Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 1,50 euró. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 27 RNCB 0188034969090003 - euró; RO 97 RNCB 0188034969090004 - dollár bankszámlaszámra.

E-mail címünk: reklam@e-nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni - hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát.

Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 250 Ft/szó, 350 Ft/cm2, mely magába foglalja a romániai áfát is.

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

Aktuális

A kis- és középvállalatok minisztériumának (MIMM) adatai szerint 30 intézmény követel különbözô igazolást, engedélyt, bizonylatot egy-egy cégtôl ahhoz, hogy megkapja a mûködési engedélyt. Egy kereskedelmi társaság bejegyzéséhez és mûködéshez szükséges engedélyek száma kereken 490. Ezt maga Ovidiu Silaghi, a kis- és középvállalatokért felelôs miniszter jelentette ki, hozzátéve, hogy azért nem minden esetben van szükség mind a 490 engedélyre, de "a bürokrácia terhe mindenképp nyomasztó".Jelenleg egy úgynevezett engedéllyel rendelkezô természetes személy (persoana fizica autorizata – PFA) bejegyzése három hónapig is eltart, egy kisvállalatot viszont három nap alatt lehet bejegyezni.

Azonban jó hír a kisvállalkozóknak, hogy a cégindításhoz szükséges formaságokat 30 százalékkal csökkentik. Ugyanis az Európai Unió nyomására, a kormány sürgôsségi kormányrendeletet fogadott el. Jelenleg a kormány asztalán levô szabályzó értelmében minden bejegyzett kérést elfogadottnak tekintenek, ha az állami intézmények nem válaszolnak a törvényes 30 napos határidô leteltéig. (Ez az úgynevezett hallgatólagos elfogadás a nukleáris tevékenységre, az állambiztonság területén folytatandó tevékenységre és még néhány tevékenységre természetesen nem vonatkoznak).

Silaghi az elkövetkezendôkben helyi szinteken is csökkenteni óhajtja a beszerzendô engedélyek számát. A bürokrácia végleges visszaszorításának határidejét az EU 2012-ben állapította meg. Az Európai Bizottság, miután tárgyalásokat folytatott a tagállamok kormányaival, a tavaly elkészítette a fentiekre vonatkozó programját. Ennek célja elsôsorban az európai üzleti környezet megerôsítése. A programot az EB nemrég megtartott tavaszi ülésszakán mutatták be a kormány- és államfôknek.

Romániának októberben kell beszámolnia arról, hogy milyen konkrét – százalékban is kifejezhetô – lépéseket tett a kis- és középvállalatok tevékenységének megkönnyítésére. A sürgôsségi kormányrendelettel legalább 147 -féle engedély, igazolás stb. szûnik meg majd.

Jó hír természetesen, hogy 147-tel csökken a beszerzendô iratok száma, bár még mindig marad 316. Ezek beszerzéséhez is elegendô idôre, energiára, pénzre és nem utolsósorban kötélidegekre lesz szüksége annak, aki egy kisvállalkozásba kezd.

Nem ártana, ha a kormány tanulmányozná, hogyan történik a vállalatok bejegyzése máshol. Azonnal adnánk is egy ötletet: Ciprusban például helyben bejegyeznek egy céget. Bemész a szükséges dokumentációval a megfelelô hivatalba, és cégtulajdonosként jössz ki. Mi lenne, ha tanulnánk Ciprustól?

George W. Bush amerikai elnök biztosította Tariceanu kormányfôt arról, hogy az amerikai fél megpróbálja átláthatóbban kezelni a román vízumkérési eseteket, világosan megmagyarázva az okot, hogy bizonyos személyeknek miért nem adja meg a beutazási igazolványt.

Rámutatott, az amerikai hatóságok együtt fognak mûködni a román kormánnyal kiderítendô, miért olyan nagy a vízumkérés- elutasítások száma.

"Ellentmondás van itt, nehéz megérteniük a románoknak, hogy egyeseket egyféleképpen, míg másokat másféleképpen kezelnek. Együtt fogunk dolgozni a román kormánnyal az ügyön." – mondta Bush a román kormányfôvel való beszélgetés után.

Az amerikai elnök azonban hangsúlyozta, minden vízumkérônek tudnia kell, mit feltételez a vízum megadásának folyamata.

Román és magyar roma-kutatók, politikusok, roma közéleti személyiségek részvételével vitát rendeztek csütörtökön Brüsszelben a romák európai integrációjának témakörében.

A belga fôváros Etterbeek negyedének Espace Senghor nevû kulturális központjában a romák életét bemutató fotókiállítás megnyitója után a roma migráció, illetve beilleszkedés problémáiról tartottak vitát.

Járóka Lívia néppárti európai parlamenti (EP-) képviselô arról beszélt, hogy az Európai Uniónak elô kellene írnia a tagállamok számára azokat a minimális követelményeket, amelyek teljesítésére a romák kirekesztése elleni hatékony fellépéshez szükség lenne. Személyes tapasztalatai alapján hangsúlyozta, hogy a romákkal szembeni idegenkedés egész Európára jellemzô.

Zsigó Ferenc, a Zsigmond király Fôiskola professzora úgy vélekedett, hogy túl kellene lépni azon a veszélyes sztereotípián, miszerint a roma migráció a "nomád hagyományokra" vezethetô vissza. Szerinte alapvetôen gazdasági, illetve emberi jogi és kisebbségi jogi kérdésként kell szemlélni a roma migrációt, mind a "küldô", mind a "fogadó" országok tekintetében. Kételyeit hangoztatta, hogy az Európai Unió képes lenne kezelni a romákkal kapcsolatos kisebbségi jogi kérdéseket.

Mircea Toma román újságíró, aki hazájában a médiában tapasztalható gyûlöletbeszéd megnyilvánulásait figyelô munkában vesz részt, elmondta: amikor az olasz médiában nemrég hisztériakampány indult – egy Róma környékén elkövetett gyilkosság miatt – általában "a románok" ellen, a román tömegtájékoztatásban azonnal "ellensztereotípiával" éltek: azt kezdték buzgón bizonygatni, hogy nem általában a románokkal szemben indokolt a gyûlölet, hanem a romákra vonatkoztatandók a megbélyegzô megállapítások.

A csütörtöki brüsszeli programsorozatot a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet, a brüsszeli Román Tájékoztatási Központ, a Nyílt Társadalom Intézete, valamint több roma szervezet állította össze – abból az alkalomból is, hogy az idei évet az Európai Unió a kultúrák közötti párbeszéd évének nyilvánította.

Este "a cigányzene találkozása a klezmerrel" mottó jegyében a Roma Luca zenekar, illetve a Fellegini Band közös koncertet adott.

Sok amerikai nagyvárosban a fiatalok fele sem jut el a középiskolai érettségiig.

Az Egyesült Államok 50 legnépesebb városában végzett felmérés szerint 17-ben ez a helyzet. A leggyengébb az eredmény Detroitban (24,9 százalék), Indianapolisban (30,5 százalék) és Clevelandben (34,1 százalék). A legnagyobb amerikai város, New York és Los Angeles egyaránt hátul kullog a sorban (45,2, illetve 45,3 százalékos érettségizôi mutatóval), San Francisco már a jobbak közé tartozik (73,1 százalék). Az 50 városban az átlag 51,8 százalék.

Minden 26. másodpercben kihull egy diák az amerikai középiskolákból. Ez évente 1,2 millió fiatalt jelent. Ôk nem túl fényes jövô elôtt állnak – tartalmazza a fiatalok boldogulását segítô Amerika Ígérete Szövetség nevû szervezet jelentése. A szervezet alapító elnöke Colin Powell volt amerikai külügyminiszter.

A kutatások szerint az elôvárosi és vidéki állami középiskolákban tanuló diákok nagyobb eséllyel szerzik meg az érettségit, mint városban lakó társaik. Az is kiderült, hogy az érettségit megszerzô diákok aránya az ázsiai származásúak és a fehérek között a legmagasabb (80,2, illetve 76,2 százalék), és az indiánok, valamint a feketék körében a legalacsonyabb (49,3 illetve 53,4 százalék). A lányok közül többen érettségiznek le, mint a fiúk közül (73,6, illetve 66 százalék). A tanulóknak összességében csak mintegy 70 százaléka tudja idôben befejezni középiskolai tanulmányait, a többiek csak évismétlésekkel.

"Amikor évente több mint egymillió diák kihull az iskolákból, az már több mint probléma, az már katasztrófa" – mondta Colin Powell, akit felesége, Alma is segít a szervezet irányításában és abban az országos kampányban, amelyet a középiskolai tanulmányi eredmények javítása érdekében kezdtek.

A Benes-dekrétumok és a magyar kérdés 1945- 1948 címmel jelent meg kötet a második világháború utáni csehszlovák kitelepítésekrôl és szlovákosításokról; a kötet bemutatóját szerdán tartották Budapesten. A dokumentumgyûjtemény bemutatásán Vizi Balázs nemzetközi jogász azt mondta: elgondolkodtató a meghozott rendeletek gondolatmenete, hiszen konszolidáció helyett revans volt a Benes-dekrétum, mert a szlovák állam egyértelmûen a magyarok és németek számlájára írta Csehszlovákia feldarabolását.

Hozzátette: hiába zárták le már 60 éve a dekrétumokat, a felvidéki magyaroknak még mindig élô, "szimbólumteremtô erôvel" rendelkeznek. "Olyannyi békíthetetlen ellentét van a két közösség politikai értelmezése között, amely csak az ilyen kötetekkel ( ), a dokumentumok közzétételével lehet eloszlatni" – mondta.

Stefan Sutaj, a Szlovák Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Intézetének igazgatója, a kötet társszerzôje hangsúlyozta: a magyaroknak is meg kell érteniük a szlovák fél álláspontját, hogy a magyarok "szívvel" közelítenek a dekrétumok felé, a szlovákok pedig nem tudják beleélni magukat a magyarok helyzetébe. Mint fogalmazott, a szlovákokból hiányzik az empátia ehhez.

Tóth Norbert jogász, társszerzô a dekrétumokkal kapcsolatban elmondta: megvizsgálták, hogy milyen hatásai lennének a dekrétumoknak akkor, ha manapság lépnének hatályba. Ha ma hoznák meg ezeket a törvényeket, akkor nem léphetnének hatályba, hiszen magasabb, nemzetközi törvények tiltják a diszkriminatív törvények hatályba lépését – hangsúlyozta.

A Benes-dekrétumokat a második világháború után hozta Edvard Benes, akkori csehszlovák elnök, melynek nyomán megvalósították a lakosságcserét, a magyarokat vagy Magyarországra, vagy Csehországba deportálták, elvették állampolgárságukat. A kérdés a mai napig lezáratlan, a szlovák parlament ugyanis 2007 szeptemberében megerôsítette a Benes-dekrétumok sérthetetlenségét.

