|
LIX. évfolyam 251. (16733.) sz. |
2007. október 27., szombat |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 1,50 euró. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 27 RNCB 0188034969090003 - euró; RO 97 RNCB 0188034969090004 - dollár bankszámlaszámra.
E-mail címünk: reklam@e-nepujsag.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni - hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni - hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát.
A hirdetések egységes tarifája 250 Ft/szó, 350 Ft/cm2, mely magába foglalja a romániai áfát is.
Kiborult a bili. Markó Béla múlt szombati európai parlamenti kampánybeszédétôl, mintha darázs csípte volna meg a hátsó felüket, úgy ugortak a plafonig az 1989 óta ugrásra kész nacionalisták. A héten bôven volt "témájuk". A központi lapok szinte egész héten terjedelmes cikkekben tárgyalták az RMDSZ elnökének a "gaztettét", hogy ki merte mondani: itt az ideje az új honfoglalásnak, vissza kell szerezni mindazt, amit elvettek az erdélyi magyarságtól.
Így aztán egész héten az RMDSZ uralta a sajtóorgánumok elsô oldalát. Ám amit két helyi lap produkált a tegnap, nehezen lehetne lepipálni. Az egyikben a megye nagy-romániás képviselôje azt a "következtetést vonja le", s azt a (figyelem)elterelô manôvert vetette be az RMDSZ elnökének beszédébôl, hogy "a magyarok robbantották ki az 1990. márciusi véres marosvásárhelyi eseményeket". S nosztalgiával emlegeti, s a "mérges kígyót" kormányban tartóknak figyelmébe ajánlja Ceausescut, aki, úgymond, "pontra tette" Kádár Jánost, amikor "az erdélyi magyarok problémáival zaklatta".
A másik lap ezen is túlment: három hasábon sorolta az RMDSZ és a magyarság "bûneit", s közben olyan kifejezéseket használt, hogy egy jobban eleresztett elemista is szégyellne olyanokat papírra vetni.
Nem részletezem, mert hosszú lenne röviden és velôsen elmondani a hôzöngésáradatot. Akit érdekel, elolvashatja. A lényeg az, hogy a szerzô a végére teljesen begurult, lepocskondiázta az államfôt, hogy referendummal foglalkozik, ahelyett, hogy az országot fenyegetô magyar veszélyre koncentrálna, a miniszterelnököt, de a fôügyészt is "kiosztotta" (utóbbinak a nevére célozva jelenti ki, hogy "a vér nem válik vízzé"), s végül átment agitátorba. Szinte üvöltenek a szavak a papírról: "az ügy nem tûr halasztást!", "elege van!", "a magyarok rögeszméje miatt aggódnia kell a románságnak". Körítésnek meg "diverziót", "kihívást" "semmibevevést", "szóbeli erôdemonstrációt" emleget, s közben, mint egy újkori bajuszos Kasszandra, "világosan látja", hogy ha nem vigyáznak, a magyarok zsebre vágják Erdélyt, eközben "a veszni hagyott haza és nép, elhagyott csónakként hánykolódik". Az élet tengerén, tenném hozzá.
A hazaféltô tollforgató azonban nem vette észre, hogy ellentmondásba keveredett. Ugyanis az írás elején azt mondta, hogy a magyarok soha, de soha nem érik el (szegregációs) céljaikat. Akkor meg épeszû ember számára érthetetlen, miért van annyira kétségbeesve? Mert ha a székelyföldi autonómia "cai verzi pe pereti", akkor, a legelemibb logika szerint nyugodtan alhatna s másokat is hagyhatna aludni. Ha nem teszi meg, uszít és agitál, akkor ô maga a diverzionista. Mert olyasmi ellen lázít, amibôl, szerinte, semmi sem lesz. Valami nem stimmel a dologban.
Abban viszont nagyon is igaza van, hogy Erdélybôl sohasem lesz "keleti Svájc". De nem azok miatt a bizonyos "zöld kancák" miatt…
Közeledik november elseje, halottak napja, s a környéken több hónapja folyó munkálatok miatt kíváncsiak voltunk, hogyan lehet eljutni a marosvásárhelyi református temetôbe. A Krizantém és a Líceum utcák még mindig építôtelepre emlékeztetnek. Az úttest, a járda sártenger, homokdúcba állított lapátok, kockakôrakományok, gépek zaja, kiabáló munkások. A temetô kapuja szinte megközelíthetetlen és a jelenlegi állapotok láttán joggal következtethetünk arra, hogy a hátralévô négy nap alatt, hacsak csoda nem történik, látványos változásra nem számíthatunk.
A kérdésben Bakos Levente alpolgármesterhez fordultunk, aki elmondta, az Aquaserv vízszolgáltató vállalat a napokban fejezte be a hónapok óta tartó csatornázási munkálatokat, így csak most láthattak az aszfaltozásnak és járdalerakásnak. – A halottak napjára való tekintettel megpróbáljuk gyorsítani a munkát, a forgalom elôtt semmiképpen nem tudjuk addig megnyitni az úttestet, azonban a járdát mindenképpen rendbe tesszük – ígérte az alpolgármester, aki a Népújság felvetésére embereket küldött ki a helyszínre, hogy pontos terepszemle révén eldönthessék, mi a teendô annak érdekében, hogy a temetô sármentesen megközelíthetô legyen.
Szombatról vasárnapra virradóra, hajnali 4 órakor 3 órára visszük vissza az óramutatókat. Az átállás miatt nem módosul semmilyen közszállítási menetrend. Az éppen útban lévô vonatok egy órát állnak.
A már kialakult hagyományokhoz híven, ezúttal is diákvetélkedôvel kezdôdtek az idei Bernády Napok. Minden évben a városépítô polgármesterhez, illetve a korhoz kapcsolódó, de más-más témában hirdetik meg a diákversenyt, ezúttal a korabeli tanintézmények voltak soron. A Bernády iskolavárosa címzetes vetélkedôre az elôdöntôk után öt, tizenegyedikes diákból álló csapat jelentkezhetett. A megmérettetésre a Bolyai Farkas líceum dísztermében került sor péntek déli tizenkettôkor. Simon György fôszervezô nyitószavai után tizenhét kérdésre kellett választ adjanak a versenyzôk, a feladatok között egyaránt volt beugratós kérdés és jelenetrögtönzés is. Soós Eszter játékvezetô a közönséget sem hagyta tétlenül, a vállalkozó kedvû mélyen tisztelt ajándékot vihetett haza nemegyszer derûs válaszaiért. Ami az öt csapatot illeti – O.M., Medvefej, Timpanon (mind bolyaisok, tanár nélkül), Bernády unokái (bolyaisok, Hajdú Zoltán tanár felkészítésével) és HU (Gh. Sincai, Fábián Zsuzsanna tanárnô felkészítésével) – derekasan helytálltak, ennek eredményeként alig pár pont döntötte el a gyôztesek kilétét. Végül a Mester Zoltán, Farkas Ernô, Sajgó Melinda, Benedek Zsolt és Nagy Botond alkotta zsûri összesítése szerint az ötödik helyet a HU, a negyediket a Bernády unokái, a harmadikat a Medvefej, a másodikat a Timpanon, míg az elsô helyet az O.M. csapat nyerte el. Mindannyian értékes ajándékokkal térhettek haza – az elsô díj Szép György, Márton Árpád és Fekete Zsolt festményeit, a második Szotyori Anna és Kedei Zoltán grafikáit, valamint Kiss Levente plakettjeit, a harmadik Plájás István fotóit és Novák József grafikáit tartalmazta a könyvcsomagok mellett. Az eredményeket Mester Zoltán zsûrielnök, a szovátai Bernády Egylet elnöke ismertette, a díjakat Borbély László, a szervezô Dr. Bernády György Közmûvelôdési Alapítvány elnöke adta át.
Jó hangulatban kezdôdtek az idei Bernády Napok, a késôbbi történésekre természetesen visszatérünk.
Erdély kiváló történészének szentelt tudományos konferencia kezdôdött tegnap Marosvásárhelyen, amelyen az erdélyi történészek és levéltárosok jeles képviselôi vesznek részt. Kihasználva a ritka és egyedi alkalmat, a megnyitóra érkezett szakmabeliek egy része merész vállalkozás árán a felújítás alatt álló marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermének állványzatáról megtekintette ennek csodálatos díszítésû kupoláját.
– Végre olyan magyar vonatkozású esemény részesei vagyunk, amelyet nem a magyar, hanem a román állam támogat – mondta Soós Zoltán, a Megyei Múzeum igazgatója, aki sajnálatát fejezte ki, hogy éppen Kelemen Lajos neveltjei nem lehetnek jelen a rendezvényen.
A konferenciát Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke nyitotta meg, aki a nagy elôdrôl, Kelemen Lajos történészrôl, levéltárosról és ennek rendkívül eredményes munkájáról beszélt. – Öröksége nem csak a szakmabelieké, hanem az egész magyar közösségé. Kortársai lehettünk, megtanulhattuk tôle hogyan kell a közszolgálatot értelmezni. Ô volt az, aki mélyen átérezte, hogy a történelem közös kincs, amit folyamatosan éltetni kell. Manapság sok szó esik a tudományokról, általában a természettudományokról, de a történelem háttérbe szorul, egyesek szerint a történelem fölösleges, de mi más véleményen vagyunk, hiszen a történelem tele van tanulságokkal. Kelemen Lajost az egész erdélyi magyar közösség, intézmények, csoportok magukénak tekintik. 130 éve született Marosvásárhelyen, a Református Kollégiumba járt iskolába, Kolozsváron vált tudóssá. Igazi otthona az EME volt, melynek keretében munkássága nagy részét kifejtette. Az EME titkára, igazgatója, levéltárosa és kutatója volt – mondta Egyed Ákos. Kelemen Lajos nevéhez fûzôdik az EME anyagi vagyoni gyarapodása is, melynek közintézményeit mai napig próbálják visszaszerezni.
