Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 70 eurócent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 27 RNCB 0188034969090003 – euró; RO 97 RNCB 0188034969090004 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk reklam@e-nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 250 Ft/szó, 350 Ft/cm², mely magába foglalja a romániai áfát is.

Aktuális

Holnap ülik meg az Európai Unió születésének ötvenedik évfordulóját. A fél évszázad emberi léptékben sem megvetendô kor, igaz, fél századdal ezelôtt még Európai Gazdasági Közösség alakult az örök városban hat állam részvételével.

Az akkoriak hatok voltak, a maiak huszonhetek vagyunk, hiszen mire a két legfrissebb tagállam egyikeként része lettünk az államszövetségnek, az eredeti gazdasági közösség alaposan átalakult és sok értelemben még mindig rengeteg változás elôtt áll.

Kérdés, hogy vajon a szkepticizmus vagy a csendes kiábrándulás jele-e, hogy a csatlakozás pillanatát belengô lelkesedés rózsaszín köde teljesen tovaszállt? Csak szilveszterig kell visszaerôltetnünk az emlékezetet, hogy belsô szemünk elôtt lássuk az ünnepélyes visszaszámlálást és felidézzük az örömittas és reményteli szónoklatokat, hogy ne beszéljünk az évtizednél hosszabb készülôdésrôl. A tûzijátékokat és a kék- sárga plakátokat és szórólapokat rég elfújta a szél, de annyira, hogy a tágabb hazának oly régóta áhított államszövetség születésnapjáról szinte elfeledkeztünk megemlékezni. Pár bukaresti ihletésû hivatalos rendezvény jelentette a vérszegényre sikeredett ünneplést. A többi néma csend.

Pedig erdélyiként és magyarként is van mire felhívnunk a figyelmet. Az európai értékrendben igencsak nagyra tartják a toleranciát, és ha elhallgatjuk, senki nem fog rá magától emlékezni, hogy a toleranciának a vén földrész e sarkában állítottunk pár százada múlhatatlan emlékmûvet, amikor ôseink meghirdették a vallásszabadságot. De hogy ne csak távlatokba nézzünk, jelezzük: szintén magyar kezdeményezés volt, hogy a Berlinben, a tagállamok vezetôinek kézjegye alatt holnap megszületô ünnepi nyilatkozatban, melyet az Unió kerek évfordulója tiszteletére tesznek, a kisebbségek védelme és jogai biztosítása mellett is foglaljanak állást.

A magyar indítványnak az ünnepi nyilatkozatba foglalására kevés az esély, mert az Unió politikai vizei eléggé zavarosak. De a lényeg nem is az indítványban van, hanem abban, hogy a kérdés, amely talán egyszer sok millió kisebbségi sorban élô európainak – köztük nekünk is – a sorsán javíthat, szóba került. A világot amúgy sem az ünnepi pillanatokban kiadott nyilatkozatok váltják meg, hanem a sokszor jellegtelennek tûnô hétköznapok munkája.

Lehet, hogy a hivatalosságok kötelezô rossz házi feladatként élték meg, és ezért kárhoztatták szürkeségre az egyesült Európa születésnapját. De ha már a politikusok nem nôttek fel a pillanathoz, lehet pompa és szónoklatok nélkül is ünnepelni. Azt, hogy kitágult körülöttünk a lehetôségek világa, és egy nagyobb népcsalád tagjaként, de egyénekként is merhetünk messzebbre látni az eddigi határoknál. Hogy a kép látvány marad-e vagy valóságként is testet ölt, az rajtunk múlik.

Vasárnap hajnali három órakor négy órára állítják az órák mutatóit, és ezzel elkezdôdik a nyári idôszámítás. A CFR belföldi járatait nem érinti az óraigazítás – közölte a vasúttársaság. A személyvonatok március 24- rôl 25-re virradó éjszaka hajnali 3 óráig, amelybôl hajnali 4 óra lesz, a téli idôszámítás szerint indulnak az állomásokból. 4 óra után az érvényben lévô menetrend szerinti idôpontban indulnak, a nyári idôszámításhoz igazodva. Azok a járatok, amelyek 3 óra 1 perc és 4 óra között közlekednek, késni fognak. Esetükben olyan intézkedéseket hoznak, melyek csökkentik a késések idôtartamát. Mivel a szomszédos országokban is ezen a napon térnek át a nyári idôszámításra, a Moldovai Köztársaság, Magyarország, Szerbia, Ukrajna, Bulgária határánál az érvényben levô menetrend szerint közlekednek a járatok. Az utazás megkezdése elôtt az utasok a CFR- ügynökségeknél és vonatállomásoknál érdeklôdhetnek az útvonalak és a menetrend felôl. Bôvebb tájékoztatás a 9521-es telefonszámon vagy a http://www.crf.ro/calatori internetes oldalon.

Az elmúlt évben lényegesen javultak a megyei közpénzügyi fôigazgatóság tevékenységének mutatói – hangzott el azon az értékelô gyûlésen, amelyet az intézmény vezetôsége rendezett, s amelyre Ciprian Dobre prefektus, Florea Nut Viorel, a számvevôszék igazgatója és a sajtó képviselôi is meghívót kaptak.

Felicia Pop, a fôigazgatóság vezetôje kiemelte, hogy a tavalyi célkitûzések többségét teljesítették, egyes számszerû mutatók terén pedig meghaladták a tervszámokat. Így például az állami bevételek 2005-höz képest 32%-kal nôttek, de konszolidált költségvetés bevételei 4,9%-kal az elôirányzott tervnél is magasabbak voltak. Az igazgató kiemelte a hátralékadósságok behajtásában elért eredményeket, a megye szintjén tapasztalható magas szintû adófizetési hajlandóságot. Elmondta, hogy az országos közpénzügykezelô ügynökség teljesítménymutatói némelyikének terén Maros megye élenjáró helyen áll, így például az adófizetôk voluntáris befizetési hajlandósága 84%-ra emelkedett, ami a megyét az országos 3. helyre emeli. A határidôben és teljes egészében befizetett összegek terén a megye a 8., míg az egy pénzügyi ellenôrre esô évi 67 ellenôrzés a 6. átlagot jelenti az országban.

Ciprian Dobre prefektus a legnagyobb eredménynek azt kívánta kiemelni, hogy a cégek többségében a pénzügyi ellenôrt már nem ellenségnek tekintik, hanem partnernek, hisz nem a büntetés, hanem az adófizetési rendellenességek megelôzése a fô cél. Ezért a legnagyobb eredménynek a közpénzügyi fôigazgatóság és az adófizetôk közötti kapcsolat javítását tekintette.

Florea Nut Viorel, a közpénzügy ellenôrzésére is hivatott számvevôszék elnöke szintén elismerôen nyilatkozott az eredményekrôl, ugyanakkor enyhe kritikákat is megfogalmazott. Mint mondta, a pénzügyi törvénykönyv szerint a 37.509 nyilvántartott gazdasági adófizetô mindenikéhez el kell jutni legalább öt évben egyszer, különben félô, hogy az esetleges adóhátralékok elévülnek. Márpedig a tavaly 2898 céget ellenôriztek, ami azt jelenti, hogy tíz év alatt sem sikerül mindenhová eljutni. Tudja, hogy ez roppant nehéz – mondta – de a törvénnyel nem lehet vitatkozni.

Hiányosságokat Felicia Pop is felsorolt, így például valamennyi adófizetô analitikus nyilvántartását még nem sikerült elkészíteni, s a törvényes visszafizetések sem történtek meg határidôben az alkalmazottak képességeit meghaladó munkavolumen miatt.

Lokodi Edit megyei tanácselnök, Bárczi Gyôzô alprefektus, dr. Kelemen Atilla, a megyei RMDSZ elnöke és dekoncentrált intézmények képviselôi tegnap faültetéssel emlékeztek meg a Római Egyezmény aláírásának 50. évfordulójáról. "Egy fa Európáért" jelszó alatt a prefektúrák vezetôi tegnap országszerte 50 fenyôcsemetét ültettek el. 1957. március 25-én hat állam – Olaszország, Franciaország, Németország, Luxemburg, Belgium és Hollandia – írta alá az európai közösség létrejöttének alapjául szolgáló dokumentumot, amely 1958. január 1-tôl lépett életbe – nyilatkozta lapunknak Bárczi Gyôzô.

Várakozásteljes hangulat és az Örömóda közismert dallama elôzte meg tegnap délután Ciprian Dobre, Maros megye prefektusa és Nicolae Neagu fôtanfelügyelô érkezését a marosvásárhelyi Unirea Kollégiumban. A Római Egyezmény aláírásának ötvenedik évfordulóján országszinten ötven osztályterem vette fel az Európai Unió alapító atyáinak nevét.

Marosvásárhelyen az Unirea Nemzeti Kollégiumot érte a megtiszteltetés, hogy az évforduló napján, ünnepélyes keretek között Ciprian Dobre prefektustól Robert Schuman egykori francia külügyminiszter nevével ellátott emlékplakettben részesült.

Az ünnepélyes átadás elôtt a prefektus az Európai Unió kiemelkedô jelentôségét méltatta, ugyanis az elmúlt ötven évben egyre szorosabbra fonódtak a szálak a mind "több gyermekkel bôvülô család" tagjai között, és a kulturális, nyelvi és tradicionális sokszínûség dacára olyan közös értékek fogják össze, mint a szabadság, demokrácia, jogállamiság, az emberi jogok tiszteletben tartása és az egyenlôség.

Nicolae Neagu fôtanfelügyelô kiemelte, hogy az Unirea Kollégium a megyében egyedüli tanintézményként érdemelte ki a kitüntetést, amely nem csak a helyi oktatás számára jelent megtiszteltetést, hanem fôként az iskola eddigi tevékenységének méltó elismerését jelenti.

A híres Schuman terv – kidolgozójának nevével ellátott plakett jó kezekbe került, ugyanis a tanfelügyelô véleménye szerint az Unirea egyike azon tanintézményeknek, ahol évek óta egyik legfôbb feladatuknak tartják az európai szellemiség minél szélesebb körben történô terjesztését.