(MTI/Reuters) Megjelentek az elsô felvételek a második világháborúban elsüllyesztett HMAS
Sydney ausztrál cirkáló hullámsírban fekvô roncsairól, de továbbra is rejtély, hogy miért kellett meghalnia mindenkinek a 645 fôs legénységbôl.

A 2470 méter mélyen az Indiai-óceánban készült fotók sokat elárulnak az alig harmincperces ütközetrôl a német Kormoran segédcirkáló és az HMAS Sydney között, de új kérdéseket is felvetnek. A képeken jól látszanak a hajótestet, illetve a felépítményt ért találatok, és a nyomok alapján azt az új keletû teóriát sem lehet elvetni, amely szerint a katasztrófát a lôszerraktárban történt robbanás okozta.

Az orr-részbôl alig maradt valami. "Ez nagy erejû detonációra utal, ami felszakította a fedélzetet és szinte felgyûrte az 'A' jelû lövegtoronyra" – mondta John Perryman tengerészeti hadtörténész.

A távirányítású mélytengeri kamerával készült felvételeken egy mentôcsónak sem látszik. Nem világos, hogy hová tûntek, hiszen a legénységbôl senki nem élte túl a csatát. "Elképzelhetô, hogy a csónakok is megsérültek és túl rossz állapotban voltak ahhoz, hogy használni lehessen ôket, de semmi biztosat nem tudunk még" – mondta Bob Trotter, a hajó felkutatására létrehozott alapítvány (Finding Sydney Foundation) vezetôje.

A Kormoran 1941. november 19-én, délután 4 óra körül támadt a cirkálóra a nyugat- ausztráliai Perth kikötôvárostól 800 kilométerre. A német hadihajó holland kereskedôhajóként azonosította magát, majd amikor már csak ezer méterre volt a rutinellenôrzésre készülô ausztráloktól, hirtelen tüzet nyitott. Az ütközetben a Kormoran is megsérült és el is süllyedt, de a 477 tengerész közül 397 megmenekült és ausztrál hadifogságba esett.

Az HMAS Sydney elvesztése volt az ausztrál haditengerészet legsúlyosabb kudarca. A roncsokat a csata után 66 évvel, idén március 16-án találták meg. A hírt Kevin Rudd kormányfô személyesen jelentette be.

A tragédia körülményeinek vizsgálata tovább folytatódik. A kutatást állami pénzbôl finanszírozzák. "Ki kell derítenünk végre, hogy pontosan mi történt a Sydneyvel" – nyilatkozott pénteken Warren Snowdown, a védelmi tudományok és személyzet minisztere.

A problémák ellenére Oroszország lát lehetôséget a jobb együttmûködésre a NATO- val – mondta pénteken Bukarestben az észak-atlanti szövetség vezetôinek Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz küldöttség egy tagjának közlése szerint.

"Sok olyan területet sorolt fel (...) ahol Oroszország és a NATO együttmûködhet" – közölte a delegátus, a lehetséges témák között említve Afganisztánt és a terrorizmus elleni harcot.

A másfél órás megbeszélésen, amely a posztjáról távozni készülô Putyin utolsó találkozója volt NATO-beli kollégáival, bírálta ôket, amiért bôvíteni igyekeznek a szövetség határait kelet felé, nem törôdve az orosz érdekekkel. "A NATO nem garantálhatja a saját biztonságát mások biztonságának a rovására" – idézte az elnököt a forrás. Putyin azzal is vádolta a szövetség tagjait, hogy démonizálják Oroszországot, nem gondolva annak hozzájárulására a hidegháború megszûntéhez.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy – nyugati engedmény esetén – kész visszatérni a hagyományos európai erôk korlátozásáról szóló CFE- szerzôdéshez. Moszkva tavaly decemberben azért függesztette fel részvételét a CFE-ben, mert a NATO nem volt hajlandó ratifikálni a szerzôdés új változatát, amíg Oroszország ki nem vonja csapatait Grúziából és fôleg a (Moldovát illetô) Dnyeszteren túli területrôl.

Az orosz elnök arra biztatta a szövetség vezetôit, különösen pedig George Bush amerikai elnököt, hogy segítsék ki Iránt az elszigeteltségbôl. "Senki sem gondolhatja komolyan, hogy Irán meg merné támadni az Egyesült Államokat – mondta. – Irán sarokba szorítása helyett sokkal értelmesebb dolog lenne együtt gondolkodni azon, hogyan segítsünk Iránnak kiszámíthatóbbá és átláthatóbbá válni."

Mind Putyin, mind a NATO-vezetôk dicsérték a megbeszélések "pozitív hangnemét". Jaap de Hoop Scheffer NATO-fôtitár szavai szerint is "pozitív szellemû", "ôszinte és nyílt" volt Bush és a többi vezetô tárgyalása Putyinnal, de "nem hozott nagy áttörést" a két fél vitáiban. Angela Merkel német kancellár úgy fogalmazott, hogy nem tapasztalt "semmi agresszivitást" az eszmecserében.

A NATO bukaresti csúcsértekezletén csütörtökön elfogadott közlemény fôbb pontjai:

Bôvítés:

– Meghívták a szövetségbe Albániát és Horvátországot; a szövetség meghívja Macedóniát is, amint az rendezi névvitáját Görögországgal.

– Nincs konszenzus arról, hogy bevonják Ukrajnát és Grúziát a tagsági akciótervbe (MAP), de a vezetôk egyetértenek abban, hogy egy nap majd ezek az országok is tagok lesznek.

– Boszniával és Montenegróval "intenzív párbeszédet" (ID) terveznek – ez az elsô lépést jelenti a lehetséges tagfelvétel felé. Ha Szerbia is kéri az ilyen párbeszédet, a szövetség fontolóra fogja azt venni.

Mûveletek/Védelem:

– A NATO vezette afganisztáni békemisszió a szövetség fô prioritása. A NATO "szilárd, közös, hosszú távú kötelezettséget" vállal ott.

– A NATO koszovói ereje Koszovóban marad, "hacsak az ENSZ Biztonsági Tanácsa másképp nem dönt".

– Az afganisztáni és a koszovói tapasztalatok azt mutatják, hogy "átfogó megközelítésre" van szükség, a civil, katonai és politikai szereplôk együttmûködésével.

– A NATO "elismeri egy erôsebb és jobb képességû európai védelem értékét".

– A szövetségesek "további erôfeszítéseket tesznek azért, hogy több erôt tudjanak telepíteni és fenntartani" az egyes helyeken.

Rakétavédelem:

– A NATO üdvözli azt "a jelentôs hozzájárulást a szövetségesek védelméhez", amit a Kelet-Európába tervezett amerikai rakétavédelem jelent.

Újabb veszélyek:

– A NATO segítséget fog nyújtani internetes támadás (cyber attack) esetén, ha valamely tagállam kéri azt.

– A szövetség megvizsgálja, hol járulhat hozzá a nagyobb energiabiztonsághoz.

25 évvel ezelôtt nyílt meg a marosvásárhelyi új kórház, amely ma a Megyei Sürgôsségi Kórház nevet viseli. Az elsônek beutalt szovátai pácienst még virágcsokorral fogadták – emlékezett vissza a negyed évszázaddal ezelôtt történtekre dr. Copotoiu Constantin sebészprofesszor, a MOGYE rektora. Az esemény alkalmával Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter és a prefektus jelenlétében méltatták az 1983-ban átadott 1200 ágyas kórház jelentôségét.

Az építtetô Veres Nicolae egykori elsô titkár érdemeit dr. Gliga Virgil tanár emelte ki, az alapításkor a klinikai kóházban dolgozó neves egyetemi tanárokra a rektor emlékezett, aki elmondta, hogy 1975- ben Manea Manescu írta alá az építésrôl szóló hivatalos okiratot, majd a munkálatok az 1977-es földrengés miatt leálltak, s az elsô klinikák csak 1980–81-ben költöztek be az épületbe. Az intézmény szerkezete azóta átalakult, s a személyzet száma 5.000-re növekedett.

Az utóbbi három év során az ország legnagyobb kórházának nyújtott anyagi támogatásról a szaktárca vezetôje számolt be, majd bejelentette, hogy a sürgôsségi szolgálatnak a kórház földszinti helyiségekbe való átköltöztetésére 750 millió lejt fordítanak. Április 18-án pedig kiderül, hogy a 13 pályázó közül melyik építkezési cég nyeri el az új regionális sürgôsségi kórház felépítésének jogát, amelynek makettje a folyosón látható. A miniszter beszámolt arról is, hogy milyen anyagi ösztönzést nyújtanak az egészségügyi dolgozóknak, akik az idén kétszer részesülnek a megemelt összegû hûségprémiumban.

Az ünnepségen érintôlegesen a gondok is felmerültek, majd a szakminiszter és Butuc Ovidiu kórházigazgató oklevelet és emlékérmét nyújtott át az alapítóknak, a kórház dolgozóinak és a sajtó képviselôinek.

Az eseményre Boros Tety grafikus a 25 év fényképeibôl, eseményeibôl, saját karikatúráiból készített montázsát állította ki a kórház folyosóján.

Az RMDSZ szászrégeni választmánya 2008. április 2-i ülésén elfogadta Nagy András mérnök polgármesteri jelölését a június elsején sorra kerülô helyhatósági választásokra. A Márk Endre elnök által aláírt közlemény szerint "a jelenlegi polgármester jelölésének egyhangú elfogadása az általa kifejtett munka elismerését jelenti".

A választmány szerint Nagy András megértette a város polgárainak gondjait, szükségleteit és teljes erejével ezek megoldásán dolgozik.

"Napjainkban Szászrégen municípium egy európai város képét mutatja és az utóbbi négy esztendôben többet fejlôdött, mint azelôtt 14 év alatt. Az RMDSZ szászrégeni választmánya teljes bizalommal támogatja Nagy András mérnök jelölését, mivel sikerült áthidalnia az utóbbi idôszak nehézségeit és minden szászrégeni polgár érdekét képviseli, etnikai hovatartozásától függetlenül", olvasható végül a közleményben.

A Népújság kérdésére Erôs Csaba, a megyei postahivatal vezetôje, választmányi tag, megyei tanácsosjelölt elmondta, hogy teljes listával indulnak a júniusi önkormányzati választásokon. Jelenleg az RMDSZ-nek hat tanácsosa van a helyi testületben. Kérdésünkre, hogy hány helyre számítanak, azt válaszolta, hogy minél többre.

A tanácsosi lista sorrendjét a választmány titkos szavazással állapította meg. Az elsô hat helyezett: Nagy András, Aszalós Gábor, Bodó Zoltán, Demeter Mária, Györfi István és Bíró Albert.

Meggyôzôdésünk, hogy nem érdemeltük meg, de megtörtént velünk. Megtörtént, hogy 2004-ben, a változások általános eufóriájában, tévedésbôl egy olyan polgármestert választottunk meg, akirôl csak rosszat hallottunk, s akinek az egyetlen erénye az volt, hogy tudott szerepelni.

