Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 70 eurócent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 27 RNCB 0188034969090003 – euró; RO 97 RNCB 0188034969090004 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk reklam@e-nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 250 Ft/szó, 350 Ft/cm², mely magába foglalja a romániai áfát is.

Aktuális

Tizenhét év telt el Marosvásárhely ama fekete márciusi napjai óta, amikor magyarnak lenni s magyarként egyedül az utcán mutatkozni, életveszélyes vállalkozás volt a városban. Amikor felhergelt és félrevezetett Görgény-völgyi erdômunkások a haza védelmének hitében Bolyait keresték vérben forgó szemekkel, hogy felakasszák. Tizenhét év telt el azóta. Felnôtt egy nagykorúsodás küszöbén álló újabb nemzedék, s miközben minden megváltozott ama vészjósló március óta a városban, nagyon sok minden maradt a régiben.

Szerencsém volt, mert akkoriban a szocialista kihelyezési rendszernek köszönhetôen, ifjú mérnökként nem tartózkodtam szülôvárosomban, telefonon azonban "egyenes adásban" értesültem az eseményekrôl. Hallottam a Gyôzelem térre nézô lakásablakba kitett kagylón keresztül a morajt, s átéltem anyám félelmét, amint egyedül, a lakásba zárkózva moccanni sem mert az utcai harcok kitörésekor a lépcsôházba menekült román tüntetôktôl való rettegésében.

Mindez nem feledhetô. Nem feledhetôek kinek-kinek személyes emlékei, amelyek sokszor az enyémnél sokkal súlyosabbak, de nem feledhetô a történéseket követô kollektív megbélyegzés, az alanyi jogait követelô magyarság sarokba szorítása, az 1990-es év elsô néhány hónapjában sunyító nacionalista elnyomógépezet újult erôre kapása sem, amely nem átallotta az áldozatokat felelôssé tenni – és ténylegesen felelôsségre is vonni! – a történtekért.

A városban azóta sok minden megváltozott. Már nem kell szégyenkeznie senkinek magyarsága miatt, s hasonló események kitörése már lehetetlennek tûnik, még itt, az Európai Unió peremén is. Az akkori pogrom értelmi szerzôi azonban ma is itt élnek háborítatlanul köztünk, mi több, ma is mérgezik a közvéleményt gyûlölködô megnyilvánulásaikkal, nevetséges vádaskodásaikkal.

Pedig már rég tudjuk, kik ôk, és miért cselekedték, amit cselekedtek, a ceausescui diktatúrában szerzett privilégiumaik elveszítését akadályozták meg – sikerrel! – ezzel az akcióval. A történelem azonban nem felejt és nem bocsát meg, s 1990 márciusának története nem zárulhat le mindaddig, míg az akkori, etnikai csomagolásba rejtett, ám gyakorlatilag csak önzô hatalmi célokat szolgáló erôszak kiagyalói nem felelnek aljas tetteikért.

Nem fogok most az igazságszolgáltatásnak az EU által annyira szorgalmazott reformjáról értekezni, de ez a reform csak akkor lehet teljes, ha a valóban független ügyészség a tagadhatatlan bizonyítékok birtokában erôszakra való felbujtás, nemzetiségi gyûlölet szítása miatt eljárást kezdeményez a márciusi magyarellenes akciók kiagyalói ellen. Bízom benne, hogy annak ellenére, hogy a bûnösök társadalmi befolyása még mindig jelentôs, nem kell újjászületnünk, hogy ezt megérjük.

A megyei környezetvédelmi ügynökség és a környezetvédelmi ôrség alkalmazottainak van mit ellenôrizniük a napokban. A két intézmény ellenôrei többek közt a hulladék tárolásának módját veszik szemügyre a községekben. Az ütemtervbe a megye összes községét belefoglalták – mondta a Népújságnak Corneliu Botez, a környezetvédelmi ügynökség osztályvezetôje. Kérdésünkre, hogy miként járnak el az olyan esetekben, mint a felvételen is látható nyomáti tetôn levô hulladékhalmok, Corneliu Botez közölte, hogy elôször is megállapítják, hogy kinek a tulajdonában van a szóban forgó terület, hiszen a környezetvédelmi törvény értelmében a tulajdonosnak kötelessége tisztán tartani és felügyelni azt. Ha a környezetvédelmiseknek nem sikerül kideríteniük, ki a vétkes a hulladéknak az erdôbe vagy más, tiltott helyre való szállításában, akkor a tulajdonost kötelezik arra, hogy eltakarítsa. Természetesen bírságot is kiszabnak az ellenôrök, jókora összegrôl van szó, hiszen tavaly jelentôsen emelték a kiróható büntetések összegét. Corneliu Botez szerint egyes bírságok akár 50-szeresére is nôttek, amit a közigazgatási egységeknek, kereskedelmi társaságoknak kell kifizetniük. A magánszemélyekre kiróható bírságok valamivel alacsonyabbak – tette hozzá. Mindez azonban látható módon nem tántorítja el a szemetelôket, hogy erdôbe, folyópartra, közterületre szállítsák a hulladékot. Ha az elmúlt években a fûrészport vitték ki, ahova érték, manapság ezt a fafeldolgozásból származó mellékterméket már felvásárolják bizonyos cégek, de van helyette pillepalack és tavaszi-ôszi kerti munkálatokból származó hulladék, amit az éj leple alatt az elhagyatott helyekre szállítanak ki a gazdák, hogy ne kelljen a köztisztasági illetéket kifizetniük.

Corneliu Botez elmondta, a hét végén megkezdett ellenôrzések során Sárpatakon találtak rendellenességeket, ami a hulladékgazdálkodást illeti, és bírságokra számíthatnak a vétkesek. Ma Marosszentannán, Kibéden és Makfalván, Ratosnyán, Dédán valamint Fehéregyházán ellenôrzik a hulladék tárolását, az út menti sáncok állapotát.

Lemondott tisztségérôl hétfôn a román Külföldi Hírszerzô Szolgálat (SIE) igazgatója, Claudiu Saftoiu, miután azzal vádolták meg az általa vezetett szervet, hogy nem bírói, hanem ügyészi engedéllyel hallgatott le telefonbeszélgetéseket.

A SIE hétfôn kiadott közleményében olvasható, hogy Saftoiu benyújtotta lemondását a parlamentnek, és Traian Basescu államfôt is értesítette döntésérôl. A lemondást hivatalosan nem indokolták.

A hírügynökségek emlékeztetnek rá, hogy Saftoiut öt és fél hónappal korábban nevezték ki a SIE élére. Lemondásában vélhetôen az is közrejátszott, hogy éppen hétfôn közölte az Adevarul címû napilap azt a jegyzôkönyvet, amely a Basescu felfüggesztésének lehetôségét mérlegelô parlamenti különleges vizsgálóbizottság egyik ülésén készült.

Saftoiut meghallgatásra a múlt héten a testület elé kérették. A lapban közölt jegyzôkönyv szerint a hírszerzési igazgató kijelentette: a legfôbb ügyész engedélyével hallgattak le telefonbeszélgetéseket, és az általa vezetett hírszerzés rendelkezik a megfigyelést lehetôvé tevô technikai berendezéssel. A törvény szerint csak bírói engedéllyel lehet lehallgatni telefonbeszélgetéseket. A SIE abban is törvényt sértett, hogy belföldi telefonkészülékeket is figyelt.

Saftoiu meghallgatása után Dan Voiculescu, a parlamenti vizsgálóbizottság elnöke levélben jelezte a képviselôház és a szenátus vezetôségének, hogy a SIE esetleg törvénytelenül hallgat le telefonokat. E megkeresés nyomán a két ház vezetôsége hétfôn úgy döntött, hogy egy újabb parlamenti vizsgálóbizottságot hoz létre. Ennek feladata az lesz, hogy megvizsgálja: a SIE nem törvénytelenül helyezett-e megfigyelés alá távközlési eszközöket.

Saftoiut Basescu egyik bizalmasaként tartják számon. A SIE igazgatói tisztségébe való kinevezése elôtt elnöki tanácsadó volt.

– Az RMDSZ támogatja Nagy Zsolt minisztert, aki az RMDSZ európai parlamenti listavezetôje marad, és folytatja tevékenységét a Távközlési és Informatikai Minisztériumban – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök hétfôn, Bukarestben, azt követôen, hogy Traian Basescu államelnök továbbította az Igazságügyi Minisztériumnak a fôügyészség kérelmét, amelyben bûnvádi eljárás lefolytatását kérik Nagy Zsolt informatikai miniszter ellen. – Arról biztosítom önöket, hogy Nagy Zsolt teljes mértékben élvezi az RMDSZ támogatását – szögezte le az elnök.

A sajtóértekezleten jelen volt Nagy Zsolt miniszter és Kelemen Hunor képviselô, az RMDSZ kampányfônöke is.

Markó Béla rámutatott: újabb bizonyítékok nem kerültek elô az ügyben, ezúttal is ugyanazokat a megalapozatlan vádakat hozták fel Nagy Zsolt ellen, mint néhány hónappal korábban. – Véleményünk szerint az ilyen helyzetek, az ilyen eljárások megengedhetetlenek. Egyetértünk azzal, hogy mindenki egyenlô a törvény elôtt, ez egy alapvetô elv egy demokratikus államban, ám ha felelôs tisztségekbe nevezünk ki személyeket, minisztereket, semmiképpen nem válik a társadalom hasznára, ha hagyjuk, hogy több hónapig gyanú vetüljön fontos politikai tisztségviselôkre, fôként ha ezek a vádak közvetve vagy közvetlenül a politikai csatározások eszközévé válnak a kormány, egyes miniszterek vagy akár politikai alakulatok ellen.

Kétségtelen, hogy az utóbbi idôben a politikai vita helyét a dossziék harca vette át: a szekuritátés dossziék, a bûnügyi dossziék harca került a napirendre. Ilyen körülmények között fennáll a veszélye annak, hogy állandósulni, mélyülni fog a politikai válság, amely jellemzôvé vált az utóbbi idôben.

