Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 70 eurócent. Átutalás a BCR Tg. Mures IBAN RO 27 RNCB 0188034969090003 – euró; RO 97 RNCB 0188034969090004 – dollár bankszámlaszámra. E-mail címünk reklam@e-nepujsag.ro

Apróhirdetések

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény vagy a postai nyugta számát. Címünk: reklam@e-nepujsag.ro

A hirdetések egységes tarifája 250 Ft/szó, 350 Ft/cm², mely magába foglalja a romániai áfát is.

Aktuális

Valószínûleg mindannyiunknak ismerôs az a jelenség, amikor a felnôttkor határára serdült fiatal türelmetlenül várja, hogy végre önállóvá válhasson, majd amikor feltárul elôtte a hôn várt szabadság perspektívája, visszaretten az önállóvá válással elkerülhetetlenül együtt járó felelôsségtôl.

Ebben a hajóban evez most a romániai bankrendszer a legújabb pénzpolitikai fejlemények tükrében. A napokban a jegybank egyik vezetôtanácsi tagjának könyvét mutatták be Bukarestben, és a számos jeles közéleti illetve bankvezetôt egybegyûjtô rendezvényen a pezsgôzés közben kiderült, hogy a bankok nem veszik jó néven a hitelek kezelésében nemsokára rájuk szakadó nagyobb felelôsséget. A kérdés látszólag egy zártkörû embercsoportot foglalkoztató probléma, de valójában több millió embert érint, mint lehetséges hiteligénylôt, és komoly csapdákat rejteget.

Eddig az volt a szokásrend, hogy a jegybank megszabta minden pénzintézetnek a szabálykeretet, amit a hitelezés terén be kellett tartani. A változás lényege az lesz, hogy hamarosan a bankok maguknak állapítják meg a szabályokat, és a központi bank rendôrszerepe gyakorlatilag megszûnik ezen a téren. Tehát a hitelezéssel járó kockázat és felelôsség teljes mértékben a hitelezô pénzintézetekre száll. A cselekvési szabadsággal együtt.

A csapda ott rejlik a kérdésben, hogy ha a hitelt adó bankárok felelôtlenül kezelik a nyakukba szakadó szabadságot, akkor könnyedén adhatnak sok ember kezébe olyan hiteleket, amiket a fogyasztók képtelenek lehetnek visszafizetni. És akkor a hitelparadicsom eljövetele után hamarost tanúi lehetünk a végrehajtók paradicsoma eljövetelének is. A bankok nem szoktak ráfázni a hitelekre, és a törlesztés végrehajtó útján való kikényszerítésérôl nem készülnek csábos tévéreklámok, de sokan megtapasztalhatják az életnek ezt az árnyoldalát is.

A változás hátterében az európai szabályokra való áttérés áll. A gyakorlatban meg azt fogjuk meglátni majd, hogy a román bankrendszer van-e olyan érettségi fokon, hogy a hitelkockázatot tudja illôen kezelni. Civilizált piacgazdaságban ugyanis a bank nem csak azért van, hogy pénzt adjon a hiteligénylô kezébe, hanem az is az ô dolga, hogy felmérje, képes-e az ügyfél a kért hitelt visszafizetni anélkül, hogy a saját anyagi egyensúlyát veszélyeztetné. Eddig volt egy felsô ellenôrzés a bankok fölött ezen a téren, de hamarosan sokkal több felelôsség lesz rajtuk. Eddig a bankok a nagyobb haszon érdekében követelték a szabályok lazítását, de az ezzel együtt járó nagyobb felelôsséget a jelek szerint nem szívesen vállalják. Pedig egy hitel haszonkulcsában bárhol a civilizált világban az is benne van, hogy a banknak az ügyfél érdekében is meg kell fontolnia a hitelezést, mert nem várható el minden fogyasztótól, hogy pénzügyi szakértô legyen. Vagyunk bankárokként és fogyasztóként elég érettek Európához?

Ilyen nagy érdeklôdést soha nem tapasztaltunk marosvásárhelyi állásbörzén, mint tegnap. A Bechtel cég, amely összesen 415 kilométer hosszú autópálya megépítésére vállalkozott Nagyvárad és Brassó között, nagy tételben, több mint 1100 munkahelyet kínált a Maros megyei szakasz építéséhez. Az állásbörzét délelôtt Marosvásárhelyen, a délutáni órákban pedig Szászrégenben szervezte a cég, közösen a Megyei Munkaközvetítô Ügynökséggel.

A sajtó korábban meghirdette, hogy 200 vasbetonszerelôt, 300 ácsot, 65 építômestert, 150 tehergépkocsi- sofôrt, 35 topográfust, 80 topográfustechnikust, 100 földgyalukezelôt, 35 darust, 20 laboránst, 10 villanyszerelôt, 12 hegesztôt, 13 autó-villanyszerelôt és 8 fôépítészmérnököt alkalmaznak. A számok hallatán nem csoda, hogy sok munkakeresô próbált szerencsét.

Reggel 9 óra után a Kultúrpalota környékén csak sztrájkok és sztrájkôrségek, más tiltakozások alkalmával látott tömeg gyûlt össze. A tolakodás elkerülése végett rendfenntartókat is kivezényeltek, és az elsô órában a munkakeresôket csak csoportonként engedték be az intézmény halljába, ahol mesterségenként lehetett benyújtani a munkahely-igénylési nyomtatványokat és az önéletrajzokat. Az ívek kitöltése egyeseknek elég sok idôt vett igénybe, így az asztaloknál elkerülhetetlenné vált a sorban állás.

Luminita Core, a munkaközvetítô ügynökség igazgatója elmondta, hogy nem számítottak ennyi emberre. Máskor, amikor 30-40 gazdasági egység kínálja a munkát, negyedennyien sem jelentkeznek. Nyilvántartásukban nem is szerepel ilyen sok vasbetonszerelô vagy ács, amibôl az következik, hogy jobb fizetés reményében olyanok is dolgoznának a Bechtelnél, akik jelenleg is alkalmazottak, vagy olyanok is, akik már rég nem szerepelnek a munkaközvetítô nyilvántartásában. Kérdésünkre, hogy egy önéletrajz alapján hogyan válogatják ki a jó szakembereket, az igazgató elmondta, minden munkás esetében egy hónapos próbaidô után dôl el, hogy alkalmazzák-e az illetôt vagy sem.

A munkát keresôknek a sajtóban közzétett információkon kívül semmit sem hoztak a tudomására, sem azt, hogy mikortól kellene munkába lépni, sem azt, hogy hozzávetôlegesen milyen bérezésre számíthatnak.

A munkakeresôk közül többet is megszólítottunk, arra voltunk kíváncsiak, mi vonzotta ôket a börzére. A mezôbándi Váradi Ferenc, Szabó Jenô és Szabó György jelenleg a mezôgazdaságban dolgoznak, de szakmájuknak megfelelôen gépkocsivezetôknek jelentkeztek, abban a reményben, hogy jobb keresetük lesz, mint a mezôgazdaságban. Mint mondták, 600-tól 1000 euróig terjedô fizetésre számítanak. – Ha Európában élünk, európai fizetésért dolgozunk! Kisebb összegért nem éri meg elszegôdni a céghez! – mondták.

Szántó Szabolcs radnóti fiatalember vasbetonszerelôként szeretne elhelyezkedni, ugyanis az a cég, ahol eladási ügynökként dolgozott, csôdbe ment. Ô legalább 1000 lejes fizetésre számít. A Dózsa György községi munkát keresôk – objektív okok miatt nem vállalták név szerint a nyilatkozatukat – elmondták, hogy azért is érdekli ôket az ajánlat, mert az autópálya ott fog elhaladni a falu határában. Gépkocsivezetôként, illetve egyikük topográfusként dolgozna a Bechtelnél. Utóbbi 35 év régiséggel legkevesebb 2500 lejért vállalna munkát. Ha ezt az összeget nem adják meg, akkor nem hagyja ott azt a magáncéget, ahol dolgozik.

Lapzárta elôtt érkezett a hír, hogy Marosvásárhelyen 1106 önéletrajzot és kérést iktattak, míg Szászrégenben 240-et. Azokat az álláskeresôket, akiket a cég kiválaszt, telefonon értesítik a megbeszélés idôpontjáról.

Traian Basescu államfô egy brüsszeli sajtótájékoztatón pénteken bejelentette, elhatározta, hogy az Európai Bizottság segítségét kéri az állampolgársági törvény utolsó simításai kapcsán, azzal indokolva döntését, nem szeretné, ha egy Romániának megfelelô törvény az európai uniós tagországok érdekeit érintené.

Az államfô elmondta, csütörtökön hozta ezt a döntést, amelynek kontextusa abban keresendô, hogy az EU tagországainak – beleértve Romániát is – meg kell tanulniuk saját érdekeiket népszerûsíteni és megvédeni, de ugyanakkor a többi tagország érdekeit is tiszteletben kell tartaniuk és támogatniuk kell. "Nem akarjuk, hogy egy törvény, amely Romániának megfelel, negatívan érintse a többi EU-tagországot" – mondta Basescu.

Az államelnök által elmondottakat Tariceanu miniszterelnök is támogatta a sajtótájékoztatón, amelyet Brüsszelben tartottak az Európa Tanács tavaszi ülését követôen. Basescu megjegyezte, hogy a miniszterelnök nagyon jól támogatta az ötletet.

Traian Basescu államfô több ízben kérte az állampolgársági törvény elfogadását, és február végén felkérte a kormányt, hogy a legrövidebb idôn belül fogadjon el egy ilyen törvényt, fôként a Moldovai Köztársaság állampolgáraira utalva. Traian Basescu azon kijelentései, hogy egyszerûsíteni kellene az állampolgárság megszerzését a külföldi, de fôként a Moldovai Köztársaság állampolgárai számára, a chisinaui hatóságok nemtetszését váltották ki, akik szerdán azt kérték az EU-tól, terelje vissza Romániát a jószomszédsági viszony "medrébe".

Bárhol éljenek a világon, március 15-e a magyarok számára mindig és mindenhol a szabadságot, az egyenlôséget és a testvériséget jelenti. Ezt ünnepeljük itt, Erdélyben is, ahol e három szó fontosabb talán, mint bármely szegletében a világnak. Hiszen ez az üzenet, március 15. üzenete éltette közösségünket a történelem nehéz pillanataiban, és ezt tûztük zászlónkra 1989 után is, amikor újból összefogtunk e nemes célok megvalósítása érdekében.