Benkô Samu akadémikus elmondta, hogy Kelemen Lajos a marosvásárhelyi "kollégiom" könyvtárának köszönhetôen ismerkedett meg a tudomány mûhelyével, aki nem volt rest gyalog elmenni Gógánváraljára vagy Ádámosra, hogy az ottani templomok mûvészettörténeti kincseit feltárja.
A Kelemen Lajosnak szentelt rendezvénysorozat keretében tegnap a Bolyai téri unitárius egyháznál bemutatták a Kriterion Könyvkiadónál megjelent Mûvelôdéstörténeti tanulmányok címû kötetet, melyet Sas Péter mûvelôdéstörténész ajánlott a közönség figyelmébe.
A tudományos ülésszakok (levéltár- történelem és mûvészettörténet témakörökben) ma 9 órakor kezdôdnek a Bod Péter Diakóniai Központban.
– Az RMDSZ nem tartja jónak az Európai Parlamenti választások és az államfô által kiírt népszavazás egyidejû megszervezését, álláspontja szerint ugyanis ez beárnyékolja, másodrangúvá süllyeszti az európai parlamenti választásokat, és egyúttal megfosztja a román politikai közéletet attól az esélytôl, hogy programokat versenyeztessen, és valóban európai témákról vitázzon a választási kampányban – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök pénteken, Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján.
A szövetségi elnök leszögezte: az RMDSZ-nek nem felel meg az egyéni körzetes választási rendszer, az erdélyi magyarság számára a jelenlegi rendszer a legmegfelelôbb, ugyanis ez biztosítja az arányos képviseletet. Mindamellett az RMDSZ példát mutatott kompromisszumból, ugyanis fenntartásai ellenére elfogadta az egyéni szavazókörzetes választásnak azt a módozatát, amely egyfordulós, de amelyben a fennmaradó szenátori és képviselôi helyeket a mandátumot nem szerzett egyéni jelöltek között osztják szét. Ez a változat a legkevesebb veszteséget jelenti az RMDSZ számára, de így is mindenképpen hátrányos az erdélyi magyarságnak. Az államelnök által javasolt kétfordulós választási rendszer gyakorlatilag megszüntetné a magyar képviseletet a Parlamentben, kimaradnának jelentôs csoportosulások, ideológiák; egy sokszínû, sok közösségbôl álló, sok régiós országban ez nagyon hibás elképzelés – mutatott rá az elnök, aki megismételte: a választási rendszer módosítása nem hoz minôségi javulást a politikai életben.
A személyét, és az RMDSZ-t ért nacionalista támadásokra utalva leszögezte, természetesen fenntartja az autonómiára vonatkozó kijelentéseit. "Nem mentünk el, nem is áll szándékunkban elmenni, nem akarunk innen semmit elvinni, csupán elkobzott vagyonunkat, erdeinket, földjeinket, ingatlanainkat és szellemi javainkat – jogainkat, szimbólumainkat akarjuk visszaszerezni, mindazt, ami biztosítja az egyenjogúság feltételeit." Markó Béla szerint a közvélemény látszólag úgy tesz, mintha most hallana elôször errôl a célkitûzésrôl. Szerinte a jelenlegi kezdeményezés a múltba való visszatérés jele. Az autonómiára vonatkozó kijelentései elleni tiltakozásként a Szociáldemokrata Párt helyi képviselôi, a sajtótájékoztatót követôen egy alkotmányt és egy történelemtankönyvet adtak át az RMDSZ elnökének, aki "viszonzásként" maga is átnyújtott egy, az európai kisebbségi és regionális autonómiákról szóló tanulmánykötetet.
Engedély nélküli tüntetések zavarták meg pénteken reggel nyolc órától Budapest több pontján a forgalmat, összesen mintegy hat-hétszáz ember az Erzsébet híd és a Lánchíd forgalmát próbálta leállítani, valamint hosszabb-rövidebb idôre megbénították a közlekedést a Kossuth Lajos utcában, az Astoriánál és Blaha Lujza téren, a Duna budai oldalán a Döbrentei térnél és a rakparton.
A rendôrök mindenütt határozottan léptek fel, délelôtt tíz óráig azonban tömegoszlatásra nem került sor. A különbözô helyszíneken sok embert elôállítottak.
Reggel nyolc órakor mintegy 50-60 tüntetô gyûlt össze az Erzsébet hídon. A "hídfoglaló akciót" a Jobbik mozgalom korábbi szóvivôje, Novák Elôd kezdte meg: néhány perccel nyolc óra után bement az Erzsébet híd közepére, ahol dobolni kezdett. Ôt több tüntetô és számos fotós követte, ekkor leállt a gépkocsik forgalma a hídon mindkét irányban. A rendôrök néhány perc alatt részlegesen helyreállították a forgalmat az Erzsébet hídon, leterelték az úttest nagyobb részérôl a tüntetôket és az újságírókat.
A rendôri intézkedés miatt a híd hat sávjából csak három volt járható. Akadályozta a forgalmat néhány személyautó is, melyet a vezetô – mûszaki hibára hivatkozva – leállított az úton. A "meghibásodott" autókat a rendôrök félretolták, illetve elszállíttatták a helyszínrôl.
Az idôközben mintegy három-négyszáz fôre növekedett tömeget – az újságírókkal együtt – a rendôrök kilenc óra után Buda és Pest irányába leszorították a hídról.
Ezzel párhuzamosan három fiatal kilenc óra körül felmászott a Lánchíd pesti oldalánál lévô pillér tetejére. Rövid idôre emiatt teljesen leállt a forgalom. A fiatalokat, miután két tûzoltó lehozta ôket a pillér tetejérôl, a rendôrök elôállították. A Lánchíd forgalmát akadályozta az is, hogy az Erzsébet hídról leszorított tüntetôk közül mintegy 50-60 ember ide vonult. A tüntetôket, akik az Erzsébet híd és a Lánchíd közötti szakaszon több helyen rövid idôre leállították a forgalmat, a Lánchíd budai oldalán lévô körforgalomnál egyenként igazoltatták a rendôrök és nem engedték fel ôket a hídra.
Fél tízre a két híd forgalma helyreállt. A rendôrök az Erzsébet híd pesti lejáratánál megpróbálták a Fôvám tér irányába szorítani az ott gyülekezô embereket, de mintegy négy-ötszáz ember a Kossuth Lajos utcában gyûlt össze és kezdett engedély nélküli tüntetésbe.
A déli órákra sikerült a rendet helyreállítani, ám péntek délután mintegy 100 tüntetô gyûlt össze ismét a Ferenciek terén Budapesten, akiket 60-70 rohamrendôr és 15 határôr igazoltatott és megmotozott. Két demonstrálót bilincsben vittek el a rendôrök.
Ha a szlovák parlament határozatban állapítaná meg, hogy a Föld lapos, azzal a Föld alakját ugyanúgy nem változtatná meg, ahogy a Benes- dekrétumok érinthetetlenségérôl szóló határozatával sem tudott változtatni azon a tényen, hogy a szlovákiai magyarok ellen a kollektív bûnösség elvei alapján elkövetett jogtiprások népirtási kísérletnek, következésképpen emberjogi kérdésnek minôsülnek, ezért bárki beleszólhat, közbenjárhat anélkül, hogy ez Szlovákia belügyeibe való beavatkozásnak minôsülne – fejtette ki pénteken, a SME-ben megjelent írásában Miroslav Kusy szlovák politikai elemzô.
Aki az emberi jogok védelmében lép fel, még akkor is jogosan jár el, ha ezt történetesen magyarként teszi, mert – emberjogi kérdésrôl lévén szó – ezzel még nem avatkozik be Szlovákia belügyeibe. Ahogy a magyar államfô sem avatkozott be, amikor révkomáromi magánlátogatásán (újságírói kérdésre válaszolva) a kérdést érintôen megnyilatkozott. Bármennyire hisztérikusan reagált is a magyar államfô szavaira – az elnököt kiutasítással fenyegetô – Robert Fico szlovák kormányfô, tudnia illenék, hogy "az Európai Unió minden polgárának, így a magyar államfônek is az emberi jogok tiszteltben tartásának kérdésérôl az unió bármelyik országának területén joga van megnyilatkozni. Függetlenül attól, hogy hivatalos vagy magánlátogatáson tartózkodik-e az adott országban."
Kusy felidézi, milyen "buzgó lihegéssel" vették át 1945-ben a szlovákok a cseh Benes elnök dekrétumait, hogy 1945 és 1948 között majd ezek által "végérvényesen megoldják a magyar kérdést." Emlékeztet: így történhetett meg, hogy a kollektív bûnösség jegyében "a magyarokat megfosztották csehszlovák állampolgárságuktól, egy részüket kitelepítették, egy részüket kényszermunkára hurcolták el a cseh határvidékre, egy részüket kényszerû lakosságcsere keretében Magyarországra telepítették, más részüket végül az úgynevezett reszlovakizáció" keretében próbálták elszlovákosítani, s tették mindezt a tiszta szláv nemzetállamot teremtô törekvések jegyében.
"E lépések mindegyike kimerítette a népirtási kísérletnek minôsülô bûntény fogalmát. Félô, hogy a fizikai likvidálás fogalmát is, de hogy a családok szétszakításával a biológiai, a nemzeti identitás megvonásával pedig a kulturális genocídium bûntényét is elkövette, ahhoz nem fér kétség – állapítja meg a szlovák elemzô, majd így folytatja: – Hogy mindez nekünk (szlovákoknak) végül mégsem sikerült, az nem a mi emberbaráti kegyelmünknek, hanem a nagyhatalmaknak, ráadásul Sztálin közbelépésének is volt köszönhetô, aki pacifikálta (szlovák) hûbéreseit." Az, hogy valaki "a Benes- dekrétumokkal azonosul, és nem hogy irgalmat, de még csak sajnálatot sem tanúsít a dekrétumok áldozatai iránt, nem jelent egyebet, mint hogy e népirtási kísérletünkkel a továbbiakban is azonosul" – állapítja meg Miroslav Kusy.