A sajtóértekezleten Nagy Zsolt miniszter sajtóközleményt olvasott fel az újságíróknak, ismertetve álláspontját az államelnök döntésérôl. A miniszter sérelmezte, hogy az államelnöki hivatal bizottsága bosszantóan kétértelmû következtetésekre jutott. Felhívta a figyelmet, hogy e testület szerint még gyanújelek sem léteznek, nemhogy kézzelfogható bizonyítékok, amelyek alátámasztanák az "árulás" vádját.

Nagy Zsolt különösen súlyosnak tartja, hogy a bizottság több mint három hónapot várt a jelentéssel és az engedélyezéssel. Eközben ugyanis – mint fogalmazott – erôsen csorbult miniszteri és politikusi hitele. Ha találtak volna bármiféle konkrét bizonyítékot ellene, bizonyára gyorsabb lett volna a procedúra – hangoztatta Nagy Zsolt, aki továbbra is határozottan ártatlannak nevezte magát.

Leszögezte azt is, hogy ennek tudatában teljes mértékben az igazságszolgáltatás rendelkezésére áll. Meggyôzôdését fejezte ki, hogy a vádakat könnyen lehet majd tisztázni, s hogy egy szakmailag hozzáértô ügyészi csapat szét tudja majd választani a valóságos adatokat a hamisaktól. Nagy Zsolt közölte, hogy ügyének tisztázásáig folytatni fogja miniszteri tevékenységét.

Claudiu Saftoiu lemondása kapcsán Markó Béla rámutatott: ez volt az egyedüli lehetôség. Úgy vélte, bebizonyosodott mindaz, amit az RMDSZ jelzett az elmúlt idôszakban: kiszabadult a parlament, a sajtó és a civil társadalom ellenôrzése alól egy rendkívül fontos terület: az alapvetô emberi jogok védelme, így lehetôvé vált az állampolgárok követése, a telefonbeszélgetések törvénytelen lehallgatása. – Az RMDSZ határozottan támogatja egy parlamenti bizottság létrehozását, melynek feladata lesz vizsgálatot indítani minden olyan intézmény ellen, amellyel kapcsolatban felmerülhet a lehallgatás, az állampolgárok törvénytelen követésének gyanúja.

Ami pedig a keddi, cotroceni-i konzultációt illeti, Markó Béla elmondta: az RMDSZ-nek továbbra is az az álláspontja, hogy a jelenlegi választási rendszer a megfelelô. – Nem értjük, miért ragaszkodik az államelnök az egyéni szavazókörzetes szavazási rendszer bevezetésére vonatkozó közvitához: fontos vita, de jelen pillanatban csupán másodrendû kérdés. Errôl késôbb is tárgyalhatunk, most a prioritás a politikai stabilitás megteremtése – hangsúlyozta az elnök.

Élesben ment pénteken a megyei szervezet bírálata az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének választmányi ülésén. A testület majdnem egyhangú véleménye volt, hogy a megyei szervezet semmibe veszi a körzeteket, nincs kommunikáció közöttük, s az emberekkel is csak a választási kampányok idején állnak szóba, vagy amikor aláírást kell gyûjteni. Ilyen körülmények között nehéz dolguk van mind a körzeti elnököknek, mind az aláírásgyûjtôknek.

A tanácskozáson meghallgatták a városi szervezet elnökének, Dávid Csabának a jelentését, Kerekes Ká-roly képviselô a Kossuth utca-perrôl tájékoztatta a jelenlevôket. Szóba kerültek ugyanakkor az európai parlamenti választásokra leosztott aláírásszám összegyûjtése során tapasztalt nehézségek. A felszólalók éles bírálatokat és elvárásokat fogalmaztak meg a megyei szervezettel szemben. Ezekbôl tallózunk az alábbiakban.

Csegzi Sándor alpolgármester hiányolta a politikai tevékenységrôl szóló tájékoztatást, mert, mint mondta "a TKT-nak nincs türelme ehhez, ott a megyei szervezeté a fôszerep. Emellett nehezményezte, hogy "a városi tanács tevékenysége teljesen negatív formában jelenik meg a sajtóban, mert bármilyen kezdeményezés úgy jut ki, hogy mit mond a polgármester". Mint kijelentette: elvárnák az RMDSZ támogatását, mert "semmilyen szinten nincs politikai egyeztetés", legyen szó akár a regionális kórházról, akár másról, "negatívan jönnek ki". Ha valamit meg tud valósítani a polgármester, jelentette ki, az az RMDSZ-frakció érdeme, mert ez a frakció "felvállalja, ami a város elômeneteléért van".

Az aláírásgyûjtésrôl azt mondta, hogy ô alpolgármesterként nem vállalta fel, hogy "kiálljon az útszélre, ajtókon kopogtasson", de akár heti három találkozón is hajlandó részt venni, ahol az emberekkel a lakások hôszigetelésérôl vagy más, közérdekû kérdésekrôl beszélhet, így az aláírásgyûjtés is könnyebb lesz. Mint mondta: "alpolgármesterként elvárom, hogy ne az újságból tudjam meg a körzetek tevékenységét".

Gál Éva szervezési alelnök elmondta, hogy amikor nyolc évvel ezelôtt Frunda György államelnökjelöltnek kellett aláírást gyûjteni, a város normája 9.800 aláírás volt. Most ez a szám 13 ezerre ugrott, olyan körülmények között, amikor a román–magyar lakosság aránya változott, és nem a magyar lakosság javára. Aki ezt a 13 ezret kitalálta, jelentette ki, az sem aláírást, sem tagdíjat nem gyûjtött még, és nem is szervezett semmiféle rendezvényt.

Török Gáspár szerint a magyar kultúra napja "gyengén volt megünnepelve", és kérte, jobban figyeljenek oda erre.

– jelentette ki Nagy Géza. Arra szeretett volna választ kapni, hogy a megye miként értékeli a körzetek tevékenységét, milyen a viszonyuk a megyei szervezettel, mert a kongresszusi küldöttek kijelölésekor, kész tények elé állítva "átjátszották" ôket. Elmondta, hogy Aradon ô maga is összegyûjtött néhány felszólalócédulát, de végül nem akarta elismételni, amit Eckstein Kovács Péter elmondott, s a céduláit átadta másoknak. Erre kitámadták, hogy nem a "csapatnak" adta. Mint mondta, ha valóban csapat, "akkor az edzô mondja meg, mit csináljanak, ha nem, nyáj", ô meg nem akar nyáj lenni.

"Ha az RMDSZ-rôl van szó, az ördöggel is kezet fogok" mondta Szász Lajos annak kapcsán, hogy egyesek azt nehezményezték, hogy fizetett aláírásgyûjtôk is járták a körzeteket, illetve, hogy kérésre más körzetbeli személynek is adott gyûjtôívet.

Benedek Imre TKT-elnök szerint, ha a megye és a város között jobb volna a kapcsolat, nem kerültek volna olyan helyzetbe, amilyenbe kerültek az aláírásgyûjtés kapcsán. Mint mondta, jobb lett volna a fiataloknak adott pénzt azoknak az öregeknek adni, akik bottal járják tagdíjért a körzeteket. Ugyanakkor nem értett egyet azzal sem, hogy a kongresszusi küldöttek nagy része "hivatalból" került a listára, illetve, hogy a fennmaradt 12 helybôl, mire a TKT elé került, 7 lett. Véleménye szerint minden szinten szükség van a megmérettetésre, mert ha nem így van, foltozzák, takarják a hibákat". Így nem lehet a megújulást biztosítani, valamiféle szabály szerint kellene dolgozni, szorosabbra kellene fûzni a kapcsolatot a megyével, meg kellene próbálni együtt dolgozni, nem "kiszorítósdit" gyakorolni, mondta a TKT elnöke.

Ugyanakkor nehezményezte, hogy a koalíciós partnerekkel az egyeztetés nem mûködik, "nélkülünk döntöttek rólunk a saját szakmánkban", s mikor szóvá tette, az ügyvezetô elnökség sértegette.

Papp Mária elmondta, hogy az aláírásgyûjtés nehezen megy, különösen Remeteszegen, Besében, Szentannán egyenesen veszélyes vállalkozás. Az emberek közönyösek, sok helyen a református lelkészek a templomban szólították fel a híveket, hogy Tôkés Lászlónak írjanak alá. Véleménye szerint az RMDSZ nem csak a kampányban kellene járja a falvakat és "ígérgessen", közben is megtehetné, mert az emberek azt mondják: "mikor választás van, kellünk az RMDSZ-nek, máskor felénk sem néznek". A körzetek egyöntetû véleményét mondta el, amikor felemlegette, hogy valamikor a 13 körzet 11 küldöttel vehetett részt a kongresszusokon, s kérte, ne csak a tagdíjbegyûjtéssel "tiszteljék meg", de vegyék figyelembe, hogy ôk tartják a kapcsolatot az emberekkel, ôk ismerik a problémáikat.

Súlyos probléma, hogy nincs kommunikáció a város és a megye között, jelentette ki Benedek István városi tanácsos. Mint mondta, a városi tanács az utóbbi idôben egyszerûen mozgásképtelen, mert bármilyen programot akarnak végrehajtani, kiderül, hogy "valaki másképp akarja". Ez történt a terelôúttal, a regionális kórháznak kiutalandó 20 hektár területtel vagy egész sor más problémával. A válasz mindig az: "elintézzük mi". "Nem lehet, hogy a két alpolgármester leül egyeztetni felelôs megyei szintû emberekkel. Egyeztetünk, s aztán egyéb történik" mondta, példának a színház esetét hozva fel. Benedek István veszélyesnek nevezte ezt a módszert. Mint mondta, "dupla szervezet" lett, párhuzamos szervezet kezd kialakulni.

– mondta Mátyás Zoltán, akit a választmány elnöke felszólított, fogja rövidebbre mondandóját. A felszólaló elsôsorban arra keresett választ, hogy miért nem lehetett egységesen ünnepelni március 15-én, félretéve az érdekeket.

A továbbiakban, a vásárhelyi RMDSZ-szervezetrôl szólva jelentette ki, hogy "az RMDSZ-nek nem volt Vásárhely-stratégiája". Ugyanakkor hiányolta a kétnyelvû feliratokat, illetve fájlalta az anyanyelvhasználat mellôzését közintézményekben (kivéve a polgármesteri hivatalt).

