|
LIX. évfolyam 215. (16697.) sz. |
2007. szeptember 15., szombat |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 1,50 euró. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 27 RNCB 0188034969090003 - euró; RO 97 RNCB 0188034969090004 - dollár bankszámlaszámra.
E-mail címünk: reklam@e-nepujsag.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni - hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni - hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát.
A hirdetések egységes tarifája 250 Ft/szó, 350 Ft/cm2, mely magába foglalja a romániai áfát is.
Vagy már itt is van. Tiszta szerencse, hogy Markó Béla és Tôkés László kölcsönösen megfogadta, hogy bár nem sikerült megegyezniük egy közös EP-jelöltlistában, pozitív kampányt folytatnak, s nem fogják támadni egymást. Képzeljék el, mi lenne, ha még meg sem egyeztek volna! Hiszen alig váltak el, máris megjelentek a "kontesztálók". Akiknek semmi sem tetszik. Például a magukat Erdélyi Magyar Ifjaknak nevezôk (azért nagyon sok erdélyi ifjú magyar nem vállal velük közösséget), akik egyenesen azzal a blôdséggel álltak elô, hogy az RMDSZ "egy megváltozni nem akaró román versenypárt", amely bizonyára azért akarta volna Tôkés Lászlót behálózni, hogy "saját pozícióját erôsítse" majd a püspököt és az ôt és a támogató szervezeteket tehesse "felelôssé az esetleges választási kudarc miatt". Ugyanis, szerintük az RMDSZ "nem jutna be a román parlamentbe sem", s tudni vélik azt is, hogy az EP-választáson pedig "ennél jóval siralmasabb eredményt fog elérni". Aztán olyasmiket állítanak, hogy az RMDSZ "ígérete ellenére folytatja elkezdett rágalomhadjáratát". Ez azt jelenti, hogy szereptévesztésben vannak, mert eddig még csak a Szász Jenô nevével fémjelzett alakulat rágalmazott, s most pedig ôk. Aztán meg persze, a betanult szólamok szerint és Tôkés László palástja mögé bújva kiabálnak, hogy az RMDSZ vonja vissza a "pártlistát", s támogassa Tôkést, a "hiteles képviseletet". Haragjuknak a velük egy csapatban játszó Sógor Csaba is áldozatul esett, s ellentmondásos felszólítást fogalmaznak meg irányába: "amennyiben az RMDSZ nem hajlandó Tôkést támogatni, lépjen vissza a kirekesztô pártlistáról, s álljon Tôkés László és az autonómia oldalára". Annyit sem tudnak, hogy ha valaki egy listán jelölt, nem akarja, hogy az ôt listára tevô szervezet egy másik jelöltet támogasson. Azt akarja, hogy ôt támogassa, s be akar jutni például az Európai Parlamentbe.
Feltehetôen Sógor Csaba belátta, hogy a helyzetbôl adódóan félre kell tennie esetleges fenntartásait, s egy magasabb rendû érdeknek alárendelve vállalnia kell a jelöltséget. A róla feltételezett közvetítôi szerepet pedig arra használhatja, hogy az esélyesebb RMDSZ-listának szerezzen támogatást.
A fenti idézetek önmagukért beszélnek, nem igényelnek különösebb kommentárt. Annyit mondhatunk a bôsz ifjaknak, hogy már igazán felnôhetnének, s beletanulhatnának a politikába, ahelyett, hogy indulatokkal telve, csípôbôl, vaktában tüzelnének. Nagyon elragadta ôket a hév! Vagy tanulhatnának a MIÉRT-tôl, amely bár ugyancsak ifjak szervezete, éretten gondolkodik, s megértette, mire megy a játék. Ezért szólítja fel Tôkés Lászlót, hogy tartsa be ígéretét, s "állítsa le" a palástja mögé bújó "önjelölt politikusok" alaptalan mocskolódásait. Különben "a negatív kampány elvetésére tett ígérete csak üres szólam, és vicsorgó politikai ölebek bevetésével törekszik a tisztességes eszközökkel kampányoló RMDSZ jelöltjeinek a lejáratására". Hallgatása "cinkos egyetértésnek" minôsül.
1992-ben az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) hirdette meg szeptember harmadik hétvégéjére. Célja a világméretû nagytakarítás, jelszava: "Gondolkodj világméretekben és cselekedj otthon!". E napon sokan fognak össze környezetük rendezettebbé tétele érdekében, a kommunális vállalatok közremûködésével megtisztítják az utcákat, folyópartokat, erdôszéleket.
Az EU-ban alapos hulladékkezelési stratégiát dolgoztak ki, amely elônyben részesíti a megelôzést, a visszamaradó, fölöslegessé vált anyagok újrahasznosítását. Bizonyos hulladékok (olajok, akkumulátorok, egészségügyi anyagok) kezelését Romániában is külön elôírások szabályozzák. Ankétunk során arra voltunk kíváncsiak, hogy a Nyárádmente öt községében és Nyárádszeredában mit kezdenek község, a falu szemetével tesznek-e lépéseket a környezetszennyezés ellen?
A megkérdezett göcsi lakosok szinte mindenike elégedett a szervezett szemételszállítással. Az Ákosfalvához tartozó településen kéthetente utánfutós traktorral szállítják el a hulladékot magánházaktól és cégektôl a községközponti, kétméteres, földgáttal körbevett szeméttárolóhoz. Amely, megjegyzendô, engedély nélkül mûködik. A polgármesteri hivatal 2001-ben indította be a közszolgáltatást, amelyet három alkalmazott végez. A családok negyedévente 33 lejt fizetnek a szolgáltatásért, a 75. életévüket betöltött személyek családja pedig 16 lejt. Abban az esetben, ha a családtagok mindenike túllépte a 75 éves korhatárt, mentesülnek a díjfizetés alól.
Az elsô, látszatra rendezettnek ható településen azonban akadnak gondok is, nem is egy. Osváth Csaba polgármester amiatt bosszankodik, hogy idônként a megyeközpontból teherszállító jármûvekkel nagy mennyiségû szemetet ürítenek le a település határában, amelyet ôk kell eltakarítsanak. Konkrét példaként elmondta, sikerült kideríteniük, ki a felelôs azért, hogy két héttel ezelôtt régi fürdôszoba-berendezés és építôanyag-törmelék került a nem erre a célra kijelölt területre. Mint állítja, két marosvásárhelyi orvosnô lakásán felújítást végzett egy bizonyos cég, amely így szabadult meg a keletkezett hulladéktól.
Lépjünk tovább. Göcsi látogatásunkkor épp a szemetet gyûjtötték be és szállították el a hivatal alkalmazottai, akik felháborodásuknak adtak hangot, és nem csak a zuhogó esô miatt. Turbák Ernô, Móré Dezsô és Incze Lajos szerint munkájukért kevés az a 400 lej, amit havonta az önkormányzattól kapnak, ezenkívül ôk nem részesülnek étkezési jegyben, nem kapnak munkaruhát, sôt: lassan hetedik éve nem voltak szabadságon.
Meglepô hírrel fogadott Backamadarason Szôcs László alpolgármester, aki szerint a mezôgazdasági társulás tagjainak a közel ötven hektáron elterülô répaültetvényén számtalan mûanyag palack éktelenkedik. Elmondása szerint a társulás tagjai a tulajdonukat képezô parcellák szélét a földbe ütött cölöpökre felírt nevükkel jelölik meg, a cölöpöket pedig mûanyag packkal borítják be, hogy az esô ne mossa le azokról az írást. A történet viszont itt félbeszkad, hisz a flakonokat utólag szanaszét dobálják, szántás idején az eke egyre-másra felszínre hozza a mûanyagot, amely, sajnos, soha nem bomlik szét, így tovább szennyezi a környezetet.
Egyébként a községközpontban és Bálintfalván a marosvásárhelyi Salubriserv gyûjti be és szállítja el a háztartási hulladékot. Erre általában kéthetente kerül sor, viszont már nemegyszer elôfordult, hogy a nehezen megközelíthetô utcákban ott hagyták a szemetet – közölte az alpolgármester. A Backamadarashoz tartozó Szentgericén a falutól fél kilométerre jelölték ki a "házilag" létrehozott szemétgödröt, ahova a lakók maguk hordják ki a hulladékot. A felgyülemlô szemetet évente négyszer – ötször felgyújtják.
... legalábbis ez derül ki a "látványból", hisz a nyomáti erdô parkolója mellett közel 70 négyzetméteren szeméthegyek emelkednek. A nyárádgálfalvi önkormányzat szerint, bár a Nyomáti-tetô a községhez tartozik, az erdô magánkézben van, a megyei út menti parkoló pedig már a megyei tanács adminisztrálásába tartozik, így a község nem vállalja fel a környék tisztántartását.
– Ennek ellenére évente 2-3 alkalommal összeszedetjük a szemetet a szociális segélyben részesülôkkel, viszont ott naponta lehetne takarítani – állítja Karácsony Károly, a község polgármestere.
Nyárádgálfalván havonta 5-6 alkalommal a Salubriserv alkalmazottai szállítják el a szemetet, a szolgáltatásért a lakosság évi 34 lejt fizet. Az önkormányzatnak ugyanakkor saját szeméttelepe is van Szentháromság és Szentlászló közös határában, a volt répaátrakó állomás lebetonozott területén, ahova a lakók kiviszik az építôanyag-törmeléket, kórét stb.
