elôtt a teremben levôk egyperces néma csenddel emlékeztek a napokban elhunyt Donáth Árpád volt fôtanfelügyelô- helyettesre, majd Bandi Árpád matematikatanár Bolyai szellemiségének ôrzésére ösztönözte azokat a gyerekeket, akik e tudományágban jeleskednek. Ugyanakkor Vass Edit, a mûvészeti líceum zenetanárának tanítványai Sosztakovics-mûveket adtak elô és Gânta Vasile szaktanfelügyelô is gratulált a gyerekeknek és a tanároknak.

A könyvek és az oklevelek mellett az idéntôl elôször kiosztott Vándorkupát a Bolyai líceum diákjai vehették át. Tizenhárom diák képviseli majd megyénket az áprilisban Székesfehérváron sorra kerülô országos döntôn.

Románia akkor lép elôre, amikor a romániai magyarság

Mózes Edith

A legutóbbi Szövetségi Képviselôk Tanácsa egyhangúlag támogatta Takács Csabát, aki a miniszteri mandátuma miatt lemondott Kelemen Hunort helyettesíti és végzi az ügyvezeto elnöki teendôket. A megbízott ügyvezeto elnök a Népújság kérdésére kijelentette: legfontosabb feladatának a szervezetépítést tekinti, mert erôs RMDSZ-re van szükség, egy olyan RMDSZ-re, amelyet a romániai magyarság is elfogad, magáénak érez.

Erôs RMDSZ-re van szükség, hangsúlyozta, de ezért az erôs RMDSZ-ért dolgozni kell. Itt az ideje, hogy szervezetépítéssel, közösségépítéssel foglalkozzunk, és eljött az ideje annak, amikor újra és újra el kell mondanunk azt, hogy a romániai magyarságnak az RMDSZ-be vetett hite nemcsak attól függ, hogy mi tudjuk, hogy dolgozunk, de ezt hitelesen, munkánkkal, kommunikációnkkal, a közöttük való mindennapi jelenléttel el is tudjuk fogadtatni.

A továbbiakban arról beszélt, hogy az elmúlt húsz év megtanította: annyira eredményes az erdélyi, romániai magyarság, annyira tudott elôrelépni, annyit tudott megvalósítani, amennyi az RMDSZ erejébôl futotta, nem egyedül, hanem a romániai politikai pártokkal, mikor egyikkel, mikor a másikkal, illetve akkor, "amikor az érdekeinket meg tudtuk fogalmazni, akkor, amikor mások érdekeit össze tudtuk hangolni a miénkkel, egymás mellé tudtuk tenni ezeket a közös érdekeket".

A szervezet elmúlt húsz évére visszatekintve jelentette ki: – Akkor, amikor az RMDSZ, amikor a romániai magyarság elôrelépett, Románia is elôrelépett. Lehet, hogy ha jobban ránk hallgatnak már a ’90-es évek elején, amikor az alaptörvényt megfogalmaztuk és az elsô Alkotmányt jóváhagytuk, Románia, és talán mi is, sokkal elôbbre lennénk. Nyilván, nekünk nem az a dolgunk most, hogy a múlt sebeit borogassuk, hanem az, hogy tudatosítsuk elsôsorban a romániai magyar közösségben, ám ugyanakkor a demokratikus román pártokban is, hogy mi akkor lépünk elôre, amikor Románia, de ez fordítva is igaz. Vagyis Románia is akkor lép elôre, amikor a romániai magyarság. Véleményem szerint ezt kell tudnunk közvetíteni elsôsorban választóink felé, másodsorban mindenkori koalíciós partnereink vagy ellenzékben szövetségeseink irányába, és nem utolsósorban a magyarországi politikai pártok, illetve a nemzetközi politika irányába, ahol az RMDSZ szintén jelen van.

Tehát úgy foglalhatnám össze, hogy erôs RMDSZ-re van szükség, ezért az erôs RMDSZ-ért dolgozni kell, ezt kell kiépíteni az elkövetkezendôkben. Öt választáson vagyunk túl, most már itt az ideje, hogy szervezetépítéssel, közösségépítéssel foglalkozzunk, és eljött az ideje annak, amikor újra és újra el kell mondanunk azt, hogy a romániai magyarságnak az RMDSZ-be vetett hite nemcsak attól függ, hogy mi tudjuk, hogy dolgozunk, de ezt hitelesen, munkánkkal, kommunikációnkkal, a közöttük való mindennapi jelenléttel el is tudjuk fogadtatni, nyilatkozta Takács Csaba megbízott ügyvezetô elnök.

Tiltakozó megmozdulásokra készülnek a pedagógusok

(MEDIAFAX) – A Tanügyiek Országos Szövetsége (FEN) elkezdi a tiltakozásokat, amelyek általános sztrájkba torkollhatnak, mivel az egységes bérezési törvény alkalmazása nyomán csökkentek a fizetések, nem kapnak meg bizonyos pótlékokat, és nem értenek egyet a tervezett elbocsátásokkal.

A tiltakozásokról szóló döntést a FEN pénteki rendkívüli kongresszusán hozták meg. A szakszervezetisek elégedetlenek a 2009/114-es sürgôsségi rendelet elôírásaival, a fizetések csökkenésével az egységes bérezési törvény alkalmazása nyomán, valamint azzal, hogy bizonyos, a kollektív munkaszerzôdésben rögzített pótlékokat nem kapnak meg – áll a szakszervezeti szövetség vasárnapi közleményében.

A FEN kéri továbbá a 2010/1-es sürgôsségi rendelet törlését, mivel az sérti a közszférában a fizetésekrôl szóló tárgyaláshoz való alkotmányos jogot, elégedetlenek amiatt, hogy bizonyos – bérezési jogokról szóló – bírósági ítéleteket nem alkalmaznak, nem értenek egyet a tanügyi intézmények összevonásával, az osztályok létszámának növekedésével, a fejkvóta-finanszírozás alacsony mértékével. A tiltakozásokhoz hozzájárult még az oktatás jelentôs alulfinanszírozása, a tanügyi szakszervezetek lejáratása a jelenlegi hatalom és a minisztérium képviselôinek egyes sértô, felelôtlen és provokatív kijelentései révén. A tiltakozó megmozdulások ütemtervérôl a FEN a többi tanügyi szakszervezeti szövetséggel közösen dönt.

A FEN tagjai ugyanakkor részt vesznek az állami ágazat szakszervezeteit tömörítô Alfa Kartell szövetség tiltakozó megmozdulásain és mihamarabb találkoznának az oktatási minisztérium képviselôivel, hogy az ágazat problémáiról tárgyaljanak.

Ugyanakkor a honatyák támogatását kérik olyan törvények elfogadásában, amelyek az oktatásügyi problémák megoldásához járulnak hozzá. A Tanügyiek Szabad Szakszervezete az országos közgyûlés jövô heti ülésén dönt az esetleges tiltakozásokról.

Melania Vergu szerint a tanügyi fizetések nem csökkennek az egységes bérezési törvény alkalmazása révén, nem lehet több tízezres elbocsátásokról beszélni, a fejkvóta-rendszer bevezetése pedig a pénzek hatékonyabb felhasználását célozza.

Az elbocsátások pontos mértékét Vergu szerint csak augusztus 31. után lehet majd tudni.

Az oktatási minisztérium képviselôivel folytatott tárgyalások során a tanügyi szakszervezetek elégedetlenségüket fejezték ki a 114-es sürgôsségi rendelettel szemben, azt állítva, a tárcának nincsenek pontos adatai, így nem lehet érdemben tárgyalni a jogszabály által elôírt intézkedésekrôl. Az oktatási minisztérium szerint az elemzések során megállapították, hogy a 2009/114-es sürgôsségi rendeletet szeptember elsejétôl lehet majd alkalmazni. A tárca szerint a tanfelügyelôségek által közölt adatokból az derül ki, hogy helyi szinten lehet olyan intézkedéseket hozni, amelyek a közpénzek hatékonyabb elköltését és az oktatás minôségének megôrzését célozzák.