Külön véleménye volt az európai parlamenti választásokról: "le kellett volna ülni, s megegyezni Tôkés Lászlóval, akkor nem kellene marakodni, hogy ki kit támogat". Végül arra hívta fel a figyelmet, hogy "felül kell vizsgálni egyszer s mindenkorra az anyaországgal a kapcsolatunkat. Amíg ott zavaros vizek folynak, nincs szükség tápanyagra". A tanácskozás végén Mátyás Zoltán a Népújságnak kijelentette: "A megtûrt személy szerepét éltem az RMDSZ- választmányban. Többé nem vállalom".

Pokorny László választmányi elnök szerint az EP-választási kampány megfelelô kell legyen, az emberek nem tudják, mi lesz Brüsszelben, csak annyit tudnak, hogy "alázattal".

Elmondta, hogy másfél éve elkészült a polgármesterjelölt úgynevezett "robotképe", a körzetek azonban nem jöttek javaslatokkal. Elismerte, hogy a városi körzetek egyharmada nem mûködik, az emberek nincsenek motiválva, és vannak olyan körzeti elnökök, akik egy éve nem vettek részt a választmány ülésein.

A megye–város között baj van az információáramlással, ô maga az újságból tudta meg, hogy új alpolgármestert jelöltek. A március 15-i rendezvényrôl kijelentette: meglátszott, hogy nem Gál Éva szervezte.

Kerekes Károly szerint "sok igazság" volt az elhangzottakban a kommunikáció hiányát illetôen. Mint mondta, nincs kommunikáció a parlamenti csoport és a kormánytagok között sem. A hivatkozás: nincs idô. Mint mondta, "ésszerû feladatmegosztással" lehetne segíteni a dolgokon, mert egyesek funkciókat halmoznak. Bár ô maga is tagja a megyei ügyvezetô elnökségnek, el kellett ismerje a kritikák jogosságát. Kijelentette: "nem éppen fehér bárány, s nem osztanak meg vele mindent". Az is rosszul esett neki, hogy március 15-én nem adtak lehetôséget a koszorúzásra.

A választmányi ülés tanújaként annyit mindenképpen megkockáztathatok, hogy legalábbis zûrzavaros állapotok uralkodnak a testületben. Nyilvánvaló a mellôzöttség érzésébôl fakadó frusztráció. A legfurcsább, hogy az elégedetlenekkel olyanok is "egy húron" pendülnek, akikrôl feltételezhetô lenne, hogy tájékozottak, vagy tisztségük folytán annak kellene lenniük. S ezt aligha lehet kizárólag a megyei szervezet nyakába varrni! Gondolok a tanácsi frakcióvezetôre, a TKT- elnökre, az alpolgármesterre vagy akár Kerekes Károlyra. Furcsállható továbbá, hogy senki nem akadt, aki az ebben-abban elôforduló tévedéseket, eléggé nyilvánvaló túlzásokat, vagy az egyenesen naiv felvetéseket, mondjam így, helyükön kezelje, érdemben megválaszolja. Valami nem stimmel tehát. Célszerû lenne a nyomára akadni. Választások évében vagyunk és választások éve következik…

Megyénk közel másfél száz pedagógusa részesül érdemfizetésben az elkövetkezô négy év során, ami a szóban forgó tanügyiek bérének 20 százalékos emelkedését jelenti. Ami, a nem túl magas juttatásokat figyelembe véve, igen fontos e kategória számára. De nemcsak ezért, hisz az érdemfizetés munkájuk, eddigi tevékenységük elismerése is egyben. Bár igen nehéz a megszabott feltételrendszer szerinti pontokat megszerezni, és nem egy iskolában, óvodában a vezetôség a tanügyiek lepontozásával üt azokon a pedagógusokon, akik nem a bárányszellem szerint végzik tevékenységüket, úgy tûnik, hogy a tanfelügyelôség sem próbálja a helyére tenni a dolgokat.

Legalábbis erre utal a magyar szakos tanárok egy csoportjának a tiltakozása, akik szombati pedagógiai körük alkalmával fogalmazták meg: igazságtalanságnak érzik, hogy a hét kolléga közül, aki beadta a dossziéját, mindössze kettô kapta meg az érdemfizetést. Arculcsapásnak érzik, hogy azoknak a tanároknak, akik kiváló diákokat készítettek fel a megyei és országos versenyekre, akik a tanfelügyelôség minden kérésének eleget téve különbözô bizottságokban vettek részt, akiknek a munkafüzetébôl több megyében dolgoznak a diákok, akik a tanórák és a kisérettségire való felkészítôk mellett egy egész sor olyan tevékenységet szerveztek, amelyet az egyéni értékelô lapon nincs ahova beírni, nem hagyták jóvá a kérését. Kifogásolták továbbá az önértékelô lap feltételrendszerét, mivel a fiatalabb kollégáknak szinte semmi esélyük sincs arra, hogy a szükséges pontszámot megszerezzék. Azt is furcsállják, hogy a tantárgyversenyek országos szakaszán elért elsô hely egy, a megyei szakaszon szerzett elsô hely három pontot ér. Kérdésükre a felettes szervek a megállapított arányszámokra hivatkoztak. Demeter Ignác magyar szakos tanfelügyelô szerint összeadták a négyévi átlagot, s mivel az elmúlt években többen részesültek érdemfizetésben, az idén mindössze két hely jutott a magyartanároknak. Kérdésünkre Albertini Zoltán fôtanfelügyelô-helyettes arról tájékoztatott, hogy az elôírások értelmében a katedrák és nem a tanárok számát vették figyelembe, ami a 120 magyar katedra alapján évi 2,5 érdemfizetést jelent. Mivel korábban túllépték ezt a számot, most helyre kellett állítani az arányt.

A magyar szakos tanárok óvására a választ a tegnapra ígérték, helyzetjelentésünk írásakor még nem ismerjük.

Függetlenül attól, hogy rendezték-e az öt magyartanár panaszát, feltevôdik a kérdés: a tanügyben, ahol emberekkel dolgoznak, s ahol az egymást érô ellenôrzések alapján nem kétséges, hogy ki hogyan teljesít, nem lehetne-e árnyaltabban megítélni azoknak a munkáját, akik arra rászolgálnak?!

Ma a szívemet is kiteszem, annyian vannak – mondja a kompos legény félig viccesen, félig komolyan, miközben a három személygépkocsi és utasainak terhét vontatja át a Maroson, Magyardellôre. A szeles vasárnap délután ellenére a falu apraja-nagyja mellett a szomszédos Kerelôszentpálról, de még Búzásbesenyôbôl is eljöttek az 1848-as szabadságharc hôseinek emléket állító kopjafa felavatására. A nyárádszeredai mester keze nyomát ôrzô, a szabadság lángját is megörökítô emlékmû a templom udvarán kapott helyet. Ötvös József, a Marosi Református Egyházmegye esperese igehirdetésében a meghátrálásról és a gyôzelemrôl beszélt, s kifejtette: az Istenben bízó ember, közösség soha nem hátrál meg, hiszen mindig új erôre kap.

Az igehirdetés után Stupár Károly helybéli református lelkész köszöntötte az egybegyûlteket, megköszönve Simon István polgármesternek, hogy ígéretéhez híven lehetôvé tette a kopjafa felállítását. A község vezetôje beszédében kifejtette: azt szeretné, ha a Kerelôszentpálhoz tartozó falvak lakói otthon éreznék magukat szülôfalujukban, s ezért is íratta fel a kopjafára Tamási Áron gondolatát: Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. S mert az ünnepek után a hétköznapok következnek, a község vezetôi mindent megtesznek, hogy munkahelyeket teremtsenek és megfelelô ingázási lehetôségeket biztosítsanak annak érdekében, hogy a magyardellôiek ne el-, hanem visszaköltözzenek.

Brassai Zsombor a megyei RMDSZ képviseletében arra hívta fel a jelenlevôk figyelmét, hogy bár az 1848-as forradalom képviselôi, Széchényi és Kossuth nem egyformán képzelték el a jövôt, nem egyformán vélekedtek az eseményekrôl, de mindketten a magyarság szabadságáért, jövôjéért küzdöttek. Kiemelte: ma is ilyen jövôbe nézô, nem a múltba kapaszkodó, azt visszasíró emberekre, közösségekre van szükség. Reményét fejezte ki, hogy egy év múlva már nem kompon, hanem hídon lehet átjönni az alig kétszáz lelkes faluba, s hogy a kerelôszentpáli hegyen épülô nagyméretû gyárban sok dellôi fog munkát találni, s Magyardellôn otthont, családot alapítani.

A koszorúzás után az ünnepi alkalom a helyi kultúrotthonban folytatódott, ahol az iskolások, fiatalok verseket, népdalokat adtak elô, ezzel is emlékezetesebbé téve a ritka alkalmat.

Március 11-én a szászrégeni 8-as számú elhelyezési központból engedély nélkül távozott két kiskorú, és nem tértek vissza. Egyikük a 16 éves Bangó János, ismertetôjelei: 150 cm magas, barna szemû, hosszúkás arcú, gesztenyebarna, rövidre vágott haja van. A másik eltûnt fiú a 12 éves Gábor Jankó. Ismertetôjelei: 130 cm magas, 35 kg-os, barna szemû, hosszúkás arcú, fekete hajú, kreol bôrû. Ruházatukról nem tudnak tájékoztatást adni, nem elôször hagyják el az elhelyezési központot.

Március 9-én marosvásárhelyi otthonából eltûnt a 65 éves Lukács Lenke. Ismertetôjelei: 150 cm magas, 60 kg-os, fehér bôrû, kék szemû, kerek arcú, ôszülô rövid haja van, különösebb ismertetôjele a májmûtét helye. Ruházata: sötétkék színû viharkabát, fekete nadrág. Nála volt a személyazonossági igazolványa.

Aki bármilyen információval tud szolgálni, értesítse a rendôrséget a 202-400-as, 202-467-es telefonszámokon, vagy a 112-es ügyfélszolgálatot, illetve a legközelebbi rendôrôrsöt.

A marosvásárhelyi Rhododendron környezetvédô szervezet tiltakozott, amiért a Marosvásárhely melletti meggyesfalvi erdôben – állításuk szerint – több hektáron kivágták a fákat. A szervezet ennek kapcsán azt kéri, hogy értékeljék át az erdészeti üzemtervet és vonják felelôsségre a vétkeseket.