"Nagyon sok tevékenységet folytattunk az Európai Unió szellemiségében, amelyekre állandó nyitottság, a körülöttünk levô világra való kitartó odafigyelés volt jellemzô" – fûzte hozzá Teodora Boar. A Népújság kérdésére, hogy hogyan esett rájuk a választás, azt felelte: "A tanfelügyelôség minket jelölt a kitüntetésre, ennek köszönhetôen a nagyszerû diáksággal és tanári gárdával közösen ünnepelhetjük meg ezt a nagy napot."

Március 25. a román rendôrség napja. 185 évvel ezelôtt ezen a napon, gyümölcsoltó boldogasszony napján egy szimbolikus, ám napjainkig kiható emlékezetes gesztusra került sor. Grigore Dimitrie Ghica fejedelem kapitánysági zászlót nyújtott át Mihaita Filipescu agának, amellyel törvényesítette a rendôrség mûködését.

A román rendôrség napja minden rendôr számára a mérlegkészítés napja, amikor a társadalom elôtt az elvégzett kötelezettségekrôl számolnak el.

Ez a nap a múlt, a jövô és a jelen találkozásának pillanata.

Ha visszapillantunk a Maros megyei rendôrség eredményeire, úgy értékelem, hogy teljesítettük küldetésünket és társadalmi szerepünket, de ugyanakkor nem tekinthetek el attól a ténytôl, hogy nem mindig az elvárt szinten és hatékonysággal cselekedtünk.

A közösség nem minden tagját tudtuk meggyôzni a rendôrség társadalomban betöltött küldetésének fontosságáról.

Ha a célkitûzéseinket nem teljesítjük sikeresen, hogyha nem sikerül meggyôznünk embertársainkat arról, hogy legyenek szövetségeseink a törvénytelenségek elleni küzdelemben, a Maros megyei társadalom minden bizonnyal megrovásban részesít.

Valamennyien tudatában kell lennünk, hogy egy nemzet nem csak a törvény által válik szabaddá, hanem a felelôsség és szolidaritás is szabaddá teszi.

Együtt tevékenykedni a köz javára, a szolidaritás jellemzô erkölcsi értelme. Meghívom hát önöket — a civil társadalmat, a sajtót és a rendôrséget —, hogy együtt dolgozzunk a siker érdekében.

Ami a munkatársaimat, a Maros megyei rendôröket illeti, tudatában vannak, hogy az erkölcsöt és becsületességet kell képviselniük, a bûnözés áldozatává vált állampolgárok, vagy a közrend ellen vétôk szenvedô alanyai számára támasszá kell lenniük.

Ebben az esetben szükségünk van arra, hogy az emberi értékek legjavát felhasználva legyôzzük az emberi gyarlóságot és a törvényszegést. Magánéletünket, sôt családunk sorsát is befolyásolja az általunk gyakorolt szakma.

Munkatársaim, a Maros megyei rendôrök azt is tudják, hogy amikor embertársaink panaszaik orvoslására bizalommal fordulnak hozzánk, elmondhatjuk, hogy a nemzet jólétének kezesei lettünk, hogy a vár ôrzôiként betöltöttük küldetésünket.

Engedjék meg, hogy önök által végezetül azokhoz az emberekhez forduljak, akikkel nap mint nap kapcsolatban állunk, hogy értsék meg, a rendôrök is emberek, nem angyalok, nem démonok, csupán civil katonák, és mindannak, ami rendnek nevezhetô, az ôrei.

Kedves kollégák, a Maros Megyei Rendôrparancsnokság munkaközössége, arra kérem önöket, hogy munkánk és viselkedésünk révén nyerjük el az állampolgárok megbecsülését.

Kívánok jó egészséget, az általunk vállalt nemes küldetés és szakmánk gyakorlásának beteljesítését, melyet – bizonyos vagyok benne – büszkén választottak.

Cabulea Ioan-Nicolae, rendôrparancsnok, kvesztor

Jegyzet

A marosvásárhelyi lakosok megszokták, hogy a kivetett adóról év elején értesítést kapnak. Miheztartás végett, feltüntették a folyó évre esedékes összegeket, illetve az elmaradásokat, késedelmi- és büntetôkamatokat. Ezek tudatában mentek leróni a város lakói anyagi kötelezettségüket.

Köztudott, hogy a módosult adótörvény értelmében a helyi adókat – az eddigi (negyedévenkénti) négy helyett — két részletben lehet kifizetni. Az elsô félévi részlet kifizetési határideje március 31., ami rohamosan közeledik. S bárhogy is számolom, csupán egy hét áll még az adófizetôk rendelkezésére, ha azt akarják, hogy késedelmikamat-mentesen, illetve tíz százaléknyi kedvezménnyel fizessenek. Azonban a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal adóügyi osztálya három hónapot késett. Mai napig nem kézbesítette az értesítéseket. Így az adófizetôk a leglényegesebbet nem tudhatták meg az adókivetôtôl: mennyivel rövidíti meg ôket.

Ercsei Ferenc osztályvezetô a sajtó segítségét kérte, közöljék az adófizetôkkel: az értesítés hiánya nem akadály, bárki bemehet a hivatalba, a lakónegyedekben mûködô irodákba és fizethet. Ugyanis az adatbázisban minden adófizetô és minden adóösszeg megtalálható.

Ha az adófizetôk e felhívásnak eleget tesznek, akkor az adóügyi osztály maga bizonyítja be, hogy a megkésett értesítésnek semmi értelme! Saját tapasztalatból tudom, hogy az adófizetôk jelentôs része már fizetett. A kedvezményt meg is kapták.

Ennek ellenére a polgármesteri hivatalban az értesítések elôállításának hosszas, törvényesnek mondott procedúrájába merültek.

Ercsei Ferenc adóügyi osztályvezetô elhárította az értesítések késése miatti felelôsséget. Nem ô, hanem a Közbeszerzési Osztály illetékes az ügyben. Ôket kell megkérdezni, hogy állnak az értesítésekre kiírt "licittel". Grama Maria, az illetékes osztályról nemigen akart tájékoztatni, pedig sorra feltettük a kérdéseket: mikor zajlott a versenytárgyalás, ki a nyertes, mikor írják alá a szerzôdést, s fôleg, ki a felelôs a késésért, továbbá, mikor kézbesítik az értesítéseket? Egyetlen dolgot volt hajlandó elárulni, éspedig, hogy a nyertes céggel március 29-én írják alá a szerzôdést.

Feltételezhetô, hogy a szerzôdéskötéstôl a kézbesítésig legkevesebb két hét szükségeltetik. És akkor?! Határidô elôtti törlesztôkként nem érthetünk egyet azzal, hogy befizetett adónkból olyan értesítések nyomtatására, kitöltésére és postázására költsenek, ami számunkra már semmi újat nem mond.

Az ötven évvel ezelôtti hat alapító helyett immár huszonhét tagország állam- és kormányfôi gyûlnek össze szombattól Berlinben, hogy megemlékezzenek az Európai Unió elôdjét létrehozó Római Szerzôdésrôl, megvonják az elmúlt fél évszázad mérlegét, kijelöljék az elkövetkezô idôszak fejlôdésének irányait és meghatározzák az unió elôtt álló, legfôbb feladatokat.

Az EU soros elnöki tisztségét betöltô és egyben házigazda Németország a jubileum alkalmából történelmi találkozóra készül, amit jelez, hogy a következô két napban a hivatalos tanácskozások mellett kulturális és szórakoztató programok sokaságával Berlinben rendezik "Európa ünnepét" is, amelyre a tagállamokból és az ország különbözô városaiból több százezer látogatót várnak.

A pompa azonban nem tompíthatja el, hogy az Európai Unió – amely az elmúlt ötven évre valóban egyfajta sikertörténetként tekinthet – nehéz idôszak elôtt áll. Nem elsôsorban a német elnökségtôl, hanem a tagországok hozzáállásától függ az, hogy a múlthoz hasonlóan a jövô is sikeres lesz-e.

Angela Merkel német kancellár az elmúlt hónapokban hatalmas energiával fáradozott azon, hogy a születésnapi csúcstalálkozót – az ünnephez méltó módon – eredményessé tegye, s mindezt a Római Szerzôdés aláírásának 50. évfordulóján egy történelmi dokumentummal, az úgynevezett Berlini Nyilatkozattal pecsételje meg. Amelyben a tagállamok újabb ötven évre elköteleznék magukat az unió legfôbb értékei mellett, kötelezettséget vállalnának az együttmûködésre és az egységes cselekvésre, a legfontosabb kihívásokkal szembeni közös erôfeszítésekre és nem utolsósorban a több mint két éve tartó alkotmányos válság megoldására.

Valószínûleg azonban Németország elsô nôi kancellárja sem tudta felmérni igazán, hogy az ünnepi csúcs karmestereként milyen óriási feladatot vállalt. Az elmúlt hetek egyeztetései ugyanis azt bizonyították, hogy a tagállamok körében nem minden területen van egyforma elszántság a közös cselekvésre, mindenekelôtt a francia és a holland népszavazáson született elutasítás nyomán megfeneklett alkotmányos szerzôdés mielôbbi elfogadására. Ami talán a legkeserûbb pirula a házigazdák számára, Berlin ugyanis a legszívesebben az ezzel kapcsolatos, közös szándék kinyilvánítását tekintette volna igazi születésnapi ajándéknak. A csúcstalálkozó elôestéjén azonban világossá vált, hogy nemcsak Franciaország és Hollandia ódzkodik a korábbi szerzôdéstervezettôl, de Lengyelország, Csehország és Nagy-Britannia sem különösebben alkotmánypárti.

Ilyen körülmények között az ünnepélyesnek szánt berlini dokumentumban minderrôl konkrét formában aligha esik szó. A német elnökség ennek nyomán legalább azt igyekszik elérni, hogy a nyilatkozat közvetett formában utaljon az alkotmányozásra, még pedig oly módon, hogy határidôhöz kötve intézményes reformokat sürget. Ezt azután mindenki úgy értelmezheti, ahogy akarja, de ha ez sem sikerülne, az már valóban az ünnephez méltatlan kudarc lenne.