Rajzadag a fejnek

Nagy Botond

Könczey Elemér tárlatáról

Nem vidám vasárnap, hanem vidám csütörtök, amelyen nem csarnokot, hanem a Bernády Ház emeleti galériáit töltötték meg a szép számban jelen levô érdeklôdôk. Cél és eszköz ezúttal nem a mûvészet, annak is egyik – az alkotó szerint – legkönnyebb mûfaja, ami azért nem is annyira egyszerû: Fejadag címmel nyílt meg Könczey Elemér grafikus, karikaturista tárlata, amelyen a Kolozsváron élô mûvész második kötetét is bemutatták. A Bernády György Alapítvánnyal és a Kvart Egyesülettel társszervezô Marosvásárhelyi Kulturális Központ nevében – házigazdaként Orbán János köszöntötte a jelenlevôket, és elmondta: a vándorkiállítás kilencedik helyszíne Marosvásárhely, olyan kisvárosok után, mint Budapest avagy Kolozsvár. A tárlat ugyanakkor fordulópont is a központ életében, a tavalyi Barokk év után az elsô kiállítás, amelyet megszerveztek.

A méltató, Szabó Róbert Csaba, a Látó fôszerkesztô-helyettese az irodalmat hasonlította össze a rajzmûvészettel, azon belül Könczey Elemér alkotásaival: – A karikaturista egészen úgy viselkedik, mint egy író, el akarja venni más ember kenyerét. Olyan és akkora tömörítéssel alkot, amit egy író is megirigyelhetne. Tömören, velôsen szólni: nagyon kevéssel sokat mutatni. Ez valósul meg itt. A történetek egyetlen képben állnak meg elôttünk. Igazi karakterek vannak ezeken a rajzokon, akik bármikor regényhôsök lehetnének. Örkény szerint a szatíra plusz líra egyenlô a groteszkkel. Könczey Elemér rajzain mindkettôt gyakran felfedezhetjük. Ezek a mûvek tömör gyöngyszemek.

Szabó Róbert Csaba méltatását követôen Zsók Levente humorista, a Könczey- turné örök vendége szórakoztatta a nagyérdemût, majd maga az alkotó mutatta be 365 rajzát tartalmazó kötetét, illetve árult el humorban fogant, vetített képes, öniróniától sem mentes elôadásában különbözô mûhelytitkokat. Mint megtudtuk, a Krónika munkatársaként tíz éve rajzol sajtókarikatúrákat, eddig háromezernyi rajza jelent meg. A karikatúrának három fô összetevôje van: a rajz, a téma és az ötlet, a poén.

- A rajz leegyszerûsített, részletszegény, jellemzô rá a szöveg- és képzettársítás. Igyekszem szövegmentes, globalizált karikatúrákat rajzolni, amelyeket a földkerekség kilencven százalékán megértenek az emberek. A téma nem az utcán, hanem bennünk hever. A sajtókarikatúrák mindenrôl szólnak. Ha a tabutémákra csak rávilágítok, az már éppen elég. A poén: ez a rész az, amely kötelezô. Ha ez nincs, akkor nincsen karikatúra. Sokszor kérdezik tôlem, honnan merítek ötletet a nap mint nap más rajzhoz. Einstein szerint a világegyetem és az emberi hülyeség végtelen, noha az elôbbiben nem biztos. Mindig van, amit kikarikíroznom. Kosztolányi szerint a legjobb múzsa a határidô, és igazat adok neki is.

Ami a kötetet illeti, az év minden napjára van benne egy rajz, hiszen a napi humoradagunkra szükség van. De nem szabad egy nap alatt végigolvasni, csak adagolva. A könyv formája praktikus, bosszantó és jelképes. Praktikus, mert kicsi, befér a zsebbe, a kesztyûtartóba. Bosszantó, mert kilóg a könyvespolcról. Jelképes, mert nem lehet sehova sem rendesen elhelyezni, mindig útban van. És ez a karikatúra egyik legfontosabb jellemzôje: nemcsak nevettet, hanem figyelmeztet is.

Fél évszázados magyar középiskolai oktatás Segesváron

Antalfi Imola

Ünnepeltek a Gaudeamus Házban

A segesvári magyar nyelvû középiskolai oktatás 50. évfordulóját egyhetes rendezvénysorozattal ünnepelték, a Gaudeamus Házban. A Mircea Eliade líceumban 1960-ban sikerült elsô alkalommal a román tagozat mellett egy magyar tagozatos osztályt is beindítani, és 20 év óta folyamatosan két magyar tannyelvû osztály végez itt.

"Segesvár ezen a héten születésnapot ünnepelt, a magyar nyelvû középiskolai oktatás fennállásának 50. évfordulójára emlékeztünk" – nyilakozta a Népújságnak Tóth Tivadar, a Mircea Eliade líceum igazgató-helyettese. Az ünnepség kedden sportrendezvényekkel: kosárlabda- és futballmeccsel kezdôdött a szép számban megjelent egykori és a mostani diákok között. Szerdán szavalóversenyt szerveztek, ezúttal nem a líceum diákjai, hanem az V-VIII. osztályos diákok Petôfi Sándor vers- és prózamondó versenye zajlott. A rendezvények csütörtökön diákszínjátszó maratonnal – emlékmûsor, komédia, dráma – folytatódtak, amelyen felléptek a partneriskolák is, félórás elôadással: a kiskunfélegyházi Petôfi Sándor gépészeti szakközépiskola, a békéscsabai Evangélikus Gimnázium, a hévízi Bibó István Gimnázium és a keszthelyi Vajda János Gimnázium diákjai. Pénteken középiskolások szavalóversenye zajlott, amelybe szintén bekapcsolódtak a partneriskolák és szovátai meghívottak, délután pedig levetítették Dudás László filmjét, amelyben az iskola volt és jelenlegi tanárai, diákjai szólalnak meg. Szombaton a Gaudeamus Alapítvány Baráti Társaságának ünnepi gyûlését tartották. A társaság célja az alapítvány mûködtetéséhez szükséges anyagi fedezet elôteremtése, tagjai fôként volt diákok, de cégek is. Ezután az udvaron kopjafát avattak. A gálamûsorra este a Mihai Eminescu Teremben került sor.