Szakács László ökológus, a Rhododendron alelnöke által aláírt közleményben megjegyzi, tudomása szerint az erdôgazdasági üzemtervnek megfelelôen 6,6 hektár területet jelöltek ki tarvágásra, a kitermelési engedéllyel rendelkezô cégnek azonban nem volt környezetvédelmi jóváhagyása. Ugyanakkor a környezetvédelmi szervezet kéri a favágások leállítását nyilvános vita szervezéséig. A panasszal a Megyei Erdôgazdálkodási Igazgatósághoz fordultunk. Herlea Vasile Tudor, a marosvásárhelyi erdôkerület vezetôje lapunknak elmondta, a városnak 800 ha erdeje van. Az erdôt a polgármesteri hivatallal megkötött szerzôdés értelmében az erdôgazdálkodási igazgatóság gondozza a brassói erdészeti kutatóintézet által kidolgozott erdôgazdasági üzemterv alapján. A szakember kifejtette, a lombhullató fák mintegy 100 év alatt érik el a feldolgozás szempontjából optimális szintet, ezért kell meghatározott idôben kivágni. Az erdôgazdálkodási törvény kötelezi az erdészeti üzemterv betartását. Az erdész elmondta: a 2004-ben kibocsátott 876-os számú kormányrendelet alapján a favágási jogot versenytárgyaláson a görgényszentimrei Viomar Kft. nyerte el, erre idén január 15-én, illetve február 1-jén megkapta a kitermelési engedélyt. Az üzemtervben valóban 6,6 hektár kitermelése szerepel, azonban két parcellában 0,8, illetve 0,7 hektárt vágtak ki úgy, hogy a sávok elején meghagytak egy sor fát, amolyan zöld függönyként. Összesen 1598 köbmétert termeltek ki. A rönköket a cég értékesíti, de az összeget a helyi költségvetésbe utalták át, hiszen a fa a város tulajdona volt.

A környezetvédelmi ôrség a fakitermelést jogosnak ítélte. A cégnek azonban valóban nem volt környezetvédelmi engedélye, amit, tekintettel arra, hogy nagyobb környezeti hatást okoztak, ki kellett volna váltaniuk. A mulasztás miatt a környezetvédelmi rendôrség megrovásban részesítette a céget. A két parcellát a Viomar Kft. még március másodikán újra az erdôgazdálkodási igazgatóság gondozására bízta, amelyet az erdôrendezési tervnek megfelelôen újra beültetnek facsemetékkel.

Figyelmeztetô levelet intéz Romániához az Európai Bizottság a diszkriminatívnak tartott regisztrációs adó ügyében – jelentette be hétfôn Brüsszelben Kovács László adó- és vámügyi biztos.

Az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testülete jelezte már, hogy nem tartja elfogadhatónak ezt az adóformát (amelyet a bizottság javaslata szerint EU-szerte beolvasztanának és beépítenének az éves üzemben tartási adóba), mert eltérô tételt alkalmaz a külföldrôl behozott és a helyi értékesítésû jármûvekre. Kovács László most megismételte, hogy a román kormány "nem hagyhatja meg" jelenlegi formájában a regisztrációs adót.

Az elsô alkalommal megrendezett uniós adófórum elôtt tartott sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva a magyar biztos bejelentette, hogy a figyelmeztetô levelet napokon belül elküldik Romániába. Ha a válasz – amelynek egy hónapon belül meg kell érkeznie – nem lesz elfogadható a bizottság számára, a testület újabb figyelmeztetésben részesíti (úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldve) Bukarestet, és ha a szabályozáson annak hatására sem változtatnak, a bizottság az Európai Bíróság elé viszi az ügyet.

A regisztrációs adó miatt egyébként már több EU-tagállam ellen indított bírósági eljárást a bizottság, Magyarországot tavaly el is marasztalták emiatt. Megkereste már a bíróságot Brüsszel Lengyelország, Ciprus, Málta, Dánia, Finnország és Görögország rendszere miatt is. A 27 EU-tagállam közül jelenleg kilencben nem alkalmazzák a regisztrációs adót, tizennyolcban viszont ennek értéke néhány száz euró és 16 ezer euró között váltakozik, ez a piacot jelentôsen megosztottá teszi.

Az 1962-ben 36 évesen elhunyt énekesnô- színésznô-topmodell halálát altató- túladagolás okozta. A szôke bombázó halálának körülményei azonban máig tisztázatlanok. Különbözô összeesküvés-elméletek láttak napvilágot, egyik-másik szerint John F. Kennedy elnöknek és öccsének, Robert F. Kennedynek is köze volt halálához. A hivatalos verzió szerint Marylin öngyilkos lett, barbiturátmérgezés végzett vele.

Philippe Mora, Los Angelesben élô ausztrál író és rendezô a napokban hívta fel a figyelmet egy háromoldalas FBI-aktára, amely több ezer más dokumentum mellett tavaly októberben vált hozzáférhetôvé az információ szabadságáról szóló törvény elôírásainak megfelelôen.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) feljegyzése szerint Robert F. Kennedy akkori igazságügy-miniszter – bátyja mellett neki is viszonya volt a színésznôvel – hallgatólagosan jóváhagyott egy olyan tervet, hogy az újból öngyilkosságot megkísérlô Monroe életét ne mentsék meg, sôt, még "segítsék is elô" az öngyilkossági kísérletet.

S bár az 1964-bôl származó FBI-akta forrása ismeretlen volt, tartalma elég fontosnak tûnt, hiszen a nyomozó iroda akkori öt vezetô tisztje, köztük J. Edgar Hoover FBI-elnök jobb keze, Clyde Tolson folytatott vizsgálatot az ügyben. Az ismeretlen informátor azt állította, tervet szôttek arra, hogy Monroe öngyilkosságot hajtson végre és hogy az bizonyosan sikerüljön is.

Az értesülést kivizsgáló FBI jelentése szerint a színésznô pszichiátere – aki már hosszabb ideje kezelte Marylint, le akarta szoktatni a nyugtatószerek szedésérôl – az öngyilkosságot megelôzô kezelésen szokatlanul nagy adag, 60 tabletta Seconal altatót adott páciensének.

Marylin házvezetônôje a halál elôtti napon a színésznô éjjeli szekrényére helyezte a gyógyszeres dobozt. Várható volt, hogy a bizonytalan lelki állapotú színésznô – aki korábban már többször eljátszotta, hogy véget vet életének, így próbálván együttérzést és rokonszenvet ébreszteni maga iránt környezetében – nem tud ellenállni a kísértésnek és újból öngyilkosságot kísérel meg. Az FBI megállapítása szerint a házvezetônô, továbbá Marylin személyi titkára és sajtóügynöke együttmûködtek abban, hogy kísértésbe vigyék a színésznôt.

Marylin azonban nem akarta eltaszítani az életet. A tabletták beszedése után felhívta orvosát, arra számított, hogy mint korábban, megint segítségére sietnek, kimossák a gyomrát és megmentik. A doktor azt az üzenetet hagyta neki, hogy levegôzzön egyet, amíg megérkezik. Nem érkezett meg azonban, csak miután bebizonyosodott, hogy meghalt.

Az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöksége elutasítja Tôkés András azon gyanúsító vádjait, melyek a Népújság 2007. március 19-i számában jelentek meg. Tôkés András bizonyítékok hiányában elferdített információkat tár az olvasók elé, ami ma már megengedhetetlen lenne az európai szellemû közéletben.

Az igazság az, hogy az RMDSZ Maros megyei szervezete 53.466 aláírást gyûjtött a szövetség támogatására! Továbbá az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a szövetség több száz önkéntest, helyi szervezeti tisztségviselôt, önkormányzati képviselôket és vezetôket tudott kényszer nélkül az aláírás- gyûjtési akciójában mozgósítani. Az igazság az, hogy Maros megye magyar lakosságának a zöme aláírásával támogatja és fenntartja az RMDSZ érdekképviseleti politikai tevékenységét!

Ezért elsôsorban köszönetet mondunk támogatóinknak, és bízunk abban, hogy eleget tudunk tenni azoknak az elvárásoknak, amelyekre ezek az aláírások is köteleznek minket! Sajnáljuk, hogy vannak olyan politikai tényezôk, akik semmibe veszik a Maros megyei RMDSZ-támogatók nagy táborát, illetve alábecsülik politikai döntéseiket/véleményüket!

Az 53.466 Maros megyei RMDSZ-támogató aláírás felhatalmaz minket arra, hogy igenis tegyünk azért, hogy az erdélyi magyarságnak legyen képviselete az Európai Parlamentben! E nagyszámú aláírás arra kötelez, hogy ne áldozzuk fel annak lehetôségét, hogy jelen legyünk ott, ahol rólunk is hoznak döntéseket! Sôt, arra is kötelez, hogy olyanokat küldjünk képviseletünkben az európai intézményekbe, akik haladó európai szellemben és szakmailag felkészülten meg tudják állni helyüket az európai közélet porondján!

Megköszönjük a Maros megyei magyarságnak eddigi támogatását, s arra biztatunk minden magyar embert, hogy bízzanak választott politikusaikban, és ne adjanak hitelt a valótlan vagy elferdített híreszteléseknek!

Az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöksége

Kommentár

A héten a tizenharmadik alkalommal kerül sor a Pro Európa Liga által meghonosított, tolerancia hetének nevezett rendezvénysorozatra. A periódus, természetesen, kötôdik az 1990 márciusi marosvásárhelyi eseményekhez, amikor a sok évtizedes toleranciának hitt csend után elemi erôvel robbant ki az intolerancia. Így aztán rutinosan, minden évben megrendezik különbözô hagyományos vagy kevésbé hagyományos tematikával az épp elôszedhetô elôadókkal. Tegyem hozzá, rendre úgy zajlik, hogy csupa olyanok vesznek részt, akikben túlcsordul a tolerancia.