Nyárádszeredában – a Nyárádmente egyetlen városában – hosszú éveken át gondot okozott a haszontalanná vált anyagok, a háztartási szemét elszállítása és tárolása. 2001-ig a település szemetét a Nyárádszentanna határában, az erdô alatt kialakított szeméttelepen tárolták. A településhez való közelsége miatt áradtak a panaszok, fôleg az elviselhetetlen bûz miatt. 2001- ben a Salubriservvel sikerült megállapodást kötni a hulladék elszállítására. A régi telepet így megszüntették, de voltak, akik nehezen szoktak hozzá az új szemétkezeléshez, és még egy ideig lerakták a szemetet. Ma Nyárádszeredában a Salubriserv gyûjti össze a szemetet kéthetenként, csütörtökön és pénteken. A városhoz tartozó falvak közül eddig csak Demeterfalva jelezte, hogy a lakosság igényelné ezt a szolgáltatást. A többi településen a kijelölt szemétgödrökben tárolják a hulladékot.
Nyárádszeredában nem vált be a szolgáltatás. Borbély Mihály alpolgármester azon bosszankodott, hogy miközben a polgármesteri hivataltól zárt szemeteskonténerek bérelhetôk, a központban, a kultúrotthon mögötti három tömbház körüli garázsok mögött, egyre gyûl a szemét, a kóbor kutyák örömére. Ottjártunkkor esett az esô, de mi lehetett ott kánikulában! Fertô. Megoldás? Ha a lakótársulás nem hajlandó konténert bérelni, marad a tiltó tábla és a büntetés.
– Erre eddig nem került sor, inkább a békés megoldásban hiszek. Amióta a Salubriservvel együttmûködünk, a városkép tisztább, a lakosság hozzászokott ehhez a szolgáltatáshoz, tehát változott a mentalitás is. Nagyon remélem, hogy a tömbházak körüli garázsok mögül is eltûnnek a szemétrakások – mondotta Borbély Mihály.
A község elöljárói a hét faluban felszámolták a szeméttelepeket, a munkálatok elvégzése során a területeket környezetkímélteknek nyilvánították, errôl jegyzôkönyv is készült. Majláth Károly polgármester és Csiki Zsuzsa jegyzô elmondták, hogy a Salubriservvel a szerzôdést ez év március 19-én írták alá. Ennek értelmében Székelybere hét településérôl minden második hétfôn a kapuk elôl elszállítják a csomagolt, zsákolt szemetet. A családtagok többsége vállalta a költségeket, amely évi 13 lejt jelent személyenként. Örvendetes, hogy a szemetelés kezd szégyenné válni a községben.
Ottjártunkkor, szeptember 12-én, Iszlai Árpád alpolgármester miközben elkalauzolt a községközpontban kialakított szeméttelepig, elmondta, hogy eddig négy volt a településeken. A környezetvédelem egyet betiltott, a másik hármat pedig át kellett alakítaniuk. Ez sikerült. Kacsó Antal polgármester tájékoztatott, hogy szeptember 13-án, csütörtökön a helyi tanács, a Salubriserv képviselôjének jelenlétében jóváhagyta, hogy a cég október 15-tôl elszállítsa a községbôl a szemetet. A szolgáltatással kapcsolatos tudnivalókról a következô idôszakban tájékoztatják a lakosságot.
Mint utunk során kiderült, minden településen igyekeznek szervezett módon megszabadulni a szeméttôl. Igazi fordulatot azonban az egész vidék számára a tervezett hulladékszelektáló és - átrakó állomás jelenthet. Kivitelezésére a napokban kezdôdik a versenytárgyalás az érdekelt cégekkel, a gyakorlati megvalósítás pedig néhány hónapot vesz majd igénybe. Elôreláthatólag jövô kora nyáron indulhat be a szolgáltatás – fejtette ki lapunknak Antal Zoltán, az Ákosfalvi Polgármesteri Hivatal jogtanácsosa.
A Kisgörgény és Ákosfalva határában Phare-pénzekbôl megépülô állomás közel egymillió eurós beruházást jelent, amely 13 nyárádmenti községet, hozzávetôlegesen 40 ezer lakost fog kiszolgálni. A nyárádmenti kistérségi társulás által megnyert pályázat fô lebonyolítója Ákosfalva – közölte a község polgármestere, Osváth Csaba.
Elmondta, hogy Ákosfalván az új telep beindulásakor a jelenlegi szemétgödröt felszámolják. További minôségi változás akkor következhet be, ha sikerül meggyôzni a lakosságot a szelektív hulladékgyûjtés hasznáról. A szemétszelektáló és -átrakó állomáson korszerû gépekkel és berendezésekkel újraválogatják majd a papírt, mûanyagot stb., összepréselik és remélhetôleg a különbözô feldolgozóknál értékesítik.
(MTI) – A Kárpát-medencei Magyar Képviselôk Fóruma (KMKF) elfogadta a Szili Katalin által elôterjesztett nemzetpolitikai stratégiát. Ezt a Magyar Országgyûlés elnöke jelentette be a megbeszélés szünetében tartott sajtótájékoztatón pénteken a parlamentben.
A házelnök elmondta: ennek alapján létrejön a határon túli magyar közösségek brüsszeli lobbiirodája, amelyhez a kormány is megadta a támogatást.
Szili Katalin beszámolt arról is, hogy a KMKF elfogadott egy állásfoglalást a szlovák-magyar megbékélési dokumentumról, amelyben üdvözlik a kezdeményezést, és csalódottságuknak adnak hangot a szlovák kormánypártok megnyilvánulásai miatt.
Szeptember 19-én a miniszterelnök és a határon túli magyar szervezetek vezetôi közös bejelentést tesznek egy új, a magyar költségvetéstôl független, stabil mûködésû nemzeti intézményrendszer létrehozásáról – közölte Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezetô miniszter a Kárpát-medencei Magyar Képviselôk Fórumán tartott beszédében pénteken a parlamentben. Kiss Péter kiemelte: a schegeni csatlakozás kapcsán kilencpontos diplomáciai és hazai intézkedéscsomagot határozott meg a kormány. A szerdán bejelentett, vízummal összefüggô intézkedések mellett felhívta a figyelmet arra: a kárpátaljai és a vajdasági magyarság annyi plusztámogatást kap, amennyi pénz a vízumdíjakból befolyik.
Az elmúlt idôszak változásaival kapcsolatban beszélt arról, hogy a Szülôföld Alapról a kormány a Regionális Egyeztetô Tanáccsal közösen dönt. Elmondta: örül annak, hogy a tanács a régiónkénti támogatás helyett a szervezetek a differenciált támogatása mellett döntött. Mert így – mint mondta – közösen fordíthatnak kiemelt támogatást a vajdasági és a kárpátaljai magyar közösségekre. Hozzátette: a Szülôföld Alapból ôsszel további 1,2 milliárd forintra lehet pályázni.
A kancelláriaminiszter véleménye szerint a nemzetpolitikának a modernizációs és versenyképességi esélyt kell erôsítenie a fejlesztéspolitika, illetve az identitás megôrzését szolgáló normatív támogatáspolitika segítségével.
Ez azt is jelenti, hogy ennek az irányát elôre és nem hátra kell keresni – hangoztatta.
Kiss Péter úgy látja: mûködik az az elv, hogy a kapcsolattartás alapja az együttmûködés, a kölcsönös felelôsségvállalás és egymás ügyeibe be nem avatkozás.
A miniszter hangsúlyozta: a kormány híve az egyéni és a közösségi autonómiának, ugyanakkor ez az autonómia az adott ország többségének és kisebbségének együttmûködési megállapodásán kell, hogy alapuljon.
Egykori udvarfalvi református lelkészrôl, esperesrôl, Farkas Jenôrôl kapja nevét a helybeli iskola.
Ki volt Farkas Jenô? 1880-ban született, 1899-ben a marosvásárhelyi ref. kollégiumban érettségizett, és 1903-ban, a teológiát elvégezve, Mezôfelén ref. lelkész. Errôl így ír önéletrajzában 1915-ben: "…Két és fél évi mezôfelei papságom emlékei: egy két tantermes ref. iskola – helyben, és a vidéken egypár népjóléti szövetkezet (gazdakör, állatbiztosító szövetkezet, temetkezési társaság, Székely Társaság), melyeknek nemcsak egyik létrehozója, hanem (községemben) vezetôje is voltam …
… 1906. május hó 13-án pókai pap lettem. Új helyemen is – községemben és környékén – hozzákezdtem az egyházközségeim építéséhez (Mezômajos, Pusztaalmás) és a népjóléti egyesületek szervezéséhez…
… ilyen elôzmények után és tanulságokkal foglaltam el 1908. november hó 1-jén az udvarfalvi lelkészi állást (Marosszentanna és Várhegy fíliákkal).
Mindhárom egyházközségben minden megújításra várt. – Pénz, alap sehol! A mezômajosi gyûjtés megtanított, hogy hol, miként kell kopogtatni … Tízezerszámra küldtem a gyûjtôíveket, ezerszámra a kérô leveleket: testületekhez, egyesekhez, a koronás királytól le az utolsó közcsendôrig.
Udvarfalván, 1909-ben, a templom a hívek adományaiból külsôleg-belsôleg restauráltatott.
Az 1908-1911. években részben segélyekbôl új papilakás épült. Az 1911. évben új, 2 tantermes ref. iskola épült tanítónôi lakással (a telket is vásároltuk hozzá), nagy részben külsegélyekbôl. Ugyanezen évben a régi iskolát ref. Népházzá átalakítottuk az Erdélyrészi Kirendeltség segítségével.