Tóth Tivadarral a magyar nyelvû középiskolai oktatás múltjáról, jelenérôl és jövéjérôl beszélgettünk. "A mostani Mircea Eliade líceumban 1960-ban sikerült a román tagozat mellett egy magyar tagozatot is beindítani. Ebben a periódusban volt Kiss Dénes segesvári tanár rajoni fôtanfelügyelô és olyan volt a konjunktúra, hogy sikerült ezt átvinni, így minisztériumi határozattal 1960 ôszén indult el Segesvár történetében elsô alkalommal a magyar tagozat líceumi szinten. Egy osztállyal indult, viszont nagyon hamar két osztályra tornázta fel magát. Akkoriban megnôtt a segesvári magyar gyerekek létszáma és sokan jöttek be a városba, fôleg a környezô falvakból, szükség volt két osztályra. 1986-ban például, amikor én a líceumi tagozatba kerültem, három párhuzamos magyar osztály kezdte a IX.-et. Viszont akkor a XI. osztályba felvételizni kellett, és a három osztályból egyet hagytak érettségizni. Ezt a problémát oldottuk meg 1990-ben, amikortól ismét két felmenô osztályt tudtunk mûködtetni. Azóta folyamatosan két párhuzamos magyar osztály végez, pedig a gyereklétszám a 90-es évek elejéhez képest sokkal kisebb. A Gaudeamus Ház létrehozása szerencsés gondolat volt. Már 1998-tól, amikor önálló benntlakást tudott mûködtetni, behoztuk a vidéki gyerekeket, segítségükkel tudtuk ezeket az osztályokat fenntartani, ahol a vidéki gyerekek aránya 15-20% -os" – mondta el Tóth Tivadar. Kérdésünkre, hogy a idén ôsztôl hogyan alakul a helyzet, közölte, sokkal simábban megoldódott a magyar osztályok indítása, mint 2009-ben "Tavaly úgy jött le a papír a tanfelügyelôségrôl, hogy az egyik osztályunk nem létezik. A humán, intenzív német filológiai osztályt egyszerûen levágta a tanfelügyelôség. Akkor voltak a nagy megmozdulások, intézkedések a pedagógusszövetség, az RMDSZ részérôl, és ennek eredményeképpen sikerült visszakapni. Ha szüntetnek meg osztályokat Segesváron, ne azt, amire van igény és fôleg ne ott, ahol nincs alternatívája a magyar gyereknek. Segesváron nincs magyar szakoktatás, ha a gyerek nem jut be a líceum magyar tagozatára, rákényszerül, hogy román osztályokban folytassa tanulmányait vagy elmenjen más városba. Idén felküldtük a kéréseket két osztályra és ezt simán jóvá is hagyták. Itt nagy befolyása volt annak, hogy az RMDSZ kormányon van és a fôtanfelügyelô-helyettes, Illés Ildikó mindent megtett azért, hogy ez így alakuljon. Sôt, idén a humán osztályunkat is meg tudtuk osztani, ami azt jelenti hogy fele intenzív német és fele intenzív angol. Ez azért jó, mert vannak vidéki iskolák, ahol németet nem tanultak és ezek a gyerekek nem mertek hozzánk jönni. Most erre lehetôség adódik. Az elemi iskolákban három magyar osztály mûködik, még folynak a tárgyalások arról, hogy a következô tanévben két vagy három osztály induljon". Ami a oktatás színvonalát illeti, Tóh Tivadar úgy véli, annak ellenére, hogy szórványvidék, számtalan helyrôl, különbözô anyagi helyzetû családokból érkeznek gyermekek, eddig a színvonalat sikerült megtartani, a végzôseik több mint 80 %-a fôiskolákon folytatja tanulmányait. A líceum minden magyar oktatója szakképzett, akik az óraszámok miatt az általános iskolában és líceumban is tanítanak". És a jövô? "Optimista vagyok, úgy látom, hogy azok az elvek és az a szellemiség, amely létezett Segesváron a középiskolában, az alapok, amelyen az egész oktatási rendszer mûködött, megmaradtak. Felmérést végeztünk a következô 10 évre a gyereklétszám alakulását illetôen, errôl is tanácskoztunk a hétvégén. Úgy értékeljük, hogy tavaly és idén voltunk mélyponton, ha ezt a periódust sikerült átvészelni, reméljük, a következô években sem lesz probléma" – tette hozzá az igazgató-helyettes.

Sport

Szerkeszti: Benedek István

Kosárlabda

Ha szorul a hurok…

Talán a lehetséges utolsó pillanatban, de megtalálta a visszavágóban az idegenbeli gyôzelem kulcsát a marosvásárhelyi BC Mures férfi A osztályos kosárlabda-csapata. A temesváriak elleni hazai pályás vereséget követôen az együttesnek még úgy maradt esélye a rájátszásba jutásra, ha a hátramaradt hat mérkôzésébôl öt találkozót megnyer. Szombaton az idénybeli egyik legkategorikusabb sikerét aratta a csapat Craiován, ahol húsz ponttal verték a rangsorban gyengén álló, de a visszavágóra azért jelentôsen erôsítô házigazdákat, akiknek soraiban játszik a vásárhelyiek egykori amerikai légiósa, Bryan McCullough is. Az amerikai ezúttal is a craiovaiak legjobbja volt, de ennyi kevésnek bizonyult a folyamatosan jól teljesítô vendégekkel szemben. Igaz, a házigazdák másik sztárja, a bajnokság egyik legjobbjának számító szintén amerikai O’Bassett összekülönbözött az oltyán klub vezetôségével, és összesen 2 pontot szerzett a mérkôzésen.

Ám egy teljes harcerejû craiovai csapat sem biztos, hogy útját tudta volna állni ezúttal a vásárhelyieknek, akik az egész mérkôzésen fölényben voltak. Egy aránylag kiegyenlített nyitó játékrész után a második negyedben 9-18-ra verték a házigazdákat, és a félidôben 13 pontos elônnyel vonulhattak szünetre. A második félidô már kiegyensúlyozottabb volt, de ezúttal elmaradt a vásárhelyi rövidzárlat. Illetve a záró tíz percben azért a házigazdáknak sikerült valamivel szorosabbá tenni a mérkôzést, egészen az utolsó másfél percig, amikor a vendégek egy 13-0-s rohammal legyôzték az idegenbeli komplexust, és eldöntötték a mérkôzést. Az eredeti program szerint a közszolgálati televíziónak közvetítenie kellett volna, ám a TVR mégsem tette képernyôre a találkozót.

A marosvásárhelyiek legtöbb pontját ismét Peciukas szerezte, aki kipontozódott az utolsó percekre, a litván különítmény többi tagjának ezúttal nem ment annyira jól a játék az online közvetítés adatai szerint. Tomics jól teljesített egykori csapata ellen, míg a hazai játékosok közül Jakab bizonyult a legeredményesebbnek.

U Craiova – BC Mures 59-79 (15-19, 9-18, 15-17, 20-25)A BC Mures pontszerzôi: Peciukas 21 (3), Cooley 14 (1), Tomics 12 (1), Masiulis 12 (1), Jakab 8, Pora 7 (1), Pociukonis 3, Vlaicu 2, játszott még Melnic és Pascu.

A 25. forduló további eredményei: Energia Rovinari – CSM Bukarest 80-77, Atlassib Nagyszeben – Gaz Metan Medgyes 70-72, Elba Temesvár – Cuadripol Brassó 89-65, Dinamo – Gladiator Kolozsvár 77-72. A BC Arges – U Kolozsvár találkozó tegnapi lapzártánk után ért véget, a Steaua – CS Otopeni mérkôzést kedden, a CSM Nagyvárad – Asesoft találkozót szerdán játsszák.

Birkózás

Simon Andrea ezüstérmes Bulgáriában

A marosvásárhelyi Muresul SK színeiben versenyzô Simon Andrea kiváló eredményt ért el a bulgáriai Burgaszban a Dan Kolov és Nikola Petrov kupáért kiírt nemzetközi felnôtt nôi birkózóversenyen.

Az erôs nemzetközi mezônyben Simon Andrea ezüstérmes lett az 59 kg-os súlycsoportban, a döntôben szoros küzdelemben szenvedett vereséget a házigazdák színeiben induló Tajbe Juszeintôl (0–1 az elsô, 0–2 a második menetben).

A bolgár ezüstérem megszerzése elôtt két héttel a franciaországi Tourcoingban rendezett nemzetközi Nagydíjon szintén remek eredményt elérve bronzérmes lett Simon Andrea, akit a francia versenyen csak a kiváló magyar versenyzô, Sastin Mariann tudott legyôzni. A kiváló eredményeket szerzô birkózó, és edzôi, Márton József és Simon László megköszönik a BS Guarding támogatását.

Kézilabda

BL-elôdöntôs az Oltchim

Pontot vesztett, ennek ellenére elsôként bejutott a nôi kézilabda Bajnokok Ligájának elôdöntôjébe az Oltchim szombaton. A vâlceai csapat a középdöntô II. csoportjának negyedik fordulójában szombaton 32-32 arányú döntetlent ért el a Dinamo Volgográd otthonában, ezzel az eredménnyel Radu Voina együttese már nem csúszhat le a csoportban a második helyrôl, s így a BL- elôdöntôrôl.

A volgográdi mérkôzést a házigazdák kezdték jobban, ám az Oltchim 10 perc után már kiegyenlített 10-10-nél, és a szünetig fej fej mellett haladt a két együttes. A második játékrészben a vâlceaiak is kerültek elônybe, aztán a házigazdák vezettek minimális elônnyel, de az utolsó percben az Oltchim egyenlített, majd a záró másodpercekben a házigazdák utolsó lövésének a kapufa állta útját.