A szenátor férjével, Bill Clinton volt elnökkel és lányukkal, Chelseavel együtt a színpadon köszönte meg a 2300 dolláros (400 ezer forint) belépti díjat leszurkoló vendégek támogatását. Bill Clinton megjegyezte, hogy felesége 60 évesen "még mindig gyönyörû" és jó okkal szállt ringbe az elnökjelöltségért. "Nem annyira az öreg rockerekért, hanem az újakért, nem a máért, hanem a holnapért" – mondta Bill Clinton.
A volt first lady is beszélt elnöki ambíciójáról. A Grammy-díjas Wallflowers frontemberének példája kapcsán azt hangsúlyozta, bármennyire is segítik politikai törekvéseit a családi kapcsolatok, ô mégis saját jogon fog gyôzni vagy elbukni. – A Wallflowers nagyon tehetséges zenekar és saját erejébôl ért el sikert, függetlenül attól, hogy Jakob Dylan édesapja az egészen különleges Bob Dylan – mondta Hillary Clinton.
Az estélyen több mint egymillió dollár gyûlt össze a kampányra. Egy héten belül ez volt a második születésnapi adománygyûjtô gála, az elôzôt Rob Reiner filmrendezô adta a szenátor tiszteletére vasárnap Los Angelesben. Hillary Clinton pénteken töltötte be a hatvanat. "Gyakran mondják a barátaim, hogy ebben a korban már hízelgô, ha ennyi férfi foglalkozik veled" – utalt politikai vetélytársaira a szenátor.
Több pénz jut jövôben a Fejlesztési, Középítkezési és Lakásügyi Minisztérium programjaira – nyilatkozta tegnap Marosvásárhelyen Borbély László miniszter, aki szerint ha lesznek megfelelôen kidolgozott pályázatok, akkor lehívhatók lesznek az EU-s pénzalapok. Borbély László emellett nyíltan bírálta a marosvásárhelyi önkormányzatot, amiért nem tett le pályázatokat vagy hiányosan dokumentálta azokat, kijelentve: ez az oka annak, hogy a város elesik jelentôs összegektôl, ugyanakkor kijelentette, Dorin Florea polgármester ellen semmiféle "országos konspiráció nem létezik".
A közmûvesítési (vízbevezetési és csatornázási) beruházások mellett Borbély László az uszómedence- építési és a sportbázisok építésre vonatkozó programot említette. Marosvásárhely esetében különleges tervre van szükség a Május 1. strand olimpiai méretû úszómedencéjének építéséhez, a tervezést illetôen hétfôn lesz eredményhirdetés. Ami a sportbázisokat illeti, kétféle típust terveznek: egyiket olyan községek számára, ahol mûködik futballcsapat, másikat azoknak, ahol nem, ez utóbbi esetben mûgyepes, világítással rendelkezô, bekerített sportpálya jelenti a megoldást. A novemberi költségvetés- kiigazítás után kerül sor az összegek kiutalására – jelentette ki a miniszter.
Borbély László szerint az államosított lakások bérlôinek lakhatási gondjain úgy segítenek, hogy a fiataloknak építendô lakások 20 százalékát a bérlôknek utalják ki. "Szor-galmazzuk, hogy a volt tulajdonosok kapják vissza egykori ingatlanjaikat, ennek ellenére a bérlôkre is tekintettel kell lennünk, akik önhibájukon kívül kerültek kényszerhelyzetbe. A polgármesteri hivataloknak kötelességük lett volna a visszaigénylési kérelem benyújtásától számított 1 éven belül megoldást találni a bérlôk gondjaira, ám ezt nem tették meg. Javasolni fogjuk, hogy a bérlôk kilakoltatásának határidejét 3 évvel hosszabbítsák meg" – jelentette ki Borbély László.
Egy korábbi, Dorin Florea polgármester által felfokozott vita tisztázásaként Borbély László hangsúlyozta, Marosvásárhely polgármestere illegálisan utalta ki az ANL-lakásokat a fiataloknak, mivel ezt megelôzôen nem vette át hivatalosan az ingatlant. Az elmúlt két évben Marosvásárhelyen 120 ANL-s lakást építettek, az eljárás pedig az, hogy az Országos Lakásügynökség (ANL) átveszi a munkálatokat, a jegyzôkönyvezés után pedig átadja a helyi önkormányzatnak. A polgármesteri hivatal csak azt követôen utalhatja ki bárkinek is, miután aláírta az átvételi jegyzôkönyvet és a helyi tanács határozatot hoz a lakások kiutalásáról. "A fiatalokat megtévesztették, amikor az átadási jegyzôkönyv aláírása elôtt megkötötték velük a bérleti szerzôdést" – jelentette ki a miniszter, aki hozzátette, a szaktárca hozzájárult a Hidegvölgyben valamint a Rovinari negyedben épített, felújított lakások költségeihez is. A Hidegvölgyben egyébként is kísérleti jelleggel terveznek egy, a környék lakóinak helyzetét megoldó fejlesztési programot, ami nemcsak néhány lakás építését jelenti, mint eddig történt, hanem területrendezési terveket, gazdasági fejlôdést elôsegítô beruházásokat. A program 72 ezer euró értékû.
– A Belvedere lakónegyedbe tervezett 80 lakás esetében még mindig nem kaptuk meg a megvalósíthatósági tervet, így nem tudjuk megszervezni a tervezésre a versenytárgyalást – mondta a miniszter. Borbély azt is hozzátette, Marosvásárhely lemaradt a zöldövezetek felújítására kiírt pályázatokat illetôen is, a Somostetôvel kapcsolatos beruházások esetében nem írták alá a megvalósíthatósági tervet. "Marosvásárhely mondhatni az egyedüli nagyváros, amelynek nem sikerült lehívnia európai pénzalapokat, mert ehhez stratégiára, elképzelésekre és megvalósíthatósági tervekre van szükség. Ez az ok, nem igaz, hogy Dorin Florea ellen országos méretû konspiráció lenne. Nem azt kell magyarázni folyton, hogy mit miért nem sikerült megvalósítani, tenni kell. A polgármester az E.ON Gazzal is összeveszett, közleményben üzente nekik, hogy szégyelljék magukat, ezt a közleményt pedig közpénzbôl fizette ki. Nem így kell megoldani a problémákat" – mondta Borbély László.
Tegnap délben hirtelenjében összehívott sajtótájékoztatóján Dorin Florea polgármester Borbély László lakásügyi miniszter kijelentéseire reagált a megszokott alpári stílusban, az ülepét a földhöz dörzsölô férges kutya és egyéb hasonlatokkal fûszerezve mondanivalóját.
A szerinte politikai kampány célú miniszteri kijelentések nem felelnek meg a valóságnak.
A polgármestert az háborította fel, hogy Borbély László szerint 2010-ig be kell fejezni a tömbházak termikus rehabilitációját. A szigetelés költségeinek egyharmadát, ami a miniszter számításai alapján 71 millió lejt tesz ki, (s amire törvényt is hoztak), a polgármesteri hivatalnak kell fedeznie, ami lehetetlenség, mivel meghaladja a város költségvetését – füstölgött Florea, nem szûkölködve a minôsítésekben.
Felháborodásának másik oka a miniszter azon kijelentése, miszerint a városnak nem voltak életképes környezetvédelmi pályázatai, ezért kaptak kosarat a szaktárcától. A polgármester szerint ez az állítás sem felel meg a valóságnak, hisz négy projektet nyújtott be a város, a zöldövezetek rehabilitációjára, a hulladéktároló rehabilitációjára és egy víztisztító állomás megépítésére, a város zajtérképének összeállítására valamint az állatkert átalakítására és korszerûsítésére. Ebbôl csak az állatkertre vonatkozó terv kapta meg a szükséges pontszámot, de a finanszírozást egy hasonló pontszámú másik tervre ítélték oda. Florea szerint, ha a miniszterek látták, hogy hiányos a dokumentáció, akkor kellett volna szóljanak, hogy a városvezetôség kiegészítse azt.
A továbbiakban Dorin Florea úgy vélekedett, hogy a hivatal által kidogozott tervet a hidegvölgyi romáknak építendô házakról, amire nem kaptak finanszírozást, most magának tulajdonítja a középítkezési minisztérium, amit betyárkodásnak nevezett.
Véleménye szerint a Wizz Air azért ment el Marosvásárhelyrôl, mivel a megyei tanács megígérte, hogy eladják a cégnek a repülôteret, de nem tudtak megegyezni, s ezért került sor a szakításra. Bezzeg a bécsi repülôtér küldöttségét nem is fogadta a megyei tanács – tette hozzá az ingerült hangú sajtótájékoztatón.
Október 26-án Egerben, a román–magyar környezetvédelmi vegyes bizottság kétnapos ülése után tartott sajtótájékoztatón Korodi Attila kiemelte annak fontosságát, hogy a vegyesbizottság elfogadta a román–magyar határ menti környezetvédelmi helyzetre vonatkozó jelentést, amely a további együttmûködés alapját jelenti. A háromnyelvû (magyar-román-angol) jelentés tájékoztat a levegô tisztaságáról és a víz minôségérôl, a hulladékgazdálkodás helyzetérôl, a zajterhelési problémákról és a jelentôsebb szennyezô forrásokról.
Ezért a beszédért tett bûnügyi feljelentést Markó Béla szövetségi elnök ellen a Nagy-Románia Párt Románia fôügyészénél, és emiatt kezdeményezett elítélô politikai nyilatkozatot a Szenátus Állandó Bizottsága.
Hölgyeim és uraim, kedves kollégák!
Kampányt kezdünk: megkezdtük Csíkszeredában, elindítjuk Marosvásárhelyen, aztán elindítjuk Nagyváradon, és ezáltal egész Erdélyben nekifogunk fölkészülni november 25-ére. Ideje van ilyenkor a számvetésnek és ideje van a számadásnak. Azt gondolom, hogy van az RMDSZ-nek amibôl számot adnia, van amivel számot vetnünk ebben a pillanatban.
