Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 70 eurócent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 27 RNCB 0188034969090003 – euró; RO 97 RNCB 0188034969090004 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk reklam@e-nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 250 Ft/szó, 350 Ft/cm², mely magába foglalja a romániai áfát is.

Aktuális

A márciusi ifjak tizenkét pontjának utolsója uniót kívánt Erdéllyel. Bizonyos értelemben ez idéntôl valóra is vált, azonban merte-e volna valaki józan ésszel gondolni, hogy ott, ahol a tizenkét pontot papírra szülték a forradalmárok eszméi, az idei évfordulón virágillat helyett a könnygáz bûze lengi be az ünnepet?

Azt eddig is tudtuk, hogy a hatalom csábereje különösen erôs, de józan mértékkel mégis nehezen tûnt felfoghatónak, hogy annyira az, hogy engedve vonzásának, meg lehet becsteleníteni a nemzeti ünnepet, melyhez az összefogás eszméje kötôdik.

1848 azt tanította meg nekünk, hogy egymással egyet nem értô emberek tudtak egy eszméért beállni ugyanazon lobogó alá, katonai tankönyvekben máig tanított hadjáratban legyôzni a kor egyik nagy katonai erejét. Együtt érezni és harcolni, majd együtt megveretni és meghalni vagy számûzetni, mert az adott történelmi kontextusban nem volt más kiút számukra. Mi több, számos levert forradalom elûzött túlélôit tudta a magyar egység a maga oldalára állítani.

2007 pedig azt tanúsítja, hogy ennek a csodálatra méltó példának az évfordulóján az egyet nem értô emberek külön táborokban állnak, és a nemzeti ünnepen a forradalom eszméit lábbal tiporva áldoznak az anarchia oltárán. Másként nem lehet értelmezni a történteket, mert a beszédek passzusai hasonlítanak a régiekre, a körülmények viszont merôben mások.

1848-ban egy világrend elévülését jelezte a forradalom. Le lehetett még fegyverrel verni, de eszméi mentén gyakorlatilag a mai európai jogállamok alakultak meg. A mai Magyarország is egy ilyen jogállam, ahol a többség demokratikus uralmára épülô hatalmat szabályosan csak választásokon lehet megverni. Az utcán csak megdönteni lehet, de akkor pont azt a jogállamiságot kell szétverni, amelyért a ’48- as ifjak egymás mellé állva néztek farkasszemet két hadsereggel.

Bár a rohamrendôrök és tüntetôk csatáinak pesti képsorai kísértetiesen hasonlítanak egymásra, az októberi és a modern márciusi eseményeket nem lehet már egy kalap alá venni. A korábbi erôszakhullámot kiváltó ügyre adott volt a politikai megoldás lehetôsége, és az ellenzék vesztett. Ettôl függetlenül egy kormány lemondását követelni az utcán lehet. De az 1848-as forradalomhoz kötôdô nemzeti ünnep évfordulóján szántszándékkal utcai háborút kirobbantani, az a márciusi ifjak eszméinek megbecstelenítése, és mint ilyen, egyenlô az erkölcsi öngyilkossággal. Bár egyesekben nagy az igyekezet, hogy a határon túliakat is bevonják a bunkó módra való ünneplésbe, ne engedjünk a szellemi visszamaradottak erôszakosságának! Még azzal sem, hogy sunyítva nem merik felolvasni az éppen regnáló magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét. Mint tették csütörtökön Marosvásárhelyen.

A megyei tanács útügyi igazgatósága megkezdi a versenytárgyalások kiírását a megyei utak javítására. Az idei költségvetésbôl mindössze 11,2 millió lej jut aszfaltozásra, kövezésre, kátyúzásra egyaránt, így ebben az évben sem számíthatunk arra, hogy a megyében mindenütt jó utakon közlekedhetünk.

Bochis Nicoleta, az útügyi igazgatóság igazgatója érdeklôdésünkre elmondta, benyújtották a dokumentációt az elsô három versenytárgyalás megszervezésére. Mindhárom munkálat útkövezés: Erdôszentgyörgy – Bözödújfalu, Beresztelke – Vajdaszentivány és Lándor – Magyarbükkös-Magyarózd között. A kövezéshez, kátyúzáshoz már március 15. után hozzáfognak, az aszfaltozásra kiírt versenytárgyalásokkal viszont az a gond, hogy legkevesebb 52 nap, amíg lebonyolítják a licitet, 14 nap az óvási idô és 7 napot ír elô a törvény a szerzôdés aláírására. Így a munkálatokat leghamarabb júniusban kezdhetik el, csakúgy, mint a tavaly. A három nyári hónap viszont bôven elegendô az aszfaltozás elvégzésére, hiszen a megyei tanácsnak csupán annyi pénze van, ami 5,5 kilométer aszfaltszônyegre, 5,7 km út fôjavítására és 71 km út javítására, 10-15 km sánc kitakarítására elég. Ötszázezer lejbôl kátyúznak a megyei utakon, a szükséges összeg 7,2 millió lej lenne. Valószínûleg egyetlen híd, a Déda–Füleháza közötti megjavítására jut pénz a költségvetésbôl. A megyében összesen 153 híd van, 46 esetében kellene konszolidálási munkálatokat végezni, 22 esetében pedig a szakelemzésbôl kiderült, sürgôsen meg kellene javítani ezeket, komolyabb árvíz esetében ugyanis nagy az összeomlás kockázata. Bochis Nicoleta szerint prioritást kellene kapjon a talajcsuszamlásos területeken átvezetô utak javítása, úgymint a csergedi tetô, rigmányi tetô, urszajatelepi tetô, de erre egyelôre nincs pénz. A saját költségvetésén kívül a megyei önkormányzat az 1997. évi 577-es kormányhatározat alapján 800.000 lejt vízellátási munkálatokra, 1,35 millió lejt kövezésre kaphat a kormánytól.

Viszont már megvan a pénz A bor útja elnevezésû beruházásra, amely Maros megye számára 3,5 millió eurót jelent, ebbôl készül el a Maros és Fehér megye közötti útszakasz megyei része. Bochis Nicoleta még elmondta, legkevesebb 30 millió lej bankhitelt szándékozik idén felvenni a tanács, amibôl a Marosvásárhely–Mezôbánd–Mezôgerebenes –Mezôsályi, illetve Marosvásárhely–Jedd–Nyárádszereda közötti útszakaszokat aszfaltozzák le.

Maros megyének 776,6 kilométernyi megyei úthálózata van, amibôl 630 kilométer aszfaltozott, 106,8 kilométer kövezett, 26,7 kilométer földút és 10,1 kilométer kockakövel kirakott út.

Az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események ma is arra figyelmeztetnek, hogy a nemzeti közösségek együttélése csupán egymás értékeinek, jogainak tiszteletben tartásával, a közösségi célok pedig csak egységgel, közös fellépéssel valósíthatók meg.

Az RMDSZ országos vezetôsége az idén is megemlékezik a márciusi események áldozatairól: Markó Béla, az RMDSZ elnöke, valamint Takács Csaba ügyvezetô elnök ma, 10 órakor, Marosvásárhelyen, az Elnöki Hivatalban találkozik az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán hozzátartozóival, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pállal, illetve Juhász Ilonával.

Az RMDSZ képviselôi ez alkalommal is átnyújtják azokat az adományokat, amelyeket az ügyvezetô elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ szolidaritási alapjából különítettek el az áldozatoknak valamint hozzátartozóiknak.

Tegnap Lazar Ladariu, a néhai egységpárt oszlopos tagja, jelenleg a PSD megyei alelnöke, felháborodottan "tiltakozott" Sólyom László magyar államfô erdélyi magánlátogatása ellen. Mindenekelôtt azt igyekezett "tisztázni", hogy ha egy államelnök magánlátogatáson van valahol, akkor "egyszerû állampolgár", s "diplomáciai követelmény" lett volna ennek megfelelôen viselkednie.

Ehelyett – mit ad isten! – Gyulafehérváron kitûzték a magyar zászlót és elénekelték a magyar himnuszt, de se román zászló, se román himnusz nem volt. Ez, jelentette ki, törvényellenes és alkotmányellenes.

Ha egyszerû állampolgárként ilyesmire vetemedett volna Amerikában, Franciaországban vagy Görögországban, mondta patetikusan,
"másként állnának a dolgok". Az alelnök felindultságában odáig ment, hogy kijelentette: ha magánlátogatásra jött, ahelyett hogy otthon ünnepelte volna meg március 15-ét, jobban tette volna, "ha elmegy horgászni Mezôzáhra vagy alpinistaként igyekezett volna kikapcsolódni".

Ladariu a továbbiakban az RMDSZ-retorika "radikalizáló-dására" hívta fel a figyelmet, kijelentve, hogy "megvan az eredménye", mert most már nem elégednek meg a Székelyföld autonómiájával, egyenesen "Erdélyt akarják". Végül fenyegetôen tette hozzá: "Mindenki vésse jól az eszébe, hogy Románia nem ebek harmincadjára hagyott ország és Erdély sem pusztaság!".

Cristian Georgescu szenátor is keményen bírálta Markó Béla kolozsvári beszédét. Véleménye szerint a szöveg "rosszhiszemû" volt és "logikátlan", kizárólag kampányszöveg, mert miközben elítélte a "többség nacionalizmusát", a magyar kisebbséget "szupernacionaliz-musra" biztatta. "Nem kell Markónak – aki a román kormány miniszterelnök-helyettese – az egységes nemzetállam, de területi enklávékat akar létrehozni", mondta a szenátor. Mint mondta, ez a szöveg nem a békés egymás mellett élést szolgálja, inkább mesterséges feszültséget kreál. Amit Markó Béla tesz, jelentette ki, nem az ôszinte román-magyar párbeszédet szolgálja, nem azon állam iránti lojalitását bizonyítja, amelynek a helyettes miniszterelnöke, s végül felkérte a magyarságot, "ne figyeljenek oda a vezetôik uszító szavaira".

A L. L. véleményét hallgatva újdonság nem hangzott el. Legfeljebb azon gondolkodhatunk el, hogy a kiegyensúlyozottságáról ismert megyei PSD- elnök, Ovidiu Natea miért engedi meg, hogy péunérés és nagy-romániás hangulatkeltés folyjon a sajtótájékoztatóikon. Mert nem az ilyenszerû szellemiség jellemezte és jellemzi az RMDSZ és a volt kormánypárt kapcsolatát.