Az I. csoportban szintén szombaton a Gyôr hazai pályán legyôzte legnagyobb ellenfelét, a norvég Larvik együttesét, és ezzel átvette a csoport vezetését. A meccset a skandinávok kezdték jobban, de a hazaiak átvették az irányítást, és a végére magabiztos elônnyel, 28-23 arányú gyôzelmet arattak. Ha a gyôri csapat a jövô hétvégén a szlovén Krim Ljubljana otthonában is nyerni tud, csoportelsôként juthat a BL- elôdöntôbe.

Futsal

Negyeddöntôs a City`us a kupában

Három góllal verte a City`us Marosvásárhely a második ligás Metropolis Bukarest csapatát a teremlabdarúgó Románia-kupa elsô körében, így a kétszeres címvédô marosvásárhelyi együttes továbbjutott a negyeddöntôbe, ahonnan akár játék nélkül is elérhet az elôdöntôig. Ugyanis a versenyben maradt 7 csapatból az egyik játék nélkül jut a legjobb négybe, a többi hat együttes negyeddöntôs párosítását késôbb sorsolják ki.

A Románia-kupa elsô körének eredményei (a kiemeltek jutottak tovább): Metropolis Bukarest – City`us Marosvásárhely 2-5 (a vásárhelyiek góljait Paulinho, Rodrigo, Magurean és a duplázó Titalo szerezték), Spicom Sepsiszentgyörgy – Clujana Kolozsvár 8-1, CSM Focsani – Moldocor 8-7, KSE Kézdivásárhely – ACS Székelyudvarhely 1- 9, United Bukarest – United Galac 3-4, Universitatea Alexandria – Design Construct Brassó 2-8, ISK Rosiori de Vede – Concordia Chiajna 1-15.

Röplabda

Két idegenbeli gyôzelem

Mindkét élvonalbeli marosvásárhelyi csapat nyert a hétvégén a röplabda-bajnokságok alapszakaszainak 20. körében. A két csapat szereplésében közös pont, hogy a pontvadászatok alapszakaszának lejárta elôtt két fordulóval bebiztosították az 5-8. helyezettek értékcsoportjában való részvételt a rájátszásban, azaz elkerülték a kiesés elleni harcot, és akár a nemzetközi kupaporondon való jövô szezoni szereplésért is harcban lehetnek.

A férfi A osztályban érdekelt Torpi szombaton a Dacia Buzau otthonában sima három játszmában letudta a párharcot, a házigazdák csak a második játszmában tudtak komoly ellenfelei lenni a vendégcsapatnak. Ezzel a vásárhelyi együttes a 6. helyen áll a bajnokságban két fordulóval az alapszakasz befejezése elôtt, és van esélye elôbbre is lépni a rangsorban.

Dacia Buzau – Torpi Marosvásárhely 0-3 (15-25, 22-25, 10- 25)

A nôi A osztályban érdekelt CSU Marosvásárhely a mezôny egyik leggyengébb csapatához utazott Bukarestbe, és a papírformának megfelelôen meg is szerezte a gyôzelmet. Azonban a múlt körben a bajnoki címesélyes konstancaiak megverésével szenzációt keltô vásárhelyiek az elsô szettet hosszabbításban elvesztették a mostani gyengébb ellenféllel szemben, de ennél több sikerélményt nem adtak a fôvárosiaknak. A CSU a bajnoki tabella 8. helyén áll az alapszakasz utolsó két fordulója elôtt, s közvetlen ellenlábasokkal mérkôzik a záró fordulókban, így akár elôbbre is léphetnek, de gyengébb helyre már nem csúszhatnak vissza.

IOR Bukarest – CSU Marosvásárhely 1-3 (26-24, 20-25, 22- 25, 20-25)

Labdarúgó II. liga

Remizett az FCM idegenben

Gól nélküli döntetlent játszott az FCM Marosvásárhely tegnap a II. liga 2. csoportjának 19. fordulója keretében a CS Otopeni otthonában. Így a vásárhelyi csapat a pitestiekkel azonos pontszámmal osztozik ismét a csoportelsôségen.

A tavaly még élvonalbeli otopeniek ellen az FCM nem játszott rosszul, már az elsô félidôben is több komoly helyzetet dolgoztak ki a vendégek, de sem Luput, sem a szezonkezdet elôtti napokban érkezett kameruni N`Kongue nem tudta bevenni a hazai kaput. A fordulás után az afrikai a mérkôzés legnagyobb helyzetét is kihagyta, majd a 63. percben Vagner kárára a tizenhatosban elkövetett szabálytalanságért a vendégek büntetôt reklamáltak, de azt a játékvezetô nem adta meg.

A döntetlennel megszerezte ugyan idei elsô pontját a vásárhelyi együttes, azonban a feljutási álmok szempontjából mégis kevés, hogy két meccsen a csapat nem tudott gólt szerezni, és a megszerezhetô 6 pontból alig egyet gyûjtött be. Holtversenyben ugyan továbbra is éllovas a vásárhelyi csapat, de ha a támadók nem találnak magukra, akkor a feljutásért zajló, várhatóan igen kemény harcban nem teremhet babér az FCM számára. A csoport feljutásra esélyes elsô öt csapata között alig 4 pont a különbség, így elég még egy-két gólínséges mérkôzés a térvesztéshez.

A 19. forduló eredményei: Fortuna Temeskovács – CSM Rm-Vâlcea 2-1, FC Silvania – Dacia Mioveni 0-3, FC Arges – FC Drobeta Turnu Severin 3-0, CFR Craiova – Ariesul Torda 2-1, Minerul Lupény – Muresul Déva 2-0, FC Bihar – UTA 0-0, CS Otopeni – FCM Marosvásárhely 0-0.

Az élcsoport állása: 1. FC Arges 34 pont, 2. FCM Marosvásárhely 34, 3. UTA 32, 4. Dacia Mioveni 32, 5. U Kolozsvár 30.

Magyarország – Oroszország

Bátortalan évkezdet

A magyar válogatott az elmúlt évek sikercsapata ellen lépett elôször pályára az idei évben. A Gyôrben lejátszott elôkészületi mérkôzésen a vb-rôl szintén lemaradt Zbornaját fogadta Erwin Koeman csapata. Az oroszok kispadján utolsó alkalommal foglalt helyet a magyar szövetségi kapitány honfitársa, Guus Hiddink (aki ôsztôl a török válogatottat veszi át), akinek irányítása alatt az elmúlt négy esztendôben sikert sikerre halmozott az együttes. Ennek csúcsa a tavalyi Európa-bajnokság bronzérme volt.

Az év elsô válogatott mérkôzésén második alkalommal kapott lehetôséget a fehérvári Horváth Gábor, aki a védelem tengelyében, Juhász Roland mellett futott ki a gyôri gyepre. Az eddig középsô védôt játszó Vanczák Vilmos védekezô középpályásnak lépett elô, mellette Szélesi Zoltán kapott lehetôséget. A két szélen Bodor Boldizsár és Bodnár László játszott, a támadásokat pedig a Buzsáky Ákos – Huszti Szabolcs – Rudolf Gergely trió szervezte, míg elôl a Koeman-éra ékje, Torghelle Sándor küzdött a hatalmas orosz védôkkel. A másik oldalon az Arsenal fenegyereke, Arsavin és Pavljucsenko csak a kispadon kezdett, Pogrebnyak viszont ott volt a kezdôben az egyébként álmosan, kedvetlenül futballozó Zbornajában. A magyarok sem voltak sokkal lendületesebbek, viszont a 39. percben a semmibôl megszületett a magyar csapat gólja. Huszti végzett el egy szabadrúgást, amit az oroszok még kivédtek, azonban az egyik kipattanót Vanczák elôbb lekezelte, majd lövését Akinfejev csak elérni tudta. A Sion légiósa élete elsô gólját szerezte a nagyválogatottban.

Fordulás után szinte azonnal megszerezte az egyenlítô gólt Biljaletgyinov, az ötödik szögletüket és a magyar védelem hibáját váltotta gólra. Koeman cseréit követôen némileg megélénkült a magyar válogatott, Szalai Ádám és Tôzsér Dániel is gólszerzési lehetôséghez jutott. A mérkôzés végéig az eredmény nem változott, összességében pedig pozitívumként elmondható, hogy a magyar válogatott játékosai erônlét szempontjából mutattak jobb
"eredményt". Az orosz csapat edzôje mindenképpen hízelgôleg szólt a magyar csapatról: "Most láttam elôször élôben a magyarokat, a csapat egyértelmûen technikás, jó futballistákból áll, akik ellen igen nehéz eredményesen játszani."