Ha színjátékot akartunk, színjátékot kaptunk. Természetesen közismert a szerzô, Rusu Mircea – Mezôbánd jelenlegi polgármestere, gátlástalan ember, aki nem ismer sem apát, sem anyát, "az ügyes románt" játssza. Ugyancsak "ügyes" cinkosok veszik körül, akik kihasználják ôt vagy hízelegnek neki, lejáratnak, szidnak másokat, lábbal tipornak mindent, ami tisztességes. Természetesen, a saját érdekeit követô "ügyes politikus" jól kiválasztotta, felkészítette, a becsületes emberek elleni önkényeskedô, kihívó tettekre sarkallta a cinkosait, hogy az embereket megfélemlítse, megalázza, térdre kényszerítse, egyszóval diktatúrát és terrort vezessen be a községbe.

A polgármester politikája az úgymond "újításra" alapozott, ez azonban mérhetetlen visszaélésekbôl állt, mert meg volt gyôzôdve, hogy neki mindent szabad, hiszen ô az elsô ember.

Azt csinál, amit akar, nem fél senkitôl, zaklatja, folytonosan fenyegeti az embereket, pazarolja a közpénzeket, azt képzeli, ô az úr, holott nem ért a közigazgatáshoz, inkompetens, nem ismeri a közigazgatásra vonatkozó törvényeket. A korrupció szabályai szerint tevékenykedik, valódi erkölcsi fertôt teremtett, fittyet hányva a törvényekre, a becsületes emberekre, a bándi helyi tanácsra.

Az emberek jogai az ô jóindulatától függnek, tehát mindenható. Ô intéz el dolgokat a kormánynál, azt állítja, az ô jóvoltából jutunk költségvetési alapokhoz, hogy a háta mögött bizonyos megyei és országos szervek állnak, úgyhogy nem fél senkitôl és semmitôl. Megengedi magának, hogy közpénzekbôl fizesse le azokat, akik kiszolgálják, vagy akik támogatták a választási kampányban, aki pedig ellene volt, azokon ott üt, ahol éri, ily módon felborítva a szociális egyensúlyt, belegázolva a becsületes emberekbe.

Mindent megöl, ami emberi érték, felborítja az értékek hierarchiáját. Mindent saját nevelése szintjén végez, a szemtelenség és a gonosz ember ravaszsága jegyében.

Állandó háborút folytat az ellenfeleivel, ami fenyegetésekben, hazudozásokban és a megsemmisítésükben csúcsosodik. Ász a hadakozásban, a szidalmazásban, a rágalmazásban. Ez részérôl igazságtalanság, elítélendô, annál inkább, mivel önmagának sok mindent megenged, a közösség kárára, inkluzíve az önkényesen felállított munkaprogramot, ami azt jelenti, hogy személyes érdekbôl nagyon gyakran hiányzik a községbôl.

Miféle embernek tartja magát, amikor ezeket a szemébe mondjuk?

Hogyan kártalanítja azokat, akik az ön visszaéléseinek voltak az áldozatai?

Van legalább lelkiismeret-furdalása amiatt, amit tett?

Még mindig be akarja váltani a fenyegetéseket, az egyes emberek tönkretételét?

Felháborít, milyen helyzetbe hozott minket a mûvész úr az utóbbi 4 évben. De nem baj, megtanultuk a leckét, és állást tudunk foglalni, hogy megállítsuk önt. Biztosítjuk, hogy minden pátosz nélkül a fentieket tényekkel tudjuk bizonyítani, s kényszerítjük önt, hogy elgondolkozzék a dolgokon. Fájdalmas büntetés! Ám azok, akik mások miatt szenvednek, igaz emberek tudnak lenni, és ráébrednek a valóságra. Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik a visszaélések áldozatai voltak, hogy eljött a törvénytelenségek megállításának pillanata.

Ez ön, "amatôr polgármester úr", a visszaélések mestere.

Mondhatjuk, szép színjáték, és joga van hülyének nevezni a bándiakat, mint legutóbb, március 26-án a fiatalok elôtt tette a község parkjában, ha mindezeket elnézték önnek. Nem csoda, ha egy liberális szabadúszóval, akinek akkor lett elôször munkakönyve, amikor a község élére került, ide jutottunk. Szép "nyereség" volt a mezôbándi szorgalmas és becsületes embereknek. Nem gond, ez után a mandátum után, reméljük, a cinkosai kezére jut, fôleg azokéra, akik máris osztani kezdték a választási potyákat, s nemrég gratuláltak neki és javasolták, maradjon továbbra is a helység élén.

Használja ôket uram... ha felfedezte az érdekeiket, azt kívánjuk, úgy boldogítsák önt, ahogy ön "boldogított" minket ezekben az években.

Ez ön, Rusu Mircea mûvész-polgármester úr.

Aláírók, egy csoport helyi tanácsos nevében: Barlean Eugen, Barsan Petru, Creti Gheorghe, Damaschin Zosin, Gutiu Gheorghe, Pavel Augustin, Roman Victor, Vaidean Florin, Vízi János.

Ôsztôl mûvészeti egyetemmé bôvül a hatvankét éves marosvásárhelyi Színházmûvészeti Egyetem. A 2008/2009- es tanévtôl a színész-, bábszínész-, teatrológus- és zenetanár-képzés mellett a romániai magyar nyelvû oktatásban premiernek számító díszlet- és látványtervezôi alapképzéssel gazdagodik az egyetem kínálata.

– Így az intézmény által nyújtott szakképzés a mûvészet valamennyi területét felöleli – nyilatkozta a tegnapi sajtótájékoztatón Béres András, az egyetem elnöke, aki a továbbiakban a mesterképzést érintô változásokról számolt be. A négyéves egyetemi végzettséggel rendelkezôk számára meghirdetett mesterképzôk – Beszéd és nyelv az elôadó-mûvészetben, illetve Kortárs rendezôk – mellett, melyekre idén utoljára lehet felvételizni, az új tanévben a hároméves bolognai rendszerben diplomát szerzôk számára a színészet szakon indul mesteriskola. Ugyanakkor harmadik alkalommal szervezünk felvételit doktorképzésre jelentkezôknek – tette hozzá az egyetem elnöke, aki egy médiaszak létrehozásának tervérôl is említést tett.

– Ha néhány évvel ezelôtt kérdeznek errôl, az órarendet is elmondtam volna. Mára már óvatosabb lettem, így csak akkor beszélek majd a tervezett médiaszakról, ha legalább 75 százalékban sikerült felépíteni – mondta a sajtó képviselôinek Gáspárik Attila, aki a héten vette át Béres Andrástól a Színházmûvészeti Egyetem rektori tisztségét.

– Érzelmileg és szakmailag is nagy kihívás számomra ez a feladat. Az Országos Audiovizuális Tanács alelnökeként könnyû dolgom volt, nagyobb erôfeszítés nélkül sikerült megfelelnem az elvárásoknak, fôként mivel nem is vártak el tôlem nagy dolgot. Itt sokkal nehezebb bizonyítani, illetve azokat a hozzám igencsak közel álló személyeket irányítani, akikkel valamikor együtt "zsíros kenyereztünk." Ebbe a feladatba bele is lehet bukni, az elôzôbe nem lehetett. Az viszont sok erôt ad, hogy egy nagyon jó társaságot örököltem – jelentette ki a CNA egykori alelnöke.

A sajtótájékoztatón szó esett a ma este kezdôdô, hatnapos színházi miniévadról is.

– Az idei évvel kezdôdôen április 9-én ünnepeljük intézményünk 1946-os alapítását. Az egyetem napja elôtt tisztelgô rendezvénysorozat egyik kiemelkedô produkciója az Akadémiai Mûhely ez évi elôadásának, Ibsen Nórájának bemutatója – tájékoztatott Gáspárik.

– Színészek, tanárok, diákok színpadi találkozása. Nagy kihívás, óriási élmény – így határozta meg az alkotómûhely munkáját Tompa Klára, a darab címszereplôje.

– A történet ürügyként szolgált ahhoz, hogy arról beszélhessünk, amirôl szeretnénk. A lényeg a férfi-nô viszonyok mélységeinek feltárásán van, ugyanakkor a színészi lét kettôsségét – a civil és a színpadi létformát – igyekeztünk kifejezésre juttatni – mondta Patkó Éva rendezô.

Gáspárik Attila egy – május 10–11. között sorra kerülô – nemzetközi rövidfilmfesztiválról is említést tett, melyen háromperces francia filmeket nézhetnek meg az igényesebb mozikedvelôk.

– Azt szeretnénk, ha a marosvásárhelyi Köteles Sámuel utca a város, az ország, a régió és talán Európa kulturális terévé válna – jelentette ki a Színházmûvészeti Egyetem új rektora.

Szerdától Marosvásárhelyen forgat a Katapult Film Filmgyártó és Forgalmazó Kft. által finanszírozott Bibliothèque Pascal nagyjátékfilm stábja.

Szerdától vasárnapig a filmesek a lebontott régi Maros-híd mellett levô régi vám-, illetve a késôbbi sorompóôrházban forgatnak. A történet szerint a házban egy jósnô lakik, akit Oana Pelea alakít. Az itteni jelenetben a közismert román színésznô mellett még szerepelt Mihai Constantin és a film fôszereplôje, Török-Illyés Orsolya is. Tegnap este a stáb a fôtérre költözött, ahol egy szilveszteri jelenetet vettek fel, egyelôre mintegy 60 kiválaszott statiszta közremûködésével. Szombaton és vasárnap este 7-tôl hajnalig utcabál hangulatát idézik fel mintegy 360 statiszta részvételével, akikkel csütörtökön délután találkozott a stáb egy része.

Lovas Nándor, a rendezô asszisztense lapunknak elmondta, ez a találkozó balul sikerült, mivel nem tudtak nagyobb termet kibérelni, ahol a statisztákkal elbeszélgethettek volna. Bár tudomásunk szerint Hajdú Szabolcs azért nem jelent meg, mert Marosszentgyörgyön pihente az elôzô napi forgatás fáradalmait. Az asszisztens lapunknak elmondta, ennek ellenére bízik abban, hogy nem lesz nehéz a kiválasztott statisztákkal dolgozni és sikerül az elképzelésnek megfelelôen elkészíteni a tömegjelenetet. A helyhatóságok messzemenôen támogatják a forgatást. A fôteret nem zárják le teljes egészében a forgalom elôl, csak amikor a jeleneteket felvételezik. Errôl majd a helyszínre irányított rendôrök és közösségi rendôrök gondoskodnak. Az utolsó jeleneteket szûkebb statisztériával, mintegy 60 személlyel hétfôn veszik fel, ugyancsak a Rózsák terén, amelyet az év végi, téli hangulatnak megfelelôen alakítottak át.