A kórházban dolgozóknak utoljára január közepén folyósították a decemberi bérek 57 százalékát. Azóta egy lejt sem vittek haza. A kórházban nem ez az egyetlen gond. Nincs orvos, az áramot is rövidesen lekapcsolja a szolgáltató. A régió egyetlen, eddig is mostohagyerekként kezelt kórházában kialakult helyzetért egy tavaly decemberben kibocsátott minisztériumi rendeletre hivatkoznak, ugyanis ezzel átminôsítették a kórházat, és az új struktúrának megfelelôen még nem sikerült lebonyolítani a mûködést biztosító ügyintézést.

– Valós helyzet, hogy a kórház 12 alkalmazottja három hónapja nem kapott fizetést. Az történt ugyanis, hogy az Egészségügyi Minisztérium 2006. december 29-én 1846-os számmal egy rendeletet bocsátott ki, melynek értelmében a kórházat átminôsítették. A rendelet értelmében az általános orvosi ellátást biztosító kórházból belgyógyászat és gyerekgyógyászat lett. Errôl a rendeletrôl csak január 16-án értesítettek bennünket. Az átminôsítés nyomán át kell szerveznünk az egész tevékenységet. Gyerekgyógyász szakorvost találtunk dr. Móré Zsuzsanna személyében, azonban belgyógyászt még nem. A Megyei Egészségbiztosító Pénztárral kötött szerzôdésünk január közepén megszûnt, és mindaddig, amíg nem rendelkezünk mindkét szakorvossal, nem köthetünk újabb szerzôdést. Következésképpen finanszírozást biztosító szerzôdés hiányában az alkalmazottak fizetését nincs mibôl folyósítani. A kórházi ellátás biztosítása nehézkes, mert mostanig itt dolgozó általános orvost – dr. Orosz Albertet – nem fizethetjük. Eddig bejárt a kórházba, ingyen, de most jelenlétének jogi alapja sincs – mondta Takács Aurora, a kórház igazgatója.

Dr. Konrád Judit, a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság helyettes igazgatója szerint a kórház ügyének intézése a menedzser hatáskörébe tartozik. Ennek ellenére, a nyárád-szeredai kórház mindannyiuk szívügye. Az igazgatóság támogatta a kórház menedzserét, hogy orvost találjon és továbbra is támogatni fogja. Azonban ez nem megy egyik napról a másikra. Lényeges, hogy a kórház átminôsítése minôségi ugrást jelent az orvosi ellátásban, azonban az ezzel járó ügyintézés nehézkes. – Nem lehet egyik napról a másikra belgyógyászt találni, ugyanis a szakorvosok mind elhelyezkedtek – tájékoztatott az aligazgató.

Kérdésünkre, hogy ki kezdeményezte a kórház átszervezését, elmondta, hogy az ötlet nem egy személytôl származik. Ez egy hosszabb folyamat, sorozatos tárgyalások eredménye, amelyben részt vett a kórház vezetôsége, a közegészségügyi igazgatóság, a minisztérium és a helyi tanács.

Az alkalmazottak ilyen körülmények között is teszik a kötelességüket, elvégzik a napi teendôket. De úgy érzik, hogy már ideje lenne valami megoldást keresni, hogy béreiket megkapják, ugyanis többjüknek családjuk van. Arról nem is beszélve, hogy milyen lehet a térség betegellátása ha mûködésképtelen, orvos nélküli a kórháza.

Az erdô napja, s az országos faültetési akció keretében tegnap délelôtt, az iskolásokat és a környezetvédôket követôen, Dorin Florea polgármester is szimbolikusan két fát ültetett a fôtéren. A városvezetô elmondta, ezzel is jelezni kivánja, hogy törôdik a városképpel, s mint minden évben, az idén is több ezer fát és díszcserjét ültetett ki a hivatal, illetve városszerte a virágkertészet.

A Népújság azon kérdésére, hogy miért nincs elegendô zöldövezet, park a városban, a polgármester elmondta: mintegy 140 park szerepel a nyilvántartásukban, a lakók ítéljék meg, hogy ez elegendô-e vagy sem. Az idén átrendezik a Somostetôt, ezt a helyet szánják városi parknak.

A szokásos helyszíni sajtónyilatkozatot követôen a polgármester elmagyarázta, tervben van a fôtéren levô közbelsô sétány átrendezése is. Az aszfaltburkolatot kicserélik, ugyanakkor új díszlámpatesteket helyeznének ki és szélesítenék a sétányt övezô úttestet is. Dorin Florea kifejtette, nagyon sok városrendezési terve van, a fôtérrôl többet is készített, azonban ezek kivitelezését a tanácsosok, fôként az RMDSZ önkormányzati képviselôi akadályozzák. Rövid terepszemle után a polgármester visszasietett hivatalába.

Sajtótájékoztatón ismertették a Duna Tv Kívánságkosár címû marosvásárhelyi mûsorának részleteit, mely operett-, nóta- és táncdalestre ma este 6 órától kerül sor a Kultúrpalota nagytermében.

A tájékoztató során a marosvásárhelyi születésû Pap Péter, a fô szervezô Eu-Ro Sport Management Alapítvány vezetôje elmondta, hogy a Duna tévé, a Szupernet tévé, az Euro Csillagai Kft. és a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal együttmûködésében premierként kerül sor a helyi Kívánságkosárra, hisz ezt ily módon sem Magyarországon, sem Romániában nem szervezték meg. Céljaik között szerepel Marosvásárhely népszerûsítése a határokon túl, illetve a helyi mûvészek széles körû bemutatkozására is adott a lehetôség, mivel a Duna tévé közvetítette mûsor az egész világon népszerûségnek örvend.

Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere hozzátette, hogy az operett-, nóta- és táncdalesten nagyon sok román nemzetiségû érdeklôdô is jelen lesz, akiknek alkalmuk lesz megismerkedni a magyar nosztalgiazenével, ugyanakkor az unió más országaiban élô magyarok is betekinthetnek Marosvásárhely "életébe".

A Kívánságkosárban fellép: Koós Éva, Bokor János, Szöllösi Emese, Gyôri Szabó József, Barabás Izolda, ifj. Sánta Ferenc és zenekara, a Titán, az Ida Aerobic Stúdió, Komáromi Pisti és a Kópé Gyermekkórus (Marosvásárhelyi Mûvészeti Líceum), Peti Junior és a Dupla Kávé.

További tervek között szerepel a Kívánságkosár megszervezése Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában is.

A tegnapi Bernády téri 1848-as megemlékezésrôl szóló tudósításunkban Pálffy Tamás Szabolcs unitárius lelkész Petôfi Sándor Bizony mondom, gyôzni fog most a magyar... címû versét szavalta el.

Jegyzet

Nyilván, mert nem arrafelé utazom, legyintenek az örök borúlátók, és lehet, hogy igazuk lesz. Mert aki kénytelen, az bizony a tizenkettesre ül. Akkor is, ha tanúja lehet a félprivát utaztatási cég takarékossági trükkjének, melyet kissé késôn ugyan, mégis lenyúlt a maxitaxiktól: hiába van három ajtaja a busznak, fel- és leszállás csak elöl, a vezetônél, aki udvariasan rádköszön, oszt' mutatod a bérletet, vagy jegyet veszel. Megspórolva a "taxatôr", aki mindig két helyet foglal, csúcsidôben is. Ha a járatok számát megszorozzuk a jegy árával, s hozzáadunk egy koefficienst (A és B között több utas is ülhet ugyanazon a helyen, ha pl. C-nél egyik leszáll, és helyét egy másik foglalja el stb.) – "kijön" a veszteség.

Ugyanott szállhatsz le, ahol felültél. Nincs mese, nem számít a felirat: "Coborâre", hiába nyomkodod a gombot, nyemá nyitás. Hogyne, hogy mindenféle csurlumirli potyázó tolja fel a pofáját, és újabb veszteségbe kergesse a céget. Na, ennek vége. Nincs tolakodás, csak leszálláskor, amikor a gyanútlan utas észbe kap, hogy itt nem használják rendeltetésszerûen az ajtókat. Hiába járja végig az utastért az ellenôr, neki csak arra van kompetenciája, hogy bírságoljon, ha szabálytalanságot tapasztal – az utasnál. A cég, a vezetô, a gép, az ellenôr: mind nem az utasért van, hanem az utas van ôértük. A maxitaxit azért rühellem, mert a XXI. században megalázó ily módon utazni, tessék megnézni a vidéki járatokat, vinnék Bukarestbe néhány képviselôt, szenátort is glédába pakolva, kilencven fokos szögbe derekazva. Most, a buszokat mûködtetôknek hála, ismét megaláznak, maxitaxiként mûködtetve a tágas, levegôs, civilizált körülményt kínáló társasgépkocsit. Ezért nem szállok tizenkettesre. Taxira nem jut mindig, hát akkor inkább – gyalog. Az is jobb, mint az elfojtott düh, a lenyelt méreg, a kétszázhúszas vérnyomás.

A mérések kezdete óta nem volt még olyan meleg a tél, mint 2006/2007-ben, és jó esély van rá, hogy rekordmeleget mérnek az idei évben. Amerikai kutatók az El Nino jelenséget okolják.

1880-ban kezdtek hivatalos statisztikát vezetni a hômérsékleti viszonyok alakulásáról, és az amerikai oceanográfiai és atmoszférakutató intézet (NOAA) legfrissebb jelentése szerint még soha nem regisztráltak magasabb értékeket a hideg évszakban a 2006/2007-es értékeknél.

December és február között átlagosan csaknem egy fokkal volt melegebb, mint a 20. századi telek idején. Az amerikai kutatók szerint ezért jórészt az El Nino jelenség, azaz az óceán felsô vízrétegének a normálisnál erôsebb melegedése a felelôs, amit a Csendes-óceán keleti medencéjében észleltek. Az idôjárási jelenség különösen januárban éreztette hatását.

Az NOAA adatai szerint 1906-tól kezdve évtizedenként 0,06 Celsius fokkal emelkedett az átlaghômérséklet világszerte. A 2004-es és az 1998. évi tél is kimagaslóan meleg volt, a tíz legenyhébb telet pedig az 1995 utáni években mérték. A kutatók azzal számolnak, hogy az idei év lehet a legmelegebb a feljegyzések kezdete óta.