Valamikor az idôk hajnalán, ezelôtt jó néhány esztendôvel, 1995-ben, kedves barátommal és kollégámmal, Takács Csaba ügyvezetô elnökkel Dél-Tirolba látogattunk. Dél-Tirol mindenkinek eszébe juttatja azt, amiért mi olyan régóta dolgozunk, az erdélyi magyarság, a romániai magyarság autonómiáját, az erdélyi magyarság, a romániai magyarság döntéshozatali lehetôségeit és erejét. (...)
Nos, Dél-Tirolban alkalmunk volt egy bölcs öregemberrel beszélgetni. Ez a bölcs öregember egy féllábú ember volt, a háborúban veszítette el a lábát, de vágott az esze, mint a borotva, ahogy mondani szokták, akarata pedig olyan volt, mint a vas. Ez a bölcs öregember azelôtt nem sokkal még a dél- tiroli Néppártnak volt az elnöke, és hosszú évtizedeken át vezette a dél-tiroli németek egységes szervezetét az autonómiaküzdelemben. És megkérdeztük tôle, mi a titka a sikernek? Mi a titka az eredménynek? Ránk nézett és azt kérdezte: hány éve mûködik a mi szervezetünk? Mondtuk, hogy hát 1995-ben vagyunk, öt esztendeje. Nos, mondta, nekünk harminc esztendô kellett ahhoz, hogy az autonómiát kivívjuk. Az egyik titok az a konok, kitartó, folyamatos küzdelem, a berendezkedés a türelemre, a meg nem torpanásra és a hosszú-hosszú harcra.
A másik titok az egység. A másik titok, a másik kulcs a sikerre az, hogy nekünk harminc esztendôn át sikerült egységeseknek maradnunk, harminc esztendôn át sikerült egyetlenegy szervezetben megôriznünk magunkat és egyetlenegy szervezettel képviselnünk a dél-tiroliak autonómiaakaratát.
Van még egy kulcsa a sikernek, mondta. Például az, hogy ezt az egységes szervezetet csak úgy lehetett fönntartani, hogy amit többségi akarattal eldöntöttünk, amit sokszor nagyon nehezen, sok-sok vita után, éles politikai küzdelemmel, többségi szavazattal eldöntöttünk, azt mindenki tiszteletben tartotta. Azok is tiszteletben tartották, akik a viták során, majd a szavazás során nem értettek egyet azzal az állásponttal, amely végül is többséget kapott. Ez kell az egységes szervezethez. És van még természetesen számos más kulcsa az eredménynek, mondta, például az, hogy elôször mindig Rómához fordultunk az igényeinkkel, kéréseinkkel, és ha az nem járt sikerrel, akkor elmentünk Bécsbe, és ott folytattuk a küzdelmet. Nagyon fontos volt nekem, nagyon fontos volt nekünk az, amit az a bölcs dél-tiroli öregember mondott nekünk akkor, valamikor az idôk hajnalán, 1995-ben.
Sok mindent megtanultunk azóta mi is, még ezt is megtanultuk, hogy elôször Bukarestben kell küzdeni a jogainkért. Így járt el egyik kollégánk, aki most elsô azon a jelöltlistán, amelyet Önöknek bemutattunk: Frunda György, aki a számunkra érzelmileg, tartalmában és emberi sorsokban is fontos kérdésben, a kézdivásárhelyi Agache-ügyben végigvitte a pert itt Romániában, és amikor nem járt sikerrel, elment Strasbourgba, az Emberjogi Bíróságra, és ott sikerrel járt. Én is kézdivásárhelyi vagyok, külön is köszönöm Frunda Györgynek, hogy megtette azt, amit megtett.
Ilyen embereket kínálunk Önöknek. A többiek is ilyenek, akik utána következnek. Én nem sorolom mindenkinek a képességeit, a tapasztalatát, a tulajdonságait: megtanulták a leckét, megtanulták, hogyan kell egységesnek lenni. Megtanulta Sógor Csaba, akit én egyre jobban becsülök, mert sok mindenben nem értünk egyet – és még sokan vannak az RMDSZ-ben, akikkel nem értünk egyet –, de tudja azt, hogy egység nélkül, egységes politikai fellépés nélkül ennek a közösségnek nincsen reménye az igazi jövôre, nincsen reménye az autonómiára. Arra az autonómiára, amelyet sokan annyiszor vesznek a szájukra, de meg kell kérdeznünk mindig tôlük, hogy mit tettek érte, mert mi el tudjuk mondani és fel tudjuk mutatni, hogy mit tettünk ezért az autonómiáért, és mit fogunk tenni az elkövetkezôkben. És jönnek a többi jelöltek: Winkler Gyula, Biró Rozália, Korodi Attila, ismerjük ôket, megkapták a tapsot, és nem udvariasságból kapták ezt a tapsot, hanem azért, mert teljesítettek, és Brüsszelben is teljesíteni fognak. Amit nem tud az egyik, azt tudni fogja a másik, amit nem tud megtenni az egyik, azt meg fogja tenni a másik. Ezért fontos az egység. Ezért fontos, hogy csapatban legyünk, egy hatalmas csapatban, egy másfél milliós csapatban, amelynek ôk természetesen csak képviselôi, elôôrsei lesznek ott, Brüsszelben. Fontos volt nekem ennek a dél-tiroli öregembernek a leckéje, fontos volt az egység leckéje, azóta sem felejtettem el. És néha bele kell gondolnom abba, hogy 1995-ben még csak ötödik esztendeje volt a küzdelemnek, ma már 17 esztendeje van ennek a küzdelemnek.
Sok mindent teljesítettünk azóta. Fölírtuk jelszóként, hogy "Új honfoglalás". Sokan kérdezik, mit jelent az, hogy új honfoglalás? Hiszen mi a hont már egyszer elfoglaltuk valamikor 1100 esztendôvel ezelôtt. Ôseink elfoglalták, aztán 1241-ben elveszítették, és vissza kellett szerezni. Aztán 1526-ban is elveszítették, és hát hosszú- hosszú ideig, több mint másfél évszázadig nem volt a miénk ez a hon, és ismét vissza kellett szerezni. Legutoljára annak a honnak egy részét 1918-1919-ben veszítették el velünk együtt az eleink, de mi nem vesztünk el. Mi nem vesztünk el, itt vagyunk, és az a dolgunk, hogy a honnak ezt a részét is visszaszerezzük. Ez a 17 esztendô ezzel az új honfoglalással telt el, azzal, hogy visszaszerezzük a földet, amit elvettek tôlünk, visszaszerezzük az erdôt, a házat, mindent, a jogot, a méltóságérzetet, a piros-fehér-zöld zászlót, a himnuszt, visszaszerezzünk sorra mindent, amibôl áll a hon. A hon ebbôl áll, hogy együtt lehetünk mi, magyarok. Együtt lehetünk erdélyiek, kárpátaljaiak, vajdaságiak, felvidékiek, magyarországi magyarok, minden magyar, és az Európai Unió ezt kínálja nekünk. De jól kell építeni ezt az Európai Uniót, hogy ez így is legyen tartósan, és hogy egyre közelebb kerüljön a magyar a magyarhoz. Ez az új honfoglalás! Ez a nagy feladat 17 esztendeje, ezt tesszük és még sokáig kell tennünk!
Van, akinek elfogyott a türelme, van, aki azt mondja, hogy hosszú volt ez a 17 esztendô, hosszú volt együtt, kínos volt, elég volt.
Harminc esztendôbe telt Dél-Tirolban, lehet, hogy nekünk is harminc esztendôbe fog telni, lehet, hogy többe. Lehet, még van 13 esztendô, de lehet, hogy még van három. A küzdelem sohasem fog igazán befejezôdni, Dél-Tirolban sem fejezôdött be, ott sem teljes az autonómia, ott is tovább kell dolgozni rajta, és mindig dolgozni fogunk azon, hogy egyre teljesebb legyen a hon, egyre teljesebb legyen az autonómia, egyre teljesebb legyen a magyar-magyar együttlét! Korán fogyott el egyeseknek a türelme, korán gondolják, hogy nincsen szükség az egységre. Korán gondolják, hogy lehet már sokfele szaladni, hiszen annyi szavazata van a magyarságnak, hogy mindegy, miként szavazunk.
Ide, Marosvásárhelyre adatokat hoztam emlékeztetôül. Nekünk, marosvásárhelyieknek, de azoknak is, akik velünk együtt vannak. De ez nem ajándék: figyelmeztetés, emlékeztetô, de talán hasznos lehet az elkövetkezôkben. Adatok a 2000-es polgármester- választásról annak szemléltetéseképpen, hogy van-e nekünk elég szavazatunk. Polgármesterjelöltünk, akit Fodor Imrének hívtak, és aki az utóbbi idôben hevesen dolgozik azért, hogy mi már ne legyünk együtt – úgy látszik, hogy köztünk is vannak olyanok, akik akárcsak a Habsburgok, semmit sem felejtenek, és semmit sem tanulnak –, 2000- ben kapott 38.844 szavazatot. A polgármester-jelöltekre érvényesen leadott szavazatok száma 78.022 volt Marosvásárhelyen. Ahhoz, hogy meglegyen a fele plusz egy az elsô fordulóban, Fodor Imrének hiányzott még 167 szavazat. Ugyanakkor egy független magyar polgármesterjelölt, akit úgy hívtak, hogy Iszlay Jenô – miért ne mondjuk ki a nevét, miért kerülgessük? –, kapott 797 szavazatot. Fodor Imrének szüksége volt 167 szavazatra. Ez a független jelölt kapott 797 szavazatot.