Az orosz (illetve szovjet) válogatott magyarok elleni veretlensége ezzel immár 32 éve tart. A magyar válogatott következô mérkôzésére május 29-én kerül sor Németország ellen.

Magyarország – Oroszország 1-1 (1-0)

Gyôr, ETO Park, vezette: Simunovic (horvát)

Magyarország: Király – Bodnár, Horváth G. (Dárdai, 72.), Juhász, Bodor (Hajnal, 63.) – Vanczák, Szélesi – Huszti (Koltai, 90.), Buzsáky (Tôzsér, 46.), Rudolf (Szalai, 78.) – Torghelle.

Oroszország: Akinfejev (Gabulov, 46.) – Anjukov, Ignasevics, Kologyin (V. Berezuckij, 83.), Janbajev – Zirjanov, Gyeniszov, Szemak, Biljaletgyinov (Bisztrov, 84.), Szemsov (Arsavin, 46.) – Pogrebnyak (Pavljucsenko, 46.).

Gólok: Vanczák (39.), illetve Biljaletgyinov (59.)

Sárga lapok: Akinfejev (44.), Gyeniszov (49., 89.), Janbajev (55.)

Piros lap: Gyeniszov (89.)

Kósa András

Labdarúgó III. liga

Két vereség

Egy pontot sem szerzett a két Maros megyei együttes a harmadik vonal 19., pénteki játéknapján. A 6. csoportban érdekelt két csapatból a nyárádtôiek idegenben szenvedtek vereséget Jádon, míg a régeniek hazai pályán a fajtiszta amatôr kolozsvári Sanatatea vendéglátóiként. A szászrégeni együttes ezzel továbbra is sereghajtó a csoportban, szerencséjükre a pénteki fordulóban az utóvéd egyik csapata sem tudott három pontot szerezni, így az Avântul még mindig csak 6 pontos hátrányban van a bentmaradó helyektôl. A nyárádtôiek pénteki vereségükkel a 11. helyre csúsztak vissza a csoportban, és még 6 pont elônyük van a kiesôzóna elôtt.

A 19. forduló eredményei: FC Nagydisznód – FC SESO 2-2, CS Zalatna – Marmatia Máramarossziget 2-0, Avântul Szászrégen – Sanatatea Kolozsvár 0-1, Vointa Nagyszeben – Unirea Dés 2-0, AFC Székelyudvarhely – Bihorul Belényes 3-0, Vointa Jád – Unirea Nyárádtô 2-1, Turul Mikola – Gloria II Beszterce 2-2, FC Zilah – CSM Szászsebes 2-0, Luceafarul Nagyvárad – Gaz Metan II Medgyes 0-1.

Hosszú betegségnek…

Avântul Szászrégen – Sanatatea Kolozsvár 0-1 (0-0)

Két mérkôzés, két vereség... Ez a szászrégeni gárda mérlege a tavaszi labdarúgóidény rajtjában. Enyedi Adrian együttese hazai környezetben a középmezônyben tanyázó kolozsvári Sanatateát fogadta. A találkozó január közepének megfelelô idôjárási viszonyok közepette zajlott. A pályán lévô néhány centiméteres hóréteg döntô mértékben nyomta rá bélyegét a párharc minôségére. Ilyen körülmények között a mintegy 80 fôs, didergô nézôseregnek nem adatott túl sok futball... Elenyészô volt a gólszerzési lehetôségek száma, kidolgozott helyzet alig akadt... Elsô ízben a "zöld vírusoknak" is nevezett kolozsváriak veszélyeztettek: a 13. percben Muresan közelrôl lôtt kapura, Cseke körülményesen hárított szögletre. A túloldalon Csíki 30 méterrôl leadott szabadrúgása elkerülte Paglisan kapuját. A hazaiak legnagyobb elsô félidôbeli helyzetét a 27. percben jegyezhettük le: Moldovan Laurentiu egyedül a kapussal lô, ám a háló irányába tartó labda megpattant egy vendégvédô lábán, így csupán szögletrúgás lett belôle... Egyébként az összecsapást általában a kiegyensúlyozottság jellemezte. A mostoha idôjárás miatt mindkét fél játékában nagy szerepet játszott a véletlenszerûség. A találkozó 48. percében Truta remek pozícióból jócskán lô mellé. Az 51. percben megszületett a három bajnoki pontot érô gól: ekkor Vadana jó ütemben indul meg a bal szélen, s egy jól eltalált lövéssel bevette Cseke hálóját, 0-1. A kapott gólt követôen az Avântul többet kezdeményezett, s ennek eredményeként két kecsegtetô gólhelyzet adódott a vendégkapu elôterében: az 59. percben Mera a tizenhatos vonaláról mellé gurított, noha "lophatta" volna még a távolságot... A 65. percben újabb egyenlítési lehetôség maradt ki: ezúttal Stoica Vili mesteri beadása után Mera alig félméternyirôl a kapu mellé pöckölte a pöttyöst! A mérkôzés utolsó húsz percében az Avântul elszánt támadásokat vezetett, meglehetôsen nagy nyomást gyakorolva a nagy tapasztalattal rendelkezô Paglisan kapujára. Azonban az akciók nagy része nem volt túl veszélyes. Noha a régeniek teljesítménye korántsem minôsíthetô fényesnek, a szerencse is elpártolt Enyedi tanítványai mellôl... A vendégek kizárólag a védekezésre összpontosítottak, s végül sikerült megôrizniük a minimális elônyt az eredményjelzôn. A látottak alapján egy döntetlen mindenképpen igazságos lett volna, ám mint köztudott, a labdarúgás nem az igazság sportága... A hazai gárda küzdôszelleme elismerésre méltó volt, derekasan harcoltak, egyszóval "akartak" ...

Félô azonban, hogy pusztán az akaraterô nem lesz majd elegendô a kiesés elkerüléséért folytatott ádáz küzdelemben...

Avântul: Cseke – Veres (78. Milasan), Dan R., Merdariu, Rozenfeld, Csíki, Bucin R., Truta, Sorlea (54. Stoica V.), Moldovan L. (54. Mera), Fülöp.

Sanatatea: Paglisan – Muresan, Simon, Sós, Moga, Pojar, Albu, Hoca, Loghin (83. Ghisa), Vadana, Micula (63. Sabo).

Játékvezetôk: Bálint Attila – Simó Zoltán, Szakáli Botond (mind Székely- udvarhely).

Szabó Antal

Románia – Izrael

Mélyül a gödör

Nagy felzúdulást váltott ki román futballkörökben a válogatott szerda esti temesvári veresége az izraeliek ellen. A válogatott kétgólos hazai vereséget szenvedett idei elsô barátságos fellépésén, amelynek az a tanulsága, hogy nagy mellénnyel még szerényebb képességû, de hatékonyan futballozó ellenfeleket sem lehet megverni. Pláne ha a gólképtelen támadójáték mellé ordító védelmi hibák is társulnak.

A találkozón a románok játszottak támadóbb szellemben, de a kialakított helyzeteiket nem tudták gólra váltani. Kezdetben nyomás alá helyezték a közel-keletieket, de Roman 11. percbeli kihagyott helyzeténél ez a taktika nem hozott többet, majd lazábbra vették a fogást, de távoli lövésekkel sem tudták bevenni az izraeli kaput. A 33. percben mégis sikerült a játékszert a vendégkapuba juttatni, de Marica gólját les címén érvénytelenítették. Az elsô játékrész végén két helyzetet is ellôttek a hazaiak, viszont a Liverpoolban légióskodó Benayoun átsétált a román védelmen, és megszerezte a vezetést a vendégeknek.