Kimondtuk sokszor és továbbra is mondani fogjuk: március 15-e számunkra nemcsak az 1848-as forradalom, hanem 1989 utáni közös szabadságharcunk ünnepe is.

Most azonban fordulóponthoz érkeztünk: egy olyan történelmi mérföldkôhöz, amikor nemzeti ünnepünk is új értelmet nyer.

Az európai uniós csatlakozással ugyanis most valóban elérhetôvé vált a hármas jelszó: Szabadság, egyenlôség, testvériség!, amelyekhez még hozzá kell tennünk a magyar nemzetegyesítést, a határok nélküli magyar-magyar együttlétet is, mint immár megvalósítható célt!

Sorsdöntô pillanat ez a mi életünkben!

Az elmúlt 17 évben, példamutató egységgel, nehéz politikai küzdelemmel sikerült visszaszereznünk a szabad és méltó ünneplés jogát, elértük azt, hogy március 15-én, de mindennapjainkban is szabadon használhassuk nemzeti szimbólumainkat, himnuszunkat, piros-fehér-zöld nemzeti lobogónkat.

Összefogásra azonban ma nagyobb szükség van, mint valaha.

Hiszen ha a szabadság elérhetôvé is vált számunkra, a küzdelem folytatódik: még meg kell teremtenünk az erdélyi magyarság legfôbb célkitûzését, az autonómia, vagyis az önálló döntéshozatal különbözô formáit, és ezt csakis egységesen valósíthatjuk meg.

Március 15-e ezért fôként a nemzeti összefogás, a szolidaritás napja. Az elmúlt sok évtized ugyanis azt bizonyítja számunkra, közösségi létünk legalapvetôbb igazsága, megtartó ereje az egység. Amit eddig elértünk, azt csak összefogással érhettük el, és ez a jövôben sem lesz másként. Ezzel az egységgel, ezzel a megtartó összefogással ünnepeljünk március 15-én, újból, mi magyarok.

Nagy, közös felelôsségünk, hogy ez a nap minden magyar ember ünnepe maradjon, és ne engedjük, hogy ezt az ünnepet bárki is önös politikai célokra használja fel. 1848-ban minden nép, minden nemzet szabadságáért harcoltak eleink, és ma is mindenki ünnepe lehet ez a nap, nem a kizárólagosság, hanem az egyenlô együttlét évfordulója van most.

Ünnepeljük március tizenötödikét az idén is ugyanúgy, ugyanolyan méltósággal, mint eddig. Legyen jelen köztünk ugyanúgy, mint eddig a nemzeti lobogó, és csendüljön fel nemzeti himnuszunk a magyar nemzet ünnepén.

Emlékezzünk együtt a magyar szabadság és a világszabadság hirdetôire, a márciusi ifjakra!

Markó Béla, az RMDSZ elnöke

Marosvásárhely, 2007. március 9.

A távközlési piac a romániai gazdaság legdinamikusabb ágazata lett, amely a legtöbb külföldi befektetôt vonz, derül ki a legfrissebb adatokból.

2006 végén Romániában 17,4 millióan használtak mobiltelefont, ez 30%-os növekedést jelent egy év alatt. A lakosság közel 81%-a veszi igénybe valamely mobilszolgáltatót. Ami az internethozzáférést illeti, 3,3 millióan kapcsolódnak rá a világhálóra, ez 80%-os növekedést jelent 2005-höz képest. Az összlakosság 8,2%-a, azaz 1,8 millióan férnek hozzá szélessávú internethez, ezen a területen 135%-os növekedést regisztráltak. Az alternatív vezetékes telefonszolgáltatók a piac 20%-át birtokolják, jelenleg 105 ilyen szolgáltató mûködik, fél év alatt megduplázódott a számuk.

"A romániai távközlési piac a fejlôdés dinamikájának szempontjából maga mögött hagyta Magyarországot vagy Lengyelországot, egy befektetô pedig ezeket az adatokat veszi figyelembe, mielôtt elindítja vállalkozását. Vonzó tehát a romániai távközlési piac" – nyilatkozta Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter.

Jegyzet

Holt volt, hol nem volt, volt egyszer egy bár. Vagy egy másik. Mindegy, melyik. Részeg ember itt, ordítozás ott, egykutya. De eljön a reggel, vagy legalább a hajnal, és ahogyan Petôfi faluvégi kurta kocsmájában, "hazamennek a legények". Nálunk ugyan nem kell eljönnie a reggelnek, hiszen a mulatozók már éjfél körül gondoskodnak arról, hogy ha nem alszom én, ne aludj te se, ordítozva vándorolnak hazafelé, éjjelizenét adva az utcabelieknek. Az alkohol meghozza várt (de nem elvárt) hatását, rájuk jön a kötekedô kedv, a ki vagyok én típusú erôfitogtatás, torkuk szakadtából ordítoznak, káromkodnak. Ezt már lassan évek óta heti két-három alkalommal eljátsszák a környéken lakók nagy örömére, de érdekes módon még sohasem akadt a közelben egy csendôr, aki elnevezéséhez méltóan ôrködne a közelben lakók nyugalma felett. És úgy tûnik, egyetlen szomszéd sem bôszült fel eléggé ahhoz, hogy eszébe jusson: civilizáltabb helyeken büntetik a csendháborítást. Elméletileg nálunk is kellene. Csak, mint sok egyéb hiányossághoz hasonlóan, a gyakorlat ez esetben is elmarad. Hisz a közösségi rendôrök, akiknek feladata az "éjszakai ôrködés" és a városbeli séta, ilyenkor talán inkább szundikálnak, vagy teszik magukat, hogy észre sem veszik a randalírozókat? Persze, könnyebb a struccpolitika. Mindenesetre, nem is remélem, hogy egyhamar arra ébredek majd: a kapott pénzbírság miatt háborognak az éjjeli baglyok. Talán sohasem fogok.

Történelmi jelentôségû eredmény született, és amióta a brüsszeli uniós csúcsok résztvevôje vagyok, a következményeket illetôen ez volt mind közül a legjelentôsebb találkozó – így méltatta José Manuel Barroso, az EU-bizottság elnöke pénteken, a brüsszeli EU-csúcsot záró sajtóértekezleten a tanácskozáson született energetikai és környezetvédelmi döntéseket.

Angela Merkel német kancellár, az EU soros elnöke pedig ugyanitt azt hangsúlyozta: a mostani egyezményekkel, a klímaváltozás kivédését szolgáló, kötelezô erejû célkitûzések megszabásával "megnyílt egy ajtó az európai együttmûködés új dimenziója elôtt".

Mint elmondták, az állam- és kormányfôk elfogadták, hogy az EU 2020-ra az 1990-es szinthez képest 20 százalékkal csökkenti az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, s szintén kötelezôen elôírták, hogy az unió teljes energiafogyasztásában 2020-ra érje el a 20 százalékot a megújuló energiaforrások aránya. Emellett döntés született, hogy szintén 2020-ra a közlekedésben 10 százalékos legyen a bioüzemanyagok használata.

Merkel külön is kiemelte, hogy a tagállamok felkérték a bizottságot: 2008-ra, illetve 2009-re tegyen javaslatot a világítási módok fokozatos átalakítására, energiatakarékosabb módszerek alkalmazására mind a köztereken, mind az épületekben.

A német kancellár szerint ezekkel a kötelezettségvállalásokkal az Európai Unió nemzetközi szinten is modell lehet majd a klímaváltozás elleni harcban, és e folyamatnak – bár újabban más országokban is egyre jobban rádöbbennek a probléma súlyosságára – az EU a motorja.

Ugyanakkor az újságírói kérdésekbôl, s az ezekre született válaszokból az tûnt ki, hogy a Barroso által méltatott "történelmi eredményt" lényegében a leginkább vitatott kérdés elnapolásával sikerült elérni. Míg ugyanis az üvegházhatást okozó gázkibocsátás csökkentését a tagállamok már korábban elfogadták, arról még a csúcson is komoly viták folytak, hogy a megújuló energiaforrások szintjének 20 százalékra növelése (a jelenlegi 7-rôl) kötelezô érvényû, azaz minden egyes országnál számon kérhetô legyen-e.

Magyarország szeretné, ha az Európai Unió alapításának 50. évfordulóján, március 25-én kiadandó ünnepélyes állam- és kormányfôi EU-nyilatkozat egyértelmûen utalna a kisebbségi jogok védelmére – jelentette ki a témával is foglalkozó brüsszeli csúcstalálkozó elôtt, csütörtökön tartott sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

Egyelôre Magyarország az egyetlen a tagországok közül, amely azért küzd, hogy ez bekerüljön a szövegbe a tolerancia és megértés fogalomkörében – tette hozzá. Elismerte ugyanakkor, hogy "sok ország nem érdekelt ennek a kérdésnek a napirendre tûzésében, vagy mert közvetlenül neki is vannak kisebbségi kérdésekben belsô vitái, és nem kívánja, hogy ezt a vitát európai deklarációval befolyásolják", vagy mert nem tartja elég fontosnak ahhoz, hogy konfliktusos szerepet vállaljanak e kérdésben.

A csúcstalálkozó egyik témája a nyilatkozat elôkészítése volt, és szóba került ez a kérdés az európai szocialista kormányok miniszterelnökeinek és a pártelnököknek a csúcs elôtti megbeszélésén, amelyen Gyurcsány is részt vett. A nyilatkozattól az uniós politikai elit azt várja, hogy kilendíti az EU-t abból az intézménykorszerûsítési zsákutcából, amelybe az alkotmányos szerzôdés franciaországi és hollandiai elutasítása után került.

Gyurcsány Ferenc úgy vélte, hogy egy ilyen deklaráció nem vállalkozhat többre, mint hogy egy átfogó történelmi-politikai értékelésben sikeresnek minôsíti az unióban megvalósuló gazdasági-politikai integrációt, megerôsíti a közösen osztott értékeket és utal a közös felelôsségre, illetve a nyitottságra, továbbá arra is, hogy vannak még dolgok, amelyeket meg kell oldani.

"Érdemi tartózkodás" volt kitapintható az európai uniós tagországok brüsszeli állam- és kormányfôi találkozóján azzal a magyar javaslattal szemben, hogy az EU-t alapító római szerzôdés aláírásának 50. évfordulója alkalmából március 25-én Berlinben kiadandó ünnepélyes nyilatkozatban jelenjen meg a nemzeti kisebbségek jogvédelme.