A szervezôk láthatóan nem zavartatják magukat attól, hogy egyébiránt dicséretet érdemlô igyekezetüknek gyakorlati haszna minimális. Így aztán e sorok most arról szólnak, hogy valami nem stimmel a tolerancia körül. Hogy aktuális példával illusztráljuk ezt, mást sem kell tennünk, mint emlékeztetni a kormányzó DA Szövetség (Igazság és Igazságosság!) oszlopos tagja, Emil Boc (demokrata!) pártelnök Sólyom László magyar államfô kolozsvári látogatása idején tett kijelentésére, miszerint azért nincsenek Kolozsváron kétnyelvû feliratok, mert a magyar lakosság számaránya 20% alatt van, így aztán nem felel meg a törvényes elôírásoknak. És ha mégis kitenné – a tolerancia csimborasszója! – törvényt sértene és zavargásokhoz vezetne.

Mondhatnánk, hogy ez a 2007 elsô negyedévében, Románia európai uniós csatlakozása után elhangzott legagyalágyultabb mondat. Ám, sajnos, ez a demokratát mímelô figura pontos képet fest arról, hogy az európai uniós tag Romániában hogyan is állunk a toleranciával. Boc annyit sem tud, hogy az igazi toleranciának része a nagyvonalúság. Csak az ô kockafejében létezhet kiszázalékolt tolerancia.

Így, a héten kezdôdô tolerancia hetében nem árt nem megfeledkezni arról, hogy az etnikai vagy más tolerancia nem tévesztendô össze a csendes egymás mellett éléssel. Ez utóbbi azt jelenti, hogy nem kapnak hajba románok és magyarok nap mint nap (csak olykor-olykor), de azt is jelenti, hogy a többségiek többségének az agyában minket, magyarokat még mindig tulajdonuknak tekintenek, és azt hiszik, az a jó nekünk, és annyi, amit és amennyit ôk kegyesen jónak látnak. (Lásd Emil Boc "felvilágosult" demokrata nézeteit!)

Tehát többé-kevésbé csendesen eléldegélünk egymás mellett, s éljük a mindennapok "enyhe" intoleranciáját a kétnyelvû feliratok, a tankönyvek ügyében, a kisebbségi törvény szemérmetlen parlamenti kezelésében, de boltokban, hivatalokban, ahol agymosott hivatalnokok akkor sem hajlandók magyarul megszólalni, ha történetesen valamikor, toleránsabb idôkben megtanulták a szomszédság nyelvét. Megéljük, átéljük ezeket, "ahogy lehet", és próbálunk azon mozdítani, amin lehet.

A politikusi megnyilatkozásokon nem csodálkozunk, hiszen ôk szavazatfüggôk, s mifelénk az is a tolerancia fokának egyik mutatója, hogy csak kényszer hatására hajlandók a kisebbségi jogok tiszteletben tartására. Bocnak és a hasonszôrûeknek nyilván fontosabb a románok szavazata, mint a magyarok tisztelete. Még szomorúbb azonban, hogy a román értelmiség képtelen a toleranciára. Intoleranciájuk – leszámítva egy-két elvétett esetet és néhány eszement lapszerkesztôt, akik nap mint nap készek ránk vicsorogni – a közömbösségükben nyilvánul meg, lapítanak, mert nem mernek állást foglalni. Ennek érdekes bizonyítékára bukkantunk épp a minap az egyik központi lap jegyzetírójánál, aki (minô felismerés!) azt adja tudtunkra, hogy "Romániában az argentin irodalmat sokkal jobban ismerik, mint a magyart. A román és magyar írók sokkal kevésbé ismerik egymást, mintha több ezer kilométerre laknának egymástól." Íme, a tolerancia-intolerancia milyen képtelen helyzeteket teremt.

Ami minket illet, tolerancia dolgában nyilván nem vagyunk szeplôtlenek, ámde azt aligha mondhatják rólunk, hogy nem ismerjük a román irodalmat. Tényleges érdeklôdésbôl vagy kényszerbôl, de tájékozottabbak vagyunk például a román irodalomban, mint azok, akik ünnepi vagy kevésbé ünnepi alkalmakkor valóságos fáklyaként lobogtatják az "eredendô" román toleranciát, miközben – tegyem hozzá – évtizedek alatt sem voltak képesek legalább azoknak a nevét helyesen leírni, akiket nap mint nap vádak halmazával illetnek.

Mindezek után az következne, hogy megpróbáljam megmondani, mikor lesz itt a ma mímelt helyett igazi tolerancia. Amibe minden belefér, s a többség számára is elfogadhatóvá válik, és amitôl mi a szülôföldünkön jól érezhetjük magunkat. A választ persze nem tudom. De azért jó, hogy van hete a toleranciának…

"...A vér... a legnemesebb anyag a világon, s amikor az ember valami nagyot, kimondhatatlant akart mondani Istenének, minden idôben vérrel áldozott neki". Márai Sándor irodalmi definícióját dr. Kolumbán Pál nyugalmazott transzfúziós fôorvos választotta azon dolgozatának mottójául, amelyben a vértranszfúzió erdélyi helyzetét foglalta össze. Ennek történetét, fejlôdését 42 éven át személyesen is megélte, sôt alakította is. Amikor elképzelései hosszas munka és utánajárás nyomán a megálmodott új marosvásárhelyi vérközpont épületében (Hajdú Gábor minisztersége idején) "testet öltöttek", már nem próbálhatta ki, hogy mit jelent megváltozott körülmények között végezni azt a munkát, amelynek évtizedeken át egy barakkal megtoldott épület volt a helyszíne.

Bár diákévei és álmai városába, Kolozsvárra az évek során boldogan tért vissza, ma már tôsgyökeres vásárhelyinek vallja magát. 1953-ban Marosvásárhelyen kezdte az orvosi egyetemet, amelyet 1959-ben 10- es általánossal országos elsôként végzett el. 1957-ben intern-, 1960-ban pedig alorvosi vizsgát tett.

– Bár az orvosok elôbb-utóbb hozzászoknak, az átlagember, s különösen a férfiak irtóznak a vér látványától. Jeles diplomával hogyan, mikor, miért választotta a vértranszfúziós központot ?

– Az alorvosi vizsgát követôen az akkori körülmények között három lehetôség állt elôttem: tüdôgyógyászat, fertôzô szak vagy laboratóriumi orvos, amelyek közül az utóbbi vonzott. Amikor 1960-ban megjelentem a vértranszfúziós központnál mint új orvos, akinek a kinevezésérôl – jellemzô módon – az akkori igazgató nem is tudott, az intézmény kapusa a szemben levô egyetemi "braseriába" irányított. Az igazgató a tartományi fôorvossal és fôépítésszel éppen azt ünnepelte, hogy jóváhagyták az új vérközpont felépítését, s azzal biztatott, hogy majd abban fogok dolgozni. Éveken át két- három jóváhagyott terv is létezett a mai ifjúsági ház helyén elképzelt épületrôl, ahol akkoriban kukoricát termesztettek. A pénzt azonban az utolsó percben mindig valami másra költötték, s az új központ csak négy évtized után készült el.

Három év elteltével laboratóriumi orvosi szakvizsgát tettem, de továbblépni csak a rendszerváltás után nyílt lehetôségem.

– Említette, hogy a transzfú-ziológia az orvostudomány viszonylag új ága. Melyek voltak az elôzményei?

– Az idôk során megfigyelték, hogy amikor az ember vagy az állat elveszti a vérét, meghal. Logikus volt a gondolat, hogy pótolni kell. Kezdetben próbálkoztak állatvér átömlesztésével, ami tragikusan végzôdött, mivel az ember szervezete kilöki az állati sejteket. Erdélyben a kolozsvári Klempa kísérletezett (1874-ben) a bárányvér emberbe történô átömlesztésével. Késôbb Nagyszebenben, Kolozsváron és a marosvásárhelyi Czakó-szanatóriumban végeztek most már emberi vérrel direkt transzfúziót, nagyon súlyos esetekben heroikus eljárásként. Az emberbôl emberbe való vérátömlesztés idônként meglepôen jó eredményt, máskor katasztrófát okozott. A titok akkor tisztázódott, amikor 1903-ban Karl Landsteiner felfedezte a vércsoportokat, amiért 1930-ban kapott orvosi Nobel-díjat, majd 1940-ben A.S. Wienerrel együtt az Rh-faktort is kimutatták. A komolyabb vérfelhasználás a II. világháború idején kezdôdött, amikor megismerték a transzfúzió elônyeit és következményeit. A Szovjetunióban hozták létre elôször az egész országra kiterjedô vérközpontok hálózatát, s ennek mintájára 1949-ben Bukarestben is létrejött a Hematológiai Központ. Irányításával minden tartományi székhelyen és néhány nagyobb városban is vérgyûjtô és vértároló állomásokat létesítettek. A marosvásárhelyi központ vezetôje kezdetben dr. Birek László majd dr. Hadnagy Csaba, dr. Kiss György és dr. Izsák Béla volt. Amit kitûnô szervezôként Izsák doktor megvalósított, az az alapja a ma folyó munkának is. 1986-ban rám bízták az egység vezetését, 1991-ben tettem fôorvosi vizsgát, majd 1992-tôl az idôközben önállósodott megyei központot igazgatóként irányítottam 2002-es nyugdíjazásomig.

– A vérközpont az évek során gyakran cserélt gazdát. Mi volt az elônye és hátránya e változásoknak?

– Kezdetben Bukaresthez tartoztunk, s az országos hálózat megszervezése hatalmas lépést jelentett, lehetôvé téve az akkor legkorszerûbb módszerek alkalmazását. Késôbb a transzfúzióhoz nem sokat értô, sôt, minket nemegyszer rosszindulattal kezelô megyei igazgatóságok fennhatósága alá kerültünk. A rendszerváltást követôen egy neves orvosdinasztia Párizsból hazatért tagja indította el a romániai transzfúziológia reformját. Ennek keretében tértünk rá a mûanyag zsákok alkalmazására, amelyekbe 250, késôbb 400 ml vért vettünk, bevezettük a fejlett virológiai ELISA és a modern immunhematológiai (fenotipizálás, ellenanyagszûrés) vizsgálatokat és elkezdtük a számítógépek alkalmazását. Szervezési szempontból az újjáalakított Országos Vértranszfúziós Intézet hatáskörébe kerültünk. Az ország területét nyolc régióra osztották fel, s a regionális központok egyike Marosvásárhely volt.