A második félidôben a románokat irányító Razvan Lucescu a középpályán és a védelemben is módosított csapatán. Deac és Tamas pályára küldésével élénkült is a csapat, de továbbra is gólképtelen maradt, így a teljes csatársort is lecserélte a kapitány. Érvényes román gól így sem született, a 86. percben viszont Nesu elengedte Bardát a védelem bal szárnyán, majd a tizenhatosban szabálytalankodott az utolért izraelivel szemben. A megítélt büntetôt a sértett érvényesítette, beállítva ezzel a végeredményt.

A vereség után a román szövetségi kapitány rengeteg kritikát kapott, a Dániában légióskodó, most bemutatkozott Florescu kezdô tizenegybe küldésétôl el egészen a csapat szerelésének megváltoztatásáig mindent Lucescu nyakába varrtak vádpontként. Elsô pillantásra valóban frusztráló lehet ez a vereség a román focivilág számára, hiszen az izraeli csapat nem egy világszínvonalú együttes. Viszont a közel-keletiek soraiban számos jó technikájú fiatal focista kergeti a labdát, akik a románnál színvonalasabb bajnokságokban játszanak, míg a román válogatott sztárjai nem voltak a pályán. Amúgy a románok most vesztettek sorozatban negyedszer Izrael ellen, ezekbôl háromszor hazai terepen kaptak ki, lôtt gól nélkül. De a világ legjobb csapata sem nyerne mérkôzést, ha nem szerez gólt, pláne olyan ellenféllel szemben amelyik három-négy komoly lehetôségbôl kettôt is értékesít. Színvonalas román játékosokból nem egyszerû manapság egy komoly válogatottat összerakni, ám az izraeliektôl kapott lecke pont azt mutatta meg, hogyan kellene a román válogatottnak játszania, ha már szinte mutatóba sem maradtak sztárjai, akik egy-egy egyéni megvillanással kiválthatnák az izzadságos csapatmunkát.

Románia-Izrael 0-2 (0-1)Románia: Pantilimon – Maftei, D. Goian (Tamas 46.), Radoi, Nesu (Sepsi 86.) – Roman (Deac 46.), Codrea (Paduretu 72.), Florescu (Ghioane 82.), Nicolita (A. Cristea) – D. Niculae (Bucur 57.), Marica ( M. Niculae 57.)Szövetségi kapitány: Razvan Lucescu

Izrael: Aouate (Davidovici 46.), Saban, Ben Haim (Mori 70.), Strul (Keinan 53.), Ziv – Vermouth (Nathko 70.), Kial (Gafni 90. + 2), Iadin (Cohen 46.), Benayoun (Golan 81.), Collauti (Arbeitman 46.), Schechter (Barda 46.)

Szövetségi kapitány: Eli Ohana

Gól: Benayoun (45. + 1), Barda (86.)

Barátságos mérkôzések

Fókuszban a világbajnokság

Közel félszáz válogatott elôkészületi mérkôzésre került sor múlt szerdán. A világbajnokság 32 résztvevôje közül – a földrengés sújtotta Chile és Paraguay kivételével – majd’ mindenik pályára lépett, köztük olyan nagy érdeklôdésre szert tevô randevúkra is sor került, mint az 1986-os és 1990-es vb-döntôt ismétlô német-argentin, vagy az 1984-es Eb-döntôt "újrajátszó" francia-spanyol. A sokat kritizált Maradona által irányított Biancoceleste komoly bravúrt hajtott végre németországi gyôzelmével. A Real Madrid sztárja, Higuain szerezte a mérkôzés egyetlen gólját, igaz kellett hozzá a német portás hathatós segítsége is. René Adler úgy futott ki, mintha éppen öregfiúk mérkôzésen kocogna. Német oldalon a brazilból honosított Cacau is csak veszélyes, de nem gólerôs volt, holott klubcsapatában, a Stuttgartban mostanság ontja a gólokat. A müncheni közönség füttykoncerttel "köszönte meg" a Nationalelf fellépését.

Az Európa-bajnok spanyolok David Villa és Sergio Ramos góljaival süllyesztették el Raymond Domenech együttesét, mégpedig Párizsban, francia földön az Armada 42 éve nem tudott nyerni. A világbajnoki címvédô olaszok pedig gól nélküli döntetlent játszottak a Szelídítetlen Oroszlánokkal. A taljánok ôsz mestere, Marcello Lippi szerint "a spanyol és brazil csapat mintha más bolygón játszana". És valóban, a Selecao kedden lépett pályára a bírói hiba miatt vb-rôl lemaradó írek ellen. Robinho kiváló formában volt és egy góllal, valamint egy gólpasszal járult hozzá a kétgólos gyôzelemhez, az írek pedig mindhiába szerették volna bizonyító vb-érettségüket, nem volt esélyük a brazilok ellen.

Az angol válogatott a Terry–Bridge affér után (elôbbi elszerette utóbbi barátnôjét, aminek következményeként Fabio Capello elvette csapatkapitányi karszalagját) a friss Afrika Kupa-gyôztes Egyiptom ellen lépett pályára. A Fáraók vezettek félidôben, majd a csereként beállt Crouch két és Shaun Wright-Phillips egy találatával fordítottak a Háromoroszlánosok. Peter Crouch 37 válogatott mérkôzésén eddig 20 gólt szerzett. Az angolok a vb elôtt még Mexikó és Japán ellen játszanak felkészülési mérkôzést.

A vb-re pótselejtezô árán kijutó Uruguay megleckéztette a svájciakat, mégpedig az Ajaxos Luis Suárez révén. A csatár klubjában eddig 25 bajnokin 26 gólt ért el. Ráadásul a Celestében ott szerepel a tavalyi aranycipôs Diego Forlán is, aki szerda este ugyancsak eredményes volt.

A vb-re Európából elsôként kijutó Oranje 2-1-re verte az amerikaiakat. A dél-koreaiak pedig 2-0-ra a gyengélkedô elefántcsontpartiakat. De egyébként is gyengébben megy az afrikai csapatoknak, hiszen Ghána is kikapott Bosznia ellen, Algéria pedig egyenesen leégett Szerbiával szemben, míg a házigazda Dél-Afrika csak 1-1-es döntetlent ért el a halvány Namíbiával. Csak a Zöld Sasok tudtak nyerni a Kongói DK ellen, gólgazdag mérkôzésen.

Eredmények:

Németország – Argentína 0-1 (0-1), gól: Higuaín (45.)

Franciaország – Spanyolország 0-2 (0-2), gólok: David Villa (21.), Sergio Ramos (45+1.)

Olaszország – Kamerun 0-0

Anglia – Egyiptom 3-1 (0-1), gólok: Crouch (56., 79.), S. Wright-Phillips (74.), illetve Zidan (23.)

Hollandia – Egyesült Államok 2-1 (1-0), gólok: Kuyt (39., 11-esbôl), Huntelaar (72.), illetve Bocanegra (88.)

Elefántcsontpart – Koreai Köztársaság 0-2 (0-1), gólok: Dong Guk Li (4.), Tae Hvi Kvak (90.)

Bosznia-Hercegovina – Ghána 2-1 (1-1), gólok: Ibisevic (40.), Pjanic (65.), illetve Muntari (22.)

Portugália – Kína 2-0 (1-0), gólok: Hugo Almeida (36.), Liedson (94.)

Írország – Brazília 0-2 (0-1), gólok: K. Andrews (44. – öngól) és Robinho (76.)

Szlovákia – Norvégia 0-1 (0-0), gól: Moldskred (67.)

Angola – Lettország 1-1 (0-1), gólok: Job (76.), illetve Kalsons (45.)

Görögország – Szenegál 0-2 (0-0), gólok: M. Niang (71.), N'Daw (80.)

Szlovénia – Katar 4-1 (3-1), gólok: Novakovic (14.), Kirm (34.), Cesar (30.), Jokic (67.), illetve Montesin (41.)

Ausztria – Dánia 2-1 (2-1), gólok: Schiemer (12.), Wallner (32.), illetve Bendtner (17.)

Svájc – Uruguay 1-3 (1-1), gólok: Inler (29., 11- esbôl), illetve Forlán (35.), Suárez (49.), Cavani (87.)