Nyílt ellenzôkre a kezdeményezés nem talált, de határozott támogatókra sem – mondta el Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az ülés pénteki befejezôdését követôen tartott sajtótájékoztatón.

Brazíliai tárgyalások nyitották meg George Bush amerikai elnök latin-amerikai körútját, aki hat nap során ellátogat Uruguayba, Kolumbiába, Guatemalába és Mexikóba is.

Az amerikai elnök szeretné helyreállítani az Egyesült Államok tekintélyét a térségben, amelyben kulcsszerepet szán Brazíliának. A mérsékelt baloldalinak tartott Luiz Inácio Lula da Silva elnök vezette dél-amerikai országot Washington lehetséges ellensúlynak tekinti Hugo Chávez venezuelai elnökkel és annak a latin-amerikai szocialista forradalomra vonatkozó terveivel szemben. A brazil elnökkel még márciusban újra találkozik a Camp David-i elnöki üdülôben.

Bush latin-amerikai körútján ellenséges közhangulatra számíthat, Brazíliában már érkezése elôtt utcai tüntetések voltak, vasárnap kezdôdô kolumbiai látogatása idejére pedig szabotázst terveznek szélsôbaloldali gerillák.

A Channel 4 által bemutatott másfél órás összeállítás "A nagy globális felmelegedési svindli" címet viselte.

A mûsorban elhangzott vélemények közös kicsengése az volt, hogy a földi klímát már százmillió évekkel az ember megjelenése elôtt gyors és szélsôséges kilengések jellemezték. Ennek elsôdleges vezérlôje a naptevékenység, és a jelenlegi hômérséklet-emelkedést kizárólag az emberiség nyakába varró elméletek mögött rendkívül gyenge, éppen a környezeti tudomány bizonyítékai által cáfolt érvek állnak.

A megszólaltatott szakértôk egyértelmûen cáfolták például, hogy a sarkvidéki jégpáncél mélyérôl vett minták egyenes összefüggést mutatnak ki a légköri szén-dioxid-állomány és a hômérséklet változásai között. Összefüggés van, csak éppen fordított: a földtörténet során végbement hômérséklet-emelkedéseket követte az atmoszféra szén-dioxid-arányának növekedése, ugyanis a fô CO₂- elnyelô és -kibocsátó a világóceán, amely lehûlés esetén inkább elnyeli, felmelegedés esetén inkább visszabocsátja a légkörbe a szén- dioxidot.

A filmben megszólaló szakértôk nem adtak hitelt az ipari tömegtermelés fellendülése és a jelenlegi felmelegedés közötti ok-okozati összefüggésnek sem. Érveik szerint a Föld átlaghômérséklete már több mint kétszáz éve, a középkorban kezdôdött kis jégkorszak vége óta emelkedik, ugyanakkor e folyamatban éppen a mai értelemben vett modern ipari tömeggyártás hajnalán volt egy több évtizedig tartó törés.

A mûsorban bemutatott mérési adatok szerint a globális átlaghômérséklet 1940 és 1975 között folyamatosan és jelentôsen csökkent, márpedig éppen ebben az idôszakban indult meg az ipari szén-dioxid-kibocsátás meredek emelkedése.

A megszólaltatott szakemberek szerint egyébként sem helytálló a szén-dioxidot ipari szennyezôanyagnak nevezni, hiszen keletkezése a földi életfolyamatok egyik legtermészetesebb velejárója, mindemellett még a tûzhányók is sokszorta többet bocsátanak ebbôl a gázból a légkörbe, mint az ember.

– Az RMDSZ 322.000 aláírást gyûjtött össze európai parlamenti jelöltlistájának támogatására, a gyûjtés azonban tovább zajlik a következô napokban is – jelentette be Markó Béla szövetségi elnök pénteken, Kolozsváron tartott sajtóértekezletén. Közölte, jelenleg zajlik az aláírások összesítése, és elôfordulhat, hogy ez a szám még nôni fog. Mint ismeretes, a szövetségnek 200.000 aláírásra volt szüksége ahhoz, hogy jelöltjei indulhassanak a májusban tartandó megmérettetésen.

– Az RMDSZ nem ért egyet az egyéni szavazókörzetes választási rendszer bevezetésével, amennyiben ez mégis bekövetkezne, akkor is csupán egy olyan megoldást támogatna, amely arányos parlamenti képviseletet biztosít a magyar közösség számára – szögezte le. Az elnök szerint a jelenlegi rendszer a legmegfelelôbb egy olyan, társadalmi felépítésében sokszínû, többnyelvû ország számára, mint Románia, és nem ért egyet egy olyan rendszer bevezetésével, amely az arányos képviseletet a többség uralmával váltaná fel. Úgy vélte, a kérdés újbóli "felmelegítése" populista és demagóg kezdeményezés, ugyanis megítélése szerint jelenleg nem ez a legfontosabb kérdés, amellyel a politikának foglalkoznia kellene, az egyéni szavazókörzetes rendszer pedig egyébként sem jelentene megoldást a román politikum minôségi romlására. Közölte, az államfôvel folytatott konzultáción is nyomatékosan értésre adták, hogy az erdélyi magyarságnak arányos képviseletre van szüksége, a megbeszélésen pedig egyetértés is volt abban, hogy errôl semmilyen körülmények között nem szabad lemondani. Felhívta a figyelmet arra is: rendkívüli eredmény, hogy Romániában az etnikumközi küzdelem politikai síkon, a parlamentben zajlik, és nem politikán kívüli eszközökkel, a magyarság esetleges kiszorulása a parlamentbôl pedig éppen ezt a helyzetet borítaná fel – figyelmeztetett.

Az RMDSZ elnöke ostobaságnak nevezte azokat a híreszteléseket, miszerint a szövetség meg akarja akadályozni Tôkés László indulását az európai parlamenti választásokon. – Az RMDSZ nem foglalkozik mások aláírásaival, a szövetség arra koncentrál, hogy a választási kampány során meggyôzze a romániai magyar választókat. Hozzátette ugyanakkor: meghökkentônek tartja azokat a sajtóértesüléseket, miszerint a püspök indulásához szükséges aláírások egy részét Magyarországon gyûjtötték, ami teljességgel törvényellenes. – Ha esetleg törvénytelenül jártak el, akkor miért akarják megelôlegezni azt, hogy az RMDSZ lesz a hibás? – tette fel a kérdést a szövetségi elnök, aki szerint az alternatív politikai csoportosulások aláírás-gyûjtési akciója egyébként is már egy "vígeposzhoz" hasonlítható. – Ezek a csoportok állandóan gyûjtik az aláírásokat, mindig kiderül, hogy nincs elég, hogy valami nincs rendben. 2004-ben indulni akartak a választásokon, de kiderült, hogy nincs elég aláírás a bejegyzéshez: errôl a kezdeményezésrôl egyébként egy ideje már nem is hallunk… Nem is tudom, hogy nem lehet harmincezer aláírást összegyûjteni – tette hozzá az elnök.

Az RMDSZ az elkövetkezô idôszakban közvitát indít a fejlesztési régiók átszervezésének témájában, jelentette be pénteken sajtótájékoztatón Markó Béla RMDSZ-elnök.

"Megpróbálunk elindítani egy ilyen közvitát. Az egyik téma, amely komolyan foglalkoztat minket, a gazdasági fejlesztési régiók témája. Basescu államfônek is mondtam, hogy kezdeményeznénk a régiók átszervezését, amit 2009-ben lehetne megvalósítani" – mondta az RMDSZ elnöke.

Markó elmondta, az RMDSZ elôkészített egy elemzést a fejlesztési régiókról, amelyet néhány hónapon belül bemutat a nyilvánosságnak.

Markó szerint az új gazdasági fejlesztési régióknak kisebbeknek kell lenniük a mostaniaknál, számuk 8-ról 13-14-re kellene növekedjen, és mindegyik 3-3 megyét foglaljon magába. "Ez mûködôképessé tenné a régiókat, mivel a mostaniak túl nagyok, nincs kohéziós erejük, nincsenek közös hagyományaik és gazdasági érdekeik. A szegényebb megyék sérelmezik, hogy a gazdagabb megyék elnyomják ôket" – mondta Markó.

Az RMDSZ-elnök úgy véli, hogy ebbôl a szempontból Románia az idôvel fog versenyre kelni, mivel a jelenlegi fejlesztési régiók megerôsödnek, bizonyos intézmények is megalakulnak a jelenlegi struktúrákban, és így sokkal nehezebb lesz, hogy ezeket megváltoztassák.

Tegnap Cristian Georgescu PSD-szenátor sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kb. 120 taggal szaporodott a PSD megyei szervezete, mert a Dinu Gheorghe vezette Republikánus Párt Maros megyei szervezete testületileg hozzájuk csatlakozott. A sajtótájékoztatón többek között jelen volt Mihai Covaciu volt megyei elnök, Osváth Pál, a Hargita, Kovászna és Maros megyei területi elnök.

A volt republikánusok elmondták: egyebek mellett azért szánták el magukat erre a lépésre, mert az elnök diktátorként semmibe vette a területi szervezeteket, konzultálás nélkül egymaga döntött minden kérdésben, sôt az országjáró kampányútjait is a helyi szervezetek kellett fizessék.

Ráadásul az idén februárban Brassóban megtartott országos konferencián, amelyen a Maros megyeiek nyílt levelet szándékoztak felolvasni, meg sem hallgatta ôket, és a levél felolvasását is megtiltotta.

Maros, Hargita, Kovászna testületileg kilépett a pártból

A nyílt levél írói pontokba szedve sorolják fel panaszaikat: * a területi szervezetek vezetôit "konjunkturális alapon, a megkérdezésük nélkül nevezte ki vagy hívta vissza", * a tisztségekbe kizárólag a pénzbeli hozzájárulás, illetve a saját kiszállási költségei finanszírozásának függvényében nevezte ki az embereket * nem kommunikált a területi szervezetekkel, nem vonta be ôket a döntéshozatalba * "határozat született" címszó alatt indokolatlanul (negyedévenként 120-150, de akár 400 euróig terjedô) pénzösszegeket követelt a területi szervezetektôl * minden sajtótájékoztatóját az "én… két titkosszolgálatot vezettem" szlogennel kezdte, ami – a jelenlegi körülmények között – nem igazán válthatja ki az emberek szimpátiáját * nyilvánosan lejáratott egyes megyei vezetôket stb. Ezért hagyta ott a három székelyföldi megye.