Ezt hoztam Önöknek. Nem ajándékot, hanem emlékeztetôt, de akaratot is hoztam, konokságot is az RMDSZ részérôl, mindannyiunk részérôl: tudást, felkészültséget, tapasztalatot ahhoz, hogy ne ismételjük meg a kudarcainkat. Figyelmeztetésül elhoztam ezeket az adatokat, annak szemléltetéseképpen, hogy mennyire van igazuk azoknak, akik itt is, meg határon túl is azt mondják, hogy hát van elég szavazata a magyarságnak.
Nem, a magyarságnak nincs elég szavazata, de van akarata, van kitartása!
Ahhoz van szavazata, hogy az RMDSZ képviselôit, Frunda Györgyöt, Sógor Csabát, s ha kell, a következôket is elküldje Brüsszelbe, hogy ott sokszor más-más véleményen, de egységben, egyeztetve, egy akarattal küzdve képviseljenek minket. Ehhez kívánok én sikert nekik, és ehhez kérek Önöktôl szavazatokat a jelölteknek.
Marosvásárhely, 2007. október 20.
Tegnap délben Borbély László középítkezési és lakásügyi miniszter, Ciprian M. Dobre prefektus, Lokodi Edit Emôke, a megyei tanács elnöke, Alexandru Petre Fratean alelnök, valamint dr. Kelemen Atilla parlamenti képviselô, a helyi hivatalosságok, tanárok, iskolások és szüleik jelenlétében felavatták a náznánfalvi iskola mellett megépített sporttermet.
A középítkezési minisztérium programja alapján rekordidô – mindössze kilenc hónap – alatt épült fel, kivitelezôje a Contranscom Benta cég. A feljavított típusterem a felújított általános iskola szomszédságában, szépen elrendezett park mögé került.
Borbély László miniszter az avatón elmondta, megyénkben ez a 15. sportterem, amit a program beindítása óta, 2005-tôl átadnak, hátravan még nyolc megépítése. Örömmel tudatta a jelenlevôkkel azt is, hogy Marosszentkirály 2.004.650 euró támogatást kap a minisztériumtól az 50.000 lakosúnál kisebb településekre vonatkozó ivóvíz- és lefolyóhálózat- rehabilitálási program keretében. A sportterem használatba vétele, az iskola felújítása mellett a közmûvesítés jelzi, hogy lendületesen fejlôdik a település.
Lokodi Edit hangsúlyozta, a nagyvárosi övezethez tartozó településeknek, így Marosszentkirálynak is lehetôsége lesz fejlôdni, hiszen az egyesület több tervet is kidolgozott, amelyek megvalósításáért a jövôben uniós alapokra is pályázhat. Ha van mit felmutatni, akkor könnyebben megnyerhetôk ezek a pályázatok. Felszólalt még Alexandru Petre Fratean, a megyei tanács alelnöke és dr. Kelemen Atilla parlamenti képviselô, majd Ioan Veresescu, a náznánfalvi iskola igazgatója köszönte meg az elöljárók, az építôk munkáját.
A szalagvágást követôen a teremben a helybéli egyházak képviselôi áldották meg a létesítményt, majd az iskolások rövid mûsorral kedveskedtek a vendégeknek.
Tíz község polgármestere írta alá tegnap azt a társfinanszírozási szerzôdést, amelyben vállalják, hogy a víz- és csatornázási beruházásokra szükséges összeg kormány által kiutalt 80 százaléka mellett a fennmaradó 20 százalékot az önkormányzat önrészként biztosítja. A községek egy része kénytelen eladósodni: az egyetlen megoldás számukra a bankkölcsön.
Maros megyében három év alatt 31 millió eurót fektetnek be 10 község víz- és csatornahálózatának kiépítésébe – nyilatkozta tegnap Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter a megyei tanács székhelyén. A kormány az Európai Bizottság Fejlesztési Bankjától kapott újabb hitelt, miután a szaktárca egy korábbi kölcsön segítségével bonyolította le országos szinten a sportterem-építési programot. Borbély László mellett Lukács Vilmos, az Országos Beruházási Társaság igazgatója, valamint Lokodi Edit tanácselnök és tíz, 50 ezernél kevesebb lakosú település polgármestere írta alá a társfinanszírozási szerzôdést. Az Európai Bizottság Fejlesztési Bankja által nyújtott 340 millió euró hitelbôl tíz megyének utalnak ki pénzt, a négy erdélyi megye: Bihar, Beszterce, Maros és Hargita. Maros megyében Szováta kapja a legnagyobb összeget, 8,5 millió eurót, Segesvár 6,7-et, Gyulakuta 2,6-ot, Marosszentgyörgy 2,6-ot, Koronka 3,2-t, Marosszentkirály 2-t, Nagyernye 1,6-ot, Szászrégen 1,4-et, Nagysármás 1,9-et. Nyárádszereda sem marad ki a beruházásokból, a pontos összegrôl azonban nem kaptunk információt. A kormány által leszerzôdött hitel a községek egy részének gondjait megoldja, azonban több polgármester úgy vélte, nehéz lesz elôteremteni az önrészt, hiszen a polgármesteri hivatalok kénytelenek kölcsönért folyamodni hazai bankokhoz. Nagysármás polgármestere, Ioan Mocean elmondta, az önkormányzat több programot bonyolít jelenleg, amihez pénz kell, így a helyi költségvetésbôl már nem tudnak újabb összegeket elvonni. A beruházáshoz 400 ezer euró önrészt kell elôteremteniük, nem marad más hátra, mint a bankkölcsön. Nagyernye polgármestere, Jánosi Ferenc szerint valószínûleg vissza kell szolgáltatniuk a helyi óvoda és orvosi rendelô épületét, ami helyett újakat kell építeniük. Bankhitelként 2,5 millió lejt vehetnek fel 15 évre, ami azt jelenti, nyakig eladósodnak az elkövetkezô években. Bankhitel mellett a helyi költségvetésbôl is 3-400.000 lejt el tudnak vonni – mondta Nagy Márton, Koronka polgármestere. Vizi József, Marosszentgyörgy polgármestere pedig optimista: idén 1,8 millió lejt "spóroltak meg", azaz kevés volt a beruházás a községben, így ez az összeg kezdetnek elég, nem folyamodnak kölcsönhöz.
Borbély László a Népújság kérdésére kijelentette: vannak szegényebb és gazdagabb községek, de a kormány fedezi a beruházások költségeinek 80 százalékát. "Teremtsék elô a fennmaradó 20 százalékot! Valamit valamiért…" – nyilatkozta a miniszter.
Lapozó
Tibet vagyok, nem öntudatlan, / csak elmélyültem, mint a katlan. / Tengerek kezdik így a gyûlést, / a trópikus forrást, lehûlést, / a Himalájához ragadtan / agy lehet ez a Tibet-katlan, / csak mélyen elmaradott percek / önnön medrembe visszavernek. / De valamire kell az állott / idô s az elsô szabadságok. (Lászlóffy Aladár) * Köd van. Vagy csak az ablak piszkos? Nem kellett volna rávennie, hogy elváljak tôle. (Figyel, megint felizgatja magát) Jól van na, nem maga volt, valaki más, akit a múlt hónapban, a múlt héten, tegnap, tegnapelôtt hoztak ide, nem tudom, valami férfi, egy másik villanyszerelô. (Sírva) Ô vette rá Petert, hogy hagyjon el. Szörnyû... rettenetes, rettenetes jelenet volt... olyan régen voltunk házasok. (Figyel) St. Clements Dane, 1951-ben egy júniusi napon, én fehérben voltam, fátyolban, és Tom elárult! (Figyel) Nem tudom, miért szólítanak "kisasszonynak"! (Hosszú szünet) Igen. Hogyne. Nagyon is jól tudom, miért. (Megfordul, feltartja a bal kezét. Mosolyog) Az egyházközség vénlányai. (Szünet) Hogy miért hívnak engem "kisasszonynak"? – hát azért, mert elváltunk. A múlt héten. A múlt hónapban. Na, most boldog? Hát ezért szólítanak "kisasszonynak". A hírszerzés mindent tud. (Figyel) Nem akarom elmondani magának, annyira elegem van már belôle... (Ronald Harwood – Márton Róza fordítása) * Szavukat szótlan hallgatom, nézem a sok lejárt fejet, / esélyemet latolgatom, / s már nem szeretnék más fejet, / viselem azt, mi elveszett, / csak fejre lelnék, nem igazságra, / hát egy fejet se hozok lázba, / elballagok fejetlenül, / kerül majd, amibe kerül. / Másnap reggel szól a tejes: / ha ennyi fej felesleges, / akkor én vagyok a fejes! (Kenéz Ferenc) * Mellesleg kissé élesebben ugyan, de csupán azt fogalmazta meg M., amit a délvidéki magyar írók egyik örökké valamiféle szivárványos adriai szigetekre elvágyódó, azonban haláláig a disznósivalkodásos bácskai porban és poros ákácosokban maradó, ott bujkáló, biciklizgetô és révedezô, széplelkûségében itt-ott elcsorduló, utána rendre pocsék hangulatú vezéregyénisége érzett, aki ebbôl az anyagból, ebbôl az egyedi csokorból megalkotta a vajdasági helyi színek "ragasztós" elméletét. Szenteleky Kornélnek hívták. Ki ismeri? És a szivárvány mely színeibôl áll a helyi színek elmélete. (Balázs Attila) * Mikor gyermek voltam, / nem jártam az erdôt, / mikor gyermek voltam, / rettegtem a felhôt. / Most a fák gyökerét ölelem magamhoz, / földdel kevert esôt / emelek ajkamhoz. Színek elmélete? (Boda Edit) * Zsidó Vértanúk utca, itt lakom én, és szomszédomban az éjcsinapcsi gyár. A lakóteleptôl húsz méterre. Ablakom alatt. Úgy zakatol, mint a marhavagonok. Úgy dübörög, mint a krematóriumok. Éjjel- nappal, szombat-vasárnap is, megállás nélkül. A szaga édeskés, hányingert keltô. Nem tudom kinyitni az ablakot. De ha nem volna a szag, itt a zaj. Becsukom az ablakot: marad az alattomos, tompa dübörgés. Az talán még rosszabb, mert mint a