Marosvásárhelyi olvasónk jelezte, hogy a Kövesdomb felett, a Kishegyszôlôben, egy magánterületen ismeretlen tettesek meggyaláztak két sírt. A levélíró szerint a felnyitott kriptában még a csontvázakat is lehetett látni.

Ottjártunkkor a két sírkövet ledöntve találtuk, így nem tudtuk azonosítani, kiket temettek el. Az egyik kripta tetejérôl a betonlapokat eltolták. Benne a koporsómaradványokat láthattuk, azonban a csontvázból egy darab se bukkant elô. A helyszínt Vargyas Ferenc marosvásárhelyi lakos segítségével találtuk meg, akinek a közelben 30 éve kertje és gyümölcsöse van. Tudomása szerint a terület nemrég cserélt gazdát, az új tulajdonos a telek alsó felét bekerítette, felül azonban átjárható a szögesdrót- kerítés. Vargyas Ferenc szerint a két kripta mellett emelkedô jeltelen sírba egy Gál nevû férfit temettek, akit megölt a fia. Ez utóbbi pedig emiatt a marosújvári büntetés-végrehajtó intézetbe került. Szerinte valamikor ennek a családnak lehetett a temetkezési helye a félreesô telek. A felnyitott sírt valaki nejlonfóliával terítette le. Ennél többet nem tudtunk kideríteni.

Kérdésünkre Livia Popa, a megyei rendôr- felügyelôség sajtószóvivôje lapunknak elmondta, tekintettel arra, hogy a sírok magánterületen vannak, csak akkor indítanak nyomozást az ügyben, ha a terület tulajdonosa vagy a sírban nyugvók leszármazottai feljelentést tesznek. Amennyiben sikerül elôkeríteni a tetteseket, a büntetô törvénykönyv 319. cikkelye szerint sírgyalázásért három hónaptól három évig terjedô börtönbüntetést kaphatnak.

A Koronka és Székelybós közötti 5,8 kilométeres útszakasz aszfaltozását még tavaly megkezdték, azonban csak 1,3 kilométeren sikerült befejezni a munkálatokat. A község polgármestere, Nagy Márton szerint idén meglesz az út, ami a 115 lakosú Bóst bekapcsolja a község vérkeringésébe, megpezsdül a falu élete.

A rossz infrastruktúra elszigeteli a kistelepüléseket, pedig Székelybós éppen jó helyen van: csendes kis falu, Koronkától alig néhány kilométerre, a dombok mögött. Ideköltözni vagy csak hétvégi házat vásárolni – olyan dilemma, amit elôbbi javára dönthet el az, hogy április végére végre civilizáltan lehet közlekedni a községközpont és Bós között. Nagy Márton polgármester szerint a Multiprod Kft. pár napja hozzáfogott az útjavításhoz, 3 kilométeren dolgoznak a gépek, április közepéig befejezik az aszfaltozást. Másfél kilométeren – a pénz függvényében folytatják – a munkálatokat, de idén a két települést összekötô útra mindenképpen aszfaltréteg kerül. Koronka lakott területén marad 1 kilométer, amit a víz- és csatornahálózat lefektetése után javítanak. A közmûvesítési munkálatokat már leszerzôdték, 16 hónap a kivitelezés; két szakaszban végzik el: elôször a Koronkán átvezetô E60-as út mentén, ezt követôen a községközpontig vezetô útszakaszon. Bósba be van vezetve a földgáz, telefonhálózat, de hogy itt mikor lesz vezetékes víz, csatornázás? Nagy Márton szerint 2-3 év alatt a falunak ez a gondja is megoldódik, ugyanennyit kell várniuk Koronkában (itt egyelôre csupán 20 kilométeren közmûvesítenek) azoknak, akik 2006 után építették be telküket. Jelenleg az elôtanulmány készítésén dolgoznak, az önkormányzat idén 150 ezer lejt szán pályázatok, szaktanulmányok készíttetésére, amelyekkel infrastruktúra- fejlesztésre számítanak pénzt szerezni. A község teljes közmûvesítése mintegy 870.000 euróba kerülne, jelenleg ennek egyharmadával rendelkeznek. A községvezetô attól sem riad vissza, hogy bankkölcsönt vegyen fel az önkormányzat, hisz jelenleg nincsen adóssága. A legutóbb felvett hitelt, 6,5 milliárd régi lejt a polgármesteri hivatal új épületére ugyanis 2006 decemberében teljes egészében törlesztették. A polgármester szerint a tanács rugalmas, és bízik benne, hogy megtalálják a megoldást. Miközben az aszfaltozás és közmûvesítés az, amit prioritásnak nevez, Nagy Márton elmondta, az óvoda is épül, ami szintén fontos beruházás. A régi óvodaépület visszaszolgáltatása után újra van szükség, már a második szint épül. És tervek még vannak, a fô cél az 1750-es lélekszámú Koronkát fellendíteni és Székelybóst, az elöregedô százlelkes falucskát bekapcsolni a község vérkeringésébe, felpezsdíteni az életet. Ami sikerülni látszik, hiszen a jelek szerint egy-két komoly beruházásra máris kilátás van, és egyre többen vásárolnak itt telket.

A sors szeszélye folytán nekem jutott az a megtisztelô feladat, hogy megnyissam Marosfalvi Antal kiállítását. Kiss Levente szobrászmûvész kért fel, és azt kell mondanom, hogy az "elôzetes irodalom" láttán – vaskos életmû-bibliográfia-album kínál mûveket, eseményeket, katalógusadatokat – örömmel vállaltam el. Kíváncsivá tett a mûvek varázsa, a belôlük áradó delejesség, a hangulat egyedisége, a témaválasztás, a mûvészettörténet nagyjainak közelsége.

Szombathely, ahol festônk restaurátorként dolgozik, nem Marosvásárhely testvérvárosa, hanem Vajdahunyadé. Ez természetesen nem indok arra, hogy elforduljunk a nyolcadik évtizedében járó mûvésztôl. Sôt, némi irigységgel kellene kezelnünk a dolgot, hogy ezek az érdekes mûvek nem Marosvásárhelyen állíttattak ki elôször, hanem a távoli és vadregényes, kohófüsttel koszorúzott iparvárosban.

Félretéve azonban az ilyen kicsinyes nyüszkölôdéseket, Marosfalvi Antal kiállítása igazi meglepetés. Olyan mûvész festményei és festett fatörzsei láthatók, aki a nagy alkotók, remekmûvek, mûkincsek, múzeumok féltve ôrzött darabjai között szolgálta/szolgálja alázattal a szépséget, a fennköltet. Ne féljünk a szótól: a fennköltség a szótár szerint emelkedettség, fenségesség, magasztos gyanánt értelmezhetô. Mellettük, velük, tôlük áthatva alkot, parafrázisokat készít, ideák mentén építkezik festészetben, térplasztikában. A klasszikus reneszánsz ember ideáljait vallja magáénak, miközben tisztában van vele, hogy ezek az eszmék öt-hat századdal keletkezésük után már csak könyvtárak és képtárak mélyérôl ragyognak fel, ott hatnak. Odakinn a mai lét ezekre az elvekre mit sem ad.

Szépség és jóság, nemeslelkûség és lovagiasság, egyszerûség és meghittség amolyan tankönyvi fogalmak ma már a csörtetés, tolakodás, kivagyiság és pénzhajhászás ellenében. Emezekrôl tehát nem képek, hanem filmek szólnak. Marosfalvi Antal képei mégsem avítt erények dicsérete, hanem a XX-XXI. század humanistáinak életérzését, világlátásának köreit rajzolják meg. Hiszen, aki Önök elôtt áll, néhány nappal ezelôtt még a Sixtus-kápolnában emelte tekintetét Michelangelo freskóira, a Teremtésre. És íme, most itt látja ennek átértelmezett változatát, hol az Úr madarat nyújt Ádámnak. Hogy ne legyen egyedül, míg Évát elôhúzza a bordaközi csendbôl, vagy felvágott nyelvû madarat kap az elsô halandó, ki mit sem tud halandóságáról, hadd élvezze a paradicsomi rádió riporterét.

Miközben jegyzeteimet böngésztem, váratlanul megörvendtem, mert ráleltem a kulcsszóra, ugyanis ezekben a képekben a nagyszerû technika, a rajzosság fog meg, a gyönyörû színek és a kidolgozottság, a sejtelmesség és a konkrét mesterien adagolt vegyülete kápráztat, lelkesít, nyûgöz le.

Marosfalvi Antalnak a falakon látható képei mesélésre késztetnek. A látvány szavakra ingerel. Elmondani, megtalálni a megfelelô mondatokat és történeteket, melyeket a képek oly elegáns harmóniával, kérdôjelekkel, példázatokkal sugallnak.

Ha a Nagyítás sorozat képeire vetül a tekintet, elôször csak a botanika ejt rabul. Az a kinagyított, feljavított növényisme/-ábrázolás, melyben a virágok a valóságosra, Linné által is meghatározható növényekre emlékeztetnek. Ám a licentia poetica megemeli a természet tényeit, a szirmok között pisztoly vagy alabárd fedezhetô fel, középkori asszonyság rohan valami elôl, az alabástrom szirmokat gumitalpú bakanccsal egy maszat-turista, talán egy paparazzo járta össze. Mindenbôl árad a rejtett fenyegetettség, amely reánk leselkedik a legmeghittebb pillanatban is. Nem a halálé – a körömönfont/vak erôszaké.

A Szamotrákhéi Niké a gyôzelem pillanatának kétértelmûségére, meglehet, éppen hiábavalóságára utal. Nem figyelmeztet, csak elgondolkodásra int. Nincs feje, azt a történelem cenzúrája már elorozta, ezért kell a mi fejünk és szemünk, hogy látva lássunk.

És a szárnyak nem maradnak egyetlen kép birtokában. A mûvész hetvenötödik születésnapjára olyan szimbolikus, melankolikus képet festett önmagáról, ahonnan hiányzik az arc, a test másolata. Helyette beszélnek a választott jelképek: erôs gyökerekkel kapaszkodó fatörzs és angyalszárnyak, melyek felröpítenék. A két erô körülbelül egyforma: röptetés és gyökérvonzás – így van egyensúlyban a világ. Vagy legalábbis Marosfalvi Antal önbecsülése, önérzete, világlátása.

Van aztán itt néhány nagyméretû kép, melyeket a festô Mestereim címen ránt sorozatba. Kik ôk? Valójában óriások – mindannyiunk mesterei, elôdök, példaképek, ideálok. Arcuk nem látszik teljes egészében: fátyol, füst, rajz- (vagy a törvény?) táblái rejtik részben. Egyetlen arckép teljes: a festô önarca. Hatalmas kéz nyugszik feje búbján, áldást kap. Akár a temetôre is gondolhatnánk…

És persze magyar festô, hiszen azok a parasztarcképek, falusi tájak, amelyeket kiállít, attól egyetemesek, hogy csakis a magyar világban lelhetôk fel. Lassan már csak az emlékek udvarában, reminiszcenciák között. Irodalmi mûvekben.