A két szervezet között nem történt fúzió, a tagság kilépett a Republikánus Pártból és a PSD-hez csatlakozott. Hamarosan protokollumot írnak alá.

Dinu Gheorghe ügyvéd – aki független államelnökjelöltként vált ismertté a közvélemény elôtt, s bár megesküdött, hogy mindig független mara d, miután az elnökválasztáson valahol a nulla százalék környékén stagnáló szavazatszámot kapott – alakította meg a Republikánus Pártot.

Április végére készül el a marosvásárhelyi regionális sürgôsségi kórház megvalósíthatósági tanulmánya, az építkezéshez év végén fognak hozzá – közölte tegnap a kórházigazgatókkal, klinikavezetôkkel Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter. Bár a regionális sürgôsségi kórház ügyében hetek óta tart a – mellesleg a sajtó általi félretájékoztatásnak tulajdonított – cirkusz, a szaktárca képviselôje elsô ízben találkozott az orvostársadalom képviselôivel, hogy elmondja: miért is fontos a régió számára egy új, EU-s kritériumoknak megfelelô kórház megépítése.

Az építendô regionális sürgôsségi kórház érdekében mindeddig a megyei közegészségügyi hatóság, a megyei kórház képviselôi amolyan miniszteri "távirányítással" lobbiztak a helyi és a megyei önkormányzati képviselôtestületeknél. A telekkiutalás kapcsán meghozott határozatok a két testület közötti nyílt konfliktussá fajultak, arról nem beszélve, hogy az érintett klinikavezetôk egy részével senki nem tárgyalt eddig érdemben a nagyszabású tervekrôl. A tegnapi tanácskozáson Eugen Nicolaescu miniszter kijelentette, amiatt ragaszkodott e találkozóhoz, hogy "korrekt" tájékoztatást nyújtson, véleménye szerint ugyanis a sajtó illetve a média az, amely "személyek közötti konfliktussá változtatta a kórházügyet", azáltal, hogy egyes újságírók "bizonyos személyek véleményét, sôt, sajátjukat is kifejtették, márpedig az újságírók is bizonyos személyek érdekeit képviselik". A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora, dr. Constantin Copotoiu szerint mindenki egyetért egy regionális sürgôsségi kórház létesítésének szükségességével, csakhogy "a sajtó mást ír le, mint amit mondanak".

A szaktárca vezetôje ezt követôen tért ki arra, hogy miért indokolt a regionális sürgôsségi kórház megépítése. Elsôsorban amiatt, mert Romániában ma sokkal több kórházi ágy van, mint az EU elsô 15 tagállamában. "Ha alkalmaznunk kellene az EU-normákat, mint például azt, hogy egy beteg számára legalább 7 négyzetméter felületet biztosítsunk, országos szinten a kórházi ágyak számát a kórtermekben 60 százalékkal kellene csökkenteni" – jelentette ki Eugen Nicolaescu, aki szerint áthidaló, amolyan megmentô stratégia lenne a kórházak átszervezése, újak építése, a régi, évtizedes épületekbe ugyanis "évek óta egy lejt sem ruháztak be".

Maros megyében is sok a gond: a szászrégeni kórház épületét visszaszolgáltatták, a segesvári országos viszonylatban az egyetlen, ahol kézi mûködtetésû liftet használnak, a dicsôszentmártoni pszichiátriai klinikán 20 beteget is elhelyeznek egyetlen kórteremben, a Görgény illetve Maros völgyében a lakosság nem jut hozzá megfelelô kórházi szolgáltatásokhoz, a családorvosok képtelenek ellátni az eseteket. Cselekedni kell a miniszter szerint, márpedig az új kórház megépítése megoldaná a problémákat, amit a jelenlegi, 3400 ágyas, országos viszonylatban a legnagyobb, gyakorlatilag már régóta regionális kórházként mûködô megyei kórház nem old meg. A múlt heti, Kínában tett látogatásán szerzett tapasztalatokra utalva a miniszter kijelentette: a pénz hatékony felhasználása, a kiadások nyomonkövetése csakis egy jó információs rendszer alkalmazásával valósítható meg. Hozzátette, bár 2000-ben egy kormányhatározat alapján informatizálni kellett volna 35 kórházat, a rendszer nem mûködik. Jelenleg 65- re növelték a programba foglalt kórházak számát és egy független szakértôvel felülvizsgáltatják a szerzôdést. Idén elsôként két kórházi központot informatizálnak, a fundeni-i és a marosvásárhelyi központokat – mondta.

A Romániában felépítendô nyolc regionális sürgôsségi kórház közül elsô ízben ismertették tegnap (csak nagyvonalakban!) a marosvásárhelyire vonatkozó elôtanulmányt. Victor Móra, a tárcavezetô tanácsadója elmondta, A és B típusú kórházakról van szó, a terület függvényében történik a besorolás. A marosvásárhelyi B típusú lesz, 4 emeletet foglal magába. A megvalósíthatósági tanulmány elkészítése még hátravan, ezek a hozzávetôleges számadatok változhatnak.

Bevallása szerint maga a miniszter sem tudja még pontosan az új kórházba tervezett ágyak számát, ezt majd az osztrák-német-román szaktanácsadó cég tervezôi döntik el. Eugen Nicolaescu azonban vázolta a regionális kórház építési ütemtervét: április végéig elkészül a megvalósíthatósági tanulmány, június végéig jóváhagyják a gazdasági- mûszaki mutatókat tartalmazó kormányhatározatot, ezt követi a kivitelezô kiválasztására megszervezendô licit, a munkálatokhoz pedig év végén fognak hozzá. A kivitelezési idô másfél év.

A tárcavezetô a regionális sürgôsségi kórház finanszírozása kapcsán is újdonságokkal szolgált: a sürgôsségi ellátásnak ingyenesnek kell lennie, függetlenül attól, hogy a rászoruló beteg biztosított-e vagy sem. A sürgôsségi ellátás finanszírozását állami költségvetésbôl oldják meg, nem pedig az egészségbiztosítási alapokból, mint eddig. Elsô lépésként a SMURD-típusú központokat már idén január 1-jétôl kivonták a biztosítópénztár hatáskörébôl, 2008-tôl pedig a sürgôsségi ellátás költségeit teljes mértékben az állami büdzsébôl fedezik. Az eddigiekkel ellentétben, az egészségbiztosítási alapokat kiegészítjük kormányalapokkal, tehát kettôs finanszírozást valósítunk meg" – jelentette ki.

Eugen Nicolaescu ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a regionális illetve a megyei sürgôsségi kórházakat közvetlenül a szaktárca alárendeltségébe vonják, nem tartoznak majd a helyi önkormányzatok hatáskörébe, így biztosítják számukra a "függetlenséget".

A felszólaló klinikavezetôk közül többen elmondták, támogatják a regionális sürgôsségi kórház megépítését. Dr. Benedek István városi tanácsos valamint dr. Benedek Imre megyei tanácsosként is, dr. Copotoiu Constantin, a MOGYE rektora, dr. Radu Deac, a kardiológiai intézet vezetôje fontosnak sôt privilégiumnak nevezték a tervet, olyan gesztusnak, amely a színvonalas marosvásárhelyi egészségügyi ellátás elismerését jelenti, de… "bizonyos dolgok még nem világosak" – hangzott el. Mi lesz a helyzet a szájsebészeti, a szemészeti, az ortopédiai és más klinikákkal? – tette fel a kérdést dr. Benedek István. Dr. Georgescu Lia, a reumatológiai klinika vezetôje nehezményezte, hogy senki nem tanácskozott vele és nem szeretnék, ha a klinikát "kihagynák" az átszervezésbôl. Természetesen egyéb kérdések is felmerültek, mint kiderült, a pénzhiány szinte mindenütt megnehezíti a betegellátást.

A tanácskozás végén a terembôl kilépô tárcavezetôt VI. éves orvostanhallgatók egy csoportja várta, arra a kérdésre várva választ, hogy mikor függesztik ki a rezidensi vizsgatételeket a minisztérium weboldalán, amit március 15-ig kellene megtennie a szaktárcának, és milyen konkrét változásokra számíthatnak. Eugen Nicolaescu válaszai nem túl meggyôzôek: ha kissé késve is, de kifüggesztik a tételeket, kisebb módosításokra lehet számítani, de "aki eddig is tanult, annak nincs mitôl tartania, senki sem hat hónap alatt fogja elsajátítani az anyagot".

Március 14-én töltené a hetvenet, s már másfél évtizede, hogy szülôvárosába, Brassóba tartva Olthévíznél érte a végzetes baleset. Azóta ritkán hallhattuk emlegetni a nevét. Pedig ha közöttünk lenne, biztosan aktívan jelen volna Marosvásárhely szellemi életében, és sûrûn jelentetné meg a könyveit is. Valószínûleg e születésnapi kerek évforduló sem maradna friss kiadványa nélkül. De már csak a fájdalmasan korán lezárult életmû köteteit hozhatjuk szóba, 1965-tôl, az elsô könyve megjelenési dátumától, az Egy szál svéd gyufától mintegy tízet. Novella- és elbeszélésgyûjteményeket, kisregényeket, riportkötetet, a legutóbbi Család- regényig. Munkái nagy részét még a diktatúra béklyóit kerülgetve írhatta meg, annál figyelemreméltóbb, hogy mégis sikerült úgymond rázós történelmi témákat az olvasói nyilvánosság elé tárnia. Ilyen szempontból beszédes példa az 1981-es keltezésû Régi és új világ címû riportválogatása, amelyben történelmi jelentôségû kastélyaink, emlékhelyeink, mûemlékeink siralmas állapotát mutatta be úgy, hogy közben az elhallgattatásra, hamisításra ítéltetett nemzetiségi múltunk fontos eseményeit, alakjait, történéseit is becsempészte írásaiba s ezen keresztül a köztudatba. A szerzôre éppen e kötete egyik ilyen riportjának újraközlésével emlékeztetünk mellékletünkben.

Szépréti Lilla

Az ebédlô-nagyteremben, ahol 1849. augusztus 25-én a szabadságharcosok zsibói táborának parancsnoksága Kazinczy Lajos tábornok vezetésével letette a fegyvert (az úgy ment végbe, hogy kardot, föveget helyeztek el egy hosszú asztalra), most kamaszfiúk alusszák délutáni álmukat. Festett cseréptányérok díszítik a falat.