Traian Basescu államfô szombaton és vasárnap részt vesz Berlinben az Európai Unió államelnökeinek és kormányfôinek informális találkozóján, amelyet az Európai Közösségek megalakulásakor aláírt szerzôdés (Róma, 1957. március 25) 50. évfordulója alkalmával szerveznek, illetve az Európai Néppárt rendkívüli találkozóján.

Az Államelnöki Hivatal tudatta, hogy a nem hivatalos találkozó végén elfogadnak egy deklarációt az EU értékeirôl és céljairól. Az esemény szombaton kezdôdik a Berlini Filharmónia koncertjével, amelyet a Horst Kohler, Németország elnöke által adott ünnepélyes ebéd követ. A nyilatkozat elfogadására vasárnap kerül sor a Német Történelmi Múzeumban, ezt munkamegbeszélés követi. A németországi elnökség egy sor kulturális rendezvényt is szervez Berlinben, amelyeken Románia is részt vesz, többek között a Nagyszeben – Európa kulturális fôvárosa 2007 címû projekt bemutatásával. Traian Basescu államelnök szombaton meghívottként részt vesz az Európai Néppárt rendkívüli találkozóján is, amelyet ugyanazon alkalomból szerveznek, közölte az elnöki hivatal.

Az Irán elleni ENSZ-szankciók szigorításáról tárgyaló Hatok (a BT öt állandó tagja és Németország) mára tervezik a szavazást a világszervezet Biztonsági Tanácsában, miután elutasították a Dél-Afrika által benyújtott szinte valamennyi módosítási javaslatot.

A Dél-afrikai Köztársaság többek között azt javasolta, hogy 90 napra függesszék fel a Teherán elleni büntetô intézkedéseket. A Hatok (az Egyesült Államok, Oroszország, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia és Németország) csütörtöki New York-i tanácskozásukon több kisebb változtatást hajtottak végre a múlt héten kidolgozott szövegen. Az új változat tartalmazza annak kifejtését is, miért kívánják elrendelni az iráni atom- illetve rakétaprogrammal kapcsolatban álló 28 iráni magánszemély, vállalat és intézmény számláinak befagyasztását.

A BT-határozattervezet ismételten felszólítja Teheránt, hogy függessze fel az urándúsítást, amely energiatermelésre és atomfegyver elôállítására egyaránt alkalmas. Az Egyesült Államok és az európai nagyhatalmak gyanúja szerint Irán az energiatermelés örve alatt atomfegyvert fejleszt ki. Teherán tagadja a vádat.

Emyr Jones Parry, Nagy-Britannia állandó ENSZ- képviselôje közölte, hogy a szöveget hivatalosan is benyújtották a Biztonsági Tanács tizenöt tagjának.

"Szándékunk szerint szombaton kerülne sor a szavazásra" – közölte a nagykövet.

Calin Popescu Tariceanu kormányfôt bízta meg a külügyminisztérium ideiglenes vezetésével Traian Basescu államfô csütörtökön aláírt rendeletében. Tariceanu szerdán döntött úgy, hogy az alkotmánybíróság ítéletének megszületéséig maga látja el az ügyvezetô külügyminiszteri teendôket, hogy az ország megfelelô módon képviseltethesse magát az Európai Unióban és más nemzetközi szervezetekben, valamint a kétoldalú kapcsolatokban.

A maffiagyilkosságok 70 százaléka büntetlenül marad, és a legtöbb esetben a bûncselekmény indítékára sem derül fény. A maffia két és fél ezer áldozata között 155 olyan személy van, akinek semmi köze nem volt a szervezett bûnözéshez: "rosszkor volt rossz helyen", vagyis egy-egy mészárlás vétlen, "járulékos" áldozataként vesztette életét, illetve azért ölték meg, mert szemtanúja volt a leszámolásnak.

Mintegy 30 ezren vettek részt szerdán a legnépesebb emléknapi rendezvényen: civil szervezetek tiltakozó menetén, amelyet a szervezett bûnözés áldozatainak emlékére tartottak a dél-olaszországi, calabriai Polisentában. A megmozdulással az állampolgárok azon elvárásának szerettek volna hangot adni, hogy "teljes erôvel" folytatódjon a bûnszervezetekkel szembeni fellépés. Vezetôjük bírálta a hatóságokat, amiért az utóbbi idôben alábbhagyott a maffiával szemben a figyelmük.

A megmozdulás keretében az áldozatok 250 hozzátartozója találkozott az olasz parlament maffia- ellenes bizottságának elnökével, Francesco Forgionéval is, a menetben pedig részt vett a parlament elnöke, Fausto Bertinotti is, valamint Rita Borsellino, a Cosa Nostra által meggyilkolt Paolo Borsellino maffiaellenes vizsgálóbíró nôvére. Romano Prodi miniszterelnök üzenetben hívott fel a szervezett bûnözés elleni harcra.

A calabriai Polisentában emléktáblát avattak a maffia által meggyilkolt 700 ember nevével. Róma után ez a második olasz város, ahol emléktáblával örökítették meg a szervezett bûnözés áldozatainak emlékét.

Ioan Oltean képviselô, a Demokrata Párt (PD) alelnöke és a képviselôház jegyzôje pénteken sajtótájékoztatón kijelentette, hogy elôrehozott választások kiírása az egyetlen megoldás a jelenlegi krízishelyzetbôl való kijutásra.

"A PD csak egy megoldásban hisz: az elôrehozott választások kiírásában. A többi mind a krízishelyzet megoldásának elodázása. Egyetlen más variánstól, sem a parlament által támogatott jelenlegi kormánytól, sem egy másik, többség által támogatott kormánytól nem várható el, hogy komolyan tudjon kormányozni a jelenlegi helyzetben. Véleményünk szerint az egyetlen megoldás az elôrehozott választások kiírása, hogy egy új többség, egy új kormány alakulhasson" – mondta Oltean.

A PD alelnöke hangsúlyozta, elképzelhetetlen, hogy egy párt, amelynek 12-13 százalékos képviselete van a parlamentben, kormányt alakítson és megszerezze a parlamenti támogatást.

"Sehol máshol nincs ilyen helyzet, csak nálunk. Kisebbségi kormányról beszélhetünk, ha a pártnak van 40 százalékos képviselete. 2001-2004 között a PSD kisebbségi kormányt alakított. 50 százalék alatti képviselete volt, de a kisebbségek támogatták és kormányzott. De az, hogy egy 12-13 százalékos képviselettel rendelkezô párt parlamenti támogatottságot kapjon a kisebbségi kormány számára, elképzelhetetlen egy demokratikus világban" – mondta Ioan Oltean.

Gyulán megalakult a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata, elnöknek ismét Kreszta Trajánt választották meg – közölte az MTI- vel az elnök pénteken. A kisebbségi önkormányzati választások eredménye alapján 25 taggal csütörtökön megalakult a testület. Közülük 16 fôt a Kétegyházán létrejött Magyarországi Románok Országos Érdekképviseleti Egyesülete, öt személyt a budapesti Román Ortodox Nôk Egyesülete, további négy jelöltet pedig a Budapesti Románok Egyesülete és a Magyarországi Román Demokrata Szövetség közösen delegált. Az országos önkormányzat tagjai az alakuló ülésen letették az esküt, s az elnök mellett egy alelnököt, a kétegyházi Gulyás Györgyöt választották meg.

Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter tegnap Marosvásárhelyen kijelentette: Radu Berceanu, ha nem tud csapatban játszani, mondjon le, akkor majd nyugodtan bírálhatja a kormány tevékenységét. A nyilatkozatot a demokrata párti szállításügyi miniszter kormányt, illetve a miniszterelnököt kritizáló kijelentései nyomán tette. Nicolaescu szerint Berceanunak tudnia kellene, hogy a Tariceanu-kabinet tagja, még akkor is "ha a hátán azt írja, hogy PD". Mit szólna vajon, tette hozzá, ha ôt az államtitkárai kezdenék kritizálni? Ugyanakkor emlékeztetett, hogy a miniszter a Demokratikus Konvenció idején is ahhoz a csapathoz tartozott, amely megbuktatta Victor Ciorbea kormányát, és hogy a PNL tisztában van vele, ugyanerre készülnek most is. Ezt a viselkedést visszautasítja a PNL.

Az okokat boncolgatva azt mondta, hogy bizonyára azért lendült támadásba, mert fél a kilátásba helyezett ellenôrzésektôl, és úgy gondolja, a legjobb védekezés a támadás. Ezért ajánlja, hogy mondjon le. Hétfôn a szövetség politikai büróját fogja felkérni, ha a miniszter nem kér nyilvánosan bocsánatot, vonja meg tôle a politikai támogatást. A Demokrata Pártnak üzente, legyen elég az erôfitogtatásból, a "golánkodásból", és jobban tennék, ha "bokarugdosás" helyett inkább "az eszüket használnák".

A kérdésre, hogy vajon a kormányátalakítás során menesztik-e az egészségügyi tárca élérôl, Nicolaescu azt felelte, hogy szívesen elmenne, mert amit eltervezett, megvalósította, de még ha kérné, sem engednék el.

Az export tekintetében Temes megye az elsô helyezett a megyék toplistáján, hiszen 2006-ban 2,03 milliárd euró összértékû exportot könyvelhetett el – nyilatkozta Winkler Gyula kereskedelmi megbízott miniszter március 23-án Temesváron, azt követôen, hogy találkozott a helyi üzleti szféra képviselôivel a Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium Export 2007 rendezvénysorozata keretében. A rendezvényre a Temes Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében került sor.

Temesváron a rendezvénnyel egy idôben rendezték meg azt az ITC Geneva elnevezésû szemináriumot is, amelynek fô célja egy regionális exportstratégia kidolgozása volt a bánáti régió számára a helyi közigazgatás, valamint az üzleti szféra közremûködésével.