Vannak képei – többféle stílusban is esélyt ad önmagának –, ahol a hiányok és áttûnések úgy játszanak át egymásba, hogy a síkok folyton nyílnak, elfordulnak egy tengely körül, tükörbe zárják a nézôt és a látványt. Belemélyülünk a térbe és idôbe, belesüppedünk az emlékek vakablakába, a tudatalatti csiszolatlan felületei képeznek útvesztôt köröttünk. Lehet, hogy az ablakokon és ajtókon át visszatérünk önmagunkhoz, lehet, hogy elröpülünk színes madárként, vagy lábunk elé hull a boldogság kék madara… holtan.

A restaurátor napi munkája, apró remekelései, a múlt feltárása, kiegészítése, visszavétele nem múlik el nyomtalan. Minduntalan felbukkannak saját képein a beemelt, megtanult részletek: Dürer, Rubens, az olaszok. Reneszánsz "idézetek". Mintha esszét írna, ahol egy idézet újabb gondolatsort indít el, ám óhatatlanul visszakanyarodik a mához, saját látleleteihez, mert nem tagadhatja meg a közeget, ahol naponta mind megéljük a csalódást és az eszmék elárulását.

Ezekre lehet vigasz a festészet. A képek témaválasztása. A festô nem hiszi ugyanis azt, hogy a mûvészet megállíthatja az idô rohanását, a közállapotok elfajulásának gátat vethet, de legalább megfékezheti. A keserû percekbôl kivonja az íz- és aromaanyagot, és azt a tehetség titkos vegykonyhájában szépséggé, vigasszá, erkölcsi példázattá finomítja.

* Elhangzott 2008. március 28-án a tárlatnyitón.

Sebestyén Mihály

Jékely Zoltán 95 éves lenne, ha élne: 1913. április 24-én született, 1982-ben hunyt el Budapesten. Erdélyi kötôdéseit tisztázta az irodalomtörténet, mi ezúttal újabb négy, eddig közöletlen levelét mutatjuk be. A Szovátára, Szabó Mihály tanárnak írt 21 levelébôl 15 már ismertté vált: nyolc 2007-ben, a Népújság mellékletében, a Múzsában (800. és 810. szám), hét pedig a Hazanézô 2007/2-es számában látott napvilágot. Jelezzük, hogy a teljes anyag kötetté áll össze.

A levelek közlési lehetôségeiért Szabó Mihályné Kulcsár Ilonának, illetve Veress Árpád Péternek mondunk köszönetet. Ôk ôrzik eme értékes Jékely-dokumentumokat.

1.

Kedves Misi!

Kabay Béla, sajnos, már 16-án visszautazott Kvárra – így a szemüvegeket nem küldhettem vele, mert csak 18-án lettek készen! Tehát, ha lehet, küldjél utasembert értük – vagy várnod kell Karácsonyig, amikor Péterfy L. hazaindul…

De viszont: a fényképek kitûnôek és mellékelhetôk! Habent sua fata photographiae! Vagyis nem lehetetlen, hogy megérkeznek a címetekhez. Sch. Gáborné remekelt, amikor le-lekapott – és akkor is, amikor kidolgozta, nonn propria, a filmeket.

Hát ennyi maradt az emléken kívül, szép, de annál eredménytelenebb expedíciónkból…

Szeretettel és barátsággal ölel

Jékely Z.

Kézzel írt levél, nincs keltezve. A postai bélyezgô szerint 1973. november 26-án érkezett Szovátára, tehát 1973. november 20-a körül íródott. Címzés: D-lui Szabó Mihály profesor. Sovata. Str. Principala 44. Jud. Mures. Románia. – Exp. Jékely Zoltán, 1023. Bp. II. Frankel – 23.

Kabay Béla: a népi mûveltség emlékeinek gyûjtôje (Kolozsvár). Péterfy L. (P. Laci): Péterfy László szobrászmûvész, Jékely veje. Sch. Gáborné: Schneider Gáborné fényképész (Bp.).

2.

Kedves Misi! Leveledet köszönettel nyugtázom, kitüntetô soraidat is! Most csak azért írok, hogy megnyugtassalak: a szemüvegeket Kvárig vitte egy László Margit nevû hölgy, aki ONT-val járt, s véletlenül aznap bizhattam rá valaki által, amelyen feltettem címedre a fényképes levelet.

Remélem, azóta kaptál hírt Kvárról, hogy a csomagok megérkeztek. Onnan már könnyebb lesz Szovátára hozatni ôket.

Mindnyájatokat szeretettel ölel

J. Zsoli

(A lap szélére írva) A fényképeket kérlek alkalomadtán add át a "modelleknek". Köszönöm.

Kézzel írt képeslap, a lapon: Csokonai Vitéz Mihály. Nincs keltezve, a szovátai bélyegzôn 1973. december 5. olvasható. A levél tehát 1973. november 30-a körül íródott. Címzés: D-lui Szabó Mihály tanár úrnak. Sovata. Str. Principala 44. Jud. Mures. Románia.

László Margit: valószínûleg kolozsvári lakos lehetett. ONT: romániai utazási iroda. "modelleknek": a fényképeken megörökített személyek.

3.

Kedves jó Misi!

Csak betegségem miatt nem válaszoltam utolsó levelére, melyhez fiacskád szombathelyi utazásairól írsz (most gipszben a jobbkezem, ezért firkálok így, mint az éhes cickányok a Küküllô havas jegén…).

Ha sikerült a vállalkozás, ott van, és bárminek szükségét látja netán, azonnal értesíts, hogy intézkedjem! Neki mindenképp írd meg, kérlek, hogy számíthat ránk.

Áprilisra tervezett utazásom sajnos álom maradt. De Péterfy Laci (ifj) Irénkével (aki holnap érkezik) 15. körül leutazik – vagy fel – szemlélet dolga, ezt a földrajzi fekvés dönti el.

Hogy viselkedik a szemed?

Látod-e még a pisztráng 17-ik pettyét a farka alatt, másfél méteres víz mélyén? Hm?

Ezt szívbôl kívánjuk neked, 100 esztendôs korodig!

Ölel, a Tieidet is, baráti szeretettel

Jékely Zsoli

Bp. 1974. ápr. 1.

(Vajjon mit találtál ki s törtél e jeles napon a kis istenek orra alá?)

Kézzel írt levél, címzése: Szabó Mihály profesor. Sovata. Str. Principala 44. (Jud. Mures). Románia.

szombathelyi utazás: a két Szabó fiú gyógykezeltetési kísérlete Szombathelyen. Irénkével: valószínûleg Péterfy László szobrászmûvész húga. kis istenek: Ilu néni (Szabó Mihályné) "feloldása" szerint: utalás a rendszer hivatalnokaira.

4.

Kedves Misi!

Nagyon szégyellem, hogy ápr.-végi leveledet ily sokáig válaszolatlanul hagytam. Mentô körülményeim számosak, de untatnálak vagy szomorítanálak velük, így jobb, ha pusztán bölcs megértésedre és bocsánatodra apellálok…

Nem hiszem, hogy a nyáron láthatjuk egymást nálatok – erôtlennek érzem magam, jelen körülmények közt, a hajdani tájakon való utazgatásra stb., stb.

Rendkívül fájdalmas, hogy ide jutottam-(tunk)!

Viszont: talán, ha igaz a hír, a Kisküküllô az idén nem vadult meg annyira, mint 1970-ben. Remélem, megúsztátok – szárazon.

Borzasztó lehet, hogy a fiacskád gyógykezelése érdekében nem történtek meg a szükséges intézkedések! Nagyon fáj a szívem értetek!

P. Laci (junior) most szombaton (holnapután) indul haza. Küldök vele néhány horgot – mûlegyet azonban nem találtam. (Egyébként is jobb a házailag gyártott, kakastollból stb. való mûlégy!)

Ô biztosan meglátogatja Korondot (Páll Lajos) és Szovátát (Biró Gáborék), s akkor elviszi a horgocskákat. Jó fogást!

Többszöri rámgondolással (egy szó olvashatatlan).

(A kezem rendben van, csak marjulás volt.)

Barátsággal ölel, szeretteidet is

Jékely Zsoli

(Ui.) Küldök Kály Ilikérôl egy fekete- ruhás képet is. A bátyjának adhatnád, azzal a kéréssel, hogy nézze meg, nem maradtak-e levelek Ilona hagyatékában, melyek közt esetleg ott bujkálnak az én kamaszkori levélkéim is, 1928/29-bôl (Kolozsvár)?

Bp. 1974. jún. 20.

Kézzel írt levél, a címzés: Szabó Mihály profesor. Sovata. Str. Principala 44. Jud. Mures. Románia. – Exp. Jékely Zoltán. 1023. Bpest. II. Frankel 23. Páll Lajos: Korondon élô költô és festômûvész. Biró Gáborék: Jékely szovátai rokonai. Kály Ilikérôl: a nagykendi Kály család tagja, Kály Ilona, Jékely egyik korai szerelme. Fiatalon hunyt el.