mikrohullámú sütô: a velôt égeti. (Láng Zsolt) * Attól rettegek hogy elveszítelek / Egyszer – érzem – majd ha felnôsz / Nem leszel többé határos velem / Közös világunkból osonsz megszöksz (Cseh Katalin) * Végül pontosítsuk a mûfaji behatárolást: szociográfiai indíttatású regény, lírai prózában elbeszélve. A képek, metaforák, ismétlôdô, "a gyûlölet vize", "a nyugalom vize", –egymásra rímelô szószerkezetek , a balladai hangnemet – "az emlékek oldott kék vize", "a semmi vize" – "mit tettél, Kuron Anna?" – idézô, visszatérô retorikus kérdés líraivá, balladaivá teszik Lôrincz György prózáját, amely az erdélyi hagyományoknak megfelelôen a Tamási vagy Sütô nyelvezetének továbbörökítôje. Talán éppen a nyelvezet kimunkáltsága, "megírtsága" teszi nyitottá a regényt arra, hogy ki-ki megtalálja benne a maga olvasatát. (Pieldner Judit) * P. Lujza megírja életének vívódásokkal, gyötrôdésekkel, csalódásokkal stb. teli pár hónapnyi darabját, a kézirat az elbeszélô kezébe jut, kommentárokat fûz hozzá, miközben meséli a saját életét is, életének kalandjait, amelyek olykor rejtetten, olykor kézzelfoghatóan párhuzamosságot mutatnak a kézirat szereplôinek életével. Közös életanyag, talán ez a napló rejtélye, de lehet fordítva is mondani: a rejtély naplója. Mindazonáltal a rejtély nem tárgya ennek a könyvnek, mint ahogy a rejtélyeskedés sem módszere. A négy síkon zajló cselekmény, a levelek, a beszámolók, a sokféle hang által elbeszélt, sokszor csak jelzett cselekmény kibogozása ugyan nem tûnik könnyûnek, de nincs semmi kényszerûség, semmi konkludálni akarás. (Szabolcsi Benedek – Király Kinga Júlia regényérôl) * Krisztina most az egyszer szívesen megkérdezte volna, hogy akkor végül is, hogy van ez? Ki az Edina anyukája? S miért élt velük? S hogyhogy Eduárd se tudja? De nem kérdezte meg. Talán azért nem, mert nagyon, de nagyon suhogni kezdtek a lábai. Annyira, mint még azelôtt soha. Csak nézte Matildot, aki visszanézte ôt, mert nem értette ezt a fesztelenséget a lányka részérôl, hogy ujjával már a mézes kancsó fenekén vájkál, s nem veszi észre, vagy talán észrevette, de nem zavartatja magát, hogy egy ültében kinyalta a kancsó tartalmát, s hogy ezért nézik ôt. Mégpedig a leendô anyósa nézi. (Király Kinga Júlia) * Wellmann Éva válaszverse a verhetetlen nô szemszögébôl közelít a pajzánul udvarló férfialanyhoz, mondván: "Nem lettem én a formád, / melybe a léted ontod / tartalmad bárha óvnád. // Nem lelsz még ily bolondot..." A válaszvers az elutasítás érveit sorolja föl rendkívüli szellemességgel, az egymást pörgetve követô képsorok, gúnyra hegyezett gondolatok a nôi lírai alany magasabbrendûségérôl vallanak: "... ma, jó, még lenne kedvem... / Csak lennék holmi díva! / Melletted volna hetven, / s te csak alternatíva. / Itt egy kosár, na vedd el; / és lenne est, de hívna / hajnal, majd jönne reggel... (Ungvári László Zsolt) * Brecht egyik ars poeticájában kihívóan vágja a világ arcába: "A gondolkodás érdekében végzett propaganda, bármelyik területén fejtik ki, használ az elnyomottak ügyének." Az ellentmondások abból adódnak, hogy az a hatalom, amely az elnyomottak ügyét vállalja fel, bármikor ellentmondásba keveredhet, mint ahogy keveredik is, önmagával, és bensô lényege kiköveteli, hogy szembeforduljon deklarált céljaival. Ezért is tévelyeg annyi "propagandista" a baloldalon, nyalogatva vélt vagy képzelt sebeit, s válik – ez sem ritka az elmúlt "leghosszabb" században! – antikommunistává el..." (Bogdán László) * A nagy emberek ostobaságokat beszélnek, / s hiszik: mindenki ostoba. / Nem szólnak semmit: hagyják ôket a népek, / s az idô így fut tova. (Bertolt Brecht – Tellér Gyula fordítása) * A mai erdélyi örmény identitástudatot erôteljesen meghatározza a magyarság kisebbségi helyzete Romániában. A magyarok felé tanúsított negatív diszkrimináció, a hatalmi struktúra asszimilációra hajló politikája maga után vonja, hogy a magyar-örmények elsôsorban magyarnak vallják magukat. Egy interjúalanyomat idézve: "Kevesen vagyunk mi, magyarok. Azt hiszem, ma fontosabb a magyarságunk, mint örménységünk." Ugyanakkor fennen hirdetik még ma is a gyergyószentmiklósi szólásmondást (amelynek hallatán viszont a magyar szélsôjobb hördül fel rendszerint): "Az örmény magyarabb a magyarnál." (Kali Kinga) * Szeressétek anyátokat, mert / könnyû ôt szeretni, meglátjátok. / Ugyanakkor látjátok majd meg / azt is, honnan a könnyûség, mely /könnyûségében sem peng, / mint az érc, vagy a cimbalom. (Visky Zsolt) * Mindent békén kellett volna hagyni; / Mindent egy szôlôlugasban hagyni: / Bort, poharat, félig evett kenyeret, / Íriszt, vadrózsát, mely rajtunk elmerengett, / Mindebbe bele kellett volna gondolni – / A függönyt, a szívet hagyni ott susogni; / Régebben kellett volna élni, / Más neveken, levelenként égni; / Égni, égni, égni, égni... (Fazakas Attila) * Azon kapta magát, hogy szalad. Nem tartott a megtorlástól, mégis úgy érezte, ha ennyire szalad valamitôl, mindenképpen fél. Nem bánta, ha a magukhoz térô férfiak menekülni hiszik, és azt gondolhatják, diadalmaskodtak fölötte, hanem rosszul esett, hogy feltehetôleg soha nem fogja megtudni, mit akartak tôle. A szaladás üdítôen hatott szervezetére, kedélye is javult, sôt egy idô után vidámnak érezte a helyzetet. (Szôcs Attila) * A tengernek nincs partja, nincsen széle, hossza, / üdvözlésül sirálycsapat zajongva nem fogad, / de játszik a hajnali fény a gálya mellett, / míg az ostort szorítva várom a hullámokat. (Bálint Tamás) * Ámulni még, ameddig még lehet, / amíg a szíved jó ütemre dobban, / megôrizni a táguló szemet, / mellyel csodálkoztál gyerekkorodban. // Elálmélkodni megszokottakon: / az andezitre plántált ôsi váron, / virágokon, felhôkön, patakon, / az azúrban kerengô vadmadáron, // a csillagon, ha végtelen terek / hajítják át a késô-nyári égen. / S ámulva szólni: Most voltam gyerek. / S vén volnék már – s itt volna már a végem? (Áprily Lajos) * LÁTÓ, 2007. október.
B.D.
Egyetlen ember is rendkívüli dolgokra képes. Példa rá Marosvásárhely egykori polgármestere, akinek az életmûvét éppen ezekben a napokban idézzük ismét a köz emlékezetébe. De itt most nem az ô sokirányú erôfeszítéseirôl és sikereirôl szólok, hanem szellemiségének egy mai követôjérôl, aki a jelek szerint szintén mindenképpen igyekszik valóra váltani azt, amit a fejébe vett. A Szentendre Mûvészetéért Alapítvány ügyvezetôje, a Marosvásárhelyrôl hosszú évekkel ezelôtt Magyarországra áttelepedett dr. Sütô Csaba az, aki mintegy két esztendeje elhatározta, hogy a marosvásárhelyi képtár értékes Bernády-gyûjteményét megismerteti a mûvészete révén nemzetközi hírûvé vált Duna-parti városa közönségével és az oda látogató sok-sok turistával. Ötletét többfelé elmondta, de szándékát eleinte kevesen karolták föl, inkább arról akarták meggyôzni, miért kivihetetlen a terve. Lehetetlen az anyag utaztatása, az engedélyek, a kiállításhoz szükséges nagy összegek beszerzése, mondották, és még sok más kifogás elhangzott. Sütô Csaba viszont kitartó, makacs egyéniség, nem riad meg ilyen-olyan ellenvetésektôl. És sorban kijárt, elintézett mindent, számos romániai és magyarországi felelôs személyiséget nyert meg ügyének, politikusokat, tisztségviselôket, szakmabelieket, mindenkit, aki valamit tehetett a tárlatért, és mint lapunkban már jeleztük, múlt szombaton népes nézôsereg jelenlétében a szentendrei MûvészetMalomban megnyílt a Határtalanul – a Kárpát-medence múzeumai: a Maros Megyei Múzeum Bernády- gyûjteménye címû kiállítás. Ez a második esemény a tárlatsorban, amellyel igyekeznek tágabbra nyitni a világot a Kárpát-medence jelentôsebb kollekciói elôtt. Két évvel ezelôtt ugyancsak Sütô Csaba szervezésében a Nagybányai mûvésztelep mûveit mutatták be a MûvészetMalomban. Az akkori tárlatnak számtalan látogatója és komoly visszhangja volt. A kurátor reméli, hogy hasonlóan nagy érdeklôdés övezi majd a februári zárásig a vásárhelyi anyagot is. A népszerûsítést egy igényes, szép katalógus is segíti. Benne Ioan Sulea képtárvezetô, Nagy Miklós Kund mûvészeti író, Szûcs György mûvészettörténész és Simon Endre festômûvész esszéi, tanulmányai foglalják össze a gyûjteményrôl és létrehozójáról a legfontosabb tudnivalókat. A kiállítást rendezô és a katalógust összeállító trió (Sütô Csaba, Szûcs György, Simon Endre) egy másik marosvásárhelyi származású mûvésszel is kiegészült, Simon Zsolttal, aki a gazdag mûmelléklettel ellátott katalógust tipografálta és nyomásra elôkészítette.