Az 1912. évben épült a papi iroda, 1914-ben a virágház (saját költségemen).
Marosszentannán 1911-ben új iskola, tanítói lakás épült – részben külsegélyekbôl –, új tanítói istálló, csûr, kocsiszín, nyári konyha.
Az 1912. évi felhívásomra a Mûemlékek Orsz. Bizottságának kiküldöttje a marosszentannai öreg templom falain a több százados mészréteg alatt értékes freskókat talál (a XIV. századból), miért is a bizottság e tomplomot 4000 kor. önköltséggel restauráltatja és annak örök idôkre való fenntartását vállalja. Az 1913. évben – egészen külsegélybôl – megépítjük a II. ref. tantermet és a II. tanítói lakást, melléképületekkel.
Várhegyen 1911-ben templom, torony épül országos gyûjtésbôl, 1912-ben új iskola – tanítói lakással; tanítói csûr, istálló, gabonás, a cinterem és a tanítói telek körül kerítések, úgy, hogy a régiekbôl még egy szög sem maradt.
És itt nem hallgathatom el, hogy egy kérô levelemre Ô Császári és Királyi Fensége, József fôherceg úr saját kezûleg írott levelében elvállalta a várhegyi iskolaépítésbôl származó 18.000 kor. adósság törlesztését, oly módon, hogy minden 2-3 hónapban 2000 koronát küld. Máig 11.000 koronát küldött. Áldja meg az Isten, mikor nem is várja, mikor nem is látja.
… Udvarfalvai népnevelési munkám ismertetése a Gazdaszövetség címû újság 1912. évi 8. számában jelent meg …"
Az 1915-ös önéletrajznak még sok fontos és érdekes fejezete van. Életének még "fontosabb" fejezete 1925-ben kezdôdött, amikor is az akkori nagy Marosi Egyházmegye élére megválasztották esperesként, 131 anya-, leány-, fiókegyházközség és 75 magyar ref. iskola felelôse lett.
1951-ben vált meg az esperesi és lelkészi tisztségtôl, állástól. 1963. december végén halt meg Marosvásárhelyen, sírja a református temetôben a magaslatról mintha Udvarfalvára nézne.
Mester Zoltán unoka
A Hegyalja utcában élô 31 iskolás gyerek idén is vadonatúj tanszerekkel megpakolt iskolatáskákkal ülhet be hétfôn az iskolapadokba. Mindez a Rhema Keresztény Alapítvány, az E- ON Gaz és a Herlitz cég jóvoltából. Az alapítvány 2200 lejjel járult a kezdeményezéshez. Az Egy iskolatáska – egy esély a tanuásra nevet viselô akciót immár harmadik éve szervezik meg tanévkezdés elôtt, ezzel próbálják megfékezni, hogy a mostoha körülmények között élô gyerekek kimaradjanak az oktatási folyamatból.
A telepen több mint 140 tizennégy év alatti gyerek lakik. A tanszercsomagban és iskolatáskában részesülô harmincegy kiskorú közül öten az alapítvány által mûködtetett Ioana nappali központ szolgáltatásainak is haszonélvezôi.
– A Hegyalja utcai ifjak közül igen sokan folyamatosan látogatják a tanintézményeket, a meggyesfalvi 1-es számú, a 11-es számú általános iskolába, valamint a Traian Vuia iskolaközpontba járnak – tudtuk meg Csáki Mihály projektvezetôtôl.
A Rhema Alapítvány már tíz éve támogatja a Hegyalja utcában élô roma családokat, tavaly öt házat építettek, húszat felújítottak, idén pedig négy új ház létesült a telepen.
– Az elmúlt évben a megyei prefektusi hivatal illetékesi azon fáradoztak, hogy a Maros és Görgény völgye találkozásánál, Szászrégenben megnyithassák a kormányhivatal kirendeltségét, amely a segesvári után a második. A térség lakosságához ezáltal közelebb került a kormányhivatal, jelentôsen megkönnyítve a környék számos községének ügyintézését – mondta a régeni kirendeltség csütörtöki avatóján Ciprian Dobre prefektus.
Az eseményen Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter, Bárczi Gyôzô alprefektus, Nagy András, Szászrégen polgármestere, községek polgármesterei és megyei közintézményvezetôk jelenlétében a prefektus bemutatta a szászrégeni Gabriela Cos személyében a prefektusi kirendeltség igazgatónôjét, akit hat hónapra neveztek ki. Ciprian Dobre kifejtette, reméli, hogy a szászrégeni önkormányzat és az igazgatónô, valamint a térség önkormányzatai között olyan kapcsolat alakul ki, amely a lakosság érdekeit tartja szem elôtt.
Az elmondottakhoz az egészségügyi miniszter hozzátette, meglátása szerint a prefektusi kirendeltségek létrehozásával a kommunista bürokrácia maradványait számolják fel.
Eugen Nicolaescu a továbbiakban arra hívta fel a városvezetôk figyelmét, hogy a jövô évi költségvetésük megtervezésekor számoljanak azzal is, hogy 2008-ban el kell készíteni a szászrégeni új kórház mûszaki terveit, hisz a kormány augusztus végi ülésén jóváhagyta az egészségügyi intézmény mûszaki-gazdasági mutatóit. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a térségben Görgényszentimrén és Dédán is kórházat tervez a szaktárca.
Nagy András polgármester Gabriela Cos igazgatót üdvözölve elmondta, örvend annak, hogy a polgármesteri hivatalban helyet tudtak biztosítani a kormányhivatal kirendeltségének, hisz így gyorsan és pontosan jutnak majd hozzá a különbözô információkhoz.
Gabriela Cos a legfontosabb teendôket ismertette, mely szerint monitorizálni fogják a közszolgáltatás hatékonyságát, a prefektusi intézkedések alkalmazásának módját, ugyanakkor kiemelt figyelemmel követik a térség szociális, gazdasági fellendülését és a turizmus fejlesztését.
A felszólalásokat követôen leleplezték a polgármesteri hivatal falán elhelyezett prefektusi táblát és átadták a kirendeltség irodáját.
Rómában tilos volt a pápák
életében emlékmûvet vagy szobrot emelni
számukra. A hagyományos tilalmat VIII. Orbán szegte
meg, ô 1632 és 1644 között ült Szent Péter
trónusán. A
döntést azzal indokolta, hogy "nem
érvényes egy olyan pápára, mint amilyen ô.
Patrubány Miklós szerint azzal a céllal tart tanácskozást pénteken a Kárpát-medencei Magyar Képviselôk Fóruma, hogy az MVSZ-t "árnyékba szorítva megszülessen a szocialista párt által kitalált Magyar Világtanács". Úgy vélte, ugyanerrôl volt szó szeptember elején a szlovákiai Párkányban, ahol a határon túli magyar szervezetek vezetôi tanácskoztak.
Közölte azt is: levélben kérte az Országgyûlés elnökét, hogy állítsák vissza a Magyarok Világszövetségének költségvetési támogatását, amit az Országgyûlés 2000. decemberében azzal az indokkal vont meg, hogy a szervezet ellen bírósági perek zajlanak. Patrubány Miklós hangsúlyozta, hogy az MVSZ ellen indított több mint 20 bírósági per mindegyikét megnyerték, ezért követelik, hogy 2008. januárjától az évi 250 millió forintos, valamint a hét évre visszamenôleg esedékes támogatást pótolják, ellenkezô esetben jogi eljárást kezdeményeznek az Országgyûlés ellen.
Az RMDSZ megyei elnöke pénteki sajtótájékoztatóján a múlt heti viharos TKT-ról számolt be, arról, hogy Brassai Zsombor és Csép Andrea megvált eddigi funkciójától és Szabó Árpád "bekerült a képbe". Egyesek "személyes" ellentéteket, feszültséget emlegettek, amit az elnök cáfolt. Elmondta, 7 éve ô "hozta" Brassait az RMDSZ-be, az Erdélyi Református Egyházkerület felszólítására lépett vissza. Nagyon jó református lelkésznek nevezte, dicsérte mûveltségét, emberségét, empátiakészségét, s elmondta, hogy nagymértékben Brassai Zsombornak köszönhetô az RMDSZ és az egyházak közötti jó kapcsolat. Miután ultimátumot kapott az egyháztól, a hivatása mellett döntött.
Szabó Árpádra azért esett a választása, mert évek óta tagja az RMDSZ megyei vezetésének. S mivel az RMDSZ a szavazatok 70%-át vidékrôl kapja, illetve Szabó jól ismeri a vidéket, kb. 30 éves vezetôi tapasztalattal rendelkezik s az utóbbi években az RMDSZ vidéki szervezeteiért felelt, jogosan esett rá a választás.
A marosvásárhelyi polgármesterjelölt körüli frissebb vitákhoz annyi hozzáfûznivalója volt, hogy a TKT döntése alapján közvéleménykutatást végeznek, s a legnagyobb támogatottságot élvezô személy marad az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje.
Szabó Árpád frissen kinevezett ügyvezetô elnök elmondta, hogy azért fogadta el a kinevezést, mert az elkövetkezendôkben kivételes hangsúlyt kell fektetni a választásokra. A legközelebbi fontos esemény az október 5-i közgyûlés, majd kampány kampányt követ. Ugyanakkor ismeri a vidéki életet és segíteni tudja az embereket az uniós alapok megpályázásában.