"Jelenleg a Bukarestbôl származó kivitel 20,18%-ot tesz ki az országos összexportból. Ez az arány nagyon nagy, és ennek tudatában folytatni fogom az exportôr cégek számának növelését célzó törekvéseimet. Jelentôs erôfeszítéseket teszek azért, hogy az összes régióban felkeltsem az exporttevékenység iránti érdeklôdést, ezáltal megnövelvén részesedésüket a hazai kivitelben. Nagyon fontos szerep jut ebben a tekintetben egy területi informális rendszer megszervezésének, a megyei exporttanácsok felállításának a Bukarestben mûködô országos exporttanács mintájára, hiszen így eredményesebben tudnánk reagálni a piac változásaira és az exportôrök szükségleteire. Az ily módon meghozott döntések sikeresebben ösztönözhetik a gazdaságot helyi és regionális szinten és nagymértékben hozzájárulnának a hazai gazdasági szereplôk sikeréhez az Unió piacán" – nyilatkozta Winkler Gyula miniszter.

Pénteken délután a megbízott miniszter találkozott a helyi magyar tisztségviselôkkel és üzletemberekkel a Temes megyei RMDSZ székhelyén, valamint részt vett a Temesvári Polgármesteri Hivatalban a Római Szerzôdés aláírásának 50. évfordulója alkalmából rendezett eseményen is.

Kommentár

Olvasom, hogy a Román Akadémia Szociológiai Intézete és az etnikai problémákkal foglalkozó európai központ közleményben mondott véleményt a "magyar referendumról". Hol máshol olvashattunk errôl, mint a helyi Cuvântul liberben, amely szívesen ad helyet mindennek, ami a magyar közösség jogait kérdôjelezi meg. Ebbôl élnek 17 esztendeje…

A tudományosságot mímelve az "Alkotmányossági, törvényességi, hitelességi" szempontból veszik sorra a székelyföldi referendumok történelmi, politikai és etnikai, valamint gazdasági és – mit ad isten! – geopolitikai vetületeit is.

Nos, lássuk mit talált ki a tisztelt tudóstársaság. Már a bevezetôben "úgynevezett" Székely Nemzeti Tanácsról és idézôjeles referendumról beszélnek, s kijelentik, a referendum speciális törvények által szabályozott "állami intézmény", amelyet "nem lehet az állam akarata ellenére alkalmazni". Ha valaki mégis megteszi..., de inkább idézem: "Ha valaki, az állam akaratán kívül használja a referendum intézményét, maga az állam integritása ellen követ el merényletet".

A továbbiakban úgymond, törvényességi szempontból boncolgatják, s megállapítják: "az etnikai alapú területi autonómiának a gondolata (ideea) is alkotmányellenes". Ez, ha jól értem, azt jelenti, hogy, ha "törvényes" és "alkotmányos" keretek között akarunk maradni, még gondolnunk sem szabad az autonómiára. Aki megteszi... Igazán magasröptû akadémiai eszmeiség. Mellesleg, semmi más sem alkotmányos, amíg be nem kerül az alkotmányba, ami nem örök és megváltoztathatatlan.

Az aláírásgyûjtéssel is baja van a tisztelt fórumnak. Azt mondja, hogy a SZNT által elindított procedúra kívül áll a "jogi elveken", ergo "a törvényes kereteken kívül begyûjtött adatok formálisan nem használhatók". Ugyanakkor kijelentik: a Székelyföldön szervezett aláírásgyûjtés, "sem adminisztratív, sem tudományos szempontból, nem hiteles, a kizárólag a régió autonómiáját tematizáló kvázi- politikai kampány során, a megkérdezettekre gyakorolt erkölcsi nyomás miatt". Vagyis, megkérdôjelezik, hogy az emberek egyáltalán értették-e, mit akarnak tôlük, vagy csak balga nyáj módjára, meg ama bizonyos "erkölcsi nyomás" miatt firkantották a nevüket az eléjük tolt listára.

A referendum, olvasható a továbbiakban, "ellentmond a valóságnak", mivel a székelyföldi magyarság az 1918. december 1-jei Gyulafehérvári Kiáltványban foglaltak szerinti "teljes körû nemzeti szabadságnak" örvend. "Saját nyelvén tanulhat, pereskedhet, beszélhet a közigazgatásban", "képviselete van a törvényhozásban és részt vesz az ország kormányában". Ugyanakkor "a helyi közigazgatásban (a székelyföldi megyékben sz. m.) kizárólag magyarok vannak, még ott is, ahol a törvény értelmében a kisebbségi románoknak is járna képviselet". Ezeket a románokat, a kérdésben véleményt mondó akadémiai társaság szerint megfosztják a Gyulafehérvári kiáltványban foglalt jogoktól.

De a szociológius szakemberek ennél is tovább mennek. Kijelentik: "A referendum kezdeményezôi, miközben állandóan arra a Gyulafehérvári Kiáltványra hivatkoznak, amely "a modern egységes román állam alapját képezi, ellentmondásba keverednek saját nyilatkozataikkal, mert nem ismerik el az állam nemzeti, egységes és oszthatatlan jellegét". Belekötnek a "székely kisebbség", illetve "magyar nemzeti közösség" fogalmába is, és amiatt "aggódnak", hogy veszélyezteti a székelyek kulturális identitását.

Miközben érveket keresnek az autonómia gondolatának "alkotmányos és törvényes" visszaverésére, nem mindig veszik észre, hogy mit beszélnek. Azt állítják, hogy "az etnikai alapú autonómia azt jelentené az ott kisebbségben élô románok számára, hogy "az állam szociális, gazdasági és politikai szempontból is hátrányos helyzetbe kerülne"(!). Majd az úgynevezett gazdasági szempontot taglalva arról "értekeznek", hogy "a Székelyföldet egyesek kis Svájcként emlegetik", holott – és most tessék nagyon figyelni! – "az említett térség az ország egyik legszegényebb zónája, amelyet ha autonómiát kapna, a többi régió kellene finanszírozzon". Illetve, az autonómia kezdeményezôit legkevésbé sem érdekli "a Romániát marcangoló szociális és gazdasági problémák".

A tudós társaság elfogultságában, a jelek szerint, észre sem vette, milyen nagy igazságot mond. Mert valóban a székelyföldi megyékben a legrosszabbak az utak, leggyengébb az infrastruktúra, fejletlen a gazdaság. De vajon miért? Az okáról, arról, hogy a diktatúra 50 éve alatt, de a rendszerváltás után egymást követô kormányok idején is szándékosan elhanyagolták, hátrányos helyzetbe szorították a magyar vidékeket, nem beszélnek.

Végül azt mondják, hogy "geopolitikai" szempontból, "a '90 utáni nemzetközi kapcsolatok azt mutatják, hogy ott, ahol nincs különösebb feszültség az etnikumok között, az autonómia, a különbségek hangsúlyozásával, konfliktust teremt". Ugyanis – minô vaslogika! – "az újonnan elnyert jogok nem csökkentik a központtal szembeni követeléseket, s fokozatosan komoly fenyegetéssé alakulhatnak az állammal szemben, és másfajta, újonnan létrehozott vagy összevissza államformák kialakulásához vezethetnek".

Mit mondjak, a magas akadémiai fórum kivágta a rezet. Kár, hogy nem ismerhetjük ôket név szerint, hogy tudjuk, ki, mennyi… Az állásfoglalást akár mintha a Nagy-Románia Párt is fogalmazhatta volna politikai szentenciaként. Nyilvánvalóan mélyen gyökerezô elôítéletekre épül. Véleménye szerint minden kérdés véglegesen és a lehetô legjobban meg van oldva minálunk. Aki mást szeretne – akárcsak gondolatban – az "merényletet követ el az állammal szemben". Igazi magasröptû akadémiai filozófia.

Az is érdekes, hogy a tudományos igényûnek álcázott munka elfelejt az érem "másik" oldaláról beszélni: vagyis, hogy szerintük végül is, mihez is van jogunk. Így aztán a maholnap 100 éves "igazságokat" szajkózzák rendületlenül. Egy dolog világos: az akadémiai mûremek, nem vitás, célzatos megrendelésre készült, a tudományosság mázával vonják be a nacionalista politikusainktól untig ismert "érveket" a kisebbségi jogokkal szemben. Levonható a következtetés, hogy szóban forgók 2007-ben, az Európai Unió tagjaként, milyen színvonalon és szellemiséggel kezelik a kisebbségi kérdést. Gondolkodásukban az elrománosítás és a homogenizálás legagresszívebb idôszakainak szelleme köszön vissza.

15. kötetét jelentette meg minap a Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem Könyvkiadója. A legfrissebb kiadvány Csíky Csaba Kolonics címû könyve. A szerzô az egyetem tanára, a kiadó éppen azt szolgálja, hogy az ország felsôoktatásának talán legkisebb, ám hírnévben a legrangosabbak közé tartozó mûvészképzô egysége lehetôséget teremtsen oktatóinak tudományos illetve szakmunkásságuk szélesebb körû, könyves bemutatására. A múlt héten lezajlott könyvbemutató moderátorától, Balási Andrástól megtudtuk, a dr. Béres András fôszerkesztésével mûködô kiadó elsô kötete 2003-ban látott napvilágot, azóta évente több-kevesebb új mû, doktori disszertáció jelenik meg. Színházmûvészeti, színházelméleti, drámatörténeti, irodalmi, zeneelméleti és egyéb kiadványok. Ezek mellett az egyetem tudományos ülésszakainak anyagát is rendszeresen közzé teszik könyvalakban, és kiadják a Symbolon címû folyóiratot is. Alább a mostani kötet recenzióját ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Csíky Csaba könyvének fôcíme: Kolonics. Szerény alcímként ott áll: Orgonaépítészet a 19. sz. Erdélyben. A könyv azonban tartalmát illetôen jóval túllép egy hangszerépítô munkájának és egy századnyi idôszak taglalásának keretein. Jelentôségét a következô területeken látom kiemelkedônek.

a. Történelmi áttekintés. A szerzô átfogó képet ad a hangszer felívelô karrierjérôl, e folyamat megtorpanásairól és ennek okairól, a vallási szertartáshoz kapcsolódó szerepérôl, a nyugati vallásokhoz kapcsolódó sorsvállalásáról. A legelsô, gyulafehérvári jelentkezéstôl a történelmi felvezetés annyira szerves és töretlen, hogy végül nem tûnik túlzásnak a szerzô kijelentése, miszerint az európai orgonaépítészet egyik bölcsôje Erdélyben rengett.