Az amerikai kormányzati szervezet kutatói nem az üvegházhatású gázkibocsátás éghajlat-módosító hatásának bizonyítékaként értékelik a rendkívül enyhe téli idôjárást, bár nem vitatják, hogy hozzájárul a globális felmelegedéshez. Egyébként az El Nino, amelyet elsô ízben halászok figyeltek meg még a 19. században Dél-Afrikában, spanyolul "kisfiút" jelent. Nevét a kisdedrôl, azaz Jézusról kapta, mivel rendre karácsony táján észlelték, csúcspontja pedig a következô év késôbbi hónapjaira esett. A kutatók egyelôre nem tudják pontosan kialakulásának okát, létrejöttét azonban a mind korszerûbb berendezésekkel már észlelik, és követni tudják az általa okozott idôjárási változásokat.

Az El Nino általában súlyos aszályokat és erdôtüzeket idéz elô Ausztráliában, Közép-Amerikában, Indonéziában és a Fülöp-szigeteken, míg Dél-Amerika északi részén és az Egyesült Államok déli államaiban heves esôzéseket és áradásokat okoz. Általában 3-7 évenként bukkan fel, a legkatasztrofálisabbnak az 1997-98- as bizonyult.

Az NOAA már szeptemberben jelezte, hogy a jelenség a 2007-es évben mindvégig hatással lesz a Föld idôjárására. Elôrejelzésük egyelôre beigazolódni látszik: Ausztráliában például száz éve volt utoljára olyan szárazság, mint amilyen az idén. A helyzet olyan súlyos, hogy még a közismerten sokat kibíró tevék is ezrével pusztulnak el a kontinensnyi ország belsô, sivatagos vidékein, és néhány napja az is elôfordult, hogy a kiszáradástól megvadult állatok egy bennszülött települést rohantak le víz után kutatva és jelentôs károkat okozva.

Irán nem enged a nemzetközi nyomásnak, hogy függessze fel nukleáris programját – jelentette ki pénteken Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök azt követôen, hogy a nagyhatalmak elvi megállapodásra jutottak az újabb Teherán-ellenes szankciókról.

Az államfô a közép-iráni Hatamban tartott nagygyûlésen kijelentette, hogy országa létrehozta a nukleáris fûtôanyag-termelô ciklust, amirôl a fenyegetések ellenére sem mond le. A nyugati hatalmak az ENSZ-ben tartott üléseikkel nem akadályozhatják meg, hogy az iráni nép kövesse technikai fejlôdés útját. Az ország a tudományos ismeretek csúcsához közeledik, és ebben senki sem állíthatja meg – hangoztatta.

Ahmadinezsád kijelentette: Irán birtokában van az atomenergia-termelési ciklusnak, amit nem ad fel, és minden fórumon ragaszkodik ehhez az elidegeníthetetlen jogához.

Új légvédelmi rendszert fejlesztett ki az iráni hadsereg, amelyben egyszerre két rakéta indul a cél megsemmisítésére – közölte pénteken a teheráni állami rádió.

A beszámoló szerint az új eszköz nagyon mozgékony, rugalmas, és bármilyen idôjárási körülmény között képes leküzdeni a kiválasztott célpontot. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa várhatóan hamarosan újabb büntetôintézkedéseket rendel el Irán ellen, amiért az nem hajlandó felfüggeszteni nukleáris tevékenységét, amelynek gyanítható célja az atomfegyver kifejlesztése.

A hamburgi hetilap brit és német források alapján részletesen foglalkozik a jelenséggel, amelyet a The Independent címû londoni lap úgy írt le, hogy: " Az alkopop nemzedék halálra issza magát".

Miközben a felnôtt lakosság körében a jelek szerint normalizálódik az alkoholfogyasztás Nagy Britanniában, a szigetországban és Németországban is szabályos ivászatverseny folyik a fiatalok között. A "sportverseny" egészen a teljes eszméletvesztésig folyik.

Egy 16 éves berlini gimnazista, aki kómába esett 52 pohár tequila elfogyasztása után, a mai napig küzd az életéért, de ha életben marad, akkor is maradandó károsodásokra számíthat.

Az ivásversenyekhez nagyban hozzájárultak azok a partik, amelyeken – például diszkókban – egy bizonyos összeg befizetése után mindenki annyi alkoholt ihat, amennyi belefér.

A brit Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS) adatai azt mutatják, hogy a fiatalok körében tart az ivás-ôrület, 1990-hez képest 2004-ben a 11-15 éves korcsoportban kétszer annyi alkohol fogyott. "Azóta a fiúk fogyasztása stabilizálódott, viszont a lányoké jelentôsen emelkedett" az ONS szakértôi szerint. Ennek a különösen fiatal csoportnak a tagjai közül majdnem minden negyedik fiú és lány igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy ivott-e alkoholt a múlt héten? "A 24 órát nyitva tartó boltok, és az ivászat-kirándulások korában élünk" – hangsúlyozta Andrew McNeill, a brit alkoholkutató intézet munkatársa, aki szerint a konzekvencia az, hogy egyre fiatalabbak kerülnek alkoholpanaszokkal kórházba. Hasonló a helyzet Németországban is, ahol szintén mind több gyereket visznek be alkoholmérgezéssel a mentôk.

A legrosszabb a helyzet Skóciában, ott hetente 45 fiatal hal meg az alkohol miatt, és a skót hatóságok kampányt indítanak a versenyivászat, a "binge drinking" ellen.

1991 és 2004 között Nagy Britanniában a duplájára emelkedett azoknak a haláleseteknek a száma, ahol az ok az alkohol volt, és akkor még nem számították ide a közlekedési baleseteket – olvasható a Der Spiegel online kiadásában.

Traian Basescu államfô azt mondta a luxembourgi üzletembereknek, hogy Romániában nincs politikai krízis, mivel az intézmények mûködnek, de megemlítette, legfontosabb céljai közé tartozik, hogy meggyôzze a kormányt, korszerûsítse az intézményeket és decentralizálja a döntéshozói eljárást.

Basescu pénteken, luxembourgi munkalátogatásának második napján részt vett egy üzletember- találkozón a kereskedelmi kamara székhelyén.

"Romániában minden intézmény mûködik: a parlament, az elnöki hivatal. Ez azt jelenti, hogy nincs politikai krízis, viszont van egy nagy vitánk, amelyrôl reméljük, hogy nem érinti negatívan az intézményeket" – mondta Basescu.

Hozzátette, igaz, hogy a kormánynak nincs többsége a parlamentben, de reméli, hogy ez megoldódik, és nem érinti negatívan Románia hitelességét.

Az államfô rámutatott, hogy a román gazdaságot nem befolyásolják a politikai viták, mint 10 évvel ezelôtt. "Azért is harcolunk, hogy korszerûsítsük az intézményeket. Az elkövetkezô idôszakban ez az egyik legfontosabb célkitûzésem, hogy meggyôzzem a kormányt, korszerûsítse az intézményeket, decentralizálja a döntéshozói eljárást, adja át a döntéshozás jogát a helyhatóságoknak" – mondta az államfô.

Traian Basescu államelnök pénteken a luxembourgi románokkal is találkozott, és az egyik asszony kérdésére, hogy mikor lesz jó élet Romániában, azt válaszolta: – "Lesz, mert ennél rosszabb már nem lehet".

A luxemburgi miniszterelnökkel, Jean Claude Junkerrel való találkozója után Basescu és felesége Luxembourgban élô románokkal találkozott. Megérkezésekor a románok várták az államfôt, aki lefotóztatta magát néhány ott élô románnal.

Razvan Petru Radu, a Románia–Luxembourg üzleti fórum képviselôje azt mondta az államfônek, hogy megoldásokat kell találni a Románia által ajánlott üzleti lehetôségek népszerûsítésére. Basescu azt válaszolta: "Megkérem, küldje el a javaslatait a traianbasescu@presidency.ro címre."

Hamarosan újabb rockfesztiválnak ad otthont Marosvásárhely, a város ezzel végérvényesen beléphet a hazai "fesztiválvárosok" elit klubjába. A Félsziget és az immár hagyományos, ôszi Monsters of Rock mellett idén tavasztól új seregszemle igyekszik tradíciót teremteni, a Monsters "kisöccseként". A szülék ugyanazok: az OliManagement szervezôiroda stábja, azon belül Boros Olimp menedzser. A tavaszi koncertsorozat Eurock névre hallgat és május 12-én kerül rá sor, a fôtéri nyári színpadon. Irányultsága kicsit más és ez jó: elértük azt a szintet, hogy a magyar rockélet nagy neveinek hazai koncertjei már ne keltsenek tömeghisztériát – majd' mindegyik nagy fesztiválon megfordul az Edda, a P. Mobil, a Bikini, a Moby Dick, a Beatrice, a Pokolgép, az Ossian és a többi, régi nagyágyú. Magyarországon azonban eljárt már fölöttük az idô, kitartó rajongótáborukon kívül sokan nem kíváncsiak rájuk. És ezért szívesen koncerteznek itt, mert mi kevesebbet kaptunk belôlük annak idején. Mostanra mindez megváltozott, és az erdélyi magyar rockkedvelô is szívesen látná hazai színpadon a magyarországi új rockgeneráció képviselôit, a friss, underground vonalat (underground nem mint stílus, hanem mint zenepiaci pozíció). Az ismert, nagy slágerek szerzôi mellett az elkövetkezô idôk egyszer majd legendás dalainak szerzôit is. Az Eurock ezért jött létre, és májusban Marosvásárhelyen olyan bandák lépnek fel, akik a magyarországi fiatal generáció népszerû képviselôi, de ismertségben még nem vehetik fel a versenyt a nagy öregekkel. Mindez a hazai együttesekre is érvényes, hiszen nem csak külföldrôl érkeznek fellépôk. Az OliManagement fórumán történô közönségszavazás eredményeként végül három magyarországi és három hazai együttes koncertezik Marosvásárhelyen: külföldrôl érkezik a Heavy/Power Metalt játszó Wisdom, a HardCore Metalt nyomó Cadaveres, és a Modern Heavyt zúzó Tûzmadár, míg itthonról a bukaresti, Progressive Death Metalban utazó Taine, a nagykárolyi, Progressive Metalt zenélô Psychosymphony és a kolozsvári, Thrash HardCore-ápoló Guerillas ruccan le hozzánk.

A buli tehát május 12-én 16 órától kezdôdik a marosvásárhelyi, fôtéri nyári színpadon, részletek a szervezôk honlapján: www.olimanagement.com.

Egyre alaposabban elmélyedve az elkövetkezô hét hangversenyeinek mûsorában, megállapítom: az egy elôadó keze alatt, két hangszeren illetve esten megszólaló alkotások megpróbáltatások sorát tartogatják mind a mûvész, mind a hallgatóság számára.