A kérdések során a Népújság a novemberben sorra kerülô európai parlamenti választásokról kérdezte a megyei elnököt.
Népújság: A Maros megyei szervezet – mint az RMDSZ legnagyobb szervezete – hogyan fog kampányolni az európai parlamenti választásokra, különös tekintettel arra, hogy a Markó Béla és Tôkés László között született szóbeli egyezség ellenére a Tôkés Lászlót támogató szervezetek enyhén szólva nem tartják be az egyezséget?
Kelemen Atilla: Szeretném hinni, hogy egy bizonyos szellemi szint alá azért nem fog süllyedni ez a vita, bár egyesek azt mondják, semmi sem fog számítani ebben a versenyben. Nekünk hatékony kampányt kell folytatni, civilizált hangnemben végezni.
Tegnap sajtótájékoztatón jelentették be, Brassai Zsombor lemond az RMDSZ megyei ügyvezetô alelnöki funkciójából. Az érintett sajnálja, hogy meg kellett hoznia ezt a döntést, és további támogatásáról biztosította az RMDSZ-t. Mint elmondta, az Erdélyi Református Egyházkerület vezetôtanácsa hozott egy olyan határozatot, amely megakadályozza a további politikai tevékenységét. Négytagú bizottság szállt ki a székelykövesdi parókiára, s közölte, válasszon: vagy politizál, s leveti a talárt, vagy nem politizál.
A sajtótájékoztatót követôen a Népújság kérdésére: miként lehetséges, hogy az egyházkerület neki megtiltotta a politizálást, miközben teljes mellszélességgel támogatja egy másik – aktív – református lelkész politikai ambícióit, Brassai Zsombor kijelentette: – Az egyházkerület, legalábbis eddig, egy református lelkészt támogatott, nevezetesen Tôkés László püspök urat, aki a Királyhágó-melléki Egyházkerület püspöke. Valószínûnek tartom, hogy az egyházkerület vezetése most nagyon nehéz helyzetbe kerül, hiszen a másik oldalon, az RMDSZ listáján befutó helyen szintén egy református lelkész, Sógor Csaba szerepel, akivel szemben semmiféle kifogást nem lehet emelni. Az egyházkerület nem kontesztálhatja Sógor Csabának akár lelkipásztori, akár politikusi minôségét. Én különben ezért szólaltam meg még a tavaszon, akkor, amikor az egyházkerület teljes mellszélességgel kiállt Tôkés püspök mellett, pontosan arra az inkriminált határozatra hivatkozva, amely nekem megtiltja az aktív politizálást, s egyben ugyanaz a határozat arra biztatja a lelkészeket, hogy a szószékrôl, lelkészi minôségükben politikai véleményt mondjanak. Meg kell mondanom, hogy az a határozat nem csak tiltó határozat. Tiltó abban az értelemben, hogy én elkötelezzem magam intézményesen egy politikai szervezetnek, de ugyanakkor buzdító határozat is, amely arra ösztönzi a lelkészeket, hogy lelkészi minôségükben, palást alatt úgymond politikai nyilatkozatokat tegyenek.
Annak szellemében akkor az egyházkerületi elnökség, amely a püspökbôl és a fôgondnokból tevôdik össze, eldöntötte, hogy beáll a Tôkés-jelölési akcióba, felszólították erre az egyházközségeket, meglehetôsen durva módon számon is kérték azoktól, akik nem teljes lelkesedéssel végezték az aláírásgyûjtést. Én már akkor elmondtam, hogy véleményem szerint az egyház mint intézmény egyházi mivoltában nem kompromittálhatja magát a napi politikai harcokban, mert ennek beláthatatlanok a következményei. Hangsúlyozom, amikor az RMDSZ-ben végeztem a munkámat, akkor nem lelkipásztorként végeztem. Engem senki nem lelkipásztorként kezelt, nem lelkipásztorként szólított meg, és egyáltalán semmiféle köze nem volt az én lelkipásztori szolgálatomnak az RMDSZ-ben végzett munkámhoz. Párhuzamosan végeztem a lelkipásztori munkát, szerintem hûséggel és nagyon eredményesen, sok esetben – másokhoz viszonyítva – pluszmunkát is végezve.
Akkor megmondtam, hogy az egyház ne avatkozzon a politikába. Sajnos, nekem lett igazam, ez most derült ki, amikor az egyház el kell döntse, hogy annak a református embernek, akinek csak egy szavazata van, mit javasol, melyik lelkipásztorra szavazzon. Mind a kettô ugyanazt az értékrendet képviseli, mind a kettô ugyanúgy támogatható, egyik a másikkal szembe nem fordítható, hiszen köztudott Sógor Csabáról is, hogy ugyanazt a vonulatot, ugyanazt a szemléletet képviseli, amit Tôkés püspök úr hangoztat.
– A "bûne" az lehet, hogy az RMDSZ listáján…
– Igen, az RMDSZ listáján. Azt hiszem, Sógor Csaba megértette az üzenetet, amit továbbra is fenntartok, hogy az RMDSZ egy szövetség, amelyen belül lehet más véleményt is megfogalmazni, ô maga a példája annak, hogy az RMDSZ tényleg szövetség, hiszen "túlélt" minden katasztrófát, minden nehéz politikai helyzetet, ki tudott tartani a más véleménye mellett, illetve képviselni tudta a másságát. Sôt, most bejutó helyre került az EP-listán.
Most az a kérdés, hogy az egyházkerület elnöksége mit fog mondani annak a református embernek, akinek csak egy szavazata van, hogy az egy szavazatát melyikre adja a kettô közül. Hihetetlenül nehéz helyzetbe került az egyházkerület vezetôsége, mert ez a rossz döntés kompromittálja az egyház társadalmi megítélését. Ezért nem vagyok hajlandó a szônyeg alá seperni. Nagyon sokan számon kérik tôlem, miért választom a nyilvánosságot, miért beszélek a nyilvánosság elôtt az egyháznak úgymond a szennyesérôl. Hát ezért. Mert vannak dolgok, amelyeket már nem lehet a szônyeg alá seperni. Véleményem szerint azt nem lehet tétlenül nézni, hogy az egyházkerület vezetôsége társadalmi szinten kompromittálja azt az egyházat, amelyiknek alapvetôen az a küldetése, hogy a társadalomban végezze a misszióját. Milyen tekintélye, milyen hitele lehet? Pont olyan, mint az a lelkész, aki azt mondta, boldogok a szegények, de közben harácsol és vagyont gyûjt magának, úgy, hogy ezt a hívek is látják, akkor ki fogja elhinni neki azt, hogy boldogok a szegények?
Ennek az egyháznak is ki fogja elhinni, hogy a békesség követe, ki fogja elhinni azt a köszöntést, hogy "Békesség Istentôl", amikor egy politikai harcban megosztást okoz. Tehát nagyon nehéz helyzetbe került az egyházkerület, véleményem szerint az egyházkerület vezetôsége nagyon komolyan el kell gondolkozzon ezen a helyzeten, és nagyon radikális következtetést kell levonjon.
– Azt mondta, nem hagyja annyiban a dolgot. Mit szándékszik tenni?
– Azért döntöttem úgy, hogy maradok, mert rájöttem, hogy ürügy ez a határozat, és egyházon belül szeretném folytatni ezt a disputát.
CERART I.
A számozás kimondatlanul is sejteti, a kiállítás szervezôi távlatokban gondolkodnak, újabb hosszú távú kezdeményezéssel szeretnék megörvendeztetni a várost. Olyannal, amilyenné az Ariadne, a textilmûvészek évente jelentkezô tárlata vált. S ha arra gondolunk, hogy a világban milyen népszerû ez a mûvészeti ág, Bernády örökségeként pedig a Kultúrpalota már közel száz esztendeje sugallja, hogy itt is nagyobb megbecsülés illethetné a kerámiát, nyugodtan kijelenthetjük, éppen ideje Vásárhelyen is felfuttatni ezt az ôsi, mégis örökifjú alkotó- és díszítômûvészetet. A kezdô lendülethez a lökést talán a Bolyai Alkotótábor adta meg a tavaly nyáron, amikor a várbeli mûvésztelepen a kerámiázás volt a fô tevékenység. Helybeli és vendégmûvészek sürgölôdtek akkor nagy garral az agyag, a korongok, az égetôkemence körül, még a szobrászok, grafikusok is kedvet kaptak a mintázásra, égetésre, mázkészítésre. Sôt, az idén is hasonló dolgok történtek, noha ezúttal a fafaragás játszott fôszerepet a táborban. A múltkori kerámiázókedv azonban mostanra se csillapult, kétszer is felépítették a rakukemencét és a fakompozíciók mellett számos különleges kerámiatárgy lepte meg a zárótárlaton az érdeklôdôket. De év közben sem pihentek a föld, a tûz adottságait tehetséggel kiaknázó mûvészek. A júniusi közös akciójukról is beszámoltunk a Múzsa oldalain. Akkor a Bolyai utcai mûteremház udvarán állították fel rögtönzött mûhelyüket. Ezt is és az alkotótábori ténykedést is tükrözi a Kultúrpalota földszinti galériáiban látható Szalon, a Képzômûvészek Szövetsége helyi fiókjának dicséretes rendezvénye.