b. Hangszerismeret. Egy átlagos zenei mûveltségû muzsikusnak is jól fog, ha jobban megismeri ennek a bonyolult hangszernek az összetevôit, típusait, mûködésének változatait és lehetôségeit. Ehhez kapcsolódik egy komoly mûszótár, amely igen szemléletesen tisztázza a hangszerhez kapcsolódó fogalmi rendszert.

c. Népszerûsítô jelleg. Csíky olyan szeretettel közelít tárgyához, hogy óhatatlanul felkelti a szakmán kívül esôk érdeklôdését is. Fontos érdeme, hogy olyan hangot üt meg, amely hangvétel nem tesz szakmai engedményeket, de mellôzi a száraz, szektás szaknyelvet, legyen bár szó akármilyen speciális, csakis a szakmához kapcsolódó területrôl is. Jól olvasható írás nagyon is széles körben, szép magyar nyelven.

d. Erdélyi értékek felmutatása. Nagy öröm tölt el azt olvasva, milyen sok magyar orgonaépítô mûködött szûkebb hazánkban. Általános ismereteink szerint az erdélyi orgonaépítés és a hangszer magas fokú mûvelése kimondottan szász terület. Ez így is van, de mint Csíky Csaba könyvébôl kiderül, e területbôl jó darab magyar mesterek kezében volt. Sok név és sok-sok hangszer bizonyítja ezt. Nincs szó azonban bokák csattogtatásáról, rongyok rázásáról. A mû beszél, az érték önmagában hitelesebb, a szerzô hangja objektív, és ez így még nagyobb elégtétel.

e. Dokumentációs hitelesség. A könyvet ebben a formában csak úgy lehetett megírni, ha a szerzô személyesen megtapogatott minden leírt hangszert, ha megszólaltatta ôket, belebújt szekrényeikbe, kicsalta sípjaik hangjának régi fényeit, megbolygatta a bennük társbérletben lakó felháborodott emlôsöket és ízeltlábúakat, megitta a traktúrákat gyötrô kántorok keserves pálinkáját, aztán sokszor és titokban zokogott pótolhatatlan mûemlékek romjain. És, fôleg, nem írt öt könyvbôl egy hatodikat. Nem bizony, a csábító példák hatása alatt sem.

f. Szemléltetô összegezés. Majd minden témakör végén van egy kis (vagy nagy) táblázat, amely összefoglalja a fejezet adatait (idôrendiség, helységnévsor, szerkezettani fogalmak listája, hangszínkészlet-csoportosítás, szerkezeti besorolás, még a patrónusok és támogatók listája is stb.). Szinte didaktikus gesztusokban könnyebbíti meg az olvasó-érdeklôdô feladatát.

g. A mindenkori orgonaépítô mestert a mûvész rangjára emeli. A hangszer nem billentyûk, lécek, cinlemezek, bôrzsákok, faládák tömkelege, a megszületô mû egy alkotás, egyénisége, hajlamai, képességei vannak, létrehozója nem mûasztalos vagy szerelô, hanem egy opus teremtôje, aki mûalkotást hoz létre. Ez különösen a könyv második részében bemutatott Kolonics István alakjának megrajzolására, mûvének bemutatására érvényes. Az általa épített orgonák szeretô szakmaisággal történô bemutatása épp olyan magas színvonalú, mint a könyv elsô részének tágabb panorámája, gyanítom, hogy a szerzô szívéhez Kolonics életmûve férkôzött közelebb.

h. A könyvben egy olyan repertoárlista is található, amilyennel még nem találkoztam, és amibôl az derül ki, melyik orgonán milyen mûvek elôadása domborította ki a hangszer legelônyösebb képességeit, hogy egy-egy ismert orgonista milyen mûvek elôadására vállalkozott a fenti cél érdekében, vagyis az orgona egyéniségének felmutatása céljából milyen darabok szólaltak meg elôadásukban.

A kötet doktori disszertációnak íródott. Nekem azért volt jó elolvasnom, mert több hasonló céllal készült írás olvastán szertefoszló reményeimnek adott túlélési lehetôséget, hogy az, amit egykor erdélyi magyar zenei sajátosságnak neveztünk, él még, kibírta az ellene felvonuló szándékok szorítását és netán felemelheti hangjait és szavát.

Csíky Boldizsár

* Elhangzott a 2007. március 12-én tartott könyvbemutatón a marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem Stúdiójának elôcsarnokában.

(MTI) – A Kassák-kód címmel Érsekújváron csütörtöktôl háromnapos nemzetközi rendezvényt tartanak a város szülötte, Kassák Lajos (1887-1967) író, költô, képzômûvész születésének 120., halálának 40. évfordulója alkalmából.

Juhász R. József író a Szlovákiai Magyar Írók Társasága – a fôszervezô – képviseletében elmondta az MTI-nek, hogy csütörtökön délután az érsekújvári korzón megkoszorúzták Kassák Lajos szobrát, majd a Mûvészeti Galériában 40 kortárs magyar, szlovák és cseh képzômûvész alkotásaiból Tisztelet Kassáknak címmel kiállítás nyílt.

A Kassák Homage multimédia esten, pénteken hat országból érkezett avantgárd költôk, performerek emlékeztek Kassák Lajosra, a magyar "kontextuális mûvészet" elôfutárára. Ott volt közöttük Ladik Katalin, Szkárosi Endre, Michel Giroud, a francia avantgárdvers jeles képviselôje, Anat Pick Izraelbôl, Nicola Frangione híres olasz hangköltô.

Mindemellett a szombat estig tartó szimpóziumon elôad például Czeiczel Endre genetikus, Sáry László zeneszerzô, Zalán Tibor író, Csaplár Ferenc irodalomtörténész, Helena Markusková mûvészettörténész. Szó lesz a Ma címû konstruktivista folyóiratról, amelyet Kassák Lajos szerkesztett 1916 és 1925 között.

A rendezvénnyel a szervezôknek az a céljuk, hogy a rendkívüli Kassák-jelenséget minél több oldalról megközelítsék, így a genetika, a zene, a képzômûvészet, a szabadkômûvesség és a szerkesztôi tevékenység felôl. A Kassák-kódot ezzel a programmal biztosan nem fogják megfejteni, de remélhetô, hogy újabb részletek kerülnek felszínre munkásságáról – tette hozzá Juhász R. József.

A Kassák-rendezvény ideje alatt két, eddig még nem publikált, magángyûjteménybôl kölcsönzött Kassák-kollázst láthatnak az érdeklôdôk, és filmeket a mûvészrôl a Magyar Televízió archívumából.

Nagy Attila

Megviselt arcomat szétszórja a szél.

Tavasz ragyog az alkony fényeinél.

Ahogy jött-, ment is a tél.

Pirosan csorog a fákról a dér.

Felüti lila kócsagfejét,

Zöld szárnyon száll a virág feléd.

Emeli a lélek az éledô tájat.

Halkan harangoz a völgyben a vasárnap.

Hallgatok veled a fölcsapó fényben.

Az egymást megtartó lélegzésben.

És hirtelen, mint a zuhatag

Szakad szívembôl mindaz, aki vagy.

Töltsd a poharam tele.

Rubin csorog az ébenen le.

Kél a Nap India felett.

Ragyogva szórja szerelmedet.

Érintsd a térded hozzám.

Alakod átüt emléken, szoknyán.

A pohár lassan kiürül.

Válassz ki jobbik éneim közül.

Semmit se mondj, fölösleges.

Bor lelke leng a pohár felett.

Elnyíló szemed páráin át

Oda látok, hol rubin az ág...

Életöröm, az ének, a vágta, a munka öröme... Megannyi felemelô, lélekderítô helyzet és pillanat, amit kiteljesít a fotós elégtétele, hogy mindezt láthatja, mindennek láttató tanúja s ekképpen részese is lehet, vándorkamerája által bevonva a nézôt is ebbe a valóságunknál kissé tündöklôbb, mégis reális világba... A marosvásárhelyi Bernády Ház emeleti galériájában Danis János fotómûvész kiállításán jut a látogató ilyen gondolatokra, miközben igézô szemsugarak kereszttüzében érezheti magát. Mert a tárlat képeit az arcok, a tekintetek, a mosolyok meg szomorkás elmerengések, befelé forduló töprengések uralják, olyan hamisítatlan emberi megnyilatkozások, amelyek mindannyiunkat jellemeznek. Ezért is érezhetjük jól, fesztelenül magunkat a fotók látómezejében, még akkor is, ha itt-ott netán a gyász, a nosztalgia látványa is jelen van a falakon. Ez is az élet, az örök körforgás része, s az Erdély szerelmesévé vált magyarországi fotómûvész mindennek természetes közegét, a varázsos tájat is otthonias bensôséggel, magától adódó természetességgel és ihletetten mutatja fel. Danis nyilván inkább a derû óráit, perceit igyekszik visszaadni, humora is van, ami a kiállítás feltétlen nyeresége, de a tárlat egészét nézve kijelenthetô, hogy széles skálán, sokszínûen és finom eleganciával játszik az érzelmek húrjain. Állított már ki csoportos jelentkezések alkalmával városunkban, de a mostani egyéni bemutatkozása lesz igazán emlékezetes. Így sikerült megmutatnia a maga teljességében tehetségét s azt, hogy szabadidôs szenvedélybôl mûvészetté nemesülô fotózása szépet szeretô embertársainak maradandó élményt képes nyújtani.

N.M.K.