Tekintsük át inkább a közönség szemszögébôl. A kizárólag Liszt- mûvekbôl összeállított zongoraesten a ciklussá szervezôdô, bensôséges költôi tartalmat hordozó Vigasztalások pasztellszínû árnyalatai után a Weinen, Klagen – variációk síró, sóhajtó fájdalmával szembesül a hallgató. Az egyetlen, négyütemes, kromatikusan ereszkedô, bachi motívumra épített, hatalmas ívû passacagliában a zeneszerzô 27 éves leánya, Blandine elvesztése nyomán érzett fájdalmát önti zenei formába.

A szünet után a falusi kocsmába betérô, vadásznak öltözött Mefisztó zabolátlan, tüzes muzsikája igyekszik magával csábítani mindenkit, hogy aztán a szerelmi téma mögé bújva, trillaláncokba rejtett gúnyos kacajával nyugtázza kárörömét.

A Szerelmi álmok címen ismert három Notturno legismertebbike hagy lélegzetnyi idôt, hogy a Bellini Norma címû operája alapján készült Reminiszcenciákra felkészüljünk. Köztudott, hogy Liszt zongoramûveinek felét az átiratok és parafrázisok teszik ki, melyek a legkülönbözôbb mûfajokban alkotott remekmûveket ültetik át egyetlen hangszerre. Liszt opera-parafrázisai az eredeti mû másolata helyett ezekbôl kiindulva új, saját életüket élô kompozíciókat jelentenek. Ezek létrejöttéhez azonban "varázsvesszô érintése szükséges – költôi szabadság, futamok, gyémántragyogású hangzuhatagok, sôt idônként igazi vulkánkitörések –, hogy elbûvölje a zongorát és sugallatára felragyogjon az eredeti mû szelleme" (írja könyvében Alan Walker). Liszt hatvanvalahány parafrázisát elôbb agyonhallgatták, majd sokáig elfelejtették, s csak a közelmúltban élesztették fel ôket újra. Nálunk a sort a legutóbbi Silvestri Fesztiválon szereplô görög zongorista, Giorgiosz Konsztantinou indította Gounod Faust-keringôjével, néhány héttel késôbb Bogányi Gergely folytatta a Don Juan- parafrázissal, s íme most eljött a Norma ideje is.

Csütörtökön, március 22-én szólásra bírják az orgona sípjait is. A bachi életmû talán leghosszabb, de mindenképpen impozáns orgonaprelúdiumának kapuján (BWV 552) lépünk e világba, hogy aztán a hozzá tartozó hármas fúga egységre törekvô tendenciái által csodálatos módon kerüljön megvilágításba a Bach számára egyedül fontos mondanivaló: az egy és oszthatatlan Szentháromság misztériuma.

Az Evocation a la Chapelle Sixtine Liszt 1862-ben, közvetlenül a Sixtus-kápolnabeli látogatása után írodott mûve. Liszt gyakran felkereste Rómában ezt a helyet, ahol 1770-ben a 14 éves Mozart emlékezetbôl leírta Allegri Miserere-jét, azt a zenemûvet, amelyet kizárólag csak itt és csak a nagyhéten lehetett megszólaltani. A helyszín által ihletve, Liszt egy kompozícióban örökítette meg pillanatnyi érzelmeit. E mûben Liszt Allegri és Mozart szellemét/zenéjét idézi: a Miserere-ben ott jajveszékel az ember nyomora és gyötrelme, az Ave verum corpusban Isten végtelen irgalma és méltányossága válaszol rá – fejti ki a zeneszerzô.

Liszt kapcsán szó esett az átiratokról, egy elôadó kapcsán pedig két általa megszólaló hangszerrôl. Egy Lisztet magának példaképként választó (a teljes zongorára írt liszti életmû elôadásának hatalmas tervén fáradozó!) mûvész elôtt adott a szintézis lehetôsége. Ezt kihasználva Chopin etûdjeinek egy teljes (op.10) valamint egy válogatott (op.25) sorozata orgonán nyer majd életet. És ki vállalkozott erre?

Világszerte koncertezô, szívesen és gyakran improvizáló, zenekari és oratórikus mûvek sorát orgonára átültetô, nagy sorozatok kihívásaival örömmel szembenézô mûvészt várunk újra Marosvásárhelyre, akinek felügyelete alatt lassan fiatal pianistagenerációk is formálódnak.

Legyen ez tehát Király Csaba orgona- és zongoramûvész hangversenyeinek meghívója. Hallgassák ôt március 20-i zongora- és 22-i orgonaestjén a Kultúrpalotában.

A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Fôgimnázium

1702-ben Endes István jezsuita páter a plébánia területén létrehozta a római katolikus alapfokú iskolát, melyet templomépítés miatt 1732-ben átköltöztettek a Kossuth Lajos utca sarkán lévô lábasházba. Itt eleinte négy-, majd 1898- tól nyolcéves gimnáziumi osztályokat is mûködtettek. Itt vetôdött fel egy új iskolaépület felépítésének a gondolata.

1903-1905 között, a Bernády-korszakban, Körösi Albert-Kálmán tervei alapján, a római katolikus egyház költségén a Klastrom (ma Mihai Viteazul) utcában felépítették a ma is álló impozáns szecessziós épületet a gimnázium számára, melynek a kivitelezése Csiszár Lajos nevéhez fûzôdik. 1908-ban az iskola mellett felépítették a Tanodát is. A jól felszerelt gimnázium hamarosan Vásárhely egy újabb rangos intézménye lett.

Az I. világháború és az ezt követô trianoni béke derékba törte azt a nagyarányú kulturális fellendülést, ami ebben az iskolában elkezdôdött. Az iskola államsegély nélkül maradt, s az Angelescu miniszter kisebbségeket sújtó intézkedései nehéz helyzetet teremtettek az oktató- nevelô tevékenységben, többször kérdésessé vált az iskola nyilvánossági jogának biztosítása. Az 1934- 1935-ös iskolai évtôl hatósági intézkedés következtében a nyolcosztályos gimnázium négyosztályos lett, s így az üresen maradt osztálytermekbe a Kézdivásárhelyrôl áttelepített római katolikus tanítóképzô lelt itt új otthonra, 1940-ig.

1940-tôl újból nyolcosztályos gimnáziummá alakult az intézet, és felvette II. Rákóczi Ferenc nevét. A tanítóképzôt áthelyezték Csíksomlyóra, de az utolsó év végzôsei 1941 júniusában még itt képesítôzhettek.

A II. világháború után az intézet továbbra is nyolc gimnáziumi osztállyal mûködött, ahol számos tehetséges tanuló végezhette tanulmányait.

1948-ban az iskolát államosították, ide helyezték a magyar tannyelvû leánylíceumát, mely 1962-ben Unirea néven egyesült a román tannyelvû líceummal. Az iskola profilja többször változott, ma elméleti líceum román és magyar tagozattal, fiú- és lány- vegyes osztályokkal.

Az 1948-ban államosított iskola épületét 2004-ben a román állam visszaszolgáltatta a római katolikus egyháznak, de az átadásra még nem került sor, s így a 2005-ben újraindított római katolikus gimnáziumi osztályok ideiglenesen a Református Kollégium épületében tanulnak.

Reméljük, rövidesen megoldás születik arra vonatkozólag, hogy római katolikus líceum osztályai saját épületükben folytassák tanulmányaikat.

Fodor Sándor (S.)

MARRAKES

(Folytatás
március 10-i lapszámunkból)

Másnap reggel, térképpel és turistakalauzzal felszerelkezve nyakunkba vesszük a várost. Elsô utunk a Jemaa El-Fna térhez vezet, mert állítólag ez az egyik fô látványosság. Szerencsére nincs messze, az út kellemes, szinte végig árnyékban megyünk, az út két oldalát fák szegélyezik. Az óvárost egy magas, terakottaszínû fal veszi körül, s ez Marrakes egyik jellegzetessége. De nemcsak az óvárost körülvevô fal, hanem az épületek nagy része is terrakottaszínûre, az ajtók, ablakok pedig világoszöldre vannak festve. A falat 1126-ban kezdték építeni, 14 kapuval, melyeken az óvárosba, a medinába lehet bejutni. A legdíszesebb kapu talán a Bab Aganau, melynek tetején hatalmas gólyafészek is díszeleg. Az, hogy sok a gólyafészek, Marrakesben bizony meglepetés számomra.

Még mielôtt bejutunk a medinába, már messzirôl látszik a Kutubia minaret tornya, amely a modern Hivernage negyedet kivéve Marrakes szinte minden pontjáról látható, hiszen a legmagasabb épület (77 m). Körülötte hatalmas park, mely árnyékot nyújt a tûzô nyári nap ellen. A kert ápolt, a számtalan rózsabokor és pálmafa mellett megélnek a jellegzetes déli növények is.

Innen a Jemaa el Fna már csak lépésekre van, ilyenkor délelôtt azonban nem olyan látványos, mint szürkület után, amikor kezdôdik az élet. Egy-egy kígyóbûvölô, vízárus igyekszik a turisták figyelmét magára vonni, hogy egypár dirhamért lefényképeztesse magát. A Jemaa El-Fna egy kb. másfél hektáros tér, egyik oldalán park, vele szemben a szoukok, a másik két oldalán pedig vendéglôk és üzletek sora. Mi egyenesen a szoukba indulunk. A szouk tulajdonképpen egy útvesztô, ahol állítólag több mint 10.000 magánelárusító igyekszik eladni portékáit. A turistakalauz szerint a szoukban még térképpel sem lehet kiigazodni, mert nagyon sok utca nincs is feltüntetve. Ilyen bevezetés után bizony egy kicsit félve indultunk neki. A szouk nagy része fedett, de a tetô repedésein átszûrôdik a napfény, úgyhogy nagy részében szürkületi fény dereng. Akárcsak az útvesztôben kígyózó vásárló/nézôközönség a fény is hozzájárul a hely varázsához. Hogy mit lehet vásárolni, azt elég nehéz volna leírni, ha azt mondom, szinte mindent, talán közelebb áll a valósághoz. Kezdetben a gyümölcsárusok sora (Souk Kchacha) elôtt haladunk el, majd egy félig zárt udvaron a baromfi- illetve tojáspiac következik. Az átható szagok miatt nem sokat idôzünk itt, de nem is olyan "látványos". Ez után a kerámiaárusok jönnek, majd az édességárusok. Az állványok tele vannak különbözô keleti édességgel, tésztával, a darazsak illetve legyek hadáról ítélve jó édes lehet a portéka, de ellenállunk a kísértésnek. Tovább a fûszerárusok következnek, s a sok ismeretlen növény meg fûszerhalmaz tarka sokasága és illata bámulatba ejt.