Több nemzedék többféle mûvészi elképzelése, törekvése ölt testet a kiállított mûtárgyakban. Esetrôl esetre használati tárgyakról is beszélhetnénk, de alapjában véve nem az iparmûvészeti szándék, hanem az alkotómûvészi indíttatás uralja a termeket. És ahány bemutatkozó, annyiféle kerámiavilág tárul elénk. Színes és monokrom, mázas és máz nélküli, antropomorf vagy formabontó, üzenethordozó vagy dekoratív, nagy és apró, terrakotta, rakutermék vagy porcelán és így tovább. Egyazon mûvész is megannyi próbálkozással rukkol elô. A nézô kedvére válogathat tehát, de nehéz eldöntenie, melyik kerámia tetszik neki a leginkább. Bizonyára ebben is igencsak megoszlanak a vélemények. És így van jól. A kínálat gazdag. Kíváncsian várjuk a 2008-as folytatást.
N.M.K.
Hány, sorok közti szerelmes üzenetet rejtettem írásaimba? Idôvel átváltoztak esszévé, krónikává. Így jártak kézen fogva: szerelem és munka. Kilépett szívem a kékködös tájból, alázuhant, mint énekes pacsirta a vetésbe.
Akik keresik egymást, egymásra találnak. A szavakban is megtalálják egymást. Rajba verôdve, mint a méhek, vagy egyedül, mint az ezüstcsengô-hangú kiscsikó anyja, közelednek egymáshoz emberek a "bérci tetô" alatt. Szükségük van cselekedetükre, de egymáshoz szóló szavaikra is, hiszen a szó nélkül nem történt, nem történhetett semmi a történelemben.
Fénytelen napok kopogtatnak ablakainkon, helyettünk fenyôerdôk sóhajtanak, zúgnak. Árvacsalánra borul falevél.
A fecskék itthagyják a tájat. A melegre vágyó, fagytól leteríthetô, csivitelô raj nem száll a földre. Nem búcsúznak a szülôföldtôl...
Ég madarai ôk, szélfútta vándorok. Miattuk esôben könnyét törli a Nap. Az árvaság vadszôlôje ôszi bolyhát sóhajtja nyomukba.
Magunkkal vitt szavainkat gyakrabban kell ismételnünk. Énekeinket dalolni, táncainkat megôrizni kell, mint a mezôre hajtott jószágot az elcsángálástól.
Mély, mély az idôk kútja. Szinte kimeríthetetlen. Unokám bele-beletekintve a kútba, eltûnôdhet hányódó felmenôin s az általuk reáhagyott birtokon. Azon, amit neki ôrzünk. Az el nem tékozolt földünket, amelynek elprédálása oly nagy bûn volna, mint a gonoszságban fogant élet.
A népét, nemzetét nyíltan felvállaló újságíró akkor nem válik fölöslegessé, ha feltámasztja a magyarság tisztább erkölcsét, és hirdeti az erkölcstelenül szétszakított nemzet egyetemességét. Önismeretet kell hirdetnünk, hogy a jövô nemzedék felismerje kora társadalmi és nemzeti valóságát. Fel kell támasztani a jövôt, hisz a feltámadás egyetlen igazi célja nem az üres sír, hanem a megtelt szív.
Körbejárt tájaink reménnyel, tavaszi illattal tarisznyálnak fel. Sok a gond e hazában, de sok az emberség, ami a világon kihalófélben van. Most nekünk a sastól kell tanulni: aki nem mer nyitott szemmel a napba nézni, elpusztulhat. Pedig ezt a gyönyörû Hazát nem hagyhatjuk árván.
Vésett virágok magasán toporgok. Ha nagy a léleksötétség, pókfonálon felkúszom Hozzájuk, kik sereget gyûjtöttek érettünk az égben. Asztalom fölött egymásra szorulva, dalolás nélkül nézünk egymásra. Kevesebben, többen?
Végzem a dolgom. Amennyit lehet: jól, rosszul, de ITT élek.
Most még jobban szeretem a föld népét, mint valaha. Újra megismertem ôket, és azon az úton haladok, amelyen ôk járnak. Így barátságosabb a vándorlás, ha közelségük melegséget és nem utálkodást jelent. Köztük nem gátfutás az érvényesülés, s nem önnön lelkiismeretük átugrása a gát.
...Kérlek, segíts. Otthon szôtt átalvetômet átvenném a másik vállamra. Megroggyanok a terhek alatt? Ne félj, nem esem el, erôs asszonynak nevelt az idô. Nézd, útjaim évgyûrûként kanyarognak mögöttem. Az elém jövô ösvények már szûkebb kört írnak le, de én örök ifjúságot esküdtem magamnak. Fáradhatatlanul lépkedek, dobog lábam útjaink porában, és eléd vidám nevetéssel érek, mert csak a szívem gyalogolt. Pázsitra borulva, kicsike ringatózással varázsolok magunknak csodát. Bojtos fejû virág hajlik ölembe, nem engedi, hogy a csontlovag megközelítsen. Magam köré táncoltatom a szerelem harmatán hajózókat, a társukat vállalókat, a gyôzni és veszíteni tudó nôket. Kézen fogom asszonytársaimat, kikben nem az igénytelenség az emberi mérték, és leszedetem veled a világ mélyébôl feltörô egyetlen szál virágot, kinek neve asszonyvirág.
Ahogy kinézek a busz ablakán, kökénybokrot látok a zúzmarás fagyban. A fekete kökény ott ragyogott, habár a bokrot vastagon belepte a hó. Nézem, hogy nem hullott le bár egy szem kökény a nagy hidegtôl? Egyet sem láttam a fehér havon. Na, ha ô bírja, bírom én is. Mert ezt a nekünk kirendelt életet bírni kell!
Ne feledjük egymásnak ismételgetni: a halálra szántak magányosak. Egymás felé kell futnunk a félelmetes vadak támadásai elôl.
Összeszorult torokkal válaszolgatok. Jólesik, hogy nem hagy a falu. Nemcsak számon tart, nemcsak megajándékoz, hanem önmagát félti bennem. Rám tapad bizalma, felelôsségre vonása, mint fára a kéreg. Levethetetlenül viselem magamon.
Falum népe, mint virágkehelyben a harmatcsepp, megül a völgyben, végzi munkáját. Ôrzi, ôrizteti velem is szép tájnyelvét, melynél alig hallok szebb muzsikát, mely lelkemben szól. A váratlan keresztutaknál ô sugallja, melyiket válasszam, édesapám halála óta. Mindig az igaz felé irányít, mert nemcsak utat, de a közös földön testvért is keresni kell e hazában.
Reám hagyott testamentum torony aljához parancsol. Torony alji talpalatnyi földön állok, morzsolgatom szavainkat, dalainkat dúdolgatom.
(Köszöntjük a szeptember 17-én született szerzôt. Az itt közölt szöveget Horváth Arany írásaiból válogatta: B.D.)
Horváth István
(1948)
Péntek János
"Az idô kétségtelenül azoknak kedvez, akiknek elméjét-fülét benôtte a bozót. Élni kell, nem emlékezni" – írta még 1973-ban Sütô András, Kemény Zsigmond nyomai után kutatva Alvincen. Az idôk ebben sem változtak: most talán még többen vannak, akiknek elméjét benôtte a bozót. (Péntek asszony kastélyában: Istenek és falovacskák. Kriterion, Bukarest, 1973. 186)
Mi most mégis emlékezünk. Éppen Ôreá, akinek ritkán adatott meg az édesanyjától ígért "könnyû álom", hiszen az ember, a felelôs ember álmaiban és talán halálában is aggódik, nyugtalankodik. Életében, amely nyolcvan esztendôvel ezelôtt indult, az ô aggodalmának, nyugtalanságának fô oka éppen a nyelv volt. Nem a saját írói nyelve miatt aggódott, noha minden mûvész megvívja a maga küzdelmét mûvei anyagával, és neki ennek birtokba vételéért is meg kellett dolgoznia.
"Az EGÉSZTÔL (ti. a falu egészétôl) kaptam útravalóul a gyermekkor élményvilágát, a negyedrésztôl a küszködô nyelvet, e színes bóját a vizek hullámzásában… Akármilyen bôven is számolom, alig százötven fônyi közösségtôl tanultam magyarul. Olyantól, melynek Balassija, Csokonaija, Arany Jánosa, nyelvújítója és nyelvcsôsze a mindenkori tiszteletes úr volt, régi fegyvertársaival: Károli Gáspárral és Luther Mártonnal…" (Anyám könnyû álmot ígér. Naplójegyzetek. 4. kiadás. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1976. 17). "A magyar irodalomba tévedve föl kellett figyelnem valóságos helyzetemre, miszerint nem erdôben, hanem bokorban születtem, az anyanyelv diribdarabjai közé, ahol minden, amibôl a legkisebb költônek is föl kellene ruházkodnia: csupa maradvány, foltnak való, szalagvég, elhullajtott kacat…" (i. m. 21).
A szétesett nyelv visszaszerzésének gyermekkori élménye a fazekas vándorszékelyek színes beszédének hallgatása, a Toldi olvasása, majd az enyedi kollégium és a könyvtár.
A sovány örökség ellenére a magyar nyelvet a maga pompázatos gazdagságában mondhatta végül magáénak, de ez csak állandósította abból fakadó dilemmáját, hogy ô a saját artisztikus nyelvével az irodalom arisztokratája lehetett, miközben a nyelv demokratája maradt egy olyan közösségben, amelynek nyelve leépült, nyelvhasználatának szabadsága pedig veszélyeztetett helyzetbe került.