– Hogyan alakult a véradók száma, helyzete, miként változott a véradás honorálása?

– Kezdetben a véradást nálunk is fizették. A ’60-as években tértünk át a térítésmentes véradásra, de nem meggyôzô munka révén, hanem az orvosok kényszerítésével. Minden egészségügyi intézménynek meghatározott véradási terve volt, amelyet teljesíteni kellett, egyébként az orvost büntették.

– Ami a véradáshoz való hozzáállás mélypontjához vezetett...

– A térítéses és az ingyenes véradás párhuzamosan 1989-ig mûködött. A kényszer megszûnése után nem született olyan kielégítô megoldás, ami fogékonnyá tette volna az embereket a véradás nemes eszméje iránt. A tevékenységet a Vöröskereszt Szervezet csak az elvi kijelentések szintjén karolta fel. Bár a véradás jót tesz az egészséges szervezetnek, s a kisebb vérlebocsátás a védekezô funkciók mozgósításával erôsíti azt, az emberbaráti meggondolásból történô önkéntes véradás nagyon ritka. Ezért, ha valakinek vérre van szüksége, a családtagjait, rokonait, ismerôseit, munkatársait szokták mozgósítani.

Bár a nemzetközi normák szerint a véradásnak önkéntesnek, anonimnak és térítésmentesnek kell lennie, a rendszeres véradók a lakosság elszegényedett rétegébôl kerülnek ki, akik elsôsorban az élelmiszer-utalványért adnak vért. A véradó szállítási kedvezményre is jogosult, az egészségügyi ellátásban és üdültetésben biztosított elônyök viszont jobbára csak papíron léteznek. Nyugat- Európában más a helyzet. Ott nem a legszegényebbek, s nem is a milliomosok, hanem a középosztály, annak is inkább az alsó rétege vállalkozik az önkéntes véradásra.

– Hogyan történt a véradók szûrése?

– A kivizsgálás kétirányú kell legyen. Egyrészt az a célunk, hogy védjük a véradó egészségét, tehát ne ártsunk neki. Ezért mérjük meg többek között a vérnyomását, a hemoglobin- és vércukorszintjét, végzünk el egy rövid klinikai vizsgálatot. Másrészt óvnunk kell a vért kapó beteget is bizonyos mellékhatásoktól, immunreakcióktól vagy fertôzések átvitelétôl. A részletes immunhematológiai vizsgálat valamint a HIV-, hepatitis és szifilisz- fertôzés kizárása utólag a levett vérbôl történik.

– A HIV-fertôzés szûrését említette. Nem volt túl késô, amikor nálunk bevezették?

– Bár tôlünk nyugatabbra már jó ideje megvizsgálták a levett vért, Romániában úgy képzelték, hogy a lezárt határokon át az AIDS sem fog az országba begyûrûzni, ezért egy kétéves rés keletkezett. Ennek ellenére azon kevesek közé tartoztam, aki 1989 elôtt már megpróbálták a HIV-szûrést elvégezni, persze, csak kevés véradón és primitív körülmények között. Budapestrôl személyesen hoztam a reagenseket és akkoriban a vizsgált véradók között nem találtunk egy pozitív esetet sem. Késôbb, évek múlva a több ezer donorból is mindössze öt-hat hordozót szûrtünk ki, akik külföldrôl tértek haza, illetve egyikük a fôvárosban folytatott bizonytalan életet.

– Mégis sok gyerek fertôzôdött meg Marosvásárhelyen...

– Ma már elismert, hogy ez elsôsorban a nem megfelelôen sterilizált fecskendôknek tulajdonítható, s a fertôzés azért fordult elô többségében a gyermekek körében, mivel ôket oltották gyakrabban.

A rendszerváltást követôen, ahogy említettem, nagyot fejlôdött a transzfúziológia. Késôbb azonban a reform elindítóját, Jean Gerotát félreállították, s míg a nyugati országok tovább haladtak elôre, nálunk megállt a fejlôdés.

– Ismert tény, hogy a vérrel terjeszthetô betegségek esetében van egy idôszak, amikor a fertôzést még nem lehet kimutatni.

– Két lehetôség van arra, hogy egy fertôzést kiszûrjünk, egyrészt kimutatjuk a kórokozót, másrészt a kórokozók ellen termelt antitesteket. Mindkét esetben bizonyos idô kell elteljék, amíg a kórokozók száma, illetve az antitestek szintje elér egy küszöbértéket, amikor a többé-kevésbé érzékeny laboratóriumi módszerekkel kimutathatóvá válnak. Addig egy nagyon veszedelmes idôszakról beszélhetünk, amely alatt a fertôzés még nem diagnosztizálható, de a hordozó vére már átviszi a betegséget, megfertôzi a vérkapót. Napjainkban óriási erôfeszítéseket tesznek, hogy mind érzékenyebb laboratóriumi módszereket dolgozzanak ki, s a lappangási idôt a lehetô legrövidebbre szorítsák le.

– Mi történt a levett vérrel?

– Kezdetben a vérkészlet nagy részét teljes vérként a kórházi transzfúziós pontokon keresztül használtuk fel. Késôbb azon elv alapján, hogy a betegnek csak azt a vérkomponenst adjuk, ami hiányzik neki, vörösvértest-koncentrátumot, különbözô plazmakészítményeket és ún. kriopre-cipitátumot állítottunk elô. Az autotranszfúzió, amelynek során a beteg korábban levett vérét kapja vissza egy mûtét során, ritka volt.

Az újszülöttosztállyal közösen kidolgoztuk a vércserével való kezelés módszerét, amikor párhuzamosan vérlebocsátás és vértranszfúzió révén kicseréljük a beteg vérének legnagyobb hányadát. Elsôsorban az újszülöttkori hemolitikus betegség gyógyítására alkalmazzák, de nemcsak!

Legnagyobb élményem egy ilyen vércsere marad, amit egy 14 éves gyereken végeztünk. Egy téli este szólt a telefon, hogy a sürgôsségi kórházba (a jelenlegi ortopédiai klinika helyén volt) behoztak egy beteget szénmonoxid-mérgezéssel, öntudatlan állapotban. Vettünk egy kis vért tôle, majd fokozatosan friss vért adtunk, és így folytattuk egészen addig, amíg még a mûtôasztalon fekve el tudta mesélni, hogy mi történt vele.

– A vértranszfúzió mindig egyértelmû eredménnyel járt ?

– Mint minden orvosi beavatkozásnak, ennek is számos mellékhatása lehet, amit igyekszünk elkerülni, de nem mindig sikerül, és itt említeném meg a vérátömlesztésnek egy furcsa "hátulütôjét". Ha meghal egy beteg, aki a kezelés során vért is kapott, a gondolat, hogy a vér a hibás, szinte mindenkiben felmerül. Éppen ezért, minden vértermék-átömlesztés után 24-48 órán át megôriztünk egy kis mennyiséget, hogy adott esetben elvégezhessük a szükséges ellenôrzéseket.

– A marosvásárhelyi vértranszfúziós központ rendszeresen nyilván tartotta és vérkészítményekkel segítette a vérzékeny hemofíliás betegeket. Mi lett ezzel a gondozórendszerrel?

– Elkeserítônek tartom, hogy a hemofíliát az utóbbi években elhanyagolják, miközben más országokban a betegek normális életet élnek, akár sportolhatnak is. 1976-tól kezdôdôen a vértranszfúziós központban egy hemofíliás gondozót mûködtettünk, ahol adott idôszakban több mint 50 beteget is elláttunk. Ez az új központban teljesen megszûnt, a gyerekek a gyerekhálózathoz, a felnôttek a felnôtthálózathoz kerültek. Hogy mindez hogyan mûködik, nem tudom, de megdöbbentô, hogy a hidegvölgyi kisfiút, akirôl nemrégiben a Népújság írt, imádsággal gyógyítják. A gyógyszerrel, amire szüksége van, akkoriban itt is kezeltük a súlyos betegeket. Három megyébôl, köztük még Szebenbôl is jártak hozzánk a hemofíliások, s néha felhívnak ma is. Nem teljes vért, hanem olyan koncentrátumokat biztosítottunk számukra, amikre a betegség alapján szükségük volt. Ezt részben mi készítettük, de sikerült külföldrôl olyan nagy hatású készítményeket beszereznünk, amit nálunk mind a mai napig nem tudnak elôállítani. Egyébként, mint már szó esett róla, a fejlett országokban a vérzékeny betegeknek alvadási faktorokat, vérlemezke-koncentrátumot, azaz 90-100 százalékban feldolgozott készítményeket biztosítanak. Sôt, vannak olyan alvadási faktorok, amelyeket génmanipulációs módszerrel mesterségesen is elô tudnak állítani. Vért azonban nem.

S ma, amikor egyre bonyolultabb mûtéteket végeznek, s egyre gyakoribbak a súlyos vérveszteséggel járó balesetek, mind több beteg szorul vérre vagy valamilyen vérkészítményre. Ezt azonban csak akkor lehet biztosítani, ha mások szervezetük e fontos részét donorként felajánlják. Hogy mindez a legkorszerûbb körülmények között és zökkenômentesen történjen, nem a kicsinyes vitákra, hanem megnyugtató anyagi támogatásra lenne szükség, a pénz ugyanis nem csak a vérontásnak, hanem a békés véradásnak is nélkülözhetetlen feltétele."

Az infrastruktúra elmaradottságában és a nehéz szociális helyzetben látja a hét faluból álló község legnagyobb gondjait Mircea Teodor Pop polgármester. Mint elmondja, 800 szociális segélybôl élô családot tartanak nyilván az önkormányzatnál, ami jelentôs teher a község kasszájának. A segélyezettek közmunkájával egy hete a polgármesteri hivatal tavaszi nagytakarításba is kezdett a községben.

Próbáltak vállalkozókat vonzani, fôleg a községközpontba, de eddig nem jártak sok sikerrel. Hamarosan viszont lesz jelentôs mértékû munkalehetôség a környéken, ha nem is helyi kezdeményezésre. Szászbonyha határán a tervek szerint áthalad a Bechtel cég által építendô észak-erdélyi autósztráda, és az önkormányzat már kapott jelzéseket arra vonatkozóan, hogy az építtetô munkapontot is tervez nyitni a községközpontban. Arról is tudnak, hogy a Bechtel nemrégiben megtartott marosvásárhelyi állásbörzéjén számos helybeli már érdeklôdött, ha pedig beindul az építkezés, az még többeknek jelent lehetôséget.