Az igazi látványosság azonban csak ezután következik, a szônyegárusok (Souk Joutia Zrabi) negyedében. A földön, falakon, állványokon, mindenütt arab illetve berber szônyegek (kilim) halmaza Marokkó egész területérôl. A domináns szín a piros, de megtalálható a szivárvány összes színe. Az elárusítók igyekeznek becsalogatni a gyanútlan turistákat. Mert meg kell hagyni, kitûnô kereskedôk: mesterségükhöz hozzátartozik az alkudozás. Ha valaki a kért árat fizeti valamiért, annak lejárt a becsülete. Általában a kért ár feléért meg lehet venni bármelyik szônyeget, de az alkudozásnak is megvannak a fortélyai. Ha látják, hogy valamelyik szônyeg felkeltette érdeklôdésed, az alkudozás nehezebben megy. Ha azonban úgy teszünk, mintha nem érdekel az illetô darab, igyekszünk kimenni az üzletbôl, sokkal több az esély, hogy a legalacsonyabb áron vásároljunk valamit. Viszont ha nem akarunk vásárolni semmit, nem illik alkudozásba bocsátkozni.

A szônyegárusok után még átmegyünk a rézmûvesek (Souk Attarine) során, a papucskészítôk (Souk Smata) állványai elôtt és végül kiérünk a labirintusból a Marrakes Múzeum elôtt, ahogy eredetileg tervbe vettük. Egy kis szerencsével, no meg a térkép használatával azért csak ki lehet igazodni a szoukban.

A Marrakes Múzeum a restaurált Dar M'nebhi palotában foglal helyet. Aránylag kicsi, föleg kerámia, ékszer és népviselet van kiállítva. Az egykori palota azonban kárpótol valamelyest a múzeumért. A mesterien díszített csempézett falak mellett a hatalmas fémkandeláber érdemes említésre.

Visszafelé megnézzük a Ben Juszef-mecset maradványait, állítólag 1106-ban építettek, a kupolája még aránylag jó állapotban van. Visszafelé menet letértünk a turistakalauz által javasolt útvonaltól. A keskeny utcák elhanyagoltak, egy-egy pici kézmûves mûhelyben fiatal gyerekek készítik a papucsot illetve bôrtermékeket. Úgy látszik, a helyi papucs egyike a fô turistacsalogatónak. Igaz, a helyiek nagy része is ezt használja. Nagy a keletje, kényelmes is, csak hamar tönkremegy.

Mire a Jemaa El-Fnához értünk, már kezdett alkonyodni és nem lehetett ráismerni a pár órával ezelôtt szinte kihalt helyre. Tarka népség, a helyiek burnuszban, csadorban és kaftánban, a turisták tömege rövidnadrágtól öltönyig minden elképzelhetô öltözetben. Az üres térre állványok sokaságát húzták fel, ahonnan felhôben száll fel a füst; mindenféle helyi finomság készül. Van sült haltól fôtt bárányfejig minden, a turisták azonban inkább nézelôdnek, úgy néz ki, ez a helyiek étkezdéje. Lévén már régen volt dél és a szagok is eléggé ínycsiklandozóak voltak, gondoltam, ha a helyiek meg tudják enni, én sem fogok belehalni. És jól tettem, mert ez volt a legízletesebb (és legolcsóbb) ételek egyike, amit Marrakesben ettem. Hogy mit ettem? Nem vagyok biztos benne, bárányhoz hasonlított. Egy darab papíron szolgálták fel, egy darab lapos kenyér kíséretében, és jó arab szokás szerint kézzel ette mindenki. Evéshez azonban szigorúan csak a jobb kezet szabad használni; a bal kéz nem tiszta és más használatra tartják fenn.

És hogy a kép teljes legyen, a kígyóbûvölôk sokasága oly erôbedobással fújta a hangszerét, hogy alig értettük egymás szavát. Ezért a magas hangú muzsikáért más helyeken zajártalmi pótlékot fizetnek, itt senkit sem zavart, ez is hozzátartozik a hely varázsához.

(Folytatjuk)

Fodor Lajos

A marosvásárhelyi Tip-Top étterem nemcsak a hagyományos erdélyi ízekrôl, lassacskán az itt szervezett borkóstolókról is elhíresül. Tavaly ôsszel az egri borokkal ismerkedhettünk, legutóbb soproni borászok hozták el a vidék legjobb borait. Magyar Dezsôvel, a Lôvér Pince ügyvezetôjével a borbemutató után beszélgettünk.

– Milyen is a soproni szôlô, bor?

– Nagyon szép gyümölcsöket termel a soproni szôlôs. A soproni borosgazdák leginkább ezeket a gyümölcsöket szeretnék visszahozni mind a fehér-, mind a vörösborban. Ez fajtafüggô. Míg például egy királyleányka tudja hozni a mézes–virágporos–banános–érett körtés illatokat, addig egy Sauvignon Blanc a fûillatokat kell hozza. Vörösbornál is így van: míg a Cabernet Sauvignon a paprika, füst-avar illatokat hordozza, a Pinot Noir, vagy a kékfrankos – Sopron legfontosabb fajtája – illatára a kirobbanó vidámság, erô, tûz jellemzô. Sodró, cseresznyére, meggyre, szilvalekvárra emlékeztetô illatok, ízek. A szôlô fantasztikus illatokat tud termelni, ezeket kell visszahozni a borba.

– Találkozások a borral. Nem olyan ez egy kicsit, mint a szerelemmel találkozni?

– Amikor egy bort kóstolunk, mindenféle részét látni, és boncolgatni szeretnénk. Ha kitöltjük a pohárba, már a színérôl látjuk, hogy mit várunk egy bortól. Ha ránézünk a fehérborra például, azt látjuk, hogy zöldessárga. Minél zöldebb, minél visszafogottabb, ha a sárgás-aranysárga színek nem jelennek meg, azt gondolhatjuk, hogy ropogós, friss, úgymond reduktív borok vannak a pohárban. Az aranysárga-sárgás színek oxidatív borokra utalnak, amelyekre inkább a fahordós érlelés jegyei jellemzôk, az elsôdleges gyümölcsaromák itt veszítenek, átalakulnak. Ha megismerkedtünk a bor illatával, utána azt boncolgatjuk, hogy milyen ízeket találunk a borban, milyen hosszú a bor, milyen tömeges a bor, hogyan omlik vissza a pohár faláról. Lényeg, hogy teljes harmóniában legyen a bor, az illattól egészen az ízéig. Amikor egy palackból kihúzzuk a dugót, akkor valami gyönyörrel akarunk találkozni. Ezt a gyönyört kiöntjük a pohárba, ismerkedünk vele, mielôtt még hozzányúlnánk. Mielôtt még magunkévá tennénk, meg akarjuk ismerni a színét, hogy hogyan mozog a pohárban, meg akarjuk illatozni a bort és utána, a legvégén kóstoljuk meg, és várjuk meg, hogy hogyan cseng le...

– Hogyan jó, hogyan kell a bort fogyasztani? Vízzel, tisztán?

– Gasztronómiával tudjuk igazán jól élvezni a borokat. A gasztronómiában van a leginkább a helye a bornak, azaz az étkezéshez fogyasztott bor a legfontosabb. Fontos, hogy ki tudjuk választani, milyen ételhez milyen borok illenek leginkább. Vannak beszélgetôborok, amelyeket ha fogyasztunk, akkor nem az az érzésünk támad, hogy ide nekem egy fél marhát, disznót, amit azonnal meg kell enni! Tipikusan beszélgetôbor egy friss, ropogós, palackos érlelésû Pinot Noir, vagy ilyen lehet egy óportói, amely nagyon friss, beaujolais módra van elkészítve. A magyarok történelmi tradíciója: tisztán fogyasztani a bort. Érdekes, hogy a magyar rituáléban, az ôsi hitben a vér és a bor ugyanazt jelentette, azt mondjuk a legközelebb álló emberekrôl, véreim. Ezért hát ne nagyon hígítsuk a bort. Bár éppen mi, magyarok kezdtük el szódavízzel hígítani a bort, a fröccsöt tôlünk vették át az osztrákok illetve a volt monarchia országai.

(antalfi)

Bár úgy tûnik, hogy a Maros menti településnek és a legendás magyarországi együttesnek semmi köze egymáshoz, mégis igen szoros kapcsolat épült ki, elsôsorban Illés Lajos, a nemrég elhunyt zenekaralapító, -vezetô és a disznajói fiatalok között. A szálak idôben igen messze visszanyúlnak. Illés Lajos özvegye nem más, mint Makkai Lilla lelkipásztor, Makkai Sándor helikoni író unokája. A tiszteletes asszony 1992-ben parókiáján, a magyarországi Kisorosziban létrehozta a Protestáns Ifjúsági Missziót. Felvállalták, hogy határon túli tehetségeket támogatnak, így jutottak el Erdélybe, Szászrégenbe, majd a Marosvécs községhez tartozó Disznajóra, ahol 1993-ban meghívták Kisorosziba a Csôsz Irma nyugdíjas óvónô által vezetett naiv festészeti kör tagjait. Híre ment annak is, hogy Disznajón nemcsak rajzzal foglalkoznak, hanem hagyományôrzô néptánccsoport is tevékenykedik. Felkérték a táncosokat, hogy szerepeljenek Tolcsvay Béla Napfényfia címû zenemûvében. Ezután Illés Lajos magyar költôk hazafias verseinek feldolgozásával megírta Magyar Ének (Cantus Hungaricus) c. mûvét, amiben szintén a disznajói fiatalok táncoltak. 1993 óta folyamatosan turnéznak a darabbal. Voltak vele 1998-ban a magyarok világtalálkozóján, de bejárták Erdélyt, a Felvidéket, s Budapesten is többször színpadra léptek. Csôsz Irma szeretettel meséli, hogy Illés Lajos és felesége mindegyre megvendégelte a csoportot, igazi barátság alakult ki közöttük. Illés Lajosék annyira megszerették Erdélyt, hogy Énlakán vásároltak házat, oda jártak nyaralni. Mi több, a kisoroszi táborba is disznajói asszonyt hívtak meg szakácskodni. Igazi ajándék volt az is, hogy az Illés legutóbbi budapesti koncertjén a disznajói fiatalok meghívottakként vehettek részt.