"S mert szinte gyermekfôvel bizonyossá lett elôttem, hogy nyelvkárosult magyarok közt írói álmaimat szegre akaszthatom: erkölcsi törvényemmé lett, hogy sorsomat a sorsukkal egybefonjam, és vitorlás ének helyett létmentô munkába kezdjek magam is, akármi legyen az ára, hiszen a szavaikból kiûzötteket nem bírom követni. Akkoriban csak sejtettem, amit Kosztolányi oly kristályosan megfogalmazott, mondván: önmagammal azonos csak anyanyelvemben lehetek…" (Szókertjeink mûvelése: Erdélyország mit vétettem? Neptum Impex, Csíkszereda, 2002. I, 108)
Indokolnom, magyaráznom kellene most azt, miért kezdeményeztük ebben az évben az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége díjának, A Nyelvôrzés Díjának Sütô András nevével való összekapcsolását. A nyelvôrzés szabatosabban, szakszerûbben a nyelv megtartását jelenti. Nem önmagában a nyelv megtartását, mert az lehetetlen és értelmetlen, hanem a nyelvet beszélô, a nyelvben élô emberekét, közösségekét. Ennek sommásan meghatározható feltételei: legyenek, lehessenek magyar nyelvû közösségek; ezek a közösségek használhassák anyanyelvüket; adhassák tovább a nyelvet utódaiknak a családban és az iskolában. Maradjon meg a nyelvi hûség, a nyelv szeretete, a nyelvhasználat méltósága.
Sok mindent ma már kérdôíves vizsgálatokból, szakszerû elemzésekbôl tudunk. Azt is, milyen a nyelvi közösségeink helyzete, azt is, mi biztosíthatja megmaradásukat. Ez tudományos megismerés eredménye.
Van azonban egy ezt megelôzô, ennél hitelesebb megismerés: a ráismerés, a rádöbbenés élménye, a tapasztalati tudás. Ebben Sütô András messze megelôzött bennünket. És van a szimbolikus megismerés és kifejezés, amelyben a szépirodalomnak van fontos szerepe. Sütô András elôtte járt a tudományos megismerésnek, elôtte járt a dolgok kimondásában, a folyamatok jelzésében. És fölötte állt minden szakmaiságnak, mert számára személyes ügy volt, hogy mi történik az egyre apadó pusztakamarási nyelvi közösséggel, mi történik a hasonló állapotban élô sok száz mezôségi és moldvai magyar közösséggel, az erdélyi magyarokkal. Néhány ilyen, szakmailag is értékelendô, hasznosítható felismerését szeretném a továbbiakban felidézni.
A 20. századnak abban az évtizedében, amikor Sütô András született, már érzékelni lehetett a törést a magyar nyelv korábbi felfelé ívelô lendületében. Az országhatár védôsáncain kívül a nyelv jogilag alárendelt helyzetbe került, beszélôi másodrendû állampolgárként folytonos megaláztatásba. Elkezdôdött az apadás, a térvesztés, kis nyelvi közösségek elszigetelôdése, lassú halála.
"Nemzetibôl kisebbségi nyelvvé lett. Szavaink sorsa jelzi századunk szégyenei közt a nyelvében bujdosó magyar riadtságát is… Bálványimádás-e ôskeresztények módjára titkon ünnepelnünk titkot: az úton- útfélen árokba rugdosott, jogaiban megtiport nyelvünket? Törzsi felfogás-e, ha nemzeti mivoltunkból kifordítottan szentségek közelében, keresztség, úrvacsora, bérmálás fogalmai között keresünk menedékhelyet nemzeti nyelvünknek?" (Hogy és mint vagyunk, feleim? I. m. 114)
Pusztakamaráson és környékén a század végére, a megváltónak hitt demokrácia idején jutunk el a folyamatok végkifejletéhez. 2000-ben Marosvásárhelyen az Anyanyelvi Konferencia nyitó elôadásában idézte édesapja híradását a szomszéd falu, Novoly helyzetérôl:
"Novolyban meghalt az utolsó magyar is. A temetôt lezárták. Vége. Végünk – abban a faluban." Bölcseleti gondolat, hogy saját halálát az ember nem élheti át, de anyanyelvének halálát igen. Átélheti a Mezôségen, Csángóföldön s a magyar diaszpóra földrészein. Pusztakamaráson is megszûnt a magyar iskola; az anyanyelvi köntös kis szövômûhelye, mely évszázadokon át csattogott, énekelt, zsivajgott az eszmélet lázában." (Szókertjeink mûvelése. I. m. 110-111)
Gondol-e ma nélküle valaki arra, hogy a közeljövôben következhet be az iskolák összevonása, amely magyar falvak százait foszthatja meg "az anyanyelvi köntös kis szövômûhelyeitôl", és készítheti elô maguknak a falvaknak a pusztulását?
Szakszerû leírásokból tudjuk, hogy az alacsony szintû, egyoldalú, felcserélô kétnyelvûségben az egyik nyelv folyamatosan lebomlik, leépül, a másik pedig kiépül, átveszi az elsô nyelv, az anyanyelv helyét. Ebben az afáziához hasonló folyamatban a dallamokkal, zenével társuló szövegek, a ritualizált szövegek a legtartósabbak. Ezért van az, hogy éppen a nyelvileg leépült mezôségi közösségekben kerültek felszínre a népzene és a tánc legarchaikusabb gyöngyszemei, kincsei. A dalokat még hozni lehet az erdôbôl, magát a nyelvet már kevésbé.
"Nem ismerjük a nyelvünket! – kezdett sajogni bennem a felismerés… Ez a korai emlékem nyirkos érzésként szivárgott az erôfeszítéseim közé, hogy valamiképpen fölfogjam helyzetünk való értelmét; hogy miért gyakoribb a puszta dúdolás, a sejej, sajaj, mint a szöveges ének; miért kellene mezei rokonaimat utánozva a kutyát kucsának, a macskát matykának ejtenem… Mert némaság, az nem volt. Mint valamely nagy csata után, veszteségek és hôstettek számbavételeként szólt a mese. Ha ugyan mesélés volt az: a kényszerû sietség a történet csattanója felé, csupaszon sántáló mondatok buktatói között; a helyzetek, fordulatok, lélekállapotok szószegény elnagyolása; a képzelet mögött kullogó kifejezôkészség elesettsége; a feltáratlan maradt természet, névtelen virágaival és egyetlen esôjével, amely – késôbbi megfigyelésem szerint – sohasem szemerkélt, nem zengett, zuhogott, nem dobolt, nem paskolt, semmilyen más változatában meg nem jelent, mindig csak esett.
Mikor elkezdtünk beszélni: mintha gereblyével fésülködtünk volna." (Anyám … 22)
A nyelvhasználat korlátozásának, a szûkülô nyelvi közösségnek, a nyelvleépülésnek a következménye a nyelvi hiány is, mondja a szaktudomány. És mit mondott errôl korábban és jóval hatásosabban Sütô András?
"Nem tudom, hol hullattuk el szavainkat, most nem is kutatom. Elemi iskolai dolgozatíráshoz a madarak és fák nevét – a legismertebbeken kívül – az otthonról kapott batyuban már nem találtam. A természeti és tárgyi világnak gyûjtôfogalmakra zsugorodott leltárához vajmi keveset sulykolt belénk a tanító. Vesszôsuhogással hangzott a kérdés: mi virít – ki dalol? Burján és madár. Keltike, poszáta, gyöngyajak, pipitér, csorbota, csicsörke? Felröppenô és elszálló üres fogalmak." (I. m. 159)
A kétnyelvûség, a kétnyelvû család része annak a zsilipszerû folyamatnak, amelyben az alárendelt, megalázott nyelv végleg háttérbe szorul, beteljesedik a nyelvcsere. Sütô András a román szomszéd, Vaszilika bácsi temetésén döbben rá erre:
"Egy sajátságos mezôségi vegyes házasság filmje pereg le elôttem. …
A menyasszonyi fátyol és a gyászszalag közötti térben a nyelvi osztozkodás szubjektív szándékai feloldódnak az objektív folyamatban. Kezdet a kétnyelvûség, folytatás a másfélnyelvûség, majd a gyakorlatilag ésszerûbbnek mutatkozó egynyelvûség." (I. m. 161)
A mezôségi emberek, közösségek jobbágyi alázatát és megaláztatását a 20. században a kisebbségi megaláztatás váltotta föl a magyarok számára. És a velejáró félelem, az attól való félelem is, hogy kellô méltósággal beszéljék anyanyelvüket.
"Ha egy nyelv – a bábeli tülekedésben – eltelik félelemmel, csöndben visszavonul a nyilvánosság tereirôl, holott küzdôképességét, láttató erejét csakis a Sokadalom élteti s növeli … A megfélemlített nyelv egy idô után a hazugság áldozataként is elparentálható: meg kellett halnia, mert nem volt bátorsága az igazat mondani. A nyelvnek, szegénynek? A hordozóinak inkább…
S mert félelmének lassan már szaga keletkezik: a létében szorongó nyelvet a kutya is megugatja. A nyitott kapun sem mer hát belépni, hanem inkább elkerüli a városokat és falvakat. Úgy gondolja tán: ha nem hallják, látják, nem éri bántalom.
Ezzel pusztítja leginkább önmagát: a némaságba meneküléssel." (Engedjétek hozzám jönni a szavakat. Budapest, 1994. 244-5.)