– Öt órakor kell felkeltenem ôket – ácsorog itt velem Daróczi Ferenc, a Gyermekotthon fôszabója, s magyarázza, mi minden van ebben a kastélyban: középiskola, pionírház, óvodások üdülôje, s itt végzik nyári gyakorlatukat a kolozsvári egyetem geológia szakos hallgatói is. – A földszinten meg a bal szárnyban vannak bekvártélyozva, de ilyenkor ôk is alszanak.

Belesünk ide is, oda is, van-e címer, stukkó, esetleg csillár, régi díszkályha, itt felejtett bútor, de nincs! Semmi sincs, csak a kaszárnyacsupasz falak és a töméntelen vaságy.

– Egy címert mutathatok a földszinten – mondja óvatos szóval a szabó, s indít lefelé –, egyebütt már csak a kopasz falak maradtak.

És most itt a két díszes kôcímer, a fürdô ajtaja elôtt. Wesselényi István neve áll az egyiken, amely 1739-bôl való. Jóval régebbi a kastélynál, vajon hogyan került ide?

A kastélyt – újabb feltételezések szerint – csak negyven évvel késôbb, 1778-ban kezdték építeni. Wesselényi Miklós, ez a romantikus életû nagyúr, a "zsibói bölény", elôbb is hozzákezdhetett volna, hisz már övé volt a birtok, s a szülôi kúria nem felelt meg az igényeknek, de elôbb még más dolga akadt. Feleséget szerzett – a szebeni zárdából szöktette meg Cserei Helénát (akinek késôbbi, asszonyi szorgalommal vezetett költségvetési naplója a kastélyépítés sok homályos pontjára fényt derít). Elôbb a galíciai táborba vitte, s ott tartotta maga mellett, míg végleg búcsút nem mondott a hosszúra nyúlt katonaéletnek, akkor hazatért Zsibóra. Merészet gondolt – a nagyot akarás benne volt a kor levegôjében –, elhatározta, hogy hatalmas kastélyt épített magának, Pest környéki minta szerint. De csak az északi fôépület készült el. Mert közben, 1785-ben, a szenvedélyes lovas Wesselényi megharagudott Haller János csákigorbói grófra, 400 darabonttal, jobbággyal indult ellene, s szabályszerûen megostromolta kastélyát. E Mikszáth tollára illô cselekedet után a császár Kufstein várába záratta. A börtönévek miatt, és mert Erdély-szerte akkoriban igen nehéz volt mesteremberhez hozzájutni, a kastély építése mintegy harminc évig húzódott el. 1807-ben készen állt, de az eredeti tervhez képest befejezetlen maradt, így is a legnagyobb barokk kastélyunk.

A további csendzavarást elkerülendô, legjobb lesz, ha kiülünk a loggiára. De hát ez lehetetlen. A szép, hullámvonalas erkélyen szekrénysor zárja el a kilátást a kert felé.

– Nem lehetett ezeket máshol elhelyezni? – kérdezem a fôszabótól.

– Már minden tömve van szekrénnyel – mutat a hosszú folyosóra, ahonnan szintén nem lehet kinézni a bútoroktól –, így is két-két gyermekre jut egy.

Marad a park. Már látom, úgyis az ôrzi a legelevenebben a két Wesselényi emlékét.

Tuják, nyírott bokrok közt egy fiatalember tûnik fel, ô az épület gondnoka. Halk szóval mutatkozik be: Sabau.

Elô én rögtön a panaszommal. Ô erre csak legyint.

– A múltkor a néptanácshoz fordultam, hogy nyújtsanak némi segítséget, de ôk leintettek. Ez nem is mûemlék – azt mondták. Hallott ilyet? Pedig én tudom – egyszerre diákos áhítat ül ki az arcára –, hogy ez Közép-Európa legszebb barokk kastélya, és a legrégebbi is!

Higgyünk a lelkes ifjú gondnoknak, de vissza ne nézzünk az épületre semmiképp!

A kertbe kell kimenni, és hallgassuk csak: idôsb Wesselényi, aki Kemény Zsigmond szerint rengeteg jó bora ellenére "a szeszes italoktól irtózott, csak a vére által izgattatott", mintha most száguldana keresztül lován. Szarvasvadászatra készül, vagy Miklós fiát dobja fel a legszilajabb lóra?… Tizedik halott gyermeke után befalaztatta a kripta ajtaját, de azért elég erôs volt arra, hogy Miklóst spártaian nevelje, az angol sportszellem divatja szerint, így lett az ifjúból rettenthetetlen lovas, mesterlövész, kitûnô vívó, evezôs, 1838-ban ô volt az árvízi hajós, aki százak életét mentette meg. Berzsenyi az "olympi láng"-hoz hasonlítja az erdélyi reformkor e kiemelkedô író- politikusát.

A kert ma is bámulatosan szép.

Kazinczy (akinek a negyvennyolcas tábornok a fia volt) 1805-ben járt itt, majd tizennégy évre rá ismét. Szép sorokat írt a parkról, a padokról, az olasz nyírfáról, a "hínárral teljes" tóról. A lóistálló (amely ma ebédlôként érdekes látványosság) "érdemel bôvebb elôadást, mint a vásárhelyi bibliotéka ..." Kazinczy egy alkalommal ifjabb Wesselényi híres ménesébôl egy pompás lovat kapott ajándékba, jobban örült neki, mint akármelyik szépirodalmi sikerének.

És vajon a park melyik sarkában lépett fel hajdan a kolozsvári színtársulat? (Zsibó volt az egyetlen fôúri szállás, ahol otthonra leltek a vándorszínészek. De nem az ebédlôterem parkettjén játsztak, hanem a vadaskertben ácsolt alkalmi színpadon. Fôleg vadászati tárgyú darabokat adtak elô. Valahol olvastam, hogy egyszer egy bôsz vadkant hajtottak be, s azt kellett a fôhôsnek a remegô publikum szeme láttára lelôni, de idôsb Wesselényi is ott állt, felhúzott ravasszal, a lomb színfalak mögött.

A százados fák tanúi a hajdani pásztorjátékoknak is, amelyeket Wesselényi tavaszonként rendezett. A lovászok sûrû ostorcsattogtatások között vezették elô a felvirágozott arabs paripákat, a gulyások kürtölve a szarvasmarhákat, felcsendült a zene, éjszakáig folyt a lakoma, a mulatozás. "Minden borbarát és gourmand a legkellemesebb érzések közt lelte magát" – írja Kemény Zsigmond.

El kellene látogatni a kriptához, hogy a "zsibói bölény" sírja elôtt tiszteletünket tegyük. De ez fönt van az angol parkból lett botanikus kertben. Féltve óvják az idegenek elôl, hasztalan nyikorgatjuk a kilincsét.

Szépréti Lilla hetvenéves lenne: a lexikoni adat szerint 1937. március 14-én született, és tizenöt évvel ezelôtt, 1992. május 15-én halt meg autóbalesetben.

Az írónô, szerkesztônô 1971 kora ôszén Kibéden járt, s interjút készített eme sorok írójával. Az alkalom a közelebbi kapcsolatfelvétel kezdetét jelentette. Íme a három levél:

Kedves Jani!

Az interjú lapunk 23. számában fog megjelenni.

Volna egy kérésünk Magához: az újévi számban kb. 15 nyilatkozatot, kis-riportot fogunk közölni, különbözô munkahelyek dolgozói, vezetôi fognak beszámolni röviden (egy flekk) az új párthatározatok szellemében elképzelt és megszervezett jövô évi tevékenységükrôl. Ne ijedjen meg, csak beszervezni kérjük fel, hogy megspóroljuk a kiutazás fáradságát. Kérje meg a mi nevünkben a kibédi kultúrház igazgatóját, hogy nyilatkozzék – mint mondtam, harminc sor terjedelemben – arról, hogyan fogja megszervezni a falusi kultúrmunkát, miket adnak elô, vagy egyáltalán milyen reformjavaslatai vannak saját munkaterületén belül a falu kultúrmunkájának megjavítása érdekében. Ezt legkésôbb egy héten belül kérjük, egy kis fényképpel a kultúrigazgatóról.

Barátsággal üdvözli

Szépréti Lilla

Marosvásárhely, 1971. november 6.

Kedves Jani!

Ne ijedjen meg, hogy nem jön a 23. számunkban (az interjú), az történt ugyanis, hogy az anyagot a pártnál valamiért kivették, de aztán kihúztam belôle egyes dolgokat, és Sütô is erélyesen fellépett, így aztán a dolog menni fog.

Lent is van Bukarestben, nyomdában az anyag, de csak az 1-es vagy kettôs számban – már nem emlékszem pontosan – fog megjelenni.

Küldöm e könyvet a gyermekeknek, boldog új évet kívánok az egész családnak, és jó egészséget, baráti üdvözlettel,

Szépréti Lilla.

Marosvásárhely, 1971. december 31.

Kedves Jani!

Ezer köszönet a szép könyvért, kíváncsian vártam is, hogy megjelenjen. Maga igazán szép munkát végzett. A lányommal olvasgatjuk nagy élvezettel, felismerni véljük régi kibédi lányunk szókincsét.

Egy kissé neheztelôleg gondolok Petre Juditra (köztünk szólva!), miért volt szükség feltölteni mindenféle salátával: koncepció nélkül összeollózott, válogatott, egyébként jó mesékkel és gyengébbekkel. Például nem értem, s a szerkesztôségben senki sem érti, mi az, hogy "Csongor és Tünde, elmondja Csire Gabriella". Kinek mondja el? Ez valamiféle kivonat – érettségizôknek, hogy ne kelljen elolvasniok a János vitézt? Ha errôl valamit tud, írja meg, égek a kíváncsiságtól, miért nem jelentették meg a Maga meséit külön kötetben? Esküszöm, nem fogom tovább pletykálni. Az én szememet szúrja ez a dolog.

Levelemet azért küldöm csak most, mert néhány hétig Pesten voltam. Üdvözlöm melegen családjával együtt.

Szépréti Lilla

Marosvásárhely, 1973. május 12.