(vajda)

Ki ne ismerné a nyelvtörô dalszöveget: "Az ibafai papnak fapipája van. Mert az ibafai papi pipa papi fapipa.." Ibafa egyébként Dél-Dunántúlon van, Baranya megyei település, Szigetvárral és a Dél-Zselic dombvidékkel emlegetik a leírások, és arról híres, hogy ott pipamúzeum is van, a Janus Pannonius Múzeum hozta létre 1968-ban. A falu honlapján ez olvasható: "A hagyomány úgy tartja, hogy Schreyer Nándor itteni plébános kaposvári újságíró ismerôse, Roboz Imre komponált egy dalt a papi pipáról, mivel az elôzô plébános, Hantai Nándor pipázott, és az 1860-as években pipákat gyûjtött. A dal természetesen rövid idô alatt országosan ismert lett. A múzeumi kiállítás a pipagyûjtemény mellett a dohányzás egyéb kellékeit is felvonultatja: pipatömôket, díszes dohány-, cigaretta- és gyufatartókat stb. Néhány érdekesebb pipa a gyûjteménybôl: egy 1849-es alföldi pipafejen az ún. Kossuth-címer látható; Deák Ferenc reformpolitikus portréja fedezhetô fel egy 1865-ben készült pipán, 1919-bôl származik Károlyi Mihály miniszterelnök pipája. Ezeknek a »kézben tartott« szimbólumoknak jelzésértéke volt a társasági életben."

Mindez arról jut eszembe, hogy a nôknek szabad-e pipázni? Nincs ennél fontosabb gondja a harmadik évezred elején az emberiségnek. Az ibafai papnét ugyanis bezzeg nem emlegeti a nóta. Persze attól még pipázhattak asszonyok is Ibafán. Erre speciel nem tud okot a Berecz Edgár barátunk újabb vállalkozása, a 85 kérdést és megannyi választ tartalmazó könyvecske: A sportpipázók kiskátéja. Van benne minden, a dohány eredetétôl Jean Nicot, azaz Nikotin bácsin át a pipaklubok szervezéséig, a pöfékelô vébé lebonyolításáig, bô kitérôkkel a pipaklub tagjainak viseletére, menüjére, borválasztékára, szakállára, bajuszára. Tartalmazza a könyv a Székelyudvarhelyi Polgári Pipaklub (SzPP) tagjainak névsorát, mert úgy néz ki, hogy ezt az idôszerûtlennek tûnô hagyományt felújították a székely Athénban.

A szerzô elmondja többek között, hogy a pipaklubok megalakulásakor a pipázás kizárólag a férfiak kiváltsága volt, a hölgyek legfeljebb csodálhatták a bodor füstkarikákat, vagy tüsszöghettek, köhöghettek tôlük. Az alsóbb rétegek vagy a középosztály férfitagjai között nagy divat volt a pipázás, de a nôknek ez is és a cigarettázás, szivarozás is tilos vala. "Csak a vendor cigánynék, a kocsisfeleségek, a szakácsnék vagy a bábaasszonyok pipáztak nyilvánosan." Ma azonban más a helyzet, a legtöbb pipaklub szabályzata megengedi, hogy nôi tagok is lehessenek, sôt a pipaszívó versenyeken is részt vehetnek, ugyanolyan jogokkal és kötelezettségekkel, mint a férfiak.

Ez több okból is ellenkezik a pipázás és a pipaklubok hagyományaival, egyenesen azok meggyalázásának tekinthetô, vélekedik Berecz Edgár. Ugyanis eredetileg a pipaklubok megrögzött agglegények tömörülései voltak, akik nem voltak antifeministák, cask éppen olyan sajátos életmódot folytattak, amely a többi ember számára különcnek, bizarrnak, érthetetlennek számított. Összejöveteleiken a pipás férfiak leginkább nôkrôl, szerelmi kalandjaikról szerettek regélni, persze "a pipa és a dohány házassága" mellett...

"Ezért teljességgel abszurdnak tartom – szögezi le magánvéleményként a szerzô –, hogy nôk is részt vegyenek egy férfiak által rendezett pipaszívó versenyen vagy házi összejövetelen. Azok a pipaklubok, amelyek nôket is teljes jogú tagnak tekintenek, valahogyan az olcsóság, a silányság látszatát keltik, ugyanis nem kötelezik el magukat a hagyományoknak."

Errôl lehet vitázni, de nem érdemes. Inkább megkérdeztem száz embert, ötven nôt és ötven férfit, hogy szerintük miért nem pipázott az ibafai papné. Nos, 65 százalékuk a vállát vonogatta, 15 százalékuk elküldött a búsba, a többi nem tudommal felelt. Végül egy lelkész barátom trafálta el a valót, mivelhogy pap lévén maga sem nôsülhet. Ibafán sosem lakott páterfeleség, legfeljebb szakácsnô.

De annak sem volt papi pipája.

b.d.

Ma egy hete, a Nyárádszeredában szervezett kertésznapon, a helybéli Szentmártoni Károly méhész standjára figyeltünk fel. A méztermékek mellett kisebb-nagyobb állatfigurák, virágot és növényeket ábrázoló tárgyak álltak. Volt méhkas, méhkast átölelô mackó: mind-mind gyertyák. És nem akármilyenek, méhviaszból készítette a méhész és felesége. Különlegességük, hogy nem füstölnek, természetes illatot árasztanak, amivel kellemes hangulatot is keltenek. Tudomásuk szerint Romániában még csak a Szentmártoni család állít elô méhviaszból gyertyákat. Egyelôre csak kiállításokon mutatják be – eladással egybekötve –, szeptembertôl az üzletekben is forgalmazzák, ugyanis vannak már megrendelések. A méhviasz gyertyák elôállításának sajátos módja van. A méhész beszerezte külföldrôl a termelés technológiájának leírását. Az élelmiszeripari, több komponensû gumiformák elkészítéséhez szükséges anyagra másfél év keresés után talált rá Magyarországon. Tudni kell, hogy a gumiformákat is ôk állítják elô, azokba öntik a méhviaszt. A formák elkészítése fantáziát és nem utolsósorban kellô kézügyességet igényel. Miért kezdték el a méhviasz gyertyák gyártását? Elsôsorban mert mindketten kedvüket lelik a munkában, másodsorban gazdasági meggondolásból, ugyanis a hozzádott munkájukkal magasabb áron értékesíthetik a méhviaszt. Egy gyertyát meggyújtottunk, valóban nem füstöl és illatos.

(kilyén)

A nagy sikerû olasz tévésorozat, a Bûvölet újra látható lesz a Duna Televízió mûsorán. Az új részek forgatása már javában tart, de eddig semmilyen hírt nem engedett kiszivárogni a filmes alkotócsoport. A Duna Televízió stábja és egy szerencsés házaspár mégis bepillantást nyerhetett a készülô új részek forgatásába és az új szereplôkkel is megismerkedhettek. Az elbûvölô római hétvégérôl Fábián Noémivel, a Duna Televízió felelôs szerkesztôjével beszélgettünk.

– Sokak szomorúságára a Bûvölet nyolcadik szériájának vetítése egy évvel ezelôtt befejezôdött. Mi motiválhatta az olaszokat a következô széria gyártására?

– A siker és a közönség unszolása gyôzhette meg a Rai Sat televíziót, hogy egyik produceri irodájával új részeket forgasson. Elmondásuk szerint nem csak Európában, de még Kínában is óriási sikere van a Bûvöletnek, ami azért meglepô, mert a sorozat sajátosan európai problémákat jár körül.

– Az új sorozat mennyiben hasonlít majd az eddig megszokottra? A kedvelt szereposztást érinti-e a sok tekintetben megújuló sorozat?

– Szinte teljesen új Bûvöletet fogunk látni, mert alig találunk majd régi arcokat a képernyôn. Látogatásunk során az elôzô sorozat szereplôi közül csak Tillyvel találkoztunk, de az új színészek is barátságos, megnyerô emberek. A sorozat külalakjában is teljesen megújul. Új forgatókönyvvel, frissebb tartalommal kerül forgalomba a mostantól huszonöt percbôl álló, kétszázötven részes sorozat. Mivel nézôink az ötvenperces részekhez vannak szokva, a Duna Televízió kettesével tervezi vetíteni a fejezeteket.

– A sok újítást hallva felvetôdik a kérdés: vajon beválnak-e az új arcok, sikerre tudják-e vinni a már bejáratott sorozat új történeteit?

– A nézôk megnyugtatására elmondhatom, hogy valamennyi új színész kedves és közvetlen. Bájos nôket és karakteres férfiakat fogunk látni a képernyôn. Többségében fiatal csapat jelenít majd meg szerelmes, családi, izgalmas és szép történeteket.

– A római látogatás alkalmával úgynevezett werkfilm is készült. Mikor láthatjuk a felvételt a televízióban?

– Az utazást és az olaszok forgatásait két kamerával rögzítettük, így készült egy werkfilm, azaz a filmkészítés munkálatait bemutató rövidfilm a Bûvölet forgatásáról. De készült egy másik rövidfilm is, ami bennünket a látogató és kíváncsiskodó szerepében mutat majd be. Ez a film terveink szerint ôsszel lesz majd látható, akkor, amikor a Bûvölet szereplôinek itt, Magyarországon szervezünk közönségtalálkozót.

– A római utazásra nem csak a televízió stábja utazott, hanem a nézôknek is lehetôsége volt részt venni a négynapos forgatáson. Honnan jött az ötlet, mi alapján válogattak a szervezôk?

– A Bûvölet iránt akkora volt az érdeklôdés, hogy úgy gondoltuk, ha stáb megy Rómába, elvihetnénk egy szerencsés nézôt is magunkkal. Ekkor jutott eszünkbe a játék gondolata, melyet a nézôk ihlettek. Hét nap hét kérdést tettünk fel a Kívánságkosár címû mûsorunkban, melyet a másnapi adásig lehetett megfejteni. A válaszok alapján az utat egy nagyon kedves sátoraljaújhelyi nézônk nyerte, aki a feleségével jött velünk. Az utazás nagy élmény volt számukra, mert elôször voltak Rómában, elôször ültek repülôn, s az új Bûvölet több szereplôjével is személyesen találkoztak. A forgatáson kiderült, hogy minden felvétel egy helyszínen készül. Nincs kórház, nincsenek lakások. Minden egy hatalmas stúdióépületben van felépítve: mûtôk, várók, folyosók, szobabelsôk, konyhák, s mindez teljesen berendezve, mindennel felszerelve. Felül lámpák lógnak, alul pedig a helyszínek paravánokkal elválasztva.