Ausztrália – Indonézia 1-0 (1-0), gól: Milligan (42.)

Japán – Bahrein 2-0 (1-0), gólok: Okazaki (37.), Honda (90.)

Mexikó – Új-Zéland 2-0 (0-0), gólok: Hernandez (53.) és C. A. Vela (57.)

Nigéria – Kongói DK 5-2 (3-1)

Macedónia – Montenegró 2-1 (2-0), gólok: Naumoski (27.), Pandev (30.), illetve Basa (62.)

Ciprus – Izland 0-0

Grúzia – Észtország 2-1 (1-0), gólok: Kobiasvili (45., 11-esbôl), Siradze (90.), illetve Purje (83.), piros lap: Piiroja (45., Észtország)

Örményország – Fehéroroszország 1-3 (0-0), gólok: Pacsajan (59.), illetve Putio (58.), Hleb (73.), Rogyionov (86.)

Málta – Finnország 1-2 (1-0), gólok: Mifsud (17.), illetve Eremenko (66., 11-esbôl), Vuorinen (70.)

Törökország – Honduras 2-0 (1-0), gólok: Göngür (42.), Hamit Altintop (55.)

Algéria – Szerbia 0-3 (0-1), gólok: Pantelic (13.), Kuzmanovic (54.), Tosic (64.)

Dél-afrikai Köztársaság – Namíbia 1- 1 (0-1), gólok: Mphela (70.), illetve Bester (42.)

Luxemburg – Azerbajdzsán 1-2 (1-2), gólok: Strasser (33.), illetve Gulijev (27.), Mammadov (36.)

Lengyelország – Bulgária 2-0 (1-0), gólok: Blaszczykowski (43.), R. Lewandowski (62.)

Albánia – Észak-Írország 1-0 (1-0), gól: Skela (26.)

Wales – Svédország 0-1 (0-1), gól: Elmander (44.)

Belgium – Horvátország 0-1 (0-0), gól: Kranjcar (63.)

Moldova – Kazahsztán 1-0 (0-0), gól: Epureanu (65.), piros lap: Logvinyenko (75., Kazahsztán)

Skócia – Csehország 1-0 (1-0), gól: S. Brown (62.)

Venezuela – Panama 1-2 (0-1), gólok: Gonzalez (90. – büntetôbôl), illetve Torres (9.), Perez (50.)

El Salvador – Guatemala 1-2 (0-1), gólok: Quintailla (88.), illetve Papp (44.) é sBrown (84.)

Tanzánia – Uganda 2-3 (0-1)

Zimbabwe – Malawi 2-1 (2-1)

Mozambik – Botswana 0-1 (0-1)

Kósa András

Apróhirdetések

ADÁSVÉTEL

KEMÉNY TÛZIFA eladó – 90 lej/m3, házhoz szállítva. Tel. 0751-406-368, 0747-698-202. (64019)

A FEIER IMPEX KFT. elônyös áron bevesz vas-, papírhulladékot, használt akkumulátort, színesfémet, forgalomból kivont autókat a RONCSPROGRAM keretében is. Biztosítjuk az ingyenes szállítást. Tel. 0744-517-698, 0265/254-188. (5384)

ELADÓ minôségi lucerna-, here- és kerepmag. Tel. 0265/349-081, 0740-091-668. (64354)

ELADÓ 370 m2 kerthelyiség az Erdô utca 14. szám alatt. Tel. 0365/804-550. (64484)

ELADOK rendelésre készült fenyôgerendát, lécet és deszkát, házhoz szállítva, nagyon elônyös áron. Tel. 0744-230- 688. (64442)

ELADÓ méterben erdei tûzifa: bükk, gyertyán. Biztosítom a szállítást. Tel. 0740- 455-267. (64397)

ELADÓ Lindab-típusú fémcserép és tartozékok, 4 euró/m2. Tel. 0265/312-261, 0754-285-093. (64477)

LAKÁS

ELADÓ 3 szobás, 2 fürdôszobás, I. osztályú, II. emeleti lakás és garázs + pince a Transilvania utcában. Ára: 80.000 euró. Tel. 0754-500- 542. (64483)

ELADÓ sürgôsen központi ház és telkek Marosvásárhelyen. Tel. 0744-572-814. (64428)

ELADÓ ház a Remeteszeg utcában. Tel. 0746-685- 057. (64614)

GARZONLAKÁS eladó a Köves-dombon. Tel. 0745-117- 993. (64679)

MINDENFÉLE

KÉSZÍTÜNK, szerelünk: külsô mûanyag redônyöket, szalagfüggönyöket, harmonikaajtókat. Tel. 0265/218-321, 0365/416-454, 0744-121-714, 0766- 214-586. (57725)

CSARNOKOK építése, átalakítása, felszerelése szigetelt szendvicspanelbôl vagy lemezbôl kedvezményes áron. Tel. 0766-519-187. (sz.)

MAGÁNHÁZAK építése pirosban vagy kulcsrakészen, felújítások, belsô- külsô átalakítások a legalacsonyabb áron, részletre is. Tel. 0766-519-187. (sz.)

ELADUNK ÉS BÉRBE ADUNK ôrbódékat, iroda-, mosdó-, vécé- és raktárkonténereket. Tel. 0766-519-187. (sz.)

TERMOPÁN PVC-ajtók és -ablakok, teraszok beépítése termopánnal és teljes szigetelése a legalacsonyabb áron. Tel. 0766-519-187. (sz.)

VÁLLALKOZÓ SZELLEMÛ munkatársat keresek, aki tud csapatszellemben dolgozni, lojális és jó kommunikációs képességei vannak. Magas jutalék! ban.maria@invitel.hu (sz.)

JÓL MÛKÖDÔ nemzetközi vállalkozásomhoz vezetô munkatársat keresek. Teljesítmény alapján 50–100–150 ezer forint/hó kereset. Érdeklôdni a ban.maria@invitel.hu e-mail címen. (sz.)

ÉLETED NE BÍZD A VÉLETLENRE! www.sorsnavigator.hu (sz.)

VÁLLALUNK szobafestést és mázolást. Tel. 0740-542-957. (64425)

HOMOK, KAVICS, SÓDER szállítását vállalom. Tel. 0744-624-788. (64547)

ALKALMAZUNK fiatalokat autómosóba autókozmetikázásra és mosásra. Tel. 0744-503- 507. (5386)

HÛTÔK JAVÍTÁSA a lakásán is, engedélyezve, garanciával. Tel. 0744- 297-433, 0365/433-993. (5353)

AUTOMATA MOSÓGÉPEKET javítok. Tel. 0732-145-567, 0755-825-502. (64644)

ALKALMAZUNK fogorvost munkakönyvvel Marosoroszfaluba és Szászrégenbe. Tel. 0745-436-832, 0788-106-236. (-)

MEGEMLÉKEZÉS

Könnyes az út, mely sírjához vezet, Isten ôrködjön pihenése felett. Számunkra ô sosem lesz halott, örökké élni fog, mint a csillagok. Drága jó szívét áldd meg, Atyám, s köszönjük, hogy ô volt az én édesapám. Fájó szívvel emlékezünk március 8-án a jobbágyfalvi id. NAGY ZOLTÁNRA halálának 7. évfordulóján. Szép emlékét megôrzi felesége, fia, Zoltán, menye, Annamária és unokája, Renáta. Emléke legyen áldott. (64297)

Az igazak örökké élnek és jutalmuk az Úrnál van. Fájó szívvel emlékezünk március 8-án a marosvásárhelyi születésû, Budapesten élt NAGY ERZSÉBETRE halálának elsô évfordulóján. Nyugalma legyen csendes. Emlékét kegyelettel ôrizzük. Leánya, Beáta, édesanyja, testvére és családja. (64538)