Mi fér egy napba, ha valaki arra szánja az idejét, hogy mûtermeket keressen fel, elbeszélgessen a mûvészekkel és megcsodálja a munkáikat? Sok is, kevés is. Dr. Szabó Béla fôkonzul, Magyarország csíkszeredai fôkonzulátusának vezetôje ezt csütörtökön tapasztalhatta meg Marosvásárhelyen. Ismerkedni, tájékozódni érkezett, estére élményteljes napot tudhatott maga mögött, mégsem juthatott el mindenkihez, akit eredeti elképzelései szerint fel szeretett volna keresni. Az idô mindig szorít, a bepillantás pedig az alkotók mûhelyébe a szakmán kívülieknek is rendkívül érdekes lehet, érthetô, hogy a vendég végkövetkeztetése: tényleg van itt mit látnia, vissza kell még jönni Vásárhelyre, folytatni kell a mûterem-látogatásokat. Most Kákonyi Csillát, Kiss Leventét, Haller Józsefet, Gyarmathy Jánost és a Hunyadi házaspárt, Lászlót és Máriát sikerült fölkeresnie. Nem csak festômûvészeket tehát, mint ahogy a tudósításunk címe sugallná, azt csupán a címadás tömörítésének kényszere indokolja. Szobrászok és textilmûvész "boszorkánykonyhájába" is betekinthetett a fôkonzul, olyan alkotók mûhelytitkaira nyílt rálátása, akiknek eddigi pályáját kismonográfiák, albumok is felmutatják. Ezért volt a kíséretében könyves ember is, Tôzsér József, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó vezetôje, az ô Mûterem-sorozatukban jelent meg a meglátogatottak zömérôl kötet.

Valóban élményszerûen érdekes a mûvészekkel saját közegükben, a mûtermükben találkozni, beszélgetni. Ott újdonságok is fogadnak, de vissza is tekinthetünk, hiszen valamilyen formában jelentkezik mindaz, ami az alkotót valaha is foglalkoztatta. Régi képek is sorjáznak a falon, vagy egymásra lapulva a polcokon, esetleg a falhoz támasztva, ugyanígy van a szobrokkal, plakettekkel is, és hasonlóképpen bukkan elô egy-egy korai szônyeg, valamilyen más textília, attól függôen, ki éppen mivel foglalkozik. Aki már járt ezekben a többnyire zsúfolt, de igencsak látványos helyeken, az meg azt lesi, mi az, amit még nem láthatott, hamar elfogja a felfedezés izgalma. Magam az utóbbi kategóriába tartozom, és nekem se kellett csalódnom. Kákonyi Csilla napfényesen otthonos mûtermében két új, döbbenetes hatású olajkompozíció, a mûvészetét teljesítményei csúcsán képviselô gondolat- és érzelemgazdag festmények, újabb színpompás, finom pasztellek fogadják a látogatót. A régiek mellett, természetesen, amelyektôl nehezen válik meg a festônô. Kiss Levente a Bolyai utcai patinás mûterem- házban már a nyári, alkotótábori nagy bronzöntésekre gondolva mintázza agyagplasztikáit. Nála fôleg a népi, hagyományos mezôgazdasági eszközök korszerûen átlényegített formai változatai nyújtják az újdonságot. Haller József emeleti mûhelyében elsôsorban az a pasztellciklus vonja magára a tekintetet, amelyeknél a drapériák adta dinamizmus és változatos szín- és formagazdagság biztosította a látványteremtés lehetôségét. Így készült a lenyûgözô Bartók-sorozat is. De elkápráztatja a látogatót a fekete-fehér grafikák mívesen is egyszerû, inventív szépsége. A várban Gyarmathy János szûk, kis mûterme tágítja ki térben és idôben a belépô körüli világot. Mítoszok modern, groteszk köntösben, lélekmeleg, bronzos csillogás teszi emlékezetessé a találkozást. Új szobrok is láthatóak már az állványokon, egyik- másik még gipsz változatban, a legfrissebb különös, emberbôl szarvassá változó alak, Kozma Mária regényének ihletésére született. Hunyadi László és Mária otthonában kettôs ráhatás marasztalja a vendéget.

A hortobágyi alkotótáborból, majd felvidéki rendezvényekrôl éppen csak hazaért szobrász megannyi kisplasztikája, dombormûve, plakettje, ötvösremeke és a textilmûvészetet a maga sajátos útján járó alkotó eredeti ötletekben, technikai tudásban bôvelkedô, többsíkú, színes csomózott szônyegei felejthetetlen látnivalót kínálnak. Ahány mûvész, annyi öntörvényû univerzum. Ez lehetett a látogatássorozat végkövetkeztetése. Amihez még egy speciális élménytöbblet társult: a csíkszeredai vendégek felkeresték a Nagy Imre Galériát is a Köteles Sámuel utca sarkán, ahol a Mester képei között a galériavezetô Szabó Zoltán kalauzolta ôket. A Nagy Imre- gyûjtemény olajkompozíciói és akvarelljei erôteljes benyomásokkal tetézték a csütörtökön látottakat. Minderrôl interjúban is kérdeztük a fôkonzult.

– Fôkonzul úr, különösebb magyarázatra nem szorul a mostani látogatása, nyilvánvaló, hogy tájékozódni, ismerkedni jött Marosvásárhelyre, de talán mégsem árt, ha részletezzük, miért éppen a képzômûvészekre kíváncsi.

– Azért, mert a kultúrát, a szellem embereit, az alkotókat nagyon sokra tartom, kiemelten is figyelnünk kell rájuk. Akkor is ezt tettem, amikor a Határon Túli Magyarok Hivatalának az alelnökeként tevékenykedtem, és mostani tisztségemben is különleges figyelemben részesítem a kultúrát. Meggyôzôdésem, hogy világunkban ez egyre inkább felértékelôdhet. Fôkonzulként jó tudnom, mi történik az erdélyi mûvészeti életben, kik ennek a legjelesebb képviselôi, milyen elképzeléseik és lehetôségeik vannak ezek megvalósítására és így tovább. Az se véletlen, hogy a fôkonzulátus székhelyének avatásakor pályázatot hirdettünk, és egy szakzsûri erdélyi alkotók 29 képét választotta ki a székházunk díszítésére. És az a tény is ebbe a törekvésünkbe illeszkedik, hogy nemrég, amikor Sólyom László köztársasági elnök úr legutóbb itt járt, Szovátán találkozott és elbeszélgetett az ottani képzômûvészekkel is. Elnök úrnak különben köztudott az a meggyôzôdése, amirôl többször nyilatkozott is, és nyilván magam is ezt vallom, hogy magyar kultúra csak egy van, a határoktól függetlenül egységes magyar kultúráról beszélhetünk. Mint elnök úr fogalmazott, Európában immár jogilag is elismerik, hogy létezik politikai nemzet és kulturális nemzet, amelyeknek nem feltétlenül esnek egybe a határai. A kulturális autonómia mindenki számára magától értetôdô jog. Nem mindegy tehát, hogy milyen az itteni magyarok mûvelôdési, mûvészeti élete. Szerintem az erdélyi magyar alkotók teljesen egyenértékûek a magyarországiakkal, még ha a köztudatban ez egyelôre nem is annyira nyilvánvaló. Errôl a mostani látogatásomon is meggyôzôdhettem.

– Úgy tûnt, kedvezô benyomásokat szerzett.

– Feltétlenül. Rendkívül markáns, figyelemre méltó mûvészekkel találkozhattam. Mind nagyon igényesen és eredeti látásmóddal dolgoznak, a mûtermekben látottak egyértelmûen ezt igazolják. Olyan képeik, szobraik, más mûfajú alkotásaik vannak, amelyek bármelyik kiállítóteremben, bármilyen válogatásban megállnák a helyüket. Könyvbôl, médiából tájékozódtam már róluk, de több minden csak most tudatosult igazán bennem velük kapcsolatosan. Márciusi utunk alkalmával például a fehéregyházi Ispán-kútnál döbbenettel néztük Petôfi megkínzott kôarcát, de alkotója, Hunyadi László megismerésével került igazán közel hozzám az emlékmû. Vagy örökre belém vésôdött a vízzel elárasztott Bözödújfalu képe a vízbe fúlt templomokkal. Most meg hirtelen ismét találkoztam mindennel Kiss Levente mûtermében plasztikai kompozícióba átlényegítve. Rendkívül lenyûgözô. És így említhetnék hasonló dolgokat mindenik megismert mûvész kapcsán. Sajnálom, hogy mindenkihez, akit fel akartam keresni, ezúttal nem juthattam el, de ígérem, rövidesen folytatom a megkezdett mûterem-látogatást.

Nagy Miklós Kund

(A verejték luxusa)

Abban, hogy felnôtt emberek estérôl estére mások bôrébe bújva mutatják meg önmagukat, méghozzá életre-halálra, s mindezt más emberek egymás alatt, mellett, fölött üldögélve szenvedélyesen bámulják, önmagukat ismerve fel a játszó személyekben estérôl estére, nos, abban van valami gyönyörû képtelenség. A színházban. Amiképpen maga a csoda, hogy e tevékenység nem nagy, de nem is jelentéktelen hányadát még mindig mûvészetnek lehet nevezni. Én errôl a hányadról beszélek. És arról, hogy egyre inkább ezt a képtelenséget tartom a színházmûvészet legfô hatóerejének. Azt, hogy megismételhetetlen, hogy atavisztikus, tehát örök. Azt, hogy már nem is lehetne, nem is kéne lennie, ki-ki hazavihetné az egyetlen stúdióminôségû elôadást dvd-n és lejátszhatná a tûzfal nagyságú képernyôjén ahányszor csak akarja, mégis, ez a dolog, ez a közös lélegzet kifogyhatatlan. Nô és leszárad és újranô, idôrôl idôre megújul kôszínházon belül és kívül, hiszen szobában, pincében, rakétabázison, bárhol lehet mûvészetet csinálni. S persze vacakot is bárhol, belül és kívül. De most ne a vacakról essék szó. Épületeket be lehet zárni, elôadásokat szét lehet heccpolitizálni, de a színházat, mint nézô és színész áhítatos performance-át, nem lehet megszüntetni. Minél kevésbé kéne lennie, annál jobban kell a színház. A személyesség, az egyszeriség minôsége, varázsereje tartja meg, teszi nélkülözhetetlenné a Földön, s jó esetben valamivel a föld fölött. Kell a színpadi huzat rebbenése a nézô arcán, kell a por, a lámpahô és a verejték finom emberszaga, kell a jelentô emberi test, melyet más testek megfeszítve figyelnek. Kell, de nem muszáj. A mûvészet luxus, ezen belül luxus tehát a színházmûvészet is. E kijelentésben nincs semmi elitizmus, ettôl nem kell tartani, és úgy gondolom, belátni sem oly nehéz. Igen, a színház luxus, mint a nevetés, a sírás, a szappan vagy a naplemente. Nélküle lehet élni. Csak érdemes-e?