Az interjú (riport) végül is az Új Élet 1972. januári (elsô) számában jelent meg A népballadagyûjtô szerencséje címmel. Tudtommal Barabás János kultúrigazgató nyilatkozata is napvilágot látott a lap hasábjain. A Lilla által küldött könyv a Zsuzsu Seremberekben címû meseregény (Bukarest, 1971). A harmadik levélben emlegetett szép könyv a Nagyapó mesefája könyvsorozat harmadik kötetével azonos, amely – mások anyagai mellett – huszonegy kibédi népmesét is tartalmazott.

Ráduly János

Válogatás a Bolyai mûvésztelep gyûjteményébôl

Zászlódíszben a marosvásárhelyi Kultúrpalota földszinti galériái. Nagyszerûen mutatnak a textilesek szín- és fantáziakölteményei a hófehér falakon. Annak idején a várban is különleges hangulatot teremtettek, de most érvényesülnek valóban teljes pompájukban. Látványos együttesükhöz gazdagon társul a többi mûfajt inventíven, metaforikus fegyverzetben képviselô festmények, grafikák, szobrok szellemi, érzelmi telítettségû anyaga, amelyet akár megkettôzve is megcsodálhatunk, ha a nagy plazmaképernyôn kivetítve is végignézzük a Bolyai János Alkotótáborról készített videofilmet. A mûvésztelep eddigi hat nyári összejövetelébôl csak a legutóbbi maradt ki a mostani kiállításról, pontosabban ennek is csupán a kerámiai termése. Ezt külön szeretnék felvonultatni a szervezôk.

Jó ötlet volt egybegyûjtve bemutatni ezt a válogatást, amely természetesen a szabadtéri szoborpark monumentális kô- és fémalkotásait is nélkülözi, ezek a nagyméretû térplasztikák megtekinthetôk a várudvaron illetve egyikük-másikuk remélhetôleg mihamarabb a város valamelyik közterén is. Most látszik igazán, hogy évrôl évre, nyárról nyárra milyen becses értékekkel gyarapszik a tábor gyûjteménye. A Bolyai-szellem a képzômûvészetben is megtermi a maga tápláló gyümölcsét. Költôien, ahogy Babits írta Bolyai címû versében: "a semmibôl alkottam új világot, / mint pókhálóból szô kötélt a rab." Erre a mûegyüttesre leginkább talán a változatosság jellemzô. Még akkor is, ha sokuk ihletôje azonos vagy rokon témavilág: a nagy tudós és újító tana. A sokféleséget a mûvésztelep nyitottsága biztosítja. Az, hogy mindig újabb mûfajokat látnak vendégül, s a meghívottak köre is kellôképpen tág, korban, érdeklôdésben, törekvésekben egymástól különbözô, az alkotást azonban egyaránt komolyan vevô mûvészeket gyûjtenek egybe. Alkotó együttlétüket a tavalytól immár tudományos, geométer- táborozással is feldúsítva.

Festészet, szobrászat, grafika, médiamûvészet, textil- és kerámiamûvészet, hagyomány és kísérletezô újítás, mûtermi és szabadtéri munka, látványos performansz és fotós, videós rögzítése, továbbgondolása, kô, fém, fa, agyag, textília, vászon, papír, más anyagok sokasága, színkavalkád és fekete-fehér visszafogottság és még sok-sok jelenség volt, van otthon ebben az egyre ismertebb táborban, a tárlat mindezekbôl képes olyan ízelítôt nyújtani, amely érzékletesen jellemzi is a mûvésztelepet, tetszhet is azoknak, akik belekóstolnak. Az idei augusztusban a tervek szerint a fafaragás uralkodik majd a várfalak között. Kíváncsian várjuk az eredményt.

N.M.K.

Székely-Benczédi Endre

van csendes-kék

meleg-barna

van nyugtalan

Isten-barma

olyan is van

mintha-volna

akad néhány

arcod-forma

többje posztó

vén tarisznya

szürke foltos

anya-kínja

aztán vörös

bika-rontó

sok a sarlós

kaszaboló

feketével ---

---------------

fehér egy se

(Tallózás a Korunk februári számában)

A nagyzenekar, kannibáli frakkban. / A téli tollunk szállong, mint a Liszt. /

...Bartók magyarban, románban, arabban... / és Bartók Beethovenben. Jólesik. /

Fogad közt ott egy ázsiai fésû / s a hozzászorított dzsungel-levél. / A Kongó zuhatagaiban mégsem késô / a dallam honnan kísér, meddig él. / Hát tanulj dalt a zengô zivatartól! / Bármely irányból minden büszke ôs. / Nincs, ami ránk szól: emberek, megálljunk, / a semmi ágán Händel ismerôs! / A sakk: a fül, a látás égi sakkja, / hány mesterséget trombitálunk át.../ Ím visszanézve, Alaszkákba rakva / a folyamközi nagy poétikák. (Lászlóffy Aladár )

Négy kapu, közel ötven év alatt. Mi a sok? A négy vagy az ötven? A távolság egymástól (kaputól kapuig) – vagy a távolság az egykori társaktól és egykori önmagamtól? Tulajdonképpen errôl, a távolságokról kellene írni most, amikor túl vagyunk a Korunk alapításának 80. évfordulóján, és a folyóirat (1957-es) újraindításának 50. évében járunk. A legelsô tizenöt évhez, pontosabban a kevéssel több mint tizennégy és félhez (1926. február-1940. szeptember) csak közvetett közöm van. A második folyam (1957. január-1989. október), akár a büszkeség, akár a szégyen felôl közelítsünk hozzá, bizonyos részben az enyém is, hiszen munkakönyvemben, az elsô rubrikában ez áll: "Editura de Stat pentru Imprimate si Publicatii; redactor Korunk – Cluj; angajat; 1959. 07. 01.; redactor II." 1989. december 22. – Kolozsvárt is – nyilvánvaló politikai cezúra, az én Korunk-történetemben pedig új kezdet, s ezt hivatalossá 1990. február 1-jétôl tette az Andrei Plesu miniszter aláírta papír; innen számítva már senkire át nem ruházhatom a felelôsséget a lapért. (Átmeneti lapszámunk, az 1989. 11-12. jelzetû, '90 januárjában jelent meg, fôként régebbi, kicenzúrázott szövegekkel.) [Kántor Lajos] * Ötvenedik évfordulót már ünnepelt a Korunk, 1976-ben alapítása után fél évszázaddal. (Veress Zoltán) * Nos hát, mi változott, változott valami tíz évvel '46 után? A vizsgált tények tanúsága szerint az RKP központ stratégái 1946-tól folyamatosan úgy döntöttek, hogy a román nemzetállamban a kormányzás igényével fellépô baloldali párt azért nem vállalhatja a Korunkot, mert az a rivális nemzet szellemi kultúrájának a termékeként minôségileg-mennyiségileg egyaránt túl nagy súllyal van jelen a romániai baloldalon. Hogy kolonccá ne váljon az RKP nyakán, a Korunk eretnekké és renegáttá nyilvánítandó és kirekesztendô a romániai baloldali mûveltségbôl. Gaál Gábor mindennek elkerülhetetlen függvénye volt, az így vagy úgy mindenképp pusztulásra szánt áldozat. Mindez pedig nem valami zsigeri reflex volt, hanem egy machiavellista koncepció racionális végigvitele. Mindennek a dokumentációja a pártarchívumokban porosodik. Ezeknek a kiásása, a leporolása, közzététele szerintem a Korunk mai szerkesztôségének lenne a tiszte és kötelessége, minthogy senki mástól nem várható. (Tóth Sándor) * Gáll Ernô és Balogh Edgár már 1956 novemberében olyan lapszámok összeállítására kapott pártutasítást, melyek nagy példányszámban nyomva alkalmasak lesznek a folyóirat nélkül maradt magyarországi olvasóközönség tájékoztatására és politikai befolyásolására is. Kettôjükön múlott, hogy a Korunk nem vállalkozott éppen mindenre. Ismeretes, hogy 1956 utolsó heteiben Budapesten az újságárusoknál hegyekben meredezett a bukaresti Elôre, melyben november 4-ét Magyarország második felszabadításaként ünnepelték ilyenre vállalkozó romániai magyar betûvetôk. Számomra nagy tanulsággal szolgált jó barátom, Páll Árpád, az Elôre akkori fôszerkesztô-helyettese, akit vonatra ültettek, hogy Budapestre érve naponta tudósítsa lapját a Kádár- Apró-Dögei-kormány sikeres konszolidáló politikájáról. Páll Árpád a Balt Orient Expresszel csak Kolozsvárig jutott el; meghûlés okozta betegségében itt élô édesanyja ápolta. A vonatról való leszállása a "politikailag megbízhatatlan" minôsítést eredményezte. Állásából azonnal elbocsátották, sajtóbeli közlési jogát megvonták, három éven át csak kétkezi munkával kereshette kenyerét. Koporsójánál 1997 márciusában erre emlékeztettem a végtisztességen résztvevôket. (Benkô Samu) * Miközben a Pásztortûz, az Erdélyi Helikon és sok más hasonló szellemiségû, de kisebb jelentôségû periodika múltjához, hagyományaihoz, hitéhez kötötte az erdélyi magyarságot, a Korunk és néhány szintén kisebb jelentôségû szövetséges laptársa ugyanezen közösség jövôjére próbált ablakot nyitni, internacionalista összhangban más népek jövôjével. S amikor ez az ablak nem a doktrinerek vizionálta "napfényes jövôre" nyílt, amelyet a mi nemzedékünk jelenként volt kénytelen megkóstolni s megcsömörölni tôle, hanem a huszadik század más modern vezéreszméire és jelenségeire, például új tudományos kutatásokra, felfedezésekre, elméletekre vagy világváltoztató technikai megvalósításokra – nos, akkor rendkívülien és egyedülállóan hasznos volt. A harcot, melyet ôseink vívtak, végre egyszer békévé kellene oldania az értékôrzô okos emlékezésnek. * Tanítványaim? Nem hiszem, hogy voltak tanítványaim. Nekem mindenki a tanárom volt. Mindig a nálam nemzedéknyivel fiatalabbak voltak mestereim. Feszes gondolkodást és a bálványok lebontásának technikáját tanultam a Bretter- iskolától. Kánonokkal szembeni tiszteletlenséget a Gaál Gábor-körtôl és a Studio-51-tôl. Kitartást tanultam a társadalomkutatóktól és a modern, folklorizmus utáni néprajz megszállottjaitól. Bukarest, Kolozsvár és Csíkszereda között ingázott helyzetünk átvilágításának konok igénye, viaszosvászonnal borított konyhaasztalok fölött születtek a Limes, a Provincia vagy a KAM késôbbi társadalomkritikai programjának alapelemei. De aminek igazán jelentôsége van mai feladatvilágomban, az a dolgok világszinten való mûködtetésének mindennapi tananyaga. Máig ható útipoggyászként hordozom magammal az intézményen belüli intézményépítés, a mikro- és makrokörnyezet hatékony menedzselésének konok kalligráfusait: Molnár Gusztávjait, Rostás Zoltánjait, Veress Zoltánjait, Dankanits Ádámjait, Kántor Lajosait, Horváth Andorait, Nagy Olgáit, Gálfalvi Györgyeit, Pillich Lászlóit, Vetési Lászlóit és Biró Zoltánjait. A mûködtetés tudását. (Aradi József) * Naponta el vagyunk árasztva a tömegtájékoztatási eszközök (média), rádió, tévé, internet, újságok, folyóiratok, telefon, reklámok, társadalmi összejövetelek, pletykák stb. által szolgáltatott "információkkal". Ezek túlnyomó többsége értéktelen zagyvaság. Nagy része szándékos "misinformáció". Egyesek egyszerûen "hazugságok". Hogyan szûrje ki az egyén az "igazat" a szemétbôl? A válogatás teljesen egyéni feladat, és szorosan összefügg az egyén érdeklôdési körével. De van egy általános kritérium: minden információt ellenôrizni kell, újból és újból kikutatni az eredetet és megvizsgálni a szavahihetôséget legalább három megbízható forrásból. (Weiszmann Endre) * A ránk kényszerített átszerkesztések után néhány írás, esszé, tanulmány, reflexió, egy-egy vers, széppróza, könyvismertetés, miegyéb csak maradt a lapban, a hûséges olvasók, elôfizetôk ezt is értékelték, nem hagytak cserben. Nem kis része az elôfizetéseknek parókiákról, plébániákról került ki, ezen ma is csodálkozom. Úgy látszik, a segítôkészséget, az anyanyelv, az írás tiszteletét-szeretetét még az a szellemi posvány sem tudta kioltani, amelyben éltünk, amelynek közepette lapot szerkesztettünk. (Jancsik Pál) * Elborzadok, ha arra gondolok: hétfô reggelenként hányszor kellett úgy munkához látni, hogy elôzô hét végén az állambiztonságiak felforgatták íróasztalunk fiókjait. Pedig tudniuk kellett, senki sem olyan balga, hogy a "problémás" anyagokat, közprédára, az asztalfiókban hagyja. Nyilván tisztában is voltak vele, de más volt a cél – a megfélemlítés. Tudd, hogy szimatolnak utánad; hogy gyanús vagy; hogy ismerik még a szándékaidat is... Ergo ne csak ne "hôbörögj", de még gondolni se merj ilyesmire! (Aniszi Kálmán) *Azt sem feledhetem, hogy a Korunkot is – a bukarestiek mellett – ugyanazok az elvtársak "olvasták", hagyták jóvá. E kettôs szûrô kettôs bonyodalom. Ám ezek engem most csak közvetve érintettek, mondjuk, olyan megjegyzések formájában, hogy például Az energiáról – fizikus szemmel címû tanulmányban egyetlen hivatkozás sincs a párt fôtitkárára... Isten bizony, kezdtem nagyon megszeretni a kikezdhetetlen tudományokat. (Kiss János) * Az is fontos volt lelki egészségünk megôrzése szempontjából, hogy a szerkesztôség a hatalom minden igyekezete ellenére mindvégig megtartotta egyfajta mûvelôdési központ szerepét, még a legnehezebb idôkben is naponta megfordultak köztünk írók, költôk, képzômûvészek, tudósok, színészek, szóban terjesztve a köz- és a szellemi élet aktuális híreit. (Jakó Klára) * Ma már úgy látom, hogy az, amit a Korunk szerkesztôségében a fordulat után be nem váltott lehetôségekkel kapcsolatos intézményi kudarcként éltem meg, az egyfelôl egy tágabb, az erdélyi magyarság egészét jövôtlenségre ítélô közösségi reflex, illetve mentalitás megnyilvánulása volt, másfelôl egy olyan túlméretezett elvárásrendszerbôl adódott, amely a kiterjedt intézményhálózatot nélkülözô kisebbségek esetén ró – rendszerint teljesíthetetlen – feladatokat egy-egy nagy múltú folyóiratra vagy szellemi mûhelyre. (Salat Levente) * KORUNK – Arcok, évek (1957-2007)