Álmodtunk egy öregkort, gyönyörût és szépet, de a kegyetlen halál mindent összetépett. Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet, egy simogató, dolgos kéz, egy végtelen szeretet. Szívünkben a helyét nem pótolja semmi, amíg a földön élünk, nem fogunk feledni. "Ha emlegettek, köztetek leszek, szeressétek egymást, ahogy én szerettelek." A búcsú nélküli elválás fájó emlékével gondolunk 2009. március 7-ére a pókai születésû KELEMEN JENÔ halálának elsô évfordulóján. Mindazok, akik ismerték és tisztelték, gondoljanak rá kegyelettel. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (64671)

Csendes a temetô, csendesen állj meg itt, drága jó gyermek, s testvér, szeretô apa pihen itt. Áldja meg az Isten sírhalma minden porszemét, amely takarja az ô drága szívét. Az életed tovaszállt, a sír magába zárt, az emléked megmarad egy életen át. Egy remény éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozunk veled. Már 12 éve könnyezik a szemünk, és ma összetört szívvel újra emlékezünk. Eltelt 12 év, és most sem hisszük, hogy akit oly nagyon szerettünk, nincs már közöttünk. Fájó szívvel emlékezünk március 8-án a székelyhodosi születésû JÁNOSI MIHÁLYRA. Emlékét örökké szívünkben ôrizzük. Bánatos édesapja, két szeretô fia, testvérei és azok családja. Nyugodjál békében, drága gyermekem. (64580)

Kegyelettel emlékezünk március 8-án PÁPAI DOMOKOSRA halálának 3. évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Edith és családja. (64609)

Szomorú szívvel emlékezünk a szeretett, drága jó édesapára, a gyulakuti id. TAKÁCS JÓZSEFRE halálának elsô évfordulóján. Emlékét ôrzi felesége, négy gyermeke: Lehel, Domika, Jocó, Tihamér és családjuk, valamint két unokája, Delinke és Krisztina. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. (7)

Szomorú szívvel emlékezünk a székelyhodosi születésû JÁNOSI MISIRE halálának 12. évfordulóján. Fiai: Attila, Zsolt és szerettei. (64682)

A múltat felidézve szívünk fáj, valaki hiányzik, aki nincsen már. Az életed elszállt, mint a virágillat, de az emléked ragyog, mint egy fényes csillag. Szívünkben a helyed nem pótolja senki, amíg élünk, nem tudunk feledni. Fájó szívvel emlékezünk március 6-án a nagykendi születésû NAGY IRÉNRE halálának elsô évfordulóján. Emlékét ôrzik szerettei. (64709)

ELHALÁLOZÁS

Mély fájdalommal és megrendült szívvel tudatjuk, hogy a drága jó férj, apa, testvér, nagyapa, dédapa, rokon és jó szomszéd, id. BAKCSI BÉLA életének 90. évében március 6-án, hosszas szenvedés után, elhunyt. Temetése március 9-én 13 órakor lesz a marosvásárhelyi református temetôben. A gyászoló család. (5543)

Mély fájdalommal és megrendült szívvel tudatjuk, hogy a drága jó feleség, anya, testvér, nagyanya, dédanya, rokon és jó szomszéd, BAKCSI ILONA (Icu néni) szül. Marosi életének 90. évében március 7-én, hosszas szenvedés után, megpihent. Temetése március 9-én 13 órakor lesz a marosvásárhelyi református temetôben. A gyászoló család. (5543)

Szomorú szívvel búcsúzunk a szeretett nagytatától és nagymamától, dédiktôl, id. BAKCSI BÉLÁTÓL és ILONÁTÓL. Unokáik: Andrea, Zsolt és neje, Kati. Dédunokáik: Norbert és Renáta. (5544)

Fájdalomtól megtört szívvel búcsúzunk id. BAKCSI BÉLÁTÓL, aki türelemmel viselt hosszas betegség után, életének 90. évében csendesen megpihent. Emlékét szívükben örökre megôrzik szeretô testvérei: Piri, Rozi, Magdi, Nusi, valamint sógora, Mihály. (-)

Fájdalomtól megtört szívvel búcsúzunk id. BAKCSI BÉLÁNÉTÓL szül. Marosi Ilona, aki életének 90. évében csendesen megpihent. Emlékét szívükben örökre megôrzik szeretô sógornôi: Piri, Rozi, Magdi, Nusi, valamint sógora, Mihály. (-)

Szomorú szívvel búcsúzunk nagybátyánktól id. BAKCSI BÉLÁTÓL. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Az unokatestvérek: Aranka, Attila, Miki, Laci és családjuk. (-)

Szomorú szívvel búcsúzunk nagynénénktôl id. BAKCSI BÉLÁNÉTÓL szül. Marosi Ilona. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Az unokatestvérek: Aranka, Attila, Miki, Laci és családjuk. (-)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagytata, dédtata, após, testvér, szomszéd, rokon és jó barát, ÁCS LÁSZLÓ vadász életének 71. évében, hosszú szenvedés után, március 6-án csendesen megpihent. Temetése február 8-án 15 órától lesz a marosvásárhelyi református temetôben katolikus szertartás szerint. Emléked legyen áldott, nyugalmad csendes. Szeretô felesége, Ágnes. (5539)

Mély fájdalommal tudatom, hogy a szeretett édesapa, nagytata és após, ÁCS LÁSZLÓ életének 71. évében, hosszú szenvedés után, csendesen megpihent. Fájó szívvel búcsúzik tôle leánya, Erzsébet, veje, Simi, unokái Laci és Flóra. Örök emléked legyen áldott, nyugalmad csendes. (5539)

Mély fájdalommal tudatom, hogy a szeretett nagytata, dédnagytata és após, ÁCS LÁSZLÓ életének 71. évében, hosszú szenvedés után, csendesen megpihent. Fájó szívvel búcsúzik leánya, Ágica, veje, Gyuszi, unokája, Kinga és dédunokája, Tamás. (5539)

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett testvérünk és nagynénénk, MAKKAI ILONA életének 86. évében, rövid szenvedés után, március 5-én elhunyt. Temetése március 9-én 15 órakor lesz a református temetôben. A gyászoló család. (5545)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagytata, vô, NAGY ATTILA a volt Mobex dolgozója, életének 74. évében rövid, de súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése március 8-án 14 órakor a római katolikus temetô felsô kápolnájából. A gyászoló család. (5547)

Mély fájdalommal tudatom, hogy a nagyon szeretett testvér, RÁCZ ERZSÉBET március 5-én elhunyt. Temetése március 9-én 14 órakor lesz a református temetôben. Emléke legyen áldott. Gyászoló testvére. (5542)

Fájó szívvel értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették RODZIEWICZ MÁRIA APOLLÓNIÁT (Bende Mária operaénekesnôt), hogy életének 89. évében, türelmesen viselt betegség után, elhunyt. Utolsó útjára március 8-án de. 10 órakor kísérjük a brassói temetôben, katolikus szertartás szerint. Nyugalma legyen csendes. Gyászoló szerettei. (5541)

Utolsó búcsú a szeretett nagynénitôl, BUCILA ANNÁTÓL. Lucia és Júlia. (5540)

RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS

Mély fájdalommal búcsúzom volt kollégámtól, DONÁTH ÁRPÁD tanártól, és megrendülten osztozom szerettei gyászában. Vendler Ildikó. (5549)

Ôszinte részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki a gyászoló családnak DONÁTH ÁRPÁD elhunyta alkalmából. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Ádám Erika és Tibor, Kanadából. (v.)

Ôszinte részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki a gyászoló családnak volt munkatársam és barátom, id. SZATHMÁRI JÁNOS, az IMATEX volt dolgozója elhunyta alkalmából. Laci és Ildikó, Bécsbôl. (v.)

Ôszinte részvétünket fejezzük ki id. SZATHMÁRI JÁNOS elhunyta alkalmából a gyászoló családnak és barátoknak. A Marosvásárhelyi Pénzügyi Szakközépiskolában 1952-ben végzett osztálytársai. (-)

Az örök életbe vetett hitünkkel búcsúzunk SZÉKELY IRÉNKÉTÔL, és vigasztalódást kívánunk családjának. A Hifa-Románia Egyesület tagjai.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága halottunk, KORODI BÉLA BARNABÁS temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (64687)

Copyright © Népújság - 1999