A kiadvány írásainak néhány részletével és egypár reprodukcióval szemléltetjük, milyen válogatással találkozhatnak a MûvészetMalomban megforduló tárlatlátogatók.
(nk)
Közhelynek számít, hogy a képeknek is megvan a maguk sorsa. Nemcsak abban az értelemben, hogy a történelmi változásokat mindig megsínylik, jobb esetben raktárak mélyére számûzik ôket, rosszabb esetben megrongálódnak vagy mindörökre nyomuk vész, hanem úgy is, hogy attól függôen fejthetik ki nemzedékekre szólóan a hatásukat, hogy melyik ország vagy régió képtárában láthatóak. A Marosvásárhelyi Képtár teljes anyagát például 1916-ban a hadi események következtében Budapestre vitték, s csak két év múlva került vissza az eredeti helyszínre. Szerencsére a mûtárgyak mozgatása nem járt semmiféle sérüléssel. Ennek kapcsán viszont az 1914-ben kinevezett fôigazgató, Petrovics Elek a modern képtár tervezett átrendezésének indokával több mûvet visszatartott az eredeti letétbôl, köztük Szinyei sógorának, Gundelfinger Gyulának Árva vára (1865) címû festményét is. A képet annak idején, 1891-ben még a Magyar Nemzeti Múzeum vásárolta meg, de a mûvész csak azzal a feltétellel adta el, ha saját magának lemásolhatja. A magyar anyagot öröklô Szépmûvészeti Múzeum a késôbbiekben a Vallás- és Közoktatási Minisztériumnak adta ki letétbe, ahonnét – meghatározhatatlan idôben – eltûnt. Ma már csak a másolat van meg a család tulajdonában. Egy másik példa ugyancsak elgondolkodtató. 1937-ben a Képtár anyagát bemutatva Biró József azon sajnálkozik, hogy Réti István Honvédtemetés címû képe immár teljesen kikopott a magyarországi szakmai köztudatból. A nagyméretû, a nagybányai mozgalom hôskorából származó festményt Réti is egyik fômûvének tartotta, ezért már 1937-ben (!) kezdeményezte annak Magyarországra szállítását, amelyet azonban – saját költségére – csak 1941-ben válthatott valóra. A mû azáltal, hogy visszakerült a múzeumba – mely tény "a kartotékra feljegyeztetett" –, szélesebb nyilvánosságot kapott, s az állandó kiállítás reprezentatív darabjává vált az 1957-ben megalakult Magyar Nemzeti Galériában is. A mûvész monográfusa, Aradi Nóra joggal írhatta le: "A mai nemzedék, Rétire gondolva, elsôsorban a Honvédtemetést látja maga elôtt." Nem mondható ez el a Marosvásárhelyi Képtár másik kiemelkedô mûvérôl, Vaszary János Ádám és Éva címû alkotásáról, amelyet jobb esetben csak az Erdélybe látogatók pillanthattak meg, ha éppen kifüggesztették a Kultúrpalota harmadik emeletén. Miközben az 1898-ban készült Aranykor a mûvész legtöbbet reprodukált és kiállított mûvének számít, addig a másik legjelentôsebb szimbolista alkotását még a mûvész monográfiájában is csak rossz minôségû, fekete-fehér reprodukcióban tudták leközölni.
Természetesen sem a történelem viharaiban edzôdött muzeológus, sem az életrajzíró mûvészettörténész nem képes az eljövendô eseményeket befolyásolni, de tudják, hogy mindent meg kell tenniük a mûvek nyilvánosságra kerüléséért, publicitásáért, vagy ha a helyzet úgy kívánja, az utókor számára történô biztonságos megôrzéséért. A képek összekötik az eltérô gondolkodású generációkat és kulturális helyszíneket, s minél többen vállalják a közös örökséget, annál hamarabb alakulhat ki egy szélesebb értelemben vett képzeletbeli "képtár", amelyben a régió minden alkotása helyet kaphat.
Szücs György mûvészettörténész,
Magyar Nemzeti Galéria
A képtár anyagát 1912-tôl gyûjtötte a polgármester. Az átadási jegyzôkönyvbôl az is kiderül, hogy nagy gonddal, több alkalommal (1912. szeptember 27., 1913. február 17., 1913. április 23., 1913. május 28.), tételenként válogatta össze a leendô képtári anyagot. Az így kiválogatott 68 mûalkotás a "nagyméltóságú vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter úr" szerint elfogadott feltételek mellett, ideiglenes állami letétül kerültek Marosvásárhely újonnan felépült képtárába. A város részérôl a festményeket és szobrokat 1913. július hó 6. napján Nagy Imre polgármester-helyettes vette át. Az átadó pedig nem volt más, mint a budapesti Szépmûvészeti Múzeum fôigazgatója, az udvari tanácsos Terey Gábor és annak munkatársa, Rózsaffy Dezsô. Bernády György a város pénzébôl még 15 alkotást vásárolt, így amikor a képtár kinyitotta kapuját, már 83 értékes mûalkotás volt látható a gyönyörû galambszürkére festett termek falain.
Ha visszatekintünk arra az idôre, amikor a képtár ideiglenes letétbôl megalakult, és átnézzük azt az anyagot, amit dr. Bernády a város pénzén vásárolt, kétséget kizárva megállapíthatjuk, hogy az ôáltala vásárolt mûvek közt találhatjuk a gyûjtemény talán legértékesebb darabjait.
Egy fennmaradt késôbbi román nyelvû átiratból ismerjük azon mûalkotásokat, amelyeket a város vásárolt a képtár részére, és a amelyeket Illés József, a polgármesteri hivatal irodavezetôje adott át a múzeumnak. E jegyzôkönyv szerint ekkor került a gyûjteménybe: Szenes Fülöp (Ivette), Konrád Gyula (Velencei emlék), Hegedûs László (Krisztus- portré), Fényes Adolf (Civakodó mosónôk), Glatz Oszkár (Partalja), Feszty Árpád (Alkonyat), Feszty Árpád (Part menti füzek), Munkácsy Mihály (A mosónô), Paál László (Erdô mélyén), Ferenczy Károly (Krisztus sírbatétele), Ferenczy Károly (Szinyei Merse Pál arcképe), Paál László (Falu szélén), Réti István (Interieur – tanulmány) mûalkotásai. Markó Ferenc (Aratás) festménye Petelei Istvánné míg Vajda Zsigmond (Zrínyi Ilona) tanulmánya a Solymosi család letéte volt.
A képtár tehát már az alakulási éveiben több alkotást kapott letétbe vagy adományba. A város polgársága megmozdult és tenni akart azért, hogy igényes, színvonalas képtára legyen. A marosvásárhelyi városi hivatal 1914. június 25-i közlönyében arról tudósít, hogy a képtár újabb két adománnyal bôvült. Kernstok Károly Báró Kemény Kálmán portréja a város akkori legnagyobb gyárának, a marosvásárhelyi cukorgyár vezetôtanácsának, míg Kacziány Ödön A hold címû festménye az Országos Magyar Képzômûvészeti Társulat adománya volt.
Simon Endre
Nem elsô alkalommal lát vendégül a mûvésztelepei, múzeumai, építészeti emlékei és kulturális rendezvényei által méltán elhíresült Szentendre romániai, erdélyi mûkincseket. A két esztendôvel korábban megnyitott, a nagybányai festôiskola nagyjait és mûveiket bemutató kiállítás során például olyan alkotások találtak ideiglenes otthonra ezen a helyen, amelyeket a huszadik századi magyar festészet sarokköveiként tart számon a szakma és a látogatók köre egyaránt.
Ma itt, egy újabb idôn és téren átívelô rendezvény méltatóiként is el kell ismernünk, hogy vannak a szellemnek olyan kimagasló képviselôi, akiktôl nemcsak a kortárs, de az utókor is nehezen "szabadul". Mindenekelôtt azért, mert olyan dolgokat látnak meg és mondanak ki saját koruknak és saját korukról, melyekben egy-egy történelmi szakasz lényege tükrözôdik – és, miként az lenni szokott, az életérzések, tanulságok sokasága, s ezeknek idôszerûsége nemhogy tompulna, de még jobban kidomborodik az idôk múlásával. Paradox módon, az idôtlenség az, amely ezt az idôszerûséget talapzatára helyezi. És erre a soha nem rezdülô talapzatra helyezte az idôtlenség Barabás Miklós, Lotz Károly, Munkácsy Mihály, Ferenczy Károly, Fényes Adolf és társaik azon alkotásait is, amelyek dr. Bernády György, egykori marosvásárhelyi polgármester önzetlen kultúraszeretete által váltak felbecsülhetetlen értékû gyûjteménnyé.
Mintegy 94 esztendô telt el azóta, hogy a budapesti Szépmûvészeti Múzeum letéteként, a fent említett gyûjtemény Marosvásárhely város gondozásába került. Másfél emberöltô hosszú idô számunkra! Másfél emberöltô csupán egy pillanat annak a kortalanságnak a fényében, amelyet ezek a mûvek sugároznak.
De van itt egyéb is, amirôl szót kell ejtenünk. Például az az együttmûködés, amelynek révén ez a kiállítás megvalósult: két ország intézményeinek az összefogása, két kormány odafigyelésének az eredményeként. És ez nem mellékes tényezô!