Ráduly János

Ezek a bolondok hiába szöknek meg, még a szomszéd faluig sem tudnak eljutni, máris összefogdossák ôket... engem bezzeg nem fognak meg... megmutatom én nekik, hogyan kell innen elmenni, ha már az embernek elege van ebbôl a nyavalyás bolondokházából... mert aztán tényleg elege lesz egy idô után itt mindenbôl... elege lesz ebbôl a bezártságból, kerítésbôl, lakatból s a dirigálásból... fôként a doktor úrból, aki mindnyájunk közül a legbolondabb, mert olyan bolondságot még egyikünk sem csinált, mint ô... méghogy koporsóban hordoztatni magát a faluban... mintha meghalt volna, s a temetését tartanák... utána meg milyen felemelt orral tud járni közöttünk... rajta röhögött az egész falu... álmélkodtak, s aztán röhögtek.... pedig már megszokták a diliségeit... mintha be lennének oltva ellene, úgy bírják már... hozzászoktak... elôbb-utóbb mindenhez hozzászokik az ember... de ezt a bezártságot nem lehet megszokni... ugye doktor úr... maga csak kellene tudja, ‘sze azért bíztak itt magára annyi embert... azt mondják, betegek... hát nem mondom, van köztük olyan is... messzire látszik némelyikrôl, hogy olyanféle... de a legtöbbel nincs baj... csak lehet, hogy útban vannak otthon... nem kellenek valakinek... valaki meghalt a családban... meghalt, aki rájuk vigyázott, s a többiek szabadulni akarnak tôlük... mint nálunk... amíg anyám élt, nem volt baj... eszébe nem jutott volna az öregnek, hogy ide hozasson... még gondolni sem mert volna rá... bezzeg az új menyecske bedumált neki... én már láttam a szeme állásából, hogy ez engem ki nem állhat... ahogy hazahozta, tudtam, hogy baj lesz... ez engem ki akar túrni otthonról... hogy ne zavarja ôket senki... hogy az öreggel kettesben turbékolhassanak... jaj, anyám biztosan forog a sírjában... aztán meg munkát akart adni... azt mondta: ilyen szép, nagydarab fiatalembernek dolgozni kellene... ha már húsz is elmúltam, valami feladatom nekem is lehetne...még pénzt is kereshetnék, ha nem utálnám annyira a lapátot s a többi kétkezi szerszámot... meg, hogy olyan erôs vagyok, mint a bivaly, s jól megbírnám... hogy tûrheti az öreg, hogy egész nap lustálkodom... mondtam is neki, hogy otthon rendezkedjen, mert kirakom az ajtón vagy az ablakon... nem sok baja esne, mert földszinten lakunk... tôlem félt a banya... láttam a szemében a félelmet... apámat meg folyton birizgálta, hogy valamit már csinálni kellene velem, mert fél tôlem, hogy egy szép napon fellököm... pedig a fene sem zavarta ôket, ‘sze otthon sem voltam... egész nap kinn járkáltam… csak enni és aludni jártam haza... ahogy virradt, már kinn voltam a blokk elôtt... az este is kinn kapott... ritkán mentem haza éjfél elôtt... odakinn legalább volt kivel beszélgetni... állandóan jött valaki... volt akit elkísérni... egyik-másik csak marháskodott, de olyan is volt, aki tisztességgel szóba állt velem... az alpolgármester egy biciklit adott... na, az volt az igazi ajándék... azzal lehet járkálni az egész városban... még lámpája is van... este felkapcsoltam, s egy pillanat alatt mehettem egyik utcából a másikba... mióta nem vagyok otthon, remélem nem csinált vele valamit az a boszorkány... a kölyköket, mert csúfolódtak, néha megkergettem... de a rendes emberekkel én is rendesen szóba álltam... az a kutyás is, amelyik az újságot írja, állandóan kérdezgetett... minden este találkoztam vele, amikor azt a borzost sétáltatta... olyan jópofa kutya... olyan, mint egy bárány... barátságos mindenkivel... tudom, engem is szeret, mert a farkát csóválja, ha meglát... még segítettem is keresni, amikor valami szuka után elkujtorgott... hozzám jött a gazdája, hogy én hátha láttam... igaz, hogy sok mindent szoktam látni... sokan nem is gondolták, hogy én ott vagyok a sötétben és figyelek... láttam már autófeltörést... azokat a kölyköket aztán késôbb el is kapták... aztán szerelmespárokat... olyant is, amelyik más feleségével volt... de én befogtam a számat, nem mondtam el senkinek, csak nekik említettem, hogy láttam valamit... egyik fenyegetôzött, hogy kitöri a nyakamat, a másik könyörgött, hogy el ne kotyogjam senkinek... de hát én nem olyan ember vagyok... nem akarok én senkinek rosszat... de meg kellett mondjam nekik, hogy ahogyan én láttam ôket, úgy mások is láthatták... a doktor úr is megmondhatja, hogy velem nincs baj, senkinek semmi rosszat nem teszek... még neki se, pedig ô olyan peckesen jár fel és alá, mintha valamire büszke lehetne a koporsós története után... hogy mennyi bolondságot csinál ô is, azt a legjobban mi tudjuk itt, akiket bezárva tartanak... inkább a gyermekeivel törôdne... azok legalább ügyesek, szépek... csak az anyjuktól örökölhették... az apjukról itt mindenki tudja, hogy milyen... de nemcsak itt ismerik a faluban... már mindenfelé hallottak róla... otthon is mindenki azt kérdezte, miután elôször voltam itt, hogy is volt azzal a koporsóval, mert nem akarják elhinni, hogy ennyire eszement lehet valaki... mondják is, hogy ide való... csak nem kívül, hanem a kerítésen belül... a bezárt ajtón belül... na, doktor úr, aztán nézhet nagyot, ha nem talál, mert én megyek haza... az öreg csak nem hozat vissza még egyszer, ha megvetem a sarkam... megmondom majd neki, hogy inkább a vénasszonyt hozza, mert ráfér a doktor úr kúrája... itt most kibújok a kerítésen... senki sem vette észre, hogy én itt a drótot már napokkal ezelôtt kibontottam... tudtam, hogy még várnom kell, biztosra kell mennem... most aztán a bokrok takarásában le a patakig... nem megyek túl... láttam elég filmet, hogy tudjam, hogyan töröljem el a nyomaimat... ki se szállok a vízbôl egy darabig... kinek jutna eszébe, hogy aki innen megszökik, annak van annyi sütnivalója, hogy hosszába vegye a patakot... csak feltûröm a nadrágszáramat, s aztán bele a közepébe... ennek a lyukas teniszcipônek már nem árt a víz sem... nem is sejtik, hogy eljöttem... jól választottam meg az idôpontot... most mindenki erre-arra csámborog az épületben vagy az udvaron... ha valami szokatlan nem történik, még beletelik vagy két órába, amíg felfedezik a hiányom... nyomom az iramot, hogy addigra jó messzi legyek... az elsô faluig a vízen megyek... ha valaki erre járna, majd úgy teszek, mintha kézzel halásznék... majd nyúlkálok a kövek alá... hogy milyen sok kô van ebben a patakban... töri már a lábam, jó volna valami puhára lépni... na, még ezt a kacskaringót beveszem, s annál a bokrosnál kiszállok... megszusszanok, aztán azt a falut kikerülöm... vigyázok, hogy senki se lásson... rögtön kitalálnák, hogy honnan jövök... ej, doktor úr, doktor úr... de nehéz magától szabadulni... még az arcát is szeretném elfelejteni... ha szerencsésen hazaérek, otthon rendet rakok... ha kell, megmondom annak a némbernek a szája ízét... az öreggel tisztázom, hogy mi a további szándéka velem... velem aztán ne gatyázzon, mert csúnyán teszek... ha békét akar, ne foglalkozzon velem... megmondom, ha ide visszahoz, felkötöm magam... na, eddig minden jól ment... vége a bujkálásnak, itt az elágazásnál kimehetek az útra... aki erre jár, azt gondolja, hogy ezen a bekötôúton jöttem a szomszéd faluból... itt már senki sem gondol arra a házra... a nadrágom szárát most jobb lesz letûrni... a cipôm még elég vizes, de hátha nem olyan feltûnô... na, most aztán integethetek az autóknak... valamelyik csak megáll... ha nagyon muszáj, még gyalogosan is hazamehetek... estig még hazaérnék... de már fájnak a lábaim... a patak kövei jól megdolgozták a talpamat... né, ott jön egy autó, integetek neki, hátha felvesz... ez tényleg lassít... még szerencsém lesz vele...

– Jó napot! Elvinne a városig?

– Üljön csak be! Milyen messzi van az?

Na, ettôl nem kell félni... nem errôl a vidékrôl való... fogalma sincs, hogy merre jár... fô, hogy egy pillanat alatt hazarepít... fognak majd csodálkozni otthon, ha beállítok...

– Nem ismeri a vidéket? Nem járt még errefelé? Ejsze magyarországi?!

– Igen. De többször is voltam a környéken, abban a fürdôvárosban, csak sosem pont ezen az útvonalon.

Jó vágású, barátságos embernek tûnik... vagy tíz évvel lehet nálam idôsebb... olyan harmincasnak néz ki... ez a két kislány a hátsó ülésen biztosan az övé... elég kicsik, még iskolába sem járhatnak... lehet, hogy most nem éppen otthonról jönnek, de biztosan messzirôl, mert a kicsik elszenderedtek... akkor sem néztek fel, amikor ôt felvette az apjuk... asszonynak is kell lennie valahol... lehet, hogy éppen hozzá igyekeznek... ahogy én is igyekszem... csak nem valakihez... az öreg úgy megváltozott az új asszony mellett, hogy hozzá biztos nem sietek... de a város, az vár... ez az út menti szép erdôs rész tetszett a sofôrnek is... láttam, hogy még oldalra is kinézegetett a szép tájra... közeledünk a városhoz... most tûnnek fel az elsô házak... úgy dobban a szívem, mintha az enyémek lennének mind... ez a hosszú-hosszú egyenes utca van még, s akkor már igazán közel kerülünk... haza sem megyek rögtön... elôször körbejárom a központot, mert hónapok óta nem láttam... kíváncsi vagyok, kikkel találkozom... lehet, észre sem vették, hogy már egy ideje nem látnak... ki tudja, hiányoztam-e valakinek... fog-e nekem valaki örvendeni... a kis borzos biztosan... az ha meglát, mindig odajön, megszimatol s közben kavarja a rövid, bojtos farkát...

– Hol szeretne leszállni?

– Ott a kanyaron túl, ott jó lesz. Köszönöm, hogy elhozott!

– Szívesen.

– Ne haragudjon, hogy nem tudok fizetni! Egy vasam sincs. Most szöktem meg a bolondokházából.

Na, ez most miért fékezett olyan hirtelen... ha nem kapaszkodom, beverem a fejem a szélvédôbe... még a leánykák is felébredtek... lehet, hogy a fejük is összekoccant... ijedtükben fel is kiáltottak... nem kellett volna hirtelenkedni... elfeledkezett volna róluk, vagy már rájuk sem vigyáz... mégse olyan szimpatikus... olyan furcsa, merev az arca... a szemei is mintha szúrnának... a köszönésemre sem válaszol... csak nincs valami baj... most, amikor az ajtót magam után csukom, miért vet sebtében keresztet...

Molnos Ferenc

A faláska ablakokat belepte a puliszkavíz s a friss kolbász párája. A Hegyi Lajosék disznótorára egybegyûlt a Kéneskút összes lakója, mind elférnek az asztal körül. Öt házat építettek maguknak, rangos gazdasági épületekben nevelik szép állataikat a meredek út mentén, a patakhoz közel. Negyvenöt esztendôt rettegtek s könyörögtek a kaszálóért, a krumplinak való földért, amit folyton ki akart sajátítani az erdészeti hivatal. A távoli falu téeszének több esze volt. Hagyta, hogy éljenek a maguk akarata, munkája szerint a havason.

Lajos jó mesélô, felesége szerint táltos. Megérzi a bajt, megjósolja a holnapot.

– Tavaly ilyenkor csak jöttem-mentem az erdôben, a hegyen – kezd a történethez Hegyi Laji. – Hallgattam a neszezést. Estefelé egy madár megrepdeste az ablakunk üvegét. Elôször néhány kósza hópehely szálldosott, késôbb, mintha szemfedô terítette volna be a ráncos fekete suvadást. Ezek a székely falucskák tenyérnyi foltként lapultak, mintha félnének látszani. Éjjelre a csillagok közel jöttek, a göncöl rúdjába befoghattam volna a csikót. A hold feküdt az erdô tetején, fényt hullatott a szemben lévô zsúpfedeles házra. Ekkor a ház felôl mennyei kacagás csendült fel, a világosságban hirtelen kimagaslott a kézdivásárhelyi mérnök alakja, a zsúpfedeles ház ura. Ott állott a füstös ajtóküszöbön, némán figyelt. A kacagás odabentrôl nem szûnt meg.