A sztráda nem csak az építéséhez szükséges munkaerô lekötésével jelenthet fejlôdési lehetôséget a községnek, hanem vállalkozók szemében is vonzóbbá teheti az ide tartozó hét települést a polgármester szerint. Ehhez viszont az infrastruktúra nem elég jó, a községi utakon még sok a javítanivaló, a telefonszolgáltatás minôségén is javítania kellene az érintett szolgáltatóknak, és be kellene vezetni a földgázt mindegyik faluba. Dányánban, Gógánon, Kundon és Jövedicsen nincs gáz, és a lakosság nem is tart igényt rá, mert fûtési lehetôségnek túl drága. Viszont a polgármester szerint nem lehet arra számítani, hogy vállalkozók telepedjenek meg a községben, ha azoknak nem tudnak megfelelô szolgáltatásokat biztosítani. A községházán jövô hónapra készül el a község fejlesztési stratégiája, amit a helyi tanács elé tárnak elfogadásra, majd pályázati alapok megszerzésére igyekeznek használni, hogy fôleg az infrastruktúra fejlesztésére próbáljanak pénzt szerezni vele – fejtette ki a polgármester.

Ottjártunkkor lázas munka folyt a bonyhai mûvelôdési házban, melyet tavaly javíttatott fel a polgármesteri hivatal. Az egykori marosvásárhelyi Unirea moziból kapott székeket szabták hozzá új helyükhöz, mert ezekkel szerelték fel a leendô bonyhai kulturális központot, ahol a napokban néptáncfesztivált szerveznek. Az önkormányzat tervei szerint a feljavított épületet kibôvítik, könyvtárat és internetszalont is létrehoznak benne, hogy vonzóbbá tegyék a fiatalok számára. Az átalakítást várhatóan két-három éven belül fejezik be.

Bár a borairól joggal híres Küküllômentén fekszik, Szászbonyhán alig vannak borosgazdák. A három megyén átvezetô Bor útja nevet viselô turisztikai célzatú pályázat keretében a község határán levô megyei utat is fel fogják újítani. Az idevágó régiós pályázat kivitelezése a versenytárgyalásokkal kapcsolatos integrációs minisztériumi huzavona miatt egyelôre késik, az önkormányzatnál azt remélik, ha megvalósul, az távlatilag javára válhat a községnek, ha turistákat fog vonzani a térségbe. A közelmúltban egy francia vállalkozóval álltak tárgyalásban, aki szôlôst akart ültetni és borpincét is tervezett nyitni Bonyhán, és bár telket is vásárolt vállalkozásához, azt végül mégsem indította be. A polgármester szerint ha lesz egyszer borút, talán ebbe a kezdeményezésbe is visszatérhet az élet, vagy netán új, ebben az üzletágban érdekelt vállalkozó is feltûnhet. Mert hogy a küküllômenti bortermelésben mégiscsak van fantázia, arról az is tanúskodik, hogy a községtôl nem messze esô csergedi domboldalban olasz tulajdonú szôlôültetvény van, melyet a jelek szerint éppen bôvítenek.

Iulia Suteu, a bonyhai általános iskola igazgatónôje arról a kezdeményezésrôl tájékoztat, miszerint idén elsô alkalommal szerveznek iskolanapokat és ennek keretében néptánctalálkozót a községben.

A különbözô etnikumok népi hagyományainak az ápolása és felelevenítése a célja annak a néptáncfesztiválnak, amelyet a hét végére szervez a bonyhai általános iskola és a helyi polgármesteri hivatal. A március 25-én tartandó rendezvényen a megye nyolc településérôl érkezô tánccsoportok néptáncaival, népviseleteivel és népszokásaival ismerkedhetnek meg az érdeklôdôk. A találkozóra Ludasról, Radnótról, Marosvásárhelyrôl, Szászszôlôsrôl, Fehéregyházáról, Görgényszentimrérôl várnak elôadókat, valamint színpadra lépnek a bonyhai magyar, román és roma néptánccsoportok is. Balogh Imrétôl, az iskola aligazgatójától megtudtuk, hogy a községbeli táncegyüttesek a továbbiakban is szeretnének részt venni különféle fesztiválokon, ehhez pedig szükség van jellegzetes népviseletekre. Emiatt folyamatban van egy pályázat készítése, amely révén hagyományos magyar, román és roma öltözékeket szereznének be.

A március 23–25-én elsô ízben sorra kerülô iskolanapoknak ugyan a néptáncfesztivál a fénypontja, de emellett igen érdekes mûsorral készültek a helyi óvoda, iskola diákjai és pedagógusai. Az elsô napon a legkisebbeké a fôszerep, hisz az iskolalátogatást követôen a helybéli óvodások szerepelnek, ez után pedig sportvetélkedôre kerül sor. A huszonnegyedikei program témája: "Egykori és jelenlegi tanárok", amelyre az iskola egykori pedagógusait is meghívták. A találkozót az általános iskolás diákok mûvészi mûsora követi. A harmadik napon a helyi kultúrotthonban kerül sor a néptáncfesztiválra, amely szervezésébe a Hagyományos Kultúra Megôrzéséért Felelôs Megyei Központ is besegített.

Menyhárt Borbála

"Egyetemre szeretnék menni… autószerelô szeretnék lenni…mindenképpen városon lakni és ott dolgozni vagy… itt a faluban is el tudnám képzelni az életem" – nagyjából így körvonalazódik a jövôkép a Bonyha községben élô nyolcadikos gyerekek elképzelésében. A községközpont iskolájában több végzôs diákkal beszélgettünk, akik pár hónap múlva igen jelentôs döntés elé kerülnek: a faluban maradni és munkába állni, vagy elmenni a "nagyvilágba", tovább tanulni és harcolni sikerért, elégtételért, jobb megélhetésért. Vajon mit választanak?

"Mind a városi, mind a falusi életnek megvan a maga szépsége" – fogalmaz találóan a bonyhai Kis Tibor Antal. A nyolcadik osztály elvégzése után "Marosvásárhelyen szeretnék továbbtanulni autómechanika szakon, majd szerelôként vagy gépkocsivezetôként dolgoznék, de mindenképpen városon, mivel ott lehetôségem volna más embereket, új helyeket megismerni és fôleg, mert ott sokkal jobb a megélhetés, több a munkahely". Érdekes módon, egyik gyerek sem akarja abbahagyni tanulmányait, álmaik, céljaik vannak. Mindenki vonzóbbnak találja ugyan a városi életet, de kérdésemre bevallják, azért otthon, szülôfalujukban is el tudnák képzelni az életüket. Vas Csaba és Székely Attila hasonló terveket szônek, mindketten matematikatanárok szeretnének lenni: "Dicsôszentmártonba mennék matematika-informatika szakra, majd egyetemre. Jobb volna városon dolgozni, de ha ez nem sikerül, akkor itthon keresnék megélhetési lehetôséget, tanárként – teszi hozzá Attila. "A kolozsvári Református Kollégiumban szeretnék továbbtanulni" – árulja el a gógáni Tóth Márta. Kérdésemre, hogy a lelkészi hivatás érdekli- e, elmondja: "Vallás- vagy angoltanárnô lennék, inkább városon állnék majd munkába, el tudnám képzelni, hogy majd egyetem után Kolozsváron dolgozzam".

Keszeg Brigitta már most kedveli a francia nyelvet, tud is egy keveset, így a dicsôszentmártoni elméleti líceum francia osztályában tanulna tovább. Álma, hogy egyetemre menjen, de gyerekek között, óvónôként is elképzeli a jövôjét. Vonzza a nagyvárosi élet, de szívesen leélné az életét a jelenlegi környezetben is. A dicsôszentmártoni elméleti líceumba készül Szakács Emôke is, aki asszisztensnônek szeretne tanulni. Egyetemen nem gondolkodik, középiskola után azonnal munkába állna. Ha nem sikerül a nyári vizsgája, akkor szakiskolába iratkozik. Ô az egyedüli, aki csakis a falujában képzeli el a jövôjét. A közös beszélgetésbôl kiderül, habár mindig óriási az ismeretlen varázsa, valójában mindannyian tudják: "Városon valóban több a munkalehetôség, de biztos nehezebb is. A városiak azt mondják, vidéken könnyebb" – állítják. Balogh Imre, a bonyhai iskola aligazgatója hozzáteszi, szerinte a jelen lévô hat diáknak jó esélye van, hogy sikeresen szerepeljen a kisérettségin, amely az elsô kötelezô lépés ahhoz, hogy ezek a gyerekek elinduljanak álmaik útján.

(m)

A polgármesteri hivatal a szociális munkásokkal tavaszi nagytakarítást végez, azt tervezik, hogy a húsvéti ünnepekig a községhez tartozó mind a hét falut kitakarítják. Mi a véleménye a kezdeményezésrôl illetve az eddig elvégzett munka minôségérôl?

Bleahu Vasile gazda: – Az ötlet nagyon jó, és amit eddig elvégeztek, az megfelelô is volt, elég szépen kipucolták a sáncokat és el is vitték az összegyûlt szemetet. Szerintem a tisztaságot hosszabb távon is meg kéne tudni tartani, nem ártana, ha erre egy állandó felelôst is kinevezne a polgármesteri hivatal. A falu utcáin a legelôre járó állatok is végigmennek naponta kétszer, szóval, ha tisztán akarjuk tartani a portánkat, akkor nekünk is rendszeresen takarítanunk kell.

Moldovan Ioan nyugdíjas: – Ez egy jó kezdeményezés volt, és ami munkát az utcánkban elvégeztek, abban nem volt amit kifogásolni, rendesen dolgoztak. Nem is elôször használják nagytakarításra a szociális munkásokat, már tavaly is volt egy hasonló akció. És ami azt illeti, tavaly az utcai fák törzsét is lemeszelték, idén erre egyelôre nem gondoltak, talán késôbbre hagyták.