Engedtessék meg, hogy legalább idézzem Markó Bélát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét, aki a két esztendôvel ezelôtti kiállítás fôvédnökeként így fogalmazott – "(...) nem igaz, hogy a tehetség minden körülményben érvényesül. Nem igaz, hogy a mûvésznek és általában a mûvészetnek nem kell támasz, nem kell mecenatúra. Nagyon is kell. És a mi dolgunk, hogy ebben segítsünk (...) mert a mi felelôsségünk is, hogy például az erdélyi festészet színei hogyan fénylenek ezután." – idézet bezárva.
Az enyém, a mindannyiunké, teszem én hozzá, hisz a Kárpát-medence múzeumainak közös tárlatait megálmodó szervezôk pontosan ennek a gondoskodásnak rájuk esô részét vállalták fel – amolyan bernádys önzetlenséggel –, az egységes magyar kultúrkincs összetaró erejében bízva. Hisz ezek az – egyszerre nemzeti, nemzetközi és nemzetek feletti – alkotások valójában gyûjteményként, egységként, közös életérzésként válnak igazán erôssé. Ahogy mi, szervezôk, védnökök, befogadók, képviselt intézménytôl, betöltött tisztségtôl, politikai, vallási, társadalmi ide- vagy odatartozástól függetlenül lehetünk, vagyunk és maradhatunk Bernády Györgyei a magyar és európai /európai és magyar jövendônek.
Próbáljunk együtt örülni ezeknek a pillanatoknak.
Demeter András, a Román Mûvelôdési és Vallásügyi Minisztérium államtitkára
* Elhangzott 2007. október 20-án a szentendrei MûvészetMalomban lezajlott kiállításnyitón
Pethô László versei
csak por – csak a por…
Bp., 2006. október 23.
– Gyepes Ottó holokauszt-túlélônek –
fohászkodókat sodor…
Köszöntjük a 70 éves szerzôt
Ékkôgyûjtemény.
Jutok el hozzád.
Önmegôrzésre.
A vakbuzgótól.
Nap! Nem téblábol.
Negyedszázada, hogy Jékely Zoltán költô, író eltávozott az élôk sorából. Nemrég vált közismertté, hogy mások mellett ôt is kitüntetik a Magyar Mûvészetért Posztumusz Díjjal (ünnepség decemberben, Nagyváradon). Ez a jó hír teszi indokolttá, hogy bemutassunk két, eddig közöletlen Jékely-levelet, amelyeket 1973-ban írt Szovátán élô barátjának, Szabó Mihály tanárnak.
A leveleket Szabó Mihályné Kulcsár Ilona és ifjabb Veress Árpád Péter ôrzik. A közléshez való hozzájárulásukat itt is köszönjük.
A szövegekben néhol mondatvégi három pont látható: nem kihagyást jeleznek, a levélíró íráshasználatának természetes velejárói. A két levél megírásuk idôrendjében követi egymást.
Gyorsan írok, hogy megnyugtassalak: a szemüveg-recepteket jó helyre vittem, már készülnek is "igazlátóid", mind a három – ámbátor Veritas una Cca 800 forint lett az áruk összesen, persze nem valami luxus-keretekkel, hanem kb. olyanokkal, amilyent rajtad is láttam, s amilyen az enyém volt. Körülbelül 18-án készen lesznek, s talán Kabay Bélával, aki atájt utazik ide, s vissza, leküldhetem, azaz felküldhetem, utóvégre 600 méterrel magasabban feküsztök, mint én itt Budapesten.
(Arra az esetre, ha Kabay nem találna meglátogatni, jó volna valakit alkalomadtán Neked küldened november 20. után, a szemüvegekért…)
Sóvidéki, általában erdélyi élményeim még elevenen zsibonganak bennem, s minden éjszaka odaálmodom magam. Mindezeknek (?) Erdély zenéje az a nóta, melyet horgászat közben Tôled tanultam, s egyre tisztában cseng a fülemben, a hangodon:
"Szovátai zöld erdôben születtem –"
Ezt is, valamint a jóízû történeteket, általában: barátságunkat hálásan köszönöm!
Kérlek, mondd meg B. Gáboréknak, hogy szerencsésen megérkeztünk, s hogy rövidesen Nekik is írok.
(Neked megígértem volt, hogy mihelyt intézkedem a szemüvegügyben, közlöm az eredményt – tehát sértôdés ne essék részükrôl!!)
Feleségednek kézcsók, s az egész végtelenül lelkes famíliádnak sok-sok ölelés, csók, üdvözlet.
Kézzel írt, két teljes oldalnyi levél.
Címzés: D-lui Szabó Mihály profesor, str. Principala 44., Sovata, Jud. Mures (Románia) – Jékely Zoltán. 1023 Bp. Frankel u. 23.
Kabalay Béla: a népi mûveltség emlékeinek gyûjtôje (Kolozsvár). mindezeknek (?): valószínûleg elírása mindenesetre szó kívánkozik ide.
"Szovátai zöld erôben születtem –" Dallama, szövege megjelent: Szovátai zöld erdôben… Szovátai népdalok. Lejegyezték: Kusztos Piroska és Csortán Márton, a szovátai líceum tanárai. Népi Alkotások Maros Megyei Háza kiadása, Marosvásárhely 1971.
B. Gáborék: Biró Gáborék, Jékely barátai, legtöbbször náluk lakott Szovátán.
A könyvet hálásan köszönöm! Remélem, az igazlátók beváltak. Péterfy Laciék karácsony után talán elmennek Biró Gáborékhoz, s találkozhattok…
Boldog ünnepeket kedves mindnyájatoknak.
Kézzel írt képeslap, a lapon Mészöly Géza (1844–1887): Patak partján. Nincs keltezve, a szovátai bélyegzô szerint 1973. december 22-én érkezett a helységbe. Tehát a levél 1973. december 15. körül íródott.
Címzés: D-lui Szabó Mihály prof. Sovata, str. Principala 44. sz., Jud. Mures, Románia
Péterfy Laciék: Péterfy László szobrászmûvész és családja
Ráduly János
Harmadszor is megrendezték az interaktív grafikai szalont a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A hagyományteremtô kiállításnak kuriózumjellege is van, a tizenhat kiállító munkáinak bemutatása mellett lehetôséget nyújt az érdeklôdôknek, hogy betekintsenek a különféle grafikai eljárások és technikák mûhelytitkaiba is. Egyelôre inkább a tanulók illetve rajztanáraik élnek a lehetôséggel, a szervezôk által bejelentett napokon csoportosan vesznek részt a demonstratív foglalkozásokon, de láttunk "civil" nézôket is a bemutatókon.
A tárlat két fô kezdeményezôje, Gheorghe Muresan, a helyi képzômûvészeti fiók elnöke és a grafikus Molnár Dénes szorgalmazására betervezett interaktív tevékenységek az idô teltével valószínûleg mind népszerûbbek lesznek. A héten a mélynyomás, majd a magasnyomás sajátosságait ismerhették meg az érdeklôdôk Mariana Serban mûvészpedagógus segítségével. Tegnap Csorvási Szabó Attila a számítógépes grafika boszorkánykonyhájába engedett bepillantást. A szervezôk a további bemutatóprogramot is közlik a következô napokban.
Persze, aki "csak" a kiállításra kíváncsi, az sem marad élmény nélkül. A grafika számos mûvész kedvelt megnyilatkozási formája, a szalon egyaránt felvonultat évtizedek óta következetesen dolgozó illetve a pályájuk elején tartó mûvészeket. Ezért is olyan változatos. Na meg az is hozzátesz valamit a látványhoz, hogy ezúttal a szervezôk az alkalmazott grafikának, a reklámnak is teret biztosítottak a bemutatkozásra. Egyébként a Kultúrpalota földszinti termeiben jól megfér egymás mellett a komputeres virtuális világ és a hagyományos grafikai ábrázolás. A szalon részletes elemzést érdemelne, helyszûke miatt meg kell elégednünk a felsorolással és a benevezett alkotók munkáinak mûfaji, technikai behatárolásával. Talán ennyi is érzékelteti, mire számíthatnak a tárlatlátogatók. Mondjuk el tehát, hogy Haller József pasztellekkel, Major Gizella linómetszetekkel, Fekete Zsolt akvarellel, pasztellel, Nagy Dalma tusrajzzal, Siklódi Zsolt litográfiával, Serban Mariana textilanyagra vitt színes rajzzal, Molnár Dénes ecsetrajzokkal, Puskai Sarolta elektrografikával, Osváth Zsolt hidegtûs megoldásokkal, Csorvási Szabó Attila plakátokkal, honlaptervekkel, Kiss Ármánd Zoltán óriásplakátokkal, doboztervekkel, reklámanyagokkal van jelen a kiállításon. A Bolyai Alkotótábor kolozsvári résztvevôi közül Liliana Oltean és Epaminonda Tiotiu fametszetekkel és dúcokkal lépett közönség elé. És bemutatkozott három Kolozsváron tanuló képzômûvészeti fôiskolás is, Ráduly Melinda vonal- és foltmaratásokkal, tusrajzokkal, Gangulea Ruxandra litóval és hidegtûs munkával, Antal Tövissi Anna pedig elektrografikával.
N.M.K.
Székely volt Erdély egyetlen székely fejedelme. Monográfiáját Szekeres Lukács Sándor írta meg és adta ki, a székely körök és magánszemélyek támogatásával. A fejedelem személyisége, életútja és vállalt történelmi hivatása okán a magyarság megmaradásáért folytatott harc legkiválóbb képviselôi közé tartozik – írja róla a könyvet méltatva Varga Géza írástörténész. Legjobbjainkhoz hasonlóan, a magyar állam intézményes kereteinek megvédésére tette fel az életét. Viszonylag kevesen írtak róla behatóan és alaposan. Ez annak tulajdonítható, hogy ô volt az egyetlen székely fejedelme Erdélynek, másrészt annak, hogy a legkisebb magyar történelmi egyháznak, az unitáriusnak volt a tagja, harmadsorban pedig annak, hogy mindössze három hónapig volt fejedelem. 1553-ban született Udvarhely városban, lófô székely család sarjaként. Sz&