B.D.

Cs. Gyímesi Éva írása Széchenyi Istvánról:

Széchenyi maga volt az "ember a mértéktelenségben" mindaddig, amíg meghúzta ama ravaszt, így szolgáltatván magyar módra destruáló példát közvetlen utódainak és a mai, ugyancsak meghasonlásra hajlamos magyaroknak. (Egy korty a gróf úr poharából); Lövétei Lázár László verse: / "S ha ez mind nem elég": bandzsíts a szemeddel, / Míg a falon ott áll a mene s a tekel... / S ha nem bírnál túl sok mennyei malaszttal, / "Kenje meg Apolló fürteidet" szarral... / (Poétikai recept a "Két szék között"-höz); Ioan Es. Pop versei (Demény Péter fordításaiban): éjjel egy madár szállt be az ablakon, / biztos voltam benne hogy ez hans. / épp olyan kopasz volt, mint ô és hullarészeg. / figyelj, mondta, vegyél magadhoz ötven lejt, menj át oda szembe, kitûnô pálinkát mérnek. / nevermore, feleltem. / (a hans madár); Paul Durcan versei (Mihálycsa Erika fordításaiban): "Hazajött, Szûzanyám, és összetörte a televíziót: / én és a kölkök békésen néztük a Kojakot, / mikor bevonult a nappaliba és kijelentette, / hogy ha azonnal ki nem kapcsolom a televíziót, / a csizmáját a képernyôbe vágja; nem kapcsoltam ki, így ô kapcsolta ki – / pontosan emlékszem a pillanatra, mert Kojak, / miután lelôtt egy némbert, akit pont úgy hívtak, mint / a nejemet, / rávigyorgott a hullára: Jó éjt, Máb királynô – / s akkor lehúzta a csizmáját, s belevágta a televízióba; / (Börtönben az asszony, aki összetörte a televíziót); Visky András prózája: – Ha ezt a szakaszt olvasom fel az ünneplô hallgatóság és a hatósági személyek elôtt, bizonnyal nem kerülöm el az elhurcoltatást és a korai halált – mondta Ferenc a Világ Urának –, adj elém egy másik történetet, hogy ne essem az ellenség kezébe, és éljek. (Fogoly lány Izrael országából).

Továbbá verset olvashatunk Lászlóffy Csabától, Visky Zsolttól és Falcsik Maritól; prózát Tóth Máriától, Farcádi Botondtól, Tóth Ágnestôl. Visky András Tanítványok c. darabjáról György Andrea értekezik, a Hosszú péntekrôl pedig Bodó Márta ír. A Dokumentum rovatban Horváth Sz. Ferenc a Nem lehet vita hátterérôl és ideológiai összefüggéseirôl közöl tanulmányt; deleatur: Hajdú Farkas Zoltán és Láng Zsolt. Talált vers: Orbán Ottó: Arany Jánoshoz. (www.lato.ro)

Witold Gombrowicz talán leghíresebb drámáját ritkán látni magyar színpadon. Erdélyi magyar színpadon – még ritkábban. Magyarázható ez a más jellegû hazai színházi hagyományokkal, de inkább a mûben rejlik a kulcs: nehéz megfelelô címszereplôt találni. Mert a lengyel abszurd-groteszk ôsatyja, Yvonne, burgundi hercegnô címû tragi-groteszk komédiájának fôszerepe igazi színpadi egyéniséget és tehetséget feltételez.

A történet amúgy egyszerû. Mese. Szomorú és gonosz mese, amely nyugodtan kezdôdhetne a hol volt, hol nem volttal is. Volt egy királyság a maga pompájában. Élt benne egy lökött, gazdag, infantilis és kegyetlen király, zordon, befelé bájolgó, lelkében költészeti amatörizmust építgetô királyné és volt nekik egy hercegfiacskájuk, akit a huszonegyedik században leginkább dandyként emlegetnénk. Gazdag, finnyás, kényes, akaratos és üres. Az udvarban élnek még sokszor látott, olvasott figurák: pipiskedô udvarhölgyek, nyájas barátok, intrikus udvarmesterek és talpnyaló szolgák, akik uralkodóik intésére várnak csupán. Különben röhögnek rajtuk. Pompa és üresség, bájolgás és intrika. Ebbe a világba csöppen be – akarata ellenére – Yvonne, a hôsnô. Aki leginkább antihôsnô. Antihôsnôségével válik fekete lyukká, amelybe az egész udvar szinte belezuhan. Azért csak szinte, mert azelôtt megölik.

Alexandre Colpacci rendezô és Dobre-Kóthay Judit díszlet- és jelmeztervezô kör alakú játékteret alkotott. Középen kifutószerû "folyosó", kétoldalt is ládaként funkcionáló, félkör alakú ülôhelyek. Körben csillogó szalagokból kifeszített fal. Vörös, fekete és fémesen csillámló színkontraszt. A szereplôk méltóak mesebeli királyságuk sajátos hangulatához: csak úgy folyik róluk a festék. Ignác király országa térben és idôben elhelyezhetetlen. Alexandre Colpacci groteszk térbe és abszurd idôbe teremtette. Mint saját paródiáik, vásári clown-ok, libegnek végig a színpadon az udvar elôkelô urai és hölgyei. De legfôképpen ôfelsége (Kárp György) és kamarása (Szélyes Ferenc). E két ördögien gyermeki koponya és felségesen hülye fôkolompos terveli ki a késôbbi cselekményt. Az Yvonne-talanítást.