– Ha a Duna Televízió megkapja a sugárzási jogot, mikor kerül adásba a kétszázötven részes sorozat?

– Már folynak a tárgyalások, hogy az elkészült részeket megkaphassuk és elkezdôdhessen a fordításuk és szinkronizálásuk. Ha minden rendben halad, reményeink szerint legkésôbb jövô év januárjában kezdhetjük vetíteni a Bûvölet legújabb fejezeteit.

Gebauer Szabolcs

– 1971. október 30-án Komzsik barátomnak szombati mûsoromban meséltél valami igazi Tarr Laci-s átverésrôl, ami Nagyváradon esett meg egy családi ebéden…

– A Szabó családot hívtam meg ebédre, Szabó Ernôt, Hamvai Lucyt és Szabó Ottót, persze, elôtte édesanyámmal részletesen megtárgyaltunk mindent. Az elôszobában a viaszos vászonnal borított asztalon terített, négy pléhtányérral, négyféle kanállal, villával és valami otromba fanyelû késekkel. Négy kicsorbult pálinkáspohárba töltöttem valami iszonyatosan büdös turczi pálinkát, Ernô csak az orráig vitte, s máris szabadkozva tette le a poharat. Mivel a fekélye nem bírja. Lucy is követte apósát, ô az epéjére hivatkozott. Ottóval ketten hôsiesen bekaptuk és utána elsózott ecetes köménymaglevest tálaltam a vendégeknek, de alig hogy megnyalták, öklendezve tették le a kanalat és szörnyûlködve nézegették egymást a vendégek. Noszogatni kezdtem a Szabó családot, mondom: úgy veszem észre, hogy a fôrendezô úr fekélye nem bírja ezt a nagyon finom erôlevest. Biztattam, csak bátran, Lüszike, édesanyám fôzte… Eközben édesanyám felszívódott az elôszobából. Mikor már teljes volt a kétségbeesés, a csalódás, hirtelen elôkaptam a pelin de máj nevezetû, iszonyatosan fekete és timsóízû, ordénári kocsisbort, aminek a puszta látványától felállt a szôr a fôrendezô úr karján, nem bírta idegekkel, felugrott a székrôl és csak annyit mondott, hogy tudod, Tarr fiam, mi valahogy elszoktunk az ilyen feledhetetlen házi koszttól, indulni készült. Mire a drága jó anyukám, aki könnyek közt esedezett az Ô heccmester fiának bûneiért, szélesre tárta az ebédlô ajtaját, ahol ott állt középen a hatalmas, hófehér damasztabrosszal megterített asztal, égô gyertyákkal… Mindannyian élôképpé dermedtek, Lucy összecsapta a kezét és csak annyit mondott:

– Tarr néni csodálatos! Ernô és Ottó álmélkodva, megbûvölten nézték az asztalt, rajta a meiseni porcelánkészlet, alpakka evôeszközökkel, hófehér szalvétákkal, verthéjú kenyérrel, középen pedig gôzölgött az újházi húsleves. Közben édesapám tálcán, kristálypohárból kínálta a gyöngyözô kisüstit. Gyönyörûség volt nézni, amint némán kanalazták az aranysárga húslevest grízgaluskával, diszkréten csörömpöltek az evôeszközök, miközben bekebeleztük a kacsasültet piros káposztával, végül még a vargabéles elôtt került talpas poharakba a finom szilágysági hárslevelû… Csak a végén jegyezte meg, Ottó barátom, hogy tulajdonképpen csak az elôszobában feltálalt házi koszttól voltunk elszokva…, mire Ernô fôrendezô úr, száját törölgetve csak annyit jegyzett meg tudja meg, kedves Tarr mama és Tarr papa, nem tévedtem, amikor azt mondtam egyszer, hogy ebben a László legényben motoszkál valami tehetségféleség és fantázia, aztán hozzám fordult és fölényesen dörögte rám:

– Úrfi, ezt természetesen csak viccbôl mondtam és megengedem, hogy tölts még egy pohárral nekem, magadnak és Ottónak csak ásványvizet, mert este Fáklyaláng lesz…

(Részlet egy emlékiratból).

Csifó János

Az autóutak rémei azok a száguldozók, akik tekintet nélkül az útviszonyokra és a kockázatra nyomják a gázpedált és a legmeredekebb elôzéseket is vállalják ezekrôl, illetve az agyukban lezajló folyamatokról készített egyedülálló tanulmányt zürichi egyetem tudóscsoportja.

Szimulátorokba ültették a kísérleti alanyokat, és neuropszichológusok mérték meg a tesztben résztvevôk agyának aktivitását. A feladat az volt, hogy a szimulátorban ülve a lehetô leggyorsabban vezessék az autót, úgy, hogy közben ne veszítsék el felette az ellenôrzést. A számítógépes pálya nehéz volt, és a kísérleti alanyok többsége gyorsan beleélte magát a száguldozásba.

A vizsgálatok során kiderült, hogy a száguldozók agyának tevékenysége kevésbé aktív, mint azoké, akik a megengedett sebességgel utaznak. Elsôsorban a homloklebenyben regisztráltak kisebb aktivitást a kutatók, abban a régióban, ahol az akaratlagos mozgásokat ellenôrzi az agy. Ez azt jelenti, hogy a száguldozók reakciói automatizáltabbak, mint a szabályosan közlekedôké, – nyilatkozta Beatrice Brunner, a zürichi egyetem Pszichológiai Intézetének munkatársa.

A nyugat-európai statisztikák szerint a férfiak gyakrabban okoznak közlekedési balesetet, mint a nôk, és gyakrabban felelôsök is azokért. A legveszélyeztetettebbek a 18 és 21 év közötti korcsoportba tartozók, közülük kerül ki a közlekedési balesetek legtöbb halálos áldozata. A férfiak legtöbbször azért okoznak személyi sérüléssel járó közlekedési balesetet, mert a kocsi sebessége meghaladja a megengedettet, vagy túl gyors az útviszonyokhoz képest. Nôk esetében ez a baleseti ok a harmadik helyen áll.

A zürichi kutatók azt is vizsgálták, hogy bizonyos jellemvonások hogyan hatnak a közlekedési magatartásra. Minden embernek szüksége van ugyanis a test és a lélek élénkítésére. Amennyiben ez az élénkítés megfelelô, akkor az illetô jól érzi magát, ha alacsony szinten marad, akkor hamar unatkozni kezd. A jelenséget egy pszichológiai szakkifejezés szenzációkeresésnek nevezi, és azok keresik állandóan a kalandokat, akiknek magasan van az élénkítési küszöbe.

A svájci tesztben részt vevô húsz férfi közül tíznél volt az átlagosnál magasabb a szenzációkeresés küszöbértéke, és ôk voltak azok is, akik a szimulátorban sokkal gyorsabban vezették az autót, mint a többiek. Arra a kérdésre, hogy csökkenthetô-e ez az érzelmi küszöbérték, a kutatók egyelôre nem adtak választ.

Rákóczi Ferenc a magyar szabadságharc idején a nemzet eszménye volt, ébren tartotta a magyar nemzetben a szabadság érzetét. Életét a hazának s a szabadságnak ajánlotta föl, a hazáért és a szabadságért harcolt. Ezt a jelszót – Pro patria et libertate – íratta föl zászlójára, s verette emlékérméire. Rákóczi a hôsiességnek éltetôje s az elszenvedett fájdalomnak ôrzôje volt.

Rákóczi Ferencet császárhû környezetben nevelték, a neuhausi kolostor kollégiumában, de hazatérte után megrendítette a Habsburg-elnyomás, a magyar nép szenvedése, a szabadságukért harcoló kurucok vezetését vállalta el; nyolc éven át védelmezte a haza szabadságát az osztrákokkal szemben. Küzdelmeinek sikertelensége 1711-ben a majtényi síkon bekövetkezett fegyverletéte le volt. Rákóczi harcosainak trombitái a majtényi síkon szólaltak meg utoljára, de hangjuk nem biztató volt, hanem az önfeladás keserû jeleként szólt. A szabadsághar-cok végeztével már a kurjongatás nem nótát szült, hanem helyébe a bánatot, Rákóczi kesergôjét, imáját hangoztatta, melyek harcosainak lelkiállapotáról, reménytelen jövôjérôl szóltak. Így: "Jaj, régi szép magyar nép/ Az ellenség téged mikép/ Szaggat és tép./ Mire jutott állapotod/ Szegény magyar nép/ Mikor lesz már ép/ Megromlottál mint a cserép/ Jaj, hát szegény magyar nemzet/ Jóra mikor lép."

A szabadságharcok során 1704-ben Rákóczi Ferencet Erdély fejedelmi székébe akarták ültetni, de a gyulafehérvári fejedelmi választási gyûlésen nem jelent meg. Fejedelmi székbe való ünnepélyes beiktatása Marosvásárhelyen 1707. április 7-én, háromszáz évvel ezelôtt történt. Rákóczi a radnóti várkastélyából jött Vásárhelyre Pekry Lôrinc és Székely Miklós ezredeinek kíséretében. A Maroson átvezetô fahídon átkelve a Dinnyeföldnek nevezett – a Híd, ma Kossuth Lajos utca, a Malomárok (Mûcsatorna) és a Maros által bezárt – területre érkezett, ahol a város rendei díszsátort állítottak fel és fogadták Rákóczit és kíséretét. Gróf Pekry köszöntô- és üdvözlôbeszédére Rákóczi szép szavakkal válaszolt. Bartha András ítélômester olvasta fel a fejedelmi székbe ültetés feltételeit, melyet követett gróf Zichy Pál udvari fôpap elôtt elhangzott fejedelmi eskütétele. A fejedelem beszéde végeztével a katonaság díszszázadának sortüze hangzott föl, azt követôen a fejedelem fényes díszmenet kíséretében a Nagypiacra – ma Rózsák tere – vonult. Rákóczi a jezsuiták fából ácsolt kisméretû templomában, amely a plébániatemplom udvarán állt, hallgatott szentmisét. A mise után Nagy Szabó Ferenc házának emeletén (ma a plébánia épületének emelete) fogadta a fejedelem a rendek és az egyházak üdvözlését, amelyet díszebéd követett. A díszszázad és az ünneplô nép részére a piactéren verték csapra a hordókat. Rákóczi krónikása szerint Ottlyk György, Rákóczi udvarmestere – aki ötletes ember volt – a boroshordókat állványokra helyeztette, s a radnóti bor azokból csatornákon folyt az ünneplôk örömére.