Csak a nyelv iránti hûség, a nyelvhasználatban is megmutatkozó felelôsség és méltóság emelheti ki a kisebbségi beszélôt a megaláztatásból. Ebben is példamutató Vaszilika bácsi bölcsessége a saját kétnyelvûségében, amely olyan volt, hogy a sajátját beszélte, a feleségéét (ti. a magyart) hallgatta: "A nyelv olyan fiam, mint az asszony: elhervad, ha nem szeretik." (Anyám …162) Róla írja Sütô András, hogy erôt érzett a tökéletes beszédben, otthonos biztonságot a saját nyelvében.
Azzal, hogy a nyelvmegtartás díját Sütô Andrásról neveztük el, és hogy a díjjal járó plaketten bronzba öntött arcmását láthatjuk, nem szeretnôk Ôt magát is szoborrá merevíteni. Érthetônek és jogosnak vélte, hogy szentségnek tekintsük a nyelvet, de nem szent célnak – teszem én hozzá –, hanem szent eszköznek, az ô szövegeit sem szakrális szövegnek, hanem hiteles forrásnak és vallomásnak. Az anyanyelvi mozgalom számára pedig állandó példa lehet az Ô belsô nyugtalansága és nyelv iránti felelôssége.
* Elhangzott 2007. június 17-én, a pusztakamarási református templomban tartott emlékezésen.
Beszélgetés Barabás Olga rendezôvel
Kedden elkezdte évadát a marosvásárhelyi Ariel Színház, a bábszínház esetében is lejárt a nyári szünet. Barabás Olga rendezôvel beszélgettünk a magyar tagozat közelgô "szezonjáról", elôadásairól, koncepcióiról.
– Mire számíthatnak a nézôk, milyen lesz a 2007/2008-as évad nálatok?
– Folytatjuk a munkát úgy, ahogy azt a múlt év végén abbahagytuk, mert az idei évad tulajdonképpen már akkor megkezdôdött. Színpadra állítottuk a Zurinka címû gyerekelôadást, amellyel viszont Vásárhelyen nem léptünk fel, csak turnéztunk vele. Az idéntôl bérletes elôadásként lesz majd látható a roma folklórra épült produkció. Júniusban kezdtük próbálni a Vitéz szabócska címû darabot, amely tulajdonképpen egy Grimm-mese, ennek is meglesz a bemutatója ôsszel. Három bérletes elôadással készülünk, a harmadik A csizmás kandúr, amelyhez hasonlót a városban nemigen láthatott a közönség. Bábmusical készül belôle, Oana Leahu rendezésében. Rendhagyó produkció lesz. Mindezeken kívül felújítjuk az Óz, a csodák csodáját, ezt Demeter Zsuzsa rendezte 2000 körül. És mûsoron tartjuk a Mirkó királyfit, amelyet nagyon szeretnek a nézôk. Október 11-e és 16-a között pedig újra megszervezzük szokásos miniévadunkat.
– Milyen turnéknak néz elébe a társulat?
– Szintén októberben lesz Kolozsváron a Puck- fesztivál, amelyen idén is részt veszünk, decemberben pedig második alkalommal szervezik Bukarestben a Tandarica Nemzetközi Bábfesztivált, ide a Mirkóval készülünk. December ötödikén Kovács Ildikó rendezô nyolcvanadik születésnapját ünnepli a kolozsvári bábszínház, mi is felköszöntjük a Pinocchióval, amelyet néhány évvel ezelôtt nálunk rendezett. Ami a színészeinket illeti, örömmel újságolhatom el, hogy a vásárhelyi színmûvészetin létrehozott bábszakon befejezték tanulmányaikat, ez szakmai szempontból nagy elôrelépést jelent mind nekik, mind az intézménynek.
– Nem, nem készülünk felnôttelôadásokkal.
– Nagy kár, egy rossz produkciót nem tudnék megnevezni, nagyon szerette ôket a közönség. Különös ízt hoztak a vásárhelyi színházi életbe.
– Igen, de vannak gondok, amelyek eddig is sok nehézséget okoztak a felnôttelôadások színrevitelekor. Ilyen például maga a terem, amelyet nem erre terveztek, nagyon nehéz a kicsi színpadon dolgozni. Én úgy érzem, hogy ameddig a körülmények miatt nem tudunk az eddigiekhez hasonló elôadásokat színre vinni, addig nem is érdemes próbálkozni vele. És a közönség is elmaradozott a legutóbbiak esetén.
– Volt egy fiatal, színházszeretô generáció, amely minden elôadásotokon ott volt. Csakhogy ez a generáció nagyrészt kikopott a városból. Elvándoroltak, máshova költöztek és nem érkezett helyettük senki. Az "öregeknek" túl nonkonformisták vagytok, a fiatalok pedig nem ismerték még meg az Ariel színházi felnôttelôadásokat. Talán ez az oka...
– Én is ugyanígy látom. És bízom benne, hogy ki tudunk nevelni egy közönséget. Idéntôl még nem, de talán jövôre. Addig is ott vannak a gyerekek, akik már érzik, mit jelent: színház. Megélik, mint a saját életüket.
Nagy Botond
A MAGYAR KULTÚRA ALAPÍTVÁNY a XII. Kárpát- medencei Napok keretében születésének 75. évfordulója alkalmából emlékezik Bálint Tibor íróra 2007. szeptember 19-én, szerdán 18 órakor, az alapítvány székházának Deák termében (I. ker., Budai Vár, Szentháromság tér 6.).
Ebbôl az alkalomból mutatják be a Vallomás repedt tükör elôtt címû kötetet.
Bevezetôt mond Antall István, a Magyar Rádió irodalmi szerkesztôségének munkatársa, közremûködik Sebesi Karen Attila színmûvész (Kolozsvár) és Keresztes Sándor színmûvész.
Kuti Márta ny. könyvszerkesztô, újságíró, kebli tanácsos beszélgetô-sorozatot indít szeptember végén, a Kövesdombi Unitárius Egyházközség Bözödi György nevét viselô termében. Elsôkként a marosvásárhelyi Súrlott Grádics irodalmi kör tagjait látja vendégül. Bemutatják Nagy Székely Ildikó Mint könnyû léptû óriás címû (elsô) verskötetét. A szerzôk közös témája: a szüret.
– A Csütörtöki Társalgó gondolata a tavasz óta motoszkál a fejemben – újságolja –, már március 15-én szerettem volna elindítani, de "csak" ünnepi istentisztelet lett belôle. Így is jó. Legalább ezután március 15-én a templomban emlékezünk, nem a politikusok szövegét hallgatjuk, ha közösségben akarunk ünnepelni. Eredetileg Csütörtöki Csevegô lett volna, de végül a CsT mellett döntöttünk Kecskés Csaba tiszteletes úrral.
– Laza összejövetelre gondoltam, amibe a kultúrától a nyugdíjemelésig minden belefér – minden, ami aktuális és érdekelheti az embereket: irodalom, mûvészet és napi gondok. Ezért nagyon jó, hogy már az elsô alkalomkor újságírók is jönnek a Súrlott Grádiccsal, mert ilyen természetû kérdésekre is válaszolhatnak. Egyszóval egy kis világi életet is szeretnék belopni az egyházközség életébe, ahol a hívek napi gondjaira is gondolnak.
– Kitôl származik a beszélgetô-sorozat gondolata?
– Az ötlet saját "kútfejembôl" pattant ki, mégpedig azért, mert ebben a kerületben nemigen gondol senki az emberek lelki táplálékára meg a mindennapokra. Az egyház is inkább kér, mint ad. Nyolc éve épül ez a nem túl nagy, de annál szebb templom (ennyi idô alatt ortodox templomok százait építették fel) – s még csak egy éve indult el a lelki élet, s az is elég szegényesen, mert mindig csak építünk. Ezért gondoltam arra, hogy legyen valami más is, ami életkortól függetlenül érdekli az embereket. Szeretnék olyan emberekkel beszélgetni – mert hiszen beszélgetni szeretnénk dolgainkról – akik ha nem tudnak is megoldásokat vagy válaszokat, de legalább tanácsot adhatnak; a szülônek iskolaügyben, a fiatalnak a pályaválasztáshoz, az idôsnek a törvények megértéséhez, vagy ... nem is folytatom. Mindig arról beszéljünk tehát egyszer egy hónapban, ami aktuális. Eddig ennyire jutottam. Remélem, indulásnak elég.
Szeptember utolsó hetében Ôszi Hálaadás lesz, így 27-én is lesz áhítat, délután öt órától. Hattól pedig: Csütörtöki Társalgó.
(damján)
A Kolozsvári Állami Magyar Színház vasárnap, szeptember 16-án hivatalosan is megnyitja a 215. színiévadot. Este 8 órai kezdettel a tavalyi évad nagysikerû vígjátékát, az Elie Malka által rendezett Jákobi és Lájdentál címû zenés komédiát láthatják az érdeklôdôk.
A tavaly ôsszel bemutatott elôadás nagy sikerrel vendégszerepelt Budapesten, a Thália Színházban zajló Vendégségben Budapesten – Határon Túli Magyar Színházi Estek program keretében, valamint Sepsiszentgyörgyön, a Szent György Napokon, illetve a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján is, ahol Bogdán Zsolt (Jákobi Itámár) és Panek Kati (Sáchás Ruth) alakításdíjban részesült.