– Világváltozás lesz, Erzsi – mondtam akkor az asszonynak. A halak is mind feljöttek a vízre, mintha hátukon tartanák a patakot. A fák alig bírják a hótól súlyos ágaikat. A mérnök úr éjnek idején kijött a házba…

– Feküdj már le, ne annyit tudj – morgott az asszony. Egyszer csak felül, azt mondja: – Laji, te, autó megy fel az úton. – Én csak úgy gatyára felhúztam a gumicsizmát és kiállottam a lépcsôre. Nyugtalan kicsi tûzként vibrált az autólámpa. Fölötte a hegyek borzasztó magasságban feketélltek. Ez a szekus autó – állapítottam meg magamban, de most tudtam, hogy nem mulatozni mennek az erdészházba. Sokan ülhettek benne, mert alig bírta a motor a meredeket. Aztán csend lett. Elviselhetetlenné vált a mozdulatlanság. A zsúpfedeles házhoz húzott valami, s ahogy a kapu felé közeledtem, megint hallom a tiszta asszonyi kacagást. Arrébb egy ôz ugrotta át a gyalulatlan deszkakerítést, eltûnt az erdôben.

A vendégek tányérjában kihûlt a kolbász. Úgy hallgatják Lajost, hogy az étel sem kell. Különös változáson mennek át ezen az estén.

– Gondolom, legyen ami lesz, megnézem, hogy a mérnök itt maradt-e, vagy visszatért a városba. Kopogok az ajtón, és valahonnan, de nem erôsen messzirôl lövést hallok. Sûrûn, sûrûn gépfegyverrel lônek. Végem van – sóhajtom –, én ma éjjel annyit hallok s látok, hogy az nem jó jel, s ezzel lenyomom a kilincset. A ház közepén ott áll az orvos, egy csodaszép asszonnyal ölelik egymást.

– Lehetetlen – fut ki a számon. Saját szememnek nem akarok hinni. – Mérnök úr, én ilyen szépet még nem láttam, de az is lehet, hogy elment az eszem, mert lövést is hallok meg csengô kacagást.

– Minden igaz, Lajos, lônek, és nekünk kacag a lelkünk. Ne féljen. Menjen haza ügyesen, feküdjön le – mondja a mérnök, és olyan volt az arca, mint az imádság.

– Fogjuk meg a poharat no – szól Erzsi. – Erre ihatunk, mert tiszta igazat beszél Lajos. Faljanak abból a kolbászból, az Isten megfizeti, né hogy megmerevedett, mint a hótt ember…

– Hát jó – folytatja Laji, mint aki semmit nem vesz észre maga körül – lépegetek hazafelé, a puskatûz mind jobban hallatszik a Nagy Sándor havasa felôl, mintha csak azt a pillanatot várták volna, hogy én esmént a réten legyek. Újabb autó burrogott, utána látom, hogy fegyverek elhullatva az úton. Nem nyúlok hozzá, ki tudja, ki lát. Bé a kapun, s a tornácon elkiáltom magam: – Erzsi hej, ugye mondtam, hogy megváltozik a világ.

Az eddiginek vége. Itt valami csuda történt, tündérjárás van. A mérnök most nem szomorú, nem gondterhelt. Csupa öröm a tekintete. A szekusok elhajigálták a puskáikat. Feljött a székelyek napja s lement a gyilkosainké, Erzsi. Tündér jött a zsúpfedeles házba, hogy elhozza a mi vidámságunkat.

Mire megvirradt, lengô ködök kötötték össze a hegyeket. Abból olvastam a halált is. Felmentem a Havashegy ormára, nem mozdultak a vadak, félelem bénította ôket. Kicsivel késôbb egy legény jött a faluból, azt a hírt hozta, hogy meghalt a diktátor. Immár szabadon élhetnénk…

Erzsi szalagos hasú pánkót tesz az asztalra, mindenki jóízûen fogyasztja, aztán azt kérdezi az egyik asszony: – mi lett a tündérasszonnyal, mert a mérnök esmént szótlan és gondterhelt, ha hét végén kijön a zsúpfedeles házba. Laji lenyeli a falatot, majd ilyen fordulatot ad a mesének. – Az bizony ôzzé változott át örökre, csak akkor asszony, ha a mérnök úrral találkozik. Nem látják? Vasárnap az a szegény árva férfi elindul az erdei utakon, ott bolyong a havason, keresi az ôz nyomát. Ha találkoznak, felcsendül a kacagás. Akkor a föld egy pillanatra megáll, csak a nap megy tovább az égen. IIyenkor erôt kap a szomszédunk, szomorúsága ellenére többet törôdik velünk, kötözgeti bajainkat. De higgyék el nekem, mert igazat mondok, szebbé válik a világ. A Kéneskút völgyébôl elnézem a szelíden nyújtózkodó hegygerincet, figyelem a havast, és érzem, hogy valamire készül…

Horváth Arany

A szív

-------- számtalan dobbanás után

úgy döntött, hogy szóba áll

az istenekkel.

Dobbanás. Dobbanás. Szünet.

A szünet az istenek hangja?

A szünet a szív füle?

Dobbanás. Szünet. Dobbanás.

A dobbanás a szív hangja?

A dobbanás az istenek mûve.

Szünet. Szünet. Dobbanás.

A második szünet a szív

szkizofréniája.

A dobbanás az istenek

türelmetlensége.

Szünet. Dobbanás. Szünet.

A szünet a szív szava.

A dobbanás az istenek hangja.

A szünet az istenek párbeszéde.

Dobbanás. Dobbanás. Dobbanás.

A szív érteni kezdi az istenek szavát.

Dráma

A Csend szétszaggatta a sikolyokat

millió szálra. Összefonta és ostort

készített belôlük. Újabb sikolyok születtek,

de szétszaggatta azokat is. Összebogozta,

és hálót vetett a forrásokra. A sikolyok

kiszabadultak, és már nem lehetett

szétszaggatni Ôket.

A sikolyok fátyollá szövôdtek önként,

és elborították a Csendet. Azt hitte,

szikla lett. Csak a források érzékelték,

mennyire remeg.

Megszokod lassan

lassan megszokod

mint annyi mást

az ôsz hajat

majd a bácsizást

mint a másoktól

használt ruhát

majd megszokod

a képmutatást

szemedbe hazudtak

elôször fájt

megszokod majd

ezt is mint annyi mást

mint a többi

arculcsapást

Ígéret

szikrázó a fagy

szemedben az ég kékje

tavaszt ígérô

Csillagom

rám találtál – hát

tündökölhetsz csillagként

vesztes egemen

Diólevélen

Diólevélen ül

a perc.

Ág akasztja –

vár tétován,

mint az esôs

délután,

melyen utólszor

elindult anyám.

Balzsam

1942 augusztusában az erdélyi írók marosvécsi találkozóján néhány író nyilatkozatot fogalmazott, amelyet a helikoni közösség el is fogadott. Szövege az Erdélyi Helikonban meg is jelent 1942 ôszén, az erdélyi magyar írók nyilatkozataként. (Éppen két évvel vagyunk a bécsi döntést követôen és Wass állítólagos háborús bûntette után.) A szöveg az erdélyi népek közti békesség, a kultúra és a humanizmus értékeinek védelmében írott valóságos himnusz. Mélyen elítéli a Budapestrôl Erdélybe ejtôernyôzött hivatalnokokat, intézményeket és kormányzati szerveket, amelyek vak és süket szolgákká akarják átnevelni az állam polgárait. Az alapvetô emberi eszmények fontosságára hivatkozva a nyilatkozat nyilvánvalóan szembefordul a náci ideológiával és hatalmi gyakorlatával. Aláírói közt az élettôl búcsúzó Hunyady Sándort ugyanúgy ott találjuk, mint Járosi Andort, a késôbbi zsidómentô lelkipásztort, Lôwy Dániel szavai szerint "a Szamos-parti város Wallenbergjét", vagy Tamásit, Bánffyt, Kóst, Moltert, Kemény Jánost. A többit elfelejtettem. De Wass Albertet nem: ô is közöttük volt. (Ez kb. az aláírók fele. De a másik felét sem Dövényi Nagyok tették ki, még csak Sinka István sem volt köztük.) * Ami pedig az alapkérdést illeti: irodalmunk jelese volt-e Wass Albert, a válasz vitathatatlanul igenlô. Ez még akkor is igaz, ha felfogásában és eszközeiben egy anakronisztikusabb, 19. századi eszményt látszik folytatni. Sem epikai, sem stiláris mintáit tekintve nem nevezhetô rafinált újítónak, a narráció mágusának. Ám pl. A funtineli boszorkány nemcsak megkapó, magával ragadó, klasszikus értékû regényünk, hanem egyben a román nép iránti empátiának és szimpátiának, a vele való mélységes együttérzésnek olyan dokumentuma, amely máig egyedül áll (s amit ma a jobb érzésû románok is elismernek). És bár az "antiszemita volt, amíg élt" kitételt nyilván humorosnak szánta a szerzô, nagyon jól tudjuk, hogy az író mint író nem hal meg a sírba tétellel, mûvei tovább beszélnek, késôbbi korokra is hatnak. Mi derül vajon ki W. A. most kiadott mûveibôl? Mit üzen a sírból? * Nem osztom mindenben Wass Albert általam teljesen nem is ismert nézeteit, íróként sem tartom a XX. század legnagyobb mûvészének. De sérelmesnek érzem az egész magyar kultúra nevében, hogy valaki azért számítson mind a mai napig stigmatizáltnak, mert 60 évvel ezelôtt Bukarestben valaki kiagyalt egy azóta sem bizonyított vádat. * Hallottam persze olyan nézetet is, hogy nem Wass Alberttel van baj, hanem azokkal, akik nevét a zászlójukra tûzték. No de kérem! Akkor azokkal tessék vitatkozni, és tessék békén hagyni az írót. Ki vitatkozna a felkelô nappal széles ez Amerikában, pusztán amiatt, mert a Pearl Harbourt megtámadó japán gépek felségjelzésén felismerhetô a felkelô nap szimbóluma? * A magyar kultúrájukat (még 1944 után is) vállaló erdélyi zsidók velünk való szolidaritása olyan erôs élmény számomra, hogy ha Magyarországon zsidózni kezdenek (mert bizony ezt orcátlanul meg lehet tenni), azt úgy élem meg, mintha valaki arcul ütne – még inkább: mintha arcul ütnénk saját magunkat. Ugyanígy, ha valakit igazságtalanul leantiszemitáznak, ezt is tûrhetetlennek tartom: úgy érzem, hogy minden egyes ilyen váddal maga a közösség gyengül. Ezek a közösség ábrázatára mért csapások. * Az a hatvan–hetven évvel ezelôtti kor – sajnos – tele volt igazi (nem pedig vélt) antiszemitákkal, nyilasokkal, politikai és szellemi keretlegényekkel. Számuk olyan nagy volt, hogy teljesen fölösleges soraik közé odacsempészni, "odaretusálni" mégoly konzervatív – vagy számunkra valamiért ellenszenves – urak portréját. * (Szôcs Géza: A százéves Wass Albert. Erdélyi Napló, 2008. március 5.)