Az ünnepséget másnap országgyûlés követte, mely az Erdélyi Fejedelemség utolsó országgyûlése volt. A magyar szabadságharcok önzetlen hôse, Rákóczi Ferenc, Erdély fejedelme április 21-én távozott el Marosvásárhelyrôl. A város vezetôsége és lakói nem feledkeztek meg II. Rákóczi Ferencrôl, 1903-ban mellszobrát a Kossuth Lajos utcába betorkolló Arany János utca által létrejött téren állították fel s leplezték le. A Bodor Péter által 1821-ben ácsolt Maroson átvezetô fahíd helyett 1910–1911-ben épített vasrácsos szerkezetû hidat II. Rákóczi Ferenc hídnak nevezték el. A vár elôtti Kövecses utcát és az ahhoz felvezetô lépcsôt Rákóczi névvel illették és említik ma is. Tiszteletbôl a római katolikus fôgimnázium is Rákóczi nevét viselte, az államosítás után Unirea néven ismeretes.

A tornyos Városháza nagy gyûléstermének egyik színes ablakában Rákóczi Ferenc portréja van. A kurucvilág dalait ma is énekli a nép. Így:

Zöld erdô árnyékát,

Piros csizmám nyomát

Hóval födi be a hó,

Hóval födi be a hó.

Keresztes Gyula

Huszonöt éve, 1982. március 19-én halt meg Jékely Zoltán posztumusz Kossuth-díjas költô, mûfordító, a Nyugat harmadik nemzedékének tagja, egykori erdélyi helikonista.

1913. április 24-én született Nagyenyeden brassói szász eredetû családban, költô-tanár apját felvett írói nevén, Áprily Lajosként tartja számon az irodalom. A család 1926-ban Kolozsvárra költözött, Jékely az ottani református kollégium diákja volt három évig, amikor is – 1929 nyarán – apja úgy döntött: fiai jövôje érdekében Budapestre települnek. A Lónyay református gimnáziumban érettségizett 1931-ben, majd az Eötvös Collegium tagjaként magyar-francia- mûvészettörténet szakon diplomázott 1935-ben a budapesti egyetemen.

Húszéves kora körül már érett költô volt; színrelépésének pillanatában nyilvánvalóvá vált, hogy nemzedékének legnagyobb tehetsége. Versei a Nyugatban, a Szép Szóban, a Válaszban és az Erdélyi Helikonban jelentek meg rendszeresen. Pártfogolta Babits Mihály, nagyra értékelte Szerb Antal, Halász Gábor. Nem apja árnyékában akart költô lenni, pontosan látta, ha nem találja meg saját hangját és világát, nem lesz jövôje. 1936-ban adta közre Éjszakák címû verseskötetét, majd ezt követte két további kötet: az Új évezred felé 1939-ben és a Mérföldek, esztendôk négy évvel késôbb. 1937-ben adta ki elsô regényét, a Kincskeresôket, amit 1938-ban a Medardusz, 1940- ben a Zugliget címû követett.

1939-ben megkapta a Baumgartner-díjat. 1939-40-ben római ösztöndíjas volt, s elsô feleségével dél-olaszországi utazást tett. Vonzotta a latin világ, de honvágya Erdély után nem csillapodott. Miután a második bécsi döntés Észak- Erdélyt Magyarországhoz csatolta, Jékely Zoltán 1941 tavaszán visszatért Kolozsvárra, s az egyetemi könyvtár munkatársa lett. Ott ismerkedett meg a marosvásárhelyi elôadó- mûvésznôvel, Jancsó Adriennel, akit 1942-ben feleségül vett. Hamarosan leányuk, majd fiuk született.

Jékely Zoltán megtalálta helyét az erdélyi magyar irodalmi életben, legszívesebben az Erdélyi Helikonba írt, de tartotta a kapcsolatot az anyaországi irodalommal is, változatlanul publikált a Magyar Csillagban. 1946 augusztusában családjával visszaköltözött Budapestre.

A Széchényi Könyvtár hírlaptárában dolgozott 1954-ig; versei, prózai munkái a Válaszban, a Magyarokban, a Vigiliában jelentek meg. 1948-ban betiltották és bezúzták Álom címû verseskötetét (amelyet "dekadens temetôköltészetnek" minôsített a korabeli "éberség") és kizárták az Írószövetségbôl is. Többéves hallgatásra kényszerült, mûfordításból élt, de közben – a megjelenés reménye nélkül – gyarapította lírai és prózai életmûvét. Ekkoriban gyakran idôzött a Dunakanyarban apja szentgyörgypusztai házában – szenvedélyesen horgászott.

Csak 1956-ban térhetett vissza az irodalmi életbe A csodálatos utazás címû mesefeldolgozással. Az 1960-as évektôl aztán egymást követték verseskönyvei. 1964-ben jelent meg a Lidérc-ûzô, 1968- ban az Ôrjöngô ôsz, 1972-ben Az álom útja, 1977-ben a Minden csak jelenés. Gyûjteményes és válogatott kötetei: a Csillagtoronyban (1969), Az idôsárkányhoz (1975), az Évtizedek hatalma (1979). Regényekkel, elbeszélésekkel, esszékkel is jelentkezett. A kultúrpolitika óvatosan kezelte, a tûrt kategóriába sorolta, s ezért – bár mûvei megjelenhettek – hivatalosan soha nem kapta meg a rangjának kijáró elismerést. 1970-ben és 1979-ben József Atilla-díjat kapott, a Kossuth-díjat már csak 1982. március 19-én bekövetkezett halála után jóval késôbb, 1990-ben posztumusz kapta meg.

Verseiben a "nyugatos" valamint az erdélyi magyar költészet hagyományait elevenítette fel. Ô maga "életrajzi szerkezetû, folyamatos énregénynek" nevezte költészetét. "Versírásra leggyakrabban valami fájdalom élménye, állapota vagy emléke indít" – mondta. Végtelenül igényes volt, sokszor átírta sorait, s azokat a verseit, amelyeket már kijavíthatatlanul sikerületlennek tartott, összegyûjtve elégette. Nemes Nagy Ágnes írta róla: "Mindnyájan tudtuk, hogy ô a költôi költô, a költô archetípusa". Regényei többnyire önéletrajzi elemeket tartalmaznak, drámái (Fejedelmi vendég, 1968; A bíboros, 1969) az erdélyi történelem eseményeit idézik föl. Esszéi, tanulmányai mellett a 18 éves korától vezetett naplói is értékesek. Ahogy egyik méltatója írta: "Elegáns és bölcs lovagja volt az irodalomnak".

Jékely Zoltán

Üszkök között port verve, átkozódva,

dögletes, füstös szél dudált;

Vajna Antal és Incze Dániel úr

így tölték ott az elsô éjszakát.

"Fejedelmünk legyen a közbenjáró –

fohászkodék a két bátor tanár –,

ô menjen el a Csillagok Urához

s esedezzék dicsô lábainál.

Mert háromízben zúgott ránk az átok,

romban hever a szellem csarnoka;

mondja meg ott a csendes-szavú, bátor:

ha tûrte mindezt, Ô is az oka!

Hát ezt érdemli ez az árva nemzet,

hogy fája ne gyümölcsözzék soha,

s hogy bár kiömlött vérébôl teremnek,

másé legyen a bor, a gabona?

S a könyveket, melyeket úgy hozának

száztornyú városokból fiai,

kódexeket, mappákat, bibliákat

írástudatlan horda írtsa ki!

Ideje már, hogy lássa tévedését,

(– Nagyságod mindezt bátran mondja el –)

hogy porbasújtott skólánk építését

utólszor még nevében kezdjük el…"

Így szóltak ôk. Eloltották a mécset;

földre hevertek, mint a katonák.

Pokrócukból gyilkos sötétbe néztek,

imádkoztak s álmodoztak tovább.

1937

Hadrév,

Sáronberke,

Kalota-Szentkirály –

didergô fészkek az erdélyi rengetegben!

Neveteket ki mondhatná ki szebben,

mint én az emlékezés áhitatában.

Zentelke,

Asszonynépe,

Szépkenyerû-Szentmárton,

s Detrehem, ki Betlehemet idézed –

hogy elszakított tôletek a végzet,

lelkem térképén egyre pirosultok.

Régi vitézek lábnyomán kelt virágok,

hervadt bokréták kopjás, árva dombon:

valahányszor a nevetek kimondom,

álmodozásom sólyomszárnyra kap.

Némelyitek mint húsvéti harangszó,

másban egy fejedelem csizmás lépte döng,

csillagfény csillan s ékes pártagyöngy,

ha felderengtek az ôszi éjszakában…

Hazám lelkébôl lelkedzett nevek,

ti maradtatok nekem a világon!

De meghalljátok-é szólongatásom,

s hívásomra szálltok-e közelebb?

1947

(Beszélgetés Horváth Arany közíróval, Horváth István költô lányával)

Önmagunk erejében bízva, különbözô kultúrák között hagyományosan közvetítve, mi mindig felépítjük a felrobbantott hidakat, beindítjuk isten ránk bízott malmait. Ahogy a Horváth István versében is írva vagyon, apó, a múlt, a tanulság, a bölcsesség mesél, s mi újra meg újra felrakjuk azt a tornyot. Csak a lélek láthatatlan pókfonalának finom szorításától nem szabadulunk. A torony látványos dicsôsége lehet közös. Az átvághatatlan és lerázhatatlan erdélyi gordiuszi csomó szorítása kinek-kinek egyéni fájdalma, felelôssége marad. (Lászlóffy Aladár)

"Hallom, amint a csend sajog, / S oly egyedül magam vagyok, / Mint a nemlétezés." Horváth István 1967-ben kelt sorai mintha ma is sajognának. A pókfonál- szorítás, amelyrôl Lászlóffy Aladár beszél, nem szûnik az évekkel. A közösségi sorsot saját életünkön át is éljük- szenvedjük. Horváth Arany otthon, Magyarózdon így beszél:

– Zsugorodik szülôfalum, apad lakossága. Múlt évben tizenöt halottat kísértek a temetôbe. A szülôház-emlékház környéke is ritkul. Az ôsi telek közepén lakó Béla bátyám közeledik a 83. életé-véhez. Az ut&oac