Demeter Imre gazda: – Jó dolog, hogy takaríttatnak a szociális segélyesekkel, ha már a pénzt kapják, valamit csináljanak is érte. Dolgoznak is, de csak úgy, hogy marad még utánuk tennivaló. A tavaszi nagytakarítás mellett rendszerint a piac után is ôk szoktak takarítani a piactéren. A szemetet, amit összegyûjtenek, két gödörbe viszik ki a határba, azokat szintén a polgármesteri hivatal jelölte ki.

Moldovan Elisabeta nyugdíjas: – Jó ötlet a hivataltól az ilyen tavaszi nagytakarítás, s ha a húsvéti ünnepekre be is fejeznék, ahogy hallottam, hogy tervezik, az ünnepre szebb lesz a környezetünk. Persze, ennyi még nem elég, ha azt akarjuk, hogy a tisztaság tartós is legyen, nekünk is hozzá kell ehhez járulnunk rendszeres takarítással a portánk elôtt.

Dregics Irén háztartásbeli: – Rendetlenek és piszkosak voltak a sáncok, utcák. Szerencsére most már jól látszanak a nagytakarítás eredményei. Szerintem nagyon hasznos a tisztogatás, mert szebb lesz a környezet, és a tisztaság jó az egészségnek.

Mennyi a munkaidô idôtartama?

A munkaidô idôtartamát a munkaidô-szervezés egyes szempontjairól szóló (2003/88/EK) irányelv szabályozza. Az irányelv rögzíti, hogy a tagállamoknak meg kell tenniük a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az átlagos munkaidô bármely hétnapos idôszak során – a túlórát is beleértve — a 48 órát ne haladja meg. Azonban a "tipikus" munkaidô 40 óra. Az irányelv hatálya a napi pihenôidôre, a heti pihenônapra, az éves szabadság minimális, valamint a heti munkaidô maximális idôtartamára, az éjszakai munkavégzésre, a váltott mûszakban történô munkavégzésre és a munkarendek bizonyos szempontjaira terjed ki. Van azonban lehetôség a munkaidô meghosszabbítására, ha az nem veszélyezteti a munkavállalók egészségét és biztonságát. Erre azonban senkit sem lehet kötelezni, illetve nem lehet büntetni vagy elbocsátani a munkaidô meghosszabbításának elutasítása esetén.

Hol találhatók konkrét állásajánlatok az EU-tagországokban?

Jó tudni, hogy az Európai Unió az EURES elnevezésû állásközvetítô szolgálattal segíti az európai munkavállalók álláskeresését. Az EURES adatbázis nem egy európai szinten mûködtetett rendszer, hanem a nemzeti adatbázishoz való hozzáférhetôséget teszi lehetôvé. Az ingyenesen elérhetô adatbázis mind a munkavállalók, mind a munkaadók részére tartalmaz hasznos információkat, és két részre bontható: az egyik a megüresedett álláshelyeket tárolja, a másik az EU államok hatályos munkajogi, adójogi, társadalombiztosítási, szociális szabályokat mutatja be. Az EURES honlapon önéletrajz-adatbázis is mûködik, ahová mindenki ingyenesen feltöltheti az önéletrajzát, és amely révén a munkaadók felvehetik a kapcsolatot a potenciális jelöltekkel. Bôvebb információk az EURES munkaközvetítô hálózatról következô honlapon: http://ec.europa.eu/eures.

A nyugdíjasok letelepedhetnek-e az Unió többi tagországában?

A nyugdíjasok az Unió bármely tagállamába szabadon be- vagy kiutazhatnak, ott tartózkodhatnak, továbbá — amennyiben megélhetésükhöz szükséges rendszeres jövedelemmel és teljes körû betegbiztosítással rendelkeznek — ott lakhatnak, és le is telepedhetnek. Ez a jog a hazai állampolgárokat is megilleti, hiszen az átmeneti szabályozás csak a munkavállalásra vonatkozik.

Hogyan történik a nyugdíjak megállapítása, felvehetô-e a nyugdíj valamelyik más tagállamban is?

A közösségi jogszabályoknak a tagállamok nyugdíjasai számára mindenütt biztosítják a szociális védelmet. Ez vonatkozik az öregségi, rokkantsági és hozzátartozói nyugdíjakra is és azokra, akik migráns munkavállalóként szereztek nyugellátást. Az öregségi nyugdíj iránti igényt bárki, bármelyik tagállamban benyújthatja, függetlenül attól, hogy élete során hány és mely tagállamban dolgozott. Célszerû azon tagállam illetékes hatóságait megkeresni, amelyben a kérelmezô a nyugdíjkorhatárt elérte, ahol legutoljára állt alkalmazásban, illetve ahol a leghosszabb ideig dolgozott. A nyugdíjjogosultság megállapítása és a nyugdíj összegének kiszámítása az egyes tagállamokban eltöltött biztosítási és tartózkodási idôszakok alapján történik, figyelembe véve mindazon tagállamok jogszabályait, amelyek hatálya alá munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként tartozott.

Ahány országban dolgozott egy személy, annyi helyrôl igényelheti a nyugdíját. Egy évnél rövidebb munkavállalás esetén nem számolnak résznyugdíjat, mert az adminisztrációs költségek felemésztenék a nyugdíj összegét. Ilyenkor az egy évnél rövidebb szolgálati idôt beszámítják abban az országban, ahol a kérelmezô a leghosszabb ideig dolgozott.

A számítógép elôtt ülô irodai alkalmazottaknál jóval nagyobb a halált hozó vérrög kialakulásának esélye, mint a távolsági repülôjáratok utasainál – mutatták ki új-zélandi kutatók.

Kiderült, hogy a vérröggel kórházba került páciensek 34 százaléka végez ülômunkát, és csupán 1,4 százaléka utazik sokat – nyilatkozta Richard Beasley professzor, a kutatás vezetôje, Új-Zéland magántôkébôl finanszírozott orvostudományi kutatóintézetének munkatársa az AP amerikai hírügynökségnek.

A mélyvénás trombózis (DVT) esetén a láb valamely mélyen elhelyezkedô véredényében vérrög képzôdik, amely akkor válhat halálossá, ha kiszakad, és a tüdôbe jutva elzár egy eret.

Néhány éve jöttek rá, hogy a megbetegedés hosszú repülôutaknál is jelentkezhet, mivel többnyire nem lehet a lábat a gépen kinyújtani, vagy mozogni, ami csökkentené a vérrögök kialakulásának kockázatát.

"Jóval több irodai dolgozó van, mint olyan ember, aki rendszeresen nagy távolságokat utazik. A két fô veszélyeztetett csoport a számítógépekkel dolgozóké és a telefonos központok alkalmazottaié" – mondta a professzor.

Meglepetést okozott, hogy kiderült: az emberek gyakran 12-14 órát is dolgoznak naponta, s ezen idô alatt végig a székükhöz vannak "szögezve", ami hosszú távon a mélyvénás trombózis kockázatát sokszorosára növeli.

A kutatásról írt tanulmány Új- Zéland orvostudományi folyóiratában lát napvilágot áprilisban.

Olasz fülorvosok szerint az MP3-lejátszók terjedése miatt egyre többen küzdenek hallásproblémákkal, és a helyzet hamarosan sokkal rosszabbra is fordulhat.

Az európai fiatalság rákapott az iPod-ra és társaira: már 42 millió fiatal mászkál fülhallgatóval, amelyen – hogy túlharsogja az utcazajt – akár 100 decibeles hangerôvel bömböltetik a zenét, mégpedig a fülbe egyre mélyebben behatoló fülhallgatókon. Carlo Giordano, a torinói egyetemi klinika ismert fülész szakorvosa szerint ez "súlyos halláskárosodást okoz."

Olasz orvosok adatai szerint, ha a döntéshozók nem lépnek fel kellô eréllyel a probléma ellen, az MP3- lejátszók terjedése miatt "2015-re a fejlett ipari államokban egymilliárd ember szenved majd rossz hallása miatt, ami akár 60 milliárd euróval is megterhelheti az egészségügyi rendszereket."

Szigorúbb törvényekre van szükség, amelyek a munkahelyen és otthon is megkímélnek a lármától, ezek hiányában pedig könnyen elôfordulhat, hogy 2010-re minden harmadik olasz halláskárosodással fog küzdeni – figyelmeztetnek a szakorvosok, akik szerint egyébként a mobiltelefon sem tesz jót a fülnek.

Olaszországban jelenleg a lakosság 12 százalékának van problémája a hallásával, a kezelésre pedig 20 milliárd eurót (ötezer milliárd forintot) fordítanak. A tendencia növekvô, és három éven belül több halláskárosult lehet, mint idôs ember.

Közlekedésbiztonság

Lakott területen általában 50 kilométer/órában szabja meg a közúti közlekedés törvénykönyve a sebesség felsô határát, de nem zárja ki annak lehetôségét, hogy a települések bizonyos részein az útkezelôség akár 80-as tempó elérését is lehetôvé tegye. Ám minden olyan konkrét esetben, amikor a haladási sebességet 50 fölé kívánják emelni, ahhoz a forgalmi rendôrségnek is beleegyezését kell adnia. Hasonlóképpen járnak el, valahányszor fölvetôdik annak szükségessége, hogy a zsúfoltságra és más körülményekre való tekintettel az általánosan elfogadott 50 km/h alá korlátozzák a jármûvek gyorsaságát. A múlt év decemberében hatályba lépett jogszabály azonban leszögezi: gépjármûveket nem szabad táblákkal 30- asnál lassúbb közlekedésre kényszeríteni, a villamosok pedig minimum 10 kilométeres óránkénti sebességgel kell haladjanak.

Helységek között három felsô sebességhatárt kell tiszteletben tartanunk. Autópályán 130, az E jelzésû országutakon és gyorsforgalmú utakon 100, a többieken 90 kilométer óránként. Ami nyilván nem azt jelenti, hogy ajánlatos az utazás elejétôl végéig ilyen gyorsan vezetni, nehogy valakit-valakiket, akik mögöttünk jönnek, ok nélkül fönntartsunk. A hazai út- és közlekedési viszonyok ismeretében be kell látnunk, hogy a józan észre hallgatva mindig az adott felt&eac