Két sziámi ikerpárra hajazó kreatúra, a fôszereplô két nagynénje (Mende Gaby és Biluska Annamária) viszi-húzza-cibálja-szüli Fülöp herceg (Bányai Kelemen Barna) lábai elé Yvonne-t (Nagy Dorottya). És Yvonne nem vonzó. Minden, csak nem az. Ahogy Gombrowicz írja: "Yvonne lompos, egykedvû, gyengécske, félszeg, unalmas és ijedôs. A herceg az elsô pillanattól kezdve képtelen elviselni, túlságosan idegesíti; ugyanakkor az is elviselhetetlen számára, hogy muszáj utálnia szegény Yvonne-t. És kitör benne a lázadás, a természet törvénye ellen fordul, ami az ifjaknak azt parancsolja, hogy kizárólag csábos lánykákat szeressenek. – Nem adom meg magam, szeretni fogom! – veti oda a kihívást saját természetének, és eljegyzi ôt". Colpacci a szerzô szavai szerint képzelte színpadra, Nagy Dorottya ilyennek formálta a címszereplôt. És elkezdôdik a ribillió. Yvonne szinte katatonikus, kórosan letargiás, áttetszô jelenség. Bambasága idegölô, kölyökkutya-szerû felsírásai visszataszítóak. Nem beszél, nem kommunikál, csak néha fut egy kört a színen. A hercegecske türelme véges. És amikor eldobná magától, akkor döbben és dobban a szív. Yvonne lábába kapaszkodik és nem ereszti el. Szerelmes. Az addig pusztán gyermekien és bájosan kegyetlen udvar pedig szörnyûségek melegágyává változik. Yvonne ôszinte rútsága mindenkiben felidézi saját, gondosan elrejtett hibáit. Vele érezhetôvé, kézzelfoghatóvá válik az esendôség. Amit az udvar nem tolerál. Gyengesége túl erôssé válik. És Yvonne a fröcskölô gyûlölet célpontja lesz. Végül felülrôl, teljes pompával, rituálészerûen kivégzik. Azaz díszes halvacsora közben megfullasztják egy szálkával. Eddig a történet. Gombrowicz darabját számos történetszál színesíti. Ignác király és kamarása tervelik ki a gyilkosságot. Fülöp herceg szerelmes, rajong, majd gyûlöl és ölni akar. De Cirill barátjával (Sebestyén Aba) nem képesek leszúrni az idegölô Mutyulit. Margit királyné (Farkas Ibolya) dühöng, mert rejtett titka, s.k. írt verseskötete kitudódott. Yvonne-t gyanúsítja és végezni akar vele. Ignác rajtakapja és ordináré stílben számûzi a konyhába az elôadás egyik csúcsjelenetében. Fülöp herceg közben kavarni kezd Iza udvarhölggyel (Szabadi Nóra), amit mindenki elégedetten nyugtáz, kivéve Cipriánt, a titkos hódolót (Ördög Miklós Levente). És ebben a festett káoszban felbukkan Yvonne. Fehérre meszelt arccal, a megtestesült esendôség prototípusaként. Nagy Dorottya, akit eddig leginkább gyönyôrû, hôsszerelmes hôsnô szerepekben láttunk, elképesztô hitelességgel formálja a retardált, gyerekszinten vegetáló, csúf, szánalmas és ôszinte lányt. Az udvar festett feslettsége áll szemben az ô bamba mélységeivel. Szó szerinti fehér foltként virít a sziporkázó giccslelkek közepén. Nem akart hercegnô lenni, mégis az lett. Bélyege szerint bolond, valójában ô az egyetlen érzô lélek. És ebbe belehalt. Alexandre Colpacci és Nagy Dorottya érdeme, hogy Yvonne-t szándékosan nem csúfították a nézô számára teljesen visszataszítóvá. Tragédiája ezért mélyebben üt. Részvétet kelt, de azt sem igazán. Viszont nem ébreszt utálatot. Szerepe, egyszínûsége ellenére is igen bonyolult színpadi lelkiséget feltételez. Szeretjük is, meg nem is, szánjuk is, meg nem is. Halálát nem akarjuk, de nem hat meg igazán. Azaz nem halála hat meg igazán. Hanem a tisztaság elmúlása. Az ôszinteség és szeretet számûzése, számûzetése.

A többi szerep jóval egyszínûbb: a rendezô Gombrowicz sajátos groteszkjét kereste, végül stíltiszta elôadást alkotott. Annyira stílustisztát, hogy igen feltûnôkké váltak a nem odavaló elemek. A produkció hol abszurdba, hol commedia dell' arte-szerû bolondozásba hajlott, hol hagyományos, polgári vígjátékelemek színesítették. Ami nem baj, de az egységesnek látszó szereplôkavalkád és színtér ezt kevésbé engedi meg. Néhol igencsak lelassult az elôadás, habár így is sokat vágtak a szövegbôl. Színesítették viszont az apró jelek, játékok. Ignác király és a kamarás haltátogása, a királyné versrejtegetése, az udvaroncok összesúgásai. A király összehajtogatható koronája.

Yvonne abszurd és kegyetlen világa tükörkép. Egy idôben és térben elhelyezhetô világ más, színpadi visszaintegetése. Azé a világé, amelyben egy pici másság is elég és megszületik a gyûlölet. Yvonne, halálakor díszes ruhájából meztelenül hull a földre. És lôn sötétség, a fény elhalványul, a testet otthagyják, mint egy állatét. Tisztasága holtában is elviselhetetlen. Zene.

Nagy Botond

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat. Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnô. Fordította Pályi András. Nagy Dorottya, Kárp György, Farkas Ibolya, Bányai Kelemen Barna, Szélyes Ferenc Jászai-díjas, Szabadi Nóra, Sebestyén Aba, Ördög Miklós Levente, Mende Gaby, Biluska Annamária, Bokor Barna, Henn János, Kovács Botond, Tollas Gábor, Csíki Hajnal, Moldován Orsolya. Rendezte Alexandre Colpacci, díszlet-jelmez: Dobre- Kóthay Judit, zeneszerzô: Delia Serban, koreográfus: András Lóránt, a rendezô munkatársa: Henn János, a tervezô asszisztense: Szakács Ágnes. Pirotechnikai effektus: Belloni.

Az orgonára gondoljunk, természetesen, bár van aki nem királynôi, hanem királyi címet adományoz neki. Így vagy úgy nevezzük, a lényeg, hogy az emberek szeretik ezt a hangzásában is impozáns, kivitelezésében is remekmívû, különleges, szép hangszert. Mifelénk talán még kedveltebb, mint másutt, hiszen mindig eseményszámba megy, ha megszólal a marosvásárhelyi Kultúrpalota méltóságteljes orgonája. Ezért is figyelünk fel e hangszerrel kapcsolatos minden újabb kiadványra. A legfrissebb ilyen kötetet a helybeli színmûvészeti egyetem kiadója jelentette meg. A szerzô az egyetem tanára, Csíky Csaba zeneszerzô és orgonamûvész, aki másfél évtizedes gyûjtômunka eredményeként doktori disszertációja kibôvített és újraszerkesztett, kétnyelvû változatát adta most közre. A könyv címe KOLONICS (Orgonaépítészet a 19. századi Erdélyben – Orga în secolul al XIX-lea în Transilvania). Nyilvános bemutatója március 14-én, szerda délután 5 órakor lesz a Színmûvészeti Egyetem elôcsarnokában.

A kötet az egykori kézdivásárhelyi orgonaépítô, Kolonics István munkásságát foglalja össze, felvonultatva a korabeli Erdély szász és magyar orgonaépítészetének színe- virágát. Joggal számíthat a szakemberek és a nagyközönség figyelmére is. A bemutatón a kiadványt Csíky Boldizsár zeneszerzô méltatja.

Az M2 Átjáró címû 12.30-kor kezdôdô mûsor március 14-i adásában a már több mint 80 éve alakult erdélyi helikoni íróközösség 1926-os megalakulására emlékezünk. Ez nem volt soha egy szabályos társaság, a valóságban csak akkor élt, amikor a Kemény János által meghívott írók nyaranta pár napon át a marosvécsi kastélyban vendégeskedtek. "Marosvécsre egy bátor szellem és gondolat fészkelte be magát, mégpedig Európa-szerte a legsajátosabb vállalkozás, egy kisebbség íróinak alakulata. Voltak közöttünk jó barátok és elkeseredett ellenfelek, konzervatívok és fanatikus újítók, de ha az írói parlament nem éppen egy rajongóan lelkes és imponálóan fiatal ember és annak megértô, mûvelt háznépének környezetében ül össze, bizony úgy szerteszéledünk, hogy hírünk sem marad, elszikrázik az egész história, mint a tûzijáték" – írja a könyvkiadó Erdélyi Szépmíves Céh lektora, Molter Károly. Az archív felvételeken ritka pillanatoknak lehetünk tanúi: például Kemény János Kós Károllyal beszélget, de megszólal Molter Károly, Kacsó Sándor és Szemlér Ferenc is. A mûsorban Marosi Ildikó marosvásárhelyi irodalomtörténész összegzi a Helikon íróközösségrôl végzett kutatásait.

Erôss Attila

Húszéves voltam, s százéves a ház…

Én ifjú legény, ô megroskadott.

De jól tudta, hogy lelkeket vigyáz,

akiknek fészket a sors itt rakott.

Jó anyám s apám sötét hajában

még alig fénylett hírnökként az ôsz,

s én nem reméltem, úgy igazában,

hogy vágyam szárnyán majd Te is eljössz.

De megtaláltál, hogy kéz a kézben

együtt álmodjunk minden új napot,

bölcsôt ringassunk s fénytelen éjben

megsirassuk azt, aki elhagyott.

De helye volt itt a napsugárnak,

s szívünkbe zártan élt szent hevület.

Fehérre meszelt szobánk falának

társa maradt egy barokk feszület.

Hány éve annak? Már nem is tudom…

Öregszik a ház, a hangom remeg.

Napszítta függöny leng az ablakon,

s egyre csak hullnak a tört cserepek.

Egyszer másként lesz… Ezt súgja szívem,

s a kulcsokat mind, akkor átadom.

Unokáimra testálom hitem,

mit nem rabolt el soha hatalom.

Serfôzô Simon költôt, írót, szerkesztôt, könyvkiadót választották egyhangú szavazással a Tokaji Írótábor Egyesület kuratóriumának elnökévé – közölte az írótábor sajtószolgálata szerdán az MTI-vel.

Az egyesület alapszabálya értelmében hároméves (évente megerôsített) megbízatás után a negyedik esztendôben új elnököt kell választani. A kuratórium így kedden, ez évi elsô ülésén megköszönte a három esztendeje elnöklô Vasy Géza irodalomtörténész, egyetemi tanár munkáját és új elnököt választott – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A 36 éve (az 1987-es év kihagyásával) folyamatosan mûködô Tokaji Írót&aacut