Parti Nagy Lajos

Híreinkbôl már értesülhettek olvasóink, a március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából kitüntetettek között marosvásárhelyi mûvészek is voltak. Egyikük B. Fülöp Erzsébet, a Tompa Miklós Társulat színésze, akit jól ismer és kedvel a helybeli közönség, de Erdély több más városában is sok híve van. Legújabb sikerét Sepsiszentgyörgyön aratta, ahol a Lear király címû Shakespeare-drámában alakítja a Bolond szerepét. Itthon az utóbbi idôben A változó hold alatt Alisonjaként, A szökés Angyalaként, a Cseresznyéskert Sarlotta Ivanovnájaként, a Valahol Szecsuánban Sen Te alakítójaként, a Boldogtalanok Húber Rózsijaként volt emlékezetes. Sokan mint Moll Flanderst zárták szívükbe a Példás történetben. A kitüntetése kapcsán beszélgettünk.

– Úgy képzelem, hogy egy ilyen díj elnyeréséhez nem elég csak a tehetség, több tényezô szerencsés összejátszására is szükség van. Az egymást követô kiemelkedô egyéni teljesítmények mellett az elôadás rendezôjének, az egész csapatnak ki kell tûnnie, megfelelô helyen megfelelô embereknek kell látniuk és ünnepelniük azokat a produkciókat, amelyekben a színész tündököl. Nem árt, ha fesztiváldíjak is fémjelzik a mûvész munkáját, pályáját és így tovább. A jelek szerint B. Fülöp Erzsébet esetében mindez összejött. Szóval a szerencse lánya? Vagy ilyesmire nincs szüksége a színésznek?

– Helyénvaló a kérdés. Egy olyan példával is igazolhatom, amire a minap egy tévémûsorban figyeltem fel. A Kossuth-díjjal frissen kitüntetett színészek nyilatkoztak, és az egyik nagyon szépen fogalmazta meg, hogy sok-sok kiváló kollégája van még a pályán, aki megérdemelné az elismerést, csak a kontextus nem úgy alakult, hogy megkaphassák. Amikor értesültem, hogy én lettem az egyik kiválasztott, magam is arra gondoltam, hogy Erdélyben valóban annyi jó fiatal, középgenerációs és idôsebb színész van, akik rendkívüli odaadással és elmélyültséggel próbálják ezt a színészetnek nevezett valamit jól mûködtetni, hogy tényleg különös szerencse kellett ahhoz, hogy éppen rám essen a választás. Tehát másoknak nagyon sokat köszönhetek. És fontossági sorrendben szerintem elsôként mindenképpen a rendezôket kell említenem.

– Igen, mert ha nem eredeti koncepció eredménye és nem rendkívüli az elôadás, valahogy a jó alakítás is elsikkad a köztudatban. Persze, arra is szükség van, hogy a rendezô éppen az illetô színészre gondoljon, amikor összeállítja a szereposztást. Vagyis a színész is lehet korábbi teljesítményei révén a maga szerencséjének a kovácsa.

– Közepes vagy gyengébb elôadásokban tényleg nem tudsz kellôképpen megmutatkozni, az ilyen produkciók nem jutnak el fesztiválokra. Nekem ilyen vonatkozásban valóban szerencsém volt. A kisvárdai fesztiválon sok jeles szakmabeli láthatott, közismert zsûritagok értékelték a munkámat. És az is szerencsésen alakult, hogy Patkó Éva, Barabás Olga és Andreea Vulpe három teljesen különbözô produkciójában, más mûfajú elôadásában mutathattam meg magam. Barabás Olgának egyébként nagyon sokat köszönhetek. Rendkívül fontos a színésznek az, hogy higgyenek benne. Hogy rá építve találjanak ki darabokat. Ez a furcsa, feminin lénye, a fanatikussága, a nagyon izgalmas színházi gondolkodása roppant kihatással van a színészemberre.

– Furcsa, hogy ilyen irányba terelôdött a beszélgetés. Vannak, akik nem szívesen tévednek a feminizmus területére, volt olyan beszélgetôtársam, aki pontosított, hogy ô nem színészNÔ, nevezzem egyszerûen színésznek.

– Várdán is feltették nekem egyszer ezt a kérdést, hogy a rendezônôkkel talán jobban dolgozom, mint a férfi rendezôkkel, amire azt válaszoltam, hogy a pályám utóbbi szakaszán igen. Olgával nagyon-nagyon szeretek dolgozni. Ô aztán valóban alaposan ismer engem, és képes a lényemre kitalálni dolgokat. Együtt tudjuk kikísérletezni, hogy milyen az, amikor a testedet egy igazi lény figurájába próbálod belepréselni. Vagy Andreea Vulpet is említhetem, aki vevô volt az ötleteimre, a színpadi ajánlataimra és nagyon érdekes rendezôi konstrukciót hozott Vásárhelyre. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy nem egyetemes, amit csinálnak. Látásmódjuk nem valami feminista megnyilatkozás. Szó se róla, csak talán egyszerûen jobban értik, közelebb állnak a nôi lélek rejtelmeihez.

– A közbevetés magától adódott. Visszatérve a pályája egészére, hiszen a Jászai-díj valószínûleg ezt jutalmazza, hivatkoznunk kell arra, hogy igazán különleges, erôteljes rendezô színházát, Tompa Gábor csapatát hagyta ott évekkel ezelôtt. Többen fejcsóválva fogadták, amikor felröppent a hír, hogy megvált a Kolozsvári Állami Magyar Színháztól és átszerzôdött Marosvásárhelyre. Azt mondták, hogy rossz lépés volt. A jelek szerint mégse volt az.

– A kínaiak mondják, hogy bizonyos városok nagy szerencsét hoznak az ember életébe. Csak meg kell találni azt a várost, amely úgy mûködteti az energiáinkat, hogy azok jó irányba vigyenek. Én kiválóan éreztem magam Kolozsváron, ott voltak körülöttem az osztálytársaim, hiszen amikor 1994- ben végeztünk, együtt kerültünk el oda, a munkánkat meghatározta Tompa rendkívül erôteljes színházi gondolkodása, Mugur mesterrel dolgozhattam, ami nagy ajándék volt nekem, Victor Ioan Frunzával is találkozhattam, tehát izgalmas és jó szakmai közösségbôl jöttem el kétségekkel telve. De az itteni közönség, Barabás Olga jelenléte, a fiatalok csapata, akikkel kipróbálhattuk az erôinket a Boldogtalanokban, a Szecsuániban, a Példás történetben, segített az itteni beilleszkedésben. Jó idôben szerencsés találkozásaim voltak Vásárhelyen.

– Különbözô helyeken, változatos színházi tereken, tegyük hozzá, mert ez is jellemezhet valamit a színészi pályája egészébôl. Különben szerencse kellett a legutóbbi sepsiszentgyörgyi beugrásához is. Nyilván az is, hogy az eddigi teljesítményei alapján bízzanak magában, abban, hogy pár nap alatt az elvárások szintjén meg tudja oldani a Lear király Bolond szerepét.

– Tulajdonképpen vártam a találkozást a sepsiszentgyörgyiekkel, ez is egy igen izgalmas csapat, akárcsak a kolozsvári. Bocsárdi erôteljes egyénisége meghatározza a munkájukat, és ott is kialakult a jó értelemben vett, minôségi színészet, amire olyan nagy szükség van mindenütt. Na, mondtam magamban, most ugrik a légy a tejbe, kiderül végre, milyen vagyok én! Mit csinálok, ha kiderül, nem is vagyok jó színész, nem tudok improvizálni meg egyéb hasonlók? Egy kész elôadásba kellett nagyon rövid idô alatt beilleszkednem. De erôs kezekben tartott Bocsárdi, jó volt az a koncepció, amit számomra mint Bolondra kitalált. Színészi olvasatként is izgalmas volt ez a figura, ahogy ô elképzelte. És a csapat is nagyon támogatott, igazi szeretetteljes légkör van ott. Nem érzed a könyöklést, az intrikálást, ellenségeskedést, ami általában jelen van a színházi berkekben. Összeforrott csapatuk van, és szépen tartottak a kezükben.

– Különös figura Shakespeare Bolondja. De több más rendhagyó alakot is említhetnék az eltelt években sikerre vitt feladatai sorából. Többre a színészi habitusa, alkata is alkalmassá tette, ezért aztán egyesek azt is mondhatják, könnyû volt B. Fülöp Erzsébetnek, mert az illetô szerepet mintha rá szabták volna. Azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy az ilyen fura figuráknál könnyen túl lehet lépni a megengedett határon, és máris elhibázottá válik az alakítás. Mindig kellôképpen mûködik a színészi önkontroll?

– Ez mindenekelôtt rendezôfüggô dolog. Ha jól vigyáz rád a rendezô, ilyesmi nem fordulhat elô. Ha viszont ilyen vonatkozásban nem figyel rád, a színész egyedül próbál a testébôl építkezni, a fizikai adottságaiból dolgozni, s nem biztos, hogy ebben mindig eléggé mértéktartó. De a rendezô általában kordában tartja, igyekszik jól vezetni a színpadon.

– Kissé elrugaszkodtunk a beszélgetés apropójától, a díjtól. Az erdélyi színészeknek sokáig nem jutott komolyabb elismerés. Amikor elkezdték ezeket adni a határon túliaknak is, ilyen tekintetben akkora volt a lemaradás, hogy elsôsorban az idôsebbekre kellett gondolni. Hogy gondolja, ebben az esetben idejében jött a Jászai Mari-díj?

– Az egyik kollégám viccesen rám kérdezett, hogy nem vagyok-e túl fiatal ehhez? Nem tudom. Az viszont biztos, hogy megerôsít abban, amit csinálok. És hitet ad abban, hogy az embernek legyen bármilyen kis szerepe is, következetesen és nagy szakmai elmélyültséggel kell dolgoznia, az utolsó gesztusig, hanghordozásig, járásig kitalálni mindazt, ami hitelessé teszi az életre keltendô alakot. Transzfigurálnod kell a tested a kívánt figurába, szervesülnöd kell a rendezôi koncepcióba. A pályán lehetnek hullámvölgyek, van úgy, hogy az ember nem kap szerepet, nem olyan szerencsés minden évadom, mint a mostani, de egy ilyen elismerés mindenképpen folyamatos igényességre kötelez.