(bölöni)

Lapozó

A "mi" Helikonunk a lapelôdök közül ama hajdani "erdélyi…"-nek az irályát próbálta valamiképp "maivá-gondolva" követni, amennyiben az új irodalmi törekvéseknek, sôt a legújabb ifjúi próbálkozásoknak úgy szándékozott teret biztosítani, hogy eközben a mindenkori magyar irodalom és kultúra értékei ugyancsak szem elôtt tartassanak… Ezen elképzelésünket már csak azért is teljesíthetônek gondoltuk, mert közben igyekeztünk a rétegkultúrák fórumait, médiáját jellemzô kizárólagosságokat kerülni. No meg hovatartozásbeli-emberi méltóságában lehetôleg senkit sem sérteni. Mint ahogy arra is odafigyeltünk, hogy eszmei, világnézeti, ideológiai krédók mentén adódható "törésvonalak" ne szabdalják szét a lap hasábjait. Kuncz Aladárnak a kisebbségi állapotról 80 esztendôvel ezelôtt írott sorai számunkra ugyancsak máig érvényesek: … "szorongatott helyzetükkel (mármint a kisebbségiekével) együtt jár, hogy szemük nagyobb távlatokra nyílhat és idegrendszerük érzékenyebben foghatja fel az egymásba folyó és egymásra ható mûveltségi áramlatokat. A kisebbség csak politikában kisebbség, irodalmában és mûveltségében maga az egyetemesség." * A Helikonnak mára – hitünk s meggyôzôdésünk szerint – sikerült a határok nélküli magyar irodalom kolozsvári mûhelyévé válnia, mint ahogy a miénkhez hasonló mûhely lett Marosvásárhelyen a Látó és Csíkszeredában a Székelyföld. És miközben az utóbbi évek Európa-ígéretei azt sugallják, hogy "már a jövônk sem a régi" – a sokországos magyar irodalmi hazának ebben a zugában rég ideje nem rajzott elô annyi tehetséges ifjú ember, mint az elmúlt két évtizedben. Lenne hát értelme a megmaradásának. Bár erre törekedvén, néha úgy érezzük, sorsunkban Sziszüphosz agyonértelmezett története kísért. * Szilágyi István: 500 bizony, HELIKON, XIX. évfolyam, 2008. 6. (500.) szám – március 25.

a) A templom a fôtér legimpozánsabb barokk épülete, kettôs tornyával, barokk toronysisakjával, méreteivel és szépségével lenyûgözô. 1728 és 1762 között építették a jezsuiták Keresztelô Szent János tiszteletére, Scherzer Bálint tervei szerint, Hammer Konrád kolozsvári építész vezetésével. Azon a helyen épült, ahol 1702-ben egy fából készült kápolna állott, melyben 1707. április 5-én II. Rákóczi Ferenc fejedelemmé való beiktatása után misét hallgatott.

Az építkezésnél felhasználták az egykori Szent Miklós-templom és a lebontott nyárádtôi plébánia faragott köveit is. Egy ilyen három alakot ábrázoló dombormû a sekrestye külsô falába van beépítve.

A templom dongaboltozatán lévô mennyezeti kép Szirmai Béla alkotása, míg a belsô falak és a színes ablakok Paul Troger munkái. Értékes fôoltárát 1754-ben gróf Haller János, míg a fából faragott barokk szószéket a négy apostollal gróf Bethlen Miklós készíttette. Mindkét alkotás Schuchbauer Antal nevéhez fûzôdik. Az orgonát Mónus Tamás marosvásárhelyi lakos adományozta. A harangok Mária Terézia idejébôl valók. A templom külsô falán az építkezéssel és a templomjavítással kapcsolatos felirat látható.

D.O.M.

EXCTRUCTA A. 1728-64

RESTAURATA A. 1933-1935, 1997-1999

b) A templom közvetlen szomszédságában van a plébánia, az 1623-ban épült Nagy Szabó Ferenc, az akkori városbíró barokk stílusú háza, melynek utcai falán a város három legrégebbi felirata látható, mely az építés idejét igazolja:

I. felirat: CHRISTVS

1623

II. felirat: AVXILIANTE DEO PERFECIT

F+Z

16

Z3

III. felirat: 16

23

Az udvaron lévô márványtábla a II. Rákóczi Ferenc Fôgimnázium emlékét idézi fel, szövege a következô: "Ezen a területen mûködött 1702-tôl az a régi iskola, amely a Római Katolikus Fôgimnázium elôdje volt. A 300 éves évforduló emlékére AZ ÖREGDIÁKOK, 2002. június."

c) 1997-ben a templom restaurálásakor Csató Béla fôesperes a templom udvarára felépíttette a DEUS PROVIDEBIT Ifjúsági Házat Hadnagy Judit tervei alapján, s ezzel egy új színfolttal gazdagította a történelmi épületegyüttest. Az épület halljában lévô emléktábla az építkezés fôtámogatóit sorolja fel.

Az épület jelentôségét növeli az a tény, hogy itt nyitotta meg kapuit a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem.

Fodor Sándor (S.)

Helmeczy Mihály író és fordító a nyelvújítás túlzó képviselôi közé tartozott. Szerepét megvilágítja a nevével kapcsolatban fennmaradt szójáték: "Helmeczy, ki a szókat elmetszi". Leginkább a Jelenkor címû napilap szerkesztôjeként emlegetik, de Társalkodó címmel is kiadott sok éven át egy, különösen a tudományokkal, mûvészetekkel és mesterségekkel foglalkozó periodicát. Ennek az egyik, Pesten 1837-ben megjelent számában fedeztünk fel egy érdekes cikket, melynek sorait Galacon vetette papírra a szerzô. A korabeli leírással összevetve a napjainkban is fel-felvetett csángókérdést, tisztábban láthatjuk, mit hozott és mit nem oldott meg az azóta elmúlt százhetven év. Az alábbiakban A’ moldovai magyarok’ jelen sorsa címû cikkbôl idézünk, melynek beküldôje (N–z–.) a tekintetes szerkesztô úrhoz szóló bevezetôben megjegyezte: "Az idén Moldovát keresztül-utaztomban az ott lakó magyarokról és sorsukról ismeretet szerezvén, a’ mit láttam, tapasztaltam ’s hallottam, az ide mellékelt sorokban röviden, de híven leírtam… Ha úgy fog tetszeni, közölje Uraságod a’ magyar tudós Társasággal is iratomat." Ezt követôen már a dolgok lényegérôl olvashatunk.

"Moldovában a’ köz számlálás szerint, mintegy 40 ezer magyar-ajkú nép lakik; ’s el vagyon terjedve majd minden kerületben…, de legtöbb van a’ bákai, s románi kerületekben; azonban laknak sokan a tekutsi, berládi és botossányi kerületekben is. Hitükre nézve mind romai kath., ha kiveszünk néhány reformált erdélyi családot, kik mint késôbbi jövevények Szászkút nevü falucskában gyarmatoznak, ’s jelenleg predikátort is nyertek Erdélybül. A’ rom. kath. vallás fentartatik az úgynevezett olasz minorita-rendü missio által, mellynek tagjait, kik mintegy huszan vannak, a’ Propaganda Congregatio küldi, ’s tetszése szerint visszahívja. Különben Moldovában uralkodó vallás a’ görögnemegyesült*, mellyet kormányoz a’ megyés jasszii metropolita, s’ két más megyés püspök, u.m. a’ románi és hussi. A’ katholika részen, mellyet tesznek a’ magyarok, több parochia van, mellyek három papi kerületre oszlanak, u.m. a’ jasszii, szereti és bákai kerületre, ’s ez utólsó városban, melly a’ hasonnevü kerület fôvárosa, volt a’ hajdani kath. püspök széke. Vagyon mindig egy két magyar minorita szerzetes is, rokonaik vigasztalására, a’ missioval egyetértve, ide rendelve. Sorsukra nézve mind jobbágyok, ha kiveszünk némelly mesterembereket, ’s az ausztriai pártfogás alatt levôket, kik bizonyos pénzt fizetnek a’ sztarosztéknál (viceagensek) ’s bizonyos erejû szabadságot nyervén, magokat "szuditoknak" vagy alattvalóknak nevezik. Különben semmi kedvezô joggal nem birnak, holott annyi bizonyos, hogy azelôtt a kerületbeli hivataloknál is voltak magyar származású tisztviselôk. De módjuk ’s alkalmuk nem lévén, a sok háború miatt, a’ mivelôdésre, fájdalom! birtokaikbul, mellyeket talán még régi királyink alatt érdemeikért nyertek vala, kikergettettek, ’s most csupán egy falu’ határja vagyon, mellyet szabadon birnak azok, kik atyafiság’ során egy bizonyos régi törzsökhez tartoznak. De sok helyet, falukat ’s városokat, birtak itt ’a magyarok, mit ’a késô unokák szájszerinti hagyománybul tudnak, és némelly oklevelek, mellyekben László, István, Forró, János, Tiba, és más magyar nevek találtatnak, különben szerb-görög nyelven vannak irva, minthogy az volt e’ tudomány’ azonkori nyelve. De az illy levelekhez itt nehezen juthatni."

(Folytatjuk)

* görögkeleti v. ortodox

Megnyílt a turisták elôtt a Tirrén-tenger utolsó titokzatos szigete, az Elbától délre elterülô Montecristo, Alexandre Dumas híres regényének egyik helyszíne.

A 14 négyzetkilométeres területre idáig csak kutatók, mûszaki szakemberek léphettek. A felügyeleti szerv, a Toszkánai Szigetek Park, legutóbbi tanácskozásán módosította a szabályt és engedi a látogatásokat, igaz, erôsen korlátozott számban.

Évente csak ezren járhatják be a vadregényes, szurdokkal, barlangokkal teli szigetet, de ôk is kizárólag vezetôvel. A jelentkezés interneten történik, utána már csak azt kell kivárni, hogy az ember sorra kerüljön. Arra azonban mindenkinek számítania kell, hogy a látogatást megelôzô napon részt kell vennie egy elôadáson, amely ismerteti a sziget ökológiai érdekességeit és felhívja a figyelmet azok megóvására. Az ezer látogatón kívül további kétezer ember kap évente lehetôséget, hogy megtekintse az egyetlen kikötô, a Cala Maestra mellett lévô természetes múzeumot – írta a Corriere della Sera címû olasz napilap.

A szigeten, amelynek állandó lakosa csupán az ôr és családja, van egy 17. sz&