Szeptember folyamán szintén felújításra kerülnek a tavalyi évad olyan nagysikerû elôadásai mint a Hosszú péntek, a Bohémélet és A windsori víg nôk.
Az évad további bemutató elôadásai: A. P. Csehov: Ványa bácsi (rendezô: Andrei Serban) G. Puccini: Gianni Schicchi (rendezô: Silviu Purcarete), A. P. Csehov: Három nôvér (rendezô: Tompa Gábor), Thomas Bernhard: A vadásztársaság (rendezô: Dragos Galgotiu), H. Ibsen: Peer Gynt (rendezô: David Zinder) és Danilo Kiš: Borisz Davidovics síremléke (rendezô: Robert Raponja).
Az évad kiemelkedô eseménye a kolozsvári színjátszás 215. évfordulója alkalmából szervezett INTERFERENCIÁK Nemzetközi Színházi Fesztivál, melynek keretében hat külföldi és két hazai társulatot látunk vendégül. További részletek a színházunk honlapján.
Az idei évadban változtak a jegyárak: nagytermi elôadás esetén 12, 11 illetve 10 lejbe kerül a jegy. Nyugdíjasoknak és diákoknak továbbra is kedvezményesen, 6 lejért biztosítjuk a színházjegyet. Stúdióelôadás esetén a teljes árú jegy 12, a kedvezményes pedig 7 lejbe kerül majd.
Nagyszínpad. Bérletes elôadások: Georges Feydeau: A hülyéje, Kálmán Imre: Csárdáskirálynô, William Shakespeare: Tévedések vígjátéka, Molnár Ferenc: Az üvegcipô
Bérleten kívül: Paul Foster: I. Erzsébet
Stúdió. Bérletes elôadások: Stanis³aw Ignacy Witkiewicz: Az ôrült és az apáca, Kárpáti Péter: Nick Carter avagy végsô leszámolás dr. Quartzcal, Kazem Shahryari: A nôk színei, Jean Racine: Phaedra.
Bérleten kívül: Kincses Elemér: A csatorna, Nell Dunn: Gôzben, Németh Ákos: Lovass Anita, A.A. Milne–Kovács I.–Hencz J.: Micimackó
Szabó Magda–Bereményi Géza: Az ajtó, Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Michel André–Fényes Szabolcs–Szenes Iván: Lulu
Szilveszteri kabaré: Michel André–Fényes Szabolcs–Szenes Iván: Lulu
Georges Feydeau: Bolha a fülbe, Légvár (Ibsen mûvei alapján), Urbán Gyula–Gulyás László: Minden egér szereti a sajtot. Bábelôadások: Hüvelyk Matyi. Vendégelôadás – mesejáték: Rudyard Kipling: A magányosan sétáló macska. Stúdióelôadások: Franz Xaver Kroetz: Felsô-Ausztria, Michael Mackenzie: A bárónô és a komorna
Dale Wassermann–Mitch Leigh–Joe Darion: La Mancha lovagja, musical, A. P. Csehov: Cseresznyéskert, Kállai István–Nemlaha György: Mesék az operettrôl, Szép Ernô: Lila ákác.
Gyermekeknek: La Mancha lovagja, Jancsi és Juliska, Darvasi László: Trapiti .
Bérleten kívül (a Hunyadi László Kamarateremben): Shakespeare: Tévedések vígjátéka.
Bajor Andor (1927–1991)
Madách Imre
Fecskék gyülekeznek, útra készülôben,
S elvivé magával a mosolygó nyárnak
Kebleikre vágyott s elnémúlva bútól
Hol csak pusztulás szól s gyászos síri hangok
Hogy mély tengeren túl megleli virágit,
Messze kéklik a part, s part-e vagy ködoszlop,
Zengtem mint te, én is szép dalt a tavasznak,
Hervadtak virágim, s a tapasztalásnak
Vesztve vesztettem, míg puszta életemtôl
Hogy minden napunk egy örömöt tesz sirba,
Mint a száradó lomb, s messze, szebb hazába
A vesztett virággal? S a sejtés, ki tudja,
Honnan – merre – merre.
A múltat és a jövôt mutatja be Az Építészet Városa, amely a párizsi Trocadérón, az Eiffel-toronnyal szemben, a Chaillot-palota keleti szárnyában 23 ezer négyzetméteren nyílik meg ma, az épített örökség európai napjai alkalmából.
A projektet hétfôn avatja fel hivatalosan Nicolas Sarkozy francia elnök, ebbôl az alkalomból jelen lesznek a világ leghíresebb építészei. Az új intézmény, francia nevén La Cité de l’Architecture et du Patrimoine sokféle szempontból dolgozza fel a témát és a maga nemében egyedülálló lesz a világon – hangoztatta elnöke, Francois de Mazieres.
Az Építészet Városa magában foglalja majd a Francia Építészeti Intézetet (IFA), amely a kortárs építészet legfôbb francia kutatási és vitafóruma, az École de Chaillot (Chaillot Iskola) nevû központot, amelyben a mûemlékekkel foglalkozó szakembereket képezik ki, és a Musée des Monuments Francais (Francia Mûemlékek Múzeuma) nevû intézményt, amelynek falai között a nevezetes francia épületekrôl gyûjtöttek egybe anyagot.
Az IFA és a Chaillot Iskola már tavaly megkezdte mûködését, a Musée des Monuments – egy korábbi hasonló intézmény átrendezett örököse – ma nyitja meg elôször kapuit.
Az Építészet Városának helyet adó Chaillot-palota hatalmas épületét az 1878. és 1937. évi világkiállításokra emelték, illetve építették újjá, és az új feladathoz Jean-Francois Bodin alakította át. A 82 millió euróba kerülô átépítés során nem változtatták meg a palota külsô jellegzetességeit.
A Musée des Monuments Francais látogatói két évezred építészeti alkotásai között sétálhatnak végig 8000 négyzetméteres kiállítási területen, életnagyságú másolatok és makettek, háromdimenziós képek, filmek és fotók segítségével ismerkedhetnek velük. Gipszmásolatok idézik fel az épületeket díszítô szobrokat a római kortól a XVIII. századig. A festészet folyosóján középkori és reneszánsz képek másolatai lesznek láthatók. Egy harmadik galéria a modern építészetet mutatja be 1851-tôl 2001-ig – többek között életnagyságban egy Le Corbusier által tervezett lakást.
Az Építészet Városa kedd kivételével mindennap látogatható lesz. A Chaillot- palota nyugati szárnyát továbbra is az Embertani Múzeum (Musée de l’Homme) és a Tengerészeti Múzeum foglalja el.
2007. augusztus 21–26. között a Magyarok Székelyföldi Társasága valamint a háromszéki Mikes Kelemen Közmûvelôdési Egyesület Beder Tibor vezetésével megszervezte a 3. Mikes- zarándoklatot.
A zarándoklat célja megismertetni a résztvevôkkel a bujdosók által bejárt útvonal egy szakaszát és az ezen belüli állomáshelyeket: Edirne (Drinápoly), Gelibolu, Tekirdag (Rodostó), Isztambul, a Rákóczi- és Mikes-kultusz elmélyítése, a rodostói Rákóczi-múzeum népszerûsítése valamint a Magyarok Székelyföldi Társasága, a Háromszéki Mikes Kelemen Közmûvelôdési Egyesület és Rodostó Polgármesteri Hivatala által készíttetett, Ibrahim Müteferrika szobrának ünnepélyes felavatása és ezzel újabb emlékhely létrehozása Rodostóban.
A zarándoklat útiránya: Marosvásárhely – Székelyudvarhely – Csíkszereda – Sepsiszentgyörgy – Brassó – Bukarest – Giurgiu – Russe – Svilengrad – Edirne – Gelibolu – Tekirdag (Rodostó) – Isztambul – Marosvásárhely.
A 3. Mikes-zarándoklat két autóbusznyi résztvevôje (102 személy Beszterce, Maros, Hargita és Kovászna megyékbôl) 892 km-es út megtétele után, augusztus 21-én késô este érkezett Edirnébe (Drinápoly), ahol a bujdosók 295 napot tartózkodtak. Másnap délelôtt meglátogatták a város ékességét, az oszmán építészet egyik csúcspontjának tartott Selimiye Dzsámit, a Sokollu fürdôt és Drinápoly várának maradványait. Délután továbbutaztak a Dardanellák európai partján fekvô Gelibolu felé, ahol a bujdosók 1717. október 10-én szálltak partra és 12 napot töltöttek. Geliboluban megkoszorúzták Karaca Bey hôs síremlékét, aki inkább megette a rábízott török zászlót, minthogy az az ellenség kezére kerüljön. Felettesei nem hitték el tettét, ezt bizonyítandó, felvágta a hasát, ami az életébe került, de legendát formált személyiségébôl. Ettôl fogva a Bayrakli Baba nevet kapta (bayrak zászlót jelent törökül), síremléke török zászlók százával van díszítve. A koszorúzáson jelen volt Gelibolu polgármestere, aki csak a török és a székely zászlót engedte a síremlék közelébe. A koszorúzás alkalmával az uzoni Szivárvány nôi kórus elénekelte a székely és a török himnuszt. A török himnusz felcsendülése a székely nôk ajkáról láthatóan kellemes meglepetést szerzett a polgármesternek. Geliboluból a zarándokok Rodostó felé indultak, ahová az esti órákban érkeztek. A bujdosók 1720. április 21-én érkeztek