– A Tompa Miklós Társulatnál új figura kialakításán dolgozik. A Macskajátékot próbálják. Egérke lesz. Ez is a fura szerepek vonulatába tartozik.

– Most hangolódom rá a figurára, az egész elôadásra. Nézem a kollégáimat és jólesô érzéssel tapasztalom, hogy egy újabb izgalmas produkció készül. Nem nagy az Egérke szerep, de különleges. Szerencsémre ismét. Így nem tudnak beskatulyázni. De a rendezés – Kovács Levente és asszisztenseként László Csaba kollégám – is a szokásostól eltérô módon viszonyul a figurához, örülök neki. Errôl ennyit, elôre nem szeretnék róla nyilatkozni, babonás vagyok. Legfennebb még annyit, hogy nagyon szeretem a rendhagyó szerepeket, azt hiszem, erre van kihegyezve a szervezetem. Mindig alig várom, hogy olyan rendezôi elképzelés részese legyek, amely eltér a hagyományostól.

– Egy ideje már eléggé nagy a felfordulás ebben a színházban. A Macskajáték próbái is az elôcsarnok emeleti részén zajlanak, a kisterem még mindig készül, az elôadások zöme kamara jellegû, a közönséget felültetik a színpadra. Mindez mennyire van kihatással a színészekre, a hangulatukra, teljesítményükre?

– Nyilvánvaló, hogy megnehezült a munkánk. Viszont azt is el kell mondanom, hogy én szeretem az intim tér kihívásait. Ott nem lehet hazudni. Finoman és érzékenyen kell dolgozni, mert a nézô mindent nagyon közelrôl érzékel. Igazából ez a kedvenc keretem, az intim tér. Jobban megmutathatod a belsô valóságodat, a mélyebb rétegeket, mint egy nagy teatrális játéktérben. Ezen túl azonban tényleg kellemetlen a felfordulás. A változó hold alatt elôkészítésekor például rengeteget jöttünk-mentünk, különbözô helyszíneken próbáltunk, hidegben vacogtunk. De végül kialakult a helyszín az egyetemen, most viszont visszahozzuk a színházba. Mindez, tudom, a közönségre is alaposan kihat. Arra szeretném kérni a nézôket, hogy ne hagyjanak el bennünket, mert értük dolgozunk, ôk a harmadik szemünk. Nincs bérlethirdetésünk, de folyamatosan várjuk ôket. Továbbra is az az életcélom, hogy megmutassam nekik mindazt, amit eddig tanultam, továbbítsam azt, amiben hiszek. Nem szeretnék túlzottan nagy szavakat használni, de nélkülük nem létezünk. Az élô színházat pedig semmilyen média nem helyettesítheti. Tartsanak ki mellettünk ebben a válságos idôben. Ezen is túl leszünk elôbb-utóbb. Mi készülünk, itt vagyunk, és hiszünk abban, hogy feladatunk van, amit csak velük együtt tudunk beteljesíteni.

N.M.K.

Élet a DESZKA-n

Szabó Magda-Bereményi Géza: Az ajtó c. mûvét az idei debreceni DESZKA-fesztiválon (Drámaírók és Színházak Kerekasztala) a Pesti Magyar Színház adta elô Pinczés István rendezésében, aki évekig rendezett a városban. Az elképzelés szerint a Csokonai Színház Bajcsy- Zsilinszky utcai Kamara Termében elôbb nyilvános tévéinterjúra kérték fel a 90 éves Szabó Magdát. Méltó megünneplésére készültek. Végül is betegség miatt az interjú elmaradt. Az elôadás mégis megérdemelt, szép siker, parádés szereposztással: Emerenc – Csernuss Mariann, Molnár Anna – Moór Mariann, Professzor – Szélyes Imre. Szeredás Emerenc a közelmúlt egy darabja. Lenyûgözô egyéniség, életszerû, kemény, de esendô ember. Méltósága, embersége kiirthatatlan (szerzôvel, elôadóval együtt állítom). Molnár Anna, a neves írónô jókor, jó helyre érkezett. Közös sorsvállalásuk példás. A szeretet a legfôbb fegyverük. A dolgos, köztiszteletnek örvendô Emerenc ennek ellenére rettegett különc maradt volna mindkettôjük önzetlen áldozatvállalása nélkül. Csapdahelyzetekben (zsidóüldözés, osztályharc) csak egymásra számíthatnak. A helyszín Buda(pest), ahova Molnár Anna és férje, a Professzor (Szobotka Tibor alteregója?) költözik, hogy alkotni tudjanak (Júlia u. 3) vérzivataros idôkben. Szükségük van egy megbízható házvezetônôre. A szomszédok, ismerôsök Szeredás Emerenct ajánlják, aki a vastag, bezárt Ajtó mögött él, magányosan, tehetetlen nyomorúságban. Se gyereke, se férje, csak unokaöccse, és egy rendôrtiszt látogatják rendszeresen. A két asszony "ismerkedésérôl, bátortalan közeledésérôl, egymásra utaltságáról, fokozatosan szeretetté alakuló kapcsolatáról" szól az elôadás. Csernuss Mariann alakítása fenomenális, katartikus. Moór Mariann, neves írónôje, kedves, okos, de fondorlatos is igaza védelmében. Szélyes Imre, örökös erdélyi, legjobb formáját hozza. Fenséges, mint a Madarasi Hargita látványa. Szabó Magda mitológiai személyiséggé növesztett sepregetô asszonyának története örökké emlékezetes marad a Pesti Magyar Színház jóvoltából. Nyelvezete élvezetes, mint a Zsoltároskönyvé. Sajátos módon nyelve teljesen modern, zúgó soraival belevész az anyanyelv végtelen folyamába, ahogy azt Szenczi Molnár tanulmányában a szerzô írja. Bereményi Géza jó érzékkel nyúl a veretes irodalmi szöveghez. Értôn, hûséggel szolgálja azt. A DESZKA- fesztivál frappáns választása s teljesítménye lett ez az elôadás. S Az ajtó a kortárs magyar dráma jellegzetes darabja. A fesztivál éppen a kortárs magyar drámairodalom értékeinek felmutatására és közkinccsé tételére vállalkozott. Állandó otthonra lelt Debrecenben és egyhetes (febr. 16-22) színházi fesztivállá bôvült az idei évtôl a Drámaírói Kerekasztal által immár második éve megszervezett DESZKA. A debreceni fesztivál az utóbbi években egyre erôteljesebben tért hódító kortárs magyar dráma szakmai találkozója és színházi szemléje kíván lenni. Konkrét célként tûzte ki, hogy a Kulturális Minisztériumot rávegye: pályázattal támogassa a kortárs magyar drámák bemutatását. Az igyekezet sikerrel járt. Legutóbb 52 elôadás létrejöttéhez járult hozzá. Idén a debreceni Csokonai Színház vezetô kezdeményezésére és hathatós segítségével a DESZKA végre igazi otthonra talált egy hagyományteremtô szándékkal elindított rendezvénysorozat formájában. A DESZKA- fesztivált a többi országos színházi szemlétôl elsôsorban az különbözteti meg, hogy a meghívott színpadi elôadások szövegének is kiemelkedô irodalmi értéket kell képviselnie. Ennek érdekében a debreceni Csokonai Színház felajánlotta, hogy a fesztivál szellemiségét a Drámaírói Kerekasztal határozza meg, a szakmai találkozók tematikáját és programját írók állítsák össze, sôt a színházi elôadásokat is három drámaíró válogassa. A hatnapos fesztivál keretében mintegy 10 meghívott produkcióval ismerkedhettek meg a nézôk, ezeket a Kerekasztal által választott zsûri – Garaczi László, Németh Gábor és Zalán Tibor – válogatta. Látható volt többek között Forgách András, Hamvai Kornél, Parti Nagy Lajos, Sultz Sándor, Szabó Magda, Tasnádi István valamint Visky András egy-egy mûve. A vendégelôadásokat helyi kortárs anyaggal színesítette a színház. A fesztivál ideje alatt megtekinthetô volt Kiss Csaba Kun Lászlója és Szôcs Géza Libertéje is. A színpadi produkciók mellett számtalan szakmai program is megvalósult: beszélgetések, felolvasószínházi elôadások, szakmai viták, drámabörze, mûfordító szeminárium, író- rendezô-nézô találkozók, könyvbemutatók, kiállítások, és a színész-író-drámagimnázium teremfoci- bajnokság. A szakmai programok vendégei: Ascher Tamás, Forgách András, Pintér Béla, Schilling Árpád, Spíró György, Szôcs Géza, Térey János, Vidnyánszky Attila. Külön érdekességnek számítanak a rendhagyó felolvasószínházi produkciók. Nem pusztán felolvasásokról volt szó a meghívott három darab esetében (Garaczi László: Plazma, Verebes Ernô: Magzatlégzés, Spíró György: Prah), hanem nyilvános próbáról, rendezôvel, színészekkel és szerzôvel. A DESZKA nem verseny, sokkal inkább mûhely, hogy hiteles és továbbgondolható képet kapjon a nagyérdemû a kortárs drámaírás helyzetérôl, színvonaláról, trendjérôl, irányzatairól, Kolozsvártól Pozsonyon át Budapestig. A fesztivál szakmai részét Csányi János, a debreceni Csokonai Színház igazgatója és Kiss Csaba, a Drámaírói Kerekasztal ügyvivôje koordinálta. A szakmai programokat Háy János szervezte, az elôadásokat Garaczi János Németh Gábor és Zalán Tibor válogatta. Jó mulatság, férfimunka volt.

Hevesi Mónár József

Marosvásárhely iskolaváros V.

Elôzô cikkeinkben szóltunk róla, hogy Marosvásárhelyen az iskolák megalakulását és fejlôdését évszázadokon át az egyházak támogatták.

a) A református egyház 1557-ben a fiúk oktatására, képzésére létrehozta a Vártemplom mellet